English
Hungarian
Ügyszám:
.
1354/A/2007
Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 96/2008. (VII. 3.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2008/816
.
A döntés kelte: Budapest, 06/30/2008
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek  az  Országgyűlés
      által   elfogadott,   de   még   ki   nem   hirdetett   törvény
      alkotmányellenessége előzetes vizsgálatára irányuló  indítványa
      tárgyában  — dr. Kiss László, dr. Kovács Péter és dr. Trócsányi
      László  alkotmánybírók  párhuzamos  indokolásával  —meghozta  a
      következő

                               határozatot:

      Az  Alkotmánybíróság  megállapítja: a  Polgári  Törvénykönyvről
      szóló   1959.   évi   IV.  törvény  módosításáról   szóló,   az
      Országgyűlés által 2007. október 29. napján elfogadott  törvény
      alkotmányellenes.

      Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatot  a  Magyar  Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        Az  Országgyűlés  2007. október 29-i ülésnapján  fogadta  el  a
        Polgári  Törvénykönyvről  szóló  1959.  évi  IV.  törvényt   (a
        továbbiakban:   Ptk.)   módosító   törvényt   (T/3719.    számú
        törvényjavaslat, a továbbiakban: Ptkmód.). A köztársasági elnök
        a   kihirdetésre  megküldött  törvény  kapcsán  alkotmányossági
        aggályokat   fogalmazott  meg,  ezért  előzetes   normakontroll
        céljából megküldte azt az Alkotmánybíróságnak.

        Az elnöki indítvány indokolása értelmében az elfogadott törvény
        aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz  fűződő
        alapjogot.   A   személyhez  fűződő  jogok   csak   személyeket
        illethetnek meg. Míg általános és nevesített személyhez  fűződő
        jogai, alkotmányjogi értelemben emberi méltósághoz fűződő  joga
        természetes  személynek lehet, addig a  jogi  személyeket  csak
        azok a személyiségi jogok illethetik, amelyek jellegüknél fogva
        nem  kötődnek  kizárólagosan természetes személyekhez.  Polgári
        jogi  jogalanyisággal nem rendelkező személyösszesség  esetében
        is  csupán  a  személyösszességet alkotó egyes ember  méltósága
        szenvedhet  sérelmet.  A jogsértés lényegét  tevő,  közösségnek
        címzett  sértés  „átsugárzik” a közösséghez tartozó  személyre,
        amely a fellépés lehetőségét biztosítja az egyén számára. Ezért
        az a személy (természetes vagy kereshetőségi joggal felruházott
        civil szervezet), aki a jogsértés esetén pert indít, a módosító
        törvény  értelmében nem a közösség, hanem az  egyén  megsértett
        joga miatt kér bírósági jogorvoslatot.

        Az    elnöki   indítvány   utal   arra,   hogy   a   közösségek
        becsületvédelme   megvalósulhat  közérdekű,   avagy   személyes
        védelemmel.   A   jogvédelem   mindkét   esetben    a    szabad
        véleménynyilvánítás jogának korlátozását eredményezi,  amelynek
        alkotmányossági megítélése azonban azonos.

        A  Ptkmód.  megdönthetetlen vélelmet állít  fel  arra,  hogy  a
        közösségnek   célzott   sértés  a  közösség   tagjának   alanyi
        jogsérelmét  eredményezi. A jogalkotó tehát közérdekű  védelmet
        kíván biztosítani a személyes jogvédelemre jellemző alacsonyabb
        védelmi küszöb biztosításával és annak eszközeivel.

        Az    elnöki   indítvány   e   megállapításokat   követően   az
        alapjogsérelmet  abban  jelöli meg,  hogy  a  Ptkmód.  szerinti
        megdönthetetlen  vélelem eredményeként  bármely,  nyilvános  és
        súlyosan   sértő  magatartás,  amely  a  Ptkmód.  által   nyílt
        taxációval megjelölt lényeges, a társadalmon belül kisebbségben
        lévő személyiségvonással rendelkező közösséghez tartozó egyénre
        átsugárzik,  alkalmas lehet a véleménynyilvánítás szabadságának
        korlátozására. A módosító törvény tehát nincs tekintettel sem a
        csoport  és  tagjai  közötti  viszony  intenzitására,   sem   a
        csoportként      értékelt     közösség      nagyságára,      és
        körülhatárolhatatlanságára.   Így   a    véleménynyilvánítással
        összefüggésben  a  jogalkotó  akkor  is  megállapítja,  hogy  a
        közösségnek    célzott   sértés   egyéni   alanyi   jogsértéssé
        transzformálódik, amikor pedig a közösség és az  egyén  közötti
        kapcsolat  intenzitása  kérdéses, vagy a  közösség  társadalmon
        belüli  elkülöníthetősége,  nagysága  nem  egyértelmű.   Ez   a
        véleménynyilvánítás   szabadságának  aránytalan   korlátozására
        vezet.

        Az  elnöki indítvány értelmében egy közösség társadalmon belüli
        kisebbségi   léte   nem  alapozza  meg   a   Ptkmód.   szerinti
        privilegizált helyzetét. Ezen állapot ugyanis nem jellemzi  sem
        a  közösség  és  az  egyén közötti kapcsolatot,  de  nem  teszi
        egyértelművé a személyiséget meghatározó tulajdonság fennálltát
        és  az  „átsugárzáshoz” szükséges intenzitást sem. Az indítvány
        értelmében   a  módosító  törvény  rendelkezései  a  megsértett
        közösség számbeli kisebbségéhez kötik az egyéni jogérvényesítés
        lehetőségét. Ezért abban az esetben, amikor a jogvédelemre okot
        adó  személyiségtulajdonságok a társadalom többségét jellemzik,
        úgy  pusztán  a  számbeli többség az, ami  kizárja  a  fellépés
        lehetőségét.  Ez  pedig  az Alkotmány  70/A.  §-ának  sérelmére
        vezet.

        A  köztársasági elnök által kifejtett álláspont  értelmében  az
        aránytalanság  tetten érhető abban is, hogy a közösség  bármely
        tagja,    valamint   jogvédő   szervezetek   is   jogvédelemért
        folyamodhatnak  ugyanazon jogsértés kapcsán, a  párhuzamosságok
        kizárása   nélkül.  A  párhuzamosan  indított  perek   esetében
        kényszerű alperesi fellépés pedig aránytalanná teszi a vélemény
        kinyilvánításával   kapcsolatos  helytállási   kötelezettséget,
        különösen  a  többszörös kártérítési kötelezettség lehetőségére
        tekintettel.

        Végül   a   köztársasági   elnök  indítványában   alkotmányosan
        aggályosnak  ítéli  a  közérdekű  keresetindítás  lehetőségének
        biztosítását,  vagyis  azt,  hogy a személyhez  fűződő  jogként
        megjelenített   „közméltóság”  megsértése   miatt   emberi   és
        állampolgári  jogokat  védő szervezetek  is  perindítási  jogot
        kapnak.  Az elnöki indítvány értelmezésében ez sérti az  emberi
        méltósághoz  fűződő  jog  részeként  értelmezett  önrendelkezés
        jogát.  Mivel  a jogalkotó ebben az esetben a közösség  védelme
        érdekében  engedi  a jogvédő szervezetek fellépését,  az  ilyen
        közvetett  és  általános  jogvédelem csak  szűkebb  lehetőséget
        adhat  a  véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozására.  A
        módosító     törvény    azonban    a    jogvédő     szervezetek
        igényérvényesítési    lehetőségét    a    jogaikban     sértett
        magánszemélyekhez hasonló körben szabta meg. A szabályozás ezen
        módja    tehát   szintén   a   véleménynyilvánítás   aránytalan
        korlátozására vezet.

                                      II.

        Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
        „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”

        „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek
        veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
        amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

        „61.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a
        szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy  a  közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”

        „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
        tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
        állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
        faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
        nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
        egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

        A Ptkmód. rendelkezései:
        „1.  § A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény  a
        következő új 76/A. §-sal egészül ki:

        76/A.  § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen
        az   a   nyilvános,  súlyosan  sértő  magatartás,  amely   faji
        hovatartozásra,   nemzeti  vagy  etnikai  kisebbségekhez   való
        tartozásra,  vallási vagy világnézeti meggyőződésre,  szexuális
        irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más  lényegi
        vonására  irányul,  és  személyek  e  vonással  rendelkező,   a
        társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik.
        (2)   A   jogsértő  nem  hivatkozhat  arra,  hogy   sérelmezett
        magatartása  nem közvetlenül és felismerhetően az (1)  bekezdés
        szerinti  sérelem  alapján igényt érvényesítő  fél  vagy  felek
        ellen irányult.
        (3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények érvényesítésére az a
        közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy
        alapítvány   is   jogosult,  amelynek  célja   az   emberi   és
        állampolgári  jogok  védelme. A 84. § (1)  bekezdés  e)  pontja
        szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség
        érdekében  és  az e célra létrehozott valamely  közhasznú  vagy
        kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik.
        (4)  Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott igények érvényesítése
        iránt  a jogsértést követő 90 napon belül indítható kereset.  E
        határidő jogvesztő."

                                     III.

        Az     Alkotmánybíróság    mindenekelőtt     áttekintette     a
        véleménynyilvánítás  szabadságának  korlátozásával  kapcsolatos
        eddigi gyakorlatát.

        1.  A  Ptkmód.  törvényi  indokolása szerinti  célja  az,  hogy
        védelmet  biztosítson bizonyos társadalmon belüli közösségekhez
        tartozó    egyének   számára   az   adott   közösséget    sértő
        megnyilvánulásokkal  szembeni  fellépésre.  E  megnyilvánulások
        totalitárius  ideológiák  elemeit  idézik,  mivel   egy   adott
        közösség  és  az  ahhoz  tartozó egyének  ellen  irányulnak,  a
        közösség  és az ahhoz tartozó személyek identitását  alapvetően
        meghatározó tulajdonság becsmérelésével arra törekednek, hogy e
        közösséget  és  az  ahhoz tartozó személyeket  negatív  színben
        tüntessék  fel  a  társadalom előtt. Ezzel pedig  tudatosan  és
        folyamatosan  megkérdőjelezzék ahhoz való  jogukat,  hogy  őket
        egyenlő   méltóságúnak  tekintsék,  és   ekként   kezeljék.   A
        tendenciózus  magatartásokból  összeálló  folyamat  szélsőséges
        körülmények     között     az     adott     közösség     teljes
        kiszolgáltatottságához  vezethet.  Az  ilyen   megnyilvánulások
        elleni    védekezés    a   társadalom   közügye.    Az    ilyen
        megnyilvánulások ugyanis ellentétesek a demokratikus jogállamok
        értékrendjével.
        A Ptkmód. szabályozása révén két, a demokratikus társadalmakban
        alapértéknek tekintett jog: a véleménynyilvánítás szabadsága és
        a  személyiségi jogok egymáshoz való viszonyának a megítélése a
        kérdés.
        Az  Alkotmány 61. § (1) bekezdésében szabályozott  vélemény  és
        véleménynyilvánítás  szabadsága  az  alapjogok  hierarchiájában
        kommunikációs  „anyajogként” kiemelkedő  helyet  foglal  el.  A
        véleménynyilvánítás a személyiség szabad kiteljesedésének egyik
        garanciája,  ugyanakkor  a társadalom demokratikus  működésének
        alapja.   Minden  vélemény  a  szubjektum  tükre,  amely   csak
        napvilágra  kerülve válhat megítélhetővé, és  a  közgondolkodás
        meghatározójává, vagy káros hatásai miatt elutasítottá.
        „Ahol   sokféle  véleménnyel  találkozhatnak  az   emberek,   a
        közvélemény toleráns lesz” – állította az Alkotmánybíróság 1992-
        ben,  és  a  demokratikus  politikai  kultúra  vártnál  lassúbb
        kialakulása miatt nincs ok ezt az optimizmust feladni [30/1992.
        (V.  26.)  ABH  1992,  167,  180.  a  továbbiakban:  Abh1.].  A
        társadalom     toleranciája     visszahat     bármiféle     jog
        gyakorolhatóságára.   Szabad   és   működő   társadalomban    a
        szélsőséges,  kirekesztő  vélemény  hangoztatása  a  társadalom
        alapjait  és működőképességét nem veszélyezteti, ezzel  szemben
        elutasításra  vezet,  így a kirekesztő  szélsőséges  nézeteinek
        hangoztatásával magát szorítja perifériára.
        A  Ptkmód.  törvényi  indokolása  szerinti  célja  a  „közösség
        méltósága”  jogi védelmének megteremtése a polgári jog  keretei
        között.  Mivel  a  jogalkotói szándék  eredményeként  kialakult
        szabályozás  alapvetően  érinti  a  szabad  véleménynyilvánítás
        jogát,  ezért annak alkotmányossága az Alkotmánybíróság  eddigi
        gyakorlatában        kialakított        szükségesség-arányosság
        kritériumrendszerében  vizsgálandó. Az  Alkotmánybíróság  által
        alapjog-korlátozás  esetén  következetesen  alkalmazott   teszt
        értelmében  „[a]z állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának
        eszközéhez,  ha  másik alapvető jog és szabadság  védelme  vagy
        érvényesülése,  illetve  egyéb alkotmányos  érték  védelme  más
        módon    nem    érhető    el.    Az   alapjog    korlátozásának
        alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy  a  másik
        alapjog  vagy  szabadság  védelme vagy  egyéb  alkotmányos  cél
        érdekében  történik,  hanem  szükséges,  hogy  megfeleljen   az
        arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és
        az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő
        arányban  legyen  egymással. A törvényhozó a  korlátozás  során
        köteles  az  adott  cél elérésére alkalmas  legenyhébb  eszközt
        alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása,  ha
        az  kényszerítő  ok  nélkül, önkényesen  történik,  vagy  ha  a
        korlátozás  súlya  az elérni kívánt célhoz képest  aránytalan.”
        [Abh1. ABH 1992, 167, 171.] Az alapjog korlátozása tehát  abban
        az   esetben  felel  meg  az  alkotmányosság  követelményeinek,
        amennyiben  az  szükséges, arányos, és a  legitim  cél  elérése
        érdekében a legenyhébb eszköz.

        2.   A   Ptkmód.   céljából   fakadóan  a   véleményszabadságot
        korlátozza.  Szükséges ezért kiemelni azokat az  alapvetéseket,
        amelyek  az  Alkotmánybíróság  gyakorlatából  egyértelműen   és
        következetesen kitűnnek a szólásszabadság vizsgálatakor:
        Az     Alkotmánybíróság    konzekvens     abban,     hogy     a
        véleménynyilvánítás   szabadsága  a   kommunikációs   alapjogok
        anyajoga,  amely részben a társadalom demokratikus  működésének
        garanciája,  részben pedig az egyéni önkifejezés, a személyiség
        kiteljesítésének egyik alapvető eszköze. [18/2004. (V. 25.) ABH
        2004, 3003, 3005., a továbbiakban: Abh2.] A véleménynyilvánítás
        szabadságának  ezért  kitüntetett  szerepe  van  az   alapjogok
        között,   ami   meglehetősen  szűkíti  a  törvényi   korlátozás
        lehetőségeit.  A  véleménynyilvánítás szabadságának  „valójában
        igen   kevés  joggal  szemben  kell  csak  engednie,   azaz   a
        véleménynyilvánítás    szabadságát    korlátozó     törvényeket
        megszorítóan kell értelmezni.” [Abh1, ABH 1992, 167, 178.]
        További,  az  Alkotmánybíróság eddig gyakorlatából  levezethető
        általános  érvényű  mérce,  hogy a véleménynek  tartalom  alapú
        korlátja  nincs.  Az  Alkotmány a  véleményt  annak  érték-  és
        igazságtartalmára tekintet nélkül részesíti védelemben, mivel a
        véleménynek szorosabb a kapcsolata az azt kinyilvánító  személy
        szubjektumával,     mint     annak    valóságtartalmával.     A
        véleménynyilvánítás   szabadsága   esetében   tehát   maga    a
        véleménynyilvánítás ténye védett [Abh1, ABH 1992,  167,  179.],
        korlátja  pedig  csak  külső, azaz más alap,  vagy  alanyi  jog
        tiszteletben tartása, vagy egyéb alkotmányos cél lehet.
        Általános  érvényű megállapítás továbbá az is,  hogy  a  szabad
        véleménynyilvánítás  korlátozhatóságának mércéje  a  megsértett
        alapjog  (alkotmányos cél) konkrét jellege: minél konkrétabb  a
        szabályozással védett jogi tárgy, annál szabadabb  a  jogalkotó
        az alapjog korlátozhatósága tekintetében. Másképpen fogalmazva:
        minél  távolabbi  és  absztraktabb az  összefüggés  a  vélemény
        kinyilvánítása és annak sérelemben megnyilvánuló  eredménye  (a
        megsértett   vagy  érintett  alanyi  jog,  vagy   alkotmányosan
        értékelhető  cél)  között,  a  véleménynyilvánítás  joga  annál
        kevésbé  korlátozható.  Az Abh1. megfogalmazása  szerint:  „[a]
        vélemény    szabadságával   szemben   mérlegelendő    korlátozó
        törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog
        érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen  jogokat
        csakis  mögöttesen,  valamely intézmény közvetítésével  véd,  s
        legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában  a  tárgya
        (pl. a köznyugalom)”. [ABH 1992, 167, 178.]
        A  továbbiakban az Alkotmánybíróság azt tekintette át,  hogy  a
        fenti  elvi  megállapítások szem előtt tartásával  a  különböző
        jogágak   esetében   mikor,  és  milyen   helyzetben   minősült
        alkotmányosnak    a    szabad    véleménynyilvánítás    jogának
        korlátozása.

        2.1.  Az  Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú határozataiban  a
        közrendet,   közelebbről  a  köznyugalmat   olyan   fontos   és
        alkotmányosan   értékelhető   célnak   tekintette,   amely    a
        kommunikációs  anyajog  korlátozását  szükségessé   teheti.   A
        Büntető Törvénykönyvről szóló — többször módosított — 1978. évi
        IV.  törvény  (a  továbbiakban: Btk.) 269. §-ában  szabályozott
        közösségi   elleni  izgatás  tényállásának  és   módosításainak
        többszöri  vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság  egyértelművé
        tette,   hogy  a  közrend-köznyugalom  az  arányosság   és   az
        alkotmányos    büntetőjog   alapelveinek   megtartása    esetén
        szükségessé   és   indokolttá  teheti   a   véleménynyilvánítás
        korlátozását.  [Abh1,  ABH  1992, 167;  12/1999.  (V.  21.)  AB
        határozat, ABH 1999, 106, 110-111.; Abh2. ABH 2004. 303,  309.]
        E   határozatai  értelmében  ugyanakkor  önmagában  a  közrend-
        köznyugalom,   mint  védendő  értékek,  alanyi  jogok   konkrét
        sérelme,  illetve annak közvetlen veszélye nélkül olyan  elvont
        fogalmaknak minősülnek, amelyek büntetőjogi védelme a vélemény-
        és szólásszabadság aránytalan korlátozására vezet.
        Az  Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB  határozatában  —  a
        közügyekkel    és    közhatalmat   gyakorlók    tevékenységével
        kapcsolatos  véleménynyilvánítás  tágabb  határainak  meghúzása
        mellett  —  arra  a következtetésre jutott, hogy  a  büntetőjog
        eszközével  védett  becsület  „az értékítéletben  megnyilvánuló
        véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet (ABH  1994,
        219, 230.).

        2.2.  A  rádiózásról  és televíziózásról  szóló  1996.  évi  I.
        törvény (a továbbiakban: Médiatv.) 3. § (2) és (3) bekezdése  —
        a  véleménynyilvánítás jogára, illetve sajtószabadsághoz fűződő
        jogra  visszavezethető  —  szerkesztői  szabadság  korlátjaként
        jelöli  meg  azt  a  magatartást, amely alkalmas  a  nevesített
        társadalmi  csoportokkal  szembeni  gyűlöletkeltésre,   illetve
        amely   közösségek  megsértésére,  kirekesztésére  irányul.   A
        jogszerű  magatartás kikényszerítésére közigazgatási jogviszony
        keretei   között,  közhatalmat  gyakorló  közigazgatási   szerv
        hivatalból,  illetve  a  jogaiban sérelmet  szenvedett  személy
        panaszára induló eljárása során kerül sor.
        Az   Alkotmánybíróság  46/2007.  (VI.  27.)  AB  határozatában,
        valamint   1006/B/2001.  AB  határozatában  is   vizsgálta   és
        alkotmányosnak  ítélte a Médiatv. 3. § (2) és (3)  bekezdésében
        foglalt  korlátozást.  A 46/2007. (VI.  27.)  AB  határozatában
        megállapította,  hogy  „a  műsorszolgáltatónak,   mint   minden
        jogalanynak  tiszteletben kell tartania az alkotmányos  rendet,
        (...).(…) A Médiatv. 3. § (2) bekezdésére tekintettel a 112.  §
        (1)   bekezdése   alapján  alkalmazott  joghátrányoknak   ilyen
        különleges   esetben  fontos  szerepe  lehet   az   alkotmányos
        alapstruktúrát tiszteletben nem tartó műsorszolgáltatók  elleni
        fellépés  során”.  (ABH 2007, 592, 608.) Mindkét  határozatában
        hangsúlyozta  az  Alkotmánybíróság azt, hogy  a  közhatalomként
        fellépő    hatóság    nem    egyedi    jogvédelmet    lát    el
        kontrollhatáskörének gyakorlásakor, azaz eljárása nem érinti  a
        személyhez   fűződő   jogaikban   a   műsorszolgáltatás   révén
        megsértett  személyek jogérvényesítését. A hatóság  „az  emberi
        jogokban  megjelenő  alapvető  értékek”  tiszteletben  tartását
        kényszeríti  ki,  illetve „az alkotmányos rend  alapját  alkotó
        egyenlő    méltóságot   semmibe   vevő   ideológiát    hirdető”
        műsorszolgáltatóval szemben lép fel eljárása során.
           A   1006/B/2001.  szám  alatti  határozatában  az   alapjogi
        viszonyítás    tesztjét    alkalmazva    az    Alkotmánybíróság
        megállapította,  hogy  a  szerkesztői  szabadság  Médiatv.-beli
        korlátozása   az   Abh.1.-ben  megjelölt   okokra   tekintettel
        szükséges,  a  közigazgatási szankció  pedig  —  a  büntetőjogi
        szankciórendszerhez képest — arányos. [ABH  2007,  1366,  1373-
        1376.]

          2.3. Az Alkotmánybíróság a polgári jogi jogviszonyok keretein
        belül is értelmezte a véleményszabadság alapjogának terjedelmét
        a   Ptk.   sajtó-helyreigazításra  vonatkozó   rendelkezéseinek
        módosítása   kapcsán.   A  személyhez   fűződő   jogok   között
        szabályozott,  sajtó útján elkövetett jogsértések  esetében  az
        Alkotmánybíróság a sajtót megillető vélemény- és sajtószabadság
        korlátozhatóságát a jogsérelmet szenvedett személy  személyesen
        érvényesített  becsületvédelemére  vezette  vissza.   [57/2001.
        (XII. 5.) ABH 2001, 484, 495.]

          A  véleménynyilvánítással megvalósított jogsértések esetén  a
        magatartás  tanúsításának körülményeihez  igazodóan  a  védelem
        többféle  lehet, a jogrend — jogági megkötés nélkül —  lehetővé
        teszi    úgy   a   közhatalmi   fellépést,   mint   az   egyéni
        jogérvényesítést.   A   véleménynyilvánítás    révén    okozott
        jogsértésekkel  szemben  tehát sem a társadalom,  sem  pedig  a
        sértett személy nem eszköztelen.
          Az  Alkotmánybíróság gyakorlata következetes  abban,  hogy  a
        véleményszabadság  korlátozhatóságát  és   annak   mértékét   a
        jogsértő  magatartás  és az okozott alanyi  jogsérelem  közötti
        viszony  intenzitása  határozza  meg.  aAlanyi  jogban  okozott
        sérelem   a   kommunikációs  anyajog   súlyosabb   korlátozását
        indokolja, ugyanakkor az alanyi jog közvetett sérelme, avagy ha
        a megsértett védett jogi tárgy nem hozható összefüggésbe alanyi
        jog  sérelmével, a véleménynyilvánítás szabadsága kevéssé  vagy
        egyáltalán nem korlátozható.

          3.  Mivel  a  vizsgált  új  tényállás  létrehozásának  indoka
        bizonyos  közösségekhez tartozók emberi méltóságának, általános
        személyiségi    jogának    védelme,    ezért    szükséges    az
        Alkotmánybíróság  emberi méltósághoz fűződő joggal  kapcsolatos
        gyakorlatának     összefoglaló    jellegű    áttekintése.     A
        véleménynyilvánítás szabadsága sem korlátozhatatlan jog,  és  a
        gyűlöletbeszéd   esetében  különösen  felmerül   a   korlátozás
        jogossága. A korlátozás egyik lehetséges indoka a közrend és  a
        köznyugalom   védelme.  Ez  a  fajta  korlátozás  alkotmányosan
        kevéssé  igazolható.  Sokkal  súlyosabban  esik  latba,  ha   a
        gyűlöletbeszéd a személyiségi jogokat sérti, az ilyen beszédnek
        meghatározható áldozatai vannak, és a korlátozást az  áldozatok
        szemszögéből is meg kell ítélni. (Abh.1. ABH 1992, 167, 178.)
          Az  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdése értelmében  „[a]  Magyar
        Köztársaságban  minden  embernek  veleszületett  joga  van   az
        élethez  és  az emberi méltósághoz, amelytől senkit  nem  lehet
        önkényesen   megfosztani”.   Az  Alkotmánybíróság   az   emberi
        méltóságot  az  általános személyiség joggal  azonosította,  az
        élethez  való  joggal egységben oszthatatlannak  [23/1990.  (X.
        31.) AB határozat, ABH 1991, 88, 93.] és az emberi léttel eleve
        együtt    járó   minőségként   korlátozhatatlannak   tekintette
        [64/1991.  (XII.  17.) AB határozat ABH 1991,  301,  309.].  Az
        Alkotmány  54. § (1) bekezdésében garantált emberi  méltósághoz
        fűződő   jog   tehát   nem   a  személy  szubjektumától   függő
        méltóságérzethez kapcsolódik, hanem azt jelenti, hogy a jog  az
        életet az emberi minőséggel együtt ismeri el, és kapcsol  ahhoz
        elidegeníthetetlen jogokat.
           Ezért   az   embertől  elválaszthatatlan  méltóság   jogilag
        megragadható  azon attribútumai, amelyeket az  Alkotmánybíróság
        az   emberi   méltósághoz   fűződő  jogból,   mint   anyajogból
        alapjogként   bontott  ki  (önrendelkezési   jog,   személyiség
        kiteljesítése,  személyiség integritásához való jog,  általános
        cselekvési szabadság), szintén csak az emberhez kapcsolhatóak.
         Mindebből az következik, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány
        és   a   Ptk.  alapján  az  általános  személyiségi  jog  egyik
        megfogalmazásaként    megjelenő    emberi    méltóság     jogát
        szükségképpen  köti a természetes személyhez,  mert  fogalmilag
        kizárt,   hogy  e  jogot  személyek,  avagy  személyösszességek
        jogaként értelmezze.
          Az Alkotmánybíróság III. 2. pontban ismertetett gyakorlatából
        egyértelmű,   hogy  az  emberi  méltóság  jogából   levezethető
        becsülethez,   jóhírnévhez  fűződő  joggal   szemben   bizonyos
        esetekben a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának is meg
        kell hajolnia. A véleménynyilvánítással becsületében megsértett
        személy   —   a  cselekmény  egyéb  körülményeitől  függően   —
        büntetőjogi, közigazgatási, avagy polgári jogi úton és az adott
        jogág  szerinti  szankció  alkalmazásával  elégtételt  vehet  a
        jogsértőn.
         Mindazonáltal az Alkotmánybíróság nem zárta ki az egyénnek egy
        bizonyos  közösséghez  fűződő  viszonyára  tekintettel   viselt
        „méltósága”  védelmének jogi lehetőségét.  Az  Abh1.-ben  utalt
        arra,  hogy  „(…) a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási
        szabadság  alkotmányos korlátja lehet”. [Abh1. ABH  1992,  167,
        187.]
        A fentiekben kifejtettek szerint tehát a „közösségek méltósága”
        önálló  alapjogként nem értelmezhető. A természetes  személynek
        az  Alkotmány  54.  §  (1) bekezdése alapján elidegeníthetetlen
        joga,  hogy másokkal egyenlő méltóságúként kezeljék,  és  ez  a
        joga a jogrend által is védelemben részesüljön. Egy közösséghez
        tartozás az ember személyiségének meghatározó jelentőségű eleme
        lehet.   Ha   a   véleménynyilvánítás   a   közösség   egészére
        vonatkoztatott,  a  közösség  tagjainak  megkérdőjelezhetetlen,
        lényeges tulajdonságával áll összefüggésben, és akár a közösség
        létét  is  megkérdőjelezően szélsőséges,  akkor  a  közösséghez
        tartozó  személy  joggal várhatja a jogrend  által  biztosított
        védelmet.   Ez  a  véleménynyilvánítás  szükséges  korlátozását
        jelentheti,  amely  azonban csak akkor alkotmányos,  amennyiben
        arányos az elérni kívánt céllal.

        4.  A  Ptkmód. alkotmányossági vizsgálata szükségessé  teszi  a
        személyhez  fűződő  jogok  védelmére  vonatkozó  polgári   jogi
        szabályozás  jellegzetességeinek  bemutatását,  valamint  ezzel
        összefüggésben   a   Ptkmód.   tartalmának   vizsgálatát.    Az
        Alkotmánybíróság  annyiban  tartotta  szükségesnek  a   Ptkmód.
        polgári  jogi  alapú  dogmatikai elemzését,  amennyiben  az  az
        elnöki indítványban foglaltak elbírálásához szükséges.
          Az  Alkotmánybíróság  38/1993.  (VI.  11.)  AB  határozatában
        kiemelte,  hogy  „[a]  »jogot«  végül  is  a  bíróságok   saját
        értelmezésük szerint állapítják meg.” [ABH 1993. 256, 262.].  A
        „jog”  eszerint  az,  amit  a bírói gyakorlat  a  jogszabályból
        egyedi  jogviták  sokaságának rendezésén keresztül,  lehetséges
        egyéb  tartalmak  mellett,  értelmezés  útján  a  jogszabályból
        kibont.  Az Alkotmánybíróság hatásköre arra terjed ki,  hogy  a
        bírói  értelmezés  megmarad-e az Alkotmány keretei  között.  Az
        Alkotmánybíróság  a  továbbiakban a bírói  jogalkalmazás  által
        kialakított  azon környezetet vizsgálja, amelyben  az  előzetes
        normakontroll tárgyát képező rendelkezések hatályosulnának.

          4.1.  A  Ptk.  vizsgált módosításával  a  személyhez  fűződő,
        eddigiekben   nevesített  jogok  mellett  egy  új,   védelemben
        részesített  jog  jön  létre. A jogalkotó célja  a  személyiség
        lényegi  vonásához  tartozó,  meghatározó  tulajdonság  alapján
        elkülönült egyes csoportok tagjai emberi méltóságának  védelme.
        A    jogalkotó   részben   megjelöli   azokat   a   meghatározó
        tulajdonságokat,  amelyeket csoportképzőként  elfogad,  részben
        azonban    a   jogalkalmazásra   bízza   további   csoportképző
        tulajdonságok   el-,  illetve  felismerését.  A   jogsértés   e
        tulajdonság  becsmérlésében jelenik meg, amely közelebbről  nem
        meghatározott     magatartás     útján,     bármely      „sértő
        megnyilvánulással” megvalósítható.
         A módosítás lényeges vonása, hogy a jogalkotó szándéka szerint
        nem  a  személyösszességet  ismeri  el  sértettként,  azaz  nem
        „kollektív jogot” alkot, hanem a magát a közösséghez tartozónak
        valló  egyén számára kívánja megteremteni a védelem lehetőségét
        arra  az  esetre,  ha a közösséget sérelem éri.  A  Ptkmód.-hoz
        fűzött   törvényi   indokolás  értelmében,   mivel   az   egyén
        közösséghez tartozása egyéni döntésen alapul, és a jogsértéssel
        okozott,  közösséget ért sérelem ilyen esetben „átsugárzik”  az
        egyénre,  így  mindez  együtt  kellően  megalapozza  az  egyéni
        fellépés lehetőségét.
          A  megalkotott tényállás további, döntő eleme az  a  törvényi
        vélelem,  amely kétségbe vonhatatlanná kívánja tenni a jogsértő
        és  a jogsértéssel szemben fellépő, magát sértettként megjelölő
        személy  között a jog által létrehozott kapcsolatot. A  polgári
        jogi felelősség meghatározó elemét jelentő kimentés lehetőségét
        a Ptkmód. azzal zárja ki, hogy a jogsértő nem hivatkozhat arra,
        hogy  a magát sértettként megjelölő személy és a kinyilvánított
        vélemény között nincs közvetlen kapcsolat.
           Végül   a   jogalkotó  a  jogsértéssel  szembeni  jogvédelem
        lehetőségét  nemcsak a személyösszességhez tartozóként  fellépő
        egyének, hanem olyan társadalmi szervezetek előtt is megnyitja,
        amelyek   céljaik   szerint   nem  alanyi-,   hanem   közérdekű
        alapjogvédelmi  tevékenységet látnak el. A  Ptkmód.  a  jogvédő
        szervezetek   esetében  csupán  a  sikeres   fellépés   kapcsán
        alkalmazható szankció tekintetében tartalmaz korlátozást.

          4.2. A több évtizedes bírói gyakorlat szerint a polgári  jogi
        személyiségvédelemmel   kapcsolatos  jogviszonyok   a   polgári
        (vagyoni)  viszonyok sajátosságaival mutatnak  hasonlóságot.  E
        szerint   a   polgári   jogi   személyiségvédelem   az   egyéni
        jogérvényesítés  lehetőségét nyújtja az  egyenrangú  jogalanyok
        között létrejött jogviszonyokban. A polgári jog területén a jog
        szerepe   elsődlegesen   rendező,   helyreállító,   érdek-   és
        értékkiegyenlítő  jellegű,  ami  azt  jelenti,   hogy   a   jog
        elsődleges  szerepe a megsértett jog reparációja, a keletkezett
        kár    kiegyenlítése,   avagy   a   sérelem   előtti    állapot
        visszaállítása. Ezért szemben a büntetőjoggal, és közigazgatási
        joggal, amelyek a közhatalom eszközével és szankciórendszerével
        kívánják  a személyek magatartását befolyásolni, a polgári  jog
        középpontjában   az   egyenrangú   személyek   kiegyensúlyozott
        viszonyában keletkezett sérelmek orvoslása áll.
          A  Ptk. 75. § (1) bekezdése értelmében „[a] személyhez fűződő
        jogokat  mindenki  köteles  tiszteletben  tartani.  E  jogok  a
        törvény védelme alatt állnak.” A magánjog tehát a személyiséget
        a   maga  egészében,  egységesen  és  oszthatatlanul  részesíti
        védelemben  még  akkor  is, amikor a  személyiségi  jogok  Ptk.
        szerinti    különös    tényállásai    a    személyiség    egyes
        attribútumainak, az általános személyiségi jogból a  jog  által
        megragadható,   és   a   külvilág  számára   észlelhető   egyes
        jogosítványokat külön is védett jogként nevesítik. Mindamellett
        a  személyiség  belső világa, a külvilág számára rejtve  maradó
        tulajdonságok a jog számára nem elérhetőek.
          A  védelem mindenkivel szemben fennáll, a személyiségi joggal
        kapcsolatos  jogviszonyok abszolút szerkezetűek. A személyiségi
        joggal  rendelkező konkrét személy áll tehát szemben a meg  nem
        határozható   kötelezetti  sokasággal,  azaz   mindenkivel.   A
        jogosult   személy   bárkivel  szemben,   aki   jogalanyisággal
        rendelkezik,  követelheti  jogainak  tiszteletben  tartását   —
        amennyiben  azt szükségesnek ítéli. Jogainak védelme  érdekében
        fellépése személyes, egyéni megfontoláson alapuló döntés.
          Ezek  azok a polgári jogi alapvetések, amelyek mentén a bírói
        gyakorlat  a  Ptk.  IV. Cím, VII. fejezet,  „személyhez  fűződő
        jogok”  alá  tartozó  rendelkezéseket értelmezi.  A  Legfelsőbb
        Bíróság  Polgári Kollégiumának — sajtó-helyreigazítási  ügyekre
        nézve  meghozott,  de  személyhez fűződő  jogokkal  kapcsolatos
        jogvitákban   is  alkalmazott  —  12.  számú   és   13.   számú
        állásfoglalásai   és   az   azon   alapuló   ítéleti   döntések
        egyértelművé  teszik, hogy a Ptk. 76. §-ában foglalt  személyes
        jogok  megsértése  nem a személy szubjektív  „érzete”  alapján,
        hanem  akkor következik be, amikor annak a külvilág számára  is
        kézzel fogható jelei vannak: a jogsértő magatartás és a személy
        személyhez  fűződő jogainak megsértése között közvetlen,  és  a
        külvilág  számára is egyértelmű a kapcsolat. A bírói  gyakorlat
        mindezt  a  „személyes érintettség” követelményével  fogalmazza
        meg.  Ezen  túlmenő, de ezzel összefüggő az a Ptk.  85.  §  (1)
        bekezdése szerinti szabály, amely a jogaiban megsértett személy
        személyes  jogérvényesítésének lehetőségét  biztosítja.  Nem  a
        személyes jogérvényesítési kötelezettség tehát az, ami  kizárja
        a   személy   „kereshetőségi  jogát”  a  közösség  méltóságának
        megsértése  esetén, hanem az a tény, hogy a  jog  csak  konkrét
        személlyel  összefüggésben, a külvilág  számára  is  egyértelmű
        esetben  tudja értelmezni a személyiségi jogot, és a  Ptk.  75.
        valamint 76. §-a ezt a szükségszerűséget deklarálja.
         A jogalkotó a fenti jellegzetességekkel bíró jogi keretek közé
        kívánja  terelni az általa meghatározott tulajdonságok  alapján
        közösségnek    tekintett   személyösszességek   védelmét,    az
        összehasonlítható jogrendszerű és történelmű  európai  országok
        gyakorlatától eltérően, az egyéni jogvédelem eszközét  rendelné
        a   közösségek  védelmére.  Az  1990-es  évtized  első  felében
        kialakított   szabályozások   szerint   azokban   az    európai
        országokban,  ahol a becsületvédelem kiterjed egyes  közösségek
        kollektív   védelmére  is,  a  jogalkotó  az  esetek   túlnyomó
        többségében  a  büntetőhatalom eszközét alkalmazta.  A  polgári
        jogi  szabályozás háttérként, és a bűncselekmény  elkövetésének
        megállapítása    esetére,   kártérítési    szankciórendszerének
        alkalmazásával jutott szerephez.

                                      IV.

         1. Az elnöki indítvány a szabad véleménynyilvánítás aránytalan
        korlátozásának ítéli a Ptkmód. rendelkezéseit. Ebben  a  körben
        indítványát  azzal indokolja, hogy a jogsértés megállapítására,
        a  törvényi  vélelemmel támogatott „átsugárzásra” lényegében  a
        csoport   és   az   egyén   közötti  kapcsolat   intenzitásától
        függetlenül, meglehetősen tág keretek között, és akkor kerülhet
        sor,   amennyiben   az   adott   közösség   kisebbségben   van.
        Aránytalanságra vezet továbbá az is az indítvány szerint,  hogy
        a   közösség  bármely  tagja,  de  társadalmi  szervezetek   is
        felléphetnek a közösséget sértő véleménynyilvánítással szemben.

          1.1.  Az  elvégzendő alkotmányossági vizsgálat  szempontjából
        döntő    jelentőségű,   hogy   a   megválasztott   identitásnak
        bizonytalanok  a  határai.  Sokféle  identitás   létezhet,   az
        identitás   a  külvilág  számára  érzékelhető  megnyilvánulásai
        változóak,   ugyanúgy,   ahogy   a   jog   által   megragadható
        vonatkozásai  is bizonytalanok. Az ember bármely identitásjegye
        (politikai,   kulturális,   szexuális,   etnikai,   történelmi,
        földrajzi,   stb.)  olyan  életesemények  sorozatán   keresztül
        formálódik,  amelyeket  csak részben, bizonyos  határok  között
        irányít  az  egyén,  ugyanakkor az így  szerzett  tapasztalatok
        szükségszerűen   épülnek   be  az  ember   személyiségébe.   Az
        vnrendelkezés  joga  tehát nem az életesemények  választásában,
        hanem  abban áll, hogy ezt a személy fel- és elismeri, valamint
        kifelé  vállalja  vagy  képviseli. A  külvilág  és  a  jog  nem
        minősítheti   az   egyén   megvallott   identitását,   és   nem
        kényszerítheti  az  attól  való  elhatárolódásra,  illetve  más
        identitás megvallására.
         Az Alkotmánybíróság gyakorlatában eddig a vallási meggyőződést
        és  a kisebbséghez tartozást nevesítette a személyiség lényeges
        vonását   meghatározó   tulajdonságként.  Az   Alkotmánybíróság
        4/1993.  (II.  12.) AB határozatában a lelkiismereti  szabadság
        jogát a személyiség integritásához való jogként értelmezte,  és
        megállapította,  hogy  „[a]  lelkiismereti   szabadság   és   a
        vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy  a
        lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül, adott esetben a vallás
        az  emberi  minőség  része, szabadságuk  a  személyiség  szabad
        kibontakozásához  való  jog  érvényesülésének  feltétele”  [ABH
        1993,  48,  51.].  „A  vallás  (…)  a  hívő  számára  a  teljes
        személyiséget   és   az   élet  minden  területét   érinti   és
        meghatározza” [ABH 1993, 48, 65.].
          A  22/1997.  (IV.  25.) AB határozatában, ugyancsak  az  élet
        minden   területét,   a  személyiség  teljességét   meghatározó
        tulajdonságként  értelmezte az Alkotmánybíróság  a  nemzeti  és
        etnikai kisebbséghez tartozás helyzetét [ABH 1997. 107,  116.].
        Ezt  az  álláspontot erősítette meg a kisebbségi önkormányzatok
        megválasztásával   kapcsolatos   45/2005.   (XII.    14.)    AB
        határozatában is [ABH 2005, 569.].
          Ezen  esetekben  a  vallási és a nemzeti, etnikai  közösségek
        számára  elismert kollektív jog(ok), a közösségkénti elismerést
        jelenti(k).  A közösséghez tartozó egyén számára  e  helyzetből
        fakadó   alanyi   jogok   érvényesítése   ugyanakkor   nem    a
        társadalommal    szembeni   fellépést,   hanem    a    közösség
        megalapozott,     és     alkotmányosan     indokolt     pozitív
        megkülönböztetését   jelentette,  amellyel   az   állam   aktív
        magatartása, intézményvédelmi kötelezettsége párosult.
          A  Ptk.  módosított 76/A. § (1) bekezdésében olyan személyhez
        fűződő  alanyi  jogokat sorol fel, melyeknek  alanya  kizárólag
        természetes  személy  lehet. Ugyanakkor a bekezdés  szövegezése
        nem  az  egyes emberre utalással, hanem „személyek  e  vonással
        rendelkező,  a  társadalmon  belül  kisebbségben  lévő   körére
        vonatkozik”   kitétellel  zárul.  A  vizsgált   rendelkezés   a
        felsorolt   alanyi  jogok  tartalmának,  a  jogsértés   folytán
        keletkező   igények   érvényesítéséről  való   döntés   jogának
        megfogalmazása miatt „alanytalanná” válik. A Ptkmód. értelmében
        így a becsmérlő magatartás közösségekkel összefüggésben valósul
        meg,  amely  közösségek  a törvényben taxatív  módon  megjelölt
        tulajdonságok alapján létrejött, jogalanyiságukat tekintve  nem
        értelmezhető, tagjaik és összetételük szempontjából jogilag nem
        körülhatárolható   személyösszességeknek   minősülnek.    Ezért
        önálló,   „megsérthető”   jogokkal   sem   rendelkezhetnek.   A
        felsorolás   részben   normatív   erővel   deklarál    bizonyos
        „megsérthető”  csoportképző  tulajdonságokat,  részben  viszont
        megadja  a  lehetőséget továbbiak jogértelmezés  útján  történő
        elismerésére. Mivel az identitás vállalása és megvallása egyéni
        döntés  kérdése, ezért a csoporthoz tartozást a közösség  tagja
        kétségbe vonhatatlan nyilatkozatával „igazolja”.
          A  Ptkmód.  1. § (1) bekezdése esetében a közösség tagjakénti
        fellépés „másokkal”, azaz mindenkivel szembeni jogérvényesítést
        biztosít,  „mások”  véleményszabadságának korlátozása  árán.  A
        jogérvényesítés   az  identitás  megvallásán,   a   közösséghez
        tartozás  kinyilvánításán, azaz az egyén  önrendelkezési  jogán
        nyugszik, amellyel szemben egy kritériumot támaszthat a jog, és
        az   a   jóhiszeműség.  Egyéb  igazolási  kötelezettség,  külső
        kontroll,  a  megvallott identitással, az  egyén  és  az  adott
        közösség  közötti kapcsolattal és annak intenzitásával szembeni
        kétség   vagy   ellenőrzés  értelmezhetetlen.   Tekintettel   a
        személyiséget     meghatározó,     csoportképzésre     alkalmas
        tulajdonságok sokaságára, valamint a közösséghez tartozó  egyén
        önrendelkezésén    alapuló   fellépésének    lehetőségére,    a
        szabályozás    ezen    módja   a   szabad   véleménynyilvánítás
        korlátozásának  lehetőségét  nem a  minimumra  szorítja,  hanem
        éppen ellenkezőleg, gyakorlatilag parttalanná teszi.

          1.2.  A  Ptkmód.  1. § (2) bekezdésében felállított  törvényi
        vélelem   megbontva  a  polgári  jogviszony   4.   2.   pontban
        hivatkozott  abszolút szerkezetét, a védelem középpontjába  nem
        közvetlenül  az  egyén  személyiségi  jogát  állítja,  hanem  a
        személyösszességet  összetartó azon  tulajdonságot,  amelyet  a
        jogalkotó  a  személyiség  részeként  feltételezve  kivetít   a
        konkrét  személy személyiségére. A jogalkotó — a  polgári  jogi
        dogmatikai  követelményekre való tekintettel,  mégis  közvetett
        módon  —  így konstruálja meg a polgári jogi értelemben védendő
        személyiségi  jogot. A kivetítés révén — csupán  áttételesen  —
        éri   el,  hogy  bár  a  sérelmezett  magatartás  címzettje   a
        személyösszesség,  a jogérvényesítésre mégis  konkrét  személy,
        személyek   válnak   jogosítottá.  A  sérelmezett   magatartást
        tanúsító pedig a megdönthetetlen törvényi vélelemre tekintettel
        nem vonhatja kétségbe e kapcsolatot. A jogsértéssel keletkezett
        felelősség  alól  tehát csak a becsületvédelemnek,  illetve  az
        emberi  méltóság védelmének a bírói gyakorlat által  kimunkált,
        általános szabályai alapján mentesülhet. A kivetítés,  avagy  a
        törvényi  indokolásban  alkalmazott „átsugárzás”  technikájának
        Ptkmód.-beli  alkalmazása miatt egyértelmű, hogy a jogsértéssel
        nem   konkrét  személy  alanyi  joga  sérül,  hiszen  erre   az
        eredményre  megdönthetetlen törvényi vélelem útján, áttételesen
        lehet  csupán eljutni. A védelem tárgya a közösséghez  tartozók
        kollektív méltóságának jog által létrehozott elvont fogalma.
          Ahogy  arra  az  Alkotmánybíróság a III.  4.  2.  pont  alatt
        részletesen  kitért, a Ptk. a személyhez fűződő  jogok  védelme
        kapcsán   az   alanyi   jogaiban  sértett  személyt   részesíti
        védelemben  személyes jogérvényesítés esetén.  Nem  tekintve  a
        közhatalmat     gyakorlók     tevékenységével     kapcsolatosan
        megfogalmazott  nyilvános  értékítéleteket,  véleményalkotással
        még  ebben  az  esetben is csak akkor valósul meg a  jogsértés,
        amennyiben az indokolatlanul bántó, vagy megalázó értékítéletet
        tartalmaz (BH 2006. 397.; EBH 2006. 1397.)
         A vizsgált törvényi rendelkezés esetében a jogérvényesítésre a
        magát  a  közösséghez tartozónak tekintő bármely tag  jogosult,
        tekintet  nélkül  a  közösség  más  tagjainak  fellépésére.   A
        párhuzamos  igényérvényesítés lehetőségét, illetve  az  egymást
        követő   perek  láncolatát  a  Ptkmód.  nem  zárja  ki,   ezzel
        megteremti  annak  a  lehetőségét,  hogy  a  Ptkmód.-ba  ütköző
        magatartásért  többszörösen  kell  a  jogsértőnek  felelősségét
        vállalnia,  adott  esetben anyagilag is helytállnia.  Ugyanazon
        jogsértő  magatartás  tehát  annyiszor  kerül  értékelésre,  és
        szankcionálásra,   ahány  személy  a  közösség   becsmérlésében
        megnyilvánuló  véleménynyilvánítást — a kivetítés lehetőségével
        ilve — sérelmesnek ítéli.
           A   Ptkmód.   1.   §  (3)  bekezdése  ugyanakkor   a   sértő
        megnyilvánulással  szembeni fellépésre  jogosítja  a  közhasznú
        vagy   kiemelkedően  közhasznú  társadalmi   szervezetet   vagy
        alapítványt  is. A jogalkotó a párhuzamos vagy  egymást  követő
        igényérvényesítést   a   közösség   tagjai   és   a   közérdekű
        igényérvényesítés viszonylatában sem zárja ki. A módosítás ezen
        iránya   az   alanyi  jogvédelmen  és  az  absztrahált   emberi
        személyiség  védelmén  túl,  az emberi  és  állampolgári  jogok
        szinte végtelen körére utal.
          A törvényi indokolás értelmében a közérdekű igényérvényesítés
        lehetősége   a  fogyasztóvédelmi,  illetve  a  környezetvédelmi
        szabályozás   által  megteremtett  precedenseken   alapul.   Az
        indokolásban    hivatkozott    —    de    további,    közérdekű
        keresetindításra  lehetőséget biztosító — szabályozások  minden
        esetben  olyan  közérdeket ismernek el a  társadalmi  szervezet
        önként  vállalt és alapszabályában megjelölt céljaiban, amelyek
        alanyi   jogok   érvényesítése  révén  nem,  vagy   nem   kellő
        hatékonysággal  valósíthatóak meg. A  személyhez  fűződő  jogok
        esetében  a  jogviszony  sajátossága  éppen  olyan  alanyi  jog
        érvényesítése,   amely  a  személyesen  elszenvedett   sérelmen
        alapul, ezért volt arra szükség, hogy a közösséget ért sérelmet
        a   jogalkotó   alanyi  joggá  transzformálja.   A   fellépésre
        jogosított  egyének  tehát  nem a közösségnek  biztosított  jog
        védelmében,   hanem   sajátjukká  tett,   megsértett   jogaikat
        érvényesítik.  Ebben  az összefüggésben a társadalmi  szervezet
        közérdekű  jogérvényesítése részben  értelmezhetetlen,  részben
        pedig   a   társadalmi  szervezetek  számára   biztosított,   a
        fentiekhez  hasonlóan  korlátlan  igényérvényesítési  lehetőség
        miatt alkotmányellenes. A jogalkotó által választott megoldás a
        jogbiztonság  követelményével  összeegyeztethetetlen,  mert   a
        Ptkmód.-nak  az  emberi és állampolgári jogok,  az  alkotmányos
        alapjogok  és  a  személyhez fűződő alanyi jogok  tisztázatlan,
        együttes  alkalmazása  mind alanyi,  mind  tartalmi  értelemben
        parttalanná teszi a jogvédelmet.
          Az  1.1.  valamint  az  1.2. pontokban  kifejtettekből  az  a
        következtetés  vonható  le,  hogy a  jog  által  meghatározott,
        absztrakt  védett  jogi  tárgy  megsértéséért  fennálló   olyan
        felelősség,  amely  —  a  Ptk. 84.  §-a  szerinti  —  szankciók
        párhuzamos,   avagy   ismételt   alkalmazására   vezethet,    a
        véleménynyilvánítás   szabadságának   aránytalan   korlátozását
        jelenti.  A  szabályozás  ezen  módja  azonban  ellentétes   az
        alapjogi  teszt  azon jogalkotó elé állított  kötelezettségével
        is,  amely  szerint a jogalkotó köteles a cél elérése érdekében
        szükséges   legenyhébb  eszközt  alkalmazni.  A  polgári   jogi
        szankció  a  jogrend felelősségi rendjében  ugyan  nem  minősül
        „ultima  ratiónak”,  mégis  a több peres  eljárásban  elfoglalt
        kényszerű    alperesi    pozíció,   a    jogsértés    többszöri
        megállapíthatósága,  és  többszörös  nyilvános   elégtételadási
        kötelezettség,    illetve   a   bírói    mérlegeléstől    függő
        (kártérítési, nem vagyoni) anyagi jellegű szankció önmagában is
        meghaladja   a  „legenyhébb  eszköz”  alkalmazására   vonatkozó
        jogalkotói kötelezettséget, következésképpen sérti az Alkotmány
        8.   §   (2)   bekezdését,  valamint  61.  §  (1)  bekezdésében
        foglaltakat.

          A  Ptkmód.  a  kifejtettek értelmében  a  személyiségi  jogok
        védelme   körében  egyidejűleg  nyitja  meg  a  jogérvényesítés
        lehetőségét  az egyéni, a csoport és az össztársadalmi  érdekek
        érvényesítése előtt, ezzel lényegében sajátos „actio popularis”-
        t  hozva  létre.  Rámutat  az  Alkotmánybíróság  arra,  hogy  a
        szükségtelen, parttalan és az alapjog gyakorlását  aránytalanul
        korlátozó   actio   popularis   annak   a   jogintézménynek   a
        deformálódásához,    átértelmezéséhez    vezethet,     amelynek
        létrehozása,  működtetése egyébként az  állam  intézményvédelmi
        kötelezettségének körébe tartozik.

          2.  A Ptkmód. 1. § (1) bekezdése a személyiségvédelem alapját
        képező  közösséget — a közösség tagjai személyiségének  részévé
        tett  tulajdonság mellett — a társadalmon belüli  kisebbségként
        jellemzi. Ebből következőleg a szabályozás nem csupán az  adott
        közösségek   méltóságának  védelmét,   hanem   ezen   belül   a
        kisebbségben  lévő  közösségek  méltóságának  védelmét  kívánja
        megvalósítani.
          Az  Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatot  követ  az  alanyi
        jogok    esetében    alkalmazott    pozitív    megkülönböztetés
        alkotmányossági  mércéjével kapcsolatban.  „A  megkülönböztetés
        tilalma  arra  vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként,
        egyenlő  méltóságú személyként kell kezelnie,  azaz  az  emberi
        méltóság  jogán  nem  eshet  csorba,  azonos  tisztelettel   és
        körültekintéssel,   az   egyéni   szempontok   azonos   mértékű
        figyelembevételével  kell  a  jogosultságok   és   kedvezmények
        elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.)  AB
        határozat,   ABH   1990,  46,  48.]  Alanyi  jogok   esetén   a
        megkülönböztetés tilalmába ütközik az a szabályozás,  amely  az
        adott   szabályozási  koncepción  belül  a  homogén   csoportba
        tartozókra  vonatkozóan  —  a tárgyilagos  mérlegelés  szerinti
        ésszerű  indok  nélkül, azaz önkényesen —  eltérő  szabályozást
        tartalmaz.  [elsőként:  61/1992. (XI. 20.)  AB  határozat,  ABH
        1992,  280,  281.] Az ilyen szabályozás végső fokon  az  emberi
        méltóság  alapjogát  sérti, mert ilyen  esetben  a  törvényhozó
        bizonyosan   nem  kezelte  az  érintetteket  azonos   méltóságú
        személyként,  s  nem értékelte mindegyikük szempontjait  azonos
        körültekintéssel,  figyelemmel  és  méltányossággal.  Az  ilyen
        szabályozás    a    „pozitív    diszkrimináción    belül     is
        alkotmányellenes” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat,  ABH  1994,
        197, 200.].
          A  jelen  esetben a szabályozással létrehozott új, nevesített
        személyiségi jog alapját az képezi, hogy elismerhetőek olyan, a
        személyiségbe    beépült    tulajdonságok,    amelyek    egyben
        közösségteremtő funkcióval is rendelkeznek. Nincs a tárgyilagos
        mérlegelés  szerint ésszerű indoka annak, hogy  a  csoportképző
        tulajdonságok   csak  kisebbségként  létező  személyösszességet
        jellemezhetnek.  A  védelem  jogi  eszköze   azonban   csak   a
        kisebbségben  lévő  közösségek tagjait  illeti  meg.  Abban  az
        esetben,  amikor  a  védelem tárgya olyan  közösséget  jellemző
        tulajdonság,   amely   a   társadalom  egészéhez   viszonyított
        többséget jellemzi, a magukat a közösséghez tartozónak  tekintő
        személyek, lényegében számbeli többségükre tekintettel  védelem
        nélkül  maradnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabályozás  nem
        kezeli az érintetteket azonos méltóságú személyként, ugyanakkor
        az  eltérő  kezelésnek nincs a tárgyilagos mérlegelés  szerinti
        ésszerű indoka.
          Az  Alkotmánybíróság ezért megállapította,  hogy  a  vizsgált
        rendelkezés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.

         3. Az elnöki indítvány értelmében az emberi méltósághoz fűződő
        alapjogból  kibontott perbeli önrendelkezés  elvébe  ütközik  a
        Ptkmód.  1.  §  (3)  bekezdése, amely az  1.  §  (1)  bekezdése
        szerinti jogsértés esetére perindítási jogot biztosít közhasznú
        vagy   kiemelkedően   közhasznú   társadalmi   szervezet   vagy
        alapítvány részére.
         A Ptkmód. törvényi indokolása értelmében az 1. § (3) bekezdése
        közérdekű  keresetindítási jogot biztosít a jogvédő  társadalmi
        szervezetek számára, amelynek szükségességét az indokolja, hogy
        a   sértetti  kör  egy  közösség,  illetve  közvetve  az  egész
        társadalom.   A  jogalkotó  ezt  a  keresetindítási   jogot   a
        fogyasztóvédelmi  és  a  környezetvédelmi  jogban  szabályozott
        közérdekű keresetindítási joggal állította párhuzamba.
         Az Alkotmánybíróság 1146/B/2005. AB határozatában vizsgálta és
        alkotmányosnak   ítélte   a  környezet   védelmének   általános
        szabályairól  szóló  1995. évi LIII. törvény  (a  továbbiakban:
        Ktv.)  98.  §  (1) bekezdésében, illetve 99. § (1) bekezdés  b)
        pontjában foglalt szabályozást. Megállapította, hogy Ktv. 99. §
        (1)   bekezdésében   a   környezetvédelmi  érdekek   védelmének
        képviseletére   létrehozott  egyesületek  és   más,   politikai
        pártnak,  érdekképviseletnek nem minősülő társadalmi  szervezet
        számára biztosított perindítási jog nem az Alkotmány 57. §  (1)
        bekezdésén alapuló jogosultság, mivel e szervezetek nem  egyéni
        jogsérelmek   orvoslására  jogosultak.  A   perindítás   indoka
        esetükben  „a  köz érdekében történő fellépés, egy  alkotmányos
        cél  és érték”, a környezethez való alapjog védelme [ABH  2006,
        1849,  1851.]. Az Alkotmány 18. §-ának értelmezése  kapcsán  az
        Alkotmánybíróság   már   korábban  megállapította,   hogy   „az
        egészséges  környezethez való jog (…) elsősorban önállósult  és
        önmagában  vett  intézményvédelem, azaz olyan sajátos  alapjog,
        amelynek  az  objektív,  intézményvédelmi  oldala  túlnyomó  és
        meghatározó.”  A  környezetvédelmi vonatkozású  alanyi  jogokat
        elsődlegesen   eljárási   jellegűnek   minősítette,   amelyeket
        hatósági eljárásokban gyakorolhatnak a jogosultak [28/1994. (V.
        20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138-139.]
           A  fogyasztóvédelemről  szóló  1997.  évi  CLV.  törvény  (a
        továbbiakban:  Fgytv.)  39. §-a is a  fogyasztók  széles  körét
        érintő,  vagy  jelentős  nagyságú  hátrányt  okozó  tevékenység
        esetén  a  jogsértővel szembeni fellépés jogát, tehát  eljárási
        jogot   biztosít  a  fogyasztói  érdekek  képviseletét   ellátó
        társadalmi  szervezet  (vagy  a  fogyasztóvédelmi  hatóság,  az
        ügyész,   valamint   konkrétan  meghatározott   szolgáltatással
        kapcsolatban   a   Pénzügyi  Szervezetek  Állami   Felügyelete)
        részére.  A peres eljárás megindításának joga akkor is fennáll,
        ha  a károsult fogyasztók személye nem állapítható meg, illetve
        független     a     kárt    szenvedett    fogyasztók     alanyi
        jogérvényesítésétől.  A  társadalmi  szervezet  tehát   nem   a
        fogyasztó  alanyi  jogait  védi, hanem közérdekből,  jellegétől
        függő alkotmányos cél vagy érték érvényre juttatásáért lép fel.
           A   személyhez  fűződő  jogok  érvényesítésére  —  e   jogok
        sajátosságai  folytán  — csak személyesen  van  mód.  Éppen  az
        indokolta  a közösséghez tartozás „méltóságának” egyéni  alanyi
        joggá  transzformálását, hogy a polgári jogi  viszonyok  között
        személyhez  fűződő  jogként  érvényesíthetővé  váljon.  Így   a
        személyhez  fűződő jogok érvényesítése az egyén  autonómiájának
        körébe  tartozó kérdés. A társadalmi szervezet tehát az  egyéni
        jogsérelem  alapján  nem érvényesítheti a megsértett  közösség,
        illetve  közvetetten  az  egész  társadalom  jogait,  hiszen  a
        megsértett,  személyhez kötött jog csak a  közösséghez  tartozó
        személyeket illeti meg. A személyhez fűződő jog érvényesítésére
        a  személynek van csupán alanyi joga, aki eldöntheti, hogy jogi
        úton  kíván  érvényt szerezni annak, avagy  nem,  és  ha  igen,
        milyen   igényt   érvényesít.  Abban  az  esetben,   amikor   a
        szabályozás  az alanyi jog jogosultjának döntésétől függetlenül
        jogosít  fel  társadalmi szervezetet jogérvényesítésre,  az  az
        egyéni autonómia szükségtelen és aránytalan korlátozására vezet
        [1/1994.  (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35-36.;  20/1997.
        (III. 9.) AB határozat, ABH 1997, 85, 90-91.].
         A kifejtettek értelmében a Ptkmód. 1. § (3) bekezdése sérti az
        Alkotmány 54. § (1) bekezdését, valamint az Alkotmány 8. §  (2)
        bekezdésében foglaltakat is.

            A   Ptkmód.   alkotmányossági   vizsgálata   kapcsán   tett
        megállapításokkal   az   Alkotmánybíróság   nem   a   különböző
        közösségekhez   tartozók   védelmének   szükségességét    vonja
        kétségbe,  csupán az arányosságával kapcsolatban megfogalmazott
        elnöki   indítvány   megalapozottságát   állapította   meg.   A
        szabályozás ezen módja, a kivetített tulajdonságok sokasága, az
        „átsugárzás” technikájának parttalan alkalmazása,  valamint  az
        egyén  és  a közösség között e tulajdonságon alapuló  kapcsolat
        intenzitásának    törvényi   vélelme   nem    állja    ki    az
        Alkotmánybíróság  eddigiekben alkalmazott  alapjogi  tesztjének
        próbáját.
          Az  Alkotmánybíróság  e  határozatát  az  alkotmányellenesség
        megállapítására tekintettel tette közzé a Magyar Közlönyben.
                                 Dr. Bihari Mihály
                            Az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró

                    Dr. Holló András           Dr. Kiss László
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró

                    Dr. Kovács Péter      Dr. Kukorelli István
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró

                    Dr. Lenkovics Barnabás    Dr. Lévay Miklós
                    alkotmánybíró                alkotmánybíró

                    Dr. Paczolay Péter    Dr. Trócsányi László
                    előadó alkotmánybíró         alkotmánybíró
          Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A többségi határozat rendelkező részével egyetértek.
          Nem  értek  egyet  azonban azzal, hogy  az  Alkotmánybíróság  a
          határozata  indoklásában  nem  tekintett  át  olyan   általános
          kérdéseket és összefüggéseket, amelyek – megítélésem szerint  –
          elengedhetetlenek lettek volna a köztársasági elnöki  indítvány
          elbírálásához  (ilyeneknek tekintem:  a  véleménynyilvánításhoz
          való  jog mai értelme és tartalma; a közösségek méltóságának  a
          kérdése; a hazai igazságszolgáltatás tendenciáinak bemutatása.)
          Az  ezekről  kialakított véleményemet részletesen a 236/A/2008.
          számú AB határozathoz fűzött különvéleményemben fejtem ki.

          Budapest, 2008. június 30.
                                                          Dr. Kiss László
                                                            alkotmánybíró

          Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A  határozat rendelkező részével egyetértek és egyetértek azzal
          is, hogy a határozat úgy ítélte meg, hogy a Ptkmód.-ban foglalt
          jogtechnikai   megoldás   nem   teljesíti   a   normavilágosság
          alkotmányos  követelményeit és ekként az  Alkotmány  2.  §  (1)
          bekezdése szerinti jogállamisági kritériumoknak nem felel  meg.
          Úgy  vélem, hogy a sértetti kör túlzottan tág körvonalazása,  a
          történelmi,  társadalmi,  származási, szociológiai  szempontból
          jelentősen eltérő személycsoportok egybevonása és gyakorlatilag
          actio  popularis-ra  emlékeztető locus  standi  megkonstruálása
          aránytalan     korlátozását    jelenti     a     szólás-     és
          véleménynyilvánítási szabadságnak.
          Ugyanakkor  a  magam  részéről  itt  is  irányadónak   tekintem
          mindazt,   amit  a  „gyalázkodás”  bűncselekményének   előzetes
          normakontrollját kérő köztársasági elnöki indítvány tárgyában a
          mai   napon   hozott  236/A/2008.  számú  határozathoz   fűzött
          párhuzamos  indokolásomban részletesen  kifejtettem  azokról  a
          nemzetközi  jogi  szabályokról,  amelyeknek  a  tükrében   kell
          vizsgálni az Abh1., Abh2. és Abh3. tételeit és axiómáit.

          Budapest, 2008. június 30.
                                                         Dr. Kovács Péter
                                                            alkotmánybíró

          Dr. Trócsányi László alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          Egyetértek  a  határozat  IV.  2.  és  3.  pontjaival  és  erre
          tekintettel  a  Polgári Törvénykönyvről  szóló  1959.  évi  IV.
          törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2007. október  29.
          napján elfogadott törvény alkotmányellenes, azzal azonban, hogy
          álláspontom szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló  1959.  évi
          IV.  tv.-nek  a  kiegészítését  tervező  76/A.  §  (1)  és  (2)
          bekezdése   nem   ütközik  az  Alkotmány  8.   §   (2)   és   a
          véleménynyilvánításhoz való jogról szóló 61. § (1) bekezdésébe.

          A  Ptk. 85. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat
          (a  jelen határozat szempontjából irreleváns kivételekkel) csak
          személyesen  lehet  érvényesíteni. Bár ez a  szabály  nyelvtani
          értelmezés szerint pusztán azt tiltja, hogy egy adott  személyt
          ért sérelemért egy másik személy perelhessen, az esetjog ezt  a
          tiltást kiterjesztően értelmezi.

          A  bírói  gyakorlat a Legfelsőbb Bíróság 1984-es PK 432.  és  a
          jelen  határozat tárgyát illetően különösen a 433. (a  PK  444.
          számú  állásfoglalásával átszámozott 12. és  13.)  számú  sajtó
          helyreigazítási  tárgyú,  de a személyiségvédelmi  perekben  is
          alkalmazott   állásfoglalásán  nyugszik.   A   PK   13.   számú
          állásfoglalása  a Ptk. 85. § (1) bekezdése és  a  kereshetőségi
          jog  szempontjából azt tartalmazza, hogy az a személy  indíthat
          pert,    akinek   személyére   a   sajtóközlemény   —   nevének
          megjelölésével, vagy egyéb módon — utal, vagy akinek a személye
          a közlemény tartalmából egyébként felismerhető.

          A  rendes bíróságok jelenlegi állandó jogértelmezési gyakorlata
          tehát nem nyújt jogvédelmet a kollektív defamáció ellen, amikor
          a  kereshetőségi  jogot csak a közvetlenül a saját  személyében
          sértett  személynek adja meg és a közösségen keresztül  történő
          érintettséget  a  személyiségi jogi  perek  vonatkozásában  nem
          ismerte  el. A Ptk. 76/A. § (1) és (2) bekezdése a gyakorlatban
          a  rendes bíróságok szűkítő jogértelmezésével szemben a sértett
          személy  kollektív  defamációval szembeni  polgári  eljárásbeli
          kereshetőségi jogát teszi vitathatatlanná.

          A Ptk. 76/A. § (1) bekezdésével védett jogok tipikusan valamely
          közösséghez  tartozásban manifesztálódnak.  Az  egyénnek  az  a
          joga,   hogy   magát   egy   csoporthoz  tartozónak   tekintse,
          nyilvánítsa ki — legyen ez nemzeti/etnikai/vallási  stb.  —  az
          egyén emberi méltóságának integráns része. A közösség sérelme —
          annak  intenzitásától  és  az  egyénnek  a  közösséghez  fűződő
          kapcsolatától  függően — az egyén közösséghez  tartozás  iránti
          személyes jogának sérelme is lehet, azaz átsugározhat.

          Az  Alkotmánybíróság korábban két olyan tulajdonságot  nevezett
          meg,  amelyek  egyrészt  a teljes személyiséget  meghatározzák,
          másrészt   csoportalakító  tulajdonságok,  vagyis   a   csoport
          tulajdonságainak  minden  tagra vonatkozniuk  kell.  Ez  a  két
          tulajdonság  a  vallási meggyőződés és a nemzeti  vagy  etnikai
          kisebbséghez  tartozás. E körben tehát az  Alkotmánybíróság  az
          egyes  ember személyiségének lényegi elemeként már korábban  is
          elismerte a csoporthoz tartozást. Létezhetnek azonban olyan más
          csoportok  is, amelyeknek a megsértése átsugárzik minden  egyes
          tagjuk   személyes  méltóságára.  Ha  a  csoport  éppen   abból
          képződik, hogy tagjainak valamilyen objektív, netán külsőleg is
          megnyilvánuló,   vagy   természetadta,   levetkőzhetetlen,   de
          legalábbis  semmiképpen  sem társadalmi  funkcióját,  szociális
          szerepét   érintő  olyan  tulajdonsága  van,   amely   másoktól
          megkülönbözteti;  továbbá  a sértés éppen  ezt  a  csoportképző
          tulajdonságot veszi célba, akkor föltehetjük, hogy a  csoportot
          ért  sértés eleve az alacsonyabb rendűséget fejezheti ki  csak,
          vagy  az  önazonosság  megkérdőjelezésére  irányul.  A  Ptkmód.
          szerinti  Ptk.  76/A. § (1) bekezdés ezeket az Alkotmánybíróság
          gyakorlatában   korábban  is  pozitív  módon  megkülönböztetett
          tulajdonságokat  egészíti  ki  olyanokkal,  amelyek  az   egyén
          szabadságát    nem   kevésbé   érintik,    azaz    ezeknek    a
          tulajdonságoknak a kinyilvánítása és vállalása iránti  jog  nem
          kevésbé  az  egyén szabadságából ered, és így  mint  az  emberi
          méltósághoz való jog, alkotmányos alapjog.
          Az,   hogy   a  Ptkmód.  még  a  Ptk.  76/A.  §  (1)  bekezdése
          tekintetében   is   előrevetíti,  hogy   e   bekezdések   bírói
          alkalmazása  aránytalanságra vezethet, megítélésem  szerint  ez
          még  nem  teszi  magát a Ptk. 76/A. § (1) és (2) bekezdését  az
          Alkotmány  8.  §  (2)  és  61. § (1) bekezdésébe  ütközőnek.  A
          bíróságok és végső soron a Legfelsőbb Bíróság feladata, hogy  a
          kollektív    defamáció   jogvédelmi   tesztjét/az    átsugárzás
          intenzitásával kapcsolatos szempontokat az esetjog  kialakítása
          során    meghatározzák.   Ennek   keretében   a    joggyakorlat
          meghatározhat olyan szempontokat, mint pl.

          (a)  a  konkrét jogsértésnek az egyén élethelyzetét  alapvetően
          meghatározó    közösséget   kell   érnie,   amely   közösséghez
          tartozásnak  a  megszüntetése  a  közösség  tagja  számára  nem
          lehetséges,    vagy   az   emberi   méltóságának    feladásával
          (önfeladással), illetőleg jelentős sérelmével járna;

          (b)   a  társadalom  értékítélete  szerint  a  konkrét  sérelem
          alkalmas-e arra, hogy a sérelemmel célzott közösség tagjaiban a
          jogsérelem ismételt bekövetkezése miatti félelmet keltsen.

          Noha   a  jogalkotó  elmulasztotta  szabályozni  azt,  hogy   a
          párhuzamos   perlésekből  fakadó  esetleges   aránytalanságokat
          kezelje, ez jogalkotás-technikai hiba, mely azonban nem éri  el
          az   Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdésébe  foglalt  jogállamiság
          sérelmének  a  szintjét,  ennek  kezelése  a  rendes  bíróságok
          kialakítandó ítélkezési gyakorlata körébe esik.

          Budapest, 2008. június 30.
                                                     Dr. Trócsányi László
                                                            alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Protection of minorities and persons belonging to minorities against hate speech
          Number of the Decision:
          .
          96/2008. (VII. 3.)
          Date of the decision:
          .
          06/30/2008
          Summary:
          Only natural persons are entitled to protection of their dignity by legislation. Such protection does not extend to broader communities or groups. However, the Court did not preclude the possibility of legal protection for the dignity of the individual, in view of their relationship with a particular community.
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2008-2-006
          .
          Full text:
          en_0096_2008.pdfen_0096_2008.pdf