English
	Hungarian

Ügyszám: .	231/E/2001
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 91/2007. (XI. 22.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2007/784 .

A döntés kelte: Budapest, 11/20/2007 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség    megállapítására    irányuló    indítvány tárgyában meghozta a következő                            határozatot:    Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés   az Alkotmány  70/A. § (1) bekezdésében meghatározott, a  hátrányos megkülönböztetés  tilalmát  sértő  mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenességet  idézett  elő  azáltal,  hogy  a  polgári eljárásban nem teremtett lehetőséget a tanú személyi  adatainak zártan  kezelésére, ha a büntetőeljárásban a  tanút  már  ilyen védelemben részesítették, azonban a bíróság a bűncselekménnyel, illetve  a bíróság által elbírált szabálysértéssel okozott  kár megtérítése  iránt  a  büntetőeljárásban érvényesített  polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította.    Az   Országgyűlés  jogalkotói  feladatának  2008.  június  30. napjáig köteles eleget tenni.    Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                 I.    1.  Az  indítványozó a büntetőeljárásról szóló  1973.  évi  I. törvényben (a továbbiakban: 1973. évi Be.), valamint a  polgári perrendtartásról   szóló   1952.   évi   III.   törvényben   (a továbbiakban: Pp.) a tanú helyzetét szabályozó rendelkezésekkel vsszefüggő   mulasztásban   megnyilvánuló   alkotmányellenesség megállapítása  iránt fordult az Alkotmánybírósághoz.  Az  1973. évi  Be.  a  tanú  —  így  a  tanúként kihallgatott  sértett  — védelmében  szabályozta a személyi adatok zártan  kezelését.  A Pp.  szabályai  erre  nem  adnak lehetőséget.  Az  indítványozó hangsúlyozta,  hogy  a büntetőeljárás helyett  a  Pp.  szerinti eljárásban   történő  igényérvényesítés  nem  a   bűncselekmény sértettjének választása, hanem a bíróság döntése  akkor,  ha  a magánfélként  érvényesített  polgári  jogi  igényt  a   büntető bíróság nem bírálja el érdemben, hanem azt egyéb törvényes útra utasítja. Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy  a  Pp.- ből  hiányzik  a  bűncselekménnyel,  illetve  a  bíróság  által elbírált szabálysértéssel okozott kár (a továbbiakban együtt: a bűncselekménnyel   okozott   kár)  megtérítése   iránti   igény érvényesítésénél   a   személyi   adatok   zártan   kezelésével megvalósuló   tanúvédelem  lehetősége,   olyan   törvényalkotói mulasztás,  amely  sérti  az Alkotmány  57.  §  (1)  bekezdését (bíróság  előtti  egyenlőség),  az  59.  §  (1)  bekezdését  (a magántitokhoz  fűződő jog), valamint a 70/A. §-t  (a  hátrányos megkülönböztetés tilalma).    2.  Az  indítvány  benyújtását  követően  hatályba  lépett   a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.), amelynek 605. § (7) bekezdése az 1973. évi Be.-t hatályon kívül helyezte. Az indítványozó erre tekintettel a kérelmet úgy módosította, hogy az Alkotmánybíróság a vizsgálatot — miután  a sérelmezett helyzet nem változott — a Be. és a Pp. tekintetében folytassa le.    3.  Az  Alkotmánybíróság  beszerezte  az  igazságügy-miniszter véleményét.                                 II.    1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:  „57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”  „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”  „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”    2. A Be.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezései:  „51.  § (1) Sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét  a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette.”  „54.  §  (1)  Magánfél  az a sértett, aki a  büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesít.  (2)  A magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt érvényesítheti,   amely   a   vád  tárgyává   tett   cselekmény következtében keletkezett.”  „79.  §  (1)  Tanúként az hallgatható ki, akinek  bizonyítandó tényről tudomása lehet.”  „85.  § (2) A kihallgatás kezdetén meg kell kérdezni a tanútól a   nevét,  a  születési  idejét  és  helyét,  anyja  nevét,  a lakóhelyének és tartózkodási helyének címét, a foglalkozását, a személyazonosító okmány számát, valamint azt, hogy a terhelttel vagy  a  sértettel rokoni viszonyban van-e, vagy hogy az ügyben más  okból érdekelt vagy elfogult-e. Ezekre a kérdésekre a tanú akkor  is  köteles  válaszolni, ha egyébként  a  vallomástételt megtagadhatja.”    „96.  §  (1)  A  tanú, illetőleg az érdekében eljáró  ügyvéd kérelmére  vagy hivatalból elrendelhető, hogy a  tanú  személyi adatait  [85.  § (2) bek.] — a nevén kívül — az  iratok  között elkülönítve,  zártan kezeljék. Kivételesen indokolt  esetben  a tanú   nevének  zárt  kezelése  is  elrendelhető.  Ezekben   az esetekben  a  tanú zártan kezelt adatait csak az ügyben  eljáró bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tekintheti meg.    (2)  Ha a tanú személyi adatainak zárt kezelését rendelték el, ettől kezdve  a)  az  eljárást  folytató bíróság, ügyész, illetőleg  nyomozó hatóság biztosítja, hogy a tanú zártan kezelt adatai az eljárás egyéb adataiból ne váljanak megismerhetővé,  b)  a  bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a  tanú személyazonosságát    az    azonosításra    alkalmas     iratok megtekintésével állapítja meg,  c)  a  személyi adatok zártan kezelésének megszüntetésére csak a tanú beleegyezésével kerülhet sor.    (3)  A  tanú  személyi adatai zárt kezelésének  elrendelésétől kezdve  a  büntetőeljárásban részt  vevőknek  a  tanú  személyi adatait tartalmazó iratról olyan másolat adható, amely  a  tanú személyi adatait nem tartalmazza.”                                III.    Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.    1.  Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a továbbiakban:  Abtv.)  49.  §-ában  meghatározott  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor állapítható meg,  ha  a jogalkotó  a  jogszabályi felhatalmazásból származó  jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességét  idézett elő.  A  jogalkotó  szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét  jogszabályi  felhatalmazás nélkül  is  köteles  eleget tenni,  ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe  tartozó területen  jogszabályi  rendezést igénylő  kérdés  merült  fel, feltéve,   hogy   a   szabályozást  valamely  alkotmányos   jog érvényesülése   vagy   biztosítása  kényszerítően   megköveteli [22/1990.  (X.  16.)  AB  határozat,  ABH  1990,  83,  86.].  A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához két  feltételnek  kell  együttesen megvalósulnia:  a  jogalkotó mulasztásának  és  az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek.    2.  A  büntetőeljárás az állami büntető igény érvényesítésének módja,   tárgya  a  büntetőjogi  felelősség  és  a  büntetőjogi jogkövetkezmények megállapítása. Ugyanakkor a  bűncselekménnyel okozott   kár   mielőbbi  megtérülése,  illetve  a   felesleges párhuzamos bírósági eljárások kiküszöbölése azt indokolja, hogy a  törvényalkotó tegye lehetővé a bűncselekménnyel okozott  kár megtérítése iránti igény (polgári jogi igény) érvényesítését  a büntetőeljárásban is, ún. adhéziós eljárásban. A  polgári  jogi igényt   a   sértett  mint  magánfél,  illetve  —   a   Pp.-ben meghatározott  feltételek esetén — az ügyész is  érvényesítheti [Be. 54. § (4) bekezdés].  A  polgári jogi igényt a bíróságnak lehetőleg érdemben el kell bírálnia.  Amennyiben ez jelentékenyen késleltetné  az  eljárás befejezését, továbbá a vádlott felmentése esetén,  vagy  ha  az indítványnak  a  büntetőeljárásban való érdemi elbírálását  más körülmény kizárja (pl. a terhelt halála, kegyelem), a bíróság a polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasítja [Be.  335.  § (1)  bekezdés]. E döntés ellen nincs helye fellebbezésnek  [Be. 54.  §  (8)  bekezdés].  Ilyen esetben  a  sértett  kártérítési igényét  bírósági úton csak a Pp. szabályai szerinti eljárásban érvényesítheti.  A   tanúvédelem   az  állami  büntető  igény  érvényesítésével összefüggésben kialakított intézmény-rendszer. A Be. 95. §-ának rendelkezése  kötelezi  a büntető ügyekben  eljáró  hatóságokat arra,  hogy  a  tanút  a  törvényben  meghatározottak  szerinti védelemben   részesítsék  életének  és  testi  épségének   vagy személyes szabadságának védelme, valamint annak érdekében, hogy a  tanú a vallomástételi kötelezettségének eleget tegyen  és  a vallomását megfélemlítés nélkül tegye meg.  A  hazai és a nemzetközi bűnözés struktúrájának átalakulása (a terrorizmus, a szervezett, a kábítószerrel összefüggő  bűnözés, az erőszakos bűnözés durvább, veszélyesebb elkövetési módjainak megjelenése  stb.),  valamint  a  bűnözés  elleni  európai   és nemzetközi együttműködésből adódó kötelezettségek a XX.  század utolsó  évtizedében Magyarországon is megalapozták az igényt  a tanú-védelem intézményei iránt.  Az  indítvány tárgya a tanúvédelmi rendszer első  lépcsője:  a tanú  törvényben  meghatározott személyi  adatainak  (születési ideje  és  helye,  anyja  neve,  lakóhelyének  és  tartózkodási helyének címe, a foglalkozása, a személyazonosító okmány száma, kivételesen  a  neve)  zártan kezelése a  büntetőeljárásban  és ennek   a   lehetőségnek  a  hiánya  a  polgári  eljárásban   a bűncselekménnyel   okozott   kár   megtérítése   iránti   igény elbírálásakor. Ennek a védelmi formának az a lényege, hogy  bár a  megjelenési, továbbá vallomástételi kötelezettségének  —  ha nincs  mentessége  —  a  tanú  köteles  eleget  tenni,  azonban személyi  adatait csak a nyomozó hatóság, az ügyész, illetve  a bíróság ismerheti meg. A sajátos irat-kezelési és másolat-adási szabályokkal  biztosított védelem csak a  tanú  beleegyezésével oldható  fel,  ennek  hiányában a  zártan  kezelés  az  eljárás jogerős  befejezése után is értelemszerűen fennmarad  az  adott büntetőeljárás   tekintetében.   Az   adatok   további   zártan kezelésének   kötelezettsége  a   kártérítési   igény   alapján meginduló  polgári  eljárásban a  kifejezett  jogi  szabályozás hiánya   miatt   nem  érvényesül,  és  az  eljárási   garanciák alkotmányos  jelentősége [9/1992. (I. 30.)  AB  határozat,  ABH 1992,  59, 65.] következtében jogértelmezéssel sem terjeszthető ki.  A  tanú  adatainak  zártan  kezelése  lehetővé  teszi  a  tanú érdekeinek  védelmét úgy, hogy nem korlátozza a  terhelt  és  a védő    alapvető    eljárási   jogainak    érvényesülését.    A tanúvédelemnek ez a formája szabályaiban eltér az Emberi  Jogok Európai Bírósága által számos esetben (így pl. Kostovski kontra Hollandia  ügyben 1989. november 20. napján, a  Doorson  kontra Hollandia  ügyben 1996. március 26. napján, a  Krasniki  kontra Cseh Köztársaság ügyben 2006. február 28. napján hozott itélet) vizsgált  anonim  tanú  fogalmától.  Ennek  a  Be.  97.   §-ban meghatározott  „különösen  védett  tanú”  felel  meg.  A   tanú személyi adatainak zártan kezelése esetén a tanú a terhelt és a védő  a  tárgyaláson találkoznak, a terhelt és védője hallja  a tanú vallomását, a tanúnak közvetlenül kérdéseket tehetnek fel, a vallomásra észrevételt tehetnek, csupán a tanú neve, lakcíme, foglalkozása stb. marad számukra ismeretlen. A különösen védett tanú   esetében  kiléte  a  terhelt  és  a  védő  számára   nem azonosítható,   nem  léphetnek  vele  közvetlen   érintkezésbe, kihallgatását  a Be. 213. § (4) bekezdése szerint  a  nyomozási bíró végzi.    3.  Az igazságszolgáltatás alkotmányos feladatának teljesítése [Alkotmány  50. § (1) bekezdés, 51. § (1) bekezdés] egyrészről, illetve   az  élethez,  testi  épséghez,  valamint  a  személyi szabadsághoz  való alapvető jogok tekintetében fennálló  állami intézményvédelmi kötelezettség [Alkotmány 8.  §  (1)  bekezdés, 64/1991.  (XII.  17.)  AB határozat, ABH 1991,  297,  302-303.] másrészről,    alkotmányosan    is    megalapozta,    hogy    a büntetőeljárásban fontos szerepet betöltő tanú jogosult  legyen a saját és/vagy hozzátartozóinak élete, testi épsége, személyes szabadsága  ellen  irányuló támadások vagy fenyegetések  elleni védelemre.  Mivel  a  bizonyítás  a  büntetőeljárás   járulékos kérdéseinek — különösen a polgári jogi igénynek — elbírálásában jelentős  tényekre  is kiterjed [Be. 75.  §  (2)  bekezdés],  a védelmet   megkaphatja  bármelyik  tanú  akár   a   büntetőjogi főkérdések  elbírálásával összefüggő, akár csak a polgári  jogi igény megítélése szempontjából releváns tényről lehet tudomása.  A  tanú,  illetve a sértett ilyen védelemhez való joga azonban nem  alkotmányos  alapjog:  sem közvetlenül  az  élethez  és  a szabadsághoz  való  alapvető jogból, sem közvetetten  az  állam intézményvédelmi   kötelezettségéből,   illetve    a    bíróság igazságszolgáltatási  feladataiból nem vezethető  le  az  állam alkotmányos     kötelezettsége    a    tanúvédelmi     rendszer szabályozására és működtetésére. A védelmi rendszer alkotmányos megalapozottsága  nem  azonos  az  Alkotmányból   kényszerítően következő    jogalkotói   kötelezettséggel.   A   törvényalkotó szabadságában áll, hogy mérlegelve az intézmény szükségességét, továbbá   a   büntető   és   a  polgári   ügyek   elbírálásának sajátosságait,  meghatározza a védelmi rendszer személyi  körét és  feltételeit. Ugyanakkor a szabályok megalkotása  során  nem kerülhet szembe az Alkotmány rendelkezéseivel.    4.  Az  Alkotmánybíróság megállapította: az Alkotmány 70/A.  § (1)  bekezdésében  tilalmazott,  az  „egyéb  helyzet”  szerinti hátrányos  megkülönböztetés  a törvényalkotó  azon  mulasztása, hogy  nem  rendelkezett  azon tanú  személyi  adatainak  zártan kezeléséről,  akinek vallomása szükséges a  bűncselekménnyel  a sértettnek  okozott  kár megtérítése ügyében  hozandó  bírósági döntéshez,  a  büntetőeljárásban  a  tanú  védelmét  az  eljáró hatóságok  indokoltnak tartották, azonban a büntető  bíróság  a magánfél vagy az ügyész által érvényesített polgári jogi igényt egyéb  törvényes  útra utasította, így a sértett  csak  polgári perben remélhet kártérítést.  4.1.  Az  Alkotmánybíróság számos határozatában  értelmezte  a diszkrimináció  tilalmát, amit a jogegyenlőség általános  elvét megfogalmazó    alkotmányi    követelménynek     tekint.     Az Alkotmánybíróság  határozataiban  kifejtette,   hogy   bár   az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést,  a  tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. Abban az esetben, ha  a megkülönböztetés  nem  az  alkotmányos  alapjogok  tekintetében történt,  az  eltérő  szabályozás  alkotmányellenessége   akkor állapítható  meg,  ha  a  jogalkotó önkényesen,  ésszerű  indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.;  61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992,  280,  281- 282.].  A    diszkrimináció   vizsgálatánál   központi   elem    annak megállapítása,  hogy  a  szabályozási  koncepció  szempontjából kiket  kell  egy csoportba tartozónak tekinteni [49/1991.  (IX. 27.)   AB  határozat,  ABH  1991,  246,  249.].  A  jelen   ügy szempontjából   azokra   vonatkozó   szabályozás   képezi    az összehasonlítás alapját, akiket a büntetőeljárásban tanúként  a személyi  adatok  zártan kezelésével védelemben  részesítettek, majd pedig a polgári jogi igény egyéb törvényes útra utasítását követően  a  bűncselekményből eredő  kár  megtérítése  iránt  a büntetőeljárás  terheltje  mint alperes  ellen  indult  polgári eljárásban  is  tanúként  kívánnak  kihallgatni,  azaz  akiknek mindkét  eljárásban  releváns  és  így  bizonyítandó  tényekről van/lehet tudomásuk.    4.2.   A   tanúként   kihallgatandó,   illetve   kihallgatható személyek  köre a két eljárásban azonban nem teljesen egyforma. A   büntetőeljárásban  a  sértettet,  valamint  a  magánfélként fellépő  sértettet is tanúként kell kihallgatni, ha ez  akár  a büntetőjogi  felelősségre  vonás, akár  a  polgári  jogi  igény elbírálása   szempontjából   releváns   tények   bizonyításához szükséges.  A  polgári  eljárásban a  tanú  mindig  a  felektől különböző   személy  [részletesen:  75/1995.  (XII.   21.)   AB határozat,  ABH  1995, 376, 379-380.], így  a  bűncselekménnyel okozott  kár megtérítése iránt felperesként fellépő  sértett  a polgári eljárásban nem lehet tanú. A bűncselekmény sértettjének eljárási  helyzete tehát nem összehasonlítható  a  két  eljárás bizonyítási  rendszerében,  így a  sértett  tekintetében  —  az indítvány  keretei  között  — nem lehet  szó  a  diszkrimináció tilalmát sértő jogalkotói mulasztásról.  A  homogén csoportba tartozó tanúk eljárási pozíciója  azonban összevethető és lényegét tekintve azonos. A tanúvallomás mind a büntetőeljárásban,  mind  a  polgári  eljárásban  fontos,   sok esetben pótolhatatlan bizonyítási eszköz, a tanú vallomástételi kötelezettsége   igazságszolgáltatási   érdek.   „A   bíróságok alkotmányos      jogvédelmi     funkciójának      gyakorlásához elengedhetetlen  a tanúzásra képes és alkalmas személyeknek  az igazságszolgáltatásban   való  közreműködése,   adott   esetben alkotmányos  alapjogaiknak a korlátozása árán is” – állapította meg  az  Alkotmánybíróság a 75/1995. (XII. 21.) AB határozatban (ABH   1995,   376,   384.).   A  tanúskodás   kikényszeríthető kötelezettséget  jelent  mindenki  számára,   aki   az   ország területén  tartózkodik; mindkét eljárásban a tanú helyzetét  az eljárási   jog   által   szankcionálható  és   kikényszeríthető kötelezettségek túlsúlya jellemzi (Be. 93. §, 106. §, Pp.  185. §).  Ezen  túlmenően  a  tanút mindkét  eljárásban  terheli  az igazmondás kötelezettsége, mind a büntetőeljárásban, mind pedig a   polgári  eljárásban  elkövetett  hamis  tanúzás  büntetendő magatartás  (a  Büntető Törvénykönyvről  szóló  1978.  évi  IV. törvény 238. §).  Az  Alkotmánybíróság  a kártalanítási, illetve  visszatérítési igény  (Be.  580-581.  §, 585. §) érvényesítésének  a  büntető, illetve  a  polgári  bíróság előtti eljárási  rendjét  vizsgáló 23/1995.  (IV. 5.) AB határozatban megállapította:  „Az  azonos jellegű  polgári jogi igények érvényesítési rendje között  való különbségtétel, amely a büntetőeljárási törvényben szabályozott egyes  polgári  jogi  igények érvényesítésénél  pusztán  a  Be. eltérő  eljárási rendjéből adódóan lényeges eljárási  garanciák mellőzéséhez    vezet,    az    Alkotmánynak    az     önkényes megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ába ütközik.” (ABH  1995,  115, 120.)    4.3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben úgy értékelte, hogy  a törvényalkotó    nem   mérlegelte   hasonló   figyelemmel    és körültekintéssel  a  büntetőeljárásban  —  személyi   adatainak zártan  kezelésével  —  védelmet élvező  tanú  érdekeit  akkor, amikor  a  büntető bíróság döntése következtében  a  sértett  a bűncselekménnyel  okozott kár megtérítése  iránti  igényét  már csak   a   polgári  bíróság  előtt  érvényesítheti.   Mivel   a törvényalkotó lehetőséget teremtett egyrészt a bűncselekményből eredő  kár  érvényesítésére  a  büntetőeljárásban,  másrészt  a büntetőeljárásban   tanúként   szereplő   személyek   személyes adatainak   védelmére,  ennek  a  védelemnek  a  megvonása   az ugyanazon   jogalapból  származó  követelés   polgári   perbeli érvényesítése  során továbbra is tanúként közreműködni  köteles személyektől,   olyan  megkülönböztetés,   amelynek   nincs   a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű oka, azaz önkényes,  így sérti a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmát.  Erre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság a  mindkét  eljárásban tanúként  közreműködésre  köteles  személyek  életének,   testi épségének,   és  szabadságának  védelmét  szolgáló  jogszabályi lehetőségek indokolatlan eltérése miatt — az indítvány  keretei között  —  a  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet megállapította, és az Abtv. 49. § (1) bekezdésének megfelelően, határidő   tűzésével   felhívta  a   törvényhozót   jogalkotási kötelezettségének teljesítésére.    5.    Az    indítványozó    a    mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapítását  az  Alkotmány  57.  §  (1) bekezdésére, valamint az 59. § (1) bekezdésére hivatkozással is kérte.  Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint,  ha  az adott  rendelkezés alkotmányellenességét az Alkotmány  valamely rendelkezése  alapján már megállapította, akkor az indítványban felhívott  további alkotmányi rendelkezésekkel való  ellentétet már  nem vizsgálja [legutóbb összefoglalva: 55/2007. (IX.  26.) AB  határozat, ABK 2007. szeptember, 820, 824.]. Ez a gyakorlat megfelelően     irányadó    a    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatakor is.    Az   Alkotmánybíróság  a  határozatnak  a  Magyar   Közlönyben történő     közzétételét    a    mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                         Dr. Balogh Elemér          Dr. Bragyova András         alkotmánybíró                    alkotmánybíró                                         Dr. Holló András               Dr. Kiss László         alkotmánybíró                    alkotmánybíró                                         Dr. Kovács Péter          Dr. Kukorelli István         alkotmánybíró                    alkotmánybíró                                         Dr. Lenkovics Barnabás        Dr. Lévay Miklós         alkotmánybíró             előadó alkotmánybíró                                         Dr. Paczolay Péter        Dr. Trócsányi László         alkotmánybíró                    alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Witness protection and secret handling of personal data during criminal proceedings
Number of the Decision: .	91/2007. (XI. 22.)
Date of the decision: .	11/20/2007
Summary: If individuals who received witness protection (and secret handling of their data) during criminal proceedings are then deprived of such protection when called as witnesses in civil proceedings arising from damages for a criminal act, this violates the prohibition against discrimination.
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2007-3-007
.