A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 50.Pf.635.221/2012/3. számú ítélete, valamint a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 10.P.XV.21. 706/2011/35. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
[2] 1. Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Fővárosi Törvényszék 50.Pf.635.221/2012/3. számú ítélete, valamint a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 10.P.XV.21. 706/2011/35. számú ítélete alaptörvény- ellenességét és semmisítse meg azokat.
[3] Az indítványozó alperesként szerepelt a közte és volt házastársa (a továbbiakban: apa) között, a 2003-ban született közös gyermekük vonatkozásában kapcsolattartás újraszabályozása iránt indított perben. A felperes apa 2009-ben benyújtott alapkeresete arra irányult, hogy a bíróság határozatával biztosítsa számára – főleg a nyári időszak alatt – a kapcsolattartás folyamatos megvalósulását, tekintettel arra, hogy a gyermek viselkedése, ellenkezése miatt nem minden alkalommal volt lehetősége a gyermeket vidéki otthonába magával vinni. Mivel erre főleg a nyári kapcsolattartás ideje alatt került sor, kérte, hogy a gyermek átadására egy meghatározott gyermek- és ifjúságjóléti központban kerüljön sor. Ez utóbbi kérelmét később visszavonta. Az indítványozó viszontkeresetében egyrészt kérte az apa szülői felügyeleti jogának 6 hónapi időtartamra való szünetelésének megállapítását, másrészt alternatív javaslatokat terjesztett elő a kapcsolattartás újraszabályozása vonatkozásában. A periratokból kitűnően a bíróság 2010 júniusában már érdemi döntés előtt állt, amikor 2010. június 8-án az indítványozó bejelentést csatolt be arról, hogy az apa a megelőző hétvégén, a láthatás során ismét bántalmazta a gyermeket. A bíróság ezt követően részletes vizsgálatot folytatott le szakértők bevonásával abban a kérdésben, hogy az állított bántalmazások megvalósultak-e. Közben a felek 2011. március 2-án együttesen kérték a bírósági eljárás szünetelésének megállapítását. Az apa 2011. június 8-án kérte a per folytatását, a kapcsolattartás újraszabályozását. Az elsőfokon eljárt Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 2012. március 8-án hozta meg ítéletét, melyben a fokozatosság elvének figyelembevételével állapította meg a folyamatos láthatás, illetve az időszakos láthatás szabályait (ez utóbbit arra az esetre, ha a felek nem tudnak megállapodni a nyári 2x7, majd 2x10 napos láthatás időpontjában). Szabályozta továbbá a kapcsolattartás esetleges elmaradása esetén követendő eljárást, valamint a gyermek átadás-átvételének helyét és az átadó-átvevő személyét (anya, vagy egy meghatalmazott személy). Az ítélet ellen az indítványozó nyújtott be fellebbezést, kérve, hogy az apát a kapcsolattartás korlátozottan és felügyelet mellett, az általa korábban javasolt alternatív megoldások valamelyike szerint illesse meg. A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a 2013. január 24-én kelt ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[4] A csatolt iratokból és ítéletekből kitűnően a volt házastársak között nagyon megromlott a viszony. Az elsőfokon eljárt bíróság megállapítása szerint „a felek a kapcsolattartást teljességgel rugalmatlanná tették”. A felek házasságának felbontására 2005 júniusában került sor, ekkor a felek bíróság által jóváhagyott egyezséget kötöttek, melyben a gyermeket az indítványozónál helyezték el, és a gyermek tekintetében közös szülői felügyelet gyakorlásában állapodtak meg. Az indítványozó kezdeményezésére 2006-ban indult eljárásban – amely ügyben az ítélet 2007 novemberében emelkedett jogerőre – pontosították a kapcsolattartásra vonatkozó szabályokat, a felek közös szülői felügyeleti jogát pedig a felek együttműködésének hiányában megszüntették. Ezek után nyújtotta be az apa 2009-ben a kapcsolattartás újraszabályozására irányuló keresetét. Az eljárások során többször felmerült, hogy az apa a láthatások során bántalmazta a gyermeket, ez ügyben büntetőeljárásokat is indítottak az apa ellen, melyeknek során az egyik ügyben az illetékes bíróság felmentette az apát a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult eljárásban (2007), a másik ügyben pedig az illetékes rendőrkapitányság megszüntette a nyomozást (2010). E határozattal szemben indítványozó panasszal élt, amelyet az illetékes városi ügyészség elutasított. Az indítványozó nem lépett fel pótmagánvádlóként (mivel ezt – állítása szerint – jövedelmi viszonyai nem tették lehetővé számára). Az eltelt időszakban indítványozó több esetben kezdeményezett büntetőeljárást rágalmazás miatt az apa ellen, arra tekintettel, hogy az apa őt, a gyermeket, illetve az anyai nagyszülőket – állítása szerint – folyamatosan becsmérli. Per folyt a tartásdíj összegének megváltoztatása kérdésében is. Ezen időszak alatt sor került arra is, hogy az apa rendőri segítséggel próbálta biztosítani, hogy gyermekét elvihesse a láthatásra; látva azonban a gyermek ellenállását, végül nem vitte magával a gyereket. Rendőri intézkedésre nem került sor, az esetről jelentés készült.
[5] A kialakult helyzet következtében a gyermeken testi tünetek mutatkoznak, melyek folyamatos pszichológusi, illetve szaksebészi kezelést igényelnek. Az indítványozó ezt a gyermeket az apa részéről ért bántalmazásoknak tulajdonítja. Az elsőfokon eljárt bíróság részletes vizsgálatot folytatott le a perben felmerült apai bántalmazások kérdésében. Bizonyítékként értékelte a gyermeket folyamatosan kezelő pszichológus által kiállított ambuláns lapokat, és személyesen is meghallgatta őt. A bíróság felvette a bizonyítékok sorába az apai kapcsolattartásról hazatért gyermekkel az anyai nagyapa által készített hangfelvételt, aki direkt kérdések alapján várta a választ a gyerektől az apai bántalmazással kapcsolatban. Bizonyítékként értékelte a bíróság az állított bántalmazások után felvett gyermekkórházi ambuláns lapokat, látleletet. A bíróság ezt követően ideiglenes intézkedéssel korlátozta az apa kapcsolattartását oly módon, hogy arra egy meghatározott gyermekjóléti központban (és nem az apa lakhelyén) kerülhetett sor. A bíróság igazságügyi szakértői vizsgálatot is elrendelt. A bíróság az írásban előterjesztett szakvéleményen túl, az indítványozó bizonyítási indítványára személyesen is meghallgatta az igazságügyi pszichológus szakértőt. A bíróság a perben több alkalommal megkereste a gyermekjóléti központot tájékoztatás végett, és az indítványozó indítványára személyesen hallgatta meg a központ munkatársát. A bíróság beszerezte a gyermek általános iskolájának pedagógiai véleményét, két alkalommal is környezettanulmányt készített az apa lakhelyén. A bíróság tanúként hallgatta meg az apa szomszédját. Az alperes indítványozó ismételten csatolt egy hangfelvételt a gyermek személyes nyilatkozatával, melyet a bíróság a bizonyítás körében mellőzött, hivatkozva arra, hogy nem szolgálja a gyermek egészséges lelki fejlődését, ha a családon belül is irányított kérdésekre, rendszeresen kell nyilatkoznia; ezt a célt a szakértői vizsgálatok szolgálják.
[6] A lefolytatott bizonyítást követően a bíróság nem találta bizonyítottnak a bántalmazás tényét. Mind a gyermekjóléti központ, mind a gyermek általános iskolája azt erősítette meg, hogy a gyermek és az apa között jó és szeretetteljes a viszony, a gyermek nem fél az apjától. Az iskolában a gyermek szívesen mesél az apjánál töltött időről, irányába sem félelmet, sem szorongást nem tapasztaltak. A gyermeknek a szülőkről soha nem volt negatív megnyilvánulása, az apa rendszeresen érdeklődik a gyerekről, főleg telefonon.
[7] Mind a gyermeket folyamatosan kezelő pszichológus, mind az igazságügyi szakértő pszichológus szakvéleménye arra mutatott rá, hogy a gyermek testi tüneteinek, csökkent teljesítményének, rossz, kiegyensúlyozatlan pszichés állapotának hátterében a szülők közötti konfliktus, feszültség áll.
[8] Az igazságügyi pszichológus szakértő személyiségrajzot készített mind a szülőkről, mind a gyermekről. A szakértő lehetségesnek tartotta azt, hogy a gyermek az anyának való megfelelési vágyában esetleg meg nem történt apai bántalmazást úgy ad elő, mintha az valójában megtörtént volna. Kifejtette (többek között): „A gyermek tisztában van vele, hogy az alperes [indítványozó] az apa irányába erősen elutasító, ellenséges érzelmekkel viseltetik, ezt a szakértői vizsgálat során sem leplezte. […] A gyermek ugyan szóban kifejezésre juttatta a vizsgálat során, hogy nem akar menni [az apához vidékre], mert az apa bántalmazta, azonban a bántalmazás megtörténte a szakértői vizsgálat alapján nem támasztható alá. Sem félelem, sem elutasítás nem tapasztalható az apa irányába”.
[9] A szakértői véleményekben elhangzott, hogy a gyermek állapotának javulása akkor várható, ha a szülők rendezik a konfliktusukat; és nem szolgálja a gyermek érdekét az, ha lazul a kapcsolat közte és az apja között, szüksége van arra, hogy rendszeresen találkozzon az apjával. Ha az apát kizárnák a gyermek életéből, az a személyiségfejlődésére károsan hatna.
[10] Az indítványozó kérte az igazságügyi pszichológus szakértőtől annak a hangfelvételnek a kiadását, amelyre a szakvéleményét alapozta, a szakértő azonban addigra a felvételt már – az adatvédelmi biztos állásfoglalására is tekintettel – letörölte.
[11] A másodfokon eljárt bíróság megállapította, hogy „az elsőfokú bíróság valamennyi, az ügy elbírálása szempontjából releváns körülményt feltáró, széles körű bizonyítás alapján állapította meg a tényállást és az irányadó jogszabályokat megfelelően alkalmazva, a bizonyítékok okszerű, logikus, ellentmondásmentes mérlegelésével a gyermek érdekeinek megfelelően döntött a kereseti és viszontkereseti kérelemről.” A fellebbezéshez kapcsolódóan pedig részletesen megindokolta, hogy az igazságügyi szakértői véleményt miért volt helyes – az elsőfokú ítéletben tett módon – figyelembe venni.
[12] 2. Az Indítványozó a Fővárosi Törvényszék (mint másodfokú bíróság), valamint a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság (mint elsőfokú bíróság) ítélete ellen az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszában összefoglalóan az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdésének, II. cikk (1) bekezdésének, III. cikk (1)–(2) bekezdésének, IX. cikk (1) bekezdésének, XV. cikk (1)–(3) bekezdésének, XVI. cikk (1) bekezdésének, XX. cikk (1) bekezdésének, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét állította.
[13] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét
[14] – egyrészt az eljárás elhúzódása miatt látta megvalósulni. Bár az ügy az indítványozó álláspontja szerint viszonylag egyszerű, mégis mintegy három és fél év alatt született meg a jogerős bírói ítélet. Ráadásul – álláspontja szerint – a szakértő meghallgatására igen kevés idő jutott, nem megfelelő alapossággal tekintette át a bíróság a szakvélemény hiányosságait.
[15] – másrészről a per során a bíróság felé azonnal írásban bejelentett apai bántalmazást érintően nem történt azonnali, megfelelő, megelőző jogi lépés.
[16] – harmadrészt nem történt érdemi, határozott intézkedés a szakértő által készített hangfelvétel beszerzésére.
[17] – negyedrészt az indítványozó szerint sérült a „fegyverek egyenlőségének” követelménye, mivel a felperes (apa) által megjelölt tanúk mind idézésre kerültek, sor került a kezdeményezett szakértői vizsgálatra is, miközben az ő (mint alperes) oldaláról csak egy tanú került meghallgatásra.
[18] – ötödrészt álláspontja szerint nem kaptak érdemi súlyuknak megfelelő értékelést a csatolt orvosi és pszichológiai ambuláns lapok.
[19] – hatodrészt kifogásolta a másodfokú tárgyaláson tapasztaltakat, mivel állítása szerint – a tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltakkal ellentétben – nem figyelmeztették őket a tárgyalás berekesztésére. A tárgyaláson „csupán a feltett kérdésekre lehetett válaszolni. A fellebbezés kiegészítésére, értelmező megvilágosítására, a felperes felé megegyezési javaslat elővezetésére, az ügyben érintett kiskorú gyermek véleményének, kérésének tolmácsolására, illetve érdemi vita lefolytatására nem volt lehetőség, de felhívás sem. […] Ezek olyan érdemi események, melyek nincsenek összhangban a tisztességes eljárás /tárgyalás/ követelményeivel. […] A fellebbezésben előadott több lényeges tényt, kérést illetően az indoklásban nem szerepel azok mellőzésének indoka”.
