A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az
országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés
aláírásgyűjtő ívének hitelesítése tárgyában hozott határozata
ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság
25/2010. (I. 29.) OVB határozata ellen benyújtott kifogást
érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a végzését a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB)
25/2010. (I. 29.) OVB határozatával (a továbbiakban: OVBh.)
megtagadta a magánszemély által benyújtott országos
népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ív mintapéldányának
hitelesítését. Az aláírásgyűjtő íven az alábbi kérdés
szerepelt: „Egyet ért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjemeléseknél
minden nyugdíjas nyugdíját amit «nyugdíj» elnevezéssel illet a
jogalkotó és a nyugellátások rendszerébe tartoznak – a
nyugdíjak összegétől, nagyságrendjétől függetlenül –
egységesen, egyenlő (azonos) összegben emeljék?” Az OVB
megállapította, hogy az aláírásgyűjtő íven feltett kérdés nem
felel meg a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998.
évi III. törvény 13. § (1) bekezdésében foglalt egyértelműségi
követelménynek.
A hitelesítési eljárás kezdeményezője – törvényes határidőn
belül – kifogást nyújtott be az OVBh. ellen, amelyben az
országban uralkodó közállapotokat sérelmezte, nem fogalmazta
meg, hogy miért tartja az OVB döntését jogszabálysértőnek, nem
jelölt meg azzal kapcsolatban konkrét jogsértést sem.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a
továbbiakban: Ve.) 77. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerint
az OVB határozata ellen előterjesztett kifogásnak tartalmaznia
kell a jogszabálysértés megjelölését és annak bizonyítékait. A
Ve. 77. § (5) bekezdése alapján a kifogást érdemi vizsgálat
nélkül el kell utasítani, ha az elkésett, vagy nem tartalmazza
a 77. § (2) bekezdés a)-b) pontjában foglaltakat. [85/2008.
(VI. 13.) AB végzés, ABH 2008, 1553, 1554.; 13/2009. (II. 13.)
AB végzés, ABK 2009. február, 154.] Mivel a kifogás nem
tartalmazza a jogszabálysértés megjelölését, ezért az nem
bírálható el érdemben. Az Alkotmánybíróság a tartalmi
feltételeknek meg nem felelő kifogást az Alkotmánybíróságról
szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése, valamint a
Ve. 116. §-ában és 77. § (5) bekezdésében foglaltak alapján
érdemi vizsgálat nélkül visszautasította. A kifogás érdemi
vizsgálat nélküli visszautasítása következtében az OVBh.
változatlanul hatályban marad.
A végzés közzétételét az OVB határozatnak a Magyar
Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el az
Alkotmánybíróság.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |