English
	Hungarian

Ügyszám: .	653/B/2000
Előadó alkotmánybíró: Kukorelli István Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 34/2004. (IX. 28.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2004/490 .

A döntés kelte: Budapest, 09/28/2004 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő                         határozatot: 1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja:  az   országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-ának „a   rágalmazásra   és   a   becsületsértésre,”   szövegrésze alkalmazásánál  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdéséből  fakadó alkotmányos      követelmény,     hogy      a      képviselői felelősségmentesség kiterjedjen az országgyűlési képviselőnek a  képviselőtársát,  más közhatalmat gyakorló  személyt  vagy közszereplő  politikust  érintő – a  közügyek  megvitatásával kapcsolatos  – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására. A  mentelmi  jog felfüggesztésével kapcsolatos eljárás  során irányadó  alkotmányos követelmény továbbá, hogy a közszereplő politikus  becsületének  csorbítására  alkalmas  tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata  esetében  a  parlamenti képviselő  mentelmi  joga kizárólag akkor függeszthető fel, ha a képviselő tudta,  hogy a közlés, lényegét tekintve, valótlan. 2. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény 4. §-a „a rágalmazásra és a becsületsértésre,” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. Az  Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett  az  országgyűlési képviselők  jogállásáról  szóló  1990.  évi  LV.  törvény  (a továbbiakban:   Kjtv.)  4.  §  második  mondatának   részbeni megsemmisítésére. Az indítványozó álláspontja  szerint  sérti az    Alkotmány   61.   §   (1)   bekezdésében    biztosított véleménynyilvánítási   szabadságot,   illetve   a   közérdekű információkhoz   való   hozzáférés   jogát   a   Kjtv.   azon rendelkezése, amely alapján a törvényhozó testület  tagjaként kifejtett tevékenysége során a képviselő felelősségre vonható az  általa közölt tény vagy vélemény miatt, ha az rágalmazást vagy  becsületsértést valósít meg. Az indítvány hangsúlyozza, „a   Magyar   Köztársaság  demokratikus   jogállamisága   nem jelentheti  azt, hogy a népszuverenitás joga alapján  eljáró, közérdeket szolgáló képviselő nem kérdőjelezheti meg a  jogot esetleg   sértő   közszereplők   magatartását”.   A   közélet tisztaságának  érdekében a közszereplők  kritikával  szembeni tűrőképessége  magasabb kell legyen,  mint  a  magánszemélyek esetében – véli az indítványozó.                              II. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány alábbi rendelkezései alapján hozta meg határozatát: 20.  § „(2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik. (3) Az országgyűlési képviselőt – az országgyűlési képviselők jogállásáról  szóló  törvényben  szabályozottak   szerint   – mentelmi jog illeti meg.” „27.  §  Az  Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint  a nemzeti    és    etnikai   kisebbségi   jogok   országgyűlési biztosaihoz,  az Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a  Magyar Nemzeti  Bank  elnökéhez  kérdést, a  Kormányhoz,  a  Kormány bármely  tagjához  és a legfőbb ügyészhez  interpellációt  és kérdést intézhetnek a feladatkörükbe tartozó minden ügyben.” „61.  §  (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga  van  a szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.” A Kjtv.-nek az indítványozó által támadott rendelkezése: „4.  §  A  képviselő  és a volt képviselő  bíróság  vagy  más hatóság  előtt  nem  vonható felelősségre leadott  szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt  tény vagy  vélemény  miatt.  Ez  a  mentesség  nem  vonatkozik  az államtitoksértésre,  a  rágalmazásra és  a  becsületsértésre, valamint a képviselők polgári jogi felelősségére.” A Kjtv. képviselői sérthetetlenséget biztosító rendelkezése: „5.  § (1) A képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni,    és    ellene   csak   az   Országgyűlés    előzetes hozzájárulásával     lehet     büntetőeljárást,      valamint szabálysértési  eljárást  indítani  vagy  folytatni,  továbbá büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni.” A  Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénynek  (a továbbiakban:    Btk.)   a   határozat   által    hivatkozott rendelkezései:                          Rágalmazás „179. § (1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas  tényt  állít  vagy  híresztel,  vagy  ilyen  tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ  el,  és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2)  A  büntetés  két  évig terjedő  szabadságvesztés,  ha  a rágalmazást a) aljas indokból vagy célból, b) nagy nyilvánosság előtt, c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.”                        Becsületsértés „180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben, b) nagy nyilvánosság előtt a  becsület  csorbítására alkalmas kifejezést  használ,  vagy egyéb  ilyen  cselekményt követ el,  vétség  miatt  egy  évig terjedő   szabadságvesztéssel,   közérdekű   munkával    vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.” A  szabálysértésekről  szóló 1999. évi  LXIX.  törvénynek  (a továbbiakban:   Szabs.  tv.)  a  határozat   által   említett rendelkezése:                        Becsületsértés „138.  §  (1)  Aki  mással  szemben a  becsület  csorbítására alkalmas  kifejezést  használ vagy  egyéb  ilyen  cselekményt követ el, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.”                             III. Az   Alkotmánybíróság  eljárása  során   megvizsgálta   egyes alkotmányos    demokráciáknak   a   képviselői   immunitással kapcsolatos alkotmányos szabályozását, és figyelemmel volt az Emberi  Jogok  Európai  Bíróságának a  parlamenti  képviselők szólásszabadságát érintő döntéseire. 1.   A   parlamenti  élet  szabadságát  és   a   törvényhozók akaratnyilvánításának függetlenségét biztosító  jogintézmény, a parlamenti szólásszabadság „őshazája” Anglia, ahol 1541 óta az  a  király által megerősített jogintézmény, és amelyet  az 1688-ben  született Bill of Rights 9. cikke a következőképpen garantált: „A parlamenti szólásszabadság, viták és  eljárások nem  képezhetik nyomozás vagy vád tárgyát a parlamenten kívül semmiféle bíróság vagy más intézmény előtt.” Az angol  jogban a   képviselők   szólásszabadsággal  kapcsolatos   ügyeit   a parlament fegyelmi jogkörében bírálja el. Az Egyesült Államok alkotmánya  I.  cikkének  6. bekezdése  lényegében  az  angol tradíciót  átvéve biztosítja a Kongresszus tagjai  számára  a mentelmi  jogot.  „A  hazaárulás, súlyos bűncselekmény,  vagy békebontás   eseteit  kivéve  szenátorok  és   képviselők   a Kongresszus  adott házának ülésszakán való részvétel  tartama alatt,  valamint  oda- és visszamenetelük  során  mentesek  a letartóztatástól; a Kongresszus házaiban tartott beszéd  vagy vita  miatt más helyen nem vonhatók felelősségre.” A mentelmi jog felfüggesztésének intézményét az amerikai jog nem ismeri, a  fenti alkotmányos rendelkezést is a bírói döntések  töltik meg tartalommal. 2.  A  kontinentális  jogrendszerekben  ismert  mentelmi  jog kettős  természetű, egyrészt – anyagi jellegű  szabályként  – kizárja   a   képviselő   felelősségre   vonását   azért    a tevékenységéért,  amelyet  a törvényhozó  testület  tagjaként hivatásának  gyakorlása  során fejt ki  (felelősségmentesség, immunitás);  másrészt  –  eljárási jellegű  szabályként  –  a parlament   hozzájárulásától  teszi  függővé  a  felelősségre vonást   célzó   eljárás  megindítását   a   képviselő   azon tevékenységéért is, amelyet a törvényhozó testület tagja  nem e minőségében követ el (sérthetetlenség, inviolabilitás). A  képviselők immunitását az Alkotmánybíróság által  vizsgált európai  demokráciákban  az  alkotmány  szabályozza  és  azok többsége  nem  tartalmaz  a képviselői  felelősségmentességre vonatkozó szűkítéseket. Az  olasz  alkotmány 68. cikke, a spanyol alkotmány 71.  cikk (1) bekezdése, az osztrák alkotmány 57. cikk (1) bekezdése és 58.  cikke, a francia alkotmány 26. cikke, és az ezzel szinte szó  szerint  megegyező belga alkotmány 58. cikke,  a  horvát alkotmány  75.  cikk (2) bekezdése, a szlovén  alkotmány  83. cikke és a bolgár alkotmány 69. cikke kivétel megfogalmazását mellőzve rendelkezik a képviselői immunitásról. Hasonlóképpen abszolút  képviselői immunitást biztosít a  norvég  alkotmány 66. cikke, és az ír alkotmány 15.10 és 15.13 cikke. Vannak   azonban   olyan  európai  alkotmányok,   amelyek   a képviselői    felelősségmentességet   szűkítő    feltételeket fogalmaznak  meg. A lengyel alkotmány 105.  cikke  alapján  a képviselő  nem  vonható felelősségre e minőségében  kifejtett tevékenységéért,  mandátumának ideje alatt  és  azt  követően sem.  A  képviselő azonban felelősséggel tartozik a Szejmnek, és  a  Szejm hozzájárulásával a bíróság által is felelősségre vonható  harmadik  személyek jogainak megsértéséért.  A  lett alkotmány 28. cikke lehetővé teszi a képviselők bíróság  vagy más hatóság előtti felelősségre vonását abban az esetben,  ha a képviselő hivatali tevékenysége során tudatosan hamis, vagy a   magán-,   illetve  családi  életet  érintő  becsületsértő kijelentéseket terjeszt. A német alkotmány 46. cikke  alapján a  képviselőt nem lehet szavazata vagy a Szövetségi Gyűlésen, illetve  annak  bizottságában kinyilvánított véleménye  miatt bírói  vagy  más hatósági eljárás alá vonni, és nem  lehet  a Szövetségi Gyűlésen kívül egyéb módon felelősségre vonni.  Ez nem  vonatkozik  a becsületsértő tényállításokra.  Ez  utóbbi fordulat  visszautal a német büntetőtörvénykönyv 187.  §-ára, amely  alapján  két  évig  terjedő  szabadságvesztéssel  vagy pénzbüntetéssel  büntetendő az, aki  jobb  tudomása  ellenére mással   kapcsolatosan  olyan  valótlan  tényt   állít   vagy híresztel,  amely másokat megvető vagy a közfelfogás  szerint becsmérlő   tartalmú,  illetve  alkalmas  arra,  hogy   mások hitelét,   jó   hírnevét  veszélyeztesse.   A   bűncselekmény minősített  esete,  ha  a rágalmazásra a  nyilvánosság  előtt került   sor,   összejövetelen  hangzott  el   vagy   írásban terjesztette   az   elkövető.   A   rágalmazás   itt    tehát tényállításra  vonatkozik,  és az elkövetőnek  tudomása  kell legyen arról, hogy az általa közölt, illetve híresztelt  tény hamis. 3.  Amint  az  a fentiek alapján megállapítható,  a  vizsgált alkotmányos   demokráciák   a   képviselői   mentelmi   jogot jellemzően alaptörvényükben garantálják és annak terjedelmét, tartalmát is alkotmányukban szabályozzák. Számos alkotmány  a képviselői  immunitást  nem szűkíti, a törvényhozás  tagjának minden  e minőségében tett kijelentését védelemben részesíti. Néhány   európai   demokrácia  alkotmányában   biztosítja   a képviselői  felelősségmentességet,  de  maga  az  alaptörvény fogalmaz   meg  bizonyos  kivételeket;  például  kiveszi   az immunitás   köréből   a   harmadik   személy   jogait   sértő megnyilvánulásokat, a magánszférát érintő kijelentéseket vagy a tudatosan valótlan állításokat. 4.  A politikai véleménynyilvánítást, ezen belül a parlamenti szólásszabadságot  az Emberi Jogok Európai Egyezményének  10. cikke  is  védelemben  részesíti,  az  Emberi  Jogok  Európai Bíróságának   következetes   gyakorlata   alapján   pedig   a kormányzat cselekedete vagy mulasztása a törvényhozó, a bírói hatalom és a sajtó, valamint a közvélemény részéről is alapos vizsgálat  alá  vethető. A Castells-ügyben  az  Emberi  Jogok Európai Bírósága hangsúlyozta, hogy bár a véleménynyilvánítás szabadsága minden személy becses joga, az különösen fontos  a nép   által  választott  parlamenti  képviselő  számára,  aki képviseli    a   választópolgárokat,   jelzi   aggodalmaikat, védelmezi   érdekeiket.  Következésképpen,   az   ellenzékhez tartozó  parlamenti képviselő – mint az adott ügyben Castells – véleménynyilvánítási szabadságának korlátozását a Bíróság a legszigorúbb  vizsgálatnak  veti  alá.  (Eur.  Court  H.  R., Castells  v.  Spain, Judgment of 23 April 1992, Series  A  no 236,  para  42.;  megerősíti: Eur. Court H. R.,  Piermont  v. France, Judgment of 27 April 1995, Series A no 314, para 76.) E  vizsgálat eredményeképpen az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította:  a  kormányzatot  bíráló  újságcikket  jegyző képviselővel   szemben   a   spanyol   állam   szükségtelenül alkalmazott büntetőjogi szankciót, megsértve ezzel az  Emberi Jogok  Európai Egyezményének a véleményszabadságot  biztosító 10.  cikkét.  Kimondta  továbbá, hogy bár  Castells  szenátor megtehette   volna,  hogy  a  számára  korlátlan   immunitást biztosító parlamenti ülésen mondja el véleményét, a  kormányt bíráló  cikkét  egy  újságban tette  közzé,  ez  azonban  nem fosztja  meg őt a kormányzat bírálatára vonatkozó jogától.  A közelmúltban  született döntésében az  Emberi  Jogok  Európai Bírósága   ezt  megerősítette,  hozzátéve,  nem   csupán   az egyébként  korlátlan immunitást biztosító  parlamenti  beszéd esetében  indokolt a szólásszabadság különös  védelme,  hanem helyhatósági szinten is: a politikai vita fontos  helyszínéül szolgáló  közgyűléseken  és a helyi  önkormányzat  választott képviselőinek  az  ülésein. (Eur. Court H. R.,  Jerusalem  v. Austria,  Judgment of 27 February 2001, Reports of  Judgments and Decisions 2001-11, para 36-40.; megerősíti: Eur. Court H. R., Cordova v. Italy, Judgment of 30 January 2003, para 60.) A  parlamenti vita szabadságát, valamint a törvényhozó  és  a bírói   hatalom   elválasztásának  fontosságát   hangsúlyozva döntött  úgy az Emberi Jogok Európai Bírósága az  A.  v.  the United  Kingdom  ügyben, hogy nem sérti  az  Egyezmény  bírói úthoz  való  hozzáférést  biztosító  6.  cikkét  az  abszolút képviselői immunitás. (A. v. the United Kingdom, Judgment  of 17 December 2002)                              IV. 1.  Magyarországon a mentelmi jog érvényesülését hosszú ideig a  tanácskozási szabadság és a salvus conductus (a képviselők Országgyűlésen   való   szabad   megjelenése)   jogintézménye biztosította.  A  mentelmi  jog tételes  jogi  szabályozására először 1867-ben került sor, bár az 1867:XII. tc. 47-48. §-ai csak  az  Országgyűlés  közös  ügyek  tárgyalására  kiküldött bizottsága   tagjainak  a  mentelmi  jogát  szabályozták.   A mentelmi  jog fejlődésének egyik fontos állomása az ugyanezen év  november 18-án született házhatározat, amely hosszú időre meghatározta  a  mentelmi jog tartalmát. A  magyar  közjogban máig  hatóan  a  mentelmi jog forrásaként és  magyarázataként érvényesülő    házhatározat   biztosította    a    parlamenti szólásszabadságot, megállapítva, hogy „amit az  országgyűlési tag,  mint  olyan, a házban és a házon kívül mond vagy  tesz, azért  csak  az országgyűlés, és pedig annak azon háza  által vonathatik feleletre, melyhez tartozik”, és, hogy a képviselő egyéb cselekményei miatt csak a ház előzetes hozzájárulásával indulhat  eljárás.  A  mentelmi jog szokásjogi  szabályai  az 1920:I.  tc.  3.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  Nemzetgyűlés tagjaira  is  alkalmazandók,  az  államhatalom  gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1945:XI. tc. 2. § (1) bekezdése pedig  „a  nemzetgyűlés tagjai részére  ugyanazt  a  mentelmi jogot   biztosítja,  mint  aminőben  az  országgyűlés  tagjai részesülnek”. Az 1946. évi nemzetgyűlési Házszabály 1. §-a az 1945:XI. tc.- re  visszautalva garantálta a mentelmi jog anyagi szabályait, szabályozta  a mentelmi eljárás fontosabb kérdéseit,  továbbá önálló mentelmi bizottságot létesített (47. §). Az  Alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvénnyel  megállapított szövege – bár tartalmazta a mentelmi jog anyagi szabályait  – csak  a  mentelmi  jog  egyik formáját,  a  sérthetetlenséget szabályozta.  Az  Alkotmány 20. §  (3)  bekezdésének  eredeti szövege  szerint: „Országgyűlési képviselőt  az  Országgyűlés hozzájárulása    nélkül    letartóztatni,     vagy     ellene büntetőeljárást  indítani – tettenérés esetét  kivéve  –  nem lehet.” Az  Alkotmány  szövegét  módosító  1990.  évi  LIV.  törvény, amelyet  a  Kjtv.-vel együtt alkotott meg az Országgyűlés,  a parlamentre   bízta  a  mentelmi  jog  teljes   körű,   –   a felelősségmentességet   is   magában   foglaló   –   korszerű szabályozását. A   legtöbb   alkotmánnyal   ellentétben   tehát   a   magyar alaptörvényben a törvényhozó hatalom kapott felhatalmazást az Alkotmányban  deklarált  mentelmi jog  valamennyi  anyagi  és eljárási   kérdésének  szabályozására.  Ez   a   szabályozási felhatalmazás   azonban  –  az  Alkotmánybíróság   megítélése szerint  –  nem jelentheti azt, hogy a mentelmi jog  törvényi koncepciója  függetlenedhet  az alkotmányos  rend  egészétől, jelen  ügyben  különösen az Alkotmány 8. § (2)  bekezdésétől, 20.  §  (2) és (3) bekezdéseitől, 27. §-ától és a 61.  §  (1) bekezdésétől,  és nem vezethet a mentelmi jog  tartalmának  a kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő korlátozására. 2.  Az  Alkotmány  20.  § (2) bekezdéséből  és  a  képviselői mandátum   megszűnésének  eseteit  felsoroló  20/A.   §   (1) bekezdéséből   levezethető   szabad   mandátumú   képviseleti rendszer  lényege a jogi értelemben a választóktól független, és  kizárólag a parlamenttől függő képviselői megbízatás.  Ez alapján a képviselő a parlamentben szabadon, meggyőződése  és lelkiismerete  alapján  foglal állást,  adja  le  szavazatát. Tevékenységéért  és  szavazatáért a  választók  a  megbízatás ideje  alatt  felelősségre nem vonhatják,  azaz  mandátuma  a parlament  teljes  idejére szól, a választók  által  meg  nem rövidíthető. [2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33, 37- 38.]  A  képviselőnek ezt a parlamenti autonómiából következő függetlenségét   mindenekelőtt   a   mentelmi   jog   és   az összeférhetetlenség jogintézménye biztosítja. A   mentelmi  jog  a  képviselőt  a  törvényhozás   tagjaként megillető  olyan  jogosultság, amely a parlament  működésének szabadságát,  függetlenségét, a végrehajtó és  bírói  hatalom befolyásától  való  mentességét  biztosítja.  A  törvényhozói akarat  ugyanis  akkor  nyilvánulhat  meg  szabadon,   ha   a képviselőket e minőségükben végzett munkájuk és  ennek  során elhangzott   nyilatkozataik  miatt,  utólag,  a   törvényhozó hatalmon kívül más felelősségre nem vonhatja. „A  mentelmi  jog  az  országgyűlési  képviselői  jogálláshoz fűződő  jog, a képviselőt nem állampolgári, hanem  képviselői minőségében, az Országgyűlés tagjaként megillető jogosultság. Olyan  jog, amelyet bár a képviselő jogaként fogalmaz meg  az Alkotmány, az Országgyűlés védelmét is szolgálja más  hatalmi ágakkal  szemben. A mentelmi jog ugyan a képviselő  személyes jogaként   jelenik   meg,  e  jogával  a   képviselő   mégsem rendelkezhet, mentelmi jogáról a képviselő – a szabálysértési eljárás  kivételével  – nem mondhat le,  mentelmi  jogára  az eljárás  során  hivatkoznia  kell.  A  mentelmi  jog  feletti rendelkezés,    a   mentelmi   jog   felfüggesztése    –    a sérthetetlenség körében, ahol erre a Kjtv. lehetőséget ad – a parlament joga.” 65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH  1992, 289, 291-292.] Az  Alkotmány  20.  § (3) bekezdése szerint az  országgyűlési képviselőt – a Kjtv.-ben szabályozottak szerint – illeti  meg a  mentelmi jog. A Kjtv. 4. §-a alapján a felelősségmentesség a  képviselői minőségben végzett munkára vonatkozik; [7/1997. (II. 28.) AB határozat, ABH 1997, 72, 75.] leadott szavazata, továbbá  a  megbízatásának gyakorlása során közölt tény  vagy vélemény  miatt  a  képviselő mentelmi joga nem  függeszthető fel.   A   Kjtv.   három  bűncselekmény  –  államtitoksértés, rágalmazás, becsületsértés – törvényi tényállását megvalósító cselekményt  és  a  polgári  jogi  felelősséget  kiveszi   az immunitás köréből. Az  Országgyűlés  e  törvényi rendelkezést értelmező  1/1991. (XII.  4.)  elvi állásfoglalása szerint ezekben az  esetekben nincs  anyagi  jogi  akadálya  a  felelősségre  vonásnak.  Az Országgyűlés    a    Mentelmi,    összeférhetetlenségi     és mandátumvizsgáló     bizottság    határozati     javaslatának tárgyalását   követően   –   mint   sajátos   „ítélőszék”   – határozatban   hoz   döntést   a   jelen   lévő    képviselők kétharmadának  szavazatával  a  képviselő  mentelmi   jogának fenntartásáról, illetve felfüggesztéséről.                              V. Az  Alkotmánybíróságnak jelen ügyben arról kellett  döntenie, hogy     alkotmányosan     indokolható-e     a     képviselői felelősségmentesség  köréből  kiemelni  a  becsületsértés  és rágalmazás  bűncselekményi alakzatainak valamennyi  formáját, továbbá a becsületsértés szabálysértési cselekményét. 1.  Az  Alkotmánynak  a  véleményszabadságot,  ezen  belül  a közügyek  szabad megvitatását biztosító 61. § (1)  bekezdését korlátozza   a  képviselői  felelősségmentességet  megszorító Kjtv. 4. § második mondata. A  szabad  véleménynyilvánítás jogának a kitüntetett szerepét és    anyajog   jellegét   az   Alkotmánybíróság   már   több határozatában   megerősítette,  hangsúlyozva,   hogy   ez   a kitüntetett szerep nem vezet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához  fűződő  alapjog  korlátozhatatlan  lenne,   de mindenképpen  azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való  jognak  valójában igen kevés joggal szemben  kell  csak engednie,  a  véleményszabadság  tehát  törvénnyel  is   csak kivételesen  és  szűk körben korlátozható egy  másik  alapjog vagy egyéb alkotmányos érték védelmében. 30/1992. (V. 26.) AB határozat,  ABH 1992, 167.; 33/1998. (VI. 25.) AB  határozat, ABH  1998,  256.; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000,  713.; 37/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293.; 13/2001.  (V. 14.)  AB  határozat, ABH 2001, 177.; 57/2001. (XII.  17.)  AB határozat,  ABH 2001, 484.; 50/2003. (XI. 5.)  AB  határozat, ABH  2003,  566,  576.; 18/2004. (V. 25.) AB  határozat,  ABK 2004. május, 393, 396.] A    parlamenti    szólásszabadság   a    véleménynyilvánítás szabadságának lényeges alkotóeleme, amely az Alkotmány 61.  § (1)    bekezdésének    védelme   alatt    áll.    A    szabad véleménynyilvánítás   érvényesülésének    kiemelten    fontos helyszíne az Országgyűlés, az a terep, ahol az ország  sorsát közvetlenül    érintő    ügyekben   érvek    és    ellenérvek felsorakoztatását  követően  döntést  hoznak  a   képviselők. Alkotmányos  törvényalkotás nem képzelhető  el  a  parlamenti tanácskozás   nyilvánossága  és  a  képviselői  felszólalások szabadsága nélkül. A valódi nyilvános vita létrejöttét és  az azt    követően   kialakult   törvényhozói   akarat    szabad kinyilvánítását   azonban  veszélyezteti   a   képviselőt   a parlamenti   vitában  tett  kijelentése   miatti   széleskörű büntetőjogi (szabálysértési) felelősségre vonás lehetősége. A parlamenti szólásszabadság egyik legfőbb garanciája  éppen  a mentelmi  jog, amely biztosítja, hogy a képviselők  az  attól való   félelem  nélkül  vitathassák  a  közügyeket,  hogy   a parlamentben  elmondottakat később  felhasználhatják  ellenük egy büntető vagy polgári ügyben indult eljárás során. Emellett a parlamenti képviselők feladatai, ezen belül  is  a végrehajtó    hatalom    feletti   ellenőrzés    „zavartalan, befolyásmentes  ellátásához fűződő  állami  érdek”  [60/1994. (XII.  24.)  AB határozat, ABH 1994, 342, 363.]  indokolja  a képviselők  ebbéli  minőségükben  tett  megnyilatkozásaik  és cselekedeteik  miatti  korlátozott felelősségre  vonását.  Az országgyűlési  képviselők  tevékenységüket  a  köz  érdekében végzik.   [Alkotmány  20.  §  (2)  bekezdés]   A   képviselők feladatának   egyik   fontos  része  a   végrehajtó   hatalom ellenőrzése,  amelynek megfelelő ellátásához nélkülözhetetlen a  szükséges  közérdekű információkhoz való  hozzáférés.  Ezt szolgálja  többek között az Alkotmány 27. §-ában  biztosított azon  jog,  amely  alapján  az  országgyűlési  képviselők   a kormányhoz,  annak  bármely tagjához és a  legfőbb  ügyészhez bármely,  a  feladatkörükbe tartozó ügyben interpellációt  és kérdést, az országgyűlési biztosokhoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez  és  a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez pedig  kérdést intézhetnek. A  közügyek szabad parlamenti megvitatása tehát, ahogyan  azt az Alkotmánybíróság már korábban is hangsúlyozta, „egyfelől a megfelelő törvényalkotás egyik nélkülözhetetlen előfeltétele. Másfelől  a szabad parlamenti vita hozzájárul ahhoz,  hogy  a választópolgárok megfelelő képet alkossanak az  országgyűlési képviselők    és    más   fontos   közjogi    tisztségviselők tevékenységéről,  és  kellő információk  birtokában  vegyenek részt   a   politikai   diskurzusban  és   döntéshozatalban.” [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 576.] 2.  A 30/1992. (V. 26.) AB határozatban foglaltak alapján  az emberi  méltósághoz való jog a véleménynyilvánítási szabadság korlátja  lehet. (ABH 1992, 167, 174.) Az Alkotmánybíróság  a 8/1990.  (IV.  23.)  AB határozata óta az emberi  méltósághoz való   jogot  az  ún.  „általános  személyiségi  jog”   egyik megfogalmazásának tekinti, amely általános  személyiségi  jog egyik  aspektusa  a magánszféra védelme és a becsületvédelem. Becsületvédelmi jogi eszközöket a polgári,  a  büntető  és  a szabálysértési  jogban  is  találunk,  és  ahogyan  arra   az Alkotmánybíróság  az  Abh.-ban  utalt,  „az  emberi  méltóság kitüntetett  szerepe miatt a jogi felelősség rendjében  végső eszközként   igénybe  vehető  büntetőjog  sem  tekinthető   – általánosságban – aránytalanul súlyos reagálásnak  az  egyént becsületében  sértő  magatartások tekintetében”.  (ABH  1994, 219,  229.)  Ugyanezen határozat azonban arra is  felhívta  a figyelmet, hogy a becsület és a jó hírnév védelme, valamint a közügyek szabad vitathatóságának egymásra tekintettel történő értékelése  alapján  a  véleménynyilvánítás  szabadsága  csak kisebb  mértékben  korlátozható a közhatalom  gyakorlóinak  a védelmében,   illetve  arra,  hogy  „a   közügyek   nyilvános megvitatása  területén a véleménynyilvánítási szabadság  mint alkotmányos   alapjog  és  az  alapjogot  a   becsületvédelem általános  büntetőjogi szabályaival vagy külön tényállásokkal korlátozó   eszközrendszer  viszonyát  tekintve  az   európai demokratikus országok joggyakorlatának trendje egyértelműen a büntetőjogi    eszközök    háttérbe    szorulása     és     a véleménynyilvánítási   szabadság   felértékelődése   irányába mutat”.  [36/1994.  (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994,  219, 224.] A   Kjtv.  4.  §  kifogásolt  fordulatának  beiktatásával   a jogalkotó  a  becsület  védelmének  érdekében  korlátozta   a parlamenti    képviselők    politikai    véleménynyilvánítási szabadságát.   Az   Alkotmánybíróság  a   következőkben   azt vizsgálta  meg,  hogy  a  Kjtv.  4.  §  második  mondata   „a rágalmazásra  és  a  becsületsértésre,”  szövegrésze  alapján milyen     magatartásokat    nem     véd     a     képviselői felelősségmentesség és hogy indokolható-e alkotmányosan  ezen magatartások     esetében     a    szabálysértési/büntetőjogi felelősséggel való fenyegetés. A Kjtv. 4. §-a kifogásolt fordulatát más jogágak törvényei: a Btk.  és  Szabs. tv. rendelkezései töltik meg tartalommal.  A támadott   jogszabályi   szöveg   („a   rágalmazásra   és   a becsületsértésre,”)  értelme csak az  utalt  szabályok  (Btk. 179.  §,  180.  §;  Szabs. tv. 138. §)  figyelembe  vételével határozható   meg.   Arra  nézve,  hogy   a   rágalmazás   és becsületsértés  törvényi tényállások  miképpen  alkalmazhatók alkotmányosan    a    közszereplő    politikusokat     érintő véleménynyilvánításra, a 36/1994. (VI. 24.) AB  határozat  (a továbbiakban:   Abh.)  ad  iránymutatást.  Az   országgyűlési képviselők  büntetőjogi  felelősségmentessége  tartalmának  a meghatározásához  ezért elengedhetetlen  az  Abh.  rendelkező részében  megfogalmazott alkotmányos követelmények figyelembe vétele.  A  jelen  ügyet  tehát az Alkotmánybíróság  az  Abh. alkotmányos követelményeinek logikáját követve bírálta el. Az  Abh.  (az  alapul  szolgáló konkrét ügyből  fakadóan)  az „elkövetői”  oldalon alapvetően az újságírókra, a  „sértetti” oldalon  a  közszereplő politikusokra helyezte  a  hangsúlyt. Jelen   ügyben   az  „elkövetői”  oldalon  az   országgyűlési képviselők  állnak,  a „sértetti” oldalon  pedig  közszereplő politikusok  (adott  esetben  országgyűlési  képviselők)   is állhatnak. Vagyis a közös pont a „sértetti” oldal.  Az,  hogy az  elkövetők  jelen  esetben országgyűlési  képviselők,  nem jelenti  azt,  hogy  az  Abh.  alkotmányos  követelményei   a közszereplő   politikusok  bírálatát  illetően  ne   volnának alkalmazandók,  az  Abh.  rendelkező részében  megfogalmazott követelmények  ugyanis  az  adott  konkrét  ügyön   túlmutató megállapításokat   tartalmaznak  annak  érdekében,   hogy   a közszereplők   szabadon   bírálhatóak,   a   közügyek   pedig kibeszélhetőek  legyenek.  Az  Abh.  a  speciális   sértettek (hatóság,   hivatalos  személyek,  közszereplő   politikusok) vonatkozásában   különbséget  tett  az   értékítélet   és   a ténymegállapítás   közlésével   megvalósuló   bűncselekmények között,  büntethetetlenné  nyilvánítva  az  előbbit  és  csak bizonyos esetekben büntethetővé téve az utóbbit. 3.1.   Az   Abh.-ban  megállapított  alkotmányos  követelmény alapján   a  hatóság  vagy  hivatalos  személy,  valamint   a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas –  e minőségére  tett – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető. (ABH 1994, 219.) Ez  azt  jelenti,  hogy  az  országgyűlési  képviselő  az   e minőségében  (az  Országgyűlés plénuma előtt vagy  bizottsági ülésen)  tett becsületsértő kijelentés miatt, ha e kijelentés sértettje  egy másik országgyűlési képviselő vagy közszereplő politikus,   büntetőjogilag  felelősségre  nem   vonható.   A parlamenti  szólásszabadság körébe tartozik, ha  a  képviselő képviselőtársa     (vagy    más    közszereplő     politikus) megbízatásával, illetve kormányzati munkájával összefüggésben tesz  becsületsértő  kijelentést. Az Abh.  fenti  alkotmányos követelményéből  következően  –  a  tettleges  becsületsértés esetét  kivéve  – a képviselővel és más közhatalmat  gyakorló vagy    egyéb   módon   közszereplő   politikussal    szemben becsületsértés  a  Btk.  180. § (1)  a)  pontja  alapján  nem követhető  el.  Ez visszavezethető azon alkotmányos  tételre, hogy   a   szabad  véleménynyilvánítás  „különleges  védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a  közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti”. (ABH 1994, 219, 228.) A  Btk.-ban büntetni rendelt becsületsértés és a későbbiekben hivatkozott   rágalmazás  törvényi  tényállása  az   Abh.-ban megállapított,  és  jelen  határozatban  tovább  részletezett alkotmányos    tartalommal   kell   hogy   érvényesüljön    a jogalkalmazói gyakorlatban. 3.2.1. Az Abh. alapján a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlés, lényegét tekintve, valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint – az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel – elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta. (ABH 1994, 219.) Ezen alkotmányos követelmény első fordulatának megfelelően  a képviselő   a   képviselőtársát,  más  közhatalmat   gyakorló személyt  vagy  közszereplő politikust  érintő  becsületsértő tényállításai közül csupán a tudatosan valótlan  állításokért vonható  felelősségre büntetőjogilag. Az Abh.  ugyanis  –  az Alkotmány   61.   §  (1)  bekezdésében  garantált   politikai véleménynyilvánítás érvényesülése érdekében – meghatározta  a Btk.  179.  §  és a Btk. 180. § alkotmányos tartalmát,  és  a jogalkalmazónak   ezt  figyelembe  véve   kell   eljárnia   a közszereplő  politikusokat  érintő,  közügyekkel  kapcsolatos ügyek elbírásakor. 3.2.2.  Az  Abh.-ban  megfogalmazott alkotmányos  követelmény alapján  a  közszereplő politikusokkal szembeni becsületsértő tényállítás esetében abban az esetben is büntethető volna  az elkövető, ha a tény valótlanságáról azért nem tudott, mert  a tőle elvárható figyelmet, körültekintést elmulasztotta. Az  Alkotmánybíróság jelen határozatában megerősíti,  hogy  a közügyekre  vonatkozó véleménynyilvánítási és  sajtószabadság alkotmányos  értéktartalma kiemelkedően magas,  az  Alkotmány 61. § (1) bekezdésének egyik lényegi eleme ugyanis a közügyek szabad megvitatása és a közszereplők bírálhatósága. Az  Abh.- ban  megállapított  fenti alkotmányos  követelményt  ezért  a következőkben foglaltak szerint tartja a jövőben irányadónak. Az  Abh. alkotmányos követelménye alapján a mindenki esetében alkalmazandó    becsületsértés   és    rágalmazás    törvényi tényállások  csak  az  Alkotmánybíróság  által  meghatározott szűkebb  keretek között alkalmazhatóak a közhatalmat gyakorló személyek  vagy  közszereplő politikusok védelmében.  A  Btk. 179.   §-ában  foglalt  rágalmazás  bűncselekménye  kizárólag szándékosan  követhető el, és a szándékosság megállapításához elegendő,  ha  az elkövető tudata átfogja: az  állított  tény alkalmas a becsület csorbítására. Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: az Abh.  fent  hivatkozott alkotmányos követelménye nem jelenti azt, hogy a jogalkotónak a   Btk.-t   alkalmassá   kellene   tennie   arra,   hogy   a közszereplőkkel   szembeni  bírálat  esetén   gondatlanságból elkövetett rágalmazás miatt büntethető legyen az az elkövető, aki  azért  nem  tudott az általa állított  vagy  híresztelt, becsület csorbítására alkalmas tény valótlanságáról,  mert  a hivatása  vagy  foglalkozása alapján reá  irányadó  szabályok szerint  –  az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére  és címzettjeire   tekintettel   –   elvárható   figyelmet   vagy körültekintést  elmulasztotta. Ez ugyanis éppen  a  politikai véleménynyilvánításnak az Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésében foglalt szabadsága ellen hatna. Az Alkotmánybíróság ezért  az Abh-ban  megfogalmazott  alkotmányos  követelményt   a   most kifejtettekkel összhangban tartja fenn. 3.3.  Az  Abh. rendelkező részében megfogalmazott alkotmányos követelményből  következően  szabálysértési  és   büntetőjogi felelősséggel   tartozik   az   országgyűlési   képviselő   a közhatalmat  nem  gyakorló személlyel, illetve  nem  valamely közszereplő politikussal szemben elkövetett rágalmazásért  és becsületsértésért.  A  jó  hírnév  és  becsület  védelmét   a parlamenti  vitának, és munkavégzésük során az  országgyűlési képviselőknek  is  tiszteletben  kell  tartaniuk,  a   jognak védelmet  kell  biztosítania a törvényhozás tagjai  által,  a közügyekkel    kapcsolatba   nem    hozható    esetekben    a magánszemélyek  és a közszereplő politikusok becsülete  ellen intézett támadásokkal szemben. A  Kjtv.  4.  §-a  támadott szövegrésze ezért  önmagában  nem alkotmánysértő,  hiszen a magánszemélyek  emberi  méltósághoz fűződő joga és – a fentiekben megfogalmazott kivételekkel – a közszereplő  politikusok  becsületének  védelme  érdekében  a közügyeket   nem   érintő   esetekben   szükséges   lehet   a véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozása.  A  Kjtv.  e rendelkezése   alapján   a  képviselő   a   nem   közszereplő politikussal szemben elkövetett rágalmazás és becsületsértés, valamint  a közszereplő politikust sértő, de nem a közügyeket érintő   kijelentését  követően  az  Alkotmány  61.   §   (1) bekezdése,  valamint  az Abh.-ban megfogalmazott  alkotmányos követelményeknek   megfelelően   vonható   felelősségre,   az Alkotmánybíróság  ezért a Kjtv. 4. §  „a  rágalmazásra  és  a becsületsértésre,”  szövegrészének megsemmisítésére  irányuló indítványt elutasította. 4.  Az  Alkotmány  20. § (3) bekezdése a Kjtv.-ben  rögzített tartalommal biztosítja a képviselők számára a mentelmi jogot. Ez  azonban  nem  vezethet  a  mentelmi  jog  tartalmának   a kiüresítésére,  a  parlamenti szólásszabadság  alkotmánysértő korlátozására. „A   demokratikus  társadalom  létezésének  és   fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi a  különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom  működésének bírálatát.”  [Abh.,  ABH  1994,  219, 229.]   Ennek  elsődleges  terepe  az  Országgyűlés,  így   a parlamenti  vita szükségtelen és alapjog sértő korlátok  közé szorításával    a    törvényhozó   testület    működési    és szólásszabadsága illúzióvá válhat. A magánszféra védelmét ugyan megbízatásuk gyakorlása során az országgyűlési képviselőknek is tiszteletben kell tartaniuk, a képviselői  immunitás  Kjtv.  4. §-ába  foglalt  becsületvédő korlátai azonban, amennyiben azok nem az Abh.-ban és a  jelen határozatban  foglalt alkotmányos tartalommal  érvényesülnek, alkalmasak  arra, hogy az országgyűlési képviselőt elriasszák az  adott  közérdekű információ közzétételétől,  és  lehetővé teszik  a  képviselők olyan cselekmények miatti  büntetőjogi, illetve   szabálysértési  eljárásban   történő   felelősségre vonását,  amelyek  az  Alkotmány 61. § (1)  bekezdése  és  az Alkotmány 27. §-a alapján védelemben részesülnek. Az Alkotmánybíróság ezért az Abh.-ban a jogalkalmazás számára megfogalmazott   alkotmányos   követelmény   alapján    jelen határozatában  kijelölte,  hogy  milyen  körben  alkalmazható alkotmányosan  a  Kjtv.  4.  §-ának  „a  rágalmazásra  és   a becsületsértésre,” szövegrésze, megállapítva, hogy e fordulat alapján   a  képviselői  felelősségmentesség  ki  kell   hogy terjedjen  az  országgyűlési képviselőnek a  képviselőtársát, más közhatalmat gyakorló személyt vagy közszereplő politikust érintő   –   a   közügyek   megvitatásával   kapcsolatos    – értékítéletet kifejező véleménynyilvánítására. Ezen  túl,  az Alkotmánybíróság    megállapította:    a     mentelmi     jog felfüggesztésével   kapcsolatos   eljárás   során    irányadó alkotmányos   követelmény,  hogy  a   közszereplő   politikus becsületének  csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve  ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés  használata esetében a parlamenti képviselő mentelmi joga kizárólag akkor függeszthető  fel,  ha  a képviselő  tudta,  hogy  a  közlés, lényegét tekintve, valótlan. A  határozat  Magyar  Közlönyben  való  közzétételét  az  ügy jelentőségére tekintettel rendelte el az Alkotmánybíróság.                       Dr. Holló András                  az Alkotmánybíróság elnöke                                  Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Erdei Árpád                     Dr. Harmathy Attila    alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                  Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István    alkotmánybíró                      előadó alkotmánybíró                                  Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva    alkotmánybíró                             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Article 4 of Act LV of 1990 on the legal status of members of parliament according to which, during their activity, members of parliament could be held responsible for their statements of fact or value judgment
Number of the Decision: .	34/2004. (IX. 28.)
Date of the decision: .	09/28/2004
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2004-3-007?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
. en_0034_2004.pdf