Hungarian
Ügyszám:
.
499/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 27/1998. (VI. 16.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/197
.
A határozat kelte: Budapest, 06/15/1998
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az  Alkotmánybíróság az állami irányítás egyéb  jogi  eszköze
    alkotmányellenessége  megállapítására   és   megsemmisítésére
    irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

                            határozatot :

    1.  Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  mindaddig,  amíg   a
    jelenlegi  választási rendszer érvényesül, az  olyan  párthoz
    tartozó  országgyűlési képviselőket, amelynek  pártlistája  a
    valamennyi   területi  pártlistára  leadott   és   országosan
    összesített  érvényes  szavazatok  több  mint  öt  százalékát
    megkapta,    akkor    is    megilleti   a    képviselőcsoport
    létrehozásának   joga,   ha  az  Országgyűlés   egyébként   a
    képviselőcsoport alakításához magasabb létszámot határoz meg.
    Az   ilyen   párt  képviselőcsoportjának  létrehozásához   és
    működéséhez   szükséges  létszám  a  párt  képviselőinek   az
    Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő száma.

    2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a  Magyar  Köztársaság
    Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.)  OGY
    határozat (a továbbiakban: Házszabály) 15. § (1) bekezdésének
    első  mondata  alkotmányellenes. Ezért ezt a rendelkezést  az
    Alkotmánybíróság  1998.  június  2-ára  visszamenő  hatállyal
    megsemmisíti.

    3. Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn  a
    tekintetben,  hogy  a  Házszabály nem  tartalmaz  garanciális
    rendelkezést arról, hogy a képviselőcsoportokhoz nem  tartozó
    képviselők   ténylegesen  tagjai  lehetnek  az   Országgyűlés
    állandó   és   ideiglenes   bizottságainak,   különösen   nem
    szabályozza   az  összes  képviselőre  kiterjedő   részvételi
    lehetőség  és  a  helyek  arányos  elosztásának  módját.   Az
    Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy  jogalkotási
    kötelezettségének 1998. szeptember 1-jéig tegyen eleget.

    4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy alkotmányellenes  a
    Házszabály  31., 32.És 33. §, továbbá a 35. §  (2)  bekezdése
    és  a  36.  §  (4)  bekezdése is. Ezeket a rendelkezéseket  a
    Házszabály  azon  rendelkezéseinek  hatálybalépése  napjával,
    amelyek    a    3.    pontban   meghatározott,   mulasztásban
    megnyilvánuló    alkotmányellenességet    kiküszöbölik,    de
    legkésőbb   1998.   szeptember  1-jével  az  Alkotmánybíróság
    megsemmisíti.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                Indokolás
                                   
                                   I.

      1.   Az   indítványozó   —  az  1998.  májusi   országgyűlési
      képviselőválasztásokon a területi és az  országos  pártlistán
      összesen tizennégy mandátumot szerzett párt — kérte, hogy  az
      Alkotmánybíróság   állapítsa   meg   a   Magyar   Köztársaság
      Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.)  OGY
      határozat  15.  §  (1) bekezdésének alkotmányellenességét  és
      semmisítse meg azt. Egyben indítványozta: az Alkotmánybíróság
      az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
      továbbiakban   Abtv.)   43.  §  (4)  bekezdése   alapján   az
      alkotmányellenes  jogszabályt  az  indítványozó  tekintetében
      visszaható  hatállyal semmisítse meg, továbbá állapítsa  meg,
      hogy  a  Házszabály 15. § (1) bekezdésének  első  mondata  az
      indítványozó  országgyűlési  képviselőcsoportja  megalakulása
      tekintetében nem alkalmazható.

      Az  indítvány  szerint a Házszabály azon rendelkezése,  amely
      szerint   "képviselőcsoportot  legalább   tizenöt   képviselő
      alakíthat" (15. § (1) bekezdés), újabb feltételtől, a tizenöt
      fős  létszám  elérésétől teszi függővé azt, hogy  a  területi
      listán öt százalékos küszöböt elérő, s így a pártlistáról  az
      Országgyűlésbe  került, ugyanazon párthoz tartozó  képviselők
      jogaik teljességét gyakorolhassák. Az indítvány számos példát
      hoz  fel  az  Alkotmányból  és  a  Házszabályból  arra,  hogy
      bizonyos jogok csakis a képviselőcsoportok vezetőit,  illetve
      a  képviselőcsoportok  tagjait illetik  meg;  így  például  a
      Házbizottságban és az országgyűlési bizottságokban  csakis  a
      képviselőcsoport  vezetői illetve tagjai vehetnek  részt.  Az
      indítványozó  szerint a Házszabály 15. §-a ezért  ellentétben
      áll  az  Alkotmány  70/A  §  (1)  és  (3)  bekezdésével;   az
      országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV.
      törvény (a továbbiakban: választási törvény) 8. §-ával, amely
      a  pártok  országgyűlési képviselethez jutásának  lehetőségét
      szabályozza,  s  az  öt százalékos küszöb  elérésén  túl  más
      feltételt nem tartalmaz; a választási eljárásról szóló  1997.
      évi C. törvény 26. § (3) bekezdésével, amely szintén nem szab
      feltételt   a  képviselőcsoport  alakításának;  s   végül   a
      jogalkotásról  szóló  1987.  évi  XI.  törvény   1.   §   (2)
      bekezdésével, amely szerint az alacsonyabb szintű  jogszabály
      a magasabb szintű jogszabállyal nem lehet ellentétes.

      2.  A  Házszabály  14. § (1) bekezdése szerint  az  ugyanazon
      párthoz   tartozó   országgyűlési  képviselők   tevékenységük
      összehangolására képviselőcsoportot hozhatnak létre.

      A  15.  §  (1)  bekezdése  kimondja, hogy  képviselőcsoportot
      legalább  tizenöt képviselő alakíthat. A képviselő  csak  egy
      képviselőcsoportnak lehet tagja.

      Az   Alkotmánybíróság  megállapította:  a   Házszabálynak   a
      képviselőcsoport     létszámára    vonatkozó     rendelkezése
      alkotmányossága nem vizsgálható önmagában, hanem szükséges  a
      képviselőcsoport jogosítványainak bevonása is a  vizsgálatba.
      A   Házszabálynak   erre   vonatkozó   szabályai   közül   az
      Alkotmánybíróság a következőket vizsgálta:
      31.  §  (1)  Az  állandó  bizottságok számára,  elnevezésére,
      feladatkörére,  tagjainak számára, elnökének, alelnökének  és
      tagjainak  megválasztására – a 28. §-ban és a 33.  §  (1)–(2)
      bekezdésében foglaltak alapján – a képviselőcsoportok vezetői
      ajánlásának   megfelelően   a   Házbizottság   terjeszt   elő
      javaslatot   az   Országgyűlésnek.  A  bizottság   elnökének,
      alelnökének és tagjainak személyére vonatkozó változásra –  a
      képviselőcsoportok  vezetői  ajánlásának  megfelelően  –   az
      Országgyűlés elnöke tesz javaslatot.
      (2)   A  javaslatot  az  Országgyűlés  elnöke  ismerteti.   A
      javaslatra  csak  a  képviselőcsoport  vezetője  –   személyi
      javaslatra csak az érintett képviselőcsoport vezetője – tehet
      módosító  javaslatot,  arról  az  Országgyűlés  vita   nélkül
      határoz.
      32.  § (1) Az országgyűlési bizottság elnökének, alelnökének,
      tagjának megbízatása megszűnik:
      a) a bizottság megbízatásának megszűnésével,
      b) képviselői megbízatásának megszűnésével,
      c)  a  képviselőcsoportból való kilépésével vagy kizárásával,
      független     képviselő     esetében     pedig     valamelyik
      képviselőcsoporthoz való csatlakozásával,
      d) a képviselőcsoport általi visszahívással,
      e) a képviselőcsoportjának megszűnésével,
      f) a megbízatásról való lemondással.
      (2)   A   megüresedett  hely  betöltéséről  az   Országgyűlés
      elnökének  javaslata  alapján  az  Országgyűlés   a   31.   §
      rendelkezései szerint határoz.
      33.  § (1) Az állandó bizottság munkájában bizottsági tagként
      minden   képviselőcsoportból  annyi  képviselő  vehet  részt,
      amennyi    a   képviselőcsoportok   közötti   létszámaránynak
      megfelel.
      (2)   A   képviselőcsoportok  vezetői  az   (1)   bekezdésben
      foglaltaktól   eltérően  is  megállapodhatnak.   Az   állandó
      bizottságokban bizottságonként a képviselőcsoportok  legalább
      egy-egy képviselőjének helyet kell kapnia.
      (3)   Az   Országgyűlés  úgy  is  határozhat,  hogy  valamely
      bizottságba mind a kormánypárti képviselőcsoport(ok), mind az
      ellenzéki    képviselőcsoport(ok)    együttesen    ugyanannyi
      képviselőt jelölhetnek (paritásos bizottság).
      35. § (2) Az eseti bizottság elnökének, tisztségviselőinek és
      tagjainak   jelölésére   és  megválasztására   a   31.   §-t,
      megbízatásuk  megszűnésére a 32. §-t kell  alkalmazni  azzal,
      hogy  az  eseti  bizottság tagjainak legfeljebb  a  fele  nem
      országgyűlési    képviselő   is    lehet.36.    §    (4)    A
      vizsgálóbizottságot  a  33.  § (3) bekezdésében  foglaltaknak
      megfelelően   kell  megalakítani.  A  Kormány  vagy   bármely
      kormányzati     szerv,    továbbá    valamely    minisztérium
      tevékenységét  vizsgáló bizottság elnöke az érintett  Kormány
      ellenzékéhez tartozó képviselő.

      3.  Az Alkotmány 20. § (1) bekezdése szerint az országgyűlési
      képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik.

      Az   Alkotmány  3.  §  (2)  bekezdése  értelmében  a   pártok
      közreműködnek      a     népakarat     kialakításában      és
      kinyilvánításában.

      A   választási  törvény  4.  §  (4)  bekezdése   szerint   az
      országgyűlési képviselők jogai és kötelességei azonosak.

      II.

      1.   Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata   szerint   a
      Házszabályról szóló országgyűlési határozat, mint  az  állami
      irányítás  egyéb  jogi  eszköze, bárki indítványára  utólagos
      normakontroll tárgya lehet. (39/1996. (IX. 25.) AB, ABH 1996,
      134;  29/1997. (IV. 29.)AB, ABH 1997, 122; 50/1997. (X.  11.)
      AB,   ABH   1997,   327.)  A  Házszabály  vonatkozásában   is
      megállapítható           mulasztásban           megnyilvánuló
      alkotmányellenesség, ha a Házszabály nem tartalmazza azokat a
      garanciákat, amelyek az országgyűlési képviselőket  megillető
      jogok  gyakorlását biztosítják. (29/1997. (IV. 29.)  AB,  ABH
      1997,   122.)  Az  a  körülmény  tehát,  hogy  az  Abtv.   az
      "országgyűlés  ügyrendjét"  név  szerint  csak  az   előzetes
      alkotmányossági vizsgálat tárgyai között említi  (1.  §  a)),
      semmilyen    összefüggésben    nincs    azzal,    hogy     az
      Alkotmánybíróság   hatásköre   az   utólagos    normakontroll
      tekintetében   teljes;   az   Alkotmányból   eredően   minden
      jogszabályra, ezen kívül az Abtv. alapján az állami irányítás
      minden  normatív jogi eszközére kiterjed. (4/1996.  (I.  22.)
      AB, ABH 1997,41, 45.)

      2.   Az  Alkotmány  értelmében  az  országgyűlési  képviselők
      mandátuma szabad mandátum. Ezt az Alkotmánybíróság a  2/1993.
      (I. 22.)AB határozatában az Alkotmány 20. § (2) bekezdése  és
      a  20/A.  § (2) bekezdése alapján kifejezetten megállapította
      (ABH 1993, 33,38.). Összhangban van ezzel a Házszabály 15.  §
      (2)  bekezdésének  az  a rendelkezése  is,  amely  szerint  a
      képviselőcsoportból   kilépett   vagy    kizárt    képviselőt
      függetlennek kell tekinteni.

      A  szabad  mandátum a képviselői jogállás  alapja.  A  szabad
      mandátum  azt jelenti, hogy a megválasztás után  a  képviselő
      jogilag   függetlenné  válik  választóitól;  állásfoglalásait
      meggyőződése és lelkismerete alapján alakítja ki,  s  így  is
      szavaz;  képviselői  tevékenysége  és  szavazata  miatt   nem
      hívható  vissza.  Ugyanez a szabadság  érvényesül  azonban  a
      képviselő  és az őt állító párt viszonyában is.  A  képviselő
      legitimációja a megválasztáshoz és nem a párthoz  kötődik.  A
      párt  jogi eszközökkel nem kényszerítheti a képviselőt a párt
      véleményének  képviseletére. A pártból kilépett  vagy  kizárt
      képviselő   országgyűlési  képviselői  jogállása  sértetlenül
      fennmarad.   A   megválasztott  képviselő  szabad   mandátuma
      gyakorlása   részeként  vesz  részt  valamelyik   pártfrakció
      munkájában.

      A  szabad mandátum e jellemzői abban is kifejeződnek, hogy  a
      képviselők  jogállása  egyenlő,  azaz  —  mint  a  választási
      törvény   mondja  —  jogaik  és  kötelességeik  azonosak.   A
      képviselői  feladat ellátásához szükséges jogok és szervezeti
      feltételek   tekintetében  nem  lehet  a  képviselők   között
      aszerint  különbséget  tenni, hogy milyen  módon  nyerték  el
      mandátumukat  —  vagyis,  hogy  pártlistáról,   vagy   egyéni
      választással   kerültek-  e  a  parlamentbe   —,   és   ennek
      megfelelően  mandátumuk  mögött több vagy  kevesebb  szavazat
      áll;  nem lehet különböztetni aszerint sem, hogy a képviselőt
      párt  indította, vagy támogatta-e, avagy pártoktól  független
      jelöltként   indult;  s  aszerint  sem,  hogy   megválasztott
      képviselőként       csatlakozott-e       valamely        párt
      képviselőcsoportjához, vagy sem.

      A  szabad mandátum fenti tulajdonságai meghatározóak a pártok
      parlamenti jogállása tekintetében is; jóllehet az ebből eredő
      következményeket  a  pártok sajátos  funkcióival  egyensúlyba
      kell  hozni.  Annak  azonban, hogy  ezen  korlátok  között  a
      parlamentben képviselt pártoknak egyenjogúaknak kell  lenniük
      és  igényük  van  arra,  hogy a pártok  sajátos  feladataihoz
      szükséges  jogok  teljességét élvezhessék,  egyik  forrása  a
      képviselők  szabad mandátuma. Ezért például ha  a  parlamenti
      ciklus  tartama alatt pártok szétválnak, új pártok  alakulnak
      stb.,  s  a  képviselők ezeknek az eredetileg, a választáskor
      még  nem  létező  új pártoknak a képviseletét  látják  el  az
      Országgyűlésben,    úgy   ezen   pártok   legitimációja    az
      Országgyűlésben nem közvetlenül a választók akaratából, hanem
      a képviselők legitimációjából ered.

      3.  A  képviselők  szabad mandátuma mellett  az  Országgyűlés
      működésének  másik  alapja  a  politikai  pártok  parlamenten
      belüli szervezett tevékenysége.

      A  pártoknak  nem csupán általában van közvetítő  szerepe  az
      állam  és  a társadalom között (Alkotmány 3. § (2) bekezdés),
      hanem az Alkotmány kifejezetten olyan "többpártrendszert"  és
      "parlamenti  demokráciát" valósít meg (Alkotmány preambulum),
      amelyben  a  pártoknak az Országgyűlésben kifejezetten  jelen
      kell    lenniük,    mert   az   Alkotmány   a    demokratikus
      intézményrendszer működéséhez nélkülözhetetlen feladatokat ír
      elő a pártok parlamenti képviselőcsoportjai, illetve vezetőik
      számára  (19/B. § (2) bekezdés, 28. § (5) bekezdés,  32/A.  §
      (4) bekezdés). A pártok országgyűlési szerepe az Alkotmányból
      következik;  ez  az egyetlen olyan fogalmi  ismérv,  amely  a
      "pártot" más társadalmi szervezetektől megkülönbözteti. (Csak
      az  a  politikai  szervezet "párt",  amely  képviselőjelöltek
      állításával  bizonyítja  ama törekvése  komolyságát,  hogy  a
      "népakaratot"    az    Országgyűlésben    képviselői    által
      "nyilvánítsa ki". (53/1996. (XI. 22.) AB, ABH 1996,165,  169,
      171.)

      Az    "Országgyűlésben   képviselettel   rendelkező    pártok
      képviselőcsoportjainak"  létét  és  működését  az   Alkotmány
      idézett  rendelkezései feltételezik; létrehozásuk alkotmányos
      kötelesség. A képviselőcsoport fogalmi ismérveit azonban  sem
      az  Alkotmány, sem a választási törvény, sem az országgyűlési
      képviselők  jogállásáról szóló 1990.  évi  LV.  törvény,  sem
      pedig    az    országgyűlési   képviselők   tiszteletdíjáról,
      költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló  1990.  évi  LVI.
      törvény  nem  határozza meg. Ezért az  Országgyűlés  a  saját
      működését  szabályozó Házszabályban maga állapíthatja  meg  a
      képviselőcsoport fogalmi ismérveit és jogosítványait.

      Az   Alkotmány  szóhasználatából  nem  következik,  hogy  "az
      Országgyűlésben   képviselettel   rendelkező   párt"    eleve
      képviselőcsoportként   van  jelen  az   Országgyűlésben.   Az
      Országgyűlésben  képviselettel  rendelkezik  az  a  párt  is,
      amelynek  akár  egyetlen,  egyéni választókörzetben  indított
      képviselőjelöltjét     megválasztották,     vagy     amelynek
      képviseletét   valamelyik,  eredetileg  az   illető   párttól
      függetlenül  a parlamentbe jutott képviselő vállalja  —  mint
      ahogy  továbbra  is képviselve marad az a párt  is,  amelynek
      frakciója  — például haláleset miatt — az előírt létszám  alá
      süllyed  és megszűnik. Sem az Alkotmány, sem más törvény  nem
      zárja   ki,   hogy   az   Országgyűlés   a   képviselőcsoport
      alakításához   további   feltételeket   állapítson   meg.   A
      képviselőcsoport  fogalma és jogosítványai kialakítása  során
      az  Országgyűlésnek  kétirányú  alkotmányos  kötöttsége  van,
      amelyek  a  parlamenti demokrácia két alkotmányos pilléréből:
      egyrészt    a    szabad   mandátumból   és    a    képviselői
      egyenjogúságból,  másrészt  a  pártok  sajátos   feladataiból
      adódnak.

      4.  A  képviselőcsoport fogalma és jogai meghatározásánál  az
      Országgyűlésnek  tehát  figyelemmel  kell  lennie  azokra   a
      jogokra  és  arra  a felelősségre, amellyel  az  Alkotmány  a
      képviselőcsoportok által delegált bizottsági tagokat, illetve
      a   frakcióvezetőket  felruházta.  Ezzel  összefüggésben,  de
      tágabb     értelemben,    a    képviselőcsoport    intézménye
      meghatározásának  a  parlamenti  munka  hatékonyságát  és  az
      Országgyűlés    működése   stabilitását   kell    szolgálnia,
      tekintettel   azokra   a  feladatokra,   amelyek   a   modern
      képviseleti    demokráciában   a   pártokra    hárulnak.    A
      képviselőcsoportok a politikai véleményformálás és a vélemény
      egységes  képviseletének eszközei, munkájuk  által  tudják  a
      pártok  alkotmányos  feladatukat,  a  népakarat  közvetítését
      hatékonyan   ellátni.   A   frakciók   nélkülözhetetlenek   a
      parlamenti  vita  strukturálásában,  lehetővé  teszik,   hogy
      többszáz, szétszórt egyéni vélemény helyett néhány egyértelmű
      álláspont   jelenjék  meg  és  ütközzék.  Az   így   elérhető
      hatékonyságot  szolgálják azok a jogosítványok,  amelyek  nem
      egyes   képviselőket,   hanem   kifejezetten   a   frakciókat
      (képviselőjüket) illetik csak meg.

      Bár   a   Házszabály  megalkotására  az  Alkotmányban   adott
      felhatalmazás   az  Országgyűlés  működése  szabályainak   és
      tárgyalási   rendjének  megállapítására  szól  (24.   §   (4)
      bekezdés),  a hatékony parlamenti működés messze e  technikai
      értelemben  vett működési renden túlmutató, alkotmányos  elv.
      Ezt  a  hatékonyságot  a politikai pártok  vonatkozásában  az
      Alkotmánybíróság  kezdettől  fogva  mint   a   pártoknak   az
      Alkotmány  3.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott   feladata
      ellátására való képességét értelmezte és egyben összefüggésbe
      hozta   a   párt  megfelelő  támogatottságával.  Ezeknek   az
      ismérveknek  alapulvételével járt el  az  Alkotmánybíróság  a
      párt fogalma (jelöltállítási képesség, 53/1996. (XI. 22.) AB,
      ABH   1996,   165),   a   párt  parlamentbe   való   bejutása
      (meghatározott arányú támogatás elérése, mint  párt,  3/1991.
      (II.  7.)  AB,  ABH  1991, 15), a parlamentbe  jutott  pártok
      állami támogatása (országos listán mandátumot szerzett pártok
      kiemelt támogatása, 2197/B/1991.AB, ABH 1994, 520), és  ebben
      a  határozatban  a  képviselőcsoport alakításának  feltételei
      tekintetében is. E határozatok értelmében a választók általi,
      meghatározott támogatottság alkotmányosan lehet a  parlamenti
      párt  fogalmi  ismérve,  továbbá  a  törvények  alkotmányosan
      megszabhatnak   az   illető  szabályozási  tárgyhoz   igazodó
      támogatottsági  küszöböket, amelyek a  párt  adott  feladatra
      való  alkalmasságát bizonyítják. A hatékonysági kritériumokat
      tehát az Alkotmánybíróság alkotmányosnak ítélte és egységesen
      alkalmazta  a  párt  fogalmától kezdve a választási  rendszer
      vizsgálatán  át a párt parlamenti működésének az Alkotmányban
      meghatározott   legteljesebb  formájáig,  a  képviselőcsoport
      jogainak gyakorlásáig.

      A   hatályos  választási  rendszerben  a  párt,   mint   párt
      támogatottsága elsősorban a rendszer arányossági összetevőjét
      képviselő  pártlistákra  adott szavazatokon  mérhető  le.  Ez
      akkor is így van, ha az országos listára az egyéni jelöltekre
      adott  töredékszavazatok  is  felkerülnek,  hiszen  ezeket  a
      töredékszavazatokat  is  csak azok a pártok  hasznosíthatják,
      amelyek  a területi listán az öt százalékos küszöböt elérték.
      A   választási  törvény  szerint  pártlistán  szerezhető   az
      országgyűlési  mandátumok jóval több mint  fele  (210  a  176
      egyéni   mandátummal  szemben).  A  listás  mandátum   mögött
      általában több szavazat áll, mint egy egyéni mandátum mögött.
      A  hatékonysági követelmény itt az öt százalékos küszöb révén
      két  vonatkozásban is érvényesül: az ezt el  nem  érő  pártok
      nemcsak pártként szerzett szavazataikat vesztik el, de egyéni
      jelöltjeik  töredékszavazatait is; a bejutottakat  viszont  a
      rendszer jutalmazza.

      Az  egyes képviselők szabad mandátumai között nincs és nem is
      tehető  különbség, így azon az alapon sem, hogy  a  képviselő
      listán vagy egyéni jelöltként szerezte-e mandátumát. A pártok
      parlamenti  jogállásában azonban, amikor  tehát  mint  pártok
      szerepelnek és élveznek jogokat, tekintetbe kell venni,  hogy
      az   illető  párt  mint  párt  szerzett  képviseletet,   azaz
      juttatott képviselőket a parlamentbe, s nem fordítva,  amikor
      — jóllehet szabály szerint a párt által indított, de — egyéni
      képviselők  szereznek  a  pártnak  képviseletet.   A   listás
      mandátum  megmarad a párt számára akkor is,  ha  a  képviselő
      meghal   vagy   megválik  mandátumától.  A  párthoz   tartozó
      képviselő egyéni választókörzetben szerzett mandátuma viszont
      ilyen  esetben  elveszik a párt számára: a  választókörzetben
      ugyanis   új,  időközi  választást  kell  tartani.   Ezen   a
      különbségen  és  a  választási  rendszerből  eredő  szélesebb
      támogatottságon  alapulnak  az Alkotmánybíróság  határozatai,
      amelyek   alkotmányosnak  mondják  ki   a   csak   pártlistás
      mandátumokhoz  kapcsolt jogokat. (2197/B/1991.AB,  ABH  1994,
      521  és a jelen határozat.) Ahogy viszont az egyes képviselők
      mandátuma  teljes és egyenlő, úgy a pártokra osztott  sajátos
      feladatok  tekintetében  is a listán bejutott  pártoknak  (az
      őket   képviselő  szervezeti  egységnek)  egyenlő  és  teljes
      jogállást kell biztosítani.

      A  választási  rendszerhez,  a pártok  parlamentbe  jutásához
      kapcsolódó  sajátosságok akkor érvényesülnek a  legélesebben,
      amikor az Országgyűlés megalakul. Ekkor vágja el a mandátumok
      már  saját  hatáskörű  igazolásával  és  az  eskütétellel   a
      parlament a választásokhoz kötődő köldökzsinórt, s  az  ettől
      kezdődően  érvényre jutó szabad mandátumgyakorlás  elmoshatja
      ezt   az  élesen  kirajzolódó  kiinduló  szerkezetet.  De   a
      megalakuláskor még a választói akarat szerint kell  a  pártok
      jogállását   biztosítani.  A  Házszabálynak   is   úgy   kell
      meghatároznia   a  pártoknak  járó  sajátos  feladatokat   és
      jogokat,  hogy  a  kifejezetten e  minőségben  a  parlamentbe
      került  pártokat  egyenlőként,  s  teljes  jogúként  kezelje.
      Bármely különbségtételhez tehát alkotmányosan kielégítő indok
      szükséges.

      A  hatékonyság  —  a  parlament  szétaprózódásával  fenyegető
      szélsőséges  esettől eltekintve, amely a  rendszerváltás  óta
      Magyarországon kialakult pártstrukturát tekintve  nem  reális
      veszély  —  önmagában  nem  lehet elégséges  indok  a  listán
      bekerült  pártok  közötti  különbségtételre,  mert  a  szabad
      mandátum  és a képviselői jogegyenlőség alapelvéből a  pártok
      jogállására következő követelmények olyan erősek, hogy azok a
      hatékonyság  érdekében  a  már a pártként  való  bekerülésnél
      érvényesülő  differenciáláson és  válogatáson  túli,  további
      különbségtételt  nem engednek. Míg a többi esetben,  ahol  az
      Alkotmánybíróság a törvényhozási hatékonyságra  és  a  pártok
      támogatottságára figyelemmel volt, az alkotmányossági  mércét
      csakis  ehhez,  s így az adott ügy saját belső szempontjaihoz
      igazíthatta,   ebben   az   ügyben  olyan   más   alkotmányos
      követelményt   is  érvényesítenie  kell,  amely   folytán   a
      hatékonyság szerinti megkülönböztetést a pártok  között  —  a
      választás    és   az   Országgyűlés   megalakulása    közötti
      összefüggés,   sőt   érintkezés   miatt   logikusan   —    az
      Országgyűlésen  kívülre,  vagy  legalábbis  a  működés  kezdő
      határvonalára  helyezi.  Ez  a sajátosság  —  az  egyeztetési
      kényszer — a frakciókkal kapcsolatos összes kérdés eldöntését
      meghatározza.

      Az  országgyűlési  képviselettel  rendelkező  pártoknak  járó
      jogok  teljességét a pártok képviselőcsoportjai  élvezik.  Az
      Országgyűlés megalakulásakor azoktól a pártoktól,  amelyeknek
      pártlistája  a  valamennyi területi  pártlistára  leadott  és
      országosan  összesített  érvényes  szavazatok  több  mint  öt
      százalékát  megkapta,  a képviselőcsoport  alakításának  joga
      alkotmányosan   nem  tagadható  meg.  Ha   ugyanis   a   párt
      Alkotmányból    adódó    fogalmi    ismérve    a    népakarat
      kinyilvánítása,  s ezt a feladatát — szintén az  Alkotmányból
      következően  — az Országgyűlésben is el kell látnia,  továbbá
      ha  erre  a  feladatra  a választási törvényben  megkövetelt,
      kifejezetten  a  pártnak szóló választópolgári  támogatottság
      felhatalmazza a pártot, akkor azok a pártok, amelyek ezzel  a
      támogatással  rendelkeznek, nem foszthatók  meg  a  feladatuk
      gyakorlásához szükséges jogoktól és szervezeti feltételektől,
      akkor  sem,  ha  egyébként  az  Országgyűlés  —  hatékonysági
      szempontok  miatt — a képviselőcsoport alakításához  magasabb
      létszámot határozna meg.

      5.  A frakcióalakítás másik alkotmányos feltétele az, hogy  a
      pártok   feladatait   és  az  Országgyűlés   működőképességét
      szolgáló  igényeket  —  amelyek tehát a  frakcióknak  sajátos
      jogállást  biztosítanak  — összhangba  kell  hozni  a  szabad
      mandátummal és a képviselők ebből folyó jogegyenlőségével.

      A   képviselőcsoportok   létrehozását   illetően   a   szabad
      mandátumnak elvi jelentősége van. Bár az Alkotmányból folyik,
      hogy  az  Országgyűlésben pártok képviselőcsoportjainak  kell
      működnie,  ezek  megalakítása  valójában  a  szabad  mandátum
      gyakorlása.  A  frakciótagságot az  egyes  képviselő  számára
      ezért  nem lehet jogilag kötelezővé tenni. Ennek a Házszabály
      14.  és 15. §-a meg is felel: a képviselők képviselőcsoportot
      hozhatnak létre. Ha a frakcióalakítás egyik forrása a  szabad
      mandátum,   akkor   a   képviselőcsoportok   jogállásában   a
      képviselők  jogállása  egyenlőségének  és  teljességének   is
      tükröződnie   kell,  másrészt  a  frakciók   jogai   ezt   az
      egyenlőséget lényegében nem sérthetik.

      Az  alapvető  egyeztetésről  fent,  a  listán  Országgyűlésbe
      került pártok frakcióalapítási joga kapcsán már szó volt.  Az
      egyeztetésnek további vonatkozásokban is meg kell  történnie:
      így  a  minden  képviselőt egyenlően  megillető  jogok  és  a
      frakciók  jogosítványai  között;  továbbá  a  frakcióalakítás
      feltételei tekintetében, különös tekintettel a pártlistán  be
      nem  jutott  párt egyéni képviselői frakcióalakítási  jogára,
      továbbá a választói akarattól független pártok megjelenésére.
      Végül a frakcióalakítást a képviselők szabad csoportalakítási
      jogával is össze kell hangolni.

      6.  A  szabad mandátumot és a képviselői jogegyenlőséget  nem
      annyira a frakciók létszámának meghatározásakor, mint  inkább
      a  képviselőcsoportok jogosítványainak kialakítása során kell
      figyelembe   venni.  Ekkor  érvényesítendő  ugyanis   az   az
      alkotmányos  követelmény, hogy az egyes képviselők  —  minden
      egyes   képviselő  —  közreműködését  biztosítani   kell   az
      Országgyűlés  hatáskörébe tartozó  döntésekben  és  az  ahhoz
      vezető  akaratképzésben.  A frakciók indokolt  jogosítványait
      tehát egyensúlyba kell hozni az egyes képviselőt megillető, a
      feladata  ellátásához nélkülözhetetlen jogokkal és szervezeti
      feltételekkel.  Természetes, hogy a  képviselőcsoport  tagja,
      amíg   tag,  jogait  ezen  keretek  között  gyakorolja.   Nem
      alkotmányos  viszont  az olyan szabályozás,  amely  csakis  a
      frakciók  működéséhez fűződő érdeket tekinti,  s  a  frakción
      kívüli   képviselőket  gyakorlatilag  kizárja   a   feladatuk
      ellátásához szükséges jogosítványokból.

      Azt,  hogy  egyrészt  a szabad mandátumból  és  a  képviselői
      jogegyenlőségből folyó követelmények, másrészt  az  Alkotmány
      szerint  is  a frakciók működésével biztosítandó hatékony  és
      világosan tagolt parlamenti munkaszervezés egyensúlyba hozása
      eredményeként  a  Házszabály az egyes képviselők,  illetve  a
      frakciók jogállását mikor alakítja ki alkotmányosan,  s  hogy
      ehhez  milyen  jogokkal  kell  őket  felruháznia,  csakis   a
      Házszabály   (sőt,   a  kapcsolódó  anyagi   ellátmányok   és
      szervezési  feltételek) egészét tekintve ítélhető meg.  Ennek
      az  eljárásnak  azonban nem ez a tárgya. Az  Alkotmánybíróság
      ezért csupán a frakción kívüli képviselőket érintő, azokat  a
      lényegi  jogosítványokat jelöli meg, amelyek megadása  nélkül
      az Alkotmány megkövetelte egyensúlyról bizonyosan nem lehetne
      beszélni.

      A     képviselői    jogegyenlőségből    következően    minden
      országgyűlési   képviselő   számára   biztosítani   kell   az
      Országgyűlés   plenáris   ülésén   való   véleménynyilvánítás
      lehetőségét;  az  országgyűlési bizottságok  munkájában  való
      teljesjogú részvételt, s végül a csoportalakítás lehetőségét.

      a)  Az  első követelmény magától értetődő; időbeli,  sorrendi
      vagy  gyakorisági  korlátok azonban az üléseken  folyó  munka
      természetéből    adódóan    lehetségesek,     s     mindaddig
      alkotmányosak, amíg az egyenlőség elvét nem sértik.

      b)   Az   országgyűlési  bizottságokkal   összefüggésben   az
      Alkotmánybíróság nyomatékosan rámutat arra, hogy a parlamenti
      munka egyre nagyobb érdemi része folyik a bizottságokban, itt
      formálódnak  ki  azok  a  szakmai és  politikai  álláspontok,
      amelyekről  a  plénum  dönt.  A bizottságokban  jut  hozzá  a
      képviselő   a  munkájához  szükséges  információk  legnagyobb
      részéhez.  A  bizottságok  által  látja  el  az  Országgyűlés
      ellenőrző és kivizsgáló feladatát. A bizottságokban történtek
      így    nem    választhatók   el   az   Országgyűlés   lényegi
      feladatellátásától, vagyis az Országgyűlésben való képviselet
      nem  korlátozható a plenáris üléseken való aktiv részvételre.
      A  képviselő  mandátuma  tehát a  bizottsági  részvételre  és
      munkára, azaz az ott folyó politikai akaratképzésre is  szól.
      Ebből    következően   a   bizottságok   összetételének    az
      Országgyűlés  összetételét  kell  megfelelően  tükröznie.  (A
      Házszabály  —  noha  csupán a frakciólétszámot  elért  pártok
      vonatkozásában, s ezért torzítva — de jelenleg is követi  ezt
      az  elvet). Ha pedig a mandátum a bizottsági munkára is szól,
      a  bizottságokban résztvevő képviselők jogai és  kötelességei
      csakis  egyenlőek lehetnek — függetlenül attól, hogy  frakció
      tagjaként, vagy független képviselőként lettek-e a  bizottság
      tagjai. Legalább egy országgyűlési bizottság munkájában  való
      részvétel lehetőségét tehát minden képviselő számára lehetővé
      kell tenni.

      Azzal az elvvel, hogy — amennyiben törvény kivételt nem  tesz
      —   az   Országgyűlés  tisztségeire,  illetve   bizottságaiba
      bármelyik  képviselő  megválasztható (Házszabály  13.  §  (2)
      bekezdés)   a   bizottsági   helyek   betöltésére   vonatkozó
      részletszabályoknak  (Házszabály  31.,  32.     És   33.   §,
      továbbá  a 35. § (2) bekezdése és a 36. § (4) bekezdése)  nem
      csupán   összhangban   kell  lenniük,  hanem   a   részvételt
      kifejezetten  garantálniuk kell.  A  Házszabály  azonban  úgy
      rendelkezik,  hogy a bizottságok tagjainak megválasztására  a
      képviselőcsoportok   vezetői   ajánlásának   megfelelően    a
      Házbizottság  terjeszthet elő javaslatot az  Országgyűlésnek;
      az  állandó bizottságok munkájában bizottsági tagként  minden
      képviselőcsoportból annyi képviselő vehet  részt,  amennyi  a
      képviselőcsoportok  közötti létszámaránynak  megfelel.  Ha  a
      képviselőcsoportok   vezetői  ettől  az   aránytól   eltérően
      állapodnak  meg,  minden  képviselőcsoportnak  legalább   egy
      képviselővel  jelen kell lennie a bizottságban.  Azzal,  hogy
      független  képviselő  is  bizottsági  taggá  válhat,  csak  a
      bizottsági  tagság megszűnésének szabályozása  számol:  ha  a
      független     képviselő     valamelyik    képviselőcsoporthoz
      csatlakozik,  bizottsági tagsága megszűnik. Jelenleg  a  nem-
      frakciótagok bizottsági tagságáról tehát a képviselőcsoportok
      ajánlása   dönt;   bizottsági   részvételüket   elvileg   sem
      garantálja semmi. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az
      Országgyűlés alkotmányellenes mulasztását és kötelezte,  hogy
      a garanciális szabályokat 1998. szeptember 1.-ig alkossa meg.

      A  helyek  arányos  elosztása — többek  között  a  bizottsági
      helyek és a frakción kívüli képviselők számától is függően  —
      a  mindenkori  országgyűlés dolga. A fenti alapelv  betartása
      mellett  is  különböztetni  lehet azonban  aszerint,  hogy  a
      bizottsági  helyek  betöltése paritásos-e avagy  arányos.  Az
      előbbi  esetre  nyilván  sajátos  részvételi  megoldást  kell
      találni.  Rokon  ezzel  a  problémával,  hogy  nem  lehet   a
      részvételi   jogokat   egyformán   szabályozni    az    olyan
      bizottságokban, ahol — mint például a Házszabály  szerint  az
      állandó  bizottságokban — minden képviselő egyénileg  szavaz,
      és  azokban, ahol csak a frakciók bírnak egy-egy szavazattal.
      Az  utóbbiakban  a frakción kívüli képviselők részvétele  nem
      alkotmányos   követelmény   —  az   Alkotmányban   nevesített
      esetekben pedig kifejezetten kizárt.

      c)   A  csoportalakítás  szintén  a  képviselők  Alkotmányból
      levezethető  joga  —  hiszen  a  frakcióalakítás  is   szabad
      mandátumuk  gyakorlásából ered. Ezt a jogot a  Házszabály  is
      elismeri  (14.,  18.  §). (A képviselőcsoport  megalakítására
      vonatkozó   kötelezettség  sajátosságával   most   nem   kell
      foglalkoznia az Alkotmánybíróságnak — a tárgyalt ügyhöz  elég
      a  jogosultság megállapítása.) Mint az Alkotmánybíróság  fent
      kifejtette,     az     Országgyűlés    a     képviselőcsoport
      intézményesítésére   köteles.  Ezek  és  a   képviselőcsoport
      alakítása   feltételeinek  meg  nem  felelő   csoportosulások
      viszonyáról   alább,   a  8.  pontban   mond   véleményt   az
      Alkotmánybíróság.

      7. A fentiek szerint az Országgyűlés megalakulásakor mindazok
      a  pártok  képviselőcsoport alakítására  jogosultak,  amelyek
      pártként,  azaz  listán  (is)  bejutottak  a  parlamentbe.  A
      hatékonyság elve ekkor még a választási törvény öt százalékos
      küszöbe folytán érvényesül.

      A  képviselők jogegyenlőségéből és csoportalakítási  jogából,
      másrészt a pártok egyenlőségéből is következik azonban,  hogy
      azt  a  képviselői csoportosulást, amely teljesíti a  (tágabb
      értelemben  vett) párthoz tartozás követelményét,  de  tagjai
      egyéni   választókörzetben  szereztek   mandátumot,   szintén
      megilleti   a   frakcióalakítás  joga,   feltéve,   hogy   az
      Országgyűlés  által  meghatározott létszámot  eléri.  Ugyanaz
      vonatkozik   új   pártok  megjelenésére   vagy   képviseletük
      vállalására  a  parlamentben. Az eredetileg is  e  minőségben
      parlamentbe  jutott  párthoz  képest  az  egyéni   képviselők
      alakította  frakció  nem  fejezi  ki  eleve,  feltétlenül  és
      elsődlegesen   a  választók  kifejezetten  a  pártnak   szóló
      támogatását;  a  második  esetben pedig  ez  nem  igazolható.
      Emiatt   a   különbség   miatt  a  pártok   egyenlősége   nem
      érvényesülhet  mechanikusan: a nem listán, eleve  pártként  a
      parlamentbe    jutott    pártok    frakcióinak    létrehozása
      tekintetében ezért az Országgyűlés a minimális frakciólétszám
      meghatározásánál nem köteles figyelemmel lenni  a  választási
      törvény  hatékonysági  küszöbére,  hanem  elég,  ha  csak   a
      parlamenti  működés  hatékonyságára  van  figyelemmel.  Nincs
      tehát    olyan    alkotmányossági   követelmény,    hogy    a
      képviselőcsoport  alakításához  szükséges  létszámot   minden
      ciklusra  külön,  a  legkisebb, listán a  parlamentbe  jutott
      párthoz  tartozó  képviselőknek  az  alakuló  ülésen  meglévő
      létszámában  határozza  meg a Házszabály.  Hiszen  a  mostani
      határozatban  kimondott elvnek is csak akkor  van  gyakorlati
      jelentősége — s az indítványra is ez a helyzet adott okot  —,
      ha  a  választási törvény öt százalékos küszöbét túllépő párt
      képviselőinek   száma   az   egyébként   ennél    magasabban,
      számszerűen meghatározott frakcióalakítási létszámot nem  éri
      el. A határozat rendelkező részében meghatározott követelmény
      a  választók  által pártként a parlamentbe  juttatott  pártok
      egyenlőségén alapul. Az összes, az Országgyűlésben akármilyen
      módon   is   megjelenő  pártnak  szóló,  általános  ismérvvel
      meghatározott  képviselőcsoport-alakítási küszöbbel  szemben,
      és  az összes párt egyenlőségének szemszögéből nézve ennek az
      egyenlőségnek  érvényesítése alkotmányosan  indokolt  pozitiv
      diszkrimináció.

      8.  A  csoportalakítás joga a szabad mandátumból  következően
      megilleti  a képviselőket, s ugyancsak abból következően  nem
      csupán   a  Házszabály  18.  §  (1)  bekezdésében  példálózva
      felsorolt szakmai vagy területi csoportalakításra terjed  ki,
      hanem  a  tágabb  értelemben vett  párthoz  tartozás  alapján
      történő  szerveződésre  is,  amely  a  frakcióalapításnak  is
      fogalmi ismérve. Kérdés, hogy milyen jogokat kell adni a  sem
      a  hatékonyság,  sem a kifejezetten pártnak  szóló  választói
      támogatás által nem legitimált — azaz a frakcióalapítás egyik
      küszöblétszámát   sem   elérő  —,  de  egyébként   pártalapon
      szerveződő képviselőknek.

      A  hatékony  működés elvéből következően az Országgyűlés  nem
      tekinthet el attól a különbségtől, amely a jogok és  működési
      feltételek  biztosítása  tekintetében  a  jelentős  létszámot
      kitevő független (különböző politikai nézetet valló és együtt
      nem  működő) képviselők, illetve a hasonló létszámú,  de  egy
      párthoz  tartozó, közös véleményt formáló és  azt  képviselni
      kívánó országgyűlési képviselők között fennáll. Természetesen
      nem  kell  és nem is lehet a jogi feltételeket nem  teljesítő
      csoportnak   a  frakció  jogállását  megadni.  A   képviselők
      kétségtelen  csoportalakítási jogát  azonban  itt  nem  lehet
      azzal  a  "külső", a választási törvény szerinti hatékonysági
      küszöbbel  egyeztetni,  amelyet a  frakcióalakításnál  alapul
      vehetett  az  Alkotmánybíróság. Ezért  ebben  az  esetben  az
      Országgyűlésnek   csakis  a  saját  működési   hatékonyságára
      figyelemmel  lehet megállapítania azt a minimális  létszámot,
      amelyet  a párt-alapon szervezett képviselői csoport  számára
      is — nyilvánvalóan alkotmányosan — előír. Ebben az esetben az
      Országgyűlésnek — a pártok egyenlőségére is figyelemmel — meg
      kell  határoznia azokat a jogokat is, amelyek a csoportot,  a
      pártok  képviselőcsoportjai jogainak  mintájára,  de  csak  a
      csoport    feladatellátásához   elengedhetetlenül   szükséges
      mértékben megilletik.

      Az  említett  kvázi-frakciók létjogosultságát  akkor  kellene
      mérlegelni,  ha a képviselőcsoportok létrehozása aránytalanul
      magas  küszöbhöz lenne kötve, vagy ha a Házszabály a  frakció
      minimális   létszámát  csakis  a  hatékonysági  elv   alapján
      határozná meg, s így a pártkénti parlamentbe jutás  ténye  is
      közömbös  lenne.  Ekkor  merülne fel  az  a  kérdés,  hogy  a
      képviselőknek feltétlenül a képviselőcsoport intézményére van-
      e  alkotmányos igénye, avagy a közös politikai fellépéshez és
      feladat-ellátáshoz nélkülözhetetlen tartalmi jogokra.

      Az első lehetőség — a túl magas küszöb — azonban jelenleg nem
      áll   fenn,  sőt  a  magyar  pártstruktura  mellett  nem   is
      valószínű,  hogy a Házszabály ilyet vezetne be. Amíg  azonban
      az új szabályozás meg nem születik, a kérdés fölvetése is idő
      előtti.  A  második  lehetőség, amely a  Házszabály  hatályos
      megoldásának   elve   volt,   éppen   e   határozat   szerint
      alkotmányellenesnek    bizonyult.   Mindezek    alapján    az
      Alkotmánybíróság megállapítja, hogy jelenleg a  pártpolitikai
      alapon  szervezett  képviselői  csoportoknak  a  frakciókéhoz
      hasonló  jogokkal való felruházására nincs az Országgyűlésnek
      alkotmányos kötelessége.

      9.  Az Alkotmánybíróság a Házszabály 15. § (1) bekezdése első
      mondatát,  amely szerint képviselőcsoportot legalább  tizenöt
      képviselő   alakíthat,  a  választások  hivatalos   eredménye
      bejelentésének napjára visszamenő hatállyal megsemmisítette.

      A  Házszabály  hatályos szövege szerint tehát  "az  ugyanazon
      párthoz   tartozó   országgyűlési  képviselők   országgyűlési
      tevékenységük  összehangolására képviselőcsoportot  hozhatnak
      létre"  (14. § (1) bekezdés). A 15. § (1) bekezdése megmaradt
      szövege    szerint    pedig    "a    képviselő    csak    egy
      képviselőcsoportnak lehet tagja".

      A   visszaható   hatályú   megsemmisítés   következtében   az
      Országgyűlés    alakuló   ülésén   az    összes    parlamenti
      képviselettel      rendelkező     párt     képviselőcsoportja
      megalakulhat,  anélkül,  hogy ehhez  előzőleg  a  Házszabályt
      módosítani  kellene.  Erre  az  Alkotmánybíróság  határozatát
      megelőzően  a  hatályos  Házszabály szerint  az  indítványozó
      kivételével  mindegyik parlamentben képviselt  párt  jogosult
      volt;  az  alakuló  ülés előkészítése is  ennek  megfelelően,
      továbbá  az  Alkotmánybíróságon  folyamatban  lévő  ügyre  is
      tekintettel  folyt. Az Alkotmánybíróság a 15. § (1)  bekezdés
      visszaható   hatályú  megsemmisítésével  az  új  Országgyűlés
      munkájának megindulását kívánta segíteni.

      Az  Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Házszabály vizsgált
      15. §-a nem önmagában, a frakció létrehozásához előírt 15 fős
      létszám  miatt  bizonyult alkotmányellenesnek,  hanem  azért,
      mert  a  Házszabály nem volt tekintettel a választási törvény
      alapján  listás  mandátumok  szerzésére  jogosulttá  vált,  a
      választók  által  kifejezetten  pártként  támogatott   pártok
      sajátos jogállására és egyenlőségére. A fent — s különösen  a
      7.   pontban   —   kifejtettek  alapján  az  Országgyűlés   a
      Házszabályban    többféleképpen    is    szabályozhatja     a
      képviselőcsoport létrehozásához szükséges létszámot: úgy  is,
      hogy  a  legkisebb, listán bejutott párt mandátumainak számát
      alapul  véve egységesen határozza meg a küszöböt, és úgy  is,
      hogy   a   parlamenti   működés  követelményeiből   kiindulva
      általános  szabályként számszerűen, vagy az összes  képviselő
      létszámának százalékával meghatározott létszámot ír elő, s az
      ezt   el   nem   érő,   listán   mandátumot   szerzett   párt
      frakcióalakítási  jogát  külön  szabállyal   biztosítja.   Az
      Alkotmánybíróság   határozata  nem  tartalmaz   határidőt   a
      Házszabály  kiegészítésére. Amíg azonban a frakcióalapításhoz
      szükséges  létszámot az Országgyűlés nem  határozza  meg,  az
      Alkotmánybíróságnak  ez  a  határozata  a  listán  mandátumot
      szerzett  pártok képviselőcsoport-alakítási jogát közvetlenül
      megalapozza,  s  az  ennek  alapján az  Országgyűlés  alakuló
      ülésén  meghatározható létszám — egyéb rendelkezés  híján,  a
      pártok  egyenlősége alapján — az ugyanahhoz a párthoz tartozó
      képviselők frakcióalakítására általában is irányadó.
                              Dr. Sólyom László
                         az Alkotmánybíróság elnöke
                            előadó alkotmánybíró
                                     
                 Dr. Ádám Antal             Dr. Bagi István
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                     
                 Dr. Erdei Árpád           Dr. Holló András
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                     
                 Dr. Kilényi Géza           Dr. Kiss László
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                     
                 Dr. Lábady Tamás          Dr. Németh János
                 alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                     
                           Dr. Tersztyánszky Ödön
                                alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        27/1998. (VI. 16.)
        Date of the decision:
        .
        06/15/1998
        .
        .