A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés
által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény egyes
rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára
benyújtott indítványa alapján – Dr. Kovács Péter alkotmánybíró
párhuzamos indokolásával, valamint Dr. Kiss László
alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a felsőoktatásról szóló,
az Országgyűlés 2005. május 23-i ülésnapján elfogadott törvény
25. § (1) bekezdése, 25. § (2) bekezdés fg) pontja, 32. §
(11) bekezdés c) pontja, 37. § (4) bekezdése, 115. § (3) és
(8) bekezdése, 151. § (5) bekezdése, 153. § (1) bekezdés
5. pontja alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az Országgyűlés a 2005. május 23-i ülésnapján fogadta el a
felsőoktatásról szóló törvényt (a továbbiakban: újFot.). Az
Országgyűlés elnöke 2005. május 26-én küldte meg a törvényt a
köztársasági elnöknek kihirdetésre, sürgősségi kérelemmel. A
köztársasági elnök az Alkotmány 26. § (4) bekezdésében foglalt
jogkörében eljárva – a részére előírt határidőn belül – 2005.
május 31-én az Alkotmánybírósághoz fordult azzal, hogy
megítélése szerint a törvény egyes rendelkezései
alkotmányellenesek. A köztársasági elnök az Alkotmánybíróságról
szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §
a) pontjára, 21. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint a 35. §-
ára tekintettel indítványozta a ki nem hirdetett törvény 25. §
(1) bekezdése, 25. § (2) bekezdés fg) pontja, 32. §
(11) bekezdés c) pontja, 115. § (3) és (8) bekezdése, 151. §
(5) bekezdése, 153. § (1) bekezdés 5. pontja
alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát.
2. A köztársasági elnök az indítványát az alábbiakkal
támasztotta alá:
2.1. A köztársasági elnök az újFot. 25. § (1) bekezdését és
25. § (2) bekezdésének fg) pontját ellentétesnek tartotta az
Alkotmány 70/G. §-ával.
A köztársasági elnök – az Alkotmány 70/G. §-ába foglalt
tudományos élet szabadságával kapcsolatos alkotmánybírósági
gyakorlatra való hivatkozással – azt állította, hogy az állami
felsőoktatási intézmények léte önmagában még az alapvető jog
érvényesülését nem garantálja. A szabadságjog jogosultjai – a
tudomány művelői – csak akkor tudják indokolatlan befolyástól
mentesen folytatni tudományos tevékenységüket, ha azt a
felsőoktatási intézmény szervezete, azon belül is a tudományt –
kutatást és oktatást – közvetlenül érintő döntések
meghozatalának rendje kellő módon biztosítja. Ennek
megvalósulásához a felsőoktatási intézménynek a tudományos
tevékenységgel közvetlenül összefüggő kérdésekben a végrehajtó
hatalommal szemben autonómiával kell rendelkeznie. Ez pedig a
kutatással és oktatással közvetlenül összefüggő kérdésekben
feltételezi a tudományos élet szabadságához való jog
jogosultjai, a tudomány művelőinek közössége önálló döntési
jogát. Ebben az értelemben tehát a tudományos élet szabadságát,
a tanszabadságot és a tanítás szabadságát a felsőoktatási
intézmények önkormányzata (autonómiája) valósítja meg. Az
autonómia hordozója a felsőoktatási intézmény. Az Alkotmány
70/G. §-ából következő intézményvédelmi kötelezettségbe ütközik
ezért a felsőoktatási intézmény autonómiájának olyan
korlátozása, amely által a tudomány művelésével közvetlenül
összefüggő kérdések eldöntése kikerül annak a közösségnek a
kezéből, melyet az adott felsőoktatási intézményben a
tudományos élet szabadsága jogosultjai alkotnak.
A köztársasági elnök rámutatott arra, hogy az újFot. 20. §
(1) bekezdése szerint az irányító testület a felsőoktatási
intézmény stratégiai döntést hozó, s annak végrehajtását
ellenőrző szerve. Ezt az újFot. 23. § (1) bekezdése szerint az
állami fenntartású felsőoktatási intézményben létre kell hozni.
Az újFot. 23. § (3)-(4) bekezdései biztosítják, hogy a szenátus
által, vagy a szenátus egyetértésével a hallgatói önkormányzat
által jelölt tagok a rektorral együtt többségben legyenek az
oktatási miniszter által jelölt tagokkal szemben. Azonban a
23. § (6) bekezdés f) pontja – a rektor kivételével –
kifejezetten kizárja az irányító testületi tagságból azokat,
akik az adott felsőoktatási intézménnyel foglalkoztatási,
hallgatói jogviszonyban állnak. A 23. § (9) bekezdése szerint
az irányító testület tagjaival az oktatási miniszter köt
megállapodást, a tiszteletdíj fedezetét az Oktatási
Minisztérium biztosítja. A 23. § (5) bekezdése – a rektor
kivételével – nem követel meg tudományos fokozatot vagy oktatói
tapasztalatot az irányító testület tagjaitól, és még a
felsőoktatási intézmény oktatási, tudományos kutatási,
művészeti tevékenységének megfelelő felsőfokú végzettség is
csak összesen három tagnál feltétel.
Tekintettel arra, hogy az irányító testület tagjai nem állnak
jogviszonyban a felsőoktatási intézménnyel, nem tagjai az
intézmény tudományos közösségének, s nem vesznek részt az
intézmény tudományos tevékenységében, ezért nem szükségszerűen
rendelkeznek a tudomány mindennapi működésére vonatkozó
ismerettel. Ennek hiányában pedig az irányító testület nem
tekinthető olyan önkormányzati szervnek, mely a tudományos élet
szabadságához való jog jogosultjai, a tudomány művelői számára
az Alkotmány 70/G. §-ának megfelelő beleszólási jogot ad a
tudomány művelését közvetlenül érintő kérdésekbe.
Ez a deficit azért sérti az Alkotmány 70/G. §-át, mert az
irányító testület olyan kérdésekről dönthet, melyek a tudomány
szabadságát, ezen belül is a kutatást és publikációt
közvetlenül érintik. Az újFot. 25. § (1) bekezdése ugyanis –
egyebek mellett – felhatalmazza az irányító testületet arra,
hogy az intézményfejlesztési terv részeként elfogadja a
kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiát. E stratégia
tartalmát az újFot. 5. § (3) bekezdése úgy határozza meg, hogy
az abban foglaltak közvetlenül, meghatározó módon érintik a
tudományos tevékenység végzését, ezen belül is a kutatás,
alkotás szabadságát. Már csak azért is így van ez, mert a
szenátus az újFot. 27. § (1) bekezdése értelmében az irányító
testület által hozott stratégiai döntések figyelembevételével
határozza meg a képzési és a kutatási feladatokat. Az irányító
testület döntési jogát nem csökkenti még az sem, hogy a
kutatási-fejlesztési-innovációs stratégia kialakítását az
újFot. 5. § (4) bekezdése alapján a tudományos tanács
irányítja, amelyben a főiskolai, egyetemi tanárok, a főiskolai,
egyetemi docensek, továbbá a tudományos fokozattal rendelkező
kutatók és a doktori képzésben részt vevő hallgatók
(doktoranduszok) képviselői vesznek részt. A tudományos tanács
jogköre ugyanis – a köztársasági elnök szerint – pusztán
előkészítő jellegű, és nem változtat az irányító testület
érdemi döntési jogosultságán.
Az újFot. 25. § (2) bekezdés fg) pontja feljogosítja az
irányító testületet még arra is, hogy döntsön „gazdaságtalan
tevékenységének és az ahhoz kapcsolódó szervezetének,
szervezeti egységének átalakításáról, megszüntetéséről.” Ezzel
az irányító testület döntési jogosultságot kap arra is, hogy
tudományos, kutatási tevékenységet, s vele együtt az azt végző
szervezeti egységet pusztán gazdaságossági szempontok alapján
átalakítsa, megszüntesse. Ez a jogkör tehát olyan lehetőséget
ad az irányító testületnek, mellyel alapjaiban meghatározhatja
a tudomány művelőinek tevékenységét. Különösen így van ez arra
tekintettel, hogy a gazdaságtalan működés pontosabban nem
definiált fogalom, így igen tág mozgásteret ad az irányító
testületnek.
Minderre tekintettel az irányító testületnek újFot. 25. §
(1) bekezdésében és 25. § (2) bekezdésének fg) pontjában
meghatározott döntések meghozatalára történő felhatalmazása az
Alkotmány 70/G. §-ába ütköző módon korlátozza a felsőoktatási
intézmények önkormányzatát, autonómiáját. A tudományos
tevékenységgel, ezen belül a kutatással közvetlenül összefüggő
kérdések eldöntését ugyanis nem a tudományos élet szabadságához
való jog jogosultjainak közösségére bízzák.
2.2. A köztársasági elnök megítélése szerint az újFot. 32. §
(11) bekezdés c) pontja, valamint 153. § (1) bekezdés 5. pontja
az Alkotmány 70/G. § (2) bekezdésével ellentétes, mert a
tudomány területére tartozó kérdésben döntési jogot ad a
Kormánynak.
A köztársasági elnök utalt arra, hogy az Alkotmány 70/G. §
(2) bekezdése értelmében tudományos igazságok kérdésében
dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a
tudomány művelői jogosultak. Ez a szabály nem pusztán az egyes
tudományos eredmények értékelését tartja fenn a tudomány
művelői számára, hanem általában kizárja az államot annak
meghatározásából, mely konkrét tevékenység tekinthető a
tudomány művelésének, milyen módszerekkel működhet a tudományos
kutatás, egyáltalán mi tekinthető tudománynak. Ezért az
elfogadott tudományágak meghatározása az Alkotmány 70/G. §
(2) bekezdése szempontjából éppúgy tudományos kérdésnek
minősül, mint az egyes tudományos eredmények megállapítása.
A Kormány azonban az újFot. 32. § (11) bekezdés c) pontja,
valamint 153. § (1) bekezdés 5. pontja alapján rendeletben
határozza meg az egyes tudományterületekhez tartozó
tudományágakat, amelyeken a doktori képzés folyik. A Kormány
lényegében szabadon dönthet abban a kérdésben, hogy mi minősül
tudományágnak a doktori képzés tekintetében. A Kormánynak ezen
a döntési szabadságát a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs
Bizottságnak az újFot. 109. § (2) bekezdésén, illetve a
Felsőoktatási Tudományos Tanácsnak az újFot. 112. §
(5) bekezdésén alapuló véleményezési joga sem korlátozza.
A doktori képzés jellemzően a tudomány leendő művelőinek
nevelését szolgálja. Hosszú távon azonban nem képes „túlélésre”
az a tudományág, melynek művelői a doktori képzéssel nem tudják
kinevelni saját utánpótlásukat. Ezért annak a Kormány által
történő meghatározása, hogy mely tudományágakon folyhat doktori
képzés, egyúttal hosszú távon döntő mértékben meghatározza azt
is, milyen tudományágakat lehet művelni és oktatni
Magyarországon. Ez pedig ellentétes az Alkotmány 70/G. §-a
(2) bekezdésének a fentebb kifejtett aspektusával.
2.3. Az újFot. 115. § (3) bekezdése és 115. §
(8) bekezdése ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével,
70/G. §-ával és 70/K. §-ával, mivel a felsőoktatási intézmények
számára nem biztosítja a bírósághoz fordulás jogát az oktatási
miniszter fenntartói döntéseivel kapcsolatban.
Az újFot. 7. § (4) bekezdése és a 104. § (6) bekezdése
értelmében az oktatási miniszter – ha a törvény másképp nem
rendelkezik – ellátja az állami felsőoktatási intézmények
tekintetében a fenntartói irányításból eredő feladatokat. A
fenntartói irányítás tartalmát az újFot. 115. §-a határozza meg
azzal, hogy a 105. § (10) bekezdése értelmében az állami
felsőoktatási intézmények tekintetében a fenntartó nem
gyakorolhatja azokat a jogosítványokat, amelyek a törvény
rendelkezései alapján az irányító testület jogkörébe tartoznak.
Az állami felsőoktatási intézmények esetén tehát az oktatási
miniszter gyakorolja azokat a 115. §-ban meghatározott jogokat,
melyeket az újFot. nem utal az irányító testület hatáskörébe. A
115. § (3) és (8) bekezdésében foglalt hatáskörök az állami
intézmények esetén ez alapján az oktatási minisztert illetik
meg.
Az újFot. 115. § (3) bekezdése alapján az oktatási miniszter
(mint fenntartó) intézkedési terv készítésére hívhatja fel az
irányító testületet, illetve a rektort. Erre egyebek mellett
akkor kerülhet sor, ha: a felsőoktatási intézmény figyelmen
kívül hagyta az ésszerű és takarékos gazdálkodás
követelményeit, és emiatt a költségvetését túllépte, hatvan
napon túli lejárt adósságállománya több mint egy költségvetési
iven keresztül elérte az éves költségvetésének húsz százalékát,
és ezért 37. § (4) bekezdés c) pontja értelmében a
felsőoktatási intézmény megszüntetésének lehet helye. Ha az
oktatási miniszter az intézkedési tervet nem fogadja el, úgy az
állami felsőoktatási intézmény további működtetéséről,
átszervezéséről, megszüntetéséről dönthet. Ebben az esetben
tehát az oktatási miniszter szinte korlátlan döntési joggal bír
az állami felsőoktatási intézmény szervezetének és
tevékenységének átalakítására.
Az újFot. 115. § (8) bekezdése felhatalmazza továbbá az
oktatási minisztert (mint fenntartót) a normatív költségvetési
támogatás folyósításának felfüggesztésére, ha az állami
felsőoktatási intézményben – a szenátus mulasztása miatt – nem
alakították meg az irányító testületet. Egy ilyen döntés
szükségszerűen a felsőoktatási intézmény működésének az
ellehetetlenülését vonhatja maga után.
Az újFot. 115. §-a alapján a fenntartó általában nem
hatóságként jár el, így eljárása az újFot. ellenkező
rendelkezése hiányában nem a közigazgatási eljárás szabályai
szerint zajlik, ellene jogorvoslattal tehát nem lehet élni. Ez
a contrario következik abból, hogy a 115. § (6) bekezdése a
törvényességi ellenőrzés körében kifejezetten a közigazgatási
hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvény
VI. fejezetében foglaltak alkalmazását rendeli. [Az
indítványban foglaltak szerint az újFot. e rendelkezése a
151. § (1) bekezdése értelmében 2005. szeptember 1-én lép
hatályba, míg az utalásban szereplő, a közigazgatási hatósági
eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény csak
2005. november 1-én. Ez azt jelenti, hogy az újFot. a
törvényességi ellenőrzésre vonatkozóan egy, a hatályba
lépésekor még hatályba nem lépett törvényre utalja a
jogorvoslati eljárást.] Ugyanakkor a 115. § (3) és
(8) bekezdésében foglalt fenntartói irányítási jogkörök
gyakorlása közvetve érinti a tudományos élet szabadságára
vonatkozó alapjogot, közvetlenül pedig korlátozza a
felsőoktatási intézményeknek az Alkotmány 70/G. §-ából eredő
önigazgatását, autonómiáját. Az autonómia természetesen nem
korlátozhatatlan, ha a korlátozás a fent kifejtett
feltételeknek megfelel. Azonban az autonómiát ilyen súllyal
korlátozó egyedi döntésekkel szemben az Alkotmány 57. §
(1) bekezdése – tekintettel a 70/G. §-ra és a 70/K. §-ra is –
megköveteli a bírósághoz fordulás lehetőségét.
A felsőoktatási intézmény az Alkotmány 70/G. §-ának
érvényesülését biztosító intézmény, melyet az újFot. is
autonómnak minősít. Tekintettel arra, hogy az újFot 115. § (3)
és (8) bekezdésében meghatározott döntések a 70/G. §-a
jogosultjainak alanyi jogait is érintik közvetve, ezért az
alapjogi igények bíróság előtt való érvényesíthetőségét
biztosítani kell. A felsőoktatási intézmény bírósághoz
fordulásának joga a jelzett döntésekkel szemben csak akkor
lehetne kizárható, ha ez elkerülhetetlenül szükséges, és
egyúttal arányos lenne. Nem látható azonban olyan körülmény,
mely az oktatási miniszter 115. § (3) és (8) bekezdésén alapuló
döntése jogszerűségének érdemi bírósági felülvizsgálatát
kizárná, illetve a kizárást szükségessé tenné.
Mindezek alapján az újFot. 115. § (3) bekezdése és 115. §
(8) bekezdése ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével,
70/G. §-ával és 70/K. §-ával, mert felsőoktatási intézmények
számára nem biztosítja a bírósághoz fordulás jogát az oktatási
miniszter döntéseivel kapcsolatban.
2.4. Az újFot. 151. § (5) bekezdése sérti az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésében deklarált jogállamiság elvéből következő
jogbiztonság követelményét, mert értelmezhetetlen módon
állapítja meg a hatályos Fot. alkalmazhatósága megszűnésének
időpontját.
