English

Hungarian
Ügyszám:
.
653/B/2000
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 34/2004. (IX. 28.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/490
.
A döntés kelte: Budapest, 09/28/2004
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a
      következő

                              határozatot:

      1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja:  az   országgyűlési
      képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-ának
      „a   rágalmazásra   és   a   becsületsértésre,”   szövegrésze
      alkalmazásánál  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdéséből  fakadó
      alkotmányos      követelmény,     hogy      a      képviselői
      felelősségmentesség kiterjedjen az országgyűlési képviselőnek
      a  képviselőtársát,  más közhatalmat gyakorló  személyt  vagy
      közszereplő  politikust  érintő – a  közügyek  megvitatásával
      kapcsolatos  – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására.
      A  mentelmi  jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárás  során
      irányadó  alkotmányos követelmény továbbá, hogy a közszereplő
      politikus  becsületének  csorbítására  alkalmas  tényállítás,
      híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés
      használata  esetében  a  parlamenti képviselő  mentelmi  joga
      kizárólag akkor függeszthető fel, ha a képviselő tudta,  hogy
      a közlés, lényegét tekintve, valótlan.

      2. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők
      jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-a „a
      rágalmazásra és a becsületsértésre,” szövegrésze
      alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
      irányuló indítványt elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                  Indokolás

                                     I.

        Az  Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett  az  országgyűlési
        képviselők  jogállásáról  szóló  1990.  évi  LV.  törvény  (a
        továbbiakban:   Kjtv.)  4.  §  második  mondatának   részbeni
        megsemmisítésére. Az indítványozó álláspontja  szerint  sérti
        az    Alkotmány   61.   §   (1)   bekezdésében    biztosított
        véleménynyilvánítási   szabadságot,   illetve   a   közérdekű
        információkhoz   való   hozzáférés   jogát   a   Kjtv.   azon
        rendelkezése, amely alapján a törvényhozó testület  tagjaként
        kifejtett tevékenysége során a képviselő felelősségre vonható
        az  általa közölt tény vagy vélemény miatt, ha az rágalmazást
        vagy  becsületsértést valósít meg. Az indítvány hangsúlyozza,
        „a   Magyar   Köztársaság  demokratikus   jogállamisága   nem
        jelentheti  azt, hogy a népszuverenitás joga alapján  eljáró,
        közérdeket szolgáló képviselő nem kérdőjelezheti meg a  jogot
        esetleg   sértő   közszereplők   magatartását”.   A   közélet
        tisztaságának  érdekében a közszereplők  kritikával  szembeni
        tűrőképessége  magasabb kell legyen,  mint  a  magánszemélyek
        esetében – véli az indítványozó.


                                     II.

        Az Alkotmánybíróság az Alkotmány alábbi rendelkezései alapján
        hozta meg határozatát:
        20.  § „(2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz
        érdekében végzik.
        (3) Az országgyűlési képviselőt – az országgyűlési képviselők
        jogállásáról  szóló  törvényben  szabályozottak   szerint   –
        mentelmi jog illeti meg.”
        „27.  §  Az  Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint  a
        nemzeti    és    etnikai   kisebbségi   jogok   országgyűlési
        biztosaihoz,  az Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a  Magyar
        Nemzeti  Bank  elnökéhez  kérdést, a  Kormányhoz,  a  Kormány
        bármely  tagjához  és a legfőbb ügyészhez  interpellációt  és
        kérdést intézhetnek a feladatkörükbe tartozó minden ügyben.”
        „61.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a
        szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

        A Kjtv.-nek az indítványozó által támadott rendelkezése:
        „4.  §  A  képviselő  és a volt képviselő  bíróság  vagy  más
        hatóság  előtt  nem  vonható felelősségre leadott  szavazata,
        továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt  tény
        vagy  vélemény  miatt.  Ez  a  mentesség  nem  vonatkozik  az
        államtitoksértésre,  a  rágalmazásra és  a  becsületsértésre,
        valamint a képviselők polgári jogi felelősségére.”
        A Kjtv. képviselői sérthetetlenséget biztosító rendelkezése:
        „5.  § (1) A képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe
        venni,    és    ellene   csak   az   Országgyűlés    előzetes
        hozzájárulásával     lehet     büntetőeljárást,      valamint
        szabálysértési  eljárást  indítani  vagy  folytatni,  továbbá
        büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni.”

        A  Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek  (a
        továbbiakban:    Btk.)   a   határozat   által    hivatkozott
        rendelkezései:

                                 Rágalmazás

        „179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására
        alkalmas  tényt  állít  vagy  híresztel,  vagy  ilyen  tényre
        közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ  el,  és
        egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy
        pénzbüntetéssel büntetendő.
        (2)  A  büntetés  két  évig terjedő  szabadságvesztés,  ha  a
        rágalmazást
        a) aljas indokból vagy célból,
        b) nagy nyilvánosság előtt,
        c) jelentős érdeksérelmet okozva
        követik el.”
                               Becsületsértés

        „180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
        a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának
        teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
        b) nagy nyilvánosság előtt
        a  becsület  csorbítására alkalmas kifejezést  használ,  vagy
        egyéb  ilyen  cselekményt követ el,  vétség  miatt  egy  évig
        terjedő   szabadságvesztéssel,   közérdekű   munkával    vagy
        pénzbüntetéssel büntetendő.
        (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést
        tettlegesen követi el.”

        A  szabálysértésekről  szóló 1999. évi  LXIX.  törvénynek  (a
        továbbiakban:   Szabs.  tv.)  a  határozat   által   említett
        rendelkezése:
                               Becsületsértés
        „138.  §  (1)  Aki  mással  szemben a  becsület  csorbítására
        alkalmas  kifejezést  használ vagy  egyéb  ilyen  cselekményt
        követ el, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”

                                    III.

        Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során   megvizsgálta   egyes
        alkotmányos    demokráciáknak   a   képviselői   immunitással
        kapcsolatos alkotmányos szabályozását, és figyelemmel volt az
        Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának a  parlamenti  képviselők
        szólásszabadságát érintő döntéseire.

        1.   A   parlamenti  élet  szabadságát  és   a   törvényhozók
        akaratnyilvánításának függetlenségét biztosító  jogintézmény,
        a parlamenti szólásszabadság „őshazája” Anglia, ahol 1541 óta
        az  a  király által megerősített jogintézmény, és amelyet  az
        1688-ben  született Bill of Rights 9. cikke a következőképpen
        garantált: „A parlamenti szólásszabadság, viták és  eljárások
        nem  képezhetik nyomozás vagy vád tárgyát a parlamenten kívül
        semmiféle bíróság vagy más intézmény előtt.” Az angol  jogban
        a   képviselők   szólásszabadsággal  kapcsolatos   ügyeit   a
        parlament fegyelmi jogkörében bírálja el. Az Egyesült Államok
        alkotmánya  I.  cikkének  6. bekezdése  lényegében  az  angol
        tradíciót  átvéve biztosítja a Kongresszus tagjai  számára  a
        mentelmi  jogot.  „A  hazaárulás, súlyos bűncselekmény,  vagy
        békebontás   eseteit  kivéve  szenátorok  és   képviselők   a
        Kongresszus  adott házának ülésszakán való részvétel  tartama
        alatt,  valamint  oda- és visszamenetelük  során  mentesek  a
        letartóztatástól; a Kongresszus házaiban tartott beszéd  vagy
        vita  miatt más helyen nem vonhatók felelősségre.” A mentelmi
        jog felfüggesztésének intézményét az amerikai jog nem ismeri,
        a  fenti alkotmányos rendelkezést is a bírói döntések  töltik
        meg tartalommal.

        2.  A  kontinentális  jogrendszerekben  ismert  mentelmi  jog
        kettős  természetű, egyrészt – anyagi jellegű  szabályként  –
        kizárja   a   képviselő   felelősségre   vonását   azért    a
        tevékenységéért,  amelyet  a törvényhozó  testület  tagjaként
        hivatásának  gyakorlása  során fejt ki  (felelősségmentesség,
        immunitás);  másrészt  –  eljárási jellegű  szabályként  –  a
        parlament   hozzájárulásától  teszi  függővé  a  felelősségre
        vonást   célzó   eljárás  megindítását   a   képviselő   azon
        tevékenységéért is, amelyet a törvényhozó testület tagja  nem
        e minőségében követ el (sérthetetlenség, inviolabilitás).
        A  képviselők immunitását az Alkotmánybíróság által  vizsgált
        európai  demokráciákban  az  alkotmány  szabályozza  és  azok
        többsége  nem  tartalmaz  a képviselői  felelősségmentességre
        vonatkozó szűkítéseket.
        Az  olasz  alkotmány 68. cikke, a spanyol alkotmány 71.  cikk
        (1) bekezdése, az osztrák alkotmány 57. cikk (1) bekezdése és
        58.  cikke, a francia alkotmány 26. cikke, és az ezzel szinte
        szó  szerint  megegyező belga alkotmány 58. cikke,  a  horvát
        alkotmány  75.  cikk (2) bekezdése, a szlovén  alkotmány  83.
        cikke és a bolgár alkotmány 69. cikke kivétel megfogalmazását
        mellőzve rendelkezik a képviselői immunitásról. Hasonlóképpen
        abszolút  képviselői immunitást biztosít a  norvég  alkotmány
        66. cikke, és az ír alkotmány 15.10 és 15.13 cikke.

        Vannak   azonban   olyan  európai  alkotmányok,   amelyek   a
        képviselői    felelősségmentességet   szűkítő    feltételeket
        fogalmaznak  meg. A lengyel alkotmány 105.  cikke  alapján  a
        képviselő  nem  vonható felelősségre e minőségében  kifejtett
        tevékenységéért,  mandátumának ideje alatt  és  azt  követően
        sem.  A  képviselő azonban felelősséggel tartozik a Szejmnek,
        és  a  Szejm hozzájárulásával a bíróság által is felelősségre
        vonható  harmadik  személyek jogainak megsértéséért.  A  lett
        alkotmány 28. cikke lehetővé teszi a képviselők bíróság  vagy
        más hatóság előtti felelősségre vonását abban az esetben,  ha
        a képviselő hivatali tevékenysége során tudatosan hamis, vagy
        a   magán-,   illetve  családi  életet  érintő  becsületsértő
        kijelentéseket terjeszt. A német alkotmány 46. cikke  alapján
        a  képviselőt nem lehet szavazata vagy a Szövetségi Gyűlésen,
        illetve  annak  bizottságában kinyilvánított véleménye  miatt
        bírói  vagy  más hatósági eljárás alá vonni, és nem  lehet  a
        Szövetségi Gyűlésen kívül egyéb módon felelősségre vonni.  Ez
        nem  vonatkozik  a becsületsértő tényállításokra.  Ez  utóbbi
        fordulat  visszautal a német büntetőtörvénykönyv 187.  §-ára,
        amely  alapján  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel  vagy
        pénzbüntetéssel  büntetendő az, aki  jobb  tudomása  ellenére
        mással   kapcsolatosan  olyan  valótlan  tényt   állít   vagy
        híresztel,  amely másokat megvető vagy a közfelfogás  szerint
        becsmérlő   tartalmú,  illetve  alkalmas  arra,  hogy   mások
        hitelét,   jó   hírnevét  veszélyeztesse.   A   bűncselekmény
        minősített  esete,  ha  a rágalmazásra a  nyilvánosság  előtt
        került   sor,   összejövetelen  hangzott  el   vagy   írásban
        terjesztette   az   elkövető.   A   rágalmazás   itt    tehát
        tényállításra  vonatkozik,  és az elkövetőnek  tudomása  kell
        legyen arról, hogy az általa közölt, illetve híresztelt  tény
        hamis.

        3.  Amint  az  a fentiek alapján megállapítható,  a  vizsgált
        alkotmányos   demokráciák   a   képviselői   mentelmi   jogot
        jellemzően alaptörvényükben garantálják és annak terjedelmét,
        tartalmát is alkotmányukban szabályozzák. Számos alkotmány  a
        képviselői  immunitást  nem szűkíti, a törvényhozás  tagjának
        minden  e minőségében tett kijelentését védelemben részesíti.
        Néhány   európai   demokrácia  alkotmányában   biztosítja   a
        képviselői  felelősségmentességet,  de  maga  az  alaptörvény
        fogalmaz   meg  bizonyos  kivételeket;  például  kiveszi   az
        immunitás   köréből   a   harmadik   személy   jogait   sértő
        megnyilvánulásokat, a magánszférát érintő kijelentéseket vagy
        a tudatosan valótlan állításokat.

        4.  A politikai véleménynyilvánítást, ezen belül a parlamenti
        szólásszabadságot  az Emberi Jogok Európai Egyezményének  10.
        cikke  is  védelemben  részesíti,  az  Emberi  Jogok  Európai
        Bíróságának   következetes   gyakorlata   alapján   pedig   a
        kormányzat cselekedete vagy mulasztása a törvényhozó, a bírói
        hatalom és a sajtó, valamint a közvélemény részéről is alapos
        vizsgálat  alá  vethető. A Castells-ügyben  az  Emberi  Jogok
        Európai Bírósága hangsúlyozta, hogy bár a véleménynyilvánítás
        szabadsága minden személy becses joga, az különösen fontos  a
        nép   által  választott  parlamenti  képviselő  számára,  aki
        képviseli    a   választópolgárokat,   jelzi   aggodalmaikat,
        védelmezi   érdekeiket.  Következésképpen,   az   ellenzékhez
        tartozó  parlamenti képviselő – mint az adott ügyben Castells
        – véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását a Bíróság a
        legszigorúbb  vizsgálatnak  veti  alá.  (Eur.  Court  H.  R.,
        Castells  v.  Spain, Judgment of 23 April 1992, Series  A  no
        236,  para  42.;  megerősíti: Eur. Court H. R.,  Piermont  v.
        France, Judgment of 27 April 1995, Series A no 314, para 76.)
        E  vizsgálat eredményeképpen az Emberi Jogok Európai Bírósága
        megállapította:  a  kormányzatot  bíráló  újságcikket  jegyző
        képviselővel   szemben   a   spanyol   állam   szükségtelenül
        alkalmazott büntetőjogi szankciót, megsértve ezzel az  Emberi
        Jogok  Európai Egyezményének a véleményszabadságot  biztosító
        10.  cikkét.  Kimondta  továbbá, hogy bár  Castells  szenátor
        megtehette   volna,  hogy  a  számára  korlátlan   immunitást
        biztosító parlamenti ülésen mondja el véleményét, a  kormányt
        bíráló  cikkét  egy  újságban tette  közzé,  ez  azonban  nem
        fosztja  meg őt a kormányzat bírálatára vonatkozó jogától.  A
        közelmúltban  született döntésében az  Emberi  Jogok  Európai
        Bírósága   ezt  megerősítette,  hozzátéve,  nem   csupán   az
        egyébként  korlátlan immunitást biztosító  parlamenti  beszéd
        esetében  indokolt a szólásszabadság különös  védelme,  hanem
        helyhatósági szinten is: a politikai vita fontos  helyszínéül
        szolgáló  közgyűléseken  és a helyi  önkormányzat  választott
        képviselőinek  az  ülésein. (Eur. Court H. R.,  Jerusalem  v.
        Austria,  Judgment of 27 February 2001, Reports of  Judgments
        and Decisions 2001-11, para 36-40.; megerősíti: Eur. Court H.
        R., Cordova v. Italy, Judgment of 30 January 2003, para 60.)

        A  parlamenti vita szabadságát, valamint a törvényhozó  és  a
        bírói   hatalom   elválasztásának  fontosságát   hangsúlyozva
        döntött  úgy az Emberi Jogok Európai Bírósága az  A.  v.  the
        United  Kingdom  ügyben, hogy nem sérti  az  Egyezmény  bírói
        úthoz  való  hozzáférést  biztosító  6.  cikkét  az  abszolút
        képviselői immunitás. (A. v. the United Kingdom, Judgment  of
        17 December 2002)

                                     IV.

        1.  Magyarországon a mentelmi jog érvényesülését hosszú ideig
        a  tanácskozási szabadság és a salvus conductus (a képviselők
        Országgyűlésen   való   szabad   megjelenése)   jogintézménye
        biztosította.  A  mentelmi  jog tételes  jogi  szabályozására
        először 1867-ben került sor, bár az 1867:XII. tc. 47-48. §-ai
        csak  az  Országgyűlés  közös  ügyek  tárgyalására  kiküldött
        bizottsága   tagjainak  a  mentelmi  jogát  szabályozták.   A
        mentelmi  jog fejlődésének egyik fontos állomása az ugyanezen
        év  november 18-án született házhatározat, amely hosszú időre
        meghatározta  a  mentelmi jog tartalmát. A  magyar  közjogban
        máig  hatóan  a  mentelmi jog forrásaként és  magyarázataként
        érvényesülő    házhatározat   biztosította    a    parlamenti
        szólásszabadságot, megállapítva, hogy „amit az  országgyűlési
        tag,  mint  olyan, a házban és a házon kívül mond vagy  tesz,
        azért  csak  az országgyűlés, és pedig annak azon háza  által
        vonathatik feleletre, melyhez tartozik”, és, hogy a képviselő
        egyéb cselekményei miatt csak a ház előzetes hozzájárulásával
        indulhat  eljárás.  A  mentelmi jog szokásjogi  szabályai  az
        1920:I.  tc.  3.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  Nemzetgyűlés
        tagjaira  is  alkalmazandók,  az  államhatalom  gyakorlásának
        ideiglenes rendezéséről szóló 1945:XI. tc. 2. § (1) bekezdése
        pedig  „a  nemzetgyűlés tagjai részére  ugyanazt  a  mentelmi
        jogot   biztosítja,  mint  aminőben  az  országgyűlés  tagjai
        részesülnek”.
        Az 1946. évi nemzetgyűlési Házszabály 1. §-a az 1945:XI. tc.-
        re  visszautalva garantálta a mentelmi jog anyagi szabályait,
        szabályozta  a mentelmi eljárás fontosabb kérdéseit,  továbbá
        önálló mentelmi bizottságot létesített (47. §).
        Az  Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel  megállapított
        szövege – bár tartalmazta a mentelmi jog anyagi szabályait  –
        csak  a  mentelmi  jog  egyik formáját,  a  sérthetetlenséget
        szabályozta.  Az  Alkotmány 20. §  (3)  bekezdésének  eredeti
        szövege  szerint: „Országgyűlési képviselőt  az  Országgyűlés
        hozzájárulása    nélkül    letartóztatni,     vagy     ellene
        büntetőeljárást  indítani – tettenérés esetét  kivéve  –  nem
        lehet.”
        Az  Alkotmány  szövegét  módosító  1990.  évi  LIV.  törvény,
        amelyet  a  Kjtv.-vel együtt alkotott meg az Országgyűlés,  a
        parlamentre   bízta  a  mentelmi  jog  teljes   körű,   –   a
        felelősségmentességet   is   magában   foglaló   –   korszerű
        szabályozását.

        A   legtöbb   alkotmánnyal   ellentétben   tehát   a   magyar
        alaptörvényben a törvényhozó hatalom kapott felhatalmazást az
        Alkotmányban  deklarált  mentelmi jog  valamennyi  anyagi  és
        eljárási   kérdésének  szabályozására.  Ez   a   szabályozási
        felhatalmazás   azonban  –  az  Alkotmánybíróság   megítélése
        szerint  –  nem jelentheti azt, hogy a mentelmi jog  törvényi
        koncepciója  függetlenedhet  az alkotmányos  rend  egészétől,
        jelen  ügyben  különösen az Alkotmány 8. § (2)  bekezdésétől,
        20.  §  (2) és (3) bekezdéseitől, 27. §-ától és a 61.  §  (1)
        bekezdésétől,  és nem vezethet a mentelmi jog  tartalmának  a
        kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő
        korlátozására.

        2.  Az  Alkotmány  20.  § (2) bekezdéséből  és  a  képviselői
        mandátum   megszűnésének  eseteit  felsoroló  20/A.   §   (1)
        bekezdéséből   levezethető   szabad   mandátumú   képviseleti
        rendszer  lényege a jogi értelemben a választóktól független,
        és  kizárólag a parlamenttől függő képviselői megbízatás.  Ez
        alapján a képviselő a parlamentben szabadon, meggyőződése  és
        lelkiismerete  alapján  foglal állást,  adja  le  szavazatát.
        Tevékenységéért  és  szavazatáért a  választók  a  megbízatás
        ideje  alatt  felelősségre nem vonhatják,  azaz  mandátuma  a
        parlament  teljes  idejére szól, a választók  által  meg  nem
        rövidíthető. [2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 37-
        38.]  A  képviselőnek ezt a parlamenti autonómiából következő
        függetlenségét   mindenekelőtt   a   mentelmi   jog   és   az
        összeférhetetlenség jogintézménye biztosítja.
        A   mentelmi  jog  a  képviselőt  a  törvényhozás   tagjaként
        megillető  olyan  jogosultság, amely a parlament  működésének
        szabadságát,  függetlenségét, a végrehajtó és  bírói  hatalom
        befolyásától  való  mentességét  biztosítja.  A  törvényhozói
        akarat  ugyanis  akkor  nyilvánulhat  meg  szabadon,   ha   a
        képviselőket e minőségükben végzett munkájuk és  ennek  során
        elhangzott   nyilatkozataik  miatt,  utólag,  a   törvényhozó
        hatalmon kívül más felelősségre nem vonhatja.

        „A  mentelmi  jog  az  országgyűlési  képviselői  jogálláshoz
        fűződő  jog, a képviselőt nem állampolgári, hanem  képviselői
        minőségében, az Országgyűlés tagjaként megillető jogosultság.
        Olyan  jog, amelyet bár a képviselő jogaként fogalmaz meg  az
        Alkotmány, az Országgyűlés védelmét is szolgálja más  hatalmi
        ágakkal  szemben. A mentelmi jog ugyan a képviselő  személyes
        jogaként   jelenik   meg,  e  jogával  a   képviselő   mégsem
        rendelkezhet, mentelmi jogáról a képviselő – a szabálysértési
        eljárás  kivételével  – nem mondhat le,  mentelmi  jogára  az
        eljárás  során  hivatkoznia  kell.  A  mentelmi  jog  feletti
        rendelkezés,    a   mentelmi   jog   felfüggesztése    –    a
        sérthetetlenség körében, ahol erre a Kjtv. lehetőséget ad – a
        parlament joga.” 65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH  1992,
        289, 291-292.]
        Az  Alkotmány  20.  § (3) bekezdése szerint az  országgyűlési
        képviselőt – a Kjtv.-ben szabályozottak szerint – illeti  meg
        a  mentelmi jog. A Kjtv. 4. §-a alapján a felelősségmentesség
        a  képviselői minőségben végzett munkára vonatkozik; [7/1997.
        (II. 28.) AB határozat, ABH 1997, 72, 75.] leadott szavazata,
        továbbá  a  megbízatásának gyakorlása során közölt tény  vagy
        vélemény  miatt  a  képviselő mentelmi joga nem  függeszthető
        fel.   A   Kjtv.   három  bűncselekmény  –  államtitoksértés,
        rágalmazás, becsületsértés – törvényi tényállását megvalósító
        cselekményt  és  a  polgári  jogi  felelősséget  kiveszi   az
        immunitás köréből.
        Az  Országgyűlés  e  törvényi rendelkezést értelmező  1/1991.
        (XII.  4.)  elvi állásfoglalása szerint ezekben az  esetekben
        nincs  anyagi  jogi  akadálya  a  felelősségre  vonásnak.  Az
        Országgyűlés    a    Mentelmi,    összeférhetetlenségi     és
        mandátumvizsgáló     bizottság    határozati     javaslatának
        tárgyalását   követően   –   mint   sajátos   „ítélőszék”   –
        határozatban   hoz   döntést   a   jelen   lévő    képviselők
        kétharmadának  szavazatával  a  képviselő  mentelmi   jogának
        fenntartásáról, illetve felfüggesztéséről.

                                     V.

        Az  Alkotmánybíróságnak jelen ügyben arról kellett  döntenie,
        hogy     alkotmányosan     indokolható-e     a     képviselői
        felelősségmentesség  köréből  kiemelni  a  becsületsértés  és
        rágalmazás  bűncselekményi alakzatainak valamennyi  formáját,
        továbbá a becsületsértés szabálysértési cselekményét.

        1.  Az  Alkotmánynak  a  véleményszabadságot,  ezen  belül  a
        közügyek  szabad megvitatását biztosító 61. § (1)  bekezdését
        korlátozza   a  képviselői  felelősségmentességet  megszorító
        Kjtv. 4. § második mondata.
        A  szabad  véleménynyilvánítás jogának a kitüntetett szerepét
        és    anyajog   jellegét   az   Alkotmánybíróság   már   több
        határozatában   megerősítette,  hangsúlyozva,   hogy   ez   a
        kitüntetett szerep nem vezet arra, hogy a véleménynyilvánítás
        szabadságához  fűződő  alapjog  korlátozhatatlan  lenne,   de
        mindenképpen  azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz
        való  jognak  valójában igen kevés joggal szemben  kell  csak
        engednie,  a  véleményszabadság  tehát  törvénnyel  is   csak
        kivételesen  és  szűk körben korlátozható egy  másik  alapjog
        vagy egyéb alkotmányos érték védelmében. 30/1992. (V. 26.) AB
        határozat,  ABH 1992, 167.; 33/1998. (VI. 25.) AB  határozat,
        ABH  1998,  256.; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000,  713.;
        37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293.; 13/2001.  (V.
        14.)  AB  határozat, ABH 2001, 177.; 57/2001. (XII.  17.)  AB
        határozat,  ABH 2001, 484.; 50/2003. (XI. 5.)  AB  határozat,
        ABH  2003,  566,  576.; 18/2004. (V. 25.) AB  határozat,  ABK
        2004. május, 393, 396.]
        A    parlamenti    szólásszabadság   a    véleménynyilvánítás
        szabadságának lényeges alkotóeleme, amely az Alkotmány 61.  §
        (1)    bekezdésének    védelme   alatt    áll.    A    szabad
        véleménynyilvánítás   érvényesülésének    kiemelten    fontos
        helyszíne az Országgyűlés, az a terep, ahol az ország  sorsát
        közvetlenül    érintő    ügyekben   érvek    és    ellenérvek
        felsorakoztatását  követően  döntést  hoznak  a   képviselők.
        Alkotmányos  törvényalkotás nem képzelhető  el  a  parlamenti
        tanácskozás   nyilvánossága  és  a  képviselői  felszólalások
        szabadsága nélkül. A valódi nyilvános vita létrejöttét és  az
        azt    követően   kialakult   törvényhozói   akarat    szabad
        kinyilvánítását   azonban  veszélyezteti   a   képviselőt   a
        parlamenti   vitában  tett  kijelentése   miatti   széleskörű
        büntetőjogi (szabálysértési) felelősségre vonás lehetősége. A
        parlamenti szólásszabadság egyik legfőbb garanciája  éppen  a
        mentelmi  jog, amely biztosítja, hogy a képviselők  az  attól
        való   félelem  nélkül  vitathassák  a  közügyeket,  hogy   a
        parlamentben  elmondottakat később  felhasználhatják  ellenük
        egy büntető vagy polgári ügyben indult eljárás során.
        Emellett a parlamenti képviselők feladatai, ezen belül  is  a
        végrehajtó    hatalom    feletti   ellenőrzés    „zavartalan,
        befolyásmentes  ellátásához fűződő  állami  érdek”  [60/1994.
        (XII.  24.)  AB határozat, ABH 1994, 342, 363.]  indokolja  a
        képviselők  ebbéli  minőségükben  tett  megnyilatkozásaik  és
        cselekedeteik  miatti  korlátozott felelősségre  vonását.  Az
        országgyűlési  képviselők  tevékenységüket  a  köz  érdekében
        végzik.   [Alkotmány  20.  §  (2)  bekezdés]   A   képviselők
        feladatának   egyik   fontos  része  a   végrehajtó   hatalom
        ellenőrzése,  amelynek megfelelő ellátásához nélkülözhetetlen
        a  szükséges  közérdekű információkhoz való  hozzáférés.  Ezt
        szolgálja  többek között az Alkotmány 27. §-ában  biztosított
        azon  jog,  amely  alapján  az  országgyűlési  képviselők   a
        kormányhoz,  annak  bármely tagjához és a  legfőbb  ügyészhez
        bármely,  a  feladatkörükbe tartozó ügyben interpellációt  és
        kérdést, az országgyűlési biztosokhoz, az Állami Számvevőszék
        elnökéhez  és  a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez pedig  kérdést
        intézhetnek.

        A  közügyek szabad parlamenti megvitatása tehát, ahogyan  azt
        az Alkotmánybíróság már korábban is hangsúlyozta, „egyfelől a
        megfelelő törvényalkotás egyik nélkülözhetetlen előfeltétele.
        Másfelől  a szabad parlamenti vita hozzájárul ahhoz,  hogy  a
        választópolgárok megfelelő képet alkossanak az  országgyűlési
        képviselők    és    más   fontos   közjogi    tisztségviselők
        tevékenységéről,  és  kellő információk  birtokában  vegyenek
        részt   a   politikai   diskurzusban  és   döntéshozatalban.”
        [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 576.]

        2.  A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban foglaltak alapján  az
        emberi  méltósághoz való jog a véleménynyilvánítási szabadság
        korlátja  lehet. (ABH 1992, 167, 174.) Az Alkotmánybíróság  a
        8/1990.  (IV.  23.)  AB határozata óta az emberi  méltósághoz
        való   jogot  az  ún.  „általános  személyiségi  jog”   egyik
        megfogalmazásának tekinti, amely általános  személyiségi  jog
        egyik  aspektusa  a magánszféra védelme és a becsületvédelem.
        Becsületvédelmi jogi eszközöket a polgári,  a  büntető  és  a
        szabálysértési  jogban  is  találunk,  és  ahogyan  arra   az
        Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban  utalt,  „az  emberi  méltóság
        kitüntetett  szerepe miatt a jogi felelősség rendjében  végső
        eszközként   igénybe  vehető  büntetőjog  sem  tekinthető   –
        általánosságban – aránytalanul súlyos reagálásnak  az  egyént
        becsületében  sértő  magatartások tekintetében”.  (ABH  1994,
        219,  229.)  Ugyanezen határozat azonban arra is  felhívta  a
        figyelmet, hogy a becsület és a jó hírnév védelme, valamint a
        közügyek szabad vitathatóságának egymásra tekintettel történő
        értékelése  alapján  a  véleménynyilvánítás  szabadsága  csak
        kisebb  mértékben  korlátozható a közhatalom  gyakorlóinak  a
        védelmében,   illetve  arra,  hogy  „a   közügyek   nyilvános
        megvitatása  területén a véleménynyilvánítási szabadság  mint
        alkotmányos   alapjog  és  az  alapjogot  a   becsületvédelem
        általános  büntetőjogi szabályaival vagy külön tényállásokkal
        korlátozó   eszközrendszer  viszonyát  tekintve  az   európai
        demokratikus országok joggyakorlatának trendje egyértelműen a
        büntetőjogi    eszközök    háttérbe    szorulása     és     a
        véleménynyilvánítási   szabadság   felértékelődése   irányába
        mutat”.  [36/1994.  (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994,  219,
        224.]
        A   Kjtv.  4.  §  kifogásolt  fordulatának  beiktatásával   a
        jogalkotó  a  becsület  védelmének  érdekében  korlátozta   a
        parlamenti    képviselők    politikai    véleménynyilvánítási
        szabadságát.   Az   Alkotmánybíróság  a   következőkben   azt
        vizsgálta  meg,  hogy  a  Kjtv.  4.  §  második  mondata   „a
        rágalmazásra  és  a  becsületsértésre,”  szövegrésze  alapján
        milyen     magatartásokat    nem     véd     a     képviselői
        felelősségmentesség és hogy indokolható-e alkotmányosan  ezen
        magatartások     esetében     a    szabálysértési/büntetőjogi
        felelősséggel való fenyegetés.

        A Kjtv. 4. §-a kifogásolt fordulatát más jogágak törvényei: a
        Btk.  és  Szabs. tv. rendelkezései töltik meg tartalommal.  A
        támadott   jogszabályi   szöveg   („a   rágalmazásra   és   a
        becsületsértésre,”)  értelme csak az  utalt  szabályok  (Btk.
        179.  §,  180.  §;  Szabs. tv. 138. §)  figyelembe  vételével
        határozható   meg.   Arra  nézve,  hogy   a   rágalmazás   és
        becsületsértés  törvényi tényállások  miképpen  alkalmazhatók
        alkotmányosan    a    közszereplő    politikusokat     érintő
        véleménynyilvánításra, a 36/1994. (VI. 24.) AB  határozat  (a
        továbbiakban:   Abh.)  ad  iránymutatást.  Az   országgyűlési
        képviselők  büntetőjogi  felelősségmentessége  tartalmának  a
        meghatározásához  ezért elengedhetetlen  az  Abh.  rendelkező
        részében  megfogalmazott alkotmányos követelmények figyelembe
        vétele.  A  jelen  ügyet  tehát az Alkotmánybíróság  az  Abh.
        alkotmányos követelményeinek logikáját követve bírálta el.

        Az  Abh.  (az  alapul  szolgáló konkrét ügyből  fakadóan)  az
        „elkövetői”  oldalon alapvetően az újságírókra, a  „sértetti”
        oldalon  a  közszereplő politikusokra helyezte  a  hangsúlyt.
        Jelen   ügyben   az  „elkövetői”  oldalon  az   országgyűlési
        képviselők  állnak,  a „sértetti” oldalon  pedig  közszereplő
        politikusok  (adott  esetben  országgyűlési  képviselők)   is
        állhatnak. Vagyis a közös pont a „sértetti” oldal.  Az,  hogy
        az  elkövetők  jelen  esetben országgyűlési  képviselők,  nem
        jelenti  azt,  hogy  az  Abh.  alkotmányos  követelményei   a
        közszereplő   politikusok  bírálatát  illetően  ne   volnának
        alkalmazandók,  az  Abh.  rendelkező részében  megfogalmazott
        követelmények  ugyanis  az  adott  konkrét  ügyön   túlmutató
        megállapításokat   tartalmaznak  annak  érdekében,   hogy   a
        közszereplők   szabadon   bírálhatóak,   a   közügyek   pedig
        kibeszélhetőek  legyenek.  Az  Abh.  a  speciális   sértettek
        (hatóság,   hivatalos  személyek,  közszereplő   politikusok)
        vonatkozásában   különbséget  tett  az   értékítélet   és   a
        ténymegállapítás   közlésével   megvalósuló   bűncselekmények
        között,  büntethetetlenné  nyilvánítva  az  előbbit  és  csak
        bizonyos esetekben büntethetővé téve az utóbbit.

        3.1.   Az   Abh.-ban  megállapított  alkotmányos  követelmény
        alapján   a  hatóság  vagy  hivatalos  személy,  valamint   a
        közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas –  e
        minőségére  tett – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás
        alkotmányosan nem büntethető. (ABH 1994, 219.)
        Ez  azt  jelenti,  hogy  az  országgyűlési  képviselő  az   e
        minőségében  (az  Országgyűlés plénuma előtt vagy  bizottsági
        ülésen)  tett becsületsértő kijelentés miatt, ha e kijelentés
        sértettje  egy másik országgyűlési képviselő vagy közszereplő
        politikus,   büntetőjogilag  felelősségre  nem   vonható.   A
        parlamenti  szólásszabadság körébe tartozik, ha  a  képviselő
        képviselőtársa     (vagy    más    közszereplő     politikus)
        megbízatásával, illetve kormányzati munkájával összefüggésben
        tesz  becsületsértő  kijelentést. Az Abh.  fenti  alkotmányos
        követelményéből  következően  –  a  tettleges  becsületsértés
        esetét  kivéve  – a képviselővel és más közhatalmat  gyakorló
        vagy    egyéb   módon   közszereplő   politikussal    szemben
        becsületsértés  a  Btk.  180. § (1)  a)  pontja  alapján  nem
        követhető  el.  Ez visszavezethető azon alkotmányos  tételre,
        hogy   a   szabad  véleménynyilvánítás  „különleges  védelmet
        követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását,
        a  közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló
        személyek tevékenységét érinti”. (ABH 1994, 219, 228.)
        A  Btk.-ban büntetni rendelt becsületsértés és a későbbiekben
        hivatkozott   rágalmazás  törvényi  tényállása  az   Abh.-ban
        megállapított,  és  jelen  határozatban  tovább  részletezett
        alkotmányos    tartalommal   kell   hogy   érvényesüljön    a
        jogalkalmazói gyakorlatban.

        3.2.1. Az Abh. alapján a becsület csorbítására alkalmas
        tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül
        utaló kifejezés használata csak akkor büntethető, ha a
        becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő,
        illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a
        közlés, lényegét tekintve, valótlan vagy azért nem tudott
        annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása
        alapján reá irányadó szabályok szerint – az adott állítás
        tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel –
        elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. (ABH
        1994, 219.)
        Ezen alkotmányos követelmény első fordulatának megfelelően  a
        képviselő   a   képviselőtársát,  más  közhatalmat   gyakorló
        személyt  vagy  közszereplő politikust  érintő  becsületsértő
        tényállításai közül csupán a tudatosan valótlan  állításokért
        vonható  felelősségre büntetőjogilag. Az Abh.  ugyanis  –  az
        Alkotmány   61.   §  (1)  bekezdésében  garantált   politikai
        véleménynyilvánítás érvényesülése érdekében – meghatározta  a
        Btk.  179.  §  és a Btk. 180. § alkotmányos tartalmát,  és  a
        jogalkalmazónak   ezt  figyelembe  véve   kell   eljárnia   a
        közszereplő  politikusokat  érintő,  közügyekkel  kapcsolatos
        ügyek elbírásakor.
        3.2.2.  Az  Abh.-ban  megfogalmazott alkotmányos  követelmény
        alapján  a  közszereplő politikusokkal szembeni becsületsértő
        tényállítás esetében abban az esetben is büntethető volna  az
        elkövető, ha a tény valótlanságáról azért nem tudott, mert  a
        tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta.
        Az  Alkotmánybíróság jelen határozatában megerősíti,  hogy  a
        közügyekre  vonatkozó véleménynyilvánítási és  sajtószabadság
        alkotmányos  értéktartalma kiemelkedően magas,  az  Alkotmány
        61. § (1) bekezdésének egyik lényegi eleme ugyanis a közügyek
        szabad megvitatása és a közszereplők bírálhatósága. Az  Abh.-
        ban  megállapított  fenti alkotmányos  követelményt  ezért  a
        következőkben foglaltak szerint tartja a jövőben irányadónak.
        Az  Abh. alkotmányos követelménye alapján a mindenki esetében
        alkalmazandó    becsületsértés   és    rágalmazás    törvényi
        tényállások  csak  az  Alkotmánybíróság  által  meghatározott
        szűkebb  keretek között alkalmazhatóak a közhatalmat gyakorló
        személyek  vagy  közszereplő politikusok védelmében.  A  Btk.
        179.   §-ában  foglalt  rágalmazás  bűncselekménye  kizárólag
        szándékosan  követhető el, és a szándékosság megállapításához
        elegendő,  ha  az elkövető tudata átfogja: az  állított  tény
        alkalmas a becsület csorbítására.

        Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Abh.  fent  hivatkozott
        alkotmányos követelménye nem jelenti azt, hogy a jogalkotónak
        a   Btk.-t   alkalmassá   kellene   tennie   arra,   hogy   a
        közszereplőkkel   szembeni  bírálat  esetén   gondatlanságból
        elkövetett rágalmazás miatt büntethető legyen az az elkövető,
        aki  azért  nem  tudott az általa állított  vagy  híresztelt,
        becsület csorbítására alkalmas tény valótlanságáról,  mert  a
        hivatása  vagy  foglalkozása alapján reá  irányadó  szabályok
        szerint  –  az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére  és
        címzettjeire   tekintettel   –   elvárható   figyelmet   vagy
        körültekintést  elmulasztotta. Ez ugyanis éppen  a  politikai
        véleménynyilvánításnak az Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt szabadsága ellen hatna. Az Alkotmánybíróság ezért  az
        Abh-ban  megfogalmazott  alkotmányos  követelményt   a   most
        kifejtettekkel összhangban tartja fenn.

        3.3.  Az  Abh. rendelkező részében megfogalmazott alkotmányos
        követelményből  következően  szabálysértési  és   büntetőjogi
        felelősséggel   tartozik   az   országgyűlési   képviselő   a
        közhatalmat  nem  gyakorló személlyel, illetve  nem  valamely
        közszereplő politikussal szemben elkövetett rágalmazásért  és
        becsületsértésért.  A  jó  hírnév  és  becsület  védelmét   a
        parlamenti  vitának, és munkavégzésük során az  országgyűlési
        képviselőknek  is  tiszteletben  kell  tartaniuk,  a   jognak
        védelmet  kell  biztosítania a törvényhozás tagjai  által,  a
        közügyekkel    kapcsolatba   nem    hozható    esetekben    a
        magánszemélyek  és a közszereplő politikusok becsülete  ellen
        intézett támadásokkal szemben.

        A  Kjtv.  4.  §-a  támadott szövegrésze ezért  önmagában  nem
        alkotmánysértő,  hiszen a magánszemélyek  emberi  méltósághoz
        fűződő joga és – a fentiekben megfogalmazott kivételekkel – a
        közszereplő  politikusok  becsületének  védelme  érdekében  a
        közügyeket   nem   érintő   esetekben   szükséges   lehet   a
        véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozása.  A  Kjtv.  e
        rendelkezése   alapján   a  képviselő   a   nem   közszereplő
        politikussal szemben elkövetett rágalmazás és becsületsértés,
        valamint  a közszereplő politikust sértő, de nem a közügyeket
        érintő   kijelentését  követően  az  Alkotmány  61.   §   (1)
        bekezdése,  valamint  az Abh.-ban megfogalmazott  alkotmányos
        követelményeknek   megfelelően   vonható   felelősségre,   az
        Alkotmánybíróság  ezért a Kjtv. 4. §  „a  rágalmazásra  és  a
        becsületsértésre,”  szövegrészének megsemmisítésére  irányuló
        indítványt elutasította.

        4.  Az  Alkotmány  20. § (3) bekezdése a Kjtv.-ben  rögzített
        tartalommal biztosítja a képviselők számára a mentelmi jogot.
        Ez  azonban  nem  vezethet  a  mentelmi  jog  tartalmának   a
        kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő
        korlátozására.
        „A   demokratikus  társadalom  létezésének  és   fejlődésének
        nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi
        a  különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a
        közhatalom  működésének bírálatát.”  [Abh.,  ABH  1994,  219,
        229.]   Ennek  elsődleges  terepe  az  Országgyűlés,  így   a
        parlamenti  vita szükségtelen és alapjog sértő korlátok  közé
        szorításával    a    törvényhozó   testület    működési    és
        szólásszabadsága illúzióvá válhat.

        A magánszféra védelmét ugyan megbízatásuk gyakorlása során az
        országgyűlési képviselőknek is tiszteletben kell tartaniuk, a
        képviselői  immunitás  Kjtv.  4. §-ába  foglalt  becsületvédő
        korlátai azonban, amennyiben azok nem az Abh.-ban és a  jelen
        határozatban  foglalt alkotmányos tartalommal  érvényesülnek,
        alkalmasak  arra, hogy az országgyűlési képviselőt elriasszák
        az  adott  közérdekű információ közzétételétől,  és  lehetővé
        teszik  a  képviselők olyan cselekmények miatti  büntetőjogi,
        illetve   szabálysértési  eljárásban   történő   felelősségre
        vonását,  amelyek  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdése  és  az
        Alkotmány 27. §-a alapján védelemben részesülnek.
        Az Alkotmánybíróság ezért az Abh.-ban a jogalkalmazás számára
        megfogalmazott   alkotmányos   követelmény   alapján    jelen
        határozatában  kijelölte,  hogy  milyen  körben  alkalmazható
        alkotmányosan  a  Kjtv.  4.  §-ának  „a  rágalmazásra  és   a
        becsületsértésre,” szövegrésze, megállapítva, hogy e fordulat
        alapján   a  képviselői  felelősségmentesség  ki  kell   hogy
        terjedjen  az  országgyűlési képviselőnek a  képviselőtársát,
        más közhatalmat gyakorló személyt vagy közszereplő politikust
        érintő   –   a   közügyek   megvitatásával   kapcsolatos    –
        értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására. Ezen  túl,  az
        Alkotmánybíróság    megállapította:    a     mentelmi     jog
        felfüggesztésével   kapcsolatos   eljárás   során    irányadó
        alkotmányos   követelmény,  hogy  a   közszereplő   politikus
        becsületének  csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés,
        illetve  ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés  használata
        esetében a parlamenti képviselő mentelmi joga kizárólag akkor
        függeszthető  fel,  ha  a képviselő  tudta,  hogy  a  közlés,
        lényegét tekintve, valótlan.

        A  határozat  Magyar  Közlönyben  való  közzétételét  az  ügy
        jelentőségére tekintettel rendelte el az Alkotmánybíróság.
                                Dr. Holló András
                           az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
             Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Erdei Árpád                     Dr. Harmathy Attila
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
             Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
             alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró
                                       
             Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
             alkotmánybíró                             alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Article 4 of Act LV of 1990 on the legal status of members of parliament according to which, during their activity, members of parliament could be held responsible for their statements of fact or value judgment
          Number of the Decision:
          .
          34/2004. (IX. 28.)
          Date of the decision:
          .
          09/28/2004
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2004-3-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0034_2004.pdfen_0034_2004.pdf