Hungarian

Ügyszám: .	392/B/2003
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 37/2006. (IX. 20.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/480 .

A döntés kelte: Budapest, 09/12/2006 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány, valamint – hivatalból     indított     –    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapítására irányuló  eljárás  alapján meghozta az alábbi                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva  –  megállapítja, hogy  az  Alkotmány  37.  § (3) bekezdését  sértő  mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenes  helyzet  jött   létre   annak következtében,  hogy az Országgyűlés a központi államigazgatási szervekről,  valamint  a  Kormány tagjai  és  az  államtitkárok jogállásáról  szóló 2006. évi LVII. törvényben  –  a  miniszter helyettesítése kapcsán – nem szabályozta a miniszter  jogalkotó hatásköre átruházásának tilalmát. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006. december 31-ig tegyen eleget. 2.  Az  Alkotmánybíróság a központi államigazgatási szervekről, valamint  a  Kormány  tagjai  és az államtitkárok  jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (1) bekezdése és 43. §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. 1.  Az indítványozó kérelmet nyújtott be a Kormány tagjai és az államtitkárok  jogállásáról és felelősségéről szóló  1997.  évi LXXIX.   törvény  (a  továbbiakban:  Tv.1.)  12.  §  e)  pontja alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére. E rendelkezés értelmében  a  minisztert akadályoztatása esetén „a  jogszabály kiadásában  a  helyettesített miniszter politikai  államtitkára helyettesíti”. Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotás alkotmányos   és  törvényi  rendje  alapján  a   minisztert   a rendeletalkotásban nem helyettesítheti a politikai államtitkár. Az  indítványozó  hivatkozott arra, hogy a jogalkotásról  szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (1) bekezdése és  8.  §  (1)  bekezdése  alapján miniszteri  rendeletet  csak miniszter (illetve a miniszterelnök) adhat ki. Az Alkotmány  7. §  (2) bekezdése értelmében a jogalkotás rendjének szabályozása minősített    többséget   igénylő   tárgykör.    Az    egyszerű szótöbbséggel    elfogadott   jogállási   törvény    miniszteri rendeletalkotás-helyettesítési    szabálya    –    érvelt    az indítványozó – a Jat. 1. § (1) bekezdésével valamint 8.  §  (1) bekezdésével ellentétes, ezáltal sérti az Alkotmány  7.  §  (2) bekezdését. Az indítványozó fölvetette továbbá az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelmét is. 2.  A Tv.1.-et – 2006. július 1-jével – hatályon kívül helyezte a  központi  államigazgatási  szervekről,  valamint  a  Kormány tagjai  és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi  LVII. törvény  (a  továbbiakban:  Tv.2.)  77.  §  (5)  bekezdése.   A jogszabályváltozásra  tekintettel az Alkotmánybíróság  felhívta indítványozót,  hogy nyilatkozzék: indítványát fenntartja-e  az új szabályozásra nézve. Az indítványozó – a fentebb ismertetett érveinek  fenntartása  mellett  –  a  Tv.2.-nek  a  miniszterek helyettesítésére  irányuló 31. § (1) bekezdése  és  43.  §  (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését kérte. Mindezeken   túlmenően  az  indítványozó  újabb   kérelmet   is megfogalmazott:  A  Tv.2.  14. §  (2)  bekezdése  értelmében  a miniszterelnök   normatív   utasítás   formájában   feladatokat határozhat meg a miniszterek és a Kormány irányítása alatt álló szervek  vezetői számára. Az indítványozó szerint e rendelkezés az  Alkotmány  7.  § (2) bekezdésébe és 37. §  (2)  bekezdésébe ütközik,  mert  az  Alkotmány  e  rendelkezései  értelmében   a miniszterek tevékenységének nem a miniszterelnök utasítása szab határt,  hanem  – ahogy az Alkotmány fogalmaz – a jogszabályok, illetve  a  Kormány  határozatai  jelölhetik  ki  tevékenységük kereteit.  Az  Alkotmánybíróság a Tv.2.  14.  §  (2)  bekezdése tekintetében előterjesztett új kérelmet elkülönítette és azt új eljárásban bírálja el.                               II. 1. Az Alkotmány irányadó rendelkezései szerint: „7.  §  (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza,  amelynek elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”  „A kormány 33. § (1) A Kormány  a) miniszterelnökből és  b) miniszterekből áll. (2)   A   miniszterelnököt   az   általa   kijelölt   miniszter helyettesíti. (…)” „35. § (1) A Kormány (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki,  és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A  Kormány rendelete  és  határozata törvénnyel nem  lehet  ellentétes.  A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.” „37.   §   (1)  A  miniszterelnök  vezeti  a  Kormány  üléseit, gondoskodik   a   Kormány   rendeleteinek   és   határozatainak végrehajtásáról. (2)  A miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek és a Kormány határozatainak   megfelelően   vezetik   az   államigazgatásnak feladatkörükbe  tartozó ágait, és irányítják az alájuk  rendelt szerveket. A tárca nélküli miniszterek ellátják a Kormány által meghatározott feladataikat. (3)  A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet  adnak ki,  amelyek törvénnyel vagy a kormányrendelettel nem  lehetnek ellentétesek.  A  rendeleteket  a  hivatalos  lapban  ki   kell hirdetni.”  [Az  Alkotmány 37. § (3)  bekezdésének  szövegét  a 2006. évi LIV. törvény állapította meg.] 2. A Jat. vonatkozó szabályai értelmében: „1.  §  (1)  A  jogalkotó  szervek a  következő  jogszabályokat alkotják:  a) az Országgyűlés törvényt,  b)  c) a Kormány rendeletet,  d)  a  miniszterelnök  és  a  Kormány  tagja  (a  továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,  e)  f) az önkormányzat rendeletet. (2)  E  rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.” „Miniszteri rendelet 8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű rendeletben   vagy   kormányrendeletben  kapott   felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.” 3. A Tv.1. – már nem hatályos rendelkezései – szerint: 12. § A minisztert akadályoztatása esetén  a)  az  Országgyűlés  ülésén a politikai államtitkár  –  annak akadályoztatása  esetén a miniszterelnök által  kijelölt  másik miniszter – helyettesíti;  b) a Kormány ülésén a politikai államtitkár helyettesíti;  c)  az Országgyűlés bizottsága ülésén a politikai államtitkár, akadályoztatása esetén a miniszter által kijelölt állami vezető vagy   állásfoglalásra  jogosult  köztisztviselő,   illetve   a fegyveres  szervek  hivatásos  állományú  tagjainak  szolgálati viszonyáról  szóló  1996.  évi  XLIII.  törvény  42.  §-a   (2) bekezdése a) pontjának alkalmazása esetén a hivatásos  állomány tagja képviselheti;  d)  a  köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében  és intézkedésének ellenjegyzésében a miniszterelnök által kijelölt másik miniszter helyettesíti;  e)   a   jogszabály  kiadásában  a  helyettesített   miniszter politikai államtitkára helyettesíti. (…)” 4. A Tv.2. vizsgálni kért rendelkezései értelmében: „31.  §  (1)  A minisztert akadályoztatása esetén –  a  (2)-(3) bekezdésben   meghatározott  kivételekkel  –   az   államtitkár helyettesíti. (2)   A   minisztert   a   köztársasági  elnök   intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében,  valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén és az  Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben a  miniszterelnök  által rendeletben kijelölt  másik  miniszter helyettesíti. (3)  Az  államtitkár  akadályoztatása esetén  a  minisztert  az Országgyűlés  bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium állományába   tartozó,   állásfoglalásra   jogosult,    vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.”   „43. § (1) Az államtitkár – törvényben meghatározott kivételekkel – a miniszter teljes jogkörű helyettese. (2) Egy minisztériumban egy államtitkár működhet.”                              III. 1.  A  miniszteri  rendelet  kiadásában  történő  helyettesítés szabályát eredetileg a Jat. tartalmazta. A Jat. 1997. augusztus 1-éig  hatályban  volt  8.  § (2) bekezdése  a  következőképpen rendelkezett:  „Miniszteri  rendelet  kiadására   a   miniszter akadályoztatása esetén a minisztériumi államtitkár,  az  utóbbi akadályoztatása    esetén   az   ügykör    szerint    illetékes miniszterhelyettes jogosult.” A Jat. 8. § (2) bekezdését a Tv.1. 53. § (2) bekezdése helyezte hatályon  kívül,  és  alkotott – a  miniszteri  rendeletalkotás helyettesítésére  vonatkozó – új szabályt  saját  rendelkezései között  (s  nem  a  Jat. módosításaként). A  Tv.1.  12.  §-ában foglalt   szabályok  a  politikai  államtitkár  „helyettesítési jogáról”  rendelkeztek az Országgyűlés, a Kormány  ülésein,  az Országgyűlés  bizottsága ülésén [12. § a), b),  c)  pontok].  A miniszter  különböző  üléseken való  részvételével  kapcsolatos jogosítványain túl a törvény két további esetkört is  említett: egyfelől  a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és  intézkedésének  ellenjegyzésében való  helyettesítést  –  a Tv.1.  12. § d) pontja szerint ilyenkor a miniszterelnök  által kijelölt másik miniszter helyettesít –, másfelől a Tv.1. 12.  § e)     pontjában    meghatározott    rendeletalkotásban    való helyettesítést,  ahol  a  törvény  a  politikai  államtitkárnak biztosított helyettesítési jogot. A  Tv.1.  egészét  a Tv.2. 77. § (5) bekezdése  hatályon  kívül helyezte  és  új  szabályokat  alkotott.  A  Tv.2.  31.  §  (1) bekezdése értelmében a minisztert – akadályoztatása esetén – az államtitkár  helyettesíti,  amely alól  az  alábbi  kivételeket teszi: -  A  Tv.2. 31. § (2) bekezdése értelmében – hasonlóan a  Tv.1. bemutatott  rendelkezéseihez – nem az államtitkár,  hanem  csak egy  másik miniszter lehet a helyettesítő a köztársasági  elnök intézkedésének      kezdeményezésében     és     intézkedésének ellenjegyzésében,   illetve  szintén  a  miniszterelnök   által rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíthet, ha mind  a miniszter,   mind  államtitkára  akadályoztatva  van,   és   az Országgyűlés   ülésein,  vagy  az  Európai   Unió   kormányzati intézményeibe való részvételről van szó. -  A  Tv.2. 31. § (3) bekezdése értelmében pedig az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés  bizottsága ülésén  az  általa  vezetett minisztérium állományába  tartozó, állásfoglalásra  jogosult,  vezetői  megbízatással   rendelkező személy helyettesíti. Megállapítható tehát, hogy az államtitkár a hatályos  szabályok alapján   is   helyettesítheti  a  minisztert  rendelet-kiadási jogkörében.  Ez  következik a Tv.2. 43. § (1) bekezdéséből  is, amely  szerint  az  államtitkár –  a  törvényben  meghatározott kivételekkel – a miniszter teljes jogkörű helyettese.  Törvényi kivétel  a  rendeletalkotásra  nincs.  Az  indítványozó   által eredetileg  a  Tv.1. 12. § e) pontjával kapcsolatban  felvetett alkotmányossági probléma tehát a Tv.2. rendelkezéseiben – a 31. §  (1) bekezdésével és 43. § (1) bekezdésével összefüggésben  – tovább   él   (csupán   a  helyettesítő  elnevezése   változott „politikai államtitkár”-ról, „államtitkár”-ra). 2.   Az  indítványozó  a  miniszteri  rendeletalkotásban   való helyettesítésre  vonatkozó szabályokat  két  alkotmányos  tétel alapján  kérte  vizsgálni.  Egyrészt  az  Alkotmány  7.  §  (2) bekezdése – s ezáltal a minősített többséget igénylő Jat. 1. §- ával és 8. § (1) bekezdésével való ellentét – alapján, másrészt a  miniszteri rendeletalkotásra vonatkozó alkotmányi tétel,  az Alkotmány  37.  § (3) bekezdése szerint. Az indítványozó  által jelölt  Jat.  1. § (1) bekezdése felsorolja, hogy  a  jogalkotó szervek milyen jogszabályokat alkothatnak, a 1. § (2) bekezdése pedig    a    jogforrási   hierarchia   elvét    rögzíti.    Az Alkotmánybíróság  az indítvány alapján megállapította,  hogy  a Jat.   1.   §-ában  foglalt  rendelkezéseket  –  a   jogalkotói hatásköröket   –   az   Alkotmány   tartalmazza.    Ezért    az Alkotmánybíróság  az  alkotmányossági  vizsgálat  során  –   az Alkotmány   37.   §  (3)  bekezdésén  túl  –  az   Alkotmánynak tartalmában  a  Jat.-ban is szereplő és az  indítványozó  által megjelölt  rendelkezéseit vette figyelembe. Az Alkotmánybíróság így  elsőként tartalmi vizsgálatot folytatott, nevezetesen  azt vizsgálta,  hogy  az Alkotmánynak a miniszteri rendeletalkotást érintő   szabályai  alapján  államtitkár  helyettesítheti-e   a minisztert a rendelet kiadásában.                               IV. 1.   A   jogszabályalkotás  az  állami   szervek   legfontosabb közhatalmi  jogosítványa. Az Alkotmány kizárólagos  szabályokat tartalmaz  arra  vonatkozóan, hogy  az  állami  szervek  milyen jogszabályokat   alkothatnak.  (Lényegében  e   rendelkezéseket ismételi  meg  a  Jat.  1. §-a.) Így az  Alkotmány  19.  §  (3) bekezdés a) és b) pontja szerint az Országgyűlés alkotja meg  a Magyar  Köztársaság  Alkotmányát,  és  törvényeket  alkot.   Az Alkotmány  35.  §  (2) bekezdése értelmében a  Kormány  a  maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, – az indítványozó  által is hivatkozott – Alkotmány 37. § (3) bekezdés alapján a Kormány tagjai  [az  Alkotmány 33. § (1) bekezdése  szerint  a  Kormány tagja  a  miniszterelnök  és  a  miniszterek]  törvényben  vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szól az önkormányzati rendeletalkotásról, míg a Alkotmány 32/D. §  (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyar Nemzeti  Bank elnöke külön törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet bocsát ki. Az Alkotmány rögzíti a jogforrási hierarchia elvét is: a 35.  § (2) bekezdés szerint a Kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel;  a  37.  §  (3)  bekezdés értelmében  a  miniszteri (miniszterelnöki) rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel,  és kormányrendelettel;  a  44/A § (2) bekezdés  alapján  pedig  az önkormányzati  rendelet  nem lehet ellentétes  magasabb  szintű jogszabállyal.  A  jogalkotás alkotmányos jelentőségét  mutatja továbbá  az  Alkotmány 32/A. § (1) és (2)  bekezdése,  amely  a jogszabályok   alkotmánybírósági   felülvizsgálatáról   és   az alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítéséről szól. Az  Alkotmány tehát a jogszabályalkotás tekintetében  egy  zárt rendszert képez: megjelöli a kibocsátót, megjelöli a jogszabály nevét,  rendelkezik egymáshoz való hierarchikus viszonyukról  s az  Alkotmány,  a  32/A.  §-a révén, gondoskodik  a  jogforrási hierarchia Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról is. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azáltal, hogy a  jogalkotói hatáskör alkotmányon alapuló hatáskör, e hatáskör gyakorlásának esetleges  átruházása  is  az  „alapító  norma”,  az  Alkotmány szabályozási tárgya kell hogy legyen, azaz a „helyettesítésnek” is az Alkotmányon kell alapulnia. Az    Országgyűlés   jogkörét   érintően   –    az    Alkotmány rendelkezéseinek  megfelelően kihirdetett – rendkívüli  állapot esetén  az Alkotmány 19/B. § (3) bekezdése a) pontja alapján  a Honvédelmi Tanács gyakorolja az átruházott jogokat, a  19/B.  § (4)  bekezdés  szerint a Honvédelmi Tanács rendeletet  alkothat törvényhozási  tárgyban. Az Alkotmány –  a  jogszabályalkotásra feljogosított szervek és személyek helyettesítését  illetően  – szól a miniszterelnök helyettesítéséről is. Az Alkotmány 33.  § (2)  bekezdése  szerint a miniszterelnököt az  általa  kijelölt miniszter  helyettesíti.  E szabály a  jogszabályalkotással  is összefügg,  mivel  egyrészt az Alkotmány 35.  §  (2)  bekezdése kimondja:  a  kormányrendeleteket a  miniszterelnök  írja  alá, másrészt  mert  a  miniszterelnök,  mint  a  Kormány  tagja  az Alkotmány   37.  §  (3)  bekezdés  alapján  maga  is   alkothat rendeletet.   Az  Alkotmány  33.  §  (2)  bekezdésébe   foglalt helyettesítési   szabály   tehát   a   kormányrendelet   és   a miniszterelnöki rendelet megalkotására is irányadó. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen ügy szempontjából az  Alkotmányba  foglalt, a jogalkotást  érintő  helyettesítési rendnek azért van jelentősége, mert abban kifejeződik,  hogy  a jogszabály    kibocsátójának   megváltozása    (helyettesítése) alkotmányos jelentőségű. Különösen így van ez az ún. „szintbeli eltérésnél”,   pl.  amikor  a  miniszterelnököt   a   miniszter helyettesítheti  [Alkotmány 33. § (2) bekezdés].  Az  Alkotmány azonban   nem   szól   arról,  hogy  a  minisztert   „szintbeli eltéréssel”     az     államtitkár     a     rendeletalkotásban helyettesítheti. Az  Alkotmány  39.  § (2) bekezdése kimondja,  hogy  a  Kormány tagjai  és  az  államtitkárok  jogállását,  díjazását,  továbbá felelősségre  vonásuk  módját törvény szabályozza.  E  törvényi szabályozásra felhatalmazó alkotmányi rendelkezés – a jogállás, díjazás,  felelősségre  vonásuk  módja  –  nem  tartalmaz  arra vonatkozó  utalást,  hogy törvény a miniszteri  rendeletalkotás alkotmányos   rendjétől  helyettesítés   címén   eltérhet.   Az Alkotmány másik, e tárgyban irányadó felhatalmazó rendelkezése, a   7.   §   (2)  bekezdése  a  jogalkotás  rendjének  törvényi szabályozására   ad   felhatalmazást   –   értelemszerűen    az Alkotmánnyal való összhangban történő szabályozásra –,  azonban mint  fentebb  láttuk  a  Jat. hatályos  szövege  a  miniszteri rendeletalkotást  érintően  – a jelen  határozatban  vizsgáltak tekintetében – az alkotmányi rendelkezésektől nem tér el. 2.  A miniszter jogalkotó hatásköre – mint valamennyi jogalkotó hatáskör  –  az  Alkotmányon alapul. Az  Alkotmány  37.  §  (3) bekezdése egyértelműen a Kormány tagjai [a miniszterelnök és  a miniszterek – Alkotmány 33. § (1) bekezdés] rendeletalkotásáról szól,    következésképpen   az   államtitkár    a    minisztert rendeletalkotási hatáskörében nem „helyettesítheti”.  A  Tv.2.- ben   nem   tilalmazott  helyettesítési  hatáskör  a  miniszter jogalkotási hatásköre tekintetében – tartalmilag –  e  hatáskör vertikális  átruházását  jelenti,  ami  sérti  az  Alkotmány  – hivatkozott  –  37. § (3) bekezdését. A jogalkotó  hatáskörében akadályozott miniszter kormánytag általi helyettesítése azonban alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható. 3.  Az indítványozónak a Tv.2. tekintetében fenntartott kérelme a  31.  §  (1)  bekezdés és 43. § (1) bekezdés  alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére irányult. E szabályok  azonban nemcsak   a   rendeletalkotásban,  hanem  egyben  a   miniszter akadályoztatása esetén általában is alkalmazandó helyettesítési szabályok (pl. Országgyűlés ülésein, Kormány ülésein stb.).  Az alkotmányossági probléma tehát nem a Tv.2. 31. § (1)  bekezdése és  43. § (1) bekezdése pozitív tartalma miatt áll fenn,  hanem azért,  mert  e szabályok nem teremtenek kivételt  a  miniszter teljes    jogkörű   helyettesítése   alól   a   rendeletalkotás vonatkozásában (hasonlóan ahhoz, mint pl. a 31. § (2) bekezdése teszi  a  köztársasági elnöki intézkedés ellenjegyzésében  való helyettesítés  esetén). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság  a Tv.2.   31.   §   (1)   bekezdése  és  43.  §   (1)   bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló     indítványt     elutasította,     ugyanakkor     az Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban:   Abtv.)   21.   §   (7)   bekezdésében   foglalt lehetőségével élve az Alkotmánybíróság – hivatalból  eljárva  – mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet   állapított meg. Az  Abtv.  49.  § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból  vagy bárki indítványára azt állapítja meg,  hogy  a jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó jogalkotói      feladatát     elmulasztotta,      és      ezzel alkotmányellenességet  idézett  elő,  a   mulasztást   elkövető szervet   –  határidő  megjelölésével  –  felhívja  feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó    szerv   jogalkotási   kötelezettségének    konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  – annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton beavatkozott   bizonyos   életviszonyokba,   és   ezáltal    az állampolgárok  egy  csoportját megfosztotta  alkotmányos  jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH   1990,   83,   86.].   Az  Alkotmánybíróság   mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapit meg, ha az adott  tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI.  10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor  is, ha  az  adott  szabályozási koncepción  belül  az  Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III.  31.)  AB  határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997.  (IV. 29.)  AB  határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V.  8.)  AB határozat,  ABH  1998,  132, 138.]. „A szabályozás  tartalmának hiányos  voltából eredő alkotmánysértő mulasztás  megállapítása esetében   is   a  mulasztás,  vagy  a  kifejezett  jogszabályi felhatalmazáson  nyugvó  vagy  ennek  hiányában,  a   feltétlen jogszabályi    rendezést   igénylő   jogalkotói   kötelezettség elmulasztásán  alapul.” [4/1999. (III. 31.) AB  határozat,  ABH 1999, 52, 57.] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet az a törvényalkotói mulasztás  idézte  elő,  amely  szerint  a  Tv.2.  a  miniszter helyettesítése kapcsán nem rendelkezett arról, hogy a miniszter rendeletalkotási   hatásköre  nem  tartozik  az   államtitkárra átruházható hatáskörök közé. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta az  Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006.  december 31-ig tegyen eleget. Az  Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar  Közlönyben  való közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                      Dr. Bihari Mihály                 Dr. Bragyova András      az Alkotmánybíróság elnöke              alkotmánybíró                az aláírásban akadályozott                Dr. Balogh Elemér                alkotmánybíró helyett                                      Dr. Erdei Árpád                   Dr. Harmathy Attila      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                      Dr. Holló András                      Dr. Kiss László      előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró                                      Dr. Kovács Péter                 Dr. Kukorelli István      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                                       Dr. Paczolay Péter                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	37/2006. (IX. 20.)
Date of the decision: .	09/12/2006
.
.