A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Pécsi Törvényszék 3.Pkf.50.545/2013/2. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése, valamint 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Pécsi Törvényszék 3.Pkf.50.545/2013/2. számú végzése megsemmisítését, mert álláspontja szerint a kifogásolt végzés sérti az Alaptörvény II. cikkében rögzített emberi méltósághoz való jogot.
[2] Az indítványozó mint adós munkabérére a Pécsi Járásbíróság 13.P.21.286/2012/15-I. számú egyezséget jóváhagyó jogerős végzése alapján az elsőfokú bíróság letiltó végzést bocsátott ki gyermektartásdíj folyamatos behajtása érdekében.
[3] A bírósági letiltó végzés ellen az indítványozó-adós fellebbezett, kérve az elsőfokú végzés megváltoztatását és a letiltó végzés kibocsátása iránti kérelem elutasítását. Előadta, hogy tartásdíj fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, lejárt tartozása nem keletkezett.
[4] A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a jelen ügyben támadott 3.Pkf.50.545/2013/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Végzésében megállapította, hogy az indítványozó fellebbezése alaptalan: a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 17. § (1) bekezdése szerint tartásdíj behajtása érdekében a végrehajtási lapot a jövőben lejáró tartásdíjrészletekre nézve is ki lehet állítani. Ilyen esetben csak a végrehajtási eljárás befejezéséig lejárt tartásdíjrészleteknek megfelelő összeget lehet behajtani és a végrehajtást kérőnek kifizetni. A 24. § (1) bekezdése értelmében pedig a végrehajtási lap kiállítására jogosult bíróság – a végrehajtási lap kiállítása helyett – közvetlenül letiltó végzést hoz, ha kizárólag az adós munkabéréből kell behajtani a követelést. E rendelkezésekből a másodfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a végrehajtást kérő kérelmére letiltó végzést bocsátott ki.
[5] 2. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panaszával. Álláspontja szerint a Pécsi Törvényszék végzése sérti az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltóságát. Úgy véli, a Vht. 17. §-a alapján ellene úgy került sor végrehajtási kényszerintézkedés alkalmazására (és ennek költségei rá hárítására), hogy arra nem volt kellő alap: ő a tartásdíj fizetési kötelezettségének mindig határidőre eleget tett. Ezzel szemben az indítványozó szerint ez az intézkedés alkalmas arra, hogy munkáltatója és munkatársai előtt kedvezőtlen színben tüntesse fel, így neki erkölcsi kárt okozzon, hiszen azt a benyomást keltheti bennük, hogy ő a kötelezettségeit önként nem teljesíti, vele szemben bírósági letiltást kell alkalmazni. Szerinte a “tartásdíj nyilván nem lehet preferált az alaptörvényben deklarált jogokkal szemben”. Kérelme alátámasztásául szövegszerűen hivatkozik a 46/1991. (IX. 10.) AB határozatra is, azzal, hogy a határozat indokolásának általa idézett része teljes mértékben fennáll esetében is. Mivel az indítványozó alapot nem adott a bírósági letiltásra, indok nélkül került sor a magánszféra körébe tartozó viszonyokba való beavatkozásra. Mindezek pedig a Vht. 17. §-ában foglaltak alaptörvény-ellenességét is megalapozzák, ezért kéri a Vht. 17. §-a és az ennek alapján született végzés megsemmisítését.
[6] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az Abtv. 56. § (3) bekezdése értelmében a befogadás visszautasítása esetén az Alkotmánybíróság rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[7] 3.1. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy korábban több határozatában is vizsgálta a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok – így a jelen ügyben is sérelmezett Vht., valamint az azt megelőzően hatályban volt, a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet – a jelen ügyben vizsgálttal részben azonos tartalmú, részben szorosan összefüggő rendelkezéseit.
[8] A 20/1994. (IV. 16.) AB határozatban az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet tartásdíj behajtását közvetlen bírósági felhívással lehetővé tevő 28. §-át kifogásolta, a jelen indítvánnyal lényegében azonos indokok alapján. Az Alkotmánybíróság indokolásában a gyermek tartáshoz való jogosultsága szempontjából vizsgálta meg a támadott rendelkezést, és az alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet elutasította. Határozatában utalt arra, hogy a gyermek tartáshoz való joga a szülő oldalán kötelezettségként jelenik meg, ez a szülők alapvető alkotmányos kötelezettsége.
[9] Kimondta az Alkotmánybíróság azt is, hogy az alkotmányellenesség megítélésénél nem a(z indítványozóra vonatkozó) téves elképzeléseken alapuló feltételezésekből kell kiindulni, hanem a jogszabályi rendelkezésből, a felhívás kibocsátása pedig “egyetlen személyre nézve sem jelenthet sértő vagy valótlan tényállást, s a kötelezettet sem tünteti fel hamis színben. Nem nyilvánítja valamely személy magatartását jogellenessé, és önmagában nem jelenti jogellenes magatartás szankcionálását sem.” (ABH 1994, 106, 110.) Utalt arra is, hogy mind a Munka Törvénykönyvéről szóló – már hatályon kívül helyezett – 1992. évi XXII. törvény, továbbá más jogviszonyokat szabályozó törvények is tartalmaznak olyan tiltó rendelkezéseket, amelyek “célja megakadályozni azt, hogy a munkahelyen (vagy azon kívül) a kötelezettről a bírósági felhívás vagy letiltás foganatosításával kapcsolatban bármiféle közvélekedés alakulhasson ki. Mindazok, akik jogszerűen tudomást szerezhetnek a végrehajtási cselekményről, csak jogellenesen hozhatják ezt az információt a nyilvánosság tudomására.” (ABH 1994, 106, 110.) A határozat szerint tehát a tartásra kötelezettek (különösen a szülők) magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogának korlátozása nem kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan.
[10] Hasonló indokolást tartalmaz az 576/D/2000. AB határozat is, amelyben az Alkotmánybíróság a Vht. 24. és 26. §-ai alkotmányellenességét vizsgálta, és e rendelkezéseket nem találta alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság e határozatában lényegében megerősítette a korábbi határozatában foglaltakat, így megállapította, hogy a tartásdíjfizetés teljesítése a gyermek érdekeit és Alkotmányban foglalt alapvető jogának megvalósulását szolgálja. Megerősítette azt is, hogy a tartásra vonatkozó rendelkezések mindaddig alkotmányosak, míg a szülők jogainak korlátozására kizárólag a gyermek érdekében kerül sor, amellyel egyúttal alkotmányos kötelezettségük megvalósulását szolgálják [ABH 2006, 1314, 1317.]. Az Alkotmánybíróság a közvetlen bírósági letiltást e határozatában sem tartotta alkalmasnak arra, hogy az adóst kedvezőtlen színben tüntesse fel mások előtt. E határozatában megerősítette a 20/1994. (IV. 16.) AB határozatban foglaltakat is, amikor kimondta, hogy “a tartásra jogosult (különösen a gyermek) élete fenntartásának, szükségletei kielégítésének érdeke, az ezzel összefüggő családjogi követelés teljesítéséhez fűződő érdek kellő súlyú alkotmányos [Alkotmány 15. §, 67. § (1) bek.] indoka annak, hogy a tartásdíj-fizetési kötelezettséget az állam a más kötelezettségektől a bírósági végrehajtás körében eltérően kezelje, és a jogosult kérelmére a teljesítést kényszer útján is biztosítsa. A határozat szerint a vizsgált körben a tartásra kötelezettek (különösen a szülők) magántitokhoz és személyes adatok védelméhez való jogának korlátozása nem kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, és a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan.” [ABH 2006, 1314, 1321.] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ahogyan a bírósági felhívás vagy a végrehajtói letiltás kiadására vonatkozó szabály nem sérti az emberi méltóságot és nem ütközik a jó hírnévhez való jogba sem, nem sérti ezeket a jogokat a letiltó végzés kibocsátására hasonló feltételek mellett felhatalmazó jogszabály sem, illetve nem feltételezhető, hogy “a Vht. szabályai alapján hozott döntés bármilyen, a kötelezett emberi méltóságát vagy jó hírnevét sértő megállapítást tartalmazhatna” (ABH 2006, 1314, 1321.).
[11] 3.2. Az Abtv. 31. §-a értelmében ha alkotmányjogi panasz alapján az alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással – ha a körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak.
[12] A jelen ügyben ítélt dolog megállapítására nincs mód, hiszen a fent ismertetett határozatokban az Alkotmánybíróság a végrehajtási jogszabályok egyes rendelkezései – az azóta hatályon kívül helyezett – Alkotmánnyal való összhangját vizsgálta, nem pedig az Alaptörvénnyel összefüggésben.
[13] Az Alkotmánybíróság szerint azonban a szabályozási környezet nem változott meg olyan módon vagy mértékben, amely új, érdemi vizsgálódást indokolna {Lásd: 3353/2012. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [60]}.
[14] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó nem vetett fel olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, illetve bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, amire tekintettel az alkotmányjogi panasz befogadása indokolt volna.
[15] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |