A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában
meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a foglalkoztatás elősegítéséről és a
munkanélküliek ellátásáról szóló – többször módosított –
1991. évi IV. törvény 26. §-a, valamint 27. §-a
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a foglalkoztatás elősegítéséről és a
munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény
módosításának kezdeményezésére irányuló indítványt
visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a foglalkoztatás elősegítéséről és a
munkanélküliek ellátásáról szóló – többször módosított –
1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) több szakaszát
kifogásolta. Álláspontja szerint a munkanélküli járadék
összegére, valamint a folyósítás időtartamára vonatkozó
jogszabályi előírások sértik az Alkotmány 70/E. § (1)
bekezdésébe foglalt szociális biztonsághoz való jogot, a 8. §
(1) bekezdésében említett sérthetetlen és elidegeníthetetlen
alapvető emberi jogokat, valamint a 70/B. § (1) bekezdésében
rögzített munkához való jogot.
Az indítványozó a kifogásolt jogszabályi rendelkezések
alkotmányellenességének megállapítását, és megsemmisítését,
valamint a vonatkozó törvény módosításának kezdeményezését
kérte.
II.
Az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott
szakaszai:
“8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember
sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek
tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű
kötelessége.”
“70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
“70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk
van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság,
özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett
munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra
jogosultak.”
Az Flt.-nek az indítvány által érintett szakaszai:
“26. § (1) A munkanélküli járadék összegét a
munkanélkülinek a munkanélkülivé válását megelőző négy
naptári negyedévben elért átlagkeresete alapulvételével kell
kiszámítani. Az átlagkereset számítására a munkajogi
szabályokat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a
személyi alapbért a kifizetésének időpontjában érvényes
összeggel kell figyelembe venni.
(2) Ha a munkanélküli a munkanélkülivé válását megelőző
négy naptári negyedévben több munkaadóval állt
munkaviszonyban, a munkanélküli járadék összegét valamennyi
munkaadónál elért átlagkereset alapján kell az (1) bekezdés
szerint kiszámítani.
(3) Ha a munkanélküli átlagkeresete az (1) bekezdésben
meghatározott időszakban nem állapítható meg, a munkanélküli
járadék összegét az általa a munkanélkülivé válását
megelőzően betöltött utolsó munkakörben, illetőleg az ahhoz
hasonló munkakörben elért kereset országos átlaga alapján
kell megállapítani.
(4) Az egy napra járó munkanélküli járadék alapja a
munkanélküli havi átlagkeresetének harmincad része.
(5) A munkanélküli járadék összege az (1)-(4) bekezdés
alapján meghatározott járadékalap 65 százaléka.
(6) A munkanélküli járadék összegének alsó határa
megegyezik az öregségi nyugdíj – a munkanélküli járadékra
való jogosultság kezdő napján hatályos – legkisebb összegének
90 százalékával, felső határa pedig az így megállapított
összeg kétszeresével. A munkanélküli járadéknak a
megszüntetését követő 90 napon belül történő ismételt
megállapítása esetén alsó határként az öregségi nyugdíjnak a
korábbi jogosultság kezdő napján hatályos legkisebb összege
90 százalékát kell figyelembe venni. Ha az (1)-(3) bekezdés
szerinti átlagkereset a munkanélküli járadék alsó határánál
alacsonyabb, a munkanélküli járadék az átlagkeresettel
megegyező összeg.
(7) A munkanélküli járadéknak a szünetelést követően
történő folyósítása esetén – ha a szünetelés 540 napnál
hosszabb ideig tartott – a munkanélküli járadék alsó
határának számításánál az öregségi nyugdíjnak az ismételt
folyósítás kezdő napján hatályos összegét kell figyelembe
venni.
(8) Amennyiben a munkanélküli járadékra jogosult korábbi
munkahelyén rehabilitációs keresetkiegészítésben részesült,
úgy annak összegét a munkanélküli járadék alapját képező
keresetbe be kell számítani. Az így megállapított
munkanélküli járadék összege a keresetkiegészítés (5)
bekezdésben meghatározott százalékával arányosan a
munkanélküli járadék felső határát meghaladhatja.”
“27. § (1) A munkanélküli járadék folyósításának
időtartamát (a továbbiakban: folyósítási idő) – a 25. § (6)
bekezdésében foglaltak figyelembevételével – annak az
időtartamnak az alapulvételével kell megállapítani, amennyit
a munkanélküli a munkanélkülivé válást megelőző négy év alatt
munkaviszonyban töltött. A munkaviszony időtartamába nem
számítható be a munkaviszonynak az az időtartama, amely alatt
a munkanélküli munkanélküli járadékban részesült. Az
előbbiekben meghatározott négyéves időtartam meghosszabbodik
a következő időtartamokkal, vagy azok egy részével, ha ezen
időtartamok alatt munkaviszony nem állt fenn:
a) a sor-, valamint tartalékos katonai szolgálat, továbbá a
polgári szolgálat,
b) a keresőképtelenséggel járó betegség,
c) a beteg gyermek ápolására táppénzes állomány,
d) a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj,
a gyermekgondozási segély folyósítása,
e) a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj, a
rendszeres szociális járadék, az átmeneti járadék, továbbá a
bányászok egészségkárosodási járadéka folyósításának,
f) az előzetes letartóztatás, a szabadságvesztés, a javító-
nevelő munka, a szigorított javító-nevelő munka és az elzárás
büntetés,
g) az ápolási díj és a gyermeknevelési támogatás
folyósítása
időtartamával, valamint
h) a munkanélküli-járadék folyósításának a munkaadótól
kapott végkielégítés miatt történő elhalasztása
időtartamával, feltéve, hogy az 58. § (5) bekezdésének d)
pontja szerinti munkanélküli állapot ezen időtartam alatt is
fennállt.
(2) A munkanélküli járadék folyósítási idejét az (1)
bekezdés szerinti munkaviszony időtartamának alapulvételével
kell kiszámítani oly módon, hogy öt nap munkaviszony egy nap
járadékfolyósítási időnek felel meg. Ha a kiszámítás során
töredéknap keletkezik, a kerekítés szabályait kell
alkalmazni.
(3) A munkanélküli járadék folyósításának leghosszabb
időtartama 270 nap.
(4) A munkanélküli járadék folyósításának kezdő napja a
munkanélkülinek a munkaügyi központnál (illetőleg annak
kirendeltségénél) történő jelentkezését követő naptári nap.
(5) Ha a munkaviszonyt a munkanélkülivé válást megelőző 90
napon belül a munkavállaló rendes felmondással, továbbá a
munkáltató rendkívüli felmondással szüntette meg, a
munkanélküli részére munkanélküli járadék az előbbiekben
meghatározott módon megszüntetett munkaviszony megszűnését
követő 90 nap elteltével folyósítható, tekintet nélkül arra,
hogy a munkanélküli járadék folyósításához szükséges
feltételekkel rendelkezik.
(6) Annak részére, aki a munkaügyi központ által támogatott
képzést a munkanélküli járadék folyósításának ideje alatt,
annak kezdő időpontjától számított 180 napon belül kezdi meg,
és a képzés időtartama alatt a munkanélküli járadék
folyósítási idejét kimeríti, a munkanélküli járadékot a
képzés hátralévő időtartamára – legfeljebb azonban a képzés
megkezdésétől számított 365 napig – tovább kell folyósítani.
A 14. § (8) bekezdésében foglaltakat ebben az esetben is
alkalmazni kell.
(7) A folyósítási idő számítása szempontjából a
munkaviszonyban töltött bármely időtartam csak egyszer vehető
figyelembe. Ha a munkanélküli a munkanélküli járadék
folyósításának számára meghatározott időtartamát teljes
mértékben nem vette igénybe, az ismételt folyósításnál a
járadékfolyósítás időtartamának alapját képező
munkaviszonyban töltött időt a tényleges járadékfolyósítási
időtartamnak megfelelően csökkenteni kell.
(8) A munkanélkülinek a munkaügyi központnál (illetőleg
annak kirendeltségénél) történő jelentkezése és a
munkanélküli járadék folyósításának az (5) bekezdésben
foglaltak szerint megállapított kezdő napja közötti időtartam
a munkanélküli járadék folyósításának idejébe nem számít be.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként az indítványozó azon
állítását vizsgálta, mely szerint a munkanélküli járadék
összege, valamint a folyósítás időtartama sérti az Alkotmány
70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való jogot.
1.1. Az Alkotmánybíróság már több határozatában vizsgálta a
szociális biztonsághoz való jog tartalmát. A 32/1998. (VI.
25.) AB határozat megállapította: “az Alkotmány 70/E. §-ában
meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális
ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési
minimum állami biztosítását tartalmazza, amely
elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog
megvalósulásához.” (ABH 1998, 251.) Az állam e
kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás
biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás
és a szociális támogatások rendszerét, ezen belül pedig a
jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri
el társadalompolitikai céljait. Az államnak a polgárai
szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit
ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak
általános jelleggel rögzítik. [32/1998. (VI. 25.) AB
határozat, ABH 1998, 251, 254.; 600/B/1993. AB határozat, ABH
1993, 671, 672.] Az egyes ellátások feltételeit és mértékét
nem az Alkotmány, hanem külön törvények határozzák meg.
(600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672).
Az Alkotmány rendelkezéseiből nem következik, hogy minden
(önhibáján kívül) munkanélkülinek e ténynél fogva alanyi joga
lenne a munkanélküli járadékhoz, az csupán a szociális
intézményrendszer keretében biztosított egyik ellátási forma,
amely nem azonosítható az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében
szereplő önhibán kívül bekövetkező munkanélküliség esetére
szóló, a megélhetéshez szükséges ellátáshoz való joggal.
1.2. A járadék összegszerűsége tekintetében az
Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában a nyugdíjak
reálértéke kapcsán kifejtette, hogy amennyiben az ellátások
“(...) reálértéke – a nagyarányú infláció, a költségvetési
ártámogatások megszüntetése, vagy egyéb okok miatt – csökken,
akkor az állam az Alkotmány 70/E. §-a alapján úgy köteles a
társadalombiztosítást ehhez a változáshoz igazítani, hogy az
a nyugdíjasok és más jogosultak ellátáshoz való jogát
megfelelően teljesítse. Ennek során a tényleges veszteséget
el nem érő, de az ellátáshoz való alkotmányos jogot biztosító
változtatás nem önkényes, s így nem is alkotmányellenes”
[26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 196, 199.].
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy az indítványozó által kifogásolt jogszabályi
rendelkezések nem sértik az Alkotmány 70/E. §-ában
foglaltakat.
2. Az indítványozó szerint a kifogásolt jogszabályi
rendelkezések a fentieken túl az Alkotmány 8. § (1)
bekezdésében foglaltakat is sértik.
Az előző pontban foglaltakra is figyelemmel, a munkanélküli
járadékhoz való jog nem minősül alapjognak, s mint ilyen nem
tartozik az Alkotmány 8. § (1) bekezdésében rögzített
garanciális védelem hatálya alá. Miután maga a munkanélküli
járadékhoz való jog nem minősül alapjognak, így az annak
összegét, valamint folyósításának időtartamát meghatározó
jogalkotói döntés sem valósítja meg alapvető jog
korlátozását, vagy sérelmét.
Ehhez szorosan kapcsolódik egy korábbi határozat, melyben az
Alkotmánybíróság – más indítvány vizsgálata során –
kifejtette, hogy a szociális kihatású normák megalkotásakor a
jogalkotó igen nagy szabadsággal bír, s széles körben
gyakorolhatja mérlegelési jogát a tekintetben, hogy a számos
tényező közül melyeket és milyen súllyal vesz figyelembe.
Döntésének alapja, s egyben korlátja is azonban az ország
mindenkori teherbíró képessége. (698/B/1990. AB határozat,
ABH 1991, 716-717.)
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezések nem ütköznek az
Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe, s így alkotmányellenesség
megállapítására e tekintetben nem került sor.
3. Az indítványozó felvetette még az Alkotmány 70/B. § (1)
bekezdésében szereplő munkához való jog, valamint a
foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jog sérelmét is.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi vizsgálat során
megállapította, hogy a munkához való jog a szerződési
szabadság egyik aspektusa (1178/B/1991. AB határozat, ABH
1993, 565.), érvényesülésekor az egyik alkotmányossági
szempont, hogy ne valósuljon meg alkotmányellenes
megkülönböztetés a munkavállalók, illetve munkáltatók között.
Ezen túlmenően a 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában azt is
kimondta az Alkotmánybíróság, hogy “a munkához való jogtól
mint alanyi jogtól meg kell különböztetni a munkához való
jogot mint szociális jogot, s különösen annak intézményi
oldalát, az állam kötelességét megfelelő
foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb.” (ABH
1994, 117, 120-121.) Ebből az állami foglalkoztatáspolitikai
kötelezettségből azonban nem vezethető le az, hogy az
érintett személynek alanyi joga lenne egy meghatározott
munkahely biztosítására.
Az Alkotmánybíróság a jelen indítványt vizsgálva
megállapította, hogy az abban kifogásolt jogszabályi
rendelkezések nem hordoznak olyan elemet, amelyek a munkához
való jog, illetve a foglalkozás szabad megválasztásához
fűződő jog terén alkotmányossági szempontból vizsgálható
összefüggést jelentenének.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványnak e része
tekintetében sem állapított meg alkotmányellenességet.
4. Az indítványozó beadványában kérte, hogy az
Alkotmánybíróság kezdeményezze a vonatkozó törvény
módosítását. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény határozza
meg. E törvény értelmében az Alkotmánybíróság nem rendelkezik
hatáskörrel a jogszabályok módosításának kezdeményezése
tekintetében, ezért az erre irányuló kérelmet – érdemi
vizsgálat nélkül – visszautasította.
Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező
részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Az aláírásban akadályozott
alkotmánybíró Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró helyett
Dr. Németh János
Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Strausz János Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |