Hungarian
Ügyszám:
.
78/B/2008
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 23/2009. (III. 6.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/174
.
A döntés kelte: Budapest, 03/02/2009
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

       Az        Alkotmánybíróság       jogegységi        határozat
    alkotmányellenességének    utólagos    vizsgálatára    irányuló
    indítványok,  továbbá  alkotmányjogi panaszok,  valamint  bírói
    kezdeményezések  tárgyában  – dr. Bragyova  András,  dr.  Holló
    András,   dr.   Paczolay   Péter  és   dr.   Trócsányi   László
    alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta az alábbi

                             határozatot:

       1.   Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  fegyveres
    szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a
    szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött
    tanulmányi  idő  beszámításáról  szóló  4/2007.  Közigazgatási-
    polgári  jogegységi  határozat alkotmányellenes,  ezért  azt  a
    jelen határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.

       2.   Az   Alkotmánybíróság  a  fegyveres  szervek  hivatásos
    állományú   tagjának  szolgálati  idejébe  a  szakmunkásképzést
    folytató    szakközépiskolákban    töltött    tanulmányi    idő
    beszámításáról  szóló 4/2007. Közigazgatási-polgári  jogegységi
    határozat   alkotmányellenességének  megállapítása   iránt,   a
    Honvédelmi  Minisztérium  Közgazdasági  és  Pénzügyi  Ügynökség
    által benyújtott alkotmányjogi panaszokat visszautasítja.

       Az  Alkotmánybíróság ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

         1.   A  Legfelsőbb  Bíróság  Jogegységi  Tanácsa  a  Polgári
      Kollégium  vezetője  részéről indítványozott  eljárásban  2007.
      december   17-én  jogegységi  határozatot  hozott  a  fegyveres
      szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a
      szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött
      tanulmányi  idő  beszámításáról.  Az  indítvány  megtételét  az
      indokolta,  hogy  az  első- és másodfokú bíróságok  döntései  –
      elsősorban  egy minisztertanácsi határozat többféle értelmezése
      miatt – nem voltak egységesek.
         A  jogegységi  határozat összesen két ítéletre  tér  ki.  Az
      egyik  –  a  Legfelsőbb Bíróság által hatályában fenntartott  –
      megyei  bírósági ítélet az MT határozatot úgy értelmezte,  hogy
      az  a szakmai képzés rendje és a tanulók jogállása tekintetében
      a  szakmunkástanulókkal azonos társadalombiztosítási  jogállást
      biztosított   a   szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolák
      tanulóinak, s ezért a szolgálati időbe beszámítani  rendelte  a
      szakközépiskolai tanulmányok folytatásának idejét.  A  másik  –
      ezzel   ellentétes  értelmezést  magában  foglaló  –  munkaügyi
      bírósági   ítélet   szerint  az  MT   határozat   nem   minősül
      jogszabálynak,   így   azt  a  szolgálati   idő   megállapítása
      szempontjából  figyelembe  venni nem  lehetett.  Az  ítélkezési
      gyakorlat egységessége hiányának bemutatása erre a két ítéletre
      szorítkozott.
         A  legfőbb  ügyész  képviselője a jogegységi  tanács  ülésén
      kifejtette,  hogy  a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú
      tagjainak  szolgálati  idejébe  a  szakmunkásképzést   folytató
      szakközépiskolában  töltött  tanulmányi   időt   –   abban   az
      időszakban,  amikor az MT határozat hatályban volt  –  be  kell
      számítani.

         2.  A 4/2007. Közigazgatási-polgári jogegységi határozat  (a
      továbbiakban: KPJE) rendelkező része kimondja, hogy a fegyveres
      szervek  hivatásos  állományú  tagjának  szolgálati  idejébe  a
      szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolákban    töltött
      tanulmányi  időt  az 1019/1976. (VI. 24.) MT határozat  12.  e)
      pontja alapján szolgálati időként be kell számítani.
         A  szakközépiskolák  és  a gyakorlati képzésben  közreműködő
      vállalatok  együttműködéséről, valamint  a  szakközépiskolákban
      folyó szakmunkásképzés egyes kérdéseiről szóló 1019/1976.  (VI.
      24.)  MT  határozat  (a továbbiakban: MTh.) kihirdetése  napján
      lépett  hatályba,  de rendelkezéseit 1977. január  1.  napjától
      kellett alkalmazni.
         Az   egyes   minisztertanácsi  rendeletek   és   határozatok
      hatályon  kívül  helyezéséről  szóló  44/1990.  (III.  13.)  MT
      rendelet  18.  §  (2) bekezdés e) pontja az MTh.-t  és  az  azt
      módosító 1023/1981 (VIII. 14.) MT határozatot 1990. március 15.
      napjával hatályon kívül helyezte.
         A  középfokú  iskoláknak  és  a vállalatoknak  a  gyakorlati
      oktatási   feladatok   ellátására  irányuló  együttműködéséről,
      valamint  a  vállalatoknál  folyó gyakorlati  oktatásról  szóló
      22/1986. (VI. 20.) MT rendelet 23. § (3) bekezdése viszont  már
      1986. szeptember 1. napjával hatályon kívül helyezte az MTh. 1-
      11.  pontját,  12.  pontjának  bevezető  szövegrészét,  12.  a)
      pontját,  12.  c) pontjának első és negyedik mondatát,  12.  d)
      pontjának első mondatát, 12 e) pontját, 13-15. pontját, továbbá
      az  MTh.  módosításáról rendelkező 1023/1981.  (VIII.  14.)  MT
      határozat  1. pontját, 4. pontjának első mondatát, valamint  5.
      pontját. A hatályon kívül helyező rendelkezés egyúttal előírta,
      hogy  az  MTh.-ban  foglaltakat a már megkezdett  tanulmányokra
      továbbra is alkalmazni kell.

         3.  A  KPJE  indokolásában a jogegységi  tanács  rámutatott,
      hogy  a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény  (a
      továbbiakban:   Tbtv.)  54.  §  (1)  bekezdés   c)   pontja   a
      szakmunkástanuló-viszonyban  töltött  időt  szolgálati  időként
      határozta meg. A Tbtv. 1976. június 24-én hatályban volt 10.  §
      (2)  bekezdése alapján a Minisztertanács a biztosítottak  körét
      kiterjeszthette.
         A  jogegységi  tanács arra hivatkozott, hogy e felhatalmazás
      alapján   jött  létre  az  MTh.,  amely  a  Magyar   Közlönyben
      közzétételre került, és amelynek rendelkezéseit 1977. január 1-
      jétől  kezdve  kellett  alkalmazni. A  KPJE  alapjául  szolgáló
      rendelkezés  a  következőket tartalmazta: „A  szakmunkásképzést
      folytató   szakközépiskolák  tanulóinak   társadalombiztosítási
      jogállása megegyezik a szakmunkástanulókéval”.
         A  jogegységi  tanács  –  az  Alkotmánybíróság  idevonatkozó
      gyakorlatára   utalva   –  kifejtette:   formai   (jogalkotási)
      szempontból  nem kifogásolható, hogy a szakmunkástanulók  és  a
      szakmunkásképzést   nyújtó  szakközépiskolai   tanulók   azonos
      társadalombiztosítási jogállása a Minisztertanács határozatával
      valósuljon  meg. Álláspontját a jogszabályok kihirdetéséről  és
      hatálybaléptetéséről szóló 1974. évi 24. tvr. (a  továbbiakban:
      kihirdetési  tvr.)  2.  §  (4)  bekezdésére  alapította,  amely
      szerint a Magyar Közlönyben közzétett MT határozatok kötelezőek
      az  ország  egész területén a természetes és jogi  személyekre,
      valamint a külföldön tartózkodó állampolgárokra.
         A  KPJE  indokolása  ezen túlmenően kitér  néhány  hatályos,
      illetőleg   már   hatályon   kívül   helyezett   munkajogi   és
      társadalombiztosítási   rendelkezésre,   valamint    az    MTh.
      végrehajtására kiadott miniszteri rendeletekre. Mindezekből azt
      a  következtetést vonja le, hogy a szolgálati idő megállapítása
      és   kérelemre   történő   módosítása  a   munkáltatói   jogkör
      gyakorlójának,  az  ezzel  kapcsolatos  kereset  elbírálása   a
      munkaügyi  bíróság  hatáskörébe tartozik. A Legfelsőbb  Bíróság
      kifejti   továbbá,  hogy  a  szolgálati  idő  megállapítása   a
      fegyveres  szervek  hivatásos  állományú  tagjainak  szolgálati
      viszonyáról  szóló  1996. évi XLIII. törvény  (a  továbbiakban:
      Hszt.)  személyi hatálya alá tartozók esetében részben a  rájuk
      irányadó  speciális,  részben az általános („a  munkaviszonyban
      álló dolgozókra irányadó”) szabályok szerint történik.
         A   KPJE   részletezi  és  elemzi  az  MTh.  12.   pontjának
      tartalmát, amelyből azt a következtetést vonja le, hogy  a  12.
      pont   a)-d)   alpontjai  bizonyos  oktatási  célok  eléréséhez
      szükséges   elveket  határoznak  meg,  a  jogegységi  határozat
      alapjául szolgáló e) pont viszont ezektől elkülönülve, tartalma
      szerint  normaként  rendelkezik társadalombiztosítási  jogállás
      meghatározásáról.
         Az  MTh.  12.  pontjának bevezető része  minisztereket,  más
      államigazgatási  vezetőket, illetőleg szakszervezeti  szerveket
      hatalmaz  fel  intézkedések megtételére és együttes  miniszteri
      rendelet  kiadásárára. Ezen felhatalmazás alapján  adták  ki  a
      szakközépiskolában  folyó  szakmunkásképzésről  szóló   14/1976
      (XII.  1.) MüM-OM együttes rendeletet (a továbbiakban: Vhr.)  A
      Vhr.-re   (közelebbi  rendelkezésének  megjelölése  nélkül)   a
      jogegységi  tanács  is  hivatkozik,  mint  olyan  jogszabályra,
      amelynek  figyelembe vételével határozott úgy, hogy a fegyveres
      szervek   hivatásos   állományú   tagja   szolgálati   idejének
      megállapításakor       a       szakmunkásképzést       folytató
      szakközépiskolában töltött tanulmányi időt –  az  MTh.  12.  e)
      pontja alapján – szolgálati időként kell elismerni.

                                    II.

         Az   Alkotmánybírósághoz  összesen   147   olyan   indítvány
      érkezett,     amelyek     a     KPJE    alkotmányellenességének
      megállapítására    és    megsemmisítésére    irányultak.     Az
      indítványokból 4 utólagos normakontroll-kérelem (négy különböző
      indítványozótól),  113  alkotmányjogi  panasz  (valamennyit   a
      Honvédelmi  Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi  Ügynökség  –
      jogi   képviselője  útján  –  nyújtotta   be)   és   30   bírói
      kezdeményezés (a Fővárosi Munkaügyi Bíróság két bírájától).  Az
      Alkotmánybíróság az indítványokat – tárgyi azonosságuk miatt  –
      az    Alkotmánybíróság   ideiglenes   ügyrendjéről   és   annak
      közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe
      foglalt  3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH  2003,  2065.,  a
      továbbiakban:   Ügyrend,)   28.   §   (1)   bekezdése   alapján
      egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.

         1.   Az   utólagos  normakontroll-kérelmek   az   alábbiakat
      tartalmazzák:

         1.1.  Az  első  indítványozó a KPJE visszamenőleges  hatályú
      megsemmisítését  kérte,  mert szerinte  a  határozat  sérti  az
      Alkotmány  2.  §  (1) bekezdését (hatalmi ágak  elválasztásának
      elve és a jogbiztonság követelménye), a 47. § (2) bekezdését (a
      Legfelsőbb Bíróság jogegységesítő szerepének elve), a 70/A. §-t
      (a  megkülönböztetési tilalom elve), valamint a  70/E.  §-t  (a
      szociális biztonságra vonatkozó elv).
         Az  indítvány  a  releváns jogszabályi háttér ismertetéséből
      azt  emeli  ki,  hogy  a szakközépiskolai tanuló  nem  minősült
      biztosítottnak   [Tbtv.   10.  §  (1)   bekezdése],   ezért   a
      szakközépiskolai      tanulóidő     sem      munkajogi      sem
      társadalombiztosítási  értelemben  nem  minősülhet   szolgálati
      időnek. Ennek megfelelően a munkáltatói jogkör gyakorlójának  a
      szakközépiskolai  időt  érintő döntése a  nyugdíjjogosultságnál
      figyelembe  vehető szolgálati idő szempontjából egyáltalán  nem
      bír relevanciával.
         Az  indítványozó ezután részletesen sorra veszi, hogy a KPJE
      következtetései az MTh. vonatkozásában az Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésével összefüggésben mely szempontokból aggályosak. Ezek
      összefoglalóan az alábbiak:
         a)  Az  MTh. meghozatalakor sem volt arra lehetőség, hogy  a
      már   egyszer   bizonyos   szinten   kialakított   szabályozást
      alacsonyabb szintű jogforrás újraszabályozza. Ebből következően
      minisztertanácsi  határozattal nem lehetett  a  Tbtv.  szerinti
      biztosítotti  kört  kiterjeszteni, vagyis az  MTh.-nak  a  KPJE
      szerinti értelmezése egyértelműen magasabb szintű jogszabállyal
      való ellentétet eredményez.

         b)  A KPJE nincs figyelemmel az MTh. meghozatalakor hatályos
      Alkotmánynak a minisztertanács feladatkörével és a  jogszabályi
      hierarchiával  kapcsolatos  rendelkezéseire.  Az   indítványozó
      szerint  jogtechnikailag nehezen kivitelezhető és példa  nélkül
      álló  megoldás  lenne az, hogy a jogegységi határozat  alapjául
      szolgáló  rendelkezés (MTh. 12. e) pont)  –  a  többi  hasonló,
      alapelveket  meghatározó rendelkezéstől  elszakítva  –  úgymond
      önálló normatartalommal rendelkezzék.

         c)  A KPJE szerinti értelmezés tényszerűen is ellentétes  az
      MTh. megalkotásakor meglévő és feltárható jogalkotói akarattal.
      A  minisztertanácsi határozat előterjesztéséből az  állapítható
      meg,  hogy a jogalkotó az egészségbiztosítási szolgáltatásokról
      kívánt  rendelkezni és nem nyugdíjbiztosítási  jogosultságokról
      (szolgálati idő elismeréséről).

         d)  A  KPJE  rendelkezései  a  jogbiztonság  követelményének
      azért sem felelnek meg, mert nem értelmezhetőek egyértelműen. A
      jogegységi  határozat  rendelkező  része  értelmében  csak   és
      kizárólag abban az esetben alkalmazandó (személyi hatály), ha a
      fegyveres  szerv  megállapítja  a  hivatásos  állományban  álló
      tagjának  a  „hivatásos” szolgálati idejét. A  KPJE  indokolása
      viszont  kifejti, hogy a „hivatásos” szolgálati időbe  beszámít
      az  az időtartam is, amelyet az általános társadalombiztosítási
      szabályok alapján „általános” szolgálati időnek minősül.  Ebből
      adódik   a  KPJE  legjelentősebb  ellentmondása:  a  rendelkező
      részben   foglaltak  szerint  a  fegyveres  szervek   hivatásos
      állományú  tagja  és munkáltatója (a fegyveres  szerv)  közötti
      munkajogi   jogviszonyt  kívánta  rendezni,  de   a   határozat
      indokolásában   a  társadalombiztosítási  jogvitában   irányadó
      általános   szabályokra  hivatkozik  oly   módon,   hogy   abba
      beavatkozván, arra nézve normatív szabályt alkot.

         e)  A  Legfelsőbb Bíróság elmulasztotta azt az elvi  kérdést
      tisztázni,  hogy  csak a fegyveres szervek hivatásos  állományú
      tagjának  „hivatásos”  szolgálati idejébe  kell  beszámítani  a
      szakközépiskolai  időt,  vagy  –  tekintettel  arra,   hogy   a
      beszámítás  levezetése éppen az általános társadalombiztosítási
      szabályok    alapulvételével   történik   –   az    „általános”
      munkavállalók „általános” szolgálati idejét is érinti.

         Az  indítványozó  a  jogállamiság elvén  és  a  jogbiztonság
      követelményén  túlmenően hivatkozott az  Alkotmány  47.  §  (2)
      bekezdésére  is. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a  fentiekben
      összefoglalt    jogbizonytalanságot    eredményező     tényezők
      éppenséggel akadályozzák a jogalkalmazás egységességét,  vagyis
      a  Legfelsőbb  Bíróság  a KPJE elfogadásával  elmulasztotta  az
      Alkotmány  hivatkozott  rendelkezésében rögzített,  a  bírósági
      jogalkalmazás   egységének  biztosítását  előíró  kötelezettség
      teljesítését.
         Az  indítványozó  álláspontja szerint a  KPJE  az  Alkotmány
      70/A. §-ában meghatározott megkülönböztetési tilalom elvébe  is
      ütközik,  mert  az MTh.-t – nevesített módon  –  csak  a  Hszt.
      hatálya  alá  tartozókkal kapcsolatban értelmezi, s  ezáltal  a
      többi  munkavállalót  megfosztja a  szakmunkásképzést  folytató
      szakközépiskolában  eltöltött  tanulmányok  szolgálati  időként
      történő elismerésétől.
         A  szociális  biztonsághoz  való  joggal  összefüggésben  az
      indítványozó   arra   hivatkozik,  hogy   a   KPJE   alapvetően
      szembehelyezkedik   a   társadalombiztosítás   működésének   és
      működtetésének logikájával, mert a szolgálati idő  tipikusan  a
      „vásárolt jog” kategóriájának egyik alapmozzanata. Az Alkotmány
      70/E. §-ában írt rendelkezés sérelmét azzal támasztja alá, hogy
      az   MTh.   kihirdetése  nem  eredményezte  a  szakközépiskolai
      tanulmányok  szolgálati  idővé  minősítését,  mint  ahogy   nem
      keletkeztetett járulékfizetési kötelezettséget sem.
         Végezetül    az    indítványozó    felhívja     az     egyik
      alkotmánybírósági  határozathoz fűzött különvéleményt,  s  ezen
      belül  is  különösen azt emeli ki, hogy a jogegységi eljárásnak
      nem   feladata   a   jogalkotói  akarat   rekonstruálása   vagy
      jogszabályoknak   az   ettől  eltérő,   új   tartalommal   való
      interpretálása.

         1.2.  Egy  másik  indítványozó  szerint  a  KPJE  sérti   az
      Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglaltakat  (jogállamiság
      elve),  valamint  ellentétes a diszkrimináció tilalmát  rögzítő
      70/A.  §  előírásaival is. E miatt kérte az alkotmányellenesség
      megállapítását és a jogegységi határozat megsemmisítését.
         Az  indítványozó  a  jogbiztonság körében  kiemeli,  hogy  a
      jogegységi  tanács  nem csupán egy jogszabálynak  nem  minősülő
      normára   alapozva  hozta  meg  döntését,   hanem   azt   olyan
      normatartalommal  töltötte meg, amely  sem  a  minisztertanácsi
      határozatból, sem pedig a tárgyidőszakban hatályos  jogszabályi
      környezetből    nem    következik.    A    KPJE    tehát    egy
      jogszabályalkotásra való felhatalmazást (MTh. 12. pont bevezető
      rész), és a jogszabályalkotásra irányadó elveket (MTh. 12. pont
      a)-e)  alpontjai) tényleges normaként értelmezi, ezen túlmenően
      alkalmazási   körét  indokolatlanul  kiterjeszti.   Ez   utóbbi
      megállapítását az indítványozó arra alapozza, hogy az MTh.  11.
      pontja szerint kizárólag az ipari, valamint a mezőgazdasági  és
      élelmezésügyi  szakközépiskolákban folyó  képzés  tekinthető  a
      fejezet     (12-14.    pontok)    alkalmazása     szempontjából
      szakmunkásképzést folytató szakközépiskolának.
         Az  indítványozó  szerint ez a fajta kiterjesztő  és  egyben
      korlátozó   (csak  a  fegyveres  szervek  hivatásos   állományú
      tagjaira  terjed  ki  a  jogegységi  döntés  személyi  hatálya)
      értelmezés a diszkrimináció tilalmába ütközik, vagyis sérti  az
      egyenlő elbírálás követelményét. Az indítványozó úgy véli, hogy
      nem  tekinthető  egyenlő  elbírálásnak  az,  ha  az  ugyanolyan
      képzésben  résztvevő  személyek  csupán  egyetlen  csoportjának
      biztosított a beszámítási jog.
         A   KPJE   nem  tisztázza  azt  sem,  hogy  mely  időszakban
      létesített  tanulmányi  jogviszonyt  lehet  szolgálati  időként
      elismerni.  Arra  ugyanis a jogegységi döntés  –  mutat  rá  az
      indítványozó – nem tér ki, hogy a szakközépiskolás idők csak az
      MTh.  hatályban  léte idejére (1976. június  24.  vagy  esetleg
      1977.  január  1.  és  1986. szeptember 1. vagy  esetleg  1990.
      március 15. között), illetőleg azt követően is relevánsak.
         Az  indítványozó hivatkozik arra is, hogy az  MTh.  idejében
      hatályos   Alkotmány  54.  §  (3)  bekezdése  szerint   törvény
      állapította   meg   az   állampolgárok  alapvető   jogaira   és
      kötelezettségeire vonatkozó szabályokat. Ebbe a körbe tartozott
      a  társadalombiztosítás keretében megvalósuló anyagi ellátáshoz
      való jog [58. § (1) és (2) bekezdés]. A kihirdetési tvr. 1.  §-
      ában   foglaltak,   valamint  a  tvr.   végrehajtásáról   szóló
      1063/1974.  (XII.  30.) MT határozat vonatkozó rendelkezéseivel
      összevetve,  megállapítható, hogy az állampolgárok  biztosítási
      jogviszonyát illetően a Minisztertanács határozati formában nem
      is rendelkezhetett.
         Azt  is  állítja  az  indítványozó, hogy KPJE  ellentétes  a
      hatályos     társadalombiztosítási    jogszabályok    vonatkozó
      rendelkezéseivel. A társadalombiztosítási nyugellátásról  szóló
      1997.  évi  LXXXI. törvény (a továbbiakban:  Tny.)  37.  §  (4)
      bekezdése szerint a biztosítással járó jogviszony 1998.  január
      1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos
      jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe  venni.
      A  Legfelsőbb  Bíróság azonban figyelmen kívül hagyta,  hogy  a
      KPJE  alapját képező MTh. 1997. december 31-én már  részlegesen
      sem   volt   hatályban,  így  az  ezen  időpontot   meghaladóan
      benyújtott igények elbírálásánál alkalmazni sem lehetett.
         Végezetül  megemlíti az indítványozó, hogy az MTh. hatályban
      léte  alatt  a társadalombiztosítási szervek egy olyan  döntést
      sem  hoztak,  amely  a szakközépiskolai idő szolgálati  időként
      való elismeréséről szólt volna.

         1.3.  A  harmadik indítványozó álláspontja  szerint  a  KPJE
      ellentétes az Alkotmánynak a jogállamiság elvét tartalmazó 2. §
      (1)  bekezdésével, a jogegységi határozatokról szóló 47. §  (2)
      bekezdésével,  valamint  sérti  az  Alkotmánynak  a  jogforrási
      hierarchiáról szóló rendelkezéseit [a következő rendelkezéseket
      nevesíti: 25. § (1) bekezdés, 26. §, 35. § (2) bekezdés, 37.  §
      (3) bekezdés, 44/A. § (2) bekezdés, de ezek közül csak a 37.  §
      (3)    bekezdése    tekinthető   relevánsnak    az    indítvány
      szempontjából].
         Az   indítványozó   részletesen  taglalja,   hogy   a   KPJE
      rendelkezései   miben   és   milyen  összefüggésekben   okoznak
      jogbizonytalanságot a jogalkalmazásban. Elsősorban  arra  hívja
      fel  a  figyelmet,  hogy  a jogegységi döntés  két  jogviszonyt
      érint:  foglalkoztatási jogviszonyt, amelyet leszűkít  a  Hszt.
      személyi hatálya alá tartózókra, illetőleg ezzel összefüggésben
      társadalombiztosítási  jogviszonyt, amelyet  tágan,  valamennyi
      jogosult tekintetében lehet értelmezni.
         A   KPJE-nek  az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésével  való
      ellentéte  körében  azt  nevesíti  az  indítványozó,   hogy   a
      határozatból annak belső ellentmondásos volta miatt  nem  derül
      ki  a  személyi hatály, a szabályozás tárgya, és az  sem,  hogy
      milyen   jogviszony  rendezését,  elbírálását  lenne   hivatott
      egységesíteni.
         A   jogforrási  hierarchia  sérelmével  összefüggésben  arra
      hivatkozik  az indítványozó, hogy a KPJE egy olyan  alacsonyabb
      szintű  jogforrás  (az MTh.) szabályozásából  indul  ki,  amely
      nyilvánvalóan ellentétes egy magasabb szintű jogforrás (a Tny.)
      irányadó rendelkezéseivel.
         Az   indítványozó  álláspontja  alátámasztására   indítvány-
      kiegészítést nyújtott be, amelyben bemutatja, hogy a KPJE-t  az
      eljáró  bírók  nem  egységesen  értelmezik,  s  ebből  fakadóan
      eltérően  alkalmazzák.  Így pl. társadalombiztosítási  perekben
      munkaügyi  bíróság  alkalmazta a KPJE-t olyan  ügyben,  ahol  a
      felperesek  nem  voltak fegyveres szervek  hivatásos  állományú
      tagjai,  míg  ugyanaz  a bíróság egy másik ügyben  kifejezetten
      arra  hivatkozással utasította el a keresetet, hogy a  felperes
      nem  tartozott a Hszt. személyi hatálya alá. Munkajogi perekben
      alapvetően  abban  nyilvánul meg az eltérő  joggyakorlat,  hogy
      bizonyos  esetekben beszámítani rendelik az MTh. hatálybalépése
      előtti  időt,  más esetekben viszont nem ismerik  el  jogszerző
      időnek   az   1977.   január   1-je   előtti   időszakra    eső
      szakközépiskolai tanulmányok idejét.

         1.4.  A  negyedik  indítványozó  szerint  a  KPJE  sérti   a
      jogállamiság elvét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], a  Legfelsőbb
      Bíróság  jogegységesítő  funkcióját [47.  §  (2)  bekezdés],  a
      bíróságok  feladatáról szóló rendelkezést [50. § (1) bekezdés],
      valamint a bírósághoz való jogot [57. § (1) bekezdés].
         Indítványában kifejti, hogy a Legfelsőbb Bíróság  jogegységi
      tanácsa elmulasztotta a jogegységi döntés meghozatala előtt  az
      érintett   társadalombiztosítási   jogszabályok   áttekintését,
      amelyek  egymással koherens és konzisztens rendszert alkotva  a
      nyugdíjjogosultság   megállapítására   hatáskörrel   rendelkező
      szervek   egységes   jogalkalmazó   tevékenységét   megfelelően
      biztosították.  Ezen  irányadó  szabályok  szerint   szolgálati
      időnek a szakmunkástanuló viszony, majd 1996. január 1-jétől  a
      tanulószerződés    alapján   szakképző    iskolai    tanulóként
      biztosításban töltött idő számított. Ebből következően hibás és
      a   jogbiztonság   követelményét  sértő  a   KPJE-ben   foglalt
      jogértelmezés,     amely     a     szakmunkásképzést     nyújtó
      szakközépiskolai tanulmányi időt jogszerző időnek ismeri el.
         Az  Alkotmány 47. § (2) bekezdésének, valamint az 50. §  (1)
      bekezdésének rendelkezéseit az indítványozó megítélése  szerint
      azért  sérti  a  KPJE, mert a jogegységi tanács  jogértelmezési
      jogkörén  túlterjeszkedve normatív tartalmú döntést  hozott,  s
      ezzel quasi jogalkotó szervként járt el.
         Az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésével  összefüggésben  azt
      kifogásolja az indítványozó, hogy a KPJE csak a Hszt.  személyi
      hatálya  alá  tartozó nyugellátást igénylőkre  terjeszti  ki  a
      bírói  jogértelmezés egységét, s ez a törvény előtti egyenlőség
      elvének   érvényesülését  csorbítja.  Úgy  véli,  hogy   mindez
      egyúttal  jogbiztonságot  gyengítő  tényező  is,  mert  a   más
      foglalkoztatási   jogviszonyban   állók   tekintetében    vitás
      helyzetet fog teremteni.
         Az  indítványozó  megalapozatlannak  és  alkotmányellenesnek
      tartja  azt  a  tényt,  hogy a KPJE a  teljes  tanulmányi  időt
      beszámítani  rendeli,  holott  a szakközépiskolások  gyakorlati
      képzése   tanulmányaik   töredékére  terjedt   ki.   Ezzel   az
      értelmezéssel  szerinte  a  jogegységi  tanács  megsértette   a
      biztosítási  védelem objektív alapját adó társadalombiztosítási
      kockázati közösség elvét is.

         2.  A  113  alkotmányjogi panaszt a Honvédelmi  Minisztérium
      Közgazdasági  és  Pénzügyi  Ügynökség  meghatalmazása   alapján
      eljáró   ügyvéd   nyújtotta  be.  Az  előterjesztő   valamennyi
      alkotmányjogi  panaszban  kérte a KPJE  alkotmányellenességének
      megállapítását, s annak meghozatala időpontjára visszamenőleges
      hatályú megsemmisítését. Egyúttal indítványozta az adott ügyben
      történő  alkalmazási  tilalom kimondását is.  Az  alkotmányjogi
      panaszokban    előterjesztett   kérelmeket    az    alábbiakban
      kifejtettek szerint indokolta.

         2.1.   A   jogegységi   tanácsnak   az   MTh.-ra   vonatkozó
      normaértelmezéséről, vagyis a KPJE tartalmáról az  indítványozó
      állította, hogy az jogszabályalkotást valósított meg.  Szerinte
      ez kimeríti a jogállamiság alkotmányos alapelvének sérelmét,  s
      így  különösen sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, de  ezen
      túlmenően ellentétes az alapjog-korlátozás elvi alapját jelentő
      8.   §   (2)   bekezdésével,  valamint  a  Legfelsőbb   Bíróság
      jogegységesítő funkcióját meghatározó 47. § (2) bekezdésével.
         Az    indítványozó    érvelésében   hivatkozik    az    MTh.
      meghozatalakor hatályos jogszabályi környezetre, s ebből azt  a
      következtetést vonja le, hogy a Minisztertanács csak  rendeleti
      úton,  konkrét  felhatalmazás alapján élhetett a  biztosítottak
      körének   kiterjesztéséről,  illetőleg  egyéb  idők  szolgálati
      időként való beszámításáról. Utal rá, hogy ez a gyakorlatban  a
      Tbtv.   végrehajtásáról   szóló   MT   rendelet   alkalmankénti
      módosításával  valósult meg. Külön kiemeli, hogy  az  MTh.-t  a
      középfokú  oktatási  intézményekről szóló 1965.  évi  24.  tvr.
      felhatalmazása alapján adták ki, amely semminemű összefüggésben
      nem  állt  a biztosítotti kör kiterjesztésével, hanem  egyfajta
      oktatási  reform  megvalósítását irányozta  elő.  Az  MTh.  12.
      pontja felvezetőjében írt felhatalmazás alapján sem születtek a
      későbbiekben  olyan jogszabályok, amelyek a KPJE-ben  rögzített
      igényeket  megalapozták volna. Maga a Vhr. sem tartalmaz  ilyen
      rendelkezést,  és  még  csak nem is utal olyan  szabályra,  ami
      alapján  a  szakmunkásképzést  is  folytató  szakközépiskolában
      tanuló szakközépiskolások biztosítotti jogállást nyertek volna,
      illetve, hogy ennek megfelelően tanulói jogviszonyuk szolgálati
      időnek számítana.
         Egy  másik  indítványozóval megegyezően [ld  1.1.  b)  pont]
      vitatja  azt,  hogy  az MTh. 12. e) pontja  elkülönült,  önálló
      normatartalommal rendelkezne. Állítja, hogy az e) pont, csakúgy
      mint a többi, a későbbi jogalkotás során figyelembeveendő elvet
      határoz   meg,  vagyis  normatartalom  híján  nem  alkalmas   a
      Legfelsőbb   Bíróság   által   neki   tulajdonított    joghatás
      kiváltására.
         Mindezekből  azt a következtetést vonja le az  indítványozó,
      hogy   a   jogegységi  tanács  a  hatalommegosztás  alkotmányos
      alapelvét,  illetőleg  a  jogbiztonság követelményét  figyelmen
      kívül  hagyva,  hatáskörét messze túllépve, megalapozott  indok
      nélkül  hozta  meg döntését. A KPJE nem fogalmaz  egyértelműen,
      nem világos, hogy milyen személyi kört érint (ld. még 1.3. pont
      alatt).
         Az  indítványozó a jogbiztonsággal, azon belül is  különösen
      a  normavilágosság követelményével kapcsolatban külön  kitér  a
      Hszt.  és a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú
      katonáinak  jogállásáról  szóló  2001.  évi  XCV.  törvény   (a
      továbbiakban: Hjt.) összefüggéseire. A hivatásos  és  szerződés
      állományú katonák a Hjt. hatályba lépése, azaz 2002. január  1-
      je  óta nem tartoznak a Hszt. személyi hatálya alá, továbbá:  a
      „fegyveres  szerv”  kitétel  a  Magyar  Honvédség  tekintetében
      meghaladott.  A  KPJE  a fegyveres szervek hivatásos  állományú
      tagjának  szolgálati  idejére vonatkozóan  kívánt  rendelkezni;
      indokolásában a Hszt.-t nevesíti, miközben említést sem tesz  a
      Magyar Honvédség állományába tartozó szolgálati viszonyban álló
      katonákról.  Ugyanakkor  a Fővárosi Munkaügyi  Bíróság  a  KPJE
      kihirdetését  követően sorra helyt ad a  katonák  ez  irányú  –
      társadalombiztosítási   határozat  felülvizsgálata   iránti   –
      kereseti kérelmének. A jogerős határozatok megállapítják,  hogy
      a   felperesek  szakközépiskolai  tanulmányi  ideje  szolgálati
      időnek minősül.
         Hasonlóan  más  indítványozókkal további  jogbizonytalansági
      tényezőnek     minősíti    a    jogszerző    idő     tartamának
      meghatározatlanságát.  Az indítványozó  rámutat,  hogy  a  Vhr.
      alapján legkésőbb 1978. szeptember 1.-jéig kellett beindítani a
      szakközépiskolai szakmunkásképzést a kijelölt szakmákban. Ez  a
      tény  lerontja  azt  az  értelmezést, miszerint  a  beszámítási
      kötelezettség minden esetben 1977. január 1.-jétől kezdődne.
         A  normavilágosság  körében kitér még az  indítványozó  arra
      is,  hogy  a KPJE az ítélkezési gyakorlat bemutatásában  messze
      nem teljeskörű. Így különösképpen érthetetlennek gondolja, hogy
      a  jogegységi  döntés nem tesz említést arról a felülvizsgálati
      eljárás  keretében  született  ítéletről,  amely  a  jogegységi
      döntés  meghozatalát 13 nappal megelőzően a KPJE értelmezésével
      ellentétes indokolás alapján elutasította a felperes szolgálati
      idő beszámítására irányuló keresetét.

         2.2.   A   KPJE-ről   az   indítványozó   úgy   véli,   hogy
      diszkriminációt eredményező különbséget tesz 1) a  Hszt.  és  a
      Hjt.  hatálya  alá tartozó személyek között 2) a  hivatásos  és
      szerződéses  szolgálati  jogviszonyt  létesítők  között  3)   a
      szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolában,  illetőleg  az
      ilyen  képzést nem folytató szakközépiskolában végzettek között
      4)  az  MTh.  hatályba  lépése előtt és  annak  hatályon  kívül
      helyezését  követően, illetőleg a hatály ideje alatt folytatott
      tanulmányok  között a jogszerző idő tekintetében.  Szerinte  az
      ilyen    különbségtétel   részben   az   indokolatlan   pozitív
      diszkrimináció tilalmába ütközik, máskülönben pedig  ellentétes
      a   jogegyenlőség  alkotmányos  alapelvével,  vagyis  sérti  az
      Alkotmány 70/A. §-át.
         A  két  külön törvény hatálya alá tartozó hivatásos személyi
      állomány   összefüggésében  állított   pozitív   diszkrimináció
      tekintetében  az  indítványozó egyrészt  utal  a  2.1.  pontban
      kifejtettekre,  másrészt állítja, hogy nincs ésszerű  indoka  a
      különbségtételnek. Ennek alátámasztására kifejti, hogy a Magyar
      Honvédség állományába tartozó katonák 1996. szeptember 1.-jétől
      2001.  december 31.-ig a Hszt. személyi hatálya alá  tartoztak,
      azaz   társadalombiztosítási  jogállásuk,   szolgálati   idejük
      megítélése  sem különbözött pl. a rendőrökétől. Mivel  az  MTh.
      hatályon  kívül  helyezése  a  Hszt.  hatálybalépését  megelőző
      időpontra esett, a korábban ezen törvény hatálya alá tartozókra
      is ki kellett volna terjeszteni a KPJE hatályát.
         Az  indítványozó úgy véli, hogy a fegyveres  szervek  tagjai
      és  a  civil szféra munkavállalói (nem a Hszt. személyi hatálya
      alá  tartozó személyi kör) közötti különbségtételre mindenfajta
      ésszerű  magyarázat mellőzésével került sor. A KPJE értelmezése
      a      jogszerző     idő     elismerésében     az     általános
      társadalombiztosítási    szabályokra   támaszkodik,    ekképpen
      érthetetlen  a  jogegységi határozat szűkítő  tartalmú  döntése
      (ld. még 1.1. és 1.3. pontok).
         Arra  sem  talált ésszerű magyarázatot a KPJE  indokolásában
      az   indítványozó,  hogy  a  jogszerző  idő  elismerését  miért
      szűkítette  le  a jogegységi tanács a meghatározott  időszakban
      szakközépiskolai    tanulmányokat    folytatókon    belül     a
      tanulmányaikat  szakmunkásképzést  folytató  szakközépiskolában
      végzőkre.
         Más  indítványozókhoz  hasonlóan  azt  is  diszkriminatívnak
      tartja,  hogy  a  jogszerző idő csak az  MTh.  időbeli  hatálya
      alatti időszakokra érvényesíthető.

         2.3.  Az indítványozó kifejtette továbbá, hogy a KPJE a  már
      kialakult,    az    alkotmányos   elveknek,    követelményeknek
      megfelelően    törvényi    szinten   szabályozott    rendszerbe
      alkotmányellenesen   avatkozott  be.   Ezzel   megsértette   az
      Alkotmánynak   a  szociális  biztonsághoz  való  jogról   szóló
      rendelkezését (70/E. §), a tulajdonhoz való jogot  [13.  §  (1)
      bekezdés], valamint a piacgazdaságról szóló rendelkezést [9.  §
      (1) bekezdés].
         A  szociális biztonsághoz való jog körében az indítványozó –
      hasonlóan   az   1.1.  pont  utolsó  előtti  bekezdésében   már
      kifejtettekkel  –  azzal  érvel, hogy a  KPJE  által  jogszerző
      időnek  elismert időszakban járulékfizetésre nem kerül  sor,  a
      szakközépiskolások nem voltak biztosítottak.
         A    többi    felhívott    alkotmányi   rendelkezéssel    is
      ellentétesnek  tartja  azt, hogy a KPJE több  tízezer  jogosult
      vonatkozásában  generál  a  korábbiakhoz  képest  új  igényeket
      anélkül,  hogy  ennek  ellentételezését megteremtené.  Ezzel  a
      társadalombiztosítási   rendszer  stabilitását,   végső   soron
      fennállását  veszélyezteti,  esetlegesen  meghiúsítva  a  többi
      jogosult  korábbi  színvonalon  történő  ellátását.  Mivel   az
      alkotmányos  tulajdonvédelem kiterjed  a  társadalombiztosítási
      igényekre  is, az indítványozó úgy gondolja, hogy a biztosítási
      jellegű   társadalombiztosítási  szolgáltatások  csökkentésének
      vagy    megszüntetésének   veszélye   indokolttá    teszi    az
      Alkotmánybíróság beavatkozását.

         3.   A   Fővárosi  Munkaügyi  Bíróság  két   bírája   –   az
      Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
      továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján – összesen  30
      ügyben   kezdeményezte   az  Alkotmánybíróság   eljárását.   Az
      eljárásokat  felfüggesztő végzéseikben  indítványozták  a  KPJE
      alkotmányellenességének megállapítását  és  megsemmisítését.  A
      kezdeményezésekben  előterjesztett  kérelmeket  az  alábbiakban
      kifejtettek szerint indokolták.

         3.1.   Az   indítványozók   mindenekelőtt   a   jogállamiság
      alkotmányos    alapelvének   sérelmét   állították,    amellyel
      vsszefüggésben – megegyezően a 2.1. pontban foglaltakkal  –  az
      Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 8. § (2) bekezdésére,  valamint
      a 47. § (2) bekezdésére hivatkoztak.
         A       jogbiztonság       alkotmányos       követelményével
      összeegyeztethetetlennek tartják azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság
      jogértelmező,  illetve  a  jogalkalmazás  egységesítését  célzó
      tevékenysége  során  jogszabályt alkotott. Megítélésük  szerint
      ugyanis a KPJE egy normatartalommal nem rendelkező, csupán elvi
      iránymutatást  meghatározó, a későbbi  jogalkotást  befolyásoló
      kívánalomra    (MTh.    12.   e)   pont)    alapul,    amelynek
      figyelembevételével   a   jogegységi   tanács    az    irányadó
      jogszabályokkal ellentétes értelmezésre jutott.
         A  normavilágosság sérelmét – a 2.1. pontban  kifejtettekkel
      egyezően – a jogegységi határozattal érintett személyi kör,  és
      az   MTh.  időbeli  hatálya  tekintetében  kimutatható   számos
      bizonytalanságra alapítják a bírák, de ezen túlmenően  kitérnek
      a  jogszerző  idő  alapjául szolgáló képzések  jellegére,  azok
      időtartamára,  továbbá részletesen kifejtik a „szolgálati  idő”
      fogalmi kérdéskörét.
         Az  indítványozóknak  a  KPJE  meghozatalát  követő  időszak
      ítélkezési  gyakorlatáról szerzett ismeretei arról tanúskodnak,
      hogy    az    eljáró    bíróságok   eltérően    értelmezik    a
      nyugdíjjogosultság  szempontjából  beszámítható  idő  mértékét.
      Egyes  ítéletek szerint akár egyetlen, 1977. január 1-je  utáni
      féléves  – a tanulmányokat lezáró – időszak elegendő  a  teljes
      szakközépiskolai idő beszámítására, mások szerint az ilyen  idő
      egyáltalán nem számítható be, míg a harmadik álláspont csak  az
      1977.  január 1.-jét követő időre eső részt engedi beszámítani.
      A  KPJE arra sem tér ki, hogy a tényleges tanulmányi idő számít
      (ami  lehet  négy évnél hosszabb), vagy legfeljebb a  képesítés
      megszerzéséhez előírt idő (ami nem lehet több, mint  négy  év).
      További bizonytalanságot jelent, hogy az MTh.-ban és a Vhr.-ben
      nem  nevesített  szakmát oktató szakközépiskolákban  (ld.  1.2.
      pont  második  bekezdés)  töltött  tanulmányi  időt  szolgálati
      időnek kell-e minősíteni.
         Az  indítványozók idézik a KPJE-ben feltett – a későbbiekben
      általuk   megválaszolatlannak   tekintett   –   kérdést:   „[…]
      eldöntendő,  hogy  a  felvetett  kérdésben  munkaügyi   jogvita
      keretében   kell-e   határozni,   avagy   a   szolgálati    idő
      megállapítása   kizárólag   az  erre  hatáskörrel   felruházott
      nyugdíjmegállapító   szervek   feladata.”   Az    indítványozók
      megítélése szerint félreértésre az adott okot, hogy a vonatkozó
      jogszabályok  [a  már  nem hatályos,  a  fegyveres  erők  és  a
      fegyveres    testületek   hivatásos   állományának   szolgálati
      viszonyáról   szóló  1971.  évi  10.  tvr.   (a   továbbiakban:
      szolgálati tvr.), valamint a Hszt. és a Hjt.] fogalomhasználata
      speciális:  a  munkajogi aspektusból lényeges,  foglalkoztatási
      jogviszonyban  töltött időt is – egyébként a nyugdíjjogosultság
      megállapítása   tekintetében  releváns   –   „szolgálati   idő”
      kifejezéssel illetik.

         3.2.   A   kezdeményezést   tevő   bírák   a   jogegyenlőség
      alkotmányos  alapelvének sérelmét és a  pozitív  diszkrimináció
      tilalmát  ugyanazokra  az  érvekre alapítják,  amelyek  a  2.2.
      pontban  kerültek összefoglalásra. Következtetésük is megegyező
      az alkotmányjogi panaszt előterjesztőjével: a KPJE-ben, a Hszt.
      személyi hatálya alá tartozók tekintetében alkalmazott  pozitív
      diszkrimináció     önkényes,     ésszerű     indok      nélküli
      megkülönböztetést eredményez, így sérti az Alkotmány  70/A.  §-
      át.

         3.3.  A  szociális biztonsághoz való jog, a vásárolt jog,  a
      biztosítotti  minőség  és  a  tulajdonjog  védelme  körében  az
      indítványozó  bírák  által  kifejtett alkotmányossági  aggályok
      tartalmukban  megegyeznek  a  2.3.  pontban  összefoglaltakkal.
      Ennek  alapján  azt  állítják, hogy a KPJE sérti  az  Alkotmány
      70/E.  §-át,  a  13.  § (1) bekezdését, valamint  a  9.  §  (1)
      bekezdését.

                                   III.

         1.  Az  indítványozók  által  felhívott,  illetőleg  az  ügy
      elbírálásában releváns alkotmányi rendelkezések a következők:

         „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság független,  demokratikus
      jogállam.”
         „8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
         „9.   §   (1)  Magyarország  gazdasága  olyan  piacgazdaság,
      amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és  egyenlő
      védelemben részesül.”
         „13.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja a  tulajdonhoz
      való jogot.”
         „32/A.   §   (1)   Az   Alkotmánybíróság  felülvizsgálja   a
      jogszabályok  alkotmányosságát, illetőleg ellátja a  törvénnyel
      hatáskörébe utalt feladatokat.”
         „37.    §    (3)   A   Kormány   tagjai   törvényben    vagy
      kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben
      eljárva   rendeletet   adnak   ki,   amelyek   törvénnyel    és
      kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket  a
      hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
         „47.  §  (2)  A  Legfelsőbb Bíróság biztosítja  a  bíróságok
      jogalkalmazásának    egységét,   jogegységi    határozatai    a
      bíróságokra kötelezőek.”
         „50.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  bíróságai  védik   és
      biztosítják  az alkotmányos rendet, a természetes személyek,  a
      jogi   személyek  és  a  jogi  személyiséggel  nem   rendelkező
      szervezetek   jogait   és  törvényes   érdekeit,   büntetik   a
      bűncselekmények elkövetőit.”
         „57.  § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
         „70/A.  §  (1) A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
         (2)   Az  embereknek  az  (1)  bekezdés  szerinti  bármilyen
      hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
         (3)  A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az
      esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó  intézkedésekkel  is
      segíti.”
         „70/E.  §  (1)  A Magyar Köztársaság állampolgárainak  joguk
      van  a  szociális biztonsághoz; öregség, betegség,  rokkantság,
      özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett
      munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra
      jogosultak.
         (2)  A  Magyar  Köztársaság  az  ellátáshoz  való  jogot   a
      társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények
      rendszerével valósítja meg.”

         2. Az Mth.-nak a KPJE által értelmezett rendelkezése:

         „12.    A   Minisztertanács   felhatalmazza   a   művelődési
      minisztert, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel,
      a  pénzügyminiszterrel,  az Országos Tervhivatal  elnökével,  a
      Minisztertanács  Tanácsi Hivatala elnökével, a  Szakszervezetek
      Országos   Tanácsával   és   a  Pedagógusok   Szakszervezetével
      egyetértésben   a  11.  pontban  foglaltak  megvalósítására   a
      szükséges    intézkedéseket    tegyék    meg,    illetőleg    a
      szakmunkásképzést      folytató      szakközépiskolákban      a
      szakmunkásképzéssel összefüggő kérdéseket együttes  rendeletben
      szabályozzák.
         Ennek során a következő alapelveket kell érvényre juttatni:
         […]
         e)  a szakmunkásképzést folytató szakközépiskolák tanulóinak
      társadalombiztosítási       jogállása       megegyezik        a
      szakmunkástanulókéval”.

                                    IV.

         Az  Alkotmánybíróság elsőként abban foglalt állást, hogy  az
      indítványok   érdemi  elbírálásra  alkalmasak-e.  Ennek   során
      megállapította, hogy az alkotmányjogi panaszok nem felelnek meg
      benyújtásuk     törvényi    feltételeinek,     ezért     azokat
      visszautasította;   a  többi  indítványt   érdemi   elbírálásra
      alkalmasnak ítélte.

         1.  Az  Abtv.  48.  § (1) bekezdése szerint az  Alkotmányban
      biztosított  jogainak megsértése miatt alkotmányjogi  panasszal
      fordulhat  az  Alkotmánybírósághoz az, akinek a  jogsérelme  az
      alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be,
      és  egyéb  jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg
      más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
         Az    alkotmányjogi    panasz   –    hasonlóan    a    bírói
      kezdeményezéshez – konkrét normakontroll, azaz  konkrét  üggyel
      kapcsolatban  merül fel a jogi szabályozás alkotmányossága.  Az
      57/1991.  (XI.  8.)  AB határozat mondta  ki  azt  az  alapvető
      tételt,  hogy  az  alkotmányjogi  panasz  jogorvoslat.   Ez   a
      határozat egyúttal leszögezte: „[e] jogorvoslathoz való  alanyi
      jogosultság  ugyanakkor  nem minősül általános  jogorvoslatnak,
      mert  az  csak  kivételesen  a  jogerő  beállta  után,  továbbá
      alkotmányos  alapjog sérelme esetén vehető igénybe  […]”.  (ABH
      1991, 272, 281, 282.)
         A   törvény   és  az  alkotmánybírósági  gyakorlat   alapján
      megállapítható:  ezen  különleges  és  kivételes   jogorvoslati
      eszköz  igénybevételének  egyik  szükségképpeni  feltétele   az
      alapjogi sérelem bekövetkezése, vagy legalábbis az a lehetőség,
      hogy  ez a sérelem bekövetkezzék. Az alkotmányjogi panasz tehát
      az  Alkotmányban  szabályozott alapvető jogok védelmének  egyik
      eszköze.  A 65/1992. (XII. 17.) AB határozat az alapvető  jogok
      rendeltetésével  kapcsolatban hangsúlyozta  annak  fontosságát,
      hogy  „[…]  az államhatalommal szemben alkotmányos  garanciákat
      teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak
      védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására.” (ABH 1992,
      289, 291.)
         A    fentiekből    következően   közhatalmi   jogosítvánnyal
      felruházott  állami  szervnek nincs az államhatalommal  szemben
      garanciákat   jelentő   olyan   alkotmányos   alapjoga,   amely
      feljogosítaná alkotmányjogi panasz előterjesztésére.
         A  jelen  ügyben – jogi képviselője útján – az alkotmányjogi
      panaszokat  egy  hatósági  jogkörrel rendelkező  állami  szerv,
      nevezetesen a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és  Pénzügyi
      Ügynöksége nyújtotta be.
         Az   Abtv.  hivatkozott  rendelkezése  értelmében  csak   az
      jogosult   alkotmányjogi  panasz  előterjesztésére,  akinek   a
      jogsérelme  bekövetkezett. A KPJE-vel  kapcsolatban  benyújtott
      alkotmányjogi  panaszok  alapul fekvő eljárásaiban  viszont  az
      indítványozót érintően nem állapítható meg alapjogi  jogsérelem
      bekövetkezése.
         Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság azt állapította  meg,
      hogy az alkotmányjogi panaszokat nem jogosult nyújtotta be,  és
      azokat  –  az  Ügyrend  29.  §  c) pontjára  is  figyelemmel  –
      visszautasította.

         2.  A többi indítvány (valamennyi absztrakt normakontroll és
      a  bírói  kezdeményezések) körében az érdemi elbírálás alapját,
      annak   szempontjait   határozta   meg   az   Alkotmánybíróság.
      Tekintettel  arra,  hogy az indítványozók jogegységi  határozat
      alkotmányellenességének      megállapítását      kérik,      az
      Alkotmánybíróság   elsőként  –  a  korábbi   gyakorlata   során
      kialakított   értelmezésnek  megfelelően  –   saját   hatásköre
      kérdésében fejtette ki álláspontját.

         2.1.   Az   Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  32/A.   §   (1)
      bekezdéséből    vezette   le,   hogy   utólagos   normakontroll
      hatáskörében  vizsgálat tárgyává teheti  a  Legfelsőbb  Bíróság
      jogegységi   határozatát.   Az  Alkotmánybíróság   precedensnek
      minősülő  határozatában  leszögezte: az  Alkotmánybíróságnak  –
      alkotmányos  jogállásából  eredő  –  azon  gyakorlatából,  hogy
      utólagos  normakontroll hatáskörébe tartozik  valamennyi  norma
      alkotmányossági  vizsgálata,  az következik,  hogy  hatáskörébe
      tartozik  a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata,  s
      ha  az  –  a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától
      eltérően – alkotmánysértő, akkor annak megállapítása. [42/2005.
      (XI.  14.)  AB határozat, ABH 2005, 504, 514.; (a továbbiakban:
      Abh.).]  Az  Alkotmánybíróság  e  döntésében  megállapította  a
      3/2004.  BJE  jogegységi  határozat  alkotmányellenességét   és
      határozatának kihirdetése napjával megsemmisítette.
         Az    Alkotmánybíróság   hatáskör-értelmező    gyakorlatával
      összefüggésben     már     korábban     hangsúlyozta:     „[a]z
      Alkotmánybíróságnak  saját  hatáskörét  értelmező   határozatai
      éppen  úgy  mindenkire nézve kötelezőek,  mint  bármely  más  –
      köztük  az  ilyen  értelmezéssel  nyert  hatáskörben  hozott  –
      határozata.   Ebben   az  értelmezésben  az  Alkotmánybíróságot
      egyrészt  az vezérli, hogy sajátos feladatának eleget tehessen;
      másrészt   a   többi  alkotmánybíróság  példája,  amelyből   az
      Alkotmánybíróság azokhoz a megoldásokhoz csatlakozik, amelyeket
      szintén  az  alkotmánybíráskodás  feladatellátásához  szükséges
      fejlődése  követelt meg.” [4/1997. (I. 22.) AB  határozat,  ABH
      1997, 41, 49.]

         2.2.  A  jelen  ügyben  a  KPJE alkotmányossági  vizsgálatát
      nemcsak  absztrakt, hanem konkrét normakontroll hatáskörben  is
      indítványozták.
         Az  Abtv. 1. §-a sorolja fel részletesen az Alkotmánybíróság
      hatásköreit. Az Alkotmánybíróság már több döntésében  –  többek
      között  az  Abh.-ban – kifejtette, hogy hatásköreit alkotmányos
      jogállásával összhangban kell értelmezni (ABH 2005, 504, 511.).
      Az   Abh.   ezt   az  értelmezést  –  a  jogegységi   határozat
      tekintetében  – az Abtv. 1. § b) pontjába foglalt  hatáskörében
      eljárva  végezte el (ABH 2005, 504.), de nem szólt a jogegységi
      határozat    alkotmányossági   vizsgálatára   irányuló    egyéb
      alkotmánybírósági hatáskörökről.
         Az  Abtv.  1.  §  b)  pontjába  foglalt  alkotmányellenesség
      utólagos   vizsgálatát  az  Abtv.  37-43.   §-aiban   foglaltak
      részletezik.  Ennek  keretében az Abtv. nemcsak  az  absztrakt,
      hanem  a  konkrét  normakontroll  –  a  bírói  kezdeményezés  –
      esetkörét  is  említi. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése  szerint  a
      bíró   –  a  bírósági  eljárás  felfüggesztése  mellett  –   az
      Alkotmánybíróság   eljárását   kezdeményezi,   ha   az   előtte
      folyamatban  levő  ügy elbírálása során olyan jogszabályt  vagy
      állami  irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek
      alkotmányellenességét észleli. A bírói kezdeményezés mellett  a
      konkrét  normakontroll másik formája az Abtv. 1. § d) pontjában
      és 48. §-ában foglalt alkotmányjogi panasz.
         A   felhívott  rendelkezéseket  értékelve,  a  4/2003.   PJE
      jogegységi   határozat   alkotmányellenességének   vizsgálatára
      irányuló  indítványokat  és alkotmányjogi  panaszokat  érdemben
      elbíráló    70/2006.    (XII.   13.)   AB    határozatban    az
      Alkotmánybíróság megállapította: „[a]z Alkotmány  32/A.  §  (1)
      bekezdéséből  –  a normák absztrakt és konkrét  alkotmányossági
      felülvizsgálatát  egyaránt biztosító  hatáskörből  –  az  Abtv.
      idézett     szabályaiból,    valamint    az    Alkotmánybíróság
      gyakorlatában alkalmazott elvből, miszerint az Alkotmánybíróság
      hatásköreit    alkotmányos   jogállásával   összhangban    kell
      értelmezni,   következik,   hogy   az   Alkotmánybíróságnak   a
      jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára az Abtv. 1. §
      b)   és  d)  pontjában  meghatározott  normakontroll  eseteiben
      (utólagos   absztrakt   normakontroll,   illetve   a    konkrét
      normakontroll  mindkét  formája: a bírói  kezdeményezés  és  az
      alkotmányjogi  panasz alapján is) lehetősége van.”  (ABH  2006,
      786, 795.)
         A  fentieket megerősítette a 679/B/2007. AB határozat, amely
      az  1/2007.  PJE  jogegységi határozat  alkotmányellenességének
      megállapítására irányuló bírói kezdeményezést és  alkotmányjogi
      panaszokat érdemben bírálta el. (ABK 2008. április, 638, 640.)

         3.  Az  előző  pontokban kifejtettekre tekintettel  a  jelen
      ügyben   az   Alkotmánybíróság  a  KPJE-t  utólagos   absztrakt
      normakontroll, valamint a konkrét normakontroll  egyik  formája
      (bírói  kezdeményezés)  alapján  vizsgálni  kérő  indítványokat
      érdemben bírálta el.
         Az   Alkotmánybíróság   a  KPJE  elbírálhatóságáról   hozott
      döntésével  kapcsolatban megerősíti az  Abh.-ban  hangsúlyozott
      megállapítását:  „[…]  jelen  hatáskör-értelmező   döntése   (a
      jogegységi   határozat   alkotmányossági  felülvizsgálhatósága)
      ugyanakkor  a bírói függetlenséget szélesíti, mivel  az  eljáró
      bíró  az  Abtv. 38. § alapján nemcsak az alkalmazott jogszabály
      alkotmányossági  vizsgálatát kérheti, hanem a számára  kötelező
      valamennyi norma felülvizsgálatát.” (ABH 2005, 514-515.)

                                    V.

         Az indítványok megalapozottak.

         1.  A  KPJE  olyan  alapelvként  meghatározott  iránymutatás
      (minisztertanácsi határozat egy pontja) értelmezését fejti  ki,
      amely  már  a  jogegységi  határozat  meghozatalakor  sem  volt
      hatályban  (ld.  részletesen I/2.  pont  harmadik  és  negyedik
      bekezdés),  de  a  munkaügyi és társadalombiztosítási  ügyekben
      eljáró  bíróságok – arra az időszakra vonatkozó jogszerző  idők
      tekintetében, amikor az MTh. még hatályban volt –  alkalmazták.
      Az  MTh. – a kihirdetési tvr. 2. § (4) bekezdése szerint –  nem
      minősült  ugyan  jogszabálynak, azonban, mint  az  államvezetés
      iránymutatásait tartalmazó minisztertanácsi határozat, kötelező
      volt  az  ország  egész  területén  a  természetes  és  a  jogi
      személyekre,    valamint   a   külföldön   tartózkodó    magyar
      állampolgárokra. A jelen ügyben előterjesztett  indítványok  az
      MTh.-ra,  s  ezen  belül  is különösen annak  12.  e)  pontjára
      vonatkozó  indítványi kérelmet nem fogalmaztak meg,  határozott
      kérelmet kizárólag a KPJE-vel kapcsolatban terjesztettek elő.

         2.  Az  MTh.  12. e) pontjában foglalt iránymutatás  szerint
      rendeletalkotás  révén el kell érni, hogy  a  szakmunkásképzést
      folytató  szakközépiskolák tanulóinak jogállása  megegyezzék  a
      szakmunkástanulókéval. A KPJE értelmezése  ezzel  szemben  azon
      alapul, hogy a jövőbeni jogalkotást segítő, iránymutató alapelv
      már   önmagában  normaként  rendelkezett  az  érintett  tanulók
      társadalombiztosítási jogállása azonosságáról.
         Amint    azt    az   Abh.   tartalmazza:   a   jogértelmezés
      alapszabálya, hogy az csak a jogszabály tartalmának  feltárását
      célozhatja, nem vezethet a jogszabály tartalmának módosításával
      új  szabály meghatározására. (ABH 2005, 526.) A KPJE rendelkező
      része  viszont egyrészt olyan személyi kört (fegyveres  szervek
      hivatásos  állományú tagjai) határozott meg, amely az  MTh.-ból
      nem  következik, másrészt tartalmi minőségében is különbözik  a
      minisztertanácsi  határozat  értelmezett  pontjától:   bizonyos
      személyek  de  lege  ferenda  jogállási  helyzetéből  kiindulva
      szolgálati  idő  beszámításáról rendelkezik. Ez annyit  jelent,
      hogy  a  KPJE  olyan  normatartalmat  alakított  ki,  amely  az
      egyébként  normatartalmat nem hordozó MTh. 12. e)  pontban  sem
      közvetlenül, sem értelmezés révén nem ragadható meg. Az önálló,
      és  a  bíróságokra  nézve  kötelező erővel  bíró  normatartalom
      megjelenése  az indítványokkal érintett jogegységi határozatban
      azt   eredményezte,  hogy  a  Legfelsőbb  Bíróság  túllépte   a
      jogalkalmazás  egységét  biztosító jogértelmező  jogkörének  az
      Alkotmányban meghatározott kereteit.

         3.  Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az  MTh.
      nyomán nem fogadtak el egyetlen olyan jogszabályt sem, amely  a
      szakmunkásképzést folytató szakközépiskolában töltött időt akár
      munkajogi,    akár    társadalombiztosítási    (ezen     belül:
      nyugellátási) szempontból jogszerző időnek ismerte volna el.  A
      KPJE  indokolása hivatkozik ugyan a Vhr.-re, de  a  hivatkozott
      jogszabály  a  szakközépiskolai tanulók  „társadalombiztosítási
      jogállásának”  a  szakmunkás tanulókéval  való  –  az  MTh.-ban
      mintegy előrevetített – egyezőségét nem mondja ki, továbbá  más
      olyan   szabályt  sem  tartalmaz,  amelyből  a  jogszerző   idő
      beszámíthatóságára lehetne következtetni.
         Az  Alkotmánybíróság a fentiekhez kapcsolódva  hangsúlyozza:
      kizárólag  a  jogalkotó  jogosult arra,  hogy  –  a  nemzetközi
      kötelezettségeket  is figyelembe véve – bizonyos  időtartamokat
      jogszerző időnek elismerjen. Ezt a jogkört, illetőleg az  ebből
      fakadó  jogosítványok  gyakorlását nem  helyettesítheti  sem  a
      bírósági  jogalkalmazás, sem a Legfelsőbb Bíróság  jogértelmező
      tevékenysége.

         4.  A  KPJE rendelkező része a jogegységi határozat személyi
      hatályát  –  törvényre  vagy más jogszabályra  való  hivatkozás
      nélkül  –  a  fegyveres  szervek hivatásos  állományú  tagjaira
      állapítja meg. A határozat indokolása viszont már kifejti, hogy
      a  foglalkoztatási  jogviszonyokat  szabályozó  számos  törvény
      közül konkrétan a Hszt. személyi hatályát tartja irányadónak. A
      személyi  hatály  meghatározatlansága és esetlegessége  azáltal
      válik  nyilvánvalóvá,  hogy  a  KPJE  jogértelmezése  az   MTh.
      megalkotása  (1976.)  és hatályon kívül helyezése  (1986.  ill.
      1990.)   közötti  időszakra  nyúlik  vissza,  amikor   mind   a
      munkajogi,   mind   a  társadalombiztosítási   jogszabályok   a
      jelenlegitől  eltérőek voltak. A személyi hatály  szempontjából
      is  meghatározó jogszerzési jogcím vonatkozásában a  jogegységi
      tanács  a  szolgálati tvr.-nek azt a rendelkezését [33.  §  (2)
      bekezdés  d)  pont] tekintette irányadónak, amely a  szolgálati
      időbe  beszámítani rendelte a munkaviszonyban  álló  dolgozókra
      irányadó  nyugdíjbiztosítási szabályok szerinti jogszerző  időt
      is.   Ugyanakkor   a   KPJE   nem   állapítja   meg,   hogy   a
      szakmunkásképzést    folytató    szakközépiskolában     töltött
      tanulmányi idő a más foglalkoztatási jogviszonyban állókra  is,
      mint  konkrét  nyugellátási jogszerzési jogcím vonatkozna,  így
      különösképpen  azt sem fejti ki, hogy a Hjt.  személyi  hatálya
      alá     tartozók     (katonák)     akár     munkajogi,     akár
      társadalombiztosítási  szempontból érintettek  lennének.  Ennek
      ellenére a KPJE megjelenését követően a bíróságok számos perben
      –  annak  alapján,  hogy  a szolgálati tvr.  a  fegyveres  erők
      állományának  jogviszonyát is szabályozta –  kiterjesztették  a
      jogegységi határozat személyi hatályát a katonákra is.

         5.  A  KPJE-ben  tisztázatlan  továbbá  a  „szolgálati  idő”
      fogalma,  ebből  következően nem világos, hogy  munkajogi  vagy
      társadalombiztosítási    jellegű   a    jogegységi    határozat
      normatartalma; esetleg mindkettő releváns. A már nem  hatályos,
      a  hivatásos  állományra vonatkozó foglalkoztatási jogszabályok
      ugyanis   speciális,  a  jelenleg  bevett  fogalmi  rendszertől
      részben   eltérő  jogi  kifejezéseket,  terminus  technicusokat
      használtak. A hatályos jogi fogalomrendszerben például már  nem
      ugyanazt   jelenti  a  szolgálati  tvr.  címében  is  megjelenő
      „fegyveres   erők”   kitétel,  mint   korábban,   és   ugyanígy
      megváltoztak  a szolgálati idő számításáról szóló rendelkezések
      is. Alapvető fogalmi változás, hogy míg a szolgálati tvr. 33. §-
      a  egységesen  szolgálati  időről rendelkezik,  addig  a  Hszt.
      szabályozása (326-331. §-ok) differenciál a szolgálati idő és a
      szolgálati  viszonyban  eltöltött idő,  valamint  a  szolgálati
      nyugdíjra  jogosultság  szempontjából  figyelembe  vehető   idő
      között.

         6.    Az    előző   pontokban   kifejtettek    alapján    az
      Alkotmánybíróság megállapította: a KPJE az önálló – jogszabályi
      hátteret  nélkülöző – normatartalom kialakításával túllépte  az
      Alkotmány  47.  § (2) bekezdésében meghatározott,  a  bíróságok
      jogalkalmazásának  egységét biztosítani hivatott  jogértelmezés
      kereteit.  A  KPJE ezen túlmenően nem tett eleget az  Alkotmány
      47.  §  (2)  bekezdésében meghatározott jogegységesítő  funkció
      alapkövetelményének   sem,  ugyanis   tartalma   többféleképpen
      értelmezhető, s ez a bírósági jogalkalmazásnak – a korábbiakhoz
      képest is még további – elbizonytalanodását eredményezi.

         7.  Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint,  ha
      az  indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét  az
      Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti,  akkor  a
      további  alkotmányi rendelkezések esetleges  sérelmét  érdemben
      nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203,
      205.;  4/1996.  (II.  23.) AB határozat,  ABH  1996,  37,  44.;
      61/1997.  (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000.
      (V.  24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V.  24.)
      AB  határozat,  ABH  2000,  425, 429.;  29/2000.  (X.  11.)  AB
      határozat, ABH 2000, 193, 200.]
         Tekintettel  arra,  hogy  az Alkotmánybíróság  a  KPJE-t  az
      Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésébe ütközőnek  minősítette,  az
      indítványozók  által felhívott további alkotmányi rendelkezések
      sérelmét nem vizsgálta.

         8.   Mivel   az  Alkotmánybíróság  megállapította   a   KPJE
      alkotmányellenességét, azt – az Abtv. 40. §-ának megfelelően  –
      megsemmisítette.  Az  Abtv.  42.  §  (1)  bekezdése  szerint  a
      megsemmisített  KPJE a határozat közzétételének  napján  veszti
      hatályát.

         9.   A   bírák   indítványaikban  a   jogegységi   határozat
      alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését
      kérték.  Az  alkalmazási  tilalom  tekintetében  kérelmet   nem
      terjesztettek  elő. Ugyanakkor az Abtv. 38.  §  szerinti  bírói
      kezdeményezés hatáskörben eljárva, a jogszabály vagy az  állami
      irányítás    egyéb    jogi    eszköze   alkotmányellenességének
      megállapításakor,  indokolt esetben  az  Alkotmánybíróságnak  a
      kérelemtől   függetlenül  rendelkeznie  kell   az   alkalmazási
      tilalomról.
         Ha  valamely  olyan jogszabály vagy jogszabályi  rendelkezés
      alkotmányellenességét     állapította     volna     meg      az
      Alkotmánybíróság,    amely   a   társadalombiztosítási    szerv
      határozathozatalában  is  releváns,  ki  kellene   mondani   az
      alkalmazási    tilalmat,   hiszen   a    szerv    határozatának
      törvényességét   felülvizsgáló   bírónak   a   határozathozatal
      időpontjában hatályos jogszabályokat kell figyelembe vennie.
         A   jelen  ügy  tárgya  viszont  nem  jogszabály,  hanem   a
      bíróságokra    kötelező   jogegységi   határozat,    amely    a
      társadalombiztosítási  szervek  eljárásában  nem  bír  kötelező
      erővel.   E  miatt  az  alkalmazási  tilalom  kimondása   bírói
      kezdeményezés esetén jogegységi határozattal összefüggésben nem
      szükséges,  mert  az  alkotmánybírósági  döntést  követően   az
      eljárás folytatása során a megsemmisített jogegységi döntés  az
      eljáró bírót nem köti.
         A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az  Abtv.
      41. §-án alapul.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Holló András             Dr. Kiss László
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Paczolay Péter    Dr. Lenkovics Barnabás
                 az Alkotmánybíróság elnöke,    alkotmánybíró
                         az aláírásban akadályozott
                         Dr. Kovács Péter
                         alkotmánybíró helyett

                 Dr. Lévay Miklós         Dr. Trócsányi László
                 előadó alkotmánybíró            alkotmánybíró
        Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértek   a  többségi  határozat  rendelkező  részével,   de
        indokolását nem tudom követni.

          1.  A  többség  szerint  a KPJE egy, a határozatban  Mth.-val
        jelölt,  1976-os minisztertanácsi határozat téves  értelmezését
        adja. Alkotmányellenességének oka az, hogy az Mth., pontosabban
        annak  12.  §  e) pontja, nem tartalmazta azt a  szabályt  —  a
        szakmunkástanulók  és a szakközépiskolákban szakmunkásképzésben
        résztvevő  tanulók azonos társadalombiztosítási  jogállását  —,
        melyet  a  KPJE  belőle  kiolvasni vél. A  korszakban  irányadó
        jogszabályok,    így    a   jogszabályok   kihirdetéséről    és
        hatálybalépéséről  szóló 1974. évi 24.  tvr.  (a  továbbiakban:
        tvr.)  2.  §-a szerint — erre a KPJE indoklása emlékeztet  —  a
        Minisztertanács   Magyar   Közlönyben   közzétett   határozatai
        „kötelezőek  az  ország egész területén a természetes  és  jogi
        személyekre” [2. § (4) bekezdés]. A szóban forgó Mth. a  Magyar
        Közlönyben   megjelent,   így   az   említett   tvr.    szerint
        jogszabálynak  („természetes és jogi személyekre  kötelezőnek”)
        számított.  Ennek  alapján  jutott  arra  a  következtetésre  a
        jogegységi  tanács, hogy a szakközépiskolás szakmunkásképzésben
        töltött   idő   (hasonlóan   a   „valódi”   szakmunkásképzésben
        töltötthöz)   a   Hszt.  326.  §-a  alkalmazása   szempontjából
        szolgálati  időnek  számít,  jóllehet  ezt  az  Mth.  csak   az
        illetékes  miniszternek címzett felhívás alakjában tartalmazta,
        és  végrehajtási  jogszabály (nem úgy, mint a szakmunkástanulók
        esetében) nem jelent meg.
          A  KPJE azonban, szemben a többségi határozattal, nem az Mth.
        és nem is a sok módosítással egészen 1996-ig hatályos 1971. évi
        10.  tvr. (a továbbiakban: Szolgálati tvr.) 33. § (2) bekezdése
        a)  pontját  értelmezte,  hanem a ma  hatályos  Hszt.  326.  és
        következő   §-ait,   amelyek   a  szolgálati   idő   számítását
        szabályozzák.   A  Hszt.  326.  §  (1)  bekezdése   szerint   a
        „nyugdíjjogosultság  és  a  nyugdíj  mértéke  szempontjából   a
        törvény  hatályba  lépése  előtt  [1996]  a  fegyveres  szervek
        állományában hivatásos szolgálati viszonyban eltöltött (…) időt
        szolgálati viszonyban töltött időnek kell tekinteni” (vö. Hszt.
        328.   §   (1)  bekezdés).  A  KPJE  tehát  ennek  értelmezése.
        Mindeközben  igaz,  hogy  a  Hszt.-ben  szereplő  a  „fegyveres
        szervek  állományában hivatásos szolgálati  viszonyban  töltött
        idő” jelentése a korábban (a Hszt. hatályba lépése, 1996 előtt)
        hatályban  volt  jogszabályok, így a  Szolgálati  tvr.  idézett
        rendelkezése  alapján  határozható meg.  A  bírói  gyakorlatban
        vitatott     volt,    hogy    a    szakmunkásképzést     nyújtó
        szakközépiskolában  töltött idő ugyanúgy szolgálati  viszonyban
        töltött időnek számít-e — aminek azért van jelentősége, mert  a
        Szolgálati tvr. említett 33. § (2) bekezdés a) pontja szerint a
        hivatásos  szolgálati  időbe beszámított  a  nyugdíjjogosultság
        szempontjából   minden,  „a  munkaviszonyban  álló   dolgozókra
        irányadó szabályok szerint” munkaviszonyban töltött idő, így  a
        szakmunkástanulóként töltött idő is.
          A   többségi  határozat  ezt  az  Mth.  téves  értelmezésének
        tartja.  Szerintem azonban a KPJE a ma hatályos Hszt.  326.  és
        azt  követő §-ait nem értelmezte, hanem alkalmazta, mégpedig  a
        korábbi     jogszabályok    ex    post    értelmezésével.     A
        szakmunkástanulók  és  a  szakközépiskolások  egy  csoportjának
        jogállása  közötti különbség kérdése ma, a Hszt. 326-328.  §-ai
        alkalmazásának   kérdése,  s  mint  ilyen   nem   tartozik   az
        Alkotmánybíróság hatáskörébe. Ezen az alapon szerintem  a  KPJE
        alkotmányellenessége    nem    állapítható    meg.    A    KPJE
        alkotmányellenessége nem alapítható az Alkotmánybíróság szerint
        téves bírói jogértelmezésre vagy jogalkalmazásra, hanem egyedül
        a KPJE bíróságokra kötelező tartalmára. E tartalom szerintem is
        az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésébe  ütközik,  mert  —  a
        jogrendszer   időközben  bekövetkezett  átalakulása   miatt   —
        egyenlőtlenül kezel hasonló, vagy azonos csoportba  tartozókat.
        A  Szolgálati  tvr.  hatálya  még kiterjedt  a  fegyveres  erők
        egészére  (így  a  ma  külön  szabályozott  hivatásos   katonai
        szolgálatra is); ennek következtében a valaha azonos  jogállású
        és  mai  is  sokban  hasonló  szolgálatot  ellátók  helyzete  a
        nyugdíjjogosultság    vagy   nyugdíj    mértéke    tekintetében
        alkotmányosan  igazolhatatlanul  különbözik.  Az  igazolatlanul
        egyenlő  kezelés  abban is kimutatható, hogy a korabeli  (1970-
        1980-as  évekbeli)  jogszabályok, az  Mth.  ellenére,  jelentős
        különbséget   tettek   társadalombiztosítási   szempontból    a
        szakmunkástanulók  és  a szakközépiskolások  között,  mivel  az
        utóbbiak   tanulói   jogviszonyban   állva,   nem   számítottak
        „dolgozónak”, míg a szakmunkástanulók igen.
          Ezért    a   végeredményt   tekintve   egyetértek   a    KPJE
        megsemmisítésével.

          2.  Két  ponton sem értek egyet viszont a többségi  határozat
        érvelésének     második     részével,     amely     a      KPJE
        alkotmányellenességét  az  Alkotmány  47.  §  (2)   bekezdésére
        alapítja. Ez nem jelenthet mást, mint hogy a KPJE elfogadásával
        a  jogegységi  tanács túllépte a Legfelsőbb Bíróság  jogegységi
        határozatai  meghozatalára felhatalmazó alkotmányos  hatáskörét
        és  ezért  a  KPJE  (mint  ultra vires  aktus)  formai  okokból
        alkotmányellenes.
          A   többségi   határozat  érvelésében  ezzel  hallgatólagosan
        feltételezi, hogy az Mth.-nak (vagy, mint én gondolom, a  Hszt.
        326.  és  következő §-ainak) van az Alkotmány által megkövetelt
        „objektíve  helyes”  értelmezése, de  a  KPJE  más  értelmezést
        választott,   és  ezért  önmagában  (tartalmától   függetlenül)
        alkotmányellenes.

          2.1.  Először is, az Mth. ma nem lévén hatályos jog, utólagos
        kvázi-értelmezése  (mint erről fentebb szó volt)  a  Hszt  326.
        skk.  §-ai  alkalmazásának kérdése. Ez  pedig  –  egyébként  az
        Alkotmányt kivéve minden jogi norma esetében – az értelmezéssel
        együtt  egyedül a bíróságok, a bírói gyakorlat (a joggyakorlat)
        dolga.  Az  Alkotmánybíróság ezt nem korrigálhatja, csak  ha  a
        joggyakorlatban   kialakult  norma  tartalma  alkotmányellenes.
        Formai  alkotmányellenesség téves — adott esetben contra  legem
        vagy  praeter  legem  — jogértelmezésre nem alapozható.  Ahhoz,
        hogy az Alkotmánybíróság megmondhassa, mi a contra vagy preater
        legem jogértelmezés, előbb szükségképpen meg kell mondania,  mi
        lenne   a   secundum  legem  értelmezés  —   de   ez   nem   az
        Alkotmánybíróság hatásköre.
          Az  Alkotmánybíróság  nem  mondhatja  meg  –  az  alkotmányos
        követelmény  esetét  kivéve, ami itt a  KPJE  miatt  kizárt  –,
        miként kell a bíróságoknak értelmezniük és/vagy alkalmazniuk az
        Alkotmány  alatti  („rendes”) jogot. Ha a  jogértelmezésnek  és
        jogalkalmazásnak  megszilárdult („egységes”)  bírói  gyakorlata
        van,  akkor ez, a bírói jogértelmezés szerinti jelentés a norma
        jogi  jelentése  –  aminek helyességét az Alkotmánybíróság  nem
        bírálhatja  felül.  Az Alkotmánybíróság feladata  az  Alkotmány
        értelmezése   és   az  alkotmányellenes  normák  megsemmisítése
        (Alkotmány  32/A.  §  (1)-(2) bekezdés). A  jogszabályok  (jogi
        normák) értelmezése és alkalmazása végső elemzésben a bíróságok
        dolga:  az  Alkotmánybíróság pedig a norma  bírói  gyakorlatban
        kialakított  és  megszilárdult jelentését vizsgálja,  és  ha  a
        norma tartalmát alkotmányellenesnek találja, megsemmisíti, vagy
        a jogrendszer kímélete céljából, ha lehetséges, meghatározhatja
        egy jogi norma Alkotmánynak megfelelő értelmezését (alkotmányos
        követelmény).   Az   alkotmányos   követelmény    azonban    az
        alkotmányellenesség miatti megsemmisítés enyhébb  változata  és
        nem a rendes jog értelmezése.
          Az  Alkotmánybíróság ezért nem teheti meg, hogy  a  bíróságok
        gyakorlatában  kialakított jogértelmezési gyakorlatot,  esetleg
        horribile dictu a bírói jogot, önmagában formai okokból (és nem
        alkotmányellenes       tartalma       miatt)        nyilvánítsa
        alkotmányellenesnek, mondván a bíró túlment  a  jogértelmezésen
        és  jogot  alkotott. Ha valóban ez történt – ami szerintem  nem
        alkotmányellenes, sőt, különösen a magánjogban, de nemcsak  ott
        elkerülhetetlen   –,   akkor   a   bíró   alkotta   jogtartalom
        alkotmányosságát  kell  vizsgálni.  A  bírói  jogfejlesztés  az
        alkotmányos  államban  elkerülhetetlen és  szükséges  jelenség,
        amit a bírói függetlenség, és a bíró joghoz kötöttsége valamint
        a   bíróságok   („a  törvény”)  előtti  egyenlőség  alkotmányos
        szabályai [Alkotmány 2. § (1) bekezdés, 50. § (3) bekezdés, 57.
        §  (1)  bekezdés,  70/A.  §  (1) bekezdés]  együttesen  nemcsak
        szükségszerűvé tesznek, hanem alkotmányosan védenek is.

          2.2.  A  Legfelsőbb  Bíróság jogegységi  határozata  a  bírói
        jogfejlesztés   különleges  esete,  amennyiben   a   jogegységi
        határozatok  a  bíróságokra jogilag  kötelezőek.  Ugyanakkor  e
        szabály értelmezése nem választható el attól, hogy a Legfelsőbb
        Bíróság  fő  feladata  az  Alkotmány  szerint  a  „joggyakorlat
        egységének”  biztosítása; a jogegységi  határozat  pedig  ennek
        eszköze, hiszen a jogegységi határozatok az Alkotmány 47. § (2)
        bekezdése  szerint ezt hivatottak biztosítani. Ezért először  a
        „joggyakorlat   egysége”   fogalmát   kell   meghatározni.    A
        „joggyakorlat  egysége” azt jelenti, hogy minden  jogi  kérdést
        minden  bíróság  azonosan (ugyanúgy)  dönt  el  –  ez  lenne  a
        joggyakorlat  tökéletes  egysége  (ami  nyilván  csak   ideál).
        Ugyanakkor világos, hogy a joggyakorlat egysége követelményének
        végső  alapja  nem  az Alkotmány 47. § (2) bekezdése,  hanem  a
        törvény előtti egyenlőség [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] és  az
        általános egyenlőségi szabály [Alkotmány 70/A § (1) bekezdés és
        54.  §].  Ha  nem  lenne az Alkotmány 47. §  (2)  bekezdése,  a
        „joggyakorlat egysége” a fenti értelemben akkor is  alkotmányos
        követelmény lenne.
          Az  előbbi  meghatározásból következik, hogy a  „joggyakorlat
        egysége”  nem  csak  a  szűkebben vett  jogértelmezés  egységét
        jelenti,   hanem  a  jogalkalmazás  egységét  is.  Az  egységes
        joggyakorlat  a  bírák  szakmai  képzettségének  azonossága,  a
        felsőbírói  gyakorlat  ismerete  és  meggyőző  ereje,  a  bírák
        képzése  és  továbbképzése,  és számos  egyéb  tényező  —  mint
        például  a  jogirodalom  — együttes hatására  többnyire  minden
        „mesterséges” beavatkozás nélkül kialakul és megszilárdul. Ez a
        normális  eset, a kivétel, ha ennek megteremtéséhez  jogegységi
        határozat szükséges. A jogegységi határozat tárgya tehát minden
        kérdés,  amelyben a bírói gyakorlat („joggyakorlat”) egyébként,
        jogegységi  határozat hiányában, nem lenne  egységes.  Ezért  a
        jogegységi   határozat   minden  kérdésről   szólhat,   ami   a
        joggyakorlatban felmerülhet: nemcsak a jogértelmezésről,  hanem
        a  jogalkalmazásról is. A jogegységi határozat, azzal,  hogy  a
        bíróságokra    kötelező,   per   definitionem   létrehozta    a
        joggyakorlat  egységét  (a  jogegységi  határozatban  eldöntött
        kérdésben).  Így  nehéz  elképzelni,  hogy  bármely  jogegységi
        határozat  miként sérthetné az Alkotmány 47. § (2)  bekezdését.
        Másfelől  minden alapot megad arra, hogy az Alkotmánybíróság  a
        jogegységi    határozat   tartalmát   a   bírói    gyakorlatban
        megszilárdult   hatályos  jogi  normának   tekintse,   amelynek
        tartalmi  alkotmányossági vizsgálatára — amint ezt  a  többségi
        határozatban idézett korábbi határozataiban az Alkotmánybíróság
        [42/2005. (XI. 14.) ABH 2005, 504, 514.; 70/2006. (XII. 13.) AB
        határozat, ABH 2006, 786, 818.] kifejtette, az Alkotmány  32/A.
        § (1) bekezdése alapján van hatásköre.

        Budapest, 2009. március 2.
                                                    Dr. Bragyova András
                                                          alkotmánybíró

        Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Egyetértek  a  Határozat  rendelkező  részével,  miszerint  a
        4/2007.    Közigazgatási   –   polgári   jogegységi   határozat
        alkotmánysértő és ezért megsemmisítendő, valamint a  rendelkező
        rész    2.    pontjában   nevesített   alkotmányjogi   panaszok
        visszautasításával.

          Ugyanakkor  vitatom,  hogy  az  indokolás  kizárólag   formai
        alkotmánysértés megállapítására [Alkotmány 47. § (2)  bekezdés]
        szorítkozott.  Azt  nem  vitatom el, hogy  az  Alkotmánybíróság
        „következetes  gyakorlata”  [inkább általános,  ugyanis  vannak
        kivételek:  20/2006.  (V.31.) AB  határozat,  ABH  2006.  315.;
        2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABH 2007. 65; 1/2008. (I. 11) AB
        határozat,  ABK 2008. január 4.] valóban az, amit  a  Határozat
        kifejt,   nevezetesen:   „…   ha   az   indítvánnyal   támadott
        jogszabályt,  vagy  annak  egy  részét  az  Alkotmány  valamely
        rendelkezésébe  ütközőnek minősíti, akkor a további  alkotmányi
        rendelkezések sérelmét érdemben nem vizsgálja.” [Határozat V/7.
        pont]

          Véleményem      szerint     a     jogegységi      határozatok
        alkotmánybírósági  felülvizsgálata esetében e  gyakorlat  merev
        (automatikus)   alkalmazása   az   Alkotmánybíróságot   sajátos
        „határőr   szerepbe”  kényszerítené  (a  jogegységi   határozat
        túllépte  alkotmányos  határait,  jogszabályi  formát  öltött…)
        indokolatlanul leszűkítené általános alkotmányvédelmi szerepét,
        amit az Alkotmánybíróság egyébként hangsúlyozni szokott.

          Álláspontom   indokolásához   szükséges   felidézni    –    a
        Határozathoz  képest részletesebben – az Alkotmánybíróságnak  a
        jogegységi     határozat    alkotmányossági    felülvizsgálatát
        megalapozó hatásköri önértelmezéseit.

          A  Határozatban  is hivatkozott Abh., a jogegységi  határozat
        alkotmánybírósági felülvizsgálhatóságát, az Alkotmány  32/A.  §
        (1)  bekezdésére  alapította.  Az Alkotmánybíróság  az  Abh-ban
        kifejtette,  hogy  a  jogegységi  határozat  által  értelmezett
        pozitív  jog  a  jogegységi határozat Alkotmányban  biztosított
        kötelező  ereje  folytán  bírói jogként,  jogi  normaként  lesz
        tárgya  az  alkotmányossági vizsgálatnak: „Jogegységi határozat
        az   Alkotmány   32/A.  §  (2)  bekezdés   alapján   válik   az
        alkotmányossági  vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság  tehát
        az  Abtv.-ben  nevesített  utólagos normakontroll  hatáskörében
        vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát.”  (ABH
        2005, 504, 514.)

          Az   Abh.  alapvetően  az  absztrakt  utólagos  normakontroll
        hatáskörébe  helyezte a jogegységi határozatot, ugyanakkor  már
        kiutalt   a   konkrét   utólagos   normakontroll   hatáskörének
        gyakorolhatóságára  is, egyben e hatáskör gyakorlását  a  bírói
        függetlenség garanciájaként is értelmezve: „Az Alkotmánybíróság
        jelen   hatáskör-értelmező  döntése  (a  jogegységi   határozat
        alkotmányossági   felülvizsgálhatósága)  ugyanakkor   a   bírói
        függetlenséget szélesíti, mivel az eljáró bíró az Abtv. 38. §-a
        alapján   nemcsak  az  alkalmazott  jogszabály  alkotmányossági
        vizsgálatát kérheti, hanem a számára kötelező valamennyi  norma
        felülvizsgálatát.” (ABH 2005, 504, 514-515.)

          Kétségtelen,  hogy az Abh. az alkotmányossági  felülvizsgálat
        alkotmánybírósági    nézőpontját    alapvetően     a     formai
        alkotmányvédelemre  helyezte, ún.  „eloldódás”  mércéjével:  „…
        esetről  dönthető  el,  hogy  a  jogegységi  határozat   önálló
        jogszabályi    tartalommal    eloldódott-e    az    értelmezett
        jogszabálytól  vagy  sem.”  (ABH  2005.  505,  514.)  Ki   kell
        hangsúlyozni: az Alkotmánybíróság e kifejezéssel csak a  formai
        alkotmánysértés megállapíthatóságára utalt, s nem a  jogegységi
        határozat felülvizsgálatának alkotmányossági feltételére, amint
        ezt    a   70/2006.   (XII.   13.)   AB   határozathoz   fűzött
        különvélemények fejtegetik. (ABH 2007. 786, 804-816.)

          A  Határozatban hivatkozott 70/2006. (XII. 13.) AB  határozat
        tette  egyértelművé, hogy az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdéséből
        levezett utólagos normakontroll hatásköréből az Abtv. 1.  §  b)
        és    d)   pontjában   meghatározott   absztrakt   és   konkrét
        normakontroll  keretében a jogegységi határozat alkotmányossági
        felülvizsgálata  ugyanúgy,  mint  a  jogszabályok  (az   állami
        irányítás  egyéb jogi eszközei) alkotmányossági felülvizsgálata
        nemcsak formai, hanem tartalmi felülvizsgálatot is jelent.  „Az
        Alkotmánybíróság mindenek előtt leszögezi: nem  feladata  annak
        eldöntése,  hogy  a  Legfelsőbb Bíróság a jogegységi  határozat
        meghozatala    során   helyesen   mérlegelt-e    a    különböző
        jogértelmezések   között…   Az   alkotmánybírósági   ellenőrzés
        kizárólag azon alapulhat, hogy a jogegységi határozat sérti  az
        Alkotmány  valamely  rendelkezését.” (ABH 2007.  786,  796.)  A
        hivatkozott  határozat  (V. pontjában)  az  Alkotmánybíróság  a
        4/2003. PJE határozat tartalmi alkotmányossági felülvizsgálatát
        az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdése, az  Alkotmány  50.  §  (3)
        bekezdése,  az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján  elvégezte
        és megállapította az alkotmánysértés hiányát.

          Itt   kívánom   megjegyezni,  hogy  a  jogegységi   határozat
        rendelkező    részében   adott   (normatív)    értelmezés    az
        alkotmánybírósági   felülvizsgálat   tárgya.   Amennyiben    az
        Alkotmánybíróság ezt az értelmezést akár csak formai, akár csak
        tartalmi, vagy mindkét okból alkotmánysértőnek találja, nemcsak
        a   jogegységi   határozat  rendelkező  részét,   hanem   annak
        indokolását  is  megsemmisíti. Az alkotmányossági  vizsgálat  a
        jogegységi   határozat  rendelkező  részére   irányul,   de   a
        (kötelező)  értelmezést  alátámasztó  indokolás,  ha   nem   is
        önállóan,  de  a  rendelkező résszel  összefüggésben  része  az
        alkotmánybírósági felülvizsgálatnak.

          A   jogegységi  határozat  alkotmánybírósági  felülvizsgálata
        tehát   az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdése  mellett   –   az
        indítvány(ok)    függvényében   –   a   felhívott    alkotmányi
        rendelkezésekre  tekintettel vagy csak formai  vagy  formai  és
        tartalmi,    vagy    csak    tartalmi   vizsgálatot    egyaránt
        eredményezhet.   Amennyiben   az  indítványozó   kizárólag   az
        Alkotmány  47.  § (2) bekezdésére alapította a  vizsgálni  kért
        jogegységi határozat alkotmánysértő voltát, az Alkotmánybíróság
        nyilvánvalóan nem terjeszkedhet túl az indítványon.  Amennyiben
        az  Alkotmánybíróság  megállapítja a  47.  §  (2)  bekezdésének
        sérelmét,   ez  nyilvánvaló  és  elégséges  alap  a  jogegységi
        határozat  megsemmisítésére. Az Alkotmány 47. §  (2)  bekezdése
        alapján  az alkotmánysértés a Legfelsőbb Bíróság alkotmánysértő
        hatáskörgyakorlását jelenti. A jogegységi határozat alkotmányos
        funkciója  az  Alkotmányban jogalkotó  hatáskörrel  felruházott
        állami  szervek által, ugyancsak az Alkotmányban  meghatározott
        formában kibocsátott jogszabályok értelmezése útján az egységes
        bírói  jogalkalmazás biztosítása. A Legfelsőbb Bíróságnak nincs
        jogszabályalkotásra         alkotmányos         felhatalmazása.
        Következésképpen   az   értelmezett   jogszabályt   tartalmában
        kiegészítő,  quasi  jogszabály,  a  Legfelsőbb  Bíróság   által
        jogegységi  határozati formában történő kibocsátása,  sérti  az
        Alkotmánynak  a  jogalkotói  hatalmat  biztosító,   meghatározó
        rendelkezéseit.

          Az  Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelme tehát  kizárólag
        a   Legfelsőbb  Bíróságnak  a  jogegységi  határozat  általi  a
        jogszabályalkotási hatáskörbe való „átlépése” alapozza meg.

          Abban  az  esetben  azonban,  ha az  indítvány(ok)  a  formai
        alkotmánysértésen  túl,  egyéb  alkotmányossági   rendelkezések
        megsértésére  is  utalnak,  kizárólag  formai  alkotmánysértést
        megállapító,  a  tartalmi alkotmányossági vizsgálattól  –  mint
        ebben   az  esetben  is  –  az  Alkotmánybíróság  „következetes
        gyakorlatára”   hivatkozva,   automatikusan   eltekinteni,    a
        jogegységi    határozat   alkotmánybírósági    felülvizsgálatát
        indokolatlanul leszűkítené.

          Figyelemmel    arra,    hogy    a    jogegységi     határozat
        alkotmányossági     felülvizsgálatának      gyakorlatát      az
        Alkotmánybíróság  most  alakítja  ki,  (s  remélve  a   majdani
        következetes gyakorlatot), az Alkotmánybíróságnak a  jogegységi
        határozat    felülvizsgálata    esetében    is    hangsúlyozott
        alkotmányvédelmi  szerepével  az  lenne  összhangban,   ha   az
        indítványozott  formai  és  tartalmi alkotmányossági  vizsgálat
        esetében a formai alkotmánysértést megállapítva, nem állna  meg
        –  hangsúlyozom automatikusan, kizárólagos precedenst  teremtve
        (ugyanis  konkrét  esetben ez is lehet elégséges  megoldás),  –
        hanem   jellemzően  és  nemcsak  akkor  térne  rá  a   tartalmi
        vizsgálatra, ha a jogegységi határozat az Alkotmány 47.  §  (2)
        bekezdését  nem  sérti,  hanem akkor is,  ha  megállapította  a
        formai alkotmánysértést.

          Az  Alkotmánybíróság  a  tartalmi  alkotmányossági  vizsgálat
        keretében    már   mérlegelhet   úgy,   hogy   alkalmazza    az
        „alkotmánysértési minimum” elvét, s adott esetben egy  tartalmi
        alkotmánysértést megállapítva a további vizsgálattól eltekint.

          Ebben  az  ügyben is így kellett volna az Alkotmánybíróságnak
        eljárnia.  Az  indítványozók nemcsak az  Alkotmány  47.  §  (2)
        bekezdésének   sérelmére  hivatkoztak,   hanem   a   jogegységi
        határozatnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, a  70/A  §-ába,
        és a 70/E. §-ába való ütközését is feltételezték.

          A     kizárólag    formai    alkotmánysértés    megállapítása
        eredményezte,  hogy a Határozat a 47. § (2) bekezdése  keretébe
        értelmezett egy „quasi mulasztást” is, ahelyett, hogy a  47.  §
        (2)  bekezdésének  a  sérelme mellett az  Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdésébe való ütközést vizsgálva foglalt volna állást.

          Miután  a  Határozat megállapította az Alkotmány  47.  §  (2)
        bekezdésének  sérelmét  (lényegében  az  általam  is  kifejtett
        értelmezés alapján) még hozzátette: „A KPJE ezen túlmenően  nem
        tett  eleget  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében meghatározott
        jogegységesítő   funkció   alapkövetelményének   sem,   ugyanis
        tartalma   többféleképpen  értelmezhető  és   ez   a   bírósági
        jogalkalmazásnak   –  a  korábbihoz  képest   –   még   további
        elbizonytalanodását eredményezi. „

          Álláspontom   szerint   az  Alkotmánybíróság   a   jogegységi
        határozat   felülvizsgálatára  irányuló  hatáskörét  megalapozó
        határozataiban  a  47.  § (2) bekezdését  csak  az  „eloldódás”
        összefüggésében  értelmezi.  A Legfelsőbb  Bíróság  hatáskörébe
        tartozik annak eldöntése, hogy milyen (jogi) formában eszközzel
        kíván  eleget  tenni az alkotmányos feladatának;  amennyiben  a
        jogegységi  határozati  formát választja,  az  Alkotmánybíróság
        annak tartalmi és formai felülvizsgálatát végzi el.

          Az  Alkotmány  47. § (2) bekezdése alapján, ha  a  Legfelsőbb
        Bíróság által a jogegységesítés eszközéül választott jogegységi
        határozat  e funkciót nem tölti be, többértelműsége,  vagy  más
        alkotmányi rendelkezés(ek) megsértése okából, nem a hivatkozott
        alkotmányi  rendelkezés  [47.  §  (2)  bekezdése]  sérül  –  és
        egyébként  is, mint utaltam rá, hogy milyen eszközt  választ  a
        Legfelsőbb    Bíróság,    az   Alkotmánybíróság    által    nem
        felülvizsgálható  -,  hanem  az adott  esetben  a  jogbiztonság
        jogállami követelménye, az Alkotmány 2. § (1) bekezdése.

          A Határozatnak ezt kellett volna megállapítania.

        Budapest, 2009. március 2.
                                                       Dr. Holló András
                                                          alkotmánybíró

        Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása

           Egyetértek  azzal,  hogy  a KPJE  az  önálló  –  jogszabályi
        hátteret  nélkülöző – normatartalom kialakításával túllépte  az
        Alkotmány  47.  § (2) bekezdésében meghatározott,  a  bíróságok
        jogalkalmazásának  egységét biztosítani hivatott  jogértelmezés
        kereteit.

           Nem  értek  egyet  azonban azzal, hogy  az  Alkotmánybíróság
        ezen  a megállapításon túlmenően is vizsgálódott — az indokolás
        V. 4. és 5. pontjában — a KPJE indokolása egyes megállapításait
        illetően.  Véleményem szerint az adott esetben  erre  nem  volt
        szükség, de lehetőség sem.

           Jogegységi  határozat indokolása önmagában nem lehet  tárgya
        a    jogegységi    határozat   alkotmányellenessége    utólagos
        vizsgálatának.  Ezért  szerintem  a  többségi  döntés  a  jelen
        esetben  nem  vizsgálhatta volna, hogy a  KPJE  a  jogbiztonság
        követelményét sérti-e.

           Az   Alkotmánybíróság  70/2006.  (XII.  13.)  AB  határozata
        szerint  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének sérelmét  jelenti,
        ha  a  jogegységi  határozat a jogszabály (jellemzően  törvény)
        értelmezése    helyett    annak   módosítását,    kiegészítését
        tartalmazza;  az Alkotmánybíróság e határozatában kiegészítette
        a  jogegységi  határozat, mint sajátos  jogi  norma  feletti  —
        kizárólag    alkotmányossági   —   felülvizsgálatra    irányuló
        hatáskörét (ABH 2006, 786, 801.).

           A  bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997.  évi
        LXVI.   törvény  32.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  jogegységi
        határozat  hozatalára irányuló indítványban az  indítványozónak
        meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri
        a  jogegységi tanács határozatának meghozatalát. A (4) bekezdés
        szerint  az  indítvány alapján a jogegységi tanács  határozatot
        hoz.  A  jogegységi határozatát „A Magyar Köztársaság  nevében”
        hozza  és azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. A kialakult
        gyakorlat szerint a jogegységi tanács a jogegységi határozatban
        eldöntendő   jogkérdésben  a  jogegységi  határozat  rendelkező
        részében  foglal  állást  —  a határozatban  kifejtett  indokok
        alapján.   Ebből  az  következik,  hogy  az  Alkotmánybíróságra
        tartozó  annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy  a  jogegységi
        határozat  a  jogszabály értelmezése helyett annak módosítását,
        kiegészítését tartalmazza-e, a jogegységi határozat  rendelkező
        részének  vizsgálata  szükséges. Az  Alkotmánybíróság  eljárása
        szempontjából  nincs  meghatározó  jelentősége  annak,  hogy  a
        jogegységi  tanács milyen indokok alapján jutott  a  határozata
        rendelkező részében megjelenő döntésre. A jogegységi határozat,
        mint   sajátos  jogi  norma  a  rendelkező  részében   hordozza
        normatartalmát.   Jogegységi  határozat  indokolásának   önálló
        felülvizsgálatára  véleményem  szerint  az  Alkotmánybíróságnak
        nincs hatásköre.

           Ezért  az  Alkotmánybíróság jelen határozatának nem  kellett
        volna  tartalmaznia az indokolás V. 4. és 5. pontjában  foglalt
        megállapításokat.

        Budapest, 2009. március 2.
                                                     Dr. Paczolay Péter
                                                          alkotmánybíró
        A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
                                                   Dr. Trócsányi László
                                                          alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        23/2009. (III. 6.)
        Date of the decision:
        .
        03/02/2009
        .
        .