Hungarian

Ügyszám: .	723/B/2004
Előadó alkotmánybíró: Bragyova András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 52/2009. (IV. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/396 .

A döntés kelte: Budapest, 04/28/2009 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítvány tárgyában — Dr. Holló  András, Dr.  Lenkovics  Barnabás  és  Dr. Lévay  Miklós  alkotmánybírók különvéleményével — meghozta a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  Magyar  Honvédség hivatásos  és  szerződéses  állományú  katonáinak  jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 41. § (1) bekezdésének „kizárólag” szövegrésze    alkotmányellenes,   ezért   azt   a    határozat kihirdetésének napjával megsemmisíti. A  megsemmisítést követően a Hjt. 41. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban: „41.  §  (1) A szolgálati viszony önkéntes jelentkezés  alapján azzal  a  18.  életévét betöltött, de 47 évesnél  nem  idősebb, cselekvőképes,  állandó belföldi lakóhellyel vagy  tartózkodási hellyel   rendelkező,   büntetlen  előéletű,   a   rendfokozati állománycsoporthoz     meghatározott    iskolai     végzettségű (szakképesítésű),    magyar    állampolgársággal     rendelkező személlyel létesíthető, aki a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas, és elfogadja egyes alkotmányos jogainak e törvény szerinti korlátozását.” Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.  Indítvány  érkezett az Alkotmánybírósághoz a Magyar  Honvédség hivatásos  és  szerződéses  állományú  katonáinak  jogállásáról szóló  2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 41. §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítását     és megsemmisítését kérve.  A   magyar-román   kettős  állampolgárságú  indítványozó   azt sérelmezte,  hogy  a  Hjt. hivatkozott rendelkezése  szerint  a Magyar   Honvédség  kötelékében  szolgálati   jogviszony   csak kizárólagos  magyar  állampolgárságú személyekkel  létesíthető. Úgy   vélte,   hogy   a  kettős  állampolgársággal   rendelkező személyeket kizáró szabályozás diszkriminatív, s ezért sérti az Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  diszkrimináció tilalmának elvét.  Alkotmányellenesnek  véli továbbá azt is,  hogy  a  szolgálati jogviszonyokról  rendelkező  egyes  törvények  nem   egységesen kezelik a fegyveres erők kötelékébe tartozó személyeket,  mivel a  Határőrségnél megengedett a kettős állampolgárság, a  Magyar Honvédségnél   pedig  ez  kizáró  tényezőnek  minősül.   Emiatt szerinte  a  Hjt. 41. § (1) bekezdése ellentétes  az  Alkotmány 40/A.  §  (1) bekezdésével is, amely összefoglalóan rendelkezik arról,  hogy  a  fegyveres erők (Magyar Honvédség,  Határőrség) alapvető  kötelessége  a haza katonai védelme.  A  jogállásbeli különbségtétel  tehát a kettős állampolgárt  alkotmányos  indok nélkül  fosztja  meg attól a lehetőségtől,  hogy  a  Határőrség állományából    a    Magyar    Honvédséghez    kerüljön.     Az Alkotmánybíróság   az  ügy  elbírálása   során   megkereste   a honvédelmi   minisztert   álláspontja   kifejtése   végett.   A honvédelmi   miniszter  a  megkeresésre  adott   válaszában   a szabályozás  indokaként azt jelölte meg, hogy  „azok  esetében, akik  életük  egy  részét más országban élték  le  a  kockázati tényezőket   kizáró,  egyértelmű  és  megnyugtató  adatok   nem szerezhetők be”.                               II.  1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:  1.1.  Az  Alkotmány  40/A.  §-ának az indítvány  benyújtásakor hatályos szövege:  „40/A.  §  (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető   kötelessége   a  haza  katonai   védelme,   valamint nemzetközi  szerződésből  eredő  kollektív  védelmi   feladatok ellátása.  A  Határőrség rendészeti feladatkörében  ellátja  az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését és a határrend fenntartását.  A  fegyveres  erők  feladatairól  és   a   rájuk vonatkozó részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához  a jelenlévő   országgyűlési  képviselők  kétharmadának  szavazata szükséges.  (2)  A  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a  belső rend    védelme.   A   rendőrségről   és   a   nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes szabályokról szóló  törvény elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”  Az  Alkotmány 40/A. §-ának az indítvány elbírálásakor hatályos szövege:  „40/A.  § (1) A Magyar Honvédség alapvető kötelessége  a  haza katonai  védelme  és a nemzetközi szerződésből eredő  kollektív védelmi feladatok ellátása.  (2)  A  Rendőrség alapvető feladata a közbiztonság, a  közrend és az államhatár rendjének védelme.  (3)  (4)   A  Magyar  Honvédség  feladatairól  és  a  rá  vonatkozó részletes   szabályokról  szóló,  továbbá  a  Rendőrségről,   a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásáról, valamint a    nemzetbiztonsági   tevékenységgel   összefüggő   részletes szabályokról   szóló   törvények  elfogadásához   a   jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”  1.2. Az Alkotmány egyéb hivatkozott rendelkezéseinek hatályos szövege:  „70. §  (…)  (6)   Minden  magyar  állampolgárnak  joga  van  ahhoz,   hogy rátermettségének,    képzettségének   és   szakmai    tudásának megfelelően közhivatalt viseljen.”  „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”  2. A Hjt. indítvánnyal támadott rendelkezése:  „41.  §  (1) A szolgálati viszony önkéntes jelentkezés alapján azzal  a  18.  életévét betöltött, de 47 évesnél  nem  idősebb, cselekvőképes,  állandó belföldi lakóhellyel vagy  tartózkodási hellyel   rendelkező,   büntetlen  előéletű,   a   rendfokozati állománycsoporthoz     meghatározott    iskolai     végzettségű (szakképesítésű), kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személlyel létesíthető, aki a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas, és elfogadja egyes alkotmányos jogainak e törvény szerinti korlátozását.”                              III.  Az indítvány megalapozott.  A  Hjt.  indítványozó által megjelölt 41. §  (1)  bekezdése  a hivatásos   és   szerződéses  katonák  szolgálati   viszonyának létesítéséhez  feltételként  írja  elő  a  kizárólagos   magyar állampolgárságot.   Ezzel   a   törvény   kizárja   a    kettős állampolgárokat a szolgálati viszony létesítése köréből.  1.  Az  Alkotmánybíróság ezen ügy kapcsán  abban  a  kérdésben foglalt  állást,  hogy  az  Alkotmány  diszkrimináció  tilalmát rögzítő  70/A.  § (1) bekezdése alapján a magyar  állampolgárok közötti  alkotmányellenes  megkülönböztetés-e,  hogy   a   Hjt. hivatkozott  rendelkezése a hivatásos  és  szerződéses  katonai szolgálati  viszony  létesítését nem teszi  lehetővé  a  magyar mellett   legalább   még  egy  állam  állampolgárságával   bíró személyek (a továbbiakban: kettős állampolgárok) számára.  Az  Alkotmánybíróság  már  több  határozatában  értelmezte  az Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  diszkrimináció tilalma  elvének alkotmányos tartalmát. Az Alkotmánybíróság  az Alkotmány  e  rendelkezését  a  jogegyenlőség  általános  elvét megfogalmazó    alkotmányi   követelménynek   tekintette,    és megállapította,  hogy „a jognak mindenkit egyenlőként  (egyenlő méltóságú  személyként) kell kezelnie, azaz az emberi  méltóság alapjogán   nem   eshet   csorba,   azonos   tisztelettel    és körültekintéssel,   az   egyéni   szempontok   azonos   mértékű figyelembevételével  kell  a jogosultságok  és  a  kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni” [9/1990. (IV.  25.)  AB határozat,  ABH 1990, 46, 48.]. Az Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint  a  diszkrimináció Alkotmányban  meghatározott  tilalma elsősorban   az   alkotmányos   alapjogok   tekintetében   tett megkülönböztetésekre  terjed ki  [ld.:  9/1990.  (IV.  25.)  AB határozat,  ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.)  AB  határozat, ABH  1990,  73,  77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB  határozat,  ABH 1992,  280,  282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994, 197,  203.;  30/1997. (IV. 29.) AB határozat,  ABH  1997,  130, 138.],  de  egyéb  jogokra vonatkozóan is fennállhat  [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.]. Az alapvető jogok esetében  jelentkező  diszkriminációnál az  Alkotmánybíróság  a szükségesség és az arányosság szempontjai alapján bírálja el  a jogszabályt, míg nem alapvető jogok esetében a megkülönböztetés akkor  tekintendő  alkotmányellenesnek, ha az összehasonlítható helyzetben  lévő  jogalanyok közötti megkülönböztetésnek  nincs ésszerű   indoka,  vagyis  önkényes  [30/1997.  (IV.  29.)   AB határozat, ABH 1997, 130, 139-140.].  Az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének kifejezett rendelkezése szerint   az  állampolgári  jogok  közötti  különbségtétel   az alkotmányos   jogokban  való  különbségtétellel   esik   azonos tekintet  alá,  ha  az alkotmányos jog csak az  állampolgárokat illeti  meg. Ezek, a csak állampolgárokat megillető alkotmányos alapjogok  alkotják  az állampolgárság alkotmányjogi  (közjogi) tartalmát.  Közöttük  a legalapvetőbb az állam  területén  való tartózkodás és a visszatérés joga [Alkotmány 69. § (1)  és  (2) bekezdés].   Emellett  az  állampolgárság  más,   nem   közjogi [magánjogi, személyi állapotra vonatkozó (ld. pl: a  nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 38. § – 40. §; 43. §  (2)- (3) bekezdés, 46. §)] kérdésekben is meghatározó lehet, amelyek a jelen ügyben nem vizsgálandók.  Az  alkotmányos  jogként  állampolgároknak  fenntartott  jogok minden  modern  alkotmányban jellegzetesen állam-közeli  jogok, amelyek  nagyrészt az állam működésében való részvételt  teszik lehetővé,  mint  például  az aktív és passzív  választójog;  de ilyen  a  jelen  ügyben  alapvető,  az  Alkotmány  70.  §   (6) bekezdésében  foglalt  közhivatal  viselésének   joga   is.   A jogszabályok   számos   esetben  tesznek   különbséget   magyar állampolgárokat  és nem magyar állampolgárokat megillető  jogok vagy    státusok   között.   Ha   nem   az   Alkotmányban    az állampolgároknak  fenntartott  jogokról  van  szó,   az   ilyen megkülönböztetések alkotmányossága — ha nem mindenkit megillető alapjogokban  tesznek különbséget — az Alkotmány  70/A.  §  (1) bekezdésének a nem alkotmányos jogokban való megkülönböztetésre vonatkozó,  fentebb  már  említett, az Alkotmánybíróság  régóta megszilárdult   gyakorlata  szerint  bírálható  el,   alapjogok esetében  pedig az állampolgárság szerinti megkülönböztetés  az alapjog  korlátozásának  általános szabályai  szerint  ítélhető meg.  2.1.   Az   Alkotmánybíróságnak  ezt  követően   meg   kellett határoznia,   hogy   a   hivatásos  vagy  szerződéses   katonai szolgálati   viszony   létesítésének   lehetősége   alkotmányos alapjogként  védett-e, és ha igen, mely alapjog védelmi  körébe tartozik.  A  Hjt.  preambuluma  a katonai szolgálati  viszonyt  „sajátos közszolgálatnak”  nevezi, amelynek jellegét  a  következőképpen határozza  meg: „A szolgálati viszony az állam és  az  állomány tagja   között  létrejött  sajátos  közszolgálati   jogviszony, amelyben mindkét felet a szolgálati körülményeknek megfelelő, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik,  és  jogosultságok  illetik  meg”  [Hjt.  3.  §   (1) bekezdés].   A   Honvédség   állománya   tagjainak    alapjogai korlátozhatók,  továbbá  a  Honvédség  személyi  állománya   az általánostól     szigorúbb     függelmi     rendszerben      és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai terheléssel,  veszélyes helyzetben  és  körülmények  között végzi  feladatait,  illetve készül  fel  azokra.  E  korlátozásokat  a  katonák  az   állam szolgálatára  vállalják,  ezért az Alkotmánybíróság  szerint  a katonai     szolgálati     viszonyra    vonatkozó     szabályok alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6) bekezdésében  rögzített közhivatal viseléséhez való jog alapján kell megítélni. Az  Alkotmánybíróság  eddig viszonylag  keveset  foglakozott  a közhivatal-viselés jogával [ld. 962/B/1992. AB  határozat,  ABH 1995, 628-629.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 275.; 96/2007. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2007, 802, 807.].  A most  vizsgált  ügyben azonban a katonai szolgálati  jogviszony állam-közeli  jellege  miatt  a  hivatásos  katonai   szolgálat létesítésének  feltételeit  a  70.  §  (6)  bekezdése  szerint, amelynek  értelmében  minden magyar állampolgárnak  alkotmányos joga  van  közhivatal  viselésére — ami csak  rátermettségétől, képzettségétől   és   szakmai  tudásától  függhet   —   kellett eldöntenie.  A   közhivatal  viseléséhez  való  jog  alkotmányos   tartalma egyrészt a kiválasztás elsődleges szempontjainak (rátermettség, képzettség,  szakmai tudás) meghatározása,  másrészt  a  magyar állampolgárok  számára  a közhivatalhoz  egyenlő  feltételekkel történő hozzáférés biztosítása.  Közhivatalon    általánosságban   minden,   az    államhatalom gyakorlásában  való közvetlen részvételt, illetve közreműködést (különösen   az  állam  nevében  való  cselekvést)  feltételező tevékenység  értendő, függetlenül attól, hogy  alkotmányjogilag „foglalkozásnak”   minősül-e   vagy   sem.   Az   Alkotmány   a közhivatalok  legfontosabb eseteit  —  a  választhatóságot,  az egyes  alkotmányos  tisztségek, mint pl. a  köztársági  elnöki, miniszteri, bírói, országgyűlési képviselői, polgármesteri stb. betöltésének   feltételeit  többé-kevésbé   részletesen   külön szabályozza;    ezekre   tehát   csak   kisegítő    szabályként alkalmazható  az Alkotmány 70. § (6) bekezdése. Vannak  azonban esetek  —  ilyen a hivatásos katonai szolgálati viszony  is  —, amelyek  „közhivatalnak”  minősíthetők,  és  így  szabályozásuk alkotmányossága mindenekelőtt az Alkotmány 70. § (6)  bekezdése alapján ítélhető meg.  A  közhivatalok nagy része a hatályos szabályok  szerint  csak magyar  állampolgárok által tölthető be. Ez az  állampolgársági viszony  alapvető,  de döntően nem jogi tartalmából:  az  egyén állam  iránti lojalitásából következik. Az egyén lojalitása  az állam   iránt   nem   azonos  az  állampolgári  kötelezettségek teljesítésével,  hanem  az  állam  iránti  politikai,  erkölcsi többlet-elkötelezettséget  jelent.   A   lojalitás   nem   jogi kötelezettség,  hanem  a  jog által nem szabályozható  erkölcsi viszony  a  katonai  és  hasonló szolgálati  kötelezettségekhez általában.   A  közhivatal  ellátásával  járó  kötelezettségek, feladatok   teljesítéséhez  az  állampolgár  személyes,   belső többlet-elkötelezettségére is szükség van.  2.2.  A  jelen ügyben eldöntendő alkotmányjogi kérdés, hogy  a magyar  állampolgárság  mellett fennálló  másik  állampolgárság alkotmányosan elegendő indok-e a minden magyar állampolgárt (és csak  magyar  állampolgárt) megillető  közhivatal-viselési  jog korlátozására.  E  jog  alapjog lévén,  az  Alkotmánybíróság  a korlátozás szükségességét és arányosságát vizsgálta.  Az  Alkotmánybíróság már rámutatott arra, hogy az Alkotmány 8. §  (2)  bekezdése alapján a jogalkotó a közhivatal  viseléséhez való  jogot  törvényben szabályozhatja, a közhivatal betöltését feltételekhez   kötheti.  A  törvényhozó  a  közhivatal-viselés szabályai között a közhivatalt betöltő személlyel szemben olyan követelményeket  is  megállapíthat,  amelyek   a   közszolgálat tisztaságát,   a   közfeladatok   ellátásában   a    pártatlan, részrehajlástól és befolyástól mentes eljárást biztosítják (ld. 962/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 628-629.).  Az  Alkotmány 70. § (6) bekezdése a közhivatal-viseléshez való jog  korlátozhatósága  körében — ahogyan  azt  már  fentebb  is kifejtette  az Alkotmánybíróság — három indokot  jelöl  meg:  a rátermettséget,  a képzettséget és a szakmai tudást.  A  kettős vagy   többes  állampolgárság  megléte  a  katonai  szolgálatra jelentkező     rátermettségének,    szakmai    tudásának     és képzettségének mércéje nem lehet. A „rátermettségnek”, mint  az állam szolgálatára való alkalmasságnak nélkülözhetetlen eleme a hivatásos  katonai szolgálat esetében is az egyén állam  iránti elkötelezettsége.   Ennek  vizsgálata  feltétlenül   szükséges, különösen  egy  önkéntesekből álló hadseregben, mint  a  Magyar Honvédség, amelynek alapvető alkotmányos feladata — ahogyan  az indítvány is hivatkozik rá — a haza fegyveres védelme.  Az  egyén  állam  iránti  politikai-erkölcsi  elkötelezettsége elsősorban    személyiségétől   függ.    Alapvetően    egyfajta beállítottságnak   tekinthető,  amelyet  az   ember   személyes tulajdonságai  határoznak meg. A kötődés  determináló  tényezői közé    nem   sorolható   az   egyén   kettős   (vagy   többes) állampolgársága;   ugyanakkor  a   katonai   szolgálatra   való rátermettség  vizsgálatának része lehet a jelentkező  életútja, benne  a  külföldi tartózkodása, kapcsolatai — ahogyan  bármely egyéb, a szolgálatra alkalmasság megítélésére alkalmas tény.  Az  egyén  állampolgársága mint az  egyén  jogi  státusa,  nem tekinthető  az  érintett lojalitása — és  így  rátermettsége  — egyetlen vagy döntő bizonyítékának. A nemzetbiztonsági kockázat kétség  kívül indoka lehet a katonai szolgálati viszonyba  való fel  nem  vételnek, de ez nincs szükségszerű összefüggésben  az érintett   személy  kettős  állampolgárságával.   Ugyanazok   a veszélyek   és   kockázatok,   ugyanis   amelyek    a    kettős állampolgároknak  a  honvédségi  szolgálati   viszonyból   való kizárása  mellett  felhozhatók, a csak  magyar  állampolgárságú személyeknél sem zárhatók ki.  A  szolgálati viszony és a többes állampolgárság kapcsolatával a  Hjt.  62. § (1) bekezdés h) pontja is foglalkozik.  Eszerint más   állam   állampolgárságának  megszerzésével  a  szolgálati jogviszonya  törvény erejénél fogva megszűnik. Ez a rendelkezés az   itt  vizsgálttól  eltérő  esetet  rendez,  mivel   a   már szolgálatban  állókról  szól. E szabály  alkotmányosságáról  az Alkotmánybíróság   a   jelen  határozat  keretei   között   nem dönthetett,   mert  csak  a  szolgálatba  lépés   feltételeinek alkotmányosságát vizsgálta.  Az  Alkotmánybíróság  elismeri, hogy a  jogalkotó  előírhat  a különböző    állami   tevékenységek   végzéséhez,    munkakörök betöltéséhez     nemzetbiztonsági     követelményeknek     való megfelelést, védve ezáltal az államot olyan — magyar  vagy  nem magyar,  esetleg kettős vagy többes állampolgárságú  —  egyének vagy  csoportok  cselekményei  ellen,  amelyek  a  demokratikus jogállamot,  illetve  társadalmat vagy azok  lényeges  értékeit támadják. A kockázatok minimalizálásának eszközét a jogalkotó a Hjt.  41.  §  (5) bekezdésében is megteremtette azzal,  hogy  a „szolgálati   viszony   létesítéséhez   szükséges    a    külön jogszabályban  meghatározott nemzetbiztonsági  követelményeknek való  megfelelés ellenőrzése, ha a jogviszony létesítésekor,  a tervezett   beosztásba  helyezésnek  a   feltétele”.   Ezt   az ellenőrzést   a   Katonai   Biztonsági   Hivatal    végzi    (A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi  CXXV.  törvény 7.  §). A jelentkező kettős állampolgársága biztonsági kockázat lehet,  így,  ha  a  tervezett beosztásba  helyezés  megkívánja (ellenkező  esetben  fel  sem merül e kérdés)  az  állampolgári jogok   korlátozása  is  szükséges  lehet,  de   a   szolgálati jogviszony   létesítése  köréből  eleve   kizárás   alkalmazása aránytalan.  Ha  a  tervezett  beosztás  ellátásához  nem  kell nemzetbiztonsági vizsgálatot lefolytatni, akkor ez a korlátozás eleve  szükségtelen,  ha  a tervezett beosztáshoz  megkívánják, akkor  az  állampolgári  jogok  korlátozása  szükséges,  de   a szolgálati viszony létesítése köréből eleve kizárás aránytalan.  3.  Az  állampolgári  jogok  kizárólag  más  állampolgárságtól függő  korlátozása azért is alkotmányosan indokolatlan, mert  a magyar  jog hagyományosan nem tiltja, hogy magyar állampolgárok —  a  magyar  állampolgárság fenntartása mellett  —  más  állam állampolgárságát   is   megszerezzék,   ahogyan   más   államok polgáraitól  sem kívánja meg a már fennálló állampolgárságukról való  lemondást  a  magyar állampolgárság megszerzéséhez  (ld.: Áptv.   8.   §  –  9.  §)  —,  amivel  a  kettős  vagy   többes állampolgárság keletkezését lehetővé teszi.  Kettős  állampolgárság  a  magyar jog  szerint  többféleképpen jöhet   létre.   Leggyakoribb   módja,   hogy   két   különböző állampolgárságú személynek gyermeke születik,  ha  az  érintett allamok   —   mint  Európában  általában  —  a  ius   sanguinis (leszármazási  vagy  vérségi elv) elvét alkalmazzák.  Ugyancsak kettős  állampolgárság  keletkezik, ha a magyar  állampolgárnak olyan   államban   születik   gyermeke,   amely   a   területén születetteket a születés tényével állampolgárának tekinti  (ius soli  elve).  Az  Áptv.  főszabályként a  ius  sanguinis  elvét alkalmazza,  így születésénél fogva magyar állampolgárrá  válik az,  akinek  valamely  szülője magyar állampolgár,  függetlenül attól, hogy mely állam területén született. Ezen kívül a kettős állampolgárság megszerezhető az Áptv. 4. §-a alapján benyújtott honosítás iránti kérelem útján is. Ebben az esetben a  külföldi személy  a  már  meglévő állampolgársága mellett szerez  magyar állampolgárságot,  ha  az  Áptv.  hivatkozott   rendelkezésében előírt  feltételeknek megfelel és a köztársasági  elnök  magyar állampolgárság  megszerzése  iránti  kérelme  ügyében   pozitív döntést hozott [Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés l) pont].  Az  Áptv.  a  magyar állampolgárokat egységesen,  kifejezetten ide  értve  a  más  állam  állampolgárságával  is  bíró  magyar állampolgárokat  is, a nemzetközi gyakorlathoz  hasonlóan  csak magyar joghatóság alá tartozóként rendeli kezelni [Áptv.  2.  § (2) bekezdés] — bár törvény eltérően rendelkezhet.  Mindezek  alapján  az Alkotmánybíróság arra  a  megállapításra jutott,   hogy  a  Hjt.  41.  §  (1)  bekezdésének  „kizárólag” szövegrésze sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt állampolgári jogokban való egyenlőség alkotmányos elvét.  Ezért az  Alkotmánybíróság a Hjt. 41. § (1) bekezdésének  „kizárólag” szövegrészét    megsemmisítette.    Az    Alkotmánybíróság    a megsemmisítés időpontját az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.  törvény 42. § (1) bekezdésének megfelelően, a határozat a  Magyar  Közlönyben való közzétételének napjával  állapította meg.  Az    Alkotmánybíróság   továbbra   is   irányadónak   tekinti gyakorlatát,   amely   szerint   annak   eldöntése,   hogy    a megkülönböztetés alkotmányos határok között maradt-e, csakis  a mindenkori   szabályozás   tárgyi  és  alanyi   összefüggésében vizsgálható,  hiszen ugyanaz a kritérium  —  például  a  kettős állampolgárság    —    a   kontextustól   függően    minősülhet diszkriminatívnak    vagy    az    Alkotmányban    foglaltakkal összeegyeztethetőnek [ld.: 21/1990. (X. 4.) AB  határozat,  ABH 1990, 73, 77-78.].  4.  Mivel  az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-a  alapján elvégzett     alkotmányossági    vizsgálatának    eredményeként alkotmányellenesnek nyilvánította a Hjt. 41. § (1) bekezdésének „kizárólag”   szövegrészét,   az  Alkotmánybíróság   gyakorlata szerint  szükségtelenné vált annak vizsgálata, hogy a  támadott rendelkezés sérti-e az indítványban szintén felhozott Alkotmány 40/A.  §-át. [ld.: 44/1995. (VI. 30.) AB határozat,  ABH  1995, 203,  205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37,  44.; 61/1997.  (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V.  24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X.  11.) AB  határozat,  ABH  2000,  193, 200.;  50/2003.  (XI.  5.)  AB határozat,  ABH  2003,  567,  588.;  43/2005.  (XI.   14.)   AB határozat, ABH. 2005, 536, 552-553.]  Az  indítvány  e  része egyébként is, az  Alkotmány  változása miatt, elbírálhatatlanná vált.  Az   indítvány  benyújtása  időpontjában  az  Alkotmány  VIII. fejezete  „A  fegyveres  erők és a  rendőrség”  címet  viselte, amelynek  40/A.  § (1) bekezdése kimondta, hogy fegyveres  erők alatt  a  Magyar  Honvédséget és a  Határőrséget  kell  érteni, amelyeknek alapvető feladata a haza katonai védelme, valamint a nemzetközi szerződésből eredő egyéb kollektív védelmi feladatok ellátása.  Az  indítvány benyújtása és elbírálása között eltelt időben az Alkotmány  e  fejezete — az indítvány elbírálása  szempontjából lényeges  részében  többször jelentősen módosult.  A  Alkotmány jelenleg  hatályos VIII. fejezete „A Magyar Honvédség és  egyes rendvédelmi  szervek”  címet viseli, ami  a  fegyveres  szervek megváltozott szervezeti tagozódását mutatja. Eszerint a  Magyar Honvédség  feladata a haza katonai védelme a  Rendőrség  pedig, mint rendvédelmi szerv a közrend, közbiztonság és az államhatár védelmét  látja  el.  A Határőrséget az Alkotmány  már  nem  is említi,  mivel  a Rendőrségről szóló 1994. évi  XXXIV.  törvény módosításáról  szóló  2007.  évi  XC.  törvény   értelmében   a Határőrség megszűnt, általános jogutódja 2008. január  1-től  a Rendőrség   lett   —   az  Alkotmány  pedig   ezzel   egyidőben megváltozott.  Ennek megfelelően az indítvány  állítása,  amely szerint   a   „határőrség  fegyveres  erők  hadkötelezettségébe tartozik  és  nincs  elválasztva a  honvédségtől”  ma  már  nem értelmezhető.  A    határozat   Magyar   Közlönyben   való   közzététele   az Alkotmánybíróságról  szóló 1989. évi XXXII.  törvény  41.  §-án alapul.                       Dr. Paczolay Péter                   az Alkotmánybíróság elnöke            Dr. Balogh Elemér     Dr. Bragyova András            alkotmánybíró        előadó alkotmánybíró           Dr. Holló András           Dr. Kiss László           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás           alkotmánybíró                alkotmánybíró           Dr. Lévay Miklós      Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                alkotmánybíró Dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybíró különvéleménye  Nem  értek  egyet a határozat rendelkező részével  és  így  az ahhoz fűzött indokolással sem. Álláspontom szerint a Hjt. 41. § (1) bekezdése „kizárólag” szövegrészének alkotmányellenessége a határozatban megjelölt indokok alapján nem állapítható meg.  1.   Az   a   jogszabályi  feltétel,  hogy  kizárólag   magyar állampolgárságú   személlyel  létesíthető  katonai   szolgálati viszony,   nem   eredményezi  a  személyek  közötti   hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmának sérelmét.  Az  Alkotmánybíróság a 942/B/2001. AB határozatában  kimondta, hogy  a munka és a vállalkozás szabad megválasztása nem jelenti azt,  hogy  egyes foglalkozások tekintetében a jogszabályok  ne támaszthatnának  speciális  követelményeket  (ABH  2004,  1561, 1569.).  A  759/B/1997.  AB  határozatban pedig azt hangsúlyozta,  hogy önmagában  az  alkalmazási  feltételek  kikötése  emberi   vagy alapvető  jog szerinti megkülönböztetést nem eredményez,  ezért csak  az  önkényesen megállapított, azaz ésszerű indok  nélküli alkalmazási      feltételek     jelentenek     alkotmányellenes megkülönböztetést a tevékenységre egyébként jogosult  személyek között (ABH 2004, 1143, 1148.).  Álláspontom   szerint  a  jogalkotó  által   támasztott   azon feltétel,  hogy  katonai  szolgálati viszony  kizárólag  magyar állampolgárral  létesíthető,  nem  tekinthető   ésszerű   indok nélküli, önkényesen megállapított alkalmazási feltételnek.  A   Hjt.   preambulumának  idézésével  maga  a  határozat   is elismeri,   hogy   a   katonai  szolgálati   viszony   „sajátos közszolgálatnak”  minősül,  amelyben  mindkét   felet   sajátos jogosultságok  illetik  meg és kötelezettségek  terhelik.  Ezen túlmenően   az  Alkotmánybíróság  a  46/1994.   (X.   21.)   AB határozatában  a  szolgálati viszony  tartalmát,  azaz  a  haza katonai   védelmét   nemcsak   közszolgálatnak,   hanem   olyan alkotmányos    értéknek   tekintette,   amely   akár    alapjog korlátozását is megalapozhatja (ABH 1994, 260, 278-279.).  Az   idézett   határozatokból  (az   Alkotmánybíróság   eddigi gyakorlatából)   a   rendelkező  résszel  ellentétes   megoldás következne.  2.  A  határozat kiindulópontja, hogy a szolgálati  viszony  a közhivatal  viseléséhez való jog részének  tekinthető,  azaz  e speciális  viszonyt  „közhivatalnak”  minősíti.  Bár  ezzel  az állítással  nem  feltétlenül  értek  egyet,  azonban   még   ha elfogadható is e kategorizálás, maga a határozat fogalmaz  úgy, hogy  „a  közhivatalok nagy része a hatályos szabályok  szerint csak  magyar állampolgárokkal tölthető be”. Álláspontom szerint a  kizárólag  magyar  állampolgárság mint alkalmazási  feltétel előírása   a  honvédség  —  mint  nemzetbiztonsági  szempontból kiemelten „szenzitív” terület — esetében különösen indokolt.  A   962/B/1992.  AB  határozat  —  ezzel  összhangban  —   úgy fogalmaz, hogy az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján  törvény a   közhivatal   viseléséhez  való  jogot   szabályozhatja,   a közhivatal  betöltését feltételekhez kötheti. A  törvényhozó  a közhivatal-viselés   szabályainak   során    megállapíthat    a köztisztviselővel szemben olyan követelményeket is,  amelyek  a közszolgálat   tisztaságát,   a  közfeladatok   ellátásában   a pártatlan,  részrehajlástól  és  befolyástól  mentes   eljárást biztosítják. (ABH 1995, 627, 629.)  A   haza  (katonai)  védelmének  biztosítása,  —  úgyis   mint alapvető állampolgári kötelezettség teljesítése — olyan katonák állományba  kerülését feltételezi, akiknek hűsége feltétlen  és kötődése kizárólagos a Magyar Köztársasághoz. E nélkül életének kockáztatása  nem  volna elvárható. A jogalkotó  ezért  dönthet úgy,  hogy az alkalmazáshoz szigorúbb követelményeket  támaszt. Míg  a  kizárólag  magyar állampolgársággal  rendelkező  katona esetében  fel  sem merülhet a tevékenységét befolyásoló  idegen állampolgári   kötődés,   addig   a   kettős   (vagy    többes) állampolgársággal  rendelkező katona  esetében  ezt  nem  lehet kizárni. A másik állampolgársági viszony kötelezettségekkel  is terheli  a  katonát,  aki  ezekre  adott  esetben  hivatkozhat, illetve vele szemben a másik állam elvárásokat fogalmazhat meg, feladatai megfelelő ellátásában is akadályozhatja.  A  belátható  életpálya következménye, hogy  a  katona  előbb- utóbb    fontos    és   bizalmas   munkakörbe   kerül,    ezért nemzetbiztonsági  okból  informálódni kell  róla,  ami  nehezen végezhető  el,  ha életének egy részét adott esetben  külföldön töltötte.  Emellett    a   NATO-tagságból   eredő   fokozott   biztonsági követelménynek  történő  megfelelés  is  indokolja  álláspontom szerint a kettős állampolgárok állományba vételének tilalmát.  3.   Nem   értek   egyet   a  határozat   indokolásának   azon kijelentésével,  hogy az egyén állam iránti  politikai-erkölcsi elkötelezettsége olyan beállítottságnak tekinthető, amelyet  az ember személyes tulajdonságai határoznak meg, és hogy e kötődés determináló  tényezői közé nem sorolható az egyén kettős  (vagy többes)  állampolgársága. Véleményem szerint —  utalva  a  fent kifejtettekre   —  a  magyar  állampolgárság   melletti   másik állampolgárság  igenis  befolyásolja  az  egyén  állam   iránti lojalitását, elkötelezettségét és hűségét. Ezt igazolja a  Hjt. 62.  §  (1)  bekezdésének  h) pontja is,  miszerint  a  törvény erejénél  fogva  szűnik meg az állomány tagjának  a  szolgálati viszonya, ha más állam állampolgárságát megszerzi.  Ebben  a  körben  kívánok rámutatni arra is, hogy  álláspontom szerint  nem  tartoznak  homogén csoportba  azok,  akiknek  egy állampolgárságuk van azokkal, akiknek kettő vagy több.  4.   Emellett   utalok  arra,  hogy  maga   a   határozat   is tartalmazza,  hogy  a  jogalkotó előírhat  a  különböző  állami tevékenységek      végzéséhez,     munkakörök      betöltéséhez nemzetbiztonsági   követelményeknek  való  megfelelést,   védve ezáltal  az  államot  olyan — magyar vagy nem  magyar,  esetleg kettős  vagy  többes állampolgárságú — egyének  vagy  csoportok cselekményei ellen, amelyek a demokratikus jogállamot,  illetve társadalmat  vagy azok lényeges értékeit támadják.  Álláspontom szerint  ez  indokolja, hogy a szolgálati viszony létesítésének feltételei meghatározása terén több korlátozás lehetséges,  így a vitatott korlátozás is a megkülönbözetés alkotmányos alapokon nyugvó ésszerű indoka.  5.  Végezetül  azonban  hangsúlyozni kell,  hogy  a  korlátozó szabályozást   követően  a  körülmények  lényeges  megváltozása folytán — a nemzetbiztonsági és azon belül a katonai biztonsági követelmények enyhülésével — a jogalkotó a korlátozást bármikor feloldhatja. Az ehhez szükséges szakmai ismeretekkel, tényekkel és  információkkal  a  módosítást  előterjesztő  Kormány  és  a törvényalkotó Országgyűlés rendelkezik. Budapest, 2009. április 28.                                          Dr. Lenkovics Barnabás                                                   alkotmánybíró Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye  Egyetértek  a Hjt. 41. § (1) bekezdése „kizárólag” szövegrésze alkotmányellenességének megállapításával és  megsemmisítésével, vagyis  azzal, hogy a többes állampolgárságú magyar állampolgár is   létesíthessen  katonai  szolgálati  viszonyt.   Véleményem szerint   azonban  –  a  szoros  és  nyilvánvaló  összefüggésre tekintettel  –  egyidejűleg  a  Hjt.  62.  §  (1)  bekezdés  h) pontjának   alkotmányellenességét   is   meg   kellett    volna állapítani.  Ez  utóbbi  rendelkezés  kimondja:  „[a]   törvény erejénél  fogva  szűnik meg az állomány tagjának  a  szolgálati viszonya:  […]  h)  más  állam  állampolgárságának  megszerzése esetén”.  Az  Alkotmánybíróság  idevonatkozó  gyakorlata  alapján  akkor tekint  el  az  indítványhoz kötöttségtől, ha megállapítható  a támadott  rendelkezés  és  egy másik rendelkezés  között  –  az alkotmányosság  megítélése  szempontjából  releváns  –   szoros tartalmi  összefüggés. [ld. legutóbb összefoglalóan:  103/2008. (VII.  11.)  AB  határozat, ABK 2008.  július-augusztus,  1101, 1102.;  és  az általa felhívott korábbi döntések:  3/1992.  (I. 23.)  AB  határozat, ABH 1992, 329, 330.; 26/1995. (V. 15.)  AB határozat,  ABH 1995, 123, 124.; 2/1998. (II. 4.) AB határozat, ABH  1998,  41, 46.; 16/1998. (V. 8.) AB határozat,  ABH  1998, 140,  153.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 77.; 67/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 971, 978.].  A  jelen  ügyben  az indítványozó kétségkívül csak  a  katonai szolgálati viszony létesítése körében kifogásolta a kizárólagos magyar   állampolgárság  előírását,  de   ugyanezen   körülmény ugyanezen  okból  kifolyólag  releváns  a  szolgálati   viszony megszűnése  körében is. A Magyar Honvédség állományába  tartozó katona  ugyanis  a törvény erejénél fogva kikerül  az  állomány kötelékéből,  ha  szolgálati viszonyának fennállása  alatt  más állam   állampolgárságát  megszerzi.  Éppen  ezért   a   magyar állampolgárság   kizárólagossága  mindkét  esetben   sérti   az Alkotmány   70/A.  §  (1)  bekezdésében  foglalt   állampolgári jogokban való egyenlőség alkotmányos elvét.  Az Alkotmánybíróság többségi döntéséből az következik, hogy  a határozat közzététele után a többes állampolgárságú személy  is jogosult  lesz  katonai szolgálati viszonyt létesíteni,  de  ha ugyanezen  személy egy további állam állampolgárságát bármilyen jogcímen is időközben megszerzi, erre való tekintettel  a  Hjt. hatályban  maradó  62. § (1) bekezdés h)  pontja  alapján  –  a jogviszony  létesítését  alkotmányosan  lehetővé  tevő   magyar állampolgársága ellenére – szolgálati viszonya megszűnik. Budapest, 2009. április 28.                                                Dr. Lévay Miklós                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	52/2009. (IV. 30.)
Date of the decision: .	04/28/2009
.
.