A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány, valamint –
hivatalból indított – mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló eljárás alapján
meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja,
hogy az Alkotmány 37. § (3) bekezdését sértő mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak
következtében, hogy az Országgyűlés a központi államigazgatási
szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok
jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvényben – a miniszter
helyettesítése kapcsán – nem szabályozta a miniszter jogalkotó
hatásköre átruházásának tilalmát.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási
feladatának 2006. december 31-ig tegyen eleget.
2. Az Alkotmánybíróság a központi államigazgatási szervekről,
valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (1) bekezdése és 43. § (1)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó kérelmet nyújtott be a Kormány tagjai és az
államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi
LXXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.1.) 12. § e) pontja
alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére. E rendelkezés
értelmében a minisztert akadályoztatása esetén „a jogszabály
kiadásában a helyettesített miniszter politikai államtitkára
helyettesíti”. Az indítványozó álláspontja szerint a jogalkotás
alkotmányos és törvényi rendje alapján a minisztert a
rendeletalkotásban nem helyettesítheti a politikai államtitkár.
Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (1) bekezdése
és 8. § (1) bekezdése alapján miniszteri rendeletet csak
miniszter (illetve a miniszterelnök) adhat ki. Az Alkotmány 7.
§ (2) bekezdése értelmében a jogalkotás rendjének szabályozása
minősített többséget igénylő tárgykör. Az egyszerű
szótöbbséggel elfogadott jogállási törvény miniszteri
rendeletalkotás-helyettesítési szabálya – érvelt az
indítványozó – a Jat. 1. § (1) bekezdésével valamint 8. § (1)
bekezdésével ellentétes, ezáltal sérti az Alkotmány 7. § (2)
bekezdését. Az indítványozó fölvetette továbbá az Alkotmány 37.
§ (3) bekezdésének sérelmét is.
2. A Tv.1.-et – 2006. július 1-jével – hatályon kívül helyezte
a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány
tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII.
törvény (a továbbiakban: Tv.2.) 77. § (5) bekezdése. A
jogszabályváltozásra tekintettel az Alkotmánybíróság felhívta
indítványozót, hogy nyilatkozzék: indítványát fenntartja-e az
új szabályozásra nézve. Az indítványozó – a fentebb ismertetett
érveinek fenntartása mellett – a Tv.2.-nek a miniszterek
helyettesítésére irányuló 31. § (1) bekezdése és 43. § (1)
bekezdése alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését kérte.
Mindezeken túlmenően az indítványozó újabb kérelmet is
megfogalmazott: A Tv.2. 14. § (2) bekezdése értelmében a
miniszterelnök normatív utasítás formájában feladatokat
határozhat meg a miniszterek és a Kormány irányítása alatt álló
szervek vezetői számára. Az indítványozó szerint e rendelkezés
az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe és 37. § (2) bekezdésébe
ütközik, mert az Alkotmány e rendelkezései értelmében a
miniszterek tevékenységének nem a miniszterelnök utasítása szab
határt, hanem – ahogy az Alkotmány fogalmaz – a jogszabályok,
illetve a Kormány határozatai jelölhetik ki tevékenységük
kereteit. Az Alkotmánybíróság a Tv.2. 14. § (2) bekezdése
tekintetében előterjesztett új kérelmet elkülönítette és azt új
eljárásban bírálja el.
II.
1. Az Alkotmány irányadó rendelkezései szerint:
„7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek
elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazata szükséges.”
„A kormány
33. § (1) A Kormány
a) miniszterelnökből és
b) miniszterekből áll.
(2) A miniszterelnököt az általa kijelölt miniszter
helyettesíti.
(…)”
„35. § (1) A Kormány
(2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és
határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány
rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A
Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„37. § (1) A miniszterelnök vezeti a Kormány üléseit,
gondoskodik a Kormány rendeleteinek és határozatainak
végrehajtásáról.
(2) A miniszterek a jogszabályok rendelkezéseinek és a Kormány
határozatainak megfelelően vezetik az államigazgatásnak
feladatkörükbe tartozó ágait, és irányítják az alájuk rendelt
szerveket. A tárca nélküli miniszterek ellátják a Kormány által
meghatározott feladataikat.
(3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott
felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak
ki, amelyek törvénnyel vagy a kormányrendelettel nem lehetnek
ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell
hirdetni.” [Az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének szövegét a
2006. évi LIV. törvény állapította meg.]
2. A Jat. vonatkozó szabályai értelmében:
„1. § (1) A jogalkotó szervek a következő jogszabályokat
alkotják:
a) az Országgyűlés törvényt,
b)
c) a Kormány rendeletet,
d) a miniszterelnök és a Kormány tagja (a továbbiakban
együtt: miniszter) rendeletet,
e)
f) az önkormányzat rendeletet.
(2) E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály
nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
„Miniszteri rendelet
8. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben, törvényerejű
rendeletben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás
alapján ad ki rendeletet.”
3. A Tv.1. – már nem hatályos rendelkezései – szerint:
12. § A minisztert akadályoztatása esetén
a) az Országgyűlés ülésén a politikai államtitkár – annak
akadályoztatása esetén a miniszterelnök által kijelölt másik
miniszter – helyettesíti;
b) a Kormány ülésén a politikai államtitkár helyettesíti;
c) az Országgyűlés bizottsága ülésén a politikai államtitkár,
akadályoztatása esetén a miniszter által kijelölt állami vezető
vagy állásfoglalásra jogosult köztisztviselő, illetve a
fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati
viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 42. §-a (2)
bekezdése a) pontjának alkalmazása esetén a hivatásos állomány
tagja képviselheti;
d) a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és
intézkedésének ellenjegyzésében a miniszterelnök által kijelölt
másik miniszter helyettesíti;
e) a jogszabály kiadásában a helyettesített miniszter
politikai államtitkára helyettesíti.
(…)”
4. A Tv.2. vizsgálni kért rendelkezései értelmében:
„31. § (1) A minisztert akadályoztatása esetén – a (2)-(3)
bekezdésben meghatározott kivételekkel – az államtitkár
helyettesíti.
(2) A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének
kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint
az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén és
az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben
a miniszterelnök által rendeletben kijelölt másik miniszter
helyettesíti.
(3) Az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az
Országgyűlés bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium
állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői
megbízatással rendelkező személy helyettesíti.”
„43. § (1) Az államtitkár – törvényben meghatározott
kivételekkel – a miniszter teljes jogkörű helyettese.
(2) Egy minisztériumban egy államtitkár működhet.”
III.
1. A miniszteri rendelet kiadásában történő helyettesítés
szabályát eredetileg a Jat. tartalmazta. A Jat. 1997. augusztus
1-éig hatályban volt 8. § (2) bekezdése a következőképpen
rendelkezett: „Miniszteri rendelet kiadására a miniszter
akadályoztatása esetén a minisztériumi államtitkár, az utóbbi
akadályoztatása esetén az ügykör szerint illetékes
miniszterhelyettes jogosult.”
A Jat. 8. § (2) bekezdését a Tv.1. 53. § (2) bekezdése helyezte
hatályon kívül, és alkotott – a miniszteri rendeletalkotás
helyettesítésére vonatkozó – új szabályt saját rendelkezései
között (s nem a Jat. módosításaként). A Tv.1. 12. §-ában
foglalt szabályok a politikai államtitkár „helyettesítési
jogáról” rendelkeztek az Országgyűlés, a Kormány ülésein, az
Országgyűlés bizottsága ülésén [12. § a), b), c) pontok]. A
miniszter különböző üléseken való részvételével kapcsolatos
jogosítványain túl a törvény két további esetkört is említett:
egyfelől a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében
és intézkedésének ellenjegyzésében való helyettesítést – a
Tv.1. 12. § d) pontja szerint ilyenkor a miniszterelnök által
kijelölt másik miniszter helyettesít –, másfelől a Tv.1. 12. §
e) pontjában meghatározott rendeletalkotásban való
helyettesítést, ahol a törvény a politikai államtitkárnak
biztosított helyettesítési jogot.
A Tv.1. egészét a Tv.2. 77. § (5) bekezdése hatályon kívül
helyezte és új szabályokat alkotott. A Tv.2. 31. § (1)
bekezdése értelmében a minisztert – akadályoztatása esetén – az
államtitkár helyettesíti, amely alól az alábbi kivételeket
teszi:
- A Tv.2. 31. § (2) bekezdése értelmében – hasonlóan a Tv.1.
bemutatott rendelkezéseihez – nem az államtitkár, hanem csak
egy másik miniszter lehet a helyettesítő a köztársasági elnök
intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének
ellenjegyzésében, illetve szintén a miniszterelnök által
rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíthet, ha mind a
miniszter, mind államtitkára akadályoztatva van, és az
Országgyűlés ülésein, vagy az Európai Unió kormányzati
intézményeibe való részvételről van szó.
- A Tv.2. 31. § (3) bekezdése értelmében pedig az államtitkár
akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága
ülésén az általa vezetett minisztérium állományába tartozó,
állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező
személy helyettesíti.
Megállapítható tehát, hogy az államtitkár a hatályos szabályok
alapján is helyettesítheti a minisztert rendelet-kiadási
jogkörében. Ez következik a Tv.2. 43. § (1) bekezdéséből is,
amely szerint az államtitkár – a törvényben meghatározott
kivételekkel – a miniszter teljes jogkörű helyettese. Törvényi
kivétel a rendeletalkotásra nincs. Az indítványozó által
eredetileg a Tv.1. 12. § e) pontjával kapcsolatban felvetett
alkotmányossági probléma tehát a Tv.2. rendelkezéseiben – a 31.
§ (1) bekezdésével és 43. § (1) bekezdésével összefüggésben –
tovább él (csupán a helyettesítő elnevezése változott
„politikai államtitkár”-ról, „államtitkár”-ra).
2. Az indítványozó a miniszteri rendeletalkotásban való
helyettesítésre vonatkozó szabályokat két alkotmányos tétel
alapján kérte vizsgálni. Egyrészt az Alkotmány 7. § (2)
bekezdése – s ezáltal a minősített többséget igénylő Jat. 1. §-
ával és 8. § (1) bekezdésével való ellentét – alapján, másrészt
a miniszteri rendeletalkotásra vonatkozó alkotmányi tétel, az
Alkotmány 37. § (3) bekezdése szerint. Az indítványozó által
jelölt Jat. 1. § (1) bekezdése felsorolja, hogy a jogalkotó
szervek milyen jogszabályokat alkothatnak, a 1. § (2) bekezdése
pedig a jogforrási hierarchia elvét rögzíti. Az
Alkotmánybíróság az indítvány alapján megállapította, hogy a
Jat. 1. §-ában foglalt rendelkezéseket – a jogalkotói
hatásköröket – az Alkotmány tartalmazza. Ezért az
Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat során – az
Alkotmány 37. § (3) bekezdésén túl – az Alkotmánynak
tartalmában a Jat.-ban is szereplő és az indítványozó által
megjelölt rendelkezéseit vette figyelembe. Az Alkotmánybíróság
így elsőként tartalmi vizsgálatot folytatott, nevezetesen azt
vizsgálta, hogy az Alkotmánynak a miniszteri rendeletalkotást
érintő szabályai alapján államtitkár helyettesítheti-e a
minisztert a rendelet kiadásában.
IV.
1. A jogszabályalkotás az állami szervek legfontosabb
közhatalmi jogosítványa. Az Alkotmány kizárólagos szabályokat
tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az állami szervek milyen
jogszabályokat alkothatnak. (Lényegében e rendelkezéseket
ismételi meg a Jat. 1. §-a.) Így az Alkotmány 19. § (3)
bekezdés a) és b) pontja szerint az Országgyűlés alkotja meg a
Magyar Köztársaság Alkotmányát, és törvényeket alkot. Az
Alkotmány 35. § (2) bekezdése értelmében a Kormány a maga
feladatkörében rendeleteket bocsát ki, – az indítványozó által
is hivatkozott – Alkotmány 37. § (3) bekezdés alapján a Kormány
tagjai [az Alkotmány 33. § (1) bekezdése szerint a Kormány
tagja a miniszterelnök és a miniszterek] törvényben vagy
kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben
eljárva rendeletet adnak ki. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése
szól az önkormányzati rendeletalkotásról, míg a Alkotmány 32/D.
§ (4) bekezdése rendelkezik arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank
elnöke külön törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet
bocsát ki.
Az Alkotmány rögzíti a jogforrási hierarchia elvét is: a 35. §
(2) bekezdés szerint a Kormány rendelete nem lehet ellentétes a
törvénnyel; a 37. § (3) bekezdés értelmében a miniszteri
(miniszterelnöki) rendelet nem lehet ellentétes törvénnyel, és
kormányrendelettel; a 44/A § (2) bekezdés alapján pedig az
önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű
jogszabállyal. A jogalkotás alkotmányos jelentőségét mutatja
továbbá az Alkotmány 32/A. § (1) és (2) bekezdése, amely a
jogszabályok alkotmánybírósági felülvizsgálatáról és az
alkotmányellenes jogszabályok megsemmisítéséről szól.
Az Alkotmány tehát a jogszabályalkotás tekintetében egy zárt
rendszert képez: megjelöli a kibocsátót, megjelöli a jogszabály
nevét, rendelkezik egymáshoz való hierarchikus viszonyukról s
az Alkotmány, a 32/A. §-a révén, gondoskodik a jogforrási
hierarchia Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról is. Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint azáltal, hogy a jogalkotói
hatáskör alkotmányon alapuló hatáskör, e hatáskör gyakorlásának
esetleges átruházása is az „alapító norma”, az Alkotmány
szabályozási tárgya kell hogy legyen, azaz a „helyettesítésnek”
is az Alkotmányon kell alapulnia.
Az Országgyűlés jogkörét érintően – az Alkotmány
rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett – rendkívüli állapot
esetén az Alkotmány 19/B. § (3) bekezdése a) pontja alapján a
Honvédelmi Tanács gyakorolja az átruházott jogokat, a 19/B. §
(4) bekezdés szerint a Honvédelmi Tanács rendeletet alkothat
törvényhozási tárgyban. Az Alkotmány – a jogszabályalkotásra
feljogosított szervek és személyek helyettesítését illetően –
szól a miniszterelnök helyettesítéséről is. Az Alkotmány 33. §
(2) bekezdése szerint a miniszterelnököt az általa kijelölt
miniszter helyettesíti. E szabály a jogszabályalkotással is
összefügg, mivel egyrészt az Alkotmány 35. § (2) bekezdése
kimondja: a kormányrendeleteket a miniszterelnök írja alá,
másrészt mert a miniszterelnök, mint a Kormány tagja az
Alkotmány 37. § (3) bekezdés alapján maga is alkothat
rendeletet. Az Alkotmány 33. § (2) bekezdésébe foglalt
helyettesítési szabály tehát a kormányrendelet és a
miniszterelnöki rendelet megalkotására is irányadó.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen ügy szempontjából
az Alkotmányba foglalt, a jogalkotást érintő helyettesítési
rendnek azért van jelentősége, mert abban kifejeződik, hogy a
jogszabály kibocsátójának megváltozása (helyettesítése)
alkotmányos jelentőségű. Különösen így van ez az ún. „szintbeli
eltérésnél”, pl. amikor a miniszterelnököt a miniszter
helyettesítheti [Alkotmány 33. § (2) bekezdés]. Az Alkotmány
azonban nem szól arról, hogy a minisztert „szintbeli
eltéréssel” az államtitkár a rendeletalkotásban
helyettesítheti.
Az Alkotmány 39. § (2) bekezdése kimondja, hogy a Kormány
tagjai és az államtitkárok jogállását, díjazását, továbbá
felelősségre vonásuk módját törvény szabályozza. E törvényi
szabályozásra felhatalmazó alkotmányi rendelkezés – a jogállás,
díjazás, felelősségre vonásuk módja – nem tartalmaz arra
vonatkozó utalást, hogy törvény a miniszteri rendeletalkotás
alkotmányos rendjétől helyettesítés címén eltérhet. Az
Alkotmány másik, e tárgyban irányadó felhatalmazó rendelkezése,
a 7. § (2) bekezdése a jogalkotás rendjének törvényi
szabályozására ad felhatalmazást – értelemszerűen az
Alkotmánnyal való összhangban történő szabályozásra –, azonban
mint fentebb láttuk a Jat. hatályos szövege a miniszteri
rendeletalkotást érintően – a jelen határozatban vizsgáltak
tekintetében – az alkotmányi rendelkezésektől nem tér el.
2. A miniszter jogalkotó hatásköre – mint valamennyi jogalkotó
hatáskör – az Alkotmányon alapul. Az Alkotmány 37. § (3)
bekezdése egyértelműen a Kormány tagjai [a miniszterelnök és a
miniszterek – Alkotmány 33. § (1) bekezdés] rendeletalkotásáról
szól, következésképpen az államtitkár a minisztert
rendeletalkotási hatáskörében nem „helyettesítheti”. A Tv.2.-
ben nem tilalmazott helyettesítési hatáskör a miniszter
jogalkotási hatásköre tekintetében – tartalmilag – e hatáskör
vertikális átruházását jelenti, ami sérti az Alkotmány –
hivatkozott – 37. § (3) bekezdését. A jogalkotó hatáskörében
akadályozott miniszter kormánytag általi helyettesítése azonban
alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható.
3. Az indítványozónak a Tv.2. tekintetében fenntartott kérelme
a 31. § (1) bekezdés és 43. § (1) bekezdés alkotmányossági
vizsgálatára és megsemmisítésére irányult. E szabályok azonban
nemcsak a rendeletalkotásban, hanem egyben a miniszter
akadályoztatása esetén általában is alkalmazandó helyettesítési
szabályok (pl. Országgyűlés ülésein, Kormány ülésein stb.). Az
alkotmányossági probléma tehát nem a Tv.2. 31. § (1) bekezdése
és 43. § (1) bekezdése pozitív tartalma miatt áll fenn, hanem
azért, mert e szabályok nem teremtenek kivételt a miniszter
teljes jogkörű helyettesítése alól a rendeletalkotás
vonatkozásában (hasonlóan ahhoz, mint pl. a 31. § (2) bekezdése
teszi a köztársasági elnöki intézkedés ellenjegyzésében való
helyettesítés esetén). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a
Tv.2. 31. § (1) bekezdése és 43. § (1) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasította, ugyanakkor az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 21. § (7) bekezdésében foglalt
lehetőségével élve az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva –
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított
meg.
Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság
hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a
jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó
jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel
alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető
szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának
teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a
jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét
jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az
alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény –
annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton
beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az
állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai
érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat,
ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban
megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapit meg, ha az
adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992.
(VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is,
ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból
levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995.
(III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV.
29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB
határozat, ABH 1998, 132, 138.]. „A szabályozás tartalmának
hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása
esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi
felhatalmazáson nyugvó vagy ennek hiányában, a feltétlen
jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség
elmulasztásán alapul.” [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH
1999, 52, 57.]
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 37. § (3)
bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet az a törvényalkotói
mulasztás idézte elő, amely szerint a Tv.2. a miniszter
helyettesítése kapcsán nem rendelkezett arról, hogy a miniszter
rendeletalkotási hatásköre nem tartozik az államtitkárra
átruházható hatáskörök közé. Az Alkotmánybíróság ezért felhívta
az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006. december
31-ig tegyen eleget.
Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való
közzétételét az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.
Dr. Bihari Mihály
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály Dr. Bragyova András
az Alkotmánybíróság elnöke alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
Dr. Balogh Elemér
alkotmánybíró helyett
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter
alkotmánybíró
. |