A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Mellett Működő Másodfokú Szolgálati Bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozata, valamint a Fővárosi Ítélőtábla Mellett Működő Elsőfokú Szolgálati Bíróság SZF.1/46/2011. számú határozata alaptörvény-ellenes, mivel az eljáró bíróságok határozataikat az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését sértő módon hozták meg. Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-ellenes bírósági határozatokat – az eljárás során hozott végzésekre is kiterjedő hatállyal – megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 118. § (1) és (3) bekezdései, 119. §-a, valamint 124. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó a Csongrád Megyei Bíróság bírájaként 2011. április 9-én, 11-én és 12-én egy internetes hírportálon három írást tett közzé.
[3] Az indítványozó írásaiban egyrészt saját polgári peres ügyei kapcsán, – amelyekben mint felperes szerepelt – kritizálta a perben eljáró bírók ítélkezési tevékenységét, másrészt általánosságban is bírálta a bírói kart. Az indítványozó fenti megnyilvánulásai során kifejtette, hogy: 1. A bírósági szervezetrendszer mély válságban van, amely már a jogállamiságot is veszélyezteti; 2. A felsőbb bírói beosztásokba szakmailag felkészületlen, befolyásolható; a pozíció ellátására alkalmatlan személyek kerültek; 3. A felsőbb bíróságokat határozataik meghozatalakor esetenként politikai vagy egyéb érdekek vezérlik; 4. A bírói kar egy része még a Kádár-korszakban szocializálódott („kádárista bírók”), egy másik része idomult hozzájuk, döntéseik meghozatalakor ezek a bírák hajlamosak a felsőbb hatalmak érdekeit kiszolgálni; 5. Az ítélkező bírókat sokszor informálisan, baráti beszélgetéseken orientálják a kívánatos döntés irányába; 6. A fentiekre tekintettel a bírói kar megtisztítása érdekében el kellene távolítani a kádárista bírókat, épp ezért támogatja a 62 éves bírói nyugdíjkorhatár bevezetését.
[4] Még ugyanebben a hónapban az indítványozó lényegében azonos tartalmú írásokat publikált egy országos napilapban, szerepelt a Magyar Televízió és a Magyar Rádió műsoraiban, ahol a publikációi kapcsán fejtette ki véleményét a bírói karról, a bírósági szervezetrendszerről.
[5] A fentiekre reagálva az Országos Bírói Etika Tanács 2011. május 11-én kelt I/2011. OBET számú állásfoglalásában megállapította, hogy: „Az a bírói magatartás, mely szerint a bíró a sajtóban megjelentetett cikkekben és nyilatkozatokban általánosítva azt állítja, hogy a felsőbíróságok másodfokú-, és felülvizsgálati tanácsait vezető és a tanácsokba beosztott idősebb bírák nem függetlenül, hanem politikai-, és/vagy igazgatási vezetői ráhatásra, saját egzisztenciális érdekeik által vezérelve ítélkeznek, majd állításait az általa indított, és számára kedvezőtlenül lezárult polgári per adatait saját szemszögéből értelmezve próbálja alátámasztani, etikátlan.”.
[6] Ezt követően 2011. július 5-én a Csongrád Megyei Bíróság elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett az indítványozó ellen a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: régi Bjt.) alapján. A fegyelmi jogkör gyakorlójának álláspontja szerint az indítványozó publikációival, sajtómegnyilvánulásaival egyrészt megsértette a régi Bjt. 22. § (1) bekezdését, mivel politikai tevékenységet végzett, másrészt a 28. § (1) bekezdését is, mivel kijelentései alkalmasak voltak arra, hogy csorbítsák a bíróság tekintélyét, a bírósági eljárásba vetett bizalmat.
[7] 2011. szeptember 29-én elrendelték az előzetes vizsgálat lefolytatását, a kijelölt vizsgálóbiztos október 18-án adta le jelentését a Fővárosi Ítélőtábla Mellett Működő Elsőfokú Szolgálati Bíróságnál (a továbbiakban: elsőfokú szolgálati bíróság). 2011. november 2-án pedig a kijelölt fegyelmi tanács elrendelte a fegyelmi eljárás megindítását. Az elsőfokú szolgálati bíróság 2012. január 23-án hozott, SZF.1/46/2011. számú határozatával megállapította, hogy az indítványozó a fentiekben ismertetett tevékenységével fegyelmi vétséget követett el, azaz a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegte, és magatartásával a bírói hivatás tekintélyét is megsértette [régi Bjt. 63. § a) és b) pontja]. A szolgálati bíróság a legsúlyosabb fegyelmi büntetést szabta ki az indítványozóval szemben, amikor kezdeményezte a bíró tisztségből való felmentését.
[8] Az indítványozó e határozat ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet a Kúria Mellett Működő Másodfokú Szolgálati Bíróság (a továbbiakban: másodfokú szolgálati bíróság) bírált el Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatával. A másodfokú szolgálati bíróság nem találta megalapozottnak a fellebbezést, ezért hatályában fenntartotta az elsőfokú határozatot.
[9] A köztársasági elnök az indítványozót IV-4/01607-3/2012. számú határozatával 2012. május 24-ei hatállyal – a fegyelmi vétségre tekintettel – felmentette a bírói tisztségből.
[10] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-ára hivatkozva eredetileg az elsőfokú szolgálati bíróság SZF.1/46/2011. számú, és a másodfokú szolgálati bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatát kérte megsemmisíteni.
[11] Az Alkotmánybíróságra 2013. május 15-én érkeztetett indítvány-kiegészítésében az indítványozó már a fegyelmi eljárásban hozott összes határozat alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[12] Az indítványozó álláspontja szerint a szolgálati bíróságok a vele szemben lefolytatott fegyelmi eljárás során megsértették az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését (jogállamiság), a C) cikk (1) bekezdését (hatalommegosztás), T) cikkét (jogalkotás alapvető szabályai), VI. cikk (1) bekezdését (magánélet, jó hírnév védelme), IX. cikk (1) és (4) bekezdését (véleménynyilvánítás szabadsága), XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését (tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jog), 25. cikk (1) bekezdését (a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységet lát el), 28. cikkét (bírói jogértelmezés), ezért határozataik alaptörvény-ellenesek. Hivatkozott továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk (1) bekezdésének (tisztességes eljáráshoz való jog) és 10. cikkének (véleménynyilvánításhoz való jog) sérelmére is.
[13] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában az alapjogsérelmeket két nagy csoportra osztotta, egyrészt a fegyelmi eljárás szabályait, illetve azok alkalmazását tartotta alaptörvény-ellenesnek, másrészt „érdemi” alaptörvény-ellenesség megállapítását kérte a bírói döntésekben megjelenő bírói mérlegelés, jogszabály-értelmezés tekintetében az alábbiak szerint:
[14] A) A fegyelmi eljárás alaptörvény-ellenessége körében
[15] ad1) Alapjogi sérelmek az elsőfokú szolgálati bíróság előtti eljárásban
a) A szolgálati bíróságok az adott időszakban nem rendelkeztek ügyelosztási tervvel, így a szolgálati bíróság elnöke által kijelölt bírák döntöttek az indítványozó fegyelmi ügyében. Ez az indítványozó álláspontja szerint sértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt, a tisztességes eljáráshoz való jog részét képező törvényes bíróhoz való jogát.
[16] b) A régi Bjt. 129. §-a szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 6–12. §-át alkalmazni kellett a bírók szolgálati viszonyára is. A régi Mt. 6. § (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozat bármilyen formában megtehető, de ha a munkavállaló kéri, akkor azt írásban kell megtennie a munkáltatónak. Az indítványozót a fegyelmi eljárás megindításáról – az eljárás megindítását követő napon – 2011. július 6-án szóban értesítette a megyei bíróság elnöke, holott az indítványozó kifejezetten írásbeli értesítést kért. A fegyelmi jogkör gyakorlója szolgálati titokká minősítette a fegyelmi eljárással kapcsolatos adatokat, mivel az indítványozó nem volt hajlandó aláírni a titokvédelmi nyilatkozatot, így nem kaphatta meg írásban a fegyelmi eljárás elrendeléséről szóló határozatot. A titkosításra a régi Bjt. 74. §-a adott indokot, amely szerint az előzetes vizsgálatot és a fegyelmi eljárást a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni [jelenleg a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 119. §-a ugyanígy kizárja a nyilvánosságot]. A titkosítást 2011. július 11-én feloldották és a kezdeményezéséről szóló iratot nyomban megküldték az indítványozónak. Álláspontja szerint a fentiek miatt is sérült a tisztességes eljáráshoz való joga.
[17] c) Az indítványozó fegyelmi ügyében a szolgálati bíróságok több esetben hivatkoztak a Szolgálati Bíróságok Ügyrendjére (a továbbiakban: SZBÜ). Az SZBÜ megalkotására azonban nem volt sem alkotmányos, sem jogszabályi felhatalmazásuk, elfogadásakor – az indítványozó állítása szerint – azt nem is hozták nyilvánosságra, azt kérésére sem küldték meg neki. (Az SZBÜ-t csak a fegyelmi eljárás ideje alatt, 2012. február 9-én tették közzé az interneten.) Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a bírót tisztségéből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretei között lehet elmozdítani [korábban az Alkotmány 48. § (3) bekezdése hasonlóképp rendelkezett]. Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy nem (sarkalatos) törvény alapján, hanem egy nem nyilvános, quasi norma alapján jártak el fegyelmi ügyében, szintén sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát. Egyúttal kérte az SZBÜ, megalkotására visszamenőleges hatályú megsemmisítését.
[18] d) Ugyancsak a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét látja abban, hogy a törvényi előírás [régi Bjt. 75. § (1) bekezdése] ellenére a vizsgálóbiztos nem hallgatta meg az eljárás során, illetve nem biztosították számára az észrevételezési jogot, mivel a fegyelmi jogkör gyakorlójának beadványait részére nem küldték meg.
[19] e) A tisztességes eljáráshoz való jog súlyos sérelmének tartja azt is, hogy a fegyelmi eljárás megindításáról szóló döntést a tanács tagjai – az eljárás megindítására vonatkozó határidő utolsó napján – nem tanácsülésen, hanem rövid úton (távbeszélőn) hozták meg, majd az írásba foglalt határozatot öt nappal később írták alá. Álláspontja szerint az eljárásjogi alapelvek szerint tanácsülésről csak akkor beszélhetünk, ha azon az eljáró tanács összes tagja jelen van. Úgy véli, azért került sor erre a megoldásra, mivel a fegyelmi eljárás megindítására nyitva álló határidő elmulasztása esetén a fegyelmi eljárást meg kellett volna szüntetni.
[20] ad2) Alapjogi sérelmek a másodfokú szolgálati bíróság előtti eljárásban
[21] a) A másodfokú eljárásban olyan bírók vettek részt, akik az elsőfokú eljárásban az indítványozó elfogultsági kérelmét bírálták el, holott a Bjt. egyértelműen kimondja, hogy a másodfokú eljárásban nem vehet részt az a bíró, aki az elsőfokú eljárásban részt vett [régi Bjt. 72. § (6) bekezdése, új Bjt. 116. § (3) bekezdése]. Ez egyértelműen sérti a pártatlan bírósághoz való jogát.
[22] b) A másodfokú szolgálati bíróság nem bírálta el az indítványozó összes fellebbezési kifogását, mivel mérlegelés alapján úgy döntött, hogy az indítványozó visszautalása korábbi nyilatkozataira nem tekinthető fellebbezésnek. A bíróság ezzel megsértette az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való jogát.
[23] B) Az indítványozó véleménye szerint az ügy érdemét érintő alaptörvény-sértések az alábbiak
[24] a) A régi Bjt. 28 § (2) bekezdése szerint a bíró a szolgálati viszonyán kívül nyilvánosan nem fogalmazhat meg véleményt bíróság előtt folyamatban lévő vagy folyamatban volt ügyről, különös tekintettel az általa elbírált ügyekre. Az indítványozó álláspontja szerint ez a tiltás nem vonatkozhat azokra a peres ügyekre, amelyekben a bíró maga is félként vesz részt. A törvény ilyen irányú értelmezése sérti a véleménynyilvánítás szabadságát és a törvény előtti egyenlőség elvét.
[25] b) Az indítványozó azt is vitatta, hogy a bíróság helyesen értelmezte a kijelentései tartalmát. Álláspontja szerint publikációiban, egyéb sajtó-nyilatkozataiban általánosságban beszélt a bírói karon belüli visszásságokról, célja nem a bíróság tekintélyének rombolása, hanem épp erősítése volt. Véleménye szerint, csak egy olyan megtisztulási folyamat iránti igényt fogalmazott meg, amelynek véghezvitele esetén egy ténylegesen demokratikus, jogállami és megbecsülésre érdemes bírósági szervezet állna a polgárok rendelkezésére. Úgy véli, hogy csak véleménynyilvánítási szabadságával élt, amikor kritikát fogalmazott meg a magyar bíróságok működésével kapcsolatban. Álláspontja alátámasztására idézte az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) vonatkozó gyakorlatát, melyből azt a konklúziót vonta le, hogy a szolgálati bíróságok a véleménynyilvánításhoz való jogát jogellenesen korlátozták.
[26] c) Véleménye szerint a megnyilvánulásaiban használt jelzők (kádárista, szocialista) nem a politikai hovatartozást jelzik, hanem egyfajta szocializációra, gondolkodásmódra utalnak. A szolgálati bíróság tehát helytelenül állapította meg, hogy a kijelentéseiből kikövetkeztethető lenne az indítványozó politika hovatartozása, vagy az, hogy politikai tevékenységet folyatott volna.
[27] d) Előadta továbbá, hogy a bírói tisztségből való felfüggesztése, illetve illetményének visszatartása sérti az embertelen, megalázó büntetés tilalmát [Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése]. A fegyelmi eljárás ugyanis hónapokig elhúzódhat, ami alatt a hivatalvesztéssel fenyegetett és felfüggesztett bíró fizikai léte is ellehetetlenülhet.
[28] e) Végezetül azt is sérelmezte, hogy a Bjt. alapján a fegyelmi eljárás (illetve az azt megelőző vizsgálat) nem nyilvános. Álláspontja szerint a nyilvánosság kizárása csakis a fegyelmi eljárás alatt álló bíró védelemét szolgálhatja, amennyiben azonban a bíró azt nem igényli, az eljárást nyilvánossá kell tenni. Ellenkező esetben sérül a tisztességes eljáráshoz való jog és az Alaptörvény 28. cikkében foglalt értelmezési szabály.
[29] 2.2. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján kérte a Bjt. 118. § (1) és (3) bekezdései, 119. §-a, valamint 124. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését is.
[30] A Bjt. sérelmezett rendelkezései szerint a fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. A fegyelmi eljárásban a bírói tisztség felmentését indítványozó fegyelmi határozat meghozatalától annak jogerőre emelkedéséig a teljes illetményt vissza kell tartani, és a felmentéssel záruló eljárást követően sem kell kifizetni. Ugyanakkor a bírói tisztségből való felmentés indítványozása esetén a bírót tisztségéből fel kell függeszteni. Az indítványozó álláspontja szerint a Bjt. fenti rendelkezései sértik az Alaptörvény III. cikkének (1) bekezdését (embertelen, megalázó bánásmód tilalma), és a XXVIII. cikk (1) bekezdését (tisztességes eljáráshoz való jog).
[31] 2.3. Az indítványozó kérte annak megállapítását is, hogy a fegyelmi eljárás megszüntetésének, illetve lefolytatása megtagadásának lett volna helye, illetve hogy a terhére rótt fegyelmi vétségeket nem követte el. E körben indítványozta a fegyelmi határozatok végrehajtásának felfüggesztését.
II.
[32] 1. Az Alaptörvénynek a panasszal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.”
„T) cikk (1) Általánosan kötelező magatartási szabályt az Alaptörvény és az Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg. Sarkalatos törvény eltérően is megállapíthatja az önkormányzati rendelet és a különleges jogrendben alkotott jogszabályok kihirdetésének szabályait.
(2) Jogszabály a törvény, a kormányrendelet, a miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági elnök szükségállapot idején kiadott rendelete.
(3) Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.
(4) A sarkalatos törvény olyan törvény, amelynek elfogadásához és módosításához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
„III. cikk (1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem.”
„IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.”
„XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
(7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
„25. cikk (1) A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. A legfőbb bírósági szerv a Kúria.”
„28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
[33] 2. A Bjt.-nek az alkotmányjogi panasszal érintett rendelkezései:
„118. § (1) A bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, amelynek legfeljebb 50 százalékát egy hónapra vissza lehet tartani. A teljes illetményt vissza kell tartani a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozat meghozatalától annak jogerőre emelkedéséig. A visszatartásról a szolgálati bíróság tanácsa határoz, határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.
[…]
(3) A visszatartott illetményt a fegyelmi határozat jogerőre emelkedése után ki kell fizetni, kivéve, ha a fegyelmi eljárás a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozattal zárul. Ugyanígy kell eljárni, ha a bíró szolgálati viszonya időközben a felmentése folytán szűnt meg.”
„119. § A fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni.”
„124. § (3) Bírói tisztségből való felmentés indítványozása esetén a bírónak a tisztségéből való felfüggesztését fenn kell tartani vagy el kell rendelni. Más fegyelmi büntetés kiszabása esetében a fegyelmi határozatban a felfüggesztést meg kell szüntetni.”
III.
[34] 1. A befogadási eljárás során az Alkotmánybíróságnak elsősorban azt kellett megvizsgálnia, hogy az indítványozó fegyelmi ügyében eljáró bíróságok az Alaptörvény szerinti bíróságnak minősülnek-e, így határozatuk az Abtv. 26. §-a és 27. §-a szerint vizsgálható-e.
[35] Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésekor tekintettel volt a történeti alkotmányra. A 33/2012. (VII. 17.) AB határozat szerint a polgári átalakulást konstituáló törvények egyértelműen a történeti alkotmány vívmányai közé tartoznak, így a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk is {Indokolás [75]–[76]}. Az Alkotmánybíróság – az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése alapján – figyelemmel volt az 1869. évi IV. tc.-hez szorosan kapcsolódó, a bírák és a bírósági hivatalnokok felelősségéről szóló 1871. évi VIII. törvénycikkre is. Az 1871. évi VIII. tc. – a hivatali bűntettek mellett – a fegyelmi vétségek elkövetőit is büntetni rendelte. (A fegyelmi vétségek köre ugyan nem teljesen azonos a Bjt.-ben található szabályozással, de nagymértékben megfeleltethetők egymásnak.) Mind az 1871. évi VIII. tc., mind a Bjt. a rendes bírósági szervezetrendszeren belül létrehozott fegyelmi/szolgálati bíróságra bízta/bízza a fegyelmi vétségek elbírálását. Egyértelműen megállapítható tehát, hogy a bírák fegyelmi felelősségének vizsgálata a magyar jogban hagyományosan a rendes bírói szervezetrendszeren belül (mellett) szervezett bíróság hatáskörébe tartozik.
[36] Az Alkotmánybíróság a kérdés eldöntésekor figyelemmel volt továbbá a 32/2002. (VII. 4.) AB határozatra, amelyben az Alkotmánybíróság a közjegyzők fegyelmi eljárásának egyes rendelkezéseit vizsgálva megállapította, hogy a közjegyzők fegyelmi bírósága az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti (törvényes és pártatlan) bíróságnak minősül. E határozatában az Alkotmánybíróság összefoglalta a (törvényes és pártatlan) bíróság kritériumait: e szerint az a szerv minősül bíróságnak, amelyet (1) törvény hoz létre, (2) igazságszolgáltatási tevékenységet végez, amelynek keretében jogszabályokat alkalmaz, (3) eljárását törvény szabályozza, (4) a végrehajtó hatalomtól független, (5) eljárása nem titkos, (6) határozata kötelező érvényű. (ABH 2002, 153, 159–160.)
[37] A Nemzeti hitvallás szerint a polgárnak és az államnak közös célja az igazság kiteljesítése, az Alaptörvény 25. cikke szerint pedig az igazságszolgáltatás monopóliuma a bíróságokat illeti meg. A bírák fegyelmi ügyeiben a történeti alkotmányunk részét képező fenti törvénycikkek szerint is bíróság járt el. Mindezekre tekintettel – figyelemmel a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatra is – az Alkotmánybíróság a 32/2002. (VII. 4.) AB határozatban a fegyelmi bíróság bírósági jellegére vonatkozó megállapításait a jelen ügyben alkalmazhatónak tekintette.
[38] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a bírók fegyelmi ügyében eljáró szolgálati bíróságok az Alaptörvény XVIII. cikk (1) bekezdése szerinti független és pártatlan bíróságnak tekinthetőek, ezért határozatuk alkotmányjogi panasszal megtámadható.
[39] 2. Az indítványozó a másodfokú szolgálati bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatát 2012. április 6-án vette kézhez, ehhez képest a 2012. április 24-én előterjesztett alkotmányjogi panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti 60 napos törvényi határidőn belül érkezett. Az alkotmányjogi panaszban mind a támadott bírósági határozatok, mind a sérelmezett jogszabályi rendelkezések megjelölésre kerültek.
[40] Az indítványozó előadta, hogy miért és mennyiben tartja alaptörvény-ellenesnek a sérelmezett rendelkezéseket, határozatokat, illetve megjelölte az Alaptörvényben biztosított joga sérelmének lényegét. Végezetül határozott – megsemmisítésre irányuló – kérelmet terjesztett elő. Az indítvány tehát formálisan eleget tett az Abtv. 51. és 52. §-aiban foglalt követelményeknek.
[41] 3. Az Abtv. 56. §-a szerint az Alkotmánybíróság tanácsa mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az indítványozó a saját fegyelmi ügyében hozott szolgálati bírósági határozatok vizsgálatát kérte, így érintettsége nyilvánvalóan fennáll. A másodfokú szolgálati bíróság határozata ellen jogorvoslati lehetőség nem állt az indítványozó rendelkezésére, így a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségek kimerítése után fordult az Alkotmánybírósághoz.
[42] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A fenti feltételek bármelyikének fennállása megalapozza az alkotmányjogi panasz befogadását.
[43] Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az indítványozónak a fegyelmi eljárás tisztességes voltát megkérdőjelező felvetései [törvényes bíróhoz való jog sérelme, a nem törvényen alapuló és nem nyilvános eljárási szabályok alkalmazása, észrevételezési jogának korlátozása, a fegyelmi tanács rövid úton (távbeszélőn) hozott döntése, a vizsgálóbiztos tevékenysége] összességében ésszerű kételyt keltettek a fegyelmi eljárás tisztességes voltával kapcsolatban.
[44] 4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt 2013. június 24-én befogadta.
IV.
[45] Az alkotmányjogi panasz részben megalapozott.
[46] 1. Az Alkotmánybíróság először röviden áttekintette a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó – az alkotmányjogi panasz tekintetében releváns – szabályokat. Tekintettel arra, hogy jelen ügyben a fegyelmi eljárás még a régi Bjt. hatálya alatt indult, de a fegyelmi felelősséget megállapító jogerős döntés már az új Bjt. hatálybalépését követően született, az Alkotmánybíróság figyelembe vette mind a régi, mind a hatályos Bjt. szabályait. Mivel mindkét jogállási törvény lényegében azonos módon szabályozza a fegyelmi eljárást, ezért az Alkotmánybíróság csak ott utal eltérésre, ahol az valóban fennáll és az alkotmányjogi panasz elbírálása szempontjából releváns.
[47] A bíró akkor követ el fegyelmi vétséget, ha (1) vétkesen megszegi a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit, vagy (2) az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét sérti vagy veszélyezteti. A bírák fegyelmi ügyeiben első fokon a Budapest területén működő ítélőtábla (Fővárosi Ítélőtábla) mellett működő szolgálati bíróság, másodfokon a Kúria mellett működő szolgálati bíróság jár el. A szolgálati bíróság hivatásos bírákból áll, a bírók megbízatása 6 évre szól, az elsőfokú szolgálati bíróság tagjainak száma 75 fő, a másodfokú szolgálati bíróság bíráinak száma 15 fő. Fegyelmi eljárás csak a bírósági szervezetrendszeren belülről indítható, bírósági vezetővel szemben a kinevezési jogkör gyakorlója, vezetői kinevezéssel nem rendelkező bíró esetében az adott bíróság elnöke kezdeményezheti a fegyelmi eljárás megindítását az elsőfokú szolgálati bíróság elnökénél. A fegyelmi eljárást meg kell indítani, ha a bíróval szemben büntetőeljárás indult, mindazonáltal fegyelmi eljárás nem kezdeményezhető, ha a kezdeményezésre jogosult az ok tudomására jutásától számított 3 hónap alatt azt nem indítványozta, illetve a fegyelmi vétséget képező magatartás befejezése óta 3 év már eltelt.
[48] Fegyelmi eljárás kezdeményezése esetén a fegyelmi eljárás megindításáról, megtagadásáról, előzetes vizsgálat elrendeléséről – az érintett bíró egyidejű értesítése mellett – a szolgálati bíróság kijelölt tanácsa dönt. A szolgálati bíróság eljárása során 3 tagú tanácsban jár el, amelyet a szolgálati bíróság elnöke alakít meg. A fegyelmi eljárás előkészítését, illetve az előzetes vizsgálatot a vizsgálóbiztos végzi, aki maga is a szolgálati bíróság tagja. A szolgálati bíróság bírái a szolgálati bíróság által előre meghatározott sorrendben, egymást váltva látják el a vizsgálóbiztosi teendőket. A fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni. A vizsgálóbiztos köteles tisztázni a tényállás megállapításához szükséges valamennyi körülményt. Ennek érdekében meghallgatja az eljárás alá vont bírót, tanúkat hallgathat meg, szakértőt vehet igénye, egyéb bizonyítást végezhet. A vizsgálóbiztos az eljárásáról a szolgálati bíróság eljáró tanácsa részére 15 napon belül írásbeli jelentést készít. A tanács pedig az előterjesztést követő 15 napon belül dönt a fegyelmi eljárás megindításáról, megtagadásáról vagy felfüggesztéséről. Az eljárás alá vont bíró képviseletével megbízhat más bírót vagy ügyvédet. A bírót és képviselőjét, valamint az eljárás kezdeményezőjét meg kell idézni a fegyelmi tárgyalásra, az idézéssel együtt a vizsgálóbiztos jelentését is kézbesíteni kell. A tárgyaláson bizonyítás is felvehető, az eljárás alá vont bíró és képviselője, az eljárás kezdeményezője kérdéseket tehetnek fel, a határozathozatal előtt pedig mindannyian felszólalhatnak. A szolgálati bíróság tanácsa határozatával az eljárás alá vont bírót (1) felmenti, (2) vétkesnek mondja ki és fegyelmi büntetést szab ki, (3) a fegyelmi büntetés kiszabásától eltekint és a bíróval szemben figyelmeztetést alkalmaz az eljárás megszüntetése mellett, (4) megszünteti az eljárást. A fegyelmi ügyben eljárt tanács határozatát köteles megindokolni. A kiszabható fegyelmi büntetések: (1) feddés, (2) megrovás, (3) egy fizetési fokozattal való visszavetés, (4) bírói tisztségből való felfüggesztés indítványozása. A büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni a vétkesség fokát, a kötelességszegés súlyát és következményeit. Az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa a bírót a tisztségéből a fegyelmi eljárást kezdeményező elnök indítványára felfüggesztheti, ha a fegyelmi eljárás tárgyát képező kötelezettségszegés súlya és jellege a szolgálati helytől való távoltartást indokolja. A bírói tisztségből való felmentés indítványozása esetén a bírónak a tisztségből való felfüggesztését fenn kell tartani vagy el kell rendelni. A bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, ugyanakkor a teljes illetményt vissza kell tartani a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozat kézbesítésétől – az új Bjt. szerint meghozatalától – annak jogerőre emelkedéséig. Az elsőfokú szolgálati bíróság határozatát, annak kihirdetésétől számított 8 napon belül kézbesíteni kell a fegyelmi eljárás alá vont bírónak és a fegyelmi eljárás kezdeményezőjének. A határozat ellen a kézbesítését követő 15 napon belül mind a bíró, mind a kezdeményező fellebbezést nyújthat be az elsőfokú szolgálati bírósághoz. A másodfokú szolgálati bíróság az elsőfokú fegyelmi határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megszünteti az eljárást. Ha olyan lényeges eljárási szabálysértés történt, amely a másodfokú eljárásban nem orvosolható, a határozatot hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja. Egyebekben az elsőfokú eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni a másodfokú eljárás során is. A jogerős fegyelmi határozat ellen az eljárás alá vont bíró és képviselője, valamint a fegyelmi eljárás kezdeményezésére jogosult új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre, bizonyítékra, illetve jogerős határozatra hivatkozik, amelyet a fegyelmi eljárásban nem bíráltak el, feltéve, hogy e körülmények más határozatot eredményeztek volna. Az új eljárás kezdeményezésére az elsőfokú szolgálati bíróság előtt van lehetőség.
[49] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló fegyelmi ügyben a szolgálati bíróságok eljárása megfelelt-e a tisztességes és pártatlan bírósági eljáráshoz való jog követelményének.
[50] 2.1. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
[51] Az Alaptörvény negyedik módosítása 2013. április 1. napjával hatályon kívül helyezte az Alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatokat. Ezért az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett, hogy felhasználhatja-e a fenti időpontot megelőzően hozott határozatainak a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő megállapításait.
[52] Az Alkotmánybíróság a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatában megállapította, hogy a hatályon kívül helyezett alkotmánybírósági határozatokban kidolgozott érvek, jogelvek és alkotmányossági összefüggések felhasználhatóak az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések elbírálásakor is, „ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntés indokolásába történő illesztése.” {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}
[53] Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt szabály értelmezésekor – az Alkotmánnyal fennálló tartalmi és kontextuális egyezés okán – irányadónak tekinti a tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joggal kapcsolatban kimunkált korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot.
[54] 2.2. Jelen ügyben az Alkotmánybíróságnak már csak azt kellett vizsgálnia, hogy az Alaptörvény értelmezési szabályai, és a konkrét ügy nem zárják-e ki a tisztességes és pártatlan bírósági eljáráshoz való joggal kapcsolatos alkotmánybírósági gyakorlat alkalmazását, illetve szükséges-e azok felhasználása az alkotmányjogi kérdés eldöntéséhez.
[55] Az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése szerinti értelmezési szabályok alapján az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és a történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.
[56] A Nemzeti hitvallás deklarálja, hogy: „népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi”. Ennek értelmében a demokratikus jogállammal szembeni elvárás, hogy polgárai számára biztosítsa a tisztességes eljárást, amelynek során az eljáró szerveknek részrehajlás nélkül, azaz pártatlanul és ésszerű határidőn belül kell dönteniük. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése a hatósági ügyintézés során biztosítja, hogy a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül hozzák meg döntésüket. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése pedig a bírósági eljárásokkal szemben fogalmazza meg követelményként a pártatlanságot, a tisztességes és nyilvános eljárást, valamint a jogviták ésszerű határidőn belüli elbírálását.
[57] A polgári átalakulást konstituáló törvények sorában a nagy eljárásjogi kódexek (1868. évi LVI. törvénycikk a polgári törvénykezési rendtartás tárgyában, a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk, a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXII. törvénycikk) mindegyike biztosította a bírósághoz fordulás jogát, a bírák pártatlanságát és függetlenségét a kizárási és összeférhetetlenségi szabályokon keresztül, valamint a jogorvoslathoz való jogot. A jelenleg alaptörvényi és alapelvi szinten szabályozott tisztességes eljáráshoz való jog tehát elemeiben jelen volt a chartális alkotmány előtti magyar jogrendszerben is. Az Alkotmány (az 1989. évi XXXI. törvénnyel módosított 1949. évi XX. törvény) ugyan a tisztességes eljárás fogalmát expressis verbis nem ismerte, azonban azt az Alkotmánybíróság a jogbiztonságból fakadó eljárási garanciák [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] és a pártatlan bírósághoz való jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdése] egymásra vonatkoztatása révén levezette az Alkotmányból. Az Alkotmánybíróság ennek során figyelemmel volt az – Alkotmány 57. § cikkéhez egyébként mintát nyújtó – nemzetközi egyezményekre is, mind a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának (a továbbiakban: Egyezségokmány) (14. Cikk), mind az EJEE (6. cikk) vonatkozó rendelkezéseire.
[58] A tisztességes eljárás („fair trial” ) elvét az 1976. évi 8. tvr.-el kihirdetett Egyezségokmány 14. cikkének (1) bekezdése úgy fogalmazza meg, hogy: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”; az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett EJEE 6. cikkének (1) bekezdése szerint pedig: „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.”
[59] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mindezek alapján nincs akadálya a tisztességes eljáráshoz való jogot értelmező, de már hatályon kívül helyezett alkotmánybírósági határozatok egyes elvi megállapításai felhasználásának az Alaptörvény értelmezésekor, mivel azok összhangban vannak az Alaptörvény céljával és értelmező rendelkezéseivel is.
[60] Az Abh. szerint ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az Alkotmánybíróság tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos gyakorlata (is) az absztrakt utólagos normakontroll talaján jött létre, ezért értelemszerűen a jogszabályi környezet alkotmányosságának vizsgálatára fókuszál. Az Alaptörvény az Alkotmánybíróság feladatává tette a bírósági döntések alkotmányossági felülvizsgálatát, e hatáskörében eljárva azonban továbbra is az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének orvoslása, végső soron az Alaptörvény védelme érdekében lép fel. Ebből következően a tisztességes eljáráshoz való jog követelményrendszerének alaptörvényi szabályai már nemcsak a jogszabályok, hanem az egyes bírói döntések számára is alkotmányos mércéül szolgálnak {Abh., Indokolás [25]–[27]}.
[61] 3. A szolgálati bíróság döntéseinek vizsgálata során az Alkotmánybíróság – az Abtv. 27. §-ával kapcsolatban kialakított gyakorlatának megfelelően – tartózkodott a bíróság által megállapított tényállás, a bizonyítékok bírói értékelésének és mérlegelésének felülvizsgálatától. Az Alkotmánybíróság vizsgálódásának középpontjában a szolgálati bíróság eljárása állt, melynek során azt kellett megítélnie, hogy az eljárás összhangban volt-e az Alaptörvénnyel.
[62] Az indítványozó az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panaszt a másodfokú szolgálati bíróság érdemi határozata ellen terjesztette elő, míg a vélt jogsérelmek nagyobbrészt a fegyelmi eljárás előkészítése és az első fokú eljárás során érték az indítványozót. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a másodfokú szolgálati bíróság vizsgálta a fegyelmi eljárás egészét, így az indítványozó által állított eljárási anomáliákat is, azonban jogsértést nem állapított meg. A másodfokú szolgálati bíróság érdemi határozatának megtámadása tehát alapot ad az Alkotmánybíróság számára a fegyelmi eljárás egészének felülvizsgálatára. Más oldalról közelítve meg a kérdést, a fegyelmi eljárás előkészítése és megindítása is felveti a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének kérdését, így az ott esetlegesen elkövetett alaptörvény-ellenesség megállapításának kihatással kell lennie az eljárás egészére.
[63] Az Alkotmánybíróság eddigi következetes álláspontja szerint a pártatlanság, az elfogulatlan és tisztességes eljárás alkotmányos követelmény. A tisztességes eljárás pedig olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni (legutóbb összefoglaló jelleggel idézi az Abh., Indokolás [24]).
[64] Az Alkotmánybíróság – a fentiekre is tekintettel – egyrészt azt vizsgálta, hogy a fegyelmi eljárás egyes elemei megfeleltek-e a tisztességes eljárás alkotmányos követelményeinek, másrészt az eljárás egészének alkotmányosságát is vizsgálat tárgyává tette.
[65] 3.1. Az indítványozó sérelmezte, hogy az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa az előzetes vizsgálatot elrendelő (SZF1/18/2011.) és a fegyelmi eljárás megindítása tárgyában hozott (SZF1/25/2011.) határozatát úgy hozta meg, hogy a tanácsülésen a tagok nem voltak jelen. A szolgálati bíróság azon tanácsüléseiről, ahol fenti határozatok elfogadásra kerültek, jegyzőkönyv nem készült. A másodfokú szolgálati bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozata szerint azonban egy 2012. január 16-ai hivatalos feljegyzés alapján megállapítható, hogy az SZF1/25/2011. számú határozatot a tanács tagjai 2011. november 2-án rövid úton (telefonon) hozták meg, tekintettel arra, hogy szolgálati helyük egymástól távol fekszik (Miskolc, Pécs, Szeged). A 2011. november 2-i döntés írásba foglalására 2011. november 7-én került sor. A másodfokú szolgálati bíróság határozata szerint a tanács tagjainak egyező nyilatkozata alapján nem vonható kétségbe, hogy a fegyelmi eljárás megindítása tárgyában 2011. november 2-án megszületett a döntés, annak néhány nappal későbbi írásba foglalásához pedig a törvény nem fűz szankciót. A határozat szerint – ellenkező bizonyításig – a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő okirat (végzés) tehát nem tekinthető visszadátumozott, „hamisított okiratnak”. A szolgálati bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy a régi Bjt. „76. § (1) bekezdése szerinti tizenöt napos határidő nem jogvesztő, ezért a határidő esetleges elmulasztása sem eredményezhette volna a fegyelmi eljárás megszüntetését”.
[66] A régi Bjt. 76. § (1) bekezdése valóban nyitva hagyta azt a kérdést [ahogyan teszi azt a hatályos Bjt. 120. § (1) bekezdése is], hogy az ott előírt 15 napos határidő milyen jellegű (anyagi, eljárási, jogvesztő, elévülési). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az azonban tény, hogy egy olyan határidőről van szó, amelynek betartását törvény írta elő a szolgálati bíróság számára. Az egyértelműen megállapítható, hogy mind az első, mind a másodfokú szolgálati bíróság fontosnak tartotta indokolását arra is kiterjeszteni, hogy a fegyelmi eljárás kezdeményezésére – álláspontja szerint – a törvényi határidő megtartásával került sor. Az alábbiakban kifejtettek alapján azonban kétséges, hogy az SZF1/25/2011. számú végzést valóban a régi Bjt. 76. § (1) bekezdése szerinti határidőn belül hozta meg a szolgálati tanács.
[67] A Bjt. (mind a régi, mind az új Bjt.) szabályai szerint fegyelmi ügyekben a szolgálati bíróság 3 tagú tanácsban jár el, a tanács dönt az előzetes vizsgálat elrendeléséről, a fegyelmi eljárás megindításáról vagy megtagadásáról, elfogultság kérdésében, a fegyelmi eljárás alá vont bíró felfüggesztéséről, és a fegyelmi felelősség kérdésében. A régi Bjt. valóban nem szabályozta a tanácsülés módját, mint arra a másodfokú szolgálati bíróság is rámutatott. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy – speciális rendelkezés hiányában – a szolgálati bíróságnak alkalmaznia kellett volna a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) tanácsülésre vonatkozó általános szabályait. A tanácsülés rendjét illetően ugyan a Pp. sem tartalmaz részletes szabályokat, azt azonban egyértelművé teszi, hogy a tanácsülésen a tagok személyes jelenléte elengedhetetlen. A bíróság döntését a zárt tanácsülésen szavazás útján hozza meg, a határozat rendelkező részét írásba kell foglalni, azt a tagoknak alá kell írni, sőt főszabály szerint – a tárgyaláson hozott ítéletet vagy végzést – a határozathozatal napján ki is kell hirdetni. Értelemszerűen mindez csak abban az esetben valósulhat meg, ha a tanácsülésen a bírói tanács minden tagja ténylegesen jelen van.
[68] Az Alaptörvény 27. cikke a társasbíráskodás elvét tekinti alapvetőnek, amikor megállapítja, hogy Magyarországon a bíróságok főszabály szerint – törvény eltérő rendelkezése hiányában – tanácsban ítélkeznek. Természetesen a társasbíráskodás elve nem zárja ki azt, hogy törvényileg szabályozottan egyesbíró járjon el különböző eljárásokban, adott esetben korábbi szabályozás szerint tanácsülés elé tartozó ügyekben. Erre hatályos jogrendszerünk több ízben is lehetőséget ad, illetve kifejezetten egyesbíró elé utalja az adott ügytípust [pl. a Pp. 11. § (1) bekezdése kimondja, hogy az első fokon eljáró bíróság – bizonyos ügyek kivételével – egy hivatásos bíróból áll (egyesbíró)]. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárás szabályainak vizsgálatával összefüggésben kifejtett álláspontja szerint a társasbíráskodás és a bírói függetlenség egymást kiegészítő és a tisztességes eljárás követelményével szoros összefüggésben lévő alkotmányos követelmények. Az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy a „bíróság függetlenségének ereje” és a „tisztességes eljárás fokozott garanciája” fejeződnek ki abban, hogy a – lelkiismeretüknek megfelelő – törvényes döntés meghozatalára feljogosított bírákból álló bírói tanács, mérlegelő tevékenységének eredményeképpen születik meg a döntés. A társasbíráskodás elvéből tehát az következik, hogy a ténymegállapítás, a jogértelmezés és a döntés a bírói tanács tagjait közösen illeti meg, és együttes tevékenységre kötelezi őket. [20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 220.]
[69] A tanácsülés – mint döntési forma – tehát együttes tevékenységet feltételez, amelynek során a bírák közösen munkálkodva, együttműködve állapítják meg a tényállást, mérlegelik a rendelkezésre álló bizonyítékokat, értelmezik és alkalmazzák a jogszabályi rendelkezéseket, és véleményüket ütköztetve hozzák meg döntésüket. Az Alkotmánybíróság szerint ez a döntési forma azonban csak abban az esetben felel meg a társasbíráskodás elvének és a tisztességes eljáráshoz való jog követelményének, ha a tanács tagjai fizikailag is jelen vannak a tanácsülésen. Megjegyzendő, nem példa nélküli a magyar jogban, hogy egyes eljárási cselekményeket úgy folytatnak le, akár magát a tárgyalást úgy tartják meg, hogy a közvetlenséget távközlési eszköz útján teremtik meg, nem pedig személyes jelenlétre alapozva. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 211. §-a például lehetővé teszi, hogy a nyomozási bíró zártcélú távközlési hálózat keresztül tartsa meg az ülését, a Be. 244/A.–244/D. §§-ai pedig a tárgyalás tartását is megengedik ily módon. A zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatás során a tárgyalás helyszíne és a kihallgatott személy tartózkodási helye között az összeköttetés közvetlenségét a mozgóképet és a hangot egyidejűleg továbbító készülék biztosítja.
[70] Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a bíróság döntéseinek meghozatalakor az eljáró tanács tagjainak személyes jelenléte kötelező, és együttes jelenlétük még a zártcélú távközlő hálózat alkalmazása esetében sem mellőzhető.
[71] Az Alkotmánybíróság továbbá rámutat, hogy a magyar jogrendszer ismeri az egyes eljárási cselekmények „rövid úton” történő foganatosítását. Ennek alkalmazására jellemzően akkor kerül sor, amikor az eljárási határidők rövidsége azt megkívánja (pl. választási eljárásban határozat rövid úton történő közlése), vagy eleve az eljárás gyorsítása a cél (pl. polgári perben idézés rövid úton). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fegyelmi eljárás megindíthatóságának kérdése azonban nem tekinthető ilyen eljárási cselekménynek.
[72] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy az indítványozó fegyelmi ügyében eljáró szolgálati bíróság tanácsa úgy hozta meg a fegyelmi eljárás megindításáról szóló döntését, hogy a tanácsülés megtartására a törvényes határidőn belül ténylegesen nem került sor, megsértette a tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányos követelményét.
[73] 3.2. Az indítványozó álláspontja szerint sérült a törvényes és pártatlan bíróhoz való joga, mivel a vele szemben lefolytatott fegyelmi eljárás ideje alatt a szolgálati bíróságok nem rendelkeztek objektív automatizmuson alapuló ügyelosztási tervvel, így a szolgálati bíróság elnökének szubjektív döntése alapján került sor az eljáró tanács tagjainak kijelölésére.
[74] Az Alkotmánybíróság – mint azt fentebb kifejtette – a jelen ügyben nem látta akadályát a tisztességes eljáráshoz való jogot értelmező, az Alaptörvény hatálybalépését megelőzően hozott alkotmánybírósági határozatokban foglalt alkotmányossági érvek felhasználásának. Mivel a törvény által felállított bírósághoz való jog a tisztességes eljáráshoz való jog egyik fontos eleme, így az Alkotmánybíróság az e joggal összefüggő korábbi elvi megállapításait is alkalmazhatónak találta jelen ügyben.
[75] Az Alkotmánybíróság a 993/B/2008. AB határozatában megállapította, hogy „a »törvényes bírótól való elvonás tilalma« [...] – az önkényes ügyelosztási renddel szemben – az eljárás résztvevőit megillető biztosíték, aminek csak egyik eleme a Bszi. szabályaira épülő szolgálati beosztás szisztémája. Annak megítélésekor, hogy a konkrét ügyben ki tekinthető törvényes bírónak, ugyanilyen súllyal jönnek számításba – többek között – az eljárási törvénynek a hatáskörre, illetékességre, a jogorvoslati rendre és a tisztességes eljárás követelményének biztosítására vonatkozó további rendelkezései. Az pedig éppen a törvény előtti egyenlőség érvényesülését szolgálja, hogy az említett jogszabályok mindenki számára olyan bíró közreműködését garantálják, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nyilvánvalóan elvárható”. {Idézi a 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [33]}
[76] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által felállított bíróság bírálja el. A törvény által felállított bíróságra vonatkozó követelmény magában foglalja a törvényes bíróhoz való jogot, vagyis azt, hogy egy konkrét ügyben az eljárási törvényekben megállapított általános hatásköri és illetékességi szabályok szerint irányadó bíróság járjon el. Ezt az alkotmányos elvet a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) az Alapelvek között úgy fogalmazza meg, hogy senki sem vonható el törvényes bírájától [8. § (1) bekezdése]. Ezen túlmenően a Bszi. ismeri a törvény által rendelt bíró fogalmát, aki pedig az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bíró [8. § (2) bekezdés]. Az ügyelosztási rendet az objektivitás és a személytelenség biztosítása, az önkényesség kizárása érdekében előző évben állapítja meg a bíróság elnöke, amely a tárgyévben kizárólag szolgálati érdekből vagy a bíróság működését érintő fontos okból módosítható [9. § (1) bekezdés] {36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [32]}.
[77] Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja kiemelni, hogy az indítványozó fegyelmi ügyében eljáró szolgálati tanács megalakításakor, tagjainak kijelölésekor a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: régi Bszi.) a törvényes bíró és az ügyelosztási rend tekintetében lényegében azonos tartalmú szabályokat tartalmazott (régi Bszi. 11. §).
[78] Jelen ügyben az állapítható meg, hogy a kérdéses időpontban – a régi Bjt. 70. §-a szerint – a szolgálati bíróság elnökének hatáskörébe tartozott a szolgálati bíróság tanácsának megalakítása. Az indítványozó állítása szerint ügyében az eljáró tanács megalakítására mindenféle automatizmust nélkülöző – lényegében önkényes – módon került sor. A másodfokú szolgálati bíróság megállapította, hogy „az elsőfokú szolgálati bíróság elnöke a nyilvánosságra hozott szolgálati bírák közül jelölte ki az eljáró tanács tagjait és a vizsgálóbiztost, így a törvényes bíróhoz való jog nem sérült”.
[79] Az adott időpontban valóban nem volt olyan, a szolgálati bíróságokra vonatkozó, speciális törvényi előírás, amely automatizmuson alapuló szignálási rendet írt volna elő a szolgálati bíróságok számára, ez azonban nem zárta ki egy ilyen ügyelosztási rend létét. Különös tekintettel arra, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló – a kérdéses időpontban hatályos – régi Bszi. 11. §-a szerint a bíróságoknak ügyelosztási tervvel kellett rendelkezniük.
[80] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – egyetértve a Velencei Bizottság 2012. március 12-ei, CDL-AD(2012)001 számú véleményének 84. pontjában kifejtettekkel – az automatikus szignáláson alapuló ügyelosztási terv törvényi rendezésének hiánya valóban alkotmányos kételyeket ébresztett. Erre tekintettel módosította az Országgyűlés a 2012. évi CXI. törvénnyel (a továbbiakban: Bjtm.) a Bjt.-t, előírva, hogy előre meg kell határozni a szolgálati bíróság tanácsainak összetételét, valamint az ügyelosztási rendet és azokat közzé kell tenni.
[81] Arra nem merült fel adat, hogy a tárgyi kijelölést valamely szolgálati érdek vagy a bíróság működését érintő fontos ok indokolta volna. Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel megállapította, hogy az adott ügyben az elsőfokú szolgálati bíróság elnöke – függetlenül attól, hogy a szolgálati bíróság rendelkezett-e ügyelosztási tervvel – azzal, hogy saját mérlegelése alapján jelölte ki az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsát és a vizsgálóbiztost, a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozta.
[82] 3.3. Az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a fegyelmi eljárás során a szolgálati bíróságok alkalmazták az SZBÜ-t, amely megalkotására a szolgálati bíróságoknak nem volt törvényi felhatalmazása, továbbá elfogadása nélkülözte a jogalkotás garanciális szabályait, így kihirdetésére, nyilvánosságra hozatalára nem került sor. Az SZBÜ-t az indítványozó quasi normaként írta le, mivel az ugyan nem tekinthető jogszabálynak, mindazonáltal belőle jogok és kötelezettségek fakadnak, ráadásul a jogorvoslatra vonatkozó egyes szabályai ellentétesek a Bjt. rendelkezéseivel. Az indítványozó álláspontja szerint az SZBÜ alkalmazása sértette a tisztességes eljáráshoz való jogát. A fentiekre tekintettel az indítványozó kérte az SZBÜ – és az annak alapján lefolytatott fegyelmi eljárás – alaptörvény-ellenességének a megállapítását.
[83] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az első és másodfokú szolgálati bírák együttes ülése 2011. június 20-án fogadta el az SZBÜ-t, amely kihirdetésre nem került, azt a jelen alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló fegyelmi eljárás ideje alatt, 2012. február 9-én tették közzé az interneten. Az elsőfokú szolgálati bíróság és a másodfokú szolgálati bíróság tagjai 2012. október 26-án új ügyrendet fogadtak el, amelyet az Országos Bírói Tanács a 85/2012. (XI. 19.) számú határozatában jóváhagyott, ám felhívta a szolgálati bíróságokat arra, hogy 2013. február 28. napjáig ügyrendjüket egészítsék ki úgy, hogy az ügyek szignálásának automatizmusa az ellenőrizhetőség és az átláthatóság követelményeinek is megfeleljen.
[84] A Bjtm. 25. §-a iktatta be a Bjt. 104/A. §-t, megteremtve a szolgálati bíróságok ügyrendjének törvényi alapját. A 2012. július 17-től hatályos rendelkezés szerint az OBT hagyja jóvá szolgálati bíróság által megállapított ügyrendet, amelynek tartalmaznia kell az eljáró tanácsok összetételét és az ügyelosztás szabályait is.
[85] Egyértelműen megállapítható tehát, hogy sem a fegyelmi eljárás kezdeményezésekor, sem az elsőfokú szolgálati bíróság 2012. január 23-án kelt SZF1/46/2011. számú, sem a másodfokú szolgálati bíróság 2012. március 29-én kelt Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatának meghozatalakor nem volt olyan törvényi rendelkezés, amely felhatalmazta volna a szolgálati bíróságot az SZBÜ megalkotásra. Az is tény, hogy a fegyelmi eljárás során alkalmazott SZBÜ kihirdetésére elfogadásakor nem került sor, azt más módon sem hozták nyilvánosságra, sőt azt az indítványozónak kifejezett kérése ellenére sem küldték meg.
[86] Az SZBÜ ráadásul nem csak tovább részletezte, pontosította a Bjt. szabályait, hanem esetenként ellentmondásban állt azokkal. Erre példaként hozható a régi Bjt. 73. § (2) bekezdése, amely az ügydöntő határozaton kívül egyértelműen csak a bírói tisztségből való felfüggesztés tárgyában hozott határozat ellen tette lehetővé a fellebbezést, mind a bíró, mind a fegyelmi eljárás kezdeményezője számára. Ugyanakkor a 2011. június 20-án elfogadott SZBÜ 9. § (3) bekezdése lehetővé tette a fegyelmi eljárás kezdeményezője számára a fegyelmi eljárást megtagadó határozat elleni fellebbezést. Ezzel szemben a fegyelmi eljárást elrendelő határozat ellen az érintett bíró számára az SZBÜ nem biztosított fellebbezési jogot [a hatályos SZBÜ 9. § (4) bekezdése is ugyanígy szabályozza a kérdést].
[87] Az SZBÜ a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény és az azt felváltó 2011. évi CXXX. törvény alapján nem tekinthető sem jogszabálynak, sem közjogi szervezetszabályozó eszköznek (az állami igazgatás egyéb jogi eszközének), így abból jogok és kötelezettségek nem fakadhattak, normatív kötőerővel nem bírt. Ennek ellenére a gyakorlatban normaként hatályosult, azt a szolgálati bíróságok ítélkezésük során alkalmazták. Tekintettel arra, hogy az Alaptörvény és az Abtv. alapján az Alkotmánybíróság hatásköre csak a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök alkotmányossági felülvizsgálatára terjed ki, az Alkotmánybíróság a törvényi felhatalmazás nélkül kibocsátott SZBÜ alaptörvény-ellenességét nem állapíthatta meg.
[88] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint ugyanakkor a jogállam legfontosabb eleme a jogbiztonság, amelynek ki kell terjednie a jog egészére és egyes részterületeire is. A jogbiztonság egyrészt megkívánja a normavilágosságot, másrészt követelményt támaszt az egyes jogintézmények irányában is, amely szerint működésüknek előre kiszámíthatónak és előreláthatónak kell lennie. A jogállam értékrendjének egyik legfontosabb pillére a jogállami garanciák érvényre juttatása a jogintézmények működése során. Ezek hiányában sérül a jogbiztonság, a jogszabályok következményeinek kiszámíthatósága, és esetlegessé válhat az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított alapvető jogok érvényre jutása is.
[89] A fentiek alapján az SZBÜ kiszámíthatatlanná tette a jogalkalmazást, mivel az a kihirdetés hiányában nem volt megismerhető, ugyanakkor a szolgálati bíróságok eljárásuk során alkalmazták.
[90] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sérült az indítványozó tisztességes eljáráshoz való joga azáltal, hogy az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló fegyelmi eljárásban alkalmazták az SZBÜ-t.
[91] 3.4. Az indítványozó álláspontja szerint a fegyelmi ügyében másodfokon hozott érdemi döntés meghozatalában törvény által kizárt bírók vettek részt, ami sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát. A Bjt. szerint ugyanis nem vehet részt az ügy másodfokú elbírálásában az, aki az első fokú eljárásban részt vett [régi Bjt. 72. §, Bjt. 116. § (3) bekezdés]. Az indítványozó e körben előadta, hogy a másodfokú szolgálati bíróság eljáró tanácsában olyan bírák kerültek kijelölésre, akik az elsőfokú szolgálati bíróság előtti eljárás során benyújtott elfogultsági kifogásait bírálták el korábban.
[92] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a polgári eljárásjog általános szabályaihoz kötődő bírói gyakorlat azt mutatja, hogy az ügy első fokú elintézése alatt nemcsak a megtámadott érdemi határozat meghozatalában való részvételt, hanem minden olyan eljárási cselekményt érteni kell, amely az érdemi döntés meghozatalához vezetett, vagy arra kihatással lehetett. Ezt támasztja alá a BH1991.154., amely kimondja, hogy: „Az állandó bírói gyakorlat szerint az ügy első fokú elintézése alatt nemcsak a megtámadott érdemi határozat meghozatalában való részvételt, hanem minden olyan eljárási cselekményt érteni kell, amely az érdemi döntés meghozatalához vezetett, vagy arra kihatással lehetett.”. (Ezen bírói gyakorlatot erősíti a BH1978.489., a BH1997.214., és a BH2002.461. is.) A Pp. által meghatározott – és a bírói gyakorlat által több szempontból behatárolt – kereteken túlmenően a hivatkozott törvényi szabály egyértelműen fogalmaz. A jelen esetre konkretizálva ez azt jelenti, hogy a Bjt. (mind a régi, mind a hatályos) kizárásra vonatkozó szabályai már magát az elsőfokú eljárásban való részvételt is tiltják, nem csak az ügy érdemi elintézésében való közreműködést. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a tárgyi ügyben a másodfokon eljáró bírói tanács tagjait is a szolgálati bíróság elnöke jelölte ki, – mivel ügyelosztási tervvel a szolgálati bíróság a kérdéses időpontban nem rendelkezett – így módja lett volna a kizárási okra figyelemmel lenni. Az Alkotmánybíróság visszautalva az Indokolás fenti [65]–[72] bekezdéseiben foglaltakra megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme e körben is megvalósult.
[93] 3.5. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a Bjt. előírásai ellenére a vizsgálóbiztos nem hallgatta meg őt a fegyelmi eljárás előkészítése során. Mind a régi, mind a hatályos Bjt. úgy rendelkezik, hogy a vizsgálóbiztos köteles a tényállás megállapításához szükséges összes körülményt tisztázni, ennek érdekében meghallgatja az eljárás alá vont bírót, tanúkat hallgathat meg, szakértőt vehet igénybe és egyéb bizonyítást is lefolytathat (régi Bjt. 75. §, Bjt. 120. §). Mivel az előzetes vizsgálat során az indítványozó meghallgatására nem került sor, úgy vélte, hogy a vizsgálóbiztos törvénysértő magatartásával megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát.
[94] A törvényhely – nyelvtani és logikai értelmezése – alapján a vizsgálóbiztosnak egy kötelezettsége van, ez pedig a körülmények minél teljesebb feltárása annak érdekében, hogy a szolgálati bíróság kellően megalapozott döntést tudjon hozni a fegyelmi eljárás megindításáról vagy megtagadásáról. A vizsgálóbiztosnak viszonylag rövid 15 napos határidőn belül el kell készítenie írásbeli jelentését. A vizsgálati eljárás rövidsége nyilvánvalóan a fegyelmi eljárás alá vont bíró érdekeit is szolgálja, hiszen számára is kedvezőbb, ha a függő jogi helyzet mielőbb megszűnik, ugyanakkor a vizsgálatnak kellően alaposnak és mélyrehatónak kell lennie.
[95] A szolgálati bíróságok ítéletéből kiderült, hogy a vizsgálóbiztos több időpontot is megjelölt a meghallgatásra, illetve felajánlotta, hogy annak megtartása az indítványozó szolgálati helyén, illetve lakásán kerüljön sor. Ugyanakkor, az indítványozó állítása szerint, egészségügyi állapota miatt nem tudott megjelenni a vizsgálóbiztos előtt. Az Alkotmánybíróság nem bocsátkozott annak vizsgálatába, hogy a vizsgálóbiztosi meghallgatás kérdésében az indítványozó úgy járt-e el, ahogy az adott helyzetben elvárható lett volna, ugyanis az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önmagában nem teszi tisztességtelenné az eljárást, ha a vizsgálóbiztos a fegyelmi eljárás alá vont bíró meghallgatását a rendelkezésére álló rövid időkeretben nem tudja foganatosítani, de a tényállás az egyéb bizonyítási eszközök révén is tisztázható. Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy egy előzetes vizsgálatról van szó, amelynek tétje a fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi felelősség kérdésében a szolgálati bíróság tárgyalás tartását követően dönt, ahol az eljárás alá vont bírónak lehetősége van a megállapított tényállás vitatására.
[96] 3.6. Az indítványozó sérelmezte, hogy az „észrevételezési joga” is sérült, mivel a fegyelmi eljárás megindítása előtt az eljárás kezdeményezője által tett indítványokat, észrevételeket az elsőfokú szolgálati bíróság nem küldte meg számára, ezzel szemben az ő beadványait a fegyelmi eljárás kezdeményezője kézhez kapta. A másodfokú szolgálati bíróság álláspontja szerint a fegyelmi eljárás kezdeményezője a fegyelmi eljárás alá vont bíró szolgálati viszonyával és munkáltatói intézkedésekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott, illetve olyan bírósági jegyzőkönyvet küldött meg a bíróságnak, amelyben bírósági eljárások szereplői hivatkoztak az eljárás alá vont bíró sajtómegnyilvánulásaira. Egyebekben sem az indítványozó, sem az őt képviselő bírótársa iratbetekintési jogát nem korlátozták, a kért iratokat részére a bíróság megküldte, így a fegyverek egyenlőségének elve nem sérült. Az Alkotmánybíróság – tekintettel a fentebb kifejtettekre – a jelen ügyben nem látta akadályát a tisztességes eljáráshoz való jogot értelmező, az Alaptörvény hatálybalépését megelőzően hozott alkotmánybírósági határozatokban foglalt alkotmányossági összefüggések felhasználásának. Ezért a tisztességes eljáráshoz való jog immanens részét képező fél-egyenlőség, vagy más néven fegyver-egyenlőség elvével kapcsolatos megállapításokat is alkalmazhatónak találta.
[97] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a fegyverek egyenlősége a tisztességes eljárás egyik meghatározó eleme, amely alapvetően a büntetőeljárásban biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson.
[98] A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és a védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen {legutóbb a 36/2013. (XII. 5.) AB határozat erősítette meg, Indokolás [31]}.
[99] Az Alkotmánybíróság a fegyverek egyenlőségének elvét ugyan alapvetően a büntetőeljárás kapcsán értelmezte, azonban a tisztességes eljáráshoz való jog alapján alkalmazhatónak találta azt minden bírósági eljárás tekintetében, így polgári perek esetében is [15/2002. (III. 29.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz jogból fakadóan így a fegyelmi eljárás során sem hagyható figyelmen kívül a fegyveregyenlőség elve.
[100] Az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben azt a kérdést kellett tehát megválaszolnia, hogy megvalósul-e a fegyverek egyenlősége, ha a fegyelmi eljárás előkészítése során a felek egyikének rendelkezésére áll az eljárás összes irata, tekintettel arra, hogy azt a bíróság megküldte neki, míg a másik fél nem kapja meg azokat automatikusan, de lehetősége van azokba betekinteni, azokról másolatot készíteni, kapni.
[101] Mind az indítványból, mind a másodfokú szolgálati bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatából kitűnik, hogy az indítványozónak már az elsőfokú fegyelmi tárgyalás előtt rendelkezésére állt az összes olyan irat, amely az ügy eldöntése szempontjából releváns volt. A tárgyalás során az indítványozó tehát már birtokában volt az összes olyan dokumentumnak, amelyet a fegyelmi eljárás kezdeményezője osztott meg az elsőfokú szolgálati bírósággal. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a fegyelmi eljárás egészét tekintve nem állapítható meg a fegyverek egyenlőségének a sérelme. Az indítványozó már a fegyelmi tárgyalást megelőzően ismerte a fegyelmi eljárás kezdeményezőjének álláspontját, birtokában volt az azt tükröző dokumentumoknak, így semmi sem akadályozta abban, hogy hatékony védekezést terjesszen elő azzal szemben. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az indítványozó azon kérelmét, amely szerint a fegyelmi eljárás során sérült a fegyverek egyenlőségének elve.
[102] 3.7. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy kérése ellenére a fegyelmi eljárás kezdeményezéséről írásban nem tájékoztatták. A vonatkozó szabályok alapján (mind a régi, mind az új Bjt. e körben alkalmazni rendeli a Munka Törvénykönyvének egyes rendelkezéseit) a szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos nyilatkozat bármilyen formában megtehető, de ha a bíró kéri, akkor azt írásban kell megtennie a munkáltatónak. A munkáltató ebben az esetben köteles lett volna írásban nyilatkozni, azonban e helyett szolgálati titokká minősítette a fegyelmi eljárással kapcsolatos adatokat. A másodfokú szolgálati bíróság szerint a régi Bjt. 65. §-ának megfelelően az indítványozót a fegyelmi eljárás kezdeményezéséről – szóban – haladéktalanul értesítették, így sem az iratok (időleges) titkosítása, sem a fegyelmi eljárás kezdeményezéséről szóló okirat későbbi időpontban való átadása nem vet fel kétséget a tekintetben, hogy a kezdeményezés megtörtént. Az indítványozó szerint azonban a munkáltatói jogkör gyakorlója nem tett joghatályos nyilatkozatot, így a fegyelmi eljárás kezdeményezése jogszerűtlen volt. A tények önkényes bírói mérlegelésén, és a jogszabályok félreértelmezésén alapuló, ezzel ellentétes álláspontra helyezkedő bírói döntés az indítványozó szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogát.
[103] 3.8. Végezetül az indítványozó azt is sérelmezte, hogy a másodfokú eljárás során a fellebbezésének terjedelemét a bíróság félreértelmezte és ezzel elzárta attól, hogy jogorvoslattal éljen az elsőfokú határozat minden általa sérelmesnek vélt megállapításával szemben. Az indítványozó maga is úgy fogalmaz, hogy „a másodfokú szolgálati bíróság önkényes és jogellenes mérlegeléssel, alaptörvény-ellenesen korlátozta” a jogorvoslati jogát.
[104] Az Alkotmánybíróság e helyütt visszautal a 3. pontban kifejtettekre, miszerint a bírói mérlegelés felülbírálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ezért fenti, a [102]–[103] bekezdésekben ismertetett indítványi elemek érdemi elbírálására nem volt lehetőség.
[105] 3.9. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy a szolgálati bíróság eljárása sem egyes elemeit tekintve, sem egészében nem felelt meg a pártatlan és tisztességes eljáráshoz való jog követelményének. Az Alkotmánybíróság ma is irányadónak tekinti a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatban megfogalmazottakat, amely szerint: „A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítéletmentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében.” (ABH 1995, 346, 347.)
[106] Ez utóbbi, azaz az eljárás tisztességességének objektív követelménye, mint alkotmányos elvárás – a fentebb kifejtettek szerint – a jelen ügyben nem valósult meg. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a pártatlanság látszatának hiánya [azaz a bírónak nemcsak pártatlannak kell lennie, hanem annak is kell látszania] a tárgyi ügy vonatkozásában elsősorban a szabályozási környezet hiányosságából eredeztethető.
[107] 4. A fentiekben foglaltakra tekintettel az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelme miatt a Kúria Mellett Működő Másodfokú Szolgálati Bíróság Szf.F.II.1/2012/9. számú határozatát – az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján a döntéssel felülvizsgált döntésekre is kiterjedő hatállyal – a rendelkező részben foglaltak szerint megsemmisítette.
[108] Az alaptörvény-ellenesség megállapítására és a bírói döntések megsemmisítésére tekintettel az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlatát követve – az indítványozó által felhívott további alaptörvényi rendelkezések tekintetében az Alaptörvénynek való megfelelést már nem vizsgálta. Az Alkotmánybíróság eljárása során tehát – mint arra korábban is utalt – nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az indítványozó magatartásával megvalósította-e a terhére rótt fegyelmi vétséget, ebből következően a bírói döntések megsemmisítését csak és kizárólag az eljárással szemben támasztott alaptörvényi követelmények megsértése indokolta.
V.
[109] Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdésre alapján kérte a Bjt. 118. § (1) és (3) bekezdései, 119. §-a, valamint 124. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését is.
[110] 1. Az indítványozó álláspontja szerint a Bjt. 119. §-a – amely kizárja a nyilvánosságot a bírák fegyelmi ügyében – egyértelműen csak a bírók védelmét szolgálja, nem ad azonban lehetőséget a bíráknak arra, hogy kérjék az eljárás nyilvánossá tételét. Az indítványozó szerint ez sérti a tisztességes (bírósági) eljáráshoz való jogát és az Alaptörvény 28. cikkét. Az Alkotmánybíróság az indítványokat nem elnevezésük, hanem tartalmuk alapján bírálja el. Az indítványozó egyértelműen mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását kérte. Az Alkotmánybíróságnak azonban sem az Alaptörvény, sem az Abtv. nem ad ilyen hatáskört. Az alaptörvény-ellenes jogalkotói mulasztást az Alkotmánybíróság csak egyes hatásköreiben eljárva, jogkövetkezményként állapíthatja meg. Mivel az indítvány a Bjt. 119. §-a tekintetében olyan kérelmet tartalmazott, amelynek elbírálására az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, ezért azt az Abtv. 64. § a) pontja alapján visszautasította.
[111] 2. Az indítványozó kérte a Bjt. 118. § (1) és (3) bekezdése, valamint a 124. § (3) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát is.
[112] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 31. §-a alapján nem ítélt dologról van-e szó, mivel a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban a testület már vizsgálta a Bjt. 118. § (1) bekezdését, illetve a 4/2014. (I. 30.) AB határozatban olyan bírói döntést semmisített meg, amely a Bjt. 118. § (1)–(2) bekezdésén alapult.
[113] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó egyrészt a Bjt. 118. § (1) bekezdésén túl a 118. § (3) bekezdése és a 124. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítását is kérte, másrészt az indítványozó olyan alapjogra hivatkozott [Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése, XXVIII. cikk (1) bekezdése], amelynek tükrében a Bjt. támadott rendelkezéseinek vizsgálatára még nem került sor. Mindezekre tekintettel az indítvány nem tekinthető ítélt dolognak.
[114] Az indítványozó előadta, hogy a bírói tisztségből való felfüggesztése, illetve illetményének visszatartása sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, valamint az embertelen, megalázó büntetés tilalmát, mivel a fegyelmi eljárás elhúzódása elvezethet odáig, hogy a hivatalvesztéssel fenyegetett és felfüggesztett bíró fizikai léte is ellehetetlenül. A bíró szolgálati viszonya ugyanis a felfüggesztés időtartama alatt is fennáll, emiatt más keresőtevékenységet csak nagyon szűk körben (Bjt. 40. §) végezhet.
[115] Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerint az indítvány többek között akkor tekinthető határozottnak, ha indokolást tartalmaz arra nézve, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
[116] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjának megfelelő indokolást nem terjesztett elő, panaszában alkotmányjogilag értékelhető érveléssel nem támasztotta alá a támadott jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességét. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e részben az Abtv. 64. § d) pontja alapján –, mivel az nem felelt meg a törvényi feltételeknek – visszautasította.
[117] 3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben az Abtv. 64. § a) és d) pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |