A döntés szövege:
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány
tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság elutasítja az annak megállapítására
irányuló indítványt, miszerint az Országgyűlés és a Kormány
alkotmánysértő mulasztást valósított meg azáltal, hogy az
Alkotmányból és nemzetközi szerződésekből fakadó
kötelezettségei ellenére jogalkotásával nem szüntette meg a
Duna 1992. októberében Dunacsúnynál történt elrekesztése óta
a Szigetközben kialakult és tartósan fennálló, az élővilágot
és a biológiai sokféleséget veszélyeztető tarthatatlan
helyzetet.
2. Az Alkotmánybíróság visszautasítja az annak
megállapítására irányuló indítványt, miszerint a Kormány
alkotmányellenes jogalkotói mulasztást valósított meg
azáltal, hogy nem hajtotta végre a Hágai Nemzetközi
Bíróságnak a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építése kapcsán
kialakult jogvitában hozott ítéletét.
3. Az Alkotmánybíróság visszautasítja az annak
megállapítására irányuló indítványt, hogy kötelezze az
Országgyűlést vagy a Kormányt a Vízlépcsőrendszer körüli
jogvitát illetően újabb nemzetközi bírósági eljárás
megindítására.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó - kérelme benyújtásakor országgyűlési
képviselőként, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § c) és e) pontja, 21. §
(3) bekezdés a) pontja és a 21. § (4) bekezdése alapján -
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását
kérte.
Álláspontja szerint az Alkotmány 18. §-ából és 70/D. §-ából
levezethető jogalkotási kötelezettséggel, valamint számos
nemzetközi szerződésben - így a Biológiai Sokféleség
Egyezmény kihirdetéséről szóló 1995. évi LXXXI. törvényben (a
továbbiakban: Egyezmény) - vállalt kötelezettséggel, továbbá
a Hágai Nemzetközi Bíróság e tárgyban hozott ítéletével
ellentétes, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer
építésének folyamatában a Szigetközben az állat- és
növényvilágban keletkezett visszafordíthatatlan károkozást az
Országgyűlés és a Kormány megfelelő jogalkotással nem
szüntette meg.
Az indítványozó úgy vélte, hogy 1997. óta a Magyar
Köztársaság kormányai elmulasztották és halogatják a hatékony
intézkedést és jogalkotást az élővilágot és a biológiai
sokféleséget veszélyeztető helyzet megoldása érdekében, s
ezáltal alkotmánysértést és nemzetközi szerződésszegést
valósítanak meg.
2. Mivel az indítvány pontosan nem jelölte meg, hogy melyik
nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségének, s milyen
jogalkotói mulasztással nem tett eleget a jogalkotó, ezért az
Alkotmánybíróság - az Abtv. 22. § (2) bekezdésére
hivatkozással - határidő megállapításával, hiánypótlásra
hívta fel.
Az indítványozó újabb beadványában - igazolt jogi képviselője
útján - az Egyezmény 1. cikkében, a 8. cikk b), e), f), g) és
j) pontjaiban, valamint a 10. és 14. cikkében vállalt
kötelezettségek teljesítésének elmaradására utalt.
Az indítványozó kérelmét a következőkkel is indokolta: "az
Alkotmánynak a területi integritás védelmére vonatkozó
kötelezettségét és a Hágai Nemzetközi Bíróságnak a megegyezés
hiányában az újabb eljárás megindítására vonatkozó felhívását
is sérti az az állapot, amelyet a jelenleg kialakult helyzet
rögzít."
3. Az Alkotmánybíróság felkérésére a környezetvédelmi és
vízügyi miniszter nyilatkozott az Egyezmény hazai
végrehajtásáról.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a
következő jogszabályi előírásokra alapozta.
Az Alkotmány 5. §-a szerint "[a] Magyar Köztársaság állama
védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét
és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben
rögzített határait". Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése
kimondja: "[a] Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a
nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja
továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog
összhangját". Az Alkotmány 18. §-ának megfelelően "[a] Magyar
Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az
egészséges környezethez".
Az Alkotmány 70/D. §-a a következőket állapítja meg:
"(1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a
lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az
egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás
megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával,
valamint az épített és a természetes környezet védelmével
valósítja meg."
