A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta
az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény 18. § (1) és (4) bekezdése valamint
19. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására
és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az
Alkotmánybírósághoz amelyben kérte a Polgári perrendtartásról
szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 18. § (1)
és (4) bekezdésének megsemmisítését. Nézete szerint
alkotmányellenes az, hogy a kizárási indítványról tárgyaláson
kívül dönthet a bíróság, mert az elfogultsági kifogás ilyen
elbírálása ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében
foglalt nyilvános tárgyaláshoz való joggal. Előadta továbbá,
sérti a pártatlan bírósághoz való jogot, hogy ezen
elbíráláshoz a per iratait az a bíró készíti elő, akinek a
pártatlanságáról dönteni kell.
Az eljárás folyamán az indítványozó az alkotmányjogi
panasztól elállt, azonban indítványát utólagos normakontrollá
alakította át. Ennek keretében, már a Pp. 19. § (1)
bekezdésének a megsemmisítését is kérte, mivel álláspontja
szerint ugyancsak sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében
garantált pártatlan bírósághoz való jogot az is, hogy a bíró
adott esetben a kizárási indítvány elbírálása előtt ügydöntő
határozatot hozhat.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései a
következő:
“57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
a törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[...]
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak
szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági,
közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát
vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták
ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan
– a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
2. A Pp - nek az indítvány által érintett rendelkezései a
következők:
“13. § (1) Az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint
bíró nem vehet részt:
a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy,
továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga
részére követeli, vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire
a per eredménye kihatással lehet;
b) az a) pont alá eső személy képviselője vagy olyan volt
képviselője, aki az ügyben eljárt;
c) az a) vagy a b) pont alá eső személynek a (2) bekezdésben
megjelölt hozzátartozója vagy volt házastársa;
d) az, akit a perben tanúként vagy szakértőként kihallgattak,
vagy akinek tanúként vagy szakértőként való kihallgatását a
bíróság elrendelte;
e) az, akitől az ügynek tárgyilagos megítélése egyéb okból
nem várható (elfogultság).”
“18. § (1) Ha a kizárás kérdését igazgatási ügykörben nem
intézik el, a bíró kizárása felől ugyanannak a bíróságnak
ugyanazon a fokon eljáró másik tanácsa tárgyaláson kívül is
határozhat.
[...]
(4) A kizárást kimondó határozat ellen fellebbezésnek nincs
helye, a kizárás megtagadása miatt pedig csak abban a
fellebbezésben lehet panaszt tenni, amely az ügy érdemében
hozott határozat ellen irányul.”
“19. § (1) Az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási
okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig a perben
nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró továbbra
is eljárhat ugyan, de ha a 13. § (1) bekezdésének a)-d)
pontjai alá tartozó kizárási okról van szó, a bejelentés
elintézéséig az érdemi határozat hozatalában nem vehet részt.
Ha ugyanaz a fél ugyanabban a perben a kizárás megtagadása
után tesz újabb bejelentést a bíró ellen, ez a korlátozás sem
érvényesül.”
3. Az Alkotmánybíróság a Pp. 18. § (1) és (4) bekezdését már
vizsgálta a 699/B/1995. AB határozatban. Kimondta, hogy “a
Pp. 18. § (4) bekezdése nem csorbítja a jogorvoslathoz és a
pártatlan bírósághoz való alapvető jogot”, valamint azt, hogy
a “Pp. 18. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a
kizárási ok bejelentésének elintézése ugyanannak a bíróságnak
másik, az ítélkezési tevékenységében független tanácsa
hatáskörébe tartozik, nem ellentétes az Alkotmány 57. § (1)
bekezdésével” (ABH, 1995, 795, 796.)
Az indítványozó e határozat ismeretében azonban arra
hivatkozott, hogy abban az Alkotmánybíróság az általa
felvetett alkotmányos aggályokat nem vizsgálta, és ezért e
rendelkezésekre figyelemmel kérte a Pp. 18. § (1) és (4)
bekezdésének vizsgálatát és megsemmisítését.
Az átalakított kérelem megfelel az utólagos normakontrollnak
az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban Abtv.) 22. § (1) (2) (3) bekezdésében és a 37. §-
ban meghatározott kívánalmainak. Az Alkotmánybíróság jelen
eljárásának tehát a 699/B/1995. AB határozat — ítélt dolog
okán — nem képezi eljárási akadályát.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A tárgyalási elv, a nyilvánosság, a szóbeliség és a
közvetlenség az igazságszolgáltatás alapelvei közé tartoznak.
Az Alkotmánybíróság a 26/1990. (XI. 8.) AB határozatban (ABH
1990, 120.) foglalkozott azzal, hogy a tárgyalási elv milyen
követelményeket támaszt a polgári eljárásjoggal szemben. A
végzés elleni fellebbezés tárgyaláson kívüli
elbírálhatóságával kapcsolatban rámutatott arra, hogy az
Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése a félnek az ügy tárgyához
közvetlenül kapcsolódó jogait érintő kérdések tárgyaláson
történő elbírálását teszi kötelezővé, a per során felmerült
más — a félnek az ügy tárgyával közvetlen kapcsolatban nem
álló, az eljárással kapcsolatos jogait érintő — kérdésekben
hozandó határozatokra ez nem vonatkozik. Az ilyen döntések
tárgyaláshoz kötése csak a bíróság munkáját nehezítené és a
határozat meghozatalát késleltetné, ami viszont sértené a Pp.
alapelvei között található, a perek ésszerű időn belül való
befejezésének kívánalmát.
Az 1938/D/1991. AB határozatban az Alkotmánybíróság a
perújítás megengedhetősége kérdésében való döntés tárgyaláson
kívüli meghozatalának alkotmányosságát vizsgálva hasonlóan
foglalt állást, amikor rámutatott arra, hogy az Alkotmány 57.
§ (1) bekezdése szerinti alkotmányos alapjog az eljárásnak
arra a részére vonatkozik, amelyben a bíróság a perbe vitt
jogokat és kötelességeket érdemben bírálja el. (ABH 1992,
536, 537.)
A kizárás kérdésében való döntés nem minősíthető a félnek a
perbe vitt jogait és kötelességeit érdemben elbíráló
döntésnek: a per során felmerült más kérdésekben hozandó
határozatok közé tartozik. A jogalkotó a bíróság számára a
Pp. 18. § (1) bekezdésében a megengedő igealak használatával
biztosította annak lehetőségét, hogy a kizárási indítványról
tárgyalás alapján döntsön, ezt azonban a perek ésszerű időn
belüli befejeződésének kívánalmát szem előtt tartva nem tette
kötelezővé. Ugyanakkor a garanciális jellegű tárgyalás
hiányát is ellensúlyozta azzal, hogy a Pp. 18. § (4)
bekezdése alapján a fél az eljáró bíróság kizárást megtagadó
döntése miatt az érdemi döntés ellen irányuló fellebbezésben
jogorvoslattal élhet, ahol azt is kifogásolhatja, hogy az ügy
körülményei ellenére a bíróság nem tartott tárgyalást.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
Pp. 18. § (1) bekezdésének azon szabálya, amely a kizárási
indítvány tárgyaláson kívüli elbírálását lehetővé teszi, nem
sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tárgyalási
elvet, ezért az indítványt ebben a részben elutasította.
2. Az indítványozó szerint a pártatlanság követelményét
sérti, hogy a kizárási indítvány elintézéséhez a szükséges
iratokat az a bíró készíti elő, aki ellen a kizárási
indítvány irányul. A hivatkozott rendelkezés [18. § (4)
bekezdés] azonban nem tartalmaz ilyen szabályt: az a
19. § (1) bekezdésének rendelkezéseiből vezethető csupán le,
ezért az Alkotmánybíróság további eljárásában ezt a szabályt
vizsgálta. Eszerint: “az a bíró, aki a személyére vonatkozó
kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig
a perben nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró
továbbra is eljárhat ugyan, de ha a 13. § (1) bekezdésének a)-
d) pontjai alá tartozó kizárási okról van szó, a bejelentés
elintézéséig az érdemi határozat hozatalában nem vehet részt.
Ha ugyanaz a fél ugyanabban a perben a kizárás megtagadása
után tesz újabb bejelentést a bíró ellen, ez a korlátozás sem
érvényesül.”
Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a pártatlan bírósághoz való
alkotmányos alapjog vizsgálata során megállapította, az “az
eljárás alá vont személy iránti előítélet mentesség és
elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben.
Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával,
hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás
szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell
kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a
bíró pártatlansága tekintetében. Ennek intézményes
biztosítékát a bírák kizárására vonatkozó büntetőeljárási
szabályok biztosítják (Be. 35., 40., 231. §).” [67/1995.
(XII. 7.) AB határozat, ABH 1995, 346, 347.].
Az Alkotmánybíróság rámutat: annak a ténynek, hogy a kizárási
indítvánnyal érintett bíró készíti elő a kizárási indítvány
elbírálásához szükséges iratokat, a születendő döntésre
semmilyen hatása nincsen. Az előkészítés ugyanis technikai
jellegű tevékenység — az ügy iratai annál a bírónál vannak,
akire szignálták az ügyet. (A fellebbezési kérelmet is emiatt
kell az első fokon eljárt bíróságnál benyújtani — ez az
ügykezelést ugyanis jelentős mértékben megkönnyíti.) A
bíróság másik tanácsa nem az előkészítő bíró információi
alapján, hanem az iratok ismeretében hozza meg döntését, s
amennyiben az iratok alapján azt indokoltnak tartja,
tárgyalást is tart.
A Pp. vizsgált szabályai tehát azzal, hogy a kizárási
indítvány elbírálásának előkészítését az érintett bíró
feladatává teszik, nem adnak lehetőséget arra, hogy ezáltal
befolyásolja az indítványt elbíráló tanácsot. Mindezek
alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 19. §
(1) bekezdése e vonatkozásában nem sérti az Alkotmány 57. §
(1) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részben is
elutasította.
3. Az indítványozó a Pp. 19. § (1) bekezdését azért is
támadta, mert a bírónak joga van arra, hogy a Pp. 13. § (1)
bekezdés e) pontra alapított az elfogultsági kifogás esetén
az elfogultsági kifogás elbírálása előtt ítéletet hozzon. Az
indítványozó szerint ez a tisztességes és pártatlan
eljáráshoz való joggal ellentétes.
Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és
az alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában, 1950.
november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc
kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban Római Egyezmény) 6.
cikk 1. pontjában foglalt rendelkezés szerint mindenkinek
joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott
független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és
ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári
jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene
felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Ezzel
összhangban a Pp. 2. §-a elismeri a feleknek a perek ésszerű
időn belüli befejeződéshez fűződő jogát és a bíróságok
feladatává teszi annak érvényesítését. Ezen túl is számos
rendelkezése tartalmaz tételes előírást eljárási határidőkre,
és egyéb, az eljárás hatékonyságát, alaposságát és
gyorsaságát közvetlenül és közvetve is garantálni alkalmas
intézkedésekre. (vö.: 932/E/1993. AB határozat, ABH 1993,
674. és 159/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 410.)
A pártatlan bíróság eljárásának követelménye és a perek
ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő érdek bizonyos
esetekben ellentétbe kerülhetnek egymással, közöttük az
összhangot a Pp.-nek kell megteremtenie. A kizárási
indítványok felőli döntések szükségessége nem vezethet a
perek időtartamának indokolatlan meghosszabbodásához, de a
gyorsaság iránti igény sem vezethet a pártatlanság
sérelméhez. Mindezt figyelembe véve a Pp. egyetlen esetben
teszi lehetővé, hogy az a bíró, aki ellen kizárási indítványt
terjesztettek elő, a kizárásról való döntés előtt az ügydöntő
határozat meghozatalában is részt vegyen: ez a Pp. 13. § (1)
bekezdés e) pontja szerinti elfogultság. Ennek az oka az
elfogultság természetében rejlik.
A Pp. által szabályozott kizárási okokat két jól
elhatárolható csoportra — egyfelől az ún. abszolút, másfelől
az ún. relatív okokra — lehet osztani. A Pp. 13. § (1)
bekezdése öt kizárási okot határoz meg, ezek közül az a)-d)
pontokban szabályozottak abszolút okok: bíróként nem járhat
el a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy,
továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga
részére követeli, vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire
a per eredménye kihatással lehet, e személyek képviselője
vagy olyan volt képviselője, aki az ügyben eljárt, illetve
mindezek hozzátartozója vagy volt házastársa, továbbá az sem,
aki a perben tanúként vagy szakértőként vesz részt. A 13. §
(1) bekezdés e) pontja relatív kizáró okot szabályoz: nem
járhat el az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb, a
13. § (1) bekezdés a)-d) pontokban nem nevesített okból nem
várható.
A büntető eljárásról szóló 1973. évi I. törvényben
szabályozott kizáró okok természetét és következményeit az
Alkotmánybíróság már részletesen elemezte a 17/2001. (VI.1.)
AB határozatában. Az abban a határozatában írtak – a bíró
kizárására vonatkozó szabályozás elveinek azonosságára és a
rendelkezések tartalmának nagyfokú hasonlóságára tekintettel
– a jelen ügyben is jórészt érvényesek. Így az abszolút
kizáró okok mindkét eljárásban “olyan tények, amelyeknek
fennállása esetén — habár természetükben eltérő okokból, így
az ügyben való érintettség vagy az érintettekhez fűződő
viszony, az eljárásban már korábban betöltött más pozíció,
avagy az ügyről szerzett magántudomás okán — az elfogultságot
vélelmezni kell, s a vélelem megdönthetetlen. Bármely a
fentiekben nevesített ok fennállása így az érintett feltétlen
kizárását eredményezi. Mindennek eljárásjogi következménye,
hogy az abszolút kizáró ok bejelentése a hozzá fűződő vélelem
miatt csak magának az okként szolgáló ténynek a fennállását
teszi vizsgálandóvá.
A relatív kizárási ok megfogalmazása általános, és minden
olyan okot átfog, amelyek nevesítése sokféleségük folytán nem
lehetséges, s ezért hozzájuk megdönthetetlen vélelem sem
fűzhető. Ebből pedig az következik, hogy jellemzően külön
vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény
valósága és az, hogy ez a körülmény alkalmas-e az elfogultság
megalapozására.” (Magyar Közlöny 61. szám, 2001. június 1.,
3955, 3957.)
Az érintettnek a rá vonatkozó kizárási ok bejelentése után az
ügy további elintézésében való részvételét a Pp. egyrészt
aszerint szabályozza eltérően, hogy abszolút vagy relatív
kizárási ok fennállásáról van-e szó, másrészt pedig aszerint,
hogy ki volt a bejelentő, és hányadik ízben tett bejelentést.
A kizárási okokat ugyanis bejelentheti az ügyben eljáró bíró
vagy más, a törvény szerint erre jogosult személy is.
A bíró a Pp. 16. § (2) bekezdése alapján köteles a vele
szemben fennálló kizárási okot haladéktalanul bejelenteni a
bíróság elnökének, a bejelentés elmulasztásáért vagy
késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel
tartozik. Ebben az esetben a bejelentésének elintézéséig a
perben nem járhat el.
Ha a kizáró okot a bíró nem maga jelentette be, akkor —
amennyiben nem járul hozzá a kizárásához — abszolút kizárási
ok fennállása esetén a bejelentés elintézéséig az ügyben
eljárhat, de az ügydöntő határozat meghozatalában nem vehet
részt, relatív kizárási ok esetén azonban még az ügydöntő
határozat meghozatalában való részvétele sem korlátozott.
[...] Ha viszont önmagával szemben tesz bejelentést, a
bejelentés elintézéséig az általános szabályok szerint – akár
abszolút, akár relatív okra hivatkozik – egyáltalán nem
járhat el.
Az indítványozó által kifogásolt lehetőség a perek ésszerű
időn belül való befejezését hivatottak elősegíteni. Ebben az
esetben is csupán azokról a kizárási indítványokról van szó,
amelyeket nem a bíró terjesztett elő, hanem más, arra
jogosult személy, és az érintett bíró nem járul hozzá a
mellőzéséhez, azaz — akár a bejelentés alapjának hiánya, akár
más ok miatt — nem tekinti magát elfogultnak. Ilyenkor külső
vizsgálatra van szükség, amelyben vizsgálni kell mind a
felhozott ok valódiságát, mind pedig azt, hogy a bíróra ezen
ok milyen hatással lehet. A vizsgálat eredményeként kerülhet
sor a bíró kizárására, vagy annak megtagadására. Az pedig,
hogy a kizárást kimondó döntést esetlegesen az ügydöntő
határozat meghozatalát követően hozzák meg, nem jelenti, hogy
ne lenne kihatással a már lezárt ügyre.
A Pp. 252. § (1) bekezdése értelmében “a másodfokú bíróság az
elsőfokú bíróság ítéletét – a fellebbezési (csatlakozó
fellebbezési) kérelem, illetőleg a fellebbezési ellenkérelem
korlátaira tekintet nélkül – végzéssel hatályon kívül
helyezi, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és
újabb határozat hozatalára utasítja, ha az ítélet
meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a
törvény értelmében kizáró ok áll fenn.” Ha tehát az ügydöntő
határozat meghozatala után a kizárási indítvány elbírálása
során megállapítást nyer a bíró elfogultsága, akkor ez
elegendő alap az ítélet hatályon kívül helyezéséhez.
Hasonlóképpen rendelkezik a felülvizsgálati kérelem kapcsán a
Pp. 275. § (2) bekezdése: “A Legfelsőbb Bíróság a jogerős
határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó
felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül,
kivéve, ha a pert a tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a
határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva,
illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt,
akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.”
Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a Pp. módosításáról
szóló 1997. évi LXXII. törvény 19. §-a a beiktatott 256/B-
256/E. §-ok révén a kis perértékű ügyekben a fellebbezést
több esetben, így többek között a kizárást megtagadó
végzéssel szemben is kizárta.
Az Alkotmánybíróság rámutat: az Alkotmány 57. § (5) bekezdése
egyrészt lehetővé teszi a jogorvoslati jog törvényi
korlátozását a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának
érdekében, azzal arányosan. Másrészt pedig a fellebbezés
kizártsága a 256/C. § értelmében a kis perértékű ügyekben nem
abszolút. Lényeges eljárási szabálysértés okán — így a
kizárást megtagadó határozat esetében is — fellebbezést lehet
előterjeszteni, tehát a jogorvoslati jog a kizárást megtagadó
határozattal szemben változatlanul biztosított. Annak
vizsgálata pedig, hogy a Pp. módosítása és az Alkotmány ahhoz
szükséges módosítása milyen időbeli sorrendben zajlott le,
nem képezheti jelen eljárás tárgyát, hiszen az
Alkotmánybíróság a támadott jogszabályi rendelkezéseket a
hatályos Alkotmány rendelkezéseinek fényében vizsgálja.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem
sérti az Alkotmányt a Pp. 19. § (1) bekezdésének azon
szabálya, hogy a bíró a vele szemben elfogultság miatt
előterjesztett kizárási bejelentés elintézése előtt érdemben
befejezze az ügyet, ezért az indítványt ebben a
vonatkozásában is elutasította.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István Dr. Strausz János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |