Hungarian
Ügyszám:
.
820/B/1998
Előadó alkotmánybíró: Harmathy Attila Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 59/2006. (X. 20.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2006/661
.
A döntés kelte: Budapest, 10/16/2006
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az   Alkotmánybíróság   jogszabályok   alkotmányellenességének,
    nemzetközi  szerződésbe  ütközésének  utólagos  megállapítására
    irányuló indítványok és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta
    a következő

                             határozatot:

    1. Az Alkotmánybíróság megállapítja:
    Az  Alkotmány  70/E. §-a alapján a szociális biztonsághoz  való
    jog   megvalósítása  megköveteli,  hogy  a  szociális   ellátás
    formáinak    működtetésében   jelentkező   különbözőségek    ne
    akadályozzák  a  szociális ellátási rendszer  egésze  révén  az
    emberi   élet  és  méltóság  védelméhez  szükséges  megélhetési
    minimum  állami  biztosítását. Az állam  a  szociális  ellátási
    rendszerek   egésze  útján  köteles  az  emberi  lét   alapvető
    feltételeiről gondoskodni.

    2.  Az  Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és  szociális
    ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. § (3)  bekezdés
    c)    pontja    alkotmányellenességének   megállapítására    és
    megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

    3.  Az  Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és  szociális
    ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 37/A. § (3)  bekezdés
    c) pontja nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és
    megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja.

    4.  Az Alkotmánybíróság visszautasítja azt az indítványt, amely
    arra   irányul,  hogy  az  Alkotmánybíróság  mondja   ki,   nem
    alkalmazható a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
    szóló  1993.  évi  III. törvény 37/A. § (3) bekezdése  a  Pesti
    Központi Kerületi Bíróságon megindult perben.

    Az  Alkotmánybíróság  jelen  határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás
                                     
                                    I.
                                     
      1.  Az  Alkotmánybírósághoz  két indítvány  érkezett,  amely  a
      szociális  igazgatásról és szociális ellátásokról  szóló  1993.
      évi   III.  törvény  (a  továbbiakban:  Sztv.)  37/A.  §-a  (3)
      bekezdésének meghatározott szövegrészét az Alkotmány  70/E.  §-
      ának  (1) bekezdésével, 70/A. §-ának (1) bekezdésével, valamint
      nemzetközi szerződéssel ellentétesnek minősítette,  s  ezen  az
      alapon   a   szövegrész  megsemmisítésére  vonatkozó   kérelmet
      tartalmazott.

      2.  Az egyik indítványozó előadta, hogy szociális segély iránti
      kérelmet    nyújtott    be   50%-os   munkaképesség-csökkenésre
      hivatkozva,  de  kérelmét  az illetékes  Polgármesteri  Hivatal
      elutasította.  Az  indítványozó a  határozat  ellen  bírósághoz
      fordult.   Tekintettel   arra,  hogy  korábban   vállalkozóként
      működött,  esetében nem jöhetett számításba az Sztv. 37/A.  §-a
      (3)  bekezdésében előírt, a munkaügyi központtal  legalább  két
      évig  fennálló  együttműködés. Az Alkotmány  70/E.  §-ának  (1)
      bekezdése  alapján  kérte az Sztv. 37/A. §-a  (3)  bekezdésének
      „illetőleg igazolja, hogy a rendszeres szociális segély  iránti
      kérelme benyújtását megelőző három évben az illetékes munkaügyi
      központtal   legalább   két   év  időtartamig   együttműködött”
      szövegrésze   alkotmányellenességének   megállapítását   és   a
      rendelkezés  megsemmisítését. Kérte továbbá  annak  kimondását,
      hogy a támadott rendelkezés a Pesti Központi Kerületi Bíróságon
      7.K.60.912/1998 számon indult perben nem alkalmazható.

      Az  indítványozó szerint a támadott rendelkezés  ellentétes  az
      Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikkével, valamint a
      Gazdasági,    Szociális   és   Kulturális   Jogok    Nemzetközi
      Egyezségokmányának 11. cikkével is; ezért kérte  a  rendelkezés
      nemzetközi  szerződésbe  ütközésének megállapítását  is.  Utalt
      továbbá  az  Alkotmány  70/A. §-ának (1)  bekezdésére  is  arra
      hivatkozva,  hogy  a  hátrányos megkülönböztetés  vele  szemben
      azért  áll fenn, mert ő nem volt két évig munkanélküli és ezért
      nem részesülhet rendszeres szociális segélyben.

      Az  Alkotmánybíróság  tájékoztatta az  indítványozót,  hogy  az
      alkotmányjogi panasz benyújtásának feltételei – az indítványból
      megállapíthatóan – még nem állnak fenn, ezért kérelmét  majd  a
      feltételek  beálltakor,  a  jogerős  határozat  kézhezvételétől
      számított  60  napon  belül nyújtsa  be,  ha  az  alkotmányjogi
      panaszt  akkor  is  szükségesnek tartja.  Az  indítványozó  nem
      küldött új beadványt.

      Az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a
      továbbiakban:   Abtv.)   48.  §-ának  (1)   bekezdése   szerint
      alkotmányjogi  panaszt  az terjeszthet elő,  akinek  jogsérelme
      alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következett be és
      egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg  más
      jogorvoslati    lehetősége    nincs.    Ennek    alapján     az
      Alkotmánybíróság gyakorlata szerint folyamatban  lévő  bírósági
      eljárás    idején   előterjesztett   indítványt   alkotmányjogi
      panaszként  nem  lehet  elbírálni,  hanem  legfeljebb  utólagos
      normakontrollra vonatkozó kérelemként (219/B/1992.  AB  végzés,
      ABH 1992, 789.; 912/B/1994. AB végzés, ABH 1995, 976, 978.). Az
      Alkotmánybíróság  büntetőeljárás  körében  az  említett  elvhez
      viszonyított  kivételként kimondta, hogy  a  bírósági  eljárást
      megelőzően   hozott,   nem  ügydöntő  bírósági,   hanem   egyéb
      kérdésekben  hozott érdemi határozatokkal szemben  helye  lehet
      alkotmányjogi  panasznak [715/D/1994. AB határozat,  ABH  1997,
      584, 587.; 43/1998. (X. 9.) AB határozat, ABH 1998, 313, 317.].
      Egyéb,  valamely részkérdést el nem döntő, hanem bíróság  által
      felülvizsgálatra   kerülő  határozatok  esetében   azonban   az
      általános   elv   érvényesül,  azaz   az   indítvány   utólagos
      normakontrollként bírálandó el.

      Magának  az  indítványnak a tartalmából is az állapítható  meg,
      hogy    a   kérelem   elsődlegesen   a   támadott   rendelkezés
      alkotmányellenességének  és nemzetközi szerződésbe  ütközésének
      megállapítására  irányul,  ezekhez  kiegészítésként   járul   a
      szabály alkalmazásának a meghatározott konkrét bírósági  ügyben
      történő kizárására vonatkozó kérés.

      A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt jogszabály
      alkotmányellenességének    utólagos    vizsgálatára    irányuló
      kérelemként bírálta el.

      3. A másik indítványozó több kérelmet terjesztett elő. Az egyik
      kérelem  tartalmilag  megegyezett az  első  indítványozó  által
      előterjesztett   kéréssel.  Itt  azonban  nem  történt   utalás
      folyamatban  lévő  bírósági eljárásra.  Az  Alkotmánybíróság  a
      többi  kérelemtől  az indítványozónak az első  indítványozóéval
      tartalmilag  megegyező  kérését  elkülönítette   és   az   első
      indítvány   tárgyával   való   összefüggésre   tekintettel   az
      Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
      közzétételéről   szóló,  módosított  és  egységes   szerkezetbe
      foglalt  3/2001.  (XII. 3.) Tü. határozat (ABH  2003,  2065,  a
      továbbiakban:  Ügyrend) 28. §-a alapján az ügyeket  egyesítette
      és egy eljárásban bírálta el.

      A  támadott  szabály az indítvány benyújtása után megváltozott,
      de  a  szabály kifogásolt tartalma a szöveg módosítása után  is
      megmaradt.  Az  Alkotmánybíróság az indítványokat  a  határozat
      meghozatalakor hatályos szabály alapján bírálta el  (hasonló  a
      137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; a 163/B/1991. AB
      határozat,  ABH 1993, 544, 545.; az 1425/B/1997. AB  határozat,
      ABH 1998, 844, 845.).

                                    II.

          A határozat elbírálásánál figyelembe vett jogszabályok:

          1.  Az Alkotmány rendelkezései:
       „70/A.  §  (1)  A  Magyar Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
       „70/E.  § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk  van
      a   szociális   biztonsághoz;  öregség,  betegség,  rokkantság,
      özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett
      munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra
      jogosultak.
       (2)   A   Magyar  Köztársaság  az  ellátáshoz  való  jogot   a
      társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények
      rendszerével valósítja meg.”

          2.  Az Sztv. rendelkezései:
          a/ az indítványok beadásakor hatályos szöveg:
       „33.  §  (1) A települési önkormányzat a megélhetése  alapjául
      szolgáló   jövedelem   pótlására  jövedelempótló   támogatásban
      részesíti azt a munkanélkülit,
       a)  aki az Flt. alapján munkanélküli járadékban részesült,  és
      a   munkanélküli  járadék  folyósítása  időtartamának  lejártát
      követően  az  Flt.  alapján  más  munkanélküli  ellátásra   nem
      jogosult, és keresetpótló juttatásban nem részesül,”
       „37/A.  §  (1) A települési önkormányzat rendszeres  szociális
      segélyt állapít meg annak a személynek, aki
       a)   a   18.   életévét   betöltötte,   de   aktív   korú   és
      munkaképességét  legalább  67%-ban elvesztette,  illetve  vakok
      személyi járadékában részesül,
       b)
       c) aktív korú nem foglalkoztatott,
      feltéve, hogy megélhetése más módon nem biztosított.
                                    (…)
      (3)  Az  (1) bekezdés c) pontja alkalmazásában aktív  korú  nem
      foglalkoztatott  személynek minősül az,  aki  a  jövedelempótló
      támogatás  folyósításának  időtartamát  kimerítette,  illetőleg
      igazolja,  hogy  a rendszeres szociális segély  iránti  kérelme
      benyújtását   megelőző  három  évben  az  illetékes   munkaügyi
      központtal  legalább  két  év  időtartamig  együttműködött,  és
      keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve az Sztv.  34.  §
      (3) bekezdés d) pontja szerinti keresőtevékenységet.”

          b/ az indítványok elbírálásakor hatályos szöveg:
       „37/A.  §  (1)  A  rendszeres  szociális  segély  a  hátrányos
      munkaerőpiaci  helyzetű  aktív  korú  személyek  és   családjuk
      részére  nyújtott  támogatás. A települési önkormányzat,  2007.
      január  1-jétől  a jegyző rendszeres szociális segélyt  állapít
      meg annak az aktív korú személynek, aki
       a) egészségkárosodott,
       b) vagy nem foglalkoztatott,
       c)
      feltéve,  hogy saját maga és családjának megélhetése más  módon
      nem  biztosított.  A  b)  pont  szerinti  személy  esetében   a
      rendszeres  szociális segély megállapításának  feltétele,  hogy
      vállalja a beilleszkedését segítő programban való részvételt.
      (…)
       (3)   Az   (1)   bekezdés   b)   pontja   alkalmazásában   nem
      foglalkoztatott személynek minősül az, akinek esetében
       a)      a     munkanélküli-járadék,     álláskeresési-járadék,
      alláskeresési-segély  (a  továbbiakban  együtt:   álláskeresési
      támogatás),  illetőleg  a jövedelempótló támogatás  folyósítási
      időtartama  lejárt, és álláskeresést ösztönző  juttatásban  nem
      részesül, vagy
       b)  az  álláskeresési támogatás folyósítását keresőtevékenység
      folytatása   miatt   a  folyósítási  idő  lejártát   megelőzően
      szüntették  meg,  és  a keresőtevékenységet  követően  az  Flt.
      alapján  álláskeresési  támogatásra nem  szerez  jogosultságot,
      vagy
       c)  a  rendszeres szociális segély iránti kérelem  benyújtását
      megelőző  két  évben  a megyei, fővárosi munkaügyi  központtal,
      illetőleg  annak  kirendeltségével (a  továbbiakban:  munkaügyi
      központ),  vagy  a  lakó-, tartózkodási hely szerint  illetékes
      települési    önkormányzat   által   kijelölt    szervvel    (a
      továbbiakban: együttműködésre kijelölt szerv) legalább  egy  év
      időtartamig együttműködött, vagy
      (…)
      és  keresőtevékenységet nem folytat, ide nem értve a települési
      önkormányzat  által szervezett foglalkoztatást  és  az  alkalmi
      munkavállalói könyvvel végzett munkát.”

           3.  A  foglalkoztatás elősegítéséről és  a  munkanélküliek
      ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban:  Flt.)
      szabályai:
          a/ az indítványok beadásakor hatályos szöveg:
       „24.  § A munkanélküli részére – az e törvényben meghatározott
      feltételek   szerint   –   ellátásként  munkanélküli   járadék,
      előnyugdíj,  nyugdíj  előtti munkanélküli  segély,  pályakezdők
      munkanélküli  segélye, valamint költségtérítés (a  továbbiakban
      együtt: munkanélküli ellátás) jár.”
       „25. § (1) Munkanélküli járadék illeti meg azt, aki
       a) munkanélküli,
       b)  a munkanélkülivé válását megelőző négy éven belül legalább
      a  27.  §  (2) bekezdésében meghatározott legkisebb időtartamot
      munkaviszonyban töltött,
       c)  öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra  nem
      jogosult, továbbá táppénzben nem részesül,
       d)  munkát  akar  vállalni, de számára az illetékes  munkaügyi
      központ nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani, és
       e) elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központtal
      együttműködik.”

          b/ az indítványok elbírálásakor hatályos szöveg:
       „24.  § Az álláskereső részére – az e törvényben meghatározott
      feltételek  szerint – álláskeresési támogatásként álláskeresési
      járadék, álláskeresési segély, valamint költségtérítés jár.”
       „44. § (1) Vállalkozói járadék illeti meg azt, aki
       a) álláskereső,
       b)  az álláskeresővé válását megelőző négy éven belül legalább
      365   nap   időtartamig  egyéni  vállalkozóként   vagy   társas
      vállalkozóként  folytatott  tevékenységet,  és  e   tevékenység
      folytatása  alatt vállalkozói járulékfizetési kötelezettségének
      eleget tett,
       c)  rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra nem  jogosult,
      továbbá táppénzben nem részesül,
       d)  munkát  akar  vállalni, de számára az illetékes  munkaügyi
      központ nem tud megfelelő munkahelyet felajánlani.”

                                   III.
       
          Az indítványok nem megalapozottak.

      1.  Az  indítványozók  szerint az Alkotmány  70/E.  §-ának  (1)
      bekezdése  alapján  minden  magyar  állampolgárt  megilleti   a
      megélhetéshez  szükséges  ellátáshoz  való  jog   betegség   és
      rokkantság   esetén  is.  Az  állam  köteles   arra,   hogy   a
      társadalombiztosítási   és   a   szociális   intézmények   zárt
      rendszerével  gondoskodjék a jogosultaknak valamilyen  formában
      és  a  szükséges  mértékben  történő  ellátásáról.  A  támadott
      jogszabály  azonban  teljesíthetetlen  feltételeket  támaszt  a
      rendszeres   szociális  segély  nyújtásához.  Az  indítványozók
      alkotmányellenesnek tekintik azt a feltételt, amely a munkaügyi
      központtal történő kétéves együttműködést ír elő.

      2.  Az  Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdése kimondja,  hogy  a
      Magyar  Köztársaság  állampolgárainak  joguk  van  a  szociális
      biztonsághoz.  Deklarálja továbbá, hogy a magyar  állampolgárok
      jogosultak  a  megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra   öregség,
      betegség,  rokkantság,  özvegység,  árvaság  esetén,   valamint
      akkor,  ha  önhibájukon  kívül  munkanélkülivé  válnak.  A  (2)
      bekezdés   szerint  az  ellátáshoz  való  jogot  az   állam   a
      társadalombiztosítás   útján   és   a   szociális   intézmények
      rendszerével valósítja meg.

      3.   Az   Alkotmánybíróság   az   Alkotmány   70/E.   §-át    a
      rendszerváltozást  követően  kialakult  gazdasági  problémákkal
      összefüggésben   kezdte   vizsgálni.  A   lakáscélú   kölcsönök
      kamatmértékének  megváltoztatása esetében azt állapította  meg,
      hogy  az  Alkotmány  70/E.  §-ának (1)  bekezdésében  kimondott
      szociális  biztonsághoz  való  jog  nem  jelenti  meghatározott
      jövedelem  fenntartását,  sem  pedig  az  állampolgárok   által
      egyszer  elért  életszínvonal állam által történő  biztosítását
      [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 163.].
      A  rendszerváltozás  után súlyos gondot  okozó  munkanélküliség
      miatt megalkotott Flt. egyes rendelkezéseivel összefüggésben az
      Alkotmánybíróság  az Alkotmány 70/E. §-át úgy értelmezte,  hogy
      az Alkotmánynak ez a szabálya az állam feladatait állapítja meg
      általános  jelleggel, de az állampolgárok számára  nem  határoz
      meg  jogot  egy  bizonyos meghatározott  jövedelem  eléréséhez,
      életszínvonal fenntartásához. Az Flt. szerint az önhibán  kívül
      munkanélkülivé  vált  állampolgároknak  fizetendő  munkanélküli
      ellátás  feltétele  a  korábban  meghatározott  ideig  fizetett
      járulék.   Ettől   a  járulékfizetéstől  az  Flt.   kivételként
      meghatározott esetekben – pozitív diszkriminációt  megvalósítva
      –  eltekintett  és  járadékszerű  segélyt  állapított  meg.  Az
      Alkotmánybíróság határozata szerint nem sértette meg az Flt. az
      Alkotmány  70/E.  §-át  azzal,  hogy  általános  jelleggel  nem
      határozott  meg munkanélküli járadékra való jogosultságot  azok
      számára,   akik  a  munkanélkülivé  válás  előtt  nem  fizettek
      járulékot (2093/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 546, 547-548.).
      Itt   a   munkanélküli   járadéknak   a   társadalombiztosítási
      rendszerrel összefüggésben történő értelmezéséről van szó.
      Az  1449/B/1992. AB határozat a szociális ellátások  rendszerét
      meghatározó  Sztv.  alkotmányossági vizsgálatánál  megismételte
      azt az álláspontot, amely szerint az Alkotmány 70/E. §-ával nem
      ellentétes  az  a  szabály,  amely  a  munkanélküliek   számára
      fizetendő   jövedelempótló  támogatás  nyújtását  feltételekhez
      köti,  a  munkanélküliség ténye alapján nem illet meg mindenkit
      támogatás (ABH 1994, 561, 563.).
      A  nyugellátásokról  és egyéb ellátásokról szóló  jogszabállyal
      kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  csak  a
      rendszerváltozás   előtt   kialakult   és   sok   vonatkozásban
      igazságtalanul  működő  intézmény  vizsgálatára  kerülhet  sor.
      „Ameddig  tehát  az állam a kötelező társadalombiztosítást  úgy
      működteti, illetőleg működési feltételeit úgy garantálja,  hogy
      ezeknek  az elveknek, tehát nemcsak az ún. vegyes – biztosítási
      és  szociális elemeket egyaránt szem előtt tartó – rendszernek,
      de  annak  az  alkotmányos követelménynek is megfelel,  hogy  a
      megélhetéshez   szükséges  ellátási   jogosultságot,   mint   a
      szociális biztonsághoz való alkotmányos jog nevesített tartalmi
      elemét,  a  nemzetgazdaság  lehetőségei,  az  érdekegyeztetések
      eredményei  és  egyéb szempontok alapján biztosítja,  addig  az
      Alkotmány 70/E. §-ában írt alkotmányos kötelezettségének eleget
      tesz.”   Az   Alkotmányból  az  emelés  mértékére,   nagyságára
      vonatkozó  alkotmányos kötelezettség nem  állapítható  meg.  Az
      Alkotmány  70/E. §-át az sértené, ha az állam a nyugellátásokat
      egyáltalán  nem  emelné vagy eseti szociális  segélyezés  útján
      keresné  a megoldást, annak ellenére, hogy az infláció  mértéke
      magas.  A  nyugdíjak értékállandóságának megőrzésére  vonatkozó
      kötelezettséget  azonban  az  Alkotmánybíróság  nem  látta   az
      Alkotmányból  levezethetőnek [26/1993. (IV. 29.) AB  határozat,
      ABH 1993, 196, 199, 200.].
      A  gazdaság  nehéz  helyzetére tekintettel  1995-ben  meghozott
      intézkedésekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság  az  Alkotmány
      70/E.  §-ára  vonatkozóan  a korábbi  gyakorlatban  kialakított
      elveket  a  következőkben összegezte:  „az  állam  széles  körű
      jogosítványokkal  rendelkezik  a szociális  ellátásokon  belüli
      változásokra, átcsoportosításokra és átalakításokra a gazdasági
      viszonyok függvényében. A változtatások joga azonban nem minden
      korlátozás  nélkül  illeti  meg  az  államot.”  Az  1995.   évi
      jogszabályi változtatások elemzésével az Alkotmánybíróság  arra
      a  következtetésre  jutott,  hogy  –  ha  a  változtatások  nem
      ütköznek  más  alkotmányos jogba vagy elvbe  –  a  jogalkotónak
      alkotmányos  lehetősége van arra, hogy  az  állampolgári  jogon
      járó   szociális   juttatást  rászorultság   alapján   nyújtott
      ellátássá  alakítsa át. A változtatás következtében  azonban  a
      szociális ellátás mértéke egészében nem csökkenhet az Alkotmány
      70/E.  §-a alapján megkövetelhető minimális szint alá [43/1995.
      (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 192.].
      A    szociális   ellátások   Sztv.-ben   meghatározott    egyes
      szabályaival  kapcsolatban az Alkotmánybíróság a 32/1998.  (VI.
      25.)  AB határozat rendelkező részének 1. pontjában alkotmányos
      követelményként  állapította meg a szociális ellátás  minimális
      szintjét:  „az  Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott  szociális
      biztonsághoz  való jog a szociális ellátások  összessége  által
      nyújtandó   olyan   megélhetési  minimum  állami   biztosítását
      tartalmazza,  amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz  való
      jog megvalósulásához” (ABH 1998, 251.).
      Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. §-át értelmező 42/2000.
      (XI.   8.)  AB  határozatának  rendelkező  részében  a  korábbi
      gyakorlatra  alapítva  a  következő, a  jelen  eset  megítélése
      szempontjából irányadó megállapításokat tette:
      –   az   Alkotmány  70/E.  §-ának  (1)  bekezdése  a  szociális
      biztonsághoz  való  jog  kimondásával  a  szociális   ellátások
      vsszessége  által  nyújtott megélhetési  minimumnak  az  állami
      biztosítását állapítja meg,
      –   a   megélhetési  minimumot  biztosító  szociális  ellátások
      rendszerének kialakításakor alapvető alkotmányi követelmény  az
      emberi  élet  és méltóság védelme, ennek megfelelően  az  állam
      köteles az emberi lét alapvető feltételeiről gondoskodni,
      –  a megélhetési minimum garantálásából konkrét részjogok, mint
      alkotmányos alapjogok nem vezethetők le,
      –  az  Alkotmány  70/E. §-ának (2) bekezdése alapján  az  állam
      köteles  az  állampolgárok megélhetéséhez  szükséges  ellátásra
      való  jogának  realizálása  érdekében társadalombiztosítási  és
      szociális  intézményi  rendszert  létrehozni,  fenntartani   és
      működtetni
      (ABH 2000, 329.).
            Az   Alkotmány   70/E.   §-át  értelmező   határozat   az
      indokolásban  kiemelte, hogy a szociális biztonság  alapjogánál
      az   alkotmányossági  mérce  az  ellátás  minimális  mértékének
      meghatározásával konkréttá vált: „a szociális intézményrendszer
      keretében  nyújtandó ellátásnak olyan minimumot kell nyújtania,
      hogy   az   biztosítsa   az   emberi   méltósághoz   való   jog
      megvalósulását.  Az  ezt  a  minimumot  el  nem   érő   mértékű
      szolgáltatás  esetében  a  szociális  biztonsághoz   való   jog
      érvényesüléséről nem lehet beszélni” (ABH 2000, 329, 334.).

           4.  Az  Sztv.-nek az indítványozók által támadott szabálya
      olyan szociális segélyről szól, amelyet elsődlegesen aktív korú
      munkanélkülinek   lehet  folyósítani.  A   segély   nyújtásának
      kifogásolt  feltétele  az,  hogy a segélyre  vonatkozó  kérelem
      beadását    megelőzően   a   kérelmező   meghatározott    ideig
      együttműködjön  a  munkaügyi  szervekkel.  Ez  a  feltétel   az
      indítványozók szerint lehetetlenné teszi az egyéni  vállalkozók
      segélyben  részesülését. Az indítványok elbírálása  szükségessé
      teszi az Sztv.-nek az Flt.-vel összefüggésben álló szabályozási
      rendszere megvizsgálását.

           a/  Az  Sztv.  25.  §-ának (1) bekezdése szerint  pénzbeli
      szociális  juttatás  nyújtható az  arra  jogosultnak  jövedelme
      kiegészítésére vagy pótlására.
      Az  Sztv.  1993-ban  szorosan  kapcsolódott  a  munkanélküliség
      következményeinek csökkentésére megalkotott Flt. megoldásaihoz.
      Ennek   megfelelően  az  Sztv.  25.  §-ának  (3)  bekezdése   a
      települési  önkormányzatok által nyújtandó  pénzbeli  szociális
      juttatások   fajtái  között  szerepeltette   a   munkanélküliek
      jövedelempótló támogatását.
      Az  Sztv. szabályozása arra épült, hogy a munkanélküli az  Flt.
      alapján  meghatározott ideig munkanélküli járadékban  részesül,
      ezt  követően  az  Sztv.  33. §-ának (1)  bekezdése  szerint  a
      munkanélküliek jövedelempótló támogatását kapja.
      Ezt  a  rendszert  változtatta meg a szociális igazgatásról  és
      szociális   ellátásokról   szóló   1993.   évi   III.   törvény
      módosításáról szóló 1996. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban:
      Sztvm.).  A  kritikus  gazdasági  helyzet  miatt  lerövidült  a
      munkanélküli  járadék  folyósításának  időszaka,   módosult   a
      munkanélküliek   jövedelempótló   támogatásának   szabálya   és
      bevezetésre  került  a rendszeres szociális  segély.  Abban  az
      esetben,    ha    valaki   a   munkanélküliek    jövedelempótló
      támogatásának nyújtására megszabott időtartam alatt nem  tudott
      munkát  kapni,  akkor jöhetett számításba az  Sztv.  37/A.  §-a
      alapján  a  rendszeres  szociális  segély  folyósítása.   Ennek
      feltétele   volt   az,  hogy  a  segélyt   kérő   személy   már
      munkanélkülivé  válásától kezdve az Flt.-ben  és  az  Sztv.-ben
      meghatározott  módon  működjön együtt  az  illetékes  munkaügyi
      központtal,    tegyen   lépéseket   a   munkanélküli    állapot
      megszüntetése érdekében.
      Az   Sztv.   szabályozása  nem  a  vállalkozók   munkanélkülivé
      válásának  eseteire készült. Az Sztv.-nek az  Országgyűlés  elé
      terjesztett javaslatához fűzött általános indokolás rámutatott,
      hogy  közvetlenül a rendszerváltozást követő időszakban növekvő
      munkanélküliséggel,    egy   korábbi   rendszerben    kialakult
      társadalombiztosítással  és  az ezeket  kiegészítő,  kiépítendő
      szociálpolitikával  kellett számolni.  A  szükségintézkedéseket
      bevezető  Sztvm.  javaslatának  indokolása  szerint   pedig   a
      munkanélküliek     jövedelempótló    támogatása     folyósítási
      időtartamának  lerövidítése  miatt  1997-ben  mintegy  35  ezer
      személy nem kapott tovább támogatást és ezeknek az embereknek a
      megélhetéséről  kellett gondoskodni a szociális  ellátórendszer
      keretében a települési önkormányzatok által nyújtott rendszeres
      szociális segéllyel.
      Az  Sztvm.-nek  a  szabálya a fentiek szerint a  munkanélküliek
      jövedelempótló     támogatására    vonatkozó    rendelkezésekre
      tekintettel   határozta  meg  a  rendszeres  szociális   segély
      feltételeit,   nem  vette  figyelembe  a  munkanélkülivé   váló
      vállalkozókat.  E vállalkozók esetében csak  az  Sztv.  7.  §-a
      jöhetett  számításba,  amely szerint az életet,  testi  épséget
      veszélyeztető   helyzetben   a   rászorulónak   a    települési
      önkormányzat köteles – egyebek mellett – átmeneti segélyt adni.

      b/  2004-ben  és  2005-ben megváltoztak az  Flt.  szabályai.  A
      változások  keretében új szabályokat alkottak  a  vállalkozókra
      is.   Az   adókról,   járulékokról   és   egyéb   költségvetési
      befizetésekről  szóló törvények módosításáról szóló  2004.  évi
      CI.  törvény  250.  §-a kiterjesztette az egyéni  és  a  társas
      vállalkozókra  is  a munkanélküli ellátásokat;  az  álláskereső
      vállalkozók    meghatározott   feltételek   mellett    –    így
      meghatározott  ideig  előzetesen fizetett  vállalkozói  járulék
      esetében – vállalkozói járadékot kaphatnak. Ezek a szabályok is
      előírják az illetékes munkaügyi központtal való együttműködést.
      Az  egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló  2004.
      évi  CXXXVI. törvény többek között megváltoztatta a  rendszeres
      szociális  segélyezés  feltételeit  is.  Az  új  szabályok   is
      előírják   azonban  az  illetékes  munkaügyi  központtal   való
      együttműködés feltételét. A szociális támogatások  rendszerében
      nem  kizárt azonban az, hogy a vállalkozó a vállalkozói járadék
      kérése előtt már kapcsolatban áll a munkaügyi központtal  (Flt.
      17.  §-a  alapján  pályázati úton támogatást  nyer  vállalkozás
      indításához, vállalkozáshoz való csatlakozáshoz, Flt. 44-46. §-
      a alapján vállalkozói járadékban részesülés keretében).

      5.  A  támadott jogszabály a fentiek szerint nem ellentétes  az
      Alkotmány  70/E.  §-ával. Az Alkotmánybíróság a  munkanélküliek
      jövedelempótló  támogatásával kapcsolatban már  megállapította,
      hogy  az Alkotmány 70/E. §-a alapján nem áll fenn a támogatásra
      való  jog  pusztán  a  munkanélküliség ténye  következtében.  A
      jogszabály   a  jövedelempótló  támogatás  feltételeit   –   az
      Alkotmány  keretei  között  – szabadon  meghatározhatja;  ez  a
      támogatási  mód  nem kizárólagos eszköz, hanem csak  egyike  az
      ellátáshoz  való  jog  megvalósítását  szolgáló  intézményeknek
      (1449/B/1992.  AB határozat, ABH 1994, 561, 563.).  A  32/1998.
      (VI.  25.)  AB határozat pedig az Sztv. 37/A. §-át  –  bár  más
      alkotmányos  összefüggésben – vizsgálva azt is  megállapította,
      hogy  nem  alkotmányellenes  a szociális  segélyben  részesülők
      részére annak előírása, hogy kötelesek együttműködni a munkaerő-
      gazdálkodás szerveivel (ABH 1998, 251, 255.).
      A   vizsgálat  szempontjából  a  munkanélküliek  jövedelempótló
      támogatásával   azonos   természetű  a   rendszeres   szociális
      segélyezés.   Az  Alkotmánybíróság  hivatkozott  határozatainak
      megállapításai  vonatkoznak tehát a szociális segélyezésre,  és
      ennek  keretén belül a vállalkozók részére nyújtott  rendszeres
      szociális  segélyre  is.  Itt  sem  az  ellátáshoz   való   jog
      megvalósításának kizárólagos eszközéről van szó és a  támogatás
      törvényben   meghatározott  feltételei  sem   ellentétesek   az
      Alkotmány 70/E. §-ának (1) bekezdésével.
      A  fentiek  alapján az Sztv. 37/A. § (3) bekezdés  támadott  c)
      pontjának  az  Alkotmány 70/E. §-a (1) bekezdésére  tekintettel
      fennálló      alkotmányellenessége      megállapítására      és
      megsemmisítésére vonatkozó indítványokat el kellett utasítani.

      6. Az indítványozók a támadott szabályt ellentétesnek tartották
      az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésével is.
      Az  Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése az állampolgári  jogok
      tekintetében  tiltja a hátrányos megkülönböztetést.  A  9/1990.
      (IV.    25.)    AB.   határozatban   az   Alkotmánybíróság    a
      megkülönböztetés  tilalmát  úgy  értelmezte,  hogy   a   jognak
      mindenkit  egyenlő  méltóságú személyként  kell  kezelnie  (ABH
      1990,  46,  48.).  A mindenkori szabályozás  tárgyi  és  alanyi
      összefüggésében  kell megvizsgálni, hogy a megkülönböztetés  az
      alkotmányos határok között maradt-e. Az egyenlőségnek az  adott
      tényállás   lényeges   elemére   nézve   kell   fennállnia.   A
      megkülönböztetés  tilalmába  ütközik,  ha  adott   szabályozási
      koncepción   belül  eltérő  szabályozás  vonatkozik  valamelyik
      csoportra  [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH  1990,  73,  77,
      78.].  Az  Alkotmánybíróság alkotmányellenes  megkülönböztetést
      állapít meg abban az esetben, amelyben jogszabály a szabályozás
      szempontjából   azonos  csoportba  tartozó  jogalanyok   között
      anélkül  tesz különbséget, hogy ennek alkotmányos indoka  volna
      (191/B/1992.  AB határozat, ABH 1992, 592, 593.). Az  Alkotmány
      70/A.   §-ának  (1)  bekezdésében  kimondott  megkülönböztetési
      tilalom nemcsak az alapvető jogok tekintetében áll fenn,  hanem
      egyéb  jogokra vonatkozóan is [61/1992. (XI. 20.) AB határozat,
      ABH  1992,  280,  281.]. Az alapvető jogok esetében  jelentkező
      diszkriminációnál  az  Alkotmánybíróság a  szükségesség  és  az
      arányosság szempontjai alapján bírálja el a jogszabályt. Ha nem
      alapvető  jogról  van  szó,  akkor  az  Alkotmánybíróság  olyan
      esetben   tekinti   alkotmányellenesnek  a   megkülönböztetést,
      amelyben  a megkülönböztetésnek nincs ésszerű indoka,  önkényes
      [30/1997. (IV. 28.) AB határozat, ABH 1997, 130, 139, 140.].
      A  jelen  esetben a munkanélküliek jövedelempótló támogatásáról
      van  szó,  ami  nem alapvető jog. Azt kell tehát  megvizsgálni,
      hogy  a  vállalkozókra vonatkozóan van-e eltérő szabályozás  az
      Sztv.-ben,  és  ha  megállapítható eltérés, akkor  van-e  ennek
      ésszerű indoka.
      Az  Sztv.  szabályainak  alkotmányossági  vizsgálata  során  az
      1449/B/1992. AB határozat már megállapította, hogy a  szociális
      támogatások       meghatározásánál       különféle        jogi,
      foglalkoztatáspolitikai,  illetőleg gazdasági  indokú  korlátok
      találhatók.  A szakmai alapon álló korlátozások nem tekinthetők
      diszkriminatív jellegűeknek (ABH 1994, 561, 564.).
      Az Sztv. támadott szabálya nem tesz különbséget a vállalkozóból
      és  egyéb munkavállalóból lett munkanélküliek között. A szabály
      alkalmazásánál  észlelhető  különbség  az  Flt.-ben   található
      előzményekből, az eltérő szociális juttatásokból következik. Az
      Flt. szabályaiból származó eltérés azonban azért áll fenn, mert
      nem  azonos a vállalkozók jogi és gazdasági helyzete  az  egyéb
      munkavállalókéval,  nem  azonos  csoportról  van  tehát  szó  a
      szabályozásnál.  Ennek  megfelelően  nem  állapítható  meg   az
      alkotmányellenes megkülönböztetés.
      A  fentiek  alapján az Sztv. 37/A. § (3) bekezdés  támadott  c)
      pontjának  az  Alkotmány 70/A. §-a (1) bekezdésére  tekintettel
      fennálló      alkotmányellenessége      megállapítására      és
      megsemmisítésére vonatkozó indítványokat el kellett utasítani.

      7.  A  szociális  ellátások rendszerébe tartozó egyes  ellátási
      formák    szabályainak   meghatározásánál   és   e    szabályok
      alkalmazásánál  különböző  foglalkoztatáspolitikai,  gazdasági,
      jogi   szempontok  érvényesülnek.  Az  egyes  ellátási   formák
      működtetése  a  nemzetgazdaság teljesítőképességétől  függ.  Az
      Alkotmány  70/E.  §-ának  (1) bekezdésével  az  egyes  ellátási
      formák   tekintetében   jelentkező  eltérések   mindaddig   nem
      ellentétesek, amíg az eltérő formák rendszere révén  megvalósul
      a  szociális  biztonsághoz  való  jog.  Az  Alkotmánybíróság  a
      32/1998. (VI. 25.) AB határozatban már kimondta, hogy e jog  az
      emberi   élet  és  méltóság  védelméhez  szükséges  megélhetési
      minimum  állami  biztosítása révén valósulhat  meg  (ABH  1998,
      251.). Az egyes ellátási formák különbözőségétől függetlenül az
      ellátások rendszerének egésze révén az államnak a 42/2000. (XI.
      8.)  AB  határozat  szerint fennáll az a kötelessége,  hogy  az
      emberi  lét  alapvető  feltételeiről  gondoskodjék  (ABH  2000,
      329.).
      Az  állam kötelessége az Alkotmány 70/E. §-a alapján áll  fenn.
      Ez  az  értelmezés  felel  meg a Magyar Köztársaság  nemzetközi
      kötelezettségeinek  is.  Az  ENSZ Közgyűlése  XXI.  ülésszakán,
      1966.  december 16-án elfogadott, az 1976. évi 9.  törvényerejű
      rendelettel  kihirdetett  Gazdasági,  Szociális  és  Kulturális
      Jogok  Nemzetközi Egyezségokmányának 9. cikke szerint a  részes
      államok  elismerik,  hogy  mindenkinek  joga  van  a  szociális
      biztonságra.  A  11.  cikk  szerint  pedig  a  részes   államok
      elismerik mindenkinek a jogát arra, hogy ne éhezzék.  Az  1999.
      évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 13. cikke
      szerint a szerződő államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy
      mindenki  olyan  segítséget  kapjon,  amely  maga  és  családja
      nélkülözésének megelőzéséhez, megszüntetéséhez szükséges.
      Minderre  tekintettel mondta ki az Alkotmánybíróság a határozat
      rendelkező részében az alkotmányos követelményt.

                                    IV.
                                     
      1.    Az    indítványozók   az   Sztv.   támadott   szabályának
      megsemmisítését  azon  az  alapon is  kérték,  hogy  a  szabály
      ellentétes nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséggel.
      Az Abtv. 21. §-ának (3) bekezdése szerint jogszabály nemzetközi
      szerződésbe    ütközésének   vizsgálatát   csak   meghatározott
      személyek  javasolhatják.  Az indítványozók  nem  tartoznak  az
      Abtv.-ben    meghatározott   jogosultak    közé.    Ezért    az
      Alkotmánybíróság a vonatkozó indítványokat az  Ügyrend  29.  §-
      ának c) pontja alapján visszautasította.

      2. Az egyik indítványozó azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság
      mondja ki, a támadott szabály nem alkalmazható a Pesti Központi
      Kerületi  Bíróságon  7.K.60.912/1998 számon  indult  perben.  A
      folyamatban   lévő   bírósági  eljárás  idején   előterjesztett
      indítványt alkotmányjogi panaszként nem lehet elbírálni,  hanem
      utólagos  normakontrollra vonatkozó kérelemnek lehet  tekinteni
      (219/B/1992. AB végzés, ABH 1992, 789.; 912/B/1994. AB  végzés,
      ABH  1995,  976,  978.).  Az  indítvány  tartalma  az  utólagos
      normakontrollként történő elbírálásra alapot  adott.  Ezért  az
      Alkotmánybíróság    az   alkotmányossági   vizsgálatot    ennek
      megfelelően    végezte   el.   Az   alkotmányjogi    panaszként
      előterjesztett  kérelmet pedig az Alkotmánybíróság  az  Ügyrend
      29. §-ának e) pontja alapján visszautasította.

      A  határozatnak  a  Magyar Közlönyben történő  közzétételét  az
      Alkotmánybíróság az ügy jelentőségére tekintettel rendelte el.
                               Dr. Bihari Mihály
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                                       
              Dr. Balogh Elemér              Dr. Bragyova András
              alkotmánybíró                        alkotmánybíró
                                       
              Dr. Erdei Árpád                 Dr. Harmathy Attila
              alkotmánybíró                  előadó alkotmánybíró
                                       
              Dr. Holló András                    Dr. Kiss László
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró
                                       
              Dr. Kovács Péter               Dr. Kukorelli István
              alkotmánybíró                         alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        59/2006. (X. 20.)
        Date of the decision:
        .
        10/16/2006
        .
        .