Az Egyezmény 1. cikkelye általános célkitűzéseket tartalmaz:
Ezen Egyezménynek a vonatkozó rendelkezései szerint
követendő célja a biológiai sokféleség megőrzése,
komponenseinek fenntartható használata, a genetikai
erőforrások hasznosításából származó előnyök igazságos és
méltányos elosztása, beleértve a genetikai erőforrásokhoz
való megfelelő hozzáférhetőséget, a vonatkozó technológiák
megfelelő átadását - az ezen erőforrásokkal és
technológiákkal kapcsolatos minden jog figyelembevételével -
és a megfelelő pénzeszközök biztosítását."
Az Egyezmény in-situ védelem című 8. cikkelyének az
indítványozó által hivatkozott b), e), f), g) és j) pontja a
szerződő felek kötelezettségeire utal. "Minden Szerződő Fél,
amennyire csak lehetséges és megfelelő
...
b) irányelveket dolgoz ki, ahol szükséges, a védett
területek, vagy az olyan területek kiválasztására,
kijelölésére és kezelésére, ahol a biológiai sokféleség
megőrzésére speciális intézkedéseket kell tenni;
...
e) elősegíti a védett területekkel szomszédos területeken a
környezetileg helyes és fenntartható fejlődést ezen területek
további védelme céljából;
f) rehabilitálja és helyreállítja a degradálódott ökológiai
rendszereket, és elősegíti a veszélyeztetett fajok
megújulását, többek között, tervek vagy más kezelési
stratégiák kidolgozásával és megvalósításával;
g) eszközöket biztosít vagy tart fenn a biotechnológia
eredményeként létrejött olyan módosított élő szervezetek
hasznosításából és kibocsátásából eredő kockázatok
szabályozására, kezelésére vagy ellenőrzésére, amelyeknek
valószínűleg a biológiai sokféleség megőrzését és
fenntartható hasznosítását érintő káros környezeti hatásaik
vannak, beleértve az emberi egészséget érintő kockázatok
számításba vételét is;
...
j) nemzeti jogalkotása keretében tekintetbe veszi, megőrzi és
fenntartja a hagyományos életmódokat megtestesítő bennszülött
és a helyi közösségeknek a biológiai sokféleség megőrzése és
fenntartható hasznosítása szempontjából fontos ismereteit,
újításait és módszereit, továbbá elősegíti azok szélesebb
körű alkalmazását ezen ismeretek, újítások és módszerek
alkalmazásából eredő haszon egyenlő elosztását."
Az Egyezmény "A biológiai sokféleség komponenseinek
fenntartható hasznosítása" c. 10. cikkelye a részes államok
következő feladatait szabályozza:
"Minden Szerződő Fél, amennyire csak lehetséges és megfelelő
a) integrálja a biológiai erőforrások megőrzésével és
fenntartható hasznosításával kapcsolatos szemléletet a
nemzeti döntéshozatalban;
b) a biológiai erőforrások hasznosítására vonatkozó
intézkedéseket tesz a biológiai sokféleséget érintő káros
hatások elkerülése és minimalizálása érdekében;
c) védelmezi és ösztönzi a biológiai erőforrásoknak a
szokásos felhasználását, amely a védelem vagy a fenntartható
hasznosítás követelményeivel összeegyeztethető hagyományos
gazdálkodási gyakorlattal összhangban van;
d) támogatja a helyi lakosságot a helyreállító tevékenység
kidolgozásában és végrehajtásában az olyan lepusztult
területeken, ahol a biológiai sokféleség lecsökkent; és
e) ösztönzi az együttműködést az állami hatóságok és a
magánszektor között a biológiai erőforrások fenntartható
felhasználására vonatkozó módszerek kifejlesztésében."
Az Egyezmény 14. cikkelye a "Hatásvizsgálat és káros hatások
minimalizálása" tárgykörben fogalmaz meg állami teendőket:
"1. Minden Szerződő Fél, amennyire csak lehetséges és
megfelelő
a) alkalmas eljárásokat vezet be, amelyek előírják azon
terveire vonatkozó környezeti hatások vizsgálatát, amelyek
valószínűleg jelentős káros hatással lesznek a biológiai
sokféleségre, azzal a céllal, hogy az ilyen hatásokat
elkerüljék vagy minimalizálják, és ahol alkalmas, lehetővé
teszi a nyilvánosság részvételét az ilyen eljárásokban;
b) megfelelő intézkedéseket tesz annak biztosítására, hogy
kellően figyelembe vegyék az olyan programjainak és politikai
lépéseinek környezeti követelményeit, amelyeknek feltehetően
jelentős mértékű a káros hatása a biológiai sokféleségre;
c) kölcsönösségi alapon elősegíti a bejelentést,
információcserét és a konzultációt a fennhatósága vagy
ellenőrzése alá tartozó azon tevékenységekről, amelyek
valószínűleg jelentős mértékben károsan befolyásolják más
Államok vagy a nemzeti illetékességen kívül eső területek
biológiai sokféleségét, elősegítve a megfelelő kétoldalú,
regionális vagy sokoldalú megegyezések megkötését;
d) a fennhatósága vagy ellenőrzése alatt keletkező, más
Államok fennhatósága alá tartozó területek vagy a nemzeti
illetékességén kívül eső területek biológiai sokféleségét
fenyegető, vagy súlyos veszély vagy kár esetén azonnal
értesíti a potenciálisan érintett Államokat erről a
veszélyről vagy károsodásról, valamint kezdeményezi az ilyen
veszélyt vagy károsodást megelőző vagy minimalizáló
intézkedéseket;
e) elősegíti a természeti vagy akár más okból keletkezett
és a biológiai sokféleséget súlyosan és közvetlenül fenyegető
veszélyt jelentő tevékenységekkel vagy eseményekkel
kapcsolatos szükségintézkedésekre vonatkozó nemzeti
programokat, valamint bátorítja a nemzetközi együttműködést
az említett nemzeti erőfeszítések kiegészítésére, és - ahol
szükséges és az érintett Államok vagy regionális gazdasági
integrációs szervezetek egyetértésével találkozik - közös
biztonsági terv kidolgozására.
2. A Felek Konferenciája - az elvégzendő elemzések alapján
- vizsgálja a biológiai sokféleség károsodásával kapcsolatos
felelősség és jóvátétel ügyét, beleértve a helyreállítást és
a kártérítést, kivéve, ha az ilyen felelősség kizárólagosan
belügy."
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítvány a
következők miatt nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy az
Alkotmány 18. §-ából és 70/D. §-ából levezethető-e olyan
jogalkotási kötelezettség, amelynek elmulasztása
alkotmányellenességet eredményezett azáltal, hogy a Duna
1992. októberében Dunacsúnynál történő elterelése óta a
Szigetközben kialakult, az élővilágot és a biológiai
sokféleséget veszélyeztető helyzet kapcsán a
jogszabályalkotás elmaradt.
1.1. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az
Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése
szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki
indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a
jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát
elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a
mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével -
felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság
állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási
kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is
köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi
szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az
állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba,
és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta
alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990.
(X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az
Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog
érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak
[37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.].
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló
alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott
tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI.
10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha
az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból
levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik
[22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1994, 108, 113;
29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128; 15/1998.
(V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. "A szabályozás
tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás
megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett
jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a
feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói
kötelezettség elmulasztásán alapul." [4/1999. (III. 31.) AB
határozat, ABH 1999, 52, 57.]
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az
alkotmánysértő mulasztás akkor is megállapítható, ha az
alkotmánysértő helyzetet közvetlenül az Alkotmányból
levezethető jogalkotói mulasztás, az Alkotmány
végrehajtásának elmaradása eredményezi. [35/1999. (XI. 26.)
AB határozat, ABH 1999, 310, 318.] Az Alkotmány 18. §-ának és
70/D. §-ának közvetlen végrehajtásából elvileg következhet
olyan jogalkotói kötelezettség, amely nem kizárólag hazai,
hanem két vagy több állam nemzetközi szerződésbe foglalt
konszenzusán alapuló és ebből fakadó jogalkotói
kötelezettségnek minősül.
1.2. A környezethez való jog alkotmányos tartalmának
szempontjait az Alkotmánybíróság a 28/1994. (V. 20.) AB
határozatban (a továbbiakban: Abh.) fejtette ki. Az Abh.
szerint a környezetvédelemhez való jog olyan sajátos alapjog,
amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és
meghatározó. A környezethez való jog az állam
környezetvédelemre vonatkozó kötelességei teljesítésének
garanciáit emeli az alapjogok szintjére. Az Abh. utalt a
következőkre is: "A környezethez való jog sajátossága abban
áll, hogy alanya valójában az "emberiség" és a "természet"
lehetne." (ABH 1994, 134., 139.) A környezethez való jog
sajátosságaiból következően az állam nem élvez szabadságot
abban, hogy a környezet állapotát romolni engedje, vagy a
romlás kockázatát megengedje. Ennek kapcsán hangsúlyozta az
Alkotmánybíróság, hogy a természetben okozott károk véges
javakat pusztítanak, sok esetben jóvátehetetlenek, a védelem
elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. E
sajátosságok miatt a környezethez való jog védelmének
eszközei között a megelőzésnek van elsőbbsége, hiszen a
visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja
helyreállítani az eredeti állapotot. "A védelem szintjét a
környezethez való jog (...) dogmatikai sajátosságain kívül
döntően befolyásolja a környezetvédelem tárgya is: az élet
természeti alapjainak véges volta és a természeti károk
jelentős részének visszafordíthatatlansága, s végül az a
tény, hogy mindezek az emberi élet fennmaradásának
feltételei. A környezethez való jog az emberi élethez való
jog érvényesülésének fizikai feltételeit biztosítja. Mindez a
környezethez való jog jogalkotással való védelmének különös,
más jogokéhoz képest fokozottan szigorú voltát követeli meg."
[ABH 1994, 134, 140.]
1.3. A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista
Köztársaság 1977. szeptember 16-án az 1978. évi 17. tvr.-rel
kihirdetett államközi szerződést kötöttek a Gabcikovo-
Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és
üzemeltetéséről (a továbbiakban: Szerződés).
A Szerződés előírja, hogy a felek "közös beruházás"-ként egy
vízlépcsőrendszert építenek meg és üzemeltetnek. Preambuluma
szerint a vízlépcsőrendszer tervezésének célja "a Duna
Bratislava-Budapest közötti szakasza természeti kincseinek a
szerződő felek vízgazdálkodási, energetikai, közlekedési és
mezőgazdasági, valamint egyéb népgazdasági ágazati
fejlesztését szolgáló sokoldalú hasznosítása". A közös
beruházás lényegében a vízi energiatermelés, a Duna szóban
forgó szakaszán a hajózás feltételeinek javítását és a
folyópartok mentén fekvő területek árvízvédelmét szolgálta
volna. Ezzel egyidejűleg, a szerződés feltételeinek
megfelelően, a szerződő felek azt is vállalták, hogy egyrészt
gondoskodnak a Duna vízminőségének megőrzéséről, másrészt
eleget tesznek a vízlépcsőrendszer megépítéséből és
üzemeltetéséből eredő természetvédelmi kötelezettségeiknek.
A Szerződés 1. cikkének (1) bekezdése leírja azokat a főbb
műtárgyakat, amelyeknek megépítése a beruházás során
szükséges. Rendelkezik két vízlépcső felépítéséről - az egyik
Bősnél (csehszlovák területen), a másik Nagymarosnál (magyar
területen) - , amelyeknek "egységes, elválaszthatatlan
üzemelésű létesítményrendszert" alkotnak.
1992. május 19-én a magyar kormány szóbeli jegyzékben
értesítette a csehszlovák kormányt, hogy 1992. május 25-ei
hatállyal felmondja a Szerződést. 1992. október 23-án
Csehszlovákia megkezdte a Duna elzárását.
1993. január 1-én Szlovákia független állammá vált. 1993.
április 7-én Szlovákia és a Magyar Köztársaság képviselői
aláírták a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Bős-
Nagymarosi beruházással kapcsolatos vitájának a Nemzetközi
Bíróság elé terjesztéséről szóló különmegállapodást (a
továbbiakban: Különmegállapodás). [A Különmegállapodást az
Országgyűlés a 29/1993. (V. 4.) OGY határozatával
ratifikálta.]
A Hágai Nemzetközi Bíróság az ügyben 1997. szeptember 25-én
hozott ítéletet (a továbbiakban: Ítélet). Az Ítélet számos
megállapítást tartalmaz az indítványban említett Szigetköz
helyzetével, a vízpótlás kérdéseivel összefüggésben is, s az
érintett államok közös célkitűzéseként említette az
energiatermelést, a Duna hajózhatóságának javítását, az
árvízvédelmet és a jégszabályozást, továbbá a természeti
környezet védelmét.
1.4. Az indítványozó a Szigetköz vízellátásának, ökológiai
helyzetének jogalkotás útján történő helyreállítását,
javítását sürgeti a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességre hivatkozó indítványban.
A Szigetközbe juttatott vízmennyiség lényeges megnövelését
teszi lehetővé az Ítélet 56. pontja, amely visszautal a
Szerződés 14. cikkére. Eszerint a feleknek joguk van nagyobb
vízkivitelre az energiában való részesedésük kárára, azaz a
bíróság úgy értelmezi, hogy Magyarország a szerződés alapján
is jogosult lett volna a teljes vízhozam felét Dunakilitinél
a főmederbe vezetni, ha lemondott volna a bősi
energiatermelés feléről.
A vízpótlás kérdése, így a Szigetköz ökológiai helyzete
szoros összefüggésben van a Szerződés által meghatározott
célok teljesítésével; a környezetvédelem érdekei az
energiatermeléssel, a hajózással, az árvíz és jég elleni
védekezéssel egyenrangúak. E célok megvalósításáról és az
Ítélet végrehajtásáról - a Különmegállapodás 5. cikk (2)
bekezdése szerint - a felek tárgyalásokat folytatnak.
Amint a vázoltakból - így különösen az Alkotmánynak a
környezet védelméről rendelkező 18. §-a és a 70/D. §-a
értelmezéséből is - kitűnik, a jogalkotó szerveknek sokoldalú
feladata és felelőssége a környezet állapotának megóvása, a
romlás kockázatának megakadályozása. A Bős-Nagymarosi
Vízlépcsőrendszer építése során kialakult helyzet, így a
Szigetköz ökológiai viszonyainak alakulása Magyarország és
Szlovákia magatartásának eredménye. A Duna elterelésének, a C-
variáns megépítésének tényéből az következik, hogy a
Szigetköz helyzetének megoldása - s erre az Ítélet idézett
megállapításai is utalnak - egyoldalú, a magyar Országgyűlés
és a Kormány általi jogalkotással nem lehetséges.
Mivel két állam együttműködését igénylő, így két állam
joghatósága alá tartozó kérdésekről a hazai jogalkotó szervek
nem alkothatnak önállóan jogszabályt, így a jogalkotás
elmaradása sem minősíthető alkotmánysértő helyzetet
eredményező mulasztásnak. A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer
megépült elemeinek földrajzi elhelyezkedése, a Szerződés
előírásai és az Ítélet alapján megállapítható, hogy a
Szigetköz vízpótlásának rendezésére a Szerződés
módosításával, új, e tárgyra vonatkozó államközi szerződés
megkötésével, vagy a Hágai Nemzetközi Bíróságnak az Ítélet
végrehajtásának módozatairól rendelkező kiegészítő ítélete
[erre utal a Különmegállapodás 5. cikk (3) bekezdése is]
megalkotásával kerülhet sor.
Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a vonatkozásban
elutasította.
2. Az indítványozó az Alkotmánybíróság hiánypótló végzésére
előterjesztett indítványában az Egyezményben vállalt
jogalkotási kötelezettségek alkotmánysértő elmulasztására is
hivatkozott.
Az Abtv. 44. §-a szerint valamely jogszabály nemzetközi
szerződésbe ütközését kizárólag az Abtv. 21. § (3)
bekezdésében meghatározott szervek vagy személyek
indítványozhatják. Mivel az indítványozó kérelmét
országgyűlési képviselőként terjesztette elő, az
Alkotmánybíróság az indítványt érdemben vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az
Egyezmény a részes államoktól sokoldalú intézkedési,
szervezési, koordinációs, költségvetési-tervezési feladat
megoldását igényli. Az Egyezménynek az indítványban
hivatkozott rendelkezései közül jogalkotásra kizárólag a 8.
cikk - II. pont alatt idézett - j) pontja utal. Eszerint -
amennyire lehetséges - a nemzeti jogalkotás során tekintetbe
kell venni, meg kell őrizni és fenn kell tartani a
hagyományos életmódot folytató bennszülött és a helyi
közösségeknek a biológiai sokféleség megőrzése és
fenntartható hasznosítása szempontjából fontos ismereteit,
újításait, módszereit.
A vázolt tartalmú jogalkotási kötelezettség - az Egyezményben
alkalmazott "amennyire csak lehetséges és megfelelő"
formulával - alkotmányossági szempontból értékelhető mércét
nem tartalmaz, mivel a részes államok gazdasági, társadalmi
körülményeire, lehetőségeire utal, s nem állapít meg
kifejezett jogalkotási kötelezettséget sem az Országgyűlés,
sem a Kormány számára.
Az Egyezményben és más nemzetközi szerződésekben vállalt
kötelezettségek végrehajtásáról rendelkezik a környezet
védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII.
törvény, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII.
törvény, s részletes feladattervet fogalmaz meg a Nemzeti
Környezetvédelmi Programról szóló 83/1997. (IX. 26.) OGY
határozat. A környezetvédelmi és vízügyi miniszternek az
Alkotmánybírósághoz megküldött nyilatkozatából az is kitűnik,
hogy kidolgozás alatt áll a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia
és Akcióprogram. Az Egyezményből - és más, e tárgyú
nemzetközi kötelezettségeinkből - fakadó jogalkotási
feladatok az érintett életviszonyok sajátosságai miatt
hosszabb távú és folyamatos kodifikációs és tervező
tevékenységet igényelnek.
A vázoltak alapján az Alkotmánybíróság az Egyezmény
végrehajtása kapcsán a jogalkotás elmaradása miatt
alkotmánysértő mulasztást nem állapított meg. Az eljárása
során ugyanis az erre irányuló kérelmet nem tekintette
megalapozottnak, s figyelemmel volt az e határozata
indokolásának III.1.3. fejezetében feltárt körülményekre is.
A Szigetköz helyzetével összefüggő, az Egyezményben előírt
védelemből, megőrzésből fakadó kötelezettségek teljesítése a
Szlovákiával való tárgyalások, együttműködés eredménye lehet.
A nemzetközi szerződésben vállalt e tárgyú kötelezettségek
teljesítése tehát meghaladja a hazai jogalkotás lehetőségeit.
Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a vonatkozásban
is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság eljárása - az indítványozó kérelme
alapján - kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy az Ítélet
végrehajtásának elmaradása eredményezett-e jogalkotói
mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.
3.1. Az Abtv. az alkotmányellenes jogalkotói mulasztás két
formájáról rendelkezik. Az Alkotmánybíróság e határozata
indokolásának III.1.1. fejezetében már utalt az Abtv. 49. §
(1) bekezdésében szabályozott mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség vizsgálatával kapcsolatos hatásköre elvi
megalapozottságának feltételeire. Az Alkotmányból, illetve
más jogszabályokból fakadó jogalkotói kötelezettség
elmulasztásán túl - eddigi gyakorlata során - nemzetközi
szerződésből fakadó jogalkotói feladatok elmaradása miatt is
állapított már meg alkotmányellenes mulasztást az
Alkotmánybíróság. [A 16/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH
1993, 143; 37/1996. (IX. 4.) AB határozat, ABH 1996, 122.]
E hatáskörét az Abtv. 47. § (1) bekezdése alapozza meg,
amikor kimondja: "Ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg,
hogy a jogalkotó a szerv a nemzetközi felhatalmazásból
származó jogalkotó feladatát elmulasztotta, a mulasztást
elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja
feladatának teljesítésére."
3.2. A nemzetközi jog általánosan elismert szabályait,
illetve a nemzetközi jogi kötelezettségeket a nemzetközi jog
forrásai állapítják meg. A nemzetközi jog forrásait a
Nemzetközi Bíróság Alapszabályai (a továbbiakban: Statútum)
38. cikke a következők szerint jelöli meg: nemzetközi
szerződések, a nemzetközi szokásjog, az általánosan elismert
jogelvek, a bírói döntések és a kiváló jogtudósok tanításai.
A nemzetközi jog forrásai közül a magyar jog kizárólag a
nemzetközi szerződéseket illetően tartalmaz részletes
szabályokat. A nemzetközi szerződések belső joggá válásának
szempontjából alapvető szabályozást a jogalkotásról szóló
1987. évi XI. törvény 16. §-a tartalmaz. Ez a szabályozás a
következőket írja elő:
"(1) Az általánosan kötelező magatartási szabályt tartalmazó
nemzetközi szerződést a tartalmának megfelelő szintű
jogszabályba foglalva kell kihirdetni.
(2) A jogszabályba nem foglalt nemzetközi szerződést viszont
- ha a köztársasági elnök vagy a Kormány másként nem
rendelkezik - a Magyar Közlönyben közzé kell tenni."
Ez utóbbi szerződések tehát nem is válnak a belső jogrend
részévé; a közzététel csupán tájékoztatás az államot terhelő
nemzetközi szerződés tartalmáról. A belső joggá vált
nemzetközi szerződések érvényesítését tehát a jogrend az
Alkotmány 7. § (1) bekezdésében foglalt követelménynek
megfelelően biztosítja.
3.3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Hágai
Nemzetközi Bíróság ítélete - az Abtv.-ben meghatározott
hatásköri szabályok gyakorlása szempontjából - nem minősül a
nemzetközi jog általánosan elismert szabályának, sem olyan
nemzetközi jogi kötelezettségnek, mint a belső joggá vált
nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségek. A Nemzetközi
Bíróság eljárását ugyan az érintett államoknak a joghatóság
elismeréséről szóló, nemzetközi szerződésbe foglalt
konszenzusa alapozza meg, az ítélet azonban nem norma, nem
szerződés, hanem egyedi jogvitát dönt el, abban az esetben
is, ha egyes megállapításai elvi tartalmúvá, vagy precedens-
értékűvé válnak.
A Nemzetközi Bíróságnak nincs hatásköre belső jogi norma
hatályon kívül helyezésére, a részes államok jogalkotásra
való kötelezésére. A Nemzetközi Bíróság akkor sem kötelezheti
jogalkotásra az államot, ha az ítéletében megállapított
kötelezettséget csak jogalkotással teljesítheti az állam. Sem
az Abtv. 49. § (1) bekezdése, sem a 44. § (1) bekezdése
szerinti jogalkotói mulasztás megállapítását nem alapozza meg
az a körülmény, hogy a Nemzetközi Bíróság Ítélete nem került
végrehajtásra. Az e határozat indokolásában bemutatott
nemzetközi jogi megoldások (kiegészítő ítélet kérése, a
Biztonsági Tanácshoz fordulás lehetősége) pedig kizárólag a
másik érintett állam számára állnak rendelkezésre. Mindezekre
tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a
vonatkozásában hatásköre hiányában visszautasította.
4. Az indítványozó arra is utalt, hogy az Alkotmánynak a
területi integritás védelmére irányuló kötelezettségét és az
Ítéletben az újabb eljárás megindítására irányuló felhívást
is sérti a Szigetközben jelenleg kialakult helyzet.
Az Alkotmánybíróság ennek az Abtv. 22. § (2) bekezdése
szerint határozott kérelemnek nem minősülő indítványi
hivatkozásnak a kapcsán megjegyzi a következőket. A
Különmegállapodás már említett 5. cikk (3) bekezdése alapján
amennyiben a felek hat hónapon belül nem tudnak
megállapodásra jutni, bármelyik fél kérheti a Hágai
Nemzetközi Bíróságot, hogy kiegészítő ítéletben határozza meg
az ítélet végrehajtásának módozatait. Az Alkotmánybíróságnak
sem az Abtv., sem más törvény alapján nincs hatásköre arra,
hogy az Országgyűlést vagy a Kormányt az újabb nemzetközi
bírósági eljárás megindítására kötelezze. Ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is
visszautasította.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István Dr. Strausz János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |