Az indítvány lényege:
Az indítványozó bíró - az Abtv. 25. § (1) bekezdése alapján - a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Sztv.) 34/A. § (2) bekezdésének 2015. június 12. és 2018. december 31. között hatályban volt szövege alaptörvény-ellenességének megállapítását, továbbá alkalmazásának kizárását kérte az Alkotmánybíróságtól.
Az Sztv. 34/A. § (2) bekezdésének 2015. június 12. és 2018. december 31. napja között hatályos szövege szerint a nem állami fenntartó által fenntartott szakképző iskolában folyó felnőttoktatásban részt vevők létszáma nem haladhatja meg a nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók - hivatalos októberi statisztikai létszám alapján három tanítási év átlagában számított - létszámát.
Az indítványozó álláspontja szerint az Sztv. 34/A. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés - figyelemmel arra, hogy nem az Sztv. finanszírozási szabályokat tartalmazó XX. fejezetében helyezkedik el - nem finanszírozási szabály, hanem a nem állami fenntartó által fenntartott szakképző iskolákra vonatkozó általános működési szabály. A jogalkotó ezzel a rendelkezéssel gyakorlatilag arra kötelezte a szakképző iskolákat, hogy legfeljebb annyi tanulót vehetnek fel felnőttoktatásra, ahányat nappali rendszerű oktatásra. Ugyanakkor a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Köznev. tv.) 2016. augusztus 31. napjáig hatályos 12. § (1) bekezdése, illetve az Sztv. 22. § (7) bekezdése továbbra is lehetővé tette, hogy a szakközépiskolákban kizárólag szakképzési évfolyamok működjenek, tehát nappali rendszerű oktatást egyáltalán ne folytassanak.
Az indítványozó álláspontja szerint megállapítható, hogy az Sztv. 34/A. § (2) bekezdése nem tesz eleget az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiságból levezethető normavilágosság elvének. A támadott rendelkezés sérti az Alaptörvény X. cikk (1) bekezdésében rögzített tanítás szabadságát, hiszen azok a nem állami fenntartású szakképző iskolák, amelyek eddig kizárólag felnőttoktatást végeztek, vagy befejezik tevékenységüket, vagy - legalább egy év kényszerű kihagyás után - kénytelenek lesznek nappali tagozatos oktatást is végezni.
Ugyancsak sérti a rendelkezés az Alaptörvény X. cikk (1) bekezdésében rögzített tanulás szabadságát, a XI. cikk (1) és (2) bekezdéseiben rögzített művelődéshez való jog szabadságát, illetve a XVI. cikk (2) bekezdése szerinti iskolaválasztás szabadságát, hiszen a 2015/2016. tanévben biztosan, de vélhetően a későbbi években is a tanulóknak kevesebb intézményben lenne lehetőség szakképzésre. Az indítványozó megjegyzi, hogy a felnőttoktatásban a Köznev. tv. 60. § (3) bekezdése értelmében már 16. életévüket betöltöttek is részt vehetnek, ezért látja megalapozottnak az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdésében a szülők számára biztosított iskolaválasztás szabadságának sérelmét..
. |