A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr.
Erdei Árpád, dr. Harmathy Attila, dr. Kukorelli István és dr.
Németh János alkotmánybírák párhuzamos indokolásával –
meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
IV. törvény 269/A. §-a alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat
elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a
továbbiakban: Btk.) 269/A. §-a alkotmányosságának
vizsgálatára két indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság az
indítványokat egyesítette és azokat egy eljárásban bírálta
el.
Az indítványozók álláspontja szerint a Btk. 269/A. §-a sérti
az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében alapjogként meghatározott
véleménynyilvánítási szabadságot, ezért a kifogásolt
törvényszakasz alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését kérték. Az egyik indítványozó szerint a Btk.-
beli törvényhely túl nagy értéket csorbít és rossz eszközhöz
is nyúl, midőn a nemzet jelképeinek tiszteletét jogi úton
próbálja biztosítani. A másik indítványozó szerint a nemzeti
jelképek megsértése a vélemény nyilvánításának egy sajátos,
Magyarországon még szokatlan vetülete. Ugyanezen indítvány
szerint a Btk. 269/A. §-a diszkriminatívan csak annak az
államnak a nemzeti jelképeit védi, amelyre a magyar állam
főhatalma kiterjed.
II.
1. Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése a véleménynyilvánítási
szabadságot alapjogként határozza meg: "A Magyar
Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad
véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze."
Az Alkotmány XIV. fejezete rendelkezik a Magyar Köztársaság
fővárosáról és nemzeti jelképeiről. Az Alkotmány 75-76. §-ai
a nemzeti jelképekről a következő rendelkezéseket
tartalmazzák:
"75. § A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz
című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.
76. § (1) A Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő
szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll.
(2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs.
Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második,
vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő
középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar
Szentkorona nyugszik.
(3) A Magyar Köztársaság címeréről, zászlajáról és azok
használatáról szóló törvény elfogadásához az országgyűlési
képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
2. A büntető jogszabályok módosításáról szóló 1993. évi XVII.
törvény 55. §-a a Btk.-t a "Nemzeti jelkép megsértése"
elnevezéssel az alábbi rendelkezéssel egészítette ki:
"269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság
himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító
kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha
súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy
évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy
pénzbüntetéssel büntetendő."
3. Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1966. december 16-án
elfogadott és az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel
Magyarországon kihirdetett Polgári és Politikai Jogok
Nemzetközi Egyezségokmányának (a továbbiakban:
Egyezségokmány) 19. Cikke így szól:
"1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra; ez a
jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra
való tekintet nélküli – szóban, írásban, nyomtatásban,
művészi formában vagy bármilyen más tetszése szerinti módon
történő – keresésének, megismerésének és terjesztésének a
szabadságát is.
3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva
az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak
olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít
és amelyek
a) mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása,
illetőleg
b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a
közerkölcs védelme érdekében szükségesek."
4. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről
szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt és Magyarországon az
1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény (a
továbbiakban: Egyezmény) 10. cikke a következő:
"10. Cikk
1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az
információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát
országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe
hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza,
hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok
működését engedélyezéshez kössék.
2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó
szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan
alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy
szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy
bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés
közlésének megakadályozása vagy a bíróságok tekintélyének és
pártatlanságának fenntartása céljából."
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
Az Alkotmánybíróság az ügy kapcsán áttekintette egyes európai
országok e tárgykörrel kapcsolatos alkotmányjogi és
büntetőjogi szabályozását, az idevonatkozó nemzetközi
egyezményeket, továbbá az Európai Emberi Jogi Bíróság (a
továbbiakban: Bíróság) gyakorlatát is.
1. Az összehasonlító elemzés során az Alkotmánybíróság
először azt vizsgálta, hogy milyen a felségjelvények
alkotmányos szabályozása az európai országok gyakorlatában.
Az európai alkotmányok túlnyomó többsége szabályozza a
felségjelvényeket, e szabályok általában a szuverenitással
összefüggésben az alkotmányok elején, az alapelvi
rendelkezések között kapnak helyet. A nyugat-, észak- és dél-
európai alkotmányok leggyakrabban a nemzeti színeket
rögzítik, néhány alkotmányban szerepel a himnusz, a főváros,
a hivatalos nyelv, említhető az eskü és a jelszavak vagy
jelmondatok felségjelvényként való szabályozása is. A közép-
kelet-európai alkotmányok címerközpontúak, és a címer mellett
szinte kivétel nélkül minden alkotmányban szerepel a zászló,
a himnusz és a főváros, gyakori a hivatalos nyelv és az
állami pecsét említése is. A felségjelvények alkotmányi
szabályozási módszere kétféle: vannak olyan alkotmányok,
amelyek tartalmilag írják le a felségjelvényeket, például a
címer elemeit, más alkotmányok a törvényalkotásra bízzák a
felségjelvények szabályozását. Az alkotmányok rendre
kizárólagos törvényhozási tárgykörként írják elő – gyakran
minősített többséggel – a felségjelvények használatát és
védelmét. Néhány alkotmány szól arról is, hogy a
felségjelvényeket tisztelet övezi és különleges jogi védelmet
élveznek.
2. Az összehasonlító vizsgálat alapján megállapítható az is,
hogy a nemzeti (állami) jelképek megsértését Európa több
országában büntetőjogi szankcióval fenyegetik; ilyen
szabályozást tartalmaz pl. az osztrák, a német, a svájci, az
olasz, a spanyol, a portugál és a lengyel büntető
törvénykönyv is.
Az elkövetés tárgyát a felsorolt államok büntető
törvénykönyvei részben eltérően, részben hasonlóan vagy
azonosan határozzák meg: a nemzeti színek, más nemzeti és
állami szimbólumok, felségjelvények – szövetségi államok
esetében a tagállamok, tartományok, kantonok stb. jelképei,
zászlói, címerei is – részesülnek büntetőjogi védelemben.
Ezekben a külföldi törvényekben az elkövetési magatartások
széles skálája szerepel: a szóban forgó bűncselekmények
megvalósulnak "gyűlölködő szidalmazás", "szidalmazás",
"becsmérlés", "meggyalázás", "elpusztítás", "eltávolítás",
"megrongálás", "felismerhetetlenné tevés", "gyalázkodó
garázdálkodás", "leverés", "tettleges támadás vagy sértés",
"rongálás", "megbecstelenítés" stb. esetén.
A német, az olasz, a portugál és a lengyel büntető törvények
a hazai nemzeti jelképekkel azonos védelemben részesítik a
külföldi államok nemzeti jelképeit is. Az egyes államok
büntető törvénykönyvei e bűncselekményt szerkezetileg az
állam elleni bűncselekmények között helyezték el. A felsorolt
államok büntető törvényei a magyar Btk.-hoz hasonló büntetési
tételeket tartalmaznak.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a nemzeti (állami)
jelképek büntetőjogi védelme nem tekinthető magyar
sajátosságnak.
3. Az Alkotmánybíróság az adott kérdésben alapul vette az
Egyezségokmányt, továbbá az Egyezményt, valamint a Bíróság
gyakorlatát. Az Egyezségokmány és az Egyezmény meghatározza
azt, hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok, a bírói
gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat.
Az emberi jogok korlátozásánál a Bíróság által kialakított
követelmény az, hogy a korlátozás megfelelő szintű
jogszabályon alapuljon, továbbá, hogy az állampolgár számára
világos legyen a jogszabály tartalma, az állampolgár tudja,
hogy milyen következményekkel járhat a magatartása.