Az újFot. 151. § (3) bekezdés a) pontja 2006. szeptember 1-
jével helyezi hatályon kívül a hatályos Fot.-ot. Ugyanakkor a
151. § (5) bekezdése szerint a Fot. rendelkezéseit az újFot.
hatályba lépésének napjától akkor lehet alkalmazni, ha az
újFot. „bevezetése még nem kezdődött meg”. E szabály alapján
nem lehetséges megállapítani, meddig az időpontig
alkalmazhatóak a hatályos Fot. rendelkezései. Ez alapjaiban
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság
elvéből következő jogbiztonság elvét, melynek alapvető
követelménye, hogy egy norma (érvényessége, hatálya,
alkalmazhatósága) egyértelmű, és kétség nélkül megállapítható
legyen.
A magyar jogban a „bevezetés” fogalma nem ismert. Szinonimája a
hatályba lépés lehetne, ez azonban értelmetlen az adott
rendelkezés kontextusában. A jogalkalmazó vállára kerül így a
hatályos Fot. alkalmazhatóságának a megállapítása. Ily módon a
jogalkalmazó az életviszonyok sokaságának kezelésekor maga
lenne hivatott arra, hogy két hatályban lévő, ugyanazon
életviszonyokat átfogóan, kódexszerűen szabályozó törvény
szabályainak egymáshoz való pontos viszonyát megállapítsa, és
ennek következményeit levonja. Ez nem csak azért aggályos, mert
a jogalkalmazót megoldhatatlan feladat elé állítja, hanem azért
is, mert ily módon több tízezer érintett különféle
életviszonyainak szabályozása válik bizonytalanná. [A hatályos
Fot. egyes rendelkezései akár a Fot. hatályának megszűnése után
is alkalmazhatóak lennének. Az újFot. 151. § (5) bekezdése
ugyanis elválasztja a hatályos Fot. alkalmazhatóságát annak
hatályától, és alkalmazásának nem szab konkrét végső időbeli
korlátot.]
Mindezek alapján az újFot. 151. § (5) bekezdése sérti a
jogbiztonság elvét, és ezért ellentétes az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével.
3. A köztársasági elnök indítványának ismeretében eljuttatta
véleményét az Alkotmánybírósághoz a felsőoktatásról szóló
törvényjavaslatot benyújtó oktatási miniszter.
II.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásakor az Alkotmány
alábbi rendelkezéseit vette alapul:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„70/F. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok
számára a művelődéshez való jogot.
(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés
kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és
kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki
számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az
oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.”
„70/G. § (1) A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és
támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a
tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
(2) Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások
tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői
jogosultak.”
2. A köztársasági elnöki indítvánnyal támadott újFot. érintett
rendelkezései:
„1. § (1) E törvény célja a tanítás és a tanulás alkotmányos
jogának érvényesüléséhez szükséges jogi garanciák megteremtése.
A tanuláshoz való jog alapján a Magyar Köztársaság minden
állampolgárának joga, hogy igénybe vegye a felsőoktatás által
nyújtott szolgáltatásokat, feltéve, hogy képességei alkalmassá
teszik a felsőfokú tanulmányokra. A tanítás, a kutatás és a
művészeti élet szabadsága a felsőoktatásban a felsőoktatási
intézmények autonómiáján keresztül valósul meg.”
„5. § (3) A felsőoktatási intézmény kutatási-fejlesztési-
innovációs stratégiát készít, amelyben meg kell tervezni
különösen a kutatási programokat, a pályázati eljárási rendet,
tudományos rendezvényeket, hazai és nemzetközi tudományos
együttműködés fejlesztésével kapcsolatos teendőket, a
tudományos művek kiadásának, a kutatási tevékenység
folytatásának támogatási feltételeit, a tudományos eredmények
hasznosításának módját.
(4) A felsőoktatási intézmény kutatási-fejlesztési-innovációs
stratégiájának kialakítását és megvalósítását tudományos tanács
irányítja, amelyben a főiskolai, egyetemi tanárok, a főiskolai,
egyetemi docensek, továbbá a tudományos fokozattal rendelkező
kutatók és a doktori képzésben részt vevő hallgatók (a
továbbiakban: doktorandusz) képviselői vesznek részt.”
„7. § (4) Az állam nevében a fenntartói jogokat – ha e törvény
másként nem rendelkezik – az oktatási miniszter gyakorolja.”
„20. § (1) A felsőoktatási intézmény stratégiai döntést hozó és
annak végrehajtását ellenőrző szerve az irányító testület.”
„23. § (1) Az irányító testület a felsőoktatási intézmény
feladatainak végrehajtását megalapozó, a közpénz és a közvagyon
hatékony és felelős használatát szolgáló éves költségvetési,
valamint stratégiai döntéseket hozó és végrehajtásukat
ellenőrző, a fenntartói feladatok ellátásában – e törvényben
meghatározottak szerint – közreműködő testület. Az állami
fenntartású felsőoktatási intézményben az irányító testületet
létre kell hozni, a nem állami felsőoktatási intézményekben –
az alapító okiratban meghatározottak szerint – az irányító
testület létrehozható.
(…)
(3) Az irányító testület elnöke a felsőoktatási intézmény
rektora.
(4) A hét, illetve kilenc tagú irányító testületbe két, illetve
három főt delegál az oktatási miniszter, négy, illetve öt főt a
szenátus. A szenátusi delegáltak körében egy tagot a hallgatói
önkormányzat javasol. Ha a szenátus a javaslatot nem fogadja
el, a hallgatói önkormányzat újabb személyre tehet javaslatot.
Az oktatási miniszter által delegált tagokkal szemben –
tagonként külön-külön – a szenátus, tagjai legalább
kétharmadának egyhangú szavazatával kifogással élhet. Nem lehet
az irányító testület tagja, akivel szemben a szenátus írásban
indokolt kifogással élt, helyére az oktatási miniszter másik
személyt delegál, akivel szemben a szenátus nem élhet a
kifogásolás jogával.
(5) Az oktatási miniszter által delegált tagok közül legalább
egynek, a szenátus által delegált tagok közül legalább kettőnek
a felsőoktatási intézmény oktatási, tudományos kutatási,
művészeti tevékenységének megfelelő felsőfokú végzettséggel,
továbbá a szakképzettségének megfelelő területen szerzett
legalább öt év vezetői gyakorlattal kell rendelkeznie.
(6) Nem lehet tagja az irányító testületnek az, aki
a) büntetett előéletű,
b) köztisztviselő, vagy polgármesteri tisztséget tölt be,
c) a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és
felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény hatálya alá
tartozik,
d) politikai pártban tisztséget tölt, illetve töltött be,
fizetett pártalkalmazottként foglalkoztatták vagy
foglalkoztatják, feltéve, hogy a kizáró ok megszűnése óta még
nem telt el legalább öt év,
e) önkormányzati, országgyűlési vagy európai parlamenti
képviselő,
f) az adott felsőoktatási intézménnyel foglalkoztatási,
hallgatói jogviszonyban áll,
g) tagja más felsőoktatási intézmény irányító testületének,
h) az állami felsőoktatási intézmények kivételével, az oktatási
miniszter felügyelete alatt álló költségvetési szervvel
közalkalmazotti jogviszonyban áll,
i) betöltötte a hetvenedik életévét.
(…)
(9) Az irányító testület tagjait az oktatási miniszter kéri,
illetve menti fel. A szenátus által delegált tagok felkérését a
szenátus elnöke kezdeményezi az oktatási miniszternél. Az
irányító testület tagjait havi rendszerességgel fizetett
tiszteletdíj illeti meg, amelynek összege a költségvetési évet
megelőző év utolsó munkanapján érvényes legkisebb kötelező
munkabér (minimálbér) háromszorosa, az elnöké ötszöröse, ha az
irányító testület tagjainak száma hét, illetve négyszerese, az
elnöké hatszorosa, ha az irányító testület tagjainak száma
kilenc. Az irányító testület tagjaival az oktatási miniszter
köt megállapodást. A tiszteletdíj fedezetét az Oktatási
Minisztérium biztosítja.”
„25. § (1) Az irányító testület fogadja el a stratégiai,
foglalkoztatási, üzleti tervet (a továbbiakban:
intézményfejlesztési terv). Az intézményfejlesztési tervben
kell meghatározni a fejlesztéssel, a fenntartó által a
felsőoktatási intézmény rendelkezésére bocsátott vagyon
hasznosításával, megóvásával kapcsolatos elképzeléseket, a
várható bevételeket és kiadásokat. Az intézményfejlesztési terv
része a kutatási-fejlesztési-innovációs stratégia. A kutatási-
fejlesztési-innovációs stratégiát meg kell küldeni a regionális
fejlesztési tanács részére, hogy figyelembe lehessen venni a
régió társadalmi, gazdasági fejlesztését szolgáló középtávú
program elkészítésénél és végrehajtásánál. Az
intézményfejlesztési tervet középtávra, legalább négyéves
időszakra kell elkészíteni, évenkénti bontásban meghatározva a
végrehajtás feladatait. Az intézményfejlesztési terv része a
foglalkoztatási terv. A foglalkoztatási tervben kell
meghatározni azt a létszámot, amelynek keretei között a
felsőoktatási intézmény megoldhatja feladatait.
(2) Az irányító testület a jogszabályok keretei között
(…)
b) elfogadja a felsőoktatási intézmény
ba) költségvetését és a számviteli rendelkezések szerinti
beszámolóját,
(…)
f) dönt
(…)
fg) gazdaságtalan tevékenységének és az ahhoz kapcsolódó
szervezetének, szervezeti egységének átalakításáról,
megszüntetéséről;
(…)
(3) Az irányító testület határozza meg a felsőoktatási
intézmény szervezeti tagozódását. Az irányító testület döntése
előtt beszerzi a szenátus véleményét. A szenátus az irányító
testület megkeresésétől számított harminc napon belül
nyilváníthat véleményt. A határidő jogvesztő. Az irányító
testület döntése alapján a szenátus – a szervezeti és működési
szabályzatban – meghatározza a felsőoktatási intézmény működési
rendjét.”
„27. § (1) A szenátus az alapító okiratban meghatározottak és
az irányító testület által hozott stratégiai döntések
figyelembevételével határozza meg a képzési és a kutatási
feladatokat, továbbá ellenőrzi azok végrehajtását. A szenátus
meghatározza működésének rendjét és – ha e törvény másként nem
rendelkezik – az oktatói vagy kutatói munkakörben
foglalkoztatott tagjai közül megválasztja elnökét.”
„32. § (11) A Kormány határozza meg
(…)
c) a doktori fokozat megszerzésének feltételeit, a doktori
iskola létesítésének eljárási rendjét, továbbá az egyes
tudományterületekhez tartozó tudományágakat, amelyeken a
doktori képzés folyhat.”
„37. § (4) A fenntartó a felsőoktatási intézményt – az (1)
bekezdésben meghatározottakon kívül – a következő esetekben
szüntetheti meg:
a) ha a felvételi eljárás három egymást követő évben sikertelen
volt. E rendelkezés alkalmazásában sikertelen a felvételi
eljárás, ha ennek következtében a felsőoktatási intézményben a
hallgatói létszám adott évben nem éri el a felvehető maximális
hallgatói létszám hetven százalékát;
b) ha a felsőoktatási intézmény működése a fenntartó többszöri
felhívása ellenére jogszabálysértő vagy az alapító okirattal
ellentétes;
c) ha a felsőoktatási intézmény figyelmen kívül hagyta az
ésszerű és takarékos gazdálkodás követelményeit, és emiatt a
költségvetését túllépte, hatvan napon túli lejárt
adósságállománya több mint egy költségvetési éven keresztül
elérte az éves költségvetésének húsz százalékát;
d) ha a működő felsőoktatási intézmény helyett egy vagy több,
másik felsőoktatási intézményt létesít;
e) ha a felsőoktatási intézmény a folyamatos működéshez
szükséges feltételekkel már nem rendelkezik.”
„99. § (2) Az Országgyűlés a felsőoktatási intézmény állami
elismerését a felsőoktatási intézménynek az e törvény 1. számú
mellékletébe történő felvételével adja ki. Ha a felsőoktatási
intézmény megszűnik, az Országgyűlés – e törvény módosításával
– törli az 1. számú mellékletből.”
„104. § (6) Az oktatási miniszter – ha e törvény másképp nem
rendelkezik – ellátja az állami felsőoktatási intézmények
tekintetében a fenntartói irányításból eredő feladatokat.”
„109. § (2) A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság
véleményezi a felsőoktatásról szóló törvény és végrehajtási
rendeletei, illetve a felsőoktatást szabályozó miniszteri
rendeletek tervezeteit.”
„112. § (5) A Felsőoktatási és Tudományos Tanács véleményezi a
felsőoktatásról szóló törvény és annak végrehajtási rendeletei,
illetve a felsőoktatást szabályozó miniszteri rendeletek
tervezeteit.”
„115. § (3) A fenntartó felhívja a felsőoktatási intézmény
irányító testületét, illetve rektorát, hogy készítsen
intézkedési tervet, ha e törvény 37. §-a (4) bekezdésének a) és
c) pontjában meghatározott intézkedésnek van helye. A fenntartó
az intézkedési tervet vagy elfogadja, és ellenőrzi az abban
foglaltak végrehajtását, vagy dönt a felsőoktatási intézmény
további működtetéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről.
(…)
(8) Az oktatási miniszter felfüggesztheti a normatív
költségvetési támogatás folyósítását, ha az állami
felsőoktatási intézményben – a szenátus mulasztása miatt – nem
alakították meg az irányító testületet.”
„151. § (3) 2006. szeptember 1-jén
a) hatályát veszti a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX.
törvény (a továbbiakban: 1993. évi felsőoktatásról szóló
törvény), valamint az azt módosító 1994. évi LVIII. törvény,
1996. évi LXI. törvény, 1997. évi VIII. törvény, 1997. évi
CXXVI. törvény, 1997. évi CXXVII. törvény, 1998. évi XXXVIII.
törvény, 1999. évi LII. törvény, 2000. évi CVII. törvény, 2001.
évi LXV. törvény, 2001. évi XCI. törvény, 2003. évi XXXVIII.
törvény,
(…).
(5) Az 1993. évi felsőoktatásról szóló törvény rendelkezéseit e
törvény hatálybalépésének napjától akkor lehet alkalmazni, ha e
törvény bevezetése még nem kezdődött meg.”
„153. § (1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendelettel
szabályozza
(…)
5. a többciklusú képzés és a felsőfokú szakképzés rendjét, a
képesítési keretet, a képzés indításának eljárását, a doktori
képzés szabályait, a tudományterületeket, tudományágakat [32 §
(11) bekezdés, 145. § (7) bekezdés],
(…).”
III.
1. Az indítvány által aggályosnak tartott szabályok
alkotmányellenességének megítélésénél az Alkotmánybíróság
először a felsőoktatási intézmények autonóm működésének
kérdésével foglalkozott.
1.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a felsőoktatási
intézmények működése és autonómiája az Alkotmány 70/F. és
70/G. §-ával összefüggő szabályként szerepel. Az Alkotmány
70/F. és 70/G. §-ával az Alkotmánybíróság már több
határozatában foglalkozott.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/F. §-ába foglalt
művelődéshez (oktatáshoz) való jog értelmezésével azt
állapította meg, hogy: „Az államnak a felsőoktatással
kapcsolatos alkotmányos feladata, hogy a tanuláshoz való jog
objektív, személyi és tárgyi előfeltételeit megteremtse és azok
fejlesztésével e jogot igénye szerint bármely, a felsőfokú
oktatásban való részvétel szempontjából megfelelő képességekkel
rendelkező állampolgár számára biztosítsa.” (1310/D/1990. AB
határozat, ABH 1995, 579, 586.) Majd az Alkotmánybíróság
rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 70/F. §-a alapján „az
államra sokirányú szabályozási, szervezési és ellátási
feladatok hárulnak az állami és a nem állami felsőoktatási
intézmények működési feltételeinek kialakításában.” [35/1995.
(VI. 2.) AB határozat, ABH 1995, 163, 166.] Más határozatában
pedig kiemelte az Alkotmánybíróság, hogy az „oktatáshoz való
jog részeként a felsőfokú tanulmányok folytatásához való jog
gyakorlása (…) csak úgy biztosítható, ha az állam megteremti a
felsőfokú tanulmányok folytatásának a feltételeit.” [51/2004.
(XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 686.]
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/G. § (1) és (2) bekezdésébe
foglaltakat egymással szoros kapcsolatban vizsgálta, továbbá a
tudományos és művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a
tanítás szabadságát az ún. kommunikációs alapjogok egyik
aspektusának minősítette, s mindezzel összefüggésben vezette le
a tudomány autonómiájának kiemelt védettségét és a tudomány
művelőinek a tudományt érintő döntési jogosultságát:
„Az Alkotmány 70/G. §-a a tudományos élet szabadságának
tiszteletben tartása és támogatása kimondásával, és annak
deklarálásával, hogy tudományos igazságok kérdésében állást
foglalni csak maga a tudomány lehet kompetens, nemcsak alapvető
jogállami és alkotmányos értéket nyilvánít ki, hanem szubjektív
jogként fogalmazza meg a tudományos alkotás szabadságát,
továbbá a tudományos ismeretek megszerzésének – magának a
kutatásnak – és tanításának szabadságát, mint az ún.
kommunikációs alapjogok egyik aspektusát. A tudományos élet
szabadsága tehát magába foglalja a tudományos kutatáshoz és a
tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való
szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási
szabadsághoz kapcsolódik, egyúttal tartalmazza az államnak azt
a kötelezettségét, hogy tartsa tiszteletben és biztosítsa a
tudományos élet teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát,
elfogulatlanságát és pártatlanságát. A tudományos élet
szabadságához fűződő jog elvileg ugyan mindenkit megillet, a
szabadságjog tényleges jogosultjai azonban csak a tudomány
művelői. Ebben a kérdésben viszont, ti. a tudományos minőség
meghatározásában – a tudomány autonómiája folytán – ugyancsak
egyedül a tudomány művelői jogosultak dönteni.
Minden tudomány alapvető célja az igazság keresése, a
megismerés, a tudomány épülése. Az államnak tudományos
igazságok kérdésében semlegesnek kell lennie, viszont
alkotmányos követelményként feltétlenül garantálnia kell, hogy
a tudomány művelői a tudományos kutatások és a tudományos
ismeretek terjesztésének szabadságjogát – alkotmányos keretek
között – gyakorolhassák. Ezért az állam a tudományos alkotás és
ismeretszerzés, továbbá a tudományos tanítás szabadságát csak
olyan korlátozásoknak vetheti alá, amely a kommunikációs
szabadságjogok korlátozásával szemben támasztott alkotmányos
követelményeknek megfelel. Mivel tágabb értelemben a tudomány
szabadsága általánosságban is a véleménynyilvánítási
szabadsághoz tartozik, az a véleménynyilvánítás szabadságából
eredő külön nevesített alanyi jogokkal azonos alkotmányos
védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások
ellen.
Mindannyiszor, amikor a történelem során az állam a tudomány
szabadságát politikai, ideológiai, vallási vagy egyéb
korlátozásnak vetette alá, az az egész társadalom fejlődésének
béklyójává vált. Történelmi tapasztalaton nyugvó igazság, hogy
a tudomány szabadsága a haladás alapvető biztosítéka, és az az
egyéni autonómiával is szorosan összefügg. A tudományos
tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a
tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása, így az egész
társadalom, az emberiség, fejlődésének alapfeltétele és az
individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka.
Mivel a tudományos élet szabadsága a szabad
véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjog egyik
megnyilvánulása, az Alkotmánybíróságnak a 30/1992. (V. 26.)
AB határozatában tett, a szabad kommunikáció kitüntetett
szerepére vonatkozó megállapításai az Alkotmány 70/G. §-ában
biztosított szabadságjoggal kapcsolatban is irányadók (ABH
1992, 178.). Így általában a tudomány, a tudományos
ismeretszerzés és a tudományos tanítás szabadsága, noha nem
korlátozhatatlan, de mindenképpen olyan szabadságjog, amelynek
csak kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell
engednie, olyanokkal, amelyek közvetlenül valamely alapjog
érvényesítésére és védelmére szolgálnak, vagy amelyek valamely
elvont alkotmányos érték (pl. törvényen alapuló titokvédelem)
feltétlen érvényesülését hivatottak biztosítani.” [34/1994.
(VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 182-183.]
Később a felsőoktatási intézmények önkormányzatát
(autonómiáját) az Alkotmánybíróság a hatályos Fot.
rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálta:
„Az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdése szerint a Magyar
Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos élet
szabadságát, valamint a tanszabadságot és a tanítás
szabadságát. Ezt a szabadságot valósítja meg a felsőoktatási
intézmények önkormányzata (autonómiája), amelyet a Fot.
negyedik része fejt ki. A Fot. 64. §-a szerint a felsőoktatási
intézmény dönt minden olyan intézményi ügyben, amelyet törvény
vagy felhatalmazása alapján más jogszabály nem utal állami vagy
helyi önkormányzati hatáskörbe. A Fot. 65. § (1) bekezdése
szerint pedig az állam a felsőoktatással kapcsolatos feladatait
a felsőoktatási intézményeknek az Alkotmányban és e törvényben
szabályozott jogai, kötelezettségei és hatáskörei tiszteletben
tartásával látja el. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a
felsőoktatási intézmény autonóm döntésére tartozó ügyekben az
egyetemek és a főiskolák nem minősülnek a Kormány által
irányított szervnek.” [40/1995. (VI. 15.) AB határozat, ABH
1995, 170, 172.]
Az intézményi autonómia hordozóival kapcsolatban az
Alkotmánybíróság – a hatályos Fot. (Ftv.) nyomán – kifejtette:
„Az Ftv. 32. § (1) bekezdése ugyanis nem szűkíti le a
tudományos élet szabadságához fűződő jogosultságok
kedvezményezetti körét az egyetemi tanárokra, ellenkezőleg; azt
kifejezetten az egyetemi autonómiát megtestesítő személyi körre
terjeszti ki (»A felsőoktatási intézmények az oktatók, a
tudományos kutatók és a hallgatók számára biztosítják az
oktatás, a tudományos kutatás, a művészi alkotó tevékenység és
a tanulás szabadságát.«). Az autonómia hordozója pedig az
intézmény, az egyetem; ennek adja meg az Ftv. az önkormányzati
jogokat, vele szemben merül fel az az elvárás, hogy a
tanszabadság letéteményese legyen, s biztosítékot jelentsen a
tudományos kutatás szabadságának érvényesítéséhez is.”
(861/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 650, 654.)
1.2. A felsőoktatási intézmény autonóm működése alkotmányos
alapokon nyugszik. A felsőoktatási intézmények autonómiáját
ugyanakkor az európai egyetemek Magna Chartája (a továbbiakban:
Magna Charta) is biztosítja, melyre mind a hatályos Fot., mind
az újFot. preambuluma hivatkozik. A Magna Charta az Alapelvek
között, az 1. pontban megállapítja: „A földrajzi helyzetből és
a történelmi hagyományokból fakadóan különbözőképpen
megszervezett társadalmakon belül az egyetem autonóm intézmény,
amely a tudományos kutatásban és az oktatásban hozza létre,
értékeli és adja át a kultúra értékeit. Hogy kielégíthesse a
kor szükségleteit, kutatási és oktatási tevékenységének minden
politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben
függetlennek kell lennie.”
Majd a 3. pont szerint: „A kutatás, az oktatás, a képzés
szabadsága az egyetemek életének alapelve; az államhatalomnak
és az egyetemeknek saját illetőségükön belül biztosítaniuk kell
ennek az alapvető követelménynek a tiszteletben tartását.
A türelmetlenséget elutasító, a párbeszédre mindig kész egyetem
a tanárok és diákok együttműködésének kivételezett helye. A
tanároké, akik képesek ismereteik átadására és rendelkeznek
mindazon eszközökkel, amelyek tudásuk kutatással és
innovációval való továbbfejlesztéséhez szükségesek; a diákoké,
akik feljogosítottak, alkalmasak és készek ismereteik
gyarapítására.”
1.3. A felsőoktatási intézmények autonómiáját – az Alkotmánynak
megfelelően – az újFot. 1. §-a is deklarálja. Az újFot. 1. §
(1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a „tanítás, a kutatás és
a művészeti élet szabadsága a felsőoktatásban a felsőoktatási
intézmények autonómiáján keresztül valósul meg”. Az újFot. 1. §-
ába foglalt intézményi autonómiával kapcsolatban a miniszteri
indokolás az alábbiakat tartalmazza:
„A művelődéshez való jog és az Alkotmány 70/G. §-a szerinti
tanítás és tanulás szabadsága a tudományos és művészeti élet
külső beavatkozástól való mentességének biztosításában, a
tudományos, művészeti kérdéseknek a tudomány, illetve a
művészeti ág művelői vagy ezek testületei általi értékelésében
nyilvánul meg. Ezt a célt szolgálja a felsőoktatási intézmények
számára biztosított intézményi autonómia, a függetlenség
törvényi szintű garanciáinak megteremtése, az autonómia, a
függetlenség céljának, tartalmának és korlátjainak
meghatározása. (…)
Ez az autonómia az oktatás, kutatás, az intézmény belső
szervezetének kialakítása, a működtetés és gazdálkodás
önállósága területén nyer értelmet, alanyai az intézmény, az
oktató, a kutató, a hallgató, illetve ezek közössége. Az
autonóm joggyakorlás egyéni vagy közösségi formája azonban nem
sértheti más jogosultak ilyen igényét.”
1.4. A fentiek alapján tehát az Alkotmány 70/F. §-ába foglalt
művelődéshez (oktatáshoz) való jog biztosítja a felsőoktatási
intézmények létrehozását és működését, az Alkotmány 70/G. §-a
pedig a tudományos és művészeti élet szabadságát, a
tanszabadságot és a tanítás szabadságát garantálja. Az
Alkotmánybíróság rámutatott továbbá arra, hogy „tágabb
értelemben a tudomány szabadsága általánosságban is a
véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik”. [34/1994.
(VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 182.] A
véleménynyilvánítás szabadságából eredően a tudomány szabadsága
a tudományos tevékenység védelmét biztosítja. A tudományos
tevékenység nem másoktól elzárt, egyéni, hanem kollektív
tevékenység, mely a tudomány művelőinek a független tudományos
műhelyek keretében folytatott párbeszédén és vitáin alapul. A
tudományos tevékenység szabadságához tehát nem elegendő a
tudomány művelői számára egyéni jogokat biztosítani, valamint
az állami beavatkozások és korlátozások elleni védelmet
garantálni. Az Alkotmány ugyanis nemcsak tartózkodást, hanem
pozitív cselekvést is megkövetel az államtól. [V.ö.: 22/1999.
(VI. 30.) AB határozat, ABH 1992, 176, 194.] Ezért az államnak
olyan, törvényben szabályozott megoldásokat kell nyújtania,
amelyek megfelelően biztosítják a külső befolyástól mentes,
szabad, professzionalizálódott tudományos tevékenység
folytatását. Ennek intézményi kereteit az állam köteles
megteremteni.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az államot
intézményvédelmi kötelesség terheli. Az állam az objektív
intézményvédelmi kötelességéből eredően „úgy alakítja ki az
egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és
szervezeti feltételeket, hogy mind a többi alapjoggal
kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is
tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend
szempontjából legkedvezőbb érvényesülését teszi lehetővé, s
mindezzel az alapjogok összhangját is előmozdítja.” [64/1991.
(XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302-303.] A hivatkozott
alapjogokkal összefüggésben az állam köteles gondoskodni olyan
intézményekről, illetve megfelelő szervezeti szabályokról,
amelyek a tudományos, oktatási és kutatási tevékenység szabad
folytatását garantálják. A szabad tudományos tevékenység
lényegét a tudományos értékrend külső befolyástól mentes
érvényesülése jelenti. A tudományos minőség szabad
meghatározása érdekében biztosítani kell a tudomány művelői
önálló döntési jogát és függetlenségét, vagyis a tudomány
autonómiáját. A tudomány autonómiája önkormányzati jogokon
keresztül valósul meg, melyeket az állam intézményvédelmi
kötelessége alapján létrehozandó felsőoktatási intézményeknek
kell biztosítani. A tudományos, oktatási és kutatási
tevékenység szabad művelésének ezért alapvető biztosítéka az
önkormányzatisággal, autonómiával rendelkező felsőoktatási
intézmények megteremtése. Ez az, amit az eddigi
alkotmánybírósági gyakorlat mellett a hatályos Fot. és az
újFot. által hivatkozott Magna Charta, valamint az újFot. 1. §-
a és az ahhoz fűzött miniszteri indokolás is elismer, garantál
és támogat.
A felsőoktatási autonómia folytán a felsőoktatási intézmény a
kormánytól, az államigazgatástól önálló és független. Az
önállóság és függetlenség nemcsak a szűk értelemben vett
tudományos, oktatási és kutatási tevékenységre terjed ki. A
tudomány autonómiájának biztosítása érdekében a felsőoktatási
intézményt szervezetalakítási, működési és gazdálkodási
önállóság is megilleti.
Az intézményi autonómia alapján garantált a felsőoktatási
intézmény szervezeti önállósága és önigazgatáshoz való joga. Az
önálló, vagyis autonóm működés úgy biztosítható, ha törvény
rögzíti a felsőoktatási intézményekre vonatkozó alapvető
szabályokat, s az Országgyűlés határozza meg a felsőoktatási
intézmények létét és működését érintő alapvető döntéseket
(létrehozás, megszüntetés, felsőoktatási intézetek központi
költségvetési támogatása, stb). Az országgyűlési döntés
keretében pedig a felsőoktatási intézmény belső életét,
szervezetét és működését a saját maga által elfogadott
intézményi szabályzat állapítja meg. Ezekről a kérdésekről
tehát az Országgyűlésen és a felsőoktatási intézményeken kívül
más szervek és szervezetek nem dönthetnek.
A felsőoktatási intézmény, mint minden autonómiával, vagyis
önkormányzatisággal rendelkező intézmény, választott
képviseleti szervvel, önkormányzattal kell, hogy rendelkezzen.
Az érintettek joga az autonóm képviseleti szervek megalakítása,
s ezek a szervek gyakorolhatják a felsőoktatási intézményt
megillető önkormányzati jogköröket. A felsőoktatási autonómia
hordozója, alanya a felsőoktatási intézmény, vagyis az oktatók,
a tudományos kutatók és a hallgatók közössége. Ezért az
oktatók, tudományos kutatók, hallgatók részvételét biztosítani
kell az autonóm képviseleti szervekben és az autonómiából eredő
önkormányzati jogosultságok gyakorlásában. Ebbe a tevékenységbe
az oktatókon, tudományos kutatókon és hallgatókon kívül külső
szakembereket, az alapító, a fenntartó szervezet képviselőjét
is be lehet vonni, de csak a felsőoktatási intézmény
autonómiájának biztosítása mellett.
A felsőoktatási intézmény önkormányzatát fel kell hatalmazni a
saját működésére vonatkozó norma- és szabályalkotáshoz való,
valamint egyedi döntéshozatali joggal. Az intézmény szervei
által hozott, jogokat és kötelezettségeket érintő egyedi
döntések esetén azonban az érintettek jogorvoslathoz való
jogát, beleértve a független bírósághoz fordulás jogát is
garantálni kell.
Az állam nemcsak mint fenntartó lép kapcsolatba a felsőoktatási
intézményekkel, s támogatja azok működését. Az állam ellenőrzi
is a felsőoktatási intézmény törvényes működését, mégpedig a
miniszter által gyakorolt törvényességi felügyeleti jogon
keresztül. Természetesen különbség van a felsőoktatási
intézményeket érintő jogalkotási, a törvényességi felügyeleti
és az újFot. által intézményesített fenntartói jogkörök között.
Az autonóm felsőoktatási intézmények mindazonáltal nem
kerülhetnek alárendelt helyzetbe. A felsőoktatási intézmények
függetlenségének védelme érdekében – a jelenleg hatályos Fot.
65. § (2) bekezdése szerint – a felsőoktatási intézmények
önkormányzatát sértő jogszabályok és egyedi döntések az
Alkotmánybíróság előtt megtámadhatók. Az Alkotmánybírósághoz
fordulást azonban az újFot. már nem teszi lehetővé.
Az intézményi autonómiához hozzátartozik a gazdálkodási
autonómia is. Ennek megfelelően a felsőoktatási intézmény – a
törvény keretei között – megállapíthatja a saját
költségvetését, illetve a pénzeszközeivel önállóan
gazdálkodhat. A szabad tudományos, oktatási és kutatási
tevékenység folytatásának biztosítéka a felsőoktatási intézmény
állami támogatása. A felsőoktatási intézmény autonóm működését
nem veszélyeztetve a jogalkotó jogosult az állami támogatást
úgy meghatározni, hogy a felsőoktatási eszközök elosztásánál a
tudomány szempontjainak megfelelő teljesítménykritériumok
érvényesüljenek. Az értékelési kritériumok meghatározásánál
semmiképpen sem szabad pusztán piaci hasznossági és politikai
célszerűségi szempontokat figyelembe venni.
1.5. Az Alkotmánybíróságnak az autonómia, az autonómiával
rendelkező szervek védelmében Alkotmányból származó feladata
van (pl.: az önkormányzatokat, felsőoktatási intézményeket,
szakmai kamarákat illetően). Az Alkotmánybíróság az autonómia,
illetve az önkormányzati jogok korlátozásának alkotmányos
terjedelmét a helyi önkormányzatok kapcsán korábban már
vizsgálta. Bár a helyi önkormányzatok, mint területi alapon
létrehozott autonóm szervezetek és a felsőoktatási intézmények,
mint autonóm közintézetek között számos eltérés van, de az
autonómiával (önkormányzatisággal) összefüggő megállapítások a
felsőoktatási intézmények vonatkozásában is alkalmazhatók.
Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az autonómia „elsősorban a
Kormánnyal és az államigazgatás szerveivel szemben nyújt
alkotmányos garanciát az önkormányzatok számára”. Az
Alkotmánybíróság szerint az önkormányzat „a törvényhozóval
szemben is alkotmányos védelemben részesíti az
önkormányzatoknak azt a jogát, hogy autonóm módon, önálló
felelősséggel alakítsák szervezetüket és működésük rendjét”.
Továbbá: „a törvényi szabályozás önálló mozgásteret kell hogy
biztosítson az önkormányzat számára ahhoz, hogy működésének
feltételeit, sajátos feladatait figyelembe véve dönthessen a
feladatai ellátásához szükséges és arra alkalmas szervezet
létrehozásáról”. Megállapította azt is, hogy a
„szervezetalakítási autonómia nem egyetlen jogosultság
gyakorlásában nyilvánul meg, hanem szervezeti kérdésekben való
döntési jogosultságok, szervezeti hatáskörök összességének
gyakorlását jelenti. Az egyes hatáskörök törvényi korlátozása
nem eredményezi az (…) önkormányzati jog alkotmányellenes
korlátozását mindaddig, amíg a (…) hatáskörök elegendőek ahhoz,
hogy önálló felelősséggel döntsön az ellátandó feladataihoz
igazodó szervezet létrehozásáról.
Nem tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás, amely
az önkormányzatok szervezetét olyan módon szabályozza, hogy az
a szervezetalakításhoz való jog lényeges tartalmát korlátozza,
az önkormányzati jog tartalmának kiüresedéséhez, annak
tényleges elvonásához vezet, kizárja azt, hogy az önkormányzat
önálló felelősséggel döntsön a saját szervezetének
kérdéseiben.” [1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27, 28-
29.]
1.6. A tudományos és művészeti élet szabadsága, a tanszabadság
és a tanítás szabadsága érvényesülésének alapvető biztosítéka a
felsőoktatási intézmény autonómiája. Az autonómia védelme tehát
az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ából ered. Ennek megfelelően a
felsőoktatási intézmény autonóm működését az Alkotmánybíróság
alkotmányos értékként ismerte el, védelmét az Alkotmánybíróság
eddigi határozatai is megalapozzák.
Az Alkotmány által biztosított és az Alkotmánybíróság által
védett autonómia azonban nem zárja ki az autonóm jogkörök
megengedett törvényi korlátozását. A korlátozásnál figyelembe
kell venni az Alkotmányban és az Alkotmánybíróság
határozataiban foglaltakat. Törvény a felsőoktatási intézmény
gazdasági hatékonyságát és szervezeti ésszerűségét ösztönző,
korlátozó szabályokat is megállapíthat [pl.: a hatályos Fot. is
tartalmaz ilyen szabályozást (10/C. §)]. Nem alkotmányellenes a
felsőoktatási intézmények tudományos, oktatási tevékenységeinek
gazdaságossági és szervezeti racionalizálási szempontok alapján
való ellenőrzése, gazdaságossági követelmények előírása a
fenntartó részéről, a költségvetési eszközök és juttatások
teljesítményhez kötött biztosítása. Nem alkotmányellenes
továbbá az intézmény működéséhez, tudományos, kutatási és
oktatási feladatainak ellátásához szükséges alapot meghaladó
költségvetési támogatások – előre pontosan meghatározott, a
tudomány szempontjainak megfelelő – teljesítménykritériumok
szerinti elosztása sem.
2. A köztársasági elnök indítványában az újFot. 25. §
(1) bekezdése és 25. § (2) bekezdés fg) pontja
alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát kezdeményezte. Ez
a két rendelkezés az irányító testület döntési jogkörét
szabályozza.
2.1. Az újFot. 23. § (1) bekezdése szerint az állami
fenntartású felsőoktatási intézményben irányító testületet kell
létrehozni, mely a 20. § (1) bekezdése szerint a felsőoktatási
intézmény stratégiai döntést hozó, s annak végrehajtását
ellenőrző szerve. Az újFot. 23. § (2) bekezdése szerint az
irányító testület a felvehető hallgatói létszámnak megfelelően
hét vagy kilenc tagból áll. Az újFot. 23. § (3)-(4) bekezdése
írja elő, hogy az irányító testületben a szenátus, vagy a
szenátus egyetértésével a hallgatói önkormányzat által delegált
tagok a rektorral együtt többségben legyenek az oktatási
miniszter által delegált tagokkal szemben.
Az újFot. 23. § (6) bekezdés f) pontja szerint ugyanakkor nem
lehet az irányító testületnek tagja – a rektor kivételével –
az, aki az adott felsőoktatási intézménnyel foglalkoztatási,
hallgatói jogviszonyban áll. A 23. § (5) bekezdése továbbá a
rektor kivételével nem követel meg tudományos fokozatot vagy
oktatói tapasztalatot az irányító testület tagjaitól, és még a
felsőoktatási intézmény oktatási, tudományos kutatási,
művészeti tevékenységének megfelelő felsőfokú végzettség is
csak összesen három tagnál feltétel. Az újFot. 23. §
(9) bekezdése szerint az irányító testület tagjait az oktatási
miniszter kéri, illetve menti fel, a tagokkal az oktatási
miniszter köt megállapodást, s a tiszteletdíj fedezetét az
Oktatási Minisztérium biztosítja.
Az újFot. a felsőoktatási intézmény felépítését tehát teljesen
átalakítja. A felsőoktatási intézmények vezetésében domináns
irányító testület – a rektor kivételével – részben a miniszter,
részben a szenátus által delegált külső személyekből áll. Az
újFot. 23. § (6) bekezdésébe foglalt szigorú
összeférhetetlenségi szabályok következtében a miniszter,
illetve a szenátus által delegált tagok nem lehetnek a
felsőoktatási intézmény oktatói, valamint tudományos kutatói és
hallgatói. Az irányító testület ezért a rektor kivételével nem
a felsőoktatási intézménnyel jogviszonyban lévő oktatókból,
kutatókból és hallgatókból, vagyis a tanszabadság hordozóiból,
illetve az általuk meghívott külső szakemberekből, hanem tőlük
idegen személyekből tevődik össze. Az irányító testület tagjai
többségével szemben nem előírás, hogy egyáltalán valamilyen
felsőfokú végzettséggel rendelkezzenek. A tagok továbbá nem
főállásban látják el ezt a megbízatást, vagyis más
munkaviszonnyal is rendelkezhetnek. Az irányító testület tehát
lényegileg a felsőoktatási intézménytől független, külső
döntéshozó szervezet.
Az újFot. alapján a hét/kilenc tagú irányító testületbe
két/három főt delegál a miniszter. A miniszter által delegált
tagokkal szemben – tagonként külön-külön – a szenátus, tagjai
legalább kétharmadának egyhangú szavazatával egyszer kifogást
emelhet. Az írásban indokolt kifogást követően a miniszter
által delegált másik személlyel szemben a szenátus már nem
élhet a kifogásolás jogával. Az irányító testületbe küldött
két/három miniszteri delegálttal, valamint a négy/öt szenátusi
delegálttal az oktatási miniszter köt megállapodást. Ennek a
megállapodásnak a jogi formája, kerete, tartalma teljesen
tisztázatlan. Az irányító testületi tagokkal szemben fennálló,
az újFot. 23. § (6) bekezdésébe foglalt szigorú
összeférhetetlenségi szabályok miatt a megállapodást szinte
csak a polgári jog szabályai szerinti megbízási formában lehet
megkötni. Amennyiben pedig a megállapodás megbízási formában
jön létre, akkor a megbízó miniszter az irányító testület
tagjai számára, mint megbízottak számára akár utasítást is
adhat. Ezen túlmenően az Oktatási Minisztérium biztosítja az
irányító testület tagjai tiszteletdíjának fedezetét, s ezen
keresztül a tagok működését befolyásolhatja. Az irányító
testület tagjai közül továbbá a rektor megbízását és
felmentését a fenntartó (állami felsőoktatási intézmények
esetében az oktatási miniszter) kezdeményezi, s ő gyakorolja a
rektor felett a munkáltatói jogokat (e tekintetben az irányító
testület és a szenátus csak javaslattevő funkciót lát el). A
munkáltatói jogok gyakorlása alá-fölérendeltségi viszonyt hoz
létre a rektor és a fenntartó (oktatási miniszter) között.
Az irányító testület helyzetét és összetételét tekintve
nyilvánvalóan nem a felsőoktatási intézmény önkormányzati
szerve. A felsőoktatási intézményektől ily módon idegen
irányító testületet nem lehet felhatalmazni a felsőoktatási
intézmény autonómiájával védett, az intézményi autonómia
hordozói számára biztosított önkormányzati jogosultságok
gyakorlására, mert ez az autonómia elvonását jelentené.
2.2. Az újFot. értelmében ugyanakkor az irányító testület dönt
a felsőoktatási intézmény önkormányzati jogkörébe tartozó
jelentősebb kérdésekben.
2.2.1. Az újFot. 25. § (1) bekezdése szerint az irányító
testület az intézményfejlesztési terv részeként elfogadja a
kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiát. Az újFot. 5. §
(3) bekezdése szerint a kutatási-fejlesztési-innovációs
stratégiában kell tervezni a kutatási programokat, a pályázati
eljárási rendet, tudományos rendezvényeket, hazai és nemzetközi
tudományos együttműködés fejlesztésével kapcsolatos teendőket,
a tudományos művek kiadásának, a kutatási tevékenység
folytatásának támogatási feltételeit, a tudományos eredmények
hasznosításának módját. Az újFot. 27. § (1) bekezdése
értelmében továbbá a szenátus az irányító testület által hozott
stratégiai döntések figyelembevételével határozza meg a képzési
és a kutatási feladatokat, illetve ellenőrzi azok
végrehajtását. Ezek figyelembevételével megállapítható, hogy az
irányító testület a kutatási-fejlesztési-innovációs stratégia
elfogadásán keresztül jelentősen meghatározza a felsőoktatási
intézményben folytatott képzési és kutatási tevékenységet.
Az irányító testületnek a képzési és kutatási tevékenységet
érintő döntési jogkörét nem korlátozza az sem, hogy a kutatási-
fejlesztési-innovációs stratégia kialakítását az újFot. 5. §
(4) bekezdése alapján tudományos tanács irányítja, amelyben a
főiskolai, egyetemi tanárok, a főiskolai, egyetemi docensek,
továbbá a tudományos fokozattal rendelkező kutatók és a doktori
képzésben részt vevő hallgatók (doktoranduszok) képviselői
vesznek részt. A tudományos tanács jogköre ugyanis a törvény
megfogalmazása szerint pusztán előkészítő jellegű, vagyis nem
csökkenti az irányító testület érdemi döntési jogosultságát.
2.2.2. Az irányító testület az újFot. 25. § (2) bekezdés
fg) pontja alapján jogosult még arra is, hogy döntsön a
felsőoktatási intézmény „gazdaságtalan tevékenységének és az
ahhoz kapcsolódó szervezetének, szervezeti egységének
átalakításáról, megszüntetéséről”. Az újFot. az irányító
testületet tehát feljogosítja arra, hogy a tudományos, kutatási
tevékenységet, s vele együtt az azt végző szervezeti egységet –
pontosan meg nem határozott – gazdaságossági szempontok alapján
átalakítsa, megszüntesse. Így az irányító testület az oktatási
és tudományos szervezeti egységeket akár a saját maga által
meghatározott szempontok szerint is átalakíthatja, illetve
megszüntetheti. Ezzel az irányító testület alapjaiban
meghatározhatja és szinte teljes egészében a saját maga által
megállapított közvetlen piaci érdekeknek rendelheti alá a
tudományos, az oktatási és a kutatási tevékenységet, melyek a
felsőoktatási intézmény alaptevékenységei.
2.2.3. Az irányító testületnek az újFot. szerinti létrehozása,
jogköre és összetétele eleve ellentétes a tudományos élet
szabadságával.
Az újFot. 25. § (1) bekezdése és 25. § (2) bekezdésének
fg) pontja az irányító testületet a felsőoktatási intézményben
folytatott, a felsőoktatási intézmény autonómiájával védett
tudományos, oktatási és kutatási tevékenységet érintő, alapvető
döntések meghozatalára (pl.: az intézmény fejlesztési tervének
az elfogadása, szervezeti tagozódásának a megállapítása, a
költségvetés és az annak teljesítésére vonatkozó beszámoló
elfogadása, a rektor megbízására vonatkozó előterjesztés
megtétele, stb.) hatalmazza fel. Tekintettel arra, hogy az
irányító testület a felsőoktatási intézménytől idegen, a
miniszter által irányított szervezet, ezért az intézményi
autonómia körébe tartozó, a fentiekben ismertetett döntések
meghozatalára nem jogosult.
A gazdaságos működésre törekvés, a felsőoktatási intézmény
teljesítményelvű értékelése önmagában nem alkotmányellenes. A
felsőoktatási intézménytől idegen szervezet azonban a
teljesítmény értékelésén keresztül az alapjogokból eredő
feladatot ellátó felsőoktatási intézmény önkormányzati
jogköreit nem gyakorolhatja. A teljesítményértékelésnél
egyébként sem szabad pusztán hasznossági és célszerűségi
szempontokat, bizonytalan és meg nem ismerhető kritériumokat
figyelembe venni, mert ez a felsőoktatási autonómia
kiüresítését jelenti.
Az Alkotmánybíróság hivatkozott 861/B/1996. AB határozata
szerint a felsőoktatási intézmény autonómiáját megtestesítő
személyi kör: az oktatók, a tudományos kutatók és a hallgatók
közössége. (ABH 1998, 650, 654.) Kizárólag az autonómia alanyai
gyakorolhatják az intézményi autonómiából származó
önkormányzati jogokat. A felsőoktatási intézmény autonóm
döntési jogkörébe tartozó ügyekben az egyetemek és a főiskolák
nem minősülnek irányított szervnek. [40/1995. (VI. 15.) AB
határozat, ABH 1995, 170, 172.] Mindezekre figyelemmel a
felsőoktatási intézmény önkormányzati jogainak az újFot. 25. §
(1) bekezdése és 25. § (2) bekezdésének fg) pontja alapján
történő elvonása az Alkotmány 70/G. §-ába foglalt, a tudományos
élet szabadsága, a tanszabadság és a tanítás szabadsága
érvényesülésének sérelmét eredményezi.
3. A köztársasági elnök indítványában továbbá az újFot.
32. § (11) bekezdés c) pontja, valamint 153. § (1) bekezdés
5. pontja alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát
kezdeményezte. Az újFot. 32. § (11) bekezdés c) pontja,
valamint 153. § (1) bekezdés 5. pontja alapján a Kormány
rendelete határozza meg „az egyes tudományterületekhez tartozó
tudományágakat, amelyeken a doktori képzés folyhat”, illetve „a
tudományterületeket, tudományágakat”.
A tudományterületek, tudományágak meghatározása, illetve annak
rögzítése, hogy mely tudományágakon folyhat doktori képzés a
tudományos élet művelését, az oktatási, kutatási tevékenység
folytatását, ezek támogatását, a tudomány leendő művelőinek
utánpótlását alapvetően és hosszú távon befolyásolja. A
tudományos minőségnek ez a meghatározása az intézményi
autonómia folytán a tudomány művelőinek a joga. [34/1994.
(VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 177, 182.]
A tudományterületek és a tudományágak rendeleti szabályozása,
illetve azoknak a tudományágaknak a Kormány által történő
meghatározása, hogy melyeken folyhat doktori képzés, önmagában
nem biztosítja az autonómia alanyainak a döntési jogát az
intézményi autonómiával védett tudományos, oktatási és kutatási
tevékenységet érintően. A Kormány tehát a felsőoktatási
autonómia alanyaitól függetlenül, szabadon dönthet abban a
kérdésben, hogy mi minősül tudományterületnek, tudományágnak,
illetve olyan tudományágnak, amelyen doktori képzés folyhat és
doktori fokozatot lehet szerezni, valamint tudományos
pályázatokat lehet beadni. A rendeleti szintű szabályozásra
adott felhatalmazás – a tudományos élet szereplőinek a
döntéshozatalban való megfelelő részvétele nélkül – akár a
tudománytól idegen szempontok szerinti meghatározást is
lehetővé teszi, mely a tudományos fokozatszerzés szabadságát és
a tudományágak professzionalizációját veszélyezteti.
Megállapítható, hogy bár a rendeletalkotásnál a Felsőoktatási
Akkreditációs Bizottság az újFot. 109. § (2) bekezdése, illetve
a Felsőoktatási Tudományos Tanács az újFot. 112. §
(5) bekezdése szerint véleményezési joggal rendelkezik, ez a
Kormány döntési szabadságát lényegében nem befolyásolja. Az
intézményi autonómia körébe tartozó kérdésekről az autonómia
alanyai tehát csak véleményt nyilváníthatnak, érdemben
ugyanakkor nem határozhatnak. A tudományterületek, tudományágak
normatív módon történő meghatározása önmagában nem
kifogásolható. A felsőoktatási autonómiát érintő szabályozás
tartalmának meghatározásában biztosítani kell azonban az
autonómia alanyai érdemi részvételét.
Tekintettel arra, hogy az intézményi autonómiával védett
tevékenységeket érintő érdemi döntések meghozatalában az
intézményi autonómia alanyainak érdemi részvétele nem
biztosított, ezért a felsőoktatási autonómiával védett
tudományos minőséget érintő rendeleti szabályozás az autonómia
elvonásához vezethet.
Az Alkotmánybíróság 40/1995. (VI. 15.) AB határozatában
rámutatott arra, hogy „a felsőoktatási intézmény autonóm
döntésére tartozó ügyekben az egyetemek és a főiskolák nem
minősülnek a Kormány által irányított szervnek”. (ABH 1995,
170, 172.) Az önkormányzati jogkörök gyakorlásából az autonómia
alanyainak a kizárása az autonómia sérelmét jelenti, s ezen
keresztül az Alkotmány 70/G. § (1) bekezdésébe foglalt
tudományos és művészeti élet szabadsága, a tanszabadság és a
tanítás szabadsága jelentős korlátozásához vezet. Sérti továbbá
az Alkotmány 70/G. § (2) bekezdését, mely szerint tudományos
igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét
megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak.
4. A köztársasági elnök indítványában az újFot. 115. § (3)
és (8) bekezdése alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát
is kezdeményezte.
Az újFot. 115. §-a határozza meg a fenntartói irányítás
tartalmát. Az állami felsőoktatási intézmények tekintetében az
újFot. 7. § (4) bekezdése és 104. § (6) bekezdése alapján – a
törvény eltérő rendelkezése hiányában – az oktatási miniszter
látja el a fenntartói irányításból eredő feladatokat.
4.1. Az újFot. 115. § (3) bekezdése értelmében a fenntartó
(állami felsőoktatási intézményeknél az oktatási miniszter,
mint a fenntartói jogkörökből eredő feladatok ellátója)
intézkedési terv készítésére hívhatja fel az irányító
testületet, illetve a rektort, ha a 37. § (4) bekezdés a) és
c) pontjában meghatározott intézkedéseknek van helye.
Az újFot. 115. § (3) bekezdése kifejezetten hivatkozik a 37. §
(4) bekezdésében foglaltakra, így az utóbbit az újFot. 115. §
(3) bekezdésével kapcsolatos államfői indítvány is érintette.
Az újFot. 115. § (3) bekezdése szerinti fenntartói jogkörök
gyakorlására csak a 37. § (4) bekezdése szerinti esetekben
kerülhet sor. Az újFot. 115. § (3) bekezdése tehát nem is
értelmezhető a 37. § (4) bekezdése nélkül. Ezen túlmenően az
újFot. 37. § (4) bekezdése az a)-e) pontok szerinti esetekben –
a 115. § (3) bekezdéséhez hasonlóan – a fenntartót (oktatási
miniszter) a felsőoktatási intézmény megszüntetésére hatalmazza
fel. A fenntartói jogkörök azonos és egymással összefüggő
szabályozása miatt az újFot. 115. § (3) bekezdése vizsgálatánál
az ugyanezen rendelkezésben hivatkozott 37. § (4) bekezdése sem
hagyható figyelmen kívül. Az Alkotmánybíróság ezért az
indítvány értelmében az újFot. 115. § (3) bekezdését együtt
vizsgálta az abban hivatkozott 37. § (4) bekezdésével; a 37. §
más rendelkezésével azonban nem foglalkozott.
Az újFot. 37. § (4) bekezdés a) és c) pontja szerint a
felsőoktatási intézmény megszüntetésének indoka, ha a felvételi
eljárás három egymást követő évben sikertelen volt (a hallgatói
létszám nem éri el a felvehető maximális hallgatói létszám
hetven százalékát), illetve a felsőoktatási intézmény figyelmen
kívül hagyta az ésszerű és takarékos gazdálkodás
követelményeit, és emiatt a költségvetését túllépte, hatvan
napon túli lejárt adósságállománya több mint egy költségvetési
iven keresztül elérte az éves költségvetésének húsz százalékát.
Amennyiben az újFot. 115. § (3) bekezdése által hivatkozott
37. § (4) bekezdés a) és c) pontja szerinti esetekben készített
intézkedési tervet a fenntartó (oktatási miniszter) mégsem
fogadja el, úgy az állami felsőoktatási intézmény további
működtetéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről dönthet.
Az újFot. 115. § (3) bekezdése – egyebek mellett – a 37. §
(4) bekezdés c) pontjában szereplő „ésszerű és takarékos
gazdálkodás” követelményére hivatkozik. Az ésszerű és takarékos
gazdálkodás követelményének érvényesítése önmagában nem
alkotmányellenes. Alkotmányos követelmény azonban, hogy az
ésszerű és takarékos gazdálkodás követelményeit normatív módon,
előzetesen megállapított, nyilvános, pontos és stabil, a
tudomány szempontjainak megfelelő teljesítménykritériumok
formájában határozzák meg, s a felsőoktatási intézmény működési
alapját a követelmények teljesítése szerinti támogatás ne
veszélyeztesse. A 37. § (4) bekezdés c) pontjában szereplő
„ésszerű és takarékos gazdálkodás” tartalma gyakorlatilag
meghatározhatatlan. A 37. § (4) bekezdése szerinti feltételek
teljesítésének megítélése lényegében a fenntartó (oktatási
miniszter), mint döntéshozó saját mérlegelésétől függ. A 115. §
(3) bekezdése alapján készítendő fenntartói intézkedési terv
jogi jellege és tartalma szintén teljesen tisztázatlan.
Ráadásul a fenntartó arról is a saját belátása szerint
határozhat, hogy az elkészített intézkedési tervet elfogadja-e.
Ellenkező esetben dönt a felsőoktatási intézmény további
működtetéséről, átszervezéséről, megszüntetéséről. Mindezek
alapján a felsőoktatási intézmény további működtetése,
átszervezése, megszüntetése a pontos feltételek hiányában a
fenntartó (állami felsőoktatási intézmények esetében az
oktatási miniszter) diszkrécionális jogkörébe tartozik.
4.2. Az újFot. 115. § (8) bekezdése arra is felhatalmazza az
oktatási minisztert (mint fenntartót), hogy a normatív
költségvetési támogatás folyósítását felfüggessze, ha az állami
felsőoktatási intézményben – a szenátus mulasztása miatt – nem
alakították meg az irányító testületet.
Az újFot. 23. § (4) bekezdése alapján lehetőség van arra, hogy
a szenátus – a törvényben meghatározottak szerint – az oktatási
miniszternek az irányító testületbe delegált tagjaival szemben
kifogást tegyen. Akivel szemben a szenátus írásban indokolt
kifogást tett, az nem lehet az irányító testület tagja. Helyére
azonban az oktatási miniszter másik személyt delegál, akivel
szemben a szenátus nem élhet a kifogásolás jogával. Nem
tisztázott, hogy az újFot. 115. § (8) bekezdése alapján akkor
is mulasztás terheli-e a szenátust, ha az újFot. 23. §
(4) bekezdése alapján az irányító testületbe az oktatási
miniszter által delegált tagokkal szemben kifogással élt, s
ezért nem tudták azonnal megalakítani az irányító testületet.
Ebben az esetben a felsőoktatási intézmények a normatív
költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztésével való
fenyegetettség miatt rákényszerülhetnek az oktatási miniszter
(mint fenntartó) által az irányító testületbe delegált tagok
feltétel nélküli elfogadására. Az újFot. 115. § (8) bekezdése
tehát kiszolgáltatott helyzetbe hozza a felsőoktatási
intézményt a fenntartóval (oktatási miniszter) szemben, mert a
normatív költségvetési támogatás felfüggesztésére irányuló
döntése a felsőoktatási intézmény ellehetetlenülését vonhatja
maga után.
Bizonytalan továbbá, hogy a szenátust terheli-e a mulasztás, ha
a szenátusi delegáltak körében az újFot. 23. § (4) bekezdése
szerint a hallgatói önkormányzat nem tesz javaslatot, vagy a
szenátus és a hallgatói önkormányzat nem jut megegyezésre a
hallgatói delegált személyében. A hallgatói delegált
tekintetében tehát a szenátust esetleg akkor is mulasztás
terheli, ha ennek megszüntetése érdekében a szenátus
tehetetlen. A ténylegesen a szenátusnak fel nem róható, de
formálisan a szenátust terhelő mulasztás eredményeként pedig a
fenntartó (oktatási miniszter) szintén felfüggesztheti a
felsőoktatási intézménynek nyújtott normatív költségvetési
támogatás folyósítását.
4.3. A fenntartónak (oktatási miniszter) a felsőoktatási
intézmény működtetését, átszervezését, megszüntetését, valamint
a felsőoktatási intézménynek nyújtott normatív költségvetési
támogatás felfüggesztését érintő diszkrecionális döntési
jogköre következtében a felsőoktatási intézmények léte,
működése, szervezete és gazdálkodása a fenntartótól (oktatási
miniszter) függ. A felsőoktatási intézményre vonatkozó döntési
jogkörök ilyen mértékű centralizálása és koncentrációja, s a
fenntartóhoz (oktatási miniszter) telepítése a felsőoktatási
intézmények autonómiájának elvonását jelenti.
A felsőoktatási intézmények léte az Alkotmány 70/F. §-ából,
szervezeti, működési gazdálkodási önállósága az intézményi
autonómiából, az Alkotmány 70/G. §-ából eredő követelmény. Az
Alkotmány 70/F. és 70/G. §-a garantálja tehát a felsőoktatási
intézmények autonóm működését. Ezzel szemben a fenntartónak
(oktatási miniszter) az újFot. 37. § (4) bekezdése, illetve
115. § (3) bekezdése, valamint a 115. § (8) bekezdése szerinti
szinte korlátlan döntési jogköre a felsőoktatási intézmény
megszüntetésére, az intézményi autonómia elvonására ad
lehetőséget, mely önmagában ellentétes az Alkotmány 70/F. és
70/G. §-ával. A vizsgált rendelkezések alapján továbbá a
fenntartó (oktatási miniszter) a felsőoktatási intézmények
létét, működését és szervezetét érintően diszkrecionális
jogkört gyakorol. A felsőoktatási intézmények a fenntartóval
(oktatási miniszter) szemben kiszolgáltatott, alárendelt
helyzetbe kerülnek. Ez a felsőoktatási intézmények autonóm
működése helyett a felsőoktatási intézmények működési és
létbizonytalanságát hozza létre. Mindezek alapján az újFot.
115. § (3) bekezdése, s az általa hivatkozott 37. §
(4) bekezdése, valamint a 115. § (8) bekezdése szerinti döntési
jogkörök a fentiekben megjelölt alapjogok sérelmét
eredményezik.
A felsőoktatási autonómia alapján követelmény, hogy a
felsőoktatási intézmények önállósága és függetlensége érdekében
kizárólag törvény, illetve az Országgyűlés határozzon a
felsőoktatási intézmények létét (létesítését, megszüntetését)
érintő kérdésekben. Az intézményi autonómiából eredő
követelmény továbbá, hogy az önkormányzati jogköröket csak az
intézményi autonómia alanyai gyakorolhassák. Az újFot. 115. §
(3) bekezdése, a 37. § hivatkozott (4) bekezdése, valamint az
újFot. 115. § (8) bekezdése mindazonáltal a fenntartónak
(oktatási miniszter) adnak felhatalmazást a felsőoktatási
intézmény autonóm működését közvetlenül érintő diszkrecionális
jogkörök gyakorlására. Az ilyen széles körű felhatalmazás az
intézményi autonómia, a felsőoktatási intézmény önállóságának
és függetlenségének a megszűnését vonja maga után.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította az újFot.
115. § (3) és (8) bekezdésében, valamint 37. § (4) bekezdésében
foglalt fenntartói irányítási jogkörök alkotmányellenességét. A
fenntartót ezért ezeknek a jogköröknek a gyakorlására nem lehet
alkotmányosan felhatalmazni. A fenntartó (oktatási miniszter) a
felsőoktatási intézmény működtetését, átszervezését,
megszüntetését, valamint a felsőoktatási intézménynek nyújtott
normatív költségvetési támogatás felfüggesztését érintő – az
újFot. 115. § (3) és (8) bekezdésében, valamint 37. §
(4) bekezdésében foglalt – döntési jogkörökkel nem
rendelkezhet. Ennek megfelelően a vizsgált rendelkezéseknek az
Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, illetve 70/K. §-ával való
összefüggését az Alkotmánybíróság már nem vizsgálta.
5. A köztársasági elnök indítványában még az újFot. 151. §
(5) bekezdése alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát is
kezdeményezte, mert az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
deklarált jogállamiság elvéből következő jogbiztonság
követelményét sérti, hogy értelmezhetetlen módon állapítja meg
a hatályos Fot. alkalmazhatóságának megszűnését.
Az újFot. 151. § (3) bekezdés a) pontja 2006. szeptember 1-
jével helyezi hatályon kívül a hatályos Fot.-ot. A 151. §
(5) bekezdése szerint ugyanakkor a Fot. rendelkezéseit az
újFot. hatályba lépésének napjától, vagyis 2005. szeptember 1-
jétől csak akkor lehet alkalmazni, ha az újFot. „bevezetése még
nem kezdődött meg”.
Az újFot. alapján nem egyértelmű, hogy pontosan mikor
alkalmazható a hatályos Fot., illetőleg az újFot. Kérdéses
továbbá, hogy a Fot. a hatályon kívül helyezése után is
alkalmazandó-e, ha az újFot. bevezetésére még nem került sor.
Egy már hatályát vesztett jogszabálynak a hatályon kívül
helyezést követő alkalmazása már önmagában is
jogbizonytalanságot okozhat. Nem világos, hogy mikor kezdődik
az újFot. alkalmazása. A „törvény bevezetése” ugyanis, mely a
hatályos Fot. alkalmazását lezárja, s egyben az újFot
alkalmazásának kezdetét jelenti, nem határozható meg pontosan.
Ez egy tisztázatlan fogalom, mely szubjektív jogalkalmazói
döntésre, különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a
jogegység hiányára ad lehetőséget. Ez pedig az Alkotmánybíróság
korábbi határozata szerint „csorbítja a jogbiztonságot”.
(1160/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 607, 608.)
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság
elvéből következő alapvető követelmény, hogy egy norma
(érvényessége, hatálya, alkalmazhatósága) egyértelmű, és kétség
nélkül megállapítható legyen. „A jogállam nélkülözhetetlen
eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a
jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog
egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is
világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és
előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” [9/1992.
(I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]
Későbbi határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra,
hogy: „Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely
értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot,
mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára
előre nem látható.” [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997,
299, 301.]
A hatályos Fot.-nak az újFot. bevezetésétől függő
alkalmazhatósága bizonytalanságot teremt. Az újFot. 151. §
(5) bekezdése ugyanis elválasztja a hatályos Fot. hatályon
kívül helyezésétől annak alkalmazását, és a törvény hatályon
kívül helyezése után sem szab az alkalmazásának végső időbeli
korlátot.
Mindezek alapján az újFot. 151. § (5) bekezdése sérti a
jogbiztonság elvét, és ezért ellentétes az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság – az Abtv. 35. § (1) és
(2) bekezdéseinek megfelelően eljárva – az újFot. 25. §
(1) bekezdése, 25. § (2) bekezdés fg) pontja, 32. §
(11) bekezdés c) pontja, 37. § (4) bekezdése, 115. § (3) és
(8) bekezdése, 151. § (5) bekezdése, 153. § (1) bekezdés
5. pontja alkotmányellenességét állapította meg.
Az Alkotmánybíróság e határozatát az alkotmányellenesség
megállapítására tekintettel tette közzé a Magyar Közlönyben.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Az Alkotmánybíróság határozata rendelkező részének összes
pontjával egyetértek.
A határozat rendelkezéseihez kapcsolódó indoklást illetően
azonban szerencsésnek tartottam volna, ha az Alkotmánybíróság
érdemben is kitér a felsőoktatási autonómiát illetően a
nemzetközi jogi összefüggésekre. Ez azért is indokolt lett
volna, mivel a határozat érvelésében fontos viszonyítási
pontként jelenik meg az európai egyetemek Magna Chartája, s az
abban foglaltakat szembesíti a határozat a felsőoktatási
törvény vonatkozó rendelkezéseivel, s ahhoz viszonyítva is
állapít meg ellentmondást a törvényben. A Magna Charta
Universitatum azonban nem nemzetközi jogi érvényű dokumentum,
mivel e dokumentumot nem az államok, hanem az európai egyetemek
rektorai fogadták el.
A Magna Charta Universitatum irányadó voltát ezért az
Alkotmánybíróságnak alá kellett volna támasztania. Célszerű
lett volna tehát utalnia arra, hogy az államok (és Magyarország
is) factum concludens-ekkel jelezték, hogy azt maguk is
iránymutatónak tekintik. Így az európai oktatásügyi miniszterek
bolognai (1999. június 19.), prágai (2001. május 19.), berlini
(2003. szeptember 19.) értekezleteik közös nyilatkozataiban
kifejezték kötődésüket a Magna Charta elveihez. (A bolognai
nyilatkozat 16. bekezdése külön is utal az egyetemi
autonómiára. A berlini nyilatkozat két helyen, i. a
minőségbiztosítás és ii. a felsőoktatási intézmények és a
hallgatók c. alpontokban külön is érinti az autonómiát, utóbbi
esetben „a miniszterek elismerik, hogy szükséges az, hogy az
intézményeknek jogukban álljon szervezetükről és belső
igazgatásukról dönteni.”) A miniszteri konferenciák
kommünikéiből, közös nyilatkozataiból még nem következik az,
hogy a dokumentumot nemzetközi jogi kötelezettség szintjére
emelték volna, hiszen tudatosan nem nemzetközi szerződést
kötöttek, de mindez ugyanakkor a dokumentum irányadó jellegének
„elismeréséről” tanúskodik.
Az egyetemi autonómiát egyértelmű kötelezettségként előíró
nemzetközi jogi szerződés híján is van számos idevágó,
nemzetközi jogi relevanciájú dokumentum. Ilyenek a nemzetközi
szervezetek által elfogadott ajánlások, s különösen azok,
amelyek Magyarország által is vállalt nemzetközi jogi
szerződések rövid utalásait bontják ki és értelmezik. Ezek az
ajánlások
legalábbis figyelembe vehetők, a nemzetközi jog és a belső jog
összhangjának megítélése során. Ha Magyarországot terhelő
nemzetközi jogi kötelezettségről lenne szó, azt a magyar
jogalkalmazó s maga az Alkotmánybíróság is köteles lenne
alkalmazni, függetlenül az ügy súlyától, míg ha ajánlási értékű
határozatról van szó, akkor az figyelembe vehető, s az ebből
eredő következményeket a jogalkalmazó állapítja meg. Az
irányadó nemzetközi jogi szabályok szerint tehát nem köteles
ugyan alkalmazni, de ha alkalmazza, akkor nem követ el
jogsértést. Mivel az Alkotmánybíróság nem adhat egy nemzetközi
szerződésnek a nemzetközi joggal nem konform értelmezést, ezért
különös figyelmet kell fordítania azokra a nemzetközi
dokumentumokra, amelyekben a szerződő felek által arra
feljogosított testületek értelmezést végeznek.
Az Alkotmánybíróság határozatának érvrendszerét, s pozitivista
megalapozottságát erősítette volna a hivatkozás az alábbi
dokumentumokra:
Így az Egyesült Nemzetek Oktatási és Kulturális Szervezetének,
az UNESCO-nak 1997. évi, a felsőoktatási személyzet státusáról
elfogadott ajánlása 17. §-ában kimondja, hogy „az autonómia az
önkormányzatnak az a foka, amelyik szükséges a felsőoktatási
intézményben a tényleges döntéshozatalhoz”. A 18. § szerint „az
autonómia az akadémiai szabadság intézményes formája és
előfeltétele a felsőoktatási személyzetre és intézményekre
bízott feladatok megfelelő végrehajtásához.” A 21. § szerint
„az önkormányzat, a kollegialitás és a megfelelő vezetés
lényegi komponensét képezik a felsőoktatási intézmények érdemi
autonómiájának.”
Az ENSZ keretében 1966-ban fogadták el a Gazdasági, Szociális
és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, ebben
Magyarország is részes fél. Itt a szerződési kötelezettségek
végrehajtásának ellenőrzését egy monitoring-bizottság végzi, a
Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága. Ez a
testület 1999. december 8-án bocsátotta ki az oktatáshoz való
jogról (a GSZKJ Egyezségokmány 13. cikke) készített 13. sz.
elemzését („General Comment E/C.12/1999/10). Ennek 39. cikke
rögzíti, hogy „az akadémiai szabadság magában foglalja (….) a
jogot a tagságra a szakmai és a reprezentatív akadémiai
testületekben”, a 40. cikk pedig kimondja, hogy „az akadémiai
szabadság élvezete feltételezi a felsőoktatási intézmények
autonómiáját”. Ismételve az UNESCO-ajánlásból fentebb idézett
tételeket, hívja fel a figyelmet arra, hogy „figyelemmel a
jelentős költségvetési beruházásokra a felsőoktatásban,
megfelelő egyensúlyt kell teremteni az intézményi autonómia és
a felelős gazdálkodás elve között. Bár nincs mindenütt érvényes
modell, az intézményi megoldásoknak fair-nek, igazságosnak,
méltányosnak, és amennyire csak lehetséges, átláthatónak és a
részvételre építőnek kell lenniük.”
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az élethosszig tartó
felsőoktatási politikáról elfogadott 2002/6 ajánlása (Appendix
3/i/a) is emlékeztet a felsőoktatási intézmények autonómiájára
és az Európa Tanács 165. sz., az európai régió felsőoktatási
intézményeiben szerzett címek elismeréséről szóló egyezménye
(„lisszaboni egyezmény”) – amelynek Magyarország is részese – a
preambulumában utal arra, hogy a felsőoktatási autonómiát nem
pusztán oktatási, hanem „intézményi autonómia” gyanánt érti a
szervezet.
A fentiek is alátámasztják, hogy a felsőoktatási autonómia az
államok nemzetközi jogi kapcsolataiban nem pusztán az oktatás
és a kutatás szabadságát jelenti. Az Alkotmánybíróság az ezekre
a dokumentumokra való hivatkozással egyértelművé tehette volna,
hogy jelen határozata nem pusztán saját korábbi határozataira
épül, hanem az így kialakított joggyakorlat egyszersmind
koherens is Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeivel,
azaz így valósul meg az Alkotmány 7. §-a szerint megkívánt
összhang.
Nézetem szerint az Alkotmánybíróságnak a nemzetközi joggal való
konformitást – adott esetben az indítvány e tárgybani
hallgatása esetén is – ex officio vizsgálnia kellene, minden
olyan esetben, amikor prima facie világos a kapcsolat a
vizsgált jogszabály és Magyarország nemzetközi kötelezettségei
között.
Budapest, 2005. október 25.
Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
A többségi határozat rendelkező részében foglalt döntések nagy
többségével egyetértek. Nem értek egyet azonban az újFot. 32. §
(11) bekezdés c) pontja, 37. § (4) bekezdés c) pontja és 115. §
(3) bekezdése alkotmányellenessé nyilvánításával.
Az indítványokban felvetett alkotmányossági aggályok
elemzésénél magam is elengedhetetlennek látom az
önkormányzatiság (autonómia) meghatározó elemeinek
számbavételét, s velük kapcsolatban annak vizsgálatát, hol
húzódnak, hol húzódhatnak az állami beavatkozás határai.
Nézetem szerint is az elvi alapokból célszerű kiindulni, s
velük kapcsolatban kell megfogalmazni azokat a követelményeket,
amelyek az indítványban állított alkotmányossági kifogásokat
egyenként vizsgálhatóvá teszik.
Ezt megelőzően azonban előre kell bocsátanom három olyan
körülményt, amely a többségi határozatban foglaltak és a saját
álláspontom közötti szemléletbeli eltérésnek az alapja.
I.
Elvi kiindulási pontok
1. Magam is azt tartom, hogy cezúrát kell vonni a területi és
az intézményi önkormányzatok (autonómiák) között. Ugyanakkor
azt is állítom, hogy vannak olyan követelmények, amelyek az
önkormányzatok minden típusára egyaránt vonatkoznak. (Pl.
ilyenek egyes szervezetalakítási, finanszírozási kérdések.)
Ezek tekintetében pedig lényeges megkülönböztetés nem tehető.
Ebben a sávban (az autonómiák alapvető garanciái tekintetében)
tehát lényegi megegyezésnek kell fennállnia. Van oka és értelme
ezért a települési önkormányzatok és az intézményi (itt
felsőoktatási intézményi) autonóm szervezetek – legáltalánosabb
szinten történő – összehasonlításának. Ezt teszi a többségi
határozat is.
A (települési) önkormányzatokról az Alkotmány külön fejezetben
szól, számos garanciális jellegű és jelentőségű rendelkezést
rögzítve. E rendelkezések törvény általi megsértését az
Alkotmánybíróság több esetben „megbocsátotta”, hangsúlyozva az
állami beavatkozások alkotmányosságát. [Nyelvtani értelmezéssel
állapítottuk meg, hogy ha az Ötv. a megyei önkormányzat
tisztségviselőjeként „alelnökről” szól, akkor az önkormányzat
csak egy alelnököt választhat; az államnak a kötelező
önkormányzati feladat meghatározásakor nem kellett gondoskodnia
az (Alkotmányban is írt) „feladat ellátásával arányban álló
pénzügyi eszközökről”, elegendőnek ítéltük, ha a pénzellátás
„komplex rendszere” biztosítva van. Mércének az önkormányzati
jogok „kiürülését”, az „amíg el nem lehetetlenülést”
tekintettük, s alkalmaztuk következetesen.]
A felsőoktatási intézmények tekintetében – a többségi
határozatban – más mércét látok. Úgy tűnik számomra, hogy itt
az Alkotmány két §-ából (70/F. §, 70/G. §) lényegesen több
„védelem” olvasztható ki, mint egy egész fejezetből amott: az
az érzésem, hogy az egyetemek, főiskolák puszta „megérintése”
is már alkotmányellenes. (Hiszen a fenntartó pl. fel sem
hívhatja az intézményeket törvényben írt kötelességük
teljesítésére.)
Az okot abban látom, hogy az Alkotmánybíróság felsőoktatást
érintő eddigi határozatai ezeknek az intézményeknek
gyakorlatilag teljes függetlenséget iparkodtak biztosítani.
Magam ezért elérkezettnek láttam volna az időt arra, hogy a
testület ebből a szempontból felülvizsgálja (legalább a korai)
határozatait, s a szükséges esetekben és irányokban azoktól
„ellépjen”. Ezt a nézetemet a testület nem osztja: s ebből ered
az első szemléletbeli eltérés.
2. A második szemléletbeli eltérés az indítványok értelmezése
tekintetében mutatkozik meg. A határozat-tervezet a szigorú
indítványhoz kötöttség bázisán áll, magam viszont – az
Alkotmánybíróság általános alkotmányvédelmi szerepköréből
kiindulva – az indítványhoz kötöttség kiterjesztő
értelmezésének esetenkénti indokoltságát vallom a rendelkezések
szoros tartalmi összefüggése esetén.
Az indítványhoz kötöttség kiterjesztő értelmezése kezdettől
fogva jellemzi az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Ennek
leggyakoribb esetei pedig azt mutatják, amikor „szoros tartalmi
és logikai összefüggés” okán az Alkotmánybíróság olyan
jogszabályok alkotmányosságát is elbírálta, amelyeket az
indítványok nem is támadtak. [3/1992. (I. 23.) AB határozat,
ABH 1992, 329, 330.; 29/1993. (V. 4.) AB határozat, ABH 1993,
227, 229.; 34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192, 193.;
34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 175, 180.; 4/1998.
(III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 72.; 16/1998. (V. 8.)
AB határozat, ABH 1998, 153.] Ezen belül pedig színes képpel
találkozik a vizsgálódó: előfordult pl. az, hogy az
Alkotmánybíróság szoros tartalmi összefüggés okán önmagában nem
alkotmányellenes törvényi rendelkezést is megsemmisített.
[797/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 812, 813.] Volt példa arra
is, hogy az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította,
viszont más, az indítványban nem is támadott jogszabályi
rendelkezést minősített alkotmányellenesnek és semmisített meg.
[14/1990. (VI. 27.) AB határozat; 29/1995. (V. 25.) AB
határozat.] Előfordult továbbá, hogy az alkotmányossági
vizsgálat – szoros összefüggés okán – az indítványozó által
kifogásolt rendelkezés mellett az annak végrehajtását szolgáló
más rendelkezésre is kiterjedt. [31/1995. (V. 25.) AB
határozat, ABH 1995, 159.]
Álláspontom szerint is az adott „alkotmányjogi probléma teljes
feltárására” törekvés, s az Alkotmánybíróság ilyen
szerepvállalása (azaz az indítvány citált határok közötti
kiterjesztő értelmezése) összhangban áll e szervnek a magyar
alkotmányvédelemben kapott és betöltött közjogi funkciójával.
Az „alkotmányvédelem legfőbb szerveként” [az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) preambuluma értelmében], objektív
alkotmányvédelmet lát el, s ilyenként illeti meg az indítványok
kiterjesztő értelmezésének a lehetősége. E tekintetben pedig –
az Abtv.-ben írt kifejezett tiltó szabály híján – arra is módja
van, hogy – éppen a teljes értékű alkotmányvédelem jegyében és
érdekében akár az Abtv. egyes, számára biztosított hatáskörök
között is – figyelembe véve természetesen az ezekre vonatkozó
Abtv. előírásokat – szoros összefüggésre hivatkozással
„átjárhasson”. Ezt tette a 48/1993. (VII. 2.) AB határozatában
is – igaz, hogy más jogszabály hiányára utalással -, amelyben a
köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló
indítványának elbírálása mellett még mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet is megállapított – hivatalból. [A
sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 14. § (2) bekezdése
tekintetében. Lásd: ABH 1993, 314, 319.] Sőt: ugyanebben a
határozatában az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény
24. §-ának mikénti alkalmazásához alkotmányossági követelményt
is megfogalmazott. (ABH 1993, 314, 318.)
Az Alkotmánybíróság tehát nem kezelte mereven az Abtv.-ben
kapott hatásköreit, azok között – az Abtv. egyes hatásköröket
érintő szabályozását alapul véve – szoros összefüggésre
hivatkozással, alkalmasint szabadon „átjárt”. [Nem idegenkedett
azonban az előzetes és utólagos normakontrollra irányuló
indítványok egyesítésétől sem. (66/1997. (XII. 29.)
AB határozat, ABH 1997, 398.]
Kétségtelen tény ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság ettől a
gyakorlatától az utóbbi évek során eltért, s különösen az
előzetes normakontroll esetében a szigorú indítványhoz
kötöttség talajára helyezkedett. Mint mondtam, ezzel nem
feltétlenül értek egyet, s ebből fakad a jelen ügy
megközelítése kapcsán a többségi határozat és a köztem fennálló
második szemléletbeli eltérés.
3. Az újFot. 23. § (1) bekezdése szerint az „állami”
fenntartású felsőoktatási intézmények kötelesek létrehozni az
irányító testületet, következésképpen az Alkotmánybíróságnak
nem kellett az indítványra adott válaszai megfogalmazásánál
közvetlenül tekintettel lennie az egyházi, a magán vagy
alapítványi fenntartású egyetemekre. (Amelyek számára csak
lehetőség az irányító testület létrehozása.) Ugyanakkor azonban
az is kétségtelen, hogy az utóbbiakat érintő esetleges majdani
indítványok elbírálásakor támaszkodni fog az Alkotmánybíróság a
jelen határozatában megfogalmazott elvi tételekre is. A
fenntartói beavatkozások összehasonlító vizsgálatának
szükségességét a különböző alapítású és fenntartású
felsőoktatási intézmények esetében az Alkotmány 70/G. §-a
alapozza meg, amely a tudományos kutatás szabadsága
tekintetében nem differenciál a felsőoktatási intézmények
típusai szerint. Tartok tőle, hogy az állami felsőoktatási
intézmények tekintetében a rendkívül szigorúan értelmezett
fenntartói jogok kapcsán a többségi határozatban kimondott elvi
tételek nem lesznek (mert nem is lehetnek) irányadók a nem
állami alapítású és fenntartású egyetemek esetében: azoknál
tehát más lesz az Alkotmány 70/G. §-a vizsgálatának a mércéje,
miközben az Alkotmány maga – a tudományos kutatások és kutatók
szabadságáról szólva – nem differenciál a felsőoktatási
intézmények típusai szerint. A többségi határozat és a saját
álláspontom közötti szemléletbeli különbségnek ez az elem a
harmadik oka.
Mindezek előrebocsátása után fogok hozzá álláspontom
ismertetéséhez.
II.
Az autonómiák (önkormányzatok) alappillérei
Álláspontom szerint ahhoz, hogy valamely szervezet autonóm
szervezetként jelenhessen meg, (különös figyelemmel a tárgyalt
ügyre) az alábbiak törvényi biztosítására van szükség:
1. Legyen önálló jogi személyisége.
Azaz: önállóan léphessen jogviszonyokba, legyenek törvényben
garantált jogai, saját elhatározása szerint vállalhasson
kötelezettségeket. (Mindez feltételezi azt, hogy rendelkezik a
4. pontban írt saját vagyonnal.)
2. Rendelkezzen saját hatáskörökkel, e hatásköreit önállóan (de
törvényességi kontroll alatt állva) gyakorolhassa,
érvényesüljön a hatáskörelvonás tilalma.
Azaz: törvény garantálja azt, hogy a törvénytől kapott
hatáskörét egyetlen szerv se vonhassa el (pozitív
hatáskörelvonás tilalma); a nála hagyott hatáskör érdemi
eldöntésére is maga képes (és e tekintetben „védett” is) legyen
(negatív hatáskörelvonás tilalma).
3. Szervezeti és működési rendjét – törvény keretei között –
maga (önállóan) alakíthassa ki. Személyi ügyeiben maga
dönthessen.
Az autonómiát (területi és/vagy testületi önkormányzati
jogokat) törvény állapítja meg, s az is korlátozhatja. Ezelőtt
egyetlen akadály van: nem sértheti a törvény az Alkotmány
rendelkezéseit.
A törvényi szabályozás elsődlegességének hangsúlyozása azonban
– nézetem szerint – nem zárja (zárhatja) ki azt, hogy
egyértelműen törvényhez kötött rendeleti szabályozás is
biztosíthatja az autonómiát. E téren a hatáskörtelepítés
pontossága, minősége a meghatározó.
4. Legyen gazdasági önállósága, rendelkezzen saját vagyonnal.
Azaz: álljanak a rendelkezésére olyan pénzeszközök, amelyek
szabad felhasználásúak, s melyek hovafordítása felől maga –
mindenféle állami beleszólás, közrehatás nélkül – szabadon
dönthet. Mindez feltételezi a saját, önálló bevételek
érzékelhető nagyságrendjét. A kizárólagosan, vagy túlsúlyosan
állami pénzeszközökből gazdálkodó szervezetnek, intézménynek
„látszat-autonómiája” van, legalábbis arra van kárhoztatva,
hogy a finanszírozó elvárásait (is) teljesítse. Más pénzével
nincs korlátozhatatlan autonómia, vagy ha van is, az csak
látszólagos lehet. Mindenesetre ilyen modellben a
finanszírozótól függ, hol és meddig biztosít autonómiát, hol
húzza meg beavatkozási lehetőségeinek a határait. Teheti azt
is, hogy (önkorlátozással) maga vonja meg ezeket (pl. az
Alkotmányban vagy más törvényben garantálja az általa
fenntartott intézmény, szervezet önállóságát).
5. Illesse meg az önálló (belső) szabályozás joga.
Ez kiterjedhet a 3. pontban írt szervezeti és működési rend
meghatározhatósága mellett a szervezethez (intézményhez)
tartozók magatartásának, jogainak, kötelezettségeinek –
törvények keretei közötti – meghatározására is.
III.
A felsőoktatási intézmények autonómiája
(a fenti tükörben)
ad. 1. Az újFot. is biztosítja a felsőoktatási intézmények
számára a jogi személyiséget. Erről az oldalról nézve tehát
garantált az önkormányzatként (autonóm szervezetként) való
működés lehetősége.
ad 2. A hatáskörelvonás tilalmának érvényesülését vizsgálva
mellőzhetetlen az Alkotmány 70/F és 70/G. §-ában írtak
figyelembevétele. Eszerint:
„70/F § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok
számára a művelődéshez való jogot.
(2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot a közművelődés
kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és
kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki
számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az
oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg.”
70/G. § (1) „A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és
támogatja a tudományos és művészeti élet szabadságát, a
tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
(2) Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások
tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudományok művelői
jogosultak.”
Az idézett alkotmányi rendelkezés azt a kötelezettséget rója a
jogalkotóra, hogy a szabályozás során legyen tekintettel ezekre
a követelményekre is.
A jogalkotó ennek az elvárásnak akkor képes megfelelni, ha:
a) minél kevesebb szinten szabályozza a felsőoktatási
intézmények viszonyait (fókuszban a törvényi szabályozást
tartja, bár – mint fentebb hangsúlyoztuk – nem állítható, hogy
csak törvényi szintű szabályozás garantálhatja az autonómiát.
Ez ugyanis nem a szabályozás szintjétől, hanem a hatáskör-
telepítéstől és a garanciarendszer kiépítettségétől függ,
amelynek persze alapvetően törvényen vagy szigorú törvényi
kikötésen kell alapulnia;).
b) A szabályozás egyetlen szintje (Országgyűlés, Kormány,
miniszter) sem korlátozhatja az Alkotmány 70/G. §-ában írtak
érvényesülését. Közelebbről: a szabályozás egyetlen szintjén
sem jelenthetnek meg olyan rendelkezések, amelyek az Alkotmány
70/G. §-ának lényegi tartalmát (magvát) sértik. Vagyis a
hatáskört telepítő jogi szabályozásnak a feladatok, hatáskörök
meghatározása során az intézmények számára reális lehetőséget
kell biztosítania ahhoz, hogy Alkotmányból kapott feladataiknak
eleget tehessenek, beleértve azt is, hogy érvényesülhessen az
Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésében biztosított jog is.
Következtetés: jelentősége van annak, hogy az Alkotmány 70/G. §-
ában írt (véleményezési, javaslattételi, egyeztetési jogok)
telepítésének jogi szabályozásban választott módja. Amennyiben
az intézménynek e tekintetben érdemi részvételi joga van, úgy
az állami beavatkozásnak (akár döntésről, akár pusztán csak a
közreműködési jogokról legyen is szó), helye lehet, legalábbis
alkotmányossági szempontból az nem támadható.
ad 3. Függetlenül attól, hogy a felsőoktatási intézmények
esetében expressis verbis szó esik-e erről, azok a szervezeti
és működési rendjüket csak törvény keretei között alakíthatják
ki. Konkrétan:
a) Az Alkotmány 70/G. §-ában írtak szerint az önálló
felsőoktatási intézmény működésének lényegi, alapvető feltétele
a szervezetalakítási jog. Ennél fogva ez az „autonómiája”
lényegéhez tartozó ügy, s ilyenként – nálunk Magyarországon –
alapvetően törvényi szintű szabályozás tárgya. (Irányadó ez a
megállapítás adott szervezet létrehozására, átszervezésére és
megszüntetésére nézve is.) Ebben a kritériumban benne
foglaltatik továbbá az az – évtizedeken keresztül ható és
érzékelhető – elvárás is, hogy amely szervezetet a törvényhozó
hozta létre, azt csak a törvényhozó szervezheti át, szüntetheti
meg. Fontos azonban megjegyezni, hogy amennyiben a törvényhozó
az átszervezés, megszüntetés kritériumait, esetköreit
egyértelműen, világosan meghatározza, az e felőli konkrét (az
alapítótól származó felhatalmazáson nyugvó „fenntartói”) döntés
már nem minősíthető feltétlenül alkotmányellenesnek. Ilyenkor
ugyanis a „fenntartó” az állam (mint alapító) által pontosan
meghatározott szempontrendszer alapulvételével, annak nevében
és törvényben adott felhatalmazása szerint jár el. Azaz: nem
lehet mindenre tekintet nélkül alkotmányellenesnek nyilvánítani
azt a megoldást, amely – ilyen esetekben – az alapítói és a
fenntartói (beleértve ebbe az átszervezés, megszüntetés jogát
is) jogokat elválasztja egymástól. (Az újFot. ezt meg is
teszi.) A megszüntetés felőli döntés ebben az esetben nem a
fenntartó szabad belátáson nyugvó döntése, hanem az alapító
akaratának érvényesítése. Ismét és nyomatékosan hangsúlyozva:
az alapítói és fenntartói jogok (pl. a megszüntetésre is
kiterjedően) csak abban az esetben válhatnak el (s tolerálható
ez alkotmányossági szempontból), ha egyértelműen és
határozottan visszavezethetők (pl. a megszüntetésről szóló
fenntartói döntés) az alapító (Országgyűlés) akaratára.
(Hangsúlyozom ezért, hogy attól még rendelkezhetne egy magyar
felsőoktatási intézmény autonómiával, ha nem az Országgyűlés
hozná létre, szervezné át és szüntetné meg. Több külföldi
megoldás példázza azt, hogy ezeket a jogköröket pl. a Kormány
gyakorolja.)
A többségi határozat nem ismeri el az autonómiát korlátozó
rendeleti szabályozás alkotmányosságát. Nézetem szerint az
Alkotmánybíróság 870/B/1997. számú határozatában foglaltakkal
ütközik ez a felfogás. A hivatkozott határozat ugyanis
egyértelmű ebben a kérdésben: „… az intézményi autonómia nem
korlátlan, a törvénnyel vagy annak felhatalmazása alapján
kibocsátott más jogszabályokkal, azt közérdekből – például a
felsőoktatás egységesítése, az oklevél kibocsátásának alapjául
szolgáló képzés alapkövetelményeinek biztosítása érdekében –
korlátozhatja és korlátozza is.” (ABH 1999, 611, 613).
Az alapító – a közérdekre hivatkozással – szabad belátása
szerint hozhat létre és szüntethet meg felsőoktatási
intézményeket. Ilyen – meghatározatlan – módon viszont nem
illeti meg a fenntartót az intézmény megszüntetésének a joga.
(Még egyszer: csak akkor, ha tételesen felsorolt esetekben, az
állam nevében és képviseletében, annak felhatalmazása –
törvényi kikötése – nyomán jár el.) A már (szabad belátása
szerint) létrehozott (alapított) intézmények szervezetének
alakítása (átszervezése) során ugyanakkor már az alapító
államot is köti viszont az Alkotmány, mivel törvény által
végrehajtott szervezetalakítással nem sértheti az Alkotmány
70/F. és 70/G. §-ában foglalt rendelkezéseket. Valójában tehát
az a helyzet áll elő, hogy miközben az igazán markáns
jogosítványok (létrehozás, megszüntetés) tekintetében az állam
(mint alapító) szabad, addig az ennél szűkebb tartalmú jogkör
(átszervezés, szervezetalakítás) korlátozásoknak vethető alá.
(Az Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ai alapján.)
A törvényhozónak jogában áll tehát az intézmények belső
struktúrájának alapelemeit is meghatározni, ami azt jelenti,
hogy az e téren megmutatkozó állami beavatkozás nem értékelhető
az intézményi autonómia sérelmeként. (870/B/1997. AB határozat,
ABH 1999, 611, 613.)
b) A felsőoktatási intézmények szervezeti autonómiáját (és
persze működési rendjét) érintő kérdés az is, milyen hatáskörei
vannak a felsőoktatási intézmények tekintetében a Kormánynak és
a miniszternek.
Az Alkotmány értelmében:
„35. § (1) A Kormány
f) meghatározza a tudományos és kulturális fejlesztés
állami feladatait, és biztosítja az ezek megvalósulásához
szükséges feltételeket.”
„37. § (2) A miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek
és a Kormány határozatainak megfelelően vezetik az
államigazgatásnak feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják
az alájuk rendelt szerveket …”
Mind a Kormány, mind a miniszter az idézett hatásköreit
úgy gyakorolhatja csak, hogy ezzel nem sértheti az Alkotmány
70/G. §-ból következő intézményi autonómiát.
Másik oldalról azonban: a citált alkotmányi rendelkezések
kötelezettségeket rónak mind a Kormányra, mind pedig a
miniszterre, amelyek kötelesek is annak eleget tenni.
Vagyis: ha e kötelezettségeiket nem teljesítik, maguk is
alkotmánysértést követnek el.
A Kormány meghatározza a tudományos fejlesztés állami
feladatait és biztosítani köteles ezek megvalósulásához a
szükséges feltételeket. Mindaddig alkotmányos jogkörében marad
tehát, amíg e jogkörének gyakorlásával nem sérti meg az
Alkotmány 70/G. §-ában írt rendelkezést. Kötelessége ugyanakkor
alkotmányos jogkörét e kereteken és határokon belül gyakorolni.
Hozzáteszem mindehhez: tekintettel kell lennie eközben az
Alkotmány 70/F. §-ában megfogalmazott rendelkezésre is. [„70/F.
§ (1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára
a művelődéshez való jogot. (2) A Magyar Köztársaság ezt a jogot
a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az
ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján
mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással,
továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja
meg.”]
A miniszter csak úgy tudja vezetni az államigazgatási
feladatkörébe tartozó ágát és csak akkor képes irányítani az
„alája rendelt szerveket”, [Alkotmány 37. § (2) bekezdése], ha
ehhez megfelelő eszközökkel rendelkezik. A felsőoktatási
intézmények tekintetében ennek az alkotmányos jogkörének teljes
értékű gyakorlásában csak az Alkotmány 70/G. §-ának
rendelkezése korlátozza. Ez utóbbi rendelkezés ugyanis az
autonómia garanciarendszerének megteremtésében a
törvényalkotónak szán meghatározó szerepet. (Lásd azonban ehhez
a fentebb a) pontban írtakhoz fűzött megjegyzést.)
ad 4. A gazdasági önállóság lényeges eleme az intézményi
autonómiának.
Fontos hangsúlyozni: az indítvánnyal érintett egyetemek,
főiskolák állami egyetemek, főiskolák, ahol az „államnak” mint
alapítónak és fenntartónak, finanszírozónak vannak, lehetnek
olyan hatáskörei, amelyek megváltoztathatják, alakíthatják a
felsőoktatási intézmények szervezeti és működési rendjét. (Ha
nem így lenne, az állam csak az intézményi gazdálkodásért
„kezesként” helytálló szervezet lenne.)
Az előbbiekből következően:
a) Az államnak joga és egyben kötelessége is arra
törekedni, hogy a felsőoktatási intézményrendszer „működőképes”
legyen. Ennek érdekében önmagában nem alkotmányellenes az, ha a
jelenleginél hatékonyabbnak tűnő, új szervezetet hoz létre.
(Jelen esetben ilyen az irányító testület). Kötelessége viszont
az, hogy az új szervezetet úgy helyezze el a felsőoktatás
(irányító) szervezetrendszerében, hogy azzal ne sértse meg az
Alkotmány 70/F. és 70/G. §-ában foglalt rendelkezést.
(Zárójelben megjegyzem: az „irányító” testület valójában nem is
irányítási, hanem „vezetési” jogköröket kapott.)
Az az érzésem, hogy a többségi határozat az irányító
testületnek a puszta létét is alkotmányellenesnek tartja.
A fentiekből tehát az következik, hogy az állam
levonhatja annak szervezeti konzekvenciáit (akár új, eddig
ismeretlen típusú szervezetek létrehozásával is), hogy jelenleg
pusztán a kollegialitás alapelvén működő, javarészt a
menedzsmentben járatlan laikusok vezette igazgatás jellemzi a
magyar felsőoktatást. (Ezt sem a meglévő Társadalmi Tanácsok,
sem pedig a gazdasági főigazgatók és egyetemi kancellárok
rendszerbeállítása érzékelhetően nem volt és ma sem képes
megváltoztatni.)
E szervezeti korszerűsítés során annak sem tulajdonítok
túlzottan jelentőséget, hogy az adott új szervezet (itt:
irányító testület) tagjai nem állnak munkaviszonyban az
intézménnyel, illetve hogy nem rendelkeznek megfelelő
képesítéssel. (Osztom e tekintetben a német Nevelési és
Tudományos szakszervezet álláspontját, amelynek értelmében „nem
kifogásolható, hogy a tartományi felsőoktatási tanács tagjaival
szembeni bizonyos képesítési feltételek nincsenek szabályozva.
A tagok legitimitását a kinevezési eljárás megfelelően
biztosítja.” (Mutatis mutandis hasonló a helyzet az újFot.-ban
írt rendelkezések esetében is, ahol az irányító testület
tagjainak a többségét az intézmények választják.)
A német Alkotmánybíróság 1/BvR 911/00, 2004. 10. 26.
számú határozata is a megfelelő helyén kezeli az ilyen
intézményeket: „Annak biztosítására, hogy a felsőoktatási
intézmények szervezetét érintő döntések tudományos szempontból
megfelelőek legyenek, szükséges a tudományos tevékenységet
végzők részvétele; e közreműködésnek nem kell minden esetben a
hagyományos értelemben vett önkormányzatiság jegyében zajlania.
A felsőoktatás intézményén kívüli szervezetek is
hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egyfelől az állami irányítást a
tudomány szabadsága védelmében korlátozzák, másfelől
szembeszálljanak a status quo érdekek tiszta „önkormányzati
modellbeli rögzülésének veszélyével”. Ennek jegyében
hangsúlyozta: „A jogalkotó sem a fennálló felsőoktatási
struktúrákhoz, sem ezek egyes elemeihez nincs kötve. Nem csupán
új modelleket és irányítási technikákat fejleszthet és
próbálhat ki (vö. BVerf.GE 47, 37<404>: tudománymenedzsment),
hanem egyenesen köteles az eddigi szervezeti formák kritikai
megközelítésére és korszerűsítésére. (vö: BVerf.GE 35, 79 <117>
alkotmánybírósági állásfoglalás.)”
Egy új szervezet alkotmányosságának,
alkotmányellenességének voltát nem puszta léte, hanem az dönti
el, hogy a neki szánt hatáskörök nem lehetetlenítik-e el az
intézményi testületek Alkotmányban biztosított szerepkörének
érvényesülését. Erre pedig a választ csak az indítvánnyal
támadott rendelkezések egyenkénti vizsgálatával lehet megadni.
b) Az államnak, mint fenntartónak és finanszírozónak
jogában áll akár „megrendeléseket” is adni a felsőoktatási
intézményeknek. Azaz: nem alkotmányellenes az, ha az állam pl.
időlegesen az alkalmazott kutatásokat preferálja, átmenetileg
szerényebben honorálva az alapkutatásokat. Az államot az
ilyenfajta támogatási rendszer kialakításának a joga és
lehetősége megilleti, ami önmagában nem sérti a tudomány
szabadságát.
c) Az állam célirányos, közérdekű feladatellátásával
szoros kapcsolatban álló kutatásokat is felkarolhat. Ha nem így
lenne, a tudomány szabadságára hivatkozással a hobbi kutatási
témákat is szolgai módon az idők végezetéig támogatnia kellene.
d) Az állam jogosult a képzés alapvető rendjét is
meghatározni. Fenntartóként (törvényi szabályozásban rögzítve)
akár akként is differenciálhat, hogy milyen képzéseket támogat
(sőt preferál), s melyeket hagy szabadon, az intézményekre
bízva, beleértve azok intézmények általi finanszírozását is. E
jogkörének – fenntartó általi – gyakorlása nem sérti az
Alkotmány 70/F. §-át sem, ellenkezőleg ez éppen ebből fakadó
kötelezettsége. A felsőfokú oktatási intézményekben egyidejűleg
kell biztosítani egyfelől a tudományos kutatás szabadságát, a
tanszabadságot, a tanítás szabadságát, másfelől az
állampolgárok művelődéshez való jogát, e jogának érvényesülési
feltételeit. Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése szerint az
állampolgárok számára képességeik alapján hozzáférhetővé kell
tenni a felsőfokú oktatásban való részvételt. Ebből következik
az állam kötelessége az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdésének
megfelelő felsőfokú intézményrendszer működtetésére (anyagi,
stb. feltételei biztosítására), ugyanakkor – ebből fakadóan –
az állam joga a felsőfokú intézmények működési rendjének a
kialakítása. Ebben az összefüggésben a felsőfokú intézmények
nem rendelkeznek teljes autonómiával, ebből az aspektusból az
állam – a művelődéshez való jog érvényesítéséhez szükséges
mértékben és módon – beavatkozhat a felsőfokú oktatási
intézmények felépítésébe, szervezetébe, működési rendjébe, a
képzés struktúrájába.
IV.
Az indítványra adható válaszok
A fentiek alapján a következők megfogalmazására lehet
vállalkozni:
1. Alkotmányellenesnek tartom magam is az újFot. 25. §
(1) bekezdésében foglalt rendelkezést.
E rendelkezés – az újFot. 5. § (3) bekezdésével együtt
értelmezve – az autonóm működés (s vele együtt a tudomány
szabad művelése) lehetőségétől fosztja meg a felsőoktatási
intézményeket azzal, hogy a kifogásolt rendelkezésben nem
biztosítja az intézmények vélemény-nyilvánítási jogát sem olyan
ügy(ek)ben, amely(ek)ben csak az intézmények döntési jogkörének
biztosítása állna összhangban az Alkotmány 70/G. §-ában
megfogalmazott rendelkezéssel.
Nem az irányító testület léte, hanem annak ilyen módon
szabályozott hatásköre alkotmánysértő. (Az irányító testület
döntési jogot kapott az intézményi autonómia lényeges
tartalmához tartozó ügyben.)
2. Alkotmányellenesnek tartom az újFot. 25. § (2)
bekezdése fg) pontjában írt rendelkezést is, mert az irányító
testület „szuverén” módon, kizárólag maga dönt olyan ügyben,
amely lényegénél, tartalmánál fogva az intézményi autonómia
„magvát”, a szervezeti egységek átalakításának,
megszüntetésének a jogát jelenti.
Hangsúlyozom: az (akár „irányító testület” általi) ilyen
döntésben való közreműködést (vélemény, javaslattétel) nem
lehetne alkotmányellenesnek minősíteni, mert az államot – a
„működőképesség” biztosítása jegyében – megilleti az a jog,
hogy akár új szervezetet is hozzon létre. Itt sem a
szervezettel van tehát a gond, hanem annak a hatáskörével.
Megjegyzem ugyanakkor, hogy a 25. § (3) bekezdése sem
hagyható érintetlenül a vizsgálat során. Az egész bekezdés
alkotmányellenes, mert világosan mutatja azt, hogy az
alapvetően felsőoktatási autonómia körébe tartozó ügyben
gyakorlatilag a szenátus hatáskörét veszi át az irányító
testület. Ugyanígy érintett a 20. § (1) bekezdése is. Ezt sem
támadja az indítvány, ennek ellenére mégsem hagyható figyelmen
kívül. S valóban itt jön elő a I./2. pontban részletezett
indítványhoz kötöttségnek a kérdése. A határozat – a szigorú
indítványhoz kötöttség talaján állva – nem vizsgálja az újFot.
20. § (1) és 25. § (3) bekezdését. Ennek viszont az lesz a
következménye, hogy hiába nyilvánítja alkotmányellenessé az
Alkotmánybíróság az újFot. 25. § (2) bekezdése fg) pontjában
írt rendelkezést, hatályos és „alkotmányos” marad pl. az a
rendelkezés, amely szerint: „A felsőoktatási intézmény
stratégiai döntést hozó és annak végrehajtását ellenőrző szerve
az irányító testület.” [20. § (1) bekezdés] Továbbá: ”Az
irányító testület határozza meg (sic!) a felsőoktatási
intézmény szervezeti tagozódását. Az irányító testület döntése
előtt beszerzi a szenátus véleményét. A szenátus az irányító
testület megkeresésétől számított harminc napon belül
nyilváníthat véleményt. A határidő jogvesztő. Az irányító
testület döntése alapján (sic!) a szenátus – a szervezeti és
működési szabályzatban – meghatározza a felsőoktatási intézmény
működési rendjét.” [25. § (3) bekezdés]. Volt-e hát értelme
annak, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 25. § (2)
bekezdését? Szerintem nem sok.
3. Nem tartom ugyanakkor maradéktalanul
alkotmányellenesnek az újFot. 32. § (11) bekezdés c) pontjában
írtakat, amely szerint a Kormány határozza meg a doktori
fokozat megszerzésének feltételeit, a doktori iskola
létesítésének eljárási rendjét.
Ha ezt a rendelkezést alkotmányellenessé nyilvánítjuk,
megfosztjuk a Kormányt attól a lehetőségtől, hogy az Alkotmány
35. § (1) bekezdésben írt kötelességét teljesítse. A
rendelkezést összhangban állónak látom tehát a Kormány
alkotmányos szerepkörével. (Másik oldalról nézve: ha ezt a
hatáskört is elvitatjuk tőle, vajon még milyen eszköze marad az
Alkotmány 35. § (1) bekezdés f) pontjában írt kötelességének
teljesítéséhez? Miért nem fér bele ez a hatásköre abba az
alkotmányos feladatkörébe, hogy „meghatározza a tudományos …
fejlesztés állami feladatait és biztosítja az ezek
megvalósulásához szükséges feltételeket”?)
Belátom, más megítélése lehet annak, hogy „a Kormány
határozza meg az egyes tudományterületekhez tartozó
tudományágakat, amelyeken a doktori képzés folyik.” E
tekintetben valóban az Országgyűlésnek kell érdemi közreműködői
jogot biztosítani, amely e jogkörének persze nem feltétlenül
kell, hogy törvényi szabályozással tegyen eleget.
4. A többségi határozat az újFot 37. § (4) bekezdését
megsemmisíti. Álláspontom szerint nem állapítható meg az
alkotmányellenesség a bekezdés valamennyi pontjára.
Mindenekelőtt megjegyzem: a 37. § (4) bekezdésének
felvezető mondatában írt „– az (1) bekezdésben
meghatározottakon kívül –” kitétel arra utal, hogy a fenntartó
az (1) bekezdésben írt esetekben is „megszünteti”
(megszüntetheti) a felsőoktatási intézményt. Itt azonban a
„törlés” keveredik a „megszüntetés”-sel. Nézetem szerint a 37.
§ (1) bekezdésében nincs is szó fenntartó általi
megszüntetésről, annál inkább a 37. § (2) bekezdésében. (Ami
viszont – a szűk indítványértelmezés miatt – takarásban marad).
A 37. § (4) bekezdés egyes pontjaiban foglaltak
differenciált vizsgálata számomra a következő eredményt hozta:
a) 37. § (4) bekezdés a) pont: itt az elnagyolt (kellően
át nem gondolt) szabályozásban (pontosabban szóhasználatban)
látom az alkotmányellenesség megállapíthatóságának az okát. A
fenntartó ugyanis egyenesen magát a felsőoktatási intézményt
szüntetheti meg az a) pontban részletezett esetben, s nem pedig
pl. a felvétellel esztendőkön át sikertelenül próbálkozó
szakokat. Ha az utóbbi esetről lenne szó – nézetem szerint –
nem lehetne megállapítani az alkotmányellenességet.
b) 37. § (4) bekezdés b) pont: itt mérlegelésre van
szükség, melyre az alapítónak van joga a fenntartó tényekkel
megalapozott előterjesztése alapján. Ezért az ilyen okból
történő – fenntartó általi – megszüntetést alkotmányellenesnek
tartom. (Ha nem így lenne, a fenntartó – szabad mérlegelése
alapján – foglalhatna állást a felsőoktatási autonómia lényeges
összetevő elemét jelentő megszüntetés tárgyában.
c) 37. § (4) bekezdés c) pont: csak látszatra operál a
törvényalkotó határozatlan fogalmakkal („ésszerű és takarékos
gazdálkodás követelménye”). Ezek tartalmát ugyanis éppen maga
pontosan meghatározza: „emiatt a költségvetését túllépte,
hatvan napon túli lejárt adósságállománya több mint egy
költségvetési éven keresztül elérte az éves költségvetésének
húsz százalékát.” Nincs tehát megfoghatatlan a meghatározásban,
ellenkezőleg: éppen maga a törvényalkotó mondja meg, mit ért –
az adott esetben – az ésszerű és takarékos gazdálkodás
követelményén. Itt is egyértelműnek látom a kritériumokat,
ennek megfelelően – nézetem szerint – nem nyilvánítható
alkotmányellenesnek ez a rendelkezés. (Megjegyzem: a
határozatlan jogfogalmak miatti megsemmisítés felveti azt, hogy
ebből az okból tucatjával kellene más jogszabályokat is
megsemmisítenünk. Ennek tartalma, összetevői felől a
gyakorlatban kialakultak bizonyos támpontok, s ezeket veszi
alapul pl. az Állami Számvevőszék is.) A jelen esetben ennek
közelebbi tartalmat ad a törvényhozó, így nem látom
bizonyíthatónak a többségi határozatnak azt az állítását, hogy
az „ésszerű és takarékos gazdálkodás tartalma gyakorlatilag
meghatározhatatlan.” A döntéshozónak az adott esetben éppen
hogy nincs szabad mérlegelési joga, hanem eljárása tényekhez
van kötve: a költségvetés túllépéséhez és ahhoz, hogy az
intézmény hatvan napon túli lejárt adósságállománya több mint
egy költségvetési éven keresztül elérte az éves
költségvetésének húsz százalékát. Mindamellett hangsúlyozom: az
ilyen adósságállománynak önhibán kívül keletkezettnek kell
lennie, tehát – mondjuk – nem központilag elrendelt integráció
nyomán előállottnak, ahol valamely felsőoktatási intézmény
eladósodásához pl. kierőszakolt integráció vezetett el. (Mert
pl. egy másik egyetemi Kar adósságait kénytelen magára
vállalni.) Ez a szituáció tehát nem a vizsgált esetkörbe
sorolható, sokkal inkább a jogalkotással, vagy fenntartói
döntéssel okozott kár kategóriájába.
d) A 37. § (4) bekezdésének d) pontját amiatt tartom
alkotmányellenesnek, mert a jelenlegi szöveg azt sugallja, hogy
a fenntartó is létrehozhat felsőoktatási intézményt. [„A
fenntartó a felsőoktatási intézményt – az (1) bekezdésben
meghatározottakon kívül – a következő esetekben szüntetheti
meg: …d) ha a működő felsőoktatási intézmény helyett egy vagy
több, másik felsőoktatási intézményt létesít.”]
Alkotmányellenes tehát a rendelkezés, mégpedig ebből az okból.
e) A 37. § (4) bekezdésének e) pontja is
alkotmányellenes. Itt is a védendő érdekkel és értékkel
(felsőoktatási autonómia) nincs összhangban a gyakorlatilag
szabad mérlegelésen nyugvó fenntartó általi megszüntetés. A
„folyamatos működéshez szükséges feltételek” hiányát – tényekre
alapított előterjesztésében – a fenntartónak kellene
valószínűsítenie, de azok felől csak az alapító dönthetne.
Összegezve: a 115. § (3) bekezdésében meghivatkozott 37.
§ (4) bekezdés c) pontjában írt rendelkezést nem tartom
alkotmányellenesnek. Ha pedig a 37. § (4) bekezdésének egészét
vesszük alapul, úgy az a), b) a d) és az e) pontok
alkotmányellenességének megállapításával egyetértek.
[Megjegyzem azonban: a többségi határozat e pontokra
kiterjeszkedett. Szoros tartalmi és logikai összefüggés okán
ugyanezt kellett volna tennie – nézetem szerint – a 20. § (1),
a 25. § (3) és a 37. § (2) bekezdést illetően is.]
5. Nem tartom alkotmányellenesnek az újFot. 115. § (3)
bekezdés első mondatát sem. Egy puszta „felhívás” sem illetné
meg eszerint a fenntartót, aki ugyanakkor felel az intézmény
tartozásaiért? A „felhívás” jogának és lehetőségének
fenntartónál történő biztosítása mellett két érv is szól: az
egyik lehetőség az, hogy az intézkedési terv megoldja a
gondokat. Ekkor nyilvánvaló, hogy további intézkedés nem
szükséges. A másik lehetőség pedig az, hogy nem oldja meg a
problémákat (pl. nem is alkalmas a megoldásra): ekkor viszont e
„felhívás” megalapozza az alapító szükségesnek mutatkozó
intézkedéseit.
115. § (3) bekezdésének második mondatát sem minősítettem
volna önmagában alkotmányellenesnek. Ha ugyanis az újFot. 37. §
(4) bekezdés c) pontjában írt fenntartói mozgásteret pontosan
meghatározottnak ítéljük (magam ezt tettem), úgy az arra
ráépülő második mondat a törvényhozó önkorlátozásának
tekinthető, amennyiben mindezek következményeinek levonására
(további működtetés, átszervezés, megszüntetés, stb.) az
alapító a fenntartót felhatalmazta. E felhatalmazás fogadására
pedig alapot teremt az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének f)
pontja, illetőleg 37. § (2) bekezdése. Külön is hangsúlyozom: a
miniszterek Alkotmányban biztosított – az Alkotmány 70/G. §-
ával nem ütköző – irányítási jogköre a felsőoktatási
intézmények vonatkozásában is megáll, ez utóbbiakat ez alól nem
emelte ki a törvényhozó. (Az „önmagában” kitétel arra utal,
hogy más okból esetleg mód nyílhat az alkotmányellenesség
kimondására).
[Az újFot. 37. § (4) bekezdése a) pontja
alkotmányellenességének kimondásával értelemszerű, hogy vele
kapcsolatban már nem kerül szóba a 115. § (3) bekezdése második
mondatának alkotmányos volta, vagy esetleges
alkotmányellenessége.]
A 4. pontban írtak szerint nem alkotmányellenes a 37. §
(4) bekezdés pontjában írt rendelkezés, ezért a 115. § (3)
bekezdésének második mondata sem minősíthető – vele
összefüggésben – alkotmányellenesnek.
6. Alkotmányellenesnek tartom viszont magam is az újFot.
115. § (8) bekezdésében írt rendelkezést, mivel a
„hatáskörgyakorló szint” (miniszter) a feladat jellegéhez,
tartalmához (az Alkotmány 70/G. §-ához való viszonyához) mérve
alacsony. Az oktatási miniszter e – gyakorlatilag közelebbi
támpontok nélküli, diszkrecionális – jogköre ugyanis
(„felfüggesztheti a normatív költségvetési támogatás
folyósítását”) ténylegesen a felsőoktatási intézmények
működésének ellehetetlenüléséig vezethetne el.
7. Az indítvány szerint az újFot. 115. § (3) bekezdése és 115.
§ (8) bekezdése azért is ellentétes az Alkotmány 57. § (1)
bekezdésével, 70/G. §-ával és 70/K. §-ával, mivel a
felsőoktatási intézmények számára nem biztosítja a bírósághoz
fordulás jogát az oktatási miniszter fenntartói döntéseivel
kapcsolatban.
A fenntartói döntések elleni bírói út megengedése idegen
a magyar jogrendszertől, vagyis példa nélküli lenne. Példa
nélküli lenne az Alkotmánybíróság gyakorlatában is az, ha
etekintetben – az indítványban ajánlott – „elkerülhetetlenül
szükséges” és „arányos” tesztet venné alapul az
Alkotmánybíróság. Álláspontom szerint a jogszabályban
biztosított ilyen fenntartói döntések ellen nyitva áll az út ma
is az előtt, hogy az intézmények az Alkotmánybírósághoz
forduljanak. („Bárki”-ként).
8. Alkotmányellenesnek tartom az újFot. 151. § (5)
bekezdését, de csak úgy, ha hangsúlyozzuk: ezúttal szigorú a
mércénk.
9. Alkotmányellenes az újFot. 153. § (2) bekezdése.
(Indokaim megegyeznek a határozat-tervezetben írtakkal.)
Budapest, 2005. október 25.
Dr. Kiss László
alkotmánybíró
. |