English

Hungarian
Ügyszám:
.
212/B/2001
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 23/2010. (III. 4.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2010/101
.
A határozat kelte: Budapest, 03/02/2010
.
.
A határozat szövege (pdf):
    .
    A határozat szövege:
    .
    A határozat szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
      vizsgálatára  és  nemzetközi szerződésbe  ütközés  vizsgálatára
      irányuló   indítványok,  valamint  folyamatban  lévő   ügyekben
      alkalmazandó  jogszabály  alkotmányellenességének  vizsgálatára
      irányuló  bírói  kezdeményezés, továbbá alkotmányjogi  panaszok
      tárgyában   –  Dr.  Bragyova  András  alkotmánybíró  párhuzamos
      indokolásával, valamint dr. Lenkovics Barnabás  és  Dr.  Balogh
      Elemér alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

                               határozatot:
       
       1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   gazdasági
      reklámtevékenység  alapvető feltételeiről és egyes  korlátairól
      szóló 2008. évi XLVIII. törvény 27. §-a alkotmányellenes, ezért
      azt megsemmisíti.
       
       2.  Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenység alapvető
      feltételeiről  és  egyes korlátairól szóló  2008.  évi  XLVIII.
      törvény    9.    §    (3)   bekezdése   alkotmányellenességének
      megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt
      elutasítja.
       
       3.  Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
      1997. évi LVIII. törvény 13. § (1) és (2) bekezdése, valamint a
      (4)  bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására
      és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
       
       4.  Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952.
      évi    III.   törvény   233.   §   (3)   bekezdés   b)   pontja
      alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasítja.
       
       5.  Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
      1997.  évi  LVIII.  törvény módosításáról szóló  2001.  évi  I.
      törvény  14.  §  (2)  bekezdésének és 15.  §  (4)  bekezdésének
      alkotmányossági vizsgálatára irányuló eljárást megszünteti.
       
       6.  Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
      1997.   évi  LVIII.  törvény  13.  §-a  nemzetközi  szerződésbe
      ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.
       
       7.  Az Alkotmánybíróság a gazdasági reklámtevékenységről szóló
      1997.    évi   LVIII.   törvény   13.   §-ával   összefüggésben
      előterjesztett egyéb indítványokat visszautasítja.
       
       Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás
         
                                      I.
         
        Az  Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett  a  gazdasági
        reklámtevékenységről  szóló  1997.  évi  LVIII.  törvénynek  (a
        továbbiakban:  Grtv.) a dohánytermékek reklámozására  vonatkozó
        szabályozásával  összefüggésben.  Az  indítványozók   absztrakt
        utólagos   normakontrollt,   nemzetközi   szerződésbe   ütközés
        vizsgálatát, folyamatban lévő ügyekben alkalmazandó  jogszabály
        alkotmányellenességének  vizsgálatát,   továbbá   alkotmányjogi
        panasz vizsgálatát kezdeményezték. Az indítványokat egy ügyvédi
        iroda,  két  dohánygyár és a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság  bírája
        terjesztette elő. Az indítványok a dohányreklámok tilalmán  túl
        alkotmányossági  kifogásokat  fogalmaztak  meg  a  kereskedelmi
        szólásszabadság  általános  szabályozásával  és   a   szexuális
        tartalmú  reklámok  speciális korlátozásával  kapcsolatban  is.
        Ezek  mellett  az  egyik  alkotmányjogi  panasz  előterjesztője
        eljárási   jellegű  kifogást  is  előterjesztett   a   bírósági
        döntéshozatallal összefüggésben.

        1.  Az egyik indítványozó a Grtv. módosításáról szóló 2001. évi
        I.  törvény  (a  továbbiakban: Grtvmód.)  több  rendelkezésének
        utólagos alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja
        szerint  a Grtvmód. 8. §-a (amely a Grtv. 13. §-át módosította)
        ellentétes  az  Alkotmány  7. § (1) bekezdésével,  mert  teljes
        tilalmat   vezet   be   a  dohánytermékek   reklámozására.   Az
        indítványozó     arra    hivatkozott,    hogy     a     tilalom
        összeegyeztethetetlen az Európai Unió jogrendjével és  alapvető
        jogelveivel. Ennek keretében utalt a Magyar Köztársaság  és  az
        Európai   Közösségek   és  azok  tagállamai   között   társulás
        létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december  16-án  aláírt
        Európai  Megállapodás kihirdetéséről szóló 1994. évi I. törvény
        (a  továbbiakban:  Európai Megállapodás) 67.  és  68.  cikkére,
        valamint az Európai Bíróság joggyakorlatára. A Grtvmód.  8.  §-
        ával   összefüggésben   az   indítványozó   másodlagosan    azt
        kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból folytassa le
        a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát.
        Az   indítványozó  kifogásolta  a  Grtvmód.  8.  §-a   hatályba
        lépésének  idejét  meghatározó 14. § (2)  bekezdését.  Egyrészt
        arra  hivatkozott, hogy a támadott szabályozás nem  biztosított
        kellő felkészülési időt a megváltozott jogszabályi környezethez
        történő alkalmazkodásra a dohánygyártó és -forgalmazó cégeknek,
        valamint a velük szponzorációs szerződést kötő vállalkozásoknak
        is  közhasznú szervezeteknek. Álláspontja szerint ez ellentétes
        az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  szereplő  jogállamiság
        követelményével. Másrészt az indítványozó azt  állította,  hogy
        Grtvmód.  14.  §  (2)  bekezdése  sérti  a  gazdasági   verseny
        szabadságát  [Alkotmány  9. § (1) bekezdés]  és  diszkriminatív
        [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés], mert eltérő módon szabályozza
        a  tilalom  hatályba lépésének időpontját: a köztéri  reklámozó
        cégek  –  indokolatlanul – jóval hosszabb  felkészülési  időhöz
        jutottak, mint a sajtóvállalkozások, az internetszolgáltatók és
        a moziüzemeltetők.
        Az   indítványozó   a   Grtvmód.   15.   §   (4)   bekezdésének
        alkotmányossági  vizsgálatát is kezdeményezte a jogállamiságra,
        a  versenyszabadságra és a hátrányos megkülönböztetés tilalmára
        hivatkozva. A kifogásolt rendelkezés szerint a szakminiszter  a
        „világszintű  nemzetközi motorsportrendezvények vonatkozásában,
        különös  méltánylást  érdemlő  esetben,  kérelemre,  határozott
        időre”   felmentést  adhat  a  dohányreklám-tilalom  alól.   Az
        indítványozó  azt  kifogásolta, hogy a támadott  rendelkezés  a
        Forma-1   autóverseny  kivételes,  diszkrecionális  megítélését
        alapozza meg, anélkül, hogy ahhoz alkotmányos érdek fűződne.
        A   jogállamiság   [Alkotmány  2.  §   (1)   bekezdés]   és   a
        vállalkozáshoz  való jog [Alkotmány 9. § (1) bekezdés]  alapján
        támadta  az  indítványozó  a  Grtvmód.  3.  §-ával  a  Grtv.-be
        iktatott  5/A.  § (4) bekezdését, amely a pornográf  reklámozás
        fogalmán   túlmenően  megtiltotta  a  „szexuális  ingerkeltésre
        irányuló”  áruk  reklámját.  Indokolása  szerint  a  kifogásolt
        rendelkezés   bizonytalan  megfogalmazású,   nem   értelmezhető
        megfelelően, emellett – a hatályba lépésének ideje miatt –  nem
        állt   rendelkezésre  kellő  felkészülési  idő  a   jogszabály-
        változáshoz  történő  alkalmazkodásra,  továbbá  túlzottan  tág
        körben korlátozza közérdekből a média-vállalkozások alapjogát.
        Az  indítványozó kezdeményezte a Grtvmód. 13. §  (2)  bekezdése
        alkotmányossági vizsgálatát is (amely a 19/A. §-sal egészítette
        ki  a  Grtv.-t), mert az lehetőséget adott arra, hogy az eljáró
        hatóság – Grtv.-be ütközés esetén – előzetesen megtiltsa a  még
        nyilvánosságra  nem  hozott  reklám  közzétételét.  Álláspontja
        szerint  a  támadott  rendelkezés cenzúrát valósít  meg,  ezért
        sérti   az   Alkotmány   61.   §  (1)   bekezdésében   elismert
        véleménynyilvánítási szabadságot, továbbá ellentétes  a  61.  §
        (3)   bekezdésével,   mert  az  Országgyűlés   nem   minősített
        (kétharmados) többséggel fogadta el a törvénymódosítást.

        2.1. Az egyik dohánygyár alkotmányjogi panaszt terjesztett  elő
        a      Fővárosi     Bíróság     24.K.32.832/2003/8.      számú,
        24.K.33.004/2003/7. számú, 24.K.33.079/2003/6. számú,  valamint
        24.K.32.837/2003/7. számú ítéleteivel összefüggésben.
        A  Fővárosi  Bíróság  mind a négy ítéletét  a  Fogyasztóvédelmi
        Főfelügyelőség    Főigazgatója   közigazgatási    határozatának
        felülvizsgálatára irányuló eljárásban hozta meg.  A  kifogásolt
        közigazgatási   határozatok  elrendelték   egyes   kereskedelmi
        egységek   homlokzatán   elhelyezett,   dohánytermékre    utaló
        feliratok  eltávolítását,  valamint  tiltott  reklámozás  miatt
        bírság  megfizetését  írták elő. A bírósági  eljárás  mindegyik
        esetben  az  érintett dohánygyár mint felperes kezdeményezésére
        indult.  A  Fővárosi Bíróság ítéletei szerint az üzletek  külső
        homlokzatán  elhelyezett, dohányáru nevét tartalmazó  feliratok
        nem  a  Grtv.  13.  §  (4) bekezdése szerinti  eladási  helynek
        minősülnek,  ezért vonatkozik rájuk a Grtv. 13. §  (1)  és  (2)
        bekezdése szerinti reklámtilalom.
        A   bíróság  értelmezése  szerint  szabadtéren  tilalmazott   a
        dohánytermékek  akár közvetlen, akár közvetett reklámozása.  Az
        ügy alkotmányjogi összefüggéseire tekintettel a bíróság mind  a
        négy   ítélet   indokolásában  kifejtette,   hogy   alkotmányos
        rendeltetésével összhangban úgy értelmezte a Grtv. alkalmazandó
        normáit,  hogy  a  dohányforgalmazók  kommunikációs  jogai   ne
        lehetetlenüljenek  el. Ezért a bíróság csak azt  a  korlátozást
        érvényesítette, ami a dohánytermelők és forgalmazók  „bárkivel”
        folytatott kommunikációjára vonatkozik, ugyanakkor elfogadta az
        elárusítás   helyén   tartózkodó  fogyasztó   részére   történő
        árubemutatást. Mindezek alapján a Fővárosi Bíróság  a  felperes
        dohánygyár keresetét mind a négy ügyben elutasította.
        Az  alkotmányjogi  panasz előterjesztője első beadványában  azt
        kifogásolta,  hogy  a hivatkozott határozatokban  a  bíróság  a
        Grtv.   13.   §  (1)  bekezdése  és  (4)  bekezdés  b)   pontja
        alkalmazásával  megsértette az Alkotmány 9.  §  (2)  bekezdésén
        alapuló  vállalkozáshoz való jogát és az Alkotmány  61.  §-ában
        elismert   véleménynyilvánítási  szabadságát  (a   kereskedelmi
        szólás    szabadságát).   Mivel   az   indítványozó   hiányosan
        terjesztette  elő  beadványát,  az  Alkotmánybíróság  főtitkára
        hiánypótlásra hívta fel.
        Az  indítványozó  a  pótlólagosan  előterjesztett  beadványában
        kibővítette  és  részletesen  megindokolta  kezdeményezését.  A
        Grtv.  13.  §  (1)  bekezdését és (4)  bekezdés  b)  pontját  a
        vállalkozáshoz  való  jog  és  a véleményszabadság  mellett  az
        Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében megfogalmazott  jogállamiság
        követelménye alapján is támadta.
        Az  indítvány  szerint a jogállamiságból következő jogbiztonság
        sérelmének  minősül,  hogy  a  Grtv.  13.  §  (1)  bekezdése  –
        főszabályként – általános tilalmat vezet be a dohányreklámokra,
        míg  a  (4)  bekezdés formailag a főszabály  alóli  kivételként
        mondja  ki,  hogy a tilalom nem terjed ki „a dohányáru  eladási
        helyén   való   bemutatásra  és  az  árfeltüntetésre”.   Ez   a
        szabályozás – az indítványozó álláspontja szerint – azért sérti
        a  jogbiztonságot (különösképpen a normavilágosságot),  mert  a
        (4)  bekezdés  nem  a  reklámtilalom alóli kivételt  tartalmaz,
        hanem olyan tevékenységet, ami nem minősül reklámnak. Továbbá a
        norma  megfelelő alkalmazását lehetetlenné teszi, hogy a  Grtv.
        nem  határozza meg az „eladási hely”, az „árubemutatás”  és  az
        „árfeltüntetés”  fogalmát, ami jogbizonytalanságot  eredményez.
        Az  alkotmányjogi  panasz előterjesztője  ezzel  összefüggésben
        hivatkozott  arra,  hogy  a  bíróságok  értelmezése  szerint  a
        jogalkotó  teljesen  kizárta  a  dohánytermelők  reklámtartalmú
        kommunikációját a fogyasztókkal.
        A    kereskedelmi    szólásszabadsággal    összefüggésben    az
        indítványozó  egyrészt hivatkozott arra, hogy  a  37/2000.  (X.
        31.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság  megállapította  a
        dohányreklámok korlátozásának alkotmányossági feltételeit, és a
        Grtv.  módosításakor a jogalkotó nem igazolta, hogy alkotmányos
        indoka  van  a korábbinál szigorúbb korlátozásnak. Másrészt  az
        indítványozó hivatkozott az Egyesült Államok joggyakorlatára és
        az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogára, valamint a jogi
        szakirodalom   megállapításaira.  Úgy  ítélte   meg,   hogy   a
        kereskedelmi információk közlése és azon belül a dohánytermékek
        reklámozása   ugyanolyan  vagy  hasonló  alkotmányos   védelmet
        érdemel,   mint  a  politikai  kommunikáció  (szigorú  alapjog-
        korlátozási teszt).
        Az   indítványozó  a  kereskedelmi  szólásszabadság  sérelmével
        összefüggésben  fogalmazta  meg  a  vállalkozáshoz   való   jog
        sérelmét.  Úgy ítélte meg, hogy a kereskedelmi célú  fogyasztói
        kommunikáció nélkül nem valósulhat meg a piacgazdaság és  annak
        keretében értelmezhető vállalkozás. Ezért – álláspontja szerint
        –   a   reklámtilalmat  eredményező  szabályozás   egyúttal   a
        vállalkozás jogának alkotmányellenes sérelmét is megvalósítja.
        Mindemellett    az    alkotmányjogi    panasz    előterjesztője
        kezdeményezte a polgári perrendtartásról szóló 1952.  évi  III.
        törvény  (a  továbbiakban: Pp.) 233. § (3) bekezdés  b)  pontja
        alkotmányellenességének   vizsgálatát    és    megsemmisítését.
        Álláspontja szerint a Pp. kifogásolt rendelkezése ellentétes az
        Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, valamint az 57. § (1)  és  (5)
        bekezdésével. Az alkotmányellenességet az okozza, hogy  a  bíró
        indokolási kötelezettség és a fél fellebbezési lehetőség nélkül
        elutasíthatja  azt  az indítványt, hogy az  Alkotmánybíróságról
        szóló  1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.)  38.  §
        (2) bekezdése szerint függessze fel a pert, és kezdeményezze az
        Alkotmánybíróság vizsgálatát az ügyben alkalmazandó  jogszabály
        alkotmányellenessége miatt. (Az indítványozó utalt  arra,  hogy
        ez történt az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyekben.)
        Az  indítványozó szerint a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja az
        alkotmánybírósági  eljárást kezdeményező  indítvány  esetén  az
        Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésébe  ütköző,  önkényes   bírói
        döntéshozatalt tesz lehetővé, mert a bíró érdemi mérlegelés  és
        indokolás  nélkül  mellőzheti  a  per  felfüggesztését.   Ebből
        következően  a  fél  nem  tud  jogorvoslattal  élni  a  számára
        sérelmes  bíró döntéssel szemben, ami ellentétes  az  Alkotmány
        57.  (5)  bekezdésével. Továbbá a szabályozás sérti  a  bíróság
        előtti egyenlőség elvét is [Alkotmány 57. § (1) bekezdés], mert
        a   per   felfüggesztésével   az   Alkotmánybíróság   eljárását
        kezdeményező    bírósági   végzéssel    szemben    helye    van
        fellebbezésnek,  míg  a  fél  ilyen irányú  kérelmét  elutasító
        döntéssel  szemben  nincs jogorvoslat. Ez a  különbségtétel  az
        indítványozó  szerint  a  felek  perbeli  pozíciója   szerinti,
        eljárási jogegyenlőtlenséget eredményez.

        2.2.  Később  az  indítványozó dohánygyár  újabb  alkotmányjogi
        panaszt terjesztett elő. A beadvány alapjául szolgáló ügyben  a
        Baranya      Megyei     Bíróság     közigazgatási     határozat
        felülvizsgálatára    irányuló   eljárásban    elutasította    a
        dohánygyárnak     mint    felperesnek    a     Fogyasztóvédelmi
        Főfelügyelőség       Főigazgatója       elleni        keresetét
        (II.P.21.335/2003/15.  számú  ítélet).  A  bíróság  szerint   a
        vitatott  közigazgatási határozat jogszerűen  állapította  meg,
        hogy  a dohánygyár megsértette a Grtv. 13. § (1) bekezdését.  A
        törvénysértést  az  alapozta  meg,  hogy  a  dohánygyár   olyan
        terméket   hozott  forgalomba,  amely  nyereményjátékban   való
        részvételre  hívja  fel a fogyasztókat.  A  bíróság  szerint  a
        vitatott    kereskedelmi   kommunikáció    nem    meghatározott
        személyeknek  szól,  hanem  bárki  által  hozzáférhető,   ezért
        nyilvános közzétételnek minősül, amit tilt a Grtv.
        Az  indítványozó  a  korábbi  beadványával  megegyező  tartalmú
        alkotmányjogi panaszban támadta meg a Grtv. 13. § (1) bekezdése
        és  (4) bekezdés b) pontját, valamint a Pp. 233. § (3) bekezdés
        b)  pontját, és azokkal összefüggésben a Baranya Megyei Bíróság
        kifogásolt ítéletét.

        3.  Szintén  alkotmányjogi panaszt terjesztett  elő  egy  másik
        dohánygyár.   Az   indítványozó   a   Heves   Megyei    Bíróság
        K.3010/2004/14. számú ítéletével összefüggésben kezdeményezte a
        Grtv.   13.   §  (1)  bekezdése  és  (4)  bekezdés  b)   pontja
        alkotmányellenességének  megállapítását   és   megsemmisítését.
        Emellett  – vagylagosan – kezdeményezte alkotmányos követelmény
        megállapítását,  amely szerint a Grtv. 13. §  (4)  bekezdés  b)
        pontjában  írt „kivétel az eladáshelyi reklámot, és  a  csak  a
        tényleges vevőknek szóló reklámot is magában foglalja.” Továbbá
        az   indítványozó  kezdeményezte  annak  kimondását,  hogy   az
        alkotmányjogi  panasz  alapjául szolgáló  ügyben  a  kifogásolt
        rendelkezések   nem  alkalmazhatók,  illetve   az   alkotmányos
        követelmény szerint alkalmazhatók.
        Az  indítvány  alapjául szolgáló bírósági ügy az  alkotmányjogi
        panaszt   előterjesztő   dohánygyár   mint   felperes   és    a
        Fogyasztóvédelmi  Főfelügyelőség  Főigazgatója   mint   alperes
        közötti, közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló per
        volt.  A  felperes  azért terjesztett  elő  keresetet,  mert  a
        közigazgatási   hatóság   a  Grtv.  által   tiltott   reklámnak
        minősítette   az  élelmiszerüzletek  homlokzatán   elhelyezett,
        dohánytermék  nevét tartalmazó világító reklámokat  és  napvédő
        ponyvákat.   Továbbá  a  hatóság  szintén   tiltott   reklámnak
        minősítette,   hogy   a  dohánygyár  olyan  termékeket   hozott
        forgalomba, amelyek dobozába nyereményjátékról szóló  felhívást
        helyezett  el. Mindezek miatt a közigazgatási eljárásban  első-
        és    másodfokon   a   felperest   reklámbírság   megfizetésére
        kötelezték.
        A   Heves  Megyei  Bíróság  az  alkotmányjogi  panasz  alapjául
        szolgáló  ítéletével elutasította a felperes kereseti kérelmét.
        Az  indokolás szerint a bíróság a kereseti kérelemben foglaltak
        alapján  eljárási  kérdésekről  és  a  nyereményjátékra   szóló
        felhívás jogi megítéléséről döntött. Mivel az üzlethelyiségeken
        kihelyezett     logókkal    összefüggésben    tett     hatósági
        megállapításokat a felperes nem vitatta, abban  a  kérdésben  a
        bíróság nem foglalt állást.
        Az  alkotmányjogi panasz előterjesztőjének érvelése  szerint  a
        Grtv.  támadott  rendelkezései  és  azok  bírósági  értelmezése
        ellentétes     az     Alkotmány     61.     §-ában     elismert
        véleménynyilvánítási    szabadsággal.    Ennek    alátámasztása
        érdekében  kifejtette,  hogy  a Grtv.  konstrukciója  valójában
        teljes reklámtilalmat eredményez, mert a tilalom alóli törvényi
        kivétel nem felel meg a reklám fogalmi elemeinek (tájékoztatás,
        népszerűsítés,  értékesítés előmozdítása). Ezzel összefüggésben
        hivatkozott arra, hogy a jogalkotók jogharmonizációs céllal,  a
        98/43/EK irányelvre tekintettel módosították a Grtv.-t. Azonban
        az  Irányelv  által  megengedett kivételek közül  kihagyták  az
        eladási  helyen  a  vevőknek  szóló  reklámot.  (Ellentétben  a
        szexuális  áruk, fegyverek, lőszerek eladási helyi  reklámjának
        engedélyezésével.)
        Ezt  követően az indítványozó kifejtette, hogy a Grtv.  13.  §-
        ának    konstrukciójában   megvalósuló   teljes   reklámtilalom
        alkotmányellenes. A 37/2000. (X. 31.) AB határozatban kifejtett
        alkotmányossági kritériumok alkalmazásával az indítványozó arra
        a  következtetésre jutott, hogy a dohánytermékek reklámozásának
        szigorításához vagy megtiltásához a jogalkotónak  új  közérdekű
        indokokat  kellett volna felhoznia. Kellő súlyú indok hiányában
        a   kereskedelmi  szólás  korlátozása  alkotmányellenes.  Ezzel
        összefüggésben az indítványozó kifejtette, hogy a  kereskedelmi
        szólás  a  véleménynyilvánítási  szabadság  kiemelt  védelméhez
        képest részesül „gyengébb védelemben”, viszont nem indokolt  az
        eltérés az általános alapjog-korlátozási kritériumoktól. Sőt  –
        a  nemzetközi joggyakorlat egyes esetei alapján –  a  reklámhoz
        kapcsolódó  közérdekű információközlések esetében  a  szigorúbb
        alkotmányossági vizsgálatot tartotta szükségesnek.

        4.  A  Hajdú-Bihar Megyei Bíróság bírája az előtte  folyamatban
        lévő    öt    ügyben   az   eljárások   felfüggesztésével    az
        Alkotmánybíróság  eljárását kezdeményezte. (7.K.30.217/2004/8.;
        7.K.30.218/2004/8.;   7.K.30.334/2004/2.;   7.K.30.339/2004/2.;
        7.K.30.340/2004/2. számú ügyek.)
        A  perek  alapjául  szolgáló  esetekben  egy  dohánygyár  arról
        állapodott  meg  egyes üzletekkel, hogy a külső homlokzaton,  a
        bejárat  felett  dohánytermék  elnevezését  tartalmazó   táblát
        helyeznek  el.  A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség  Főigazgatója
        reklámtevékenység  tárgyában  hozott  másodfokú   közigazgatási
        határozatában  megállapította, hogy a dohánygyár megsértette  a
        Grtv.  13.  §  (1)  bekezdését, ezért a dohánygyárat  bírsággal
        sújtotta, és eltiltotta a törvénysértő magatartástól (a  táblák
        levételét   rendelte  el).  A  határozat  ellen  a   dohánygyár
        felperesként  keresettel élt, és kezdeményezte a  közigazgatási
        határozat bírósági felülvizsgálatát.
        Az  eljáró  bíró  úgy  ítélte meg,  hogy  a  Grtv.  13.  §  (2)
        bekezdésének  második  fordulata és a (4)  bekezdés  b)  pontja
        alkotmányellenes,    ezért    az   eljárás    felfüggesztésével
        kezdeményezte   az   Alkotmánybíróságon   a   támadott   normák
        alkotmányellenességének  megállapítását   és   megsemmisítését,
        továbbá   annak  kimondását,  hogy  azok  a  felsorolt  konkrét
        ügyekben nem alkalmazhatók. A bíró álláspontja szerint a  Grtv.
        támadott rendelkezései egyrészt ellentétesek az Alkotmány 2.  §
        (1)  bekezdéséből következő jogbiztonság követelményével,  mert
        nem  tartalmaznak egyértelmű, világos meghatározásokat abban  a
        tekintetben,  hogy  mit jelent az „eladás  helye”  és  az  „áru
        elérhetőségét  jelző eszköz”. A jogértelmezési,  jogalkalmazási
        bizonytalanságot  a  bíró  szerint  a  Grtv.  szerkezeti  hibái
        okozzák,  mivel  a  dohányreklámozás  általános  tilalma  alóli
        kivételek  nem  reklámozásra vonatkoznak, ezért  valójában  nem
        kivételek.
        Másrészt a bíró úgy ítélte meg, hogy a kifogásolt rendelkezések
        ellentétesek  az  Alkotmány  61. §  (1)  bekezdésében  elismert
        véleménynyilvánítási  szabadsággal  is,  mert  teljesen   gátat
        szabnak    a    dohánytermékekkel   kapcsolatos    kereskedelmi
        véleménynyilvánításnak.

        Az    Alkotmánybíróság   ideiglenes   ügyrendjéről   és   annak
        közzétételéről   szóló,   többször   módosított   és   egységes
        szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat  (ABK  2009.
        január,  3.)  (a  továbbiakban: Ügyrend)  28.  §-a  alapján  az
        Alkotmánybíróság  az  ismertetett  indítványok  nyomán   indult
        eljárásokban  –  a  tárgyi összefüggések  miatt  –  az  ügyeket
        egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

                                      II.
         
         Az     Alkotmány     indítványokkal    érdemben     összefüggő
        rendelkezései:
         
         „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
         „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság jogrendszere  elfogadja  a
        nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja
        továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső
        jog összhangját.”
         „9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben
        a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú   és   egyenlő
        védelemben részesül.
         (2)  A  Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás
        jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
         „57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
        egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
        bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
        törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
        igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
         (…)
         (5)  A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak
        szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
        közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
        jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
        időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a
        jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
        elfogadott törvény korlátozhatja.”
         „61.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
        szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy  a  közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
         (…)
         (3)   A   közérdekű  adatok  nyilvánosságáról  szóló  törvény,
        valamint  a  sajtószabadságról szóló  törvény  elfogadásához  a
        jelenlévő   országgyűlési  képviselők  kétharmadának  szavazata
        szükséges.”
         „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
        állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
         
         A  Grtv.-nek  az indítványok benyújtása idején hatályos  –  az
        indítványokkal közvetlenül összefüggő – rendelkezései:
         
         „5/A.  §  (4)  Tilos közzétenni – a szexuális  árukon  vagy  a
        szexuális  áruk  üzletén kívül – az olyan áru reklámját,  amely
        szexuális ingerkeltésre irányul.”
         „13. § (1) Tilos közzétenni dohányáru reklámját.
         (2)  Az  (1)  bekezdésben  meghatározott  tilalom  kiterjed  a
        dohányáru   közvetett  reklámjára  is.  A  dohányáru  közvetett
        reklámja különösen az a reklám, amely
         a)  a dohányárut közvetlenül nem jelöli meg, de a dohányáruval
        összefüggésbe  hozható  bármely más  megjelölés  vagy  árujelző
        használatával alkalmas a dohányáru reklámozására,
         b)  a  dohányárut  más áru elnevezésével, megjelölésével  vagy
        árujelzőjével mutatja be,
         c)  más  árut  dohányáru  elnevezésével,  megjelölésével  vagy
        árujelzőjével mutatja be.
         (3)   Nem   minősül  dohányáru  reklámjának   az   olyan   áru
        reklámozása,  amelynek elnevezése, megjelölése vagy  árujelzője
        valamely   dohányáruéval  megegyezik,  ha  az  áru  elnevezése,
        megjelölése   vagy  árujelzője  egyértelműen  elkülöníthető   a
        dohányáruétól.
         (4) Az (1) bekezdésben foglalt tilalom nem terjed ki
         a)  a  kizárólag a dohányáru forgalmazóinak szóló szakmai célú
        reklámra,
         b)   a   dohányáru   eladási  helyén  való   bemutatására   és
        árfeltüntetésére,
         c)   azokra  a  sajtótermékekre,  amelyeket  nem  az   Európai
        Gazdasági  Térség tagállamainak területén nyomtattak  és  adtak
        ki,   és   elsődlegesen   nem  az  Európai   Gazdasági   Térség
        tagállamainak területén való forgalmazásra állítottak elő.”
         „19/A.  §  Az  eljáró  szerv a még nyilvánosságra  nem  hozott
        reklám közzétételét megtiltja, ha megállapítja, hogy a reklám –
        közzététele esetén – a gazdasági reklámtevékenységre  vonatkozó
        rendelkezésbe  ütközne. A közzététel megtiltása mellett  bírság
        kiszabásának nincs helye.”

        A   Grtvmód.-nak  az  azt  kifogásoló  indítvány  benyújtásakor
        hatályos (a Grtv. szövegét nem módosító) rendelkezései:

        „14.  §  (1)  Ez  a  törvény – a (2) bekezdésben  meghatározott
        kivételekkel – 2001. március 1-jén lép hatályba.
        (2)  Az  1997.  évi  LVIII. törvény (a továbbiakban:  Grtv.)  e
        törvény 8. §-ával megállapított 13. §-a 2001. július 1-jén  lép
        hatályba, azzal, hogy a 13. §-ban foglalt tilalmakat szabadtéri
        reklámhordozó   vonatkozásában  2002.   január   1-jétől   kell
        alkalmazni.”
         „15.  §  (4) A gazdasági miniszter – az egészségügyi miniszter
        véleményének   meghallgatásával   –   világszintű    nemzetközi
        motorsportrendezvény   vonatkozásában,   különös    méltánylást
        érdemlő esetben, kérelemre, meghatározott időre – a törvény 12.
        §-ának  (2)-(3)  bekezdésében és 13/A. §-ában foglalt  tilalmak
        alkalmazása  mellett  – felmentést adhat a  13.  §-ban  foglalt
        tilalom alól.”
         
         A  gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes
        korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvénynek (a továbbiakban:
        Grtv2.) az indítványok elbírálásakor hatályos rendelkezései:
         
         „9.  §  (1) Tilos az olyan reklám, amely a nemiséget  súlyosan
        szeméremsértő  nyíltsággal ábrázolja,  különösen  amelyik  nemi
        aktust vagy nemi szervet nyíltan ábrázol (pornográfreklám).
         (2)  Tilos  a  szexuális  szolgáltatás reklámja.  A  szexuális
        szolgáltatás  fogalmát és reklámozásának további  korlátozásait
        külön törvény állapítja meg.
         (3)  Tilos  az olyan áru reklámja, amely rendeltetése  szerint
        szexuális ingerkeltésre irányul.
         (4)  Nem  kell  alkalmazni  az (1) és  (3)  bekezdés  szerinti
        tilalmat  a  szexuális terméken, továbbá a  szexuális  termékek
        üzletén belül elhelyezett reklámra. A szexuális termék, illetve
        a szexuális termékek üzlete fogalmát külön jogszabály állapítja
        meg.”
         „19. § (1) Tilos a dohánytermék reklámja.
         (2)  Az  (1)  bekezdésben  meghatározott  tilalom  kiterjed  a
        dohánytermék  közvetett  reklámjára is. Dohánytermék  közvetett
        reklámja különösen az a reklám, amely
         a)   a  dohányterméket  közvetlenül  nem  jelöli  meg,  de   a
        dohánytermékkel  összefüggésbe hozható bármely  más  megjelölés
        vagy    árujelző   használatával   alkalmas   a    dohánytermék
        reklámozására,
         b)  a  dohányterméket  más  áru elnevezésével,  megjelölésével
        vagy árujelzőjével mutatja be, vagy
         c)  más  árut dohánytermék elnevezésével, megjelölésével  vagy
        árujelzőjével mutat be.
         (3)   Nem  minősül  dohánytermék  reklámjának  az  olyan   áru
        reklámozása,  amelynek elnevezése, megjelölése vagy  árujelzője
        valamely  dohánytermékével megegyezik, ha  az  áru  elnevezése,
        megjelölése   vagy  árujelzője  egyértelműen  elkülöníthető   a
        dohánytermékétől.
         (4) Nem kell alkalmazni az (1) bekezdésben foglalt tilalmat
         a)  a  kizárólag a dohánytermék forgalmazóinak  szóló  szakmai
        célú reklámra,
         b)  arra  a  sajtótermékre, amelyet nem az  Európai  Gazdasági
        Térségről szóló megállapodásban részes államok (a továbbiakban:
        az  Európai  Gazdasági Térség államai) területén nyomtattak  és
        adtak  ki,  és  elsődlegesen nem az  Európai  Gazdasági  Térség
        államainak területén való forgalmazásra állítottak elő,
         c)  az  üzletben  a  dohánytermékek  forgalmazására  vonatkozó
        külön jogszabály szerint a dohánytermék forgalmazására szolgáló
        elkülönített   helyen   elhelyezett,  kizárólag   a   dohányáru
        megnevezését,  illetve árát megjelenítő olyan  reklámra,  amely
        dohánytermék-márkanevenként nem haladja meg az A/5 (148x210 mm)
        méretet,   és   összességében  a  dohánytermék   forgalmazására
        szolgáló  elkülönített  hely  dohánytermékhez  való  hozzáférés
        lehetőségét  biztosító homlokzati felületének húsz  százalékát,
        de legfeljebb üzletenként az A/1 (594x841 mm) méretet.
         (5)  A  (4) bekezdés c) pontja szerinti reklámnak tartalmaznia
        kell   az   „A  dohányzás  súlyosan  károsítja  az  Ön   és   a
        környezetében élők egészségét!” szövegű általános  egészségvédő
        figyelmeztetést,   valamint   a  cigaretta   főfüst   egységnyi
        mennyiségében  lévő kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalom
        számszerű  értékét. A figyelmeztetés szövegét  és  a  kátrány-,
        nikotin-  és  szén-monoxid-tartalomra  vonatkozó  adatokat  jól
        olvashatóan,  jól  látható  helyen, vízszintesen  nyomtatva,  a
        háttérből   kiemelve   kell   feltüntetni.   A   figyelmeztetés
        szövegének le kell fednie a reklám felületének legalább harminc
        százalékát.
         (6) A (4) bekezdés c) pontja szerinti reklám
         a) nem szólhat gyermek-, illetve fiatalkorúaknak,
         b) nem mutathat be gyermek-, illetve fiatalkorút,
         c) nem hívhat fel túlzott dohányfogyasztásra,
         d)    nem    tüntetheti    fel    a   dohányzást    egészséges
        tevékenységként,
         e) nem ábrázolhat dohányzó személyt,
         f)   nem  használhatja  fel  ismert  személyiség  képét   vagy
        nyilatkozatát, és
         g) nem tartalmazhat mozgóképet, hang- vagy szaghatást.”
         „27.  §  Az eljáró hatóság, illetve a bíróság a még közzé  nem
        tett  reklám  közzétételét megtiltja, ha megállapítja,  hogy  a
        reklám  –  közzététele esetén – a gazdasági reklámtevékenységre
        vonatkozó   rendelkezésbe  ütközne.  A  közzététel   megtiltása
        mellett bírság kiszabásának nincs helye.”

         A Pp.-nek az alkotmányjogi panaszban kifogásolt rendelkezése:
         „233. § (3) Fellebbezésnek nincs helye:
         (…)
         b)  az  eljárás  folyamán  hozott  végzések  ellen,  kivéve  a
        perköltségben   vagy   pénzbírságban   marasztaló   végzéseket,
        valamint  azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a  törvény  a
        fellebbezést külön megengedi.”
         
                                     III.
         
         Az  Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy  érdemben
        elbírálhatók-e  a  benyújtott indítványok  (absztrakt  utólagos
        normakontroll-kérelem,    nemzetközi    szerződésbe     ütközés
        vizsgálatára   irányuló   kérelem,   bírói   konkrét   utólagos
        normakontroll-kérelem és alkotmányjogi panaszok).
         
         1.1. Az első indítványozó absztrakt utólagos normakontroll  és
        a  nemzetközi  szerződésbe  ütközés vizsgálatát  kezdeményezte.
        Indítványában  részben  a  Grtv.,  részben  a  Grtvmód.   egyes
        rendelkezéseit  jelölte  meg.  Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata
        szerint,  „ha  az  indítványozó egy új rendelkezés  tartalmának
        alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem az
        új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új
        rendelkezést    magába    foglaló   (inkorporáló)    jogszabály
        alkotmányellenességét vizsgálja meg.” [8/2003.  (III.  14.)  AB
        határozat,  ABH 2004, 74, 81.; 60/2009. (V. 28.) AB  határozat,
        ABK  2009. május, 559, 564.] Ezért az Alkotmánybíróság – formai
        értelemben  –  a  Grtvmód. 3. §-a helyett a Grtv.  5/A.  §  (4)
        bekezdését, a Grtvmód 8. §-a helyett a Grtv. 13.-át, a Grtvmód.
        13.  §  (2) bekezdése helyett a Grtv. 19/A. §-át tekintette  az
        alkotmányossági vizsgálat tárgyának.
         
         1.2.  Az  indítványozó a Grtv.-nek a dohányreklámok tilalmáról
        rendelkező  13. §-át az Alkotmánynak a vállalt nemzetközi  jogi
        kötelezettségek  és a belső jog összhangját  előíró  7.  §  (1)
        bekezdésére  és  az  Európai Megállapodás 67.  és  68.  cikkére
        hivatkozva  támadta. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint  az
        Európai Megállapodás nemzetközi szerződésnek minősül. [30/1998.
        (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220, 231-232.; 249/E/2003. AB
        végzés,  ABH  2005, 1644, 1645.] Az Abtv. 44.  §-a  alapján  az
        Alkotmánybíróság az Abtv. 21. § (3) bekezdésében  meghatározott
        szervek  vagy  személyek indítványára vizsgálja meg  nemzetközi
        szerződésbe    ütközés   szempontjából   a   jogszabályt.    Az
        indítványozó nem tartozik az indítványozásra jogosultak közé.
         Az  Ügyrend  29.  §  c)  pontja  szerint  az  Alkotmánybíróság
        visszautasítja  az  indítványt,  ha  megállapítható,  hogy   az
        eljárás indítványozására az indítványozónak nincs jogosultsága.
        Ezért   az   Alkotmánybíróság  a  Grtv.  13.   §-a   nemzetközi
        szerződésbe   ütközésének  vizsgálatára   irányuló   indítványt
        visszautasította.
         
         1.3.  Az  indítványozó  másodlagosan  kezdeményezte,  hogy  az
        Alkotmánybíróság  hivatalból  vizsgálja  meg  a   Grtv.-nek   a
        dohányreklámok   tilalmáról  rendelkező  13.   §-a   nemzetközi
        szerződésbe  ütközését.  Az Abtv.  44.  §-a  lehetővé  teszi  a
        nemzetközi  szerződésbe ütközés hivatalbóli vizsgálatát,  de  –
        értelemszerűen – nem indítvány alapján. Továbbá jelen esetben a
        hivatlbóli   eljárást  az  is  akadályozza,   hogy   az   egyes
        jogszabályok   és  jogszabályi  rendelkezések  hatályon   kívül
        helyezéséről  szóló 2007. évi LXXXII. törvény (a  továbbiakban:
        Jhk.)  2.  §  150.  pontja hatályon kívül helyezte  az  Európai
        Megállapodás hivatkozott rendelkezéseit. Ezért az Ügyrend 29. §
        c)  pontja  az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben  is
        visszautasította.
         
         1.4. Az indítványozó kezdeményezte továbbá a Grtv. 5/A. §  (4)
        bekezdésének   és   19/A.   §-ának   utólagos   alkotmányossági
        vizsgálatát. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte,  hogy
        az   Országgyűlés   elfogadta  a  gazdasági   reklámtevékenység
        alapvető  feltételeiről és egyes korlátairól  szóló  2008.  évi
        XLVIII.  törvényt  (a továbbiakban: Grtv2.), amelynek  42.  §-a
        hatályon kívül helyezte a Grtv.-t. A Grtv2. 39. § (2) bekezdése
        alapján a Grtv. 2009. március 1-jén veszítette hatályát.
         Az  Alkotmánybíróság gyakorlata, hogy hatályon kívül helyezett
        jogszabály alkotmányellenességét kivételesen, az Abtv.  38.  §-
        ában   foglalt  bírói  kezdeményezés  és  a  48.   §   szerinti
        alkotmányjogi panasz esetében vizsgálja [10/1992. (II. 25.)  AB
        határozat,  ABH  1992, 72, 76.; 335/B/1990. AB  határozat,  ABH
        1990,  261, 262.]. Továbbá akkor van mód utólagos normakontroll
        eljárásra,  ha  a  hatályát vesztett  jogszabály  helyébe  lépő
        jogszabály  tartalmilag  a korábbival azonos  (vagy  lényegében
        hasonló).  (137/B/1991.  AB határozat,  ABH  1992,  456,  457.;
        157/B/2003. AB határozat, ABH 2008, 1921, 1922.)
         
         1.5.    Az    Alkotmánybíróság   a    fentiekre    tekintettel
        megvizsgálta,  hogy a Grtv2. tartalmaz-e a  Grtv.  5/A.  §  (4)
        bekezdésével azonos vagy ahhoz lényegében hasonló szabályozást.
        A  Grtv.  5/A. § (4) bekezdése arról rendelkezett,  hogy  tilos
        közzétenni  – a szexuális árukon vagy a szexuális áruk  üzletén
        kívül  –  az olyan áru reklámját, amely szexuális ingerkeltésre
        irányul.  Az indítványozó ezt a rendelkezést tartalmában  azért
        kifogásolta, mert határozatlan megfogalmazású, és túlzottan tág
        körben korlátozza a vállalkozáshoz való jogot.
         A  Grtv2.  9.  § (3) bekezdése kimondja: „Tilos az  olyan  áru
        reklámja,  amely  rendeltetése szerint szexuális  ingerkeltésre
        irányul.”  A  (4) bekezdés értelmében ezt a tilalmat  nem  kell
        alkalmazni „a szexuális terméken, továbbá a szexuális  termékek
        üzletén   belül   elhelyezett  reklámra.”  Az  Alkotmánybíróság
        megállapítása  szerint a Grtv2. 9. § (3) bekezdése  tartalmilag
        azonos a Grtv. 5/A. § (4) bekezdésével, ezért nincs akadálya  a
        korábbi   rendelkezés  helyébe  lépő  szabály   alkotmányossági
        vizsgálatának.

         1.6.   Az   Alkotmánybíróság  megvizsgálta,  hogy   a   Grtv2.
        tartalmaz-e  a Grtv. 19/A. §-ával azonos vagy ahhoz  lényegében
        hasonló  szabályozást.  A  Grtv. 19/A.  §  érdemben  kifogásolt
        szövegrésze szerint: „Az eljáró szerv a még nyilvánosságra  nem
        hozott  reklám közzétételét megtiltja, ha megállapítja, hogy  a
        reklám  –  közzététele esetén – a gazdasági reklámtevékenységre
        vonatkozó rendelkezésbe ütközne.” Az indítványozó szerint ez  a
        rendelkezés  cenzúrát valósít meg, ezért sérti a  az  Alkotmány
        61. § (1) bekezdését.
         A  Grtv2.  27.  §-a  kimondja: „Az eljáró hatóság,  illetve  a
        bíróság a még közzé nem tett reklám közzétételét megtiltja,  ha
        megállapítja, hogy a reklám – közzététele esetén – a  gazdasági
        reklámtevékenységre   vonatkozó  rendelkezésbe   ütközne.”   Az
        Alkotmánybíróság  megállapítása  szerint  a  Grtv2.   27.   §-a
        tartalmilag azonos a Grtv. 19/A. §-ával, ezért nincs akadálya a
        korábbi   rendelkezés  helyébe  lépő  szabály   alkotmányossági
        vizsgálatának.
         
         1.7.  Az  indítványozó  kezdeményezte a  Grtvmód.  15.  §  (4)
        bekezdésének   alkotmányossági   vizsgálatát.   A    kifogásolt
        rendelkezés  szerint a szakminiszter a „világszintű  nemzetközi
        motorsportrendezvények  vonatkozásában,   különös   méltánylást
        érdemlő esetben, kérelemre, határozott időre” felmentést  adhat
        a  dohányreklám-tilalom alól. A Grtvmód.-nak ez a  rendelkezése
        nem került be a Grtv. szövegébe, mert nem annak módosításaként,
        hanem a szabályozás kiegészítéseként alkotta meg a törvényhozó.
         Az  Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a gazdasági
        reklámtevékenységről   szóló   1997.   évi    LVIII.    törvény
        módosításáról szóló 2006. évi CV. törvény kiegészítette a Grtv.-
        t  a szponzorálásra vonatkozó rendelkezésekkel, egyúttal a 6. §
        (2)  bekezdés a) pontjával hatályon kívül helyezte  a  Grtvmód.
        15.  § (4) bekezdését. Ezt követően sem a Grtv.-be, sem az  azt
        felváltó  –  az indítványok elbírálásakor hatályos –  Grtv2.-be
        nem    került   az   indítványban   kifogásolt   rendelkezéssel
        tartalmilag  azonos, vagy azzal lényegében  megegyező  szabály.
        Ezzel  párhuzamosan  a dohányreklámra vonatkozó  tilalom  alóli
        felmentés  eljárási szabályairól szóló 34/2006.  (VI.  8.)  GKM
        rendelet  a  7.  § (3) bekezdése alapján 2006. augusztus  31-én
        hatályát vesztette.
         Az  Ügyrend  31.  §  a) pontja alapján az Alkotmánybíróság  az
        eljárást  megszünteti,  ha  az  indítvány  benyújtása  után   a
        vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette, és  ezzel  az
        indítvány  tárgytalanná  vált.  Ezért  az  Alkotmánybíróság   a
        Grtvmód.  15.  § (4) bekezdésének alkotmányossági  vizsgálatára
        irányuló   eljárást  az  Ügyrend  31.  §  a)   pontja   alapján
        megszüntette.

         1.8.  Az indítványozó külön kifogásolta a Grtvmód. 14.  §  (2)
        bekezdését. Ez a szabály a Grtvmód. 8. §-a (a Grtv.  módosított
        13.   §-a)  hatályba  lépésének  idejét  állapította   meg.   A
        normaszöveg  szerint a Grtv. „e törvény 8. §-ával megállapított
        13.  §-a 2001. július 1-jén lép hatályba, azzal, hogy a 13.  §-
        ban  foglalt tilalmakat szabadtéri reklámhordozó vonatkozásában
        2002. január 1-jétől kell alkalmazni.”
         Az  Alkotmánybíróság  eljárása során azt  rögzítette,  hogy  a
        Jhk. 2. § 477. pontja hatályon kívül helyezte a Grtvmód. 8.  §-
        át,  továbbá a Grtv2. 42. §-ába foglalt hatályon kívül  helyező
        norma a Grtv. 13. §-ára is vonatkozik.
         A  jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a  továbbiakban:
        Jat.)  13.  §-a szerint a jogszabály akkor veszti hatályát,  ha
        más  jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha a jogszabályban
        meghatározott  határidő lejárt. Az Alkotmánybíróság  gyakorlata
        szerint a jogszabály formális hatályon kívül helyezés nélkül is
        hatályát  veszti,  ha a szabály alkalmazására  a  jogszabályban
        előírt  határidő  letelt, illetve, ha a  kifejezetten  hatályon
        kívül  nem  helyezett  jogszabályi  rendelkezések  teljesedésbe
        mentek,  és  így  már  nincs  mód arra,  hogy  a  jogalanyok  a
        jogszabályi   rendelkezés   alapján   jogot   (kötelezettséget)
        szerezzenek. [1239/B/1990., ABH 1991, 905, 906.; 298/B/1994. AB
        határozat,  ABH 1994, 696, 700.; 670/B/1997. AB határozat,  ABH
        1999,  600, 603.; 385/B/2001. AB végzés, ABH 2001, 1670,  1672-
        1673.;  35/2004.  (X. 6.) AB határozat, ABH  2004,  504,  505.;
        36/2007. (VI. 6.) AB határozat; ABH 2007, 432, 436.]
         Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg,  hogy  a
        Grtvmód.-nak a hatályba lépésről rendelkező 14. § (2) bekezdése
        formai  hatályon kívül helyezés nélkül is hatályát  veszítette.
        Utólagos  normakontroll  keretében  okafogyottá  vált   a   már
        hatályon kívül helyezett Grtv.-t módosító norma hatályba lépése
        idejének alkotmányossági vizsgálata.
         Ezért  az  Alkotmánybíróság a Grtvmód. 14. § (2)  bekezdésének
        alkotmányossági vizsgálatára irányuló eljárást az Ügyrend 31. §
        a) pontja alapján megszüntette.
         
         2.   A   Hajdú-Bihar   Megyei   Bíróság   bírája   öt   ügyben
        felfüggesztette    az    eljárást,    és    kezdeményezte    az
        Alkotmánybíróságon  a  Grtv.  13. §  (2)  bekezdésének  második
        fordulata  és  a (4) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének
        megállapítását,  megsemmisítését,  valamint  annak  kimondását,
        hogy a támadott normák a konkrét ügyekben nem alkalmazhatók.
         Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  konkrét  utólagos
        normakontrollra irányuló bírói kezdeményezés megfelel az  Abtv.
        38. §-ának, amely így rendelkezik:
         „(1)  A bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett –  az
        Alkotmánybíróság   eljárását   kezdeményezi,   ha   az   előtte
        folyamatban  levő  ügy elbírálása során olyan jogszabályt  vagy
        állami  irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek
        alkotmányellenességét észleli.
         (2)   Kérelemben  a  bíró  (1)  bekezdés  szerinti   eljárását
        kezdeményezheti  az,  aki  szerint a folyamatban  lévő  ügyében
        alkalmazandó jogszabály alkotmányellenes.”
         Az  Alkotmánybíróság eljárása során figyelembe vette  azt  is,
        hogy a Grtv. 13. § (2) bekezdésének második fordulata és a  (4)
        bekezdés  b)  pontja  –  a Grtv. egészével  együtt  –  hatályát
        vesztette.
         Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a bírói  kezdeményezés
        esetén  az  eljárást  nem  gátolja, ha a  jogszabály  időközben
        hatályát  veszti. [10/1992. (II. 25.) AB határozat,  ABH  1992,
        72,  76.; 335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.]. Ezért
        az    Alkotmánybíróság    megállapította,    hogy    a    bírói
        kezdeményezésben  kifogásolt jogszabályi  rendelkezések  érdemi
        vizsgálatának    –    a   bírói   kezdeményezésben    megjelölt
        alkotmányossági összefüggések tekintetében – nincs akadálya.

         3.1.   Az   Alkotmánybíróság  külön  vizsgálta  a   benyújtott
        alkotmányjogi panaszok befogadhatóságát.
         
         Az Abtv. 48. §-a kimondja:
         „(1)  Az  Alkotmányban biztosított jogainak  megsértése  miatt
        alkotmányjogi  panasszal  fordulhat az Alkotmánybírósághoz  az,
        akinek  a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása
        folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit  már
        kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára
        biztosítva.
         (2)    Az    alkotmányjogi   panaszt   a   jogerős   határozat
        kézbesítésétől  számított  hatvan  napon  belül  lehet  írásban
        benyújtani.”
         Az  Alkotmánybíróság eljárása során megállapította,  hogy  két
        dohánygyár összesen hat alkotmányjogi panaszt terjesztett  elő.
        Valamennyi alkotmányjogi panasz megyei bíróságnak közigazgatási
        határozat   felülvizsgálatára   irányuló   eljárásban    hozott
        határozata ellen irányul. Mindegyik ítélet jogerőre emelkedett,
        is   a   Pp.   340.  §  (1)  bekezdése  alapján   nincs   helye
        fellebbezésnek az ítéletek ellen.
         Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  alkotmányjogi
        panaszokat   a   törvényes  határidőn  belül   nyújtották   be.
        Befogadhatónak nyilvánította az Alkotmánybíróság  azt  a  2004.
        május  10-én postára adott beadványt is, amelyben a  dohánygyár
        egy  indítványban négy – lényegében azonos tartalmú –  bírósági
        határozatot  (a  legkorábbi  határozat  kézhezvételének  ideje:
        2004. március 9.) és annak kapcsán több alkalmazott jogszabályi
        rendelkezést kifogásolt.
         Valamennyi beadvány kezdeményezte a Grtv. 13. § (1)  bekezdése
        és    (4)    bekezdés    b)    pontja   alkotmányellenességének
        megállapítását, továbbá egy beadvány kifogásolta a Pp.  233.  §
        (3) bekezdés b) pontját is. Az Alkotmánybíróság megállapította,
        hogy  az  eljáró  bíróságok – az eljárások  során,  illetve  az
        ítéletek  jogi megalapozásakor – a konkrét ügyekben alkalmazták
        a hivatkozott rendelkezéseket.
         Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata értelmében  az  alkotmányjogi
        panasz  egyedi, jogalkalmazói aktus ellen irányuló jogorvoslat,
        amely   alkotmányos  alapjog  sérelme  esetén  vehető  igénybe.
        [Először:  57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272,  281-
        282.]  Ezért  a  panasz  akkor bírálható  el  érdemben,  ha  az
        indítványozó  megjelöli, konkrétan mely alapvető  jog  sérelmét
        eredményezte    az    alkotmánysértőnek   tartott    jogszabály
        alkalmazása.  Önmagában  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésére,
        illetve    a    jogbiztonságból    következő    normavilágosság
        követelményére történő hivatkozás nem elegendő. [676/D/2004. AB
        határozat, ABH 2007, 1652, 1655-1656.; 1140/D/2006. AB  végzés,
        ABH 2008, 3578, 3580.]
         Jelen     ügyben    az    alkotmányjogi    panaszok    alapján
        megállapítható, hogy az indítványozók Alkotmányban  biztosított
        jog  sérelmére hivatkoztak. A Grtv. 13. § (1) bekezdése és  (4)
        bekezdés  b)  pontja esetében a vállalkozáshoz való  jog  és  a
        szabad  véleménynyilvánításhoz való jog, a  Pp  .  233.  §  (3)
        bekezdés esetében a jogorvoslathoz való jog és a bíróság előtti
        egyenlőséghez  való jog sérelmét kifogásolták. Az indítványozók
        nem  önállóan,  hanem  az  alapjogi sérelmekkel  összefüggésben
        hivatkoztak  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében   szereplő
        jogállamiságból  következő  jogbiztonságra.  Ezért  ezeket   az
        indítványi  elemeket  az  Alkotmánybíróság  érdemi  elbírálásra
        alkalmasnak    minősítette,   és   az   alapjogi    sérelmekkel
        összefüggően kezelte.
         A     konkrét    normakontroll-eljárásra    tekintettel     az
        Alkotmánybíróság  rögzítette, hogy a bíróságok  által  elbírált
        ügyek  kapcsán az alkotmányjogi panaszok előterjesztői kétfajta
        cselekmény alapjogi védelmét igényelték az Alkotmánybíróságtól:
        dohánytermék  elnevezését tartalmazó feliratok elhelyezését  az
        üzletek  külső  homlokzatán; valamint  a  fogyasztóknak  szóló,
        nyereményjátékban    való    részvételre    történő    felhívás
        elhelyezését a dohánytermék dobozában.

        3.2.  Az egyik alkotmányjogi panasz előterjesztője másodlagosan
        kezdeményezte   alkotmányos  követelmény   megállapítását.   Az
        Alkotmánybíróság   gyakorlata  szerint:   az   Alkotmánybíróság
        kizárólag  az Abtv.-ben meghatározott, utólagos normakontrollra
        irányuló  hatásköreiben eljárva – azokkal szoros összefüggésben
        –  állapíthat  meg  alkotmányos követelményt.  Jogszabály  vagy
        állami  irányítás  jogi  eszköze  alkotmányos  normatartalmának
        megállapítására, illetve – önmagában – alkotmányos  követelmény
        megállapítására az Alkotmánybíróságnak nincs önálló hatásköre.”
        (Először:  292/B/2001.  AB határozat, ABH  2001,  1591,  1592.)
        Ebből következik, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz
        esetén sem állapít meg indítványra alkotmányos követelményt. Az
        indítványozónak  alanyi joga van arra, hogy az Alkotmánybíróság
        vizsgálja   meg   a   konkrét  ügyben  alkalmazott   jogszabály
        alkotmányosságát,  de  ahhoz nincs,  hogy  az  Alkotmánybíróság
        alkotmányos követelmény megállapításával orvosolja az  alapjogi
        jogsérelmet.
        Az  Ügyrend  29.  §  b)  pontja alapján az Alkotmánybíróság  az
        indítványt visszautasítja, ha az eljárásra nincs hatásköre.  Az
        Ügyrend  29.  §  c)  pontja  alapján  az  Alkotmánybíróság   az
        indítványt   visszautasítja,  ha   az   indítványozónak   nincs
        jogosultsága  az  eljárás  indítványozására.  Ezek  alapján  az
        Alkotmánybíróság  az  alkotmányos  követelmény  megállapítására
        irányuló indítványt visszautasította.

        Következésképpen az indítványok előzetes vizsgálata alapján  az
        Alkotmánybíróság arra a megállapításra jutott,  hogy  absztrakt
        utólagos  normakontroll keretében a Grtv2. 9. § (3) bekezdésére
        (szexuális  tartalmú  reklám) és 27.  §-ára  (gazdasági  reklám
        közzétételének  előzetes  megtiltása)  terjed  ki   az   érdemi
        alkotmányossági vizsgálat.
        Ezek  mellett  konkrét  normakontroll és  alkotmányjogi  panasz
        alapján  az érdemi alkotmányossági vizsgálat kiterjed  a  Grtv.
        13. § (1) bekezdésére, a (2) bekezdés második fordulatára és  a
        (4)  bekezdés  b)  pontjára (dohányreklámok  tilalma),  továbbá
        alkotmányjogi  panasz  alapján a Pp.  233.  §  (3)  bekezdésére
        (jogorvoslat   hiánya  eljárás  felfüggesztésének   elutasítása
        esetén).

                                      IV.
         
         Az     Alkotmánybíróság    a    gazdasági    reklámtevékenység
        alkotmányossági megítélésére vonatkozó gyakorlatát jelen ügyben
        irányadónak   tekinti,  és  az  indítványok   alapján   további
        megállapításokkal egészíti ki.

         1.   Az   Alkotmánybíróság  az  1270/B/1997.  AB  határozatban
        kimondta és az 37/2000. (X. 31.) AB határozatban megerősítette,
        hogy a gazdasági reklámtevékenységre kiterjed az Alkotmány  61.
        §  (1)  bekezdésében  biztosított szabad véleménynyilvánításhoz
        való jog védelme.
         Az    Alkotmánybíróság   határozatai   szerint   a   gazdasági
        reklámtevékenység  alkotmányjogi megítélésénél  is  abból  kell
        kiindulni,  hogy  az  Alkotmány 61.  §-a  nem  csupán  bizonyos
        eszmék,  tények és vélemények tekintetében biztosítja a  szabad
        véleménynyilvánítást, hanem magát a szabad kommunikációt,  a  –
        tág értelemben vett – véleménynyilvánítás lehetőségét részesíti
        védelemben.  [1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000,  713,  716.;
        37/2000.  (X.  31.)  AB  határozat, ABH  2000,  293,  295.]  Az
        Alkotmánybíróság a korábbi határozataiban a Markt Intern  GmbH-
        ügyre,  a Jacubowski-ügyre, valamint a Casado Coca-ügyre utalva
        kifejtette,   hogy   az  Emberi  Jogok   Európai   Bírósága   a
        kereskedelmi  információk  közlését  az  Emberi  jogok  európai
        egyezményének  a  szabad  véleménynyilvánításhoz   való   jogot
        biztosító 10. cikke által védett körbe vonja. [1270/B/1997.  AB
        határozat,  ABH  2000,  713, 714-715.;  37/2000.  (X.  31.)  AB
        határozat, ABH 2000, 293, 300-301.]
         
        2.  Az  Alkotmánybíróság  a  véleménynyilvánítás  szabadságával
        összefüggésben  is  kimondta az alapjogokra általában  irányadó
        követelményt, amely szerint „az állam akkor nyúlhat az  alapjog
        korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog  és  szabadság
        védelme  vagy  érvényesülése, illetve egyéb  alkotmányos  érték
        védelme  más  módon  nem  érhető el. Az alapjog  korlátozásának
        alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az  másik
        alapjog  vagy  szabadság  védelme vagy  egyéb  alkotmányos  cél
        érdekében  történik,  hanem  szükséges,  hogy  megfeleljen   az
        arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és
        az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő
        arányban  legyen  egymással. A törvényhozó a  korlátozás  során
        köteles  az  adott  cél elérésére alkalmas  legenyhébb  eszközt
        alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása,  ha
        az  kényszerítő  ok  nélkül, önkényesen  történik,  vagy  ha  a
        korlátozás  súlya  az elérni kívánt célhoz képest  aránytalan.”
        [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171. Előzménye:
        20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 67, 71-72.]

        Az   Alkotmánybíróság   gyakorlatában   a   véleménynyilvánítás
        szabadságának kitüntetett jelentősége van az alapjogok  között.
        „Ez   a   kitüntetett   szerep   nem   vezet   arra,   hogy   a
        véleménynyilvánítás      szabadságához      fűződő      alapjog
        korlátozhatatlan  lenne,  de mindenképpen  azzal  jár,  hogy  a
        szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen  kevés
        joggal  szemben  kell csak engednie, a véleményszabadság  tehát
        törvénnyel is csak kivételesen és szűk körben korlátozható  egy
        másik   alapjog  vagy  egyéb  alkotmányos  érték   védelmében.”
        [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.; 24/1996.  (VI.
        25.)  AB  határozat,  ABH 1996, 107.;  33/1998.  (VI.  25.)  AB
        határozat, ABH 1998, 256.; 96/2008. (VII. 3.) AB határozat, ABH
        2008, 816, 821.]
         
        3.  Az  1270/B/1997. AB határozat úgy foglalt állást,  hogy  „a
        kereskedelmi jellegű információk közzététele esetében szélesebb
        körű  állami beavatkozás lehet alkotmányosan indokolt,  mint  a
        véleményközlés  egyéb eseteiben.” [ABH 2000, 718.  Megerősítve:
        37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293, 295.]
        Ezt  az Alkotmánybíróság azzal indokolta, hogy az alkotmányjogi
        gyakorlatban a kifejezés szabadságát „elsősorban mint az  egyén
        önkifejezésének,    személyisége   szabad   kibontakoztatásának
        elengedhetetlen eszközét és az egyén demokratikus társadalomban
        való  részvételét  elősegítendő részesítette többletvédelemben.
        Minthogy  azonban  a  gazdasági reklámok nem  állnak  közvetlen
        kapcsolatban  a  véleményszabadság ezen alapértékeivel,  hiszen
        azok    célja    sokkal   inkább   az   áru    értékesítésének,
        megismertetésének, igénybevételének előmozdítása (Grtv. 2. § g)
        pont)   és   nem   az  egyén  önkifejezésének,  a  demokratikus
        párbeszédben  való  részvételének lehetővé  tétele,  az  ilyen,
        kereskedelmi célú információk esetében a korlátozás  lehetősége
        szélesebb  körben minősülhet alkotmányosnak.” (1270/B/1997.  AB
        határozat, ABH 2000, 718.)

        Az  Alkotmánybíróság  azt is megfogalmazta,  hogy  „a  valótlan
        kereskedelmi   információk   közlésének,   illetve   a    valós
        információk  elhallgatásának olyan, az emberi egészségre  káros
        következményei  is  lehetnek,  amelyek  indokolttá   teszik   a
        közzététel  korlátozását.  Amíg  egyéb  esetekben  a  kifejezés
        szabadsága   révén   egy-egy   valótlan   kijelentés   cáfolata
        orvosolhatja  az  esetleges  sérelmeket,  addig  a  hamis  vagy
        megtévesztő    reklám    adott   esetben   visszafordíthatatlan
        következményekkel is járhat.” [1270/B/1997. AB  határozat,  ABH
        2000, 713, 725.; 37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293,
        295.]

        A  gazdasági  reklámok esetén alkalmazandó  alapjog-korlátozási
        teszttel  kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejtette,  hogy  a
        gazdasági reklámtevékenység „mások személyhez fűződő  jogai,  a
        fogyasztói jogok vagy akár a tisztességes verseny érdekében, az
        elérni  kívánt céllal arányos módon alkotmányosan korlátozható.
        Az  Alkotmánybíróság feladata annak eldöntése, hogy a kifejezés
        szabadsága  és  a vele szemben álló alkotmányos jogok,  érdekek
        összeütközésekor a véleményszabadság korlátozása az alkalmazott
        alapjogi   teszt  alapján  elkerülhetetlenül  szükségesnek   és
        arányosnak tekinthető-e.” (ABH 2000, 718.)

        Ez  alapján állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a  Grtv.-
        nek  az  a  rendelkezése, amely „megtiltja a személyhez  fűződő
        jogokat,  illetve a kegyeleti jogot sértő reklám  közzétételét,
        az  emberi  méltósághoz  való alapjog  érvényesülése  érdekében
        korlátozza  a  közlés  szabadságát. E korlátozás  a  személyhez
        fűződő  jogok  sérelmének  megelőzése érdekében  szükséges,  és
        arányban áll a törvényhozó által elérni kívánt céllal, az egyén
        méltóságának   védelmével.”  (ABH  2000,  717.)   A   gazdasági
        reklámokra  vonatkozó  szélesebb  körű  korlátozási   lehetőség
        alapján  mondta  ki  az Alkotmánybíróság, hogy  „nagyobb  érdek
        fűződik  a személyek méltóságának védelméhez, mint a vélemények
        közlésének korlátlan szabadságához.” (ABH 2000, 718.)

        Az Alkotmánybíróság az 1270/B/1997. AB határozatban összegezte,
        hogy  az  Emberi Jogok Európai Bírósága az Egyezmény 10.  cikke
        védelme   alatt   állónak   tekinti  a   kereskedelmi   jellegű
        információkat, de nem részesíti azokat akkora védelemben,  mint
        amekkora  védelmet az egyéb vélemények, elsősorban a  politikai
        vélemények élveznek, és széles körű mérlegelési jogot  biztosít
        a tagállamoknak a reklámok korlátozása terén. Ez az alacsonyabb
        szintű   védelem  azt  jelenti,  hogy  a  strasbourgi   bíróság
        mindeddig       szükségesnek,      ennek      következményeképp
        egyezménykonformnak ítélt minden olyan korlátozást,  amelyet  a
        részes  államok  „mások  jogai”, tehát a  fogyasztók,  vásárlók
        jogai érdekében alkalmaztak. (ABH 2000, 715.)
         
         4. Jelen ügyben az indítványok felvetették az Alkotmány 61.  §
        (1)  bekezdésében elismert véleményszabadság és a  kereskedelmi
        szólásszabadság  (azon belül a gazdasági reklámok)  viszonyának
        további  tisztázását. Az egyik indítványozó szerint indokolt  a
        gazdasági, kereskedelmi jogalanyok szólásszabadságának  kiemelt
        védelme.  Egy másik indítványozó érvelése viszont azon alapult,
        hogy  a  kereskedelmi  szólás csak  a  véleményszabadság  egyéb
        eseteihez  képest részesül gyengébb alkotmányos védelemben,  de
        ez az általános alapjogi védelemhez hasonló védelmet jelent.
         
         4.1.  Az  Alkotmánybíróság fenntartja  az  eddigi  döntéseiben
        foglalt   elvi   megállapítást,  hogy  a   gazdasági   reklámok
        elsősorban  nem az egyéni önkifejezésre, illetve a demokratikus
        párbeszédben   való   részvételre   irányulnak,    hanem    áru
        értékesítésének,       megismertetésének,      igénybevételének
        előmozdítására,  ezért  nem  állnak  közvetlen  kapcsolatban  a
        véleményszabadság  alapértékeivel.  Az  Alkotmánybíróság  –   a
        strasbourgi   gyakorlathoz  hasonlóan  –  ezzel   indokolta   a
        reklámtevékenység alacsonyabb szintű alapjogi védelmét.
         Ugyanakkor   a   gazdasági  reklámok   nem   azonosíthatók   a
        kereskedelmi kommunikációval, mivel a kereskedelmi  közléseknek
        (commercial     speech)    csak    egy     része     tekinthető
        reklámtevékenységnek (advertising). További tisztázást igényel,
        hogy  miként határolható el az egyéni önkifejezés és a közéleti
        szólás  „erősebb”  védelme és a kereskedelmi szólás  „gyengébb”
        védelme.  (A kereskedelmi és a politikai szólás elhatárolásának
        nehézségeit  tárgyalta az Emberi Jogok Európai Bírósága  a  VgT
        Verein  gegen Tierfabriken kontra Svájc ügyben, a 2001.  június
        28-i ítéletében.)
         
         Az  Alkotmánybíróság  jelen ügyben azt  hangsúlyozza,  hogy  a
        gyengébb alkotmányos védelemben részesülő kereskedelmi  szólást
        a kizárólagos, illetve meghatározó gazdasági érdek különbözteti
        meg  más közlésektől. Az Emberi Jogok Európai Bírósága irányadó
        döntése    szerint    a    szólás   nem   minősíthető    csupán
        kereskedelminek,  ha  számottevő  közérdek   mutatható   ki   a
        közléssel  összefüggésben. (Barthold kontra Németország,  1985.
        március  25-i  ítélet.)  A  Német  Szövetségi  Alkotmánybíróság
        határozata szerint a kereskedelmi jogalany (a konkrét ügyben  a
        Benetton   cég)  közlése  a  szólásszabadság  körébe  tartozik,
        amennyiben  közérdekű tárgykörre vonatkozik, illetve hozzájárul
        a  közvélemény  formálásához.  (BVerfGE,  102,  347,  359.)  Az
        Egyesült   Államok   Legfelsőbb   Bírósága   gyakorlatában   az
        úgynevezett   Central   Hudson  meghatározás   szerint   az   a
        kereskedelmi  szólás,  amely kizárólag  a  közlő  és  a  közlés
        címzettjeinek gazdasági érdekeivel áll összefüggésben. [Central
        Hudson  Gas  and Electricity Corporation versus Public  Service
        Commission,  447 US 557, 562 (1980).] Amennyiben egy  gazdasági
        hirdetés   jelentős  közérdekű  kérdéshez  kapcsolódik,   akkor
        vonatkozik  rá  a  szólásszabadság  védelme.  [Bigelow   versus
        Virginia, 421 US 809 (1975).]

         A   közléshez   fűződő  gazdasági  érdekek   kizárólagosságát,
        illetve  meghatározó voltát és súlyát részben a közlés  tárgya,
        tartalma mutatja meg. Kizárólag gazdasági érdek miatt megjelenő
        közlésnek   minősül  például  egy  adott  termék  meghatározott
        eladási  áráról  vagy  jellemzőiről szóló nyilvános  információ
        vagy  más  hasonló kereskedelmi tevékenység. Mivel az Alkotmány
        61.  §-a a nyilvános kommunikációt védi, szintén kívül esnek  a
        véleményszabadság   alkotmányos  védelmén   azok   az   üzleti,
        kereskedelmi   kommunikációk,  amelyeket   a   gazdasági   élet
        szereplői  egymás  között folytatnak  a  szerződéses  és  egyéb
        gazdasági   viszonyaikban.  Az  Alkotmánybíróság  egy   korábbi
        határozatában ezt így közelítette meg: „Nem vagy  alig  jelenik
        meg  (…)  a  véleménynyilvánításnak és a sajtónak a  demokrácia
        védelmében játszott szerepe azokban az esetekben, amelyekben  a
        közleményt   gazdasági   érdekből  a   gazdasági   élet   egyik
        résztvevője teszi gazdasági verseny keretei között a  gazdasági
        élet    másik   résztvevőjéről;   ilyenkor   e   szabadságjogok
        korlátozása tágabb körben lehetséges.” [57/2001. (XII.  5.)  AB
        határozat, ABH 2001, 484, 494.]
         
         Természetesen    adódhatnak    nehézségek    a    kereskedelmi
        környezetben  megjelenő  közlésekhez kötődő  gazdasági  érdekek
        meghatározó  voltának vagy kizárólagosságának megítélésében.  A
        kereskedelmi    kommunikáció    összefonódhat    a     közügyek
        megvitatásával  vagy a művészi önkifejezéssel, és  a  gazdasági
        jogalanyok megnyilvánulásai tükrözhetnek társadalmi kérdésekben
        való   felelős  állásfoglalást,  értékítéletet.  A  kulturális,
        művészeti     javak     megjelennek    reklámozott     áruként,
        szolgáltatásként,  valamint  figyelemfelkeltő   eszközként   is
        kötődhetnek a gazdasági reklámtevékenységhez.

        Az   Alkotmánybíróság   álláspontja  szerint   az   óhatatlanul
        előforduló határesetekben a vélelem az, hogy az Alkotmány 61. §-
        a  által  védett  szólásszabadságról  van  szó,  és  az  szorul
        igazolásra,  hogy  a  konkrét esetben  nincs  védendő  érték  a
        gazdasági érdekeken túl.

        A  közlés tárgyával és tartalmával összefüggő további szempont,
        hogy  a  fogyasztók  tájékoztatáshoz való joga  indokolhatja  a
        kereskedelmi  szólás védelmét és korlátozását is. A  fogyasztók
        jogai  alapján  részesülhet alkotmányos védelemben  a  termékek
        különféle   jellemzőiről   szóló  objektív,   nem   megtévesztő
        tájékoztatás. [1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000,  713,  723.
        Ehhez  hasonlóan: Irwin Toy versus A-G of Quebec (1989)  1  SCR
        927.] Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a kereskedelmi
        információkhoz   való  hozzáférés  biztosítása   a   fogyasztók
        informált  gazdasági döntéseit segíti elő (Casado  Coca  kontra
        Spanyolország, 1994. február 24-i ítélet.), ezért az  Alkotmány
        61.  §-a  nem  biztosít  jogot a fogyasztók  számára  az  ilyen
        információk megismeréséhez.
         Másfelől    a    fogyasztók   jogai   miatt   nem   érvényesül
        maradéktalanul  a  tartalmi  semlegesség  elve  a  kereskedelmi
        közlések  esetében. A fogyasztókat megtévesztő  reklám  tilalma
        nem  sérti  az  Alkotmány  61.  §-át.  [37/2000.  (X.  31.)  AB
        határozat, ABH 2000, 293, 295.]
         
         A    közléshez    fűződő    gazdasági   érdekek    jelentősége
        összefüggésben  áll  a  közlés alanyaival  is.  A  kereskedelmi
        közlések  gyengébb  alkotmányos védelme  azon  alapul,  hogy  a
        gazdasági  hirdetők és más kereskedelmi jogalanyok számára  nem
        az  egyéni  önkifejezést és önmegvalósítást vagy a demokratikus
        párbeszédben  való részvételt valósítják meg a közlések,  hanem
        gazdasági  érdekeket szolgálnak. Figyelembe kell venni  azonban
        azt is, hogy a – a hatályos jogszabályok által kínált jogalanyi
        formákat   tekintve   –   gazdasági   jogalanyok   nem   minden
        megszólalása  irányul  áru értékesítésére,  és  a  megszólalást
        motiváló   üzleti  érdekek  összekapcsolódhatnak   a   közügyek
        megvitatásával.  Az  üzleti élet számos  aktora  is  a  közélet
        résztvevője,  azok  is  kifejthetik álláspontjukat,  például  a
        gazdaságpolitikai  ügyekben,  a termékeiket,  szolgáltatásaikat
        érintő   jogszabályi  változtatásokkal  kapcsolatban   stb.   A
        gazdasági jogalanyok is hozzájárulhatnak a tudományos ismeretek
        megvitatásához és terjesztéséhez. Ezért a gazdasági  jogalanyok
        nyilvános  kommunikációjának megítélése a közlés  kommunikációs
        céljától  és a védendő értékekhez (egyéni önkifejezés, közéleti
        diskurzus  fenntartása) való viszonyától függ. Mindazonáltal  a
        gazdasági  érdekek  által motivált kereskedelmi  kommunikációra
        nem  terjed  ki  a  véleménynyilvánítás  szabadságának  kiemelt
        védelme.
         
         További  megfontolásokra ad okot, hogy léteznek olyan  indokok
        is,   amelyek  speciális  területeken  szükségessé   teszik   a
        gazdasági  jogalanyok közéleti ügyekben történő megszólalásának
        korlátozását. Az Alkotmánybíróság először a 37/1992. (VI.  10.)
        AB  határozatban  utalt  arra, hogy  az  Alkotmány  61.  §  (4)
        bekezdése kifejezetten kötelezi az Országgyűlést arra,  hogy  a
        tájékoztatási monopóliumokat törvénnyel akadályozza  meg.  (ABH
        1992,   227,   231.)   A  későbbi  gyakorlat   következetes   a
        tekintetben,  hogy  a tájékoztatási monopóliumok  létrejöttének
        megakadályozása    és    a   véleménypluralizmus    fenntartása
        alkotmányos  cél. Az Alkotmánybíróság az elektronikus  médiával
        összefüggésben  fogalmazta  meg,  hogy  indokolt  speciális,  a
        sokoldalú   tájékoztatásra  vonatkozó  előírások   meghozatala,
        amelynek  célja az, hogy a politikai közösség tagjai  közérdekű
        kérdésekben  a releváns vélemények ismeretében alakíthassák  ki
        álláspontjukat. [1/2007. (I. 18.) AB határozat, ABH  2007,  45,
        50-51.]  A  kereskedelmi szólások körében ilyen  veszély  lehet
        például,   ha   a  tőkeerős  vállalkozások  szponzorként   vagy
        hirdetőként    (akár   politikai   vélemények    támogatóiként)
        korlátlanul   megjelenhetnek  a  televíziós  műsorokban,   mert
        kiszoríthatják   a   gyengébb   anyagi   háttérrel   támogatott
        álláspontokat   a   „vélemények   piacáról”.   Ezáltal    olyan
        véleménymonopólium  alakulhat ki, amely ellentétes  a  plurális
        tájékoztatásra vonatkozó alkotmányossági elvárásokkal. Az ilyen
        egyoldalú kommunikáció torzítja a politikai döntéshozatalt.

         4.2.  Tehát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  közlés
        alkotmányos  védelmének megítéléséhez minden  esetben  egyaránt
        figyelembe  kell  venni egyfelől a közlő  személyét,  a  közlés
        célját és tárgyát, másfelől a jogszabályi korlátozás indokát és
        mértékét.
         
         A   kereskedelmi  szólás  alkotmányos  védelmének  terjedelmét
        meghatározza,  hogy milyen erősségű alkotmányos  indok  hozható
        fel  a korlátozás mellett. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában  a
        szükségességi-arányossági  teszt  szerint   mások   (köztük   a
        fogyasztók)   jogai,   az  állam  intézményes   alapjog-védelmi
        kötelezettsége    (például   az   elektronikus    médiában    a
        véleménymonopóliumok megakadályozása), valamint közérdekű célok
        (például    kiskorúak,   közegészség,   közbiztonság   védelme)
        jelenthetik   az   alkotmányosan  védett  kereskedelmi   szólás
        indokolt,  szükséges korlátait. Ezeket a célokat az  arányosság
        elveinek     megfelelően    lehet    érvényre    jutattni     a
        szólásszabadsággal szemben.

                                      V.

         Az  Alkotmánybíróság az indítványozók konkrét kifogásai  közül
        először  azt  vizsgálta meg, amelyik általános  reklámkorlátozó
        szabályt  érintett.  Az egyik indítványozó  utólagos  absztrakt
        normakontrollra  irányuló  kezdeményezésében  azért  támadta  a
        Grtv2.  27.  §-át, mert álláspontja szerint a gazdasági  reklám
        közzétételének  megtiltását  lehetővé  tevő  szabály   előzetes
        cenzúrát  valósít  meg,  ezért sérti az  Alkotmány  61.  §  (1)
        bekezdésében  elismert  véleménynyilvánítási  szabadságot.   Az
        indítványozó  másodlagosan azt is állította,  hogy  a  támadott
        rendelkezés  ellentétes  a  61. §  (3)  bekezdésével,  mert  az
        Országgyűlés   nem   kétharmados  többséggel   fogadta   el   a
        törvénymódosítást.
         
         A  Grtv2.  27. §-a formai és tartalmi értelemben is azonos  az
        indítványozó    által    eredetileg    kifogásolt    Grtv.-beli
        rendelkezéssel. Az új szabály szövege (Grtv2. 27. §) megegyezik
        a  korábbival (Grtv. 19/A. §), és az Országgyűlés ugyanúgy  nem
        kétharmados törvényi rendelkezésként fogadta el, mint  a  Grtv.
        korábbi  módosítását. Ezért az Alkotmánybíróság a formai  és  a
        tartalmi kifogást is érdemben vizsgálta meg.

        1.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlata, hogy  formai  és  tartalmi
        kifogások  esetén  először a formai alkotmányossági  kifogásról
        foglal állást. [Először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH
        1991, 297, 299-300.]
         
         Az  Alkotmány 61. § (3) bekezdése – speciális szabályként –  a
        sajtó   szabadságáról  szóló  törvény  és  a  közérdekű  adatok
        nyilvánosságáról  szóló törvény elfogadásához  követeli  meg  a
        jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát. Az
        Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ez a formai követelmény  az
        „alkotmányi  rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott
        törvényre”  vonatkozik, amely az „alapjog  érvényesítésének  és
        védelmének  irányát”  határozza  meg.  [4/1993.  (II.  12.)  AB
        határozat, ABH 193, 48, 49.] A kétharmados törvényt  nem  lehet
        módosítani  vagy  hatályon kívül helyezni  egyszerű  többséggel
        elfogadott  törvénnyel. [1/1999. (II. 24.)  AB  határozat,  ABH
        1999,  25.]  A kétharmados követelmény továbbá nem  csupán  egy
        adott  törvényre,  hanem  a  törvény  „koncepciójának  lényeges
        elemére” vonatkozik, ezért a kétharmados törvény koncepcionális
        elemei  csak ugyanilyen formai feltételekkel emelhetők  át  más
        törvénybe.  [31/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABH 2001,  258.;
        95/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1327, 1335.]
         Az   Alkotmánybíróság   a   cenzúra   tilalmára,   illetve   a
        sajtószabadságra     vonatkozó    szabályok     alkotmányossági
        vizsgálatakor   még   nem  foglalt  állást   a   kétharmadosság
        kérdésében. Az ügyek egy részében ez azért nem merülhetett fel,
        mert  a  törvényt eleve kétharmados többséggel  fogadta  el  az
        Országgyűlés.  Idetartoznak  a rádiózásról  és  televíziózásról
        szóló  1996.  évi I. törvény egyes rendelkezéseit felülvizsgáló
        határozatok.   Más   esetben  azért  nem   kerül   előtérbe   a
        kétharmadosság   problémája,   mert   az   indítvány   tartalmi
        kifogásokat   fogalmazott  meg.  Idetartoznak  a   köztársasági
        elnöknek  az  előzetes  alkotmányossági  kontrollra  benyújtott
        indítványai alapján indult eljárások közül a büntetések  és  az
        intézkedések  végrehajtásáról szóló 1979. évi 11.  törvényerejű
        rendelet  módosításának  vizsgálata  [13/2001.  (V.   14.)   AB
        határozat,  ABH 2001, 177.], valamint a Polgári Törvénykönyvről
        szóló 1959. évi IV. törvény módosításának vizsgálata. [57/2001.
        (XII. 5.) AB határozat, ABH 2001, 484.]
         Egy  ügyben az Alkotmánybíróság formai és tartalmi  alapon  is
        megállapított  alkotmányellenességet az  Alkotmány  61.  §-ával
        összefüggésben.  A  Magyar Rádióról és  a  Magyar  Televízióról
        szóló  1047/1974.  (IX.  18.)  MT határozat  6.  pontját  azért
        semmisítette  meg az Alkotmánybíróság, mert a  Jat.  elfogadása
        után  törvényhozási tárgykörbe tartozó módosításként került  az
        MT  határozat rendelkezései közé (az Alkotmány 35. §-án alapuló
        formai  indok), és sértette a véleménynyilvánítás  és  a  sajtó
        szabadságát  (az  Alkotmány 61. §-án alapuló  tartalmi  indok).
        [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227.]

         2.  Az  Alkotmánybíróságnak  a  jogforrási  szintre  vonatkozó
        formai  kérdés megválaszolása előtt szükségképpen  állást  kell
        foglalnia – az adott ügyre vonatkozóan – az alapjog fogalmáról,
        illetve   tartalmáról.  Ez  elengedhetetlen  ahhoz,   hogy   az
        Alkotmánybíróság  meg  tudja állapítani,  hogy  az  „alkotmányi
        rendelkezés      közvetlen      végrehajtására”,       „alapjog
        érvényesítésének és védelmének irányára”, illetve  az  alapjogi
        garanciákat   tartalmazó   törvény   „koncepciójának   lényeges
        elemére”  vonatkozik-e a szabályozás. Vagyis  az  ilyen  formai
        alapjog-korlátozási vizsgálatokban implicit vagy explicit módon
        az  adott  alapjog  mibenlétéről is dönt  az  Alkotmánybíróság.
        Tulajdonképpen  ez  az  egyik  előfeltétele  annak,  hogy   sor
        kerüljön  a  norma  alkotmányossági vizsgálatára.  [Először  az
        abortusszal  összefüggésben: 64/1991. (XII. 17.) AB  határozat,
        ABH  1991,  297, 300-302.; a gyülekezési joggal összefüggésben:
        4/2007. (II. 13.) AB határozat, ABH 2007, 911.]
         Következésképpen   jelen   ügyben   elsődlegesen   azt    kell
        megvizsgálni, hogy a támadott szabály milyen összefüggésben áll
        a sajtószabadsággal és a cenzúra tilalmával. Ennek érdekében az
        Alkotmánybíróság áttekintette az erre vonatkozó határozatait.
         
        2.1.  Az  Alkotmánybíróság  először  a  30/1992.  (V.  26.)  AB
        határozatban  mutatott rá, hogy a sajtószabadság  lényegében  a
        véleménynyilvánítási  jogból  eredő  külön  nevesített   jognak
        tekinthető,   amely  felöleli  valamennyi  médium  szabadságát,
        továbbá az információk megszerzésének szabadságát is (ABH 1992,
        167,    171.).    A   sajtószabadságra   vonatkozó    speciális
        alkotmányossági szempontokat a 37/1992. (VI. 10.) AB  határozat
        fejtette  ki:  „A  sajtó  szabadságát  arra  figyelemmel   kell
        garantálnia  az  államnak, hogy a ’sajtó’ a  véleményalkotáshoz
        szükséges  információszerzésnek,  a  véleménynyilvánításnak  és
        véleményformálásnak  kitüntetett fontosságú  eszköze.  Ahogy  a
        sajtószabadság joga a véleménynyilvánításhoz való  jogból  mint
        anyajogból vezethető le, úgy a véleménynyilvánításhoz való  jog
        kitüntetett  volta is annyiban vonatkozik a sajtó szabadságára,
        amennyiben  az  a  véleménynyilvánítás  alkotmányos   alapjogát
        szolgálja.
        A  sajtó nemcsak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem  a
        tájékoztatásé  is, azaz alapvető szerepe van a  véleményalkotás
        feltételét  képező  tájékozódásban.  Az  Alkotmány  61.  §  (1)
        bekezdése    is   egymás   mellett   tartalmazza    a    szabad
        véleménynyilvánításhoz,    továbbá    a    közérdekű     adatok
        megismeréséhez és terjesztéséhez való jogot.
        (…)  A sajtószabadságot (…) elsősorban az állam tartalmi be nem
        avatkozása  biztosítja;  ennek  felel  meg  például  a  cenzúra
        tilalma   és   a   szabad  lapalapítás  lehetősége.   Ezzel   a
        tartózkodással  az  állam  elvileg  lehetővé  teszi,   hogy   a
        társadalomban   meglévő  vélemények,   valamint   a   közérdekű
        információk teljessége megjelenjen a sajtóban.” [ABH 1992, 227.
        Megerősítve:  36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH  1994,  219,
        223.]

        Az  Alkotmánybíróság a 20/1997. (III. 19.) AB  határozatában  a
        sajtóról   szóló   1986.  évi  II.  törvény  (a   továbbiakban:
        sajtótörvény)  azon  rendelkezését  vizsgálta,  amely  lehetővé
        tette  az  ügyész számára, hogy valamely sajtótermék vagy  irat
        nyilvános közlésének megtiltását kérje a bíróságtól, illetve  a
        nyilvános   közlést   ő  maga  azonnal  felfüggessze,   ha   az
        bűncselekményt   valósított  meg,  bűncselekmény   elkövetésére
        hívott  fel, közerkölcsöt sértett vagy mások személyhez  fűződő
        jogainak  sérelmével  járt, úgyszintén  ha  az  időszaki  lapot
        nyilvántartásba vétel előtt vagy annak hiányában terjesztették.
        Az Alkotmánybíróság részben alkotmányellenesnek minősítette ezt
        a  rendelkezést:  az  ügyésznek a  személyhez  fűződő  jogokkal
        kapcsolatos   indítványozási  jogosultsága  szükségtelenül   és
        aránytalan   mértékben   korlátozhatja   az   emberi   méltóság
        összetevőjét képező önrendelkezés szabadságát.
        A  testület azt is megállapította, hogy „az ügyész és a bíróság
        támadott   döntési  jogosultságai  nem  foglalják  magukban   a
        sajtótermék útján közölni szánt gondolatok tartalmának kötelező
        előzetes  közhatalmi ellenőrzését, értékelését  és  minősítését
        abból a szempontból, hogy azok sajtótermékként előállíthatók-e.
        Ezért   a   támadott   döntési  lehetőségek   nem   tekinthetők
        cenzúrának,  tehát  azok  nem sértik a  sajtószabadsághoz  való
        jogot”. (ABH 1997, 85, 95.)

        A  13/2001.  (IV. 14.) AB határozat – részben a 20/1997.  (III.
        19.)   AB   határozattól   való  megkülönböztetés   alapján   –
        megállapította,  hogy alkotmányellenes cenzúrának  minősül  „az
        elítélt,  az  előzetesen letartóztatott,  illetve  az  elzárást
        töltő   elkövető   sajtó   útján  történő  nyilatkozattételének
        korlátozhatósága   a   közbiztonság,   mások   jóhírneve   vagy
        személyhez  fűződő  jogainak védelme, a bűnözés  megelőzése,  a
        szolgálati    titok   és   egyéb   bizalmas   adat   közlésének
        megakadályozása  érdekében.” (ABH 2001, 177.) Ezzel  szemben  a
        sajtótörvény  korábban vizsgált szakasza  „a  gyakorlatban  nem
        volt  alkalmas előzetes cenzúra megvalósítására, szemben a most
        vizsgált,  a  cenzúra  klasszikus  esetét  jelentő  jogszabályi
        megoldással,  az  ügyész  ugyanis  a  sajtótörvény  alapján   –
        kötelezően előírt előzetes engedélyezési rendszer hiányában – a
        lapok  kinyomtatását követően, azok terjesztését  függeszthette
        fel,  vagy a sajtótermék terjesztésének, árusításának  utólagos
        megtiltását kérhette a bíróságtól.” (ABH 2001, 204.)
        „A  véleménynyilvánítási  szabadság  érvényesülésének  lényeges
        garanciája   a  kifejezésre  juttatandó  gondolatok   előzetes,
        tartalmi  szempontú vizsgálatának tilalma.  Olyan  eleme  ez  a
        szólás  szabadságának, amely kifejezett alkotmányos rendelkezés
        nélkül  is e szabadság elengedhetetlen biztosítéka. Minthogy  a
        cenzúra   a   szabad  véleménynyilvánításhoz   fűződő   alapjog
        legsúlyosabb korlátozását jelenti, a közlés előzetes cenzúrával
        történő korlátozása csak szélsőséges esetekben, rendkívül  szűk
        körben,     pontosan     körülhatárolt     módon     minősülhet
        alkotmányosnak.” (ABH 2001, 205.)

         A  34/2009.  (III. 27.) AB határozat szintén a 20/1997.  (III.
        19.)  AB  határozattól való megkülönböztetés alapján állapított
        meg    alkotmányellenes   cenzúrát   a    sajtótörvényben.    A
        sajtószabadság  alkotmányellenes korlátozását valósítja  meg  a
        sajtótörvény   azzal,  hogy  „megtiltja  annak   a   lapnak   a
        regisztrációját, amely vélhetően személyiségi jogi sérelmet fog
        megvalósítani,   illetve  azzal,  hogy  elrendeli   a   bármely
        személyiségi  jogi  sérelmet  megvalósító  időszaki  lapnak   a
        nyilvántartásból való mérlegelés nélküli törlését”. (ABK  2009.
        március, 269.)
         A  döntés  indokolása megállapította: „Azzal, hogy a jogalkotó
        nem  csupán  az időszaki lapok címének és céljának bejelentését
        írja  elő,  hanem  a  bejelentett cél vizsgálatát  –  tehát  az
        előzetes  tartalmi ellenőrzést – is, lényegében az  információk
        hozzáférhetőségének   és   terjesztésének   a    felügyeletéről
        rendelkezik.  A  nyilvántartásba vételt végző  hatóság  döntési
        jogosultsága  így magában foglalja a sajtótermék útján  közölni
        szánt  gondolatok tartalmának előzetes közhatalmi ellenőrzését,
        értékelését  és  minősítését abból  a  szempontból,  hogy  azok
        sajtótermékként  forgalomba  hozhatók-e.  Ez  pedig  cenzúrának
        minősül.”
         A  határozat  értelmében a hatóság feljogosítása  az  időszaki
        lapok   nyilvántartásból   való  törlésére   „a   sajtótermékek
        folyamatos  tartalmi  kontrollját  intézményesíti”.  A  „törlés
        (amely  az érintett sajtótermék nyilvános terjesztését kizárja)
        a  sajtószabadság  szempontjából  rendkívül  súlyos  szankció”,
        amely „az enyhe vagy egyszeri jogsértés miatti betiltással való
        fenyegetés  alkalmas  lehet  a vélemények,  viták  indokolatlan
        elfojtására”. (ABK 2009. március, 273.)
         
         Az  Alkotmánybíróság az említett határozataiban többször utalt
        az  Európai  Emberi  Jogi  Bíróság 1991.  november  26-án  kelt
        ítéletére  az  Observer és Guardian kontra  Egyesült  Királyság
        ügyben.  Eszerint  „az előzetes korlátozásoknak  olyan  nagy  a
        kockázata,  hogy azok a Bíróságtól rendkívül gondos vizsgálatot
        követelnek meg. Ez különösen érvényes a sajtóra, mivel a  hírek
        mulandó  javak,  s  nyilvánosságra  hozásuk  akár  csak   rövid
        késedelme   is   megfoszthatja  őket   minden   értéküktől   és
        érdekességüktől”. [Először: 20/1997. (III. 19.)  AB  határozat,
        ABH 1997, 85, 97.]
         
         2.2.  Jelen  ügyben  az  alkotmányossági  vizsgálat  tárgya  a
        Grtv2.   27.   §-a.  A  rendelkezés  feljogosítja  az   „eljáró
        hatóságot, illetve a bíróságot”, hogy megtiltsa a még közzé nem
        tett  reklám  közzétételét, ha megállapítja, hogy „a  reklám  –
        közzététele esetén – a gazdasági reklámtevékenységre  vonatkozó
        rendelkezésbe ütközne.”
         A  Grtv2.  szerint  a gazdasági reklámtevékenységre  vonatkozó
        rendelkezések    megsértése   esetén   az   „eljáró    hatóság”
        főszabályként   a   fogyasztóvédelmi   hatóság.   A    Pénzügyi
        Szervezetek   Állami   Felügyelete  (PSZÁF)   által   felügyelt
        tevékenység reklámja tekintetében a PSZÁF jár el.  [24.  §  (1)
        bekezdés]  A  megtévesztő és az összehasonlító  reklámok  egyes
        eseteinek vizsgálatára a Gazdasági Versenyhivatal jogosult [24.
        §   (2)   bekezdés].   A  közvetlen  üzletszerzésre   vonatkozó
        rendelkezések  bizonyos  körű  megsértése  esetén   a   Nemzeti
        Hírközlési   Hatóság  jár  el  [24.  §  (4)  bekezdés].   Ebből
        következően   a   27.   §  alapján  eljáró   hatóság   többféle
        közigazgatási  szerv  lehet. A bíróság a közigazgatási  hatóság
        határozatának felülvizsgálatára irányuló eljárásban, továbbá  –
        előzetes   közigazgatási   hatósági   eljárás   nélkül   –   az
        összehasonlító reklámok egyes eseteiben jár el.
         A  Grtv2. nem rendelkezik a reklám közzététele előtti kötelező
        bejelentésről,   engedélyezésről  vagy   más   megkerülhetetlen
        eljárási  feltételről.  A  26. §  (1)  bekezdése  értelmében  a
        fogyasztóvédelmi   hatóság  eljárására  főszabály   szerint   a
        fogyasztóvédelemről   szóló   1997.   évi   CLV.   törvény   (a
        továbbiakban  Fftv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.  Az  Fftv.
        46.  §  (1) bekezdésének és a Ket. rendelkezéseinek megfelelően
        az eljárás kérelemre vagy hivatalból indulhat.
         A  támadott rendelkezés szerint a hatóság akkor tiltja  meg  a
        reklám    közzétételét,   ha   „gazdasági   reklámtevékenységre
        vonatkozó  rendelkezésbe” ütközik. A Grtv2. 1. § (2)  bekezdése
        kimondja:   „Törvény  vagy  az  annak  végrehajtására   kiadott
        jogszabály   az   egyes   árukra  vonatkozó   vagy   az   egyes
        kommunikációs    eszközök    útján    megvalósuló     gazdasági
        reklámtevékenységre  külön szabályokat  állapíthat  meg.  Ha  a
        külön  törvény  eltérően nem rendelkezik,  az  ilyen  szabályok
        megsértésére  e  törvény rendelkezéseit megfelelően  alkalmazni
        kell.”   A   Grtv2.   24.   §   (1)  bekezdése   a   „gazdasági
        reklámtevékenységre, továbbá a tiltott szponzorálásra vonatkozó
        rendelkezések  megsértése  esetére”  állapít  meg  hatáskört  a
        fogyasztóvédelmi  hatóság számára. Tehát  a  Grtv2.  1.  §  (2)
        bekezdése  és  24.  §  (1)  bekezdése értelmében  az  általános
        jogszabálynak  minősülő Grtv2.-n túl speciális jogszabályok  is
        tartalmaznak     gazdasági    reklámtevékenységre     vonatkozó
        rendelkezéseket, melyek esetében – eltérő szabály hiányában – a
        fogyasztóvédelmi hatóság jár el, és alkalmazza a Grtv2. 27.  §-
        át  is.  Következésképpen  a támadott  rendelkezést  nemcsak  a
        Grtv2.-re,  hanem  a  speciális  jogszabályokban  megállapított
        rendelkezések érvényesítésére is alkalmazni kell.
         A   támadott   rendelkezés  a  „még  közzé  nem  tett   reklám
        közzétételének” megtiltását írja elő. A Grtv2. 3. §  f)  pontja
        szerint  a  közzététel  a „reklám megismerhetővé  tétele,  akár
        nagyobb nyilvánosság akár egyedi címzett számára.” A közzététel
        tárgya a gazdasági reklám, ami a 3. § d) pontja alapján termék,
        szolgáltatás  és  egyéb  áru  értékesítésének  vagy  más  módon
        történő   igénybevételének  előmozdítására,   vagy   e   céllal
        összefüggésben   a   vállalkozás  népszerűsítésére   vagy   áru
        ismertségének  növelésére irányul. Széles értelemben  a  reklám
        közzététele  kommunikációs eszközökkel  történik,  melyek  közé
        tartozik   a  televízió,  a  rádió,  a  nyomtatott  sajtó,   az
        óriásplakátok,   a  city  light,  a  streetshield,   a   direkt
        marketingeszközök, az online reklám (pl. banner) stb. A  Grtv2.
        3.   §  n)  pontja  értelmében  sajtóterméknek  minősülnek  „az
        időszaki  lap  egyes lapszámai, a rádió- és televízió-műsor,  a
        könyv, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány – ide nem értve a
        bankjegyet  és az értékpapírt -, a zeneművet, grafikát,  rajzot
        vagy  fotót tartalmazó kiadvány, a térkép, a nyilvános közlésre
        szánt  műsoros filmszalag, videokazetta, videolemez, hangszalag
        és  hanglemez,  továbbá bármely más tájékoztatást  vagy  műsort
        tartalmazó,  nyilvános közlésre szánt technikai eszköz”.  Ez  a
        meghatározás  pontosan  megegyezik  a  sajtótörvény  20.  §  b)
        pontjának fogalom-meghatározásával.
         A  támadott rendelkezés szerint a hatóság, illetve  a  bíróság
        előzetesen „megtiltja” a közzétételt. Ez a rendelkezés eltérést
        jelent   az   Fftv.-nek  a  jogkövetkezmények   megállapítására
        vonatkozó szabályaitól. Az Fftv. 47. § (1) bekezdése –  egyebek
        mellett  –  kimondja: „Ha a fogyasztóvédelmi  hatóság  eljárása
        során   megállapítja   a  (…)  fogyasztóvédelmi   rendelkezések
        megsértését,  az eset összes körülményeinek – így  különösen  a
        jogsértés   súlyának,  a  jogsértő  állapot  időtartamának,   a
        jogsértő   magatartás   ismételt   tanúsításának,   illetve   a
        jogsértéssel elért előny – figyelembevételével és az arányosság
        követelményének    szem    előtt    tartásával    az     alábbi
        jogkövetkezményeket állapíthatja meg:
         a) elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,
         b)  megtilthatja  a  jogsértő magatartás további  folytatását”
        (…).
         A  Grtv2. 27. §-a elsődlegesen a reklámozót érintő korlátozás.
        Ugyanis a Grtv2. 3. § l) pontja szerint a reklámozó az, „akinek
        érdekében  a  reklámot  közzéteszik,  illetve  aki  a  reklámot
        megrendeli.”
         
        3.   Az   Alkotmánybíróság   a  sajtószabadság   korlátozásával
        kapcsolatos  gyakorlata  és a vizsgált rendelkezés  összevetése
        alapján a következőket állapítja meg.

         3.1.  Az  Alkotmánybíróság megerősíti, hogy  a  sajtószabadság
        érvényesülésének  lényeges garanciája a kifejezésre  juttatandó
        gondolatok előzetes, tartalmi szempontú vizsgálatának  tilalma.
        A  közlés ilyen korlátozása csak kivételes esetekben, rendkívül
        szűk    körben,   pontosan   körülhatárolt   módon   minősülhet
        alkotmányosnak.
         Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint    az    egyéni
        megszólalásról,  az  új  szellemi  elgondolásról,  a   közügyek
        megvitatásához hozzájáruló termékekről hírt adó,  népszerűsítő,
        értékesítésüket   előmozdító  közlésekre  az   azokhoz   kötődő
        gazdasági érdekek meghatározó vagy kizárólagos voltától függően
        vonatkozik az Alkotmány 61. §-ának védelme.
         Jelen  esetben a potenciális előzetes közlési tilalom a Grtv2.
        elnevezése  alapján az üzleti célú kereskedelmi  kommunikációra
        (hirdetésre) vonatkozik. A szabályozás nem írja elő a  közlésre
        szánt   vélemény   tartalmának  kötelező  előzetes   közhatalmi
        ellenőrzését, így nem tekinthető cenzúrának.
         Ezért  az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a vizsgált
        rendelkezés nem határozza meg alapvetően az Alkotmány 61. § (2)
        és   (3)   bekezdésében   elismert  és  védett   sajtószabadság
        érvényesítésének  és védelmének irányát, és  nem  vonatkozik  a
        sajtószabadságról   szóló   törvény   koncepciójának   lényeges
        elemére.
         Következésképpen az Alkotmánybíróság szerint a Grtv2.  27.  §-
        ában foglalt rendelkezés nem tartozik abba a körbe, amelyet  az
        Alkotmány  61.  §  (3) bekezésének formai  előírása  alapján  a
        jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
        elfogadott törvényben kell szabályozni.
         
         3.2.  Jelen  esetben  a  hatóság döntési jogosultsága  magában
        foglalja  a  sajtótermékben  vagy  más  reklámhordozón  történő
        közlések előzetes közhatalmi ellenőrzését és tiltását.
         Az   előzetes  ellenőrzés  lehetősége  a  Grtv2.  27.   §-ának
        rendkívül  általános megfogalmazása miatt a közlések  rendkívül
        széles  körére  vonatkozik. Beletartoznak például  az  időszaki
        lapok,     könyvek    és    más    nyomtatott     sajtótermékek
        népszerűsítésére,    ismertségük   növelésére,    értékesítésük
        előmozdítására  irányuló közlések. Az előzetes  tiltás  szintén
        vonatkozhat   más  kulturális  termékek,  szolgáltatások   (pl.
        kiállítások)  népszerűsítésére, valamint  a  politikai  tárgyú,
        közügyekkel  foglalkozó sajtótermékek és más információhordozók
        hirdetéseire.
         Továbbá  az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is,  hogy  a
        sajtótermékben  lévő reklámok közzétételének előzetes  hatósági
        tiltása   magának   a   sajtóterméknek   a   megjelenését    is
        akadályozhatja  időlegesen.  Ezért  a  tiltás  közvetve   olyan
        közlések nyilvános megjelenését is hátráltathatja, amelyek  nem
        reklámok,  hanem  az  Alkotmány 61. §-ának  kiemelt  védelmében
        részesülő szólásnak, véleménynyilvánításnak minősülnek.
         
         A   vizsgált   szabályozásban  a  közlés   előzetes   hatósági
        megtiltása  nincs más feltételhez kötve, mint hogy a  reklám  a
        „gazdasági    reklámtevékenységre   vonatkozó    rendelkezésbe”
        ütközzön.  Bármilyen  szabályszegés észlelése  automatikusan  a
        tiltás   szankciójával  jár.  A  hatóságnak  nincs  mérlegelési
        lehetősége,  köteles tiltó határozatot hozni.  [Ellentétben  az
        Fftv.  47.  §  (1)  bekezdésével, amely az  arányosság  elvének
        megfelelő mérlegelést vár el a fogyasztóvédelmi hatóságtól.]  A
        szabályozás  nem  rendelkezik  az előzetes  tiltásra  vonatkozó
        döntéshozatali  eljárásról, így nem foglal magában  garanciális
        rendelkezéseket sem.
         
         Az  Alkotmánybíróság  szerint  egyéni  jogsértés  megelőzésére
        irányuló   érdek   vagy  konkrét  közérdekű   cél   kivételesen
        szükségessé teheti az előzetes közlési korlátozást. De ez  csak
        akkor érvényesíthető alkotmányosan a sajtószabadsággal szemben,
        ha határozott biztosítékok állnak rendelkezésre az indokolatlan
        alapjog-korlátozás elkerülésére.
         Az  Alkotmánybíróság  megerősíti azt  az  Alkotmány  61.  §-án
        alapuló követelményt, hogy a törvényalkotónak pontosan meg kell
        jelölnie  a szabadság előzetes korlátozhatóságának okait  és  a
        korlátozás  hatálya alá tartozó közlések körét.  [13/2001.  (V.
        14.)  AB  határozat,  ABH 2001, 177, 202.] Az  Alkotmánybíróság
        jelen ügyben irányadónak tekinti azt a megállapítását is, amely
        szerint   az   Alkotmány  61.  §  (2)  bekezdése  szempontjából
        garanciális jelentőségű, hogy a hatóság döntéshozatali eljárása
        áttekinthető  és  követhető  legyen.  [46/2007.  (VII.  2.)  AB
        határozat, ABH 2007, 592.; 71/2009. (VI. 30. AB határozat,  ABK
        2009.   június,  765,  770-772.]  Amennyiben  a   jogalkotó   a
        sajtószabadság    gyakorlásával   kapcsolatban    meghatározott
        tilalmak  megszegése esetére súlyos szankciót kíván alkalmazni,
        akkor a sajtószabadság kiemelt alkotmányos jelentőségének  szem
        előtt  tartásával  kell  mérlegelnie, hogy  mely  fórum  előtt,
        milyen   eljárási   rendben,   milyen   jogsértéshez   fűzi   a
        jogkövetkezményt. [34/2009. (III. 27.) AB határozat, (ABK 2009.
        március,   273.)]   Továbbá   az   Alkotmánybíróság   azt    is
        hangsúlyozza,  hogy  a  nem a bíróságtól származó  rendelkezési
        jogosultság a közlés átmeneti megtiltására, az egyéb feltételek
        pontosabb   meghatározása  esetén  is,   csak   az   intézkedés
        ideiglenességének  pontos  időbeli  korlátozása  mellett  lehet
        elképzelhető.  [Először: 20/1997. (III. 19.) AB határozat,  ABH
        1997,  85,  97.]  Következésképpen  az  Alkotmány  61.  §-a  az
        egyébként    gyengébb    alkotmányos    védelemben    részesülő
        kereskedelmi  közlések  esetén  is  megköveteli   az   indokolt
        korlátozással  érintett közlések körének pontos körülírását,  a
        kiszámítható  hatósági  döntéshozatalt, valamint  a  korlátozás
        indokaihoz mérten arányos jogkövetkezmények előírását.
         
         Mindezeket   figyelembe  véve  az  Alkotmánybíróság   arra   a
        következtetésre  jutott, hogy a Grtv2.-nek az előzetes  tiltást
        megalapozó  27.  §-a rendkívül általános megfogalmazású,  és  a
        Grtv2.  fogalmi  rendszeréhez képest nem  tartalmaz  szűkítést,
        pontosítást.  Ezért a vizsgált szabályozás a  véleményszabadság
        és  azon  belül  a  sajtószabadság aránytalan korlátozására  ad
        módot.
         Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Grtv2. 27. §-
        a   ellentétes   az   Alkotmány   61.   §   (2)   bekezdésével.
        Következésképpen  az  Alkotmánybíróság  a  Grtv2.  27.   §-ának
        megsemmisítéséről rendelkezett.

                                      VI.

        Az  egyik  indítvány  alapján  az Alkotmánybíróságnak  utólagos
        absztrakt  normakontroll keretében azt  kellett  megvizsgálnia,
        hogy  a  Grtv2.-nek  a  szexuális ingerkeltésre  irányuló  áruk
        reklámját   tiltó   9.   §   (3)   bekezdése   ellentétes-e   a
        jogállamiságból   következő   normavilágosság   követelményével
        [Alkotmány 2., továbbá § (1) bekezdés], továbbá sérti-e a média-
        vállalkozások  vállalkozáshoz való jogát [Alkotmány  9.  §  (1)
        bekezdés].

        1. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére hivatkozva
        azt  kifogásolta, hogy a Grtv2. 9. § (3) bekezdése „bizonytalan
        megfogalmazású,  nem  értelmezhető  megfelelően”.  A   támadott
        rendelkezés   szerint  tilos  az  olyan  áru  reklámja,   amely
        „rendeltetése szerint szexuális ingerkeltésre irányul”.
         Az   Alkotmánybíróság   gyakorlata  szerint   a   jogbiztonság
        megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és  világos,  a
        jogalkalmazás  során felismerhető normatartalmat  hordozzon.  A
        normavilágosság   sérelme  miatt  akkor  állapítható   meg   az
        alkotmányellenesség,  ha a szabályozás a  jogalkalmazó  számára
        értelmezhetetlen,  vagy eltérő értelmezésre ad  módot,  illetve
        teret  enged  a  szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak,  aminek
        következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan,  előre
        nem  látható helyzetet teremt a címzettek számára. [Összegezve:
        31/2007.   (V.  30.)  AB  határozat,  ABH  2007,   368,   378.]
        Alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály
        tartalma   olyan   mértékben   homályos,   vagy   rendelkezései
        olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására
        a  jogszabály-értelmezés  már nem  elegendő,  s  a  jogalkotási
        fogyatékosság  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésében  deklarált
        jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét  idézi
        elő.  [Összegezve:  57/2009. (V. 20.) AB határozat,  ABK  2009.
        május, 549, 555.]
         Az  Alkotmánybíróság megsemmisíti a normát, ha  a  bizonytalan
        vagy   ellentmondásos   megfogalmazás  alapjog   érvényesítését
        gátolja. [21/1993. (II. 2.) AB határozat, ABH 1993, 172,  180.;
        13/2001.  (I.  14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 201.]  Hasonló
        megfontolásból  ítéli  meg szigorúbban  az  Alkotmánybíróság  a
        büntetőjogi  normák  egyértelműségét.  [30/1992.  (I.  26.)  AB
        határozat,  ABH  1992,  167,  176.;  47/2000.  (XII.  14.)   AB
        határozat, ABH 2000, 377, 379.]
         Az  Alkotmánybíróság jelen ügyben kiemeli azokat az általános,
        elvi  szempontokat, amelyeket az Emberi Jogok Európai  Bírósága
        fogalmazott  meg  a  normák  előreláthatóságával  kapcsolatban.
        Eszerint  az az elvárás a jogalkotóval szemben, hogy  „lehetővé
        tegye  az  állampolgár számára, hogy magatartását a  törvényhez
        igazítsa:  képesnek  kell  lennie  –  hogyha  szükséges,   jogi
        tanácsadó  segítségével  –  arra,  hogy  a  körülmények   által
        indokolt    ésszerű    mértékben   előre    láthassa,    milyen
        következményekkel járhat magatartása. Ez nem azt jelenti,  hogy
        e  körülményeknek  teljes bizonyossággal  kell  előreláthatónak
        lenniük:  a  tapasztalat  azt mutatja,  hogy  ez  a  célkitűzés
        elérhetetlen.  Habár  a  bizonyosság nagyban  kívánatos  volna,
        megvalósítása     a     szabályozás     végletes     merevségét
        eredményezhetné, holott a törvénynek tartania kell az iramot  a
        mindig    változó    körülményekkel.   Ezért    sok    törvényt
        kikerülhetetlenül  csak olyan kifejezések  használatával  lehet
        megfogalmazni,  amelyek  többé-kevésbé homályosak,  és  amelyek
        értelmezése és alkalmazása a gyakorlatra vár (ld. Sunday  Times
        v. Egyesült Királyság (no. 1) ítélet, 1979. április 26., Series
        A  no. 30., 31. o., 49. bek.; Kokkinakis v. Görögország ítélet,
        1993.  május  25.,  Series A no. 260-A, 19.  o.  40.  bek.).  A
        bíróságok  jogalkalmazási tevékenységének éppen az az  értelme,
        hogy  a  bíróságok  feladata a fennmaradt értelmezési  kételyek
        eloszlatása  (ld.  mutatis mutandis a Cantoni v.  Franciaország
        ítélet, 1996. november 15., Reports 1996-V, 1628. o. 32. bek.).
        A  törvényektől  –  amelyek  eleve sem  rendelkezhetnek  minden
        lehetőségről  – megkívánt pontosság szintje jelentős  mértékben
        függ  a  szóban  forgó  jogszabály tartalmától,  a  szabályozni
        kívánt  területtől,  a  jogszabály  címzettjeinek  számától  és
        jogállásától  (ld.  a  korábban  idézett  Vogt  v.  Németország
        ítélet, 24.o. 48. bek.).” (Rekvényi kontra Magyarország,  1999.
        május 20-i ítélet, para. 34.)
        Jelen  ügyben  a „rendeltetése szerint szexuális  ingerkeltésre
        irányuló  áruk” szövegrésszel kapcsolatban az indítványozó  nem
        jelölt  meg  és  az Alkotmánybíróság sem talált  olyan  konkrét
        indokot,    amely    a   normák   általános   megfogalmazásából
        szükségszerűen  következő  jogértelmezésen  túlmenő   megértési
        problémára utalna.
         Mindezeket  figyelembe  véve az Alkotmánybíróság  elutasította
        azt   az  indítványi  részt,  amely  az  Alkotmány  2.  §   (1)
        bekezdésére   hivatkozva  kifogásolta  a  Grtv2.   9.   §   (3)
        bekezdését.
         
         2.  Az indítványozó a média-vállalkozások vállalkozáshoz  való
        jogával is ellentétesnek tartotta a Grtv2. 9. § (3) bekezdését.

        2.1.  Az  Alkotmánybíróság először  az  54/1993.  (X.  13.)  AB
        határozatban  fejtette ki: „A vállalkozás  joga  a  foglalkozás
        szabad  megválasztásához  való alkotmányos  alapjog  [Alkotmány
        70/B.  §  (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös
        szintjén   történő  megfogalmazása.  A  vállalkozás  joga   azt
        jelenti,   hogy   bárkinek  Alkotmány   biztosította   joga   a
        vállalkozás,   azaz  üzleti  tevékenység   kifejtése.   (…)   A
        vállalkozás  joga (…) a vállalkozások számára  az  állam  által
        teremtett   közgazdasági   feltételrendszerbe   való    belépés
        lehetőségének  biztosítását, más szóval  a  vállalkozóvá  válás
        lehetőségének  – esetenként szakmai szempontok  által  motivált
        feltételekhez  kötött,  korlátozott – biztosítását  jelenti.  A
        vállalkozás   joga   tehát   nem   abszolutizálható,   és   nem
        korlátozhatatlan:  senkinek  sincs  alanyi  joga  meghatározott
        foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig  ennek  adott
        vállalkozási  jogi formában való gyakorlásához.  A  vállalkozás
        joga  annyit  jelent  –  de annyit alkotmányos  követelményként
        feltétlenül  -,  hogy  az állam ne akadályozza  meg,  ne  tegye
        lehetetlenné a vállalkozóvá válást. (ABH 1993, 341-343.)
        Tehát   az   Alkotmány  9.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott
        vállalkozás joga alapjognak minősül, amely az Alkotmány  8.  §-
        ának megfelelően korlátozható. Mivel a vállalkozáshoz való  jog
        a foglalkozás szabad megválasztásához való jog egyik aspektusa,
        ezért  az  Alkotmány  „bárkinek (tehát  nemcsak  a  természetes
        személyeknek)  biztosítja  a vállalkozási,  üzleti  tevékenység
        kifejtését”.  (Először:  327/B/1992. AB  határozat,  ABH  1995,
        609.)
        Az  alapjog-korlátozás általános feltételeit  a  21/1994.  (IV.
        16.)  AB  határozatban  fogalmazta meg az Alkotmánybíróság.  „A
        munkához   (foglalkozáshoz,  vállalkozáshoz)  való  alapjog   a
        szabadságjogokhoz   hasonló  védelemben  részesül   az   állami
        beavatkozások    és   korlátozások   ellen.   E    korlátozások
        alkotmányossága  azonban  más-más  mérce  alapján   minősítendő
        aszerint,  hogy  a  foglalkozás gyakorlását vagy  annak  szabad
        megválasztását  korlátozza-e az állam, s az  utóbbin  belül  is
        különbözik   a   megítélés  az  adott   foglalkozásba   kerülés
        szubjektív,   illetve   az   objektív   korlátokhoz   kötésének
        megfelelően.  (A  vizsgált ügyben például a  taxis  vállalkozás
        gyakorlását  korlátozzák  a kaucióra  és  az  autó  állapotára,
        vizsgáztatására  stb.  vonatkozó  előírások;  alanyi  korlát  a
        vizsgakötelezettség; tárgyi, azaz a vállalkozni kívánó személyi
        tulajdonságaitól   teljesen   független   korlát   a   kiadható
        engedélyek  számának meghatározása.) (…) A háromféle korlátozás
        alkotmányosságát (...) más-más, egyre szigorúbb  mércével  kell
        elbírálni.  Az alkotmányosság értékelésének vázolt  módszertana
        szerint   a  szükségesség  és  arányosság  kritériumait   lehet
        lazítani  vagy  szorítani attól függően, hogy a  vállalkozáshoz
        való  jog milyen fajta korlátozásáról van szó.” (ABH 1994, 117,
        121-122.)
        Ezt   erősítette   meg  a  1105/B/1993.   AB   határozat:   „Az
        Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint a  „vállalkozás  alapjogát
        érintő   állami  korlátozások  alkotmányossága  eltérő   mérték
        alapján   minősül  aszerint,  hogy  az  állam   a   vállalkozás
        gyakorlását,  vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e.  A
        vállalkozáshoz  való jogot az veszélyezteti legsúlyosabban,  ha
        az   állam   a  vállalkozót  valamely  vállalkozói  tevékenység
        folytatásából teljesen kizárja és ezáltal a vállalkozó azt  nem
        választhatja.” (ABH 1994, 640.)
        Tehát  a  teszt  szerint a vállalkozáshoz való jog  esetében  a
        jogkorlátozási vizsgálat első lépésben arra terjed ki,  hogy  a
        szabályozás korlátozza-e a foglalkozás gyakorlását  vagy  annak
        szabad   megválasztását.  A  foglalkozás   gyakorlását   érintő
        korlátozásnál szigorúbb alkotmányossági megítélés alá tartozik,
        ha   a   szabályozás   a   foglalkozás  szabad   megválasztását
        korlátozza,  és  ezen  belül is más a  megítélésük  az  alanyi,
        illetve a tárgyi korlátoknak.
        Az   Alkotmánybíróság  számos  ügyben  a  teszt  első  elemének
        alkalmazásával   választ  adott  a  felmerült   alkotmányossági
        kérdésre.  „A közterület használatának megtiltása a vállalkozás
        megválasztásának  és gyakorlásának szabadságát  nem  érinti.  A
        vállalkozáshoz  való jogból senkinek sem származik  joga  arra,
        hogy   tevékenységét  meghatározott  területen,   különösen   a
        közterület  meghatározott részén gyakorolja.” (1051/B/1999.  AB
        határozat, ABH 2002, 1483, 1485.) Az Alkotmánybíróság egy másik
        ügyben  azt állapította meg, hogy nem tartozik a vállalkozáshoz
        való jog által védett körbe, hogy a vállalkozó egy adott helyen
        (üzletben)  folytassa  a  tevékenységét.  Az  ideiglenes   vagy
        végleges  „üzletbezárással érintett személy  (a  vállalkozó)  a
        szankció  alkalmazását követően is élhet vállalkozási  jogával,
        de ezt valamely más üzletben kell gyakorolnia.” (685/B/1999. AB
        határozat, ABH 2004, 1374-1375.)
        Az  Alkotmánybíróság a teszt második elemét, az objektív  és  a
        szubjektív  szempontok alkotmányossági mérlegelését  a  3/2001.
        (I.  31.)  AB  határozatban összegezte, és  megállapította:  „A
        vállalkozás   engedélyhez,  illetve   a   konkrét   tevékenység
        igazolványhoz  kötése,  amelynek  megszerzéséhez  vizsgát  kell
        tenni,  nem is szükségtelen és nem is aránytalan korlátozása  a
        vállalkozás,  illetve  a foglalkozás szabad  megválasztásának.”
        (ABH 2001, 68, 80-81.)

        2.2.  Az Alkotmánybíróság a vállalkozáshoz való jogra vonatkozó
        gyakorlata   alapján  ítélte  meg  az  indítványban   felvetett
        problémát.
        Jelen  ügyben  az indítványozó a média-vállakozások  védelmében
        lépett  fel.  Az indítvány összefüggésében ezek a vállalkozások
        nem  a  reklámozók  [Grtv2.  3. §  l)  pont],  hanem  a  reklám
        közzétevői [Grtv2. 3. § k) pont] közé sorolhatók. Vagyis itt az
        indítványozó nem azok jogsérelmét állította, akik  érdekében  a
        reklámot  közzéteszik,  illetve, akik  a  reklámot  megrendelik
        (tipikusan   az  áru  előállítói,  forgalmazói),   hanem   azok
        jogvédelme  érdekében  lépett fel, akik a reklám  közzétételére
        alkalmas  eszközökkel  rendelkeznek,  és  azok  segítségével  a
        reklámot    megismerhetővé    teszik   („média-vállalkozások”).
        (Továbbá  az  indítvány  nem érintette  az  interneten  történő
        kereskedelem speciális aspektusait sem.)
         A  Grtv2.  támadott  9.  §  (3) bekezdése  minden  vállalkozás
        számára  tiltja  az  olyan  áru reklámját,  amely  rendeltetése
        szerint  szexuális  ingerkeltésre  irányul.  Ugyanakkor  a  (4)
        bekezdés   alapján  a  tilalom  nem  vonatkozik  „a   szexuális
        terméken,   továbbá   a   szexuális  termékek   üzletén   belül
        elhelyezett reklámra.”
         A  szabályozás  alapján  az Alkotmánybíróság  azt  állapította
        meg,  hogy  a  9. § (3) bekezdése nem érinti általánosságban  a
        sajtó-  és más médiatermékek előállítóinak vállalkozáshoz  való
        jogát.   Ugyanis   a  sajtó-,  illetve  médiatevékenység   mint
        foglalkozás    (vállalkozás)    szabad    megválasztását    nem
        akadályozza,  és  a vállalkozás gyakorlásának  lényegére  sincs
        kihatással.
         A  Grtv2.  9.  § (3) bekezdése – elvileg – egyedül  azoknál  a
        vállalkozásoknál  jelenthet korlátozást,  amelyek  kifejezetten
        szexuális    ingerkeltésre    irányuló    rendeltetésű     áruk
        reklámozására  jönnek létre. A Grtv2. ezek piacra  lépését  sem
        zárja  ki,  mert  a  9.  § (4) bekezdése  alapján  a  szexuális
        termékek  üzletén belül elhelyezhetők, tehát a szabályozás  nem
        állít akadályt a vállalkozás megválasztása elé.
         Az  Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban emlékeztet arra,  hogy
        a  794/B/1999.  számú  határozatban  –  a  véleménynyilvánítási
        szabadsággal  összefüggésben – arra a  következtetésre  jutott,
        hogy    nem    alkotmányellenes   „a   szexuális   szolgáltatás
        hirdetésében  való közreműködés” megtiltása a szexuális  árunak
        nem  minősülő  sajtótermékekben. Az Alkotmánybíróság  abban  az
        ügyben  a szólásszabadság korlátozásának arányossági vizsgálata
        körében   értékelte,   hogy   „a  szabályozás   nem   általános
        közzétételi   tilalmat  vezet  be,  hanem  a   hirdetéseket   a
        sajtótermékek egy meghatározott körébe szorította vissza.” (ABH
        2004, 1379, 1386.)
        Az   Alkotmánybíróság  figyelembe  vette   azt   is,   hogy   a
        vállalkozáshoz való joggal összefüggésben akkor állapított  meg
        alkotmányellenességet, amikor „a jogalkotó a foglalkozás szabad
        megválasztásához, az adott vállalkozás gyakorlásához való jogot
        egyes piaci szereplőktől meghatározatlan időre teljes egészében
        elvonta.”  A  műsorszolgáltatási jogosultság  pályázat  nélküli
        meghosszabbításáról   hozott  határozat   indokolása   szerint:
        „Különösen   nagy   súllyal   esik   latba,   hogy   mindez   a
        tömegtájékoztatás  területén történt. Az Alkotmány  61.  §  (2)
        bekezdésében biztosított sajtószabadság és az Alkotmány  61.  §
        (4)   bekezdésébe   foglalt,   a   tájékoztatási   monopóliumok
        létrejöttének   megakadályozására  vonatkozó  alkotmányos   cél
        ugyanis a minél nyitottabb, sokszínűbb, és legalább elméletileg
        mindenki  számára  hozzáférhető  médiapiac  létrehozatalát   és
        fenntartását  igényli.” [71/2009. (VI. 30.) AB  határozat,  ABK
        2009. június, 765, 770.]

         Következésképpen  az  Alkotmánybíróság úgy  ítélte  meg,  hogy
        jelen  ügyben  nem  állapítható meg a vállalkozáshoz  való  jog
        sérelme,  ezért a Grtv2. 9. § (3) bekezdése nem  ellentétes  az
        Alkotmány 9. § (2) bekezdésével.

        Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság  a  Grtv2.  9.  §   (3)
        bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
        megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

                                     VII.
                                       
        1.  Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta azokat  az  alkotmányjogi
        panaszokat   és   konkrét   normakontrollra   irányuló    bírói
        kezdeményezéseket,   amelyek  a  Grtv.-nek   a   dohányreklámok
        tilalmára  vonatkozó  rendelkezéseit  kifogásolták.   Ezek   az
        indítványok a Grtv2.-nek a dohányreklámok tilalmát érintő 13. §
        (1)  bekezdését,  a (2) bekezdés második fordulatát  és  a  (4)
        bekezdés  b)  pontját  kifogásolták  az  Alkotmány  2.  §   (1)
        bekezdésére, a 9. § (2) bekezdésére és a 61. §-ára hivatkozva.
         Az  indítványok  alapjául szolgáló közigazgatási  ügyek  egyik
        részében    a    hatóság   üzletek   homlokzatán   elhelyezett,
        dohánytermékre  utaló  felirat,  reklámszöveg,  napvédő  ponyva
        miatt állapított meg törvénysértést. Az ügyek másik részében  a
        hatóság  azt  minősítette törvénysértőnek,  hogy  a  dohánygyár
        nyereményjátékban való részvételre szóló felhívást helyezett el
        a forgalomba hozott termékben.
         A  konkrét  ügyek  kapcsán  az indítványozók  kifogásolták  az
        alkalmazott   jogszabályi   rendelkezések   („eladás    helye”,
        „árubemutatás”,   „árfeltüntetés”,  „áru  elérhetőségét   jelző
        eszköz”)  bizonytalan megfogalmazását. Álláspontjuk szerint  az
        alkotmányban elismert véleményszabadsággal nincs összhangban  a
        Grtv. olyan értelmezése, amely teljesen kizárja a kommunikációt
        a  dohánygyárak  és  a  fogyasztók  között.  Ezért  csak  olyan
        szabályozás   fogadható   el,  amely  alapján   lehetőség   van
        dohányreklám  elhelyezésére az eladási hely külső  homlokzatán,
        valamint  a  tényleges  vevőknek szóló reklám  (nyereményjáték-
        felhívás) közlésére.
         Szintén  a véleményszabadsággal összefüggésben hivatkoztak  az
        indítványozók a vállalkozáshoz való jogra. Álláspontjuk szerint
        a  dohánygyárak  és  a  fogyasztók  közötti  kereskedelmi  célú
        kommunikáció   nélkül   nem  valósulhat   meg   a   vállalkozás
        szabadsága.
         Összességében   az  indítványozók  úgy  értékelték   a   Grtv.
        módosításait,  hogy azok kellő súlyú alkotmányos  indok  nélkül
        teljesen  megtiltották  a dohányreklámokat,  ami  ellentétes  a
        véleménynyilvánítás szabadságával.
         
        2.   Az   Alkotmánybíróság   a  dohányreklámokkal   kapcsolatos
        indítványok  elbírálásakor a jelen határozat indokolásának  IV.
        pontja  mellett  a  37/2000. (X. 31.)  AB  határozatot  tekinti
        irányadónak.
        A  határozat  értelmében  „a dohányárukról  szóló  kereskedelmi
        információk  esetében kiemelt jelentősége van  annak,  hogy  az
        Alkotmánybíróság a gazdasági reklámozás terén a  véleményközlés
        egyéb  formáinál szélesebb körű állami beavatkozás  lehetőségét
        ismeri  el.  A dohánytermékek ugyanis minden kétséget  kizáróan
        rendkívül  ártalmasak az egészségre. Ebből következik,  hogy  a
        reklámok  címzettjei, vagyis a lehetséges fogyasztók  megfelelő
        tájékoztatáshoz való joga különös garanciákat igényel. Emellett
        a  dohányreklámokat szabályozó normák vizsgálatakor a kifejezés
        szabadságával  szemben kellő súllyal kell figyelembe  venni  az
        állam alkotmányos kötelességét a gyermekek védelmére [Alkotmány
        67. § (1) bekezdés].” (ABH 2000, 296.)

        Az  Alkotmánybíróság  a  37/2000. (X. 31.)  AB  határozatban  a
        következőképpen összegezte álláspontját: „az állam a dohányáruk
        reklámjának szabályozásakor eleget tett az Alkotmány 54. §  (1)
        bekezdéséből és 70/D. § (1) bekezdéséből következő  intézményes
        élet-  és  egészségvédelmi kötelességének, és  teljesítette  az
        Alkotmány  67.  §  (1)  bekezdésén  alapuló  kötelezettségét  a
        gyermekek  megfelelő testi és szellemi fejlődésének  védelmére.
        Ebből  következik,  hogy az Alkotmányból  nem  vezethető  le  a
        dohányáruk reklámjának teljes tilalma. Mindez nem zárja ki azt,
        hogy   a  jogalkotó  további  korlátozásokat  fogalmazzon  meg,
        amennyiben  azokra  szükség  van  az  állampolgárok   megfelelő
        tájékoztatása,    továbbá   életének,   egészségének    védelme
        érdekében. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy  a
        dohánytermékek reklámját érintő tilalmak és korlátozások  akkor
        felelnek   meg   az   Alkotmány  61.   §-a   által   támasztott
        követelményeknek,   ha   azokat  az   állampolgárok   életének,
        egészségének  védelme, illetve a gyermekek megfelelő  testi  és
        szellemi  fejlődésének védelme kellően indokolja.”  (ABH  2000,
        299.)

        3.  Az Alkotmánybíróság tekintetbe vette a 37/2000. (X. 31.) AB
        határozat  meghozatala  utáni  változásokat  az  Európai   Unió
        jogában és Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeiben.

        3.1.   A  reklám  mint  szolgáltatás  szabad  forgalma   és   a
        reklámhordozó  mint áru szabad forgalma az Európai  Unió  belső
        piacán  érvényesülő  szabadságok közé  tartozik.  Ugyanakkor  a
        reklám  szabadsága nem jelent korlátok nélküli szabadságot.  Az
        Unióban  nincs  egységes  reklámszabályozás,  de  a  tagállamok
        cselekvését több részterületen, így a dohányreklámok terén  is,
        uniós normák szabályozzák. A 89/552/EGK irányelv megtiltotta  a
        dohánytermékek reklámozását a televízióban, majd az  irányelvet
        módosító  97/36/EK  irányelv kimondta,  hogy  a  dohánytermékek
        előállítói  nem  szponzorálhatnak műsorokat a  televízióban.  A
        98/43/EK  irányelv  előírta,  hogy  a  tagállamoknak  meg  kell
        tiltaniuk  a  dohányreklámokat a  közterületeken,  a  sajtóban,
        valamint  meg  kell  tiltaniuk  a dohánytermékek  előállítóinak
        szponzori tevékenységét. Az Európai Bíróság 2000. október  5-én
        a   98/43/EK  irányelvet  megsemmisítette.  A  bíróság  döntése
        értelmében  az  Európai  Bizottságnak  nem  volt  hatásköre   a
        dohányáruk reklámját tiltó szabályozásra. Ugyanakkor a  bíróság
        határozata   nem   zárta  ki  a  dohányreklámok   meghatározott
        formáinak részleges tiltását, amennyiben az összhangban van  az
        uniós  szabadságokkal. (C-376/98. Német Szövetségi  Köztársaság
        kontra Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa.)
         
         Ezt  követően (2003. május 26-án) az Európai Parlament  és  az
        Európai  Unió  Tanácsa  elfogadta a  tagállamok  dohánytermékek
        reklámozására és szponzorálására vonatkozó törvényi,  rendeleti
        és    közigazgatási   rendelkezéseinek   közelítéséről    szóló
        2003/33/EK  irányelvet. Az új dohányreklám-irányelv szabályozza
        a  dohánytermékek reklámozását a televíziótól eltérő  médiában,
        azaz  a  sajtóban  és  más nyomtatott kiadványokban,  a  rádiós
        műsorszórásban  és  az  információs  társadalommal   összefüggő
        szolgáltatásokban. Szabályozza a rádióműsorok, valamint a  több
        tagállamot  érintő  vagy több tagállamban  zajló,  illetve  más
        módon,  határokon  átnyúló  hatást gyakorló  rendezvények  vagy
        tevékenységek    dohányipari   cégek   általi   szponzorálását,
        beleértve a dohánytermékek ingyenes vagy árengedménnyel történő
        terjesztését   is.   Ugyanakkor  nem  tartoznak   az   irányelv
        alkalmazási  körébe  a  reklámozás  egyéb  formái,  úgymint   a
        közvetett reklámozás, valamint a határokon átnyúló hatással nem
        rendelkező  rendezvények vagy tevékenységek  szponzorálása.  Az
        irányelv  megerősíti, hogy továbbra is a tagállamok hatáskörébe
        tartozik,   hogy   ezeket  a  kérdéseket  az  emberi   egészség
        védelmének   biztosítása  érdekében   a   saját   maguk   által
        szükségesnek ítélt módon szabályozzák. [Bevezető (12) bekezdés;
        1. cikk (1) bekezdés]
         
         A  2003/33/EK  irányelv a televízióra vonatkozó reklámtilalmat
        (89/552/EGK irányelv) kiterjeszti a rádióra; a sajtóra  és  más
        nyomtatott  kiadványokra  (kivéve a dohányipari  szakembereknek
        szóló  kiadványok, és a harmadik országbeli kiadványok);  és  a
        határon  átnyúló  hatást gyakorló rendezvények szponzorálására.
        (3-5.  cikk.) Az irányelv nem kötelezi a tagállamokat  mindenre
        kiterjedő  reklám-tilalomra, de lehetőséget ad a  tagállamoknak
        szigorúbb   rendelkezések  elfogadására.  A  tagállamok   ilyen
        esetben   sem   tilthatják  meg,  és  nem   korlátozhatják   az
        irányelvnek   megfelelő   termékek  és  szolgáltatások   szabad
        mozgását. (8. cikk.)
        Hasonlóan  a 98/43/EK irányelvhez, Németország indítványára  az
        Európai Bíróság állást foglalt a 2003/33/EK irányelvről  is.  A
        felperes a közösségi jogalap hiányára, az áruk szabad mozgására
        és a versenyszabadságra hivatkozva kezdeményezte a sajtóra és a
        rádióra    vonatkozó   reklámtilalom   (3.    és    4.    cikk)
        megsemmisítését. Az Európai Bíróság 2006. december 12-én hozott
        ítéletében megállapította, hogy az irányelv összhangban  áll  a
        közösségi  joggal,  ezért a keresetet elutasította.  (C-380/03.
        Német  Szövetségi  Köztársaság  kontra  Európai  Parlament,  az
        Európai Unió Tanácsa.)
         A  dohánytermékek  reklámozásával  összefüggő  rendelkezéseket
        tartalmaz  továbbá  az Európai Parlament  és  az  Európai  Unió
        Tanácsa  2001/37/EK irányelve a tagállamoknak a  dohánytermékek
        gyártására,  kiszerelésére és árusítására  vonatkozó  törvényi,
        rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről.

         3.2.  Az  Alkotmánybíróság figyelembe  vette  az  Egészségügyi
        Világszervezet     Dohányzás-ellenőrzési     Keretegyezményének
        kihirdetéséről szóló 2005. évi III. törvényt. Az  ENSZ  keretei
        között    elfogadott    keretegyezmény   és    jegyzőkönyveinek
        célkitűzése  az,  hogy megvédjék „a jelenlegi  és  a  következő
        nemzedékeket   a  dohánytermék-fogyasztás  és   a   dohányfüst-
        expozíció   pusztító   egészségi,  szociális,   környezeti   és
        gazdasági  következményeitől  azáltal,  hogy  keretet  adnak  a
        Részes  Felek által országos, regionális és nemzetközi  szinten
        megvalósítandó     dohányzásellenes     intézkedésekhez,      a
        dohányfogyasztás   és   a   dohányfüst-expozíció   előfordulási
        gyakoriságának folyamatos és számottevő csökkentése  érdekében.
        (3. cikk.)
         A   keretegyezmény  13.  cikke  szabályozza  a  dohánytermékek
        reklámozását,  promócióját  és  a  szponzorálást.  A  2.   pont
        kimondja:  „A  Részes  Felek, alkotmányukkal  vagy  alkotmányos
        alapelveikkel    összhangban,    belekezdenek     az     összes
        dohányreklámozás, -promóció és szponzorálás teljes betiltásába.
        Ebbe  beletartozik,  a jogi környezet és az  adott  Részes  Fél
        számára  rendelkezésre  álló technikai eszközöktől  függően,  a
        saját felségterületéről kiinduló, határokon átnyúló reklámozás,
        promóció  és  szponzorálás átfogó betiltása.  (…)”  A  3.  pont
        alapján  az  „a  Részes Fél, amely alkotmánya vagy  alkotmányos
        alapelvei következtében nincsen abban a helyzetben, hogy teljes
        tilalmat   vezessen   be,   korlátozásokat   alkalmaz    minden
        dohányreklámozásra,  -promócióra  és  szponzorálásra.  (…)”  Az
        államok  konkrét intézkedéseiről rendelkező 4. cikk  alapján  a
        Részes Felek:
         „a)  megtiltanak minden olyan dohányreklámozást, promóciót  és
        szponzorálást,    amely    dohányterméket    olyan    eszközzel
        népszerűsít, amely valótlan, félrevezető vagy megtévesztő, vagy
        amely  alkalmas  a  termék  jellemzőire,  egészségi  hatásaira,
        veszélyeire   vagy  kibocsátásaira  vonatkozó  téves   benyomás
        keltésére;
         b)    előírják,   hogy   egészségi   vagy   egyéb    megfelelő
        figyelmeztetések     vagy    üzenetek     kísérjenek     minden
        dohányreklámot, és értelemszerűen, promóciót és szponzorálást;
         c)  korlátozzák azoknak a közvetlen és közvetett  ösztönzőknek
        az alkalmazását, amelyek dohánytermékek vásárlására ösztönzik a
        lakosságot;
         d)  megkövetelik,  amennyiben nincsen teljes  tiltás,  hogy  a
        dohányipar az illetékes kormányzati hatóságok számára közölje a
        még  nem  betiltott  reklámozásra és  szponzorálásra  fordított
        kiadásokat. E hatóságok belátásuk szerint ezeket az adatokat, a
        belső jogrendtől függően, hozzáférhetővé tehetik a lakosság  és
        a  Felek  Konferenciája  számára, a 21.  Cikk  rendelkezéseivel
        összhangban;
         e)  teljesen  betilthatják, vagy olyan  Részes  Fél  esetében,
        amely alkotmánya vagy alkotmányos alapelvei miatt nincsen abban
        a    helyzetben,   hogy   teljes   betiltást   rendeljen    el,
        korlátozhatják a dohányreklámozást, promóciót és  szponzorálást
        a rádióban, televízióban, nyomtatott sajtóban és értelemszerűen
        egyéb   tömegtájékoztatási   eszközökben,   mint   például   az
        interneten, öt éven belül; és
         f)   megtilthatja,  vagy  olyan  Részes  Fél  esetében,  amely
        alkotmánya  vagy  alkotmányos alapelvei miatt nincsen  abban  a
        helyzetben,   hogy  tilalmat  rendeljen  el,  korlátozhatja   a
        nemzetközi   események,   tevékenységek   és/vagy   az   azokon
        résztvevők dohánygyárak általi szponzorálását.”
         
         3.3.  Az  Alkotmánybíróság figyelembe vette továbbá,  hogy  az
        Emberi  Jogok  Európai  Bírósága 2009-ben  két  döntésében  azt
        hangsúlyozta, hogy a dohánytermékek reklámjának korlátozása  és
        szankcionálása  lényeges  részét  képezi  annak  a   széleskörű
        stratégiának,   amelyet  az  európai  államok   alkalmaznak   a
        dohányzás   ellen.  A  dohányreklámok  esetében   az   alapvető
        közegészségügyi megfontolások elsőbbséget élvezhetnek az üzleti
        szempontokkal  és  akár a kifejezés szabadságával  szemben  is.
        (Hachette   Filipacchi  Presse  Automobile  és   Dupuy   kontra
        Franciaország,  valamint  Société de Conception  de  Presse  et
        d’Edition  és  Ponson kontra Franciaország, 2009.  március  5-i
        ítéletek.)
         
         4.  Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság  a  konkrét
        normakontrollra  irányuló  alkotmányjogi  panaszok   és   bírói
        kezdeményezések elbírálásánál az alábbiakra alapozta döntését.
         
         –  Konkrét  normakontrollra  irányuló  indítványok  alapján  a
        normavilágosság  értékelésére  a  tartalmi  alapjogi  vizsgálat
        keretében  kerülhet  sor.  A  szabályozás  akkor  nyilvánítható
        alkotmányellenesnek,  ha a bizonytalan  normatartalom  alapjogi
        sérelmet eredményez. (Indokolás III. rész 2-3. pont és VI. rész
        1.  pont.) Ebből az következik, hogy a szabályozás és a konkrét
        ügy kontextusában, a jogkorlátozás arányosságának értékelésekor
        kell  mérlegelni, hogy alapjogi sérelemmel járt-e a bizonytalan
        normaszerkezet.
         –    Az    indítványok   a   vállalkozások   kommunikációjának
        korlátozását a szólásszabadsággal összefüggésben vetették  fel,
        ezért      az      Alkotmánybíróságnak     a      vállalkozások
        véleménynyilvánítási szabadságáról kell állást foglalnia.  (VI.
        rész 2. pont.)
         –  A  tiltott vagy korlátozott kereskedelmi közlés alkotmányos
        védelmének megítéléséhez figyelembe kell venni egyfelől a közlő
        személyét,  a közlés célját és tárgyát (az üzleti cél  súlyát),
        másfelől  a  jogszabályi korlátozás indokát és  mértékét.  (IV.
        rész.)
         –  A  gazdasági  közléseken  belül a  dohány-reklám  speciális
        megítélés  alá  esik  a dohánytermékek súlyos  egészségkárosító
        hatása   és   hátrányos  szociális,  környezeti  és   gazdasági
        következményei   miatt.  Ezt  tükrözik  –  az  Alkotmánybíróság
        37/2000.   (X.  31.)  AB  határozatán  túl  –  az   ismertetett
        nemzetközi jogi és európai uniós szabályozási változások. (VII.
        rész 2-3. pont.)

         Az   indítványozók   kétfajta  cselekmény  alapjogi   védelmét
        igényelték  az  Alkotmánybíróságtól:  dohánytermék  elnevezését
        tartalmazó  feliratok elhelyezését üzletek  külső  homlokzatán;
        valamint   a   fogyasztóknak  szóló,   nyereményjátékban   való
        részvételre   történő  felhívás  elhelyezését  a   dohánytermék
        dobozában.   Az   Alkotmánybíróság  a   konkrét   normakontroll
        keretében  a  kifogásolt közigazgatási  és  bírósági  eljárások
        tárgyához igazodva végezte el a támadott normák vizsgálatát.
         
         5.  Az  Alkotmánybíróság a fentiek alapján először  azokat  az
        indítványi  elemeket  vizsgálta meg,  amelyek  a  Grtv.-nek  az
        eladási   helyre   vonatkozó   szabályozását   kifogásolták   a
        normavilágosság  követelményére és tartalmi alapjogi  sérelemre
        hivatkozva. Az indítványozók elsődlegesen azt sérelmezték, hogy
        a  kifogásolt normák – a bizonytalan fogalomhasználat  miatt  –
        nem alkalmazhatók egységesen, ami jogbizonytalanságot okoz.
         
         5.1.  A  Grtv. 13. § (1) bekezdése kimondta: „Tilos közzétenni
        dohányáru reklámját.” A 13. § (4) bekezdés b) pontja szerint az
        (1)  bekezdésben  foglalt tilalom nem terjed  ki  „a  dohányáru
        eladási helyén való bemutatására és árfeltüntetésére”. A  bírói
        kezdeményezések szerint az „eladási hely” fogalma  nem  kellően
        konkrét  a jogalkalmazó számára. Az alkotmányjogi panaszok  azt
        kifogásolták, hogy a konkrét ügyekben a közigazgatási hatóságok
        és  a  bíróságok úgy értelmezték az eladási hely fogalmát, hogy
        abba  nem  tartozik  bele  az üzlet külső  frontja  (homlokzat,
        üzletportál).  Az indítványok az eladási hellyel összefüggésben
        kifogásolták    az   „árubemutatás”,   „árfeltüntetés”,    „áru
        elérhetőségét jelző eszköz” törvényi fogalmait.

         Az   Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   önmagában   az
        Alkotmány  2.  §  (1) bekezdéséből következő  normavilágosságra
        hivatkozva  nem kifogásolható, hogy a Grtv.-beli kivételszabály
        nem   vonatkozik   az   üzletek   külső   frontján   (cégtábla,
        üzletnévtábla),  a bejárat mellett-felett, a bevásárlóközpontok
        folyosóin   lévő  dohányshopok  külső-felső  homlokzatán   lévő
        (világító  neon)  reklámtáblán, illetőleg az  üzlettéren  kívül
        elhelyezett  dohányáru-márkajelzésekre. „A jogbiztonságból  nem
        következik  a  jogalkotónak olyan kötelezettsége,  hogy  minden
        fogalmat  minden  jogszabályban  külön  meghatározzon.   Ha   a
        jogrendszer valamelyik eleme már tartalmaz egy adott  fogalomra
        vonatkozó   meghatározást,  akkor  az  –   eltérő   rendelkezés
        hiányában  – más jogszabályok alkalmazása során is érvényesül.”
        [71/2002. AB határozat, ABh 2002, 417, 424.]
         
         Az  Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy a Grtv.-nek
        egységes  bírói  értelmezése alakult ki (Legf. Bír.  Kfv.  III.
        37.021/2004. és Kfv. IV. 37.304/2005/9. számú ítélete), és  azt
        követte  a  jogalkotó a Grtv2.-ben. Az eladási helyet pontosító
        és  a  Grtv.-hez képest szűkítő törvényi rendelkezés alapján  a
        reklámtilalom  nem  vonatkozik „az  üzletben  a  dohánytermékek
        forgalmazására   vonatkozó   külön   jogszabály    szerint    a
        dohánytermék   forgalmazására  szolgáló   elkülönített   helyen
        elhelyezett,  kizárólag a dohányáru megnevezését, illetve  árát
        megjelenítő  olyan  reklámra, amely dohánytermék-márkanevenként
        nem haladja meg az A/5 (148x210 mm) méretet, és összességében a
        dohánytermék   forgalmazására   szolgáló   elkülönített    hely
        dohánytermékhez    való   hozzáférés   lehetőségét    biztosító
        homlokzati   felületének   húsz   százalékát,   de   legfeljebb
        üzletenként  az A/1 (594x841 mm) méretet.” [Grtv2.  19.  §  (4)
        bekezdés c) pont.]
         
         Az  Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a Grtv.  13.  §
        (4)  bekezdés b) pontjának értelmezése egységessé vált, a norma
        altalános szerkezetéből adódó jogértelmezési kérdéseket a bírói
        gyakorlat megválaszolta. Következésképpen az Alkotmánybíróság a
        normavilágossággal összefüggő indítványi elemeket elutasította.
         
         5.2.  Az  indítványozók releváns tartalmi kifogása  szerint  a
        dohányreklámok (a konkrét esetekben márka-feliratok) tilalma az
        üzletek  homlokzatán, külső frontján teljesen  ellehetetleníti,
        illetve      aránytalanul     korlátozza     a     kereskedelmi
        szólásszabadságot.
         
         Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a vizsgált esetben  a
        szabályozás   nem  lehetetleníti  el  teljesen  a  kereskedelmi
        kommunikációt.     A    logót,    márkafeliratot     tartalmazó
        dohányreklámok  tilalma  az üzletek  homlokzatán  korlátozza  a
        kereskedelmi szólás, azon belül a reklámozás lehetőségét.
         
         A   korlátozás   és  a  véleményszabadsággal  védett   értékek
        viszonyának   megítélésénél  az  Alkotmánybíróság   irányadónak
        tekinti  a 473/B/2005. AB határozat megállapítását az  épületek
        falán    elhelyezett   üzletfeliratokról.    A    vállalkozások
        üzletfeliratainak   „célja  elsődlegesen  valamely   áru   vagy
        szolgáltatás  népszerűsítése,  ismertté  tétele,   és   nem   a
        demokratikus  párbeszédben való részvétel előmozdítása”,  ezért
        nem  állnak  összefüggésben a véleményszabadság alapértékeivel.
        (ABK   2009.   január,   62,  64.)  Ezt  a   megállapítást   az
        Alkotmánybíróság azzal egészíti ki, hogy az üzletek homlokzatán
        elhelyezett logók és márkafeliratok nem tartalmaznak  közérdekű
        információt,   és   nem   sorolhatók  az   egyéni   önkifejezés
        alkotmányosan védett tartományába sem.
         
         Jelen  ügyben a támadott szabályozás nem az üzletet  működtető
        vállalkozások kereskedelmi kommunikációját korlátozta, hanem  a
        dohánygyárakét, amelyek szerződés alapján a versenytársakat  és
        más  vállalkozásokat korlátozó vagy kizáró jogokat szereztek  a
        hirdetésnek   minősülő   felirat   elhelyezésére   a    kültéri
        homlokzaton.  A reklámozó vállalkozásnak ebben a helyzetben  az
        üzleti érdeke az, hogy a dohánytermék értékesítését előmozdító,
        a  fogyasztást ösztönző márkanév megjelenjen a dohánytermékeket
        árusító üzlet külső frontján.
         A   korlátozó   szabályozás  abba  a   nemzetközi   és   hazai
        átalakulási   folyamatba  illeszkedik,  amelynek  célja,   hogy
        csökkenjenek  a dohánytermékek súlyos egészségkárosító  hatásai
        és   a  dohányfogyasztás  által  okozott  hátrányos  szociális,
        környezeti  és  gazdasági következmények.  Az  Alkotmánybíróság
        megítélése  szerint  ez  a közérdekű cél  szükségessé  teszi  a
        dohánytermékek  kereskedelmével kapcsolatos gazdasági  reklámok
        közlésének korlátozását.
         
         Az  Alkotmánybíróság a kifogásolt szabályozást összevetette az
        elérni kívánt közérdekű céllal. E körben tekintetbe vette, hogy
        a  korlátozás  a  kereskedelmi kommunikáció  legkevésbé  védett
        elemei  közé  tartozó közlést érinti. A korlátozás egyértelműen
        arra  irányul, hogy a dohánygyárak kevésbé tudják  fogyasztásra
        ösztönözni   a  potenciális  fogyasztókat.  Ugyanakkor   ez   a
        korlátozás  nem  zárja  ki,  hogy  a  tényleges  fogyasztók   a
        gyártóktól információhoz jussanak a különféle dohánytermékekről
        az üzletek eladási (forgalmazási) helyein. Ezzel összefüggésben
        az  Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a korlátozás nem
        iri   el   a  vállalkozáshoz  való  jog  alkotmányosan   védett
        tartományát,   mert   nem  korlátozza  a   foglalkozás   szabad
        megválasztását,  és  nem  állít a  foglalkozás  gyakorlása  elé
        alanyi vagy tárgyi akadályt.
         [Ehhez   hasonlóan   a   közterületekkel   összefüggésben    a
        1051/B/1999.   AB  határozatban:  „A  közterület  használatának
        megtiltása  a  vállalkozás  megválasztásának  és  gyakorlásának
        szabadságát  nem érinti.” (ABH 2002, 1483, 1485.) Nem  sérti  a
        tulajdonjogot,  ha a falfelület tulajdonosán túl  a  közterület
        tulajdonosának  hozzájárulása  is  szükséges  a   közterülettel
        közvetlenül  határos  falfelületeken  plakátok  elhelyezéséhez,
        mert a plakátok elhelyezésére vonatkozó korlátozás nem vonja el
        a tulajdont, és nem zárja ki a használati jogok érvényesülését.
        78/2009.  (VII.  10.) AB határozat, ABK 2009. július-augusztus,
        912.]

         6.  Az  Alkotmánybíróság külön vizsgálta azokat az  indítványi
        elemeket,  amelyek azt kifogásolták, hogy a  Grtv.  13.  §-ának
        rendelkezései  alapján  tilos információközlések  –  a  konkrét
        esetekben:   a  fogyasztóknak  szóló,  nyereményjátékban   való
        részvételre  történő  felhívások – elhelyezése  a  dohánytermék
        dobozában.  A  Grtv.  13. § (1) bekezdése  tiltja  a  dohányáru
        reklámjának „közzétételét”, míg a 13. § (4) bekezdés b)  pontja
        alapján  a  tilalom nem terjed ki „a dohányáru  eladási  helyén
        való bemutatására és árfeltüntetés”-re.
         
         6.1.  Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a termékdobozban
        elhelyezett  információközlések (pack insert vagy doboz-inzert)
        részben eltérő alkotmányos megítélés alá esnek, mint az üzletek
        külső  homlokzatán elhelyezett feliratok és  logók.  Az  utóbbi
        közlés   minden  esetben  bárki,  így  gyermekek   számára   is
        hozzáférhető,  és  kizárólagosan vagy  meghatározóan  a  termék
        fogyasztására ösztönöz. Ezzel szemben a doboz-inzert címzettjei
        a  tényleges  fogyasztók. Az információ tipikus esetben  (bolti
        értékesítésnél) a fogyasztók előre meg nem határozott  köréhez,
        törvényben lehetővé tett direkt marketing alkalmazásakor  pedig
        előre meghatározott fogyasztókhoz juthat el.
         További   különbség,   hogy   a   termékdobozban   elhelyezett
        információ   nem   feltétlenül  ösztönöz  fogyasztásra.   Annak
        ellenére,  hogy nehéz elvi határvonalat húzni az intézményi  és
        információs  hirdetés, illetve a fogyasztásra  ösztönző  reklám
        között,   megállapítható,  hogy  a  doboz-inzert   tartalmazhat
        semleges terméktájékoztatást, a fogyasztó informált választását
        segítő   adatokat,   a   gyártó  gazdasági   helyzetéről   vagy
        gazdaságpolitikai álláspontjáról szóló tájékoztatót, vagy  akár
        kulturális információt is. Ezek a közlések nem választhatók  el
        teljesen   a  gyártó  elsődleges  céljától,  vagyis  a   termék
        értékesítésétől,    de    a    lehetséges    információtartalom
        sokféleségét mégsem lehet figyelmen kívül hagyni.
         
         6.2.  Az  Alkotmánybíróság eljárása  során  tekintetbe  vette,
        hogy  Grtv. alkalmazásakor a bírói gyakorlat egységessé vált  a
        tekintetben,  hogy  a  Grtv.  13.  §  (1)  bekezdése   szerinti
        „közzététel”   megvalósul  a  reklám   termékdobozban   történő
        elhelyezésével.
         A  Legfelsőbb  Bíróság irányadó döntése szerint a doboz-inzert
        elhelyezésével  széles körben fennáll a megismerés  lehetősége,
        és   a   termék   felbontásával  a  tényleges   megismerés   is
        megtörténik.  A  dohánygyár  azzal  a  céllal  helyezi   el   a
        reklámokat  (felhívásokat)  a dobozokban,  hogy  a  célközönség
        megismerje azokat, és így kifejtsék a reklámozó által megkívánt
        hatást    (a   fogyasztásra   ösztönzést).   A   termékdobozban
        elhelyezett gazdasági reklám tartalmú tájékoztatások átlépik az
        árubemutatás  határát, valamint azok tipikusan nem  az  eladási
        helyen,  hanem  azon túl fejtik ki hatásukat,  ezért  a  doboz-
        inzertek  sértik a Grtv. 13. § (1) bekezdését, és nem tartoznak
        a  13.  §  (4) bekezdésében foglalt kivételek közé. (Kfv.  III.
        37.127/2005/4.  számú  ítélet; Kfv. III.  37.073/2005/5.  számú
        ítélet.)
         
         6.3.  Jelen  ügyben az indítványozók a dohánytermék  dobozában
        elhelyezett,   nyereményjátékban  való   részvételre   ösztönző
        felhívások számára igényelték az Alkotmány 61. §-ának védelmét.
        Az  egyik  ügyben a termékdoboz belsejében két oldalas szórólap
        „Indul a kódvadászat”, illetve „Hogyan lehetsz nyerő” cím alatt
        arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy a szórólapra nyomtatott
        egyedi kódot SMS-ben elküldve nyereményjátékban vehetnek részt,
        amelynek  nyereménye  naponta tízezer forint.  A  legalább  tíz
        különböző kódot beküldők részt vehettek a fődíj-sorsoláson ahol
        egy  notebookot  lehetett  nyerni. (II.P.21.335/2003/15.  számú
        ítélet).  A  másik releváns ügyben a termékdobozban elhelyezett
        nyereményjáték-felhívás     szerint     személygépkocsik     és
        motorkerékpárok kisorsolásában vehetett részt az,  aki  postára
        adott öt nyereményszelvényt. (K.3010/2004/14. számú ítélet.)
         
         Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint –  tekintetbe  véve  a
        jelen  határozat indokolásának IV. részében és a VII.  rész  4.
        pontjában  foglaltakat  –  az  Alkotmány  61.  §-a  nem  képezi
        akadályát  annak,  hogy a törvényhozó ezeket  az  üzleti  célú,
        kereskedelmi kommunikációkat korlátozza. Az információkat közlő
        kereskedelmi  jogalanyoknak (jelen  ügyben  a  dohánygyáraknak)
        nincs  az  egyéni  autonómiából fakadó saját véleményük,  és  a
        közléssel  nem  a  politikai közvélemény formálásához  járulnak
        hozzá.  Ebben  a körben a kommunikáció kizárólag  olyan  üzleti
        célú  reklámtevékenység, amely további fogyasztásra ösztönzi  a
        fogyasztókat, miközben nem ad többletinformációt a termékekről.
        Külön  figyelembe  kell  venni, hogy  a  fogyasztásra  ösztönző
        reklám  dohánytermékekre  vonatkozik, amelyek  egészségkárosító
        hatása miatt elfogadott a szigorúbb állami beavatkozás.
         
         Következésképpen az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást,  hogy
        a  vizsgált  tárgykör  az Alkotmány 61.  §-a  által  legkevésbé
        védett   közlések   közé   tartozik.  A   törvényi   korlátozás
        szükségességét    közegészségügyi    célok    és    az    állam
        egészségvédelmi   kötelessége  alapozza   meg.   A   korlátozás
        arányosnak   tekinthető,  mert  az  üzleti  célú  kommunikációt
        érinti,  és  a  közigazgatási  jog  intézményrendszerén   belül
        érvényesül.
         
         Az  Alkotmánybíróság a jelen ügyben előterjesztett indítványok
        alapján  nem  foglalt  állást a tényleges  fogyasztóknak  szóló
        egyéb közlések alkotmányossági összefüggéseiről.

         Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság a Grtv2. 13.  §  (1)  és
        (2)    bekezdése,   valamint   a   (4)   bekezdés   b)   pontja
        alkotmányellenességének megállapítására irányuló  indítványokat
        elutasította.

                                     VIII.

         Az  egyik alkotmányjogi panasz előterjesztője az Alkotmány  2.
        §  (1)  bekezdésére, valamint az 57. § (1) és  (5)  bekezdésére
        hivatkozva  kezdeményezte Pp. 233. §  (3)  bekezdés  b)  pontja
        alkotmányellenességének  vizsgálatát  és  megsemmisítését.   Az
        indítványozó  azt kifogásolta, hogy a perben a bíró  indokolási
        kötelezettség és fellebbezési lehetőség nélkül elutasította azt
        az indítványát, Abtv. 38. § (2) bekezdése szerint függessze fel
        a  pert,  és  kezdeményezze az Alkotmánybíróság vizsgálatát  az
        ügyben  alkalmazandó jogszabály alkotmányellenessége  miatt.  A
        bíró  csak  az ítélet indokolásában tért ki az ügy  alkotmányos
        aspektusaira.
         
         1.  Az Abtv. 38. § (1) bekezdése a bíró számára biztosítja azt
        a  jogot,  hogy  a bírósági eljárás felfüggesztése  mellett  az
        Alkotmánybíróság   eljárását  kezdeményezze,   ha   az   előtte
        folyamatban  levő  ügy elbírálása során olyan jogszabályt  vagy
        állami  irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek
        alkotmányellenességét észleli. 31/2007. (V. 30.)  AB  határozat
        megállapítása szerint az Abtv. e rendelkezése alapján  „a  bíró
        az  alkotmánybírósági eljárás kezdeményezője akkor  is,  ha  az
        előtte   folyamatban  levő  eljárásban   a   felek   kérik   az
        Alkotmánybíróság   eljárásának   kezdeményezését.    A    felek
        indítványa alapján is csak akkor van helye az alkotmánybírósági
        eljárás bírói kezdeményezésének, ha a bíró maga úgy ítéli  meg,
        hogy  az  ügyben  alkalmazandó jogszabály alkotmányellenes.  Az
        Abtv. 38. §-a alapján benyújtott bírói kezdeményezésnek a bíró,
        és  nem  a kezdeményezést kérő fél alkotmányossági álláspontját
        kell tartalmaznia.” (ABH 2007, 381.)
         
         Az   Abtv.   38.   §  (2)  bekezdése  a  bírósági   eljárásban
        indítványozási joggal rendelkező személy számára  azt  a  jogot
        biztosítja,  hogy kérelemben (indítványban) a bíró  38.  §  (1)
        bekezdés  szerinti eljárását kezdeményezze, ha úgy  ítéli  meg,
        hogy   a   szerint  a  folyamatban  lévő  ügyében  alkalmazandó
        jogszabály  alkotmányellenes. Vagyis a kérelem előterjesztésére
        jogosult  személy  azt kezdeményezheti, hogy az  ügyben  eljáró
        bíró   vizsgálja   meg,   ellentétes-e   az   Alkotmánnyal   az
        alkalmazandó  jogszabály.  Ez  nem  egy  absztrakt  értelmezési
        kezdeményezés,  mert  csak  az  jogosult  előterjeszteni,  „aki
        szerint  a  folyamatban  lévő ügyében  alkalmazandó  jogszabály
        alkotmányellenes.” Tehát az indítványozónak  indokolt  kérelmet
        kell előterjesztenie, és a bíró köteles érdemben megvizsgálni a
        kezdeményezést. A 38. § (1) bekezdése szerint a bíró csak akkor
        adhat  helyt a kezdeményezésnek, ha annak alapján  ő  is  arról
        győződik meg, hogy a jogszabály alkotmányellenes („észleli”  az
        alkotmányellenességet).
         
         A   Pp.   támadott  –  és  a  konkrét  ügyben  alkalmazott   –
        rendelkezése  szerint  fellebbezésnek nincs  helye  az  eljárás
        folyamán  hozott  végzések ellen, kivéve a  perköltségben  vagy
        pénzbírságban   marasztaló  végzéseket,   valamint   azokat   a
        végzéseket,  amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést  külön
        megengedi. A Pp. 212. § (1) bekezdése szerint a bíróság  a  per
        érdemében ítélettel, a per során felmerült minden más kérdésben
        V ideértve a per megszüntetését is – végzéssel határoz. Ezekből
        a  szabályokból következik, hogy a bíró végzéssel dönt az Abtv.
        38.  §  (2)  bekezdés  szerinti,  az  eljárás  felfüggesztésére
        vonatkozó    kérelemről.   A   végzés   ellen    nincs    helye
        fellebbezésnek,  mivel nincs olyan törvényi rendelkezés,  amely
        azt  külön  megengedné. A bírói gyakorlat szerint  a  tárgyalás
        felfüggesztésére  irányuló kérelmet elutasító végzés  pervezető
        határozat (BH1990.303), ezért nincs helye fellebbezésnek. Tehát
        az  alkotmánybírósági  eljárás bírói kezdeményezésére  irányuló
        kérelmet  elutasító bírói döntéssel szemben a Pp. és  az  Abtv.
        alapján nincs jogorvoslati lehetőség.

         2.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Pp. 233. §  (3)
        bekezdés  b)  pontja  nem  ad alapot  az  Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdésébe  ütköző,  önkényes bírói döntéshozatalra.  Egyrészt
        azért,  mert  a  szabályozás egyértelművé  teszi,  hogy  milyen
        esetekben   van   helye  fellebbezésnek  a  végzés   ellen.   E
        tekintetben  a bírónak nincs mérlegelési joga. Másrészt  azért,
        mert  az  Abtv.  38.  §  (2) bekezdése  szerinti  kérelemről  –
        csakúgy,  mint  a  Pp. 152-153. §-a alapján  előterjesztett,  a
        tárgyalás  felfüggesztésére vonatkozó kérelemről  –  a  bírónak
        kellő  mérlegelés nyomán indokolt döntést kell  hoznia.  A  Pp.
        szabályozása  azt teszi lehetővé, hogy a mérlegelés  eredményét
        és  indokait a bíró az ítélet indokolásában fejtse ki.  [A  Pp.
        221.  §  (2)  bekezdése  alapján  az  eljárás  folyamán  hozott
        határozatokat csak annyiban kell megindokolni, amennyiben  azok
        csak az ítélet elleni fellebbezésben támadhatók meg.]
         
         2.2.  Az  indítványozó  szerint a támadott  rendelkezés  azért
        sérti  a bíróság előtti egyenlőség elvét [Alkotmány 57.  §  (1)
        bekezdés],    mert    a    tárgyalás    felfüggesztésével    az
        Alkotmánybíróság  eljárását  kezdeményező  bírósági   végzéssel
        szemben   helye  van  fellebbezésnek,  míg  az  ilyen  kérelmet
        elutasító  döntéssel szemben nincs jogorvoslat. [A Pp.  155.  §
        (3)   bekezdése   rendelkezik  arról,  hogy  a   felfüggesztést
        elrendelő  bírósági  határozat ellen külön  fellebbezésnek  van
        helye.  Ezzel  szemben  a  tárgyalás felfüggesztésére  irányuló
        kérelmet  elutasító  végzés pervezető határozat,  ezért  ellene
        fellebbezésnek nincs helye. BH1990. 303.] Ezt az indítványozó a
        felek perbeli pozíciója szerinti megkülönböztetésnek tartja.
         
         Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 57. § (1)
        bekezdésében  elismert törvény előtti egyenlőség  „a  személyek
        általános   jogegyenlőségének   a   bírósági   eljárásra   való
        vonatkoztatása”. (18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570, 572.)
        Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése „a törvény előtti egyenlőséget
        jogérvényesítési   szempontból  deklarálja,   tehát   valójában
        eljárásjogi   garancia   arra,  hogy   jogainak   érvényesítése
        tekintetében   a  bíróság  (törvény)  előtt  mindenki   egyenlő
        eséllyel  rendelkezik”. [191/B/1996. AB  határozat,  ABH  1997,
        629, 631. Összefoglalóan: 45/2000. (XII. 8.) AB határozat,  ABH
        2000, 344, 349-350.]
         Jelen   ügyben  az  Alkotmánybíróság  arra  a  következtetésre
        jutott,  hogy  a  fellebbezési jog  tekintetében  megnyilvánuló
        különbségtétel  –  sem  közvetlenül, sem  perbeli  pozíciójukon
        keresztül – nincs összefüggésben a felek személyével. A konkrét
        esetben   a   szabályozás   nem   diszkriminálta   a   felperes
        dohánygyárat   az   alperes   Fogyasztóvédelmi   Főfelügyelőség
        Főigazgatójával  szemben.  A  tárgyalás  felfüggesztése  és   a
        fellebbezési  jog  nem  volt  összefüggésben  a  felfüggesztést
        kezdeményező személyével, illetve perbeli pozíciójával.
         Ezért  az  Alkotmánybíróság  úgy ítélte  meg,  hogy  nincs  az
        indítvány  keretei között értékelhető alkotmányjogi összefüggés
        a  Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja és az Alkotmány 57. §  (1)
        bekezdése között.
           
         2.3.  Az  indítványozó szerint a Pp. 233. §  (3)  bekezdés  b)
        pontja  az Alkotmány 57. (5) bekezdésében elismert jogorvoslati
        jogot    is    sérti,    mert   a   tárgyalás   felfüggesztését
        eredménytelenül kezdeményező fél nem tud jogorvoslattal élni  a
        számára sérelmes bíró döntéssel szemben.

        Az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a „jogorvoslathoz  való
        jog,  mint  alkotmányos  alapjog immanens  tartalma  az  érdemi
        határozatok  tekintetében  a más szervhez  vagy  (…)  ugyanazon
        szervezeten   belüli  magasabb  fórumhoz  fordulás  lehetősége.
        Ugyanakkor  az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat
        nem  feltétlenül  alkotmányellenes a nem érdemi,  nem  ügydöntő
        határozatok  esetén.” [Először: 5/1992. (I. 30.) AB  határozat,
        ABH  1992, 31.] Ez alapján az Alkotmánybíróságnak először abban
        a  kérdésben  kell állást foglalnia, hogy az Abtv.  38.  §  (2)
        bekezdése  szerinti kérelmet elutasító bírói  döntés  érdeminek
        minősül-e.  Az  alkotmánybírósági eljárásban  a  jogorvoslathoz
        való  alapvető jog szempontjából valamely döntés „érdemi”  vagy
        „ügyviteli-igazgatási” voltát nem a tételes jogi  (itt  polgári
        eljárásjogi) minősítése határozza meg, hanem a vizsgált  döntés
        tárgyának  és  személyekre  gyakorolt  hatásának  alkotmányjogi
        jelentősége.  [Összefoglalóan: 57/2009. (V. 20.) AB  határozat,
        ABK 2009, 549, 552-553.]

        Az  Alkotmánybíróság az érdemi határozatok esetében a  hatékony
        jogvédelem biztosítását tartja szem előtt. „Az Alkotmány 57. §-
        ának  (5)  bekezdése szerint a mindenkit megillető jogorvoslati
        jog  az  Alkotmánybíróság gyakorlatában a  hatékony  jogvédelem
        meglétének  követelményét  jelenti”  [39/1997.  (VII.  1.)   AB
        határozat,  ABH  1997,  263,  272.;  21/1997.  (III.  26.)   AB
        határozat,  ABH  1997,  103,  106.;  60/2003.  (XI.   16.)   AB
        határozat, ABH 2003, 624-625.].
         Az  Alkotmány 57. § (5) bekezdésének második mondata kimondja:
        „A   jogorvoslati  jogot  –  a  jogviták  ésszerű  időn  belüli
        elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a  jelen   lévő
        országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott
        törvény korlátozhatja.” Ezzel maga az alkotmányszöveg határozza
        meg  az  érdemi határozatokkal szembeni hatékony jogorvoslathoz
        való  jog  korlátozásának  alapjait.  [24/1999.  (VI.  30.)  AB
        határozat, ABH 1999, 242-244.; 38/2002. (IX. 25.) AB határozat,
        ABH 2002, 270-271.]
         
         Mindebből  következően a jogorvoslathoz való  jogot  korlátozó
        normák  alkotmányossági  megítélésénél  irányadó  szempontok  a
        következők:  1.  Alkotmányjogi  értelemben  érdemi   tárgykörre
        vonatkozik-e   a  bíró  határozata?  2.  Hatékony   jogvédelmet
        jelenthet-e a jogorvoslat biztosítása? 3.A jogorvoslathoz  való
        jog korlátozására alkotmányos indokkal került-e sor? 4. Arányos-
        e az alapjogkorlátozás?
         
         Az   Alkotmánybíróság  az  1636/D/1991.  AB  határozatban  egy
        alkotmányjogi panasz kapcsán már megállapította, hogy önmagában
        véve  a  Pp.  233.  §  (3)  bekezdés  b)  pontja  nem  sérti  a
        jogorvoslathoz  való  jogot. Az indokolás szerint:  „A  polgári
        (peres)     eljárásban     igénybe    vehető     jogorvoslatnak
        (perorvoslatnak)  nem  egyedüli  formája  a  fellebbezés.   Nem
        azonosak  az alkotmányossági követelmények az érdemi,  ügydöntő
        vagy  a  fél helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló  bírósági
        döntések,  illetőleg  a  nem  ilyen jellegű  bírósági  döntések
        elleni  jogorvoslati  formával  szemben.  A  nem  érdemi,   nem
        ügydöntő döntések tekintetében a külön fellebbezésnek,  mint  a
        jogorvoslat   egyik   formájának   kizárása   nem   feltétlenül
        alkotmányellenes.” (ABH 1992, 515, 516.)
         Egy  későbbi,  más tárgykörű alkotmányjogi panasz  kapcsán  az
        Alkotmánybíróság   ismét   megvizsgálta   a   Pp.   hivatkozott
        rendelkezését    az   Alkotmány   57.   §   (5)    bekezdésével
        összefüggésben. A határozat indokolása megerősítette, hogy  „az
        eljárás  során hozott, az eljárás menetének irányítását  célzó,
        pervezető  végzések  elleni  önálló  fellebbezés  kizárása  nem
        ellentétes  az  Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltakkal.”
        [770/B/2002. AB határozat, ABH 2005, 1094, 1098.]
         
         Jelen  ügyben  az  Alkotmánybíróság azt hangsúlyozza,  hogy  a
        jogorvoslathoz  való jog sérelméről nem lehet kizárólag  a  Pp.
        233.  §  (3)  bekezdés b) pontjának utólagos  normakontrolljára
        irányuló  eljárásban állást foglalni. Önmagában a Pp.  vizsgált
        rendelkezése nem korlátozza a jogorvoslathoz való  jogot,  mert
        kimondja, hogy van helye fellebbezésnek a végzésekkel  szemben,
        ha „törvény a fellebbezést külön megengedi”.
         
         Következésképpen   az   Alkotmánybíróság   –   a    benyújtott
        alkotmányjogi   panasz  alapján,  a  korábbi  alkotmánybírósági
        határozatokat is figyelembe véve – úgy foglalt állást,  hogy  a
        Pp.  233.  § (3) bekezdés b) pontja nem ellentétes az Alkotmány
        57. § (5) bekezdésével.
         
         3.     Összességében    az    Alkotmánybíróság    a    konkrét
        normakontrollra  irányuló alkotmányjogi  panaszok  és  a  bírói
        kezdeményezések    alapján    lefolytatott    eljárásában    az
        indítványokat elutasította.

         Ezért  az Alkotmánybíróság a Grtv. 13. § (1) bekezdése, 13.  §
        (2)  bekezdése és a (4) bekezdés b) pontja, valamint a Pp. 233.
        §    (3)    bekezdés   b)   pontja   konkrét    esetben    való
        alkalmazhatóságának  kizárására irányuló,  a  Fővárosi  Bíróság
        24.K.32.832/2003/8.    számú,    24.K.33.004/2003/7.     számú,
        24.K.33.079/2003/6.  számú, továbbá  24.K.32.837/2003/7.  számú
        ítéleteivel,  a  Baranya  Megyei  Bíróság  II.P.21.335/2003/15.
        számú    ítéletével,   valamint   a   Heves   Megyei    Bíróság
        K.3010/2004/14.   számú   ítéletével   szemben   előterjesztett
        alkotmányjogi panaszokat elutasította.

         Továbbá  az Alkotmánybíróság elutasította a Grtv.  13.  §  (2)
        bekezdés második fordulatának és a (4) bekezdés b) pontjának  a
        Hajdú-Bihar    Megyei    Bíróság   előtt    folyamatban    lévő
        7.K.30.217/2004/8.,   7.K.30.218/2004/8.,   7.K.30.334/2004/2.,
        7.K.30.339/2004/2., valamint 7.K.30.340/2004/2. számú  ügyekben
        való     alkalmazhatóságának    kizárására    irányuló    bírói
        kezdeményezéseket.

         Az  Alkotmánybíróság  az  Abtv. 41. §-a  alapján  rendelte  el
        határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben.
                                Dr. Paczolay Péter
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
                    Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                         
                                         
                    Dr. Holló András            Dr. Kiss László
                    előadó alkotmánybíró          alkotmánybíró
                                         
                                         
                    Dr. Kovács Péter     Dr. Lenkovics Barnabás
                    alkotmánybíró                 alkotmánybíró
                                         
                                 Dr. Lévay Miklós
                                   alkotmánybíró
          Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A  határozat  rendelkező részével egyetértek, de  a  többségtől
          eltérően    a    Grtv.    27.   §-át    csak    azért    tartom
          alkotmányellenesnek,  mert  lehetővé  teszi  a  reklámtörvénybe
          ütköző  (pl.  dohány-,  vagy alkohol-) reklámot  tartalmazó,  a
          reklámtól   el   nem   választható  nem-reklám   közzétételének
          megtiltását is. Ezzel a vitatott rendelkezés túl széles körű és
          differenciálatlan  felhatalmazást ad a  reklámhordozótól  adott
          esetben  elválaszthatatlan sajtótermék — például  napilap  vagy
          folyóirat  —  egésze közzétételének megtiltására,  csak  azért,
          mert    a    közigazgatási   hatóság   szerint   (akár   néhány
          négyzetcentiméternyi) benne található reklám tiltott.  Ezért  a
          jelenlegi szabályozás közvetve, de mégiscsak lehetővé teszi  az
          alkotmányosan   védett   véleményt   tartalmazó   sajtótermékek
          tényleges  betiltását („közzétételének megtiltását”). Elfogadom
          a   reklámkorlátozás  szükségességét,   még   akár   a   reklám
          közzétételének előzetes korlátozását is, ha a tilalom csakis  a
          reklámra és semmi másra nem terjedhet ki.

          A  most megsemmisített szabályozás azért alkotmányellenes, mert
          nem  tesz  különbséget  a kizárólag reklám  és  a  reklámot  is
          tartalmazó,  de  alapvetően nem reklám  tartalmú  sajtótermékek
          között.   A   törvényhozó  nyilván  azt   az   esetet   kívánta
          szabályozni,  amikor  a  hatóságnak  már  a  publikálása  előtt
          tudomására  jut a tiltott reklám — ezért zárja  ki  ilyenkor  a
          bírság   alkalmazását.  Ez  nem  alkotmányellenes  egy  reklám-
          szórólap    vagy    reklámújság    esetében,    de    többnyire
          alkotmányellenes a napi- vagy hetilapoknál és egyéb reklámot is
          tartalmazó nyomtatványoknál, mivel a bennük foglalt információk
          nagy  része nem reklám, továbbá mert az olvasóközönség biztosan
          nem  a  reklám  kedvéért  keresi az  ilyen  sajtótermékeket.  A
          szabályozás  ezért közvetve veszélyezteti a sajtószabadságot  —
          mivel  a reklámot is tartalmazó sajtótermékek bevételeinek  nem
          lebecsülhető része éppen a reklámbevételekből származik,  tehát
          fennmaradásuk függhet a reklámbevételektől. Ebben az értelemben
          mondható,  hogy a reklám közzététele része a sajtószabadságnak,
          lévén a reklám a sajtó tevékenységének része.

          Véleményem abban tér el a többségtől, hogy a tisztán  gazdasági
          reklám   –   amiről   az  itt  vizsgált  szabályozás   szól   —
          korlátozásának  alkotmányos mércéje  szerintem  elsődlegesen  a
          foglalkozás és vállalkozás szabadsága, és csak másodlagosan, ha
          ettől  elválaszthatatlan, az Alkotmány 61. §-ban védett sajtó-,
          illetve  kommunikációs  szabadság.  A  többségi  határozat   is
          elismeri  (IV.  4.1.),  hogy a reklám  mint  pusztán  gazdasági
          (üzleti)  célú  közlés nem esik a véleményszabadság  elsődleges
          védelmi  körébe.  Szerintem viszont  a  reklám  egyáltalán  nem
          tartozik a sajtó vagy véleménynyilvánítás szabadságának védelmi
          körébe  —  a  reklámban a kommunikáció nem vélemény kifejezése,
          hanem  egy  megengedett  gazdasági tevékenység  előmozdításának
          eszköze.  A  reklámot  korlátozó jogi  szabályozás  alkotmányos
          mércéje  ugyanaz, ami minden gazdasági tevékenységé: elsősorban
          a vállalkozás, illetve a foglalkozás szabadsága.

          Annak  ellenére  mondom  ezt, hogy az  Alkotmánybíróság  eddigi
          gyakorlata   és   a   jelen  határozatban   említett   bírósági
          határozatok,    a   többséghez   hasonlóan,    a    sajtó    és
          véleménynyilvánítás  szabadsága  gyengébben  védett   eseteként
          kezeli  a  reklámozás  szabadságát. Szerintem  helyesebb  lenne
          kombinált    alapjognak   felfogni,   amely    a    vállalkozás
          (foglalkozás)  szabadságából és a sajtószabadságból  áll  —  az
          előbbi  szabadságjog meghatározó szerepe mellett.  Az  említett
          döntéseket  hozó bíróságok — az USA Legfelsőbb Bírósága  és  az
          Emberi  Jogok Európai Bírósága — nem kis részben argumentációs-
          dogmatikai  kényszerből  terjesztik  ki  a  véleménynyilvánítás
          szabadságának  védelmét a saját áru vagy szolgáltatás  eladását
          és  értékesítését  előmozdító, illetve az ennek  továbbadásában
          álló  közlésekre,  ugyanis sem az Egyesült Államok  alkotmánya,
          sem  az  Emberi  Jogok Európai Egyezménye nem  ismeri  önállóan
          védett   („nevesített”)   jogként  a   foglalkozás   (benne   a
          vállalkozás,  régebbi terminussal a kereskedelem)  szabadságát.
          Ezért   a   reklám  alkotmányos  vagy  emberi  jogi  megítélése
          kényszerből     a    szólásszabadságról    (véleménynyilvánítás
          szabadságáról)  szóló alkotmányos, illetve egyezménybe  foglalt
          szabályok  alapján  volt csak lehetséges. Ahol  ilyen  kényszer
          nincs  — például Németországban vagy Franciaországban —, ott  a
          dohány,  alkohol és egyéb reklámozási tilalmak alkotmányosságát
          nem  a  szólás, hanem a inkább a vállalkozás, vagy  a  tulajdon
          szabadsága  alapján  ítélik meg. (pl.: Conseil  constitutionnel
          90–283  DC  [1991],  ahol  az  indítványban  sem  szerepelt   a
          szólásszabadság korlátozása; vagy BVerfGE 71, 162; 85, 97;  95,
          173;  de  eltérő  a megítélés, ha a reklám társadalmi  tartalma
          miatt  a  szólásszabadság védelmi körébe esik,  mint  pl.  102,
          347).

          A  véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásáról csak  akkor
          lehetne   beszélni,  ha  a  például  a  dohányzásról  vagy   az
          alkoholfogyasztásról   egyáltalán   mindenkinek   tilos   lenne
          kedvező,  vagy nem elítélő véleményt közölni a nyilvánossággal.
          Erről persze szó sincs: csak arról, hogy reklámként — kizárólag
          gazdasági  érdekből  —  tilos  egyes,  a  törvényben  felsorolt
          termékek népszerűsítése. A fegyverek reklámja például általában
          tilos,   de   nem  tilos  a  fegyverek  használatának   kedvező
          beállítása  művészi  alkotásban — pl. filmben  vagy  regényben.
          Ugyanígy  nem  tilos  bordalt  írni,  vagy  a  pipázás  örömeit
          irodalomban,   filmen   és   más  módon   közreadni.   Mindezek
          természetesen  a  véleménynyilvánítás és a sajtó  szabadságának
          védett körébe tartoznak.

          Budapest, 2010. március 2.
                                                      Dr. Bragyova András
                                                            alkotmánybíró
            Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye

             Nem  értek  egyet a rendelkező rész 1. pontjával,  álláspontom
            szerint a Grtv. 27. §-a alkotmányellenességének megállapítására
            és  megsemmisítésére irányuló indítványt a rendelkező rész 2-7.
            pontjához  fűzött  indokok  alapján szintén  el  kellett  volna
            utasítani.
             
             Jelen   ügy   megítélése  szempontjából  azt  —  a   határozat
            indokolásában  is  hivatkozott álláspontot —  tartom  döntőnek,
            hogy   a   gazdasági  reklámok  (jelen  esetben   konkrétan   a
            dohányreklámok)   nem  az  egyéni  önkifejezésre,   illetve   a
            demokratikus   párbeszédben   való   részvételre,   hanem   áru
            értékesítésének,       megismertetésének,      igénybevételének
            előmozdítására irányulnak. A kereskedelmi szólás  (ennek  egyik
            része  a  gazdasági  reklám)  lényege  a  kizárólagos,  illetve
            meghatározó  gazdasági  érdek. Mivel a gazdasági  reklámok  nem
            állnak     közvetlen     kapcsolatban    a    véleményszabadság
            alapértékeivel  (illetve azzal csak abban a  kivételes  esetben
            hozhatók  összefüggésbe,  amikor valódi  információs  tartalmat
            hordoznak),  „a  kereskedelmi jellegű  információk  közzététele
            esetében  szélesebb körű állami beavatkozás lehet alkotmányosan
            indokolt,  mint a véleményközlés egyéb eseteiben” [1270/B/1997.
            AB   határozat,   ABH   2000,  713,  718.].   Úgy   vélem,   az
            Alkotmánybíróságnak  ezt  az  álláspontot  továbbfejlesztve   —
            összhangban    a    hazai,   Európai   Uniós   és    nemzetközi
            jogfejlődéssel,   amely   a   dohányreklámokkal    kapcsolatban
            egyértelműen  a  szigorítás irányába halad — az  indítványt  el
            kellett volna utasítania.
             
             A  törvényben taxatíve meghatározott további reklámok tilalmát
            a  közrend,  a  közbiztonság,  a közegészség  és  a  közerkölcs
            védelme  alkotmányos szempontból indokolttá  teszik.  A  védett
            alkotmányos értékek és az érintett alapjogok körére  (Grtv.  7-
            22.  §-ok)  és  súlyára tekintettel véleményem szerint  az  sem
            kifogásolható, ha a jogalkotó a közzététel előzetes megtiltását
            is   lehetővé  teszi.  A  Grtv.  27.  §-a  ugyanis   ezzel   az
            alkotmányosnak ítélt tilalmat teszi teljessé: a megelőzés és az
            elővigyázatosság elvét érvényesíti. Ezek az elvek a jogrendszer
            más   területein  nemcsak,  hogy  nem  ismeretlenek   [pl.   az
            egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 2. § (3) bekezdés,
            a  környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995.  évi
            LIII.  törvény,  6. § (1)-(3) bekezdés], hanem  a  Grtv.  által
            szabályozott  életviszonyokban alkotmányos követelményeknek  is
            tekinthetők.
             
             Az  eljáró  hatóság  (bíróság) csak a reklámközlések  előzetes
            ellenőrzését végzi, s csak a reklám közzétételét tilthatja  meg
            (ráadásul  bírságot  sem  szabhat  ki).  A  Grtv.-ben   foglalt
            egyértelmű   reklámtilalmakkal  a  reklámozókhoz  hasonlóan   a
            reklámot  megjelentetők is tisztában vannak, a törvény  alapján
            őket   is  felelősség  terheli  [Grtv.  23.  §  (1)  bekezdés].
            Amennyiben  valaki  ennek  ellenére  tiltott  reklámot  hordozó
            sajtóterméket  állít  elő — álláspontom  szerint  —,  valójában
            tudatosan  vállal üzleti kockázatot (előre számol  azzal,  hogy
            adott esetben a sajtótermékét sem hozhatja nyilvánosságra).
             
             A  reklám  megjelenésének megtiltása természetszerűleg  együtt
            járhat  valamely,  a szóban forgó reklámot  „hordozó”  —  adott
            esetben  a  reklámon kívül más közléseket is magában foglaló  —
            sajtótermék  megjelenésének  időleges  korlátozásával   is.   A
            többségi  határozat indokolásában foglaltakkal ellentétben  úgy
            vélem  azonban, hogy ez nem érinti az Alkotmány  61.  §-át.  Az
            egyértelműen  és kategorikusan tiltott reklámok  megjelenésének
            engedélyezését  nem lehet azzal indokolni és igazolni,  hogy  a
            tiltott  reklámot hordozó sajtótermék más, „védett”  közléseket
            is  tartalmaz. Így ugyanis puszta üzleti mérlegeléssé  válik  a
            kiadó  számára  az, hogy a várható bírságot meghaladja-e  az  ő
            reklámbevétele. Ráadásul a törvényi tilalom ellenére  közzétett
            reklám   hatásai   helyreigazítással   vagy   más   módon   nem
            orvosolhatók. Az utólagos bírság ugyanis nem alkalmas a  reklám
            által  elérni  kívánt  hatásnak  sem  a  megállítására,  sem  a
            visszafordítására.  A  törvény által védett  értékek  (közrend,
            közbiztonság,  közegészség,  közerkölcs,  élethez,   egészséges
            környezethez  való  jog)  körében  a  „megelőző  jogvédelem”  a
            leghatékonyabb.

            Budapest, 2010. március 2.
                                                     Dr. Lenkovics Barnabás
                                                              alkotmánybíró
            A különvéleményhez csatlakozom:
                                                          Dr. Balogh Elemér
                                                              alkotmánybíró
              .
              English:
              English:
              .
              Petition filed:
              .
              Subject of the case:
              .
              Limits on tobacco advertising
              Number of the Decision:
              .
              23/2010. (III. 4.)
              Date of the decision:
              .
              03/02/2010
              Summary:
              The freedom of expression guaranteed by the Constitution does not exclude limitations on business advertising activity. Tobacco corporations are not citizens; they do not have ideas of their own and are not therefore given the fundamental right to free speech in the same way as real people. Consequently, the state can impose limits on tobacco advertising.
              .
              CODICES summary:
              http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2010-1-002
              .