A Bíróság az utóbbi években szükségszerűnek minősítette a
véleménynyilvánítási szabadságnak olyan törvényi
korlátozását, amelynek meghozatalával mások vallási
meggyőződésének, vallási érzéseinek védelmét kívánták
biztosítani a sértő, megbotránkozást keltő magatartással
szemben, és így a Bíróság ezt a korlátozást az Egyezmény 9.
cikke 1. bekezdése szerinti gondolat-, lelkiismeret-,
vallásszabadság, illetve 10. cikke 2. bekezdésében
megfogalmazott “mások jogai védelme” céljából történő
korlátozásként értékelte (Otto-Preminger-Institut kontra
Ausztria ítélet 1994. szeptember 20, Series A no. 295-A, p.
14, § 48; Wingrove kontra Egyesült Királyság ítélet 1996.
október 22, no. 19/1995/525/611, § 48).
A Bíróság fentiekben megjelölt határozatai a
véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására a mások
jogainak védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási érzéssel
kapcsolatban ismerték el törvényes célként. A vallási
meggyőződéshez, érzéshez hasonlóan védelmet érdemel azonban a
valamely államhoz tartozással kapcsolatos meggyőződés, érzés
is, a független állam jelképeit sértő vagy lealacsonyító
kifejezések használata vagy más ilyen cselekmények elkövetése
esetén.
Az Egyezmény 10. cikkének 2. bekezdése az emberi jogok
korlátozásának további feltételeként azt szabja, hogy a
felsorolt okok védelme a korlátozást egy demokratikus
társadalomban szükségessé tegye.
Mind az Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése, mind az
Egyezmény 10. cikkének 2. bekezdése kimondja, hogy a
véleménynyilvánítási jog gyakorlása kötelezettségekkel és
felelősséggel jár. A Bíróság már hivatkozott mindkét ítélete
a véleménynyilvánítással járó kötelezettséggel és
felelősséggel összefüggésben vizsgálja azt, hogy mennyiben
támadó jellegű a vélemény. Az egyes országok sajátosságainak
megfelelően látja megállapíthatónak mindkét ítélet azt, hogy
a korlátozás társadalmi szükségessége az elismert cél
érdekében fennáll-e és arányos-e. A korlátozás
szükségességének társadalmi okait a magyar történelmi
sajátosságokra tekintettel bírálta el a Bíróság a Rekvényi
kontra Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12.
956. oldal).
4. A Bíróság több ítéletében is kifejezésre juttatta, hogy a
totalitárius államberendezkedésből a demokratikus
társadalomba való átmenet időszakában, a demokratikus
intézmények teljes megszilárdulásáig helye lehet bizonyos
jogok korlátozásának olyankor is, amikor az egy töretlen
demokratikus fejlődésen keresztülment ország esetében
indokolatlan volna.
Az összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos európai
országban van olyan büntetőjogi szabály, amely az állam
felségjelvényei tekintetében a véleménynyilvánítás
szabadságát korlátozza. Ezekben az országokban tehát úgy
ítélik meg, hogy a demokratikus államban szükséges az állam
jelképeit sértő véleménynyilvánítás megakadályozása, az ehhez
az államhoz tartozás érzését valló személyekben
megbotránkozást keltő magatartás elleni fellépés.
Az európai alkotmányos demokráciákra általában jellemző, hogy
szélesedett a véleménynyilvánítás szabadsága és ezzel
párhuzamosan szűkült a büntetőjogi védelemben részesülő jogi
tárgyak köre. E védett jogi tárgyak között a demokratikus
társadalmakban – a nemzeti történeti tradícióktól nem
függetlenül – ott szerepelnek a nemzeti jelképek, többek
között az alkotmányi szintű szabályozásból következően is. A
parlamenteket széles körű mérlegelési jog illeti meg
atekintetben, hogy a büntetőjogilag is védett tárgyak között
szerepeltetik-e a nemzeti jelképeiket.
IV.
1. A véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi
korlátozásának alkotmányos feltételeiről az Alkotmánybíróság
több határozatban, alapvetően a 30/1992. (V. 26.) AB
határozatában (ABH 1992. 167.), összefoglalóan pedig a
36/1994. (VI. 24.) AB határozatában (ABH 1994. 219.) fejtette
ki álláspontját.
Az Alkotmánybíróság a közösség elleni izgatás enyhébb
alakzatának büntetőjogi szankcionálását megsemmisítő 30/1992.
(V. 26.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) részletesen
kifejtette a véleménynyilvánítási szabadság alapjoga
korlátozhatóságának alkotmányos feltételeit.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította, hogy az állam
akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik
alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve
egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az
alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem
elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy
egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges,
hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni
kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott
alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A
törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a
jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül,
önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni
kívánt célhoz képest aránytalan.
A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio,
társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének
szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés
szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének
fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem
segítenek.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a szabad
véleménynyilvánításhoz való jog nem csupán alapvető alanyi
jog, hanem e jog objektív, intézményes oldalának elismerése
egyben a közvélemény szabad kialakulásának a garantálását is
jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett
szerepe ugyan nem jelenti azt, hogy ez a jog – az élethez
vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan –
korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a
szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen
kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a
véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
értelmezni. A vélemény szabadságát korlátozó törvénynek
nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog
érvényesítésére és védelmére szolgál, és kisebb, ha ilyen
jogokat csakis mögöttesen, valamely "intézmény"
közvetítésével véd, s a legkisebb a súlya, ha csupán valamely
elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban végül hangsúlyozta, hogy
határozata szerint a közösségek méltósága a
véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet. A
közösség méltóságának hatékony védelmére azonban más jogi
eszköz, pl. a nem vagyoni kártérítés alkalmazási
lehetőségeinek bővítése is alkalmas. (ABH 1992. 171, 176,
178, 181.)
2. Jelen ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága az
Alkotmányra közvetlenül visszavezethető más normatív
alkotmányos értékekkel ütközik, s különbözik a konkrét
büntetőjogi norma szerkezete is (pl. az elkövetési tárgy) a
korábbi alkotmánybírósági vizsgálat alapjául szolgáló
normákétól.
Az Alkotmány 75. és 76. §-ában foglalt normatív rendelkezések
a nemzeti jelképeket, mint alkotmányos értékeket, az
alkotmányos védelem tárgyait határozzák meg. A nemzeti
jelképek tárgyi valóságát és kettős funkcióját – mivel azok
nemzeti jelképként és egyúttal a Magyar Köztársaság állami
szimbólumaiként is funkcionálnak – kifejező alkotmányi
szabályok adják meg e jelképek kiemelkedő közjogi
jelentőségét. A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a
Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló
1995. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Njtv.) indokolása
is rámutat erre a kettős jelentéstartalomra: “Az Alkotmány
értelmében nemzeti jelképeink azonban kettős funkciót
hordoznak, amelyeket az alaptörvény meg is határoz. Egyrészt
a 76. §-ában a magyar államisághoz kötve ad pontos leírást a
jelképekről. Másrészt a XIV. fejezet címében szereplő
meghatározással jelzi, hogy e jelképek a nemzeti érzés, a
nemzethez tartozás kinyilvánításának az eszközei is.”
A jelvények és szimbólumok egyidősek az emberiség, az emberi
közösségek történetével. A szimbólumok egyrészt kifejezték a
jelvényt használó egyének meghatározott közösséghez való
tartozását, másrészt kifele megjelenítették az adott közösség
egészét is. Bár ma már az emberiség egészének és a nagy
régióknak is vannak jelképeik, a jelképek körében különös
jelentősége van az államilag megszerveződő nemzeti közösségek
jelvényeinek.
