A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az INDEX.HU Zrt. (a továbbiakban: indítványozó) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Kérte az Alkotmánybíróságot, hogy állapítsa meg a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességét, és semmisítse meg azt, mivel az alaptörvény-ellenes, sérti az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási szabadságot, valamint a IX. cikk (2) bekezdésében garantált sajtószabadságot.
[2] Az alkotmányjogi panaszra okot adó perben az indítványozó szerint rendezvény biztosításában feladatot ellátó, így tehát közhatalmat gyakorló rendőrök érvényesítették személyiségi jogaikat egy, a rendezvényről beszámoló internetes hírportál kiadójával, illetve szerkesztőségével szemben. A rendezvényről beszámoló hírportálként az alkotmányjogi panasz szerint az indítványozó több alapjogot, így a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot gyakorolta, amit a közhatalom képviselője tűrni köteles. Álláspontja szerint a rendezvényről fénykép készítése és közlése a véleménynyilvánítás és a tájékoztatás nem verbális módja, amely az alkotmányos teória és gyakorlat szerint a verbális kifejezésmóddal azonos védelmet élvez. A véleményszabadság pedig kiterjed arra is, hogy annak alanya szabadon megválassza a kinyilvánítás módját, eszközeit; azok célszerűségét vagy szükségességét. Ennek alapján szabadon dönthető el, hogy a rendezvényről szóló beszámolóban fényképpel is illusztrálja a panaszos a kifejtett véleményét. A rendezvényről készített, a rendőröket is érintő beszámoló kifejezetten a közügyekről való tájékozódást és a közügyek vitathatóságát szolgálta, vagyis politikai beszédnek minősül. Az indítványozó szerint a közhatalom-gyakorlás nyilvánosság általi ellenőrzésének része, hogy tudósításaihoz adott esetben a rendőrök felismerhető arcképmását is felhasználhassa, hiszen a közhatalomnak az eljáró rendőr ad arcot. Ha a rendőrnek nincs arca, elvész a közhatalom felelőssége és bizonytalanná válik személyes felelőssége. Ez a közlés, mint politikai beszéd is fokozott alkotmányos védelmet élvez. Tekintettel arra, hogy a rendőrképmás közzétételének tilalma korlátozza a véleménynyilvánítási és sajtószabadságot, a rendőr emberi méltóságának sérelmét mindig igazolni kell, az ilyen sérelem fennállása pedig csak esetről esetre dönthető el. Az alkotmányjogi panasz szerint ebben az ügyben ilyen körülmény nem merül fel. A bíróság ezekre a tényezőkre nem volt megfelelően figyelemmel, az ítéletben a rendőrök mint természetes személyek számára nyújtott jogvédelmet. Az ítélet csak azt vette számításba, hogy a közszereplő természetes személyeknek a nyilvánosság tekintetében az átlagosnál nagyobb tűrési kötelezettségük van, amit a Ptk. azzal juttat kifejezésre, hogy képmásuk nyilvánosságra hozatalához nem követeli meg a hozzájárulásukat. Álláspontja szerint az, hogy az ítélet azzal érvel, hogy a rendőrök nem közszereplők, nem eredményezi a polgári jogi képmásvédelem főszabályának (hozzájárulás megkövetelése) alkalmazását. A rendőrök számára nyújtott polgári jogi személyiségvédelemmel a bíróság egyúttal alkotmányos indok nélkül korlátozta a panaszos megjelölt alapjogait, így a vélemény- és sajtószabadság sérelmet szenvedett.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv-ben előírt formai és tartalmi követelményeknek [Abtv. 56. § (2) bekezdés].
[4] Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §) az, hogy az Alaptörvény ama szabálya, amely szerint Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, továbbá biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit, érvényesült-e a konkrét esetben, amikor egy a rendezvény biztosításában részt vett rendőrökről készített fényképnek a tüntetésről szóló tudósításban való nyilvánosságra hozatala miatt a hírportálként működő sajtószervet a bíróság elmarasztalta.
[5] A képmáshoz való jog és a sajtó tájékoztatási feladatának viszonya általában polgári jogi kérdés, és rendszerint a bíróság mérlegelésére tartozik, melyik jogé az elsőbbség. Azonban az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése alapján alkotmányjogi kérdés is a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás érvényesülése.
[6] 3. Az indítványra okot adó ügyben első fokon eljárt törvényszék ítéletének meghozatalát követően kiadott, 1/2012. Büntető-közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozat rendelkező része szerint a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása.
[7] A jogegységi határozat rendelkező része lényegében a „nyilvános közszereplő” fogalmát értelmezte. Az Ítélőtábla ítélete a jogegységi határozatra nem hivatkozik.
[8] 4. Az indítvány benyújtását követően a Kúria Pfv.IV.20.784/2013/5. számú ítélete – az indítványozó mint alperes felülvizsgálati kérelme alapján – az alkotmányjogi panasszal támadott ítéletet hatályában fenntartotta.
II.
[9] Az Alaptörvény rendelkezései szerint:
„IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.”
III.
[10] Az indítvány megalapozott.
[11] 1. Az Alkotmánybíróság a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban már rámutatott arra, hogy az Alkotmány 61. § (2) és (3) bekezdésével az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése tartalmi szempontból azonosan rendelkezik. Mindkettő az alapvető jogok között, állami kötelezettségként fogalmazza meg a sajtó szabadságának és sokszínűségének védelmét, és mindkét szabály – az előző Alkotmányé az alkotmánybírósági értelmezés révén – egyértelműen a „demokratikus közvélemény” kialakulásához kapcsolja a sajtó szabadságát és sokszínűségét. Ezért a korábbi határozatokban a sajtó szabadságával, a demokratikus közvélemény kialakulásával összefüggésben kifejtett értelmezés a jelen ügyben az indokolásba illeszthető {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [20]–[23]}.
[12] Történeti alkotmányunk vívmányainak tiszteletben tartása, továbbá az a kötelezettség, amely szerint az Alaptörvény rendelkezéseit a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni [R) cikk (3) bekezdés], szintén a sajtó szabadságának, a szabad tájékoztatásnak, a sajtó „demokratikus közvélemény” kialakításában betöltött szerepének a kiemelt védelmét indokolja.
[13] A sajtószabadság minden kétséget kizáróan történeti alkotmányunk vívmányai közé tartozik. Az 1848-as forradalom legelső lépése és egyszersmind fő követelése a sajtó szabaddá tétele, a sajtószabadság kivívása volt: a sajtószabadság volt minden más szabadság alapja. E nélkül az égetővé vált politikai és társadalmi kérdéseket, a nagy átalakulás kívánalmait nem lehetett megfogalmazni a nyilvánosság előtt. A március 15-én közzétett kiáltvány 12 pontja közül a legelső mondta ki: „Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.” Csak ezt követte a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése és minden egyéb. Az előzetes cenzúra eltörlésével az áprilisi törvények egyike, az 1848. évi XVIII. törvénycikk, a sajtótörvény biztosította a sajtószabadságot.
[14] A sajtó szabadsága mint történeti alkotmányunk vívmánya a kezdettől fogva összekapcsolódott a jelenkor eseményeiről szóló szabad tájékoztatással, a társadalmi kérdéseknek a nyilvánosság elé tárásával. A sajtó szabadságának védelme, a szabad tájékoztatás feltételeinek biztosítása egyrészt az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésén alapuló állami kötelezettség, másrészt a személyek alapvető joga, amely az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételek mellett korlátozható.
[15] 2. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában kommunikációs alapjogként tekintett a sajtó szabadságára, amely felöleli valamennyi médium szabadságát. A sajtószabadságot értelmező első határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy [a] véleménynyilvánítási szabadság a sajtószabadság vonatkozásában sajátosan érvényesül. A sajtó szabadságát arra figyelemmel kell garantálnia az államnak, hogy a sajtó a véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a véleménynyilvánításnak és véleményformálásnak kitüntetett fontosságú eszköze. [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 229., a továbbiakban: Abh.1.] Az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódóan, a demokratikus közvélemény kialakítása és fenntartása szempontjából tehát kezdettől fogva kitüntetett fontosságúnak tekintette a sajtó társadalmi jelentőségét. A sajtó nemcsak a szabad véleménynyilvánítás eszköze, hanem a tájékoztatásé is, azaz alapvető szerepe van a véleményalkotás feltételét képező tájékozódásban. (Abh. 1. ABH 1992, 227, 229.)
[16] A sajtó a szólásszabadság intézménye. Így a sajtószabadság, amennyiben a szólás, a közlés, a vélemény szabad kinyilvánítását szolgálja, úgy védelme szintén kettős meghatározottságú: a szubjektív alanyi jogi jelleg mellett a közösség oldaláról a demokratikus közvélemény megteremtését és fenntartását szolgálja (Abh.1. ABH 1992, 227, 229.). A sajtószabadság értéket képvisel, amelynek védelme a többi alapjog értékeivel együtt, az egész alkotmányos rend védelmébe és fenntartásába ágyazva valósul meg. Az Alkotmánybíróság – a média strukturális elemeinek megkülönböztetése nélkül, árnyalva a sajtószabadság tartalmát – úgy foglalt állást, hogy az egyszerre eszköze a szabad véleménynyilvánításnak, a tájékoztatásnak, valamint a tájékozódásnak. A sajtószabadság egyéni alapjogként abban az értelemben eszköz, hogy felerősíti az egyéni véleménynyilvánítás hatását, és támogatja a demokratikus közvélemény közérdekű ügyekről való tájékoztatását, a közérdekű ügyekkel kapcsolatos véleményformálást. A sajtószabadság jogának gyakorlása révén az alapjog jogosultja aktív alakítója a demokratikus közvéleménynek. A sajtó ezen minőségében ellenőrzi a közélet szereplőinek, intézményeinek tevékenységét, a döntéshozatal folyamatát, tájékoztatja arról a politikai közösséget, a demokratikus nyilvánosságot (a „házőrző kutya” szerepe). A sajtószabadság, a szabad sajtó intézménye nemzetközi egyezményekben, dokumentumokban is rögzített védelmének – és felelősségének – alapvető indoka tehát az egyéni véleményalkotáshoz elengedhetetlen közlések, a közérdekű információk teljességének nyilvánosságra kerülése, a „hivatalos helyes állásponton” alapuló monopolisztikus „közvélekedés” kialakulásának elkerülése. Az államnak a sajtó mint intézmény tevékenységétől való távolságtartása – az Abh.1. szóhasználatával (ABH 1992, 227, 229.) élve – elvileg garancia a sajtószabadság érvényesülésére [165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 478, 503.].
[17] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálybalépését követően is megerősítette korábbi elvi tételeit: „A sajtószabadság – amely felöleli valamennyi médiatípus szabadságát – a szólásszabadság intézménye. A sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a véleménynyilvánításnak, a véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze. A szólásszabadság kitüntetett jellege e tekintetben a sajtószabadságra is vonatkozik, és vonatkozik rá a szabadság kettős igazolása is: a sajtószabadság jelentőségét a szubjektív alapjog és a demokratikus közvélemény alkotmányos intézménye egyaránt igazolja. Az Alaptörvény IX. cikke (2) bekezdése ennek megfelelően a sajtószabadság elismerése mellett a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeinek biztosításáról is rendelkezik {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [40]}.
[18] A szabad tájékoztatás, a társadalmi kérdések nyilvánosság elé tárása konfliktusba kerülhet más jogokkal, különösen a magánszféra és az emberi méltóság védelméhez való joggal.
[19] Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése a magán- és családi élet, az otthon, a kapcsolattartás és a jó hírnév tiszteletben tartásához való jogot fogalmazza meg. A VI. cikk az előző Alkotmány 59. §-át váltotta fel, amely a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot tartalmazta. A VI. cikk a lényegét tekintve „titokvédelmi” szabály, és nem vonatkozik a személyek olyan tevékenységére, amelyet nem lehet a magánélet részének tekinteni.
[20] A saját képmáshoz való jog nem szerepelt az előző Alkotmányban és nem szerepel az Alaptörvényben sem, jóllehet egyes nevesített személyiségi jogoknak vannak alaptörvényi megfelelői is (pl. jóhírnévhez való jog, személyes adatok védelméhez való jog).
[21] A képmáshoz való jog különös személyiségi jog, eredete a XIX. század végére (a képmás rögzítésének egyszerűvé válása) nyúlik vissza. A képmáshoz való jog a jó hírnév és a becsületvédelem speciális esete, a képmás reklám céljára való engedély nélküli felhasználása (a kereskedelmi felhasználás) ellen születik.
[22] A képmáshoz való jognak más gyökerei vannak az angolszász országokban és más a kontinensen. Az Egyesült Államokból kiindulva azt a privacy, a „békén hagyás joga”, az alkotmányosan védett magánszféra körébe tartozónak tekintik, amelynek három lényeges aspektusa a titkosság, az anonimitás, és a magányhoz való jog; Európában az önrendelkezési jogból, az emberi méltóságból vezetik le, és különös személyiségi jognak tartják. A legtöbb európai országban a képmás védelme a polgári jog része, védelmét a bírói gyakorlat is alakítja.
[23] A saját képmáshoz való jogot általában az általános személyiségi jog egyik kifejeződésének tartják. Azt jelenti elsősorban, hogy minden ember alapvetően maga dönthet arról, hogy milyen képet, és milyen összefüggésben hoznak róla nyilvánosságra. A külső megjelenés a személyiség megnyilvánulása a külvilág felé.
[24] A Ptk. 2:42. § (2) bekezdése egyértelműen az emberi méltósághoz köti a személyiségi jogokat: a személyiségi jogok – ezek között a képmáshoz való jog [2:43. § g) pont] – a Ptk. szóhasználata szerint ebből fakadnak.
[25] A magánszféra védelme – a saját képmáshoz való jog védelmével szemben – nem kifejezetten az ábrázolásra irányul, hanem a közlés témája és helye szerint ítélendő meg. Nyilvános helyeken általában hiányzik a magánszféra védelmére való hivatkozás alapvető feltétele: a visszavonulási igény. Ezért más a megítélése a titkos és a nagy távolságból teleobjektívvel készített fényképfelvételeknek. Azoknál a képeknél pedig, amelyeken a személy a táj részként vagy más nyilvános helyen véletlenszerűen, a kép fő tárgyával együtt látható, pl. épület előtt elsétáló személy, vagy gyülekezésekről, felvonulásokról vagy más hasonló rendezvényekről szóló képeknél, amelyen a képen szereplő személy részt vett, szintén másként jön szóba a magánszféra védelme.
[26] Képmás közterületen való készítése és annak tárolása vagy nyilvánosságra hozatala önmagában elsősorban nem a magánélet tiszteletben tartásához, a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a magántitok, vagy a személyes adatok védelméhez való jogról szóló szabály hatálya alá tartozik. A fényképfelvételnek és hangfelvételnek a személyes adatok nyilvántartásba vételétől és kezelésétől eltérő elvi alapon való kezelése összhangban áll az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatával. Magyarországon az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 8. Cikke a magán- és családi élet, a lakás és levelezés tiszteletben tartásához való jogot mondja ki. A magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog az Alaptörvényben ugyanúgy jelenik meg, mint az Egyezmény 8. cikkében. A Bíróság ebből a részletszabályból nem vezette le a személyiség általános védelmét, de a 8. Cikk értelmezésével a privátszféra védelméről szóló rendelkezésnek tekintette ezt a szabályt (von Hannover kontra Németország ügy, 59320/00, 2004. június 26., 59. és 77. bekezdés). Az Egyezmény 8. Cikke megsértésének tekintették azt, hogy a rendőrség valakinek a magánéletéről adatokat őrzött, hogy kihallgatás során ujjlenyomatokat vett és fényképet készített, de a Bizottság nem állapította meg a 8. Cikk megsértését akkor, amikor a fénykép tüntetésen részt vevő személyről készült (Friedl kontra Ausztria (15225/89), 1994. május 19., 45–51. pont). Bár a Bíróság gyakorlata az Egyezmény szövegéhez igazodik és ezért eltér az alkotmány alapján vizsgálandó szabályoktól, annyi megállapítható, hogy a Bíróság a fénykép és a hangfelvétel készítését, nyilvántartásba vételét más esetektől eltérő, sajátos kérdésként kezeli (ezt megerősíti a P. G. és J. H. kontra Egyesült Királyság eset (44787/98), amelyben 2001. szeptember 25-én született ítélet, 56–59. pont). Ugyanakkor a 35/2002. (VII. 19.) AB határozat értelmében a képi megfigyelés nyomán nyert, valamilyen hordozón rögzített felvétel személyes adatnak minősül (ABH 2002, 199, 208.).
[27] 3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben az Alaptörvény sajtószabadságra és emberi méltóságra vonatkozó szabályaiból indul ki, és nem polgári jogi viták eldöntésére törekszik.
[28] 3.1. A polgári jog rendelkezéseit a rendes bírói gyakorlat tölti meg tartalommal. A képmás, a nyilvánosságra hozatal fogalmát, a nyilvánosságra hozatalhoz történő hozzájárulást, az engedély nélküli nyilvánosságra hozatala eseteit, ezek között a képmással való rendelkezési jog alóli egyik leglényegesebb kivételt, a nyilvános közszereplés fogalmát [Ptk. 80. § (1)–(3) bekezdés] a bíróságok értelmezik. A nem egyértelmű jogszabályi környezetben is lehet megfelelő jogalkalmazással a sajtószabadságot tiszteletben tartó gyakorlatot kialakítani.
[29] A Ptk. 80. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bekezdés kimondja, hogy képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges.
[30] A jogszabály szerint a nyilvános közszereplés esetén nem kell engedélyt kérni a felvétel elkészítéséhez és nyilvánosságra hozatalához. Ez az általános törvényi megfogalmazás számos gyakorlati kérdést vet fel. A jogirodalom álláspontja szerint a társadalom életét általában befolyásoló, akár az országos, akár a helyi viszonyok alakulását meghatározó, vagy ilyen célzattal létrejött nyilvános rendezvényeken, eseményeken történő szereplés tekinthető közszereplésnek (BDT2006. 1298.). Tipikusan ilyen a kulturális, társadalmi, politikai rendezvényeken, gyűléseken történő felszólalás, nyilvános szerepvállalás. Ez a minősítés nem kötődik semmilyen formális társadalmi vagy jogi státushoz. A közszereplés tényét a köz érdekében való megszólalás, szerepvállalás alapozza meg.
[31] Kérdéses azonban, hogy az engedélykérés alóli mentesítés a nyilvános közszereplés alkalmával aktívan szerepet vállaló személyek mellett kiterjed-e a passzív résztvevőkre. Erről a jogirodalomban két felfogás létezik. Az egyik szerint, ha az esemény nyilvános közszereplésnek minősül, akkor valamennyi (akár aktív, akár passzív) részt vevő személyről készíthető engedélye nélkül felvétel, és ez nyilvánosságra is hozható (BDT2007. 1663.). A másik felfogás megkülönböztetést tesz a passzív résztvevők csoportján belül is. Eszerint különbség van a valamilyen közfeladat érdekében, vagy valamely társadalmi vélemény mellett történő kiállás érdekében való részvétel, és az érdeklődőként, megfigyelőként való jelenlét között. A bírói gyakorlat alakította ki a tömegfelvétel fogalmát. Eszerint a képmás nyilvánosságra hozatalának tilalma nem vonatkozik a nyilvános eseményekről, rendezvényekről, táj- és utcarészletekről készült felvételekre, amikor tehát az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket. A bírói gyakorlat szerint a tömegfelvétel esetén is a nyilvánosságra hozatalkor a felvételen ábrázolt személy hozzájárulására van szükség, ha (az összes körülményre tekintettel) megállapítható a felvétel egyedisége, egyéni portré jellege (BH1985. 17.)
[32] 3.2. A Ptk. 2:48. § az előző Ptk-hoz hasonlóan, de nem teljesen azonosan rendelkezik. Eszerint képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges. Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.
[33] Eltérés, hogy a Ptk. szövegszerűen már a felvétel elkészítéséhez is az érintett személy hozzájárulását kívánja meg.
[34] Eltérés, hogy a Ptk. nem a közszereplés, hanem a közéleti szereplés kifejezést használja. Eltérés, hogy a Ptk. – szemben az előző Ptk. 80. § (2) bekezdésével – kimondja: nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel esetén.
[35] 3.3. Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben az a feladata, hogy megvizsgálja: a konkrét esetben a sajtószabadság érvényesülésének korlátozását indokolja-e az emberi méltóság védelméhez való jog, vagyis a panasszal érintett határozat egyensúlyt teremt-e a konkrét esetben a szabad tájékoztatás és az emberi méltóságra visszavezethető képmásvédelem eltérő szempontjai között.
[36] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tartja a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok és a közéleti szereplők, köztük a közhatalmat gyakorlók személyiségvédelmének az ütközésével kapcsolatban a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban összefoglalva kifejtett szempontokat. Eszerint a közhatalmat gyakorló személyek (és a közszereplő politikusok) esetében a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb körben minősül indokoltnak a szólás- és sajtószabadság érdekében. A jogállami intézmények tevékenységének ellenőrzése ugyanis a sajtónak olyan alapvető joga, amely a demokrácia lényegi eleme. A jogalkalmazóknak mindezek figyelembevételével kell eljárniuk akkor, amikor bizonyos esetekben, a közhatalom egyes gyakorlóinak hivatásából következő személyiségvédelmi korlátokat megállapítják. A szólás- és sajtószabadság abszolút határát azonban kizárólag az emberi méltóság korlátozhatatlan aspektusát érintő, azaz az emberi mivolt legbensőbb lényegét sértő közlések jelenthetik. {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [56]–[63]}
[37] 4. Az indítványra okot adó esetben a rendes bíróság által kifogásolt közlés tüntetésről szólt. Az alkotmányos értelemben vett gyülekezési jog nem csupán azokat a közterületen tartott rendezvényeket védi, amelyek közvetlenül politikainak minősülnek, hanem a gyülekezésnek minősülő egyéb, de nem közvetlenül politikai összejöveteleket is, amelyek célja a széles értelemben vett közügyek megvitatása. Az Alkotmánybíróság szerint a gyülekezési jog által védett rendezvények nem korlátozódnak pusztán a hagyományos formában megtartott összejövetelekre, gyűlésekre, nagygyűlésekre, felvonulásokra. Akkor, amikor abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy egy összejövetel gyülekezési jog gyakorlásának számít-e, annak van döntő jelentősége, hogy a rendezvény – irányultságát tekintve – jellemzően véleménynyilvánítás, közös cél érdekében nézetek kifejezésre juttatása, terjesztése, közéleti esemény, vagy pl. csak pusztán szórakozás. Véleménynyilvánításnak minősül, ha a rendezvényen meghatározott tartalmú közlést közvetítenek a résztvevőknek és másoknak, függetlenül attól, hogy ez közvetlenül politikai tartalmú-e. A gyülekezési jog védelme alatt állnak a csoportos közlés legkülönfélébb, esetleg rendhagyó kifejezésformái is, mindaddig, amíg ezek a véleményformálást és véleménynyilvánítást szolgálják.
[38] Gyülekezésről szóló beszámoló a sajtó szabadságának, a szabad tájékoztatásnak, a sajtó „demokratikus közvélemény” kialakításában betöltött szerepének a közvetlen megvalósulását jelenti, ezért az ilyen beszámoló tartalmának a kiemelt védelme indokolt.
[39] 5. A képmáshoz való jog az emberi személyiség külső megnyilvánulását védi. A képmás és a hangfelvétel közvetetten a személyiség azonosítására szolgál, a személyiség lényeges tulajdonságait közvetíti. A képmáshoz való jog ezért másképp korlátozható, mint más személyiségi jogok. A más képmásával kapcsolatos bármilyen jogosulatlan, beavatkozó magatartás jogsértő.
[40] Az indítványozó hírportálként „Rendvédelmi szakszervezet tüntetése” címmel jelentetett meg írást. A szóban lévő tüntetés a gyülekezési jog gyakorlását valósította meg, közterületen, a részvételt bárki számára lehetővé téve. Ehhez az íráshoz kapcsolódott képgaléria. A képgaléria 7. és 16. számú képén az alkotmányjogi panasszal érintett határozat szerint egyedileg felismerhető módon, két-két rendőr volt látható. A rendőrök szolgálati feladat ellátása érdekében, közhatalom gyakorlójaként, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó, vagyis nyilvános rendezvényen vettek részt. Mindkét kép csoportkép.
[41] A bíróság nem állapította meg azt, hogy a szóban lévő felvételek sértő, megalázó, bántó, lealacsonyító vagy torz képet közvetítenek, vagy rossz benyomást keltenek az ábrázolt személyekről.
[42] Mindaddig, amíg valamely tájékoztatás nem visszaélés a sajtószabadság gyakorlásával, az emberi méltóság védelmével összefüggésben a személyiségi jogok sérelmére való hivatkozás ritkán alapozza meg a sajtószabadság gyakorlásának a korlátozását. Valamely jelenkori eseménnyel kapcsolatban a nyilvánosság figyelme elé került személyről készült képmás általában az eseménnyel összefüggésben az engedélyük nélkül nyilvánosságra hozható.
[43] Rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül.
[44] Rendőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi „résztvevői” a történésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának – mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek – sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása. A jelenkor történéseinek bemutatásához fűződő érdek, mint a fényképfelvétel engedély nélküli nyilvánosságra hozatalának az alkotmányos alapja általában nem érvényesül akkor sem, amikor a képen csak egyetlen egy személy látható. Ilyenkor a sajtószabadság és a méltóságvédelmen alapuló képmáshoz való jog közötti érdekütközést egyedi mérlegeléssel kell feloldani, és azt kell vizsgálni, hogy a személy képmása, ennek a nyilvánosságra hozatala a jelenkor történéseinek bemutatása, illetve a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás körébe tartozik-e. Az előző és az új Ptk. ama szabályait, amelyek kivételt jelentenek a képmás engedélyhez kötött nyilvánosságra hozatala alól, minden eseten úgy kell értelmezni, hogy az összhangban álljon a sajtószabadság gyakorlásával. Habár elsősorban a rendes bíróságra tartozó kérdés polgári ügyben, hogy milyen eseményt tekint közszereplésnek, közéleti szereplésnek, milyen felvételt minősít tömegfelvételnek vagy a személyiségi jogokat sértőnek a Ptk. alapján, az értelmezésnél az Alaptörvényre is megfelelően figyelemmel kell lenni. A Ptk. 1:2. § (1) bekezdése értelmezési alapelvként mondja ki, hogy „e törvény rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni.” A nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatásához kötődik.
[45] Gyülekezésről szóló tudósításhoz rendszerint hozzátartozik képfelvétel vagy film közzététele is. Az ilyen felvételen többnyire láthatók a rendezvény biztosításában résztvevő rendőrök is. E felvételeknek a megjelenés előtt való kényszerű megváltoztatására késztetés akkor, amikor a felvétel nem haladja meg az esemény hű illusztrálásához tartozó tartalmat, a közzétenni tervezett tájékoztatás alapos indok nélküli előzetes ellenőrzését jelenti.
[46] 6. Az alkotmányjogi panasszal érintett képeken nem csak egyetlen egy személy látható. A panasszal érintett határozat abból indul ki, hogy „a Fővárosi Ítélőtáblának következetes gyakorlata az, hogy a kizárólag rendőri feladatot ellátó rendőrök nem minősülnek közszereplőnek, ezért esetükben a képmásuk rögzítésének és annak nyilvánosságra hozatalához külön engedélyükre van szükség”.
[47] Ugyanakkor az Alaptörvény 28. cikke azt is előírja, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik, ami a jelen esetben további szempontok mérlegelését követeli meg.
[48] A panasszal érintett határozat azt az alkotmányjogi szempontot, amely a sajtó szabadságához, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatásához fűződik, nem vette figyelembe a Ptk. 80. § (2) bekezdése értelmezésekor. A határozat nem a rendőrök konkrét feladatteljesítése helyszínének és a konkrét tevékenységük közben való fényképezésük, a képfelvételek elkészítése körülményeinek és a nyilvánosságra hozásuk céljának – a gyülekezésről mint nyilvános közszereplésről, tömegrendezvényről szóló tudósításnak –, hanem annak az egyetlen szempontnak tulajdonít döntő jelentőséget, hogy a rendőr általában, a szolgálati feladatai ellátása során, általánosságban közszereplőnek minősül-e. A közérdeklődésre számot tartó eseményről a felvételek általában közterületen készülnek, rajtuk emberek sokasága látható, de nem mint egyedi személyek, hanem másokkal együtt, kiemelés (például teleobjektív használata) nélkül. A képek bizonyos fokú szabad felhasználása nélkül a modern tömegtájékoztatás nem létezhetne, a polgári jogi szabályok szó szerinti, merev értelmezése alapján már a felvétel készítése is engedélyköteles lenne. A Ptk. 2:48. § (2) bekezdése azt a bírói gyakorlatot rögzíti, amely szerint valamely felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén nem szükséges az érintett hozzájárulása, függetlenül attól, hogy a felvételen felismerhető-e: eszerint a képmás nyilvánosságra hozatalának tilalma nem vonatkozik a nyilvános eseményekről, rendezvényekről, táj- és utcarészletekről készült felvételekre, amikor tehát az ábrázolás módja nem egyéni, amikor a felvétel összhatásában örökít meg a nyilvánosság előtt lezajlott eseményeket.
[49] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességét állapította meg, és azt megsemmisítette.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
.
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye
[50] Nem értek egyet a határozat rendelkező részével és annak a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítéletének megsemmisítését eredményező indokolásával.
[51] 1. A határozat indokolásával egyezően kiindulási pontom az, hogy „A szabad tájékoztatás, a társadalmi kérdések nyilvánosság elé tárása konfliktusba kerülhet más jogokkal, különösen a magánszféra és az emberi méltóság védelméhez való joggal”. (Indokolás [18])
[52] Teljes mértékben eltérő azonban az álláspontom a határozatétól az Alaptörvény IX. cikke (2) bekezdésének és a VI. cikke (2) bekezdésének összevetése, illetőleg annak eredménye tekintetében. Véleményem szerint a határozat indokolása ebben az összeütközésben ténybírósági feladatokat is ellátva és megalapozatlanul részesíti előnyben a véleménynyilvánítás, a sajtó- és szólásszabadság jogát a személyes adatok védelmével szemben. Figyelmen kívül hagyja ugyanis a határozat azt az alkotmányjogi konfliktus eldöntése szempontjából releváns jogi tényt, hogy az Alkotmánybíróság a 35/2002. (VII. 19.) AB határozatában az Alkotmánybíróság a sportrendezvényeken kamerával rögzített felvételek alkotmányossága kapcsán a felvételeket személyes adatnak minősítette és kimondta, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról.
[53] Ebben az összefüggésben vizsgálva az Alaptörvényen belül jelentkező összeütközés lehetőségét mindenekelőtt hangsúlyozandó, hogy a saját képmáshoz való jog védelmével kapcsolatos polgári jogi vitákban eljáró bíróságoknak nemcsak a Polgári Törvénykönyv irányadó rendelkezésének alkalmazására vonatkozó tények feltárását kell elvégezniük. A bíróságoknak az általuk megállapított tényállásból eredő jogértelmezési feladataik ellátása során elkerülhetetlen, hogy az itt említett alkotmányjogi konfliktusban állást foglaljanak.
[54] 2. Kiindulva a jelen ügyben eljáró bíróságok által feltárt tényállásból, és egyetértve a Fővárosi Ítélőtábla hivatkozott, illetőleg a Kúria Pfv.IV.20.784/2013/5. szám alatt hozott ítéletével, álláspontom szerint e bíróságoknak a korábbi ítélkezési gyakorlaton, majd a Kúria 1/2012. Büntető-közigazgatási-munkaügyi polgári jogegységi határozatán alapuló jogértelmezése helytálló és az Alaptörvénnyel is összhangban áll.
[55] Az említett ítéletekből egyértelműen megállapítható, hogy munkaköri kötelezettségüket egyenruhában teljesítő rendőrökről készült kollégáik tüntetésén egyedi azonosításra alkalmas felvétel. E tényállás alapján indokoltnak találta a Fővárosi Ítélőtábla a Polgári Törvénykönyv alkalmazandó rendelkezésére tekintettel azt, hogy – az eset összes különleges körülményére figyelemmel a magánéletüket érintő negatív körülményektől tartó – intézkedő rendőrök a felvételek közzétételéhez hozzájárulásukat megkövetelhessék.
[56] E tényállást elfogadva az Ítélőtábla jogértelmezésével egyetértek, miként azzal a kúriai alkotmányjogi állásfoglalással is, hogy a véleménynyilvánítás, a sajtó- és szólásszabadság jogát az egyedi hozzájárulás megkövetelése nem sérti. A Kúria véleménye szerint: „A sajtószervek, illetve az egyéb tájékoztatást nyújtó személyek a rendőrségi intézkedésről készült felvételeket közzétehetik oly módon, hogy az abban részt vevő rendőrök képmását felismerhetetlenné teszik. Ilyen körülmények mellett eleget tehetnék tájékoztatási kötelezettségüknek anélkül, hogy személyhez fűződő jogokat sértenének. Ez nem akadályozza a véleménynyilvánítás, sajtó- és szólásszabadság gyakorlását, nem ellentétes tehát az Emberi Jogok Európai Bíróságának felülvizsgálati kérelemben hivatkozott gyakorlatával.” (Vö.: a kúriai ítélet utolsó előtti bekezdése.)
[57] Ez utóbbi megállapítással összefüggésben jegyzem meg, hogy a határozatban foglaltak alátámasztására szánt esetjogi hivatkozás (Indokolás [15]–[26]) ebből a szempontból irreleváns, egyáltalán nem mond ellent annak az álláspontomnak, hogy az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésének az Alaptörvény IX. cikke (2) bekezdésével való összeütközése esetén csak az eset összes körülményének vizsgálata alapján – és az Alaptörvény IX. cikke (1) bekezdésére is figyelemmel – dönthető el, melyik rendelkezés kell, hogy elsőbbséget engedjen a másik javára, az adott szabadságjog gyakorlásának indokolt feltételhez kötése, szükség esetén korlátozása formájában.
Budapest, 2014. szeptember 23.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
[58] A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[59] 1. Nem tudom támogatni sem a határozat megsemmisítő rendelkezését, sem az indokolás egyes részeit. Nem tudom támogatni tartalmilag a megsemmisítő rendelkezést, mely az intézkedő rendőrök magánélethez való jogát sérti azzal, hogy az arcképük felismerését lehetővé kívánja tenni a jövőben a médiatudósításokban. A megsemmisített bírói ítélet helyes álláspontot képvisel annak kimondásakor, hogy a rendőrök egyszerű végrehajtói az állami-politikai hatalom intézkedéseinek, és így nem tekinthetők közszereplőnek. Az azonosító számuk elegendő ahhoz, hogy esetleges törvénytelenségükért felelősségre vonásuk biztosított legyen – és épp ezért a legnagyobb fegyelmi vétség ennek letakarása, vagy eltüntetése –, de arcképük nyilvánosságra hozatala a médiatudósításokban már a rendőri tevékenységük közben is megőrzött magánszférához való jogukat sérti.
[60] 2. Nem tudom támogatni a határozat rendelkezését eljárási szempontból sem. A megsemmisített ítélőtáblai ítéletet ugyanis a Kúria Pfv.IV.20.784/2013/5. számú ítélettel a rendes bírói hierarchia legfelső szintjén is megismételte, illetve hatályában fenntartotta, és a mostani határozat ezt – az indítvány kereteihez kötöttség révén – nem érintette. Az alkotmányjogi panasz eljárási szabályai szerint így csak az lett volna a helyes megoldás abban az esetben is, ha – feltéve, de meg nem engedve – a megtámadott ítélet alaptörvénysértő jellegét elfogadva visszautasítjuk most az ítélőtáblai ítélet megtámadását, és jelezzük végzésünkben, hogy tartalmilag ezt csak az ezt megerősítő kúriai ítélettel együtt tudjuk elbírálni egy esetleges újabb alkotmányjogi panasz benyújtásakor, ha a határidők ezt még lehetővé teszik. Egy alacsonyabb szintű ítélet megsemmisítésével, ám a felső szinten egy ezzel egyező ítélet léte mellett a határozatot megszavazó alkotmánybírói többség egy ellentmondást hozott létre az igazságszolgáltatásban, és különvéleményemmel ettől is el kívánok határolódni.
Budapest, 2014. szeptember 23.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró . |