Hungarian

Ügyszám: .	78/B/2008
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 23/2009. (III. 6.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/174 .

A döntés kelte: Budapest, 03/02/2009 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az        Alkotmánybíróság       jogegységi        határozat alkotmányellenességének    utólagos    vizsgálatára    irányuló indítványok,  továbbá  alkotmányjogi panaszok,  valamint  bírói kezdeményezések  tárgyában  – dr. Bragyova  András,  dr.  Holló András,   dr.   Paczolay   Péter  és   dr.   Trócsányi   László alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta az alábbi                          határozatot:    1.   Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  fegyveres szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött tanulmányi  idő  beszámításáról  szóló  4/2007.  Közigazgatási- polgári  jogegységi  határozat alkotmányellenes,  ezért  azt  a jelen határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.    2.   Az   Alkotmánybíróság  a  fegyveres  szervek  hivatásos állományú   tagjának  szolgálati  idejébe  a  szakmunkásképzést folytató    szakközépiskolákban    töltött    tanulmányi    idő beszámításáról  szóló 4/2007. Közigazgatási-polgári  jogegységi határozat   alkotmányellenességének  megállapítása   iránt,   a Honvédelmi  Minisztérium  Közgazdasági  és  Pénzügyi  Ügynökség által benyújtott alkotmányjogi panaszokat visszautasítja.    Az  Alkotmánybíróság ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.    1.   A  Legfelsőbb  Bíróság  Jogegységi  Tanácsa  a  Polgári Kollégium  vezetője  részéről indítványozott  eljárásban  2007. december   17-én  jogegységi  határozatot  hozott  a  fegyveres szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött tanulmányi  idő  beszámításáról.  Az  indítvány  megtételét  az indokolta,  hogy  az  első- és másodfokú bíróságok  döntései  – elsősorban  egy minisztertanácsi határozat többféle értelmezése miatt – nem voltak egységesek.    A  jogegységi  határozat összesen két ítéletre  tér  ki.  Az egyik  –  a  Legfelsőbb Bíróság által hatályában fenntartott  – megyei  bírósági ítélet az MT határozatot úgy értelmezte,  hogy az  a szakmai képzés rendje és a tanulók jogállása tekintetében a  szakmunkástanulókkal azonos társadalombiztosítási  jogállást biztosított   a   szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolák tanulóinak, s ezért a szolgálati időbe beszámítani  rendelte  a szakközépiskolai tanulmányok folytatásának idejét.  A  másik  – ezzel   ellentétes  értelmezést  magában  foglaló  –  munkaügyi bírósági   ítélet   szerint  az  MT   határozat   nem   minősül jogszabálynak,   így   azt  a  szolgálati   idő   megállapítása szempontjából  figyelembe  venni nem  lehetett.  Az  ítélkezési gyakorlat egységessége hiányának bemutatása erre a két ítéletre szorítkozott.    A  legfőbb  ügyész  képviselője a jogegységi  tanács  ülésén kifejtette,  hogy  a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú tagjainak  szolgálati  idejébe  a  szakmunkásképzést   folytató szakközépiskolában  töltött  tanulmányi   időt   –   abban   az időszakban,  amikor az MT határozat hatályban volt  –  be  kell számítani.    2.  A 4/2007. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat  (a továbbiakban: KPJE) rendelkező része kimondja, hogy a fegyveres szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött tanulmányi  időt  az 1019/1976. (VI. 24.) MT határozat  12.  e) pontja alapján szolgálati időként be kell számítani.    A  szakközépiskolák  és  a gyakorlati képzésben  közreműködő vállalatok  együttműködéséről, valamint  a  szakközépiskolákban folyó szakmunkásképzés egyes kérdéseiről szóló 1019/1976.  (VI. 24.)  MT  határozat  (a továbbiakban: MTh.) kihirdetése  napján lépett  hatályba,  de rendelkezéseit 1977. január  1.  napjától kellett alkalmazni.    Az   egyes   minisztertanácsi  rendeletek   és   határozatok hatályon  kívül  helyezéséről  szóló  44/1990.  (III.  13.)  MT rendelet  18.  §  (2) bekezdés e) pontja az MTh.-t  és  az  azt módosító 1023/1981 (VIII. 14.) MT határozatot 1990. március 15. napjával hatályon kívül helyezte.    A  középfokú  iskoláknak  és  a vállalatoknak  a  gyakorlati oktatási   feladatok   ellátására  irányuló  együttműködéséről, valamint  a  vállalatoknál  folyó gyakorlati  oktatásról  szóló 22/1986. (VI. 20.) MT rendelet 23. § (3) bekezdése viszont  már 1986. szeptember 1. napjával hatályon kívül helyezte az MTh. 1- 11.  pontját,  12.  pontjának  bevezető  szövegrészét,  12.  a) pontját,  12.  c) pontjának első és negyedik mondatát,  12.  d) pontjának első mondatát, 12 e) pontját, 13-15. pontját, továbbá az  MTh.  módosításáról rendelkező 1023/1981.  (VIII.  14.)  MT határozat  1. pontját, 4. pontjának első mondatát, valamint  5. pontját. A hatályon kívül helyező rendelkezés egyúttal előírta, hogy  az  MTh.-ban  foglaltakat a már megkezdett  tanulmányokra továbbra is alkalmazni kell.    3.  A  KPJE  indokolásában a jogegységi  tanács  rámutatott, hogy  a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény  (a továbbiakban:   Tbtv.)  54.  §  (1)  bekezdés   c)   pontja   a szakmunkástanuló-viszonyban  töltött  időt  szolgálati  időként határozta meg. A Tbtv. 1976. június 24-én hatályban volt 10.  § (2)  bekezdése alapján a Minisztertanács a biztosítottak  körét kiterjeszthette.    A  jogegységi  tanács arra hivatkozott, hogy e felhatalmazás alapján   jött  létre  az  MTh.,  amely  a  Magyar   Közlönyben közzétételre került, és amelynek rendelkezéseit 1977. január 1- jétől  kezdve  kellett  alkalmazni. A  KPJE  alapjául  szolgáló rendelkezés  a  következőket tartalmazta: „A  szakmunkásképzést folytató   szakközépiskolák  tanulóinak   társadalombiztosítási jogállása megegyezik a szakmunkástanulókéval”.    A  jogegységi  tanács  –  az  Alkotmánybíróság  idevonatkozó gyakorlatára   utalva   –  kifejtette:   formai   (jogalkotási) szempontból  nem kifogásolható, hogy a szakmunkástanulók  és  a szakmunkásképzést   nyújtó  szakközépiskolai   tanulók   azonos társadalombiztosítási jogállása a Minisztertanács határozatával valósuljon  meg. Álláspontját a jogszabályok kihirdetéséről  és hatálybaléptetéséről szóló 1974. évi 24. tvr. (a  továbbiakban: kihirdetési  tvr.)  2.  §  (4)  bekezdésére  alapította,  amely szerint a Magyar Közlönyben közzétett MT határozatok kötelezőek az  ország  egész területén a természetes és jogi  személyekre, valamint a külföldön tartózkodó állampolgárokra.    A  KPJE  indokolása  ezen túlmenően kitér  néhány  hatályos, illetőleg   már   hatályon   kívül   helyezett   munkajogi   és társadalombiztosítási   rendelkezésre,   valamint    az    MTh. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletekre. Mindezekből azt a  következtetést vonja le, hogy a szolgálati idő megállapítása és   kérelemre   történő   módosítása  a   munkáltatói   jogkör gyakorlójának,  az  ezzel  kapcsolatos  kereset  elbírálása   a munkaügyi  bíróság  hatáskörébe tartozik. A Legfelsőbb  Bíróság kifejti   továbbá,  hogy  a  szolgálati  idő  megállapítása   a fegyveres  szervek  hivatásos  állományú  tagjainak  szolgálati viszonyáról  szóló  1996. évi XLIII. törvény  (a  továbbiakban: Hszt.)  személyi hatálya alá tartozók esetében részben a  rájuk irányadó  speciális,  részben az általános („a  munkaviszonyban álló dolgozókra irányadó”) szabályok szerint történik.    A   KPJE   részletezi  és  elemzi  az  MTh.  12.   pontjának tartalmát, amelyből azt a következtetést vonja le, hogy  a  12. pont   a)-d)   alpontjai  bizonyos  oktatási  célok  eléréséhez szükséges   elveket  határoznak  meg,  a  jogegységi  határozat alapjául szolgáló e) pont viszont ezektől elkülönülve, tartalma szerint  normaként  rendelkezik társadalombiztosítási  jogállás meghatározásáról.    Az  MTh.  12.  pontjának bevezető része  minisztereket,  más államigazgatási  vezetőket, illetőleg szakszervezeti  szerveket hatalmaz  fel  intézkedések megtételére és együttes  miniszteri rendelet  kiadásárára. Ezen felhatalmazás alapján  adták  ki  a szakközépiskolában  folyó  szakmunkásképzésről  szóló   14/1976 (XII.  1.) MüM-OM együttes rendeletet (a továbbiakban: Vhr.)  A Vhr.-re   (közelebbi  rendelkezésének  megjelölése  nélkül)   a jogegységi  tanács  is  hivatkozik,  mint  olyan  jogszabályra, amelynek  figyelembe vételével határozott úgy, hogy a fegyveres szervek   hivatásos   állományú   tagja   szolgálati   idejének megállapításakor       a       szakmunkásképzést       folytató szakközépiskolában töltött tanulmányi időt –  az  MTh.  12.  e) pontja alapján – szolgálati időként kell elismerni.                               II.    Az   Alkotmánybírósághoz  összesen   147   olyan   indítvány érkezett,     amelyek     a     KPJE    alkotmányellenességének megállapítására    és    megsemmisítésére    irányultak.     Az indítványokból 4 utólagos normakontroll-kérelem (négy különböző indítványozótól),  113  alkotmányjogi  panasz  (valamennyit   a Honvédelmi  Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi  Ügynökség  – jogi   képviselője  útján  –  nyújtotta   be)   és   30   bírói kezdeményezés (a Fővárosi Munkaügyi Bíróság két bírájától).  Az Alkotmánybíróság az indítványokat – tárgyi azonosságuk miatt  – az    Alkotmánybíróság   ideiglenes   ügyrendjéről   és   annak közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe foglalt  3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH  2003,  2065.,  a továbbiakban:   Ügyrend,)   28.   §   (1)   bekezdése   alapján egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.    1.   Az   utólagos  normakontroll-kérelmek   az   alábbiakat tartalmazzák:    1.1.  Az  első  indítványozó a KPJE visszamenőleges  hatályú megsemmisítését  kérte,  mert szerinte  a  határozat  sérti  az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdését (hatalmi ágak  elválasztásának elve és a jogbiztonság követelménye), a 47. § (2) bekezdését (a Legfelsőbb Bíróság jogegységesítő szerepének elve), a 70/A. §-t (a  megkülönböztetési tilalom elve), valamint a  70/E.  §-t  (a szociális biztonságra vonatkozó elv).    Az  indítvány  a  releváns jogszabályi háttér ismertetéséből azt  emeli  ki,  hogy  a szakközépiskolai tanuló  nem  minősült biztosítottnak   [Tbtv.   10.  §  (1)   bekezdése],   ezért   a szakközépiskolai      tanulóidő     sem      munkajogi      sem társadalombiztosítási  értelemben  nem  minősülhet   szolgálati időnek. Ennek megfelelően a munkáltatói jogkör gyakorlójának  a szakközépiskolai  időt  érintő döntése a  nyugdíjjogosultságnál figyelembe  vehető szolgálati idő szempontjából egyáltalán  nem bír relevanciával.    Az  indítványozó ezután részletesen sorra veszi, hogy a KPJE következtetései az MTh. vonatkozásában az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésével összefüggésben mely szempontokból aggályosak. Ezek összefoglalóan az alábbiak:    a)  Az  MTh. meghozatalakor sem volt arra lehetőség, hogy  a már   egyszer   bizonyos   szinten   kialakított   szabályozást alacsonyabb szintű jogforrás újraszabályozza. Ebből következően minisztertanácsi  határozattal nem lehetett  a  Tbtv.  szerinti biztosítotti  kört  kiterjeszteni, vagyis az  MTh.-nak  a  KPJE szerinti értelmezése egyértelműen magasabb szintű jogszabállyal való ellentétet eredményez.    b)  A KPJE nincs figyelemmel az MTh. meghozatalakor hatályos Alkotmánynak a minisztertanács feladatkörével és a  jogszabályi hierarchiával  kapcsolatos  rendelkezéseire.  Az   indítványozó szerint  jogtechnikailag nehezen kivitelezhető és példa  nélkül álló  megoldás  lenne az, hogy a jogegységi határozat  alapjául szolgáló  rendelkezés (MTh. 12. e) pont)  –  a  többi  hasonló, alapelveket  meghatározó rendelkezéstől  elszakítva  –  úgymond önálló normatartalommal rendelkezzék.    c)  A KPJE szerinti értelmezés tényszerűen is ellentétes  az MTh. megalkotásakor meglévő és feltárható jogalkotói akarattal. A  minisztertanácsi határozat előterjesztéséből az  állapítható meg,  hogy a jogalkotó az egészségbiztosítási szolgáltatásokról kívánt  rendelkezni és nem nyugdíjbiztosítási  jogosultságokról (szolgálati idő elismeréséről).    d)  A  KPJE  rendelkezései  a  jogbiztonság  követelményének azért sem felelnek meg, mert nem értelmezhetőek egyértelműen. A jogegységi  határozat  rendelkező  része  értelmében  csak   és kizárólag abban az esetben alkalmazandó (személyi hatály), ha a fegyveres  szerv  megállapítja  a  hivatásos  állományban  álló tagjának  a  „hivatásos” szolgálati idejét. A  KPJE  indokolása viszont  kifejti, hogy a „hivatásos” szolgálati időbe  beszámít az  az időtartam is, amelyet az általános társadalombiztosítási szabályok alapján „általános” szolgálati időnek minősül.  Ebből adódik   a  KPJE  legjelentősebb  ellentmondása:  a  rendelkező részben   foglaltak  szerint  a  fegyveres  szervek   hivatásos állományú  tagja  és munkáltatója (a fegyveres  szerv)  közötti munkajogi   jogviszonyt  kívánta  rendezni,  de   a   határozat indokolásában   a  társadalombiztosítási  jogvitában   irányadó általános   szabályokra  hivatkozik  oly   módon,   hogy   abba beavatkozván, arra nézve normatív szabályt alkot.    e)  A  Legfelsőbb Bíróság elmulasztotta azt az elvi  kérdést tisztázni,  hogy  csak a fegyveres szervek hivatásos  állományú tagjának  „hivatásos”  szolgálati idejébe  kell  beszámítani  a szakközépiskolai  időt,  vagy  –  tekintettel  arra,   hogy   a beszámítás  levezetése éppen az általános társadalombiztosítási szabályok    alapulvételével   történik   –   az    „általános” munkavállalók „általános” szolgálati idejét is érinti.    Az  indítványozó  a  jogállamiság elvén  és  a  jogbiztonság követelményén  túlmenően hivatkozott az  Alkotmány  47.  §  (2) bekezdésére  is. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a  fentiekben összefoglalt    jogbizonytalanságot    eredményező     tényezők éppenséggel akadályozzák a jogalkalmazás egységességét,  vagyis a  Legfelsőbb  Bíróság  a KPJE elfogadásával  elmulasztotta  az Alkotmány  hivatkozott  rendelkezésében rögzített,  a  bírósági jogalkalmazás   egységének  biztosítását  előíró  kötelezettség teljesítését.    Az  indítványozó  álláspontja szerint a  KPJE  az  Alkotmány 70/A. §-ában meghatározott megkülönböztetési tilalom elvébe  is ütközik,  mert  az MTh.-t – nevesített módon  –  csak  a  Hszt. hatálya  alá  tartozókkal kapcsolatban értelmezi, s  ezáltal  a többi  munkavállalót  megfosztja a  szakmunkásképzést  folytató szakközépiskolában  eltöltött  tanulmányok  szolgálati  időként történő elismerésétől.    A  szociális  biztonsághoz  való  joggal  összefüggésben  az indítványozó   arra   hivatkozik,  hogy   a   KPJE   alapvetően szembehelyezkedik   a   társadalombiztosítás   működésének   és működtetésének logikájával, mert a szolgálati idő  tipikusan  a „vásárolt jog” kategóriájának egyik alapmozzanata. Az Alkotmány 70/E. §-ában írt rendelkezés sérelmét azzal támasztja alá, hogy az   MTh.   kihirdetése  nem  eredményezte  a  szakközépiskolai tanulmányok  szolgálati  idővé  minősítését,  mint  ahogy   nem keletkeztetett járulékfizetési kötelezettséget sem.    Végezetül    az    indítványozó    felhívja     az     egyik alkotmánybírósági  határozathoz fűzött különvéleményt,  s  ezen belül  is  különösen azt emeli ki, hogy a jogegységi eljárásnak nem   feladata   a   jogalkotói  akarat   rekonstruálása   vagy jogszabályoknak   az   ettől  eltérő,   új   tartalommal   való interpretálása.    1.2.  Egy  másik  indítványozó  szerint  a  KPJE  sérti   az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglaltakat  (jogállamiság elve),  valamint  ellentétes a diszkrimináció tilalmát  rögzítő 70/A.  §  előírásaival is. E miatt kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a jogegységi határozat megsemmisítését.    Az  indítványozó  a  jogbiztonság körében  kiemeli,  hogy  a jogegységi  tanács  nem csupán egy jogszabálynak  nem  minősülő normára   alapozva  hozta  meg  döntését,   hanem   azt   olyan normatartalommal  töltötte meg, amely  sem  a  minisztertanácsi határozatból, sem pedig a tárgyidőszakban hatályos  jogszabályi környezetből    nem    következik.    A    KPJE    tehát    egy jogszabályalkotásra való felhatalmazást (MTh. 12. pont bevezető rész), és a jogszabályalkotásra irányadó elveket (MTh. 12. pont a)-e)  alpontjai) tényleges normaként értelmezi, ezen túlmenően alkalmazási   körét  indokolatlanul  kiterjeszti.   Ez   utóbbi megállapítását az indítványozó arra alapozza, hogy az MTh.  11. pontja szerint kizárólag az ipari, valamint a mezőgazdasági  és élelmezésügyi  szakközépiskolákban folyó  képzés  tekinthető  a fejezet     (12-14.    pontok)    alkalmazása     szempontjából szakmunkásképzést folytató szakközépiskolának.    Az  indítványozó  szerint ez a fajta kiterjesztő  és  egyben korlátozó   (csak  a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú tagjaira  terjed  ki  a  jogegységi  döntés  személyi  hatálya) értelmezés a diszkrimináció tilalmába ütközik, vagyis sérti  az egyenlő elbírálás követelményét. Az indítványozó úgy véli, hogy nem  tekinthető  egyenlő  elbírálásnak  az,  ha  az  ugyanolyan képzésben  résztvevő  személyek  csupán  egyetlen  csoportjának biztosított a beszámítási jog.    A   KPJE   nem  tisztázza  azt  sem,  hogy  mely  időszakban létesített  tanulmányi  jogviszonyt  lehet  szolgálati  időként elismerni.  Arra  ugyanis a jogegységi döntés  –  mutat  rá  az indítványozó – nem tér ki, hogy a szakközépiskolás idők csak az MTh.  hatályban  léte idejére (1976. június  24.  vagy  esetleg 1977.  január  1.  és  1986. szeptember 1. vagy  esetleg  1990. március 15. között), illetőleg azt követően is relevánsak.    Az  indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  MTh.  idejében hatályos   Alkotmány  54.  §  (3)  bekezdése  szerint   törvény állapította   meg   az   állampolgárok  alapvető   jogaira   és kötelezettségeire vonatkozó szabályokat. Ebbe a körbe tartozott a  társadalombiztosítás keretében megvalósuló anyagi ellátáshoz való jog [58. § (1) és (2) bekezdés]. A kihirdetési tvr. 1.  §- ában   foglaltak,   valamint  a  tvr.   végrehajtásáról   szóló 1063/1974.  (XII.  30.) MT határozat vonatkozó rendelkezéseivel összevetve,  megállapítható, hogy az állampolgárok  biztosítási jogviszonyát illetően a Minisztertanács határozati formában nem is rendelkezhetett.    Azt  is  állítja  az  indítványozó, hogy KPJE  ellentétes  a hatályos     társadalombiztosítási    jogszabályok    vonatkozó rendelkezéseivel. A társadalombiztosítási nyugellátásról  szóló 1997.  évi  LXXXI. törvény (a továbbiakban:  Tny.)  37.  §  (4) bekezdése szerint a biztosítással járó jogviszony 1998.  január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe  venni. A  Legfelsőbb  Bíróság azonban figyelmen kívül hagyta,  hogy  a KPJE  alapját képező MTh. 1997. december 31-én már  részlegesen sem   volt   hatályban,  így  az  ezen  időpontot   meghaladóan benyújtott igények elbírálásánál alkalmazni sem lehetett.    Végezetül  megemlíti az indítványozó, hogy az MTh. hatályban léte  alatt  a társadalombiztosítási szervek egy olyan  döntést sem  hoztak,  amely  a szakközépiskolai idő szolgálati  időként való elismeréséről szólt volna.    1.3.  A  harmadik indítványozó álláspontja  szerint  a  KPJE ellentétes az Alkotmánynak a jogállamiság elvét tartalmazó 2. § (1)  bekezdésével, a jogegységi határozatokról szóló 47. §  (2) bekezdésével,  valamint  sérti  az  Alkotmánynak  a  jogforrási hierarchiáról szóló rendelkezéseit [a következő rendelkezéseket nevesíti: 25. § (1) bekezdés, 26. §, 35. § (2) bekezdés, 37.  § (3) bekezdés, 44/A. § (2) bekezdés, de ezek közül csak a 37.  § (3)    bekezdése    tekinthető   relevánsnak    az    indítvány szempontjából].    Az   indítványozó   részletesen  taglalja,   hogy   a   KPJE rendelkezései   miben   és   milyen  összefüggésekben   okoznak jogbizonytalanságot a jogalkalmazásban. Elsősorban  arra  hívja fel  a  figyelmet,  hogy  a jogegységi döntés  két  jogviszonyt érint:  foglalkoztatási jogviszonyt, amelyet leszűkít  a  Hszt. személyi hatálya alá tartózókra, illetőleg ezzel összefüggésben társadalombiztosítási  jogviszonyt, amelyet  tágan,  valamennyi jogosult tekintetében lehet értelmezni.    A   KPJE-nek  az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésével  való ellentéte  körében  azt  nevesíti  az  indítványozó,   hogy   a határozatból annak belső ellentmondásos volta miatt  nem  derül ki  a  személyi hatály, a szabályozás tárgya, és az  sem,  hogy milyen   jogviszony  rendezését,  elbírálását  lenne   hivatott egységesíteni.    A   jogforrási  hierarchia  sérelmével  összefüggésben  arra hivatkozik  az indítványozó, hogy a KPJE egy olyan  alacsonyabb szintű  jogforrás  (az MTh.) szabályozásából  indul  ki,  amely nyilvánvalóan ellentétes egy magasabb szintű jogforrás (a Tny.) irányadó rendelkezéseivel.    Az   indítványozó  álláspontja  alátámasztására   indítvány- kiegészítést nyújtott be, amelyben bemutatja, hogy a KPJE-t  az eljáró  bírók  nem  egységesen  értelmezik,  s  ebből  fakadóan eltérően  alkalmazzák.  Így pl. társadalombiztosítási  perekben munkaügyi  bíróság  alkalmazta a KPJE-t olyan  ügyben,  ahol  a felperesek  nem  voltak fegyveres szervek  hivatásos  állományú tagjai,  míg  ugyanaz  a bíróság egy másik ügyben  kifejezetten arra  hivatkozással utasította el a keresetet, hogy a  felperes nem  tartozott a Hszt. személyi hatálya alá. Munkajogi perekben alapvetően  abban  nyilvánul meg az eltérő  joggyakorlat,  hogy bizonyos  esetekben beszámítani rendelik az MTh. hatálybalépése előtti  időt,  más esetekben viszont nem ismerik  el  jogszerző időnek   az   1977.   január   1-je   előtti   időszakra    eső szakközépiskolai tanulmányok idejét.    1.4.  A  negyedik  indítványozó  szerint  a  KPJE  sérti   a jogállamiság elvét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], a  Legfelsőbb Bíróság  jogegységesítő  funkcióját [47.  §  (2)  bekezdés],  a bíróságok  feladatáról szóló rendelkezést [50. § (1) bekezdés], valamint a bírósághoz való jogot [57. § (1) bekezdés].    Indítványában kifejti, hogy a Legfelsőbb Bíróság  jogegységi tanácsa elmulasztotta a jogegységi döntés meghozatala előtt  az érintett   társadalombiztosítási   jogszabályok   áttekintését, amelyek  egymással koherens és konzisztens rendszert alkotva  a nyugdíjjogosultság   megállapítására   hatáskörrel   rendelkező szervek   egységes   jogalkalmazó   tevékenységét   megfelelően biztosították.  Ezen  irányadó  szabályok  szerint   szolgálati időnek a szakmunkástanuló viszony, majd 1996. január 1-jétől  a tanulószerződés    alapján   szakképző    iskolai    tanulóként biztosításban töltött idő számított. Ebből következően hibás és a   jogbiztonság   követelményét  sértő  a   KPJE-ben   foglalt jogértelmezés,     amely     a     szakmunkásképzést     nyújtó szakközépiskolai tanulmányi időt jogszerző időnek ismeri el.    Az  Alkotmány 47. § (2) bekezdésének, valamint az 50. §  (1) bekezdésének rendelkezéseit az indítványozó megítélése  szerint azért  sérti  a  KPJE, mert a jogegységi tanács  jogértelmezési jogkörén  túlterjeszkedve normatív tartalmú döntést  hozott,  s ezzel quasi jogalkotó szervként járt el.    Az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésével  összefüggésben  azt kifogásolja az indítványozó, hogy a KPJE csak a Hszt.  személyi hatálya  alá  tartozó nyugellátást igénylőkre  terjeszti  ki  a bírói  jogértelmezés egységét, s ez a törvény előtti egyenlőség elvének   érvényesülését  csorbítja.  Úgy  véli,  hogy   mindez egyúttal  jogbiztonságot  gyengítő  tényező  is,  mert  a   más foglalkoztatási   jogviszonyban   állók   tekintetében    vitás helyzetet fog teremteni.    Az  indítványozó  megalapozatlannak  és  alkotmányellenesnek tartja  azt  a  tényt,  hogy a KPJE a  teljes  tanulmányi  időt beszámítani  rendeli,  holott  a szakközépiskolások  gyakorlati képzése   tanulmányaik   töredékére  terjedt   ki.   Ezzel   az értelmezéssel  szerinte  a  jogegységi  tanács  megsértette   a biztosítási  védelem objektív alapját adó társadalombiztosítási kockázati közösség elvét is.    2.  A  113  alkotmányjogi panaszt a Honvédelmi  Minisztérium Közgazdasági  és  Pénzügyi  Ügynökség  meghatalmazása   alapján eljáró   ügyvéd   nyújtotta  be.  Az  előterjesztő   valamennyi alkotmányjogi  panaszban  kérte a KPJE  alkotmányellenességének megállapítását, s annak meghozatala időpontjára visszamenőleges hatályú megsemmisítését. Egyúttal indítványozta az adott ügyben történő  alkalmazási  tilalom kimondását is.  Az  alkotmányjogi panaszokban    előterjesztett   kérelmeket    az    alábbiakban kifejtettek szerint indokolta.    2.1.   A   jogegységi   tanácsnak   az   MTh.-ra   vonatkozó normaértelmezéséről, vagyis a KPJE tartalmáról az  indítványozó állította, hogy az jogszabályalkotást valósított meg.  Szerinte ez kimeríti a jogállamiság alkotmányos alapelvének sérelmét,  s így  különösen sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, de  ezen túlmenően ellentétes az alapjog-korlátozás elvi alapját jelentő 8.   §   (2)   bekezdésével,  valamint  a  Legfelsőbb   Bíróság jogegységesítő funkcióját meghatározó 47. § (2) bekezdésével.    Az    indítványozó    érvelésében   hivatkozik    az    MTh. meghozatalakor hatályos jogszabályi környezetre, s ebből azt  a következtetést vonja le, hogy a Minisztertanács csak  rendeleti úton,  konkrét  felhatalmazás alapján élhetett a  biztosítottak körének   kiterjesztéséről,  illetőleg  egyéb  idők  szolgálati időként való beszámításáról. Utal rá, hogy ez a gyakorlatban  a Tbtv.   végrehajtásáról   szóló   MT   rendelet   alkalmankénti módosításával  valósult meg. Külön kiemeli, hogy  az  MTh.-t  a középfokú  oktatási  intézményekről szóló 1965.  évi  24.  tvr. felhatalmazása alapján adták ki, amely semminemű összefüggésben nem  állt  a biztosítotti kör kiterjesztésével, hanem  egyfajta oktatási  reform  megvalósítását irányozta  elő.  Az  MTh.  12. pontja felvezetőjében írt felhatalmazás alapján sem születtek a későbbiekben  olyan jogszabályok, amelyek a KPJE-ben  rögzített igényeket  megalapozták volna. Maga a Vhr. sem tartalmaz  ilyen rendelkezést,  és  még  csak nem is utal olyan  szabályra,  ami alapján  a  szakmunkásképzést  is  folytató  szakközépiskolában tanuló szakközépiskolások biztosítotti jogállást nyertek volna, illetve, hogy ennek megfelelően tanulói jogviszonyuk szolgálati időnek számítana.    Egy  másik  indítványozóval megegyezően [ld  1.1.  b)  pont] vitatja  azt,  hogy  az MTh. 12. e) pontja  elkülönült,  önálló normatartalommal rendelkezne. Állítja, hogy az e) pont, csakúgy mint a többi, a későbbi jogalkotás során figyelembeveendő elvet határoz   meg,  vagyis  normatartalom  híján  nem  alkalmas   a Legfelsőbb   Bíróság   által   neki   tulajdonított    joghatás kiváltására.    Mindezekből  azt a következtetést vonja le az  indítványozó, hogy   a   jogegységi  tanács  a  hatalommegosztás  alkotmányos alapelvét,  illetőleg  a  jogbiztonság követelményét  figyelmen kívül  hagyva,  hatáskörét messze túllépve, megalapozott  indok nélkül  hozta  meg döntését. A KPJE nem fogalmaz  egyértelműen, nem világos, hogy milyen személyi kört érint (ld. még 1.3. pont alatt).    Az  indítványozó a jogbiztonsággal, azon belül is  különösen a  normavilágosság követelményével kapcsolatban külön  kitér  a Hszt.  és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak  jogállásáról  szóló  2001.  évi  XCV.  törvény   (a továbbiakban: Hjt.) összefüggéseire. A hivatásos  és  szerződés állományú katonák a Hjt. hatályba lépése, azaz 2002. január  1- je  óta nem tartoznak a Hszt. személyi hatálya alá, továbbá:  a „fegyveres  szerv”  kitétel  a  Magyar  Honvédség  tekintetében meghaladott.  A  KPJE  a fegyveres szervek hivatásos  állományú tagjának  szolgálati  idejére vonatkozóan  kívánt  rendelkezni; indokolásában a Hszt.-t nevesíti, miközben említést sem tesz  a Magyar Honvédség állományába tartozó szolgálati viszonyban álló katonákról.  Ugyanakkor  a Fővárosi Munkaügyi  Bíróság  a  KPJE kihirdetését  követően sorra helyt ad a  katonák  ez  irányú  – társadalombiztosítási   határozat  felülvizsgálata   iránti   – kereseti kérelmének. A jogerős határozatok megállapítják,  hogy a   felperesek  szakközépiskolai  tanulmányi  ideje  szolgálati időnek minősül.    Hasonlóan  más  indítványozókkal további  jogbizonytalansági tényezőnek     minősíti    a    jogszerző    idő     tartamának meghatározatlanságát.  Az indítványozó  rámutat,  hogy  a  Vhr. alapján legkésőbb 1978. szeptember 1.-jéig kellett beindítani a szakközépiskolai szakmunkásképzést a kijelölt szakmákban. Ez  a tény  lerontja  azt  az  értelmezést, miszerint  a  beszámítási kötelezettség minden esetben 1977. január 1.-jétől kezdődne.    A  normavilágosság  körében kitér még az  indítványozó  arra is,  hogy  a KPJE az ítélkezési gyakorlat bemutatásában  messze nem teljeskörű. Így különösképpen érthetetlennek gondolja, hogy a  jogegységi  döntés nem tesz említést arról a felülvizsgálati eljárás  keretében  született  ítéletről,  amely  a  jogegységi döntés  meghozatalát 13 nappal megelőzően a KPJE értelmezésével ellentétes indokolás alapján elutasította a felperes szolgálati idő beszámítására irányuló keresetét.    2.2.   A   KPJE-ről   az   indítványozó   úgy   véli,   hogy diszkriminációt eredményező különbséget tesz 1) a  Hszt.  és  a Hjt.  hatálya  alá tartozó személyek között 2) a  hivatásos  és szerződéses  szolgálati  jogviszonyt  létesítők  között  3)   a szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolában,  illetőleg  az ilyen  képzést nem folytató szakközépiskolában végzettek között 4)  az  MTh.  hatályba  lépése előtt és  annak  hatályon  kívül helyezését  követően, illetőleg a hatály ideje alatt folytatott tanulmányok  között a jogszerző idő tekintetében.  Szerinte  az ilyen    különbségtétel   részben   az   indokolatlan   pozitív diszkrimináció tilalmába ütközik, máskülönben pedig  ellentétes a   jogegyenlőség  alkotmányos  alapelvével,  vagyis  sérti  az Alkotmány 70/A. §-át.    A  két  külön törvény hatálya alá tartozó hivatásos személyi állomány   összefüggésében  állított   pozitív   diszkrimináció tekintetében  az  indítványozó egyrészt  utal  a  2.1.  pontban kifejtettekre,  másrészt állítja, hogy nincs ésszerű  indoka  a különbségtételnek. Ennek alátámasztására kifejti, hogy a Magyar Honvédség állományába tartozó katonák 1996. szeptember 1.-jétől 2001.  december 31.-ig a Hszt. személyi hatálya alá  tartoztak, azaz   társadalombiztosítási  jogállásuk,   szolgálati   idejük megítélése  sem különbözött pl. a rendőrökétől. Mivel  az  MTh. hatályon  kívül  helyezése  a  Hszt.  hatálybalépését  megelőző időpontra esett, a korábban ezen törvény hatálya alá tartozókra is ki kellett volna terjeszteni a KPJE hatályát.    Az  indítványozó úgy véli, hogy a fegyveres  szervek  tagjai és  a  civil szféra munkavállalói (nem a Hszt. személyi hatálya alá  tartozó személyi kör) közötti különbségtételre mindenfajta ésszerű  magyarázat mellőzésével került sor. A KPJE értelmezése a      jogszerző     idő     elismerésében     az     általános társadalombiztosítási    szabályokra   támaszkodik,    ekképpen érthetetlen  a  jogegységi határozat szűkítő  tartalmú  döntése (ld. még 1.1. és 1.3. pontok).    Arra  sem  talált ésszerű magyarázatot a KPJE  indokolásában az   indítványozó,  hogy  a  jogszerző  idő  elismerését  miért szűkítette  le  a jogegységi tanács a meghatározott  időszakban szakközépiskolai    tanulmányokat    folytatókon    belül     a tanulmányaikat  szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolában végzőkre.    Más  indítványozókhoz  hasonlóan  azt  is  diszkriminatívnak tartja,  hogy  a  jogszerző idő csak az  MTh.  időbeli  hatálya alatti időszakokra érvényesíthető.    2.3.  Az indítványozó kifejtette továbbá, hogy a KPJE a  már kialakult,    az    alkotmányos   elveknek,    követelményeknek megfelelően    törvényi    szinten   szabályozott    rendszerbe alkotmányellenesen   avatkozott  be.   Ezzel   megsértette   az Alkotmánynak   a  szociális  biztonsághoz  való  jogról   szóló rendelkezését (70/E. §), a tulajdonhoz való jogot  [13.  §  (1) bekezdés], valamint a piacgazdaságról szóló rendelkezést [9.  § (1) bekezdés].    A  szociális biztonsághoz való jog körében az indítványozó – hasonlóan   az   1.1.  pont  utolsó  előtti  bekezdésében   már kifejtettekkel  –  azzal  érvel, hogy a  KPJE  által  jogszerző időnek  elismert időszakban járulékfizetésre nem kerül  sor,  a szakközépiskolások nem voltak biztosítottak.    A    többi    felhívott    alkotmányi   rendelkezéssel    is ellentétesnek  tartja  azt, hogy a KPJE több  tízezer  jogosult vonatkozásában  generál  a  korábbiakhoz  képest  új  igényeket anélkül,  hogy  ennek  ellentételezését megteremtené.  Ezzel  a társadalombiztosítási   rendszer  stabilitását,   végső   soron fennállását  veszélyezteti,  esetlegesen  meghiúsítva  a  többi jogosult  korábbi  színvonalon  történő  ellátását.  Mivel   az alkotmányos  tulajdonvédelem kiterjed  a  társadalombiztosítási igényekre  is, az indítványozó úgy gondolja, hogy a biztosítási jellegű   társadalombiztosítási  szolgáltatások  csökkentésének vagy    megszüntetésének   veszélye   indokolttá    teszi    az Alkotmánybíróság beavatkozását.    3.   A   Fővárosi  Munkaügyi  Bíróság  két   bírája   –   az Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján – összesen  30 ügyben   kezdeményezte   az  Alkotmánybíróság   eljárását.   Az eljárásokat  felfüggesztő végzéseikben  indítványozták  a  KPJE alkotmányellenességének megállapítását  és  megsemmisítését.  A kezdeményezésekben  előterjesztett  kérelmeket  az  alábbiakban kifejtettek szerint indokolták.    3.1.   Az   indítványozók   mindenekelőtt   a   jogállamiság alkotmányos    alapelvének   sérelmét   állították,    amellyel vsszefüggésben – megegyezően a 2.1. pontban foglaltakkal  –  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 8. § (2) bekezdésére,  valamint a 47. § (2) bekezdésére hivatkoztak.    A       jogbiztonság       alkotmányos       követelményével összeegyeztethetetlennek tartják azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogértelmező,  illetve  a  jogalkalmazás  egységesítését  célzó tevékenysége  során  jogszabályt alkotott. Megítélésük  szerint ugyanis a KPJE egy normatartalommal nem rendelkező, csupán elvi iránymutatást  meghatározó, a későbbi  jogalkotást  befolyásoló kívánalomra    (MTh.    12.   e)   pont)    alapul,    amelynek figyelembevételével   a   jogegységi   tanács    az    irányadó jogszabályokkal ellentétes értelmezésre jutott.    A  normavilágosság sérelmét – a 2.1. pontban  kifejtettekkel egyezően – a jogegységi határozattal érintett személyi kör,  és az   MTh.  időbeli  hatálya  tekintetében  kimutatható   számos bizonytalanságra alapítják a bírák, de ezen túlmenően  kitérnek a  jogszerző  idő  alapjául szolgáló képzések  jellegére,  azok időtartamára,  továbbá részletesen kifejtik a „szolgálati  idő” fogalmi kérdéskörét.    Az  indítványozóknak  a  KPJE  meghozatalát  követő  időszak ítélkezési  gyakorlatáról szerzett ismeretei arról tanúskodnak, hogy    az    eljáró    bíróságok   eltérően    értelmezik    a nyugdíjjogosultság  szempontjából  beszámítható  idő  mértékét. Egyes  ítéletek szerint akár egyetlen, 1977. január 1-je  utáni féléves  – a tanulmányokat lezáró – időszak elegendő  a  teljes szakközépiskolai idő beszámítására, mások szerint az ilyen  idő egyáltalán nem számítható be, míg a harmadik álláspont csak  az 1977.  január 1.-jét követő időre eső részt engedi beszámítani. A  KPJE arra sem tér ki, hogy a tényleges tanulmányi idő számít (ami  lehet  négy évnél hosszabb), vagy legfeljebb a  képesítés megszerzéséhez előírt idő (ami nem lehet több, mint  négy  év). További bizonytalanságot jelent, hogy az MTh.-ban és a Vhr.-ben nem  nevesített  szakmát oktató szakközépiskolákban  (ld.  1.2. pont  második  bekezdés)  töltött  tanulmányi  időt  szolgálati időnek kell-e minősíteni.    Az  indítványozók idézik a KPJE-ben feltett – a későbbiekben általuk   megválaszolatlannak   tekintett   –   kérdést:   „[…] eldöntendő,  hogy  a  felvetett  kérdésben  munkaügyi   jogvita keretében   kell-e   határozni,   avagy   a   szolgálati    idő megállapítása   kizárólag   az  erre  hatáskörrel   felruházott nyugdíjmegállapító   szervek   feladata.”   Az    indítványozók megítélése szerint félreértésre az adott okot, hogy a vonatkozó jogszabályok  [a  már  nem hatályos,  a  fegyveres  erők  és  a fegyveres    testületek   hivatásos   állományának   szolgálati viszonyáról   szóló  1971.  évi  10.  tvr.   (a   továbbiakban: szolgálati tvr.), valamint a Hszt. és a Hjt.] fogalomhasználata speciális:  a  munkajogi aspektusból lényeges,  foglalkoztatási jogviszonyban  töltött időt is – egyébként a nyugdíjjogosultság megállapítása   tekintetében  releváns   –   „szolgálati   idő” kifejezéssel illetik.    3.2.   A   kezdeményezést   tevő   bírák   a   jogegyenlőség alkotmányos  alapelvének sérelmét és a  pozitív  diszkrimináció tilalmát  ugyanazokra  az  érvekre alapítják,  amelyek  a  2.2. pontban  kerültek összefoglalásra. Következtetésük is megegyező az alkotmányjogi panaszt előterjesztőjével: a KPJE-ben, a Hszt. személyi hatálya alá tartozók tekintetében alkalmazott  pozitív diszkrimináció     önkényes,     ésszerű     indok      nélküli megkülönböztetést eredményez, így sérti az Alkotmány  70/A.  §- át.    3.3.  A  szociális biztonsághoz való jog, a vásárolt jog,  a biztosítotti  minőség  és  a  tulajdonjog  védelme  körében  az indítványozó  bírák  által  kifejtett alkotmányossági  aggályok tartalmukban  megegyeznek  a  2.3.  pontban  összefoglaltakkal. Ennek  alapján  azt  állítják, hogy a KPJE sérti  az  Alkotmány 70/E.  §-át,  a  13.  § (1) bekezdését, valamint  a  9.  §  (1) bekezdését.                              III.    1.  Az  indítványozók  által  felhívott,  illetőleg  az  ügy elbírálásában releváns alkotmányi rendelkezések a következők:    „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság független,  demokratikus jogállam.”    „8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”    „9.   §   (1)  Magyarország  gazdasága  olyan  piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és  egyenlő védelemben részesül.”    „13.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja a  tulajdonhoz való jogot.”    „32/A.   §   (1)   Az   Alkotmánybíróság  felülvizsgálja   a jogszabályok  alkotmányosságát, illetőleg ellátja a  törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.”    „37.    §    (3)   A   Kormány   tagjai   törvényben    vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva   rendeletet   adnak   ki,   amelyek   törvénnyel    és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket  a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”    „47.  §  (2)  A  Legfelsőbb Bíróság biztosítja  a  bíróságok jogalkalmazásának    egységét,   jogegységi    határozatai    a bíróságokra kötelezőek.”    „50.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  bíróságai  védik   és biztosítják  az alkotmányos rendet, a természetes személyek,  a jogi   személyek  és  a  jogi  személyiséggel  nem   rendelkező szervezetek   jogait   és  törvényes   érdekeit,   büntetik   a bűncselekmények elkövetőit.”    „57.  § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”    „70/A.  §  (1) A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.    (2)   Az  embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.    (3)  A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó  intézkedésekkel  is segíti.”    „70/E.  §  (1)  A Magyar Köztársaság állampolgárainak  joguk van  a  szociális biztonsághoz; öregség, betegség,  rokkantság, özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra jogosultak.    (2)  A  Magyar  Köztársaság  az  ellátáshoz  való  jogot   a társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények rendszerével valósítja meg.”    2. Az Mth.-nak a KPJE által értelmezett rendelkezése:    „12.    A   Minisztertanács   felhatalmazza   a   művelődési minisztert, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, a  pénzügyminiszterrel,  az Országos Tervhivatal  elnökével,  a Minisztertanács  Tanácsi Hivatala elnökével, a  Szakszervezetek Országos   Tanácsával   és   a  Pedagógusok   Szakszervezetével egyetértésben   a  11.  pontban  foglaltak  megvalósítására   a szükséges    intézkedéseket    tegyék    meg,    illetőleg    a szakmunkásképzést      folytató      szakközépiskolákban      a szakmunkásképzéssel összefüggő kérdéseket együttes  rendeletben szabályozzák.    Ennek során a következő alapelveket kell érvényre juttatni:    […]    e)  a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák tanulóinak társadalombiztosítási       jogállása       megegyezik        a szakmunkástanulókéval”.                               IV.    Az  Alkotmánybíróság elsőként abban foglalt állást, hogy  az indítványok   érdemi  elbírálásra  alkalmasak-e.  Ennek   során megállapította, hogy az alkotmányjogi panaszok nem felelnek meg benyújtásuk     törvényi    feltételeinek,     ezért     azokat visszautasította;   a  többi  indítványt   érdemi   elbírálásra alkalmasnak ítélte.    1.  Az  Abtv.  48.  § (1) bekezdése szerint az  Alkotmányban biztosított  jogainak megsértése miatt alkotmányjogi  panasszal fordulhat  az  Alkotmánybírósághoz az, akinek a  jogsérelme  az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és  egyéb  jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.    Az    alkotmányjogi    panasz   –    hasonlóan    a    bírói kezdeményezéshez – konkrét normakontroll, azaz  konkrét  üggyel kapcsolatban  merül fel a jogi szabályozás alkotmányossága.  Az 57/1991.  (XI.  8.)  AB határozat mondta  ki  azt  az  alapvető tételt,  hogy  az  alkotmányjogi  panasz  jogorvoslat.   Ez   a határozat egyúttal leszögezte: „[e] jogorvoslathoz való  alanyi jogosultság  ugyanakkor  nem minősül általános  jogorvoslatnak, mert  az  csak  kivételesen  a  jogerő  beállta  után,  továbbá alkotmányos  alapjog sérelme esetén vehető igénybe  […]”.  (ABH 1991, 272, 281, 282.)    A   törvény   és  az  alkotmánybírósági  gyakorlat   alapján megállapítható:  ezen  különleges  és  kivételes   jogorvoslati eszköz  igénybevételének  egyik  szükségképpeni  feltétele   az alapjogi sérelem bekövetkezése, vagy legalábbis az a lehetőség, hogy  ez a sérelem bekövetkezzék. Az alkotmányjogi panasz tehát az  Alkotmányban  szabályozott alapvető jogok védelmének  egyik eszköze.  A 65/1992. (XII. 17.) AB határozat az alapvető  jogok rendeltetésével  kapcsolatban hangsúlyozta  annak  fontosságát, hogy  „[…]  az államhatalommal szemben alkotmányos  garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására.” (ABH 1992, 289, 291.)    A    fentiekből    következően   közhatalmi   jogosítvánnyal felruházott  állami  szervnek nincs az államhatalommal  szemben garanciákat   jelentő   olyan   alkotmányos   alapjoga,   amely feljogosítaná alkotmányjogi panasz előterjesztésére.    A  jelen  ügyben – jogi képviselője útján – az alkotmányjogi panaszokat  egy  hatósági  jogkörrel rendelkező  állami  szerv, nevezetesen a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és  Pénzügyi Ügynöksége nyújtotta be.    Az   Abtv.  hivatkozott  rendelkezése  értelmében  csak   az jogosult   alkotmányjogi  panasz  előterjesztésére,  akinek   a jogsérelme  bekövetkezett. A KPJE-vel  kapcsolatban  benyújtott alkotmányjogi  panaszok  alapul fekvő eljárásaiban  viszont  az indítványozót érintően nem állapítható meg alapjogi  jogsérelem bekövetkezése.    Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság azt állapította  meg, hogy az alkotmányjogi panaszokat nem jogosult nyújtotta be,  és azokat  –  az  Ügyrend  29.  §  c) pontjára  is  figyelemmel  – visszautasította.    2.  A többi indítvány (valamennyi absztrakt normakontroll és a  bírói  kezdeményezések) körében az érdemi elbírálás alapját, annak   szempontjait   határozta   meg   az   Alkotmánybíróság. Tekintettel  arra,  hogy az indítványozók jogegységi  határozat alkotmányellenességének      megállapítását      kérik,      az Alkotmánybíróság   elsőként  –  a  korábbi   gyakorlata   során kialakított   értelmezésnek  megfelelően  –   saját   hatásköre kérdésében fejtette ki álláspontját.    2.1.   Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  32/A.   §   (1) bekezdéséből    vezette   le,   hogy   utólagos   normakontroll hatáskörében  vizsgálat tárgyává teheti  a  Legfelsőbb  Bíróság jogegységi   határozatát.   Az  Alkotmánybíróság   precedensnek minősülő  határozatában  leszögezte: az  Alkotmánybíróságnak  – alkotmányos  jogállásából  eredő  –  azon  gyakorlatából,  hogy utólagos  normakontroll hatáskörébe tartozik  valamennyi  norma alkotmányossági  vizsgálata,  az következik,  hogy  hatáskörébe tartozik  a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata,  s ha  az  –  a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően – alkotmánysértő, akkor annak megállapítása. [42/2005. (XI.  14.)  AB határozat, ABH 2005, 504, 514.; (a továbbiakban: Abh.).]  Az  Alkotmánybíróság  e  döntésében  megállapította  a 3/2004.  BJE  jogegységi  határozat  alkotmányellenességét   és határozatának kihirdetése napjával megsemmisítette.    Az    Alkotmánybíróság   hatáskör-értelmező    gyakorlatával összefüggésben     már     korábban     hangsúlyozta:     „[a]z Alkotmánybíróságnak  saját  hatáskörét  értelmező   határozatai éppen  úgy  mindenkire nézve kötelezőek,  mint  bármely  más  – köztük  az  ilyen  értelmezéssel  nyert  hatáskörben  hozott  – határozata.   Ebben   az  értelmezésben  az  Alkotmánybíróságot egyrészt  az vezérli, hogy sajátos feladatának eleget tehessen; másrészt   a   többi  alkotmánybíróság  példája,  amelyből   az Alkotmánybíróság azokhoz a megoldásokhoz csatlakozik, amelyeket szintén  az  alkotmánybíráskodás  feladatellátásához  szükséges fejlődése  követelt meg.” [4/1997. (I. 22.) AB  határozat,  ABH 1997, 41, 49.]    2.2.  A  jelen  ügyben  a  KPJE alkotmányossági  vizsgálatát nemcsak  absztrakt, hanem konkrét normakontroll hatáskörben  is indítványozták.    Az  Abtv. 1. §-a sorolja fel részletesen az Alkotmánybíróság hatásköreit. Az Alkotmánybíróság már több döntésében  –  többek között  az  Abh.-ban – kifejtette, hogy hatásköreit alkotmányos jogállásával összhangban kell értelmezni (ABH 2005, 504, 511.). Az   Abh.   ezt   az  értelmezést  –  a  jogegységi   határozat tekintetében  – az Abtv. 1. § b) pontjába foglalt  hatáskörében eljárva  végezte el (ABH 2005, 504.), de nem szólt a jogegységi határozat    alkotmányossági   vizsgálatára   irányuló    egyéb alkotmánybírósági hatáskörökről.    Az  Abtv.  1.  §  b)  pontjába  foglalt  alkotmányellenesség utólagos   vizsgálatát  az  Abtv.  37-43.   §-aiban   foglaltak részletezik.  Ennek  keretében az Abtv. nemcsak  az  absztrakt, hanem  a  konkrét  normakontroll  –  a  bírói  kezdeményezés  – esetkörét  is  említi. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése  szerint  a bíró   –  a  bírósági  eljárás  felfüggesztése  mellett  –   az Alkotmánybíróság   eljárását   kezdeményezi,   ha   az   előtte folyamatban  levő  ügy elbírálása során olyan jogszabályt  vagy állami  irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli. A bírói kezdeményezés mellett  a konkrét  normakontroll másik formája az Abtv. 1. § d) pontjában és 48. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz.    A   felhívott  rendelkezéseket  értékelve,  a  4/2003.   PJE jogegységi   határozat   alkotmányellenességének   vizsgálatára irányuló  indítványokat  és alkotmányjogi  panaszokat  érdemben elbíráló    70/2006.    (XII.   13.)   AB    határozatban    az Alkotmánybíróság megállapította: „[a]z Alkotmány  32/A.  §  (1) bekezdéséből  –  a normák absztrakt és konkrét  alkotmányossági felülvizsgálatát  egyaránt biztosító  hatáskörből  –  az  Abtv. idézett     szabályaiból,    valamint    az    Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott elvből, miszerint az Alkotmánybíróság hatásköreit    alkotmányos   jogállásával   összhangban    kell értelmezni,   következik,   hogy   az   Alkotmánybíróságnak   a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 1. § b)   és  d)  pontjában  meghatározott  normakontroll  eseteiben (utólagos   absztrakt   normakontroll,   illetve   a    konkrét normakontroll  mindkét  formája: a bírói  kezdeményezés  és  az alkotmányjogi  panasz alapján is) lehetősége van.”  (ABH  2006, 786, 795.)    A  fentieket megerősítette a 679/B/2007. AB határozat, amely az  1/2007.  PJE  jogegységi határozat  alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést és  alkotmányjogi panaszokat érdemben bírálta el. (ABK 2008. április, 638, 640.)    3.  Az  előző  pontokban kifejtettekre tekintettel  a  jelen ügyben   az   Alkotmánybíróság  a  KPJE-t  utólagos   absztrakt normakontroll, valamint a konkrét normakontroll  egyik  formája (bírói  kezdeményezés)  alapján  vizsgálni  kérő  indítványokat érdemben bírálta el.    Az   Alkotmánybíróság   a  KPJE  elbírálhatóságáról   hozott döntésével  kapcsolatban megerősíti az  Abh.-ban  hangsúlyozott megállapítását:  „[…]  jelen  hatáskör-értelmező   döntése   (a jogegységi   határozat   alkotmányossági  felülvizsgálhatósága) ugyanakkor  a bírói függetlenséget szélesíti, mivel  az  eljáró bíró  az  Abtv. 38. § alapján nemcsak az alkalmazott jogszabály alkotmányossági  vizsgálatát kérheti, hanem a számára  kötelező valamennyi norma felülvizsgálatát.” (ABH 2005, 514-515.)                               V.    Az indítványok megalapozottak.    1.  A  KPJE  olyan  alapelvként  meghatározott  iránymutatás (minisztertanácsi határozat egy pontja) értelmezését fejti  ki, amely  már  a  jogegységi  határozat  meghozatalakor  sem  volt hatályban  (ld.  részletesen I/2.  pont  harmadik  és  negyedik bekezdés),  de  a  munkaügyi és társadalombiztosítási  ügyekben eljáró  bíróságok – arra az időszakra vonatkozó jogszerző  idők tekintetében, amikor az MTh. még hatályban volt –  alkalmazták. Az  MTh. – a kihirdetési tvr. 2. § (4) bekezdése szerint –  nem minősült  ugyan  jogszabálynak, azonban, mint  az  államvezetés iránymutatásait tartalmazó minisztertanácsi határozat, kötelező volt  az  ország  egész  területén  a  természetes  és  a  jogi személyekre,    valamint   a   külföldön   tartózkodó    magyar állampolgárokra. A jelen ügyben előterjesztett  indítványok  az MTh.-ra,  s  ezen  belül  is különösen annak  12.  e)  pontjára vonatkozó  indítványi kérelmet nem fogalmaztak meg,  határozott kérelmet kizárólag a KPJE-vel kapcsolatban terjesztettek elő.    2.  Az  MTh.  12. e) pontjában foglalt iránymutatás  szerint rendeletalkotás  révén el kell érni, hogy  a  szakmunkásképzést folytató  szakközépiskolák tanulóinak jogállása  megegyezzék  a szakmunkástanulókéval. A KPJE értelmezése  ezzel  szemben  azon alapul, hogy a jövőbeni jogalkotást segítő, iránymutató alapelv már   önmagában  normaként  rendelkezett  az  érintett  tanulók társadalombiztosítási jogállása azonosságáról.    Amint    azt    az   Abh.   tartalmazza:   a   jogértelmezés alapszabálya, hogy az csak a jogszabály tartalmának  feltárását célozhatja, nem vezethet a jogszabály tartalmának módosításával új  szabály meghatározására. (ABH 2005, 526.) A KPJE rendelkező része  viszont egyrészt olyan személyi kört (fegyveres  szervek hivatásos  állományú tagjai) határozott meg, amely az  MTh.-ból nem  következik, másrészt tartalmi minőségében is különbözik  a minisztertanácsi  határozat  értelmezett  pontjától:   bizonyos személyek  de  lege  ferenda  jogállási  helyzetéből  kiindulva szolgálati  idő  beszámításáról rendelkezik. Ez annyit  jelent, hogy  a  KPJE  olyan  normatartalmat  alakított  ki,  amely  az egyébként  normatartalmat nem hordozó MTh. 12. e)  pontban  sem közvetlenül, sem értelmezés révén nem ragadható meg. Az önálló, és  a  bíróságokra  nézve  kötelező erővel  bíró  normatartalom megjelenése  az indítványokkal érintett jogegységi határozatban azt   eredményezte,  hogy  a  Legfelsőbb  Bíróság  túllépte   a jogalkalmazás  egységét  biztosító jogértelmező  jogkörének  az Alkotmányban meghatározott kereteit.    3.  Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az  MTh. nyomán nem fogadtak el egyetlen olyan jogszabályt sem, amely  a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolában töltött időt akár munkajogi,    akár    társadalombiztosítási    (ezen     belül: nyugellátási) szempontból jogszerző időnek ismerte volna el.  A KPJE  indokolása hivatkozik ugyan a Vhr.-re, de  a  hivatkozott jogszabály  a  szakközépiskolai tanulók  „társadalombiztosítási jogállásának”  a  szakmunkás tanulókéval  való  –  az  MTh.-ban mintegy előrevetített – egyezőségét nem mondja ki, továbbá  más olyan   szabályt  sem  tartalmaz,  amelyből  a  jogszerző   idő beszámíthatóságára lehetne következtetni.    Az  Alkotmánybíróság a fentiekhez kapcsolódva  hangsúlyozza: kizárólag  a  jogalkotó  jogosult arra,  hogy  –  a  nemzetközi kötelezettségeket  is figyelembe véve – bizonyos  időtartamokat jogszerző időnek elismerjen. Ezt a jogkört, illetőleg az  ebből fakadó  jogosítványok  gyakorlását nem  helyettesítheti  sem  a bírósági  jogalkalmazás, sem a Legfelsőbb Bíróság  jogértelmező tevékenysége.    4.  A  KPJE rendelkező része a jogegységi határozat személyi hatályát  –  törvényre  vagy más jogszabályra  való  hivatkozás nélkül  –  a  fegyveres  szervek hivatásos  állományú  tagjaira állapítja meg. A határozat indokolása viszont már kifejti, hogy a  foglalkoztatási  jogviszonyokat  szabályozó  számos  törvény közül konkrétan a Hszt. személyi hatályát tartja irányadónak. A személyi  hatály  meghatározatlansága és esetlegessége  azáltal válik  nyilvánvalóvá,  hogy  a  KPJE  jogértelmezése  az   MTh. megalkotása  (1976.)  és hatályon kívül helyezése  (1986.  ill. 1990.)   közötti  időszakra  nyúlik  vissza,  amikor   mind   a munkajogi,   mind   a  társadalombiztosítási   jogszabályok   a jelenlegitől  eltérőek voltak. A személyi hatály  szempontjából is  meghatározó jogszerzési jogcím vonatkozásában a  jogegységi tanács  a  szolgálati tvr.-nek azt a rendelkezését [33.  §  (2) bekezdés  d)  pont] tekintette irányadónak, amely a  szolgálati időbe  beszámítani rendelte a munkaviszonyban  álló  dolgozókra irányadó  nyugdíjbiztosítási szabályok szerinti jogszerző  időt is.   Ugyanakkor   a   KPJE   nem   állapítja   meg,   hogy   a szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolában     töltött tanulmányi idő a más foglalkoztatási jogviszonyban állókra  is, mint  konkrét  nyugellátási jogszerzési jogcím vonatkozna,  így különösképpen  azt sem fejti ki, hogy a Hjt.  személyi  hatálya alá     tartozók     (katonák)     akár     munkajogi,     akár társadalombiztosítási  szempontból érintettek  lennének.  Ennek ellenére a KPJE megjelenését követően a bíróságok számos perben –  annak  alapján,  hogy  a szolgálati tvr.  a  fegyveres  erők állományának  jogviszonyát is szabályozta –  kiterjesztették  a jogegységi határozat személyi hatályát a katonákra is.    5.  A  KPJE-ben  tisztázatlan  továbbá  a  „szolgálati  idő” fogalma,  ebből  következően nem világos, hogy  munkajogi  vagy társadalombiztosítási    jellegű   a    jogegységi    határozat normatartalma; esetleg mindkettő releváns. A már nem  hatályos, a  hivatásos  állományra vonatkozó foglalkoztatási jogszabályok ugyanis   speciális,  a  jelenleg  bevett  fogalmi  rendszertől részben   eltérő  jogi  kifejezéseket,  terminus  technicusokat használtak. A hatályos jogi fogalomrendszerben például már  nem ugyanazt   jelenti  a  szolgálati  tvr.  címében  is  megjelenő „fegyveres   erők”   kitétel,  mint   korábban,   és   ugyanígy megváltoztak  a szolgálati idő számításáról szóló rendelkezések is. Alapvető fogalmi változás, hogy míg a szolgálati tvr. 33. §- a  egységesen  szolgálati  időről rendelkezik,  addig  a  Hszt. szabályozása (326-331. §-ok) differenciál a szolgálati idő és a szolgálati  viszonyban  eltöltött idő,  valamint  a  szolgálati nyugdíjra  jogosultság  szempontjából  figyelembe  vehető   idő között.    6.    Az    előző   pontokban   kifejtettek    alapján    az Alkotmánybíróság megállapította: a KPJE az önálló – jogszabályi hátteret  nélkülöző – normatartalom kialakításával túllépte  az Alkotmány  47.  § (2) bekezdésében meghatározott,  a  bíróságok jogalkalmazásának  egységét biztosítani hivatott  jogértelmezés kereteit.  A  KPJE ezen túlmenően nem tett eleget az  Alkotmány 47.  §  (2)  bekezdésében meghatározott jogegységesítő  funkció alapkövetelményének   sem,  ugyanis   tartalma   többféleképpen értelmezhető, s ez a bírósági jogalkalmazásnak – a korábbiakhoz képest is még további – elbizonytalanodását eredményezi.    7.  Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint,  ha az  indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét  az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti,  akkor  a további  alkotmányi rendelkezések esetleges  sérelmét  érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.;  4/1996.  (II.  23.) AB határozat,  ABH  1996,  37,  44.; 61/1997.  (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V.  24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V.  24.) AB  határozat,  ABH  2000,  425, 429.;  29/2000.  (X.  11.)  AB határozat, ABH 2000, 193, 200.]    Tekintettel  arra,  hogy  az Alkotmánybíróság  a  KPJE-t  az Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésébe ütközőnek  minősítette,  az indítványozók  által felhívott további alkotmányi rendelkezések sérelmét nem vizsgálta.    8.   Mivel   az  Alkotmánybíróság  megállapította   a   KPJE alkotmányellenességét, azt – az Abtv. 40. §-ának megfelelően  – megsemmisítette.  Az  Abtv.  42.  §  (1)  bekezdése  szerint  a megsemmisített  KPJE a határozat közzétételének  napján  veszti hatályát.    9.   A   bírák   indítványaikban  a   jogegységi   határozat alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérték.  Az  alkalmazási  tilalom  tekintetében  kérelmet   nem terjesztettek  elő. Ugyanakkor az Abtv. 38.  §  szerinti  bírói kezdeményezés hatáskörben eljárva, a jogszabály vagy az  állami irányítás    egyéb    jogi    eszköze   alkotmányellenességének megállapításakor,  indokolt esetben  az  Alkotmánybíróságnak  a kérelemtől   függetlenül  rendelkeznie  kell   az   alkalmazási tilalomról.    Ha  valamely  olyan jogszabály vagy jogszabályi  rendelkezés alkotmányellenességét     állapította     volna     meg      az Alkotmánybíróság,    amely   a   társadalombiztosítási    szerv határozathozatalában  is  releváns,  ki  kellene   mondani   az alkalmazási    tilalmat,   hiszen   a    szerv    határozatának törvényességét   felülvizsgáló   bírónak   a   határozathozatal időpontjában hatályos jogszabályokat kell figyelembe vennie.    A   jelen  ügy  tárgya  viszont  nem  jogszabály,  hanem   a bíróságokra    kötelező   jogegységi   határozat,    amely    a társadalombiztosítási  szervek  eljárásában  nem  bír  kötelező erővel.   E  miatt  az  alkalmazási  tilalom  kimondása   bírói kezdeményezés esetén jogegységi határozattal összefüggésben nem szükséges,  mert  az  alkotmánybírósági  döntést  követően   az eljárás folytatása során a megsemmisített jogegységi döntés  az eljáró bírót nem köti.    A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az  Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András          alkotmánybíró                  alkotmánybíró          Dr. Holló András             Dr. Kiss László          alkotmánybíró                  alkotmánybíró          Dr. Paczolay Péter    Dr. Lenkovics Barnabás          az Alkotmánybíróság elnöke,    alkotmánybíró                  az aláírásban akadályozott                  Dr. Kovács Péter                  alkotmánybíró helyett          Dr. Lévay Miklós         Dr. Trócsányi László          előadó alkotmánybíró            alkotmánybíró Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása Egyetértek   a  többségi  határozat  rendelkező  részével,   de indokolását nem tudom követni.   1.  A  többség  szerint  a KPJE egy, a határozatban  Mth.-val jelölt,  1976-os minisztertanácsi határozat téves  értelmezését adja. Alkotmányellenességének oka az, hogy az Mth., pontosabban annak  12.  §  e) pontja, nem tartalmazta azt a  szabályt  —  a szakmunkástanulók  és a szakközépiskolákban szakmunkásképzésben résztvevő  tanulók azonos társadalombiztosítási  jogállását  —, melyet  a  KPJE  belőle  kiolvasni vél. A  korszakban  irányadó jogszabályok,    így    a   jogszabályok   kihirdetéséről    és hatálybalépéséről  szóló 1974. évi 24.  tvr.  (a  továbbiakban: tvr.)  2.  §-a szerint — erre a KPJE indoklása emlékeztet  —  a Minisztertanács   Magyar   Közlönyben   közzétett   határozatai „kötelezőek  az  ország egész területén a természetes  és  jogi személyekre” [2. § (4) bekezdés]. A szóban forgó Mth. a  Magyar Közlönyben   megjelent,   így   az   említett   tvr.    szerint jogszabálynak  („természetes és jogi személyekre  kötelezőnek”) számított.  Ennek  alapján  jutott  arra  a  következtetésre  a jogegységi  tanács, hogy a szakközépiskolás szakmunkásképzésben töltött   idő   (hasonlóan   a   „valódi”   szakmunkásképzésben töltötthöz)   a   Hszt.  326.  §-a  alkalmazása   szempontjából szolgálati  időnek  számít,  jóllehet  ezt  az  Mth.  csak   az illetékes  miniszternek címzett felhívás alakjában tartalmazta, és  végrehajtási  jogszabály (nem úgy, mint a szakmunkástanulók esetében) nem jelent meg.   A  KPJE azonban, szemben a többségi határozattal, nem az Mth. és nem is a sok módosítással egészen 1996-ig hatályos 1971. évi 10.  tvr. (a továbbiakban: Szolgálati tvr.) 33. § (2) bekezdése a)  pontját  értelmezte,  hanem a ma  hatályos  Hszt.  326.  és következő   §-ait,   amelyek   a  szolgálati   idő   számítását szabályozzák.   A  Hszt.  326.  §  (1)  bekezdése   szerint   a „nyugdíjjogosultság  és  a  nyugdíj  mértéke  szempontjából   a törvény  hatályba  lépése  előtt  [1996]  a  fegyveres  szervek állományában hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött (…) időt szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni” (vö. Hszt. 328.   §   (1)  bekezdés).  A  KPJE  tehát  ennek  értelmezése. Mindeközben  igaz,  hogy  a  Hszt.-ben  szereplő  a  „fegyveres szervek  állományában hivatásos szolgálati  viszonyban  töltött idő” jelentése a korábban (a Hszt. hatályba lépése, 1996 előtt) hatályban  volt  jogszabályok, így a  Szolgálati  tvr.  idézett rendelkezése  alapján  határozható meg.  A  bírói  gyakorlatban vitatott     volt,    hogy    a    szakmunkásképzést     nyújtó szakközépiskolában  töltött idő ugyanúgy szolgálati  viszonyban töltött időnek számít-e — aminek azért van jelentősége, mert  a Szolgálati tvr. említett 33. § (2) bekezdés a) pontja szerint a hivatásos  szolgálati  időbe beszámított  a  nyugdíjjogosultság szempontjából   minden,  „a  munkaviszonyban  álló   dolgozókra irányadó szabályok szerint” munkaviszonyban töltött idő, így  a szakmunkástanulóként töltött idő is.   A   többségi  határozat  ezt  az  Mth.  téves  értelmezésének tartja.  Szerintem azonban a KPJE a ma hatályos Hszt.  326.  és azt  követő §-ait nem értelmezte, hanem alkalmazta, mégpedig  a korábbi     jogszabályok    ex    post    értelmezésével.     A szakmunkástanulók  és  a  szakközépiskolások  egy  csoportjának jogállása  közötti különbség kérdése ma, a Hszt. 326-328.  §-ai alkalmazásának   kérdése,  s  mint  ilyen   nem   tartozik   az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Ezen az alapon szerintem  a  KPJE alkotmányellenessége    nem    állapítható    meg.    A    KPJE alkotmányellenessége nem alapítható az Alkotmánybíróság szerint téves bírói jogértelmezésre vagy jogalkalmazásra, hanem egyedül a KPJE bíróságokra kötelező tartalmára. E tartalom szerintem is az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésébe  ütközik,  mert  —  a jogrendszer   időközben  bekövetkezett  átalakulása   miatt   — egyenlőtlenül kezel hasonló, vagy azonos csoportba  tartozókat. A  Szolgálati  tvr.  hatálya  még kiterjedt  a  fegyveres  erők egészére  (így  a  ma  külön  szabályozott  hivatásos   katonai szolgálatra is); ennek következtében a valaha azonos  jogállású és  mai  is  sokban  hasonló  szolgálatot  ellátók  helyzete  a nyugdíjjogosultság    vagy   nyugdíj    mértéke    tekintetében alkotmányosan  igazolhatatlanul  különbözik.  Az  igazolatlanul egyenlő  kezelés  abban is kimutatható, hogy a korabeli  (1970- 1980-as  évekbeli)  jogszabályok, az  Mth.  ellenére,  jelentős különbséget   tettek   társadalombiztosítási   szempontból    a szakmunkástanulók  és  a szakközépiskolások  között,  mivel  az utóbbiak   tanulói   jogviszonyban   állva,   nem   számítottak „dolgozónak”, míg a szakmunkástanulók igen.   Ezért    a   végeredményt   tekintve   egyetértek   a    KPJE megsemmisítésével.   2.  Két  ponton sem értek egyet viszont a többségi  határozat érvelésének     második     részével,     amely     a      KPJE alkotmányellenességét  az  Alkotmány  47.  §  (2)   bekezdésére alapítja. Ez nem jelenthet mást, mint hogy a KPJE elfogadásával a  jogegységi  tanács túllépte a Legfelsőbb Bíróság  jogegységi határozatai  meghozatalára felhatalmazó alkotmányos  hatáskörét és  ezért  a  KPJE  (mint  ultra vires  aktus)  formai  okokból alkotmányellenes.   A   többségi   határozat  érvelésében  ezzel  hallgatólagosan feltételezi, hogy az Mth.-nak (vagy, mint én gondolom, a  Hszt. 326.  és  következő §-ainak) van az Alkotmány által megkövetelt „objektíve  helyes”  értelmezése, de  a  KPJE  más  értelmezést választott,   és  ezért  önmagában  (tartalmától   függetlenül) alkotmányellenes.   2.1.  Először is, az Mth. ma nem lévén hatályos jog, utólagos kvázi-értelmezése  (mint erről fentebb szó volt)  a  Hszt  326. skk.  §-ai  alkalmazásának kérdése. Ez  pedig  –  egyébként  az Alkotmányt kivéve minden jogi norma esetében – az értelmezéssel együtt  egyedül a bíróságok, a bírói gyakorlat (a joggyakorlat) dolga.  Az  Alkotmánybíróság ezt nem korrigálhatja, csak  ha  a joggyakorlatban   kialakult  norma  tartalma  alkotmányellenes. Formai  alkotmányellenesség téves — adott esetben contra  legem vagy  praeter  legem  — jogértelmezésre nem alapozható.  Ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság megmondhassa, mi a contra vagy preater legem jogértelmezés, előbb szükségképpen meg kell mondania,  mi lenne   a   secundum  legem  értelmezés  —   de   ez   nem   az Alkotmánybíróság hatásköre.   Az  Alkotmánybíróság  nem  mondhatja  meg  –  az  alkotmányos követelmény  esetét  kivéve, ami itt a  KPJE  miatt  kizárt  –, miként kell a bíróságoknak értelmezniük és/vagy alkalmazniuk az Alkotmány  alatti  („rendes”) jogot. Ha a  jogértelmezésnek  és jogalkalmazásnak  megszilárdult („egységes”)  bírói  gyakorlata van,  akkor ez, a bírói jogértelmezés szerinti jelentés a norma jogi  jelentése  –  aminek helyességét az Alkotmánybíróság  nem bírálhatja  felül.  Az Alkotmánybíróság feladata  az  Alkotmány értelmezése   és   az  alkotmányellenes  normák  megsemmisítése (Alkotmány  32/A.  §  (1)-(2) bekezdés). A  jogszabályok  (jogi normák) értelmezése és alkalmazása végső elemzésben a bíróságok dolga:  az  Alkotmánybíróság pedig a norma  bírói  gyakorlatban kialakított  és  megszilárdult jelentését vizsgálja,  és  ha  a norma tartalmát alkotmányellenesnek találja, megsemmisíti, vagy a jogrendszer kímélete céljából, ha lehetséges, meghatározhatja egy jogi norma Alkotmánynak megfelelő értelmezését (alkotmányos követelmény).   Az   alkotmányos   követelmény    azonban    az alkotmányellenesség miatti megsemmisítés enyhébb  változata  és nem a rendes jog értelmezése.   Az  Alkotmánybíróság ezért nem teheti meg, hogy  a  bíróságok gyakorlatában  kialakított jogértelmezési gyakorlatot,  esetleg horribile dictu a bírói jogot, önmagában formai okokból (és nem alkotmányellenes       tartalma       miatt)        nyilvánítsa alkotmányellenesnek, mondván a bíró túlment  a  jogértelmezésen és  jogot  alkotott. Ha valóban ez történt – ami szerintem  nem alkotmányellenes, sőt, különösen a magánjogban, de nemcsak  ott elkerülhetetlen   –,   akkor   a   bíró   alkotta   jogtartalom alkotmányosságát  kell  vizsgálni.  A  bírói  jogfejlesztés  az alkotmányos  államban  elkerülhetetlen és  szükséges  jelenség, amit a bírói függetlenség, és a bíró joghoz kötöttsége valamint a   bíróságok   („a  törvény”)  előtti  egyenlőség  alkotmányos szabályai [Alkotmány 2. § (1) bekezdés, 50. § (3) bekezdés, 57. §  (1)  bekezdés,  70/A.  §  (1) bekezdés]  együttesen  nemcsak szükségszerűvé tesznek, hanem alkotmányosan védenek is.   2.2.  A  Legfelsőbb  Bíróság jogegységi  határozata  a  bírói jogfejlesztés   különleges  esete,  amennyiben   a   jogegységi határozatok  a  bíróságokra jogilag  kötelezőek.  Ugyanakkor  e szabály értelmezése nem választható el attól, hogy a Legfelsőbb Bíróság  fő  feladata  az  Alkotmány  szerint  a  „joggyakorlat egységének”  biztosítása; a jogegységi  határozat  pedig  ennek eszköze, hiszen a jogegységi határozatok az Alkotmány 47. § (2) bekezdése  szerint ezt hivatottak biztosítani. Ezért először  a „joggyakorlat   egysége”   fogalmát   kell   meghatározni.    A „joggyakorlat  egysége” azt jelenti, hogy minden  jogi  kérdést minden  bíróság  azonosan (ugyanúgy)  dönt  el  –  ez  lenne  a joggyakorlat  tökéletes  egysége  (ami  nyilván  csak   ideál). Ugyanakkor világos, hogy a joggyakorlat egysége követelményének végső  alapja  nem  az Alkotmány 47. § (2) bekezdése,  hanem  a törvény előtti egyenlőség [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] és  az általános egyenlőségi szabály [Alkotmány 70/A § (1) bekezdés és 54.  §].  Ha  nem  lenne az Alkotmány 47. §  (2)  bekezdése,  a „joggyakorlat egysége” a fenti értelemben akkor is  alkotmányos követelmény lenne.   Az  előbbi  meghatározásból következik, hogy a  „joggyakorlat egysége”  nem  csak  a  szűkebben vett  jogértelmezés  egységét jelenti,   hanem  a  jogalkalmazás  egységét  is.  Az  egységes joggyakorlat  a  bírák  szakmai  képzettségének  azonossága,  a felsőbírói  gyakorlat  ismerete  és  meggyőző  ereje,  a  bírák képzése  és  továbbképzése,  és számos  egyéb  tényező  —  mint például  a  jogirodalom  — együttes hatására  többnyire  minden „mesterséges” beavatkozás nélkül kialakul és megszilárdul. Ez a normális  eset, a kivétel, ha ennek megteremtéséhez  jogegységi határozat szükséges. A jogegységi határozat tárgya tehát minden kérdés,  amelyben a bírói gyakorlat („joggyakorlat”) egyébként, jogegységi  határozat hiányában, nem lenne  egységes.  Ezért  a jogegységi   határozat   minden  kérdésről   szólhat,   ami   a joggyakorlatban felmerülhet: nemcsak a jogértelmezésről,  hanem a  jogalkalmazásról is. A jogegységi határozat, azzal,  hogy  a bíróságokra    kötelező,   per   definitionem   létrehozta    a joggyakorlat  egységét  (a  jogegységi  határozatban  eldöntött kérdésben).  Így  nehéz  elképzelni,  hogy  bármely  jogegységi határozat  miként sérthetné az Alkotmány 47. § (2)  bekezdését. Másfelől  minden alapot megad arra, hogy az Alkotmánybíróság  a jogegységi    határozat   tartalmát   a   bírói    gyakorlatban megszilárdult   hatályos  jogi  normának   tekintse,   amelynek tartalmi  alkotmányossági vizsgálatára — amint ezt  a  többségi határozatban idézett korábbi határozataiban az Alkotmánybíróság [42/2005. (XI. 14.) ABH 2005, 504, 514.; 70/2006. (XII. 13.) AB határozat, ABH 2006, 786, 818.] kifejtette, az Alkotmány  32/A. § (1) bekezdése alapján van hatásköre. Budapest, 2009. március 2.                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása   Egyetértek  a  Határozat  rendelkező  részével,  miszerint  a 4/2007.    Közigazgatási   –   polgári   jogegységi   határozat alkotmánysértő és ezért megsemmisítendő, valamint a  rendelkező rész    2.    pontjában   nevesített   alkotmányjogi   panaszok visszautasításával.   Ugyanakkor  vitatom,  hogy  az  indokolás  kizárólag   formai alkotmánysértés megállapítására [Alkotmány 47. § (2)  bekezdés] szorítkozott.  Azt  nem  vitatom el, hogy  az  Alkotmánybíróság „következetes  gyakorlata”  [inkább általános,  ugyanis  vannak kivételek:  20/2006.  (V.31.) AB  határozat,  ABH  2006.  315.; 2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABH 2007. 65; 1/2008. (I. 11) AB határozat,  ABK 2008. január 4.] valóban az, amit  a  Határozat kifejt,   nevezetesen:   „…   ha   az   indítvánnyal   támadott jogszabályt,  vagy  annak  egy  részét  az  Alkotmány  valamely rendelkezésébe  ütközőnek minősíti, akkor a további  alkotmányi rendelkezések sérelmét érdemben nem vizsgálja.” [Határozat V/7. pont]   Véleményem      szerint     a     jogegységi      határozatok alkotmánybírósági  felülvizsgálata esetében e  gyakorlat  merev (automatikus)   alkalmazása   az   Alkotmánybíróságot   sajátos „határőr   szerepbe”  kényszerítené  (a  jogegységi   határozat túllépte  alkotmányos  határait,  jogszabályi  formát  öltött…) indokolatlanul leszűkítené általános alkotmányvédelmi szerepét, amit az Alkotmánybíróság egyébként hangsúlyozni szokott.   Álláspontom   indokolásához   szükséges   felidézni    –    a Határozathoz  képest részletesebben – az Alkotmánybíróságnak  a jogegységi     határozat    alkotmányossági    felülvizsgálatát megalapozó hatásköri önértelmezéseit.   A  Határozatban  is hivatkozott Abh., a jogegységi  határozat alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságát, az Alkotmány  32/A.  § (1)  bekezdésére  alapította.  Az Alkotmánybíróság  az  Abh-ban kifejtette,  hogy  a  jogegységi  határozat  által  értelmezett pozitív  jog  a  jogegységi határozat Alkotmányban  biztosított kötelező  ereje  folytán  bírói jogként,  jogi  normaként  lesz tárgya  az  alkotmányossági vizsgálatnak: „Jogegységi határozat az   Alkotmány   32/A.  §  (2)  bekezdés   alapján   válik   az alkotmányossági  vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság  tehát az  Abtv.-ben  nevesített  utólagos normakontroll  hatáskörében vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát.”  (ABH 2005, 504, 514.)   Az   Abh.  alapvetően  az  absztrakt  utólagos  normakontroll hatáskörébe  helyezte a jogegységi határozatot, ugyanakkor  már kiutalt   a   konkrét   utólagos   normakontroll   hatáskörének gyakorolhatóságára  is, egyben e hatáskör gyakorlását  a  bírói függetlenség garanciájaként is értelmezve: „Az Alkotmánybíróság jelen   hatáskör-értelmező  döntése  (a  jogegységi   határozat alkotmányossági   felülvizsgálhatósága)  ugyanakkor   a   bírói függetlenséget szélesíti, mivel az eljáró bíró az Abtv. 38. §-a alapján   nemcsak  az  alkalmazott  jogszabály  alkotmányossági vizsgálatát kérheti, hanem a számára kötelező valamennyi  norma felülvizsgálatát.” (ABH 2005, 504, 514-515.)   Kétségtelen,  hogy az Abh. az alkotmányossági  felülvizsgálat alkotmánybírósági    nézőpontját    alapvetően     a     formai alkotmányvédelemre  helyezte, ún.  „eloldódás”  mércéjével:  „… esetről  dönthető  el,  hogy  a  jogegységi  határozat   önálló jogszabályi    tartalommal    eloldódott-e    az    értelmezett jogszabálytól  vagy  sem.”  (ABH  2005.  505,  514.)  Ki   kell hangsúlyozni: az Alkotmánybíróság e kifejezéssel csak a  formai alkotmánysértés megállapíthatóságára utalt, s nem a  jogegységi határozat felülvizsgálatának alkotmányossági feltételére, amint ezt    a   70/2006.   (XII.   13.)   AB   határozathoz   fűzött különvélemények fejtegetik. (ABH 2007. 786, 804-816.)   A  Határozatban hivatkozott 70/2006. (XII. 13.) AB  határozat tette  egyértelművé, hogy az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből levezett utólagos normakontroll hatásköréből az Abtv. 1.  §  b) és    d)   pontjában   meghatározott   absztrakt   és   konkrét normakontroll  keretében a jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálata  ugyanúgy,  mint  a  jogszabályok  (az   állami irányítás  egyéb jogi eszközei) alkotmányossági felülvizsgálata nemcsak formai, hanem tartalmi felülvizsgálatot is jelent.  „Az Alkotmánybíróság mindenek előtt leszögezi: nem  feladata  annak eldöntése,  hogy  a  Legfelsőbb Bíróság a jogegységi  határozat meghozatala    során   helyesen   mérlegelt-e    a    különböző jogértelmezések   között…   Az   alkotmánybírósági   ellenőrzés kizárólag azon alapulhat, hogy a jogegységi határozat sérti  az Alkotmány  valamely  rendelkezését.” (ABH 2007.  786,  796.)  A hivatkozott  határozat  (V. pontjában)  az  Alkotmánybíróság  a 4/2003. PJE határozat tartalmi alkotmányossági felülvizsgálatát az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdése, az  Alkotmány  50.  §  (3) bekezdése,  az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján  elvégezte és megállapította az alkotmánysértés hiányát.   Itt   kívánom   megjegyezni,  hogy  a  jogegységi   határozat rendelkező    részében   adott   (normatív)    értelmezés    az alkotmánybírósági   felülvizsgálat   tárgya.   Amennyiben    az Alkotmánybíróság ezt az értelmezést akár csak formai, akár csak tartalmi, vagy mindkét okból alkotmánysértőnek találja, nemcsak a   jogegységi   határozat  rendelkező  részét,   hanem   annak indokolását  is  megsemmisíti. Az alkotmányossági  vizsgálat  a jogegységi   határozat  rendelkező  részére   irányul,   de   a (kötelező)  értelmezést  alátámasztó  indokolás,  ha   nem   is önállóan,  de  a  rendelkező résszel  összefüggésben  része  az alkotmánybírósági felülvizsgálatnak.   A   jogegységi  határozat  alkotmánybírósági  felülvizsgálata tehát   az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdése  mellett   –   az indítvány(ok)    függvényében   –   a   felhívott    alkotmányi rendelkezésekre  tekintettel vagy csak formai  vagy  formai  és tartalmi,    vagy    csak    tartalmi   vizsgálatot    egyaránt eredményezhet.   Amennyiben   az  indítványozó   kizárólag   az Alkotmány  47.  § (2) bekezdésére alapította a  vizsgálni  kért jogegységi határozat alkotmánysértő voltát, az Alkotmánybíróság nyilvánvalóan nem terjeszkedhet túl az indítványon.  Amennyiben az  Alkotmánybíróság  megállapítja a  47.  §  (2)  bekezdésének sérelmét,   ez  nyilvánvaló  és  elégséges  alap  a  jogegységi határozat  megsemmisítésére. Az Alkotmány 47. §  (2)  bekezdése alapján  az alkotmánysértés a Legfelsőbb Bíróság alkotmánysértő hatáskörgyakorlását jelenti. A jogegységi határozat alkotmányos funkciója  az  Alkotmányban jogalkotó  hatáskörrel  felruházott állami  szervek által, ugyancsak az Alkotmányban  meghatározott formában kibocsátott jogszabályok értelmezése útján az egységes bírói  jogalkalmazás biztosítása. A Legfelsőbb Bíróságnak nincs jogszabályalkotásra         alkotmányos         felhatalmazása. Következésképpen   az   értelmezett   jogszabályt   tartalmában kiegészítő,  quasi  jogszabály,  a  Legfelsőbb  Bíróság   által jogegységi  határozati formában történő kibocsátása,  sérti  az Alkotmánynak  a  jogalkotói  hatalmat  biztosító,   meghatározó rendelkezéseit.   Az  Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelme tehát  kizárólag a   Legfelsőbb  Bíróságnak  a  jogegységi  határozat  általi  a jogszabályalkotási hatáskörbe való „átlépése” alapozza meg.   Abban  az  esetben  azonban,  ha az  indítvány(ok)  a  formai alkotmánysértésen  túl,  egyéb  alkotmányossági   rendelkezések megsértésére  is  utalnak,  kizárólag  formai  alkotmánysértést megállapító,  a  tartalmi alkotmányossági vizsgálattól  –  mint ebben   az  esetben  is  –  az  Alkotmánybíróság  „következetes gyakorlatára”   hivatkozva,   automatikusan   eltekinteni,    a jogegységi    határozat   alkotmánybírósági    felülvizsgálatát indokolatlanul leszűkítené.   Figyelemmel    arra,    hogy    a    jogegységi     határozat alkotmányossági     felülvizsgálatának      gyakorlatát      az Alkotmánybíróság  most  alakítja  ki,  (s  remélve  a   majdani következetes gyakorlatot), az Alkotmánybíróságnak a  jogegységi határozat    felülvizsgálata    esetében    is    hangsúlyozott alkotmányvédelmi  szerepével  az  lenne  összhangban,   ha   az indítványozott  formai  és  tartalmi alkotmányossági  vizsgálat esetében a formai alkotmánysértést megállapítva, nem állna  meg –  hangsúlyozom automatikusan, kizárólagos precedenst  teremtve (ugyanis  konkrét  esetben ez is lehet elégséges  megoldás),  – hanem   jellemzően  és  nemcsak  akkor  térne  rá  a   tartalmi vizsgálatra, ha a jogegységi határozat az Alkotmány 47.  §  (2) bekezdését  nem  sérti,  hanem akkor is,  ha  megállapította  a formai alkotmánysértést.   Az  Alkotmánybíróság  a  tartalmi  alkotmányossági  vizsgálat keretében    már   mérlegelhet   úgy,   hogy   alkalmazza    az „alkotmánysértési minimum” elvét, s adott esetben egy  tartalmi alkotmánysértést megállapítva a további vizsgálattól eltekint.   Ebben  az  ügyben is így kellett volna az Alkotmánybíróságnak eljárnia.  Az  indítványozók nemcsak az  Alkotmány  47.  §  (2) bekezdésének   sérelmére  hivatkoztak,   hanem   a   jogegységi határozatnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, a  70/A  §-ába, és a 70/E. §-ába való ütközését is feltételezték.   A     kizárólag    formai    alkotmánysértés    megállapítása eredményezte,  hogy a Határozat a 47. § (2) bekezdése  keretébe értelmezett egy „quasi mulasztást” is, ahelyett, hogy a  47.  § (2)  bekezdésének  a  sérelme mellett az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésébe való ütközést vizsgálva foglalt volna állást.   Miután  a  Határozat megállapította az Alkotmány  47.  §  (2) bekezdésének  sérelmét  (lényegében  az  általam  is  kifejtett értelmezés alapján) még hozzátette: „A KPJE ezen túlmenően  nem tett  eleget  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében meghatározott jogegységesítő   funkció   alapkövetelményének   sem,   ugyanis tartalma   többféleképpen  értelmezhető  és   ez   a   bírósági jogalkalmazásnak   –  a  korábbihoz  képest   –   még   további elbizonytalanodását eredményezi. „   Álláspontom   szerint   az  Alkotmánybíróság   a   jogegységi határozat   felülvizsgálatára  irányuló  hatáskörét  megalapozó határozataiban  a  47.  § (2) bekezdését  csak  az  „eloldódás” összefüggésében  értelmezi.  A Legfelsőbb  Bíróság  hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy milyen (jogi) formában eszközzel kíván  eleget  tenni az alkotmányos feladatának;  amennyiben  a jogegységi  határozati  formát választja,  az  Alkotmánybíróság annak tartalmi és formai felülvizsgálatát végzi el.   Az  Alkotmány  47. § (2) bekezdése alapján, ha  a  Legfelsőbb Bíróság által a jogegységesítés eszközéül választott jogegységi határozat  e funkciót nem tölti be, többértelműsége,  vagy  más alkotmányi rendelkezés(ek) megsértése okából, nem a hivatkozott alkotmányi  rendelkezés  [47.  §  (2)  bekezdése]  sérül  –  és egyébként  is, mint utaltam rá, hogy milyen eszközt  választ  a Legfelsőbb    Bíróság,    az   Alkotmánybíróság    által    nem felülvizsgálható  -,  hanem  az adott  esetben  a  jogbiztonság jogállami követelménye, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése.   A Határozatnak ezt kellett volna megállapítania. Budapest, 2009. március 2.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása    Egyetértek  azzal,  hogy  a KPJE  az  önálló  –  jogszabályi hátteret  nélkülöző – normatartalom kialakításával túllépte  az Alkotmány  47.  § (2) bekezdésében meghatározott,  a  bíróságok jogalkalmazásának  egységét biztosítani hivatott  jogértelmezés kereteit.    Nem  értek  egyet  azonban azzal, hogy  az  Alkotmánybíróság ezen  a megállapításon túlmenően is vizsgálódott — az indokolás V. 4. és 5. pontjában — a KPJE indokolása egyes megállapításait illetően.  Véleményem szerint az adott esetben  erre  nem  volt szükség, de lehetőség sem.    Jogegységi  határozat indokolása önmagában nem lehet  tárgya a    jogegységi    határozat   alkotmányellenessége    utólagos vizsgálatának.  Ezért  szerintem  a  többségi  döntés  a  jelen esetben  nem  vizsgálhatta volna, hogy a  KPJE  a  jogbiztonság követelményét sérti-e.    Az   Alkotmánybíróság  70/2006.  (XII.  13.)  AB  határozata szerint  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelmét  jelenti, ha  a  jogegységi  határozat a jogszabály (jellemzően  törvény) értelmezése    helyett    annak   módosítását,    kiegészítését tartalmazza;  az Alkotmánybíróság e határozatában kiegészítette a  jogegységi  határozat, mint sajátos  jogi  norma  feletti  — kizárólag    alkotmányossági   —   felülvizsgálatra    irányuló hatáskörét (ABH 2006, 786, 801.).    A  bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997.  évi LXVI.   törvény  32.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  jogegységi határozat  hozatalára irányuló indítványban az  indítványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri a  jogegységi tanács határozatának meghozatalát. A (4) bekezdés szerint  az  indítvány alapján a jogegységi tanács  határozatot hoz.  A  jogegységi határozatát „A Magyar Köztársaság  nevében” hozza  és azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. A kialakult gyakorlat szerint a jogegységi tanács a jogegységi határozatban eldöntendő   jogkérdésben  a  jogegységi  határozat  rendelkező részében  foglal  állást  —  a határozatban  kifejtett  indokok alapján.   Ebből  az  következik,  hogy  az  Alkotmánybíróságra tartozó  annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy  a  jogegységi határozat  a  jogszabály értelmezése helyett annak módosítását, kiegészítését tartalmazza-e, a jogegységi határozat  rendelkező részének  vizsgálata  szükséges. Az  Alkotmánybíróság  eljárása szempontjából  nincs  meghatározó  jelentősége  annak,  hogy  a jogegységi  tanács milyen indokok alapján jutott  a  határozata rendelkező részében megjelenő döntésre. A jogegységi határozat, mint   sajátos  jogi  norma  a  rendelkező  részében   hordozza normatartalmát.   Jogegységi  határozat  indokolásának   önálló felülvizsgálatára  véleményem  szerint  az  Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.    Ezért  az  Alkotmánybíróság jelen határozatának nem  kellett volna  tartalmaznia az indokolás V. 4. és 5. pontjában  foglalt megállapításokat. Budapest, 2009. március 2.                                              Dr. Paczolay Péter                                                   alkotmánybíró A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:                                            Dr. Trócsányi László                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	23/2009. (III. 6.)
Date of the decision: .	03/02/2009
.
.