A nemzet – mint közösség – fogalmának történelmi jelentősége
van, időben és területileg viszonylagos. A nemzet a
nemzetállammá alakulás történelmi folyamatában kapcsolódott
szervesen az államhatalomhoz. A nemzeti szimbólumok ezt a
történelmi folyamatot jelenítik meg, így váltak az államiság
szimbólumává. A nemzeti jelképeknek a szuverenitás gondolatát
őrző és fenntartó ereje volt az önálló állami lét elvesztése
vagy korlátozása idején is.
A nemzeti jelképeknek tehát kettős jelentéstartalmuk van:
egyrészt az államiság, az állami szuverenitás külső
megjelenítési formáinak tekinthetők, másrészt a nemzethez
mint közösséghez való tartozás kinyilvánításának az eszközei
is. E szimbólumokat a törvényben meghatározott feltételek
mellett a közösség tagjai, természetes és jogi személyek is
széles körben használhatják és használják, kifejezve ezzel a
magyar nemzethez vagy a magyar államhoz – vagy mindkettőhöz –
tartozással kapcsolatos meggyőződésüket.
Az Njtv. kifejezetten elismeri a nemzeti érzés
felségjelvények útján való kinyilvánításának lehetőségét és –
a jelképek tekintélyének megőrzése mellett – megengedi
magánszemély részére a nemzethez való tartozás kifejezésére,
illetve eseti jelleggel a különböző nemzeti ünnepeken,
társadalmi rendezvényeken ezek használatát.
3. Az Alkotmányban szabályozott felségjelvények szorosan
kapcsolódnak az 1989-1990-es alkotmányos rendszerváltozáshoz,
az alkotmányos demokrácia megteremtéséhez. A Himnuszt az
1989. évi XXXI. törvény, a zászlót az 1990. évi XL. törvény,
a címert az 1990. évi XLIV. törvény iktatta az Alkotmány
szövegébe. A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról
szóló 1990. évi XLIV. törvény indokolása szerint “indokoltnak
látszik, hogy – tekintettel az állami szimbólumok nagy
jelentőségére és érzelmi színezetére – a címerről alkotmányi
rendelkezés szóljon.” E nagy jelentőségű alkotmányi
szabályozási tárgykör és a mögötte meglévő – a törvény
indokolásában is szereplő – történelmi konszenzus a fokozott
jogi védelem alkotmányos igényét támasztja alá, amelynek
révén az alkotmányozó hatalom ezáltal kívánta “helyreállítani
azt a rendet, amely szervesen illeszkedik szuverén
államiságunk történelmi folyamatainak sorába.”
Az Alkotmány szövegébe került nemzeti szimbólumok jelentősége
az ország közelmúltbeli történelmére – a totalitárius
államberendezkedésből a demokratikus társadalomba való
átmenetre – tekintettel felértékelődött, aminek e
szimbólumokat sértő egyes magatartások büntetőjogi védelme is
nyomatékot ad. A magyar törvényhozónak a Btk. 269/A. §-ában
kifejeződő álláspontját e történelmi körülmények is
indokolták.
A jelen ügyben a történelmi sajátosság megítéléséhez
hozzátartozik, hogy 1948-tól az alkotmányos rendszerváltásig
az állami függetlenség és a nemzeti szimbólumok szorosan
összefüggtek. A független magyar államhoz tartozás, a nemzeti
érzés háttérbe szorult az internacionalizmussal szemben, a
címert megváltoztatták, a nemzeti ünnepen rendszeresen sor
került letartóztatásokra és ilyenkor a nemzeti jelkép
használata is politikai gyanút keltett.
A nemzeti jelképek alkotmányos jelentőségét, ezen alkotmányos
értékek fokozott és különleges védelmét támasztja alá és
teszi nyilvánvalóvá az Alkotmány 76. § (3) bekezdésében
foglalt rendelkezés, amely a Magyar Köztársaság címeréről,
zászlajáról és azok használatáról szóló törvény elfogadásához
az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát kívánja
meg. Ilyen minősített törvényhozási többség csak az Alkotmány
elfogadásához és módosításához szükséges. Az Országgyűlés az
Alkotmány 76. § (3) bekezdésének végrehajtására 1995-ben
megalkotta az Njtv.-t.
Az Abh. a véleménynyilvánítás szabadsága védelmében
semmisítette meg a Btk. 169. §-ának (2) bekezdését, amely a
magyar nemzetet, nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt
sértő véleménynyilvánítás büntetését rendelte el. Ennek a
határozatnak az ismeretében hozta meg az Országgyűlés az
1993. évi XVII. törvényt, amelynek 55. §-a iktatta be a Btk.-
ba 269/A. §-ként a támadott, a nemzeti jelkép megsértéséről
szóló rendelkezést. Ennél a büntetőjogi szabálynál már nem a
nemzetről, nemzetiségről, népről, felekezetről, fajról szóló
vélemény kifejtéséről van szó, hanem a függetlenségét csak
rövid ideje megélő ország jelképeiről.
4. A demokráciáknak csak egyik lényeges kritériuma a
vélemények pluralizmusa. A demokráciákra jellemző az ország
egységét megjelenítő intézmények és szimbólumok léte, amelyek
– bár nem kritizálhatatlanok – bizonyos vonatkozásaikban
kívül vannak a vélemények alkotmányjogilag védendő
pluralizmusán.
Ez az elv jelenik meg a nemzet egységét kifejező köztársasági
elnök esetében, akinek személye az Alkotmány értelmében
sérthetetlen, és akinek büntetőjogi védelmét külön törvény
biztosítja. Alkotmány 29. § (1) bekezdés, 31/A. § (1)
bekezdés Az Alkotmánybíróság a 48/1991. (IX. 26.) AB
határozatában az Alkotmány fenti tételeit a
véleménynyilvánítás szabadsága viszonylatában megszorítóan
értelmezte, ám a történelmi analógiákra figyelve nem zárta ki
a köztársasági elnök fokozottabb büntetőjogi védelmét. E
határozatában az Alkotmánybíróság megállapította: “Az
Alkotmány 29. §-ának az a kitétele, mely szerint a
köztársasági elnök “kifejezi a nemzet egységét”, az adott
összefüggésben sokkal inkább a köztársasági elnöki funkció
pártatlanságát fejezi ki, mintsem azt, hogy az elnök elleni
támadás egy nemzeti jelkép (zászló, címer, himnusz)
megsértésével esne egy tekintet alá. A becsület védelmének
speciális szabályozásakor a törvényhozó egyaránt mérlegelheti
azt, hogy szigorúbb szankciókat alkalmaz, vagy pedig hogy
inkább a közhivatalt és tisztségeket betöltők hivatali
tevékenysége szabad bírálatának biztosít szélesebb
lehetőséget.” (ABH 1991. 217., 238.)
Az Alkotmány XIV. fejezetében felsorolt nemzeti jelképek –
amelyek alkotmányos intézményként sem tekinthetők
közszereplőnek – a ciklusidőhöz kötött államfőhöz képest még
inkább az ország külső és belső integritásának alkotmányos
szimbólumai, éppen ezért alkotmányos érvek szólnak
büntetőjogi védelmük mellett. A nemzeti szuverenitást
kifejező és megjelenítő intézmények fokozott közjogi és
büntetőjogi védelme az európai jogi kultúrákban alkotmányosan
elfogadott, s ez a véleménynyilvánítás szabadságának indokolt
korlátja is egyben.
5. A törvényhozó a nemzeti jelkép megsértésének
bűncselekményét a közrend elleni bűncselekményeket
meghatározó XVI. fejezet II. címében, a köznyugalom elleni
bűncselekmények között, közvetlenül a közösség elleni izgatás
bűncselekményét követően helyezte el.
A vitatott bűncselekmény – Btk.-beli szerkezeti elhelyezése
alapján – általános jogi tárgyát közvetetten a közrend,
közelebbről a köznyugalom képezi. A közvetlen elkövetési
tárgya pedig a Magyar Köztársaság himnusza, zászlaja és
címere.
A vizsgált bűncselekmény elkövetési magatartása hasonló a
közösség elleni izgatásnak az Abh.-val megsemmisített
gyalázkodás alakzatához. Az elkövetési magatartás: nagy
nyilvánosság előtt szóban és tettben megnyilvánuló sértő,
vagy lealacsonyító kifejezések használata, vagy más ilyen
cselekmények elkövetése.
A két bűncselekmény közötti lényeges eltérés az elkövetés
tárgyában található. Amíg az Alkotmánybíróság által az Abh.-
ban megsemmisített 269. § (2) bekezdésében közvetlenül védett
jogi tárgy: a magyar nemzet, valamely nemzetiség, nép,
felekezet vagy faj volt, addig a Btk. most vizsgált
rendelkezése által közvetlenül védett jogi tárgy a Magyar
Köztársaságnak az Alkotmányban meghatározott nemzeti
jelképei. A véleménynyilvánítás alkotmányos korlátja, a
fokozott büntetőjogi védelem szempontjából tehát alapvetően
más jogi tárgyról van szó.
A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi
korlátozásakor az arányosság kérdésének megítélésénél
egyrészt vizsgálni kell azt, hogy más jogi eszközök
alkalmazására lehet-e számítani, másrészt más eszközök
hiányában is tisztázandó, nem túl súlyos-e a büntetőjogi
következmény. Az Abh.-ban más jogi eszközként számításba
vehetőnek tekintett kártérítés széles körben, visszatartó
hatással való alkalmazására a jelen esetben nem lehet
gondolni. A büntetőjogi szabállyal történő korlátozást
vizsgálva a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat azt fejtette ki,
hogy a véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat,
jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában (ABH
1994. 219. 231.). A nemzeti jelképek megsértése esetén nem
ilyen magatartásról van szó. Más számításba vehető jogi
eszköz hiányában a büntetőjogi szabály alkalmazása (a
büntetőjog rendszeréhez viszonyítva enyhe szankció kilátásba
helyezésével) nem tekinthető aránytalannak.
A 21/1996. (V. 17.) AB határozatban foglaltak szerint a
bűncselekmények meghatározása és szankcionálása törvényhozói
kompetencia, amely felett kivételes esetekben érvényesülhet
csak alkotmánybírósági kontroll. (ABH 1996. 74. 82.) Az
Országgyűlés mérlegelési jogkörébe tartozik tehát annak
eldöntése, hogy a nemzeti jelképek számára önállóan
nevesített büntetőjogi védelmet intézményesít-e, avagy beéri
a Btk. 271. §-ában meghatározott büntetőjogi felelősségnek az
említett elkövetési magatartásra való alkalmazásával.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket
illető negatív tartalmú vélemények, a jelképek történetére,
értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó tudományos nézetek,
művészi kifejezések, illetőleg kritikák hangoztatása, esetleg
megváltoztatásukat vagy eltörlésüket célzó javaslatok
kifejezésre juttatása, értelemszerűen nem eshet büntetőjogi
szankcionálás alá, hanem része a véleménynyilvánítás
alkotmányos szabadságának.
7. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem megalapozott
az indítványozónak az a megállapítása sem, miszerint a Btk.
vizsgált szabálya diszkriminatív. A Btk. e rendelkezése csak
az Alkotmány által meghatározott és általa védett nemzeti
jelképeket részesíti büntetőjogi védelemben. A törvényhozó
mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy az Alkotmányban
meghatározott nemzeti jelképeken kívül esetleg külföldi
államok nemzeti szimbólumait is büntetőjogi védelemben
részesíti-e.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a
Btk. 269/A. §-a nem alkotmányellenes, összhangban van az
alkotmányos büntetőjoggal szemben támasztott
követelményekkel, ezért az indítványokat a rendelkező részben
foglaltak szerint elutasította.
Az Alkotmánybíróság e határozata tárgyának jelentőségére és
közérdekűségére figyelemmel indokoltnak tartotta annak a
Magyar Közlönyben való közzétételét.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek azzal, hogy az Alkotmánybíróság a Btk. 269/A. §
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványokat elutasította. A határozat
indokolásának azon megállapítása azonban, hogy a nemzeti
jelképeknek kettős jelentéstartalmuk van, mert egyrészt az
allamiság, az állami szuverenitás külső megjelenítési
formáinak tekinthetők, másrészt pedig a nemzethez, mint
közösséghez való tartozás kinyilvánításának eszközei is,
bizonyos, az indokolásban nem érintett következtetések
levonását is megengedi, s ugyanakkor meg is kívánja.
A Btk. 269/A. §-ában megfogalmazott törvényi tényállás a
véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza a büntetőjog
eszközeivel. A határozat indokolása részletesen ismerteti az
Alkotmánybíróság a 30/1992 (V. 26.) AB határozata
indokolásában az alapjog korlátozásának feltételeiről
kifejtetteteket. Ugyancsak idézi az ugyanott, kifejezetten a
véleménynyilvánítási szabadság korlátozásáról írtakat.
Elfogadva is a mostani határozatnak azt a megállapítását,
hogy a jelen ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága az
Alkotmányra közvetlenül visszavezethető más normatív
alkotmányos értékekkel ütközik s különbözik a konkrét
büntetőjogi norma szerkezete is a korábbi alkotmánybírósági
vizsgálat alapjául szolgáló normákétól (IV. 2.), rá kell
mutatni arra, hogy a Btk. 269/A. §-ában meghatározott
tényállás alkotmányossága nem csupán e megállapításra és a
hozzá fűzött okfejtésre tekintettel mondható ki, hanem azért
is, mert a véleménynyilvánítási szabadságot a közösség
méltóságának védelme érdekében korlátozza.
A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának
kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között s a
szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen
kevés joggal szemben kell csak engednie. Kimondotta azonban
azt is, hogy az emberi méltóság – amelyhez az Alkotmány 54. §
(1) bekezdése szerint minden embernek vele született joga van
– a véleménynyilvánítási szabadság korlátja lehet, s
ugyancsak ilyen korlát lehet a közösségek méltósága is. A
büntetőjog eszközeinek az emberi méltóság illetőleg a
közösség méltósága védelmére történő igénybevételét az
Alkotmánybíróság megengedhetőnek tekintette. (ABH 1992. 167.,
174., 181.)
A Btk. 269/A. §-a az Alkotmány 75. és 76. §-ában
meghatározott nemzeti jelképek megsértését tilalmazza. Ez a
tilalom büntetőjogi értelemben a nemzeti jelképek kettős
jelentésére tekintet nélkül áll fenn; a Btk. rendelkezése
önmagában a kettős jelentéstartalmat nem teszi nyilvánvalóvá.
A kettős tartalom az alkotmányi rendelkezések elemzése során
tárható fel, de már a jelképeket megállapító XIV. Fejezet “A
Magyar Köztársaság fővárosa és nemzeti jelképei” címe is
világosan jelzi azok egyszerre állami és nemzeti jellegét. A
Btk. 269/A. § alkotmányosságának megítéléséhez azonban más
tényezők mellett éppen a kettős jelentéstartalom feltárása
szolgálhat alapul.
A határozat utal arra, hogy a nemzeti jelképek használatával
a közösség tagjai kifejezhetik a magyar nemzethez, vagy pedig
a magyar államhoz vagy éppen mindkettőhöz tartozásukkal
kapcsolatos meggyőződésüket. Valóban, a nemzethez illetőleg
az állam polgárainak körébe tartozás nem szükségképpen esik
egybe: vannak, akik a magyar nemzethez tartozónak tekintik
magukat, miközben más államnak a polgárai, s ugyanúgy vannak
nem a magyar nemzethez tartozó magyar állampolgárok. Ezen az
alapon legalább két közösséget lehet megkülönböztetni,
mégpedig a magyar nemzethez tartozók közösségét és a magyar
állam polgárainak közösségét. Az is természetes, hogy e két
közösség nagyrészt egybe esik: a magyar nemzethez tartozók
jórészt egyben a Magyar Köztársaság polgárai is, s a magyar
Köztársaság polgárai jórészt magyar nemzetiségűek.
Az a tény, hogy a történelem folyamán a magyar nemzeti
jelképek egyben a magyar állami szuverenitást úgyszintén
kifejező jelképekké is váltak, magyarázza, hogy a nem magyar
nemzetiségű magyar állampolgárok ugyancsak sajátjukként és
saját közösségüket kifejező jelképként kezelhetik azokat.
Számukra a jelképnek, ha nem a nemzeti, akkor az állami
jellege a meghatározó. A Magyar Köztársaság magyar és nem
magyar nemzetiségű polgárai így egyformán tarthatnak igényt
arra, hogy az Alkotmányban megállapított jelképeket mindenki
tiszteletben tartsa. A jelképek szempontjából a közösséget az
állam polgárainak közösségét az államhoz való viszonyuk
határozza meg (nemzetiségtől függetlenül), s ennek a
közösségnek a méltósága is lehet a véleménynyilvánítási
szabadság korlátja.
A határozat indokolásában a közösség méltóságának a Btk.
269/A. § alkotmányossága megítélése szempontjából nagyobb
jelentőséget kellett volna tulajdonítani. Ezáltal a
véleménynyilvánítási szabadság korlátairól a 30/1992. AB
határozatban kifejtettek érvényének változatlan fenntartása
megfelelő hangsúlyt kapott volna.
Budapest, 2000. május 8.
Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolás
1. A Btk. 269/A. §-ának az indítványokban támadott
rendelkezése olyan magatartásra vonatkozik, amely a
véleménynyilvánítás egy sajátos esetét jelenti. Annak
következtében az ebben a szabályban meghatározott magatartás
bűncselekmény, a véleménynyilvánítás szabadsága ebben a
tekintetben korlátozottá vált és a korlátot büntetőjogi
szabály tartalmazza.
2. Az Alkotmány az alapvető jogok között, a 61. §-ban
kimondja, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánításra.
A 8. § (1) bekezdése szerint pedig az ember alapvető jogainak
védelme az állam elsőrendű kötelessége, és ennek megfelelően
a 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra vonatkozó
szabályokat törvény állapítja meg, az alapvető jog lényeges
tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés
alkotmányosságának megítélésénél alapul vette az Egyesült
Nemzetek Szervezetének Közgyűlésén 1966-ban elfogadott és
Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel
kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányát (a
későbbiekben: Egyezségokmány), továbbá az Európa Tanács
tagjai által 1950-ben elfogadott és Magyarországon az 1993.
évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az Emberi Jogok és Alapvető
Szabadságok Védelméről szóló Egyezményt (a továbbiakban:
Egyezmény), valamint az Európai Emberi Jogi Bíróság
gyakorlatát. Az Egyezségokmány és az Egyezmény meghatározta
azt, hogy mennyiben korlátozhatók az emberi jogok, a bírói
gyakorlat pedig értelmezte a vonatkozó szabályokat. Az emberi
jogok korlátozásáról több határozatban állást foglalt az
Alkotmánybíróság is.
3. Az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában az
emberi jogok korlátozásánál követelmény az, hogy a korlátozás
törvényen alapuljon. Ez a követelmény nem merül ki abban,
hogy a korlátozó szabály formailag törvényben fogalmazódik
meg, hanem kiterjed a tartalomra is, és ebben a vonatkozásban
azt jelenti, hogy a korlátot meghatározó szabály
megfogalmazása lehetővé teszi az állampolgár számára annak
ha szükséges jogi tanácsadó segítségével történő előre
látását, milyen következményekkel járhat magatartása. (A
Bíróság által alkalmazott követelményeknek a megfogalmazása
megtalálható a közelmúltban a Bírósági Határozatokban
közzétett Rekvényi kontra Magyarország, 25390/94 számú
ügyben, Bírósági Határozatok 1999/12. 954. oldalon.)
A Btk. támadott szabályát a büntető jogszabályok
módosításáról szóló 1993. évi XVII. törvény határozta meg és
iktatta be a Btk-ba 269/A. §-ként. A jelen ügyben a szabály
érthetősége, pontossága megfelel a Bíróság gyakorlatában
kialakult elveknek. A korlátozás törvényen alapuló volta
tehát megállapítható.
4. Az Európai Emberi Jogi Bíróság az emberi jogok
korlátozásánál azt is vizsgálandónak tartja, hogy a
korlátozásnak az Egyezményben elismert célja volt-e. A Btk.
269/A. §-ának tartalmából és elhelyezéséből az állapítható
meg, hogy a szabály célja a magyar állam függetlensége
jelképeinek és ezzel összefüggésben az Egyezmény
szóhasználata szerint mások jogainak védelme volt. Az
Egyezmény 10. cikkének 2. bekezdése szerint mások jogainak
védelme céljából a véleménynyilvánítás szabadsága
korlátozható.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság az utóbbi években
ismételten elismert célnak minősítette a véleménynyilvánítási
szabadságnak olyan törvényi korlátozását, amelynek
meghozatalával vallási meggyőződés, vallási érzés védelmét
kívánták biztosítani a sértő, megbotránkozást keltő
magatartással szemben. A Bíróság ezt a korlátozást az
Egyezmény 9. cikke 1. bekezdése szerinti gondolat-,
lelkiismeret-, vallásszabadság, illetve 10. cikke 2.
bekezdésében megfogalmazott "mások jogai védelme" céljából
történő korlátozásként értékelte (Otto-Preminger-Institut v.
Austria ítélet 1994. szeptember 20, Series A no. 295-A, p.
14, § 48; Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október
22, no. 19/1995/525/611, § 48).
5. A véleménynyilvánítás büntetőjogi szabállyal történő
korlátozása tekintetében alaptételeket megfogalmazó 30/1992.
(V. 26.) AB határozat az Alkotmány alapján kifejtette, hogy
nem alkotmányellenes az alapjog törvénnyel történő
korlátozása, ha másik alapjog védelme vagy érvényesülése,
illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető
el és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem
aránytalan. A határozat azt is kimondta, hogy a közösségek
méltóságának védelme a véleménynyilvánítás alkotmányos
korlátja lehet (ABH 1992. 167, 171, 181). Az Alkotmánybíróság
az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatát is elemezte a
36/1994. (VI. 24.) AB határozatában és erre is figyelemmel
hangsúlyozta, hogy alapjog korlátozásának alkotmányossága
akkor ismerhető el, ha a korlátozás más alapjog vagy
szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében
szükséges és a korlátozás megfelel az arányosság
követelményének (ABH 1994, 219, 222, 224-225.).
Az Alkotmánybíróság a 31/1994. (IV. 2.) AB határozatban
a Magyar Köztársaság címerének és az állami felségjogra utaló
egyes elnevezések használata tárgyában a címer különleges
szerepét juttatta kifejezésre amikor kimondta, hogy a címert
csak a közhatalmi szervek használhatják (ABH 1994. 168,
171.). A köztársasági elnök személyének büntetőjogi
védelmével kapcsolatban pedig a 48/1991. (IX. 26.) AB
határozat azt fejezi ki, hogy az egyébként az Alkotmány 29. §-
a szerint a nemzet egységét kifejező személy védelménél
nagyobb jelentőséget tulajdonít a nemzeti jelkép (zászló,
címer, himnusz) megsértésével szemben való fellépésnek (ABH
1991. 217, 238.).
6. Az Európai Emberi Jogi Bíróság fentiekben megjelölt
határozatai a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására
a mások jogainak védelmét a vallási meggyőződéssel, vallási
érzéssel kapcsolatban ismerte el törvényes célként. A vallási
érzéshez hasonló az embereknek az az érzése, amely a valamely
országhoz, hazához tartozásban fejeződik ki. Ezt az érzést
sérti meg az állam jelképeit sértő vagy lealacsonyító
kifejezések használata vagy más ilyen cselekmények
elkövetése. Az ilyen cselekményekkel történő
véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása mind a formai,
mind a tartalmi szempontokat figyelembe véve megfelel a
Bíróság gyakorlatában kialakult feltételeknek, és az
Alkotmánybíróság gyakorlatával sem ellentétes az, hogy mások
jogai védelme érdekében törvény a véleménynyilvánítás
szabadságát korlátozza, valamint az sem, hogy a Magyar
Köztársaság jelképeinek különleges védelme legyen.
7. Az Egyezmény 10. cikkének 2. bekezdése az emberi
jogok korlátozásának feltételeként állapítja meg, hogy a
felsorolt jogok vagy érdekek védelme a korlátozást
demokratikus társadalomban szükségessé tegye. A magyar
Alkotmánybíróság gyakorlata az alapjog korlátozásának
lehetőségét akkor ismeri el, ha más alapjog védelme vagy
érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme
másként nem érhető el és a korlátozás arányos 36/1994. (VI.
24.) AB határozat, ABH 1994. 219, 222..
Mind az Egyezségokmány 19. cikkének 3. bekezdése, mind
az Egyezmény 10. cikkének 2. bekezdése kimondja, hogy a
véleménynyilvánítási jog gyakorlása kötelezettségekkel és
felelősséggel jár. Az Európai Emberi Jogi Bíróság már
hivatkozott mindkét ítélete a véleménynyilvánítással járó
kötelezettséggel és felelősséggel összefüggésben vizsgálja
azt, hogy mennyiben támadó jellegű a vélemény. Az egyes
országok sajátosságainak megfelelően látja megállapíthatónak
mindkét ítélet azt, hogy a korlátozás társadalmi
szükségessége az Egyezményben elismert cél érdekében fennáll-
e és arányos-e (Otto-Preminger-Institut v. Austria ítélet
1994. szeptember 20, Series A no. 295-A, p. 15, § 49, 50;
Wingrove v. the United Kingdom ítélet 1996. október 22, no.
19/1995/525/611, § 52, 53, 57-58.). A korlátozás
szükségességének társadalmi okait a magyar történelmi
sajátosságokra tekintettel bírálta el a Bíróság a Rekvényi
kontra Magyarország ügyben is (Bírósági Határozatok 1999/12.
956. oldal).
A rendszerváltást megelőző negyven év alatt az
internacionalizmussal szemben háttérbe szorították az
országhoz tartozás érzését, az ezzel az érzéssel szorosan
összekapcsolódó szimbólumok szerepét csökkentették, a címert
megváltoztatták, a nemzeti ünnepen rendszeresen sor került
rendőri intézkedésekre és ilyenkor a zászló alkalmazása, a
kokárda viselése is politikai gyanút keltett. A
rendszerváltást követően megerősödött az országhoz tartozás
érzése és ezzel összefüggésben az állam függetlenségét
kifejező jelképek tisztelete. Az Alkotmánynak a nemzeti
jelképekről szóló rendelkezései 1989-ben, illetve 1990-ben
kerültek megfogalmazásra. Ezen az alapon érthető az Alkotmány
76. §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése is, amely szerint
a címerről, a zászlóról és azok használatáról szóló törvény
elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazata szükséges.
8. Az összehasonlító vizsgálat azt mutatja, hogy számos
európai országban van olyan büntetőjogi szabály, amely az
adott állam felségjelvényei tekintetében a
véleménynyilvánítás szabadságát korlátozza. Ezekben az
országokban tehát úgy ítélik meg, hogy a demokratikus
államban szükséges a független állam jelképét sértő
véleménynyilvánítás megakadályozása, az ehhez az államhoz
való tartozás érzését valló személyekben megbotránkozást
keltő magatartással szemben való fellépés. A német
Alkotmánybíróság egyik ítélete szerint a Német Szövetségi
Köztársaság érdeke, hogy állampolgárai azonosuljanak a
zászló, mint jelkép által kifejezett értékekkel és ezért a
zászló megsértésére vonatkozó büntetőjogi rendelkezést
alkotmányosnak tekintette /BVerfGE 81, 278, 294 (1990)/.
Fokozottan jelentkezhet ilyen igény a magyar történelmi
sajátosságokra tekintettel, ahol a nemzeti jelkép megsértése
bizonyos esetekben még megfélemlítő hatást is kiválthat.
Nem áll ellentétben az elmondottakkal a 30/1992. (V.
26.) AB határozat, amely a Btk-nak a magyar nemzetet,
nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő
véleménynyilvánítás büntetéséről rendelkező 269. §-át
alkotmányellenessé nyilvánította és megsemmisítette. Ez a
határozat annak ellenére, hogy a véleménynyilvánítás
szabadságának általános elveiről is megállapításokat
tartalmazott, az állami és a helyi önkormányzati szervek
tevékenységének nyilvános bírálhatóságáról, a nagy
nyilvánosság előtt történő véleménynyilvánításról szólt, ez
pedig a határozat szerint "gyakorlatilag a
sajtónyilvánosságot jelenti", a határozat elsődlegesen a
sajtószabadságot védi (ABH 1992, 167, 180.). A határozat
meghozatala után, 1993-ban megalkotott törvénnyel a Btk-ba
269/A. § számmal felvett rendelkezés a megsemmisített 269. §-
ban meghatározottól eltérő természetű cselekményre
vonatkozik, amelynél "nagyszámú egyéni jog megsértésének
veszélye" áll fenn, ezzel szemben pedig a határozat is
szükségesnek látta a védelmet (ABH 1992. 167, 179.). Az
Alkotmánybíróság gyakorlatában az emberi méltóság joga
általános személyiségi jognak minősül, amelynek külön
nevesített esete a vallásszabadsághoz és a lelkiismereti
szabadsághoz való jog 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH
1993, 48, 51.. Az országhoz való tartozás érzése nem jelenik
meg ugyan nevesített jogként, ennek ellenére a
vallásszabadsághoz, a lelkiismereti szabadsághoz való joghoz
hasonlóan ez is része az emberi méltósághoz való jognak,
mint általános személyiségi jognak. Ennek a jognak a sérelmét
hárítja el a véleménynyilvánítási szabadság korlátozása.
9. A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi
szabállyal való korlátozásánál az arányosság kérdésének
megítélésénél egyrészt vizsgálni kell azt, hogy más jogi
eszközök alkalmazására lehet-e számítani, másrészt egyéb
eszközök hiányában is tisztázandó, nem túl súlyos-e a
büntetőjogi következmény. A 30/1992. (V. 30.) AB határozatban
más jogi eszközként számításba vehetőnek tekintett kártérítés
széles körben, visszatartó hatással való alkalmazására a
jelen esetben nem lehet gondolni. A büntetőjogi szabállyal
történő korlátozást vizsgálva a 36/1994. (VI. 24.) AB
határozat azt fejtette ki, hogy a véleménynyilvánítás
szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika
szabadságát foglalja magában (ABH 1994. 219, 231.). A nemzeti
jelképek megsértése esetén nem ilyen magatartásról van szó.
Más számításba vehető jogi eszköz hiányában a büntetőjogi
szabály alkalmazása (a büntetőjog rendszeréhez viszonyítva
enyhe szankció kilátásba helyezésével) nem tekinthető
aránytalannak.
Budapest, 2000. május 8.
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint a
véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog kiemelt
alkotmányos védelmet élvez, és csak különösen indokolt
esetben korlátozható. A határozat is kiemeli a 30/1992. (V.
26.) AB határozatnak azt az alapvető megállapítását, amely
szerint “a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak
valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz
a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
értelmezni. A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő
korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik
alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely ’intézmény’
közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont
érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).” (ABH 1992.
178.)
Az Alkotmánybíróság jelen ügyben arra az álláspontra jutott,
hogy az Alkotmány 75-76. §-aiban alkotmányos értékké emelt
nemzeti jelképek védelme érdekében kivételesen korlátozható a
véleménynyilvánítás szabadsága. Mivel a kifejezés szabadságát
korlátozó törvényeket, így a Btk. 269/A. §-át is megszorítóan
kell értelmezni, az Alkotmánybíróság – elsősorban a
jogalkalmazás számára – megfogalmazta, hogy “a nemzeti
jelképeket illető negatív tartalmú vélemények, a jelképek
történetére, értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó
tudományos nézetek, művészi kifejezések, illetőleg kritikák
hangoztatása, esetleg megváltoztatásukat vagy eltörlésüket
célzó javaslatok kifejezésre juttatása értelemszerűen nem
eshet büntetőjogi szankcionálás alá”.
Bár ez a megállapítás az indokolás részeként is irányadó a
bíróságok számára, álláspontom szerint a Btk. 269/A. §-ának
alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos követelményt helyesebb
lett volna a határozat rendelkező részében megfogalmazni. Ezt
a megoldást választotta az Alkotmánybíróság például a
36/1994. (VI. 24.) AB határozatban is, amikor a közhatalmat
gyakorlókkal és a politikusokkal szembeni véleményszabadság
biztosítása érdekében a rágalmazás és a becsületsértés
alkalmazási körét szűkebb keretek közé szorította. (ABH 1994.
219.)
A nemzeti jelkép megsértése esetében különös jelentősége van
annak, hogy a cselekmény mennyiben veszélyes a társadalomra.
A társadalomra veszélyesség minden bűncselekmény fogalmi
eleme (Btk. 10. §). A bírói gyakorlat egységes abban a
tekintetben, hogy a társadalomra veszélyesség egyrészt
jogalkotói, másrészt jogalkalmazói kategória. Jogalkotói
kategória annyiban, hogy a törvényhozó a Btk. megalkotásánál
azokat az emberi magatartásokat nyilvánította – törvényi
tényállásba foglalás útján – bűncselekménnyé, amelyeket a
társadalomra veszélyesnek ítélt. Ugyanakkor a
jogalkalmazóknak minden esetben vizsgálniuk kell az
elkövetett cselekmény konkrét társadalomra veszélyességét,
illetve annak mértékét. A bíróságok ennek eredményeképpen
arra a következtetésre is juthatnak, hogy a törvényi
tényállást kimerítő cselekmény nem bűncselekmény, mert az
elkövetéskor teljesen nélkülözte a társadalomra
veszélyességét (BH 1994. 471.).
A jogalkotó a Btk. 269/A. § megalkotásával társadalomra
veszélyesnek minősítette azt, ha valaki “nagy nyilvánosság
előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét
sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen
cselekményt követ el”. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 61. §-
ának értelmezése alapján megfogalmazott alkotmányos
követelménnyel e tényállás alkalmazási körét szűkítette. Nem
minősíthető ugyanis társadalomra veszélyesnek önmagában a
nemzeti jelképeket érintő negatív vélemény kifejezése, a
tudományos bírálat, de még az olyan művészi kifejezés sem,
amely a jelképeket meghökkentő módon értékeli vagy azokat
sajátos szemléltető eszközként használja. A szólásszabadság,
a művészi kifejezés szabadsága és a tudomány szabadsága
ennyiben elsőbbséget élvez a nemzeti jelképek büntetőjogi
védelmével szemben.
Az Alkotmánybíróság azzal, hogy alkotmányosnak ítélte a Btk.
269/A. §-át, nem változtatta meg álláspontját az egyik
legfontosabb demokráciakritérium, a véleményszabadság
kitüntetett szerepéről. A testület joggyakorlata töretlennek
tekinthető a közösség elleni izgatás “gyalázkodási”
tényállását alkotmánysértőnek minősítő 30/1992. (V. 26.) AB
határozattól az ugyancsak a közösség elleni izgatásról hozott
12/1999. (V. 21.) AB határozatig. A Btk. 269/A. §-a
különleges megközelítést igényelt, mert a Magyar Köztársaság
himnusza, zászlaja és címere fokozott alkotmányos védelemben
részesül.
Budapest, 2000. május 8.
Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró
Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek azzal, hogy a Btk. 269/A. §-a nem
alkotmányellenes, a határozat indokolásával kapcsolatban
azonban az alábbiakat tartom szükségesnek kifejteni:
1. A nemzeti jelkép megsértésének törvényi tényállása több
ponton is hasonló, illetőleg azonos vonásokat mutat, mint a
Btk.-nak az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB
határozattal megsemmisített 269. § (2) bekezdése. Azonos
vonás, hogy mindkét törvényi tényállás nagy nyilvánosság
előtt használt, sértő vagy lealacsonyító kifejezések vagy
ilyen cselekmények tanúsítását szankcionálja. Hasonló vonás,
hogy a cselekmények mindkét esetben a magyar nemzet méltósága
ellen (is) irányulnak. A két tényállás közötti bizonyos
különbség abban áll, hogy amíg a Btk. 269. § (2) bekezdése a
magyar nemzetet (továbbá valamely nemzetiséget, népet,
felekezetet, vagy fajt) védi a büntetőjog eszközeivel, addig
a jelen határozat tárgyát képező büntetőjogi rendelkezés a
Magyar Köztársaság nemzeti jelképeivel szembeni ugyanazokat
az elkövetési magatartásokat nyilvánítja bűncselekménnyé.
Az Alkotmánybíróság a Btk. 269. (2) bekezdését
alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette, ugyanerre
pedig a Btk. 269/A. § esetében nem lát okot, ezért a két
tényállás között csupán árnyalatnyinak tűnő eltérésre
tekintettel felmerülhet a kérdés: ennek az-e az oka, hogy az
Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozathoz képest a
véleménynyilvánítási szabadság és a büntetőjog egymáshoz való
viszonyára vonatkozó s azóta is következetesen képviselt
álláspontját most módosította, vagy pedig a tényállások végső
hasonlósága ellenére mégis olyan jelentős a különbség, hogy
az az első esetben alkotmányellenesség megállapítására
vezetett, a másodikban viszont nem. Erre a kérdésre a
véleménynyilvánítási szabadság meghatározó alkotmányos értéke
és – ahogyan az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában
is fogalmazott – kommunikációs anyajogi szerepe miatt nagyon
világos és egyértelmű választ kell adni. Az indokolásból ezt
részben hiányolom.
2. A határozat által a Btk. 269. § (2) bekezdése és a 269/A.
§-a eltérő megítélésének indokaként adott válasz kettős.
Egyrészről azzal érvel, hogy a magyar himnusz, zászló és
címer, tehát a nemzeti jelképek magának az Alkotmánynak az
intézményei azáltal, hogy az Alkotmány 75. és 76. §-ai
határozzák meg azokat, és hogy a nemzeti jelképekkel
kapcsolatos törvénykezéshez az Országgyűlés minősített
többsége szükséges: ezért a jelképek magas fokú védelmet
igényelnek, s többek között emiatt nem aránytalan a
büntetőjogi védelmük. Ezzel az érvvel – amelynek az indokolás
elsődleges jelentőséget kölcsönöz – nem tudok egyetérteni. A
büntetőjogi védelem alkotmányszerűsége szempontjából annak a
mozzanatnak nincsen meghatározó jelentősége, hogy a
jelképeket az Alkotmány határozza meg és tartalmazza. Ha
mégis ez kapna elsődleges nyomatékot, akkor nem lenne
magyarázható, hogy az Alkotmány egészének, minden
rendelkezésének középpontjában álló magyar nemzetre sértő és
lealacsonyító kifejezések, cselekmények büntetése miért
alkotmányellenes (ahogyan ezt a 30/1992. (V. 26) AB határozat
kifejtette), és miért nem alkotmányellenes az ezt a nemzetet
jelképező szimbólumok megsértése – más szóval mi indokolja a
jelkép erősebb védelmét, mint azét az értékét, melyet
jelképez.
Az indokolásban lényegében megtalálhatók annak a megítélésem
szerinti elsődleges, legfontosabb indoknak az elemei, ami
igazolja a Btk. 269/A. §-a alkotmányszerűségét. Egyetértek az
indokolás IV. 3. pontjával, amely hivatkozik a történelmi
körülményekre, arra, hogy a sok évtizedes, a nemzeti érzést
az internacionalizmus javára háttérbe szorító totalitárius
berendezkedést követően a nemzeti jelképekhez való viszony
felértékelődött. Az indokolás szerkezete azonban azt a
benyomást kelti, hogy a büntetőjogi szankció
alkotmányszerűségének elsődleges indoka az, hogy a jelképeket
az Alkotmány jeleníti meg, s csak második, kisegítő indokként
lehet a történelmi körülményekre hivatkozni. Holott
álláspontom szerint a jelképek büntetőjogi védelmének az
Alkotmánnyal való összeegyeztethetősége szempontjából a
történelmi átmenet viszonyainak van meghatározó jelentősége
és nem annak, hogy a jelképeket az Alkotmány határozza meg és
tartalmazza – ez utóbbi önmagában aligha lenne elegendő
hivatkozási alap az indítvány elutasításához. Összességében
tehát a Btk. 269/A. §-ának az Alkotmánnyal való
összeegyeztethetősége indokolásában a történelmi
körülményeknek nagyobb nyomatékot kellene kapnia. Ezt az
érvet az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjoga is
alátámasztja, mely szerint a totalitárius
államberendezkedésből a demokratikus társadalomba való
átmenet időszakában a demokratikus intézmények
megszilárdulásáig, éppen a kialakulófélben lévő demokratikus
intézmények védelmében átmenetileg helye lehet bizonyos
emberi jogok és szabadságok korlátozásának olyankor is,
amikor az egy töretlen demokratikus fejlődésen keresztül ment
ország esetében indokolatlan volna.
3. Nem értek egyet azzal az érvvel sem, amely szerint a
nemzeti jelképek büntetőjogi védelmét az is indokolja, hogy a
valamely államhoz tartozással kapcsolatos meggyőződés és
érzés a vallási meggyőződéshez, érzéshez hasonló védelmet
érdemel.
A határozat indokolása ezzel kapcsolatban hivatkozik az
Emberi Jogok Európai Bíróságának két ítéletére, melyben az a
véleménynyilvánítási szabadság jogszerű korlátozásának
tekintette a mások vallásos érzületét sértő kifejezések
használata miatti büntetőjogi szankció alkalmazását. A
felhozott példák nem találók. Az említett két ítélet abban
foglalt állást, hogy az egészen kiemelkedően, szokatlanul
durva istenkáromlás miatti büntetőjogi büntetés mások
vallásos érzületének védelme érdekében összeegyeztethető a
véleménynyilvánítási szabadsággal. Ezek az ítéletek nem
jelentenek megfelelő hivatkozási alapot olyan elkövetési
módozatok szankcionálhatóságát illetően – sértő,
lealacsonyító kifejezés használata, vagy ilyen cselekmény
elkövetése – melyeknek a törvény általi megfogalmazásából az
is következik, hogy a nem tapintatlanul goromba, durva
kifejezések is e törvényhely alá eshetnek.
A nemzeti érzületnek a vallásos érzülethez hasonlítását
továbbá azért nem tudom helyesnek tekinteni, mert ebben a
tekintetben a társadalmi megítélés megoszolhat; nem
szerencsés, ha az Alkotmánybíróság az egyéni megítélések,
ízlések világába tartozó kérdésekben foglal állást, különösen
ha ez az állásfoglalás – mint a jelen esetben – nem
elkerülhetetlenül szükséges az előtte lévő ügy eldöntéséhez.
Végeredményben tehát a Btk. 269/A. §-át azokkal az
indokolásbeli hangsúlyeltolódásokkal, melyeket itt jeleztem,
összeegyeztethetőnek tartom a véleménynyilvánításnak az
Alkotmány 61. §-a által biztosított szabadságával. E
meggondolások kihangsúlyozása azért is lényeges, hogy
világossá váljék: az Alkotmánybíróság e határozat
meghozatalánál is változatlanul azokra a kritériumokra épít,
melyeket korábbi határozataiban a büntetőjog és a
véleménynyilvánítási szabadság viszonya tekintetében
kidolgozott. Ezért is értek mélyen egyet az indokolásnak
azzal a tételével, mely szerint “Az Alkotmánybíróság
megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket érintő akár negatív
vélemény hangoztatása, az arra vonatkozó tudományos
vizsgálat, művészi kifejezés, illetőleg kritika, a jelképek
történetére, értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó,
esetleg megváltoztatásukat vagy akár eltörlésüket célzó
vélemény, álláspont, javaslat kifejezésre juttatása például
értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem
beletartozik a véleménynyilvánítás alkotmányos jogába” (IV.6.
pont). E tétel meghatározó fontosságára tekintettel azonban
célszerűnek tartottam volna, ha a fentieket nem csupán az
indokolás tartalmazza, hanem a határozat rendelkező része a
Btk. 269/A. § alkalmazásánál érvényesülő alkotmányos
követelményként írta volna elő.
Budapest, 2000. május 8.
Dr. Németh János
alkotmánybíró
. |