Hungarian
Ügyszám:
.
47/B/2008
Előadó alkotmánybíró: Lenkovics Barnabás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 60/2009. (V. 28.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2009/501
.
A döntés kelte: Budapest, 05/26/2009
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára  irányuló indítványok, folyamatban  levő  ügyekben
    alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének megállapítására
    irányuló bírói kezdeményezések, valamint — hivatalból eljárva —
    mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  megállapítása
    tárgyában meghozta a következő

                             határozatot:

    1.    Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   közúti
    közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A. § (3) bekezdése,
    valamint a 21/A. § (5) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat
    e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.

    2.    Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   közúti
    közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A. § (3) bekezdése,
    valamint  a  21/A. § (5) bekezdése a Zala Megyei Bíróság  előtt
    7.K.22.235/2008.  szám  alatt  és 7.K.22.278/2008.  szám  alatt
    folyamatban levő ügyekben nem alkalmazható.

    3.  Az  Alkotmánybíróság — hivatalból eljárva  —  megállapítja,
    hogy  az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdését  és  az  57.  §  (5)
    bekezdését  sértő, mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenes
    helyzet  áll  fenn  amiatt,  hogy  az  Országgyűlés  a   közúti
    közlekedésről  szóló  1988. évi I.  törvény  21/A.  §-ában  nem
    szabályozta megfelelően a felelősség alóli mentesülés eseteit.
    Az  Alkotmánybíróság  ezért  felhívja  az  Országgyűlést,  hogy
    jogalkotási  kötelezettségének  2009.  december  31-éig  tegyen
    eleget.

    4.  Az  Alkotmánybíróság — hivatalból eljárva  —  megállapítja,
    hogy  az  Alkotmány  2.  § (1) bekezdését  sértő,  mulasztásban
    megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az
    Országgyűlés a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I.  törvény
    21/B.   §-ában  nem  szabályozta  megfelelően  a  közigazgatási
    eljárás és a szabálysértési eljárás egymáshoz való viszonyát.
    Az  Alkotmánybíróság  ezért  felhívja  az  Országgyűlést,  hogy
    jogalkotási  kötelezettségének  2009.  december  31-éig  tegyen
    eleget.

    5.  Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedésről szóló 1988.  évi
    I.  törvény  21. § (1) és (2) bekezdése, a 21/A. § (1)  és  (2)
    bekezdése,  továbbá a 21/B. § (1) és (2) bekezdése, valamint  a
    közigazgatási  bírsággal  sújtandó közlekedési  szabályszegések
    köréről,   az   e   tevékenységekre   vonatkozó   rendelkezések
    megsértése     esetén    kiszabható    bírságok     összegéről,
    felhasználásának   rendjéről  és   az   ellenőrzésben   történő
    közreműködés  feltételeiről szóló 410/2007.  (XII.  29.)  Korm.
    rendelet  1.  §  (1) és (3) bekezdése, illetve  az  1-7.  számú
    mellékletek    alkotmányellenességének    megállapítására    és
    megsemmisítésére    irányuló   bírói    kezdeményezéseket    és
    indítványokat elutasítja.

    6.    Az    Alkotmánybíróság   az   indítványokat    egyebekben
    visszautasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      1.  Az  Alkotmánybírósághoz több indítvány  érkezett  a  közúti
      közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.)
      21.  §-a,  21/A.  §-a  és 21/B. §-a, valamint  a  közigazgatási
      bírsággal  sújtandó közlekedési szabályszegések köréről,  az  e
      tevékenységekre   vonatkozó  rendelkezések  megsértése   esetén
      kiszabható  bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről  és
      az   ellenőrzésben  történő  közreműködés  feltételeiről  szóló
      410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) egésze
      alkotmányellenességének   megállapítása    és    megsemmisítése
      tárgyában.   A   folyamatban  levő  ügyeket   —   azok   tárgyi
      összefüggése okán — az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről
      és  annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes
      szerkezetbe   foglalt  2/2009.  (I.  12.)   Tü   határozat   (a
      továbbiakban:  Ügyrend,  ABK  2009.  január,  3.)  28.  §   (1)
      bekezdése  alapján  az  Alkotmánybíróság  egyesítette,  és  egy
      eljárásban bírálta el.

      1.1.   Az  első  indítványozó  a  támadott  jogszabályok  által
      kialakított  objektív felelősségi rendszert azért tekintette  a
      jogállamiság  [Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdés]  követelményébe
      ütközőnek,  mert  az  üzemben tartó  —  amennyiben  a  gépjármű
      használatát másnak átengedi és az a Kkt. 21. § (1) bekezdésében
      felsorolt   szabálysértések  valamelyikét  elköveti   —   olyan
      cselekményért vonható felelősségre, melyet a lehető  legnagyobb
      körültekintés  mellett  sem tud kiküszöbölni.  Az  indítványozó
      szerint  a jogállamiság követelménye azért is sérelmet szenved,
      mert  —  a  vétkesség megkövetelésének hiányában —  az  üzemben
      tartó  akkor  is  felel,  ha a gépjárművet  ténylegesen  vezető
      személy  felelősségre  vonása az  azt  kizáró  okok  miatt  nem
      történik  meg.  Emellett  az indítványozó  szerint  a  támadott
      jogszabályok hátrányosan különböztetik meg [Alkotmány  70/A.  §
      (1) és (2) bekezdés] az üzemben tartóként gépjárművet vezetőket
      a nem üzemben tartó gépjárművezetőkkel (tényleges használókkal)
      szemben:   a   használó  szabálysértési   eljárásban   —   ahol
      felelősségét   kimentheti,  és  az  eset   összes   körülményei
      feltárhatóak — legfeljebb 150.000,- Ft. pénzbírsággal sújtható,
      míg  az  üzemben  tartó  esetében — szűk kimentési  lehetőségek
      közötti,   az   eset  összes  körülményeit   nem   vizsgáló   —
      közigazgatási  eljárásban ez az összeg a  300.000,-  Ft.-ot  is
      elérheti. Álláspontja szerint a támadott jogszabályok  emellett
      sértik  az  ártatlanság vélelmét [Alkotmány 57. § (2) bekezdés]
      is,  mivel  indokolatlanul csökkentik  a  hatóság  felderítési,
      tényállás-megállapítási    és   bizonyítási    kötelezettségét,
      méltánytalanul áthárítva ezt a terhet az üzemben tartóra. Mivel
      egyetlen   jogszabály  sem  írja  elő,  hogy  gépjárművet   más
      személynek  átadni  csak teljes bizonyító erejű  magánokirattal
      lehet,  ezért véleménye szerint a jogállamisággal ellentétes  a
      Kkt.  21/A. § (2) bekezdéséhez súlyos szankciót fűzni.  Szintén
      az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével ellentétben állónak tartotta
      az  indítványozó azt, hogy amennyiben a gépjárművet használatba
      vevő  személy a bírságot határidőben nem fizeti meg, és az tőle
      nem  hajtható be, akkor a üzemben tartó köteles azt  megfizetni
      [Kkt. 21/A. § (3) bekezdés].

      1.2. Egy másik indítványozó kizárólag az R. 1-8. §-ait vélte az
      Alkotmány egyes rendelkezéseibe ütközőnek. Álláspontja  szerint
      az  R.  támadott rendelkezései azért sértik az Alkotmány 57.  §
      (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott „ártatlanság vélelmét és
      az  igazságosság  elvét”,  mert a gépjármű  üzemben  tartójának
      bűnösségét   feltételezik.  Emellett  álláspontja  szerint   az
      Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt jóhírnévhez való jogot
      sérti  az, hogy bírsággal lehet sújtani az üzemben tartót abban
      az esetben is, ha nem nyer bizonyítást, hogy a szabálysértést ő
      követte  el.  Az  indítványozó szerint a támadott  jogszabályok
      hátrányosan     különböztetik    meg    az    üzemben     tartó
      gépjárművezetőket a gépjárművet használókkal szemben [Alkotmány
      70/A.  §  (1)  és  (2) bekezdés], mert olyan  esetekben  is  az
      üzemben tartó felel, ha bizonyítható, hogy nem ő követte  el  a
      szabálysértést.

      1.3.  A  harmadik  indítványozó  a  Kkt.  21.  §  (1)  és   (2)
      bekezdései,    valamint    a    21/A.    §    (3)     bekezdése
      alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte
      az   Alkotmánybíróságtól  arra  hivatkozással,  hogy  azok   az
      Alkotmány 57. § (2) bekezdésébe ütköznek. Rámutatott arra, hogy
      a  jogsértést a Kkt. az „üzemben tartónak számítja be” azaz  „a
      felelősségi  vélelem  terhe  az  üzemben  tartóra   esik”.   Az
      indítványozó    szerint   azonban   a    felelősségi    vélelem
      megdönthetősége nem tekinthető ésszerűnek, mivel nem terjed  ki
      azokra   az   esetekre,  amikor  a  szabálysértési   eljárásban
      bizonyítottá  válik, hogy más követte el a  szabálysértést,  de
      erre  vonatkozó  teljes  bizonyító erejű magánokiratba  foglalt
      nyilatkozat  nincs,  vagy  ha az üzemben  tartó  objektíve  nem
      lehetett  a  szabálysértés elkövetője, illetve,  ha  végszükség
      esete  áll  fenn. Utalt arra, hogy az ártatlanság  vélelmét  az
      Alkotmánybíróság  a  szabálysértési ügyekre is  kiterjesztette,
      valamint  ezzel  összefüggésben  hivatkozott  az  Emberi  Jogok
      Európai  Bírósága  (a  továbbiakban:  EJEB)  gyakorlatára   is.
      Álláspontja  szerint alkotmányellenes, ha az eljárás  alá  vont
      személy    büntetése    a   felelősség   bizonyítását    kizáró
      szabályozáson  alapul, illetve, ha a büntetést  a  felelősséget
      kizáró  bizonyítás ellenére is el kell szenvednie.  Hivatkozott
      az  EJEB  előtt  folyamatban  volt analóg  tartalmú  Öztürk  v.
      Németország  ügyre.  Az  ártatlanság vélelmével  a  felelősségi
      vélelem  ésszerű  megdönthetőségének kizárása  az  indítványozó
      szerint nem egyeztethető össze, ezért a Kkt. 21/A. § (1) és (2)
      bekezdése  az  Alkotmány  57.  § (2)  bekezdésével  ellentétes.
      Európai példákra (francia, osztrák, német, holland) utalva  azt
      állította,  hogy  nincs  olyan  szabályozás,  mely  nem   teszi
      lehetővé  az üzemben tartó kimentését, ha bizonyított,  hogy  a
      szabálysértést  nem ő követte el. Emellett  az  indítványozó  a
      Kkt.    21/A.    §    (3)   bekezdése   alkotmányellenességének
      megállapítását  és megsemmisítését azért kérte, mert  véleménye
      szerint   az  ártatlanság  vélelme  kizárja,  hogy   a   bírság
      másodlagos  alanyaként  — amennyiben a gépjárművet  használatba
      vevő személy a bírságot nem fizeti meg és azt tőle nem is lehet
      behajtani  —  a  jogszabály olyan személyt  jelöljön  meg,  aki
      bizonyítottan  ártatlan  a  jogsértés  elkövetésében.  Utalt  a
      498/D/2000.  AB  határozatra, melyben  az  Alkotmánybíróság  az
      építésügyi  bírsággal  mint  objektív  közigazgatási  bírsággal
      szemben   azt  a  követelményt  fogalmazta  meg,  hogy   az   a
      jogsértésért  való  felelősség érvényesítésének  módja  legyen.
      Kifejtette, hogy amennyiben a hatóság határozata a felelősséget
      más  személyre  hárítja  át, úgy az  üzemben  tartóra  hárított
      „bírság  a  jogsértésért való felelősséget nem érvényesítheti”,
      ennélfogva a közigazgatási bírság fogalmi feltétele, lényege és
      célja  is  hiányzik. Végül utalt arra is, hogy a Kkt.  szerinti
      közigazgatási  bírság  ellentmond az Európa  Tanács  Miniszteri
      Bizottság R. (91) 1. sz. Ajánlásának is. Mindezekre tekintettel
      a támadott rendelkezések megsemmisítését kérte.

      1.4. A negyedik indítványozó a Kkt. 21. §-a, 21/A. §-a és 21/B.
      §-a,   valamint  az  R.  egésze  mellett  —  a  Kkt.   támadott
      rendelkezéseit tartalmazó, azaz magát a Kkt.-t  módosító  —  az
      egyes  közlekedési tárgyú törvények módosításáról  szóló  2007.
      évi  CLXXV.  törvény (a továbbiakban: Kkt.mód.) 5.  és  6.  §-a
      alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését
      kérte. Az Alkotmány 57. § (4) bekezdésébe, a nullum crimen sine
      lege  és a nulla poena sine lege, valamint a visszaható hatályú
      büntető  jogalkotás  tilalmába ütközőnek  vélte  azt,  hogy  az
      üzemben tartót közigazgatási bírsággal lehet sújtani akkor  is,
      ha vétkes kötelezettségszegést nem követett el, magatartása nem
      volt  jogsértő.  Az  indítványozó betegszállítással  foglalkozó
      jogi  személyként azt sérelmezte, hogy a támadott rendelkezések
      nem   biztosítanak   lehetőséget  a   végszükség,   illetve   a
      szükséghelyzet     felelősség    alóli    kimentésként     való
      alkalmazására. Mindez véleménye szerint az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdésébe  valamint  a  70/D. § (1)  bekezdésébe  ütközik.  A
      rendelkezések  nem  adnak  lehetőséget  arra  sem  —  érvel  az
      indítványozó  —,  hogy  a  hatóság  a  bírság  kiszabása  során
      értékelje a cselekmény társadalomra veszélyességét, valamint az
      elkövető  szociális helyzetét, mely az Alkotmány  70/E.  §-ában
      foglalt   szociális   biztonsághoz   való   jogot   sérti.   Az
      indítványozó emellett úgy vélte, hogy a közigazgatási  hatósági
      eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004.  évi
      CXL.  törvény  (a  továbbiakban: Ket.)  a  bírság  kiszabásának
      feltételéül a vétkes kötelezettségszegést tekinti [Ket.  61.  §
      (1) bekezdés], azonban az R. egésze — a Ket.-tel ellentétben  —
      a vétkességet figyelmen kívül hagyja, ezért az az Alkotmány 35.
      §  (2) bekezdésébe is ütközik. Végül az indítványozó szerint  a
      jogállamiság  követelményével  ellentétes,  hogy  amennyiben  a
      közigazgatási  bírsággal  sújtott elkövető  egyben  közlekedési
      bűncselekményt is elkövet, úgy cselekménye kétszeres  elbírálás
      alá  esik.  Emellett  az indítványozó azt is  sérelmezte,  hogy
      ugyanazon   magatartásért  különböző   eljárásokban   különböző
      személyeket  tesznek felelőssé és büntetnek meg, mely  szerinte
      sérti a jogállamiságot.

      1.5.  Az  ötödik  indítványozó a Kkt.  21.  §-át,  21/A.  §-át,
      valamint  a  21/B. §-át vélte az Alkotmány 57.  §  (2)  és  (5)
      bekezdésébe ütközőnek. Álláspontja szerint a Kkt. 21. §-a és  a
      21/A. § (1) és (2) bekezdése azért sérti az Alkotmány 57. § (2)
      bekezdésében  foglalt ártatlanság vélelmének elvét,  mert  arra
      kényszeríti    az   üzemben   tartót,   hogy   a   tanúvallomás
      megtagadásának  más  törvényekben  szabályozott  jogát  áthágva
      önmagára,  illetve  hozzátartozójára  nézve  terhelő  vallomást
      tegyen. A Kkt. 21. § (3) bekezdését azért tartotta az Alkotmány
      57.  §  (4) bekezdésébe ütközőnek, mert az üzemben tartó  annak
      ellenére    büntethető,   hogy   a   mentesüléshez    szükséges
      feltételeket igazolni tudja. A Kkt. 21/B. §-át pedig a  ne  bis
      in idem elvébe ütközőnek vélte, mivel a közigazgatási eljáráson
      túlmenően  szabálysértési eljárás is lefolytatható, és  bár  ez
      utóbbiban   pénzbírság  nem  szabható  ki,  de  a   közlekedési
      büntetőpontokra vonatkozó szabályok alkalmazásra kerülhetnek. E
      tekintetben  azonban  az  indítványozó  nem  jelölte   meg   az
      Alkotmány sérülni vélt rendelkezését.

      1.6.  A  hatodik  indítványozó a Kkt.mód.  5.  §-a  és  6.  §-a
      valamint az R. egésze alkotmányellenességének megállapítását és
      megsemmisítését  kérte.  Az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésébe
      ütközőnek   vélte  a  támadott  jogszabályok  által  bevezetett
      objektív  felelősség rendszerét, mivel a közigazgatási  eljárás
      során  a  büntethetőséget kizáró okok nem érvényesülhetnek.  Az
      indítványozó  emellett  a  támadott  jogszabályokat  a  büntető
      eljárásokra vonatkozó ártatlanság vélelmével [Alkotmány  57.  §
      (2)  bekezdés]  ellenkezőnek  találta,  mivel  a  közigazgatási
      eljárásban bírság szabható ki, mely szerinte büntetés, ezért ez
      esetben  is  szükségesnek  tartja a  vélelem  alkalmazását.  Az
      indítványozó  a  Kkt.  21/A. § (3) bekezdését,  a  jogállamiság
      elvével  [Alkotmány  2. § (1) bekezdés], az emberi  méltósághoz
      való   joggal  [Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdés],  illetve   a
      nemzetközi  jog  általános szabályaival  [Alkotmány  7.  §  (1)
      bekezdés]  azért tartotta ellentétesnek, mert  az  Alkotmány  e
      rendelkezéseiből az következik, hogy alkotmányosan csak a bűnös
      elkövetőt lehet megbüntetni. Ezen túl az indítványozó szerint a
      Kkt.  21/A.  §  (3)  bekezdése  azért  ütközik  az  ártatlanság
      vélelmének  elvébe,  mert  a  hatósággal  együttműködő  üzemben
      tartót  annak  ellenére  lehet felelőssége  vonni,  hogy  adott
      esetben bizonyítható: a szabálysértést nem ő követte el.  Végül
      szerinte az, hogy kormányrendelet határozza meg a közigazgatási
      bírság  alapjául szolgáló szabályszegéseket, sérti az Alkotmány
      7. § [nyilvánvalóan 8. §] (2) bekezdését, miszerint az alapvető
      jogokra   és   kötelességekre  vonatkozó  szabályokat   törvény
      állapítja meg. Ezzel összefüggésben azonban az indítványozó nem
      jelölte  meg,  hogy  álláspontja szerint mely  alapjog  szenved
      sérelmet.

      1.7.  A  hetedik indítványozó a Kkt. 21. §, 21/A. §,  21/B.  §,
      valamint a 48. § [nyilvánvalóan (3) bekezdés a) pontja] 20.  és
      21.  alpontjának, továbbá az R. egészének megsemmisítését kérte
      keletkezésére   visszamenőleges   hatállyal   a    jogbiztonság
      különösen fontos érdekére hivatkozva.
      Álláspontja  szerint  a támadott rendelkezések  a  jogállamiság
      elvével  [Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdés]  és  az  ártatlanság
      vélelmével      ellentétesek.      Az      indítványozó      az
      alkotmányellenességet abban látja, hogy a bizonyítási terhet  a
      jogszabály  az  elkövetőre hárítja,  és  ezáltal  magának  kell
      bizonyítania   ártatlanságát.  Nézőpontja  szerint   „eredmény-
      felelősséget kreált a jogalkotó ott, ahol releváns  és  adekvát
      eredmény nincs, felróhatóság és ok- okozati összefüggés  sincs,
      s  pusztán azért van »jogellenesség«, mert az önkényes  törvény
      így   szól.”   Az  indítványozó  nézete  szerint  az   objektív
      felelősségen  alapuló  közigazgatási  bírság  bevezetésével   —
      emiatt  a szabálysértési bírság kiszabásának mellőzésével  —  a
      jogalkotó    azért   élt   vissza   hatalmával   és   teremtett
      alkotmányellenes helyzetet, mert így az ártatlanság  vélelmének
      követelményét mellőzheti. Előadta, hogy a kimentési lehetőségek
      közül  számos  garanciális elem hiányzik, így az üzemben  tartó
      vonható  felelősségre azokban az esetekben is,  ha  a  gépjármű
      vezetőjét  tetten érték, megnevezi a jármű vezetőjét,  valamint
      akkor is, ha szabálysértési eljárás során bebizonyosodik,  hogy
      nem  ő  követte  el  a  szabálysértést. Az  EJEB  gyakorlatából
      hivatkozott a Belilos v. Svájc, az Engel és mások v. Hollandia,
      az  Öztürk  v.  Németország  és a  Salabiaku  v.  Franciaország
      ügyekre.  A  Kkt.  48.  § (3) bekezdés a)  pontja  20.  és  21.
      alpontja  véleménye  szerint  azért  alkotmányellenes,  mert  a
      bírsággal  sújtandó szabálysértések körét és összegét rendeleti
      szabályozásra  bízza,  mely ellentétben áll  az  Európa  Tanács
      Miniszteri Bizottság R (91) 1. sz. Ajánlásával.

      1.8.  A nyolcadik indítványozó a Kkt. 21. §, 21/A. §, 21/B.  §-
      ait  tartotta  az  Alkotmány  2. § (1)  bekezdésébe  ütközőnek.
      Álláspontja szerint maga az objektív felelősségi rendszer azért
      alkotmányellenes,   mert  az  üzemben   tartó   olyan   személy
      magatartásáért vonható felelősségre, melyre ráhatással nincsen.
      Emellett  az  indítványozó  szerint  azért  sérül  a  jogállami
      jogbiztonság   követelménye,  mert  a   hatóság   a   tényállás
      tisztázása és az eset kivizsgálása nélkül automatikusan bünteti
      a gépjármű üzemben tartóját.

      1.9. A kilencedik indítványozó a Kkt. 21. § (1) bekezdését és a
      21/A.  §  (2)  bekezdését, valamint az R. egészét  a  jogállami
      jogbiztonságot sértőnek vélte. Álláspontja szerint a felelősség
      objektív volta ellentétben áll a szabálysértésekről szóló 1999.
      évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Szt.) 1. § (1) bekezdésével,
      hiszen   szabálysértés  miatt  csak  a  cselekmény  elkövetőjét
      fenyegetheti   joghátrány.  Véleménye   szerint   az   objektív
      felelősség nem áll összhangban az Szt. 5. §-ával sem, hiszen az
      szándékos vagy gondatlan elkövetésről tesz említést, nem  pedig
      attól független objektív felelősségről rendelkezik.

      1.10.  A  tizedik indítványozó a Kkt. 21. §-át, 21/A.  §-át  és
      21/B.  §-át,  valamint  az R. egészét az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésébe, a 9. § (2) bekezdésébe, illetve az 57.  §  (2)  és
      (5)   bekezdéseibe   ütközőnek   tekintette.   A   jogállamiság
      követelménye  az  indítványozó szerint azért szenved  sérelmet,
      mert a gépjármű üzemben tartója nem minden esetben egyezik  meg
      a   szabálysértés  tényleges  elkövetőjével,  illetve  mert  az
      eljárás    garanciális   elemei   hiányoznak.   A   vállalkozás
      szabadságát  biztosító  alkotmányos  rendelkezés  sérelmét   az
      indítványozó  abban  látja,  hogy a  gépjárművek  bérbeadásával
      üzletszerűen foglalkozó vállalkozások kötelesek a  bérbe  adott
      járművekkel   elkövetett   szabálysértések   miatt    kiszabott
      közigazgatási  bírság megfizetésére. Az ártatlanság  vélelmének
      elve  az indítványozó szerint azért sérül, mert a jogszabály  a
      bizonyítási  kötelezettséget  az üzemben  tartóra  terheli.  Az
      Alkotmány 57. § (5) bekezdésével a támadott rendelkezések azért
      ellentétesek,  mert  nem  biztosítanak  mérlegelési  jogkört  a
      bírság  kiszabásával kapcsolatban a hatóság részére.  Végül  az
      indítványozó szerint az, hogy a közigazgatási eljárás során nem
      különülnek   el   a  Ket.,  valamint  az  Szt.   szabályai,   a
      jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban:
      Jat.) 18. § (3) bekezdésével ellentétes.

      1.11.  A  tizenegyedik  indítványozó a Mosonmagyaróvári  Városi
      Bíróság   eljáró   bírája   —   az  előtte   folyamatban   levő
      Szk.449/2008.  számú  eljárás  felfüggesztése  mellett   —   az
      Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
      továbbiakban:   Abtv.)  38.  §  (1)  bekezdése  alapján   bírói
      kezdeményezéssel élt a Kkt. 21. §-a, 21/A. §-a  és  21/B.  §-a,
      valamint  az  R.  egésze  ellen, kérve a  konkrét  ügyben  való
      alkalmazhatóság  kizárását  is. Véleménye  szerint  a  támadott
      rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, az 55.  §  (1)
      bekezdésébe,  az  57.  §  (1) bekezdésébe,  valamint  a  70.  §
      [nyilvánvalóan 70/A. §] (1) és (2) bekezdésébe ütköznek.
      Véleménye szerint a Kkt. nem határozza meg, hogy mely  eljárási
      szabályokat  (Kkt.  vagy  Ket.) kell  alkalmazni,  mindössze  a
      közigazgatási   bírság  fogalmát  használja.  Az   indítványozó
      előadta,  hogy a Ket. definiálja a közigazgatási  hatósági  ügy
      fogalmát,   de   az  a  Kkt.-ben  és  az  R.-ben  meghatározott
      szabálysértési tényállásokra „nem illik rá”. Hivatkozott  arra,
      hogy  a  Kkt.  21/B. § (1) bekezdése hátrányos megkülönbözetést
      alkalmaz,  mert  ugyanazért  a  magatartásért  a  Kkt.  alapján
      magasabb  összegű  bírság szabható ki, mint  az  Szt.  alapján.
      Emellett a jogbiztonság követelményét sérti, hogy az  R.  2.  §
      (2)  bekezdésének  a)  pontja és a (3) bekezdésének  a)  pontja
      ellentétes  a  Kkt.  21/B.  §  (2)  bekezdésével,  hiszen   nem
      tisztázott, hogy a közigazgatási eljárás során kiszabott bírság
      esetén  mi történik a szabálysértési bírsággal. Az indítványozó
      bíró  szerint a támadott jogszabályok hátrányosan különböztetik
      meg  [Alkotmány 70/A. § (1) és (2) bekezdés] az  üzemben  tartó
      gépjárművezetőket a gépjárművet használókkal szemben. Kiemelte,
      hogy  a hátrányos megkülönbözetés tilalmába ütközik, illetve  a
      jogbiztonság követelményét is sérti az, hogy a kiszabott bírság
      végrehajtása   a  szabálysértési  eljárás  és  a  közigazgatási
      eljárás   során  különbözik  egymástól,  valamint   különbségek
      fedezhetők fel az elévülési határidők tekintetében is.

      1.12.  A  tizenkettedik indítványozó a Budapesti  II.  és  III.
      Kerületi  Bíróság  eljáró bírája — az előtte  folyamatban  levő
      10.Sz.1522/2008. számú eljárás felfüggesztése mellett — szintén
      az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján bírói kezdeményezéssel élt
      a  Kkt.  21. §-a, 21/A. §-a és 21/B. §-a, valamint az R. egésze
      ellen,  kérve  a konkrét ügyben való alkalmazhatóság  kizárását
      is.   Álláspontja   szerint   a   támadott   rendelkezések    a
      jogbiztonsággal,  valamint  a  tulajdonhoz   való   joggal   is
      ellentétesek. Úgy vélte, hogy az alkotmányellenes rendelkezések
      lehetőséget  biztosítanak arra, hogy ugyanazért a magatartásért
      közigazgatási   bírsággal  sújtsák   az   üzemben   tartót   és
      szabálysértési  bírsággal  a  tényleges  szabálysértőt,   amely
      ugyanazon  cselekmény  miatti kétszeres  büntetést  eredményez,
      igaz  különböző személyeket szankcionálva ezzel. Az is sérti  a
      jogbiztonság  követelményét, hogy bizonytalan, milyen  tartalmú
      határozatot hozzon a bíróság, mint szabálysértési hatóság abban
      az  esetben,  ha  a közigazgatási bírságot az üzemben  tartóval
      szemben  kiszabták,  és a járművet ténylegesen  ő  is  vezette.
      Ebben az esetben — ha a bíróság a járművezetéstől eltiltást nem
      tartja   indokoltnak  —  alkalmazzon-e  figyelmeztetést,   vagy
      kiszabható   jogkövetkezmény  hiányában  szüntesse-e   meg   az
      eljárást.  Ezzel  összefüggésben jegyzi meg,  hogy  álláspontja
      szerint  a figyelmeztetés alkalmazásának a feltételei  az  Szt.
      22.  §-a  alapján nem adottak, az Szt. 84. §-a  pedig  erre  az
      esetre  alkalmazható megszüntetési okot nem ismer.  Hivatkozott
      arra  is,  hogy  a  „halmazati  értékelés  esetei  is  teljesen
      nyitottak”   olyan   esetben,  ahol  az   egyik   szabályszegés
      közigazgatási  bírsággal  sújtható, a  másik  azonban  nem.  Az
      indítványozó bíró emellett a tulajdonhoz való jog  sérelmét  is
      megállapíthatónak  vélte arra hivatkozással,  hogy  a  hatályos
      rendelkezések    olyan   körülmények    (fog-e    a    használó
      szabálysértést  elkövetni,  gondatlanságból  nem  vesz-e   majd
      figyelembe  egy közlekedési jelzést) mérlegelését,  tisztázását
      várja el, mely indokolatlan korlátokat szab a tulajdonnal  való
      rendelkezésnek.  Kiegészítő  indítványában  előadta,   hogy   a
      „közigazgatási   bírságolásra   vonatkozó   jogi    szabályozás
      elfogadásakor azonban az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályok
      érintetlenül  maradtak”.  Az  üzemben  tartók  helyzete   attól
      függően  lehet más és más, hogy milyen szabálysértést  követnek
      el.  Álláspontja  szerint — anélkül azonban,  hogy  a  támadott
      jogszabályi rendelkezést pontosan megjelölte volna — „az  ilyen
      jellegű szabályozás ugyancsak sérti a jogbiztonság elvét”.

      1.13.   A  tizenharmadik  indítványozó  utólagos  normakontroll
      keretében  a Kkt. 21. §-a, 21/A. §-a és 21/B. §-a, valamint  az
      R.  egésze  megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint  a  Kkt.
      személyi hatálya a közlekedésben részt vevőkre vonatkozik,  így
      olyan   személyt   közigazgatási  bírsággal  sújtani,   aki   a
      közlekedésben  a  szabályszegés elkövetésekor nem  vett  részt,
      azaz   szabályszegést  nem  követett  el,   a   jogállamisággal
      ellentétes.  Álláspontja  szerint  a  külföldi  üzemben  tartók
      esetében a jogszabály végrehajthatatlan. Utalt arra is, hogy  a
      megsemmisíteni  kért normák „intézményesítik  a  szabálysértési
      önfeljelentést  a  Kkt.  21.  §-a  szerinti  tényállási  körben
      megvalósult      közlekedési     szabálysértési     tényállások
      tekintetében”. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések
      az  emberi  jogok és az alapvető szabadságok védelméről  szóló,
      Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezménnyel is ellentétesek,
      ezért  sértik az Alkotmány 7. §-át is. Végül az indítványozó  a
      tulajdonhoz  való  jog,  valamint a hátrányos  megkülönböztetés
      tilalmának  sérelmét is állította azzal az  indokolással,  hogy
      amennyiben  a  köztulajdonú  jármű  üzemben  tartóját   sújtják
      bírsággal, az valójában az adófizetők vagyonát terheli,  míg  a
      magántulajdonban  levő járművek esetében  a  tényleges  üzemben
      tartó magánszemély köteles a bírság megfizetésére.

      1.14.   A  tizennegyedik  indítványozó  az  állampolgári  jogok
      országgyűlési  biztosaként a Kkt. 21. §, 21/A.  §,  valamint  a
      21/B.     §    alkotmányellenességének    megállapítását     és
      megsemmisítését kérte arra hivatkozással, hogy e  rendelkezések
      az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  jogbiztonság,
      illetve az alkotmányos büntetőjog követelményeivel, valamint  a
      tisztességes  eljáráshoz  való  joggal  [Alkotmány  57.  §  (1)
      bekezdés]  ellentétesek. Az országgyűlési biztos  nem  tartotta
      vsszeegyeztethetőnek az alkotmányos büntetőjog  követelményével
      azt,  hogy „olyan cselekményekért, amelyekkel összefüggésben  a
      közigazgatási jog és a büntetőjog dogmatikájának megfelelően  a
      hagyományosan  a  felróhatóságon  alapuló  felelősségnek  és  a
      represszív  jellegű,  jogsértéssel arányos szankciónak  kellene
      érvényesülnie,  a  Kkt.  az objektív felelősség  elvén  alapuló
      inkább  reparatív jellegű, rögzített összegű bírság  kiszabását
      rendeli  el”.  Véleménye  szerint az,  hogy  a  Kkt.  a  bírság
      kiszabása   körében   semmilyen   tekintetben   nem    biztosít
      mérlegelési lehetőséget az eljáró hatóság számára, ellentétes a
      Ket.   1.  §-ában  meghatározott  eljárási  garanciáknak   való
      megfelelés  szempontjaival. Álláspontja szerint  normakollíziót
      okoz  az  is,  hogy  nem egyértelmű: mentesülhet-e  az  üzemben
      tartó,   amennyiben  a  gépjármű  a  szabályszegést  megelőzően
      jogellenesen  került ki a birtokából, azonban  önhibáján  kívül
      nem    volt    lehetősége   a   megfelelő   hatósági    eljárás
      kezdeményezésére. A jogbiztonság követelményével ellentétes  az
      országgyűlési biztos szerint az is, hogy a Ket. nem  ismeri  az
      objektív  felelősség fogalmát, ezért a Kkt.  alapján  kiszabott
      közigazgatási  bírság  nem felel meg  a  Ket.  rendelkezéseinek
      abban  az esetben, ha a behajthatatlan bírság megfizetésére  az
      üzemben  tartót  kötelezik.  Emellett  a  szabálysértési  és  a
      közigazgatási eljárás párhuzamos lefolytatásának lehetőségét  a
      ne  bis  in  idem  elvébe  ütközőnek vélte.  Végül  álláspontja
      szerint  a  Kkt.  támadott  rendelkezései  a  Jat.  18.  §  (3)
      bekezdésében rögzített azon garanciális tételeknek sem felelnek
      meg,   miszerint   a   szabályozás  nem  lehet   indokolatlanul
      többszintű,   mely  ugyancsak  a  jogállamiság  követelményével
      ellentétes.

      1.15.  Végül  a tizenötödik indítványozó a Zala Megyei  Bíróság
      eljáró  bírája  —  az előtte folyamatban levő  7.K.22.235/2008.
      számú    és    a7.K.22.278/2008.   számú   közigazgatási    per
      tárgyalásának  felfüggesztése mellett —  az  Abtv.  38.  §  (1)
      bekezdése  alapján  bírói kezdeményezéssel  élt  a  Kkt.  2008.
      március 10. és 2008. november 30. között hatályban volt 21.  §-
      a,  21/A.  §-a és 21/B. §-a, valamint az R. 2008. május  1.  és
      2009. március 20. között hatályban volt valamennyi rendelkezése
      ellen,  kérve a konkrét ügyekben való alkalmazhatóság kizárását
      is.  Álláspontja szerint a támadott rendelkezések az  Alkotmány
      2.  §  (1)  bekezdésével, valamint az 57.  §  (2)  bekezdésével
      ellentétesek.
      Úgy  vélte,  hogy  a  Kkt. 21. § (1) bekezdésében  szabályozott
      felelősség    felróhatóságon    alapuló,    a    szabálysértési
      felelősséggel  azonos  felelősségnek  tekinthető,  hiszen  ezen
      cselekményeket  a  szabálysértési  jog  is  büntetni   rendeli.
      Véleménye  szerint a Kkt. támadott rendelkezései a Jat.  18.  §
      (3)  bekezdésében  rögzített  azon garanciális  tételeknek  sem
      felelnek  meg,  melynek  értelmében  a  szabályozás  nem  lehet
      indokolatlanul   többszintű,  ami  ugyancsak   a   jogállamiság
      követelményével ellentétes. Utalt arra is, hogy a  párhuzamosan
      folyó  eljárások miatt a szabályozás jogbizonytalanságot  okoz.
      Véleménye   szerint  az  R.-ben  szabályozott   bírság-mértékek
      (melyek   a   „magyar  lakosság  teljesítőképességéhez   képest
      irreálisan   magasak”),  valamint  a  mérlegelés  lehetőségének
      kizárása sem jogállami megoldás.

      2.    Az    Alkotmánybíróság   a   támadott    rendelkezésekkel
      vsszefüggésben az alábbiakat állapította meg:

      2.1.  Az  Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint  nem  a
      módosító  rendelkezéseket hatályba léptető, hanem a  módosított
      rendelkezéseket   magába   foglaló   (inkorporáló)   jogszabály
      rendelkezéseit vizsgálja [174/B/1999. AB határozat,  ABH  2005,
      870,  871.; 8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.;
      51/2004.  (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 683.; 28/2005.
      (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 297.]. Erre tekintettel
      az  Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot a  Kkt.mód.
      helyett  a Kkt. támadott rendelkezései vonatkozásában folytatta
      le.

      2.2.  Az  Alkotmánybíróság figyelembe vette  azt  is,  hogy  az
      indítványok  benyújtását  követően  a  jogalkotó   a   közrend,
      valamint  az igazságszolgáltatás működésének védelme  érdekében
      szükséges  egyes törvénymódosításokról szóló 2008.  évi  LXXIX.
      törvény   21.  §  (1)-(3)  bekezdésével  módosította  az   Szt.
      szabálysértési  hatóság  határozatainak meghozatalára  irányadó
      szabályait.  Emellett  az  egyes közlekedési  tárgyú  törvények
      módosításáról  szóló 2008. évi C. törvény 2. és  7.  §-a  2009.
      január 1-jei hatállyal módosította a Kkt. 21. § (3) bekezdését,
      valamint a Kkt. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 21. alpontját.

      Az  Alkotmánybíróság  beszerezte az igazságügyi  és  rendészeti
      miniszter  és  az  „Új  rend és szabadság”  programért  felelős
      kormánybiztos véleményét.

                                    II.

      1. Az Alkotmánynak az indítványokkal érintett rendelkezései:

      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”

      „7.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  jogrendszere  elfogadja  a
      nemzetközi  jog  általánosan  elismert  szabályait,  biztosítja
      továbbá  a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és  a  belső
      jog összhangját.”

      „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”

      „9.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaság  elismeri  és  támogatja  a
      vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”

      „13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz  való
      jogot.
      (2)  Tulajdont  kisajátítani csak kivételesen  és  közérdekből,
      törvényben  szabályozott esetekben és módon, teljes,  feltétlen
      és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

      „35.  § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát
      ki,  és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá.  A
      Kormány   rendelete   és   határozata  törvénnyel   nem   lehet
      ellentétes.  A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban  ki  kell
      hirdetni.”

      „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
      (2)  A  Magyar  Köztársaságban senki  sem  tekinthető  bűnösnek
      mindaddig,  amíg  büntetőjogi felelősségét  a  bíróság  jogerős
      határozata nem állapította meg.
      (…)
      (4)  Senkit  nem  lehet  bűnösnek nyilvánítani  és  büntetéssel
      sújtani  olyan  cselekmény miatt, amely az elkövetés  idején  a
      magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
      (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak
      szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
      jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
      időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a
      jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
      elfogadott törvény korlátozhatja. ”

      „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a
      jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
      magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

      „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
      (2)  Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos
      megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
      (3)  A  Magyar  Köztársaság a jogegyenlőség  megvalósulását  az
      esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó  intézkedésekkel  is
      segíti.”

      „70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a
      lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”

      „70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van  a
      szociális    biztonsághoz;   öregség,   betegség,   rokkantság,
      özvegység,   árvaság   és   önhibájukon   kívül   bekövetkezett
      munkanélküliség  esetén a megélhetésükhöz  szükséges  ellátásra
      jogosultak.”

      2. A Kkt.-nak az indítványokkal támadott rendelkezései:

      „21.  § (1) A gépjármű üzemben tartója, illetve a 21/A.  §  (2)
      bekezdésében  meghatározott esetben a  gépjárművet  használatra
      átvevő  személy  felel  azért,  hogy  az  általa  üzemeltetett,
      illetve használt gépjárművel
      a) a megengedett legnagyobb sebességre,
      b) a vasúti átjárón való áthaladásra,
      c)  a  járműforgalom  irányítására szolgáló fényjelző  készülék
      jelzéseire,
      d) a járművel történő megállásra és várakozásra,
      e) az autópálya leálló sávjának igénybevételére,
      f) a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra,
      g) a természet védelmére
      vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott – egyes előírások
      betartásra kerüljenek.
      (2) Ha az (1) bekezdés szerinti egyes előírásokat megszegik, az
      üzemben   tartóval,   illetve  a  21/A.  §   (2)   bekezdésében
      meghatározott   esetben   a  gépjárművet   használatra   átvevő
      személlyel  szemben 30 000 forinttól 300 000  forintig  terjedő
      közigazgatási  bírságot kell kiszabni. Az  egyes  rendelkezések
      megsértése  esetén  kiszabható  bírságok  összegét  a   Kormány
      rendeletben határozza meg.
      (3)  A  bírságolással  kapcsolatos  eljárás  lefolytatására   a
      Kormány által rendeletben kijelölt hatóság jogosult. A bírságot
      a  hatóság az (1) bekezdésben meghatározott előírás megszegését
      követő 60 napon belül szabja ki. A 21. § (2) bekezdése szerinti
      közigazgatási bírságot kiszabó, elsőfokú határozat  meghozatala
      informatikai    eszközzel,   automatizált   módon    történhet.
      Automatizált egyedi döntésen a kiadmányozásra jogosult aláírása
      és   a  hatóság  bélyegzőlenyomata  is  informatikai  eszközzel
      rögzíthető, ha az aláírás és a bélyegzőlenyomat hitelességét  a
      hatáskör gyakorlója egyedi döntésével hitelesítette.
      (4)  A  Kormány – az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel  –
      rendeletben  állapítja meg azon szabályszegések körét,  amelyek
      esetén az érintett gépjármű üzemben tartója, illetve a 21/A.  §
      (2)    bekezdésében   meghatározott   esetben   a   gépjárművet
      használatra átvevő személy közigazgatási bírsággal sújtandó.
      (5)  A  (3)  bekezdés szerint kijelölt hatóság a  közigazgatási
      bírság     kiszabására    irányuló    eljárásban    közvetlenül
      adathozzáféréssel   átveheti   a  gépjármű-nyilvántartásból   a
      szabályszegés   bizonyításához   szükséges   külön   jogszabály
      szerinti   jármű-azonosító  adatokat,  a  természetes   személy
      üzemben  tartó  személyes adatait és a nem természetes  személy
      üzemben tartó azonosításához szükséges adatokat.
      (6)  A  beszedett  bírság felhasználását a Kormány  rendeletben
      szabályozza.

      21/A.  §  (1)  Az üzemben tartó mentesül a 21. § (2)  bekezdése
      alapján kiszabott közigazgatási bírság megfizetése alól,  ha  a
      gépjármű – a szabályszegés időpontját megelőzően – jogellenesen
      került  ki  a  birtokából és igazolja, hogy a  jogellenességgel
      összefüggésben  –  a  bírságot kiszabó  határozat  kézbesítését
      megelőzően – kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.
      (2)   Ha  a  gépjárművet  az  üzemben  tartó  a  szabályszegést
      megelőzően  más személy használatába adta, és ezt a használatba
      vevő  személy teljes bizonyító erejű magánokiratba  foglalt,  a
      (4)   bekezdés  szerinti  adatokat  tartalmazó  nyilatkozatával
      igazolja,  vagy  –  azon  gépjárművek esetében,  amelyek  külön
      jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel,  illetve
      fuvarlevéllel  vehetnek  részt – olyan  menetlevéllel,  illetve
      fuvarlevéllel  igazolja, amely alapján a (4) bekezdés  szerinti
      adatok megállapíthatóak, a közigazgatási bírságot a használatba
      vevő személlyel szemben kell kiszabni.
      (3)   Ha  a  gépjárművet  használatba  vevő  személy  a  bírság
      fizetésére  kötelezett, és a jogerős határozatban megállapított
      bírságot  határidőig  nem fizette meg és  azt  tőle  nem  lehet
      behajtani,  a  bírság  megfizetésére az  üzemben  tartót  külön
      határozattal kell kötelezni.
      (4)  A  (2) bekezdés szerinti nyilatkozat, menetlevél,  illetve
      fuvarlevél tartalmazza
      a) a gépjármű hatósági jelzését,
      b)  az  üzemben  tartó  és a használatba  vevő  személy  nevét,
      születési idejét, születési helyét, lakcímét,
      c) a használatba vevő személynek a gépjármű vezetésére jogosító
      engedélye számát,
      valamint
      d) azon időszak megjelölését, amelyre a gépjármű használatát  a
      használatba vevő az üzemben tartótól átvette.
      (5)  Az (1)-(2) bekezdés szerinti igazolást az üzemben tartó  a
      közigazgatási bírságot kiszabó határozat kézbesítését követő  8
      munkanapon  belül  küldheti meg a hatóságnak.  A  (2)  bekezdés
      szerinti nyilatkozat a gépjármű használatra történő átvételét a
      nyilatkozat  keltét megelőző, a (4) bekezdés d) pontja  szerint
      megjelölt időszakra is igazolhatja.

      21/B. § (1) A közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás
      a  szabálysértési  eljárás ugyanazon  jogsértés  miatt  történő
      lefolytatását nem érinti.
      (2)   Szabálysértési  eljárásban  azzal  a  személlyel  szemben
      pénzbírság  nem  szabható ki, akivel szemben  a  szabálysértési
      eljárás alapjául szolgáló előírás megsértése miatt a 21. §  (1)
      bekezdése  alapján  vagy  a  21/A.  §  (2)  bekezdése   alapján
      közigazgatási bírság kiszabásának van helye.”
      „48. § (3) Felhatalmazást kap
      a) a Kormány, hogy

      20.  a  21.  §-ban  meghatározott bírság  kiszabására  jogosult
      hatóság vagy hatóságok kijelölését,

      21.    a    közigazgatási   bírsággal   sújtandó    közlekedési
      szabályszegések   körét,   az   e   tevékenységekre   vonatkozó
      rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét, a
      bírság  kiszabásának részletes szabályait, valamint a beszedett
      bírság felhasználását,
      rendeletben állapítsa meg.”

      3.  Az Szt.-nek az indítványok elbírálása során figyelembe vett
      rendelkezései:
      „87.  §  (1) Ha az eljárás adatai elegendő alapot szolgáltatnak
      az  eljárás alá vont személy felelősségének megállapítására,  a
      szabálysértési hatóság pénzbírságot szabhat ki, járművezetéstől
      eltiltást,  elkobzást,  figyelmeztetést,  illetőleg   kitiltást
      alkalmazhat,   valamint  kártérítést  és   eljárási   költséget
      állapíthat meg.
      (2) Nem sújtható pénzbírsággal az eljárás alá vont személy,  ha
      vele  szemben  az  eljárás alapjául szolgáló  cselekmény  miatt
      külön jogszabály alapján közigazgatási bírság kiszabásának  van
      helye.”

      4. Az R.-nek az indítványokkal támadott rendelkezései:
       „1.  §  (1) A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I.  törvény
      (a továbbiakban: Kkt.) 21. § (1) bekezdésében foglaltak alapján
      –  a 2-8. §-ban hivatkozott rendelkezések megsértése esetén – a
      gépjármű  üzemben  tartójával,  illetve  a  Kkt.  21/A.  §  (2)
      bekezdésében  meghatározott esetben a  gépjárművet  használatra
      átvevő  személlyel (a továbbiakban együtt: gépjármű üzemeltető)
      szemben  az  e  rendeletben meghatározott összegű közigazgatási
      bírságot kell kiszabni. (…)
       (3)   Az   (1)  bekezdésben  meghatározott  bírságot   kiszabó
      határozat      méltányosságból      történő      módosításának,
      visszavonásának nincs helye.”

      „1. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések
      (a megengedett legnagyobb sebesség túllépésének mértéke km/ó-ban)
      Bírság összege forintban
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      1. 50 km/óra sebességig
      a) 15 km/óra felett 25 km/óráig     a) 30 000      14. § (1) bekezdés d) pont
      b) 25 km/óra felett 35 km/óráig     b) 45 000      14. § (1) bekezdés z) 1. pont
      c) 35 km/óra felett 45 km/óráig     c) 60 000      26. § (1) és (2) bekezdés
      d) 45 km/óra felett 55 km/óráig     d) 90 000      39. § (1) bekezdés
      e) 55 km/óra felett 65 km/óráig     e) 130 000     39/A. § (2) bekezdés
      f) 65 km/óra felett 75 km/óráig     f) 200 000
      g) 75 km/óra felett    g) 300 000

      2. 50 km/óra felett 100 km/óra sebességig
      a) 15 km/óra felett 30 km/óráig     a) 30 000      14. § (1) bekezdés d) pont
      b) 30 km/óra felett 45 km/óráig     b) 45 000      26. § (1) és (2) bekezdés
      c) 45 km/óra felett 60 km/óráig     c) 60 000
      d) 60 km/óra felett 75 km/óráig     d) 90 000
      e) 75 km/óra felett 90 km/óráig     e) 130 000
      f) 90 km/óra felett 105 km/óráig    f) 200 000
      g) 105 km/óra felett          g) 300 000

      3. 100 km/óra sebesség felett
      a) 20 km/óra felett 35 km/óráig     a) 30 000      14. § (1) bekezdés d) pont
      b) 35 km/óra felett 50 km/óráig     b) 45 000      26. § (1) és (2) bekezdés
      c) 50 km/óra felett 65 km/óráig     c) 60 000
      d) 65 km/óra felett 80 km/óráig     d) 90 000
      e) 80 km/óra felett 95 km/óráig     e) 130 000
      f) 95 km/óra felett 110 km/óráig    f) 200 000
      g) 110 km/óra felett            g) 300 000


      2. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A vasúti átjárón való áthaladásra vonatkozó rendelkezések
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      Bírság összege Ft-ban

      1. A vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezések
         39. § (3) bekezdés b), c), e), h) pont                100 000

      2. A vasúti átjáróra történő ráhajtásra vonatkozó rendelkezések
         39. § (5) bekezdés a) és b) pont     300 000


      3. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülékek jelzései
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      Bírság összege Ft-ban

      1. A fényjelző készülék előtti megállási kötelezettség
         9. § (4) bekezdés c) pont               50 000

      2. A továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés
         9. § (4) bekezdés d) pont                     100 000


      4. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A járművel történő megállásra és várakozásra
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      Bírság összege Ft-ban

      1. A megállás tilalmára
         15. §(1) bekezdés a) pont
         40. § (5) bekezdés a), c), d), e), f), g), h), i), j),l), m) pont        30 000
      2. A várakozás tilalmára
         41. § (2) bekezdés a), c), d) pont                    30 000


      5. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      Az autópálya leálló sávjának igénybevételére
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      Bírság összege Ft-ban

      1. Haladás a leálló sávon
         36. § (1) bekezdés és 37. § (2) bekezdés        150 000

      2. Megállás az úttesten és a leálló sávon
         37. § (4) bekezdés   100 000


      6. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra
      A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
      Bírság összege Ft-ban

      1. A behajtás tilalmára
         13. § (1) bekezdés g), g/1, i), i/1) pont
         14. § (1) bekezdés n), z) pont             50 000

      2. A kötelező haladási irányra
         13. § (1) bekezdés a), a/1), b), c) pont
         14. § (1) bekezdés a), b), c) pont                50 000


      7. melléklet a 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelethez

      Sorszám
      A természet védelmére
      A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény
      Bírság összege Ft-ban

      1. A gépjárművel engedély nélkül történő közlekedés
      a) védett természeti területen
      b) fokozottan védett természeti területen
         38. §(1) bekezdés j) pont        a) 150 000
         b) 300 000

      2. Az engedélyezett közlekedési útról való letérés a védett vagy
         fokozottan védett természeti területen
         38. § (1) bekezdés j) pont          100 000

                                   III.

      Az indítványok részben megalapozottak.

      1.   Az   Alkotmánybíróság  mindenekelőtt  a  jogszabály  által
      alkalmazott  megoldás bevezetésének indokát, valamint  magát  a
      jogi konstrukciót tekintette át.

      1.1.   Az  utóbbi  években  előre  soha  nem  látott  mértékben
      növekedett  meg  a  közúti  közlekedésben  részt  vevők  száma,
      mellyel  a gépjárművek napi rendszerességgel történő használata
      állandósult. Ezzel arányosan növekedett meg és vált  sajnálatos
      módon  tömeges  jelenséggé a közúti közlekedési szabályszegések
      száma  is,  melyek szükség szerint súlyos személyi  és  vagyoni
      károk   bekövetkezéséhez  vezethetnek.   Ezen   új   társadalmi
      tömegjelenség   káros   hatásainak   kiküszöbölésére,   illetve
      megelőzésére  az  eddig bevett és megfelelően alkalmazott  jogi
      megoldások  elégtelennek és kevéssé hatékonynak bizonyultak.  A
      jogalkotó  feladata  és kötelezettsége a  társadalmi  viszonyok
      adekvát   leképezése,  az  új  negatív  jelenségekkel  szembeni
      jogállami   fellépés.   Ezen   kötelezettségének   nemcsak    a
      hagyományos    jogintézmények    módosításával,    hanem     új
      jogintézmények   bevezetésével  is  eleget  tehet.   A   közúti
      közlekedési  szabályszegések Kkt.  általi  szankcionálásával  a
      jogalkotó  egy  új jogintézményt, eljárási módot  és  szankció-
      fajtát választott.

      1.2.  A  Kkt.-t  a  Kkt.mód. 2008. január  1.  napjával  akképp
      módosította,  hogy  egyes  — gyakran előforduló  és  fokozottan
      veszélyes,  továbbá a legmagasabb látenciájú —  szabálysértések
      esetében  —  a  szabálysértési eljárás és  az  ezen  eljárásban
      kiszabható  jogkövetkezmények érintetlenül  hagyása  mellett  —
      közigazgatási  bírság kiszabását tette lehetővé az  első  fokon
      eljáró   kijelölt  megyei  rendőr-főkapitányságok  számára.   A
      szankció  alkalmazására  a  Ket.  alapján,  azaz  közigazgatási
      eljárás  keretében  kerül  sor. Ez azonban  nem  akadályozza  a
      szabálysértési  eljárás lefolytatását és abban  (pénzbírság  és
      helyszíni   bírság   kivételével)  a   további   szabálysértési
      szankciók  kiszabását. A Kkt. e rendelkezéseinek  alkalmazására
      és  ezekkel  összefüggésben a közigazgatási bírság  kiszabására
      2008. május 1. napját követően kerülhetett sor.
      A  Kkt.mód. javaslatához fűzött miniszteri indokolás szerint  a
      módosítás célja a közlekedés biztonságának javítása, a  halálos
      és  a  személyi  sérüléssel járó balesetek számának  drasztikus
      csökkentése,   valamint   a   kiszabott   bírságok    behajtási
      hatékonyságának növelése volt. Az indokolás szerint „[a] közúti
      ámokfutókkal, a gyorshajtókkal, az ittasan vezetőkkel és zebrán
      átszáguldozókkal  szemben zéró toleranciát kell  hirdetni.  (…)
      Jelen módosítás általános igénnyel tartalmazza azon közlekedési
      szituációkat,  amelyek  megsértése esetén  a  gépjármű  üzemben
      tartójának   a   felelőssége   is  felmerülhet.”   Emellett   a
      kormánybiztos      véleményében      foglalt      magyarországi
      közlekedésbiztonsági statisztika adatai alapján megállapítható,
      hogy  a  balesetek száma önmagában és európai viszonylatban  is
      magas.  Az  Európai  Bizottság 2001. szeptember  12-én  kiadott
      Fehér  Könyvének  [Európai  közlekedéspolitika  2010-ig:  ideje
      dönteni  COM (2001) 370.] legfőbb célkitűzése, hogy az  Unióban
      2001-hez   képest  2010-ig  a  halálos  kimenetelű  közlekedési
      balesetek  száma  50 százalékkal csökkenjen. A módosítás  előtt
      hatályos szabályozás e cél elérésére alkalmatlan volt, mivel az
      üzemben  tartónak az a joga, hogy úgy nyilatkozzon: a gépkocsit
      a  szabálysértés  elkövetésekor hozzátartozója  vezette,  akire
      azonban  nem  köteles terhelő vallomást tenni, a  szabályszegők
      sokaságának a felelősségre vonását tette lehetetlenné.  A  fent
      kifejtetteken  túl  a módosítás, azaz a vétkességtől  független
      objektív  felelősség  bevezetésének  célja  az  üzemben  tartók
      fokozott   felelősségének  érvényre  juttatása,   az   önkéntes
      jogkövetés  arányának  növelése, a  közlekedési  morál  pozitív
      irányú változtatása, a szankció kikerülhetetlensége, valamint a
      közlekedési    balesetek   számának   csökkentése    volt.    A
      kormánybiztos által rendelkezésre bocsátott statisztikai adatok
      szerint  a halálos kimenetelű balesetek száma 2008-ban  mintegy
      23  százalékkal,  a  súlyos  sérüléses  balesetek  száma  pedig
      mintegy 12 százalékkal csökkent.

      1.3.  A  támadott  jogi  konstrukciót  az  indítványozók  és  a
      köznyelv is objektív felelősségként aposztrofálják, azonban  ez
      nem  teljesen helytálló. Egyfelől ugyan a közigazgatási  jogban
      ismert,  vétkességre  tekintet nélküli  (objektív)  felelősségi
      alakzatról van szó, másfelől azonban a Kkt. 21/A. § (1) és  (2)
      bekezdései törvényi kimentési lehetőségeket biztosítanak, a (3)
      bekezdés  pedig  egyfajta mögöttes helytállási  kötelezettséget
      (quasi  „kezesi” felelősséget) teremt az üzemben tartó terhére.
      A szabálysértésről (pl. fényképfelvétellel, vagy más bizonyíték
      alapján) tudomást szerző, és az R.-ben kijelölt megyei  rendőr-
      főkapitányság   (2010.  január  1-től   a   Budapesti   Rendőr-
      főkapitányság VI. kerületi rendőrkapitánya) az üzemben tartónak
      küldi  meg  a  szabályszegést megállapító elsőfokú határozatot,
      mert  (a tipikus élethelyzetet alapul véve) azt vélelmezi, hogy
      a szabálysértés elkövetése idején ő vezette a gépjárművet, és e
      vélelem alapján közigazgatási bírság megfizetésére is kötelezi.
      Az üzemben tartó vagy tudomásul veszi a határozatot és befizeti
      a  bírságot, mellyel a közigazgatási eljárás befejeződik,  vagy
      mentesülése érdekében 8 napon belül bizonyítja, hogy  az  autót
      eltulajdonították, illetve, hogy azt más vezette, megnevezve  a
      használó  személyt.  Ha  a hatóság a tényleges  használótól  be
      tudja  hajtani  a  bírságot,  az eljárás  szintén  befejeződik,
      amennyiben azonban nem, akkor külön határozattal ismételten  az
      üzemben tartót kötelezi a közigazgatási bírság megfizetésére.
      Ezen  túlmenően  a  Kkt. 21/B. §-a alapján  —  a  közigazgatási
      eljárás  mellett  párhuzamosan  —  szabálysértési  eljárás   is
      indulhat,  melyben azzal szemben, akivel szemben  közigazgatási
      bírság  szabható  ki, pénzbírság kiszabására  lehetőség  nincs,
      további  szabálysértési jogkövetkezmények (pl.  járművezetéstől
      eltiltás) azonban alkalmazhatók.

      1.4.  A  jogintézmény jelenlegi formájában  —  az  alkalmazandó
      eljárási  szabály (Ket.) és az eljárás jellemzői  alapján  —  a
      közigazgatási  jog  hatálya  alá  tartozik,  azonban   maga   a
      jogviszony komplex jellegű, ami szabálysértési jogi és  polgári
      jogi  jellemzőkkel  is  rendelkezik.  A  polgári  jogban  és  a
      közigazgatási  jogban egyaránt ismert a vétkességtől  független
      felelősség intézménye, a jogalkotó ezt vette alapul,  és  ennek
      mintájára  hozta  létre a közigazgatási  bírság  elnevezésű,  a
      kiemelt közlekedési szabálysértő magatartások tanúsítása  estén
      alkalmazandó szankciót. Ezzel a jogalkotó az üzemben tartóknak,
      illetve  szélesebb értelemben a közlekedésben részt vevőknek  a
      jogsértés tényére alapozott, fokozott felelősségét írta  elő  a
      közúti  közlekedés  rendjének, mint össztársadalmi  érdeknek  a
      megóvása céljából.

      2.  A közigazgatási jogban ismert objektív felelősség és bírság
      előzményei és főbb jellemzői:

      2.1.  Feltárva  az objektív bírságok kialakulásának  történetét
      világossá  válik,  hogy  a közigazgatási  jogban  nem  újkeletű
      intézményről van szó. A bírságok közös jellemzője,  hogy  előbb
      csak  szervezetekkel  szemben voltak kiszabhatók,  összegük  az
      általános  közigazgatási szankcióknál magasabb volt, elkülönült
      állami  alapokba folytak be és elegendő volt a jogsértés tényét
      bizonyítani,   a  jogsértő  vétkessége  és  egyéb   körülményei
      figyelmen kívül maradtak.
      Az  1990-es évek közepére a közigazgatás szinte minden  ágazata
      rendelkezett   objektív  bírsággal,   melyek   már   nem   csak
      szervezetekkel szemben, hanem természetes személyekkel  szemben
      is  kiszabhatók  voltak,  kerettényállásokat  tartalmaztak,  az
      összegük pedig jelentősen nőtt.

      2.2.  A munkaügyi bírság intézményét is vizsgáló 29/1998.  (VI.
      17.)  AB határozat kimondta, hogy „az úgynevezett közigazgatási
      bírságok,   mint   önálló  anyagi  jogi  bírságok   az   utóbbi
      évtizedekben a hazai jogrendszerben széleskörűen elterjedtek, s
      ma  már  igen  sok  jogcímen kiszabhatók.  (Elegendő  utalni  a
      bányafelügyeleti,   az   építésügyi,  a   fogyasztóvédelmi,   a
      környezetvédelmi,   a  légszennyezési,  a   műemlékvédelmi,   a
      pénztárfelügyeleti,   a  távközlési,  a  tőzsdefelügyeleti,   a
      tűzvédelmi,   a  vámigazgatási,  a  versenyfelügyeleti   és   a
      veszélyes   hulladék  bírságokra).  Közös   jellemzőjük,   hogy
      törvényi  szintű szabályozáson vagy felhatalmazáson  alapulnak,
      általában  objektív  jellegűek  (vétkességre  tekintet   nélkül
      kiszabhatók),  valamint a befolyt bírságösszegek közvetve  vagy
      közvetlenül  reparációs célokat szolgálnak (pl. védett  értékek
      sérelmének orvoslását, kutatások támogatását)” (ABH 1998,  211,
      217-218).
      Az Alkotmánybíróság az erdőgazdálkodási bírság alkotmányosságát
      vizsgáló  387/B/2007.  AB határozatában ennél  tovább  ment  és
      hangsúlyozta,  hogy  „[a]  jogalkotót a  felelősségi  szabályok
      megalkotásakor  —  az  Alkotmány keretei  között  —  viszonylag
      szabad mérlegelési jog illeti meg. Önmagában az a tény, hogy  a
      jogalkotó az általános felelősségi alakzat szerint szankcionál-
      e,   avagy   az   általános  szabályoktól   eltérő,   speciális
      rendelkezések  megalkotását  tartja  szükségesnek,  és  már   a
      szabályok  vétlen megszegése — azaz lényegében  a  vétkességtől
      független objektív felelősség fennállása — esetén is lehetősége
      van   bírság  kiszabására,  a  jogbiztonságot  nem  sérti,  sőt
      erősíti” (ABK 2008. november, 1603, 1605.).

      2.3.   A   közigazgatási  szankciók  lényegüket  tekintve   két
      csoportra   bonthatók.  Az  egyik  csoportot  a  szabálysértési
      szankciók  alkotják:  ezek funkciója a jogrend  védelme,  és  —
      hasonlóan    a   büntetőjogi   szankciókhoz   —   a    bűnösség
      megállapításán   alapulnak.  Ezekkel   szemben   a   nemzetközi
      egyezmények és a magyar alkotmánybírósági gyakorlat alapján  is
      elvárhatóak a büntetőjogban érvényesülő garanciák úgy  is  mint
      jogállami követelmények.
      A  szankciók  másik csoportjába azok a közigazgatási  szankciók
      tartoznak,   amelyeket  a  közigazgatási  szervek   felügyeleti
      eljárásuk  során  a közigazgatás-ellenes cselekmények,  azaz  a
      közigazgatási  jog  szabályainak megsértése miatt  alkalmaznak.
      Ezeket a bírságokat nevezi a szakirodalom felügyeleti bírságnak
      (pl.     építésügyi     bírság,    fogyasztóvédelmi     bírság,
      környezetvédelmi bírság, munkaügyi bírság, adóbírság,  jövedéki
      bírság  stb.).  Közös  jellemzőjük,  hogy  közigazgatás-ellenes
      magatartások  esetén  alkalmazható olyan objektív  szankcióknak
      minősülnek, melyeknek elsődleges funkciója a közigazgatási  jog
      érvényre  juttatása, illetve másodlagosan a prevenció. Közvetve
      szerepük  továbbá  a  jog által védett közösségi  érdek,  jelen
      esetben  a közúti közlekedés rendjének fenntartása és  védelme,
      illetve    ennek   helyreállítása,   függetlenül   a   jogsértő
      bűnösségétől, illetve vétkességétől.

                                    IV.

      1.  A  konkrét esetben az Alkotmánybíróság az egyes jogszabályi
      rendelkezések  vizsgálatát megelőzően  megállapította,  hogy  a
      Kkt.  támadott rendelkezései három egymástól eltérő felelősségi
      alakzatot  szabályoznak.  Az első a  Kkt.  21.  §  (1)  és  (2)
      bekezdésében megfogalmazott, a gépjármű üzemeltetéséből fakadó,
      annak során elkövetett szabályszegésért fennálló üzembentartói-
      használói  (objektív)  felelősség. A  második  a  21/A.  §  (3)
      bekezdése  szerinti üzemben tartói (mögöttes-kezesi) felelősség
      abban  az  esetben, ha a gépjárművet használó  és  szabályszegő
      személytől  a  bírság behajthatatlan. A harmadik eset  pedig  a
      Kkt. 21/B. §-ban, továbbá részletesen az Szt.-ben szabályozott,
      magáért  a  szabálysértés elkövetéséért viselt (szabálysértési)
      felelősség.

      2.  Az  indítványozók többsége formálisan a  Kkt.  21.  §-ának,
      21/A.  §-ának és 21/B. §-ának egésze, valamint — a Kkt.  21.  §
      (1) és (2) bekezdéseinek végrehajtásáról rendelkező — R. teljes
      szövege      alkotmányellenességének     megállapítását      és
      megsemmisítését  kérte.  Az Alkotmánybíróság  ezzel  szemben  —
      mivel  állandó  gyakorlata szerint az  indítványokat  tartalmuk
      szerint  bírálja  el — az érdemi vizsgálatot  a  Kkt.  21.  §-a
      vonatkozásában kizárólag az (1) és (2) bekezdésre, a 21/A. § és
      a  21/B. § egészére, az R. vonatkozásában pedig kizárólag az 1.
      §  (1)  és újonnan beiktatott (3) bekezdésére, illetve  a  1-7.
      számú  mellékletére folytatta le. Ennek indoka az, hogy a  Kkt.
      21.  §  (3)-(6)  bekezdései, illetve az R. 1. § (2)  bekezdése,
      valamint  a 2-13. §-a olyan eljárási, technikai, adminisztratív
      szabályokat    tartalmaznak,    melyeket    az    indítványozók
      tartalmilag, érdemben nem támadtak.

      2.1.  Az  Alkotmánybíróság először a Kkt.  21.  §  (1)  és  (2)
      bekezdésében,  valamint  az R. 1. §  (1)  bekezdésében  foglalt
      objektív   felelősség   intézményét   a   korábban   bemutatott
      jogszabályi,  illetőleg  társadalmi  és  közlekedési  környezet
      figyelembe vételével vizsgálta meg.
      A  KRESZ  3. § (1) bekezdése alapján aki a közúti közlekedésben
      részt vesz, köteles a közúti forgalomra, valamint a közútnak és
      környezetének a védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket
      megtartani, továbbá a közúti jelzések rendelkezéseinek, továbbá
      a forgalom irányítására, ellenőrzésére jogosultak utasításainak
      eleget  tenni,  valamint úgy közlekedni,  hogy  a  személy-  és
      vagyonbiztonságot  ne  veszélyeztesse, másokat  közlekedésükben
      indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.  Ez  a  szabály
      tehát  azt jelenti, hogy a közúti közlekedés minden résztvevője
      (ideértve  a gyalogosokat is) a közúti forgalomban való  puszta
      részvétellel aláveti magát a mindenkire nézve egyaránt kötelező
      közlekedési szabályoknak.
      A   Kkt.  érintett  rendelkezése  ennél  szűkebb  esetkörre,  a
      gépjárművezetésre   vonatkozóan  azt  a  felelősségi   vélelmet
      állítja  fel,  hogy  amennyiben  a  jármű  üzemeltetése   során
      valamely közlekedési szabály megszegésére és ezzel jelentős kár
      okozására alkalmas — vagy akár személyek életét, testi  épségét
      közvetlenül    vagy   közvetve   fenyegető   —   veszélyhelyzet
      előidézésére került sor, azt az üzemben tartó követte el. Ehhez
      kapcsolódóan   az  R.  nevesíti,  hogy  a  Kkt.-ben   felsorolt
      szabályszegések a KRESZ pontosan mely előírásainak  megszegését
      takarják.
      A  felelősség  generális  alapja a  gépjármű  üzemben  tartása,
      illetőleg   az  üzemeltetése,  azonban  a  konkrét  közlekedési
      szabályszegés   az,   amely   a  közigazgatási   eljárásban   a
      helytállásra  kötelezést  eredményezi,  ami  alól  a  jogalkotó
      kimentési lehetőségeket is biztosított.
      A  felelősségi  konstrukció hasonlít a polgári  jogi  veszélyes
      üzemi  (fokozott)  felelősséghez,  azonban  attól  —  az  alább
      kifejtettek miatt — különbözik is.
      Egyrészt a gépjármű mint veszélyes üzem üzemben tartója a bírói
      gyakorlatban  a polgári jogi értelmezés szerint az  a  személy,
      akinek  a fokozott veszélyforrás tartósan a rendelkezése  alatt
      van.  Ő  az a rendelkezésre jogosult, akinek az elhatározásától
      függ, hogy a veszélyforrás működjék-e és ha igen, milyen külső-
      és belső feltételek mellett.
      Közigazgatási jogi értelemben azonban az üzemben tartói minőség
      ennél   szűkebb,  egzaktabb.  Az  R.  1.  §  (2)  bekezdése   —
      összhangban  a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló  1999.
      évi  LXXXIV. törvény 2. § 9. pontjában foglaltakkal  —  üzemben
      tartónak  azt a személyt tekinti, akit a gépjárműnek  a  közúti
      közlekedési  nyilvántartásról szóló  törvény  alapján  vezetett
      nyilvántartásba üzemben tartójaként bejegyeztek.
      Lényeges  különbség  másrészt az is, hogy míg  a  polgári  jogi
      fokozott  felelősség  elsődlegesen a  veszélyes  üzem  működése
      során  okozott  károk  megtérítését  (reparációját)  szolgálja,
      addig  a  közigazgatási  objektív felelősség  már  önmagában  —
      vétkesség,  felróhatóság nélkül — a szabályszegő, veszélyeztető
      magatartáshoz, a közúti közlekedés rendjének megsértéséhez  fűz
      jogkövetkezményt  (bírságot), a közlekedés biztonsága  és  ezen
      keresztül a társadalom védelme érdekében.
      Miután a két felelősségi alakzat közé nem tehető egyenlőségjel,
      az   alkotmányossági  megítélésnek  sem  teljesen  azonosak   a
      szempontjai.

      2.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta meg, hogy a
      támadott   jogi   konstrukció   ellentétes-e   a   jogállamiság
      követelményével  abból  az  okból,  hogy  az  üzemben  tartó  —
      kimentés  sikertelensége  esetén —  a  gépjárművet  ténylegesen
      használó  magatartásáért  felel, amit a  konkrét  szabályszegés
      során nem tud befolyásolni.
      Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   önmagában   az
      úgynevezett „objektív felelősség” intézménye [Kkt.  21.  §  (1)
      bekezdés],  azaz a jogsértés üzemben tartó általi elkövetésének
      vélelme — biztosítva a vélelem megdöntésének lehetőségét  —  az
      alábbi indokok miatt nem ellentétes a jogállamisággal.
      A  Kkt.  21. § (1) bekezdésében felsorolt magatartások túlnyomó
      részének    megvalósítása   esetén   a   közúti   közlekedésben
      szükségszerűen  olyan veszélyhelyzetek következnek  be,  melyek
      nemcsak  közvetve,  de  közvetlenül is  alkalmasak  arra,  hogy
      súlyos  károkat okozzanak, adott esetben a közlekedésben  részt
      vevő   „törvénytisztelő”  személyek   életét,   testi   épségét
      fenyegessék  (megengedett  legnagyobb  sebesség  túllépése,   a
      vasúti  átjárón  való  áthaladás  szabályainak  megszegése,   a
      járműforgalom   irányítására   szolgáló   fényjelző    készülék
      jelzéseinek  figyelmen  kívül  hagyása,  az  autópálya   leálló
      sávjának  igénybevételére  vonatkozó  szabályok  megszegése,  a
      behajtási  tilalommal, a kötelező haladási iránnyal kapcsolatos
      szabálysértés).  Azonban még a megállásra  (fényjelző  készülék
      észlelésének    akadályozása;   útkanyarulatban,    bukkanóban,
      útkereszteződésben,  gyalogátkelőhely  közvetlen  környezetében
      történő  megállás)  és  a  várakozásra (három  külön  úttesttel
      rendelkező   út   középső  úttestjén   történő   várakozás;   a
      szabályosan   várakozó   másik  jármű   megközelítésének   vagy
      elindulásának  akadályozása)  vonatkozó  közlekedési  szabályok
      megszegése  esetén  is  előállhat  veszélyhelyzet,  illetve   a
      természet  védelmével kapcsolatos rendelkezések  megszegése  is
      károsodás  veszélyét  okozhatja. A  veszélyhelyzetek  és  károk
      megelőzése  érdekében  nyomós közérdek  fűződik  a  közlekedési
      szabályok  minden  egyes közlekedő általi  betartásához  és  az
      állam   általi   szigorú,   következetes   betartatásához.    A
      közlekedési  jogi  normák (mint a közlekedési  morál  minimuma)
      tényleges  érvényesítéséhez nélkülözhetetlenek a jogérvényesítő
      szankciók,   azok   kilátásba   helyezése   és   tényleges    —
      kikerülhetetlen  —  kiszabása,  már  a  szabályszegés   tényére
      alapozva. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy  valaki
      a  szabályszegő magatartásért felelősséget viseljen, hogy se  a
      felelős személy, se a felelősség ne „tűnhessen” el.
      Ez   összhangban   áll   az  EJEB  e  tárgykörben   kialakított
      következetes gyakorlatával is, melyet legutóbb az O'Halloran és
      Francis  v.  Egyesült  Királyság  (2007.  június  29.)   ügyben
      erősített  meg. E szerint minden gépjármű tulajdonosa,  illetve
      használója  (vezetője)  tudja, hogy  ezzel  (a  tulajdonlással,
      illetve  a használattal) meghatározott szabályrendszernek  veti
      alá  magát. A gépjármű birtoklása vagy használata (hasonlóan  a
      lőfegyverekhez) ugyanis olyannak minősül, mint  amely  alkalmas
      arra, hogy súlyos károkat okozzon. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a
      gépjárművek tulajdonlására és használatára vonatkozó felelősség
      része   az  a  kötelezettség  is,  hogy  a  közúti  közlekedési
      szabálysértés elkövetésének gyanúja esetén a tulajdonos vagy az
      üzemben  tartó  tájékoztassa  a  hatóságokat  arról,   hogy   a
      cselekmény  elkövetésének idején ki vezette a  gépjárművet.  Az
      EJEB  nem  tekintette  az  Egyezmény  6.  cikk  1.  bekezdésébe
      ütközőnek  az  Egyesült Királyság azon szabályát, miszerint  az
      üzemben  tartó bűncselekményt követ el azzal, hogy  nem  nevezi
      meg a szabályszegést elkövető jármű vezetőjét.
      Az üzemben tartót tehát egyfelől — általánosságban, a veszélyes
      üzem működtetéséből adódóan — fokozott gondossági kötelezettség
      terheli. Fokozottan felel a közlekedési szabályok betartásáért.
      E  körben  felel  azért, hogy ő maga, valamint  az  ő  jogán  a
      gépjárművet   használó   személy   is   jogkövető   magatartást
      tanúsítson.  A  jogalkotó  a támadott  megoldás  keretében  azt
      vélelmezi,   hogy  a  szabályszegés  elkövetésének   idején   a
      gépjárművet  az  üzemben tartó vezette. E  vélelem  azonban  az
      üzemben tartó részéről megdönthető. Abban az esetben pedig,  ha
      a  felelősség  alól  magát kimenteni nem tudja,  viselnie  kell
      annak   a   vélelemnek  a  terhét,  hogy   a   szabályt   saját
      magatartásával  ő maga szegte meg, hiszen a felelősséget  másra
      sikeresen  áthárítani  nem  tudta. A felelősségre  vonás  jelen
      szabályozási   környezetben  azonban  (különös  tekintettel   a
      kimentési    okok   természetére)   szorosan   az    elkövetett
      szabályszegéshez   és   nem  pusztán   az   üzemben   tartáshoz
      kapcsolódik.
      Ilyen  típusú  —  represszív  jellegű,  preventív  funkciójú  —
      felelősségi    alakzatot   hozott   létre   a   jogalkotó    új
      jogintézményként  a  közigazgatási  jogban.   A   közigazgatási
      bírságokkal összefüggésben az Alkotmánybíróság a 498/D/2000. AB
      határozatában   kimondta,   hogy   „[a]z   építésügyi    bírság
      közigazgatási   jogi  szankció,  a  jogsértő   magatartás   (…)
      szankciója,  a  jogsértésért  való felelősség  érvényesítésének
      módja”.   E  határozatban  megállapította  azt  is,  hogy   „az
      Alkotmány  nem  tartalmaz rendelkezéseket a közigazgatási  jogi
      szankciókra   vonatkozóan.  A  jogalkotó   széles   mérlegelési
      jogkörrel  rendelkezik  a  szankció alkalmazási  feltételeinek,
      mértékének    szabályozása   során.   A    jogalkotó    döntési
      szabadságának csak az Alkotmány rendelkezései szabnak  korlátot
      (…)  nem  sértheti  alkotmányellenes módon (…)  a  jogállamiság
      követelményeit”   (ABH  2003,  1202,  1206.).   E   körben   az
      Alkotmánybíróság ismételten utal a 387/B/2007.  AB  határozatra
      is   (ABK   2008.  november,  1603.),  miszerint  az  általános
      felelősségi    alakzattól   eltérő,   speciális   rendelkezések
      megalkotása,   és  a  szabályoknak  már  a  vétlen   megszegése
      (objektív    jogellenesség)   esetén   kiszabott    bírság    a
      jogbiztonságot   nemhogy   nem   sérti,   hanem    jogkövetésre
      („törvénytiszteletre”) ösztönözve inkább erősíti.
      A fent kifejtettek alapján a jogalkotó mérlegelési szabadságába
      tartozik  annak eldöntése, hogy — alkotmányos keretek között  —
      milyen  felelősségi alakzatot alkot, figyelembe  véve  annak  a
      jogágnak a sajátosságait, melyben azt elhelyezi. Lehetősége van
      azonban arra is, hogy az új társadalmi jelenségekre reagálva  a
      már  meglévő  jogágak  mellett  új  jogterületet  alkosson,  az
      alkotmányos garanciák szigorú érvényesülését biztosítva.  Ennek
      során  figyelembe vehet azonban a fenti szempontokon túl  olyan
      tényezőket   is,   melyek  elősegítik  a   felelősségre   vonás
      hatékonyabb   érvényesítését.  A  jogkövetkezmény  hatékonysága
      elsősorban  a  felelősségre  vonás elkerülhetetlenségén  múlik,
      mely  tény nem sérti a jogbiztonság követelményét, hanem  éppen
      ellenkezőleg,   a   jogkövető  magatartásra   ösztönzés   révén
      alkotmányosnak tekinthető.
      A jogsértés tényére és az üzemben tartói minőségre alapozott, a
      jogsértő    bűnösségétől,   illetve   vétkességétől   független
      felelősségre   vonás   önmagában  nem   alkotmányellenes,   nem
      eredményez  törvénysértő  helyzetet, az  igazságos  és  világos
      kritériumon (a felelősségi vélelmen) alapul, továbbá a  vélelem
      a  törvényi  keretek  között megdönthető. Az  üzemben  tartónak
      lehetősége  van  arra, hogy a felelősség alól  magát  kimentse,
      elkerülve   ezzel   a   közigazgatási   bírság   megfizetésének
      kötelezettségét.    Erre   tekintettel   az    Alkotmánybíróság
      megállapította,  hogy  a  Kkt. 21.  §  (1)  és  (2)  bekezdése,
      valamint  az  R. 1. § (1) bekezdése önmagában nem ellentétes  a
      jogállamiság   követelményével,  ezért   az   indítványokat   e
      tekintetben elutasította.

      2.3.  Ezt követően az Alkotmánybíróság azon indítványi elemeket
      vizsgálta  meg,  hogy  a közigazgatási bírság  bevezetésével  a
      jogalkotó  hatalmával  visszaélt-e, alkotmányellenes  helyzetet
      teremtett-e azzal, hogy az ártatlanság vélelmének követelményét
      mellőzte,  hogy  a  közigazgatási bírságot a  jogrendszerben  a
      szabálysértési-,  illetve  a  büntetőjogon  kívül   alkalmazza,
      valamint   azzal,  hogy  a  büntethetőséget   kizáró   okok   a
      közigazgatási eljárásban nem érvényesülhetnek.

      2.3.1.   Az   Alkotmánybíróság  a   31/1998.   (VI.   25.)   AB
      határozatában  megvizsgálta,  hogy  a  joggal  való  visszaélés
      milyen   esetekben  eredményezi  a  jogbiztonság  sérelmét.   E
      határozatában kifejtette, hogy „a demokratikus jogállamokban  —
      így  hazánkban is — a joggal való visszaélés tilalmának érvénye
      nem  szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom —  az  egyes
      jogágak    sajátosságaitól   függő   formában   —   az    egész
      jogrendszerben   érvényre  jut.  A  Magyar  Köztársaságban   az
      említett  tilalomnak az egész jogrendszerre kiterjedő általános
      érvénye  közvetlenül  az Alkotmány 2. §-ának  (1)  bekezdéséből
      vezethető  le.  (…) Alkotmányellenes az olyan  rendelkezés  is,
      amely  amiatt ütközik az említett tilalomba, mert  a  jogalkotó
      valamely   jogintézményt   nem   annak   jogrendszeren   belüli
      rendeltetése szerinti célra használt fel” (ABH 1998, 240,  244,
      246.).
      Ennek  alapján az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben azt  kellett
      eldöntenie,  hogy  a  közigazgatási  bírságot  a  jogalkotó   a
      jogrendszerben  való rendeltetésétől eltérő  célra  használta-e
      fel.
      A   3/1998.  (II.  11.)  AB  határozatban  az  Alkotmánybíróság
      kifejtette,  hogy  „[a]  jogalkotó kellően  megfontolt  indokok
      alapján,  a  közlekedés minden résztvevőjének  az  élete  és  a
      biztonsága   érdekében  határozza  meg  azokat  a  szabályokat,
      amelyek   a   közlekedésben  részt  vevő  valamennyi  személyre
      vonatkoznak.  A  jogalkotó  a  közlekedés  rendjét   szabályozó
      előírások  betartását  különböző — igazgatási,  szabálysértési,
      büntető  —  szankciók  kilátásba  helyezésével  is  elősegíteni
      kívánja” (ABH 1998, 61, 65-66.).
      Annak  vizsgálata  során, hogy a jogalkotó  a  jogintézményt  a
      rendeltetésétől   eltérő   célra   használta-e    fel,    annak
      funkciójából kell kiindulni. A polgári jogi, a büntetőjogi és a
      közigazgatási jogi védelem egymáshoz való viszonya tekintetében
      megállapítható, hogy a polgári jogi veszélyes üzemi  felelősség
      célja  elsősorban a konkrét károsultak jogvédelme. A büntetőjog
      —  speciális  és generális preventív funkcióján keresztül  —  a
      közösséget   védi   a  társadalomra  veszélyes  bűncselekmények
      elkövetőivel  szemben,  a  közigazgatási  jog  funkciója  pedig
      elsősorban a jog érvényesülésének biztosítása, ezen keresztül a
      prevenció.  Míg  a  polgári és a büntető felelősség  utólag,  a
      következményre reagál, a közigazgatási jog célja jelen  esetben
      a súlyosabb eredmények — élet elvesztése, testi épség sérülése,
      vagyoni károsodás — megelőzése.
      A   büntetőjogi   (jellegű)  eszközök  csak  ultima   ratioként
      alkalmazhatók.  A  30/1992. (V. 26.) AB  határozat  szerint  „a
      büntetőjog  (…) [t]ársadalmi rendeltetése, hogy  a  jogrendszer
      egészének  szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció,  a
      büntetés  szerepe  és rendeltetése a jogi  és  erkölcsi  normák
      épségének  fenntartása akkor, amikor már más jogágak  szankciói
      nem  segítenek” (ABH 1992, 167, 176.). Ha azonban  van  enyhébb
      jogi eszköz, akkor azt kell (és egyben elegendő) alkalmazni. Ez
      nem   csak   a  jogállamiság  és  általában  az  alkotmányosság
      követelményeinek felel meg, de a jogsértők érdeke is ez.  Jelen
      esetben  — a szabályszegők által előidézett veszélyhelyzetekben
      —  a  közlekedésben  részt  vevő más személyek  több  alapjoga,
      különösen  az  élethez  való  joga  veszélyeztetett,  ezért  az
      államot  az  általános  intézményes életvédelmi  kötelezettsége
      részeként   itt   „közlekedési  életvédelmi”   jogalkotási   és
      jogérvényesítési kötelezettség is terheli.

      2.3.2.   A   vizsgált  jogszabályi  rendelkezésekben   szereplő
      közigazgatási   szankció  funkciója  nem  a  reparáció,   hanem
      represszív szankcióként a közlekedési igazgatási-szervezési jog
      érvényesítése,  a  közlekedésbiztonsági  jogszabályi  előírások
      betartatása, a megelőző-nevelő hatás elérése, azaz a  speciális
      és  generális prevenció. Ezt szolgálja az is, hogy az R. 11.  §
      (5)  bekezdése  értelmében  a központi  költségvetésbe  befolyó
      összeget  a  Kormány  részben közlekedésbiztonsági  célra,  így
      különösen   a   Rendőrség   közlekedésrendészeti   feladatainak
      ellátására,   illetve  az  ehhez  szükséges  eszközállományának
      fejlesztésére fordítja.
      A jogalkotó tehát a közigazgatási bírság szankciót hangsúlyosan
      a   közigazgatási   jogot  érvényesítő,  elsősorban   preventív
      funkcióval   ruházta   fel.  Emellett   természetesen   van   a
      közigazgatási  szankciónak  egyéb —  korábban  már  említett  —
      alkotmányos   rendeltetése  is.  Ezt  az  új  jogintézményt   a
      jogalkotó alkotmányos célra, rendeltetésszerűen használta  fel.
      Ebből következően nem eredményezi a jogállamiság sérelmét, hogy
      a  jogalkotó a büntetőjogban alkalmazott büntethetőséget kizáró
      okok rendszerének egészét nem terjesztette ki maradéktalanul  a
      közigazgatási   jogra.   Nem  fakad   az   Alkotmányból   olyan
      kötelezettség sem, hogy az egyik jogág rendszerében érvényesülő
      elvek  és  jogintézmények  összessége  egy  másik  jogágban  is
      kényszerítően alkalmazandó legyen. A különbségek a  jogrendszer
      tagozódásából    és    az    egyes   jogágak    sajátosságaiból
      szükségszerűen  erednek. Ugyanakkor a jogalkotó  nincs  elzárva
      attól, hogy egy adott (akár új) jogterületen, más jogágban  már
      alkalmazott  és  bevált egy-egy szabályozási  elemet  átvegyen,
      illetve,  hogy  — mint jelen „objektív felelősség”  esetében  —
      komplex jogintézményt hozzon létre. A fent kifejtettek miatt az
      indítványozók   kifogásait   az   Alkotmánybíróság   ebben    a
      tekintetben nem találta megalapozottnak, ezért elutasította.

      2.4.  Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta meg,  hogy
      ez  az  új  felelősségi  intézmény [ Kkt.  21.  §  (1)  és  (2)
      bekezdése]  sérti-e  a  hátrányos megkülönböztetés  alkotmányos
      tilalmát.
      Az  Alkotmány  e  rendelkezését az Alkotmánybíróság  —  állandó
      gyakorlata   szerint   —   a  jogegyenlőség   általános   elvét
      megfogalmazó    alkotmányi   követelményként   értelmezte    és
      kifejtette,  hogy  bár  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése
      szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos
      megkülönböztetést, a tilalom — ha a megkülönböztetés  sérti  az
      emberi  méltósághoz  való alapvető jogot —  kiterjed  az  egész
      jogrendszerre. Így abban az esetben, ha a megkülönböztetés  nem
      az  emberi  vagy  az  alapvető  állampolgári  jog  tekintetében
      történt,  az  eltérő  szabályozás  alkotmányellenessége   akkor
      állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot  sérti.
      Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata során ez utóbbi  körben  akkor
      ítélte     alkotmányellenesnek     a     jogalanyok     közötti
      megkülönböztetést,  ha  a jogalkotó önkényesen,  ésszerű  indok
      nélkül  tett  különbséget az azonos szabályozási kör  alá  vont
      jogalanyok  között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat,  ABH  1990,
      46,  48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73,  77-78.;
      61/1992.  (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 35/1994.
      (VI.  24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.)  AB
      határozat,  ABH  1997, 130, 138-140. stb.]. Az Alkotmánybíróság
      gyakorlatában  személyek közötti diszkriminációról  csak  akkor
      lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot
      más,  azonos  helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal
      történt  összehasonlításban kezel hátrányosabb módon  [32/1991.
      (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161-162.; 1043/B/1992. AB
      határozat,  ABH 1994, 744, 745.; 397/B/1995. AB határozat,  ABH
      1995, 786, 787.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.;
      719/B/1998.  AB  határozat, ABH 2000, 769, 775.;  17/2000.  (V.
      26.)  AB  határozat,  ABH  2000,  112,  115.;  624/E/1999.   AB
      határozat, ABH 2002, 1023, 1035. stb.].
      Az    Alkotmánybíróság   fentebb   ismertetett    gyakorlatának
      megfelelően   vizsgálta   e  megkülönböztetés   tilalmának   az
      indítványozók  által  állított sérelmét a támadott  jogszabályi
      rendelkezések  vonatkozásában.  Az  Kkt.  21.  §  (1)  és   (2)
      bekezdése  a  gépjármű  üzemben  tartóját,  kimentés  esetén  a
      gépjárművet   ténylegesen   használó   személyt   kötelezi    a
      közigazgatási  bírság megfizetésére. Az Szt.  alapján  pedig  a
      szabálysértési eljárás a tényleges szabálysértő  ellen  folyik,
      szabálysértési   szankciót   kizárólag   vele   szemben   lehet
      alkalmazni.  A  hátrányos  megkülönböztetést  az  indítványozók
      abban látják, hogy a használót szabálysértési eljárásban — ahol
      felelősségét   kimentheti,  és  az  eset   összes   körülményei
      feltárhatóak   —   legfeljebb   150.000,-   Ft.   pénzbírsággal
      sújthatják,  míg  az üzemben tartó esetében  —  szűk  kimentési
      lehetőségekkel élve, az eset összes körülményeit nem vizsgáló —
      közigazgatási  eljárásban  ez az  összeg  300.000,-  Ft.-ot  is
      elérhet.   Egy  másik  indítványozó  szerint  a  jogszabály   a
      köztulajdonban és a magántulajdonban álló járművek üzemeltetőit
      is eltérően kezeli.
      Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapítja, hogy  a
      törvényalkotó  jelen esetben nem személyek, hanem  a  különböző
      típusú  eljárások között tett különbséget. Az adott  eljárásban
      érvényesülő szabályok az eljárás valamennyi alanyára  egyformán
      vonatkoznak.     Az    eljárási    szabályok    (közigazgatási,
      szabálysértési)  különbözősége nem  minősül  személyek  közötti
      különbségtételnek. Az eljárások természetéből eredő különbségek
      nem   eredményezik  a  hátrányos  megkülönböztetés   tilalmának
      sérelmét.  Ugyanezen okból nem állapítható meg a köztulajdonban
      és  a  magántulajdonban  álló  gépjárművek  üzemeltetői  között
      hátrányos  megkülönböztetés sem, ezért az  Alkotmánybíróság  az
      indítványokat  —  állandó  gyakorlata szerint  (539/D/2005.  AB
      határozat;  ABK  2008.  május,  773.)  —  ebben  a  tekintetben
      elutasította.

      2.5. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta meg, hogy a
      Kkt.  21.  §-ában szabályozott szigorú közigazgatási felelősség
      és maga a bírságot kiszabó határozat meghozatalának módja [Kkt.
      21/A.  §  (5)  bekezdés]  együttesen  sértik-e  az  ártatlanság
      vélelmének elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot,  azaz
      alkotmányellenes helyzetet eredményeznek-e.
      A felelősség vélelmének és az ártatlanság vélelmének ugyanabban
      az eljárásban való érvényesüléséhez, ennek alkotmányosságához a
      tisztességes   eljáráshoz  való  jog  garanciális  szabályainak
      betartása szükséges, különös tekintettel arra, hogy a  39/1997.
      (VII.  1.)  AB határozat kimondta, hogy az ártatlanság  vélelme
      eljárási alapelvként funkcionál (ABH 1997, 263, 271.).
      Azt  az  értelmezést,  hogy  az  ártatlanság  vélelme  eljárási
      természetű  alapelv, alátámasztja a 26/B/1998. AB határozat  is
      (az    ártatlanság    vélelme   elfogulatlanságot,    pártatlan
      megközelítést,   a   megalapozott  bizonyítás  kötelezettségét,
      továbbá   a  prejudikáció  tilalmát  jelenti,  azaz  felelősség
      megállapítása   nélkül   a  felelősség  megállapításával   járó
      hátrányos jogkövetkezményeket senki ne szenvedje el). Valójában
      tehát az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy  a
      közigazgatási   eljárás  megfelel-e  a   tisztességes   eljárás
      alkotmányos követelményének.

      2.5.1. Kiindulópontként az Alkotmánybíróság azt vizsgálta  meg,
      hogy   a   közigazgatási  bírság  kiszabására  milyen   eljárás
      keretében  kerül sor, tekintettel arra, hogy a  Kkt.  maga  nem
      rendelkezik  erről.  Az  alkalmazandó  eljárásjogra  pusztán  a
      jogintézmény   elnevezéséből  („közigazgatási”  bírság)   lehet
      következtetni.   Magáról  az  eljárás  lefolytatásáról,   annak
      menetéről kizárólag a Kkt. 21/A. § (5) bekezdése szól,  további
      eljárási szabályt erre vonatkozóan sem a Kkt., sem más  törvény
      nem tartalmaz.
      A  Ket. nem veszi ki a közlekedési szabályszegés miatt indított
      eljárást  saját  hatálya alól [nem sorolja  fel  a  13.  §  (1)
      bekezdésében],  de nem ad felhatalmazást a Kkt.-nak  sem  arra,
      hogy  az általános szabályoktól eltérő (speciális, sui generis)
      eljárás  keretében  kerüljön sor a bírság kiszabására  (noha  a
      Ket. 13. § (2) bekezdése több jogterületen alkalmazza is ezt  a
      megoldást). A Ket. 13. § (3) bekezdése értelmében a 13.  §  (1)
      és   (2)   bekezdésében  nem  említett  közigazgatási  hatósági
      eljárásokra  vonatkozó jogszabályok e törvény  rendelkezéseitől
      kizárólag  abban  az esetben térhetnek el,  ha  azt  e  törvény
      kifejezetten  megengedi, illetve ha az az Unió  jogi  aktusának
      vagy nemzetközi szerződésnek a végrehajtásához szükséges. Ilyen
      felhatalmazó   rendelkezést  azonban  sem  a  Ket.,   sem   más
      nemzetközi jogi dokumentumok a Kkt. vonatkozásában jelenleg nem
      tartalmaznak,   ennek   megfelelően   a   Ket.   szabályait   a
      közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárásban alkalmazni
      kell.

      2.5.2.  Mivel  a jogalkotó a közigazgatási bírság  kiszabásának
      szabályait  nem  vette ki a Ket. hatálya alól (azt  jelenleg  a
      Ket.  hatálya  alatt tartja), ezért az Alkotmánybíróságnak  azt
      kellett  megvizsgálnia,  hogy  az  eljárás  megfelel-e  a  Ket.
      garanciális szabályainak.
      Az   Alkotmánybíróság  mindenekelőtt  utal  az  Európa   Tanács
      Miniszteri Bizottságának a közigazgatási szankciókról szóló  R.
      (91)   1.  számú  Ajánlására,  melynek  6.  számú  alapelve   a
      tisztességes  közigazgatási eljárás alapelveit  kifejezetten  a
      közigazgatási szankciók vonatkozásában fogalmazza meg.
      Ezzel  az  Ajánlással és az Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésében
      foglalt tisztességes eljáráshoz való joggal összhangban maga  a
      Ket. is alapelvi szinten írja elő, hogy a közigazgatási hatóság
      az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni
      a  jogszabályok  rendelkezéseit. Hatáskörét  a  jogszabályokban
      előírt  célok  (esetünkben a közlekedésbiztonság) megvalósítása
      érdekében gyakorolja [Ket. 1. § (1) bekezdés]. A Ket.  kimondja
      azt   is,   hogy   a   közigazgatási  hatóság  a   hatáskörének
      gyakorlásával  nem élhet vissza, hatásköre gyakorlása  során  a
      szakszerűség, az egyszerűség és az ügyféllel való együttműködés
      követelményeinek megfelelően köteles eljárni  [Ket.  1.  §  (2)
      bekezdés],  valamint hogy az eljárása során minden bizonyítékot
      súlyának  megfelelően  értékel, döntését valósághű  tényállásra
      alapozza  [Ket.  2. § (3) bekezdés]. Szintén  alapelvi  szinten
      rögzíti  a  Ket., hogy az ügyfeleket megilleti  a  tisztességes
      ügyintézéshez való jog [Ket. 4. § (1) bekezdés],  valamint  azt
      is,  hogy a közigazgatási hatóság előmozdítja az ügyféli  jogok
      gyakorlását [Ket. 5. § (1) bekezdés].

      2.5.3.  A  Ket.  általános szabályai alapján  a  hatóságnak  az
      ügyfelet  az  eljárás  megindulásáról értesítenie  is  kellene,
      azonban a Kkt. 21/A. § (5) bekezdése alapján az ügyfél — a Ket.-
      től  eltérően, de erre vonatkozó felhatalmazás nélkül — csak  a
      közigazgatási   bírságot   kiszabó  határozat   kézhezvételével
      értesül az eljárás megindulásáról. A felelősségi vélelem  alóli
      mentesülés lehetősége (azaz az exculpatio) kifejezetten igényli
      —  legalább  ebben  az  egy  elemben  —  a  tényállás  előzetes
      tisztázását.  Ezen túlmenően nem felel meg a szabályozás  annak
      sem,  hogy  a  döntés  valósághű, azaz felderített  tényálláson
      alapuljon.   E   tényből  következik,  hogy  az  egyszerűsített
      (standardizált)  eljárási rendben a hatóság  nem  képes  eleget
      tenni  a  Ket.  1.  § (2) bekezdésében foglalt  ügyféllel  való
      együttműködési,  valamint a Ket. 50. §-ában foglalt  tényállás-
      tisztázási   kötelezettségének  sem.  A   felelősségi   vélelem
      utólagos (az alap-közigazgatási eljáráson kívüli) megdöntésének
      a  lehetősége  fogalmilag  zárja  ki  azt,  hogy  a  hatóság  a
      tényállás-tisztázási kötelezettségének, valamint a tisztességes
      eljáráshoz    való   jognak   mint   alapelvi    követelménynek
      maradéktalanul eleget tudjon tenni.
      A  támadott jogszabályok által felhatalmazás nélkül kialakított
      eljárás tehát nem felel meg az Európa Tanácsi elvárásoknak és a
      Ket. előírásainak sem.
      A  konkrét  esetben,  ahogyan  a  felelősség  vizsgálatakor  az
      Alkotmánybíróság  kifejtette,  az  üzemben  tartót  terheli   a
      veszélyes  üzem  működéséből eredő felelősség akkor  is,  ha  a
      szabályszegést maga az üzemben tartó követte el, valamint akkor
      is,   ha   az  általa  üzemeltetett  veszélyes  üzemet  „másnak
      átengedte”,   kivéve,  ha  a  mentesülés  eseteire  eredménnyel
      hivatkozik.
      A    felelősségi    vélelem   alkalmazásának   lehetőségét    a
      közigazgatási jog nem zárja — és természetéből eredően  nem  is
      zárhatja   —   ki.  A  felelősségi  vélelem  azonban   —   mint
      jogtechnikai  megoldás — a közigazgatási  eljárásban  általában
      csak  a tisztességes eljárás fenti követelményeinek megfelelően
      alkalmazható.
      Mivel  a  Kkt.  21/A.  § (5) bekezdése jelenlegi  formájában  a
      tisztességes  eljáráshoz való jog alkotmányos  követelményeinek
      az   indokolásban   kifejtettek  miatt  nem   felel   meg,   az
      Alkotmánybíróság  ezt  a rendelkezést a  határozat  kihirdetése
      napjával   megsemmisítette.   Az   újraszabályozás   során    a
      törvényhozónak kell eldöntenie, hogy a bírságolási  eljárást  a
      Ket. követelményeinek felelteti-e meg, vagy a Ket. hatálya alól
      kivett  új jogintézmény jellegéhez, alkotmányos rendeltetéséhez
      igazodó  eltérő szabályokat alkot. Mindkét esetben  figyelemmel
      kell  lennie  azonban  arra,  hogy  az  eljárás  ne  sértse  az
      Alkotmány garanciális szabályait.

      2.6. Az eljárási garanciák körében az Alkotmánybíróságnak külön
      is  meg  kellett  vizsgálnia, hogy —  az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdéséből, valamint az 57. § (5) bekezdéséből fakadóan  —  a
      felelősség  alóli mentesülés eseteit [Kkt. 21/A. § (1)  és  (2)
      bekezdés] a jogalkotó ésszerű korlátok között alakította-e  ki.
      A  mentesülés  két esetkörét ismeri a támadott  rendelkezés.  E
      szerint  mentesül  az  üzemben tartó,  ha  bizonyítja,  hogy  a
      gépjármű  jogellenesen  került ki  a  birtokából,  illetve,  ha
      teljes   bizonyító  erejű  magánokirattal  vagy  menetlevéllel,
      fuvarlevéllel   igazolja,  hogy  azt   más   személy   vezette,
      megnevezve  a  használó  személyt.  A  szabályozási   koncepció
      lényege,  hogy  a  felelősségre vont személy  bizonyíthassa:  a
      jogsértést  nem ő követte el, azaz hogy nem ő a felelős.  Ettől
      különböznek az egyes indítványozók által felsorolt — szubjektív
      —  kimentési  okok  (szükséghelyzet,  végszükség,  vis  maior).
      Ezekben az esetekben ugyanis a jogsértő nem azt igazolja,  hogy
      nem  ő  volt az elkövető, hanem a jogsértés tényének elismerése
      mellett  azt,  hogy a cselekményt nem vétkesen  követte  el.  A
      mentesülés   Kkt.-ban   alkalmazott  esetei   —   az   elkövető
      vétkességének avagy vétlenségének figyelmen kívül hagyásával  —
      azt   hivatottak  biztosítani,  hogy  az  eljárás  alanya  csak
      „objektív  körülményekre” hivatkozva  kérhesse  a  felelősségre
      vonás mellőzését.
      E  koncepciót szem előtt tartva az Alkotmánybíróság álláspontja
      szerint   az  objektív  jogellenességre  alapozott  felelősségi
      vélelem  ésszerű megdöntésének minimuma az, hogy  a  jogszabály
      maradéktalanul   biztosítsa   annak   lehetőségét,    hogy    a
      felelősségre    vont    személy   minden   kétséget    kizáróan
      bizonyíthassa:  a  jogsértést nem  ő  követte  el.  A  támadott
      rendelkezések   azonban   ezt   csak   korlátozott    mértékben
      biztosítják.
      Mivel  kifejezetten egyetlen indítványozó sem kérte az  ésszerű
      kimentés  hiánya  miatt  mulasztás  megállapítását,  sőt   erre
      közvetlen utalás sem található egyik indítványban sem, ezért az
      Alkotmánybíróságnak   azt  kellett  —  hivatalból   eljárva   —
      megvizsgálnia,    hogy   az   objektív    körülményekre    való
      hivatkozással  történő  mentesülés  korlátozott   volta   olyan
      hiányosság-e, mely alkotmányellenes helyzetet eredményez.  Erre
      tekintettel  az  Alkotmánybíróság áttekintette  a  mulasztással
      kapcsolatos gyakorlatát.

      2.6.1.  Az  Alkotmánybíróságnak  a  mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítására  vonatkozó  hatáskörét  az
      Abtv.  49.  §-a  szabályozza, mely szerint  —  hivatalból  vagy
      indítvány      alapján     —     mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet  sor,  ha  a
      jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
      jogalkotói      feladatát     elmulasztotta,      és      ezzel
      alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság  állandó
      gyakorlata    szerint    a    jogalkotó    szerv    jogalkotási
      kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás  nélkül  is
      köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet —  a  jogi
      szabályozás  iránti igény — annak nyomán állott  elő,  hogy  az
      állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba,  és
      ezáltal    az   állampolgárok   egy   csoportját   megfosztotta
      alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990.  (X.
      16.)  AB  határozat,  ABH 1990, 83, 86.].  Az  Alkotmánybíróság
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít  meg
      akkor  is,  ha  alapjog érvényesüléséhez szükséges  jogszabályi
      garanciák  hiányoznak  [37/1992. (VI. 10.)  AB  határozat,  ABH
      1992, 227, 231.].
      Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést
      nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan
      semmilyen  szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH
      1992,  204-206.],  hanem  akkor is, ha  az  adott  szabályozási
      koncepción   belül   az   Alkotmányból   levezethető   tartalmú
      jogszabályi  rendelkezés  hiányzik  [22/1995.  (III.  31.)   AB
      határozat,  ABH  1995,  108,  113.;  29/1997.  (IV.   29.)   AB
      határozat,  ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat,
      ABH   1998,  132,  138.].  A  szabályozás  tartalmának  hiányos
      voltából  eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében
      is  a  mulasztás  vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson
      nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést
      igénylő  jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul [4/1999.
      (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.].
      Az    Alkotmánybíróság    gyakorlata    szerint    mulasztásban
      megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítható akkor  is,  ha  az
      adott   kérdés  tekintetében  van  ugyan  szabályozás,  de   az
      Alkotmány  által  megkívánt  jogszabályi  rendelkezés  hiányzik
      [22/1995.  (III. 31.) AB határozat, ABH 1995,  108,  113.],  és
      akkor is, ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott
      és  ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő [15/1998. (V. 8.)
      AB határozat, ABH 1998, 132, 138-139.].
      Ez  utóbbi esetkört figyelembe véve az Alkotmánybíróságnak  azt
      kellett  eldöntenie, hogy a jogalkotó által választott megoldás
      —  a kimentési lehetőségek korlátozott volta — ellentétes-e  az
      Alkotmánnyal, azaz van-e olyan alkotmányos rendelkezés, melyből
      levezethető a szabályozás elégtelen volta.

      2.6.2.  Az Alkotmánybíróság ebben a kérdésben osztja  az  egyik
      indítványozó   azon  álláspontját,  miszerint  az   objektívnek
      tekintett  közigazgatási szankciókkal szemben  is  követelmény,
      hogy legyen — akár objektív — személyes felelősségi alapja.  Az
      Alkotmánybíróság  a  498/D/2000. AB határozatában  az  objektív
      felelősségi szankciónak tekintett építésügyi bírsággal  szemben
      is  azt  a  követelményt fogalmazta meg, hogy az a jogsértésért
      való  felelősség érvényesítésének módja legyen (ABH 2003, 1202,
      1206.).
      A  jelen  ügy  tárgyaként  megjelölt jogszabályi  rendelkezések
      alkalmazása  esetén  akkor is meg kell  bírságolni  az  üzemben
      tartót  mint  a  jogsértés  vélelmezett  elkövetőjét,  ha   más
      hatósági  (szabálysértési)  határozat  nem  az  ő  felelősségét
      állapítja  meg.  Mivel  a  szabálysértési  és  a  közigazgatási
      eljárás   lefolytatásának  sorrendjére   a   jogszabályok   nem
      tartalmaznak  semmilyen előírást, előfordulhat  egyrészt  olyan
      eset, hogy a szabálysértési eljárásban bizonyítottá válik, hogy
      nem az üzemben tartó követte el a szabálysértést, azonban ez  a
      tény  a  közigazgatási eljárásban — annak korábbi  befejeződése
      miatt  —  már  nem  használható fel.  Ekkor  az  üzemben  tartó
      felelősségének  ésszerű  alapja  nincs.  Másrészt  az   üzemben
      tartónak   arra   sincs  lehetősége,  hogy   a   szabálysértési
      eljárásban   felhasznált  bizonyítékok  alapján   megállapított
      tényállás egyes elemeit (azt, hogy nem ő vezette a gépjárművet)
      az   ellene   még  folyamatban  lévő  közigazgatási  eljárásban
      felhasználja.  Ezen bizonyítékokat továbbá  sem  a  fellebbezés
      folytán   eljáró  másodfokú  közigazgatási  hatóság   (országos
      rendőrfőkapitány,  2010.  január  1-ét  követően  a   budapesti
      rendőrfőkapitány), sem pedig a határozat felülvizsgálata  során
      eljáró bíróság — mely csak a határozat jogszabálysértő jellegét
      vizsgálhatja — nem veheti figyelembe.
      Emellett a jogállamisággal ellentétes eredményre vezet  az  is,
      hogy  a  hatóság kimentésként kizárólag teljes bizonyító  erejű
      magánokiratot  fogad  el, közokiratot (szabálysértési  hatóság,
      bíróság határozata) azonban nem.
      Az  Alkotmánybíróság jelen határozat indokolásának  IV.  2.3.2.
      pontjával  összhangban ismét utal arra, hogy  a  jogalkotó  nem
      köteles a más jogágakban (polgári jog, büntető jog) érvényesülő
      felelősség alóli mentesülés esteinek teljeskörű átvételére.  Az
      Alkotmányból  nem  fakad olyan szabályozási  kényszer,  mely  a
      jogalkotótól  ezt  megkövetelné, ugyanakkor  nincs  is  elzárva
      attól,  hogy  a  más  jogágakban bevett kimentési  okokat  (pl.
      szükséghelyzet  — Ptk. 107. §, végszükség —  Btk.  30.  §,  vis
      maior — Ptk. 345. §). megfelelően alkalmazza.
      Az  Alkotmány  57.  §-ának (5) bekezdése  szerint  a  mindenkit
      megillető jogorvoslati jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában  a
      hatékony  jogvédelem meglétének követelményét jelenti [39/1997.
      (VII.  1.)  AB  határozat, ABH 1997, 263, 272.; 21/1997.  (III.
      26.) AB határozat, ABH 1997, 103, 106.].
      A  vizsgált  jogalkotói megoldás — a törvényi mentesülési  okok
      szűkítése  —  megakadályozza  a közigazgatási  eljárás  alanyát
      abban,  hogy további ésszerű indokokkal a vele szemben fennálló
      felelősségi  vélelmet megdöntse. Az ezzel kapcsolatos  hatékony
      jogorvoslati eljárás speciális szabályainak hiánya tehát  olyan
      helyzetet  teremt, amelyben sérül egyrészt az Alkotmány  57.  §
      (5)  bekezdése,  másrészt az Alkotmány 2. §-a (1)  bekezdésében
      kimondott  demokratikus jogállam elvének az a követelménye  is,
      miszerint az Alkotmány azt garantálja, hogy ne szülessen  olyan
      törvényi   szabály,   amely   a  bírói   eljárás   eredményének
      helyességét   eleve  kizárja.  „Az  anyagi   igazság   érvényre
      juttatását   ellehetetlenítő  szabályozás   éppúgy   sérti   az
      Alkotmány  2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét,  mint  az
      eljárási  garanciák hiánya.” [4/1998. (III. 1.)  AB  határozat,
      ABH 1998, 71, 77.]
      Ezeknek  a  követelményeknek a Kkt. vizsgált rendelkezései  nem
      felelnek meg, mivel a jogalkotó elmulasztotta megalkotni azokat
      a  szabályokat, melyek a támadott jogi konstrukció  alkotmányos
      működéséhez   elengedhetetlenek.  A  Kkt.  nem   biztosítja   a
      felelősség  alóli  ésszerű mentesülést  minden  olyan  esetben,
      amikor az üzemben tartó a közigazgatási eljárás során — a  Kkt.
      21/A.  §  (1)  és (2) bekezdéseinek esetein kívül is  —  minden
      kétséget kizáró módon bizonyítja, hogy a szabálysértést  nem  ő
      követte   el.   A   fentiek  szerint  az   Alkotmánybíróság   a
      mulasztásban         megnyilvánuló        alkotmányellenességet
      megállapította,   és   az  Abtv.  49.  §-a   (1)   bekezdésének
      megfelelően,   határidő  tűzésével  felhívta   a   törvényhozót
      jogalkotási      kötelezettségének      teljesítésére.       Az
      Alkotmánybíróság  nyomatékosan  utal  arra,  hogy  a  jogalkotó
      feladata  és  alkotmányos kötelessége, hogy — a kimentési  okok
      megfelelő   bővítésével   —   a  jogbiztonság   követelményének
      megfelelő normát alkosson.

      3.  Ezt  követően  az  Alkotmánybíróság  a  Kkt.  21/A.  §  (3)
      bekezdésének  alkotmányosságát vizsgálta meg és megállapította,
      hogy  ellentétes  a  jogbiztonság  követelményével  az,  ha   a
      felelősségi  vélelem  megdöntése ellenére  —  behajthatatlanság
      esetén   —   mégis  az  üzemben  tartót  kötelezik   a   bírság
      megfizetésére.

      3.1.  A  jogalkotó lényegében egy speciális, törvényen alapuló,
      mögöttes  (quasi kezesi) helytállási kötelezettséget teremtett.
      Az indítványozók által támadott jogszabályi rendelkezés azonban
      e  tekintetben  nem hasonlítható össze a polgári  jogi  fő-  és
      járulékos felelősségi szabályokkal. A különbség abban áll, hogy
      a   Ptk.  hasonló  tartalmú  rendelkezései  esetében  a  kezesi
      helytállás  vagy  kötelezettség  csak  konkrét  szerződésszegés
      és/vagy  károkozás  esetén  áll  be.  A  közlekedési  szabályok
      megszegése  esetében azonban konkrét károkozás  nem  következik
      be,  tényleges (személy szerint meghatározható) károsult  pedig
      nincs.  Ez  azt eredményezi, hogy a Kkt. 21/A. § (3)  bekezdése
      esetében  a  magát  kimentő  üzemben  tartó  felelősség  nélkül
      köteles  helytállni,  melynek célja  így  elsősorban  az  állam
      anyagi  érdekeinek  védelme, a bírság  megfizetéséből  származó
      állami bevétel biztosítása.
      A  Kkt. 21/A. § (2) bekezdésében ugyanis arról van szó, hogy az
      üzemben  tartó  jogszabályszerűen, azaz teljes bizonyító  erejű
      magánokiratba foglalt nyilatkozattal adja másnak a használatába
      a  járművet.  A használó a teljes bizonyító erejű  magánokirat,
      menetlevél,  fuvarlevél elkészítésével, majd az  üzemben  tartó
      ennek a hatóság részére történő bemutatásával, illetve az ebben
      feltüntetett  személy  megnevezésével  mindent  megtett   annak
      érdekében,  hogy a — bizonyítás terhét egyébként nem  viselő  —
      hatóság  a  tényleges  jogsértővel  szemben  tudja  kiszabni  a
      közigazgatási  bírságot (és az esetleges további szabálysértési
      szankciót).
      A bírságot a szabályszegő magatartás miatt szabja ki a hatóság,
      és  azt  az  állam javára kell megfizetni. A  Kkt.  21.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt  esetekben veszélyhelyzet  ugyan  előáll,
      azonban sem károsult, sem kár ebben a helyzetben nincs.  Emiatt
      a   károsulti   érdek   előnyben  részesítése   nem   eleme   a
      szabályozásnak,  az  állam  ebben  az  esetben  nem  tekinthető
      károsultnak. A közlekedés biztonságának javítása, a közlekedési
      morál   pozitív  irányú  változtatása,  illetve  a  közlekedési
      balesetek   számának  csökkentése  sem  indokolja  a   mögöttes
      felelősségi   konstrukció  bevezetését,  mivel  a  szabályszegő
      személye  ebben  az  esetben bizonyítottan elválik  az  üzemben
      tartó személyétől.
      A jogsértés miatt kiszabott közigazgatási bírság behajtásának a
      kockázata  az  államot terheli. Jogállami keretek között  nincs
      lehetőség  arra,  hogy  a  jogalkotó  a  felelősség  alól   már
      mentesült üzemben tartót utóbb mégis arra kötelezze, hogy ezt a
      kockázatot az állam helyett viselje. Az Alkotmánybíróság  ezzel
      összefüggésben  ugyanakkor utal arra, hogy  a  jogalkotó  nincs
      elzárva  attól, hogy a közigazgatási bírság szabályszegőn  való
      behajthatatlansága  esetén a már a kimentés  alapjául  szolgáló
      okirat  alapján ismertté vált személlyel szemben szabálysértési
      eljárást   kezdeményezve  szabálysértési  eljárásban  szankciót
      (adott  esetben pénzbírságot) szabjon ki, mely meg nem fizetése
      esetén   —  a  törvényben  meghatározott  végrehajtási  eljárás
      lefolytatása után — adók módjára behajtható, illetve  elzárásra
      is átváltoztatható.
      A  Kkt. 21/A. § (3) bekezdése tehát a fent kifejtettek miatt  a
      jogbiztonság    követelményébe   ütközik,    ezért    azt    az
      Alkotmánybíróság megsemmisítette.

      3.2. A Kkt. 21/A. § (3) bekezdése az egyik indítványozó szerint
      az emberi méltósághoz való jogot sérti, mert alkotmányosan csak
      a bűnös elkövetőt lehet megbüntetni.
      Az  Alkotmánybíróság  következetes gyakorlata  szerint,  ha  az
      indítvánnyal   támadott  jogszabályt  vagy  annak   részét   az
      Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért
      azt   megsemmisíti,  akkor  a  további  alkotmányi  rendelkezés
      esetleges   sérelmét   —   a  már  megsemmisített   jogszabályi
      rendelkezéssel   összefüggésben  —   érdemben   nem   vizsgálja
      [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.;  4/1996.
      (II.  23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI.  19.)
      AB  határozat,  ABH  1997,  361, 364.;  15/2000.  (V.  24.)  AB
      határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat,
      ABH  2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000,
      193, 200.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2005, 329, 342-
      343.].
      Mivel  az  Alkotmánybíróság a Kkt. 21/A. §  (3)  bekezdését  az
      Alkotmány   2.   §  (1)  bekezdésében  foglalt  rendelkezésekbe
      ütközőnek  minősítette,  ezért  a  Kkt.  e  rendelkezésének  az
      Alkotmány  54.  §-ával  való  —  indítványozó  által   vélt   —
      ellentétét már nem vizsgálta.

      4.  Az Alkotmánybíróság azt követően a Kkt. 21/B. § (1) és  (2)
      bekezdését  —  a  közigazgatási  és  a  szabálysértési  eljárás
      viszonyát — vizsgálta meg abból a szempontból, hogy az megfelel-
      e a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos követelményének.
      Az  Alkotmánybíróság már egy korai határozatában  [9/1992.  (I.
      30.)    AB    határozat]   kimondta,   hogy    „[a]    jogállam
      nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az  állam
      —   s  elsősorban  a  jogalkotó  —  kötelességévé  teszi  annak
      biztosítását,  hogy  a jog egésze, egyes  részterületei  és  az
      egyes  jogszabályok  is  világosak,  egyértelműek,  működésüket
      tekintve  kiszámíthatóak  és előreláthatóak  legyenek  a  norma
      címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán  az  egyes
      normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények
      működésének   kiszámíthatóságát   is.   Ezért   alapvetőek    a
      jogbiztonság   szempontjából  az   eljárási   garanciák.   Csak
      formalizált   eljárás   szabályainak  követésével   keletkezhet
      érvényes  jogszabály,  csak  az  eljárási  normák  betartásával
      működnek alkotmányosan a jogintézmények” (ABH 1992, 59, 65.).
      Az  Alkotmánybíróság — hivatalból eljárva — azt vizsgálta  meg,
      hogy   a   szabályozás  olyan  hiányosságban  szenved-e,   mely
      alkotmányellenes  helyzetet  eredményez.  Erre  tekintettel  az
      Alkotmánybíróság  utal  a  jelen  határozat  indokolásának  IV.
      2.6.1.   pontjában   kifejtett,   a   jogalkotói   mulasztással
      összefüggésben kialakult gyakorlatára.
      Megvizsgálva   a  Kkt.  21/B.  §  (1)  és  (2)  bekezdését   az
      Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  a  közigazgatási  és  a
      szabálysértési eljárás egymáshoz való viszonyának  szabályozása
      az   alábbi   indokok  miatt  nem  felel  meg  a   jogbiztonság
      alkotmányos követelményének.
      2009.   február   1.   napjával   a   közrend,   valamint    az
      igazságszolgáltatás  működésének  védelme  érdekében  szükséges
      egyes  törvénymódosításokról szóló 2008. évi LXXIX. törvény  az
      Szt.   134.  §  (1)  bekezdését  akképp  módosította,  hogy   a
      szabálysértést    meghatározó    jogszabályban    megállapított
      esetekben  a  hatóságok a szabálysértés tetten ért  elkövetőjét
      helyszíni  bírsággal  sújthatják,  kivéve,  ha  az  elkövetővel
      szemben   az   eljárás  alapjául  szolgáló   cselekmény   miatt
      közigazgatási  bírság kiszabásának van helye. A törvénytervezet
      indokolása  szerint a módosítás azért szükséges,  mert  a  Kkt.
      21/B.  §  (2)  bekezdése nem egyértelmű abban a  vonatkozásban,
      hogy  a rendelkezés a helyszíni bírságra is kiterjed-e. Az Szt.
      módosítása egyértelművé teszi: a közigazgatási bírság kiszabása
      mellett  helyszíni bírság kiszabására nincs lehetőség.  A  Kkt.
      ezen  módosítása azonban az Alkotmánybíróság megítélése szerint
      nem    orvosolja   maradéktalanul   a   közigazgatási   és    a
      szabálysértési     eljárás    egymáshoz    való     viszonyának
      rendezetlenségét.
      A   Kkt.  21/B.  §  (1)  bekezdése  tömören  fogalmazza  meg  a
      közigazgatási   és   a   szabálysértési   eljárás    párhuzamos
      lefolytatásának  lehetőségét. Nem  rendelkezik  azonban  arról,
      hogy  az eljárások egyidőben kezdődnek és fejeződnek-e be, vagy
      egymást  követően folynak. E kérdésnek az egyértelmű  rendezése
      azért  volna  a  jogbiztonság  szempontjából  elengedhetetlenül
      fontos,   mert   egyrészt   az  egyik   eljárásban   kiszabható
      jogkövetkezménytől   függ   a  másik  eljárásban   alkalmazható
      szankció,   másrészt  az  egyik  eljárásban  hozott   határozat
      eredménye (például az elkövető kilétének megállapítása) a másik
      eljárásra  is  hatással  lehet. A támadott  rendelkezésből  nem
      derül  ki az sem, hogy minden egyes esetben megindul-e  mindkét
      eljárás, avagy sem. Nem szólnak a támadott rendelkezések  arról
      sem,  hogy  amennyiben valamelyik eljárás nem indul meg,  akkor
      annak  mi  az  oka.  Jogbizonytalanságot okoz  az  is,  hogy  a
      jogalkotó  nem  szabályozta azt az esetet,  amikor  halmazatban
      olyan   cselekményeket  követnek  el,  melyek   közül   egyesek
      közigazgatási  bírsággal is sújthatók, mások azonban  kizárólag
      szabálysértési eljárásban bírálhatóak el.
      A Kkt. 21/B. § (2) bekezdése értelmében nemcsak a közigazgatási
      bírság  tényleges kiszabása, hanem már pusztán  a  kiszabásának
      lehetősége  kizárja  a szabálysértési eljárásban  a  pénzbírság
      alkalmazását (pénzbírság nem szabható ki azzal szemben,  akivel
      szemben  közigazgatási  bírság  kiszabásának  van  helye).   Az
      eljárások egymáshoz való viszonyának — előbbiekben kifejtett  —
      időbeli  rendezetlensége folytán előállhat  olyan  helyzet  is,
      hogy   a   közigazgatási  eljárásban  a   bírság   kiszabásának
      elmaradása   kizárja   az   adott  esetben   már   befejeződött
      szabálysértési  eljárásban  pénzbírság  alkalmazását.   További
      jogbizonytalanságot  eredményez az  is,  hogy  a  közigazgatási
      eljárásban  egy vélelem alapján születik döntés  a  vélelmezett
      szabályszegő   ellen,  ezzel  párhuzamosan   a   szabálysértési
      eljárásban  ugyanazért  a cselekményért  egy  másik  személlyel
      szemben  szabhatnak  ki  pénzbírságot,  akinek  a  személye   a
      szabálysértési  eljárás  folyamán válik  bizonyítottá.  Ez  azt
      eredményezi, hogy egyetlen magatartásért (melyet fogalmilag  is
      csak  egyetlen  személy követhetett el) különböző  eljárásokban
      különböző   személyek  felelnek,  és  mindkettőjükkel   szemben
      alkalmazhatóak  a  törvényben foglalt  jogkövetkezmények,  azaz
      adott esetben mindketten pénzbírsággal sújthatók.
      Végül  az  Alkotmánybíróság utal arra  is,  hogy  az  eljárások
      egymáshoz  való  viszonyának rendezése, valamint  a  kiszabható
      jogkövetkezmények    összhangjának   megteremtése    során    a
      jogalkotónak  figyelembe  kell  vennie  valamennyi,  az   adott
      eljárásokban  alkalmazható  szankciót,  ide  értve   a   közúti
      közlekedési  előéleti pontrendszerről szóló jogszabály  alapján
      alkalmazható büntetőpontokat is.
      Az    Alkotmánybíróság    gyakorlata    szerint    mulasztásban
      megnyilvánuló  alkotmánysértés megállapítható akkor  is,  ha  a
      jogalkotó  nem  megfelelő tartalommal szabályozott  és  ezáltal
      alkotmányellenes  helyzet  állt  elő  [15/1998.  (V.   8.)   AB
      határozat, ABH 1998, 132, 138-139.].
      A   fenti   okokból   a  közigazgatási-  és  a   szabálysértési
      bírságolási   eljárások  közötti  összhang  hiánya   miatt   az
      Alkotmánybíróság  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdését  sértő,
      mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet   állapított
      meg, és az Abtv. 49. §-a (1) bekezdésének megfelelően, határidő
      tűzésével felhívta a törvényhozót jogalkotási kötelezettségének
      teljesítésére.

      5.   Ezt  követően  az  Alkotmánybíróság  a  fenti  felelősségi
      formákhoz szorosan nem kapcsolódó indítványi kérelmeket bírálta
      el.

      5.1.  Az  egyik  indítványozó szerint az Alkotmány  59.  §  (1)
      bekezdésében  foglalt  jóhírnévhez  való  jogot  sérti,  ha  az
      üzemben  tartó  akkor  is  bírsággal  sújtható,  ha  nem   nyer
      bizonyítást, hogy a szabálysértés idején a járművet ő  vezette.
      Az   Alkotmánybíróság  a  942/B/2001.  AB  határozatban  akképp
      értelmezte  a  jóhírnévhez való jogot,  hogy  az  az  általános
      személyiségi  jog anyajogából fakadó nevesített  jog,  amely  a
      személy  megítélését hivatott védeni a valótlan  és  a  személy
      hátrányos megítélésére alkalmas közlésekkel szemben (ABH  2004,
      1561,  1575.).  A  jóhírnévhez való jog  e  tartalmát  maga  az
      objektív felelősség intézménye [Kkt. 21. § (1) és (2) bekezdés]
      nem   sérti.   Az  Alkotmánybíróság  utal  a  jelen   határozat
      indokolásának IV. rész 2.1. pontjában kifejtettekre,  miszerint
      az  üzemben  tartó  felelőssége magából  az  üzemeltetés  során
      előforduló  szabályszegésből ered. Önmagában az  a  jogszabályi
      rendelkezés,   miszerint   az  üzemeltetés   során   előforduló
      szabályszegésekért az üzemben tartó felel, nem sérti az üzemben
      tartó  jó  hírnevét, a törvényi vélelemre alapított  felelősség
      ténye  nem  eredményezi  személye hátrányos  megítélését.  Erre
      tekintettel   az   Alkotmánybíróság  az  indítványt   ebben   a
      vonatkozásban elutasította.

      5.2.    A   vállalkozás   szabadságát   biztosító   alkotmányos
      rendelkezés sérelmét az egyik indítványozó abban látja, hogy  a
      gépjárművek bérbeadásával üzletszerűen foglalkozó vállalkozások
      kötelesek  a bérbe adott járművekkel elkövetett szabálysértések
      miatt kiszabott közigazgatási bírság megfizetésére.
      Az Alkotmánybíróság a 617/B/2005. AB határozatában az autópálya
      pótdíj  megfizetésének a gépjármű tulajdonosára (mint  tipikus,
      leggyakoribb  üzemben  tartójára) telepítésével  összefüggésben
      megállapította,  hogy  „a jogalkotó a mögöttes  felelősség  egy
      speciális   formájáról  rendelkezett,  ami  a  Ptk.   általános
      szabályából  levezethető,  és  amely  konkrétan  az   autópálya
      használati   jogosultság  ellenőrzésére  kialakított   rendszer
      sajátosságából fakad. Az Alkotmánybíróság utal továbbá arra is,
      hogy  a  tulajdonos (üzemben tartó) nincs elzárva  attól,  hogy
      szerződésben  előre kikösse a gépjárművet használó tevékenysége
      vagy mulasztása miatt utólag felmerülő költségek megfizetésének
      kötelezettségét,   erre   biztosítékot   (kauciót)   kérjen   a
      gépjárművet ténylegesen használótól, illetve az eljárás során a
      tényleges  használót  megnevezve  saját  mögöttes  felelősségét
      utólag  vitassa  (…)  és  ennek során a felelősség  alól  magát
      kimentse” (ABK 2008. április, 620, 623.).
      Az   Alkotmánybíróság  ezen  álláspontját   jelen   ügyben   is
      irányadónak tartja. A vállalkozás jogának az indítványozó által
      állított  sérelme  az  objektív felelősség megteremtésével  nem
      valósul  meg.  Az  Alkotmánybíróság az  54/1993.  (X.  13.)  AB
      határozatában kimondta, hogy a vállalkozás joga a vállalkozások
      számára     az     állam    által    teremtett     közgazdasági
      feltételrendszerbe  való  belépés  lehetőségének   biztosítását
      jelenti.  A  vállalkozás joga annyit jelent, hogy az  állam  ne
      akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. A
      vállalkozás  jogától  különböző kérdés az,  hogy  a  vállalkozó
      milyen  közgazdasági feltételrendszerbe lép be (ABH 1993,  340,
      341-342.). Jelen esetben a közgazdasági feltételrendszer  egyik
      eleme,    hogy   a   gépjárművek   bérbeadásával   üzletszerűen
      foglalkozók   számíthatnak   arra,   hogy   ha   a    bérbevevő
      szabályszegést követ el, a hatóság közigazgatási bírságot  szab
      ki.  E tekintetben a bérbeadók nincsenek elzárva attól, hogy  a
      rentábilis   működés   érdekében  az  e  kockázatból   származó
      veszteséget   a   bérleti   díjba   beépítsék,   utólag   annak
      megtérítését  követeljék, vagy a bérleti szerződés megkötésével
      egyidejűleg  teljes bizonyító erejű magánokiratba  foglalják  a
      használó  nyilatkozatát, biztosítva ezzel  a  felelősség  alóli
      mentesülés lehetőségét. Erre tekintettel a vállalkozáshoz  való
      jog  sérelme  nem  állapítható meg, így az Alkotmánybíróság  az
      indítványt   a   Kkt.  21.  §  (2)  bekezdése  tekintetben   is
      elutasította.

      5.3.  Egy  másik  indítvány szerint  az  Alkotmány  57.  §  (5)
      bekezdése  azért  sérül, mert az R. 1-7. számú  melléklete  nem
      biztosít mérlegelési jogkört a bírság kiszabásával kapcsolatban
      a  hatóság részére. Az R. módosításáról szóló 69/2009. (IV. 2.)
      Korm.  rendelet  1. §-a az R. 1. §-át akképp módosította,  hogy
      egy  új,  (3)  bekezdést  iktatott  be,  melynek  értelmében  a
      bírságot    kiszabó    határozat    méltányosságból     történő
      módosításának,   visszavonásának   nincs   helye.   Ezért    az
      Alkotmánybíróság    a    vizsgálatot   e    rendelkezésre    is
      kiterjesztette.
      Az  Alkotmánybíróság e körben ismételten utal a 498/D/2000.  AB
      határozatra,  mely  szerint  a  jogalkotó  széles   mérlegelési
      jogkörrel  rendelkezik  a  szankció alkalmazási  feltételeinek,
      mértékének    szabályozása   során.   A    jogalkotó    döntési
      szabadságának csak az Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot.
      Ugyanezen határozat szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből
      nem    következik   kényszerítően   a   jogalkotónak    az    a
      kötelezettsége, hogy valamely közigazgatási hatáskör gyakorlása
      során  mérlegelési  jogkört  adjon  a  jogalkalmazónak,  s  nem
      vezethető  le  a  jogorvoslathoz  való  jogból  a  méltányosság
      gyakorlására való jogszabályi felhatalmazás kötelezettsége  sem
      (ABH  2003,  1202,  1208.).  Erre tekintettel  az  R.  támadott
      rendelkezései,  melyek összegszerűen határozzák  meg  az  egyes
      szabályszegésekhez kapcsolódó bírságmértékeket, valamint az  R.
      méltányosság   kizárását  kimondó  1.  §  (3)   bekezdése   nem
      alkotmányellenesek,  így  az  Alkotmánybíróság  az   indítványt
      elutasította.

      5.4.  Egy  másik indítványozó szerint az objektív felelősség  a
      nullum  crimen  sine  lege és a nulla poena  sine  lege  elvét,
      valamint  a  visszaható hatályú büntető jogalkotás  alkotmányos
      tilalmát is sérti.
      Az  Alkotmánybíróság  a fenti jogelveket —  állandó  gyakorlata
      szerint  —  a  büntetőjogi legalitás alkotmányos  elve  alapján
      értelmezi.  Tartalmuk  általánosságban  arra  irányul,  hogy  a
      büntetőjogi   felelősségre  vonásnak,  az  elítélésnek   és   a
      megbüntetésnek  kell  törvényesnek  lennie,  valamint  hogy  az
      elkövetőket csak az elkövetéskor hatályos törvény alapján lehet
      bűnösnek  nyilvánítani és büntetéssel sújtani. A  közigazgatási
      bírság mint objektív szankció, sem jogági besorolása, sem pedig
      egyes   jellemzői  alapján  —  nem  büntetés,  nem   eredményez
      büntetett előéletet — nem hozható összefüggésbe a büntetőjogban
      alkalmazandó    fenti   alkotmányos   elvek   sérelmével.    Az
      Alkotmánybíróság   állandó   gyakorlata   szerint   az   érdemi
      alkotmányossági  összefüggés hiánya az  indítvány  elutasítását
      eredményezi  [698/B/1990.  AB határozat,  ABH  1991,  716-717.;
      108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523-524.; 19/2004. (V. 26.)
      AB  határozat,  ABH  2004, 321, 343.], ezért  az  indítványt  e
      tekintetben is elutasította.

      5.5.  Az  egyik indítványozó szerint a Kkt. 21. § (1) bekezdése
      nem  ad  lehetőséget  arra, hogy a hatóság a  bírság  kiszabása
      során   értékelje  a  cselekmény  társadalomra  veszélyességét,
      valamint  az  elkövető szociális helyzetét, mely  az  Alkotmány
      70/E.  §-ában foglalt szociális biztonsághoz való jogot  sérti.
      Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte a szociális
      biztonsághoz  való  jog tartalmát (pl.  32/1991.  (VI.  6.)  AB
      határozat,  ABH  1991,  146.), azonban  az  indítványozó  által
      hivatkozott   okból   a   támadott  rendelkezés   nem   hozható
      összefüggésbe  az Alkotmány 70/E. §-ával, erre  tekintettel  az
      indítványt elutasította.

      5.6.  Egy másik indítványozó úgy vélte, hogy a Kkt. 21.  §  (1)
      bekezdése, valamint a 21/A. § (2) bekezdése ellentétes az  Szt.
      1.  §  (1) bekezdésével, valamint az 5. §-ával, hiszen az  Szt.
      rendelkezései  a szándékos vagy gondatlan elkövetésről  tesznek
      említést,  nem pedig az attól független, objektív felelősségről
      rendelkeznek.   Ez  az  indítványozó  szerint  a   jogbiztonság
      sérelmét eredményezi. Egy másik indítványozó azzal érvelt, hogy
      a  közigazgatási  eljárás  során  nem  különülnek  el  a  Ket.,
      valamint  az  Szt. szabályai, ami a Jat. 18. § (3) bekezdésével
      ellentétes és így a jogbiztonság követelményének sérelme  miatt
      alkotmányellenes.
      Az   Alkotmánybíróság  e  határozatban   is   több   alkalommal
      rámutatott arra, hogy a támadott jogszabályok által létrehozott
      objektív   felelősségi  rendszer  az  Szt.  által  szabályozott
      szabálysértési felelősségtől független jogintézmény. Az Szt.  a
      tényleges elkövető szabálysértési felelősségének érvényesítését
      szolgálja,  a  Kkt.  az  üzemben  tartó,  illetve  a   használó
      felelősségéről  rendelkezik.  A  két  jogszabály   párhuzamosan
      érvényesül, egymással nem konkurál, így a jogbiztonság  sérelme
      nem   merül   fel,  ezért  az  Alkotmánybíróság  az  indítványt
      elutasította.

      5.7.  Az  Alkotmánybíróság elutasította azt az  indítványt  is,
      mely  annak megállapítását kérte, hogy az Alkotmány 35.  §  (2)
      bekezdésébe  ütközik  az R. közigazgatási bírságról  rendelkező
      része  [R.  1.  §  (1) bekezdés], mely a vétkességet  figyelmen
      kívül hagyja annak ellenére, hogy a Ket. 61. § (1) bekezdése  a
      bírság   kiszabásának   feltételéül  a   kötelezettség   vétkes
      megszegést tekinti. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a  Ket.
      61.    §-a   az   eljárás   akadályozásának   következményeiről
      rendelkezik,  azaz az eljárási bírság kiszabásának  lehetőségét
      szabályozza.  E  rendelkezések és az R. 1. §  (1)  bekezdésében
      foglalt  anyagi jogi bírság között összefüggés nem  állapítható
      meg.  Erre  tekintettel az R. 1. § (1) bekezdése nem ütközik  a
      Ket.  61. § (1) bekezdésével, nem sérti az Alkotmány 35. §  (2)
      bekezdését   sem,  ezért  az  Alkotmánybíróság  az   indítványt
      elutasította.

      5.8.1.  Az egyik indítványozó Kkt. 21/A. § alkotmányosságát  az
      Alkotmány  70/D.  §-ába  való vélt ütközés  miatt  támadta.  Az
      Alkotmány   70/D.  §-a  lehető  legmagasabb  testi   és   lelki
      egészséghez   való   jogról  rendelkezik.  Az  Alkotmánybíróság
      álláspontja  szerint  a  kimentési  okok  rendszere   nem   áll
      alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány  70/D.
      §-ával,   ezért   állandó  gyakorlata  szerint  az   indítványt
      elutasította.
      5.8.2.  Egy  másik indítványozó a Kkt. 21. §-át  a  tulajdonhoz
      való  jogba ütközőnek vélte. A 498/D/2000. AB határozatában  az
      Alkotmánybíróság  megállapította, hogy az  építésügyi  bírságra
      vonatkozó  szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 13.  §-ában
      szabályozott   tulajdonhoz  való  joggal   összefüggésben   nem
      vizsgálható. Kimondta, hogy az Alkotmány 13. §-a a  tulajdonhoz
      való  jog  jogszerű  gyakorlását  korlátozó  állami  közhatalmi
      beavatkozással  szemben  védi  a  tulajdonost,   nem   biztosít
      védelmet      a     jogszerűtlen     tulajdonosi     magatartás
      jogkövetkezményeként     alkalmazott     közigazgatási     jogi
      szankciókkal szemben (ABH 2003, 1202, 1207.).
      Az  Alkotmánybíróság hasonlóan rendelkezett a  jövedéki  bírság
      alkotmányellenességét  vizsgáló 895/B/2000.  AB  határozatában,
      miszerint  a jövedéki bírság, mint a jövedéki ellenőrzés  egyik
      lehetséges jogkövetkezménye (szankciója) önmagában nem  jelenti
      sem  az  alkotmányosan  védett tulajdon  elvonását,  sem  annak
      korlátozását.   A  jogellenes  magatartás  jogkövetkezményeként
      alkalmazandó szankció [a jogellenesen birtokolt jövedéki termék
      mennyisége  után  fizetendő jövedéki  bírság]  az  indítványozó
      által    kifejtett   indokokkal   nem   hozható   alkotmányosan
      értékelhető  kapcsolatba az Alkotmány 13.  §  (1)  bekezdésével
      (ABK 2008. január, 68, 69.).
      Az  Alkotmánybíróság fenti ügyekben elfoglalt álláspontja jelen
      esetben  is  alkalmazandó.  Erre  tekintettel  a  közigazgatási
      bírság,   mint   a   jogsértés  következménye  az   alkotmányos
      tulajdonvédelemmel   nem   hozható   összefüggésbe,   így    az
      Alkotmánybíróság  —  következetes  gyakorlata  alapján   —   az
      indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

      5.9. Az egyik indítvány szerint az, hogy kormányrendelet és nem
      törvény  határozza meg a közigazgatási bírság alapjául szolgáló
      szabályszegéseket,  az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe  ütközik.
      Ezzel  összefüggésben azonban az indítványozó nem jelölte  meg,
      hogy   álláspontja  szerint  mely  alapjog  szenved   sérelmet.
      Tekintettel arra, hogy az indítvány ezen része — a sérülni vélt
      alapjog  megjelölése  hiányában — érdemben  nem  bírálható  el,
      azért  az  Alkotmánybíróság az indítványt az Ügyrend 29.  §  d)
      pontja alapján visszautasította.

      5.10.1.  Az egyik indítványozó a Kkt. 21/A. § (3) bekezdését  a
      nemzetközi  jog  általános szabályaival  [Alkotmány  7.  §  (1)
      bekezdés] tartja ellentétesnek.
      Az Alkotmánybíróság több határozatában [pl. 72/2006. (XII. 15.)
      AB határozat, ABH 2006, 861.] hangsúlyozta, hogy az Abtv. 20. §-
      a  szerint  minden  esetben  csak az arra  jogosult  indítványa
      alapján  járhat  el.  Az Abtv. 21. § (3)  bekezdése  értelmében
      pedig  az  Abtv. 1. § c) pontja szerinti — jogszabály, valamint
      állami  irányítás  egyéb  jogi eszköze  nemzetközi  szerződésbe
      ütközésének vizsgálatára irányuló — eljárást csak meghatározott
      szervek,  illetve  személyek  kezdeményezhetnek  (Országgyűlés,
      annak állandó bizottsága, vagy bármely országgyűlési képviselő,
      a  köztársasági  elnök, a Kormány vagy annak tagja,  az  Állami
      Számvevőszék  elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke,  valamint  a
      legfőbb  ügyész).  Mivel az indítványozó nem  tartozik  ebbe  a
      körbe, az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § c) pontja alapján —
      az indítványozói jogosultság hiánya miatt — az indítványt ebben
      a részében érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.
      5.10.2.  Egy  másik indítványozó a Kkt. támadott  rendelkezései
      nemzetközi    szerződésbe   ütközését    is    állította.    Az
      Alkotmánybíróság  határozatai  indokolásában   számos   esetben
      figyelemmel   van   a  Római  Egyezményre,  illetve   az   EJEB
      gyakorlatára, azonban az Abtv. 21. § (3) bekezdése a nemzetközi
      szerződésbe  ütközés  vizsgálatát  meghatározott  személyek  és
      szervek  indítványához köti [26/1992. (IV. 30.)  AB  határozat,
      ABH 1992, 135, 148.]. Az indítványozó nem tartozik az Abtv. 21.
      §   (3)  bekezdése  szerinti  személyi  körbe,  ezért  a   Kkt.
      kifogásolt  rendelkezéseinek nemzetközi szerződésbe ütközésének
      vizsgálatára  irányuló eljárás kezdeményezésére  nem  jogosult,
      így  az  Alkotmánybíróság az indítványt az  Ügyrend  29.  §  c)
      pontja alapján visszautasította.
      5.10.3.  Végül egy harmadik indítványozó szerint a Kkt.  48.  §
      (3)  bekezdés a) pontja 20. és 21. alpontja ellentétben áll  az
      Európa   Tanács  Miniszteri  Bizottságának  R   (91)   1.   sz.
      Ajánlásával. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv.1. §  a)-h)
      pontjai  határozzák meg. Sem ez a felsorolás, sem  más  törvény
      nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe a jogszabályok és  a
      nemzetközi ajánlások összhangjának alkotmányossági vizsgálatát.
      Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § b) pontja
      alapján az indítványt ebben a részében visszautasította.

      5.11.  Az  egyik  indítványozó a Kkt. 21/B.  §-át  a  kétszeres
      értékelés tilalmába ütközőnek vélte, ezzel kapcsolatban azonban
      nem  jelölte  meg az Alkotmány sérülni vélt rendelkezését.  Egy
      másik indítványozó szerint a Kkt. 21. § (1) bekezdése sérti  az
      Alkotmány  55.  §  (1)  bekezdését,  valamint  az  57.  §   (1)
      bekezdését is, azonban erre vonatkozó indokokat nem terjesztett
      elő.  A  harmadik  indítványozó a Kkt. 48. §  (3)  bekezdés  a)
      pontja  20.  és  21.  alpontját vélte az  Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdésébe ütközőnek, azonban kérelmét nem indokolta meg.
      Az  Abtv.  22.  §  (2)  bekezdése szerint  az  Alkotmánybíróság
      határozott  kérelem  alapján  jár  el,  mely  kérelemben  három
      feltételnek  kell együttesen fennállnia: egyrészt a  kérelemnek
      tartalmaznia   kell  a  sérelmezett  jogszabályi  rendelkezést,
      továbbá  az  Alkotmány  érintett  szakaszát,  valamint  azt  az
      indokot,  amely  alapján  az indítványozó  az  alkotmánysértést
      fennállónak  véli. Az Alkotmánybíróság következetes  gyakorlata
      szerint  a  kérelem alapjául szolgáló ok, valamint az Alkotmány
      sérülni vélt rendelkezése megjelölése hiányában az indítvány  —
      a  tartalmi  követelményeknek meg  nem  felelő  volta  miatt  —
      érdemben  nem  bírálható  el,  ezért  azt  az  Alkotmánybíróság
      visszautasítja  [18/1993. (III. 19.) AB  határozat,  ABH  1993,
      161,    171.].    Az    Alkotmánybíróság   jelen    eljárásában
      megállapította,   hogy  az  indítványozók   fenti   indítványai
      érdemben nem bírálhatók el, ezért azokat az Alkotmánybíróság  —
      az  Ügyrend  29.  § d) pontja alapján, mint érdemi  vizsgálatra
      alkalmatlanokat — visszautasította.

      5.12.  Az  Alkotmánybíróság ugyan a Kkt. 21/A.  §  (3)  és  (5)
      bekezdéseinek alkotmányellenességét megállapította,  azonban  e
      rendelkezések  alkalmazása  a Mosonmagyaróvári  Városi  Bíróság
      előtt  Szk.449/2008. szám alatt folyamatban lévő és a Budapesti
      II. és III. Kerületi Bíróság előtt 10.Sz.1522/20 08. szám alatt
      folyamatban  levő ügyekben — szabálysértési eljárásokról  lévén
      szó  —  fel  sem  merülhet.  A megsemmisített  rendelkezések  a
      közigazgatási   eljárást  szabályozzák  és  csak   ezekben   az
      eljárásokban kerülhetnek alkalmazásra, a szabálysértési eljárás
      lefolytatását nem érintik. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság
      az  alkotmányellenes  rendelkezések  alkalmazásának  tilalmáról
      csak  a  rendelkező  részben megjelölt, bírói  kezdeményezéssel
      érintett, a Zala Megyei Bíróság előtt 7.K.22.235/2008. szám  és
      7.K.22.278/2008.   szám   alatt   folyamatban   levő   ügyekben
      rendelkezett,   a   szabálysértési   ügyek   tekintetében    az
      alkalmazási tilalom kimondását mellőzte.

      A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41.
      §-án alapul.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Balogh Elemér      Dr. Bragyova András
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Holló András           Dr. Kiss László
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

                  Dr. Kovács Péter    Dr. Lenkovics Barnabás
                  alkotmánybíró         előadó alkotmánybíró

                  Dr. Lévay Miklós      Dr. Trócsányi László
                  alkotmánybíró                alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        60/2009. (V. 28.)
        Date of the decision:
        .
        05/26/2009
        .
        .