A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
megállapítása iránti indítványok tárgyában - dr. Tersztyánszky
Ödön és dr. Zlinszky János alkotmánybírák különvéleményével -
meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok
megalakulásával összefüggő kiegészítő és átmeneti szabályokról
szóló 1990. évi LXXXIII. törvény 13. § (1) bekezdésében,
továbbá az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak
önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII.
törvény 2. § (9) bekezdésében foglalt rendelkezések, valamint
a helyiséggazdálkodásról szóló 19/1984.(IV.15.) MT rendelet, és
ennek végrehajtása tárgyában kiadott 8/1984. (IV. 15.) ÉVM
rendelet alkotmányellenesek. Az alkotmányellenes jogszabályi
rendelkezéseket és jogszabályokat 1993. december 31. napjával
megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Több indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz a
helyiséggazdálkodásról szóló, többször módosított
19/1984.(IV.15.) MT rendelet ( a továbbiakban : R ) , továbbá e
jogszabály végrehajtása tárgyában kiadott 8/1984. (IV. 15.) ÉVM
rendelet ( a továbbiakban : Vhr ) alkotmányossági vizsgálata
iránt. Az indítványozók egy csoportja mindkét jogszabály egésze
vonatkozásában kérte az alkotmányellenesség megállapítását és a
jogszabályok teljes megsemmisítését, más indítványozók a
jogszabály egyes rendelkezései tekintetében kérték, hogy az
Alkotmánybíróság azok alkotmányellenességét állapítsa meg.
A támadott jogszabályokkal összefüggésben indítvány érkezett a
helyi önkormányzatok megalakulásával összefüggő kiegészítő és
átmeneti szabályokról szóló 1990. évi LXXXIII. törvény ( a
továbbiakban : Tv ) 13. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezés alkotmányellenességének a megállapítása iránt. E
törvényhellyel azonos tartalmú rendelkezést foglal magába az
egyes állami tulajdonban levő vagyontárgyak önkormányzatok
tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény ( a
továbbiakban : Tv2 ) 2. § (9) bekezdése.
2. A Tv 13. § (1) bekezdése szerint az állam tulajdonából a
helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő nem lakás céljára
szolgáló helyiségekre továbbra is az állami tulajdonú
helyiségekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A Tv2 2.
§ (9) bekezdése ezzel egyezően kimondja, hogy az új törvény
hatálybalépéséig a helyiségek elosztására, elidegenítésére,
bérletére stb. a hatályban levő jogszabályok rendelkezései
változatlanul irányadók. A Tv 13. § (2) bekezdése pedig,
amelynek szövegét az 1991. évi LXXVI. törvény 1. §-a állapította
meg, úgy rendelkezik, hogy a Kormány az önkormányzatok
tulajdonába kerülő bérlakásokra, illetve a nem lakás céljára
szolgáló helyiségekre vonatkozó törvényjavaslatot 1992. március
31-ig köteles az Országgyűlés elé terjeszteni. A
törvényjavaslat előterjesztése megtörtént, az Országgyűlés
azonban a törvényt még nem fogadta el.
3. Az R és a Vhr az ún. kötött, azaz az államigazgatási
hatóságok hatáskörébe utalt, hatósági rendelkezéseken alapuló,
kötelező helyiséggazdálkodás részletszabályait tartalmazza. Az R
hatálya kiterjed minden - a jogszabályban foglalt kivételektől
eltekintve - nem lakás céljára szolgáló elhelyezési igény
kielégítéséhez, továbbá az ezzel összefüggő kártalanításhoz
szükséges helyiségre és telekre ( R 1. § ) . Az R II. Része az
állami tulajdonban álló helyiségekre és telkekre vonatkozó
rendelkezéseket tartalmazza, míg az R III. Része - az állami
tulajdonban álló ingatlanok mellett - a nem állami tulajdonban
álló helyiségek és telkek használata, hasznosítása
vonatkozásában is - bizonyos körben - az elhelyező hatóság
intézkedési, engedélyezési jogkörét, illetőleg hatáskörét
állapítja meg ( R 29-30. § ).
Az R és a Vhr lényeges tartalmi eleme, hogy az elhelyező hatóság
az elhelyezési igény kielégítése céljára - a jogszabály keretei
között - bármely helyiség, illetőleg telek egészét vagy egy
részét igénybeveheti és kiutalhatja ( R 3. § (2) bekezdés ) ,
továbbá az, hogy bármely helyiség használati joga - bizonyos
kivételektől eltekintve - csak az elhelyező hatóság jogerős
kiutaló, illetőleg engedélyező határozata alapján és annak
megfelelő tartalommal szerezhető meg ( R 4. § (1) bekezdés ) .
A helyiségekre, telkekre vonatkozó használati jog megszűnése is
általában csak a hatóság igénybevétele, vagy a jogszüntetésre
vonatkozó elfogadó nyilatkozata alapján következhet be
( R 7. § ) .
E lényeges tartalmi meghatározottságnak megfelelően a
továbbiakban az R és a Vhr az ún. kötött helyiséggazdálkodásra
vonatkozó, további anyagi jogi és eljárásjogi szabályokat
tartalmazza, így rendelkezik az elhelyezési igény kielégítésének
módjáról, a helyiség használati jogának a megszerzéséről és
megszűnéséről, a helyiségekre vonatkozó igénylésről, a
kiutalásról, illetőleg az engedélyezési feltételekről, a
használati jogról való lemondásért járó pénzbeli térítésről,
továbbá a helyiségeket használók bejelentési kötelezettségéről
és az elhelyezés ügyében hozott határozatok tartalmáról.
4. Az indítványokban megfogalmazott álláspont szerint a támadott
jogszabályok, illetőleg azok egyes rendelkezései még az ún.
szocialista tervgazdálkodás tipikus termékei, amelyek
ellentétben állnak a piacgazdaságra és a vállalkozás
szabadságára vonatkozó alkotmányos elvekkel. A hatóságilag
kötött helyiséggazdálkodás sérti a tulajdoni formák
egyenlőségére és a tulajdonjogra, mint alkotmányos alapjogra
vonatkozó alkotmányi rendelkezéseket. Ennek megfelelően a
kifogásolt jogszabályok, illetőleg azok meghatározott részei
ellentétben állnak az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésével,
illetőleg 13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal.
Az indítványozók hivatkoztak arra is, hogy a támadott
jogszabályok jogforrástanilag sem felelnek meg a jogalkotásról
szóló 1987. évi XI. törvény ( a továbbiakban : JAT ) 1. § (2)
bekezdésében írt rendelkezésnek, mert ellentétesek a Polgári
Törvénykönyv szerződési szabadságra vonatkozó szabályaival és az
állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvénynek azzal a
rendelkezésével, amely szerint az állami vállalatokra rábízott
vagyon - hacsak ez alól törvény kivételt nem tesz - nem vonható
el.
Az egyik indítványozó a támadott jogszbályok mellett
kifejezetten sérelmezte a Tv 13. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezést, amely átmenetileg az önkormányzatok tulajdonába
került bérlakásokra és nem lakáscélú helyiségekre továbbra is a
lakásügyi jogszabályok és a kifogásolt helyiséggazdálkodásra
vonatkozó jogszabályok alkalmazását rendeli és hatályát tartja
fenn. Az indítványban kifejtett álláspont szerint ez az átmeneti
rendelkezés ellentétes az önkormányzati törvénnyel és az
Alkotmánynak a helyi önkormányzatok alapjogairól szóló 44/A. §-
ában írt rendelkezéseivel. Erre tekintettel kérte - az R és a
Vhr teljes egészében történő megsemmisítése mellett - a Tv
vonatkozó rendelkezése tekintetében is az alkotmányellenesség
megállapítását és a jogszabályhely megsemmisítését. Mivel a Tv2
2. § (9) bekezdése a Tv 13. § (1) bekezdésében foglaltakkal
tartalmilag azonos rendelkezést foglal magában, az
Alkotmánybíróság - összefüggés okán - az alkotmányossági
vizsgálatot e rendelkezésre is kiterjesztette.
II.
1. Az Alkotmánybíróság a 17/1992.(III.30.) AB határozatában
fejtette ki a rendszerváltást megelőző jogrendben érvényesült
tulajdoni felfogásnak az új Alkotmányhoz való viszonyával
kapcsolatos álláspontját. Rámutatott arra, hogy a régi
jogrendben a tulajdoni jogviszonyok rendezését sok esetben nem a
polgári jogi jogintézmények keretében oldották meg, hanem
azokban a közhatalmi elemek túlsúlya érvényesült.
Az igazgatási szférába központosított ún. helyiséggazdálkodás az
állam magánjogi jogviszonyokba való erőteljes beavatkozásának
tipikus megnyilvánulása, amely az 1989-ben megújított Alkotmány
rendelkezései alapján értelmezhetetlen kategóriává vált. Az
igazgatási szervek kiutalási, ellenőrzési, engedélyezési
jogkörébe utalt ún. "helyiséggazdálkodás" eredetileg a központi
tervgazdálkodási, tervutasításos rendszer terméke volt, amelyet
később a nem lakás céljára szolgáló helyiségekkel kapcsolatos
hiánygazdálkodás tartott fenn. Ennek megfelelően - lényegében
tulajdoni formákra tekintet nélkül - a nem lakás céljára
szolgáló helyiségek és telkek használata, különböző célú
haszonosítása és birtoklása, továbbá e vagyoni jogosultságok
forgalma kizárólag vagy döntő részében hatósági rendelkezések
útján bonyolódhatott.
A nem állami szerv tulajdonában álló, iroda- vagy üzlethelyiség
céljára hasznosítható, továbbá a tulajdonos indokolt
szükségletét meghaladó helyiségek és telkek igénybevételét,
elosztását, kiutalását stb. a jogi rendezés az állami tulajdonú
helyiségekkel azonos szabályozás alá vonta ( R 27-31. §-ok ), de
a kötött helyiséggazdálkodás rendjét illetően - a saját
szükséglet kielégítésétől eltekintve - a sérelmezett
rendelkezések nem különböztettek a helyi tanácsok kezelésében
levő, illetőleg állami vállalatokhoz, egyéb állami szervekhez
tartozó helyiségek között sem ( R 45. § ) .
A tulajdonjog és a szerződési szabadság ilyen mértékű - és a
tulajdonjog jogosultjai, a tulajdon funkciói szerint
differenciátlan - állami ellenőrzése az 1989. évi
alkotmányreform után alkotmányosan megengedhetetlenné vált. Az
Alkotmány megszüntette az állami tulajdon primátusát, a 9. §
(1) bekezdése a köztulajdont és a magántulajdont egyenrangú
minőséggel ruházta fel, a 13. § (1) bekezdése pedig tulajdoni
formákra tekintet nélkül biztosítja a tulajdonhoz való jogot,
amely - alkotmányosan megengedhető korlátozások között - a
tulajdonjognak a tulajdonosi részjogosítványokra vonatkozó
szabad gyakorlását is magábafoglalja és garantálja.
Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése Magyarország gazdaságát
piacgazdaságként deklarálja, amely a (2) bekezdésben foglalt
rendelkezés szerint a vállalkozás jogának és a gazdasági verseny
szabadságának alkotmányi biztosítását is maga után vonja.
A kötött helyiséggazdálkodásra vonatkozó és a korlátozásokat
differenciálatlanul alkalmazó szabályozás nemcsak a
magántulajdon tekintetében eredményez alkotmányosan
megengedhetetlen állami beavatkozást ( indokolt szükségletet
meghaladó helyiségek igénybevétele, iroda- és üzlethelyiségek
vonatkozásában kiutalási jog stb. ) , de azzal, hogy az állami
és önkormányzati tulajdont is - a közületi elhelyezések
közigazgatási hatáskörbe utalásával - azonos szabályozási körbe
vonja, e tekintetben is szükségtelen és aránytalan
korlátozásokat tartalmaz. Ez az egységesen fennálló,
differenciálatlan, a jelentős korlátozás célját és indokát sem
tükröző szabályozás a magántulajdon vonatkozásában sérti az
Alkotmány 13. § (1) bekezdését, amely biztosítja a tulajdonhoz
való jogot és a tulajdon szabadságát, ellentétes az Alkotmány
11. §-ában írt rendelkezéssel, amely szerint az állam
tulajdonában álló vállalatok és egyéb gazdálkodó szervezetek
önállóan gazdálkodnak és az önkormányzatok tulajdonának
tiszteletben tartását biztosító alkotmányi rendelkezéssel is
ellentétben áll ( Alkotmány 12. § (2) bekezdés ) .
Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja leszögezni : mindez nem
értelmezhető úgy, hogy kellő alkotmányos indok esetén a
jogalkotó az állami beavatkozás intenzitását, a korlátozás
súlyát illetően ne különböztethetne - akár funkcionálisan, akár
a tulajdonjog jogosultjait tekintve - a nem lakás céljára
szolgáló helyiségek használatára, hasznosítására vonatkozó
szabályozások között. Ahogy az Alkotmánybíróság 6/1992.(I.30.)
AB határozatában kifejtette, a tulajdon tárgyának közösségi
rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú
hasznossága stb. alapja és alkotmányosan igazolható indoka lehet
a közhatalmi beavatkozásának, a tulajdonjog - a tulajdon
funkciója szerinti - korlátozásának. A közcélú felhasználás, a
hiánygazdálkodás, vagy más, a korlátozást elkerülhetetlenné tevő
szempont az Alkotmánybíróság 13/1990.(VI.18.) AB határozatával
önálló alkotmányos jognak minősített szerződési szabadság, vagy
akár a tulajdonjog korlátozásának alkotmányos indoka lehet, ha a
korlátozás megfelel az arányosság követelményének is.
Az igazgatási apparátus által egységesen uralt, az állami
közhatalomnak szinte kizárólagosan alárendelt, a tulajdon
funkciói és jogosultjai szerint nem különböztethető, aránytalan
és szükségtelen korlátozásokat is magába foglaló jogi
szabályozás azonban alkotmányellenes.
2. Állandó gyakorlata szerint - ahogy ezt az Alkotmánybíróság a
37/1992.(VI.10.) AB határozatában kifejtette - az
Alkotmánybíróság nem állapítja meg a jogszabály formai
alkotmányellenességét és azt nem semmisíti meg, ha a
törvényhozási tárgyat a JAT hatálybalépése előtti alacsonyabb
szintű norma szabályozza. A támadott helyiséggazdálkodással
kapcsolatos jogszabályok a JAT hatálybalépését megelőző időből,
1984ből származnak. A jogszabályokat ugyan többször módosították
1989 után is, így a 67/1990.(IV.4.) MT rendelet, a
38/1992. (II. 28.) Korm rendelet, a 117/1992.(VII.29.) Korm.
rendelet, továbbá a 13/1990.(IV.4.) BM rendelet, ezek a
módosítások azonban a jogi rendezés alapkoncepcióját, jelesül a
tulajdonjognak az igazgatási apparátus általi korlátozottágát és
a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és telkek államilag
kötött elosztási rendszerét nem érintették. A sérelmezett
jogszabályok formai okból való megsemmisítése tehát nem
indokolt.
3. Az Alkotmánybíróság a 7/1991.(II.28.) AB határozatában
leszögezte, hogy bár az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot nem a
XII. , ún. alapjogi fejezetben szabályozza, hanem azt a
szabadságjogoktól különválasztottan védelmezi, ennek ellenére
nyilvánvalóan alapvető jogként részesíti alkotmányos védelemben
akkor is, ha a tulajdoni részjogosítványokat bizonyos körben
egyes törvények korlátozzák.
A birtoklási, használati és rendelkezési jog a tulajdonjoghoz
tartozó olyan részjogosítványok, amelyek a tulajdonjog tartalmi
vonatkozásait jelentik. E jogokat az Alkotmány 8. § (2)
bekezdése alapján közvetlenül és jelentősen csak törvény
korlátozhatja, s az is csak akkor, ha a korlátozás
elkerülhetetlen, tehát kényszerítő okkal történik, továbbá, ha a
korlátozás súlya a korlátozással elérni kivánt célhoz képest
arányos.
Az Alkotmánybíróság a 64/1991.(XII.17.) AB határozatában azonban
kifejtette, hogy az alapjogokkal nem mindenfajta összefüggés
követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Közvetett és távoli
összefüggés esetén elegendő a rendeleti jogalkotási szint is.
Törvény kell azonban az alapjog közvetlen és jelentős
korlátozásához.
A helyiséggazdálkodással kapcsolatos támadott jogszabályok
rendeleti szintű jogszabályok, amelyekben szinte
szétválaszthatatlanul összemosódnak a tulajdonjogot, a
szerződési szabadságot közvetlenül és jelentősen korlátozó
rendelkezések a közvetett és csak távoli, az alapjogokkal
intenzív kapcsolatban nem álló korlátozó rendelkezésekkel. Ez
utóbbiak tekintetében az Alkotmány a rendeleti szintű
szabályozást megengedi, a közvetlen és jelentős alapjogi
korlátozás azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján
megengedhetetlen.
A Tv 13. § (1) és a Tv2 2. § (9) bekezdései az állami
tulajdonból a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő nem lakás
céljára szolgáló helyiségek tekintetében a rendeleti szintű
korlátozó szabályokat - átmenetileg - fenntartották, az egyéb,
állami és nem állami tulajdonban álló helyiségek vonatkozásában
azonban a rendeleti korlátozásokat nem érintették.
A rendeleti szintű szabályozás törvényi fenntartását az
önkormányzatok tulajdonába kerülő ingatlanok tekintetében az
előkészítés alatt álló új törvény célja és a jogbiztonság
követelménye tette szükségessé. A támadott helyiséggazdálkodási
jogszabályok alapján az elmúlt évtizedekben sokezer jogviszony
keletkezett és áll fenn jelenleg is. Az előkészítés alatt álló
törvényben szabályozásra kerülő célkitűzések elérése csak a
fennálló jogviszonyoknak a figyelembevételével történhet meg,
mert a jogbiztonság alkotmányos követelménye és a
jogfolytonosság szempontja ezt indokolja.
Az Alkotmánybíróság a már idézett 7/1991.(II.28.) AB
határozatában, majd hangsúlyozottabban a 13/1992.(III.25.) AB
határozatában kifejtette, hogy az ideiglenes, átmeneti alapjogi
korlátozás, ha azt új törvényi szabályozás előkészítése
indokolja, a korlátozás kényszerítő oka miatt, amennyiben az a
korlátozás időhatárával arányban áll és egyúttal megfelel a
korlátozást szükségessé tevő célkitűzéseknek is, az alapvető jog
lényeges tartalmát nem érinti. Önmagában a törvényi
szabályozások tehát nem sértik az Alkotmány 44/A. § (1)
bekezdés b ) pontja szerinti, az önkormányzati tulajdon
tekintetében fennálló tulajdonosi jogállást, mert a
jogbiztonság, a jogfolytonosság alkotmányos követelményei az
átmeneti, ideiglenes korlátozást e jogok tekintetében is
szükségessé és elkerülhetetlenné tették.
A Tv kifogásolt, továbbá a Tv2 vizsgálatba bevont rendelkezései
azonban a korlátozást nem maguk állapítják meg, hanem azt
alacsonyabb szintű jogszabályok - az R és a Vhr - átmeneti
hatályban tartásával tartják fenn, és ezt is csak az állami
tulajdonból az önkormányzatok tulajdonába került nem lakás
céljára szolgáló helyiségek és telkek tekintetében. Ezen túl a
Tv 13. § (1) bekezdésében és a Tv2 2. § (9) bekezdésében a
korlátozás átmenetiségét, ideiglenességét a törvényhozó
alkotmányos feltételek szerint nem határozta meg. A Tv 13. §
(2) bekezdésének az a rendelkezése ugyanis, hogy a Kormány a
vonatkozó törvényjavaslatot 1992. március 31-ig köteles az
Orszgágyűlés elé terjeszteni, az elkerülhetetlenül fennálló
alapjogi korlátozás átmenetiségének, ideiglenességének nem
elegendő alkotmányos biztosítéka. Ebből ugyanis a korlátozás
végső időpontja nem állapítható meg. Megfelelő alkotmányos
biztosíték hiányában az Országgyűlés a vonatkozó új törvényt
mind a mai napig nem alkotta meg, így a formailag és tartalmilag
alkotmányellenes rendeleti szintű helyiséggazdálkodási
jogszabályok - a korlátozást határozatlan, bizonytalan ideig
fenntartó törvényi rendelkezésekkel együtt - alkotmányellenesek,
ezért azokat az Alkotmánybíróság az ABtv 40. §-a alapján
megsemmisítette.
4. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény ( a
továbbiakban : ABtv ) 43. § (1) bekezdése értelmében azt a
jogszabályt, amelyet az Alkotmánybíróság a határozatában
megsemmisít, az erről szóló határozatnak a hivatalos lapban való
közzététele napjától nem lehet alkalmazni. Ettől a
rendelkezéstől azonban az ABtv 43. § (4) bekezdése alapján az
Alkotmánybíróság eltérhet, ha az alkotmányellenes jogszabály
korábbi, illetőleg későbbi időpontban történő hatályon kívül
helyezését a jogbiztonság követelménye indokolja. Ha az
Alkotmánybíróság a támadott R és Vhr szabályait egészében,
illetőleg a Tv és a Tv2 vizsgált §-ait a sérelmezett
rendelkezések tekintetében azonnali hatállyal semmisítené meg,
akkor a helyiséghasználati jogviszonyok tömege tekintetében
keletkezne jogbizonytalanság. Ezért az Alkotmánybíróság a
megsemmisítést jövőbeni időpontban, 1993. december 31-ben
állapította meg.
5. A határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételére
vonatkozó rendelkezése az ABtv 41. §-án alapszik.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró és
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye a
893/B/1990/8. számú határozathoz
1. Az R és Vhr három, elkülönült normacsoportot tartalmaz.
Ezek : a ) az "Általános rendelkezések", b ) "II. Az állami
tulajdonban álló helyiségekre és telkekre vonatkozó
rendelkezések", c ) "III. A nem állami tulajdonban álló
helyiségekre és telkekre vonatkozó rendelkezések".
Az R és a Vhr a tulajdonjog jogosultjai szerint differenciál; a
tulajdonjog korlátozásának intenzitása eltér az állami tulajdon
és a nem állami tulajdon esetében.
Az állam - különösen a saját tulajdona vonatkozásában - az
ellenőrzési, hozzájárulási jogköröket jogszerű korlátozó
intézkedésként hozhatja meg.
Nem lehet önmagában alkotmányellenesnek tekinteni azt, hogy az
állami tulajdonú bérlakásokra és az állami tulajdonú nem lakás
céljára szolgáló helyiségekre - az adott tárgykörben - korlátozó
jogszabályok állnak fenn. Önmagában nem alkotmányellenes az sem,
hogy az önkormányzat ilyen vagyonának hasznosítása is
jogszabályok keretei között és mindenki által megismerhető
eljárási rendben történhet.
Egyetértünk a határozat azon megállapításával, hogy a jogalkotó
a korlátozás intenzitását, súlyát illetően különböztethet a
tulajdonjog jogosultjai és a tulajdon funkciói szerint.
Ez azonban azt is jelenti, hogy a jogszabályok egészét - és nem
csak egyes rendelkezéseit - támadó indítványok alapján
lefolytatott eljárásban szükséges lett volna az alkotmányossági
vizsgálatot az állami és nem állami tulajdont érintő korlátozó
szabályok tekintetében differenciáltan lefolytatni.
Ennek során vizsgálni kellett volna, hogy az R, mely
rendelkezései érintenek köztulajdont és melyek magántulajdont. A
köztulajdonnak minősülő tulajdon tekintetében, - amelynek akár
az állam, akár valamely önkormányzat a tulajdonosa - eleve
szélesebb a normatív beavatkozás lehetősége illetve
szükségessége, mint a magántulajdon esetében. Alkotmányosan
éppen az indokolt, hogy a jogszabály az államot és az
önkormányzatot a köztulajdonnak minősülő vagyonuk tekintetében
egyenlőkként kezelje.
Alkotmányossági kérdésekben az Alkotmánybíróság - a törvény
által kijelölt szerepkörében - autentikusan, mindenkire
irányadóan foglal állást.
Az eljárásba vont jogszabályok alkotmányellenességének sommás
jellegű megállapítása éppen a kifejezetten is tervbe vett
jogalkotást akadályozza azzal, hogy nem ad szabatos és
egyértelmű tájékozódási alapot arról, hogy milyen szempontok
szerint alkotható az alaki és tartalmi alkotmányossági
követelményeket egyaránt kielégíteni képes jogszabály az adott
tárgykörben.
A határozatban az alkotmányellenesség megállapítása az R és a
Vhr teljes egészére - különösen az állami tulajdonra vonatkozó
rendelkezésekre - megalapozatlan.
2. A Tv 13. § (1) bekezdése szerint : "Az állami tulajdonból
a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő bérlakásokra,
illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre - a törvény
eltérő rendelkezéséig - a lakás jellege szerint továbbra is a
tanácsi bérlakásokra, a szolgálati lakásokra vagy a vállalati
bérlakásokra, illetőleg az állami tulajdonú helyiségekre
vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazani. "
Minthogy a határozat a Tv 13. § (1) bekezdésének egyik
rendelkezését az R alkotmányellenességére visszavezethetően
tartja alkotmányellenesnek, nincs kellő alap a Tv 13. § (1)
bekezdése egyéb ( az R szerinti helyiséggazdálkodással
kapcsolatba sem hozható ) rendelkezései alkotmányellenességének
megállapítására.
3. Nem helytálló a határozatnak az a megállapítása, hogy a
kifogásolt rendelkezések azért nem sértik az Alkotmány 44/A. §
(1) bekezdés b ) pontját, mert a jogbiztonság az átmeneti,
ideiglenes korlátozást szükségessé és elkerülhetetlenné teszi.
Az Alkotmánybíróság 4/1993.(II.12.) AB határozatában gyakorlatát
áttekintve vizsgálta az önkormányzati alapjogok természetét :
"Az Alkotmány 44/A. §-ában meghatározott alapjogok valójában
azok a hatáskörcsoportok, amelyek az önkormányzatok - elsősorban
a kormánnyal szembeni - önállóságához elengedhetetlenek. "
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés b ) pontja szerinti alapjog
"az önkormányzatok tulajdonosi jogállását" biztosítja. "Az
alapjog tehát a tulajdonosi jogállás teljességére irányul, de
nem az önkormányzati tulajdonnak ad kiemelt védelmet. "
Ezért a törvényi szabályok nem a határozatban megjelölt okból
nem sértik az Alkotmány 44/A. §-át, hanem azért nem, mert azzal
összefüggésben nem állanak. Nem a tulajdonosi jogállásra, hanem
a tulajdonra irányulnak.
4. A Tv - a 14. § (1) bekezdés szerint - kihirdetése napján
( 1990. november 22-én ) lépett hatályba.
A Tv2 - az 53. § (1) bekezdése szerint - 1991. szeptember 1-
jén lépett hatályba.
A fenti rendelkezésekből, de magából a Tv 13. § (1)
bekezdéséből is következik, hogy a Tv 13. § (1) bekezdése az
önkormányzati tulajdonba még nem került helyiségekre
vonatkozhatott, az önkormányzati tulajdont még nem érinthette.
A Tv 13. § (1) bekezdése nem utóbb korlátozta az önkormányzati
tulajdont, hanem az önkormányzatok az akkor hatályos jog
feltételei szerint jutottak korlátozott állami tulajdonhoz.
Mindezek alapján a Tv 13. § (1) bekezdése és a Tv2 2. § (9)
bekezdése nem tekinthető alkotmányellenesnek.
Budapest, 1993. május 3.
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |