Hungarian

Ügyszám: .	911/B/2000
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 911/B/2000. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2004/1487 .

A döntés kelte: Budapest, 11/23/2004 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta  a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló  1992.  évi XXII.   törvény   33.  §  (3),  (4),  (5)  és  (7)   bekezdései alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést elutasítja.                            Indokolás                               I.                                 1.  A  Fővárosi Munkaügyi Bíróság az Alkotmánybíróságról  szóló 1989.  évi  XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.)  38.  §  (1) bekezdése  alapján, az előtte folyamatban lévő 7. M. 3849/2000. számú  eljárás  felfüggesztése mellett  kezdeményezte  a  Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.)  33.  § (3), (4), (5) és (7) bekezdéseinek alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését. A bírói kezdeményezés alapját adó perben a felperes, valamint a II.  és  III. rendű alperesek valamennyien az I. rendű alperesi munkáltatónál     képviselettel    rendelkező     reprezentatív szakszervezetek.   Az   alperesek   az   I.    rendű    alperes munkavállalóit  érintő 1999. évi bérfejlesztés és  a  kollektív szerződés  időbeni  hatályának  1999.  december  31-ig  történő kiterjesztése    tárgyában    „kollektív    szerződés    erejű” megállapodást írtak alá, amelyhez a felperesi szakszervezet nem csatlakozott.    A   felperes   keresetében   a    megállapodás érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy a szerződő  felek  a  megállapodás megkötésekor  figyelmen  kívül hagyták  az Mt. 33. § (4) bekezdésében foglalt, a reprezentatív szakszervezetek   kollektív  szerződéskötésének   együttességét kötelezően előíró szabályát. 2.  Az  indítványozó bíró szerint az Mt. támadott rendelkezései sértik  az Alkotmány 4. §-át, amely szerint: „A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti  tagok és a vállalkozók érdekeit”. Az indítványozó kifejti:  a szakszervezetek alkotmányos védelme a jogalkotással szemben   követelményt  támaszt  olyan  garanciális   szabályok megalkotására,  amelyek biztosítják, hogy a szakszervezetek  az Alkotmányban  biztosított jogaikat társadalmi  rendeltetésüknek megfelelően,    ténylegesen    gyakorolhassák.    Másfelől    a szabályozásnak  biztosítania kell azt is, hogy a szakszervezeti képviselet  valóban a munkavállalók érdekében történjék,  ezért még a lehetőségét is ki kell zárni annak, hogy a szakszervezeti képviselet a munkavállalói érdekektől elszakadjon, és  öncélúvá válhasson. Az indítványozó szerint a támadott szabályok a fenti követelményeknek  nem felelnek meg, mert eltérést  engednek  az Mt.  33.  § (2) bekezdésében megfogalmazott „általános többségi elv”  alól.  Az  Mt.  33.  §  (2) bekezdése  a  szakszervezetet feljogosítja a kollektív szerződés megkötésére, ha jelöltjei az üzemi  tanács-választáson a leadott szavazatok több mint  felét megszerezték.  A támadott, több szakszervezet szerződéskötésére írt  rendelkezések viszont nem biztosítják, hogy az  –  egyedül vagy   együttesen   –   többségi  támogatottsággal   rendelkező szakszervezet(ek), a kollektív szerződést a  kisebbség  akarata ellenére is, minden esetben megköthessék a munkáltatóval. Az indítványozó szerint az Mt. 33. § (3) bekezdése – amely több szakszervezet    munkahelyi   képviselete   esetén    kizárólag együttesen engedi a szakszervezetek szerződéskötését –  az  Mt. 33.  §  (4)  és (5) bekezdésével való összevetés alapján  mutat alkotmányellenességet  azáltal, hogy „adott  esetben”  lehetővé teszi,   hogy  akár  egyetlen,  „elenyésző  kisebbségben   lévő szakszervezet”, véglegesen megakadályozza a kollektív szerződés megkötését. Az  Mt.  33.  §  (4)  bekezdését az indítványozó  azért  tartja alkotmányellenesnek,   mert  azáltal,  hogy   a   reprezentatív szakszervezetek    számára    csak    együttesen    engedi    a szerződéskötést,  lehetővé  teszi,  hogy  egyetlen,  „relatíve” kisebb      támogatottságú     reprezentatív      szakszervezet megakadályozza   a   „meghatározó”  többségi   támogatottsággal rendelkező  többi reprezentatív szakszervezet szerződéskötését. Az   indítványozó  kifogásolja  azt  is,  hogy  a   törvény   a reprezentatív  szakszervezetek számára  nem  biztosítja  azt  a lehetőséget, hogy a munkavállalók hozzájárulásával kössék meg a kollektív    szerződést,   amennyiben   nem   rendelkeznek    a szerződéskötéshez előírt támogatottsággal (jelöltjeik az  üzemi tanács-választáson  együttesen  nem  szerezik  meg  a   leadott szavazatok  több mint felét). Sérelmezi továbbá az indítványozó azt   is,   hogy   a  törvény  nem  rendelkezik  „a   kollektív szerződéskötési jogosultság azon eseteire amikor egy vagy  több kisebb  –  nem  reprezentatív  – szakszervezet  mellett  működő egyetlen reprezentatív szakszervezet támogatottsága: az  50%-ot meghaladja,  de  a  65%-ot nem éri el, a  65%-ot  eléri,  de  – értelemszerűen – nem éri el a 100 százalékot”. Az indítványozó álláspontja szerint az Mt. 33. § (5) bekezdése, amely  a reprezentatív szakszervezetek konszenzusa hiányában  a 65%-ot  meghaladó  támogatottsággal rendelkező  szakszervezetet egyedül     jogosítja    szerződéskötésre,    „önmagában     is alkotmányellenes rendelkezés”, mert „(…) egyrészt  útját  állja annak,  hogy  a  kisebb  támogatottságú  szakszervezet  mellett egyedül   köthessen   a  kétharmados  támogatottságot   elnyerő szakszervezet kollektív szerződést, mint egyedüli reprezentatív szakszervezet”. Másrészt útját állja annak is, hogy „a 65%-os – vagy ezt meghaladó – támogatottságú reprezentatív szakszervezet egy  másik  reprezentatív szakszervezettel együttesen köthessen kollektív szerződést”. Ez a rendelkezés az együttesen  fellépni szándékozó   szakszervezeteket   megfosztja   az   Alkotmányban biztosított  joguk  gyakorlásától,  elzárja  őket  a   hatékony érdekképviselet ellátásának lehetőségétől. Az Alkotmány 4.  §-a sérelme  fennáll  továbbá amiatt is, mert a  fenti  rendelkezés „megkülönböztetést   tesz   a  munkavállalók,   illetve   egyes csoportjai  szerint szakszervezeti hovatartozásuk  alapján”,  a szakszervezeteknek  ugyanis  nem  csak  saját  tagságuk,  hanem valamennyi  munkavállaló  érdekei szem  előtt  tartásával  kell megkötniük a szerződést a munkáltatóval. Az  indítványozó érvelése szerint a támadott szabályozás  azért is  alkotmánysértő,  mert  egyes esetekben  lehetőséget  teremt arra,   hogy   a  szerződéskötés  a  munkáltatóval  esetlegesen összejátszó     kisebbség    akarata    folytán    „véglegesen” meghiúsuljon.   Az   indítványozó  –   a   támadott   szabályok alkotmányellenességének alátámasztására – felhívta az Mt.-nek a kollektív szerződés felmondására vonatkozó 39. § (1) bekezdését is, amely szerint a felmondásra – eltérő megállapodás hiányában –    a    szerződéskötő   felek   jogosultak;   e   rendelkezés alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére azonban nem tett indítványt. 3.  Az  Alkotmánybíróság  az eljárás során  –  az  indítvánnyal kapcsolatos  észrevételei megtétele érdekében  –  megkereste  a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztert.                               II. A   bírói   kezdeményezésben  megjelölt  és   az   elbírálásnál figyelembe vett jogszabályok: Az Alkotmány rendelkezései: „4.  §  A  szakszervezetek  és más érdekképviseletek  védik  és képviselik   a  munkavállalók,  a  szövetkezeti  tagok   és   a vállalkozók érdekeit.” Az Mt. rendelkezései: „29.  §  (1)  A  23.  §-ban  biztosított  jog  a  munkáltatónál reprezentatívnak  minősülő  szakszervezetet   illeti   meg.   A reprezentatívnak nem minősülő szakszervezetet  is  megilleti  a 23.  §  szerinti  kifogás  joga, ha  a  munkáltatói  intézkedés (mulasztás) jogszabályban foglalt rendelkezést sért. (2)  Az  (1)  bekezdés  alkalmazásában reprezentatívnak  azt  a szakszervezetet  kell tekinteni, amelynek  jelöltjei  az  üzemi tanács-választáson a leadott szavazatok legalább tíz százalékát megszerzik. Ha a munkáltatónál több üzemi tanácsot választanak, a  reprezentativitás  meghatározásakor az egyes  üzemi  tanács- választásokon   elért   eredményeket  össze   kell   számítani. Reprezentatívnak  kell  tekinteni  azt  a  szakszervezetet  is, amelynek    a   munkáltató   azonos   foglalkozási   csoporthoz (szakmához)  tartozó  munkavállalóinak  legalább  kétharmada  a tagja. (3)  Reprezentativitás meghatározásánál, ha  az  üzemi  tanács- választás  az  51.  §  (5)  bekezdése  alapján  érvénytelen,  a választás első fordulóját kell figyelembe venni.” „32. § Kollektív szerződés kötésére az a szakszervezet, illetve az  a  munkáltatói érdekképviseleti szervezet  jogosult,  amely érdekképviseleti  tevékenységében a kollektív  szerződést  kötő másik féllel szemben független. (…)” „33. § (1) A munkáltatónál egy kollektív szerződés köthető. (2)  A szakszervezet – a (3)–(5) bekezdésben foglalt eltéréssel –  jogosult a munkáltatóval a kollektív szerződést megkötni, ha jelöltjei az üzemi tanács-választáson a leadott szavazatok több mint felét megszerezték. (3)   Ha   a   munkáltatónál  több  szakszervezet   rendelkezik képviselettel, a kollektív szerződést valamennyi  szakszervezet együttesen kötheti meg. Ennek feltétele, hogy e szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanács-választáson együttesen megszerezzék a leadott szavazatok több mint felét. (4)  Ha a szakszervezetek együttes kollektívszerződés-kötése  a (3)   bekezdés   alapján   nem  lehetséges,   a   reprezentatív szakszervezetek  [29. § (2) bekezdés] együttesen  kötik  meg  a kollektív  szerződést, feltéve, ha e szakszervezetek  jelöltjei az  üzemi tanács-választáson együttesen megszerezték a  leadott szavazatok több mint felét. (5)  Ha  a  reprezentatív  szakszervezetek  együttes  kollektív szerződéskötése  nem  lehetséges,  a  kollektív  szerződést   a munkáltatóval   az  a  szakszervezet  kötheti   meg,   amelynek jelöltjei  az  üzemi  tanács-választáson együttesen  a  leadott szavazatok több mint hatvanöt százalékát megszerezték. (6)  Ha  a  (2),  illetve  (3) bekezdésben  foglalt  esetben  a szakszervezet,  illetve a szakszervezetek  jelöltjei  az  üzemi tanács-választáson  a szavazatok több mint  felét  nem  szerzik meg,  a kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalást  le lehet   folytatni,   de  a  kollektív  szerződés   megkötéséhez szükséges a munkavállalók jóváhagyása. A munkavállalóknak erről szavazni  kell.  A szavazás akkor érvényes, ha  ezen  az  üzemi tanács választására jogosult munkavállalók több mint fele részt vesz. (7)     A    (2)–(5)    bekezdésben    foglalt    támogatottság meghatározásakor  a  29.  §  (2)–(3)  bekezdésének   előírásait megfelelően alkalmazni kell. (8)  A  kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyaláson  a munkáltatónál képviselt valamennyi szakszervezet  részt  vehet, és    a    tárgyalások    eredményessége   érdekében    köteles együttműködni.” „37.   §   (1)  A  kollektív  szerződés  megkötésére   irányuló tárgyalási   ajánlatot   –   a   (2)   bekezdésben    foglaltak figyelembevételével – egyik fél sem utasíthatja vissza. (2)  Az  (1)  bekezdés rendelkezését a munkáltatóra akkor  kell alkalmazni, ha az ajánlatot tevő szakszervezet az Mt. 29. § (2) bekezdése szerint reprezentatívnak minősül. (5)  A  munkáltató – a szükséges adatok rendelkezésre bocsátása mellett  – évente köteles javasolni a szerződéskötésre jogosult szakszervezetnek  a  munka  díjazásával  kapcsolatos  szabályok kollektív szerződésben történő rendezését.”                              III. Az indítvány nem megalapozott. A  bírói  kezdeményezés alapján az Alkotmánybíróságnak abban  a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az Alkotmány 4. §-ában foglalt,  a szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatait tartalmazó    rendelkezéséből   levezethető-e    a    kollektív szerződéskötéshez  – mint a szakszervezeti  érdekképviselet  és védelem   egyik  formája  gyakorlásához  –  való   jogosultság, konkrétan: több szakszervezet munkahelyi képviselete  esetén  a szerződéskötési jogosultság feltételeit szabályozó, az Mt.  33. §   (3)–(5)  és  (7)  bekezdéseiben  foglalt  rendelkezések  az indítványban felhozott érvek alapján sértik-e az Alkotmány 4. §- át. 1.  A  szakszervezetek  és  más  érdekképviseletek  működésének alkotmányos kereteit az Alkotmány 4. §-a, a 63. § (1) bekezdése és  a  70/C.  §  (1) bekezdésének rendelkezései adják  meg.  Az egyesülési    szabadság   és   az   érdekvédelmi    szervezetek alakításához  való  alkotmányos alapjogok  alapján  létrehozott szervezetek  működésének alkotmányosságával az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott. Az  Alkotmánybíróság a 24/1990. (XI. 8.) AB határozatában  (ABH 1990,  115,  118.)  a  munkavállalói  érdekképviseletet  ellátó különböző  szervezetek  alkotmányos  feladatáról  fejtette   ki álláspontját.    Határozatában    megállapította,    hogy     a szakszervezetek  kitüntetett szerepet  játszanak  az  Alkotmány 70/C.  §-ában  foglalt gazdasági érdekek  védelme,  valamint  a sztrájkjog   gyakorlása   terén.   E   funkciójuk   közvetlenül kapcsolódik  az  Alkotmány  preambulumában  szereplő  szociális piacgazdaság megvalósulásához. Ennyiben a szakszervezetek  léte és működése a tagok magánérdekein túlmutató alkotmányos célt is szolgál. A szakszervezetek Alkotmányban nevesített feladatai ellátásához biztosított  jogi  eszközöket túlnyomórészt  az  Mt.  szabályai rögzítik. A  bírói  indítvánnyal  érintett,  ún.  munkaszervezeti  szintű kollektív  szerződés – jogi természetét tekintve –  egyfelől  a munkáltató és a szakszervezet megállapodása, amelyet a felek  a munkaviszonyból   származó  jogok  és   kötelezettségek,   ezek gyakorlásának     rendje,    valamint    a    felek     közötti kapcsolatrendszer  tárgyában kötnek.  A  vizsgált  jogintézmény másfelől  munkaviszonyra vonatkozó szabály,  sajátos  munkajogi jogforrás, amely az Mt.-ben foglalt szabályoktól – a  vonatkozó jogszabályi  kötöttségek megtartásával  –  széles  körben  tesz lehetővé eltéréseket (Mt. 13. §, 30. §). A    kollektív   alku   folyamatában,   illetve   a   speciális szabályzórendszer  megalkotása során  a  munkavállalói  érdekek érvényesülését  a szakszervezetek biztosítják, e  tevékenységük az Alkotmány 4. §-ban meghatározott feladatkörbe tartozó elemet képez. Az   Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   a   jogintézmény szabályozásának    alkotmányossági   szempontú    vizsgálatánál lényeges  körülmény  a kollektív szerződés  rendeltetése  és  a munkajogi   viszonyok   szabályozásban  játszott   szerepe:   a jogalkotó a munkavállalók szervezetei és a munkáltató számára e jogintézményen  keresztül részvételt biztosít a munkafeltételek és körülmények alakításában, amely részvétel összefüggésben áll a  munkavállalóknak és a munkáltatóknak az Alkotmány 54. §  (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jogával. A     kollektív    szerződés    jogintézménye    jelentőségének elismeréseként az Alkotmánybíróság már egy korai  határozatában leszögezte:  ”(…)  a  munka  világában  a  kollektív  szerződés kiemelkedő  szerepet tölt be a munkáltatók és  a  munkavállalók közötti  kapcsolat, valamint a munkaviszony lényeges  elemeinek szabályozása   révén.  A  megkötésére  jogosultak   konszenzusa alapján  létrejött kollektív szerződések, illetőleg  az  általa szabályozott  viszonyok stabilitásához,  kiszámíthatóságához  a feleknek  fontos érdeke fűződik.” (1061/B/1990.  AB  határozat, ABH 1991, 535, 536.) 2. Az Alkotmánybíróság eljárása során figyelemmel volt arra is, hogy  az  Mt. támadott rendelkezései olyan törvényi szabályozás részét   képezik,  amely  összhangban  kell,  hogy   álljon   a Magyarország   által  A  szervezkedési  jog  és   a   kollektív tárgyalási  jog  elveinek alkalmazásáról  szóló,  a  Nemzetközi Munkaügyi  Konferencia 1949. évi 32. ülésszakán elfogadott  98. számú Egyezményben vállalt kötelezettségekkel. A Magyarországra nézve  1958. június 6. napján hatályba lépett, a 2000. évi  LV. törvénnyel  kihirdetett Egyezmény 4. Cikke szerint: „Amennyiben szükséges,  a  nemzeti  feltételeknek megfelelő  intézkedéseket kell  foganatosítani  a  munkaadók  és  munkaadói  szervezetek, valamint   a   munkavállalók   szervezetei   közötti   önkéntes tárgyalási    eljárások   teljes   körű    fejlesztésének    és kihasználásának     bátorítására    és     elősegítésére,     a foglalkoztatási és munkafeltételek kollektív szerződések  által történő szabályozása céljából.” Hasonló  kötelezettségvállalást fogalmaz meg a  részes  államok számára a Magyarországon az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai  Szociális Karta 6. cikk 2. pontja, amelynek értelmében a  Szerződő Felek „ahol szükséges és helyénvaló, ott támogatják a   munkaadók   vagy  munkaadói  szervezetek  és   a   dolgozói szervezetek  közötti  önkéntes  tárgyalási  mechanizmusokat   a munkafeltételek  és  körülmények kollektív  szerződések  általi szabályozása céljából”. 3.  Az indítványozó bíró az Alkotmány 4. §-ának sérelmét a több szakszervezet kollektív szerződőképességének feltételrendszerét szabályozó,  az  Mt. 33. § (3)–(5) és (7) bekezdésében  foglalt rendelkezésekkel összefüggésben állította. Az  Mt.  33.  §  (3)  bekezdése  a munkáltatónál  képviselettel rendelkező  valamennyi szakszervezetet együttesen  jogosítja  a kollektív  szerződés megkötésére, amennyiben a  szakszervezetek jelöltjei az üzemi tanács-választáson együttesen megszerezték a munkavállalók  által  leadott szavazatok  több  mint  felét.  A támogatottsági    feltétel    teljesülésének    hiányában     a szakszervezetek   az  Mt.  33.  §  (6)  bekezdése   alapján   a szerződéskötésre   irányuló  tárgyalásokat  lefolytathatják   a munkáltatóval, a szerződés megkötéséhez azonban a munkavállalók jóváhagyása   szükséges.  Ha  a  szakszervezetek  a   kollektív szerződés  megkötését illetően nem jutnak megegyezésre,  úgy  a szerződést  az  Mt. 33. § (4) bekezdése alapján a munkáltatónál képviselettel    rendelkező    reprezentatív    szakszervezetek együttesen  köthetik meg a munkáltatóval, amennyiben jelöltjeik az  üzemi tanács-választáson együttesen megszerezték a  leadott szavazatok  több  mint felét. A reprezentatív szakszervezetekre írott   támogatottsági  feltétel  teljesülése  hiányában  nincs további  törvényi lehetőség a szerződés megkötésére; megegyezés hiányában   az   Mt.  33.  §  (5)  bekezdése  egyedül   azt   a szakszervezetet  jogosítja  a szerződés  megkötésére,  amelynek jelöltjei az üzemi tanács-választáson a leadott szavazatok több mint  hatvanöt  százalékát  megszerezték.  Az  Mt.  33.  §  (7) bekezdése  a  33. § (2)–(5) bekezdésekben foglalt támogatottság meghatározása  során  az  Mt.  29.  §  (2)  és  (3)   bekezdése előírásait      (a      szakszervezetek      reprezentativitása meghatározásának szabályait) rendeli megfelelően alkalmazni. Az  indítványozó  azt kifogásolta, hogy az  egymással  szorosan összefüggő  rendelkezések alkalmazása során –  a  munkáltatónál képviselettel     rendelkező     szakszervezetek      számától, támogatottságuk   mértékétől  és  szerződéskötési   akaratuktól függően  –  előállhat az a helyzet, hogy a kollektív  szerződés tartalmának   meghatározásában  és  végső  soron  a   szerződés létrejöttében   a   munkavállalók   „elenyésző”   kisebbségének támogatását    élvező   egy   vagy   több   nem   reprezentatív szakszervezet,  vagy  a  munkavállalók  „relatíve”   kisebbségi támogatását  élvező  egy vagy több reprezentatív  szakszervezet akarata válik döntővé. [Az utóbbi helyzet állt elő az indítvány alapját  adó  perben is, amelyben az együttesen a munkavállalók többségi  (63,52  százaléka) támogatottságával  rendelkező  két reprezentatív  szakszervezet és a  munkáltató  által  megkötött kollektív   szerződés  érvényességét  egyetlen  kisebb   (13,94 százalék)     támogatottságú    reprezentatív     szakszervezet kérdőjelezi meg.] Az    Alkotmánybíróság   megítélése    szerint    a    támadott rendelkezéseknek   az   Alkotmány  4.  §-ába   ütközés   miatti alkotmányellenességét  az indítványban hivatkozott  okok  miatt nem lehet megállapítani. Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában az Mt.- nek  a  szakszervezetek meghatalmazás nélküli képviseleti jogát biztosító  rendelkezését az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének  – az emberi méltósághoz való jogból levezetett önrendelkezési jog –  sérelme  miatt  ítélte alkotmányellenesnek. E  határozatában megállapította,   hogy   az   Alkotmány   4.   §-a    „(…)    a szakszervezeteknek  a  korábbi alkotmányszövegben  is  szereplő érdekvédelmi   és   képviseleti   jogát   terjeszti   ki    más érdekképviseleti szervekre. Ugyanakkor sem ez a szabály, sem  a 70/C.   §   (1)   bekezdésének   a   szakszervezet   és   egyéb érdekképviselet     alapításának     szabadságát     tartalmazó rendelkezése  nem  foglal magában előírást az  érdekvédelmi  és képviseleti tevékenység tartalmára vonatkozóan”. [ABH 1990, 42, 44.] A  szakszervezetek  képviseleti  jogosultságának  terjedelmével összefüggésben az Alkotmány 4. §-ának sérelmét állító indítvány elbírálása   során  hasonlóan  érvelt  az  Alkotmánybíróság   a 61/B/2004. AB határozatban (ABK 2004. február 130, 132.). Az   indítványozó  álláspontjával  ellentétben   az   Alkotmány általános   rendelkezései  között  szereplő   4.   §-ából   nem következik,  hogy  a  kollektív szerződéskötés  akár  az  egyes munkavállalók,  vagy  a  munkavállalók részvételével  létrejött érdekképviseleti   szervek   alkotmányos   alapjogát   képezné. Kétségtelen,   hogy   a   kollektív   szerződés   –   mint    a munkafeltételek és körülmények alakításában való  munkavállalói részvételt    biztosító   jogintézmény   –   a    munkavállalók érdekvédelmi     célú     szervezkedésének,     a     közösségi érdekérvényesítésnek, a sztrájk mellett a legfontosabb eszköze. Az Alkotmány azonban nem nevesít olyan tételt, amelynek alapján szakszervezetek  kollektív szerződéskötésre való  jogosultsága, illetve a munkafeltételek kollektív szerződésben való rendezése önálló alkotmányos alapjogként, vagy önálló alkotmányos jogként lenne felfogható. A  szakszervezetek és más érdekképviseletek feladatait  rögzítő alkotmányos  szabály  –  amint azt az Alkotmánybíróság  a  fent hivatkozott  határozataiban kifejtette  –  az  érdekvédelmi  és képviseleti  tevékenység tartalmáról, különböző  formáiról  nem tartalmaz rendelkezést. Az  Alkotmány 4. §-ának sérelme azon az alapon sem  állapítható meg,  hogy  a szabályozás alapján a kisebbségi támogatottsággal rendelkező,  egy vagy több szakszervezet érdekérvényesítése  és akarata,   esetlegesen  a  munkáltatóval  való  „összejátszása” meggátolhatja, hogy a többségi támogatottságú,  egy  vagy  több szakszervezet  a kollektív szerződést megkösse a munkáltatóval. Az   Alkotmány  indítványozó  által  felhívott  4.  §-ából  nem származik  jogalkotói kötelezettség arra  vonatkozóan,  hogy  a kollektív szerződés létrehozására irányuló eljárás, konkrétan a szakszervezetek szerződéskötési képességének szabályozása során a hivatkozott „demokratikus többség” (azaz az egyszerű többség) elve       érvényesüljön.      A       támadott       szabályok alkotmányellenességének megállapítására nem ad okot továbbá  az sem,  hogy  a  jogosultságot  a  szerződéskötésre  jogosítottak valamelyike rendeltetésellenesen is gyakorolhatja. Az  Alkotmánybíróság  az  ötven országgyűlési  képviselőnek  az Abtv. 21. § (1) bekezdésében biztosított előzetes normakontroll kezdeményezési  jog alkotmányossági felülvizsgálata  során  nem állapított meg alkotmányellenességet amiatt, hogy e  jogát  egy parlamenti  kisebbség a törvényhozási folyamat lassítása,  vagy ellehetetlenítése céljából obstrukciós eszközként használhatja: „A  visszaélés  elvi  lehetősége  (…)  nem  teszi  e  hatáskört alkotmányellenessé.”  [66/1997. (XII. 29.)  AB  határozat,  ABH 1997, 397, 408–409.] Az   Alkotmánybíróság  fent  idézett  határozatából  is  kitűnő álláspontja   az,   hogy  a  jogszabályok   által   biztosított jogosultságok  visszaélésszerű  alkalmazhatóságának  lehetősége önmagában   nem   alapozza   meg  a  jogosultságot   szabályozó rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását. Az   indítványozó   ebben   a  körben  tett   megállapításaival kapcsolatban az Alkotmánybíróság kitér arra, hogy a  kifogásolt szabályok  társadalmi rendeltetésüknek megfelelő gyakorlását  a bírói   kezdeményezés  alapját  képező  perben  tárgyalt  igény keletkezésekor  hatályos  Mt.  több  garanciális   rendelkezése hivatott  biztosítani. A támadott rendelkezések visszaélésszerű alkalmazásának kizárása érdekében a jogalkotó megfogalmazza  az Mt.-ben   biztosított  jogok  rendeltetésellenes  gyakorlásának általános  tilalmát (Mt. 4. §), kifejezetten kizárja továbbá  a kollektív    szerződéskötésből    azt    a    felet,    amelyik érdekképviseleti  tevékenységében a másik  féllel  szemben  nem független  (Mt.  32.  §),  a  kollektív  szerződés  megkötésére irányuló  tárgyalásokon  résztvevő  szakszervezetekre  pedig  a tárgyalások     eredményességének    előmozdítása     érdekében együttműködési kötelezettséget ró [Mt. 33. § (8) bekezdés]. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 4.  §-ának az   indítványban  hivatkozott  ok  miatti  sérelme   abban   a szélsőséges  esetben lenne megállapítható,  ha  a  jogalkotó  a szakszervezetek   alkotmányban   írt   feladatai    ellátásához semmiféle  jogi  eszközt nem biztosítana, vagy azok  a  feladat ellátására  nyilvánvalóan  alkalmatlanok  lennének.   A   jelen esetben azonban ez nem áll fenn. Egyfelől a kollektív szerződés nagyon is „élő”, működő jogintézmény: a Foglalkoztatáspolitikai és   Munkaügyi  Minisztérium  nyilvántartása  szerint  az   egy munkáltatóra  kiterjedő  hatályú  kollektív  szerződések  száma 2004.  június 30-án 3293 volt (gazdálkodó szervezeteknél  1274, közszolgálati  intézményeknél  6, költségvetési  intézményeknél 2013). Másfelől   a   kollektív  szerződés  –  a   hatályos   törvényi szabályozás  szerint  –  a  munkavállalói  érdekvédelem   egyik legfontosabb,  de  nem  kizárólagos  eszköze:  a  jogalkotó   a munkavállalói   érdekképviselet  és  védelem   ellátásának,   a szakszervezeti  szabadságból  eredő  lehetőségek  gyakorlásának feltételeit   széles  körben  biztosítja,  pl.   tájékoztatási, képviseleti,   véleményezési,  ellenőrzési  jog,  konzultáció-, illetve   szolidaritási   sztrájk-kezdeményezési   jog,    stb. szabályozásával  (Mt. Második és Harmadik  rész,  a  sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény). Megjegyzi   az   Alkotmánybíróság,  hogy  –  az   indítványozói érveléssel ellentétben – a szabályozás feltételrendszeréből nem következik  szükségszerűen az érdekvédelem vizsgált  eszközének „végleges”  elvesztése.  A szerződéskötési  hajlandóság  hiánya ugyanis  a  szerződést megkötni kívánó szakszervezet(ek)  és  a munkáltató konszenzusát mindig az aktuálisan tárgyalt tartalmat illetően  akadályozza.  E  kérdés vizsgálatánál  nem  hagyhatók figyelmen  kívül az Mt.-nek a szerződés létrehozását  elősegítő garanciális  szabályai  sem: az Mt.  37.  §  (1)–(2)  bekezdése alapján a munkáltató, illetve a reprezentatív szakszervezet(ek) tárgyalási  ajánlata a felek számára tárgyalási kötelezettséget keletkeztet,   az  (5)  bekezdés  pedig  a  munka   díjazásának kollektív   szerződéses  szabályozását  illetően   ír   elő   a munkáltató  számára  éves  javaslattételi  kötelezettséget.   A törvény  emellett  a  kollektív szerződés megkötésére  irányuló tárgyalásokon   való  részvételre  valamennyi   szakszervezetet feljogosítja [Mt. 33. § (8) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az   Mt.  33.  §  (3)–(5)  és  (7)  bekezdéseiben  foglalt,   a szakszervezetek  szerződéskötési  képességének  meghatározására vonatkozó szabályai nem állnak ellentétben az Alkotmány  4.  §- ával, ezért az indítványt elutasította.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke                                    Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály    alkotmánybíró                              alkotmánybíró                                    Dr. Erdei Árpád                      Dr. Harmathy Attila    alkotmánybíró                              alkotmánybíró                                    Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István    előadó alkotmánybíró                       alkotmánybíró                                    Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi  Éva    alkotmánybíró                              alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	911/B/2000
Date of the decision: .	11/23/2004
.
.