A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvény 25. § (5) bekezdés „kivéve, ha törvény másként nem
rendelkezik” szövegrésze alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasítja.
Az Alkotmánybíróság elrendeli jelen határozatának a Magyar
Közlönyben való közzétételét.
Indokolás
I.
1. Az indítványozók az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. § (5) bekezdés „kivéve, ha
törvény másként nem rendelkezik” szövegrésze
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését
kérték az Alkotmány 8. §-ára és 54. §-ára hivatkozva.
Indokolásukban kifejtették, hogy a támadott szövegrész a beteg
szeméremérzetének, emberi méltóságának sérelméhez vezethet
annak következtében, hogy a beteg akarata ellenére olyan
személyeknek is lehetővé teszi a gyógykezelés során való
jelenlétét, akiknek a részvétele az ellátásban nem szükséges.
2. Az indítvány elbírálása során az Alkotmánybíróság a
következő jogszabályokat vette figyelembe:
2.1. Az Alkotmánynak az indítványban említett szabályai:
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó
elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos
emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos
kísérletet végezni.”
2.2. Az Eütv. indítvánnyal érintett rendelkezése szerint:
„25. § (5) A betegnek joga van ahhoz, hogy vizsgálata és
gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen,
akiknek részvétele az ellátásban szükséges, illetve azok,
akiknek jelenlétéhez a beteg hozzájárult, kivéve, ha törvény
másként nem rendelkezik.”
II.
Az indítványozók érvelése az alábbiak szerint nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában azt vizsgálta, hogy az
Eütv. 25. § (5) bekezdésének „kivéve ha törvény másként nem
rendelkezik” fordulata sérti-e a beteg Alkotmány 54. § (1)
bekezdésében rögzített emberi méltóságát, illetve ezzel
összefüggésben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltakat.
1. Az Alkotmánybíróság először röviden áttekintette az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésével és az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésével összefüggésben kialakított, az alapjog korlátozás
alkotmányosságára vonatkozó gyakorlatát.
Az Alkotmánybíróság a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban (ABH
2003, 235, 260.) foglalta össze az emberi méltósághoz való
jogból levezetett részjogosultságok korlátozhatóságáról
kialakított gyakorlatát. „Az emberi méltósághoz való jognak az
Alkotmánybíróság az alapjogok sorában megkülönböztetett
jelentőséget tulajdonít. (…) [A]zt az Alkotmány az ember
veleszületett jogaként deklarálja, ezért az, a 23/1990. (X.
31.) AB határozat szóhasználata szerint ’minden mást megelőző
legnagyobb érték’ (ABH 1990, 88, 93.).” Az emberi méltóság
korlátozhatatlanságára vonatkozóan arra az álláspontra
helyezkedett, hogy az emberi méltósághoz való jog csupán az
emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt
fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII.
17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Ezért anyajog
mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például az
önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok)
az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz
hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH
1995, 376, 383.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az
emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél
lehet mások alapvető jogainak védelme [először: 2/1990. (II.
18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.], továbbá az állam
intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége
[először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297,
302.], valamint egyes alkotmányos közcélok érvényesítése
[például: 56/1994. (XI. 10) AB határozat, ABH 1994, 312, 313.].
Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha
az említett legitim célok védelme más módon nem érhető el. Az
alapjog korlátozásának alkotmányosságához az is feltétel, hogy
a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az
elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott
alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A
törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. (Összefoglalóan:
879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.).
2. Az Eütv. indítvánnyal támadott szabályozása meghatározza,
hogy kik lehetnek jelen a beteg orvosi vizsgálata és
gyógykezelése során. A beteg vizsgálata, gyógykezelése
(valamint a betegről szerzett információk) a beteg emberi
méltóságát, ezen belül a magántitokhoz, illetve az intim
szférájához való jogát érintik. Mindezen jogok védelme
érdekében a szabályozás – a betegjog részeként – rögzíti, hogy
a vizsgálat és a gyógykezelés során csak azok a személyek
jogosultak jelen lenni, akiknek a részvétele az ellátásban
szükséges, továbbá azok, akiknek a jelenlétéhez a beteg
hozzájárult. Az Eütv. 25. § (5) bekezdésének ezen fordulata
megfelel az az alapjogi védelem kritériumainak, mivel a
részvételt a vizsgálathoz, gyógykezeléshez szükséges
szakemberek jelenlétének törvényi biztosítása mellett a beteg
önrendelkezése alapján teszi lehetővé.
Ugyanakkor az Eütv. 25. § (5) bekezdésének – az indítványozók
által kifogásolt – szövegrésze a vizsgálat során a fent
ismertetett személyi kör mellett – más törvény rendelkezése
folytán – további személyek jelenlétét is lehetővé teheti. Az
indítványozók úgy vélik, az Eütv. 25. § (5) bekezdésének az a
szabálya, amely szerint más törvény is megengedheti, hogy a
gyógykezelésnél vagy a vizsgálatnál az ott felsoroltakon kívül
további személyek is jelen legyenek, ellentétes az Alkotmány
54. §-ában biztosított emberi méltósághoz való jogukkal és az
Alkotmány 8. § (2) bekezdését is sérti, amennyiben az alapjog
lényeges tartalmát korlátozza.
3. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy önmagában a
kifogásolt rendelkezés korlátozza-e az Alkotmány 54. § (1)
bekezdését.
3.1. Egy alapjog törvényi korlátozásáról akkor lehet szó, ha
törvény olyan kötelezettséget vagy tilalmat állapít meg egy
jogalany számára, amelynek teljesítése lehetetlenné teszi –
vagy megnehezíti – valamely alapjogának gyakorlását. A
szabadságjognak nem tekinthető alapjogok esetén az alapjogi
tényállással védett magatartásfajta lehetetlenné tétele vagy
ennek korlátozása (esetleg a törvényhozó nem tevésével vagy
mulasztásával) szintén az alapjog korlátozásának minősül. Az
alapjogot korlátozó törvény tehát a jogalanyokra nézve csak
magatartási kötelezettséget vagy tilalmat tartalmazó törvény
lehet. Egyes esetekben bizonyos normák hiánya is lehet
alapjogot sértő {pl. a jogorvoslathoz való jogot [Alkotmány 57.
§ (5)] a jogorvoslatot lehető tévő jogszabály hiánya
korlátozza}.
Az Eütv. itt vizsgált rendelkezésével kapcsolatban azonban csak
magatartási tilalom vagy kötelezettség – valamint tűrési
kötelezettség – jöhet szóba az alapjog megsértéseként. Az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eütv. 25. § (5)
bekezdése „ha törvény másként nem rendelkezik” kifejezése olyan
magatartási szabályt nem tartalmazó jogszabály-elem, amely
önmagában nem ír elő sem tilalmat, sem kötelezettséget senki
számára.
Az indítvánnyal támadott klauzula nem állapít meg a jogalanyok
számára jogi kötelezettséget vagy tilalmat, mert egyáltalán nem
szabályozza közvetlenül a jogalanyok magatartását. Ezért nem
áll ellentétben, szemben az indítványozók álláspontjával, az
emberi méltósághoz való joggal, az Alkotmány 54. §-ával. Mivel
az Eütv. 25. § (5) bekezdésében található „ha törvény másként
nem rendelkezik” klauzula nem korlátoz semmilyen alkotmányos
alapjogot, ezért nem korlátozza azok lényeges tartalmát sem,
így nem áll ellentétben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével.
A vizsgált „ha törvény másként nem rendelkezik” klauzula
alkalmazásával a törvényhozó az Eütv. vizsgált rendelkezésében
egy jogszabály (törvényhely) más (korábbi vagy későbbi)
törvényi rendelkezésekkel való viszonyát határozza meg. Erre
szükség van, ha – mint ez gyakran előfordul – egy tevékenységet
több jogszabály (törvény) különféle szempontok szerint
szabályoz. Ezek a törvényi rendelkezések gyakran korlátozzák
vagy módosítják egymás alkalmazási körét, egyes esetekben pedig
kivételeket állapítanak meg valamely más törvényben foglalt
rendelkezés alól. Ezt más törvények is megtehetik, mert az
Alkotmány a törvények között nem ismer jogforrási rangsort,
ennek következtében a törvények egyenrangúak és így egymás
szabályai alól is állapíthatnak meg kivételeket. [Lásd.:
1/1999. AB határozat, ABH 1999, 39, 40-41.] A „ha törvény
másként nem rendelkezik” klauzula ilyen esetekre ad a törvényi
rendelkezések közötti kollíziót (összeütközést) feloldó, az
egyenrangú törvények közötti viszonyt rendező szabályt. Az
Eütv. 25. § (5) bekezdése pontosan ilyen szabály: értelme az,
hogy a más törvényekben található, az Eütv. főszabályától
eltérő rendelkezések is alkalmazandók. Az Eütv. 25. § (5)
bekezdése alapján ezek a törvényi rendelkezések együtt
alkalmazandók az Eütv. szabályaival.
A „ha törvény másként nem rendelkezik” fordulatnak az itt
vizsgált esetben továbbá exhortatív, figyelemfelhívó szerepe is
van. Alkalmazásával a törvényhozó emlékeztetni kívánja a
jogalkalmazót – és a jogkereső közönséget – arra, hogy
lehetségesek a törvényben foglalt szabályt kiegészítő, vele
együtt szükség esetén alkalmazandó szabályok. A jogalkotó e
törvényi fordulattal ugyanakkor lehetőséget teremtett arra,
hogy sajátos élethelyzetekben az orvosi vizsgálat vagy ellátás
során az Eütv. 25. § (5) bekezdésében meghatározott személyi
körön túl más, a beteg ellátásához vagy vizsgálatához
nélkülözhetetlen személyek jelenlétét is biztosítsa {pl.: az
egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (14.
§, 17. §), a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény
[106. § (1) bekezdés]}.
Ilyen figyelemfelhívó-emlékeztető jogszabályi fordulatok
alkalmazása – célszerűségi kérdés lévén – a törvényhozó
döntésén múlik, használatuk alkotmányjogi szempontból nem
kifogásolható.
3.2. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az Eütv.
25. § (5) bekezdésébe foglalt klauzula szerint alkalmazandó
törvényeknek – mint minden alapjogot korlátozó törvénynek –,
meg kell felelniük az alapjogok korlátozása összes alkotmányos
feltételének, köztük a lényeges tartalom korlátozása tilalmának
is. Minden hatályban lévő törvény, amelyre az Eütv. 25. § (5)
bekezdése utal, csak akkor alkotmányos, ha az alapjogi
korlátozás alkotmányos feltételeinek megfelel. Ebből a
szempontból az idézett rendelkezés deklaratív, mert az
Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján alapjog csak törvényben
korlátozható, lényeges tartalmának sérelme nélkül. Az
Alkotmánybíróság fontosnak tartja kiemelni, hogy az Eütv. 25. §
(5) bekezdésének „ha törvény másként nem rendelkezik” fordulata
szerinti, a beteg orvosi ellátásánál, gyógyításánál jelenlévő
„további” személyek körére vonatkozó törvényi szabályozás
megalkotásakor a jogalkotónak biztosítania kell a beteg
önrendelkezési jogának, testi és személyi integritásának
védelmét. Továbbá e törvényi szabályozásoknak a beteg jogainak
korlátozásakor meg kell felelniük az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésében foglaltaknak, így azok nem járhatnak a beteg
emberi méltóságához való joga lényeges tartalmának
korlátozásával.
Az Alkotmánybíróság a fenti követelmény érvényesülését az adott
törvényi rendelkezések ismeretében, az ott meghatározott
konkrét magatartási kötelezettségekre nézve, azok konkrét
vizsgálatával döntheti el. Mivel az Eütv. 25. § (5) bekezdését
kielégítő egyes törvények alkotmányosságának vizsgálatára az
indítványozók indítványt nem terjesztettek elő, ezért arról az
Alkotmánybíróság jelen eljárásában – figyelemmel az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-ában
foglaltakra – nem is határozhatott.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt
elutasította.
Az Alkotmánybíróság közérdekű tartalma miatt rendelte el a
határozat közzétételét a Magyar Közlönyben.
Dr. Bihari Mihály
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Balogh Elemér
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András Dr. Erdei Árpád
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozattal. Nézetem szerint meg
kellett volna semmisíteni az egészségügyről szóló 1997. évi
CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 25. §-a (5) bekezdésének
„kivéve, ha a törvény másként nem rendelkezik” szövegrészét.
Indokaim a következők:
1. Az indítványozó az Eütv. 25. §-a (5) bekezdésének
„kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik” szövegrésze
tekintetében kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a
megsemmisítést az Alkotmány 8. és 54. §-ára hivatkozva.
Az indítványozó indokolásként azt fejtette ki, hogy a
támadott szövegrész a beteg szeméremérzetének, emberi
méltóságának sérelméhez vezethet annak következtében, hogy a
beteg akarata ellenére olyan személyeknek is lehetővé teszi a
gyógykezelés során való jelenlétét, akiknek részvétele a
kezelésben nem szükséges. Rámutatott, hogy „a rendelkezés az
alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza, önkényes és
aránytalan, ezért alkotmányellenes [az Alkotmány 8. § (2)
bekezdését sérti].”
Az indítvány álláspontom szerint megalapozott.
2. Az Alkotmány 54. §-ának (1) bekezdése az alapjogok
között első helyen kimondja, hogy minden embert megillet az
emberi méltósághoz való jog. Az Alkotmánybíróság gyakorlata ezt
a jogot az „általános személyiségi jog” egyik megjelenési
formájának tekinti, és erre vezeti vissza a személyiségi jogok
körébe tartozó egyes olyan jogokat, amelyek konkrét nevesített
alapjogként nem jelennek meg [8/1990. (IV. 23.) AB határozat,
ABH 1990, 42, 44-45.]. Az emberi méltósághoz való jog alapján
kap alkotmányos védelmet a magánszféra sérthetetlenségéhez való
jog is [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211, 215.].
A beteg személy orvosi vizsgálata és gyógykezelése során
olyan helyzetben lehet, amelyben emberi méltóságát sérti az, ha
a gyógykezelésben részt nem vevő személy is látja. A beteg
magántitkát is sértheti, ha vizsgálatáról, betegségéről,
gyógykezeléséről a gyógykezelésben részt nem vevő személy
tájékoztatást kap. Az 56/2000. (XII. 19.) AB határozat
rámutatott arra, hogy az egészségügyi adatok különleges
védelmét az állam intézményes élet- és egészségvédelmi
kötelezettsége is indokolja (ABH 2000, 527, 533.).
3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az emberi
méltósághoz való jog csak az élethez való joggal fennálló
egységében abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB
határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Az emberi méltóságból
levezetett jogok – bármely más alapjoghoz hasonlóan – az
Alkotmány 8. §-a (2) bekezdésének megfelelően korlátozhatók
[75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.].
Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint alapjog
lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja. A 20/1990. (X.
4.) AB határozatban megfogalmazott elv szerint a lényeges
tartalmat nem érintő korlátozásnak kényszerítő ok fennállta
esetén lehet helye, feltéve, hogy a korlátozás arányos (ABH
1990, 69, 70-71.).
Az Eütv. 25. §-ának (5) bekezdése korlátozza a betegnek az
Alkotmány 54. §-a (1) bekezdésében kimondott emberi méltósághoz
való alapvető jogát akkor, amikor a vizsgálat és gyógykezelés
során törvényi rendelkezés alapján lehetővé teszi olyan
személyek részvételét, akiknek jelenléte nem szükséges az
ellátáshoz, illetve akiknek jelenlétéhez a beteg nem járult
hozzá. Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdésétől eltérően törvény
sem engedheti meg alapjog korlátozását. Az Eütv. 25. §-a (5)
bekezdésének támadott szövegrésze azonban az alapjog
korlátozásának semmilyen feltételét nem határozza meg; nem
állapítható meg tehát az alapjog korlátozásának sem
szükségessége, sem arányossága. Ezért a támadott szövegrész
alkotmányellenes.
4. Az indítvány a jogalkotás fontos alkotmányjogi
kérdéseit is érinti.
a/ Az Eütv. az adott terület átfogó szabályozására
törekedett. Ezt az elgondolást az Eütv. törvényjavaslatának
miniszteri indokolása egyértelműen kimondta: „Az új
egészségügyi törvény a főbb nemzetközi modellek közül, ha nem
is teljes körűen, de leginkább a kódex típusú szabályozás
stílusjegyeit mutatja fel. Ennek indoka – a hazai egészségügyi
törvényalkotás tradícióin túlmenően – elsődlegesen az ágazat
legfontosabb jogi normáinak áttekinthető, rendszerezett és
világos, valamint a jogállamiság alkotmányos követelményeivel
összhangban álló megjelenítése iránti igényben jelölhető meg.”
b/ Előfordul, hogy valamilyen jogterület átfogó
szabályozásának igényével készülő törvény esetében a jogalkotó
már a jogszabály elfogadásakor tudatában van annak, hogy egyes
témakörök tekintetében további jogalkotásra van szükség. Ha
végrehajtási rendelkezésre van szükség, akkor az Országgyűlés
felhatalmazást ad ezeknek a végrehajtási szabályoknak a
megalkotására. Más a helyzet akkor, ha nem végrehajtási
szabályról van szó, hanem szintén törvényi szinten történő
további jogalkotás szükséges. Ilyenkor az Országgyűlés nem
saját magának ad felhatalmazást az újabb törvényalkotásra.
Lehetséges azonban az is, hogy az átfogó jogalkotás nem
változtatja meg, hanem fenntartja egy-egy speciális
szakterületnek az átfogó szabályozásban meghatározottól eltérő
rendelkezését.
Az említett esetekben a kódexbe felvett „kivéve, ha
törvény másként nem rendelkezik” szövegrész azt fejezi ki, hogy
a kivételt engedő törvény (kódex) magasabb rendű, mint az a
kivételt megfogalmazó másik törvény, amely az eltérésre
felhatalmazást kap.
A kódexnek más törvényekhez képest magasabb szintű
jogszabályként való szerepeltetése ellentétes a jogszabályoknak
az Alkotmányon alapuló jelenlegi hierarchiájával, amelyben
minden törvény azonos szinten áll.
c/ A jogszabályok hierarchiájának alkotmányos szabályai
1989-1990-ben ismételten változtak.
Az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény
10. §-a bevezette az alkotmányerejű törvény kategóriáját, és
ezzel az egyszerű törvények felett álló szintet hozott létre. A
törvényjavaslat 10. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint
az alkotmányerejű törvények az Alkotmánnyal együtt a közjog
jogszabályanyagának legmagasabb szintjét alkotják. Itt tehát a
törvényként megjelenő szabályok olyan szintjéről volt szó,
amelyek mind tartalmuk, mind a megalkotásukhoz előírt
minősített többség tekintetében eltértek az egyszerű
törvényektől. Ilyen jogszabályi hierarchia alapján mondta ki a
4/1990. (III. 4.) AB határozat, hogy az alapvető jogokat
tartalmazó házasságról, családról és gyámságról szóló –
kódexjellegű – törvény módosításához alkotmányerejű törvényre
van szükség (ABH 1990, 28, 30-31.).
Az Alkotmány módosításáról szóló 1990. évi XL. törvény
megszüntette az alkotmányerejű törvény kategóriáját és olyan
megoldást épített be az Alkotmányba, amelynek eredményeként az
Alkotmány egyes rendelkezései feltüntetik azokat az eseteket,
amelyeknél a megalkotandó törvény elfogadásához minősített
többségre van szükség.
Az alkotmányerejű törvény kategóriájának megszüntetése
után vizsgálta az Alkotmánybíróság a korábbi – szintén
kódexjellegű szabályozást nyújtó – egészségügyi törvény 29. §-a
(4) bekezdésének azt a mondatát, amely szerint a terhesség
megszakításának jogszabályban meghatározott esetekben volt
helye. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat indokolása erről a
mondatról azt állapította meg, hogy „törvényi szintű
szabályozásra egy másik törvény nem adhat felhatalmazást,
illetve a törvényi szabályozás puszta lehetőségének kijelentése
szükségtelen” (ABH 1991, 297, 306.).
A 4/1993. (II. 12.) AB határozat kifejtette, hogy az
alkotmányerejű törvény kategóriájának az Alkotmány 1990. évi
módosításával történt megszüntetése a jogszabályok
hierarchiáját lényegesen megváltoztatta. Az alkotmányerejű
törvények a hierarchiában fölötte álltak az egyszerű
törvényeknek. Ezzel szemben az alkotmányerejű törvény kategória
eltűnése óta a minősített többséggel elfogadott törvény nem áll
az egyszerű törvény fölött (ABH 1993, 48, 59-60.). A minősített
többséggel elfogadott törvények tehát a hierarchia
szempontjából nem különböznek az egyszerű törvényektől. Ezeknek
a minősített többséggel elfogadott törvényeknek a sajátossága a
meghozataluk, módosításuk tekintetében áll fenn [1/1999. (II.
24.) AB határozat, ABH 1999, 25, 39.; 31/2001. (VII. 11.) AB
határozat, ABH 2001, 258, 261.].
d/ Az egy-egy jogterület átfogó szabályozását nyújtó,
kódexjellegű törvénynek az adott jogterületen kell olyan
szakmai tekintéllyel rendelkeznie, hogy csak a szükséges
esetekben és terjedelemben térjen el másik törvény a
törvénykönyv rendelkezéseitől (a kódex pedig csak szükséges
esetben tartson hatályban a szabályozási körébe tartozó
területen korábbi speciális szabályokat). Alkotmányjogi
szempontból azonban az átfogó rendezést nyújtó kódexnek az
adott jogágban meglévő kiemelkedő szerepe, jelentősége nem
jelenti azt, hogy a jogszabályok hierarchiájában a kódexnek más
megítélése volna, mint egyéb törvényeknek.
e/ A különböző törvények egymástól eltérő rendelkezései az
Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésén alapuló jogállamiság,
jogbiztonság szempontjából jelenthetnek problémát. A 42/1995.
(VI. 30.) AB határozat a gazdasági stabilitást szolgáló
rendelkezéseket vizsgálva mondta ki, hogy a törvények között
nincs hierarchikus viszony, de a jogállamiság elve alapján
követelmény a módosítások után a hatályos jogszabályok egységes
szerkezetben való közzététele, az áttekinthetőség megteremtése
(ABH 1995, 185, 186.). Nem megfelelő megoldás tehát az
utalásokkal való rendezés. A 11/1994. (III. 2.) AB határozat
pedig a jogbiztonság elvével össze nem egyeztethetőnek
tekintette azt a jogszabályt, amely nem jelöli meg
kifejezetten, hogy melyek azok a szabályok, amelyeket hatályon
kívül helyez, és melyek azok a rendelkezések, amelyeket módosít
(ABH 1994, 399, 401.).
Összegezve az elmondottakat: nézetem szerint meg kellett
volna állapítani az Eütv. 25. § (5) bekezdése indítványozó
által támadott szövegrészének alkotmányellenességét és meg
kellett volna azt semmisíteni.
Budapest, 2006. március 21.
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró
. |