A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés
által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény
alkotmányellenessége előzetes vizsgálatára irányuló indítványa
tárgyában — dr. Kiss László, dr. Kovács Péter és dr. Trócsányi
László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával —meghozta a
következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja: a Polgári Törvénykönyvről
szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló, az
Országgyűlés által 2007. október 29. napján elfogadott törvény
alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatot a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az Országgyűlés 2007. október 29-i ülésnapján fogadta el a
Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényt (a
továbbiakban: Ptk.) módosító törvényt (T/3719. számú
törvényjavaslat, a továbbiakban: Ptkmód.). A köztársasági elnök
a kihirdetésre megküldött törvény kapcsán alkotmányossági
aggályokat fogalmazott meg, ezért előzetes normakontroll
céljából megküldte azt az Alkotmánybíróságnak.
Az elnöki indítvány indokolása értelmében az elfogadott törvény
aránytalanul korlátozza a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő
alapjogot. A személyhez fűződő jogok csak személyeket
illethetnek meg. Míg általános és nevesített személyhez fűződő
jogai, alkotmányjogi értelemben emberi méltósághoz fűződő joga
természetes személynek lehet, addig a jogi személyeket csak
azok a személyiségi jogok illethetik, amelyek jellegüknél fogva
nem kötődnek kizárólagosan természetes személyekhez. Polgári
jogi jogalanyisággal nem rendelkező személyösszesség esetében
is csupán a személyösszességet alkotó egyes ember méltósága
szenvedhet sérelmet. A jogsértés lényegét tevő, közösségnek
címzett sértés „átsugárzik” a közösséghez tartozó személyre,
amely a fellépés lehetőségét biztosítja az egyén számára. Ezért
az a személy (természetes vagy kereshetőségi joggal felruházott
civil szervezet), aki a jogsértés esetén pert indít, a módosító
törvény értelmében nem a közösség, hanem az egyén megsértett
joga miatt kér bírósági jogorvoslatot.
Az elnöki indítvány utal arra, hogy a közösségek
becsületvédelme megvalósulhat közérdekű, avagy személyes
védelemmel. A jogvédelem mindkét esetben a szabad
véleménynyilvánítás jogának korlátozását eredményezi, amelynek
alkotmányossági megítélése azonban azonos.
A Ptkmód. megdönthetetlen vélelmet állít fel arra, hogy a
közösségnek célzott sértés a közösség tagjának alanyi
jogsérelmét eredményezi. A jogalkotó tehát közérdekű védelmet
kíván biztosítani a személyes jogvédelemre jellemző alacsonyabb
védelmi küszöb biztosításával és annak eszközeivel.
Az elnöki indítvány e megállapításokat követően az
alapjogsérelmet abban jelöli meg, hogy a Ptkmód. szerinti
megdönthetetlen vélelem eredményeként bármely, nyilvános és
súlyosan sértő magatartás, amely a Ptkmód. által nyílt
taxációval megjelölt lényeges, a társadalmon belül kisebbségben
lévő személyiségvonással rendelkező közösséghez tartozó egyénre
átsugárzik, alkalmas lehet a véleménynyilvánítás szabadságának
korlátozására. A módosító törvény tehát nincs tekintettel sem a
csoport és tagjai közötti viszony intenzitására, sem a
csoportként értékelt közösség nagyságára, és
körülhatárolhatatlanságára. Így a véleménynyilvánítással
összefüggésben a jogalkotó akkor is megállapítja, hogy a
közösségnek célzott sértés egyéni alanyi jogsértéssé
transzformálódik, amikor pedig a közösség és az egyén közötti
kapcsolat intenzitása kérdéses, vagy a közösség társadalmon
belüli elkülöníthetősége, nagysága nem egyértelmű. Ez a
véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozására
vezet.
Az elnöki indítvány értelmében egy közösség társadalmon belüli
kisebbségi léte nem alapozza meg a Ptkmód. szerinti
privilegizált helyzetét. Ezen állapot ugyanis nem jellemzi sem
a közösség és az egyén közötti kapcsolatot, de nem teszi
egyértelművé a személyiséget meghatározó tulajdonság fennálltát
és az „átsugárzáshoz” szükséges intenzitást sem. Az indítvány
értelmében a módosító törvény rendelkezései a megsértett
közösség számbeli kisebbségéhez kötik az egyéni jogérvényesítés
lehetőségét. Ezért abban az esetben, amikor a jogvédelemre okot
adó személyiségtulajdonságok a társadalom többségét jellemzik,
úgy pusztán a számbeli többség az, ami kizárja a fellépés
lehetőségét. Ez pedig az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmére
vezet.
A köztársasági elnök által kifejtett álláspont értelmében az
aránytalanság tetten érhető abban is, hogy a közösség bármely
tagja, valamint jogvédő szervezetek is jogvédelemért
folyamodhatnak ugyanazon jogsértés kapcsán, a párhuzamosságok
kizárása nélkül. A párhuzamosan indított perek esetében
kényszerű alperesi fellépés pedig aránytalanná teszi a vélemény
kinyilvánításával kapcsolatos helytállási kötelezettséget,
különösen a többszörös kártérítési kötelezettség lehetőségére
tekintettel.
Végül a köztársasági elnök indítványában alkotmányosan
aggályosnak ítéli a közérdekű keresetindítás lehetőségének
biztosítását, vagyis azt, hogy a személyhez fűződő jogként
megjelenített „közméltóság” megsértése miatt emberi és
állampolgári jogokat védő szervezetek is perindítási jogot
kapnak. Az elnöki indítvány értelmezésében ez sérti az emberi
méltósághoz fűződő jog részeként értelmezett önrendelkezés
jogát. Mivel a jogalkotó ebben az esetben a közösség védelme
érdekében engedi a jogvédő szervezetek fellépését, az ilyen
közvetett és általános jogvédelem csak szűkebb lehetőséget
adhat a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozására. A
módosító törvény azonban a jogvédő szervezetek
igényérvényesítési lehetőségét a jogaikban sértett
magánszemélyekhez hasonló körben szabta meg. A szabályozás ezen
módja tehát szintén a véleménynyilvánítás aránytalan
korlátozására vezet.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
A Ptkmód. rendelkezései:
„1. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény a
következő új 76/A. §-sal egészül ki:
76/A. § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen
az a nyilvános, súlyosan sértő magatartás, amely faji
hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbségekhez való
tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális
irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi
vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a
társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik.
(2) A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett
magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az (1) bekezdés
szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek
ellen irányult.
(3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények érvényesítésére az a
közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy
alapítvány is jogosult, amelynek célja az emberi és
állampolgári jogok védelme. A 84. § (1) bekezdés e) pontja
szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség
érdekében és az e célra létrehozott valamely közhasznú vagy
kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik.
(4) Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott igények érvényesítése
iránt a jogsértést követő 90 napon belül indítható kereset. E
határidő jogvesztő."
III.
Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt áttekintette a
véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával kapcsolatos
eddigi gyakorlatát.
1. A Ptkmód. törvényi indokolása szerinti célja az, hogy
védelmet biztosítson bizonyos társadalmon belüli közösségekhez
tartozó egyének számára az adott közösséget sértő
megnyilvánulásokkal szembeni fellépésre. E megnyilvánulások
totalitárius ideológiák elemeit idézik, mivel egy adott
közösség és az ahhoz tartozó egyének ellen irányulnak, a
közösség és az ahhoz tartozó személyek identitását alapvetően
meghatározó tulajdonság becsmérelésével arra törekednek, hogy e
közösséget és az ahhoz tartozó személyeket negatív színben
tüntessék fel a társadalom előtt. Ezzel pedig tudatosan és
folyamatosan megkérdőjelezzék ahhoz való jogukat, hogy őket
egyenlő méltóságúnak tekintsék, és ekként kezeljék. A
tendenciózus magatartásokból összeálló folyamat szélsőséges
körülmények között az adott közösség teljes
kiszolgáltatottságához vezethet. Az ilyen megnyilvánulások
elleni védekezés a társadalom közügye. Az ilyen
megnyilvánulások ugyanis ellentétesek a demokratikus jogállamok
értékrendjével.
A Ptkmód. szabályozása révén két, a demokratikus társadalmakban
alapértéknek tekintett jog: a véleménynyilvánítás szabadsága és
a személyiségi jogok egymáshoz való viszonyának a megítélése a
kérdés.
Az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében szabályozott vélemény és
véleménynyilvánítás szabadsága az alapjogok hierarchiájában
kommunikációs „anyajogként” kiemelkedő helyet foglal el. A
véleménynyilvánítás a személyiség szabad kiteljesedésének egyik
garanciája, ugyanakkor a társadalom demokratikus működésének
alapja. Minden vélemény a szubjektum tükre, amely csak
napvilágra kerülve válhat megítélhetővé, és a közgondolkodás
meghatározójává, vagy káros hatásai miatt elutasítottá.
„Ahol sokféle véleménnyel találkozhatnak az emberek, a
közvélemény toleráns lesz” – állította az Alkotmánybíróság 1992-
ben, és a demokratikus politikai kultúra vártnál lassúbb
kialakulása miatt nincs ok ezt az optimizmust feladni [30/1992.
(V. 26.) ABH 1992, 167, 180. a továbbiakban: Abh1.]. A
társadalom toleranciája visszahat bármiféle jog
gyakorolhatóságára. Szabad és működő társadalomban a
szélsőséges, kirekesztő vélemény hangoztatása a társadalom
alapjait és működőképességét nem veszélyezteti, ezzel szemben
elutasításra vezet, így a kirekesztő szélsőséges nézeteinek
hangoztatásával magát szorítja perifériára.
A Ptkmód. törvényi indokolása szerinti célja a „közösség
méltósága” jogi védelmének megteremtése a polgári jog keretei
között. Mivel a jogalkotói szándék eredményeként kialakult
szabályozás alapvetően érinti a szabad véleménynyilvánítás
jogát, ezért annak alkotmányossága az Alkotmánybíróság eddigi
gyakorlatában kialakított szükségesség-arányosság
kritériumrendszerében vizsgálandó. Az Alkotmánybíróság által
alapjog-korlátozás esetén következetesen alkalmazott teszt
értelmében „[a]z állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának
eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy
érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más
módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának
alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy a másik
alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél
érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az
arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és
az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő
arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során
köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt
alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha
az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a
korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.”
[Abh1. ABH 1992, 167, 171.] Az alapjog korlátozása tehát abban
az esetben felel meg az alkotmányosság követelményeinek,
amennyiben az szükséges, arányos, és a legitim cél elérése
érdekében a legenyhébb eszköz.
2. A Ptkmód. céljából fakadóan a véleményszabadságot
korlátozza. Szükséges ezért kiemelni azokat az alapvetéseket,
amelyek az Alkotmánybíróság gyakorlatából egyértelműen és
következetesen kitűnnek a szólásszabadság vizsgálatakor:
Az Alkotmánybíróság konzekvens abban, hogy a
véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs alapjogok
anyajoga, amely részben a társadalom demokratikus működésének
garanciája, részben pedig az egyéni önkifejezés, a személyiség
kiteljesítésének egyik alapvető eszköze. [18/2004. (V. 25.) ABH
2004, 3003, 3005., a továbbiakban: Abh2.] A véleménynyilvánítás
szabadságának ezért kitüntetett szerepe van az alapjogok
között, ami meglehetősen szűkíti a törvényi korlátozás
lehetőségeit. A véleménynyilvánítás szabadságának „valójában
igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a
véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvényeket
megszorítóan kell értelmezni.” [Abh1, ABH 1992, 167, 178.]
További, az Alkotmánybíróság eddig gyakorlatából levezethető
általános érvényű mérce, hogy a véleménynek tartalom alapú
korlátja nincs. Az Alkotmány a véleményt annak érték- és
igazságtartalmára tekintet nélkül részesíti védelemben, mivel a
véleménynek szorosabb a kapcsolata az azt kinyilvánító személy
szubjektumával, mint annak valóságtartalmával. A
véleménynyilvánítás szabadsága esetében tehát maga a
véleménynyilvánítás ténye védett [Abh1, ABH 1992, 167, 179.],
korlátja pedig csak külső, azaz más alap, vagy alanyi jog
tiszteletben tartása, vagy egyéb alkotmányos cél lehet.
Általános érvényű megállapítás továbbá az is, hogy a szabad
véleménynyilvánítás korlátozhatóságának mércéje a megsértett
alapjog (alkotmányos cél) konkrét jellege: minél konkrétabb a
szabályozással védett jogi tárgy, annál szabadabb a jogalkotó
az alapjog korlátozhatósága tekintetében. Másképpen fogalmazva:
minél távolabbi és absztraktabb az összefüggés a vélemény
kinyilvánítása és annak sérelemben megnyilvánuló eredménye (a
megsértett vagy érintett alanyi jog, vagy alkotmányosan
értékelhető cél) között, a véleménynyilvánítás joga annál
kevésbé korlátozható. Az Abh1. megfogalmazása szerint: „[a]
vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó
törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog
érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat
csakis mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, s
legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya
(pl. a köznyugalom)”. [ABH 1992, 167, 178.]
A továbbiakban az Alkotmánybíróság azt tekintette át, hogy a
fenti elvi megállapítások szem előtt tartásával a különböző
jogágak esetében mikor, és milyen helyzetben minősült
alkotmányosnak a szabad véleménynyilvánítás jogának
korlátozása.
2.1. Az Alkotmánybíróság büntetőjogi tárgyú határozataiban a
közrendet, közelebbről a köznyugalmat olyan fontos és
alkotmányosan értékelhető célnak tekintette, amely a
kommunikációs anyajog korlátozását szükségessé teheti. A
Büntető Törvénykönyvről szóló — többször módosított — 1978. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 269. §-ában szabályozott
közösségi elleni izgatás tényállásának és módosításainak
többszöri vizsgálata kapcsán az Alkotmánybíróság egyértelművé
tette, hogy a közrend-köznyugalom az arányosság és az
alkotmányos büntetőjog alapelveinek megtartása esetén
szükségessé és indokolttá teheti a véleménynyilvánítás
korlátozását. [Abh1, ABH 1992, 167; 12/1999. (V. 21.) AB
határozat, ABH 1999, 106, 110-111.; Abh2. ABH 2004. 303, 309.]
E határozatai értelmében ugyanakkor önmagában a közrend-
köznyugalom, mint védendő értékek, alanyi jogok konkrét
sérelme, illetve annak közvetlen veszélye nélkül olyan elvont
fogalmaknak minősülnek, amelyek büntetőjogi védelme a vélemény-
és szólásszabadság aránytalan korlátozására vezet.
Az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában — a
közügyekkel és közhatalmat gyakorlók tevékenységével
kapcsolatos véleménynyilvánítás tágabb határainak meghúzása
mellett — arra a következtetésre jutott, hogy a büntetőjog
eszközével védett becsület „az értékítéletben megnyilvánuló
véleménynyilvánítási szabadság külső korlátja lehet (ABH 1994,
219, 230.).
2.2. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I.
törvény (a továbbiakban: Médiatv.) 3. § (2) és (3) bekezdése —
a véleménynyilvánítás jogára, illetve sajtószabadsághoz fűződő
jogra visszavezethető — szerkesztői szabadság korlátjaként
jelöli meg azt a magatartást, amely alkalmas a nevesített
társadalmi csoportokkal szembeni gyűlöletkeltésre, illetve
amely közösségek megsértésére, kirekesztésére irányul. A
jogszerű magatartás kikényszerítésére közigazgatási jogviszony
keretei között, közhatalmat gyakorló közigazgatási szerv
hivatalból, illetve a jogaiban sérelmet szenvedett személy
panaszára induló eljárása során kerül sor.
Az Alkotmánybíróság 46/2007. (VI. 27.) AB határozatában,
valamint 1006/B/2001. AB határozatában is vizsgálta és
alkotmányosnak ítélte a Médiatv. 3. § (2) és (3) bekezdésében
foglalt korlátozást. A 46/2007. (VI. 27.) AB határozatában
megállapította, hogy „a műsorszolgáltatónak, mint minden
jogalanynak tiszteletben kell tartania az alkotmányos rendet,
(...).(…) A Médiatv. 3. § (2) bekezdésére tekintettel a 112. §
(1) bekezdése alapján alkalmazott joghátrányoknak ilyen
különleges esetben fontos szerepe lehet az alkotmányos
alapstruktúrát tiszteletben nem tartó műsorszolgáltatók elleni
fellépés során”. (ABH 2007, 592, 608.) Mindkét határozatában
hangsúlyozta az Alkotmánybíróság azt, hogy a közhatalomként
fellépő hatóság nem egyedi jogvédelmet lát el
kontrollhatáskörének gyakorlásakor, azaz eljárása nem érinti a
személyhez fűződő jogaikban a műsorszolgáltatás révén
megsértett személyek jogérvényesítését. A hatóság „az emberi
jogokban megjelenő alapvető értékek” tiszteletben tartását
kényszeríti ki, illetve „az alkotmányos rend alapját alkotó
egyenlő méltóságot semmibe vevő ideológiát hirdető”
műsorszolgáltatóval szemben lép fel eljárása során.
A 1006/B/2001. szám alatti határozatában az alapjogi
viszonyítás tesztjét alkalmazva az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy a szerkesztői szabadság Médiatv.-beli
korlátozása az Abh.1.-ben megjelölt okokra tekintettel
szükséges, a közigazgatási szankció pedig — a büntetőjogi
szankciórendszerhez képest — arányos. [ABH 2007, 1366, 1373-
1376.]
2.3. Az Alkotmánybíróság a polgári jogi jogviszonyok keretein
belül is értelmezte a véleményszabadság alapjogának terjedelmét
a Ptk. sajtó-helyreigazításra vonatkozó rendelkezéseinek
módosítása kapcsán. A személyhez fűződő jogok között
szabályozott, sajtó útján elkövetett jogsértések esetében az
Alkotmánybíróság a sajtót megillető vélemény- és sajtószabadság
korlátozhatóságát a jogsérelmet szenvedett személy személyesen
érvényesített becsületvédelemére vezette vissza. [57/2001.
(XII. 5.) ABH 2001, 484, 495.]
A véleménynyilvánítással megvalósított jogsértések esetén a
magatartás tanúsításának körülményeihez igazodóan a védelem
többféle lehet, a jogrend — jogági megkötés nélkül — lehetővé
teszi úgy a közhatalmi fellépést, mint az egyéni
jogérvényesítést. A véleménynyilvánítás révén okozott
jogsértésekkel szemben tehát sem a társadalom, sem pedig a
sértett személy nem eszköztelen.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban, hogy a
véleményszabadság korlátozhatóságát és annak mértékét a
jogsértő magatartás és az okozott alanyi jogsérelem közötti
viszony intenzitása határozza meg. aAlanyi jogban okozott
sérelem a kommunikációs anyajog súlyosabb korlátozását
indokolja, ugyanakkor az alanyi jog közvetett sérelme, avagy ha
a megsértett védett jogi tárgy nem hozható összefüggésbe alanyi
jog sérelmével, a véleménynyilvánítás szabadsága kevéssé vagy
egyáltalán nem korlátozható.
3. Mivel a vizsgált új tényállás létrehozásának indoka
bizonyos közösségekhez tartozók emberi méltóságának, általános
személyiségi jogának védelme, ezért szükséges az
Alkotmánybíróság emberi méltósághoz fűződő joggal kapcsolatos
gyakorlatának összefoglaló jellegű áttekintése. A
véleménynyilvánítás szabadsága sem korlátozhatatlan jog, és a
gyűlöletbeszéd esetében különösen felmerül a korlátozás
jogossága. A korlátozás egyik lehetséges indoka a közrend és a
köznyugalom védelme. Ez a fajta korlátozás alkotmányosan
kevéssé igazolható. Sokkal súlyosabban esik latba, ha a
gyűlöletbeszéd a személyiségi jogokat sérti, az ilyen beszédnek
meghatározható áldozatai vannak, és a korlátozást az áldozatok
szemszögéből is meg kell ítélni. (Abh.1. ABH 1992, 167, 178.)
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése értelmében „[a] Magyar
Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az
élethez és az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet
önkényesen megfosztani”. Az Alkotmánybíróság az emberi
méltóságot az általános személyiség joggal azonosította, az
élethez való joggal egységben oszthatatlannak [23/1990. (X.
31.) AB határozat, ABH 1991, 88, 93.] és az emberi léttel eleve
együtt járó minőségként korlátozhatatlannak tekintette
[64/1991. (XII. 17.) AB határozat ABH 1991, 301, 309.]. Az
Alkotmány 54. § (1) bekezdésében garantált emberi méltósághoz
fűződő jog tehát nem a személy szubjektumától függő
méltóságérzethez kapcsolódik, hanem azt jelenti, hogy a jog az
életet az emberi minőséggel együtt ismeri el, és kapcsol ahhoz
elidegeníthetetlen jogokat.
Ezért az embertől elválaszthatatlan méltóság jogilag
megragadható azon attribútumai, amelyeket az Alkotmánybíróság
az emberi méltósághoz fűződő jogból, mint anyajogból
alapjogként bontott ki (önrendelkezési jog, személyiség
kiteljesítése, személyiség integritásához való jog, általános
cselekvési szabadság), szintén csak az emberhez kapcsolhatóak.
Mindebből az következik, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány
és a Ptk. alapján az általános személyiségi jog egyik
megfogalmazásaként megjelenő emberi méltóság jogát
szükségképpen köti a természetes személyhez, mert fogalmilag
kizárt, hogy e jogot személyek, avagy személyösszességek
jogaként értelmezze.
Az Alkotmánybíróság III. 2. pontban ismertetett gyakorlatából
egyértelmű, hogy az emberi méltóság jogából levezethető
becsülethez, jóhírnévhez fűződő joggal szemben bizonyos
esetekben a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának is meg
kell hajolnia. A véleménynyilvánítással becsületében megsértett
személy — a cselekmény egyéb körülményeitől függően —
büntetőjogi, közigazgatási, avagy polgári jogi úton és az adott
jogág szerinti szankció alkalmazásával elégtételt vehet a
jogsértőn.
Mindazonáltal az Alkotmánybíróság nem zárta ki az egyénnek egy
bizonyos közösséghez fűződő viszonyára tekintettel viselt
„méltósága” védelmének jogi lehetőségét. Az Abh1.-ben utalt
arra, hogy „(…) a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási
szabadság alkotmányos korlátja lehet”. [Abh1. ABH 1992, 167,
187.]
A fentiekben kifejtettek szerint tehát a „közösségek méltósága”
önálló alapjogként nem értelmezhető. A természetes személynek
az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján elidegeníthetetlen
joga, hogy másokkal egyenlő méltóságúként kezeljék, és ez a
joga a jogrend által is védelemben részesüljön. Egy közösséghez
tartozás az ember személyiségének meghatározó jelentőségű eleme
lehet. Ha a véleménynyilvánítás a közösség egészére
vonatkoztatott, a közösség tagjainak megkérdőjelezhetetlen,
lényeges tulajdonságával áll összefüggésben, és akár a közösség
létét is megkérdőjelezően szélsőséges, akkor a közösséghez
tartozó személy joggal várhatja a jogrend által biztosított
védelmet. Ez a véleménynyilvánítás szükséges korlátozását
jelentheti, amely azonban csak akkor alkotmányos, amennyiben
arányos az elérni kívánt céllal.
4. A Ptkmód. alkotmányossági vizsgálata szükségessé teszi a
személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó polgári jogi
szabályozás jellegzetességeinek bemutatását, valamint ezzel
összefüggésben a Ptkmód. tartalmának vizsgálatát. Az
Alkotmánybíróság annyiban tartotta szükségesnek a Ptkmód.
polgári jogi alapú dogmatikai elemzését, amennyiben az az
elnöki indítványban foglaltak elbírálásához szükséges.
Az Alkotmánybíróság 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában
kiemelte, hogy „[a] »jogot« végül is a bíróságok saját
értelmezésük szerint állapítják meg.” [ABH 1993. 256, 262.]. A
„jog” eszerint az, amit a bírói gyakorlat a jogszabályból
egyedi jogviták sokaságának rendezésén keresztül, lehetséges
egyéb tartalmak mellett, értelmezés útján a jogszabályból
kibont. Az Alkotmánybíróság hatásköre arra terjed ki, hogy a
bírói értelmezés megmarad-e az Alkotmány keretei között. Az
Alkotmánybíróság a továbbiakban a bírói jogalkalmazás által
kialakított azon környezetet vizsgálja, amelyben az előzetes
normakontroll tárgyát képező rendelkezések hatályosulnának.
4.1. A Ptk. vizsgált módosításával a személyhez fűződő,
eddigiekben nevesített jogok mellett egy új, védelemben
részesített jog jön létre. A jogalkotó célja a személyiség
lényegi vonásához tartozó, meghatározó tulajdonság alapján
elkülönült egyes csoportok tagjai emberi méltóságának védelme.
A jogalkotó részben megjelöli azokat a meghatározó
tulajdonságokat, amelyeket csoportképzőként elfogad, részben
azonban a jogalkalmazásra bízza további csoportképző
tulajdonságok el-, illetve felismerését. A jogsértés e
tulajdonság becsmérlésében jelenik meg, amely közelebbről nem
meghatározott magatartás útján, bármely „sértő
megnyilvánulással” megvalósítható.
A módosítás lényeges vonása, hogy a jogalkotó szándéka szerint
nem a személyösszességet ismeri el sértettként, azaz nem
„kollektív jogot” alkot, hanem a magát a közösséghez tartozónak
valló egyén számára kívánja megteremteni a védelem lehetőségét
arra az esetre, ha a közösséget sérelem éri. A Ptkmód.-hoz
fűzött törvényi indokolás értelmében, mivel az egyén
közösséghez tartozása egyéni döntésen alapul, és a jogsértéssel
okozott, közösséget ért sérelem ilyen esetben „átsugárzik” az
egyénre, így mindez együtt kellően megalapozza az egyéni
fellépés lehetőségét.
A megalkotott tényállás további, döntő eleme az a törvényi
vélelem, amely kétségbe vonhatatlanná kívánja tenni a jogsértő
és a jogsértéssel szemben fellépő, magát sértettként megjelölő
személy között a jog által létrehozott kapcsolatot. A polgári
jogi felelősség meghatározó elemét jelentő kimentés lehetőségét
a Ptkmód. azzal zárja ki, hogy a jogsértő nem hivatkozhat arra,
hogy a magát sértettként megjelölő személy és a kinyilvánított
vélemény között nincs közvetlen kapcsolat.
Végül a jogalkotó a jogsértéssel szembeni jogvédelem
lehetőségét nemcsak a személyösszességhez tartozóként fellépő
egyének, hanem olyan társadalmi szervezetek előtt is megnyitja,
amelyek céljaik szerint nem alanyi-, hanem közérdekű
alapjogvédelmi tevékenységet látnak el. A Ptkmód. a jogvédő
szervezetek esetében csupán a sikeres fellépés kapcsán
alkalmazható szankció tekintetében tartalmaz korlátozást.
4.2. A több évtizedes bírói gyakorlat szerint a polgári jogi
személyiségvédelemmel kapcsolatos jogviszonyok a polgári
(vagyoni) viszonyok sajátosságaival mutatnak hasonlóságot. E
szerint a polgári jogi személyiségvédelem az egyéni
jogérvényesítés lehetőségét nyújtja az egyenrangú jogalanyok
között létrejött jogviszonyokban. A polgári jog területén a jog
szerepe elsődlegesen rendező, helyreállító, érdek- és
értékkiegyenlítő jellegű, ami azt jelenti, hogy a jog
elsődleges szerepe a megsértett jog reparációja, a keletkezett
kár kiegyenlítése, avagy a sérelem előtti állapot
visszaállítása. Ezért szemben a büntetőjoggal, és közigazgatási
joggal, amelyek a közhatalom eszközével és szankciórendszerével
kívánják a személyek magatartását befolyásolni, a polgári jog
középpontjában az egyenrangú személyek kiegyensúlyozott
viszonyában keletkezett sérelmek orvoslása áll.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése értelmében „[a] személyhez fűződő
jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a
törvény védelme alatt állnak.” A magánjog tehát a személyiséget
a maga egészében, egységesen és oszthatatlanul részesíti
védelemben még akkor is, amikor a személyiségi jogok Ptk.
szerinti különös tényállásai a személyiség egyes
attribútumainak, az általános személyiségi jogból a jog által
megragadható, és a külvilág számára észlelhető egyes
jogosítványokat külön is védett jogként nevesítik. Mindamellett
a személyiség belső világa, a külvilág számára rejtve maradó
tulajdonságok a jog számára nem elérhetőek.
A védelem mindenkivel szemben fennáll, a személyiségi joggal
kapcsolatos jogviszonyok abszolút szerkezetűek. A személyiségi
joggal rendelkező konkrét személy áll tehát szemben a meg nem
határozható kötelezetti sokasággal, azaz mindenkivel. A
jogosult személy bárkivel szemben, aki jogalanyisággal
rendelkezik, követelheti jogainak tiszteletben tartását —
amennyiben azt szükségesnek ítéli. Jogainak védelme érdekében
fellépése személyes, egyéni megfontoláson alapuló döntés.
Ezek azok a polgári jogi alapvetések, amelyek mentén a bírói
gyakorlat a Ptk. IV. Cím, VII. fejezet, „személyhez fűződő
jogok” alá tartozó rendelkezéseket értelmezi. A Legfelsőbb
Bíróság Polgári Kollégiumának — sajtó-helyreigazítási ügyekre
nézve meghozott, de személyhez fűződő jogokkal kapcsolatos
jogvitákban is alkalmazott — 12. számú és 13. számú
állásfoglalásai és az azon alapuló ítéleti döntések
egyértelművé teszik, hogy a Ptk. 76. §-ában foglalt személyes
jogok megsértése nem a személy szubjektív „érzete” alapján,
hanem akkor következik be, amikor annak a külvilág számára is
kézzel fogható jelei vannak: a jogsértő magatartás és a személy
személyhez fűződő jogainak megsértése között közvetlen, és a
külvilág számára is egyértelmű a kapcsolat. A bírói gyakorlat
mindezt a „személyes érintettség” követelményével fogalmazza
meg. Ezen túlmenő, de ezzel összefüggő az a Ptk. 85. § (1)
bekezdése szerinti szabály, amely a jogaiban megsértett személy
személyes jogérvényesítésének lehetőségét biztosítja. Nem a
személyes jogérvényesítési kötelezettség tehát az, ami kizárja
a személy „kereshetőségi jogát” a közösség méltóságának
megsértése esetén, hanem az a tény, hogy a jog csak konkrét
személlyel összefüggésben, a külvilág számára is egyértelmű
esetben tudja értelmezni a személyiségi jogot, és a Ptk. 75.
valamint 76. §-a ezt a szükségszerűséget deklarálja.
A jogalkotó a fenti jellegzetességekkel bíró jogi keretek közé
kívánja terelni az általa meghatározott tulajdonságok alapján
közösségnek tekintett személyösszességek védelmét, az
összehasonlítható jogrendszerű és történelmű európai országok
gyakorlatától eltérően, az egyéni jogvédelem eszközét rendelné
a közösségek védelmére. Az 1990-es évtized első felében
kialakított szabályozások szerint azokban az európai
országokban, ahol a becsületvédelem kiterjed egyes közösségek
kollektív védelmére is, a jogalkotó az esetek túlnyomó
többségében a büntetőhatalom eszközét alkalmazta. A polgári
jogi szabályozás háttérként, és a bűncselekmény elkövetésének
megállapítása esetére, kártérítési szankciórendszerének
alkalmazásával jutott szerephez.
IV.
1. Az elnöki indítvány a szabad véleménynyilvánítás aránytalan
korlátozásának ítéli a Ptkmód. rendelkezéseit. Ebben a körben
indítványát azzal indokolja, hogy a jogsértés megállapítására,
a törvényi vélelemmel támogatott „átsugárzásra” lényegében a
csoport és az egyén közötti kapcsolat intenzitásától
függetlenül, meglehetősen tág keretek között, és akkor kerülhet
sor, amennyiben az adott közösség kisebbségben van.
Aránytalanságra vezet továbbá az is az indítvány szerint, hogy
a közösség bármely tagja, de társadalmi szervezetek is
felléphetnek a közösséget sértő véleménynyilvánítással szemben.
1.1. Az elvégzendő alkotmányossági vizsgálat szempontjából
döntő jelentőségű, hogy a megválasztott identitásnak
bizonytalanok a határai. Sokféle identitás létezhet, az
identitás a külvilág számára érzékelhető megnyilvánulásai
változóak, ugyanúgy, ahogy a jog által megragadható
vonatkozásai is bizonytalanok. Az ember bármely identitásjegye
(politikai, kulturális, szexuális, etnikai, történelmi,
földrajzi, stb.) olyan életesemények sorozatán keresztül
formálódik, amelyeket csak részben, bizonyos határok között
irányít az egyén, ugyanakkor az így szerzett tapasztalatok
szükségszerűen épülnek be az ember személyiségébe. Az
vnrendelkezés joga tehát nem az életesemények választásában,
hanem abban áll, hogy ezt a személy fel- és elismeri, valamint
kifelé vállalja vagy képviseli. A külvilág és a jog nem
minősítheti az egyén megvallott identitását, és nem
kényszerítheti az attól való elhatárolódásra, illetve más
identitás megvallására.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában eddig a vallási meggyőződést
és a kisebbséghez tartozást nevesítette a személyiség lényeges
vonását meghatározó tulajdonságként. Az Alkotmánybíróság
4/1993. (II. 12.) AB határozatában a lelkiismereti szabadság
jogát a személyiség integritásához való jogként értelmezte, és
megállapította, hogy „[a] lelkiismereti szabadság és a
vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a
lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül, adott esetben a vallás
az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad
kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele” [ABH
1993, 48, 51.]. „A vallás (…) a hívő számára a teljes
személyiséget és az élet minden területét érinti és
meghatározza” [ABH 1993, 48, 65.].
A 22/1997. (IV. 25.) AB határozatában, ugyancsak az élet
minden területét, a személyiség teljességét meghatározó
tulajdonságként értelmezte az Alkotmánybíróság a nemzeti és
etnikai kisebbséghez tartozás helyzetét [ABH 1997. 107, 116.].
Ezt az álláspontot erősítette meg a kisebbségi önkormányzatok
megválasztásával kapcsolatos 45/2005. (XII. 14.) AB
határozatában is [ABH 2005, 569.].
Ezen esetekben a vallási és a nemzeti, etnikai közösségek
számára elismert kollektív jog(ok), a közösségkénti elismerést
jelenti(k). A közösséghez tartozó egyén számára e helyzetből
fakadó alanyi jogok érvényesítése ugyanakkor nem a
társadalommal szembeni fellépést, hanem a közösség
megalapozott, és alkotmányosan indokolt pozitív
megkülönböztetését jelentette, amellyel az állam aktív
magatartása, intézményvédelmi kötelezettsége párosult.
A Ptk. módosított 76/A. § (1) bekezdésében olyan személyhez
fűződő alanyi jogokat sorol fel, melyeknek alanya kizárólag
természetes személy lehet. Ugyanakkor a bekezdés szövegezése
nem az egyes emberre utalással, hanem „személyek e vonással
rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére
vonatkozik” kitétellel zárul. A vizsgált rendelkezés a
felsorolt alanyi jogok tartalmának, a jogsértés folytán
keletkező igények érvényesítéséről való döntés jogának
megfogalmazása miatt „alanytalanná” válik. A Ptkmód. értelmében
így a becsmérlő magatartás közösségekkel összefüggésben valósul
meg, amely közösségek a törvényben taxatív módon megjelölt
tulajdonságok alapján létrejött, jogalanyiságukat tekintve nem
értelmezhető, tagjaik és összetételük szempontjából jogilag nem
körülhatárolható személyösszességeknek minősülnek. Ezért
önálló, „megsérthető” jogokkal sem rendelkezhetnek. A
felsorolás részben normatív erővel deklarál bizonyos
„megsérthető” csoportképző tulajdonságokat, részben viszont
megadja a lehetőséget továbbiak jogértelmezés útján történő
elismerésére. Mivel az identitás vállalása és megvallása egyéni
döntés kérdése, ezért a csoporthoz tartozást a közösség tagja
kétségbe vonhatatlan nyilatkozatával „igazolja”.
A Ptkmód. 1. § (1) bekezdése esetében a közösség tagjakénti
fellépés „másokkal”, azaz mindenkivel szembeni jogérvényesítést
biztosít, „mások” véleményszabadságának korlátozása árán. A
jogérvényesítés az identitás megvallásán, a közösséghez
tartozás kinyilvánításán, azaz az egyén önrendelkezési jogán
nyugszik, amellyel szemben egy kritériumot támaszthat a jog, és
az a jóhiszeműség. Egyéb igazolási kötelezettség, külső
kontroll, a megvallott identitással, az egyén és az adott
közösség közötti kapcsolattal és annak intenzitásával szembeni
kétség vagy ellenőrzés értelmezhetetlen. Tekintettel a
személyiséget meghatározó, csoportképzésre alkalmas
tulajdonságok sokaságára, valamint a közösséghez tartozó egyén
önrendelkezésén alapuló fellépésének lehetőségére, a
szabályozás ezen módja a szabad véleménynyilvánítás
korlátozásának lehetőségét nem a minimumra szorítja, hanem
éppen ellenkezőleg, gyakorlatilag parttalanná teszi.
1.2. A Ptkmód. 1. § (2) bekezdésében felállított törvényi
vélelem megbontva a polgári jogviszony 4. 2. pontban
hivatkozott abszolút szerkezetét, a védelem középpontjába nem
közvetlenül az egyén személyiségi jogát állítja, hanem a
személyösszességet összetartó azon tulajdonságot, amelyet a
jogalkotó a személyiség részeként feltételezve kivetít a
konkrét személy személyiségére. A jogalkotó — a polgári jogi
dogmatikai követelményekre való tekintettel, mégis közvetett
módon — így konstruálja meg a polgári jogi értelemben védendő
személyiségi jogot. A kivetítés révén — csupán áttételesen —
éri el, hogy bár a sérelmezett magatartás címzettje a
személyösszesség, a jogérvényesítésre mégis konkrét személy,
személyek válnak jogosítottá. A sérelmezett magatartást
tanúsító pedig a megdönthetetlen törvényi vélelemre tekintettel
nem vonhatja kétségbe e kapcsolatot. A jogsértéssel keletkezett
felelősség alól tehát csak a becsületvédelemnek, illetve az
emberi méltóság védelmének a bírói gyakorlat által kimunkált,
általános szabályai alapján mentesülhet. A kivetítés, avagy a
törvényi indokolásban alkalmazott „átsugárzás” technikájának
Ptkmód.-beli alkalmazása miatt egyértelmű, hogy a jogsértéssel
nem konkrét személy alanyi joga sérül, hiszen erre az
eredményre megdönthetetlen törvényi vélelem útján, áttételesen
lehet csupán eljutni. A védelem tárgya a közösséghez tartozók
kollektív méltóságának jog által létrehozott elvont fogalma.
Ahogy arra az Alkotmánybíróság a III. 4. 2. pont alatt
részletesen kitért, a Ptk. a személyhez fűződő jogok védelme
kapcsán az alanyi jogaiban sértett személyt részesíti
védelemben személyes jogérvényesítés esetén. Nem tekintve a
közhatalmat gyakorlók tevékenységével kapcsolatosan
megfogalmazott nyilvános értékítéleteket, véleményalkotással
még ebben az esetben is csak akkor valósul meg a jogsértés,
amennyiben az indokolatlanul bántó, vagy megalázó értékítéletet
tartalmaz (BH 2006. 397.; EBH 2006. 1397.)
A vizsgált törvényi rendelkezés esetében a jogérvényesítésre a
magát a közösséghez tartozónak tekintő bármely tag jogosult,
tekintet nélkül a közösség más tagjainak fellépésére. A
párhuzamos igényérvényesítés lehetőségét, illetve az egymást
követő perek láncolatát a Ptkmód. nem zárja ki, ezzel
megteremti annak a lehetőségét, hogy a Ptkmód.-ba ütköző
magatartásért többszörösen kell a jogsértőnek felelősségét
vállalnia, adott esetben anyagilag is helytállnia. Ugyanazon
jogsértő magatartás tehát annyiszor kerül értékelésre, és
szankcionálásra, ahány személy a közösség becsmérlésében
megnyilvánuló véleménynyilvánítást — a kivetítés lehetőségével
ilve — sérelmesnek ítéli.
A Ptkmód. 1. § (3) bekezdése ugyanakkor a sértő
megnyilvánulással szembeni fellépésre jogosítja a közhasznú
vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetet vagy
alapítványt is. A jogalkotó a párhuzamos vagy egymást követő
igényérvényesítést a közösség tagjai és a közérdekű
igényérvényesítés viszonylatában sem zárja ki. A módosítás ezen
iránya az alanyi jogvédelmen és az absztrahált emberi
személyiség védelmén túl, az emberi és állampolgári jogok
szinte végtelen körére utal.
A törvényi indokolás értelmében a közérdekű igényérvényesítés
lehetősége a fogyasztóvédelmi, illetve a környezetvédelmi
szabályozás által megteremtett precedenseken alapul. Az
indokolásban hivatkozott — de további, közérdekű
keresetindításra lehetőséget biztosító — szabályozások minden
esetben olyan közérdeket ismernek el a társadalmi szervezet
önként vállalt és alapszabályában megjelölt céljaiban, amelyek
alanyi jogok érvényesítése révén nem, vagy nem kellő
hatékonysággal valósíthatóak meg. A személyhez fűződő jogok
esetében a jogviszony sajátossága éppen olyan alanyi jog
érvényesítése, amely a személyesen elszenvedett sérelmen
alapul, ezért volt arra szükség, hogy a közösséget ért sérelmet
a jogalkotó alanyi joggá transzformálja. A fellépésre
jogosított egyének tehát nem a közösségnek biztosított jog
védelmében, hanem sajátjukká tett, megsértett jogaikat
érvényesítik. Ebben az összefüggésben a társadalmi szervezet
közérdekű jogérvényesítése részben értelmezhetetlen, részben
pedig a társadalmi szervezetek számára biztosított, a
fentiekhez hasonlóan korlátlan igényérvényesítési lehetőség
miatt alkotmányellenes. A jogalkotó által választott megoldás a
jogbiztonság követelményével összeegyeztethetetlen, mert a
Ptkmód.-nak az emberi és állampolgári jogok, az alkotmányos
alapjogok és a személyhez fűződő alanyi jogok tisztázatlan,
együttes alkalmazása mind alanyi, mind tartalmi értelemben
parttalanná teszi a jogvédelmet.
Az 1.1. valamint az 1.2. pontokban kifejtettekből az a
következtetés vonható le, hogy a jog által meghatározott,
absztrakt védett jogi tárgy megsértéséért fennálló olyan
felelősség, amely — a Ptk. 84. §-a szerinti — szankciók
párhuzamos, avagy ismételt alkalmazására vezethet, a
véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozását
jelenti. A szabályozás ezen módja azonban ellentétes az
alapjogi teszt azon jogalkotó elé állított kötelezettségével
is, amely szerint a jogalkotó köteles a cél elérése érdekében
szükséges legenyhébb eszközt alkalmazni. A polgári jogi
szankció a jogrend felelősségi rendjében ugyan nem minősül
„ultima ratiónak”, mégis a több peres eljárásban elfoglalt
kényszerű alperesi pozíció, a jogsértés többszöri
megállapíthatósága, és többszörös nyilvános elégtételadási
kötelezettség, illetve a bírói mérlegeléstől függő
(kártérítési, nem vagyoni) anyagi jellegű szankció önmagában is
meghaladja a „legenyhébb eszköz” alkalmazására vonatkozó
jogalkotói kötelezettséget, következésképpen sérti az Alkotmány
8. § (2) bekezdését, valamint 61. § (1) bekezdésében
foglaltakat.
A Ptkmód. a kifejtettek értelmében a személyiségi jogok
védelme körében egyidejűleg nyitja meg a jogérvényesítés
lehetőségét az egyéni, a csoport és az össztársadalmi érdekek
érvényesítése előtt, ezzel lényegében sajátos „actio popularis”-
t hozva létre. Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy a
szükségtelen, parttalan és az alapjog gyakorlását aránytalanul
korlátozó actio popularis annak a jogintézménynek a
deformálódásához, átértelmezéséhez vezethet, amelynek
létrehozása, működtetése egyébként az állam intézményvédelmi
kötelezettségének körébe tartozik.
2. A Ptkmód. 1. § (1) bekezdése a személyiségvédelem alapját
képező közösséget — a közösség tagjai személyiségének részévé
tett tulajdonság mellett — a társadalmon belüli kisebbségként
jellemzi. Ebből következőleg a szabályozás nem csupán az adott
közösségek méltóságának védelmét, hanem ezen belül a
kisebbségben lévő közösségek méltóságának védelmét kívánja
megvalósítani.
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatot követ az alanyi
jogok esetében alkalmazott pozitív megkülönböztetés
alkotmányossági mércéjével kapcsolatban. „A megkülönböztetés
tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként,
egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi
méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és
körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű
figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények
elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB
határozat, ABH 1990, 46, 48.] Alanyi jogok esetén a
megkülönböztetés tilalmába ütközik az a szabályozás, amely az
adott szabályozási koncepción belül a homogén csoportba
tartozókra vonatkozóan — a tárgyilagos mérlegelés szerinti
ésszerű indok nélkül, azaz önkényesen — eltérő szabályozást
tartalmaz. [elsőként: 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH
1992, 280, 281.] Az ilyen szabályozás végső fokon az emberi
méltóság alapjogát sérti, mert ilyen esetben a törvényhozó
bizonyosan nem kezelte az érintetteket azonos méltóságú
személyként, s nem értékelte mindegyikük szempontjait azonos
körültekintéssel, figyelemmel és méltányossággal. Az ilyen
szabályozás a „pozitív diszkrimináción belül is
alkotmányellenes” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994,
197, 200.].
A jelen esetben a szabályozással létrehozott új, nevesített
személyiségi jog alapját az képezi, hogy elismerhetőek olyan, a
személyiségbe beépült tulajdonságok, amelyek egyben
közösségteremtő funkcióval is rendelkeznek. Nincs a tárgyilagos
mérlegelés szerint ésszerű indoka annak, hogy a csoportképző
tulajdonságok csak kisebbségként létező személyösszességet
jellemezhetnek. A védelem jogi eszköze azonban csak a
kisebbségben lévő közösségek tagjait illeti meg. Abban az
esetben, amikor a védelem tárgya olyan közösséget jellemző
tulajdonság, amely a társadalom egészéhez viszonyított
többséget jellemzi, a magukat a közösséghez tartozónak tekintő
személyek, lényegében számbeli többségükre tekintettel védelem
nélkül maradnak. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabályozás nem
kezeli az érintetteket azonos méltóságú személyként, ugyanakkor
az eltérő kezelésnek nincs a tárgyilagos mérlegelés szerinti
ésszerű indoka.
Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a vizsgált
rendelkezés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik.
3. Az elnöki indítvány értelmében az emberi méltósághoz fűződő
alapjogból kibontott perbeli önrendelkezés elvébe ütközik a
Ptkmód. 1. § (3) bekezdése, amely az 1. § (1) bekezdése
szerinti jogsértés esetére perindítási jogot biztosít közhasznú
vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy
alapítvány részére.
A Ptkmód. törvényi indokolása értelmében az 1. § (3) bekezdése
közérdekű keresetindítási jogot biztosít a jogvédő társadalmi
szervezetek számára, amelynek szükségességét az indokolja, hogy
a sértetti kör egy közösség, illetve közvetve az egész
társadalom. A jogalkotó ezt a keresetindítási jogot a
fogyasztóvédelmi és a környezetvédelmi jogban szabályozott
közérdekű keresetindítási joggal állította párhuzamba.
Az Alkotmánybíróság 1146/B/2005. AB határozatában vizsgálta és
alkotmányosnak ítélte a környezet védelmének általános
szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban:
Ktv.) 98. § (1) bekezdésében, illetve 99. § (1) bekezdés b)
pontjában foglalt szabályozást. Megállapította, hogy Ktv. 99. §
(1) bekezdésében a környezetvédelmi érdekek védelmének
képviseletére létrehozott egyesületek és más, politikai
pártnak, érdekképviseletnek nem minősülő társadalmi szervezet
számára biztosított perindítási jog nem az Alkotmány 57. § (1)
bekezdésén alapuló jogosultság, mivel e szervezetek nem egyéni
jogsérelmek orvoslására jogosultak. A perindítás indoka
esetükben „a köz érdekében történő fellépés, egy alkotmányos
cél és érték”, a környezethez való alapjog védelme [ABH 2006,
1849, 1851.]. Az Alkotmány 18. §-ának értelmezése kapcsán az
Alkotmánybíróság már korábban megállapította, hogy „az
egészséges környezethez való jog (…) elsősorban önállósult és
önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog,
amelynek az objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és
meghatározó.” A környezetvédelmi vonatkozású alanyi jogokat
elsődlegesen eljárási jellegűnek minősítette, amelyeket
hatósági eljárásokban gyakorolhatnak a jogosultak [28/1994. (V.
20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138-139.]
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a
továbbiakban: Fgytv.) 39. §-a is a fogyasztók széles körét
érintő, vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó tevékenység
esetén a jogsértővel szembeni fellépés jogát, tehát eljárási
jogot biztosít a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó
társadalmi szervezet (vagy a fogyasztóvédelmi hatóság, az
ügyész, valamint konkrétan meghatározott szolgáltatással
kapcsolatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete)
részére. A peres eljárás megindításának joga akkor is fennáll,
ha a károsult fogyasztók személye nem állapítható meg, illetve
független a kárt szenvedett fogyasztók alanyi
jogérvényesítésétől. A társadalmi szervezet tehát nem a
fogyasztó alanyi jogait védi, hanem közérdekből, jellegétől
függő alkotmányos cél vagy érték érvényre juttatásáért lép fel.
A személyhez fűződő jogok érvényesítésére — e jogok
sajátosságai folytán — csak személyesen van mód. Éppen az
indokolta a közösséghez tartozás „méltóságának” egyéni alanyi
joggá transzformálását, hogy a polgári jogi viszonyok között
személyhez fűződő jogként érvényesíthetővé váljon. Így a
személyhez fűződő jogok érvényesítése az egyén autonómiájának
körébe tartozó kérdés. A társadalmi szervezet tehát az egyéni
jogsérelem alapján nem érvényesítheti a megsértett közösség,
illetve közvetetten az egész társadalom jogait, hiszen a
megsértett, személyhez kötött jog csak a közösséghez tartozó
személyeket illeti meg. A személyhez fűződő jog érvényesítésére
a személynek van csupán alanyi joga, aki eldöntheti, hogy jogi
úton kíván érvényt szerezni annak, avagy nem, és ha igen,
milyen igényt érvényesít. Abban az esetben, amikor a
szabályozás az alanyi jog jogosultjának döntésétől függetlenül
jogosít fel társadalmi szervezetet jogérvényesítésre, az az
egyéni autonómia szükségtelen és aránytalan korlátozására vezet
[1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35-36.; 20/1997.
(III. 9.) AB határozat, ABH 1997, 85, 90-91.].
A kifejtettek értelmében a Ptkmód. 1. § (3) bekezdése sérti az
Alkotmány 54. § (1) bekezdését, valamint az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésében foglaltakat is.
A Ptkmód. alkotmányossági vizsgálata kapcsán tett
megállapításokkal az Alkotmánybíróság nem a különböző
közösségekhez tartozók védelmének szükségességét vonja
kétségbe, csupán az arányosságával kapcsolatban megfogalmazott
elnöki indítvány megalapozottságát állapította meg. A
szabályozás ezen módja, a kivetített tulajdonságok sokasága, az
„átsugárzás” technikájának parttalan alkalmazása, valamint az
egyén és a közösség között e tulajdonságon alapuló kapcsolat
intenzitásának törvényi vélelme nem állja ki az
Alkotmánybíróság eddigiekben alkalmazott alapjogi tesztjének
próbáját.
Az Alkotmánybíróság e határozatát az alkotmányellenesség
megállapítására tekintettel tette közzé a Magyar Közlönyben.
Dr. Bihari Mihály
Az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter Dr. Trócsányi László
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A többségi határozat rendelkező részével egyetértek.
Nem értek egyet azonban azzal, hogy az Alkotmánybíróság a
határozata indoklásában nem tekintett át olyan általános
kérdéseket és összefüggéseket, amelyek – megítélésem szerint –
elengedhetetlenek lettek volna a köztársasági elnöki indítvány
elbírálásához (ilyeneknek tekintem: a véleménynyilvánításhoz
való jog mai értelme és tartalma; a közösségek méltóságának a
kérdése; a hazai igazságszolgáltatás tendenciáinak bemutatása.)
Az ezekről kialakított véleményemet részletesen a 236/A/2008.
számú AB határozathoz fűzött különvéleményemben fejtem ki.
Budapest, 2008. június 30.
Dr. Kiss László
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkező részével egyetértek és egyetértek azzal
is, hogy a határozat úgy ítélte meg, hogy a Ptkmód.-ban foglalt
jogtechnikai megoldás nem teljesíti a normavilágosság
alkotmányos követelményeit és ekként az Alkotmány 2. § (1)
bekezdése szerinti jogállamisági kritériumoknak nem felel meg.
Úgy vélem, hogy a sértetti kör túlzottan tág körvonalazása, a
történelmi, társadalmi, származási, szociológiai szempontból
jelentősen eltérő személycsoportok egybevonása és gyakorlatilag
actio popularis-ra emlékeztető locus standi megkonstruálása
aránytalan korlátozását jelenti a szólás- és
véleménynyilvánítási szabadságnak.
Ugyanakkor a magam részéről itt is irányadónak tekintem
mindazt, amit a „gyalázkodás” bűncselekményének előzetes
normakontrollját kérő köztársasági elnöki indítvány tárgyában a
mai napon hozott 236/A/2008. számú határozathoz fűzött
párhuzamos indokolásomban részletesen kifejtettem azokról a
nemzetközi jogi szabályokról, amelyeknek a tükrében kell
vizsgálni az Abh1., Abh2. és Abh3. tételeit és axiómáit.
Budapest, 2008. június 30.
Dr. Kovács Péter
alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a határozat IV. 2. és 3. pontjaival és erre
tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV.
törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2007. október 29.
napján elfogadott törvény alkotmányellenes, azzal azonban, hogy
álláspontom szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi
IV. tv.-nek a kiegészítését tervező 76/A. § (1) és (2)
bekezdése nem ütközik az Alkotmány 8. § (2) és a
véleménynyilvánításhoz való jogról szóló 61. § (1) bekezdésébe.
A Ptk. 85. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat
(a jelen határozat szempontjából irreleváns kivételekkel) csak
személyesen lehet érvényesíteni. Bár ez a szabály nyelvtani
értelmezés szerint pusztán azt tiltja, hogy egy adott személyt
ért sérelemért egy másik személy perelhessen, az esetjog ezt a
tiltást kiterjesztően értelmezi.
A bírói gyakorlat a Legfelsőbb Bíróság 1984-es PK 432. és a
jelen határozat tárgyát illetően különösen a 433. (a PK 444.
számú állásfoglalásával átszámozott 12. és 13.) számú sajtó
helyreigazítási tárgyú, de a személyiségvédelmi perekben is
alkalmazott állásfoglalásán nyugszik. A PK 13. számú
állásfoglalása a Ptk. 85. § (1) bekezdése és a kereshetőségi
jog szempontjából azt tartalmazza, hogy az a személy indíthat
pert, akinek személyére a sajtóközlemény — nevének
megjelölésével, vagy egyéb módon — utal, vagy akinek a személye
a közlemény tartalmából egyébként felismerhető.
A rendes bíróságok jelenlegi állandó jogértelmezési gyakorlata
tehát nem nyújt jogvédelmet a kollektív defamáció ellen, amikor
a kereshetőségi jogot csak a közvetlenül a saját személyében
sértett személynek adja meg és a közösségen keresztül történő
érintettséget a személyiségi jogi perek vonatkozásában nem
ismerte el. A Ptk. 76/A. § (1) és (2) bekezdése a gyakorlatban
a rendes bíróságok szűkítő jogértelmezésével szemben a sértett
személy kollektív defamációval szembeni polgári eljárásbeli
kereshetőségi jogát teszi vitathatatlanná.
A Ptk. 76/A. § (1) bekezdésével védett jogok tipikusan valamely
közösséghez tartozásban manifesztálódnak. Az egyénnek az a
joga, hogy magát egy csoporthoz tartozónak tekintse,
nyilvánítsa ki — legyen ez nemzeti/etnikai/vallási stb. — az
egyén emberi méltóságának integráns része. A közösség sérelme —
annak intenzitásától és az egyénnek a közösséghez fűződő
kapcsolatától függően — az egyén közösséghez tartozás iránti
személyes jogának sérelme is lehet, azaz átsugározhat.
Az Alkotmánybíróság korábban két olyan tulajdonságot nevezett
meg, amelyek egyrészt a teljes személyiséget meghatározzák,
másrészt csoportalakító tulajdonságok, vagyis a csoport
tulajdonságainak minden tagra vonatkozniuk kell. Ez a két
tulajdonság a vallási meggyőződés és a nemzeti vagy etnikai
kisebbséghez tartozás. E körben tehát az Alkotmánybíróság az
egyes ember személyiségének lényegi elemeként már korábban is
elismerte a csoporthoz tartozást. Létezhetnek azonban olyan más
csoportok is, amelyeknek a megsértése átsugárzik minden egyes
tagjuk személyes méltóságára. Ha a csoport éppen abból
képződik, hogy tagjainak valamilyen objektív, netán külsőleg is
megnyilvánuló, vagy természetadta, levetkőzhetetlen, de
legalábbis semmiképpen sem társadalmi funkcióját, szociális
szerepét érintő olyan tulajdonsága van, amely másoktól
megkülönbözteti; továbbá a sértés éppen ezt a csoportképző
tulajdonságot veszi célba, akkor föltehetjük, hogy a csoportot
ért sértés eleve az alacsonyabb rendűséget fejezheti ki csak,
vagy az önazonosság megkérdőjelezésére irányul. A Ptkmód.
szerinti Ptk. 76/A. § (1) bekezdés ezeket az Alkotmánybíróság
gyakorlatában korábban is pozitív módon megkülönböztetett
tulajdonságokat egészíti ki olyanokkal, amelyek az egyén
szabadságát nem kevésbé érintik, azaz ezeknek a
tulajdonságoknak a kinyilvánítása és vállalása iránti jog nem
kevésbé az egyén szabadságából ered, és így mint az emberi
méltósághoz való jog, alkotmányos alapjog.
Az, hogy a Ptkmód. még a Ptk. 76/A. § (1) bekezdése
tekintetében is előrevetíti, hogy e bekezdések bírói
alkalmazása aránytalanságra vezethet, megítélésem szerint ez
még nem teszi magát a Ptk. 76/A. § (1) és (2) bekezdését az
Alkotmány 8. § (2) és 61. § (1) bekezdésébe ütközőnek. A
bíróságok és végső soron a Legfelsőbb Bíróság feladata, hogy a
kollektív defamáció jogvédelmi tesztjét/az átsugárzás
intenzitásával kapcsolatos szempontokat az esetjog kialakítása
során meghatározzák. Ennek keretében a joggyakorlat
meghatározhat olyan szempontokat, mint pl.
(a) a konkrét jogsértésnek az egyén élethelyzetét alapvetően
meghatározó közösséget kell érnie, amely közösséghez
tartozásnak a megszüntetése a közösség tagja számára nem
lehetséges, vagy az emberi méltóságának feladásával
(önfeladással), illetőleg jelentős sérelmével járna;
(b) a társadalom értékítélete szerint a konkrét sérelem
alkalmas-e arra, hogy a sérelemmel célzott közösség tagjaiban a
jogsérelem ismételt bekövetkezése miatti félelmet keltsen.
Noha a jogalkotó elmulasztotta szabályozni azt, hogy a
párhuzamos perlésekből fakadó esetleges aránytalanságokat
kezelje, ez jogalkotás-technikai hiba, mely azonban nem éri el
az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság
sérelmének a szintjét, ennek kezelése a rendes bíróságok
kialakítandó ítélkezési gyakorlata körébe esik.
Budapest, 2008. június 30.
Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró
. |