English
	Hungarian

Ügyszám: .	763/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Strausz János Dr.; Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 13/2000. (V. 12.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2000/61 .

A döntés kelte: Budapest, 05/08/2000 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  –  dr. Erdei Árpád, dr. Harmathy Attila, dr. Kukorelli István és dr. Németh   János  alkotmánybírák  párhuzamos  indokolásával   – meghozta a következő                         határozatot : Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV.     törvény     269/A.     §-a    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I. A  Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény  (a továbbiakban:    Btk.)    269/A.    §-a    alkotmányosságának vizsgálatára  két indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság  az indítványokat  egyesítette és azokat egy  eljárásban  bírálta el. Az  indítványozók álláspontja szerint a Btk. 269/A. §-a sérti az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében alapjogként meghatározott véleménynyilvánítási   szabadságot,   ezért   a    kifogásolt törvényszakasz   alkotmányellenességének  megállapítását   és megsemmisítését kérték. Az egyik indítványozó szerint a Btk.- beli  törvényhely túl nagy értéket csorbít és rossz eszközhöz is  nyúl,  midőn a nemzet jelképeinek tiszteletét  jogi  úton próbálja biztosítani. A másik indítványozó szerint a  nemzeti jelképek  megsértése a vélemény nyilvánításának egy  sajátos, Magyarországon  még  szokatlan vetülete. Ugyanezen  indítvány szerint  a  Btk. 269/A. §-a diszkriminatívan  csak  annak  az államnak  a  nemzeti jelképeit védi, amelyre a  magyar  állam főhatalma kiterjed.                              II. 1.  Az  Alkotmány  61. § (1) bekezdése a véleménynyilvánítási szabadságot    alapjogként   határozza   meg:    "A    Magyar Köztársaságban    mindenkinek    joga    van     a     szabad véleménynyilvánításra,  továbbá  arra,   hogy   a   közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze." Az  Alkotmány XIV. fejezete rendelkezik a Magyar  Köztársaság fővárosáról és nemzeti jelképeiről. Az Alkotmány 75-76.  §-ai a    nemzeti    jelképekről   a   következő   rendelkezéseket tartalmazzák: "75.  §  A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével. 76.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság zászlaja  három,  egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. (2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első  mezeje  vörössel és ezüsttel hétszer  vágott.  Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső  részén  ezüst kettős kereszt.  A  pajzson  a  magyar Szentkorona nyugszik. (3)  A  Magyar  Köztársaság címeréről,  zászlajáról  és  azok használatáról  szóló törvény elfogadásához  az  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges." 2. A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény  55.  §-a  a  Btk.-t  a "Nemzeti  jelkép  megsértése" elnevezéssel az alábbi rendelkezéssel egészítette ki: "269/A.  §  Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar  Köztársaság himnuszát,  zászlaját vagy címerét sértő  vagy  lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ  el,  ha súlyosabb  bűncselekmény nem valósul meg,  vétség  miatt  egy évig  terjedő  szabadságvesztéssel, közérdekű  munkával  vagy pénzbüntetéssel büntetendő." 3. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott  és  az  1976.  évi  8.  törvényerejű  rendelettel Magyarországon   kihirdetett  Polgári  és   Politikai   Jogok Nemzetközi      Egyezségokmányának      (a      továbbiakban: Egyezségokmány) 19. Cikke így szól: "1. Nézetei miatt senki sem zaklatható. 2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez  a jog  magában foglalja mindenfajta adat és gondolat  határokra való   tekintet  nélküli  –  szóban,  írásban,  nyomtatásban, művészi  formában vagy bármilyen más tetszése szerinti  módon történő  –  keresésének, megismerésének és  terjesztésének  a szabadságát is. 3.  Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása különleges  kötelességekkel és felelősséggel jár.  Ennélfogva az  bizonyos  korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban  csak olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít és amelyek a)  mások  jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben  tartása, illetőleg b)  az  állambiztonság vagy a közrend, a közegészség  vagy  a közerkölcs védelme érdekében szükségesek." 4.  Az  emberi  jogok  és az alapvető szabadságok  védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt és Magyarországon az 1993.   évi   XXXI.  törvénnyel  kihirdetett   Egyezmény   (a továbbiakban: Egyezmény) 10. cikke a következő: "10. Cikk 1.  Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének  szabadságát országhatárokra  tekintet  nélkül  és  anélkül,   hogy   ebbe hatósági  szerv  beavatkozhasson. Ez a Cikk nem  akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. 2.   E   kötelezettségekkel  és  felelősséggel  együtt   járó szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott,  olyan alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak    vagy szankcióknak  vethető alá, amelyek szükséges  intézkedéseknek minősülnek  egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a  területi  sértetlenség, a közbiztonság,  a  zavargás  vagy bűnözés  megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások  jó  hírneve  vagy jogai védelme, a bizalmas  értesülés közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének  és pártatlanságának fenntartása céljából."                                                           III. Az indítványok nem megalapozottak. Az Alkotmánybíróság az ügy kapcsán áttekintette egyes európai országok   e   tárgykörrel   kapcsolatos   alkotmányjogi   és büntetőjogi   szabályozását,   az   idevonatkozó   nemzetközi egyezményeket,  továbbá  az Európai Emberi  Jogi  Bíróság  (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatát is. 1.   Az  összehasonlító  elemzés  során  az  Alkotmánybíróság először   azt   vizsgálta,  hogy  milyen  a   felségjelvények alkotmányos  szabályozása az európai országok  gyakorlatában. Az  európai  alkotmányok  túlnyomó  többsége  szabályozza   a felségjelvényeket,  e szabályok általában  a  szuverenitással összefüggésben   az   alkotmányok   elején,    az    alapelvi rendelkezések között kapnak helyet. A nyugat-, észak- és dél- európai   alkotmányok  leggyakrabban   a   nemzeti   színeket rögzítik, néhány alkotmányban szerepel a himnusz, a  főváros, a  hivatalos  nyelv, említhető az eskü és  a  jelszavak  vagy jelmondatok felségjelvényként való szabályozása is. A  közép- kelet-európai alkotmányok címerközpontúak, és a címer mellett szinte  kivétel nélkül minden alkotmányban szerepel a zászló, a  himnusz  és  a főváros, gyakori a hivatalos  nyelv  és  az állami  pecsét  említése  is.  A  felségjelvények  alkotmányi szabályozási  módszere  kétféle:  vannak  olyan  alkotmányok, amelyek  tartalmilag írják le a felségjelvényeket, például  a címer  elemeit, más alkotmányok a törvényalkotásra  bízzák  a felségjelvények   szabályozását.   Az   alkotmányok    rendre kizárólagos  törvényhozási tárgykörként írják elő  –  gyakran minősített  többséggel  –  a felségjelvények  használatát  és védelmét.   Néhány   alkotmány  szól   arról   is,   hogy   a felségjelvényeket tisztelet övezi és különleges jogi védelmet élveznek. 2.  Az összehasonlító vizsgálat alapján megállapítható az is, hogy  a  nemzeti  (állami) jelképek megsértését  Európa  több országában   büntetőjogi   szankcióval   fenyegetik;    ilyen szabályozást tartalmaz pl. az osztrák, a német, a svájci,  az olasz,   a   spanyol,  a  portugál  és  a   lengyel   büntető törvénykönyv is. Az    elkövetés   tárgyát   a   felsorolt   államok   büntető törvénykönyvei  részben  eltérően,  részben  hasonlóan   vagy azonosan  határozzák meg: a nemzeti színek,  más  nemzeti  és állami  szimbólumok,  felségjelvények  –  szövetségi  államok esetében  a tagállamok, tartományok, kantonok stb.  jelképei, zászlói, címerei is – részesülnek büntetőjogi védelemben. Ezekben  a  külföldi törvényekben az elkövetési  magatartások széles  skálája  szerepel:  a  szóban  forgó  bűncselekmények megvalósulnak    "gyűlölködő   szidalmazás",   "szidalmazás", "becsmérlés",  "meggyalázás",  "elpusztítás",  "eltávolítás", "megrongálás",   "felismerhetetlenné   tevés",    "gyalázkodó garázdálkodás", "leverés", "tettleges támadás  vagy  sértés", "rongálás", "megbecstelenítés" stb. esetén. A  német, az olasz, a portugál és a lengyel büntető törvények a  hazai  nemzeti jelképekkel azonos védelemben részesítik  a külföldi  államok  nemzeti jelképeit  is.  Az  egyes  államok büntető  törvénykönyvei  e  bűncselekményt  szerkezetileg  az állam elleni bűncselekmények között helyezték el. A felsorolt államok büntető törvényei a magyar Btk.-hoz hasonló büntetési tételeket tartalmaznak. A  fentiek  alapján megállapítható, hogy a  nemzeti  (állami) jelképek   büntetőjogi   védelme   nem   tekinthető    magyar sajátosságnak. 3.  Az  Alkotmánybíróság az adott kérdésben alapul  vette  az Egyezségokmányt,  továbbá az Egyezményt, valamint  a  Bíróság gyakorlatát.  Az Egyezségokmány és az Egyezmény  meghatározza azt,  hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok,  a  bírói gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat. Az  emberi  jogok korlátozásánál a Bíróság által  kialakított követelmény   az,   hogy   a  korlátozás   megfelelő   szintű jogszabályon alapuljon, továbbá, hogy az állampolgár  számára világos  legyen a jogszabály tartalma, az állampolgár  tudja, hogy milyen következményekkel járhat a magatartása. A  Bíróság  az  utóbbi években szükségszerűnek minősítette  a véleménynyilvánítási     szabadságnak     olyan      törvényi korlátozását,    amelynek   meghozatalával   mások    vallási meggyőződésének,   vallási   érzéseinek   védelmét   kívánták biztosítani  a  sértő,  megbotránkozást  keltő  magatartással szemben,  és így a Bíróság ezt a korlátozást az Egyezmény  9. cikke   1.   bekezdése  szerinti  gondolat-,   lelkiismeret-, vallásszabadság,   illetve   10.   cikke   2.    bekezdésében megfogalmazott   “mások  jogai  védelme”   céljából   történő korlátozásként   értékelte  (Otto-Preminger-Institut   kontra Ausztria  ítélet 1994. szeptember 20, Series A no. 295-A,  p. 14,  §  48;  Wingrove kontra Egyesült Királyság ítélet  1996. október 22, no. 19/1995/525/611, § 48). A     Bíróság    fentiekben    megjelölt    határozatai     a véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozására   a   mások jogainak  védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási érzéssel kapcsolatban  ismerték  el  törvényes  célként.   A   vallási meggyőződéshez, érzéshez hasonlóan védelmet érdemel azonban a valamely államhoz tartozással kapcsolatos meggyőződés,  érzés is,  a  független  állam jelképeit sértő  vagy  lealacsonyító kifejezések használata vagy más ilyen cselekmények elkövetése esetén. Az  Egyezmény  10.  cikkének  2. bekezdése  az  emberi  jogok korlátozásának  további  feltételeként  azt  szabja,  hogy  a felsorolt   okok  védelme  a  korlátozást  egy   demokratikus társadalomban szükségessé tegye. Mind  az  Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése,  mind  az Egyezmény  10.  cikkének  2.  bekezdése  kimondja,   hogy   a véleménynyilvánítási  jog  gyakorlása  kötelezettségekkel  és felelősséggel jár. A Bíróság már hivatkozott mindkét  ítélete a    véleménynyilvánítással    járó    kötelezettséggel    és felelősséggel  összefüggésben vizsgálja azt,  hogy  mennyiben támadó  jellegű a vélemény. Az egyes országok sajátosságainak megfelelően látja megállapíthatónak mindkét ítélet azt,  hogy a   korlátozás  társadalmi  szükségessége  az  elismert   cél érdekében    fennáll-e    és    arányos-e.    A    korlátozás szükségességének   társadalmi  okait  a   magyar   történelmi sajátosságokra  tekintettel bírálta el a Bíróság  a  Rekvényi kontra  Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12. 956. oldal). 4. A Bíróság több ítéletében is kifejezésre juttatta, hogy  a totalitárius     államberendezkedésből     a     demokratikus társadalomba   való  átmenet  időszakában,   a   demokratikus intézmények  teljes  megszilárdulásáig helye  lehet  bizonyos jogok  korlátozásának  olyankor is, amikor  az  egy  töretlen demokratikus   fejlődésen   keresztülment   ország   esetében indokolatlan volna. Az  összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos európai országban  van  olyan  büntetőjogi szabály,  amely  az  állam felségjelvényei     tekintetében    a     véleménynyilvánítás szabadságát  korlátozza.  Ezekben az  országokban  tehát  úgy ítélik  meg, hogy a demokratikus államban szükséges az  állam jelképeit sértő véleménynyilvánítás megakadályozása, az ehhez az    államhoz    tartozás   érzését    valló    személyekben megbotránkozást keltő magatartás elleni fellépés. Az európai alkotmányos demokráciákra általában jellemző, hogy szélesedett   a  véleménynyilvánítás  szabadsága   és   ezzel párhuzamosan szűkült a büntetőjogi védelemben részesülő  jogi tárgyak  köre.  E védett jogi tárgyak között  a  demokratikus társadalmakban   –  a  nemzeti  történeti  tradícióktól   nem függetlenül  –  ott  szerepelnek a nemzeti  jelképek,  többek között az alkotmányi szintű szabályozásból következően is.  A parlamenteket   széles  körű  mérlegelési  jog   illeti   meg atekintetben, hogy a büntetőjogilag is védett tárgyak  között szerepeltetik-e a nemzeti jelképeiket.                              IV. 1.     A     véleménynyilvánítási    szabadság    büntetőjogi korlátozásának  alkotmányos feltételeiről az Alkotmánybíróság több   határozatban,  alapvetően  a  30/1992.  (V.  26.)   AB határozatában  (ABH  1992.  167.),  összefoglalóan  pedig   a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában (ABH 1994. 219.) fejtette ki álláspontját. Az   Alkotmánybíróság  a  közösség  elleni  izgatás   enyhébb alakzatának büntetőjogi szankcionálását megsemmisítő 30/1992. (V.  26.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) részletesen kifejtette   a   véleménynyilvánítási   szabadság    alapjoga korlátozhatóságának alkotmányos feltételeit. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy az állam akkor  nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb  alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.  Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő,  hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme  vagy egyéb  alkotmányos cél érdekében történik,  hanem  szükséges, hogy  megfeleljen az arányosság követelményeinek:  az  elérni kívánt   cél   fontossága  és  az  ennek  érdekében   okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen  egymással.  A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas  legenyhébb eszközt alkalmazni.  Alkotmányellenes  a jog  tartalmának  korlátozása, ha az kényszerítő  ok  nélkül, önkényesen  történik, vagy ha a korlátozás  súlya  az  elérni kívánt célhoz képest aránytalan. A  büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio, társadalmi   rendeltetése,  hogy  a   jogrendszer   egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a  büntetés szerepe  és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák  épségének fenntartása  akkor,  amikor  már más  jogágak  szankciói  nem segítenek. Az    Alkotmánybíróság   hangsúlyozta,    hogy    a    szabad véleménynyilvánításhoz  való jog nem csupán  alapvető  alanyi jog,  hanem  e jog objektív, intézményes oldalának elismerése egyben a közvélemény szabad kialakulásának a garantálását  is jelenti.  A  szabad  véleménynyilvánítás jogának  kitüntetett szerepe  ugyan nem jelenti azt, hogy ez a jog  –  az  élethez vagy   az   emberi  méltósághoz  való  joghoz   hasonlóan   – korlátozhatatlan  lenne, de mindenképpen azzal  jár,  hogy  a szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen kevés   joggal   szemben   kell   csak   engednie,   azaz   a véleményszabadságot korlátozó törvényeket  megszorítóan  kell értelmezni.  A  vélemény  szabadságát  korlátozó   törvénynek nagyobb   a  súlya,  ha  közvetlenül  másik  alanyi   alapjog érvényesítésére  és védelmére szolgál, és  kisebb,  ha  ilyen jogokat     csakis    mögöttesen,    valamely     "intézmény" közvetítésével véd, s a legkisebb a súlya, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom). Az  Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban végül  hangsúlyozta,  hogy határozata     szerint    a    közösségek     méltósága     a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet.  A közösség  méltóságának hatékony védelmére  azonban  más  jogi eszköz,    pl.   a   nem   vagyoni   kártérítés   alkalmazási lehetőségeinek  bővítése is alkalmas. (ABH  1992.  171,  176, 178, 181.) 2.   Jelen   ügyben  a  véleménynyilvánítás   szabadsága   az Alkotmányra   közvetlenül   visszavezethető   más    normatív alkotmányos  értékekkel  ütközik,  s  különbözik  a   konkrét büntetőjogi norma szerkezete is (pl. az elkövetési  tárgy)  a korábbi   alkotmánybírósági   vizsgálat   alapjául   szolgáló normákétól. Az Alkotmány 75. és 76. §-ában foglalt normatív rendelkezések a   nemzeti   jelképeket,  mint  alkotmányos  értékeket,   az alkotmányos  védelem  tárgyait  határozzák  meg.  A   nemzeti jelképek  tárgyi valóságát és kettős funkcióját – mivel  azok nemzeti  jelképként  és egyúttal a Magyar Köztársaság  állami szimbólumaiként   is  funkcionálnak  –  kifejező   alkotmányi szabályok   adják   meg   e   jelképek   kiemelkedő   közjogi jelentőségét. A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek  és  a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Njtv.) indokolása is  rámutat  erre a kettős jelentéstartalomra: “Az  Alkotmány értelmében   nemzeti  jelképeink  azonban   kettős   funkciót hordoznak, amelyeket az alaptörvény meg is határoz.  Egyrészt a  76. §-ában a magyar államisághoz kötve ad pontos leírást a jelképekről.   Másrészt  a  XIV.  fejezet  címében   szereplő meghatározással  jelzi, hogy e jelképek a  nemzeti  érzés,  a nemzethez tartozás kinyilvánításának az eszközei is.” A  jelvények és szimbólumok egyidősek az emberiség, az emberi közösségek történetével. A szimbólumok egyrészt kifejezték  a jelvényt  használó  egyének  meghatározott  közösséghez  való tartozását, másrészt kifele megjelenítették az adott közösség egészét  is.  Bár  ma már az emberiség egészének  és  a  nagy régióknak  is  vannak jelképeik, a jelképek  körében  különös jelentősége van az államilag megszerveződő nemzeti közösségek jelvényeinek. A  nemzet – mint közösség – fogalmának történelmi jelentősége van,   időben  és  területileg  viszonylagos.  A   nemzet   a nemzetállammá  alakulás történelmi folyamatában  kapcsolódott szervesen  az  államhatalomhoz. A nemzeti szimbólumok  ezt  a történelmi folyamatot jelenítik meg, így váltak az  államiság szimbólumává. A nemzeti jelképeknek a szuverenitás gondolatát őrző  és fenntartó ereje volt az önálló állami lét elvesztése vagy korlátozása idején is. A  nemzeti  jelképeknek  tehát kettős jelentéstartalmuk  van: egyrészt   az   államiság,  az  állami   szuverenitás   külső megjelenítési  formáinak tekinthetők,  másrészt  a  nemzethez mint  közösséghez való tartozás kinyilvánításának az eszközei is.  E  szimbólumokat  a törvényben meghatározott  feltételek mellett  a közösség tagjai, természetes és jogi személyek  is széles körben használhatják és használják, kifejezve ezzel  a magyar nemzethez vagy a magyar államhoz – vagy mindkettőhöz – tartozással kapcsolatos meggyőződésüket. Az    Njtv.    kifejezetten   elismeri   a   nemzeti    érzés felségjelvények útján való kinyilvánításának lehetőségét és – a   jelképek  tekintélyének  megőrzése  mellett  –  megengedi magánszemély  részére a nemzethez való tartozás kifejezésére, illetve   eseti  jelleggel  a  különböző  nemzeti  ünnepeken, társadalmi rendezvényeken ezek használatát. 3.  Az  Alkotmányban  szabályozott  felségjelvények  szorosan kapcsolódnak az 1989-1990-es alkotmányos rendszerváltozáshoz, az  alkotmányos  demokrácia megteremtéséhez.  A  Himnuszt  az 1989.  évi XXXI. törvény, a zászlót az 1990. évi XL. törvény, a  címert  az  1990. évi XLIV. törvény iktatta  az  Alkotmány szövegébe.  A  Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1990. évi XLIV. törvény indokolása szerint “indokoltnak látszik,  hogy  –  tekintettel  az  állami  szimbólumok  nagy jelentőségére és érzelmi színezetére – a címerről  alkotmányi rendelkezés   szóljon.”   E   nagy   jelentőségű   alkotmányi szabályozási  tárgykör  és  a mögötte  meglévő  –  a  törvény indokolásában is szereplő – történelmi konszenzus a  fokozott jogi  védelem  alkotmányos igényét  támasztja  alá,  amelynek révén az alkotmányozó hatalom ezáltal kívánta “helyreállítani azt   a   rendet,   amely   szervesen  illeszkedik   szuverén államiságunk történelmi folyamatainak sorába.” Az Alkotmány szövegébe került nemzeti szimbólumok jelentősége az   ország   közelmúltbeli  történelmére  –  a  totalitárius államberendezkedésből   a  demokratikus   társadalomba   való átmenetre   –   tekintettel   felértékelődött,    aminek    e szimbólumokat sértő egyes magatartások büntetőjogi védelme is nyomatékot  ad. A magyar törvényhozónak a Btk. 269/A.  §-ában kifejeződő   álláspontját   e   történelmi   körülmények   is indokolták. A   jelen   ügyben  a  történelmi  sajátosság   megítéléséhez hozzátartozik,  hogy 1948-tól az alkotmányos rendszerváltásig az  állami  függetlenség  és a nemzeti  szimbólumok  szorosan összefüggtek. A független magyar államhoz tartozás, a nemzeti érzés  háttérbe szorult az internacionalizmussal  szemben,  a címert  megváltoztatták, a nemzeti ünnepen  rendszeresen  sor került   letartóztatásokra  és  ilyenkor  a  nemzeti   jelkép használata is politikai gyanút keltett. A nemzeti jelképek alkotmányos jelentőségét, ezen alkotmányos értékek  fokozott  és különleges védelmét  támasztja  alá  és teszi  nyilvánvalóvá  az  Alkotmány 76.  §  (3)  bekezdésében foglalt  rendelkezés,  amely a Magyar Köztársaság  címeréről, zászlajáról és azok használatáról szóló törvény elfogadásához az  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát kívánja meg. Ilyen minősített törvényhozási többség csak az Alkotmány elfogadásához és módosításához szükséges. Az Országgyűlés  az Alkotmány  76.  §  (3)  bekezdésének végrehajtására  1995-ben megalkotta az Njtv.-t. Az   Abh.   a   véleménynyilvánítás   szabadsága   védelmében semmisítette meg a Btk. 169. §-ának (2) bekezdését,  amely  a magyar  nemzetet, nemzetiséget, népet, felekezetet vagy  fajt sértő  véleménynyilvánítás büntetését rendelte  el.  Ennek  a határozatnak  az  ismeretében hozta meg  az  Országgyűlés  az 1993. évi XVII. törvényt, amelynek 55. §-a iktatta be a Btk.- ba  269/A.  §-ként a támadott, a nemzeti jelkép megsértéséről szóló rendelkezést. Ennél a büntetőjogi szabálynál már nem  a nemzetről, nemzetiségről, népről, felekezetről, fajról  szóló vélemény  kifejtéséről van szó, hanem a  függetlenségét  csak rövid ideje megélő ország jelképeiről. 4.   A  demokráciáknak  csak  egyik  lényeges  kritériuma   a vélemények pluralizmusa. A demokráciákra jellemző  az  ország egységét megjelenítő intézmények és szimbólumok léte, amelyek –  bár  nem  kritizálhatatlanok –  bizonyos  vonatkozásaikban kívül    vannak   a   vélemények   alkotmányjogilag   védendő pluralizmusán. Ez az elv jelenik meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnök  esetében,  akinek  személye  az  Alkotmány  értelmében sérthetetlen,  és akinek büntetőjogi védelmét  külön  törvény biztosítja.  Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdés,  31/A.  §  (1) bekezdés  Az  Alkotmánybíróság  a  48/1991.  (IX.   26.)   AB határozatában     az    Alkotmány    fenti     tételeit     a véleménynyilvánítás  szabadsága  viszonylatában  megszorítóan értelmezte, ám a történelmi analógiákra figyelve nem zárta ki a  köztársasági  elnök  fokozottabb büntetőjogi  védelmét.  E határozatában   az   Alkotmánybíróság   megállapította:   “Az Alkotmány   29.  §-ának  az  a  kitétele,  mely   szerint   a köztársasági  elnök  “kifejezi a nemzet egységét”,  az  adott összefüggésben  sokkal inkább a köztársasági  elnöki  funkció pártatlanságát fejezi ki, mintsem azt, hogy az  elnök  elleni támadás   egy   nemzeti  jelkép  (zászló,   címer,   himnusz) megsértésével  esne  egy tekintet alá. A becsület  védelmének speciális szabályozásakor a törvényhozó egyaránt mérlegelheti azt,  hogy  szigorúbb szankciókat alkalmaz, vagy  pedig  hogy inkább   a  közhivatalt  és  tisztségeket  betöltők  hivatali tevékenysége    szabad   bírálatának    biztosít    szélesebb lehetőséget.” (ABH 1991. 217., 238.) Az  Alkotmány XIV. fejezetében felsorolt nemzeti  jelképek  – amelyek    alkotmányos    intézményként    sem    tekinthetők közszereplőnek – a ciklusidőhöz kötött államfőhöz képest  még inkább  az  ország külső és belső integritásának  alkotmányos szimbólumai,   éppen   ezért   alkotmányos   érvek    szólnak büntetőjogi   védelmük   mellett.  A  nemzeti   szuverenitást kifejező  és  megjelenítő  intézmények  fokozott  közjogi  és büntetőjogi védelme az európai jogi kultúrákban alkotmányosan elfogadott, s ez a véleménynyilvánítás szabadságának indokolt korlátja is egyben. 5.    A    törvényhozó   a   nemzeti   jelkép   megsértésének bűncselekményét    a    közrend   elleni    bűncselekményeket meghatározó  XVI.  fejezet II. címében, a köznyugalom  elleni bűncselekmények között, közvetlenül a közösség elleni izgatás bűncselekményét követően helyezte el. A  vitatott  bűncselekmény – Btk.-beli szerkezeti elhelyezése alapján  –  általános  jogi tárgyát  közvetetten  a  közrend, közelebbről  a  köznyugalom képezi.  A  közvetlen  elkövetési tárgya  pedig  a  Magyar  Köztársaság himnusza,  zászlaja  és címere. A  vizsgált  bűncselekmény elkövetési magatartása  hasonló  a közösség   elleni   izgatásnak  az  Abh.-val   megsemmisített gyalázkodás  alakzatához.  Az  elkövetési  magatartás:   nagy nyilvánosság  előtt  szóban és tettben  megnyilvánuló  sértő, vagy  lealacsonyító kifejezések használata,  vagy  más  ilyen cselekmények elkövetése. A  két  bűncselekmény közötti lényeges eltérés  az  elkövetés tárgyában található. Amíg az Alkotmánybíróság által az  Abh.- ban megsemmisített 269. § (2) bekezdésében közvetlenül védett jogi  tárgy:  a  magyar  nemzet,  valamely  nemzetiség,  nép, felekezet   vagy  faj  volt,  addig  a  Btk.  most   vizsgált rendelkezése  által közvetlenül védett jogi  tárgy  a  Magyar Köztársaságnak   az   Alkotmányban   meghatározott    nemzeti jelképei.  A  véleménynyilvánítás  alkotmányos  korlátja,   a fokozott  büntetőjogi védelem szempontjából tehát  alapvetően más jogi tárgyról van szó. A      véleménynyilvánítás     szabadságának      büntetőjogi korlátozásakor   az   arányosság   kérdésének   megítélésénél egyrészt   vizsgálni  kell  azt,  hogy  más   jogi   eszközök alkalmazására  lehet-e  számítani,  másrészt   más   eszközök hiányában  is  tisztázandó, nem túl  súlyos-e  a  büntetőjogi következmény.  Az  Abh.-ban  más jogi  eszközként  számításba vehetőnek  tekintett  kártérítés széles  körben,  visszatartó hatással  való  alkalmazására  a  jelen  esetben  nem   lehet gondolni.   A   büntetőjogi  szabállyal  történő  korlátozást vizsgálva a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat azt fejtette  ki, hogy   a   véleménynyilvánítás  szabadsága  csak  a  bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában (ABH 1994.  219.  231.). A nemzeti jelképek megsértése esetén  nem ilyen  magatartásról  van  szó. Más  számításba  vehető  jogi eszköz   hiányában  a  büntetőjogi  szabály  alkalmazása   (a büntetőjog rendszeréhez viszonyítva enyhe szankció  kilátásba helyezésével) nem tekinthető aránytalannak. A  21/1996.  (V.  17.)  AB határozatban foglaltak  szerint  a bűncselekmények meghatározása és szankcionálása  törvényhozói kompetencia,  amely felett kivételes esetekben  érvényesülhet csak  alkotmánybírósági  kontroll. (ABH  1996.  74.  82.)  Az Országgyűlés  mérlegelési  jogkörébe  tartozik  tehát   annak eldöntése,   hogy   a  nemzeti  jelképek   számára   önállóan nevesített büntetőjogi védelmet intézményesít-e, avagy  beéri a Btk. 271. §-ában meghatározott büntetőjogi felelősségnek az említett elkövetési magatartásra való alkalmazásával. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti  jelképeket illető  negatív tartalmú vélemények, a jelképek  történetére, értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó tudományos nézetek, művészi kifejezések, illetőleg kritikák hangoztatása, esetleg megváltoztatásukat   vagy   eltörlésüket   célzó   javaslatok kifejezésre  juttatása, értelemszerűen nem eshet  büntetőjogi szankcionálás   alá,   hanem  része   a   véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságának. 7.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott az  indítványozónak az a megállapítása sem, miszerint a  Btk. vizsgált szabálya diszkriminatív. A Btk. e rendelkezése  csak az  Alkotmány  által meghatározott és általa  védett  nemzeti jelképeket  részesíti büntetőjogi védelemben.  A  törvényhozó mérlegelési   jogkörébe  tartozik,   hogy   az   Alkotmányban meghatározott  nemzeti  jelképeken  kívül  esetleg   külföldi államok   nemzeti  szimbólumait  is  büntetőjogi   védelemben részesíti-e. Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  a Btk.  269/A.  §-a  nem alkotmányellenes, összhangban  van  az alkotmányos       büntetőjoggal      szemben       támasztott követelményekkel, ezért az indítványokat a rendelkező részben foglaltak szerint elutasította. Az  Alkotmánybíróság e határozata tárgyának jelentőségére  és közérdekűségére  figyelemmel  indokoltnak  tartotta  annak  a Magyar Közlönyben való közzétételét.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke                                 Dr. Bagi István                         Dr. Bihari Mihály   alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                 Dr. Czúcz Ottó                            Dr. Erdei Árpád   alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                 Dr. Harmathy Attila                      Dr. Holló András   alkotmánybíró                               alkotmánybíró                                 Dr. Kiss László                      Dr. Kukorelli István   alkotmánybíró                        előadó alkotmánybíró                                 Dr. Strausz János      Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva   előadó alkotmánybíró                        alkotmánybíró Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek  azzal, hogy az Alkotmánybíróság a Btk.  269/A.  § alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló     indítványokat    elutasította.    A    határozat indokolásának  azon  megállapítása azonban,  hogy  a  nemzeti jelképeknek  kettős jelentéstartalmuk van, mert  egyrészt  az allamiság,   az   állami  szuverenitás  külső   megjelenítési formáinak  tekinthetők,  másrészt  pedig  a  nemzethez,  mint közösséghez  való  tartozás  kinyilvánításának  eszközei  is, bizonyos,   az   indokolásban  nem  érintett  következtetések levonását is megengedi, s ugyanakkor meg is kívánja. A  Btk.  269/A.  §-ában megfogalmazott törvényi  tényállás  a véleménynyilvánítás  szabadságát  korlátozza   a   büntetőjog eszközeivel. A határozat indokolása részletesen ismerteti  az Alkotmánybíróság   a   30/1992   (V.   26.)   AB   határozata indokolásában   az   alapjog   korlátozásának   feltételeiről kifejtetteteket. Ugyancsak idézi az ugyanott, kifejezetten  a véleménynyilvánítási szabadság korlátozásáról írtakat. Elfogadva  is  a  mostani határozatnak azt a  megállapítását, hogy  a  jelen  ügyben  a véleménynyilvánítás  szabadsága  az Alkotmányra   közvetlenül   visszavezethető   más    normatív alkotmányos  értékekkel  ütközik  s  különbözik   a   konkrét büntetőjogi  norma  szerkezete is a korábbi alkotmánybírósági vizsgálat  alapjául szolgáló normákétól  (IV.  2.),  rá  kell mutatni   arra,  hogy  a  Btk.  269/A.  §-ában  meghatározott tényállás  alkotmányossága nem csupán e megállapításra  és  a hozzá  fűzött okfejtésre tekintettel mondható ki, hanem azért is,   mert  a  véleménynyilvánítási  szabadságot  a  közösség méltóságának védelme érdekében korlátozza. A  30/1992.  (V.  26.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság kimondta,    hogy    a   véleménynyilvánítás    szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között  s  a szabad  véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen kevés  joggal szemben kell csak engednie. Kimondotta  azonban azt is, hogy az emberi méltóság – amelyhez az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint minden embernek vele született joga van –   a   véleménynyilvánítási  szabadság  korlátja  lehet,   s ugyancsak  ilyen  korlát lehet a közösségek méltósága  is.  A büntetőjog   eszközeinek  az  emberi  méltóság  illetőleg   a közösség   méltósága  védelmére  történő  igénybevételét   az Alkotmánybíróság megengedhetőnek tekintette. (ABH 1992. 167., 174., 181.) A   Btk.   269/A.  §-a  az  Alkotmány  75.  és   76.   §-ában meghatározott nemzeti jelképek megsértését tilalmazza.  Ez  a tilalom  büntetőjogi  értelemben a  nemzeti  jelképek  kettős jelentésére  tekintet nélkül áll fenn;  a  Btk.  rendelkezése önmagában a kettős jelentéstartalmat nem teszi nyilvánvalóvá. A  kettős tartalom az alkotmányi rendelkezések elemzése során tárható fel, de már a jelképeket megállapító XIV. Fejezet  “A Magyar  Köztársaság  fővárosa és nemzeti  jelképei”  címe  is világosan jelzi azok egyszerre állami és nemzeti jellegét.  A Btk.  269/A.  § alkotmányosságának megítéléséhez azonban  más tényezők  mellett  éppen a kettős jelentéstartalom  feltárása szolgálhat alapul. A  határozat utal arra, hogy a nemzeti jelképek használatával a közösség tagjai kifejezhetik a magyar nemzethez, vagy pedig a  magyar  államhoz  vagy  éppen  mindkettőhöz  tartozásukkal kapcsolatos  meggyőződésüket. Valóban, a nemzethez  illetőleg az  állam polgárainak körébe tartozás nem szükségképpen  esik egybe:  vannak,  akik a magyar nemzethez tartozónak  tekintik magukat, miközben más államnak a polgárai, s ugyanúgy  vannak nem a magyar nemzethez tartozó magyar állampolgárok. Ezen  az alapon   legalább   két  közösséget  lehet  megkülönböztetni, mégpedig  a magyar nemzethez tartozók közösségét és a  magyar állam  polgárainak közösségét. Az is természetes, hogy e  két közösség  nagyrészt  egybe esik: a magyar nemzethez  tartozók jórészt  egyben a Magyar Köztársaság polgárai is, s a  magyar Köztársaság polgárai jórészt magyar nemzetiségűek. Az  a  tény,  hogy  a történelem folyamán  a  magyar  nemzeti jelképek  egyben  a  magyar  állami szuverenitást  úgyszintén kifejező jelképekké is váltak, magyarázza, hogy a nem  magyar nemzetiségű  magyar állampolgárok ugyancsak  sajátjukként  és saját  közösségüket  kifejező jelképként  kezelhetik  azokat. Számukra  a  jelképnek,  ha nem a nemzeti,  akkor  az  állami jellege  a  meghatározó. A Magyar Köztársaság magyar  és  nem magyar  nemzetiségű polgárai így egyformán tarthatnak  igényt arra,  hogy az Alkotmányban megállapított jelképeket mindenki tiszteletben tartsa. A jelképek szempontjából a közösséget az állam  polgárainak  közösségét  az  államhoz  való  viszonyuk határozza   meg  (nemzetiségtől  függetlenül),  s   ennek   a közösségnek  a  méltósága  is  lehet  a  véleménynyilvánítási szabadság korlátja. A  határozat  indokolásában a közösség  méltóságának  a  Btk. 269/A.  §  alkotmányossága megítélése  szempontjából  nagyobb jelentőséget   kellett   volna   tulajdonítani.   Ezáltal   a véleménynyilvánítási  szabadság  korlátairól  a  30/1992.  AB határozatban  kifejtettek érvényének változatlan  fenntartása megfelelő hangsúlyt kapott volna. Budapest, 2000. május 8.                                               Dr. Erdei Árpád                                                 alkotmánybíró                                                               Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolás      1.  A  Btk.  269/A.  §-ának az  indítványokban  támadott rendelkezése   olyan   magatartásra   vonatkozik,   amely   a véleménynyilvánítás   egy  sajátos  esetét   jelenti.   Annak következtében az ebben a szabályban meghatározott  magatartás bűncselekmény,  a  véleménynyilvánítás  szabadsága  ebben   a tekintetben  korlátozottá  vált  és  a  korlátot  büntetőjogi szabály tartalmazza.      2.  Az  Alkotmány az alapvető jogok között, a 61.  §-ban kimondja,  hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra. A 8. § (1) bekezdése szerint pedig az ember alapvető jogainak védelme  az állam elsőrendű kötelessége, és ennek megfelelően a  8.  § (2) bekezdése szerint  az alapvető jogokra vonatkozó szabályokat  törvény állapítja meg, az alapvető jog  lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.        Az    Alkotmánybíróság    a    támadott    rendelkezés alkotmányosságának  megítélésénél alapul  vette  az  Egyesült Nemzetek  Szervezetének  Közgyűlésén 1966-ban  elfogadott  és Magyarországon  az  1976.  évi  8.  törvényerejű  rendelettel kihirdetett  Polgári  és Politikai Jogok Egyezségokmányát  (a későbbiekben:  Egyezségokmány),  továbbá  az  Európa   Tanács tagjai  által 1950-ben elfogadott és Magyarországon az  1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok  Védelméről  szóló  Egyezményt  (a  továbbiakban: Egyezmény),   valamint  az  Európai   Emberi   Jogi   Bíróság gyakorlatát.  Az Egyezségokmány és az Egyezmény  meghatározta azt,  hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok,  a  bírói gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat. Az emberi jogok  korlátozásáról  több határozatban  állást  foglalt  az Alkotmánybíróság is.      3.  Az  Európai  Emberi  Jogi Bíróság  gyakorlatában  az emberi jogok korlátozásánál követelmény az, hogy a korlátozás törvényen  alapuljon. Ez a követelmény nem  merül  ki  abban, hogy  a  korlátozó szabály formailag törvényben  fogalmazódik meg, hanem kiterjed a tartalomra is, és ebben a vonatkozásban azt    jelenti,   hogy   a   korlátot   meghatározó   szabály megfogalmazása  lehetővé teszi az állampolgár  számára  annak ha  szükséges  jogi  tanácsadó  segítségével  történő   előre látását,  milyen  következményekkel  járhat  magatartása.  (A Bíróság  által  alkalmazott követelményeknek a megfogalmazása megtalálható   a   közelmúltban  a  Bírósági   Határozatokban közzétett   Rekvényi  kontra  Magyarország,  25390/94   számú ügyben, Bírósági Határozatok 1999/12. 954. oldalon.)       A   Btk.  támadott  szabályát  a  büntető  jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény határozta meg  és iktatta  be a Btk-ba 269/A. §-ként. A jelen ügyben a  szabály érthetősége,  pontossága  megfelel  a  Bíróság  gyakorlatában kialakult  elveknek.  A  korlátozás törvényen  alapuló  volta tehát megállapítható.      4.  Az  Európai  Emberi  Jogi Bíróság  az  emberi  jogok korlátozásánál   azt  is  vizsgálandónak   tartja,   hogy   a korlátozásnak az Egyezményben elismert célja volt-e.  A  Btk. 269/A.  §-ának  tartalmából és elhelyezéséből az  állapítható meg,  hogy  a  szabály  célja  a magyar  állam  függetlensége jelképeinek    és   ezzel   összefüggésben    az    Egyezmény szóhasználata  szerint   mások  jogainak  védelme  volt.   Az Egyezmény  10.  cikkének 2. bekezdése szerint mások  jogainak védelme    céljából    a    véleménynyilvánítás    szabadsága korlátozható.       Az  Európai  Emberi  Jogi  Bíróság  az  utóbbi  években ismételten elismert célnak minősítette a véleménynyilvánítási szabadságnak    olyan    törvényi   korlátozását,    amelynek meghozatalával  vallási meggyőződés, vallási  érzés  védelmét kívánták   biztosítani   a   sértő,   megbotránkozást   keltő magatartással  szemben.  A  Bíróság  ezt  a  korlátozást   az Egyezmény   9.   cikke   1.  bekezdése  szerinti   gondolat-, lelkiismeret-,   vallásszabadság,  illetve   10.   cikke   2. bekezdésében  megfogalmazott "mások jogai  védelme"  céljából történő korlátozásként értékelte (Otto-Preminger-Institut  v. Austria  ítélet 1994. szeptember 20, Series A no.  295-A,  p. 14, § 48; Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október 22, no. 19/1995/525/611, § 48).      5.  A véleménynyilvánítás büntetőjogi szabállyal történő korlátozása tekintetében alaptételeket megfogalmazó  30/1992. (V.  26.) AB határozat az Alkotmány alapján kifejtette,  hogy nem    alkotmányellenes   az   alapjog   törvénnyel   történő korlátozása,  ha  másik alapjog védelme  vagy  érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem  érhető el  és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest  nem aránytalan.  A határozat azt is kimondta, hogy  a  közösségek méltóságának   védelme   a  véleménynyilvánítás   alkotmányos korlátja lehet (ABH 1992. 167, 171, 181). Az Alkotmánybíróság az  Európai  Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát  is  elemezte  a 36/1994.  (VI.  24.) AB határozatában és erre is  figyelemmel hangsúlyozta,  hogy  alapjog  korlátozásának  alkotmányossága akkor  ismerhető  el,  ha  a  korlátozás  más  alapjog   vagy szabadság   védelme  vagy  egyéb  alkotmányos  cél  érdekében szükséges    és   a   korlátozás   megfelel   az   arányosság követelményének (ABH 1994, 219, 222, 224-225.).      Az  Alkotmánybíróság a 31/1994. (IV. 2.) AB határozatban a Magyar Köztársaság címerének és az állami felségjogra utaló egyes  elnevezések  használata tárgyában a  címer  különleges szerepét juttatta kifejezésre amikor kimondta, hogy a  címert csak  a  közhatalmi  szervek használhatják  (ABH  1994.  168, 171.).   A   köztársasági   elnök   személyének   büntetőjogi védelmével  kapcsolatban  pedig  a  48/1991.  (IX.  26.)   AB határozat azt fejezi ki, hogy az egyébként az Alkotmány 29. §- a  szerint  a  nemzet  egységét kifejező  személy  védelménél nagyobb  jelentőséget  tulajdonít a nemzeti  jelkép  (zászló, címer,  himnusz) megsértésével szemben való fellépésnek  (ABH 1991. 217, 238.).      6.  Az  Európai Emberi Jogi Bíróság fentiekben megjelölt határozatai a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására a  mások  jogainak védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási érzéssel kapcsolatban ismerte el törvényes célként. A vallási érzéshez hasonló az embereknek az az érzése, amely a valamely országhoz,  hazához tartozásban fejeződik ki. Ezt  az  érzést sérti   meg  az  állam  jelképeit  sértő  vagy  lealacsonyító kifejezések    használata   vagy   más   ilyen   cselekmények elkövetése.     Az     ilyen     cselekményekkel      történő véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása  mind a formai, mind  a  tartalmi  szempontokat figyelembe véve   megfelel  a Bíróság   gyakorlatában  kialakult   feltételeknek,   és   az Alkotmánybíróság gyakorlatával sem ellentétes az, hogy  mások jogai   védelme   érdekében  törvény  a   véleménynyilvánítás szabadságát  korlátozza,  valamint  az  sem,  hogy  a  Magyar Köztársaság jelképeinek különleges védelme legyen.      7.  Az  Egyezmény  10. cikkének 2. bekezdése  az  emberi jogok  korlátozásának  feltételeként állapítja  meg,  hogy  a felsorolt   jogok   vagy   érdekek  védelme   a   korlátozást demokratikus  társadalomban  szükségessé  tegye.   A   magyar Alkotmánybíróság   gyakorlata   az   alapjog   korlátozásának lehetőségét  akkor  ismeri el, ha más  alapjog  védelme  vagy érvényesülése,  illetve  egyéb  alkotmányos   érték   védelme másként  nem érhető el és a korlátozás arányos 36/1994.  (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 222..      Mind  az Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése,  mind az  Egyezmény  10.  cikkének 2. bekezdése  kimondja,  hogy  a véleménynyilvánítási  jog  gyakorlása  kötelezettségekkel  és felelősséggel  jár.  Az  Európai  Emberi  Jogi  Bíróság   már hivatkozott  mindkét  ítélete  a véleménynyilvánítással  járó kötelezettséggel  és  felelősséggel összefüggésben  vizsgálja azt,  hogy  mennyiben  támadó jellegű a  vélemény.  Az  egyes országok  sajátosságainak megfelelően látja megállapíthatónak mindkét    ítélet   azt,   hogy   a   korlátozás   társadalmi szükségessége az Egyezményben elismert cél érdekében fennáll- e  és  arányos-e  (Otto-Preminger-Institut v. Austria  ítélet 1994.  szeptember 20, Series A no. 295-A, p. 15,  §  49,  50; Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október  22,  no. 19/1995/525/611,   §   52,   53,   57-58.).   A    korlátozás szükségességének   társadalmi  okait  a   magyar   történelmi sajátosságokra  tekintettel bírálta el a Bíróság  a  Rekvényi kontra  Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12. 956. oldal).       A   rendszerváltást  megelőző  negyven  év   alatt   az internacionalizmussal   szemben   háttérbe   szorították   az országhoz  tartozás  érzését, az ezzel az  érzéssel  szorosan összekapcsolódó szimbólumok szerepét csökkentették, a  címert megváltoztatták,  a nemzeti ünnepen rendszeresen  sor  került rendőri  intézkedésekre és ilyenkor a zászló  alkalmazása,  a kokárda    viselése   is   politikai   gyanút   keltett.    A rendszerváltást  követően megerősödött az országhoz  tartozás érzése   és  ezzel  összefüggésben  az  állam  függetlenségét kifejező  jelképek  tisztelete.  Az  Alkotmánynak  a  nemzeti jelképekről  szóló rendelkezései 1989-ben,  illetve  1990-ben kerültek megfogalmazásra. Ezen az alapon érthető az Alkotmány 76.  §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése is, amely szerint a  címerről, a zászlóról és azok használatáról szóló  törvény elfogadásához   az  országgyűlési  képviselők   kétharmadának szavazata szükséges.      8.  Az összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos európai  országban  van olyan büntetőjogi szabály,  amely  az adott      állam      felségjelvényei     tekintetében      a véleménynyilvánítás   szabadságát  korlátozza.   Ezekben   az országokban   tehát  úgy  ítélik  meg,  hogy  a  demokratikus államban   szükséges   a  független  állam   jelképét   sértő véleménynyilvánítás  megakadályozása, az  ehhez  az  államhoz való  tartozás  érzését  valló  személyekben  megbotránkozást keltő   magatartással   szemben  való   fellépés.   A   német Alkotmánybíróság  egyik ítélete szerint  a  Német  Szövetségi Köztársaság   érdeke,  hogy  állampolgárai  azonosuljanak   a zászló,  mint jelkép által kifejezett értékekkel és  ezért  a zászló   megsértésére   vonatkozó  büntetőjogi   rendelkezést alkotmányosnak  tekintette /BVerfGE  81,  278,  294  (1990)/. Fokozottan  jelentkezhet  ilyen  igény  a  magyar  történelmi sajátosságokra tekintettel, ahol a nemzeti jelkép  megsértése bizonyos esetekben még megfélemlítő hatást is kiválthat.      Nem  áll  ellentétben az elmondottakkal a  30/1992.  (V. 26.)  AB  határozat,  amely  a  Btk-nak  a  magyar  nemzetet, nemzetiséget,    népet,   felekezetet   vagy    fajt    sértő véleménynyilvánítás   büntetéséről   rendelkező   269.   §-át alkotmányellenessé  nyilvánította és  megsemmisítette.  Ez  a határozat   annak   ellenére,  hogy   a   véleménynyilvánítás szabadságának    általános   elveiről   is   megállapításokat tartalmazott,  az  állami  és a helyi  önkormányzati  szervek tevékenységének    nyilvános   bírálhatóságáról,    a    nagy nyilvánosság előtt történő véleménynyilvánításról  szólt,  ez pedig     a     határozat    szerint     "gyakorlatilag     a sajtónyilvánosságot  jelenti",  a  határozat  elsődlegesen  a sajtószabadságot  védi  (ABH 1992, 167,  180.).  A  határozat meghozatala  után, 1993-ban megalkotott törvénnyel  a  Btk-ba 269/A. § számmal felvett rendelkezés a megsemmisített 269. §- ban    meghatározottól    eltérő   természetű    cselekményre vonatkozik,  amelynél  "nagyszámú  egyéni  jog  megsértésének veszélye"  áll  fenn,  ezzel szemben  pedig  a  határozat  is szükségesnek  látta  a  védelmet (ABH 1992.  167,  179.).  Az Alkotmánybíróság  gyakorlatában  az  emberi   méltóság   joga általános   személyiségi  jognak  minősül,   amelynek   külön nevesített  esete  a  vallásszabadsághoz és  a  lelkiismereti szabadsághoz  való  jog 4/1993. (II. 12.) AB  határozat,  ABH 1993,  48, 51.. Az országhoz való tartozás érzése nem jelenik meg    ugyan   nevesített   jogként,   ennek   ellenére     a vallásszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz való  joghoz hasonlóan   ez  is része az emberi méltósághoz  való  jognak, mint általános személyiségi jognak. Ennek a jognak a sérelmét hárítja el a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása.       9.   A  véleménynyilvánítás  szabadságának  büntetőjogi szabállyal   való  korlátozásánál  az  arányosság  kérdésének megítélésénél  egyrészt vizsgálni kell  azt,  hogy  más  jogi eszközök  alkalmazására  lehet-e  számítani,  másrészt  egyéb eszközök  hiányában  is  tisztázandó,  nem  túl  súlyos-e   a büntetőjogi következmény. A 30/1992. (V. 30.) AB határozatban más jogi eszközként számításba vehetőnek tekintett kártérítés széles  körben,  visszatartó hatással  való  alkalmazására  a jelen  esetben  nem lehet gondolni. A büntetőjogi  szabállyal történő  korlátozást  vizsgálva  a  36/1994.  (VI.  24.)   AB határozat   azt   fejtette  ki,  hogy  a  véleménynyilvánítás szabadsága  csak  a  bírálat,  jellemzés,  nézet  és  kritika szabadságát foglalja magában (ABH 1994. 219, 231.). A nemzeti jelképek  megsértése esetén nem ilyen magatartásról van  szó. Más  számításba  vehető jogi eszköz hiányában  a  büntetőjogi szabály  alkalmazása  (a büntetőjog rendszeréhez  viszonyítva enyhe   szankció   kilátásba  helyezésével)  nem   tekinthető aránytalannak. Budapest, 2000. május 8.                                           Dr. Harmathy Attila                                                 alkotmánybíró                                                               Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása Az   Alkotmánybíróság  következetes  álláspontja  szerint   a véleménynyilvánítás  szabadságához  fűződő  alapjog   kiemelt alkotmányos  védelmet  élvez,  és  csak  különösen   indokolt esetben  korlátozható. A határozat is kiemeli a 30/1992.  (V. 26.)  AB  határozatnak azt az alapvető megállapítását,  amely szerint   “a   szabad  véleménynyilvánításhoz   való   jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie,  azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.  A  vélemény szabadságával  szemben  mérlegelendő korlátozó  törvénynek nagyobb a súlya, ha  közvetlenül  másik alanyi  alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha  ilyen  jogokat  csakis mögöttesen,  valamely  ’intézmény’ közvetítésével  véd, s legkisebb, ha csupán  valamely  elvont érték  önmagában  a tárgya (pl. a köznyugalom).”  (ABH  1992. 178.) Az  Alkotmánybíróság jelen ügyben arra az álláspontra jutott, hogy  az  Alkotmány 75-76. §-aiban alkotmányos értékké  emelt nemzeti jelképek védelme érdekében kivételesen korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága. Mivel a kifejezés szabadságát korlátozó törvényeket, így a Btk. 269/A. §-át is megszorítóan kell   értelmezni,  az  Alkotmánybíróság   –   elsősorban   a jogalkalmazás  számára  –  megfogalmazta,  hogy  “a   nemzeti jelképeket  illető  negatív tartalmú vélemények,  a  jelképek történetére,   értékére,   közjogi  jelentőségére   vonatkozó tudományos  nézetek, művészi kifejezések, illetőleg  kritikák hangoztatása,  esetleg megváltoztatásukat  vagy  eltörlésüket célzó  javaslatok  kifejezésre juttatása  értelemszerűen  nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá”. Bár  ez  a megállapítás az indokolás részeként is irányadó  a bíróságok  számára, álláspontom szerint a Btk. 269/A.  §-ának alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos követelményt helyesebb lett volna a határozat rendelkező részében megfogalmazni. Ezt a   megoldást  választotta  az  Alkotmánybíróság  például   a 36/1994.  (VI. 24.) AB határozatban is, amikor a  közhatalmat gyakorlókkal  és  a politikusokkal szembeni véleményszabadság biztosítása   érdekében  a  rágalmazás  és  a  becsületsértés alkalmazási körét szűkebb keretek közé szorította. (ABH 1994. 219.) A  nemzeti jelkép megsértése esetében különös jelentősége van annak,  hogy a cselekmény mennyiben veszélyes a társadalomra. A  társadalomra  veszélyesség  minden  bűncselekmény  fogalmi eleme  (Btk.  10.  §).  A bírói gyakorlat  egységes  abban  a tekintetben,   hogy  a  társadalomra  veszélyesség   egyrészt jogalkotói,  másrészt  jogalkalmazói  kategória.   Jogalkotói kategória  annyiban, hogy a törvényhozó a Btk. megalkotásánál azokat  az  emberi  magatartásokat nyilvánította  –  törvényi tényállásba  foglalás  útján – bűncselekménnyé,  amelyeket  a társadalomra     veszélyesnek     ítélt.     Ugyanakkor     a jogalkalmazóknak   minden   esetben   vizsgálniuk   kell   az elkövetett  cselekmény  konkrét társadalomra  veszélyességét, illetve  annak  mértékét. A bíróságok  ennek  eredményeképpen arra   a   következtetésre  is  juthatnak,  hogy  a  törvényi tényállást  kimerítő  cselekmény nem bűncselekmény,  mert  az elkövetéskor     teljesen    nélkülözte    a     társadalomra veszélyességét (BH 1994. 471.). A  jogalkotó  a  Btk.  269/A.  § megalkotásával  társadalomra veszélyesnek  minősítette azt, ha valaki  “nagy  nyilvánosság előtt  a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő  vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más  ilyen cselekményt követ el”. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61. §- ának    értelmezése   alapján   megfogalmazott    alkotmányos követelménnyel e tényállás alkalmazási körét szűkítette.  Nem minősíthető  ugyanis  társadalomra veszélyesnek  önmagában  a nemzeti  jelképeket  érintő negatív  vélemény  kifejezése,  a tudományos  bírálat, de még az olyan művészi  kifejezés  sem, amely  a  jelképeket meghökkentő módon értékeli  vagy  azokat sajátos  szemléltető eszközként használja. A szólásszabadság, a  művészi  kifejezés  szabadsága és  a  tudomány  szabadsága ennyiben  elsőbbséget  élvez a nemzeti  jelképek  büntetőjogi védelmével szemben. Az  Alkotmánybíróság azzal, hogy alkotmányosnak ítélte a Btk. 269/A.  §-át,  nem  változtatta  meg  álláspontját  az  egyik legfontosabb    demokráciakritérium,   a    véleményszabadság kitüntetett  szerepéről. A testület joggyakorlata töretlennek tekinthető   a   közösség   elleni   izgatás   “gyalázkodási” tényállását alkotmánysértőnek minősítő 30/1992. (V.  26.)  AB határozattól az ugyancsak a közösség elleni izgatásról hozott 12/1999.   (V.  21.)  AB  határozatig.  A  Btk.  269/A.   §-a különleges  megközelítést igényelt, mert a Magyar Köztársaság himnusza,  zászlaja és címere fokozott alkotmányos védelemben részesül. Budapest, 2000. május 8.                                          Dr. Kukorelli István                                                 alkotmánybíró Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása                               Egyetértek    azzal,   hogy   a   Btk.   269/A.    §-a    nem alkotmányellenes,  a  határozat  indokolásával   kapcsolatban azonban az alábbiakat tartom szükségesnek kifejteni: 1.  A  nemzeti jelkép megsértésének törvényi tényállása  több ponton  is hasonló, illetőleg azonos vonásokat mutat, mint  a Btk.-nak   az   Alkotmánybíróság   30/1992.   (V.   26.)   AB határozattal  megsemmisített 269.  §  (2)  bekezdése.  Azonos vonás,  hogy  mindkét  törvényi tényállás  nagy  nyilvánosság előtt  használt,  sértő vagy lealacsonyító  kifejezések  vagy ilyen  cselekmények tanúsítását szankcionálja. Hasonló vonás, hogy a cselekmények mindkét esetben a magyar nemzet méltósága ellen  (is)  irányulnak.  A  két tényállás  közötti  bizonyos különbség abban áll, hogy amíg a Btk. 269. § (2) bekezdése  a magyar   nemzetet  (továbbá  valamely  nemzetiséget,   népet, felekezetet, vagy fajt) védi a büntetőjog eszközeivel,  addig a  jelen  határozat tárgyát képező büntetőjogi rendelkezés  a Magyar  Köztársaság nemzeti jelképeivel szembeni  ugyanazokat az elkövetési magatartásokat nyilvánítja bűncselekménnyé. Az    Alkotmánybíróság   a   Btk.   269.    (2)    bekezdését alkotmányellenesnek  találta  és  megsemmisítette,  ugyanerre pedig  a  Btk. 269/A. § esetében nem lát okot,  ezért  a  két tényállás   között  csupán  árnyalatnyinak   tűnő   eltérésre tekintettel felmerülhet a kérdés: ennek az-e az oka, hogy  az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozathoz képest a véleménynyilvánítási szabadság és a büntetőjog egymáshoz való viszonyára  vonatkozó  s  azóta is  következetesen  képviselt álláspontját most módosította, vagy pedig a tényállások végső hasonlósága  ellenére mégis olyan jelentős a különbség,  hogy az   az   első  esetben  alkotmányellenesség  megállapítására vezetett,  a  másodikban  viszont  nem.  Erre  a  kérdésre  a véleménynyilvánítási szabadság meghatározó alkotmányos értéke és  –  ahogyan az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában is  fogalmazott – kommunikációs anyajogi szerepe miatt nagyon világos és egyértelmű választ kell adni. Az indokolásból  ezt részben hiányolom. 2.  A határozat által a Btk. 269. § (2) bekezdése és a 269/A. §-a eltérő megítélésének indokaként adott válasz kettős. Egyrészről  azzal  érvel, hogy a magyar  himnusz,  zászló  és címer,  tehát  a nemzeti jelképek magának az Alkotmánynak  az intézményei  azáltal,  hogy  az Alkotmány  75.  és  76.  §-ai határozzák   meg  azokat,  és  hogy  a  nemzeti   jelképekkel kapcsolatos   törvénykezéshez  az   Országgyűlés   minősített többsége  szükséges:  ezért a jelképek  magas  fokú  védelmet igényelnek,   s  többek  között  emiatt  nem   aránytalan   a büntetőjogi védelmük. Ezzel az érvvel – amelynek az indokolás elsődleges jelentőséget kölcsönöz – nem tudok egyetérteni.  A büntetőjogi védelem alkotmányszerűsége szempontjából annak  a mozzanatnak   nincsen   meghatározó   jelentősége,   hogy   a jelképeket  az  Alkotmány határozza meg  és  tartalmazza.  Ha mégis   ez  kapna  elsődleges  nyomatékot,  akkor  nem  lenne magyarázható,    hogy   az   Alkotmány   egészének,    minden rendelkezésének középpontjában álló magyar nemzetre sértő  és lealacsonyító   kifejezések,  cselekmények  büntetése   miért alkotmányellenes (ahogyan ezt a 30/1992. (V. 26) AB határozat kifejtette), és miért nem alkotmányellenes az ezt a  nemzetet jelképező szimbólumok megsértése – más szóval mi indokolja  a jelkép   erősebb  védelmét,  mint  azét  az  értékét,  melyet jelképez. Az  indokolásban lényegében megtalálhatók annak a megítélésem szerinti  elsődleges, legfontosabb indoknak  az  elemei,  ami igazolja a Btk. 269/A. §-a alkotmányszerűségét. Egyetértek az indokolás  IV.  3. pontjával, amely hivatkozik  a  történelmi körülményekre,  arra, hogy a sok évtizedes, a nemzeti  érzést az  internacionalizmus javára háttérbe  szorító  totalitárius berendezkedést  követően a nemzeti jelképekhez  való  viszony felértékelődött.  Az  indokolás  szerkezete  azonban  azt   a benyomást     kelti,    hogy    a    büntetőjogi     szankció alkotmányszerűségének elsődleges indoka az, hogy a jelképeket az Alkotmány jeleníti meg, s csak második, kisegítő indokként lehet   a   történelmi   körülményekre   hivatkozni.   Holott álláspontom  szerint  a  jelképek büntetőjogi  védelmének  az Alkotmánnyal   való  összeegyeztethetősége  szempontjából   a történelmi  átmenet viszonyainak van meghatározó  jelentősége és nem annak, hogy a jelképeket az Alkotmány határozza meg és tartalmazza  –  ez  utóbbi önmagában  aligha  lenne  elegendő hivatkozási  alap az indítvány elutasításához.  Összességében tehát   a   Btk.   269/A.   §-ának   az   Alkotmánnyal   való összeegyeztethetősége     indokolásában     a      történelmi körülményeknek  nagyobb  nyomatékot kellene  kapnia.  Ezt  az érvet  az  Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának  esetjoga   is alátámasztja,      mely      szerint      a      totalitárius államberendezkedésből   a  demokratikus   társadalomba   való átmenet     időszakában     a    demokratikus     intézmények megszilárdulásáig, éppen a kialakulófélben lévő  demokratikus intézmények  védelmében  átmenetileg  helye  lehet   bizonyos emberi  jogok  és  szabadságok  korlátozásának  olyankor  is, amikor az egy töretlen demokratikus fejlődésen keresztül ment ország esetében indokolatlan volna. 3.  Nem  értek  egyet azzal az érvvel sem,  amely  szerint  a nemzeti jelképek büntetőjogi védelmét az is indokolja, hogy a valamely  államhoz  tartozással  kapcsolatos  meggyőződés  és érzés  a  vallási  meggyőződéshez, érzéshez hasonló  védelmet érdemel.      A  határozat indokolása ezzel kapcsolatban hivatkozik az Emberi Jogok Európai Bíróságának két ítéletére, melyben az  a véleménynyilvánítási   szabadság   jogszerű    korlátozásának tekintette  a  mások  vallásos  érzületét  sértő  kifejezések használata   miatti  büntetőjogi  szankció  alkalmazását.   A felhozott  példák nem találók. Az említett két  ítélet  abban foglalt  állást,  hogy  az egészen kiemelkedően,  szokatlanul durva   istenkáromlás  miatti  büntetőjogi   büntetés   mások vallásos  érzületének védelme érdekében  összeegyeztethető  a véleménynyilvánítási  szabadsággal.  Ezek  az  ítéletek   nem jelentenek  megfelelő  hivatkozási  alapot  olyan  elkövetési módozatok    szankcionálhatóságát    illetően    –     sértő, lealacsonyító  kifejezés használata,  vagy  ilyen  cselekmény elkövetése – melyeknek a törvény általi megfogalmazásából  az is  következik,  hogy  a  nem  tapintatlanul  goromba,  durva kifejezések is e törvényhely alá eshetnek. A  nemzeti  érzületnek  a  vallásos  érzülethez  hasonlítását továbbá  azért nem tudom helyesnek tekinteni,  mert  ebben  a tekintetben   a   társadalmi   megítélés   megoszolhat;   nem szerencsés,  ha  az  Alkotmánybíróság az egyéni  megítélések, ízlések világába tartozó kérdésekben foglal állást, különösen ha  ez  az  állásfoglalás  –  mint  a  jelen  esetben  –  nem elkerülhetetlenül szükséges az előtte lévő ügy eldöntéséhez. Végeredményben   tehát  a  Btk.  269/A.   §-át   azokkal   az indokolásbeli hangsúlyeltolódásokkal, melyeket itt  jeleztem, összeegyeztethetőnek   tartom  a  véleménynyilvánításnak   az Alkotmány   61.   §-a  által  biztosított  szabadságával.   E meggondolások   kihangsúlyozása  azért  is   lényeges,   hogy világossá    váljék:   az   Alkotmánybíróság   e    határozat meghozatalánál is változatlanul azokra a kritériumokra  épít, melyeket   korábbi   határozataiban   a   büntetőjog   és   a véleménynyilvánítási    szabadság    viszonya    tekintetében kidolgozott.  Ezért  is  értek mélyen egyet  az  indokolásnak azzal   a   tételével,  mely  szerint  “Az   Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket érintő  akár  negatív vélemény   hangoztatása,   az   arra   vonatkozó   tudományos vizsgálat,  művészi kifejezés, illetőleg kritika, a  jelképek történetére,   értékére,  közjogi  jelentőségére   vonatkozó, esetleg  megváltoztatásukat  vagy  akár  eltörlésüket   célzó vélemény,  álláspont, javaslat kifejezésre juttatása  például értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem beletartozik a véleménynyilvánítás alkotmányos jogába” (IV.6. pont).  E tétel meghatározó fontosságára tekintettel  azonban célszerűnek  tartottam volna, ha a fentieket  nem  csupán  az indokolás tartalmazza, hanem a határozat rendelkező  része  a Btk.   269/A.   §   alkalmazásánál  érvényesülő   alkotmányos követelményként írta volna elő. Budapest, 2000. május 8.                                              Dr. Németh János                                                 alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Section 269/A of Act IV of 1978 on the Criminal Code
Number of the Decision: .	13/2000. (V. 12.)
Date of the decision: .	05/08/2000
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2000-2-001?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0013_2000.pdf