[20] – hetedrészt az indítványozó megjegyezte, hogy az ügyben eljárt másodfokú bírói tanács tagjai közül ketten a korábbi (2007-ben hozott) ítélet meghozatalában is részt vettek.
[21] Az Alaptörvény II. cikkének sérelme az indítványozó szerint abban nyilvánult meg, hogy a gyermeket – mint az eljárás érintettjét – és őt magát (indítványozót) érintően nem valósult meg megfelelően a másokkal (apával) egyenlő méltóságú személyként kezelés. „Ez tükröződik az eljárási cselekményekben, a hozott döntésekben, de nagymértékben a szakértői tevékenységben is”. Több szempontból kritizálta a szakértői véleményt, illetve azt, hogy a szakértő nem adta át a készített hangfelvételt. Álláspontja szerint a szakértő „Magatartásával alaposan akadályozta a tényállás tárgyszerű, objektív megállapítását, az igazságos döntés elősegítését, a bántalmazás megállapíthatóságát. […] Sajnos a bíróság a gyerek által elmondottakat – szerintem törvénysértően – nem vette fel a bizonyítékok közé.”
[22] Az Alaptörvény IV. cikk (1)–(2) bekezdésének sérelmét abban látta az indítványozó, hogy a büntetőperben nem vették figyelembe azt, hogy a gyermek állítása szerint apja bezárta őt egy sötét spájzba és hosszabb időre otthagyta; az indítvány alapját képező perben pedig a szakértő ezt egyáltalán nem említette meg.
[23] Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének sérelmét az indítványozó a szakértői vélemény tartalmára, annak rá, illetve a közte és a szülei közötti kapcsolatra vonatkozó elemzésére alapította, mivel az álláspontja szerint kontroll nélkül átvette az apa állításait. Nézete szerint ezt a bíróságoknak vissza kellett volna utasítaniuk.
[24] Az Alaptörvény IX. cikkében foglaltak megsértését abban látta az indítványozó, hogy sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem hallgatta meg személyesen a gyermeket, nem kérte ki a véleményét az őt érintő kérdésben. Az indítványozó nem tartotta elégnek a szakértői meghallgatását, mivel álláspontja szerint „ott a gyerek részéről elhangzottak közül szinte semmi nem lett figyelembe véve”.
[25] Az Alaptörvény XV. cikk (1)–(2) bekezdése az indítványozó álláspontja szerint amiatt sérült, mert sem a gyermek, sem az ő számára nem volt biztosítva a törvény előtti egyenlőség. Azt kifogásolta, hogy a bíróság megítélte, amit az apa kért, a gyermek, illetve az ő méltányos érdekét viszont nem vette figyelembe. Kifogásolta, hogy a 10 éves gyermek nem szólhat bele a kapcsolattartást érintő egyes kérdésekbe.
[26] Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése az indítványozó álláspontja szerint azért sérült, mert amikor ő már nem tudta megvédeni a gyermek érdekeit, akkor ahhoz hatósági illetve állami segítséget nem, vagy csak minimálisat kapott. Ekként értékeli azt, hogy a szakértő – álláspontja szerint – tényként kezelte az apa által előadott hazug állításokat. Az eljárt bíróságok pedig nem voltak figyelemmel az indítványozó kritikáira és elfogadták a szakértői véleményt. „A gyermek fejlődését, védelmét egyáltalán nem szolgálja, ha a sérelmekről szóló hiteles beszámolóját bárki alaptalanul kétségbe vonja.”
[27] Az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdéséhez kapcsolódóan azt hozta fel érvként az indítványozó, hogy egyrészt a felperes nehezményezte, ha a gyermek betegségei miatt elmaradt a kapcsolattartás, másrészt felvetette, hogy a vidéki kapcsolattartás után a gyermek többször is betegen, megfázva érkezett haza (és ezt az esetkört az elsőfokú bíróság „teljesen természetesnek tartotta”).
[28] Az indítványozó szerint a per során a bíróság gyakorlatilag megvonta tőle a szerződési szabadságát, mivel a gyermek átadása idejére vonatkozó megbízási szerződést nem engedte realizálódni. Álláspontja szerint a szükségesnek ítélt tanúk jelenlétéről szabadon gondoskodhat, és erre elsősorban a gyermek érdekében van szükség (állami, önkormányzati segítséget nem kapott a helyzet „normalizálódásához”).
[29] Az indítványozó kifogásolta, hogy az egyik átadás során a felperes a rendőrséget is bevonta az ügybe.
[30] Az indítványozó megjegyezte, hogy alaptörvény-ellenes az, hogy az ilyen típusú ügyekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. § (3) bekezdés c) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak.
[31] Bár az indítványozó indítványának felvezető részében megjelölte az Alaptörvény III. cikk (1)–(2) bekezdését, mint megsértett alaptörvényi rendelkezést, erre nézve azonban nem tartalmazott indokolást az indítvány. Az Alaptörvény I. cikk (1)–(3) bekezdéséhez kapcsolódóan pedig csak azt fejti ki az indítványozó, hogy bár az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelezettsége, ennek biztosítása az ügyében nem realizálódhatott megfelelően.
[32] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek. Az Alkotmánybíróság a formai feltételek vizsgálata során megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdésében foglalt 60 napos határidőn belül került benyújtásra, és az indítvány az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.
[33] 4. A befogadásról való döntéskor az indítvány tartalmi vizsgálata során a testület különösen az Abtv. 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket vizsgálja.
[34] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványt az Abtv. 27. §-a szerint benyújtásra jogosult, a perben alperesként szereplő magánszemély nyújtotta be jogorvoslati jogának kimerítését követően, az indítványban saját, illetve az általa törvényesen képviselt kiskorú gyermeke jogainak a sérelmét állította.
[35] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság e feltételek vizsgálatával összefüggésben kialakította gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {lásd pl.: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza {erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[36] Az indítványozó számos alapjog sérelmét állította mind a saját, mind az általa képviselt gyermeke esetében. Megállapítható azonban, hogy ezek az állítások leginkább az igazságügyi pszichológusi szakértői vélemény tartalmát kifogásolják, illetve a bíróságok egyes bizonyítási cselekményeit nem tartják megfelelőnek, a bíróságok eljárását kritizálják és azt várják el az Alkotmánybíróságtól, hogy másként értékeljen bizonyítékokat, bírálja felül a bíróságok bizonyítási eljárását (akár az alapügyben, akár a peres felek közötti más ügyekben). Az állított alaptörvény-ellenességek nem magukat az ítéleteket, hanem azok indokolását (illetve a részüket képező szakértői véleményt) érintik, illetve a bíróság bizonyítási eljárását kifogásolják. Az indítványozó tehát olyan törvényességi kérdéseket vet fel, amelyek elbírálása a perbíróságok és nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
[37] Az Alkotmánybíróság megkereste a másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszéket annak a kérdésnek a tisztázása céljából, hogy sor került-e a 2013. január 24-én tartott tárgyalás jegyzőkönyvének kijavítására. Az indítványozó ugyanis tájékoztatta az Alkotmánybíróságot arról, hogy a jegyzőkönyv kijavítását kérte a tárgyalás berekesztése előtti figyelmeztetéssel kapcsolatban. A bíróság tájékoztatása szerint a jegyzőkönyv kijavítása kérdésében a Fővárosi Törvényszék azért nem hozott határozatot, mert az arra irányuló kérelem a Pp. 118. § (3) bekezdésében foglaltakhoz képest elkésetten érkezett. Így az Alkotmánybíróság eljárása során a jegyzőkönyvben foglaltakat vette figyelembe.
[38] Az Alkotmánybíróság az ésszerű határidőn belüli elbírálás követelményének állított sérelméhez kapcsolódóan megállapította, hogy az ügy elhúzódása nem a bíróságok késlekedésének tudható be. Az elsőfokú döntés meghozatala előtt éppen az indítványozó nyújtott be olyan bizonyítási indítványokat a gyermek bántalmazása vonatkozásában, amelyek egyrészt később nem igazolódtak be, másrészt ezeknek – a gyermek érdekeit maximálisan figyelembe vevő – alapos kivizsgálása meghosszabbította a bizonyítási eljárást. Ezután a peres felek maguk kérték az eljárás szünetelését.
[39] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelméhez kapcsolódó indítványi elemek a bírói döntéseknek nem alkotmányossági, hanem törvényességi felülvizsgálatára irányulnak, illetve nem alkalmasak arra, hogy a bírósági eljárások alaptörvény-ellenességét alátámasszák.
[40] Az Alaptörvény II. cikkének sérelmét („nem egyenlő méltóságú személyként kezelték az indítványozót és gyermekét az apával”) az egyes eljárási cselekményekkel, illetve a szakértői vélemény megállapításaival támasztja alá az indítványozó. Az eljárási cselekmények, illetve a szakértői véleményben foglaltak azonban legfeljebb törvényességi és nem alkotmányossági kérdéseket vethetnek fel, így a bírósági eljárások törvényességi felülvizsgálatára irányulnak.
[41] Az Alaptörvény IV. cikk (1)–(2) bekezdésének sérelme (a gyermek személyes szabadságának megsértése) nem bizonyosodott be a büntetőeljárás során. Az, hogy a kapcsolattartás újraszabályozása iránt indított perben (amely a jelen ügy tárgya) a szakértői vélemény a gyermeknek ezt az állítását nem tartalmazta, nem alkotmányossági kérdés.
[42] Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított indítvány kizárólag a szakértői vélemény kritikáját tartalmazza; a bizonyítás körébe tartozó kérdés újraértékelését várja el az Alkotmánybíróságtól. Erre azonban az Alkotmánybíróságnak nincsen hatásköre.
[43] Az Alaptörvény IX. cikkének (véleménynyilvánítás szabadsága) sérelmét abban látta az indítványozó, hogy a bíróság személyesen nem hallgatta meg a kiskorú gyermeket. Az, hogy a bíróság a bizonyítási eljárás során szükségesnek tartja-e a kiskorú gyermek bíróság előtti személyes meghallgatását, vagy inkább – a gyermek számára pszichikailag kevésbé megterhelő módon – (pszichológus) szakértőn keresztül biztosítja számára, hogy az őt érintő kérdésekről kifejthesse az álláspontját, a bíróság mérlegelési körébe tartozó, a bizonyításhoz kapcsolódó, és nem alkotmányossági kérdés.
[44] Az Alaptörvény XV. cikk (1)–(2) bekezdése („törvény előtti egyenlőség”) sérelmének alátámasztására az indítványozó az ítéletekkel, illetve az eljárásokkal szembeni kifogásait fogalmazza meg, alkotmányossági érvelést azonban nem tartalmaz az indítvány.
[45] Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdéséhez kapcsolódóan az indítvány pusztán az ítélet, illetve az eljárás kritikáját fogalmazza meg, alkotmányossági kérdést azonban nem vet fel.
[46] Az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésének sérelmével kapcsolatban kifejtettek semmilyen kapcsolatban nem állnak a bírósági ítéletek tartalmával.
[47] Az indítványban felvetett egyéb kérdések semmilyen alkotmányossági érvelést nem tartalmaznak, indítványi elemként nem értékelhetőek.
[48] A fentiekből megállapítható tehát, hogy bár az indítványozó a bíróságok eljárásával, illetve az ítéletek indokolásával kapcsolatban számos, Alaptörvényben biztosított jogának (illetve gyermeke jogának) a sérelmét állította, az általa felvetett kérdések egy része legfeljebb törvényességi és nem alkotmányossági kérdés, más részük pedig nem tartalmaz megfelelő indokolást.
[49] Az indítványozó az üggyel kapcsolatban nem vetett fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem; csak a konkrét eljárásokkal és ítéletekkel kapcsolatban fogalmazta meg törvényességi, és nem alkotmányossági szempontú kifogásait.
[50] Az indítvány mindezek alapján nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglaltaknak, mivel a bírói döntést alapvetően befolyásoló alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg, és alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vetett fel az indítványozó.
[51] 5. Mivel a Fővárosi Törvényszék, valamint a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság ítéleteivel összefüggésben benyújtott alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. § a) pontjában foglalt követelménynek, továbbá az indítvány alapján az Abtv. 29. §-ában meghatározott, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az alkotmányjogi panasz befogadását az Abtv. 29. §-a, továbbá az 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontjai alapján visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |