Hungarian
Ügyszám:
.
607/B/1993
Előadó alkotmánybíró: Strausz János Dr.; Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 14/2000. (V. 12.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2000/83
.
A határozat kelte: Budapest, 05/09/2000
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos  vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában  –  dr.
    Holló  András alkotmánybíró párhuzamos indokolásával  és  dr.
    Kukorelli István alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a
    következő

                            határozatot:

    Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi
    IV.     törvény     269/B.     §-a    alkotmányellenességének
    megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat
    elutasítja,  a 269/B. § (1) bekezdése nemzetközi  szerződésbe
    ütközésére vonatkozó indítványokat pedig visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás

                                   I.

      A  Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény  (a
      továbbiakban:   Btk.)   269/B.  §-a   alkotmányellenességének
      vizsgálatára több indítvány érkezett. Az Alkotmánybíróság  az
      indítványokat  egyesítette és azokat egy  eljárásban  bírálta
      el.

      Az  indítványozók  többsége  a  sarló-kalapács  és  az  ötágú
      vöröscsillag,   valamint   az   ezeket   ábrázoló    jelképek
      terjesztésének, használatának, illetve közszemlére  tételének
      bűncselekménnyé nyilvánítását sérelmezte. Egy indítványozó  a
      teljes     törvényi     tényállás     alkotmányellenességének
      megállapítását   és   megsemmisítését   kérte;   támadta    a
      horogkeresztre, SS-jelvényre, nyilaskeresztre vonatkozó részt
      is.

      Az  indítványozók  álláspontja  szerint  a  Btk.  sérelmezett
      rendelkezése  ellentétes az Alkotmány 3. §  (1)  bekezdésében
      megállapított pártalapítás szabadságával, 60. §  (1)  és  (2)
      bekezdésében  deklarált gondolat, lelkiismeret  és  a  vallás
      szabadságával,  illetve (4) bekezdésében foglalt  kétharmados
      törvényi  előírással. Véleményük szerint e rendelkezés  sérti
      továbbá    a    61.    §   (1)   bekezdésében   meghatározott
      véleménynyilvánítási szabadság alapjogát is.

      Az   indítványozók  szerint  azzal,  hogy  a  jogalkotó  csak
      bizonyos,   általa   önkényuralminak   minősített    jelképek
      büntetőjogi  üldözését  rendeli, az embereknek  az  Alkotmány
      70/A.  §  (1)  és (2) bekezdésébe ütköző, vallási,  politikai
      vagy   más  vélemény  szerinti  hátrányos  megkülönböztetését
      valósítja  meg.  A  Btk. e rendelkezése ugyanakkor  sérti  az
      Alkotmány 70/G. § (2) bekezdését is, amely alapján tudományos
      igazságok  kérdésében kizárólag a tudomány művelői jogosultak
      dönteni.

      Több  indítványozó  részletesen kifejti, hogy  a  sérelmezett
      rendelkezések   ellentétesek  a   magyar   államot   kötelező
      nemzetközi   joggal   és   nemzetközi   egyezményekkel,   így
      elsődlegesen  az ENSZ közgyűlése által 1966.  december  16-án
      elfogadott   és  hazánkban  az  1976.  évi  8.   törvényerejű
      rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi
      Egyezségokmánya (a továbbiakban: Egyezségokmány),  az  Emberi
      Jogok Egyetemes Nyilatkozata, valamint az emberi jogok és  az
      alapvető   szabadságok  védelméről  szóló,   Rómában,   1950.
      november  4-én  kelt,  Magyarországon  az  1993.  évi   XXXI.
      törvénnyel  kihirdetett Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény)
      általuk megjelölt számos cikkelyével.

                                   II.

      1.   Az   Alkotmánynak  az  indítványozók  által  hivatkozott
      rendelkezései a következők:

      "3. § (1) A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az
      alkotmányos   jogszabályok   tiszteletben   tartása   mellett
      szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek.”

      “60.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.
      (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti
      meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt  a
      szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos
      cselekmények,  szertartások végzése útján  vagy  egyéb  módon
      akár  egyénileg,  akár másokkal együttesen  nyilvánosan  vagy
      magánkörben kinyilváníthassa, vagy kinyilvánítását  mellőzze,
      gyakorolhassa, vagy taníthassa.
      (4)  A  lelkiismereti  és  vallásszabadságról  szóló  törvény
      elfogadásához    a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges.”

      “61.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
      adatokat megismerje, illetőleg terjessze.
      (2)   A   Magyar  Köztársaság  elismeri  és  védi   a   sajtó
      szabadságát.
      (3)   A  közérdekű  adatok  nyilvánosságáról  szóló  törvény,
      valamint  a  sajtószabadságról szóló törvény elfogadásához  a
      jelenlévő  országgyűlési  képviselők kétharmadának  szavazata
      szükséges.
      (4)   A   közszolgálati  rádió,  televízió  és   hírügynökség
      felügyeletéről, valamint vezetőinek kinevezéséről, továbbá  a
      kereskedelmi rádió és televízió engedélyezéséről, illetőleg a
      tájékoztatási  monopóliumok megakadályozásáról szóló  törvény
      elfogadásához    a    jelenlévő   országgyűlési    képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges.”

      “70/A.  §  (1)  A Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára  az  emberi,  illetve  az
      állampolgári  jogokat, bármely megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi származás, vagyoni, születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
      (3)  A  Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását  az
      esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is
      segíti.”

      “70/G.  §  (1)  A Magyar Köztársaság tiszteletben  tartja  és
      támogatja  a  tudományos  és művészeti  élet  szabadságát,  a
      tanszabadságot és a tanítás szabadságát.
      (2)   Tudományos  igazságok  kérdésében  dönteni,   kutatások
      tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői
      jogosultak."

      2.  A  Büntető  Törvénykönyvről szóló 1978. évi  IV.  törvény
      módosításáról  szóló  1993.  évi XLV.  törvény  "Önkényuralmi
      jelképek  használata" elnevezéssel az alábbi  rendelkezéseket
      iktatta a Btk-ba:

      "269/B.    §    (1)    Aki    horogkeresztet,    SS-jelvényt,
      nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot, vagy
      ezeket ábrázoló jelképet
      a) terjeszt;
      b) nagy nyilvánosság előtt használ;
      c) közszemlére tesz;
      ha  súlyosabb  bűncselekmény nem valósul meg, vétséget  követ
      el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
      (2)   Nem   büntethető   az  (1)  bekezdésben   meghatározott
      cselekmény   miatt,   aki  azt  ismeretterjesztő,   oktatási,
      tudományos,  művészeti  célból vagy a történelem,  illetve  a
      jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
      (3)  Az (1) - (2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban
      lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak.”

      A  fenti  bűncselekményi tényállás megalkotásának indokait  e
      törvény   praeambuluma  rögzíti.  Eszerint   a   XX.   század
      szélsőséges  politikai eszméi Európában és  Magyarországon  a
      hatalom erőszakos megszerzése és kizárólagos birtoklása útján
      olyan  diktatúrákat hoztak létre, amelyek semmibe  vették  az
      emberi  jogokat, és magyar állampolgárok tömeges  kiirtásához
      vezettek.  Az  említett szélsőséges eszméket magukénak  valló
      államok,  szervezetek, mozgalmak jelképeinek használata  fájó
      sebeket  szaggat  fel  és  összeegyeztethetetlen  alkotmányos
      értékeinkkel.

      A   törvény   praeambulumában  és  1.   §-ában   foglaltaknak
      megfelelően   az   új   bűncselekmény   a   közrend    elleni
      bűncselekmények    fejezetében,    a    köznyugalom    elleni
      bűncselekmények között kapott helyet.

      A  törvényjavaslat indokolása azért javasolta a  tényállásban
      leírt  cselekményeket  büntetendővé  nyilvánítani,  mert   "a
      különböző  szélsőséges  (fasiszta és bolsevista)  szimbólumok
      továbbélése,    újra   felhasználása   felháborítja,    jogos
      érzékenységében   sérti   a   társadalom   jelentős   részét.
      Ugyanakkor  a  törvényjavaslatban leírt cselekmények  rontják
      hazánk nemzetközi hírnevét is."

      3.  Az  indítványozók  az  Egyezségokmány  19.  cikke  és  az
      Egyezmény    10.   cikke   rendelkezéseinek   sérelmére    is
      hivatkoztak.

      Az Egyezségokmány 19. cikke szerint:

      " 1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
      2.  Mindenkinek joga van szabad véleménynyilvánításra;  ez  a
      jog  magában foglalja mindenfajta adat és gondolat  határokra
      való   tekintet  nélküli  –  szóban,  írásban,  nyomtatásban,
      művészi  formában vagy bármilyen más tetszése szerinti  módon
      történő  –  keresésének, megismerésének és  terjesztésének  a
      szabadságát is.
      3.  Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
      különleges  kötelességekkel és felelősséggel jár.  Ennélfogva
      az  bizonyos  korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban  csak
      olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten megállapít
      és amelyek
      a)  mások  jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben  tartása,
      illetőleg
      b)  az  állambiztonság vagy a közrend, a közegészség  vagy  a
      közerkölcs védelme érdekében szükségesek".

      Az Egyezmény 10. cikke a következőket tartalmazza:

      “1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
      Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az
      információk, eszmék megismerésének és közlésének  szabadságát
      országhatárokra  tekintet  nélkül  és  anélkül,   hogy   ebbe
      hatósági  szerv  beavatkozhasson. Ez a Cikk nem  akadályozza,
      hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok
      működését engedélyezéshez kössék.
      2.   E   kötelezettségekkel   és   felelősséggel   együttjáró
      szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott,  olyan
      alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak    vagy
      szankcióknak  vethető alá, amelyek szükséges  intézkedéseknek
      minősülnek  egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
      a  területi  sértetlenség, a közbiztonság,  a  zavargás  vagy
      bűnözés  megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
      mások  jó  hírneve  vagy jogai védelme, a bizalmas  értesülés
      közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és
      pártatlanságának fenntartása céljából."

                                  III.

      Az  Alkotmánybíróság az indítványokat az alábbiak  miatt  nem
      találta megalapozottnak:

      1.  Az Alkotmány 3. § (1) bekezdése a pártok alapításának  és
      működésének  szabadságát az általános  rendelkezések  körében
      önálló  nevesített  alapjogként határozza  meg  és  részesíti
      alkotmányos  védelemben. Ez a rendelkezés  azonban  a  pártok
      szabad   tevékenységét,  s  annak  alkotmányos  védelmét   az
      Alkotmány  és  az  alkotmányos  jogszabályok  keretei  között
      biztosítja.  Ebből következően tehát a pártok tevékenységének
      törvényi  szabályozáson  alapuló  korlátozása  önmagában  nem
      sérti  az  Alkotmány e rendelkezését [24/1992. (IV.  21.)  AB
      határozat, ABH 1992. 126, 128.].

      Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  az  önkényuralmi
      jelképek használatának bűncselekménnyé nyilvánítása  nem  áll
      közvetlen alkotmányos összefüggésben a pártok alapításának és
      működésének szabadságával, ezért az nem is sérti az Alkotmány
      3. § (1) bekezdését.

      2.  A  Btk.  269/B.  §-a  nem sérti az Alkotmány  60.  §-ában
      meghatározott szabadságjogokat sem.

      A  Btk.  e  rendelkezése nem korlátozza a  vallásszabadságot,
      mert  a törvényi tényállásban felsorolt jelképek nem vallási,
      hanem  politikai  jellegűek. Ez a  rendelkezés  nem  sérti  a
      gondolat- és lelkiismeret szabadságát sem, ugyanis a vitatott
      tényállás meghatározott magatartás büntetését teszi lehetővé;
      a  büntetőjog axiómái közé tartozik, hogy pusztán a gondolat,
      vagy  a  lelkiismeret  nem  lehet a büntetőjogi  felelősségre
      vonás alapja.

      A lelkiismeret szabadságához való alapjog az Alkotmánybíróság
      gyakorlata  szerint a vallási, erkölcsi, vagy  bármely  egyéb
      természetű,  így  a  politikai  meggyőződésre  is   kiterjed.
      [46/1994.  (X.  21.)  AB határozat, ABH 1994.  260,  270.]  A
      lelkiismereti  szabadság  alapjogát  az  Alkotmánybíróság   a
      személyiség integritásához való jogként értelmezi:  az  állam
      senkit sem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba
      vinné   önmagával,   vagy   amely   összeegyeztethetetlen   a
      személyiségét  meghatározó valamely lényeges  meggyőződésével
      [64/1991.  (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991. 297,  313.].  A
      vizsgált  bűncselekmény elkövetési magatartását  –  politikai
      jelentésű szimbólumok terjesztését, nagy nyilvánosság  előtti
      használatát,   közszemlére  tételét  –  azonban   nem   lehet
      általában   és   minden  elkövetési  esetre  nézve   olyannak
      tekinteni,  mint amely az elkövető személyiségét  meghatározó
      lényeges  meggyőződését  fejezi ki.  Ezért  a  Btk.  vizsgált
      tényállása a lelkiismereti szabadság jogának korlátozását sem
      eredményezi.

      A  törvény nem az elkövetőnek a jelképekkel való azonosulását
      tiltja, hanem azok kifelé irányuló felhasználását, ami már  a
      véleménynyilvánítási szabadság területére esik,  amellyel  az
      Alkotmánybíróság alább foglalkozik.

      3.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. kifogásolt
      rendelkezése  nincs közvetlen alkotmányos  összefüggésben  az
      Alkotmány   70/G.   §-ában  meghatározott   tudományos   élet
      szabadságának  jogával,  a tudományos igazságok  eldöntésének
      kérdésével.  A  tudományos  élet szabadsága  ugyanis  magában
      foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és
      ismeretek  terjesztéséhez való szabadságjogot,  amely  tágabb
      értelemben  a  véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik,
      egyúttal tartalmazza az államnak azt a kötelezettségét,  hogy
      tartsa  tiszteletben és biztosítsa a tudományos  élet  teljes
      függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát  és
      pártatlanságát  [34/1994. (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994.
      182,  183.]. Erre tekintettel a Btk. sérelmezett rendelkezése
      nem  sérti az Alkotmány 70/G. §-át sem, minthogy a  269/B.  §
      (2) bekezdése éppen garanciája e jogok gyakorlásának.

      4.  A  Btk. 269/B. §-a nem ütközik az Alkotmány 70/A.  §  (1)
      bekezdésében  meghatározott diszkrimináció tilalmába  sem.  A
      diszkrimináció tilalmának sérelme különösen nem áll  fenn  az
      indítványozók által felvetett abban az összefüggésben, hogy a
      Btk.  csupán  a  tényállásban megjelölt jelképek  használatát
      bünteti,  más  egyéb önkényuralmi jelképeket azonban  nem.  A
      vizsgált  tényállás  nem  tesz  különbséget  emberek   között
      politikai  meggyőződésük alapján, hanem általában, mindenkire
      vonatkozóan és politikai meggyőződéstől függetlenül tiltja az
      önkényuralmi  jelképek  használatát,  önkényuralmi  jelképnek
      minősítve  mind  a  fasiszta  önkényhez,  mind  a  kommunista
      önkényhez kapcsolódó jelképeket.

      Az   Alkotmánybíróság  megállapítja  azt  is,  hogy  ezek  az
      önkényuralmi jelképek nemcsak a közvélemény számára  jelentik
      az ismert és megélt önkényuralmi rendszereket, hanem a Magyar
      Köztársaság  törvényhozása kezdettől  fogva  mindmáig  együtt
      kezelte  az  e  rendszerek által elkövetett  jogtalanságokat,
      legyen   szó   akár   a  törvénytelenségek  következményeinek
      orvoslásáról,   –   például  az  állampolgárok   tulajdonában
      igazságtalanul okozott károkért járó kárpótlásról, illetve az
      életüktől  és  szabadságuktól  politikai  okokból  jogtalanul
      megfosztottak  kárpótlásáról – vagy  pedig  eme  önkényuralmi
      rendszerek kifejezetten és jellemzően önkényuralmi  tetteiben
      való   részvétel  szimbolikus  elítéléséről  az   úgynevezett
      átvilágítási törvényben.

      Az  Alkotmánybíróság határozataiban az említett jogtalanságok
      vonatkozásában kifejezetten megerősítette, hogy  nem  hozható
      fel  alkotmányossági  kifogás  ezen  önkényuralmi  rendszerek
      azonos  megítélése  és együttes kezelése ellen.  A  tulajdoni
      kárpótlás  tekintetében  a 28/1991.  (VI.  3.)  AB  határozat
      tartalmazza  mindezt.(ABH  1991.  88,  102.)  Az  élettől  és
      szabadságtól  való megfosztásért járó kárpótlás  tekintetében
      az    Alkotmánybíróság    külön   eljárásban    is,    elvont
      alkotmányértelmezés keretében állapította meg, hogy a  szóban
      forgó  önkényuralmi rendszerek áldozatainak azonos elbánásban
      részesítése nem csupán nem ellentétes az Alkotmánnyal,  hanem
      "nincs sem szükség és – az okozott sérelemre épülő kárpótlási
      rendszerben  –  jogi  lehetőség sem  arra,  az  egyébként  is
      kivihetetlen    és    az   emberi   méltósággal    ellentétes
      összevetésre,  hogy  pl.  a  náci haláltáborban  elszenvedett
      halálért  más  kárpótlás járhatna, mint a  szovjet  lágerben,
      vagy az ÁVH pincéjében megölt ember életéért". [22/1996. (VI.
      25.)  AB  határozat,  ABH 1996. 89,  101.]  Az  egyes  fontos
      tisztségeket  betöltő személyek ellenőrzéséről szóló  törvény
      alkotmányossági vizsgálata során pedig az Alkotmánybíróság  –
      az   adott   tevékenységeknek   a   jogállamiság   alapjaival
      ellentétes volta miatt – szintén alkotmányosnak találta, hogy
      a  törvény  együtt  kezeli  a volt állambiztonsági  szervezet
      tagjait  és  az  információk felhasználóit, a nyilaskeresztes
      párt  volt  tagjait  és  azokat, akik 1956-57-ben  karhatalmi
      alakulatban szolgáltak [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH
      1994. 342, 356.].

      A törvény diszkriminatív voltát sérelmező indítványok kapcsán
      az   Alkotmánybíróság  még  a  következőkre  is  rámutat.   A
      demokratikus  átalakulást megelőző évtizedekben  kizárólag  a
      fasiszta, nyilas jelképek terjesztését, használatát  üldözték
      a  büntetőjog  eszközeivel. Ugyanakkor a kommunista  eszméket
      megtestesítő  jelképek használatát a politikai  berendezkedés
      jellegéből  adódóan természetszerűleg nem hogy nem büntették,
      hanem  éppen ellenkezőleg: büntetőjogi úton védték.  Ebből  a
      szempontból a törvény hatása tehát éppen az, hogy megszünteti
      az   önkényuralmi  jelképek  korábbi  kezelésében   mutatkozó
      indokolatlan különbségtételt.

      Ezért   az  Alkotmánybíróság  a  Btk.  vizsgált  rendelkezése
      tekintetében sem lát okot arra, hogy a közvélemény  által  is
      egységesen  kezelt önkényuralmi rendszerek  között  bármiféle
      megkülönböztetést tegyen.

      5.  Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 269/B.  §-
      ának  megalkotása  nem  követelte meg a jelenlévő  képviselők
      kétharmadának  szavazatát.  Az  Alkotmánynak  az  indítványok
      által hivatkozott 60. § (4) bekezdése csak a lelkiismereti és
      vallásszabadságról  szóló törvény elfogadásához  írja  elő  a
      kétharmados szavazatarányt. A véleménynyilvánítási  szabadság
      körében   pedig   az   Alkotmány  csak  a  közérdekű   adatok
      nyilvánosságáról  szóló  törvény, a  sajtószabadságról  szóló
      törvény  és  a közszolgálati rádió, televízió és hírügynökség
      ott  meghatározott  kérdéseiről szóló  törvény  elfogadásához
      írja elő a minősített többséget [64. § (3) és (4) bekezdése].
      A  Büntető  Törvénykönyv elfogadásához vagy  módosításához  a
      jelenlévő   országgyűlési  képviselők  egyszerű   többségének
      szavazata    is    elegendő.   Ilyen   törvényhozási    tárgy
      vonatkozásában az Alkotmány nem ír elő úgynevezett minősített
      többséget.

                                   IV.

      1.  A  Btk.  269/B.  §-ában megjelölt  önkényuralmi  jelképek
      terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata, közszemlére
      tétele    (a    továbbiakban:   használata)    a    politikai
      véleménynyilvánítás  egyik  formája.  A   törvénynek   az   a
      rendelkezése  tehát,  amely ezeket a tételesen  meghatározott
      cselekvőségeket  tiltja,  a  véleménynyilvánítási   szabadság
      alapjogát korlátozza.

      A törvényalkotó a bűncselekményi tényállások meghatározásánál
      szükségképpen  különbséget  tesz magatartások  között  akkor,
      amikor   a   társadalomra  veszélyes   magatartások   köréből
      kiválasztja  azokat, amelyek ellen a legsúlyosabb felelősségi
      rendszer,  a  büntetőjog eszközeivel  kíván  fellépni.  Ennek
      során azonban nem járhat el önkényesen: érvényesülni kell  az
      alkotmányos büntetőjog tartalmi és formai követelményeinek.

      Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében, noha alapvető jog
      lényeges  tartalmát az alapvető jogra vonatkozó  törvény  nem
      korlátozhatja, az alapvető jog gyakorlása korlátozható.

      Az    Alkotmánybíróság   a   véleménynyilvánítási   szabadság
      korlátozásának,  közelebbről  a  büntetőjogi   korlátozásának
      alkotmányos  feltételeiről  több határozatban,  alapvetően  a
      30/1992.  (V.  26.)  AB  határozatában  (ABH  1992.  167.;  a
      továbbiakban: Abh.) fejtette ki álláspontját.

      Az   Abh.   szerint   “a  véleménynyilvánítás   szabadságának
      kitüntetett  szerepe  van  az alkotmányos  alapjogok  között,
      tulajdonképpen  ‘anyajoga’ többféle szabadságjognak,  az  ún.
      ‘kommunikációs’  alapjogoknak. Ebből eredő  külön  nevesített
      jogok  a  szólás  és a sajtószabadság, amely utóbbi  felöleli
      valamennyi  médium  szabadságát, továbbá  az  informáltsághoz
      való jogot, az információk megszerzésének szabadságát. Tágabb
      értelemben  a  véleménynyilvánítási szabadsághoz  tartozik  a
      művészi,  irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti  alkotás
      terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és
      a  tudományos ismeretek tanításának szabadsága.  Ez  utóbbiak
      tiszteletben tartásáról és védelméről az Alkotmány  70/G.  §-
      ában    külön    is   rendelkezik.   A   véleménynyilvánítási
      szabadsághoz  kapcsolódik a lelkiismereti és  vallásszabadság
      (60.  §),  valamint  a  gyülekezési jog  is  (62.  §).  Ez  a
      jogegyüttes  teszi lehetővé az egyén megalapozott részvételét
      a   társadalmi   és   politikai   folyamatokban.   Történelmi
      tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás
      szabadságát  korlátozták, sérelmet  szenvedett  a  társadalmi
      igazságosság,  az  emberi kreativitás, csökkent  az  emberben
      rejlő   képességek  kibontakozásának  lehetősége.   A   káros
      következmények nem csupán az individuum, hanem  a  társadalom
      életében  is megmutatkoztak és az emberiség fejlődésének  sok
      szenvedéssel járó zsákutcájához vezettek. Az eszmék,  nézetek
      szabad   kifejtése,  a  még  oly  népszerűtlen  vagy  sajátos
      elképzelések  szabad  megnyilvánulása  a  fejlődni  képes  és
      valóban  eleven  társadalom létezésének  alapfeltétele”  (ABH
      1992. 167, 170-171.).

      Az   Abh.   irányt   mutat   a   különösen   védett   alapjog
      korlátozhatóságának alkotmányos feltételeiről,  a  korlátozás
      alkotmányos határairól is.

      Az   Abh-ban   vizsgált   büntetőjogi  tényállás   elkövetési
      magatartása  gyűlöletkeltés  (gyűlöletre  uszítás),   illetve
      csupán  gyalázkodás (a megvetés kifejezésre juttatása)  volt.
      Az Alkotmánybíróság akkor azt vizsgálta, hogy:
      –  elkerülhetetlenül  szükséges-e  a  véleménynyilvánítás  és
      sajtószabadság korlátozása a tényállásban leírt  magatartások
      esetén,
      –  a  korlátozás  megfelel-e az arányosság  követelményeinek,
      azaz  az  elérni  kívánt célhoz a büntetőjog  eszközrendszere
      általában  és ezen belül az adott büntető tényállás szükséges
      és megfelelő-e.
      Az    Alkotmánybíróság   említett   határozata   szerint   “a
      véleménynyilvánítás  és  sajtószabadság  körében  az  emberek
      meghatározott  csoportjai  elleni gyűlöletkeltés  alkotmányos
      védelemben  részesítése feloldhatatlan ellentmondásban  lenne
      az  Alkotmányban  kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel
      és  értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra,  az  emberek
      egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszkrimináció
      tilalmára,  a lelkiismereti és vallásszabadságra, a  nemzeti,
      etnikai   kisebbségek   védelmére,   elismerésére   vonatkozó
      alkotmányos   tételekkel”   (ABH   1992.   167,   173.).   Az
      Alkotmánybíróság  ezért  a  Btk. 269.  §  (1)  bekezdését,  a
      gyűlöletkeltés   (uszítás)   kifejezésre   juttatását   tiltó
      szabályt támadó indítványt elutasította.

      Az Alkotmánybíróság idézett határozata viszont a Btk. 269.  §
      (2)  bekezdését,  a  megvetés  kifejezésre  juttatását  tiltó
      törvényi  rendelkezést már alkotmányellenesnek nyilvánította.
      A   határozat  szerint  “a  köznyugalom  fenntartásához   nem
      elkerülhetetlen,    hogy   a   magyar   nemzetet,    valamely
      nemzetiséget,  népet,  felekezetet  vagy  fajt   sértő   vagy
      lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti  használatát
      önmagában  véve  (illetve  az ezzel egyenértékű  cselekményt)
      büntetőjogi büntetéssel fenyegesse a törvény. Ez  a  törvényi
      tényállás  szükségtelenül, és az elérni kívánt célhoz  képest
      aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz  való
      jogot.  A  köznyugalom elvont, esetleges fenyegetettsége  nem
      elégséges  indok  arra,  hogy  a véleménynyilvánításhoz  való
      alapjogot,   amely   a   demokratikus  jogállam   működéséhez
      nélkülözhetetlen,  a büntetőtörvény a 269.  §  (2)  bekezdése
      szerint korlátozza” (ABH 1992. 167, 180-181.).

      A  határozat kifejtette továbbá, hogy a vizsgált  esetben  “a
      gyalázkodással   a  köznyugalomban  okozott   sérelem   olyan
      feltételezés   csupán,  amely  a  szabad  véleménynyilvánítás
      korlátozását  kielégítően  nem indokolhatja.  Itt  ugyanis  a
      külső   korlát  megléte,  azaz  más  jog  sérelme,  maga   is
      bizonytalan.   Ezzel   a  véleménynyilvánításhoz   való   jog
      korlátozása    elkerülhetetlenségének    és    arányosságának
      vizsgálata idő előttivé válik. A ‘köznyugalom’ ráadásul  maga
      sem  független a véleményszabadság helyzetétől. Ahol  sokféle
      véleménnyel találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns
      lesz;  míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja  a
      köznyugalmat   egy-egy  szokatlan   hang   is.   Másrészt   a
      véleménynyilvánítás  szükségtelen  és  aránytalanul   szigorú
      korlátozása  a társadalom nyitottsága ellen hat”  (ABH  1992.
      167, 180.).

      Az Alkotmánybíróság, amikor e határozatában a fenti indokolás
      alapján  alkotmányellenessé  nyilvánította  a  269.   §   (2)
      bekezdését,  ugyanakkor azt is kiemelte, hogy  "a  közösségek
      méltósága   a   véleménynyilvánítási  szabadság   alkotmányos
      korlátja  lehet.  Nem  zárja ki tehát a határozat  azt,  hogy
      arról  a  törvényhozó  akár a gyűlöletre uszítás  tényállásán
      túlmenő  büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék. A közösségek
      méltósága hatékony védelmére azonban más jogi eszköz, például
      nem vagyoni kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is
      alkalmas” (ABH 1992. 167, 181.).

      E   határozatnak  a  jelen  ügy  elbírálása  szempontjából  a
      véleménynyilvánítási  szabadság  alapvető  jogát   és   ennek
      alkotmányos   korlátait  értelmező  lényeges   megállapításai
      irányadóak azzal, hogy a jelen ügyben vizsgált Btk. 269/B.  §
      (1)   bekezdésében   foglalt  elkövetési   magatartások   más
      vizsgálati,   értékelési  szempontok   figyelembevételét   is
      szükségessé teszik.

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fentiekből a  Btk.
      269/B.  §-ának  vizsgálatára vonatkozóan  több  következtetés
      vonható  le.  Ezek  egyike  az,  hogy  a  véleménynyilvánítás
      szabadságának büntetőjogi eszközzel történő korlátozására  az
      uszítás tényállásától eltérő más tényállások esetében is  sor
      kerülhet.

      Ennek  alkotmányos kereteit egyrészről a gyűlöletre  uszítás,
      másrészről   a  sértő  kifejezésnek  vagy  azzal  egyenértékű
      cselekménynek  pusztán  a köznyugalom megzavarására  alkalmas
      volta – mint elkövetési magatartások – kijelölik. Eszerint  a
      gyűlöletre  uszítás  tényállásánál  szélesebb  körben,  de  a
      gyalázkodásnál  mégis  szűkebben,  alkotmányosan  büntetőjogi
      korlátozás   alá  vonható  a  közösségek  méltóságát   sértő,
      köznyugalmat veszélyeztető magatartás is.
      Az alkotmányosan még megengedett korlátozhatóság határa tehát
      ott  van,  amikor  a  tiltott magatartás nem  pusztán  egy  –
      helyesnek vagy helytelennek tartott – politikai nézetet fejez
      ki,   hanem   annál   több:  a  demokrácia  értékei   mellett
      elkötelezett  közösségek méltóságát  sértve  veszélyezteti  a
      köznyugalmat is.
      Az  Alkotmánybíróság  a fentiek szerint eddig  is  elismerte,
      hogy a köznyugalom bizonyos mértékű megzavarása igazolhatja a
      szabad   véleménynyilvánításhoz  való  jog  korlátozását.   A
      köznyugalom ilyen esetben büntetőjogi védelem alatt állhat.
      Más   kérdés  e  védelem  terjedelme,  mivel  azt,   hogy   a
      véleménynyilvánításhoz való jog a köznyugalom milyen  mértékű
      megzavarásánál  korlátozható alkotmányosan,  csak  esetenként
      vizsgálva  lehet eldönteni [30/1992. (V. 26.)  AB  határozat,
      ABH 1992. 167.].
      Nyilvánvaló  tehát, hogy az Abh-ban kifejtett  elvek  másképp
      alkalmazhatóak  az  ott  elbíráltnál  szűkebb,  határozottabb
      tényállások   tekintetében,  mint  amilyen  a  jelen   ügyben
      vizsgált tényállás is.

      2.    A    véleménynyilvánítási   szabadság    korlátozásának
      alkotmányossági  problémája vizsgálatánál az Alkotmánybíróság
      figyelembe  vette  az  Egyezmény  rendelkezéseit  is.  E  jog
      korlátozására  az  Egyezmény 10. cikke szerint  sor  kerülhet
      akkor, ha az a "demokratikus társadalomban szükséges".

      Az  Egyezségokmány  19.  cikk 3.  pontja  mások  jogainak  és
      jóhírnevének,  illetőleg  az  állambiztonság,  a  közrend,  a
      közegészség  vagy  a  közerkölcs  védelme  érdekében  szintén
      elismeri a korlátozás lehetőségét, törvény útján.

      Az Egyezmény (és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlata)
      széles  mérlegelési lehetőséget biztosít az államoknak  annak
      eldöntésénél,  hogy mi tekinthető “demokratikus társadalomban
      szükséges”  korlátozásnak (Barfod, 1989; Markt Intern,  1989;
      Chorherr, 1993; Casado Coca, 1994; Jacubowski, 1994.).

      Az  államnak  e mérlegelése során különösen tekintettel  kell
      lennie  az  Alkotmány  által  védett  alkotmányos  értékekre,
      valamint az adott történelmi helyzetre.

      Az    Alkotmánybíróság   már   számos   korai   határozatában
      alkotmányossági   vizsgálata   körébe   vonta,    relevánsnak
      tekintette a történelmi körülményeket [28/1991. (VI.  3.)  AB
      határozat,  ABH 1991, 88.; 11/1992. (III. 5.)  AB  határozat,
      ABH 1992, 77.].

      A  4/1993. (II. 12.) AB határozatban (volt egyházi ingatlanok
      tulajdoni  helyzetének  rendezése) részben  a  rendszerváltás
      sajátos körülményeinek (az adott esetben a minősített többség
      funkciójának) vizsgálata adott ténybeli alapot a volt egyházi
      ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló  törvényt
      támadó  ama  indítványok elutasításához,  amelyek  szerint  a
      vizsgált törvény azért lett volna alkotmányellenes, mert  azt
      az   Országgyűlés  nem  a  jelenlévő  képviselők  több   mint
      kétharmadának szavazatával fogadta el (ABH 1993, 48.).

      A  15/1993. (III. 12.) AB határozatban (ez foglalta össze  az
      AB   kárpótlással   kapcsolatos  korábbi   döntéseit)   újból
      megerősítette, hogy az Alkotmánybíróság a kárpótlási  törvény
      alkotmányosságát  már  a  második  kárpótlásos   határozattól
      kezdve a rendszerváltás összefüggéseibe helyezve vizsgálta. E
      határozat  ismét  kimondotta, hogy a  rendszerváltás  sajátos
      körülményeit  a  törvényhozás figyelembe  veheti  (ABH  1993,
      112.).

      Az   Alkotmánybíróság  eddig  határozataiban   a   történelmi
      körülményeket   (leggyakrabban   a   rendszerváltás   tényét)
      következetesen  úgy  értékelte,  hogy  az  szükségessé  tehet
      bizonyos  alapjogbeli korlátozásokat, de például önmagában  a
      rendszerváltás ténye miatt az alkotmányosság követelményeiben
      engedményt  soha nem tartott lehetségesnek. A  rendszerváltás
      ténye  által  indokolt jogszabályoknak,  az  ezekben  foglalt
      korlátozásoknak mindenkor a hatályos Alkotmány keretein belül
      kellett    maradniuk.    Az    igazságtétellel    kapcsolatos
      határozatokban  ugyanez a módszer fedezhető  fel.  Valamennyi
      igazságtételi törvény ugyanis ugyanarra a problémára  kereste
      a  megoldást, de eltérő volt a törvények jogi koncepciója, és
      emiatt az alkotmányossági megítélésük is. Végül az a törvény,
      amelyben   sikerült  az  Alkotmány  keretei   között   maradó
      megoldást találni, nem találtatott alkotmányellenesnek.

      Maga  az  Abh.  is  a történelmi helyzetre, a  rendszerváltás
      körülményeiből  adódó  társadalmi feszültségekre  figyelemmel
      volt,   amikor   megállapította:   "A   rendszerváltás    ...
      feszültségekkel    jár.   E   feszültségeket    kétségtelenül
      fokozhatja,  ha egyesek büntetlenül adhatnak kifejezést  nagy
      nyilvánosság    előtt    bizonyos    csoportokkal    szembeni
      gyűlöletüknek, megvetésüknek vagy ellenérzésüknek” (ABH 1992.
      167, 180.).

      Az   Alkotmánybíróság  hangsúlyozza,  hogy  az  Emberi  Jogok
      Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlata szintén
      tekintettel van a véleménynyilvánítás korlátozása megengedett
      céljának  és szükségességének vizsgálatánál az alperes  állam
      sajátos történelmi múltjára és jelenére.

      A  “Rekvényi kontra Magyarország” ügyben, amelynek  tárgya  a
      rendőrök  politikai  tevékenységének,  a  politikai   vitához
      fűződő  szabadságának  korlátozása volt,  1999.  május  20-án
      hozott  ítéletében  a  Bíróság  úgy  találta,  hogy   “az   a
      célkitűzés,  hogy  a  rendőrségnek a társadalomban  betöltött
      kritikus   szerepe  ne  kompromittálódjék  tagjai   politikai
      semlegességének  gyengülése miatt,  olyan  célkitűzés,  amely
      összeegyeztethető a demokratikus elvekkel.  Ez  a  célkitűzés
      különleges  történeti jelentőségre tesz szert Magyarországon,
      az  országnak  a  korábbi totalitárius berendezkedése  miatt,
      ahol  az  állam  nagymértékben támaszkodott rendőrségének  az
      uralkodó  párt iránti közvetlen elkötelezettségére” (Bírósági
      Határozatok, 1999/12., 950-958.).

      A   Bíróság  kifejtette,  hogy  az  Egyezmény  10.  cikk   2.
      bekezdésének  értelme szerint a “szükséges” jelző  valamilyen
      “nyomós  társadalmi  szükséglet” fennállását  feltételezi.  A
      Bíróság  feladata  az, hogy a panaszolt beavatkozást  az  ügy
      egészének  fényében  vizsgálja  meg,  s  döntse  el,  hogy  a
      beavatkozás  “arányban  állt-e  az  elérni  kívánt  törvényes
      céllal”, és hogy a beavatkozás igazolására felhozott  indokok
      “relevánsak  és  elégségesek” voltak-e. A Bíróság  elismerte,
      hogy  “egyes szerződő államok sajátos történelmét  figyelembe
      véve   ezen   államok  nemzeti  hatóságai  –   a   demokrácia
      megszilárdításának  és fenntartásának  biztosítása  végett  –
      olyan  alkotmányos biztosítékokat is szükségesnek tarthatnak,
      amelyek   ezt  a  célt  [a  politikailag  semleges  rendőrség
      meglétét] a rendőrök politikai tevékenységének és különösen a
      politikai  vitához  fűződő  szabadságának  korlátozása  útján
      kívánják elérni.”
      A  Bíróság  abból  indult  ki,  hogy  “1949  és  1989  között
      Magyarországot   egyetlen  politikai  párt   irányította.   A
      társadalom számos szférájában a párttagságot elvárták, ez  az
      elvárás  még  kifejezettebb volt ... a rendőrségnél,  ahol  a
      szolgálat  tagjai nagy többségének párttagsága garantálta  az
      uralkodó  párt politikai akaratának közvetlen érvényesülését.
      Pontosan  ez  az  a  fogyatékosság, amelynek  megelőzésére  a
      rendőrség    politikai   semlegességéről   szóló    szabályok
      hivatottak.  A  magyar társadalomnak csak  1989-ben  sikerült
      kiépítenie a plurális demokrácia intézményeit, amelyek  1990-
      ben  –  több  mint  negyven  év  után  –  az  első  többpárti
      országgyűlési választásokhoz vezettek.” ...
      “Tekintettel  az  e  területen a  nemzeti  hatóságok  számára
      meghagyott  mérlegelési  jogkörre a  Bíróság  úgy  találja  –
      különösen   a   történelmi  háttér   fényében   –,   hogy   a
      Magyarországon azzal a céllal meghozott intézkedések, hogy  a
      rendőrséget    a    pártpolitika    közvetlen    befolyásától
      megvédelmezzék,   egy   demokratikus  társadalomban   “nyomós
      társadalmi szükséglet”-re adott válasznak tekinthetők”.

      3. A véleménynyilvánítási jog nem csupán alanyi jog, hanem  a
      nyilvánosságot    alakító   különböző    vélemények    szabad
      kifejezésének garanciája is.
      Nem  korlátozhatatlan jog, de kiemelt szerepe  folytán  olyan
      védelmet  élvez,  hogy  csak igen kevés  más  joggal  szemben
      lehetséges  korlátozása.  Ezért  az  olyan  mögöttes,  elvont
      értékek,   mint  például  a  köznyugalom,  kevesebb  védelmet
      kaphatnak e joggal szemben.

      Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/B. §-a  a
      törvény  szerkezetében  a köznyugalom elleni  bűncselekmények
      között helyezkedik el. A törvény közvetlen célja – s egyben a
      büntetőjogi   védelem   tárgya  –  a   köznyugalom   védelme,
      hasonlóan, mint a Btk. 270. §-a (rémhírterjesztés) és  269/A.
      §-a (nemzeti jelkép megsértése) rendelkezéseinek.

      A Btk. most vizsgált 269/B. §-ának tényállása azonban mind az
      elkövetési  magatartás, mind az alkotmányos értelemben  vett,
      felismerhetően  védett jogi tárgyak, illetve a  bűncselekmény
      tárgya,   az   elkövetés  jogkövetkezménye  és  a   tényállás
      határozottsága tekintetében jelentős mértékben eltér  mind  a
      rémhírterjesztéstől  (Btk. 270. §),  mind  a  nemzeti  jelkép
      megsértésétől    (Btk.   269/A.   §),   amely   rendelkezések
      alkotmányellenességét    az    Alkotmánybíróság    úgyszintén
      vizsgálta.

      Az  Alkotmánybíróság  az  indítvánnyal  támadott  törvényhely
      alkotmányossági  vizsgálata során szem előtt tartotta  azokat
      az  elveket,  amelyeket  a 763/B/1995.  AB  határozatában  (a
      nemzeti jelkép megsértéséről) kiemelt.

      Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az önkényuralmi jelkép
      használatának korlátozását törvény írja elő (Btk. 269/B.  §).
      Ez  a  törvényi  megfogalmazás  az  Alkotmánybíróság  szerint
      elegendő  pontosságú,  tartalmi  határozottságú  ahhoz,  hogy
      lehetővé  tegye  az állampolgár számára, hogy magatartását  a
      törvényben előírtakhoz igazítsa.

      Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint büntetőjogi  védelem
      alá  vonható  a  közösségek  méltóságát  sértő,  köznyugalmat
      veszélyeztető    magatartás,   ha   ez    nem    kifejezetten
      meghatározott, azonosítható személy ellen irányul; a kitűzött
      cél  elérése  érdekében elvben nincs más és  esetleg  enyhébb
      eszköz, mint a büntetőjogi szankció.

      Az  Alkotmány az élethez való jog mellett, azzal azonosan, az
      emberi  méltósághoz  való  jogot  kiemelten  védi.  A  Magyar
      Köztársaság  demokratikus  jogállam  [Alkotmány  2.   §   (1)
      bekezdés].      “Magyarország      jogállammá      minősítése
      ténymegállapítás és program egyszerre” [11/1992. (III. 5.) AB
      határozat,  ABH  1992.  77.]. A demokratikus  jogállamisághoz
      szorosan  kapcsolódik  az  alkotmányos  rend  fenntartása  és
      működtetése  [36/1992.  (VI. 10.)  AB  határozat,  ABH  1992,
      207.].  Az  Alkotmány nem értéksemleges, az Alkotmánynak  van
      értékrendje.  Az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen
      véleménynyilvánítást az Alkotmány 61. §-a nem védi.

      Az Alkotmány 2. § (3) bekezdése szerint a társadalom egyetlen
      szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a
      tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére
      vagy  gyakorlására,  illetőleg kizárólagos  birtoklására.  Az
      ilyen  törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult
      és egyben köteles fellépni.

      Az  Alkotmány  a  demokratikus jogállam alkotmánya,  ami  azt
      jelenti,  hogy  az  alkotmányozó hatalom védendő  alkotmányos
      értéknek  tekinti  a demokráciát, a pluralizmust,  az  emberi
      méltóságot,  s  egyben az Alkotmányon kívülre  utasít  minden
      olyan tevékenységet, amely a hatalom erőszakos megszerzésére,
      gyakorlására,  kizárólagos birtoklására  irányul  [2.  §  (3)
      bekezdés].  A Btk. 269/B. §-a olyan szimbólumok terjesztését,
      nagy  nyilvánosság előtti használatát és közszemlére  tételét
      rendeli   büntetni,  amelyek  politikai  diktatúrák  jelképei
      voltak;     e     diktatúrák    tömegesen     követtek     el
      törvénytelenségeket,  sértették  meg   az   alapvető   emberi
      jogokat.  Ezek a jelképek, mint az állami önkény jelképei,  a
      XX.  századi magyar történelemben megvalósult olyan politikai
      törekvéseket   szimbolizálnak,   olyan   negatív    értékeket
      hordoznak, amelyeket a hatályos Alkotmány 2. § (3)  bekezdése
      kifejezetten  tilt,  és  mindenki kötelezettségévé  teszi  az
      ilyen törekvésekkel szembeni fellépést.

      A  köznyugalom  védelme,  az adott történelmi  helyzetben  “a
      zavargás  megelőzése”, a mások jogai védelme mint  cél  –  az
      elmondottakra  figyelemmel – az Egyezménnyel  is  összhangban
      áll.  Az  Egyezmény 10. cikk 2. bekezdése szerint  ugyanis  a
      szabad    véleménynyilvánítás   gyakorlása    a    törvényben
      meghatározott,   olyan  korlátozásoknak   vagy   szankcióknak
      vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy
      demokratikus  társadalomban a közbiztonság, a  zavargás  vagy
      bűnözés megelőzése, mások jogai védelme céljából.

      A  múltban sérelmet elszenvedett emberekben és ezek különféle
      közösségeiben  a  jelképeknek a Btk.  269/B.  §-ában  tiltott
      használata     méltán     fenyegetettség-érzetet,     konkrét
      tapasztalatokon   alapuló  félelmet  ébreszthet,   hiszen   a
      jelképek  a totalitárius eszmékhez kapcsolódó embertelenségek
      megismétlődésének rémét keltik fel.

      Az  Alkotmánybíróság  szerint,  ha  a  büntetőjog  által  így
      megfogalmazott védett tárgy mellett más, alkotmányos  értékek
      védelme  más  módon  nem érhető el, a büntetőjogi  korlátozás
      önmagában nem aránytalan; feltéve, hogy szükséges e  jelképek
      használata   ellen  védekezni.  Az,  hogy  ez   a   védekezés
      demokratikus  társadalomban szükséges-e,  függ  a  korlátozás
      jellegétől,   társadalmi,  történelmi  összefüggéseitől,   az
      érintett személyekre gyakorolt hatásától.

      A  kifejtettek  alapján tehát a jelen  esetben  a  büntetőjog
      által   megfogalmazott  védett  tárgy  mellett   a   vizsgált
      jogszabály  más  alkotmányos értékek védelmét  is  szolgálja.
      Ilyen  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésében említett  jogállam
      demokratikus   volta,  továbbá  a  2.  §   (3)   bekezdésében
      meghatározott   tilalom   és  az   Alkotmány   70/A.   §-ában
      megfogalmazott  az  a  követelmény, amely  szerint  a  jognak
      mindenkit   egyenlő  méltóságú  személyként   kell   kezelnie
      [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46.].

      4. Az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy a kifogásolt szabály a
      jelképek  használata  körében milyen elkövetési  magatartások
      tiltására szorítkozik.

      A   Btk.  269/B.  §-ában  szereplő,  tételesen  meghatározott
      elkövetési  magatartások  a  jelképek  által  képviselt  –  a
      hatalom erőszakos megragadásához, diktatórikus fenntartásához
      kapcsolódó  –  eszmékhez való sajátos viszonyt  fejeznek  ki;
      ennek  lényeges tartalmát jelenti a náci és bolsevik népirtó,
      és   erőszakkal  kizárólagosságra  törő  ideológiákkal   való
      azonosulás, és azok propagálásának szándéka.

      A  jelkép  valamely  eszmének,  személynek,  vagy  eseménynek
      jelvénnyel,  vagy  képpel  való  megjelölése,  melynek  az  a
      rendeltetése,  hogy  a jel és a megjelölt eszmék,  személyek,
      vagy  események  közös  vonásaik révén egymással  kapcsolatba
      hozhatók  legyenek.  A jelképek megjelenéséhez,  észleléséhez
      éppen  ezért  mindig  valamilyen  tudati,  érzelmi  kapcsolat
      fűződik.

      Az   egyes   elkövetési   magatartások   jellemzése   körében
      megállapítható,  hogy  az  önkényuralmi  jelkép  terjesztésén
      [Btk.   269/B.  §  (1)  bekezdés  a)  pont]  általában  olyan
      nyilvános  közlést  kell  érteni, ami  a  tiltott  jelképeket
      megtestesítő   jelvényeknek,  vagy   azok   más   hordozóinak
      árusítását,    szétküldését,   kézbesítését,    kölcsönzését,
      szétosztását és nyilvánosság előtti bemutatását  jelenti.  Az
      ilyen  módon  való  terjesztés célja a  törvényben  rögzített
      jelképeknek minél szélesebb körben történő megismertetése.

      A  Btk.  269/B.  §  (1)  bekezdés  b)  pontja  szerinti  nagy
      nyilvánosság  előtti használaton a mindenki  számára  azonnal
      feltűnő  viselés, vagy valamely termék forgalmazása során,  a
      terméken  történő jelzésszerű feltüntetés értendő. Ez  egyben
      azt is jelenti, hogy a jelképeket egyszeri ránézéssel meg nem
      állapítható számú személy észlelheti. Ha a használat nem nagy
      nyilvánosság előtt történik, a tényállás e fordulata szerinti
      bűncselekmény nem valósul meg.

      A  közszemlére tételt [Btk. 269/B. § (1) bekezdés c) pont]  a
      törvényben  meghatározott jelképek nyilvános  helyen  történő
      elhelyezésével  lehet  megvalósítani. Ennek  révén  válnak  a
      jelképek    minden   korlátozás   nélkül    többek    számára
      hozzáférhetővé.  Ezen magatartással az az elkövető  szándéka,
      hogy  a tilalmazott jelkép és a hozzá kapcsolódó eszme  minél
      nagyobb körben elterjedjen.

      Rámutat    az   Alkotmánybíróság   arra,   hogy   a    szabad
      véleménynyilvánítás     az    Egyezmény     értelmében     is
      “kötelezettségekkel   és   felelősséggel”   jár   együtt.   A
      demokratikus  jogállami  értékek  védelme  az  állam   minden
      szervének   kötelessége,   kötelesség   az   emberi   személy
      méltóságának  tisztelete  is.  Az  erőszak,  a  gyűlölet,   a
      szembenállás  megnyilvánulásaival szemben fel kell  lépni.  A
      demokrácia  rendkívül összetett fogalmához  hozzátartozik  az
      erőszakról,    az    erőszakkal    fenyegetésről    mint    a
      konfliktusmegoldás eszközeiről való lemondás.

      A   szóban   lévő  jelképeknek  minden  korlátozás   nélküli,
      nyilvános, szabad használata a jelen történelmi helyzetben az
      emberi  személy  méltóságát tisztelő,  ezért  a  gyűlölet  és
      agresszió  eszméit  elítélő,  a  demokrácia  értékei  mellett
      elkötelezett  minden  személyt súlyosan  sért,  és  különösen
      sérti    a    nácizmus   és   a   kommunizmus   üldözötteiét.
      Magyarországon  elevenen él a köztudatban és  az  üldözéseket
      túlélők  közösségeiben a tiltott jelképekben sűrűsödő mindkét
      eszme  emléke  és  a  jelképek használata mellett  elkövetett
      minden  bűn; ezek nem merültek feledésbe. Közöttünk  élnek  a
      súlyos  sérelmet  szenvedett személyek és  hozzátartozóik.  A
      jelképek  használata felidézi a még közeli múltat  az  akkori
      fenyegetésekkel, az embertelen szenvedéseket,  deportálásokat
      és halált hozó ideológiákat.

      Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  a   demokratikus
      társadalom védelmét jelenti az, s ezért nem alkotmányellenes,
      ha  az  állam  a  jelen történelmi helyzetben a demokráciával
      ellentétes,  vagyis  önkényuralmi  hatalmi  rendszerek  adott
      jelképeivel  kapcsolatos  egyes konkrét  magatartásokat  tilt
      meg:  a  terjesztést, a nagy nyilvánosság előtti használatot,
      közszemlére  tételt  [Btk. 269/B. §  (1)  bekezdés  a)  -  c)
      pontjai].

      5. Az Alkotmánybíróság már több határozatában foglalkozott az
      Alkotmány  70/A.  §-ának értelmezésével. Gyakorlata  szerint,
      bár  a  jogegyenlőség  fogalma csupán  a  hivatkozott  §  (3)
      bekezdésének   szövegében  lelhető   fel,   a   jogegyenlőség
      követelménye  jelen van a 70/A. § valamennyi  szabályában.  A
      jogegyenlőség lényege, hogy az állam, mint közhatalom, s mint
      jogalkotó  köteles egyenlő elbánást biztosítani  a  területén
      tartózkodó  minden  személy számára. Ebben az  összefüggésben
      nem tehet különbséget közöttük faj, szín, nem, nyelv, vallás,
      politikai   vagy   más  vélemény,  nemzeti  vagy   társadalmi
      származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint.  Az
      Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt tilalom  nem  csak
      az emberi, illetve az alapvető állampolgári jogokra irányadó,
      hanem e tilalom – amennyiben a különbségtétel sérti az emberi
      méltósághoz való jogot – kiterjed az egész jogrendszerre, ide
      értve  azokat a jogokat is, amelyek nem tartoznak  az  emberi
      jogok,   illetőleg  az  alapvető  állampolgári   jogok   közé
      [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280.].

      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint ilyen  értelemben  a
      demokrácia  értékei mellett elkötelezett közösségek  védelmét
      az  Alkotmánynak  az emberek egyenlőségére, a  diszkrimináció
      tilalmára  vonatkozó  70/A. §-a és az  Alkotmány  54.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt emberi méltósághoz  való  alapvető  jog
      alapozza meg. Bár az Alkotmány 54. § (1) bekezdése az “ember”
      jogaként  határozza meg az emberi méltósághoz  való  alapvető
      jogot,  az Alkotmánybíróság egyik alaphatározatának tekintett
      Abh.  is  hivatkozott  “a  közösségek  méltóságának  hatékony
      védelmére”  (V. 4. pont utolsó bekezdés). Az Alkotmánybíróság
      “az   emberek  bizonyos  közösségei”  (IV.  1.  pont   utolsó
      bekezdés), “az emberek meghatározott csoportjai” (IV. 2. pont
      első   bekezdés)   védelmét  –  akár  a  véleménynyilvánítási
      szabadság  korlátozása útján is – lehetségesnek tartotta.  Az
      Abh.  határozottan  utalt arra, hogy “a  csoporthoz  tartozók
      becsületét, méltóságát” (V. 2. pont) az ezt fenyegető veszély
      ellen  védeni lehet. Az Abh. kifejezetten kimondta,  hogy  “a
      közösségek   méltósága   a   véleménynyilvánítási   szabadság
      alkotmányos korlátja lehet” (V. 4. pont utolsó bekezdés).
      Az  Alkotmánybíróság  a  közösségek  méltóságának  védelméről
      kifejtetteket  eddig  is  ebben a szellemben  alkalmazta.  Az
      Alkotmánybíróság   33/1998.  (VI.   25.)   AB   határozatában
      megállapította,  hogy “önkormányzatok képviselő-testületeinek
      méltósága”  is  alkotmányos korlátja a  vélemény-nyilvánítási
      szabadságnak (ABH 1998, 256.).

      Az Alkotmánybíróság minderre figyelemmel megállapítja, hogy a
      demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát
      a  Btk.  269/B. §-ában meghatározottak szerinti védő  szabály
      tehát   a   véleménynyilvánítás   szabadságának   alkotmányos
      korlátja lehet.

      Jóllehet,  hogy  a  törvény által védett  értékek  –  mint  a
      köznyugalom  és  a  demokrácia értékei  mellett  elkötelezett
      közösségek     méltósága    –    megsértésének    büntetőjogi
      szankcionálása   külön-külön  esetleg   más   alkotmányossági
      elbírálás  illetve értékelés alá eshetne;  mivel  azonban  az
      önkényuralmi  jelképek használata e két  értéket  együttesen,
      egyszerre   sérti,  egymást  felerősítő,  kumulatív   hatásuk
      jelentkezik,  és  ehhez  kapcsolódik a  közvetlen  történelmi
      előzményeknek még ma is érvényesülő hatása.

      Az    Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy    Magyarország
      történelmi   tapasztalatai,  és  az   alkotmányos   értékeket
      fenyegető  az a veszély, amelyet ma még az elmúlt  diktatúrák
      ideológiáin  alapuló tevékenységeknek a nyilvánosságban  való
      megjelenése  jelenthet  a  magyar  társadalomra,  meggyőzően,
      objektíve és ésszerűen igazolják e tevékenységek tiltását  és
      a     büntetőjogi    eszközökkel    való     fellépést;     a
      véleménynyilvánítási  szabadságnak  a  Btk.  269/B.   §   (1)
      bekezdésében   megjelenő  korlátozása  a  történelmi   háttér
      fényében   nyomós  társadalmi  szükségletre  adott  válasznak
      tekintendő.

      Az  Alkotmánybíróság szerint a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében
      kiemelt  jelképek, mint elkövetési tárgyak  használatával,  a
      velük  kapcsolatosan  kiemelt három elkövetési  magatartással
      szemben  –  az  alkotmányos értékekben  megfogalmazódó  célok
      védelme   érdekében  –  a  jelen  történelmi   helyzetben   a
      büntetőjogi  eszközrendszeren és szankciókon kívül  más  jogi
      eszköz  a hatékony védelemre nem biztosított (ultima  ratio).
      Összehasonlítható  történelmű  más  ország  szintén   büntető
      törvényben, a demokratikus jogállam veszélyeztetéséről  szóló
      bűncselekmények  között  tiltja alkotmányellenes  szervezetek
      jelképeinek   (zászlók,  jelvények,  egyenruhák,   jelszavak,
      köszöntési  formák) használatát [Strafgesetzbuch  (StGB)  vom
      15. Mai 1871 (RGBl. S. 127) in der Fassung der Bekanntmachung
      vom 13. November 1998 (BGBl. I, 3322) § 86a.].

      6.  Ugyanakkor,  amikor  az Alkotmánybíróság  megállapította,
      hogy   a   demokratikus  társadalom  érdekében,  a   közösség
      méltóságát  sértő,  köznyugalmat  veszélyeztető  magatartások
      megakadályozása    érdekében    az    alapjog     korlátozása
      elkerülhetetlenül  szükséges,  és  a  védelmet  a  büntetőjog
      biztosítja, vizsgálta annak az együttes feltételnek  meglétét
      is,   amelyet   az   Abh.  a  korlátozás   alkotmányosságához
      megkövetel, nevezetesen, hogy a korlátozás akkor alkotmányos,
      ha az a védett célok súlyával arányos is.

      A Btk. tényállása tartalmilag előkészület-jellegű magatartást
      tilt,  az  alkotmányos jogállam köznyugalmát védi, a legújabb
      kori  történelem  közelmúlt eseményeire  figyelemmel.  Számol
      ugyanakkor    azzal,   hogy   súlyosabb   bűncselekmény    is
      megvalósulhat a jelképhasználattal.

      A   törvény   nem   tiltja   meg  e  jelképek   előállítását,
      megszerzését,    tartását,   behozatalát,   kivitelét,    sőt
      használatát  sem, ha ez nem nagy nyilvánosság  előtt  valósul
      meg.  A törvény csupán a három kiemelt elkövetési magatartást
      (terjesztés   –   nagy   nyilvánosság  előtti   használat   –
      közszemlére tétel), aktív cselekvőséget ítéli olyannak, amely
      a demokratikus jogállam értékeivel szemben áll, mert alkalmas
      arra, hogy a hallgatóságra nem egyszerűen "sértő, meghökkentő
      vagy aggodalmat keltő", hanem kifejezetten félelmet ébresztő,
      fenyegető   hatása   legyen   azáltal,   hogy   a   megvetett
      ideológiákkal   való   azonosulást,   az   eszmék   nyilvános
      terjesztésének szándékát tartalmazza. Ez pedig alkalmas arra,
      hogy  a demokratikus társadalom egészét, különösen pedig azok
      jelentős  csoportjai,  közösségei emberi  méltóságát  sértse,
      akik   elszenvedői  voltak  a  tiltott  jelképekben  sűrűsödő
      mindkét  eszméhez és jelképeikhez tapadó, használatuk mellett
      elkövetett legsúlyosabb bűncselekményeknek.

      A   Btk.   269/B.  §-a  speciálisabb  és  jelentősen  szűkebb
      tényállás,  mint  az  egykor alkotmányellenessé  nyilvánított
      büntető  jogszabályi rendelkezés volt. Lényegesen szűkebb  és
      határozottabb    elkövetési   magatartásra   vonatkozik,    a
      véleménynyilvánítások körét így kevésbé  és  kiszámíthatóbban
      korlátozza,   mint  a  Btk.  269.  §-ának  az   idézett   AB-
      határozatban    alkotmányellenesnek    ítélt    akkori    (2)
      bekezdésében foglalt magatartás korlátozása volt.

      Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította azt is,
      hogy  a  Btk.  269/B.  § (1) bekezdése  a  három  cselekvőség
      esetében szubszidiárius rendelkezés. A bűncselekmény vétséget
      képez,   amelynek   büntetése  pénzfőbüntetés.   A   törvényi
      tényállás  viszonylag széles körben határoz meg  mentesítésre
      okot  adó  speciális körülményeket is. A (2) és (3) bekezdése
      feloldja a tilalmakat. A Btk. 269/B. § (2) bekezdése  rögzíti
      e  cselekmény vonatkozásában a büntethetőséget kizáró okokat.
      Ennek  megfelelően nem büntethető az, aki az (1)  bekezdésben
      rögzített    cselekményeket    ismeretterjesztő,    oktatási,
      tudományos,  művészeti célból, vagy a történelem,  illetve  a
      jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.
      Ennek  oka,  hogy a történelmi tényeket mindenki a valóságnak
      megfelelően  ismerhesse  meg,  és  a  tényszerű,  hasznos,  a
      közművelődéshez  elengedhetetlen információk minél  szélesebb
      rétegekhez jussanak el.

      A  (3)  bekezdés  rendelkezései folytán az államok  hatályban
      lévő hivatalos jelképeire a tényállás nem vonatkozik.

      A fentiek alapján az Alkotmánybíróság szerint a Btk. 269/B. §
      (1) bekezdésében megjelenő korlátozás a védett célok súlyához
      képest nem minősíthető aránytalannak, a korlátozás terjedelme
      és  szankciója az alkalmazható legenyhébb eszköznek  minősül,
      ezért  a Btk. e szabályában megfogalmazott alapjog-korlátozás
      megfelel az arányosság alkotmányos követelményének.

      Mindezekre  figyelemmel  az Alkotmánybíróság  megállapította,
      hogy a Btk. 269/B. §-a nem szükségtelenül és nem aránytalanul
      korlátozza  a  véleménynyilvánításhoz való  jogot,  ezért  az
      Alkotmánybíróság       a       kifogásolt       rendelkezések
      alkotmányellenességére hivatkozó indítványokat elutasította.

                                   V.

      Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 21.  §
      (3)   bekezdése   alapján   valamely  jogszabály   nemzetközi
      szerződésbe ütközése vizsgálatának indítványozására kizárólag
      a törvényben felsorolt személyek, illetve szervek jogosultak.
      Mivel  az  indítványozók  nem  tartoznak  ebbe  a  körbe,  az
      Alkotmánybíróság  az  indítványok  e  részét   –   mint   nem
      jogosulttól származót – visszautasította.

      A Magyar Közlönyben történő közzétételt a vizsgálat tárgyának
      jelentősége indokolja.
                              Dr. Németh János
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
          Dr. Bagi István                         Dr. Bihari Mihály
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
          Dr. Czúcz Ottó                            Dr. Erdei Árpád
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
          Dr. Harmathy Attila                      Dr. Holló András
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
          Dr. Kiss László                      Dr. Kukorelli István
          alkotmánybíró                               alkotmánybíró
                                     
          Dr. Strausz János      Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
          előadó alkotmánybíró                 előadó alkotmánybíró
        Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása

        Egyetértek  a  Határozat  rendelkező  részével,   a   Büntető
        Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.) 269/B. §-a
        alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére
        irányuló  indítványok elutasításával: a  Btk.  269/B.  §-a  a
        véleménynyilvánítási   szabadság  alkotmányosan   indokolható
        korlátozása.

        Az  Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésének
        általános értelmezését – amint erre a Határozat is utal  –  a
        30/1992.  (V. 26.) AB határozatban fogalmazta meg (ABH  1992.
        167.-    továbbiakban:    Abh.).    Ennek    megfelelően    a
        véleménynyilvánítás szabadsága, mint többféle szabadságjognak
        “anyajoga”,     kiemelt    alkotmányos    védelmet     élvez:
        korlátozhatóságának    mércéjét   –   lényeges    tartalmának
        terjedelmét  – az Alkotmánybíróság tágabb körben  vonta  meg,
        mint  általában az alapjogok korlátozhatóságának  alkotmányos
        határait:  “... a szabad véleménynyilvánításhoz  való  jognak
        valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie,  azaz
        a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
        értelmezni.” (ABH 1992. 178.)
        Osztom a Határozat álláspontját, hogy az Abh. általános  elvi
        megállapításai   a  véleményszabadság  tartalma   alkotmányos
        korlátozhatóságát  illetően  a  jelen  ügy  elbírálásánál  is
        irányadóak  azzal,  hogy “a Btk. 269/B.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt  elkövetési  magatartások más vizsgálati,  értékelési
        szempontok figyelembevételét is szükségessé teszik.”

        A  Btk.  269/B.  § alkotmányosságának megítélésénél  azonban,
        lényegében  ugyanazokra az alapkérdésekre kellett  a  választ
        megadni,   amit   az  Abh.  a  Btk.  269.  §-a  vizsgálatánál
        megfogalmazott:

        –   elkerülhetetlenül   szükséges-e   a   véleménynyilvánítás
        korlátozása a tényállásban leírt magatartások esetén,
        –  a  korlátozás  megfelel-e az arányosság  követelményeinek,
        azaz  az  elérni  kívánt célhoz a büntetőjog  eszközrendszere
        általában  és ezen belül az adott büntetőtényállás  szükséges
        és megfelelő-e? [ABH 1992. 172.]

        A   Határozat   a  Btk.  269/B.  §-át  a  véleménynyilvánítás
        alkotmányos (szükséges és arányos) korlátozásának ismeri  el,
        mert a törvényileg tiltott magatartás:

             –  “a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek
        méltóságát sértve veszélyezteti a köznyugalmat is”, továbbá
              –  a  demokratikus  jogállam,  mint  alkotmányos  érték
        védelmét     szolgálja,    nevezetesen:    a     demokratikus
        hatalomgyakorlás  alkotmányos  követelményét  és  egyben   az
        erőszakos   hatalomgyakorlás,  illetőleg  az  erre   irányuló
        törekvések  alkotmányi tilalmát (Alkotmány 2. §  (1)  és  (3)
        bekezdések).

        Álláspontom  szerint  a  határozat indokolásában  ki  kellett
        volna  emelni, hogy az Alkotmány 2. § (1) és (3) bekezdésében
        megfogalmazott  alkotmányos értékek és tilalmak  jelentik  az
        alkotmányos korlátozás elsődleges és meghatározó indokait.  A
        jelen ügyben ugyanis nem az alapvető jog érvényesülése, hanem
        az    alkotmányos   érték   védelme   indokolja   az    állam
        alapjogkorlátozó  intézkedését.  Önmagában  az   önkényuralmi
        jelképek    kifejezetten   kereskedelmi    célzatú,    üzleti
        haszonszerzés    motiválta    terjesztése,    a    szubjektív
        véleménynyilvánítás határát át nem lépő viselése,  használata
        stb.,  nem  tekinthető  a szabad véleménynyilvánítás  jogával
        való  olyan  visszaélésnek, amely  a  közösség  méltóságát  a
        “közösségi  méltósághoz való jogot” – amely az  élethez  való
        jogtól  elválasztva, önálló minőségében korlátozható  alapjog
        (64/1991.(XII. 17.) AB határozat) – annak érvényesülését  oly
        mértékben,   s   egyben  a  köznyugalmat  is   veszélyeztetve
        korlátozná, hogy szükségessé és arányossá tenné a büntetőjogi
        eszközök igénybevételét.
        Ezt  a  következtetést  támasztja alá  a  véleménynyilvánítás
        szabadságának az Abh-ban megfogalmazott – s a Határozat által
        is  irányadónak tekintett – kiemelt kezelése, nevezetesen:  a
        korlátozás  alkotmányosságának megítélésénél a  tágabb  mérce
        alkalmazása, a korlátozó törvények megszorító értelmezése.

        A  jelen  ügyben  az  alapjogkorlátozás  alkotmányosságát  az
        alkotmányos alapértékek védelme, ill. a tilalom büntető  jogi
        alátámasztása indokolja. Az alkotmányozó hatalom – amint  ezt
        az  Abh.  is  megállapította – védendő  alkotmányos  értéknek
        tekinti  a  demokráciát,  ezen belül a  különbözőséghez  való
        jogot,  a kisebbségek védelmét, az erőszakra és az erőszakkal
        fenyegetésről,  mint  a konfliktusmegoldás  eszközeiről  való
        lemondást  (ABH  1992.  173.);  ennek  védelme  érdekében  az
        Alkotmányon kívülre utasít minden olyan tevékenységet,  amely
        a   hatalom   erőszakos  megszerzésére,  vagy   gyakorlására,
        illetőleg kizárólagos birtoklására irányul.

        A   Btk.   269/B.   §-a   azokat  a  politikai   törekvéseket
        szimbolizáló önkényuralmi jelképek terjesztését,  használatát
        tiltja,  amelyek  szemben állnak az  Alkotmány  által  védett
        demokratikus   hatalomgyakorlással,  s  amely  magatartással,
        tevékenységgel  szembeni  fellépést  az  Alkotmány   mindenki
        kötelezettségévé teszi.
        A  Btk. 269/B. §.-a a véleménynyilvánítás szabadságát a  fent
        részletezett alkotmányi értékek védelme érdekében – a  reális
        veszélyeztetését   elhárítandó  –  szükséges   mértékben   és
        arányosan korlátozza.

        Az    arányos    korlátozás   alkotmánybírósági    megítélése
        álláspontom    szerint   az   alkotmányi    értékek    reális
        veszélyeztetésére    is    utaló   alkotmányos    követelmény
        megfogalmazását   indokolta  volna.   Büntetőjogi   tényállás
        alkotmányossági felülvizsgálata során az Alkotmánybíróság már
        élt  ezzel  e  megoldással. A Btk. 179.  §  és  180.  §-ainak
        alkalmazásánál  az  alkotmányos  követelményt   meghatározva,
        ezzel   összefüggésben  –  az  adott  tényállás   alapján   –
        megfogalmazta  a büntethetőség “alkotmányos feltételeit”  is.
        [36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219.]

        A  Határozat  rendelkező  részében az Alkotmánybíróságnak  ki
        kellett  volna  mondania  az alábbiakat:  “A  Btk.  269/B.  §
        alkalmazásában  –  az Alkotmány 2. § (1) és  (3)  bekezdésére
        figyelemmel  –  alkotmányos követelmény a véleménynyilvánítás
        szabadságával  való visszaélés vizsgálata. A  tiltott  jelkép
        terjesztője, használója stb. csak akkor büntethető, ha  olyan
        magatartást   tanúsít,  ami  a  jelképek  által  szimbolizált
        diktatúrák  melletti  intézményes  kiállásnak,  propagálásnak
        minősül,  illetve  egyéb  olyan  magatartást  tanúsít,  amely
        túlterjeszkedik  a  szorosan értelmezhető, pusztán  személyes
        véleménykifejezésen.”

        Az  Alkotmány  2. § (1) és (3) bekezdésére tekintettel  ez  a
        megszorító  értelmezés (lásd az Abh-t) teszi  a  szükségesnek
        ítélt  korlátozást  arányossá,  ezáltal  a  Btk.  269/B.  §-t
        alkalmazásában alkotmányossá.

        Budapest, 2000. május 9.

                                                     Dr. Holló András
                                                        alkotmánybíró
          Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye

          Az  Alkotmánybíróságnak a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.
          évi   IV.  törvény  (a  továbbiakban:  Btk.)  269/B.   §-ának
          alkotmányossági  vizsgálatakor arra  kellett  választ  adnia,
          hogy  Magyarországon, ahol a demokratikus jogállamiság értéke
          csorbíthatatlan   [Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdés]   és   a
          véleményszabadság kiemelt védelmet élvez [Alkotmány 61. § (1)
          bekezdés], büntetéssel sújthatók-e azok, akik egyes náci vagy
          kommunista jelképeket használnak.

          Az  alkotmányos demokráciában a jogalkotás és a jogalkalmazás
          során,  valamint a politikai életben egyértelművé kell tenni,
          hogy  a  közhatalom  határozottan szemben áll  a  szélsőséges
          eszmékkel.  Az  állam köteles fellépni és  védelmet  nyújtani
          állampolgárai számára az erőszakos, az erőszakra uszító és az
          emberi  méltóságot sértő megnyilvánulásokkal szemben.  Kérdés
          azonban,  hogy ez a fellépés mikor tekinthető alkotmányosnak,
          különösen  abban  az esetben, ha az állam a jogi  felelősségi
          rendszerben a végső eszközhöz, a büntetőjoghoz nyúl.

          Miközben  azonosulni  tudok a Btk. 269/B.  §-át  megfogalmazó
          1993.  évi XLV. törvény indokolásának lényegével, és elítélem
          a   szélsőséges  politikai  eszméket,  diktatúrákat  és  azok
          szimbólumait,   nem   vagyok  meggyőződve   arról,   hogy   a
          törvényalkotói   célokat  –  végső  soron  –   a   büntetőjog
          eszközeivel kell megvalósítani.

          A véleményszabadság kiemelt szerepe

          A  véleménynyilvánítás, az önkifejezés  szabadsága  az  egyik
          legalapvetőbb  emberi jog. Ez biztosítja az emberek  számára,
          hogy  gondolataikat, tapasztalataikat, véleményüket  másokkal
          megosszák. A véleményszabadság és az emberi méltósághoz  való
          jog egymástól elválaszthatatlanok.

          A  szabad  véleménynyilvánítás joga a plurális,  demokratikus
          társadalom    alapvető    értékei    közé    tartozik.     Az
          Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  e  jognak  kitüntetett
          szerepe  van  az alkotmányos alapjogok között, tulajdonképpen
          "anyajoga"  többféle szabadságjognak, az ún.  "kommunikációs"
          alapjogoknak,  amelyek együttesen teszik  lehetővé  az  egyén
          részvételét  a  társadalmi  és  politikai  folyamatokban.   A
          társadalom  szellemi  gazdagodása a  véleményszabadságtól  is
          függ:  csak  akkor van esély a téves nézetek kiszűrésére,  ha
          szabad   és   nyilvános   vitákban   ütközhetnek   ellentétes
          vélekedések, és ha a káros nézetek is napvilágra kerülhetnek.
          “Történelmi   tapasztalat,  hogy  mindannyiszor,   amikor   a
          véleménynyilvánítás    szabadságát   korlátozták,    sérelmet
          szenvedett  a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás,
          csökkent   az   emberben  rejlő  képességek  kibontakozásának
          lehetősége.  A káros következmények nem csupán az individuum,
          hanem   a  társadalom  életében  is  megmutatkoztak,  és   az
          emberiség  fejlődésének sok szenvedéssel  járó  zsákutcájához
          vezettek.  Az  eszmék,  nézetek szabad  kifejtése,  a  mégoly
          népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása
          a  fejlődni  képes  és valóban eleven társadalom  létezésének
          alapfeltétele.”   [30/1992.  (V.   26.)   AB   határozat   (a
          továbbiakban: Abh.), ABH 1992. 167, 171.]

          Magyarországon, hasonlóan a többi alkotmányos  demokráciához,
          a  szabad  véleménynyilvánítás kiemelkedő védelmet élvez,  és
          csak    különösen    indokolt   esetben   korlátozható.    Az
          Alkotmánybíróság    megfogalmazása    szerint    “a    szabad
          véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen   kevés
          joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot
          korlátozó   törvényeket  megszorítóan  kell   értelmezni.   A
          vélemény   szabadságával   szemben   mérlegelendő   korlátozó
          törvénynek  nagyobb  a  súlya, ha  közvetlenül  másik  alanyi
          alapjog  érvényesítésére  és védelmére  szolgál,  kisebb,  ha
          ilyen   jogokat   csakis  mögöttesen,  valamely   “intézmény”
          közvetítésével  véd, s legkisebb, ha csupán  valamely  elvont
          érték  önmagában  a tárgya (pl. a köznyugalom).”  [ABH  1992.
          178.]

          A nyilvános jelképhasználat és a véleményszabadság

          A Btk. 269/B. §-a büntetéssel fenyegeti meghatározott náci és
          kommunista  jelképek  terjesztését, nagy nyilvánosság  előtti
          használatát  és  közszemlére tételét. A határozat  szerint  a
          törvény csupán három kiemelt elkövetési magatartást tilt,  de
          nem  bünteti a jelképek előállítását, megszerzését,  tartását
          stb.   Az  ítélkezési  gyakorlat  szerint  nagy  nyilvánosság
          megállapítására  akkor kerülhet sor, ha az  elkövetés  helyén
          nagyobb  létszámú  személy  van  jelen,  illetve  fennáll   a
          lehetősége annak, hogy a bűncselekményről nagyobb vagy  előre
          meg  nem határozható számú személy szerez tudomást (BH  1981.
          223.).  A  bíróságok  tíz-húsz  személy  együttes  jelenlétét
          mindig nagy nyilvánosságnak tekintik, ezért tipikusan e körbe
          tartozik  a  közterületen vagy más nyilvános  helyen  történt
          elkövetés, de ide sorolandó a zártkörű rendezvény is, ha azon
          nagyobb létszámú személy vesz részt. A Btk. 137. § 12. pontja
          alapján  minden  esetben nagy nyilvánosságnak  számít,  ha  a
          bűncselekményt   “sajtó,  egyéb  tömegtájékoztatási   eszköz,
          sokszorosítás, illetőleg elektronikusan rögzített  információ
          távközlő hálózaton való közzététele útján”, vagyis –  egyebek
          mellett – az interneten követik el.

          Megítélésem   szerint   a   Btk.  a   szélsőséges   politikai
          szimbólumokkal kapcsolatos tevékenységek közül  éppen  azokat
          szankcionálja, amelyek leginkább a véleménynyilvánítás körébe
          tartoznak,  ezért  a  legerősebb  alkotmányos  védelem  alatt
          állnak.  A jelképek nyilvános használatával, megjelenítésével
          az   egyén  politikai  álláspontját,  hovatartozását  tudatja
          másokkal.  A  társadalmi kommunikáció  részeseként  a  jelkép
          viselője  véleményét  fejezi  ki, személyes  elköteleződésére
          hívja  fel  mások figyelmét. Aki ötágú vörös  csillagot  vagy
          horogkeresztet  tartalmazó jelvényt  visel,  aki  a  közönség
          számára   nyitva   álló  helyen  kommunista   vagy   fasiszta
          szimbólumokat    jelenít   meg,    aki    ilyen    jelképeket
          meggyőződésének  illusztrálására sajtótermékben  tesz  közzé,
          mások  számára egyértelművé és világossá teszi, hogy azonosul
          a  szélsőséges  eszmék egyikével. Tehát véleménynyilvánítási,
          önkifejezési  szabadságával él az, aki a  nyilvánosság  előtt
          önkényuralmi   jelképet   használ.   A   Btk.-ban   felsorolt
          elkövetési    magatartások   semmiképpen   sem    tekinthetők
          kivételesnek, hiszen jelkép segítségével az egyén csak ilyen,
          a   Btk.   269/B.  §-ában  jelenleg  büntetendő  cselekvéssel
          fejezheti  ki más emberek számára a véleményét.  Mások  által
          felismerhetetlen  módon,  “négy  fal  között”  nincs  értelme
          politikai, ideológiai szimbólumokat használni. A törvényhozás
          kellő súlyú alkotmányos indok birtokában szoríthatja csak  ki
          teljesen  a  nyilvánosság területéről  a  szélsőséges  eszmék
          jelképeit.

          A “köznyugalom” és a “közösségek méltóságának” védelme

          Az  Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban az alkotmányos  jogállamok
          többségében  elfogadott “nyilvánvaló  és  közvetlen  veszély”
          tesztjét  (clear  and present danger) és a  támadott  értékek
          egyediségének  követelményét  alkalmazta  a  közösség  elleni
          izgatás  vizsgálatakor. A döntés szerint a gyűlöletre uszítás
          büntetése azért nem alkotmánysértő, mert ez esetben a  szólás
          a  társadalmi  rend  és béke megzavarásán túl  számos  egyéni
          jogot  is  veszélyeztet: “a csoport ellen felszított  indulat
          fenyegeti   a  csoporthoz  tartozók  becsületét,   méltóságát
          (szélsőséges esetben életét is), megfélemlítéssel  korlátozza
          őket   más   jogaik  gyakorlásában  is”.  Ezzel   szemben   a
          “gyalázkodás” tiltása alkotmányellenes, mert az “a közrendet,
          a  köznyugalmat, a társadalmi békét önmagában véve,  elvontan
          védi.  A  bűncselekmény  megvalósul  akkor  is,  ha  a  sértő
          kifejezés  a  körülmények folytán nem jár  annak  veszélyével
          sem,  hogy egyéni jogokon sérelem esne.” [ABH 1992. 179.]  Az
          Alkotmánybíróság   e  határozatában  hangsúlyozta,   hogy   a
          "köznyugalom" nem független a véleményszabadság  helyzetétől.
          “Ahol  sokféle  véleménnyel  találkozhatnak  az  emberek,   a
          közvélemény  toleráns  lesz; míg zárt  társadalmakban  sokkal
          inkább  felkavarhatja a köznyugalmat egy-egy  szokatlan  hang
          is.   Másrészt   a   véleménynyilvánítás   szükségtelen    és
          aránytalanul  szigorú  korlátozása a  társadalom  nyitottsága
          ellen hat.” [ABH 1992. 180.]

          Az  önkényuralmi  jelképek használatát  tiltó  tényállás  nem
          tartalmaz  olyan  elemet, amely mások  veszélyeztetését  vagy
          gyűlölködő indulatok felkeltését követelné meg. A Btk. 269/B.
          §-a   önmagában  a  felsorolt  jelképek  nyilvánosság  előtti
          használatát bünteti.
          Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette: “Az Alkotmány 54.
          §  (1)  bekezdése szerint minden embernek veleszületett  joga
          van  az  emberi méltósághoz. Így tehát az emberi  méltóság  a
          véleménynyilvánítási  szabadság  korlátja  lehet.”  A  döntés
          szerint a “közösségek méltóságát” a törvényhozók a gyűlöletre
          uszítás   tényállásán  túlmenően  is  büntetőjogi  védelemben
          részesíthetik. “A közösségek méltóságának hatékony  védelmére
          azonban  más  jogi  eszköz, például a nem vagyoni  kártérítés
          alkalmazási lehetőségeinek bővítése is alkalmas.” [ABH  1992.
          181.]

          Úgy  ítélem  meg,  hogy  önmagában az  önkényuralmi  jelképek
          nyilvános   használata,  terjesztése  nem  sérti  az   emberi
          méltósághoz  való  alapvető  jogot.  Az  Alkotmánybíróság   a
          8/1990.  (IV.  23.)  AB határozata óta ezt  a  jogot  az  ún.
          “általános személyiségi jog” egyik megfogalmazásának tekinti,
          amely  az  egyén  társadalmon belüli önmeghatározásának  jogi
          eszköze.  Az emberi méltósághoz való alapvető jog és  a  Ptk.
          75.  §-ában  foglalt  általános  személyiségi  jog  az  egyes
          emberek  cselekvési  autonómiájának  biztosítására,  valamint
          társadalmi megbecsülésének, jó hírnevének védelmére  szolgál.
          E  felfogásnak  mond  ellent egy  olyan  álláspont,  amely  a
          pontosan meg nem határozott “közösségek” részére biztosítja a
          méltósághoz  való jogot, az ugyanis kizárólag  az  egyénekhez
          kapcsolódhat.

          Az  Abh.  a  “közösségek  méltóságát”  a  gyűlöletre  uszítás
          tényállásának    speciális   jogi   tárgyával    kapcsolatban
          használja.   Az  uszító  véleménynyilvánítás  tiltása   azért
          indokolt,  mert  az uszítás valamely etnikai,  faji,  vallási
          csoport   vagy  a  lakosság  más  csoportjai  elleni  erőszak
          közvetlen  veszélyét idézi elő, illetve a Magyar  Köztársaság
          területén   élő   közösségeket   alkotó   személyek    emberi
          méltósághoz való jogát sérti. Nem magának a közösségnek, mint
          meghatározatlan  személyek  összességének  vagy  a   tagoktól
          elváló   szervezetnek   van  tehát  méltósága   (ez   ugyanis
          fogalmilag kizárt), hanem a közösséget alkotó egyének  emberi
          méltósághoz való alanyi joga érdemes a védelemre.

          Az   emberek  többsége  az  önkényuralmi  jelképek  nyilvános
          használatát egyes csoportokkal szembeni gyűlölet, megvetés és
          ellenérzés  kifejezésének tekinti. E szimbólumok  megjelenése
          az  esetek  nagy  részében sérti mások érzelmeit.  Önmagukban
          ezek  a  körülmények  azonban  még  nem  jelentik  az  emberi
          méltósághoz való jog sérelmét. Senkinek nincs joga arra, hogy
          mások véleménynyilvánítását az állam azért tiltsa be, mert az
          rá,  mint egy etnikai, faji, vallási vagy kulturális  csoport
          tagjára sérelmes. A véleménynyilvánítás szabadságához  fűződő
          alapjog  ugyanis  az  egyén azon jogát is  védi,  hogy  mások
          érdekeit,  szemléletét,  érzékenységét  sértő  nézeteinek  is
          hangot adhasson.

          Természetesen a szélsőséges eszmék szimbólumainak  használata
          bizonyos körülmények között méltóságot sértő lehet. Ha valaki
          azért  használja  a  náci vagy a kommunista  múltat  felidéző
          jelképeket, hogy meghatározott személyeket, illetve személyek
          egy  meghatározott csoportját zaklassa, sértegesse, akkor  az
          elkövető  felelősségre vonása indokolt.  Különösen  fontos  a
          büntetőjogi  szankció alkalmazása azokkal szemben,  akik  oly
          módon  nyilvánítják ki szélsőséges politikai meggyőződésüket,
          hogy a sérelmet szenvedetteknek nincs módjuk kitérni a közlés
          elől  (“foglyul  ejtett közönség”). A Btk. 269/B.  §-a  ezzel
          szemben  a  “mindenkihez”,  a  “névtelen  közösséghez”  szóló
          véleménynyilvánítást is büntetni rendeli, ezért nem az emberi
          méltósághoz való jogot és nem a “közösségek méltóságát” védi.

          Álláspontom  szerint  a Btk. 269/B. §-ával  kapcsolatban  nem
          lehet  a  “közösségek méltóságának” védelmére  hivatkozni,  a
          “köznyugalom”   védelme  pedig,  ahogy   azt   az   Abh.   is
          megállapította,   önmagában   nem   szolgálhat    alapul    a
          véleményszabadság korlátozásához.

          Fontosnak    tartom   kiemelni,   hogy    ha    e    jelképek
          felhasználásával kifejezett vélemény gyűlöletre uszít,  akkor
          az  elkövető az Alkotmánybíróság által hatályában fenntartott
          Btk.  269.  §-a  alapján  ma is büntetendő.  Ha  ezen  túl  a
          jogalkotó   szükségesnek  ítéli,  az  önkényuralmi   jelképek
          használata  révén  “foglyul ejtett  közönség”  védelmében  új
          büntető tényállást fogalmazhat meg.

          Az értéksemlegesség tesztje

          Az    Alkotmánybíróság   az   Abh.-ban   több   más   európai
          alkotmányvédő     szerv    esetjogával     összhangban,     a
          szólásszabadság neutrális értelmezését fogadta el. “A  szabad
          véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak  érték-  és
          igazságtartalmára    tekintet    nélkül    védi.    (…)     A
          véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak;
          amíg  egy  ilyen alkotmányosan meghúzott külső  korlátba  nem
          ütközik,  maga  a  véleménynyilvánítás  lehetősége  és  ténye
          védett,  annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis  az  egyéni
          véleménynyilvánítás,  a  saját  törvényei  szerint  kialakuló
          közvélemény,  és  ezekkel kölcsönhatásban a  minél  szélesebb
          tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás  lehetősége  az,
          ami   alkotmányos  védelmet  élvez.  Az  Alkotmány  a  szabad
          kommunikációt  –  az  egyéni  magatartást  és  a   társadalmi
          folyamatot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik  a
          szabad  véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben  a  processzusban
          helye  van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek
          és  sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a  vélemény
          minősítése  is  e folyamat terméke.” [ABH 1992.  179.]  Nincs
          tehát   olyan   vélemény,   amelynek  közlése   kontextusától
          függetlenül, pusztán tartalma alapján korlátozható  lenne.  A
          jogkorlátozás     szükségessége     minden     esetben      a
          véleménynyilvánítás  körülményeinek összességétől  (helyétől,
          idejétől, a címzettek körétől stb.) függ. Az értéksemlegesség
          elvéből  következik,  hogy az önkényuralmi  rendszerrel  való
          egyetértés   kifejezése  önmagában,  tartalma   alapján   nem
          büntethető.   A   Btk.  269/B.  §-a  ellentétben   áll   ezen
          elvárásokkal,   mivel   a  véleményt  értéktartalma   alapján
          minősíti,  s  nem külső korlátot állít a közlés szabadságával
          szemben.

          Az  értéksemlegesség követelménye nem jelenti  azt,  hogy  az
          állam  nem tehet különbséget demokratikus és antidemokratikus
          törekvések  között.  Az Abh. megállapította,  hogy  az  állam
          támogathatja  az általa helyesnek tartott véleményeket,  s  a
          helytelennek  tartott  közlések ellen  felléphet,  mindaddig,
          amíg ezzel nem sérti a véleményszabadságot. Az Alkotmány 2. §
          (3)  bekezdése kötelező fellépést ír elő a hatalom  erőszakos
          megszerzésére   vagy   gyakorlására,  illetőleg   kizárólagos
          birtoklására  irányuló törekvésekkel  szemben.  A  8.  §  (1)
          bekezdése pedig az állam elsőrendű kötelességévé teszi,  hogy
          védje  az  ember  alapvető jogait. E két követelménynek  tesz
          eleget  a  törvényhozás azzal, hogy a Btk. “Az  állam  elleni
          bűncselekmények” fejezetben büntetőjogi védelemben  részesíti
          a  Magyar  Köztársaság  alkotmányos  rendjét,  174/B.  §-ában
          büntetéssel  fenyegeti a nemzeti, etnikai, faji vagy  vallási
          csoport  tagja elleni erőszakot, 269. §-ában pedig a közösség
          elleni  izgatást  szankcionálja.  Az  uszító  beszéd  és   az
          erőszakos  tett  tehát  ma  sem maradhat  büntetlenül.  Ha  a
          szélsőséges  véleménynyilvánítás meghatározott személy  ellen
          irányul,   akkor   az  elkövető  –  a  Btk.-beli   feltételek
          fennállása  esetén – becsületsértésért büntethető,  tehát  az
          emberi  méltóság  sérelmére  is  válaszol  a  büntetőjog.   A
          jogalkotónak  lehetősége van – a náci és kommunista  jelképek
          felhasználásával    –    elkövetett   erőszakot,    közvetlen
          fenyegetést,    uszítást    és   becsületsértést    speciális
          tényállásokban   szankcionálni.   Mindez   nem   érinti    az
          értéksemlegesség  követelményét, hiszen  így  nem  pusztán  a
          szélsőséges   tartalmú  vélemény,  hanem   annak   közvetlen,
          belátható következménye alapozza meg a felelősségre vonást.

          Az  állam  azzal,  hogy  tolerálja az  önkényuralmi  jelképek
          nyilvános  használatát, nem marad eszközök nélkül a  fasizmus
          és  a  kommunizmus eszméit hirdető véleményekkel  szemben.  A
          gyermekek oktatása, a kulturális támogatás preferenciái révén
          és még számos módon az állam kifejezésre juttathatja, hogy  a
          totalitárius eszmék mélyen megvetendők.

          A történelmi körülmények vizsgálata

          A  határozat  szerint Magyarország sajátos történelmi  múltja
          szükségessé tesz alapjogbeli korlátozásokat, így a történelmi
          körülményekkel  indokolható az is, hogy az állam  büntetéssel
          fenyegeti  az  önkényuralmi jelképek használóit. Magyarország
          huszadik századi történelme, a náci és a kommunista rémtettek
          emléke   ennek   éppen   az  ellenkezőjét   indokolhatja:   a
          véleményszabadság  a  demokrácia egyik  legfőbb  védelmezője,
          ezért  maga  is  különleges védelmet érdemel. Az  alkotmányos
          demokráciát  többek között az különbözteti meg a diktatórikus
          rendszerektől, hogy tág teret biztosít a szabad szólásnak,  s
          ezzel  segíti elő a demokratikus közvélemény kialakulását.  A
          szólásszabadság korlátozásával sehol sem sikerült  megfékezni
          a    totalitárius   eszmék   terjedését,   ahol   pedig    az
          antidemokratikus    erők   hatalomra    kerültek,    nem    a
          véleményszabadság segítette őket uralomra.

          Ez a jellemző a magyar történelemre, a politikai kultúrára, a
          választópolgári   magatartásra  is:   Magyarországon   szabad
          választásokon  szélsőséges politikai  erők  sohasem  kerültek
          hatalomra.  A  fasiszta vagy a kommunista  diktatúrák  a  XX.
          századi  magyar történelemben akkor jöttek létre,  amikor  az
          ország idegen katonai megszállás alatt állt.

          Az  Alkotmánybíróság az Abh.-ban kiemelte: “A  rendszerváltás
          elkerülhetetlenül   társadalmi   feszültségekkel    jár.    E
          feszültségeket   kétségtelenül   fokozhatja,    ha    egyesek
          büntetlenül  adhatnak  kifejezést  nagy  nyilvánosság   előtt
          bizonyos  csoportokkal szembeni gyűlöletüknek,  megvetésüknek
          vagy  ellenérzésüknek.  A  sajátos történelmi  körülményeknek
          azonban  van egy másfajta hatása is, s éppen ezért  szükséges
          különbséget  tenni  a  gyűlöletre uszítás  és  a  sértő  vagy
          lealacsonyító  kifejezés használata között.  (…)  Büntetőjogi
          büntetésekkel  (…) nem a közvéleményt és a politikai  stílust
          kell formálni – ez paternalista hozzáállás –, hanem más jogok
          védelmében    az   elkerülhetetlenül   szükséges    esetekben
          szankcionálni.” [ABH 1992. 180.]

          Magyarország  az európai csatlakozás küszöbén  nem  elégedhet
          meg     a     nemzetközileg    még    elfogadhatónak     tűnő
          minimumvédelemmel,  az önkényuralmi múlt éppen  az  alapjogok
          széleskörű  biztosítását követeli meg. Az  ország  nemzetközi
          jogi   szerződéses   kötelezettségeiből  nem   következik   a
          szélsőséges szimbólumok használatának tilalma.

          A  történelmi  események  szerepével  kapcsolatban  fontosnak
          tartom kiemelni az időmúlás jelentőségét is. Az Emberi  Jogok
          Európai  Bírósága a Lehideux és Isorini kontra  Franciaország
          ügyben  1998. szeptemberben hozott ítéletében megállapította,
          hogy   megsértették  a  Pétain  marsall  emlékének  védelmére
          alakult  egyesület két vezetőjének véleményszabadsághoz  való
          jogát. A panaszosokat Franciaországban azért ítélték el, mert
          a  Le Monde című lap egy pamfletjében felsorolták Pétain azon
          intézkedéseit,  melyek  alapján a  marsallról  pozitív  képet
          lehet  kialakítani. A francia kormány a Bíróság előtt  többek
          között  arra hivatkozott, hogy a francia történelemnek  ez  a
          szakasza  igen fájdalmas időszak, és a panaszosok  a  pamflet
          megjelentetésével sebeket szakítottak fel.  A  Bíróság  ezzel
          szemben  úgy érvelt, hogy a szóban forgó történelmi események
          több  mint negyven évvel ezelőtt történtek, ami olyan  hosszú
          idő, hogy ez az érv már nem vehető figyelembe úgy, mintha tíz
          vagy  húsz  évvel ezelőtti eseményeket idéztek volna  fel.  A
          Bíróság  hangsúlyozta,  hogy minden államnak  erőfeszítéseket
          kell tennie annak érdekében, hogy saját történelme nyíltan és
          szenvedélymentesen vitatható legyen. Korábbi döntéseit  (Open
          Door  and  Dublin  Well  Women kontra Írország,  Vogt  kontra
          Németország)   idézve  kiemelte,  hogy  a   véleményszabadság
          nemcsak  az  olyan véleményre terjed ki, amely közömbös  vagy
          amelynek  megítélése kedvező, hanem olyan közlésre is,  amely
          zavaróan, sokkolóan hathat. Ezt követeli meg a pluralizmus, a
          tolerancia  és  a  nyitott gondolkodás,  amelyek  nélkül  nem
          létezhet demokratikus társadalom.

          Meggyőződésem,  hogy a szabadságszerető emberek  határozottan
          szemben   állnak   az  antidemokratikus   eszmékkel,   és   a
          választópolgárok  nagy  többsége  nemet   mond   minden,   az
          alkotmányos rendet veszélyeztető radikalizmusra.

          A   legtürelmesebb   magyar  demokrata,   Bibó   István   így
          fogalmazott:  “Abban  a  görcsös  félelmi  állapotban,   mely
          elhiszi,  hogy  a  szabadság  előrehaladása  veszélyezteti  a
          nemzet   ügyét,   nem  lehet  élni  a  demokrácia   javaival.
          Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni:
          nem  félni  a  más véleményűektől, a más nyelvűektől,  a  más
          fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség
          ismeretlen   gonosz   szándékaitól,  a   lekicsinyléstől   és
          egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől,  melyek
          azáltal  válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük.  (…)
          [A]  félelem,  a  veszély  állandó érzésében  szabállyá  vált
          mindaz,  amit  az  igazi demokráciák csak  az  igazi  veszély
          óráiban  ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a  cenzúra,
          az  ellenség  ’bérenc’-einek, az ’áruló’-nak  a  keresése,  a
          mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s  a  nemzeti
          egységnek  a  szabadság  rovására  való  erőltetése.”   (Bibó
          István:  A  kelet-európai  kisállamok  nyomorúsága.  In  Bibó
          István: Válogatott tanulmányok 2. kötet 220. oldal)

          Mindezek   alapján   a   Btk.   269/B.   §-át   nem    tartom
          összeegyeztethetőnek  az Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdésében
          megfogalmazott   egyik   legfőbb  demokráciakritériummal,   a
          véleménynyilvánítás szabadságával, ezért – hangsúlyozva  azt,
          hogy   mélyen  nem  értek  egyet  az  önkényuralmi   jelképek
          gondolati tartalmával – a rendelkező részre, alkotmányjogászi
          meggyőződésem szerint, nemmel szavaztam.

          Budapest, 2000. május 9.
                                                   Dr. Kukorelli István
                                                          alkotmánybíró
            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            .
            Number of the Decision:
            .
            14/2000. (V. 12.)
            Date of the decision:
            .
            05/09/2000
            .
            .