Hungarian
Ügyszám:
.
653/B/2000
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 34/2004. (IX. 28.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/490
.
A határozat kelte: Budapest, 09/28/2004
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
    utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a
    következő

                            határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja:  az   országgyűlési
    képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-ának
    „a   rágalmazásra   és   a   becsületsértésre,”   szövegrésze
    alkalmazásánál  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdéséből  fakadó
    alkotmányos      követelmény,     hogy      a      képviselői
    felelősségmentesség kiterjedjen az országgyűlési képviselőnek
    a  képviselőtársát,  más közhatalmat gyakorló  személyt  vagy
    közszereplő  politikust  érintő – a  közügyek  megvitatásával
    kapcsolatos  – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására.
    A  mentelmi  jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárás  során
    irányadó  alkotmányos követelmény továbbá, hogy a közszereplő
    politikus  becsületének  csorbítására  alkalmas  tényállítás,
    híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés
    használata  esetében  a  parlamenti képviselő  mentelmi  joga
    kizárólag akkor függeszthető fel, ha a képviselő tudta,  hogy
    a közlés, lényegét tekintve, valótlan.

    2. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők
    jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-a „a
    rágalmazásra és a becsületsértésre,” szövegrésze
    alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
    irányuló indítványt elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás

                                   I.

      Az  Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett  az  országgyűlési
      képviselők  jogállásáról  szóló  1990.  évi  LV.  törvény  (a
      továbbiakban:   Kjtv.)  4.  §  második  mondatának   részbeni
      megsemmisítésére. Az indítványozó álláspontja  szerint  sérti
      az    Alkotmány   61.   §   (1)   bekezdésében    biztosított
      véleménynyilvánítási   szabadságot,   illetve   a   közérdekű
      információkhoz   való   hozzáférés   jogát   a   Kjtv.   azon
      rendelkezése, amely alapján a törvényhozó testület  tagjaként
      kifejtett tevékenysége során a képviselő felelősségre vonható
      az  általa közölt tény vagy vélemény miatt, ha az rágalmazást
      vagy  becsületsértést valósít meg. Az indítvány hangsúlyozza,
      „a   Magyar   Köztársaság  demokratikus   jogállamisága   nem
      jelentheti  azt, hogy a népszuverenitás joga alapján  eljáró,
      közérdeket szolgáló képviselő nem kérdőjelezheti meg a  jogot
      esetleg   sértő   közszereplők   magatartását”.   A   közélet
      tisztaságának  érdekében a közszereplők  kritikával  szembeni
      tűrőképessége  magasabb kell legyen,  mint  a  magánszemélyek
      esetében – véli az indítványozó.


                                   II.

      Az Alkotmánybíróság az Alkotmány alábbi rendelkezései alapján
      hozta meg határozatát:
      20.  § „(2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz
      érdekében végzik.
      (3) Az országgyűlési képviselőt – az országgyűlési képviselők
      jogállásáról  szóló  törvényben  szabályozottak   szerint   –
      mentelmi jog illeti meg.”
      „27.  §  Az  Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint  a
      nemzeti    és    etnikai   kisebbségi   jogok   országgyűlési
      biztosaihoz,  az Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a  Magyar
      Nemzeti  Bank  elnökéhez  kérdést, a  Kormányhoz,  a  Kormány
      bármely  tagjához  és a legfőbb ügyészhez  interpellációt  és
      kérdést intézhetnek a feladatkörükbe tartozó minden ügyben.”
      „61.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
      szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
      adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

      A Kjtv.-nek az indítványozó által támadott rendelkezése:
      „4.  §  A  képviselő  és a volt képviselő  bíróság  vagy  más
      hatóság  előtt  nem  vonható felelősségre leadott  szavazata,
      továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt  tény
      vagy  vélemény  miatt.  Ez  a  mentesség  nem  vonatkozik  az
      államtitoksértésre,  a  rágalmazásra és  a  becsületsértésre,
      valamint a képviselők polgári jogi felelősségére.”
      A Kjtv. képviselői sérthetetlenséget biztosító rendelkezése:
      „5.  § (1) A képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe
      venni,    és    ellene   csak   az   Országgyűlés    előzetes
      hozzájárulásával     lehet     büntetőeljárást,      valamint
      szabálysértési  eljárást  indítani  vagy  folytatni,  továbbá
      büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni.”

      A  Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek  (a
      továbbiakban:    Btk.)   a   határozat   által    hivatkozott
      rendelkezései:

                               Rágalmazás

      „179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására
      alkalmas  tényt  állít  vagy  híresztel,  vagy  ilyen  tényre
      közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ  el,  és
      egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy
      pénzbüntetéssel büntetendő.
      (2)  A  büntetés  két  évig terjedő  szabadságvesztés,  ha  a
      rágalmazást
      a) aljas indokból vagy célból,
      b) nagy nyilvánosság előtt,
      c) jelentős érdeksérelmet okozva
      követik el.”
                             Becsületsértés

      „180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
      a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának
      teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
      b) nagy nyilvánosság előtt
      a  becsület  csorbítására alkalmas kifejezést  használ,  vagy
      egyéb  ilyen  cselekményt követ el,  vétség  miatt  egy  évig
      terjedő   szabadságvesztéssel,   közérdekű   munkával    vagy
      pénzbüntetéssel büntetendő.
      (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést
      tettlegesen követi el.”

      A  szabálysértésekről  szóló 1999. évi  LXIX.  törvénynek  (a
      továbbiakban:   Szabs.  tv.)  a  határozat   által   említett
      rendelkezése:
                             Becsületsértés
      „138.  §  (1)  Aki  mással  szemben a  becsület  csorbítására
      alkalmas  kifejezést  használ vagy  egyéb  ilyen  cselekményt
      követ el, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”

                                  III.

      Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során   megvizsgálta   egyes
      alkotmányos    demokráciáknak   a   képviselői   immunitással
      kapcsolatos alkotmányos szabályozását, és figyelemmel volt az
      Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának a  parlamenti  képviselők
      szólásszabadságát érintő döntéseire.

      1.   A   parlamenti  élet  szabadságát  és   a   törvényhozók
      akaratnyilvánításának függetlenségét biztosító  jogintézmény,
      a parlamenti szólásszabadság „őshazája” Anglia, ahol 1541 óta
      az  a  király által megerősített jogintézmény, és amelyet  az
      1688-ben  született Bill of Rights 9. cikke a következőképpen
      garantált: „A parlamenti szólásszabadság, viták és  eljárások
      nem  képezhetik nyomozás vagy vád tárgyát a parlamenten kívül
      semmiféle bíróság vagy más intézmény előtt.” Az angol  jogban
      a   képviselők   szólásszabadsággal  kapcsolatos   ügyeit   a
      parlament fegyelmi jogkörében bírálja el. Az Egyesült Államok
      alkotmánya  I.  cikkének  6. bekezdése  lényegében  az  angol
      tradíciót  átvéve biztosítja a Kongresszus tagjai  számára  a
      mentelmi  jogot.  „A  hazaárulás, súlyos bűncselekmény,  vagy
      békebontás   eseteit  kivéve  szenátorok  és   képviselők   a
      Kongresszus  adott házának ülésszakán való részvétel  tartama
      alatt,  valamint  oda- és visszamenetelük  során  mentesek  a
      letartóztatástól; a Kongresszus házaiban tartott beszéd  vagy
      vita  miatt más helyen nem vonhatók felelősségre.” A mentelmi
      jog felfüggesztésének intézményét az amerikai jog nem ismeri,
      a  fenti alkotmányos rendelkezést is a bírói döntések  töltik
      meg tartalommal.

      2.  A  kontinentális  jogrendszerekben  ismert  mentelmi  jog
      kettős  természetű, egyrészt – anyagi jellegű  szabályként  –
      kizárja   a   képviselő   felelősségre   vonását   azért    a
      tevékenységéért,  amelyet  a törvényhozó  testület  tagjaként
      hivatásának  gyakorlása  során fejt ki  (felelősségmentesség,
      immunitás);  másrészt  –  eljárási jellegű  szabályként  –  a
      parlament   hozzájárulásától  teszi  függővé  a  felelősségre
      vonást   célzó   eljárás  megindítását   a   képviselő   azon
      tevékenységéért is, amelyet a törvényhozó testület tagja  nem
      e minőségében követ el (sérthetetlenség, inviolabilitás).
      A  képviselők immunitását az Alkotmánybíróság által  vizsgált
      európai  demokráciákban  az  alkotmány  szabályozza  és  azok
      többsége  nem  tartalmaz  a képviselői  felelősségmentességre
      vonatkozó szűkítéseket.
      Az  olasz  alkotmány 68. cikke, a spanyol alkotmány 71.  cikk
      (1) bekezdése, az osztrák alkotmány 57. cikk (1) bekezdése és
      58.  cikke, a francia alkotmány 26. cikke, és az ezzel szinte
      szó  szerint  megegyező belga alkotmány 58. cikke,  a  horvát
      alkotmány  75.  cikk (2) bekezdése, a szlovén  alkotmány  83.
      cikke és a bolgár alkotmány 69. cikke kivétel megfogalmazását
      mellőzve rendelkezik a képviselői immunitásról. Hasonlóképpen
      abszolút  képviselői immunitást biztosít a  norvég  alkotmány
      66. cikke, és az ír alkotmány 15.10 és 15.13 cikke.

      Vannak   azonban   olyan  európai  alkotmányok,   amelyek   a
      képviselői    felelősségmentességet   szűkítő    feltételeket
      fogalmaznak  meg. A lengyel alkotmány 105.  cikke  alapján  a
      képviselő  nem  vonható felelősségre e minőségében  kifejtett
      tevékenységéért,  mandátumának ideje alatt  és  azt  követően
      sem.  A  képviselő azonban felelősséggel tartozik a Szejmnek,
      és  a  Szejm hozzájárulásával a bíróság által is felelősségre
      vonható  harmadik  személyek jogainak megsértéséért.  A  lett
      alkotmány 28. cikke lehetővé teszi a képviselők bíróság  vagy
      más hatóság előtti felelősségre vonását abban az esetben,  ha
      a képviselő hivatali tevékenysége során tudatosan hamis, vagy
      a   magán-,   illetve  családi  életet  érintő  becsületsértő
      kijelentéseket terjeszt. A német alkotmány 46. cikke  alapján
      a  képviselőt nem lehet szavazata vagy a Szövetségi Gyűlésen,
      illetve  annak  bizottságában kinyilvánított véleménye  miatt
      bírói  vagy  más hatósági eljárás alá vonni, és nem  lehet  a
      Szövetségi Gyűlésen kívül egyéb módon felelősségre vonni.  Ez
      nem  vonatkozik  a becsületsértő tényállításokra.  Ez  utóbbi
      fordulat  visszautal a német büntetőtörvénykönyv 187.  §-ára,
      amely  alapján  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel  vagy
      pénzbüntetéssel  büntetendő az, aki  jobb  tudomása  ellenére
      mással   kapcsolatosan  olyan  valótlan  tényt   állít   vagy
      híresztel,  amely másokat megvető vagy a közfelfogás  szerint
      becsmérlő   tartalmú,  illetve  alkalmas  arra,  hogy   mások
      hitelét,   jó   hírnevét  veszélyeztesse.   A   bűncselekmény
      minősített  esete,  ha  a rágalmazásra a  nyilvánosság  előtt
      került   sor,   összejövetelen  hangzott  el   vagy   írásban
      terjesztette   az   elkövető.   A   rágalmazás   itt    tehát
      tényállításra  vonatkozik,  és az elkövetőnek  tudomása  kell
      legyen arról, hogy az általa közölt, illetve híresztelt  tény
      hamis.

      3.  Amint  az  a fentiek alapján megállapítható,  a  vizsgált
      alkotmányos   demokráciák   a   képviselői   mentelmi   jogot
      jellemzően alaptörvényükben garantálják és annak terjedelmét,
      tartalmát is alkotmányukban szabályozzák. Számos alkotmány  a
      képviselői  immunitást  nem szűkíti, a törvényhozás  tagjának
      minden  e minőségében tett kijelentését védelemben részesíti.
      Néhány   európai   demokrácia  alkotmányában   biztosítja   a
      képviselői  felelősségmentességet,  de  maga  az  alaptörvény
      fogalmaz   meg  bizonyos  kivételeket;  például  kiveszi   az
      immunitás   köréből   a   harmadik   személy   jogait   sértő
      megnyilvánulásokat, a magánszférát érintő kijelentéseket vagy
      a tudatosan valótlan állításokat.

      4.  A politikai véleménynyilvánítást, ezen belül a parlamenti
      szólásszabadságot  az Emberi Jogok Európai Egyezményének  10.
      cikke  is  védelemben  részesíti,  az  Emberi  Jogok  Európai
      Bíróságának   következetes   gyakorlata   alapján   pedig   a
      kormányzat cselekedete vagy mulasztása a törvényhozó, a bírói
      hatalom és a sajtó, valamint a közvélemény részéről is alapos
      vizsgálat  alá  vethető. A Castells-ügyben  az  Emberi  Jogok
      Európai Bírósága hangsúlyozta, hogy bár a véleménynyilvánítás
      szabadsága minden személy becses joga, az különösen fontos  a
      nép   által  választott  parlamenti  képviselő  számára,  aki
      képviseli    a   választópolgárokat,   jelzi   aggodalmaikat,
      védelmezi   érdekeiket.  Következésképpen,   az   ellenzékhez
      tartozó  parlamenti képviselő – mint az adott ügyben Castells
      – véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását a Bíróság a
      legszigorúbb  vizsgálatnak  veti  alá.  (Eur.  Court  H.  R.,
      Castells  v.  Spain, Judgment of 23 April 1992, Series  A  no
      236,  para  42.;  megerősíti: Eur. Court H. R.,  Piermont  v.
      France, Judgment of 27 April 1995, Series A no 314, para 76.)
      E  vizsgálat eredményeképpen az Emberi Jogok Európai Bírósága
      megállapította:  a  kormányzatot  bíráló  újságcikket  jegyző
      képviselővel   szemben   a   spanyol   állam   szükségtelenül
      alkalmazott büntetőjogi szankciót, megsértve ezzel az  Emberi
      Jogok  Európai Egyezményének a véleményszabadságot  biztosító
      10.  cikkét.  Kimondta  továbbá, hogy bár  Castells  szenátor
      megtehette   volna,  hogy  a  számára  korlátlan   immunitást
      biztosító parlamenti ülésen mondja el véleményét, a  kormányt
      bíráló  cikkét  egy  újságban tette  közzé,  ez  azonban  nem
      fosztja  meg őt a kormányzat bírálatára vonatkozó jogától.  A
      közelmúltban  született döntésében az  Emberi  Jogok  Európai
      Bírósága   ezt  megerősítette,  hozzátéve,  nem   csupán   az
      egyébként  korlátlan immunitást biztosító  parlamenti  beszéd
      esetében  indokolt a szólásszabadság különös  védelme,  hanem
      helyhatósági szinten is: a politikai vita fontos  helyszínéül
      szolgáló  közgyűléseken  és a helyi  önkormányzat  választott
      képviselőinek  az  ülésein. (Eur. Court H. R.,  Jerusalem  v.
      Austria,  Judgment of 27 February 2001, Reports of  Judgments
      and Decisions 2001-11, para 36-40.; megerősíti: Eur. Court H.
      R., Cordova v. Italy, Judgment of 30 January 2003, para 60.)

      A  parlamenti vita szabadságát, valamint a törvényhozó  és  a
      bírói   hatalom   elválasztásának  fontosságát   hangsúlyozva
      döntött  úgy az Emberi Jogok Európai Bírósága az  A.  v.  the
      United  Kingdom  ügyben, hogy nem sérti  az  Egyezmény  bírói
      úthoz  való  hozzáférést  biztosító  6.  cikkét  az  abszolút
      képviselői immunitás. (A. v. the United Kingdom, Judgment  of
      17 December 2002)

                                   IV.

      1.  Magyarországon a mentelmi jog érvényesülését hosszú ideig
      a  tanácskozási szabadság és a salvus conductus (a képviselők
      Országgyűlésen   való   szabad   megjelenése)   jogintézménye
      biztosította.  A  mentelmi  jog tételes  jogi  szabályozására
      először 1867-ben került sor, bár az 1867:XII. tc. 47-48. §-ai
      csak  az  Országgyűlés  közös  ügyek  tárgyalására  kiküldött
      bizottsága   tagjainak  a  mentelmi  jogát  szabályozták.   A
      mentelmi  jog fejlődésének egyik fontos állomása az ugyanezen
      év  november 18-án született házhatározat, amely hosszú időre
      meghatározta  a  mentelmi jog tartalmát. A  magyar  közjogban
      máig  hatóan  a  mentelmi jog forrásaként és  magyarázataként
      érvényesülő    házhatározat   biztosította    a    parlamenti
      szólásszabadságot, megállapítva, hogy „amit az  országgyűlési
      tag,  mint  olyan, a házban és a házon kívül mond vagy  tesz,
      azért  csak  az országgyűlés, és pedig annak azon háza  által
      vonathatik feleletre, melyhez tartozik”, és, hogy a képviselő
      egyéb cselekményei miatt csak a ház előzetes hozzájárulásával
      indulhat  eljárás.  A  mentelmi jog szokásjogi  szabályai  az
      1920:I.  tc.  3.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  Nemzetgyűlés
      tagjaira  is  alkalmazandók,  az  államhatalom  gyakorlásának
      ideiglenes rendezéséről szóló 1945:XI. tc. 2. § (1) bekezdése
      pedig  „a  nemzetgyűlés tagjai részére  ugyanazt  a  mentelmi
      jogot   biztosítja,  mint  aminőben  az  országgyűlés  tagjai
      részesülnek”.
      Az 1946. évi nemzetgyűlési Házszabály 1. §-a az 1945:XI. tc.-
      re  visszautalva garantálta a mentelmi jog anyagi szabályait,
      szabályozta  a mentelmi eljárás fontosabb kérdéseit,  továbbá
      önálló mentelmi bizottságot létesített (47. §).
      Az  Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel  megállapított
      szövege – bár tartalmazta a mentelmi jog anyagi szabályait  –
      csak  a  mentelmi  jog  egyik formáját,  a  sérthetetlenséget
      szabályozta.  Az  Alkotmány 20. §  (3)  bekezdésének  eredeti
      szövege  szerint: „Országgyűlési képviselőt  az  Országgyűlés
      hozzájárulása    nélkül    letartóztatni,     vagy     ellene
      büntetőeljárást  indítani – tettenérés esetét  kivéve  –  nem
      lehet.”
      Az  Alkotmány  szövegét  módosító  1990.  évi  LIV.  törvény,
      amelyet  a  Kjtv.-vel együtt alkotott meg az Országgyűlés,  a
      parlamentre   bízta  a  mentelmi  jog  teljes   körű,   –   a
      felelősségmentességet   is   magában   foglaló   –   korszerű
      szabályozását.

      A   legtöbb   alkotmánnyal   ellentétben   tehát   a   magyar
      alaptörvényben a törvényhozó hatalom kapott felhatalmazást az
      Alkotmányban  deklarált  mentelmi jog  valamennyi  anyagi  és
      eljárási   kérdésének  szabályozására.  Ez   a   szabályozási
      felhatalmazás   azonban  –  az  Alkotmánybíróság   megítélése
      szerint  –  nem jelentheti azt, hogy a mentelmi jog  törvényi
      koncepciója  függetlenedhet  az alkotmányos  rend  egészétől,
      jelen  ügyben  különösen az Alkotmány 8. § (2)  bekezdésétől,
      20.  §  (2) és (3) bekezdéseitől, 27. §-ától és a 61.  §  (1)
      bekezdésétől,  és nem vezethet a mentelmi jog  tartalmának  a
      kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő
      korlátozására.

      2.  Az  Alkotmány  20.  § (2) bekezdéséből  és  a  képviselői
      mandátum   megszűnésének  eseteit  felsoroló  20/A.   §   (1)
      bekezdéséből   levezethető   szabad   mandátumú   képviseleti
      rendszer  lényege a jogi értelemben a választóktól független,
      és  kizárólag a parlamenttől függő képviselői megbízatás.  Ez
      alapján a képviselő a parlamentben szabadon, meggyőződése  és
      lelkiismerete  alapján  foglal állást,  adja  le  szavazatát.
      Tevékenységéért  és  szavazatáért a  választók  a  megbízatás
      ideje  alatt  felelősségre nem vonhatják,  azaz  mandátuma  a
      parlament  teljes  idejére szól, a választók  által  meg  nem
      rövidíthető. [2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 37-
      38.]  A  képviselőnek ezt a parlamenti autonómiából következő
      függetlenségét   mindenekelőtt   a   mentelmi   jog   és   az
      összeférhetetlenség jogintézménye biztosítja.
      A   mentelmi  jog  a  képviselőt  a  törvényhozás   tagjaként
      megillető  olyan  jogosultság, amely a parlament  működésének
      szabadságát,  függetlenségét, a végrehajtó és  bírói  hatalom
      befolyásától  való  mentességét  biztosítja.  A  törvényhozói
      akarat  ugyanis  akkor  nyilvánulhat  meg  szabadon,   ha   a
      képviselőket e minőségükben végzett munkájuk és  ennek  során
      elhangzott   nyilatkozataik  miatt,  utólag,  a   törvényhozó
      hatalmon kívül más felelősségre nem vonhatja.

      „A  mentelmi  jog  az  országgyűlési  képviselői  jogálláshoz
      fűződő  jog, a képviselőt nem állampolgári, hanem  képviselői
      minőségében, az Országgyűlés tagjaként megillető jogosultság.
      Olyan  jog, amelyet bár a képviselő jogaként fogalmaz meg  az
      Alkotmány, az Országgyűlés védelmét is szolgálja más  hatalmi
      ágakkal  szemben. A mentelmi jog ugyan a képviselő  személyes
      jogaként   jelenik   meg,  e  jogával  a   képviselő   mégsem
      rendelkezhet, mentelmi jogáról a képviselő – a szabálysértési
      eljárás  kivételével  – nem mondhat le,  mentelmi  jogára  az
      eljárás  során  hivatkoznia  kell.  A  mentelmi  jog  feletti
      rendelkezés,    a   mentelmi   jog   felfüggesztése    –    a
      sérthetetlenség körében, ahol erre a Kjtv. lehetőséget ad – a
      parlament joga.” 65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH  1992,
      289, 291-292.]
      Az  Alkotmány  20.  § (3) bekezdése szerint az  országgyűlési
      képviselőt – a Kjtv.-ben szabályozottak szerint – illeti  meg
      a  mentelmi jog. A Kjtv. 4. §-a alapján a felelősségmentesség
      a  képviselői minőségben végzett munkára vonatkozik; [7/1997.
      (II. 28.) AB határozat, ABH 1997, 72, 75.] leadott szavazata,
      továbbá  a  megbízatásának gyakorlása során közölt tény  vagy
      vélemény  miatt  a  képviselő mentelmi joga nem  függeszthető
      fel.   A   Kjtv.   három  bűncselekmény  –  államtitoksértés,
      rágalmazás, becsületsértés – törvényi tényállását megvalósító
      cselekményt  és  a  polgári  jogi  felelősséget  kiveszi   az
      immunitás köréből.
      Az  Országgyűlés  e  törvényi rendelkezést értelmező  1/1991.
      (XII.  4.)  elvi állásfoglalása szerint ezekben az  esetekben
      nincs  anyagi  jogi  akadálya  a  felelősségre  vonásnak.  Az
      Országgyűlés    a    Mentelmi,    összeférhetetlenségi     és
      mandátumvizsgáló     bizottság    határozati     javaslatának
      tárgyalását   követően   –   mint   sajátos   „ítélőszék”   –
      határozatban   hoz   döntést   a   jelen   lévő    képviselők
      kétharmadának  szavazatával  a  képviselő  mentelmi   jogának
      fenntartásáról, illetve felfüggesztéséről.

                                   V.

      Az  Alkotmánybíróságnak jelen ügyben arról kellett  döntenie,
      hogy     alkotmányosan     indokolható-e     a     képviselői
      felelősségmentesség  köréből  kiemelni  a  becsületsértés  és
      rágalmazás  bűncselekményi alakzatainak valamennyi  formáját,
      továbbá a becsületsértés szabálysértési cselekményét.

      1.  Az  Alkotmánynak  a  véleményszabadságot,  ezen  belül  a
      közügyek  szabad megvitatását biztosító 61. § (1)  bekezdését
      korlátozza   a  képviselői  felelősségmentességet  megszorító
      Kjtv. 4. § második mondata.
      A  szabad  véleménynyilvánítás jogának a kitüntetett szerepét
      és    anyajog   jellegét   az   Alkotmánybíróság   már   több
      határozatában   megerősítette,  hangsúlyozva,   hogy   ez   a
      kitüntetett szerep nem vezet arra, hogy a véleménynyilvánítás
      szabadságához  fűződő  alapjog  korlátozhatatlan  lenne,   de
      mindenképpen  azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz
      való  jognak  valójában igen kevés joggal szemben  kell  csak
      engednie,  a  véleményszabadság  tehát  törvénnyel  is   csak
      kivételesen  és  szűk körben korlátozható egy  másik  alapjog
      vagy egyéb alkotmányos érték védelmében. 30/1992. (V. 26.) AB
      határozat,  ABH 1992, 167.; 33/1998. (VI. 25.) AB  határozat,
      ABH  1998,  256.; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000,  713.;
      37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293.; 13/2001.  (V.
      14.)  AB  határozat, ABH 2001, 177.; 57/2001. (XII.  17.)  AB
      határozat,  ABH 2001, 484.; 50/2003. (XI. 5.)  AB  határozat,
      ABH  2003,  566,  576.; 18/2004. (V. 25.) AB  határozat,  ABK
      2004. május, 393, 396.]
      A    parlamenti    szólásszabadság   a    véleménynyilvánítás
      szabadságának lényeges alkotóeleme, amely az Alkotmány 61.  §
      (1)    bekezdésének    védelme   alatt    áll.    A    szabad
      véleménynyilvánítás   érvényesülésének    kiemelten    fontos
      helyszíne az Országgyűlés, az a terep, ahol az ország  sorsát
      közvetlenül    érintő    ügyekben   érvek    és    ellenérvek
      felsorakoztatását  követően  döntést  hoznak  a   képviselők.
      Alkotmányos  törvényalkotás nem képzelhető  el  a  parlamenti
      tanácskozás   nyilvánossága  és  a  képviselői  felszólalások
      szabadsága nélkül. A valódi nyilvános vita létrejöttét és  az
      azt    követően   kialakult   törvényhozói   akarat    szabad
      kinyilvánítását   azonban  veszélyezteti   a   képviselőt   a
      parlamenti   vitában  tett  kijelentése   miatti   széleskörű
      büntetőjogi (szabálysértési) felelősségre vonás lehetősége. A
      parlamenti szólásszabadság egyik legfőbb garanciája  éppen  a
      mentelmi  jog, amely biztosítja, hogy a képviselők  az  attól
      való   félelem  nélkül  vitathassák  a  közügyeket,  hogy   a
      parlamentben  elmondottakat később  felhasználhatják  ellenük
      egy büntető vagy polgári ügyben indult eljárás során.
      Emellett a parlamenti képviselők feladatai, ezen belül  is  a
      végrehajtó    hatalom    feletti   ellenőrzés    „zavartalan,
      befolyásmentes  ellátásához fűződő  állami  érdek”  [60/1994.
      (XII.  24.)  AB határozat, ABH 1994, 342, 363.]  indokolja  a
      képviselők  ebbéli  minőségükben  tett  megnyilatkozásaik  és
      cselekedeteik  miatti  korlátozott felelősségre  vonását.  Az
      országgyűlési  képviselők  tevékenységüket  a  köz  érdekében
      végzik.   [Alkotmány  20.  §  (2)  bekezdés]   A   képviselők
      feladatának   egyik   fontos  része  a   végrehajtó   hatalom
      ellenőrzése,  amelynek megfelelő ellátásához nélkülözhetetlen
      a  szükséges  közérdekű információkhoz való  hozzáférés.  Ezt
      szolgálja  többek között az Alkotmány 27. §-ában  biztosított
      azon  jog,  amely  alapján  az  országgyűlési  képviselők   a
      kormányhoz,  annak  bármely tagjához és a  legfőbb  ügyészhez
      bármely,  a  feladatkörükbe tartozó ügyben interpellációt  és
      kérdést, az országgyűlési biztosokhoz, az Állami Számvevőszék
      elnökéhez  és  a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez pedig  kérdést
      intézhetnek.

      A  közügyek szabad parlamenti megvitatása tehát, ahogyan  azt
      az Alkotmánybíróság már korábban is hangsúlyozta, „egyfelől a
      megfelelő törvényalkotás egyik nélkülözhetetlen előfeltétele.
      Másfelől  a szabad parlamenti vita hozzájárul ahhoz,  hogy  a
      választópolgárok megfelelő képet alkossanak az  országgyűlési
      képviselők    és    más   fontos   közjogi    tisztségviselők
      tevékenységéről,  és  kellő információk  birtokában  vegyenek
      részt   a   politikai   diskurzusban  és   döntéshozatalban.”
      [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 576.]

      2.  A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban foglaltak alapján  az
      emberi  méltósághoz való jog a véleménynyilvánítási szabadság
      korlátja  lehet. (ABH 1992, 167, 174.) Az Alkotmánybíróság  a
      8/1990.  (IV.  23.)  AB határozata óta az emberi  méltósághoz
      való   jogot  az  ún.  „általános  személyiségi  jog”   egyik
      megfogalmazásának tekinti, amely általános  személyiségi  jog
      egyik  aspektusa  a magánszféra védelme és a becsületvédelem.
      Becsületvédelmi jogi eszközöket a polgári,  a  büntető  és  a
      szabálysértési  jogban  is  találunk,  és  ahogyan  arra   az
      Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban  utalt,  „az  emberi  méltóság
      kitüntetett  szerepe miatt a jogi felelősség rendjében  végső
      eszközként   igénybe  vehető  büntetőjog  sem  tekinthető   –
      általánosságban – aránytalanul súlyos reagálásnak  az  egyént
      becsületében  sértő  magatartások tekintetében”.  (ABH  1994,
      219,  229.)  Ugyanezen határozat azonban arra is  felhívta  a
      figyelmet, hogy a becsület és a jó hírnév védelme, valamint a
      közügyek szabad vitathatóságának egymásra tekintettel történő
      értékelése  alapján  a  véleménynyilvánítás  szabadsága  csak
      kisebb  mértékben  korlátozható a közhatalom  gyakorlóinak  a
      védelmében,   illetve  arra,  hogy  „a   közügyek   nyilvános
      megvitatása  területén a véleménynyilvánítási szabadság  mint
      alkotmányos   alapjog  és  az  alapjogot  a   becsületvédelem
      általános  büntetőjogi szabályaival vagy külön tényállásokkal
      korlátozó   eszközrendszer  viszonyát  tekintve  az   európai
      demokratikus országok joggyakorlatának trendje egyértelműen a
      büntetőjogi    eszközök    háttérbe    szorulása     és     a
      véleménynyilvánítási   szabadság   felértékelődése   irányába
      mutat”.  [36/1994.  (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994,  219,
      224.]
      A   Kjtv.  4.  §  kifogásolt  fordulatának  beiktatásával   a
      jogalkotó  a  becsület  védelmének  érdekében  korlátozta   a
      parlamenti    képviselők    politikai    véleménynyilvánítási
      szabadságát.   Az   Alkotmánybíróság  a   következőkben   azt
      vizsgálta  meg,  hogy  a  Kjtv.  4.  §  második  mondata   „a
      rágalmazásra  és  a  becsületsértésre,”  szövegrésze  alapján
      milyen     magatartásokat    nem     véd     a     képviselői
      felelősségmentesség és hogy indokolható-e alkotmányosan  ezen
      magatartások     esetében     a    szabálysértési/büntetőjogi
      felelősséggel való fenyegetés.

      A Kjtv. 4. §-a kifogásolt fordulatát más jogágak törvényei: a
      Btk.  és  Szabs. tv. rendelkezései töltik meg tartalommal.  A
      támadott   jogszabályi   szöveg   („a   rágalmazásra   és   a
      becsületsértésre,”)  értelme csak az  utalt  szabályok  (Btk.
      179.  §,  180.  §;  Szabs. tv. 138. §)  figyelembe  vételével
      határozható   meg.   Arra  nézve,  hogy   a   rágalmazás   és
      becsületsértés  törvényi tényállások  miképpen  alkalmazhatók
      alkotmányosan    a    közszereplő    politikusokat     érintő
      véleménynyilvánításra, a 36/1994. (VI. 24.) AB  határozat  (a
      továbbiakban:   Abh.)  ad  iránymutatást.  Az   országgyűlési
      képviselők  büntetőjogi  felelősségmentessége  tartalmának  a
      meghatározásához  ezért elengedhetetlen  az  Abh.  rendelkező
      részében  megfogalmazott alkotmányos követelmények figyelembe
      vétele.  A  jelen  ügyet  tehát az Alkotmánybíróság  az  Abh.
      alkotmányos követelményeinek logikáját követve bírálta el.

      Az  Abh.  (az  alapul  szolgáló konkrét ügyből  fakadóan)  az
      „elkövetői”  oldalon alapvetően az újságírókra, a  „sértetti”
      oldalon  a  közszereplő politikusokra helyezte  a  hangsúlyt.
      Jelen   ügyben   az  „elkövetői”  oldalon  az   országgyűlési
      képviselők  állnak,  a „sértetti” oldalon  pedig  közszereplő
      politikusok  (adott  esetben  országgyűlési  képviselők)   is
      állhatnak. Vagyis a közös pont a „sértetti” oldal.  Az,  hogy
      az  elkövetők  jelen  esetben országgyűlési  képviselők,  nem
      jelenti  azt,  hogy  az  Abh.  alkotmányos  követelményei   a
      közszereplő   politikusok  bírálatát  illetően  ne   volnának
      alkalmazandók,  az  Abh.  rendelkező részében  megfogalmazott
      követelmények  ugyanis  az  adott  konkrét  ügyön   túlmutató
      megállapításokat   tartalmaznak  annak  érdekében,   hogy   a
      közszereplők   szabadon   bírálhatóak,   a   közügyek   pedig
      kibeszélhetőek  legyenek.  Az  Abh.  a  speciális   sértettek
      (hatóság,   hivatalos  személyek,  közszereplő   politikusok)
      vonatkozásában   különbséget  tett  az   értékítélet   és   a
      ténymegállapítás   közlésével   megvalósuló   bűncselekmények
      között,  büntethetetlenné  nyilvánítva  az  előbbit  és  csak
      bizonyos esetekben büntethetővé téve az utóbbit.

      3.1.   Az   Abh.-ban  megállapított  alkotmányos  követelmény
      alapján   a  hatóság  vagy  hivatalos  személy,  valamint   a
      közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas –  e
      minőségére  tett – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás
      alkotmányosan nem büntethető. (ABH 1994, 219.)
      Ez  azt  jelenti,  hogy  az  országgyűlési  képviselő  az   e
      minőségében  (az  Országgyűlés plénuma előtt vagy  bizottsági
      ülésen)  tett becsületsértő kijelentés miatt, ha e kijelentés
      sértettje  egy másik országgyűlési képviselő vagy közszereplő
      politikus,   büntetőjogilag  felelősségre  nem   vonható.   A
      parlamenti  szólásszabadság körébe tartozik, ha  a  képviselő
      képviselőtársa     (vagy    más    közszereplő     politikus)
      megbízatásával, illetve kormányzati munkájával összefüggésben
      tesz  becsületsértő  kijelentést. Az Abh.  fenti  alkotmányos
      követelményéből  következően  –  a  tettleges  becsületsértés
      esetét  kivéve  – a képviselővel és más közhatalmat  gyakorló
      vagy    egyéb   módon   közszereplő   politikussal    szemben
      becsületsértés  a  Btk.  180. § (1)  a)  pontja  alapján  nem
      követhető  el.  Ez visszavezethető azon alkotmányos  tételre,
      hogy   a   szabad  véleménynyilvánítás  „különleges  védelmet
      követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását,
      a  közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló
      személyek tevékenységét érinti”. (ABH 1994, 219, 228.)
      A  Btk.-ban büntetni rendelt becsületsértés és a későbbiekben
      hivatkozott   rágalmazás  törvényi  tényállása  az   Abh.-ban
      megállapított,  és  jelen  határozatban  tovább  részletezett
      alkotmányos    tartalommal   kell   hogy   érvényesüljön    a
      jogalkalmazói gyakorlatban.

      3.2.1. Az Abh. alapján a becsület csorbítására alkalmas
      tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül
      utaló kifejezés használata csak akkor büntethető, ha a
      becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő,
      illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a
      közlés, lényegét tekintve, valótlan vagy azért nem tudott
      annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása
      alapján reá irányadó szabályok szerint – az adott állítás
      tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel –
      elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. (ABH
      1994, 219.)
      Ezen alkotmányos követelmény első fordulatának megfelelően  a
      képviselő   a   képviselőtársát,  más  közhatalmat   gyakorló
      személyt  vagy  közszereplő politikust  érintő  becsületsértő
      tényállításai közül csupán a tudatosan valótlan  állításokért
      vonható  felelősségre büntetőjogilag. Az Abh.  ugyanis  –  az
      Alkotmány   61.   §  (1)  bekezdésében  garantált   politikai
      véleménynyilvánítás érvényesülése érdekében – meghatározta  a
      Btk.  179.  §  és a Btk. 180. § alkotmányos tartalmát,  és  a
      jogalkalmazónak   ezt  figyelembe  véve   kell   eljárnia   a
      közszereplő  politikusokat  érintő,  közügyekkel  kapcsolatos
      ügyek elbírásakor.
      3.2.2.  Az  Abh.-ban  megfogalmazott alkotmányos  követelmény
      alapján  a  közszereplő politikusokkal szembeni becsületsértő
      tényállítás esetében abban az esetben is büntethető volna  az
      elkövető, ha a tény valótlanságáról azért nem tudott, mert  a
      tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta.
      Az  Alkotmánybíróság jelen határozatában megerősíti,  hogy  a
      közügyekre  vonatkozó véleménynyilvánítási és  sajtószabadság
      alkotmányos  értéktartalma kiemelkedően magas,  az  Alkotmány
      61. § (1) bekezdésének egyik lényegi eleme ugyanis a közügyek
      szabad megvitatása és a közszereplők bírálhatósága. Az  Abh.-
      ban  megállapított  fenti alkotmányos  követelményt  ezért  a
      következőkben foglaltak szerint tartja a jövőben irányadónak.
      Az  Abh. alkotmányos követelménye alapján a mindenki esetében
      alkalmazandó    becsületsértés   és    rágalmazás    törvényi
      tényállások  csak  az  Alkotmánybíróság  által  meghatározott
      szűkebb  keretek között alkalmazhatóak a közhatalmat gyakorló
      személyek  vagy  közszereplő politikusok védelmében.  A  Btk.
      179.   §-ában  foglalt  rágalmazás  bűncselekménye  kizárólag
      szándékosan  követhető el, és a szándékosság megállapításához
      elegendő,  ha  az elkövető tudata átfogja: az  állított  tény
      alkalmas a becsület csorbítására.

      Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Abh.  fent  hivatkozott
      alkotmányos követelménye nem jelenti azt, hogy a jogalkotónak
      a   Btk.-t   alkalmassá   kellene   tennie   arra,   hogy   a
      közszereplőkkel   szembeni  bírálat  esetén   gondatlanságból
      elkövetett rágalmazás miatt büntethető legyen az az elkövető,
      aki  azért  nem  tudott az általa állított  vagy  híresztelt,
      becsület csorbítására alkalmas tény valótlanságáról,  mert  a
      hivatása  vagy  foglalkozása alapján reá  irányadó  szabályok
      szerint  –  az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére  és
      címzettjeire   tekintettel   –   elvárható   figyelmet   vagy
      körültekintést  elmulasztotta. Ez ugyanis éppen  a  politikai
      véleménynyilvánításnak az Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésében
      foglalt szabadsága ellen hatna. Az Alkotmánybíróság ezért  az
      Abh-ban  megfogalmazott  alkotmányos  követelményt   a   most
      kifejtettekkel összhangban tartja fenn.

      3.3.  Az  Abh. rendelkező részében megfogalmazott alkotmányos
      követelményből  következően  szabálysértési  és   büntetőjogi
      felelősséggel   tartozik   az   országgyűlési   képviselő   a
      közhatalmat  nem  gyakorló személlyel, illetve  nem  valamely
      közszereplő politikussal szemben elkövetett rágalmazásért  és
      becsületsértésért.  A  jó  hírnév  és  becsület  védelmét   a
      parlamenti  vitának, és munkavégzésük során az  országgyűlési
      képviselőknek  is  tiszteletben  kell  tartaniuk,  a   jognak
      védelmet  kell  biztosítania a törvényhozás tagjai  által,  a
      közügyekkel    kapcsolatba   nem    hozható    esetekben    a
      magánszemélyek  és a közszereplő politikusok becsülete  ellen
      intézett támadásokkal szemben.

      A  Kjtv.  4.  §-a  támadott szövegrésze ezért  önmagában  nem
      alkotmánysértő,  hiszen a magánszemélyek  emberi  méltósághoz
      fűződő joga és – a fentiekben megfogalmazott kivételekkel – a
      közszereplő  politikusok  becsületének  védelme  érdekében  a
      közügyeket   nem   érintő   esetekben   szükséges   lehet   a
      véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozása.  A  Kjtv.  e
      rendelkezése   alapján   a  képviselő   a   nem   közszereplő
      politikussal szemben elkövetett rágalmazás és becsületsértés,
      valamint  a közszereplő politikust sértő, de nem a közügyeket
      érintő   kijelentését  követően  az  Alkotmány  61.   §   (1)
      bekezdése,  valamint  az Abh.-ban megfogalmazott  alkotmányos
      követelményeknek   megfelelően   vonható   felelősségre,   az
      Alkotmánybíróság  ezért a Kjtv. 4. §  „a  rágalmazásra  és  a
      becsületsértésre,”  szövegrészének megsemmisítésére  irányuló
      indítványt elutasította.

      4.  Az  Alkotmány  20. § (3) bekezdése a Kjtv.-ben  rögzített
      tartalommal biztosítja a képviselők számára a mentelmi jogot.
      Ez  azonban  nem  vezethet  a  mentelmi  jog  tartalmának   a
      kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő
      korlátozására.
      „A   demokratikus  társadalom  létezésének  és   fejlődésének
      nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi
      a  különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a
      közhatalom  működésének bírálatát.”  [Abh.,  ABH  1994,  219,
      229.]   Ennek  elsődleges  terepe  az  Országgyűlés,  így   a
      parlamenti  vita szükségtelen és alapjog sértő korlátok  közé
      szorításával    a    törvényhozó   testület    működési    és
      szólásszabadsága illúzióvá válhat.

      A magánszféra védelmét ugyan megbízatásuk gyakorlása során az
      országgyűlési képviselőknek is tiszteletben kell tartaniuk, a
      képviselői  immunitás  Kjtv.  4. §-ába  foglalt  becsületvédő
      korlátai azonban, amennyiben azok nem az Abh.-ban és a  jelen
      határozatban  foglalt alkotmányos tartalommal  érvényesülnek,
      alkalmasak  arra, hogy az országgyűlési képviselőt elriasszák
      az  adott  közérdekű információ közzétételétől,  és  lehetővé
      teszik  a  képviselők olyan cselekmények miatti  büntetőjogi,
      illetve   szabálysértési  eljárásban   történő   felelősségre
      vonását,  amelyek  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdése  és  az
      Alkotmány 27. §-a alapján védelemben részesülnek.
      Az Alkotmánybíróság ezért az Abh.-ban a jogalkalmazás számára
      megfogalmazott   alkotmányos   követelmény   alapján    jelen
      határozatában  kijelölte,  hogy  milyen  körben  alkalmazható
      alkotmányosan  a  Kjtv.  4.  §-ának  „a  rágalmazásra  és   a
      becsületsértésre,” szövegrésze, megállapítva, hogy e fordulat
      alapján   a  képviselői  felelősségmentesség  ki  kell   hogy
      terjedjen  az  országgyűlési képviselőnek a  képviselőtársát,
      más közhatalmat gyakorló személyt vagy közszereplő politikust
      érintő   –   a   közügyek   megvitatásával   kapcsolatos    –
      értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására. Ezen  túl,  az
      Alkotmánybíróság    megállapította:    a     mentelmi     jog
      felfüggesztésével   kapcsolatos   eljárás   során    irányadó
      alkotmányos   követelmény,  hogy  a   közszereplő   politikus
      becsületének  csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés,
      illetve  ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés  használata
      esetében a parlamenti képviselő mentelmi joga kizárólag akkor
      függeszthető  fel,  ha  a képviselő  tudta,  hogy  a  közlés,
      lényegét tekintve, valótlan.

      A  határozat  Magyar  Közlönyben  való  közzétételét  az  ügy
      jelentőségére tekintettel rendelte el az Alkotmánybíróság.
                              Dr. Holló András
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                                     
           Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Erdei Árpád                     Dr. Harmathy Attila
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                     
           Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
           alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
                                     
           Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
           alkotmánybíró                             alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        34/2004. (IX. 28.)
        Date of the decision:
        .
        09/28/2004
        .
        .