English
	Hungarian

Ügyszám: .	893/B/1990
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 29/1993. (V. 4.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1993/227 .

A döntés kelte: Budapest, 05/03/1993 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az Alkotmánybíróság  jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránti  indítványok tárgyában  - dr. Tersztyánszky Ödön és  dr. Zlinszky  János alkotmánybírák  különvéleményével - meghozta a következő                           határozatot: Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  a helyi  önkormányzatok megalakulásával összefüggő  kiegészítő és  átmeneti szabályokról szóló   1990.  évi LXXXIII.  törvény   13.  § (1)  bekezdésében, továbbá  az   egyes  állami   tulajdonban   lévő   vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába  adásáról  szóló  1991.  évi  XXXIII. törvény   2.  § (9) bekezdésében foglalt rendelkezések, valamint a helyiséggazdálkodásról  szóló 19/1984.(IV.15.) MT rendelet, és ennek  végrehajtása   tárgyában  kiadott  8/1984. (IV. 15.)  ÉVM rendelet  alkotmányellenesek.  Az  alkotmányellenes  jogszabályi rendelkezéseket és  jogszabályokat 1993.  december 31.  napjával megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                I. 1.   Több    indítvány   érkezett   az   Alkotmánybírósághoz   a helyiséggazdálkodásról      szóló,      többször      módosított 19/1984.(IV.15.) MT rendelet ( a továbbiakban :  R ) , továbbá e jogszabály végrehajtása tárgyában kiadott 8/1984. (IV. 15.)  ÉVM rendelet (  a továbbiakban  :   Vhr ) alkotmányossági vizsgálata iránt. Az  indítványozók egy csoportja mindkét jogszabály egésze vonatkozásában kérte  az alkotmányellenesség megállapítását és a jogszabályok  teljes   megsemmisítését,  más   indítványozók   a jogszabály egyes  rendelkezései  tekintetében  kérték,  hogy  az Alkotmánybíróság azok alkotmányellenességét állapítsa meg. A támadott  jogszabályokkal összefüggésben  indítvány érkezett a helyi önkormányzatok  megalakulásával összefüggő  kiegészítő  és átmeneti szabályokról  szóló 1990.  évi  LXXXIII.  törvény  (  a továbbiakban   :     Tv  )  13.  §  (1)   bekezdésében   foglalt rendelkezés alkotmányellenességének  a  megállapítása  iránt.  E törvényhellyel azonos  tartalmú rendelkezést  foglal  magába  az egyes  állami   tulajdonban  levő  vagyontárgyak  önkormányzatok tulajdonába  adásáról  szóló  1991.  évi  XXXIII.  törvény  (  a továbbiakban :  Tv2 ) 2. § (9) bekezdése. 2. A  Tv 13.  § (1) bekezdése szerint az  állam  tulajdonából  a helyi  önkormányzatok   tulajdonába  kerülő  nem  lakás  céljára szolgáló  helyiségekre   továbbra   is   az   állami   tulajdonú helyiségekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A Tv2 2. § (9)  bekezdése ezzel  egyezően kimondja, hogy  az új   törvény hatálybalépéséig  a   helyiségek  elosztására,  elidegenítésére, bérletére  stb.  a  hatályban  levő  jogszabályok  rendelkezései változatlanul   irányadók.  A Tv  13. §  (2)  bekezdése   pedig, amelynek szövegét az 1991. évi LXXVI. törvény 1. §-a állapította meg,  úgy   rendelkezik,  hogy   a  Kormány   az  önkormányzatok tulajdonába kerülő  bérlakásokra, illetve  a nem  lakás  céljára szolgáló helyiségekre  vonatkozó törvényjavaslatot 1992. március 31-ig    köteles   az    Országgyűlés    elé    terjeszteni.   A törvényjavaslat   előterjesztése   megtörtént,  az  Országgyűlés azonban a  törvényt még nem fogadta el. 3. Az  R és  a  Vhr  az  ún.  kötött,  azaz  az  államigazgatási hatóságok hatáskörébe  utalt, hatósági  rendelkezéseken alapuló, kötelező helyiséggazdálkodás részletszabályait tartalmazza. Az R hatálya kiterjed  minden -  a jogszabályban foglalt kivételektől eltekintve  -  nem  lakás  céljára  szolgáló  elhelyezési  igény kielégítéséhez,  továbbá  az  ezzel  összefüggő  kártalanításhoz szükséges helyiségre  és telekre  ( R 1. § ) . Az R II. Része az állami  tulajdonban  álló  helyiségekre  és  telkekre  vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza,  míg az  R III.  Része -  az állami tulajdonban álló  ingatlanok mellett  - a nem állami tulajdonban álló   helyiségek    és    telkek    használata,    hasznosítása vonatkozásában is  - bizonyos  körben  -  az  elhelyező  hatóság intézkedési,  engedélyezési   jogkörét,   illetőleg   hatáskörét állapítja meg ( R 29-30. § ). Az R és a Vhr lényeges tartalmi eleme, hogy az elhelyező hatóság az elhelyezési  igény kielégítése céljára - a jogszabály keretei között -  bármely helyiség,  illetőleg telek  egészét  vagy  egy részét igénybeveheti  és kiutalhatja ( R 3. §  (2)  bekezdés ) , továbbá az,  hogy bármely  helyiség használati  joga -  bizonyos kivételektől eltekintve  - csak  az  elhelyező  hatóság  jogerős kiutaló,  illetőleg  engedélyező  határozata  alapján  és  annak megfelelő tartalommal szerezhető meg ( R 4. §  (1)  bekezdés ) . A helyiségekre,  telkekre vonatkozó használati jog megszűnése is általában csak  a hatóság  igénybevétele, vagy  a jogszüntetésre vonatkozó   elfogadó   nyilatkozata   alapján   következhet   be ( R 7. § ) . E   lényeges    tartalmi   meghatározottságnak   megfelelően   a továbbiakban az  R és  a Vhr az ún. kötött helyiséggazdálkodásra vonatkozó,  további   anyagi  jogi  és  eljárásjogi  szabályokat tartalmazza, így rendelkezik az elhelyezési igény kielégítésének módjáról, a  helyiség használati  jogának  a  megszerzéséről  és megszűnéséről,   a   helyiségekre   vonatkozó   igénylésről,   a kiutalásról,  illetőleg   az  engedélyezési   feltételekről,   a használati jogról  való lemondásért  járó  pénzbeli  térítésről, továbbá a  helyiségeket használók  bejelentési kötelezettségéről és az elhelyezés ügyében hozott határozatok tartalmáról. 4. Az indítványokban megfogalmazott álláspont szerint a támadott jogszabályok, illetőleg  azok egyes  rendelkezései  még  az  ún. szocialista   tervgazdálkodás    tipikus    termékei,    amelyek ellentétben   állnak   a   piacgazdaságra   és   a   vállalkozás szabadságára  vonatkozó   alkotmányos  elvekkel.  A  hatóságilag kötött   helyiséggazdálkodás    sérti   a    tulajdoni    formák egyenlőségére és  a tulajdonjogra,  mint  alkotmányos  alapjogra vonatkozó  alkotmányi   rendelkezéseket.  Ennek   megfelelően  a kifogásolt jogszabályok,  illetőleg  azok  meghatározott  részei ellentétben  állnak  az  Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésével, illetőleg  13. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakkal. Az  indítványozók   hivatkoztak  arra   is,  hogy   a   támadott jogszabályok jogforrástanilag  sem felelnek  meg a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény ( a  továbbiakban :  JAT ) 1. §  (2) bekezdésében írt  rendelkezésnek, mert  ellentétesek  a  Polgári Törvénykönyv szerződési szabadságra vonatkozó szabályaival és az állami vállalatokról  szóló 1977.  évi VI.  törvénynek  azzal  a rendelkezésével, amely  szerint az  állami vállalatokra rábízott vagyon -  hacsak ez alól törvény kivételt nem tesz - nem vonható el. Az   egyik   indítványozó   a   támadott   jogszbályok   mellett kifejezetten sérelmezte  a Tv  13. §   (1)  bekezdésében foglalt rendelkezést, amely  átmenetileg az  önkormányzatok  tulajdonába került bérlakásokra  és nem lakáscélú helyiségekre továbbra is a lakásügyi jogszabályok  és  a  kifogásolt  helyiséggazdálkodásra vonatkozó jogszabályok  alkalmazását rendeli  és hatályát tartja fenn. Az indítványban kifejtett álláspont szerint ez az átmeneti rendelkezés  ellentétes   az  önkormányzati   törvénnyel  és  az Alkotmánynak a  helyi önkormányzatok alapjogairól szóló 44/A. §- ában írt  rendelkezéseivel. Erre  tekintettel kérte  - az R és a Vhr teljes  egészében történő  megsemmisítése  mellett  -  a  Tv vonatkozó rendelkezése  tekintetében is  az  alkotmányellenesség megállapítását és  a jogszabályhely megsemmisítését. Mivel a Tv2 2. §  (9)   bekezdése a Tv 13. §  (1)  bekezdésében foglaltakkal tartalmilag   azonos    rendelkezést    foglal    magában,    az Alkotmánybíróság  -   összefüggés  okán   -  az  alkotmányossági vizsgálatot e rendelkezésre is kiterjesztette.                               II. 1. Az  Alkotmánybíróság  a  17/1992.(III.30.)  AB  határozatában fejtette ki  a rendszerváltást  megelőző jogrendben  érvényesült tulajdoni  felfogásnak   az  új  Alkotmányhoz  való  viszonyával kapcsolatos  álláspontját.   Rámutatott  arra,   hogy   a   régi jogrendben a tulajdoni jogviszonyok rendezését sok esetben nem a polgári  jogi   jogintézmények  keretében  oldották  meg,  hanem azokban a közhatalmi elemek túlsúlya érvényesült. Az igazgatási szférába központosított ún. helyiséggazdálkodás az állam magánjogi  jogviszonyokba való  erőteljes  beavatkozásának tipikus megnyilvánulása,  amely az 1989-ben megújított Alkotmány rendelkezései  alapján  értelmezhetetlen  kategóriává  vált.  Az igazgatási   szervek   kiutalási,   ellenőrzési,   engedélyezési jogkörébe utalt  ún. "helyiséggazdálkodás" eredetileg a központi tervgazdálkodási, tervutasításos  rendszer terméke volt, amelyet később a  nem lakás  céljára szolgáló  helyiségekkel kapcsolatos hiánygazdálkodás tartott  fenn. Ennek  megfelelően -  lényegében tulajdoni  formákra  tekintet  nélkül  -  a  nem  lakás  céljára szolgáló  helyiségek   és  telkek   használata,  különböző  célú haszonosítása és  birtoklása, továbbá  e  vagyoni  jogosultságok forgalma kizárólag  vagy döntő  részében hatósági  rendelkezések útján bonyolódhatott. A nem  állami szerv tulajdonában álló, iroda- vagy üzlethelyiség céljára   hasznosítható,    továbbá   a    tulajdonos   indokolt szükségletét  meghaladó  helyiségek  és  telkek  igénybevételét, elosztását, kiutalását  stb. a jogi rendezés az állami tulajdonú helyiségekkel azonos szabályozás alá vonta ( R 27-31. §-ok ), de a  kötött   helyiséggazdálkodás  rendjét   illetően  -  a  saját szükséglet   kielégítésétől    eltekintve   -    a   sérelmezett rendelkezések nem  különböztettek a  helyi tanácsok  kezelésében levő, illetőleg  állami vállalatokhoz,  egyéb állami  szervekhez tartozó helyiségek között sem ( R 45. § ) . A tulajdonjog  és a  szerződési szabadság  ilyen mértékű  - és a tulajdonjog   jogosultjai,    a   tulajdon    funkciói   szerint differenciátlan   -    állami   ellenőrzése    az   1989.    évi alkotmányreform után  alkotmányosan megengedhetetlenné  vált. Az Alkotmány megszüntette az állami  tulajdon  primátusát,  a  9. §  (1)  bekezdése a köztulajdont  és a  magántulajdont  egyenrangú minőséggel ruházta  fel, a 13. §  (1)  bekezdése pedig tulajdoni formákra tekintet  nélkül biztosítja  a tulajdonhoz  való jogot, amely -  alkotmányosan  megengedhető  korlátozások  között  -  a tulajdonjognak  a   tulajdonosi  részjogosítványokra   vonatkozó szabad gyakorlását is magábafoglalja és garantálja. Az   Alkotmány  9. §  (1)  bekezdése   Magyarország   gazdaságát piacgazdaságként deklarálja,  amely a   (2)  bekezdésben foglalt rendelkezés szerint a vállalkozás jogának és a gazdasági verseny szabadságának alkotmányi biztosítását is maga után vonja. A kötött  helyiséggazdálkodásra vonatkozó  és  a  korlátozásokat differenciálatlanul    alkalmazó     szabályozás    nemcsak    a magántulajdon     tekintetében      eredményez     alkotmányosan megengedhetetlen állami  beavatkozást  (  indokolt  szükségletet meghaladó helyiségek  igénybevétele, iroda-  és  üzlethelyiségek vonatkozásában kiutalási  jog stb.  ) , de azzal, hogy az állami és  önkormányzati   tulajdont  is   -  a  közületi  elhelyezések közigazgatási hatáskörbe  utalásával - azonos szabályozási körbe vonja,   e    tekintetben   is    szükségtelen   és   aránytalan korlátozásokat   tartalmaz.    Ez   az    egységesen   fennálló, differenciálatlan, a  jelentős korlátozás  célját és indokát sem tükröző szabályozás  a  magántulajdon  vonatkozásában  sérti  az Alkotmány 13. §  (1)  bekezdését, amely biztosítja a tulajdonhoz való jogot  és a  tulajdon szabadságát, ellentétes az  Alkotmány 11.  §-ában   írt  rendelkezéssel,   amely  szerint   az   állam tulajdonában álló  vállalatok és  egyéb  gazdálkodó  szervezetek önállóan  gazdálkodnak   és   az   önkormányzatok   tulajdonának tiszteletben tartását  biztosító  alkotmányi  rendelkezéssel  is ellentétben áll ( Alkotmány 12. §  (2)  bekezdés ) . Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja leszögezni :  mindez nem értelmezhető  úgy,   hogy  kellő   alkotmányos  indok  esetén  a jogalkotó  az  állami  beavatkozás  intenzitását,  a  korlátozás súlyát illetően  ne különböztethetne - akár funkcionálisan, akár a tulajdonjog  jogosultjait  tekintve  -  a  nem  lakás  céljára szolgáló  helyiségek   használatára,  hasznosítására   vonatkozó szabályozások között.  Ahogy az  Alkotmánybíróság 6/1992.(I.30.) AB határozatában  kifejtette,  a  tulajdon  tárgyának  közösségi rendeltetése,  közszolgáltatásra   szánt   használata,   közcélú hasznossága stb. alapja és alkotmányosan igazolható indoka lehet a  közhatalmi   beavatkozásának,  a  tulajdonjog  -  a  tulajdon funkciója szerinti  - korlátozásának.  A közcélú felhasználás, a hiánygazdálkodás, vagy más, a korlátozást elkerülhetetlenné tevő szempont az  Alkotmánybíróság 13/1990.(VI.18.)  AB határozatával önálló alkotmányos  jognak minősített szerződési szabadság, vagy akár a tulajdonjog korlátozásának alkotmányos indoka lehet, ha a korlátozás megfelel az arányosság követelményének is. Az  igazgatási  apparátus  által  egységesen  uralt,  az  állami közhatalomnak  szinte   kizárólagosan  alárendelt,   a  tulajdon funkciói és  jogosultjai szerint nem különböztethető, aránytalan és  szükségtelen   korlátozásokat   is   magába   foglaló   jogi szabályozás azonban alkotmányellenes. 2. Állandó  gyakorlata szerint - ahogy ezt az Alkotmánybíróság a 37/1992.(VI.10.)    AB    határozatában    kifejtette    -    az Alkotmánybíróság  nem   állapítja  meg   a   jogszabály   formai alkotmányellenességét  és   azt  nem   semmisíti   meg,   ha   a törvényhozási tárgyat  a JAT  hatálybalépése előtti  alacsonyabb szintű  norma  szabályozza.  A  támadott  helyiséggazdálkodással kapcsolatos jogszabályok  a JAT hatálybalépését megelőző időből, 1984ből származnak. A jogszabályokat ugyan többször módosították 1989  után   is,  így   a   67/1990.(IV.4.)   MT   rendelet,   a 38/1992. (II. 28.) Korm  rendelet,  a  117/1992.(VII.29.)  Korm. rendelet,  továbbá   a  13/1990.(IV.4.)   BM  rendelet,  ezek  a módosítások azonban  a jogi rendezés alapkoncepcióját, jelesül a tulajdonjognak az igazgatási apparátus általi korlátozottágát és a nem  lakás céljára  szolgáló helyiségek  és  telkek  államilag kötött  elosztási   rendszerét  nem  érintették.  A  sérelmezett jogszabályok  formai   okból  való   megsemmisítése  tehát   nem indokolt. 3.  Az   Alkotmánybíróság  a  7/1991.(II.28.)  AB  határozatában leszögezte, hogy bár az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot nem a XII.  ,   ún.  alapjogi  fejezetben  szabályozza,  hanem  azt  a szabadságjogoktól különválasztottan  védelmezi,  ennek  ellenére nyilvánvalóan alapvető  jogként részesíti alkotmányos védelemben akkor is,  ha a  tulajdoni részjogosítványokat  bizonyos  körben egyes törvények korlátozzák. A birtoklási,  használati és  rendelkezési jog  a tulajdonjoghoz tartozó olyan  részjogosítványok, amelyek a tulajdonjog tartalmi vonatkozásait   jelentik.  E   jogokat  az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdése  alapján   közvetlenül  és   jelentősen  csak  törvény korlátozhatja,  s   az  is   csak   akkor,   ha   a   korlátozás elkerülhetetlen, tehát kényszerítő okkal történik, továbbá, ha a korlátozás súlya  a korlátozással  elérni kivánt  célhoz  képest arányos. Az Alkotmánybíróság a 64/1991.(XII.17.) AB határozatában azonban kifejtette, hogy  az alapjogokkal  nem  mindenfajta  összefüggés követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Közvetett és távoli összefüggés esetén  elegendő a  rendeleti jogalkotási  szint is. Törvény  kell   azonban  az   alapjog  közvetlen   és   jelentős korlátozásához. A  helyiséggazdálkodással   kapcsolatos  támadott   jogszabályok rendeleti     szintű     jogszabályok,     amelyekben     szinte szétválaszthatatlanul   összemosódnak    a   tulajdonjogot,    a szerződési  szabadságot   közvetlenül  és  jelentősen  korlátozó rendelkezések  a  közvetett  és  csak  távoli,  az  alapjogokkal intenzív kapcsolatban  nem álló  korlátozó rendelkezésekkel.  Ez utóbbiak  tekintetében   az   Alkotmány   a   rendeleti   szintű szabályozást  megengedi,   a  közvetlen   és  jelentős  alapjogi korlátozás   azonban  az  Alkotmány  8. §  (2) bekezdése alapján megengedhetetlen. A   Tv  13.  §  (1)   és   a Tv2 2. § (9) bekezdései  az  állami tulajdonból a  helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő nem lakás céljára szolgáló  helyiségek  tekintetében  a  rendeleti  szintű korlátozó szabályokat  - átmenetileg  - fenntartották, az egyéb, állami és  nem állami tulajdonban álló helyiségek vonatkozásában azonban a rendeleti korlátozásokat nem érintették. A  rendeleti   szintű  szabályozás   törvényi  fenntartását   az önkormányzatok tulajdonába  kerülő  ingatlanok  tekintetében  az előkészítés alatt  álló  új  törvény  célja  és  a  jogbiztonság követelménye tette  szükségessé. A támadott helyiséggazdálkodási jogszabályok alapján  az elmúlt  évtizedekben sokezer jogviszony keletkezett és  áll fenn  jelenleg is. Az előkészítés alatt álló törvényben szabályozásra  kerülő  célkitűzések  elérése  csak  a fennálló jogviszonyoknak  a figyelembevételével  történhet  meg, mert   a    jogbiztonság   alkotmányos    követelménye   és    a jogfolytonosság szempontja ezt indokolja. Az   Alkotmánybíróság   a   már   idézett   7/1991.(II.28.)   AB határozatában, majd  hangsúlyozottabban a  13/1992.(III.25.)  AB határozatában kifejtette,  hogy az ideiglenes, átmeneti alapjogi korlátozás,  ha   azt  új   törvényi  szabályozás   előkészítése indokolja, a  korlátozás kényszerítő  oka miatt, amennyiben az a korlátozás időhatárával  arányban áll  és  egyúttal  megfelel  a korlátozást szükségessé tevő célkitűzéseknek is, az alapvető jog lényeges   tartalmát    nem   érinti.   Önmagában   a   törvényi szabályozások   tehát  nem   sértik  az Alkotmány  44/A.  §  (1) bekezdés    b )  pontja   szerinti,  az  önkormányzati  tulajdon tekintetében   fennálló    tulajdonosi   jogállást,    mert    a jogbiztonság, a  jogfolytonosság  alkotmányos  követelményei  az átmeneti,  ideiglenes   korlátozást  e   jogok  tekintetében  is szükségessé és elkerülhetetlenné tették. A Tv  kifogásolt, továbbá a Tv2 vizsgálatba bevont rendelkezései azonban a  korlátozást  nem  maguk  állapítják  meg,  hanem  azt alacsonyabb szintű  jogszabályok -  az R  és a  Vhr  -  átmeneti hatályban tartásával  tartják fenn,  és ezt  is csak  az  állami tulajdonból  az  önkormányzatok  tulajdonába  került  nem  lakás céljára szolgáló  helyiségek és  telkek tekintetében. Ezen túl a Tv 13.  § (1) bekezdésében   és  a   Tv2 2. § (9) bekezdésében a korlátozás   átmenetiségét,    ideiglenességét   a   törvényhozó alkotmányos  feltételek  szerint  nem határozta meg. A  Tv 13. § (2)  bekezdésének az a rendelkezése ugyanis, hogy  a  Kormány  a vonatkozó  törvényjavaslatot  1992.  március  31-ig  köteles  az Orszgágyűlés  elé  terjeszteni,  az  elkerülhetetlenül  fennálló alapjogi  korlátozás   átmenetiségének,  ideiglenességének   nem elegendő alkotmányos  biztosítéka. Ebből  ugyanis  a  korlátozás végső  időpontja  nem  állapítható  meg.  Megfelelő  alkotmányos biztosíték hiányában  az Országgyűlés  a vonatkozó  új  törvényt mind a mai napig nem alkotta meg, így a formailag és tartalmilag alkotmányellenes    rendeleti     szintű    helyiséggazdálkodási jogszabályok -  a korlátozást  határozatlan,  bizonytalan  ideig fenntartó törvényi rendelkezésekkel együtt - alkotmányellenesek, ezért  azokat  az  Alkotmánybíróság  az  ABtv  40.  §-a  alapján megsemmisítette. 4. Az  Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII. törvény  ( a továbbiakban :   ABtv  ) 43.  §  (1)  bekezdése értelmében azt a jogszabályt,  amelyet   az  Alkotmánybíróság   a   határozatában megsemmisít, az erről szóló határozatnak a hivatalos lapban való közzététele   napjától    nem   lehet    alkalmazni.   Ettől   a rendelkezéstől azonban  az ABtv 43. §  (4)  bekezdése alapján az Alkotmánybíróság eltérhet,  ha  az  alkotmányellenes  jogszabály korábbi, illetőleg  későbbi időpontban  történő  hatályon  kívül helyezését  a   jogbiztonság  követelménye   indokolja.  Ha   az Alkotmánybíróság a  támadott  R  és  Vhr  szabályait  egészében, illetőleg  a   Tv  és   a  Tv2   vizsgált  §-ait  a  sérelmezett rendelkezések tekintetében  azonnali hatállyal  semmisítené meg, akkor  a  helyiséghasználati  jogviszonyok  tömege  tekintetében keletkezne  jogbizonytalanság.   Ezért  az   Alkotmánybíróság  a megsemmisítést  jövőbeni   időpontban,  1993.   december  31-ben állapította meg. 5. A  határozatnak a  Magyar  Közlönyben  történő  közzétételére vonatkozó rendelkezése az ABtv 41. §-án alapszik.                        Dr. Sólyom László                    az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Ádám Antal               Dr. Herczegh Géza            alkotmánybíró                alkotmánybíró                         Dr. Kilényi Géza                           alkotmánybíró                         Dr. Lábady Tamás                       előadó alkotmánybíró          Dr. Schmidt Péter            Dr. Szabó András            alkotmánybíró                alkotmánybíró      Dr. Tersztyánszky Ödön              Dr. Vörös Imre          alkotmánybíró                   alkotmánybíró                        Dr. Zlinszky János                          alkotmánybíró Dr. Tersztyánszky  Ödön alkotmánybíró és Dr. Zlinszky  János alkotmánybíró különvéleménye a 893/B/1990/8. számú határozathoz 1. Az R és Vhr három, elkülönült normacsoportot tartalmaz. Ezek :   a  ) az  "Általános rendelkezések",  b ) "II. Az állami tulajdonban   álló    helyiségekre   és    telkekre    vonatkozó rendelkezések",  c   )  "III.  A  nem  állami  tulajdonban  álló helyiségekre és telkekre vonatkozó rendelkezések". Az R  és a Vhr a tulajdonjog jogosultjai szerint differenciál; a tulajdonjog korlátozásának  intenzitása eltér az állami tulajdon és a nem állami tulajdon esetében. Az állam  - különösen  a saját  tulajdona  vonatkozásában  -  az ellenőrzési,   hozzájárulási   jogköröket   jogszerű   korlátozó intézkedésként hozhatja meg. Nem lehet  önmagában alkotmányellenesnek  tekinteni azt, hogy az állami tulajdonú  bérlakásokra és  az állami tulajdonú nem lakás céljára szolgáló helyiségekre - az adott tárgykörben - korlátozó jogszabályok állnak fenn. Önmagában nem alkotmányellenes az sem, hogy  az   önkormányzat   ilyen   vagyonának   hasznosítása   is jogszabályok  keretei  között  és  mindenki  által  megismerhető eljárási rendben történhet. Egyetértünk a  határozat azon megállapításával, hogy a jogalkotó a korlátozás  intenzitását,  súlyát  illetően  különböztethet  a tulajdonjog jogosultjai és a tulajdon funkciói szerint. Ez azonban  azt is jelenti, hogy a jogszabályok egészét - és nem csak  egyes   rendelkezéseit  -   támadó   indítványok   alapján lefolytatott eljárásban  szükséges lett volna az alkotmányossági vizsgálatot az  állami és  nem állami tulajdont érintő korlátozó szabályok tekintetében differenciáltan lefolytatni. Ennek  során   vizsgálni  kellett   volna,  hogy   az  R,   mely rendelkezései érintenek köztulajdont és melyek magántulajdont. A köztulajdonnak minősülő  tulajdon tekintetében,  - amelynek akár az állam,  akár valamely  önkormányzat  a  tulajdonosa  -  eleve szélesebb   a    normatív   beavatkozás    lehetősége    illetve szükségessége,  mint  a  magántulajdon  esetében.  Alkotmányosan éppen  az   indokolt,  hogy   a  jogszabály  az  államot  és  az önkormányzatot a  köztulajdonnak minősülő  vagyonuk tekintetében egyenlőkként kezelje. Alkotmányossági kérdésekben  az  Alkotmánybíróság  -  a  törvény által  kijelölt   szerepkörében   -   autentikusan,   mindenkire irányadóan foglal állást. Az eljárásba  vont jogszabályok  alkotmányellenességének  sommás jellegű  megállapítása  éppen  a  kifejezetten  is  tervbe  vett jogalkotást  akadályozza   azzal,  hogy   nem  ad   szabatos  és egyértelmű tájékozódási  alapot arról,  hogy  milyen  szempontok szerint  alkotható   az  alaki   és   tartalmi   alkotmányossági követelményeket egyaránt  kielégíteni képes  jogszabály az adott tárgykörben. A határozatban  az alkotmányellenesség  megállapítása az  R és a Vhr teljes  egészére -  különösen az állami tulajdonra vonatkozó rendelkezésekre - megalapozatlan. 2. A  Tv 13. §  (1)  bekezdése szerint :  "Az állami tulajdonból a  helyi   önkormányzatok   tulajdonába   kerülő   bérlakásokra, illetőleg a  nem lakás céljára szolgáló helyiségekre - a törvény eltérő rendelkezéséig  - a  lakás jellege  szerint továbbra is a tanácsi bérlakásokra,  a szolgálati  lakásokra vagy  a vállalati bérlakásokra,  illetőleg   az  állami   tulajdonú   helyiségekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazani. " Minthogy   a  határozat a  Tv 13.  §  (1)   bekezdésének   egyik rendelkezését  az   R  alkotmányellenességére  visszavezethetően tartja alkotmányellenesnek,  nincs kellő  alap  a  Tv 13. §  (1) bekezdése  egyéb   (  az   R   szerinti   helyiséggazdálkodással kapcsolatba sem  hozható ) rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására. 3. Nem  helytálló a  határozatnak az  a  megállapítása,  hogy  a kifogásolt  rendelkezések  azért nem sértik az Alkotmány 44/A. § (1)  bekezdés  b ) pontját,  mert a  jogbiztonság  az  átmeneti, ideiglenes korlátozást szükségessé és elkerülhetetlenné teszi. Az Alkotmánybíróság 4/1993.(II.12.) AB határozatában gyakorlatát áttekintve vizsgálta  az önkormányzati  alapjogok természetét  : "Az Alkotmány  44/A. §-ában  meghatározott  alapjogok  valójában azok a hatáskörcsoportok, amelyek az önkormányzatok - elsősorban a kormánnyal szembeni - önállóságához elengedhetetlenek. " Az Alkotmány  44/A. §  (1)  bekezdés b ) pontja szerinti alapjog "az  önkormányzatok   tulajdonosi  jogállását"  biztosítja.  "Az alapjog tehát  a tulajdonosi  jogállás teljességére  irányul, de nem az önkormányzati tulajdonnak ad kiemelt védelmet. " Ezért a  törvényi szabályok  nem a  határozatban megjelölt okból nem sértik  az Alkotmány 44/A. §-át, hanem azért nem, mert azzal összefüggésben nem  állanak. Nem a tulajdonosi jogállásra, hanem a tulajdonra irányulnak. 4. A  Tv - a 14. §  (1)   bekezdés  szerint - kihirdetése napján ( 1990. november 22-én ) lépett hatályba. A Tv2  - az  53. §  (1)  bekezdése szerint - 1991. szeptember 1- jén lépett hatályba. A   fenti   rendelkezésekből,  de   magából   a  Tv  13.  §  (1) bekezdéséből is  következik, hogy  a Tv 13. §  (1)  bekezdése az önkormányzati   tulajdonba    még   nem    került   helyiségekre vonatkozhatott, az önkormányzati tulajdont még nem érinthette. A Tv 13. §  (1)  bekezdése nem utóbb korlátozta az önkormányzati tulajdont,  hanem   az  önkormányzatok  az  akkor  hatályos  jog feltételei szerint jutottak korlátozott állami tulajdonhoz. Mindezek  alapján  a Tv 13. §  (1)  bekezdése és a Tv2 2. §  (9) bekezdése nem tekinthető alkotmányellenesnek. Budapest, 1993. május 3.          Dr. Tersztyánszky Ödön     Dr. Zlinszky János              alkotmánybíró             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The distribution of office spaces and other premises
Number of the Decision: .	29/1993. (V. 4.)
Date of the decision: .	05/03/1993
Summary: The Court declared unconstitutional and abolished Government and ministerial decrees issued in 1984 regulating the distribution of office spaces and other premises. This system was leftover from the socialist economy of shortage characterised by aggressive State intervention into property relations. The Court protects the right to property as a fundamental right.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1993-2-010
.