A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló
indítvány tárgyában – dr. Németh János alkotmánybíró
párhuzamos indokolásával, valamint dr. Harmathy Attila és dr.
Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírák
különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyi és
a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és
védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 3. § a) pontjának
második, “Amennyiben a 4. § (1) bekezdése szerinti célból
indokolt, a szexuális szokásokra vonatkozó adat is
egészségügyi adatnak minősül” szövegű mondata
alkotmányellenes, ezért azt 2003. április 30-ai hatállyal
megsemmisíti.
Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 3. §
a) pontja a következő szöveggel marad hatályban:
“3. § E törvény alkalmazásában
a) egészségügyi adat: az érintett testi, értelmi és lelki
állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés,
illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára
vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve
az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért,
leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel
kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat
(pl. magatartás, környezet, foglalkozás);”
2. Az Alkotmánybíróság az egészségügyi és a hozzájuk
kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló
1997. évi XLVII. törvény 5. § (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az indítványozó álláspontja szerint az egészségügyi és a
hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és
védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban:
Eüatv.) 3. § a) pontjának második mondata, mely a szexuális
szokásokra vonatkozó adatot egészségügyi adatnak minősíti,
ellentétes az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglalt, a
magántitok és a személyes adatok védelmét garantáló
rendelkezéseivel, valamint a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt
diszkrimináció tilalmával.
A magántitok és a személyes adatok védelméhez fűződő
alkotmányos alapjogot sértőnek tartja az indítványozó az
Eüatv. 5. § (3) bekezdését is, mivel “tágan értelmezhető
megfogalmazása kapcsán szubjektív mérlegelésre ad módot.”
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
“8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
“59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
“70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok
nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a
továbbiakban: Avtv.) vizsgálatba bevont rendelkezései:
“2. § E törvény alkalmazása során (...)
2. különleges adat: (...)
b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális
életre, valamint a büntetett előéletre
vonatkozó személyes adatok;”
“3. § (2) Különleges adat akkor kezelhető, ha
a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy
(...)
c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.”
“5. § (2) Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az
adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél
elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges
mértékben és ideig.”
3. Az Eüatv. érintett rendelkezései a következők:
“3. § E törvény alkalmazásában
a) egészségügyi adat: az érintett testi, értelmi és lelki
állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés,
illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára
vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve
az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért,
leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel
kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat
(pl. magatartás, környezet, foglalkozás). Amennyiben a 4. §
(1) bekezdése szerinti célból indokolt, a szexuális
szokásokra vonatkozó adat is egészségügyi adatnak minősül;”
“4. § (1) Az egészségügyi és személyazonosító adat
kezelésének célja:
a) az egészség megőrzésének, fenntartásának előmozdítása,
b) a betegellátó eredményes gyógykezelési tevékenységének
elősegítése,
c) az érintett egészségi állapotának nyomon követése,
d) a közegészségügyi és járványügyi érdekből szükségessé váló
intézkedések megtétele.”
“5. § (3) A közegészségügyi-járványügyi közérdekből történő
adatkezelés esetén az érintett kezelést végző orvosa, az
Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a
továbbiakban: ÁNTSZ) városi, fővárosi kerületi (a
továbbiakban: városi intézet), illetve megyei (fővárosi)
intézetei keretében dolgozó tisztiorvos, valamint a
közegészségügyi felügyelő jogosult az egészségügyi és
személyazonosító adatot – a fertőző betegség jellegére
tekintettel – a fertőzés veszélyének kitett, az érintettel
kapcsolatban álló vagy kapcsolatba került személyektől is
fölvenni és kezelni.”
“9. § (1) Az egészségügyi adatok felvétele a gyógykezelés
része. A kezelést végző orvos, illetve a tisztiorvos dönti
el, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően – a kötelezően
felveendő adatokon kívül – mely egészségügyi adat felvétele
szükséges a 4. § (1) bekezdése szerinti célból.”
“12. § (1) Az egészségügyi és a személyazonosító adatoknak az
érintett részéről történő szolgáltatása – az egészségügyi
ellátás igénybevételéhez kötelezően előírt személyazonosító
adatok és a 13. §-ban foglaltak kivételével – önkéntes.”
“13. § Az érintett (törvényes képviselője) köteles a
betegellátó felhívására egészségügyi és személyazonosító
adatait átadni,
a) ha valószínűsíthető vagy beigazolódott, hogy az 1. számú
mellékletben felsorolt valamely betegség kórokozója által
fertőződött, vagy fertőzéses eredetű mérgezésben, illetve
fertőző betegségben szenved, kivéve a 15. § (6) bekezdése
szerinti esetet,
b) ha arra a 2. számú mellékletben felsorolt szűrő- és
alkalmassági vizsgálatok elvégzéséhez van szükség,
c) heveny mérgezés esetén,
d) ha valószínűsíthető, hogy az érintett a 3. számú melléklet
szerinti foglalkozási eredetű megbetegedésben szenved,
e) ha az adatszolgáltatásra a magzat, illetve a kiskorú
gyermek gyógykezelése, egészségi állapotának megőrzése vagy
védelme érdekében van szükség,
f) ha bűnüldözés, bűnmegelőzés céljából, továbbá ügyészségi,
bírósági eljárás, illetve szabálysértési vagy közigazgatási
hatósági eljárás során az illetékes szerv a vizsgálatot
elrendelte,
g) ha az adatszolgáltatásra a nemzetbiztonsági szolgálatokról
szóló törvény szerinti ellenőrzés céljából van szükség.”
“22. § (1) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az
Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint ezek
igazgatási szervei (a továbbiakban együtt:
társadalombiztosítási igazgatási szervek) részére abban az
esetben továbbítható egészségügyi és személyazonosító adat,
amennyiben
a) arra az érintettnek járó társadalombiztosítási ellátások
megállapítása, folyósítása céljából van szükség, és az az
egészségi állapot alapján történik, valamint
b) az a társadalombiztosítási alapok kezelői gazdálkodásának,
továbbá a társadalombiztosítási ellátások folyósításának
ellenőrzése céljából indokolt.
(2) Az egészségügyi és személyazonosító adatokat a
társadalombiztosítási igazgatási szervek kizárólag az ellátás
megállapításával, folyósításával, az ellenőrzés
lefolytatásával, egészségbiztosítási orvosszakértői, illetve
jogorvoslati tevékenységgel megbízott dolgozója kezelheti.
(3) A társadalombiztosítási igazgatási szervek által
lefolytatott ellenőrzés során a társadalombiztosítás
szerveinek csak orvos, illetve gyógyszerész végzettségű
alkalmazottja ismerheti meg az érintett összekapcsolt
egészségügyi és személyazonosító adatait.”
“23. § (1) A következő szervek írásbeli megkeresésére a
kezelést végző orvos az érintett egészségügyi és
személyazonosító adatait átadja a megkereső szervnek. A
megkeresésben a 4. § (4) bekezdésének megfelelően fel kell
tüntetni a megismerni kívánt egészségügyi és személyazonosító
adatokat:
a) büntetőügyben a nyomozó hatóság, az ügyészség, a bíróság,
az igazságügyi orvosszakértő, polgári és közigazgatási ügyben
az ügyészség, a bíróság, az igazságügyi orvosszakértő,
b) szabálysértési eljárás során az eljárást lefolytató
szervek,
c) hadköteles személy esetén az illetékes jegyző, a
hadkiegészítő parancsnokság, illetve a katonai egészségügyi
alkalmasságot megállapító bizottság,
d) a nemzetbiztonsági szolgálatok, a nemzetbiztonsági
szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvényben meghatározott
feladatok ellátása érdekében, az abban kapott felhatalmazás
körében.
(2) A megkeresésben az adatkezelés pontos célját és a kért
adatok körét meg kell jelölni.
(3) A kezelést végző orvos a nyomozó hatóságot a
"halaszthatatlan intézkedés" jelzéssel ellátott, külön
jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző
megkeresésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az
adott üggyel összefüggő egészségügyi és személyazonosító
adatokról.”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. A magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot
az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alkotmányos alapjogként
garantálja. Az alkotmányos alapjog korlátozhatóságára az
Alkotmány 8. § (2) bekezdése irányadó, mely szerint a Magyar
Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre
vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog
lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság az alapjog lényeges tartalmát nem érintő
korlátozás alkotmányosságának megítéléséhez az alapjogi (az
úgynevezett szükségesség-arányosság) tesztet alkalmazza. Az
Alkotmánybíróság gyakorlatában éppen az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésével kapcsolatban került sor először az alapjog-
sérelem alkotmányosságának az alapjogi teszt alapján történő
megítélésére. Ebben a korai döntésében az Alkotmánybíróság
megállapította:
“A törvényalkotó (…) kényszerítő ok nélkül korlátozta az
Alkotmány 59. §-ában biztosított jogokat, és ezzel az alapjog
lényeges tartalmát korlátozta. A rendelkezés nem felel meg az
alapjogot korlátozó normákkal szemben támasztott arányosság
feltételeinek sem. Ez ugyanis megköveteli, hogy az elérni
kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjog-
sérelem súlya összhangban legyen egymással. A törvényhozó a
korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas
legenyhébb eszközt kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás
a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme
megállapítható.” [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990.
69, 71.]
Az Alkotmánybíróság az alapjogi tesztet az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésével kapcsolatban azóta is már több határozatában
alkalmazta. Az Alkotmánybíróság egy későbbi határozatában
kifejtette:
“Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar
Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre
vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog
lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja. (…)
annak meg kell felelnie az alapjogi korlátozás mindenkori
alkotmányos feltételeinek, azaz az Alkotmány 8. §
(2) bekezdésében foglalt követelményeknek. Ez azt jelenti,
hogy az információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésében biztosított szabadságjogot mint alapjogot
csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni,
akkor, ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az a
korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos.” [46/1995.
(VI. 30.) AB határozat, ABH 1995. 219, 222-223.]
2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével
kapcsolatban az alapjogi teszt szükségességi elemét tovább
konkretizálta, s az adatkezelés célhozkötöttségét állította
követelményként. Az Alkotmánybíróság, a személyes adatok
védelméhez való jogot információs önrendelkezési jogként
jelölve meg, kifejtette:
“Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele és
egyben legfontosabb garanciája a célhozkötöttség. Ez azt
jelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan
meghatározott és jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak
minden szakaszában meg kell felelnie a bejelentett és
közhitelűen rögzített célnak. Az adatfeldolgozás célját úgy
kell az érintettel közölni, hogy az megítélhesse az
adatfeldolgozás hatását jogaira, és megalapozottan dönthessen
az adat kiadásáról; továbbá, hogy a céltól eltérő
felhasználás esetén élhessen jogaival. Ugyanezért az
adatfeldolgozás céljának megváltozásáról is értesíteni kell
az érintettet. Az érintett beleegyezése nélkül az új célú
feldolgozás csak akkor jogszerű, ha azt meghatározott adatra
és feldolgozóra nézve törvény kifejezetten megengedi. A
célhozkötöttségből következik, hogy a meghatározott cél
nélküli, ’készletre’, előre nem meghatározott jövőbeni
felhasználásra való adatgyűjtés és -tárolás
alkotmányellenes.” [15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH
1991. 40, 42.]
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében garantált alapjog
védelmének részletszabályait az 59. § (2) bekezdésének
felhatalmazásán alapuló Avtv. – az Alkotmánybíróság 15/1991.
(IV. 13.) AB határozatában (ABH 1991. 40.) foglaltakat
követve – határozta meg. Az Avtv. 5. § (2) bekezdése szerint
csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés
céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére
alkalmas, s az adatkezelésre csak a cél megvalósulásához
szükséges mértékben és ideig kerülhet sor.
Az Eüatv. 3. § a) pontjának második mondata szerinti
szexuális szokásokra vonatkozó adatok kezelésére azonban még
az Avtv. 5. § (2) bekezdésében foglaltaknál is szigorúbb
követelmények az irányadók. A szexuális életre vonatkozó
személyes adatok ugyanis – az Avtv. 2. § 2. pont b) alpontja
alapján – különleges adatnak minősülnek. Egyes személyes
adatoknak különleges adattá való minősítéséből pedig az
következik, hogy az adatkezelés céljának nagyon pontosan
körülhatároltnak és meghatározottnak, s az adatkezelésnek
kényszerítő módon, elkerülhetetlenül szükségesnek kell
lennie. A különleges adatok kezelésére vonatkozó szigorúbb
követelmények továbbá azt eredményezik, hogy amennyiben az
adatkezelés célja pontosan meg nem határozott vagy az arra
vonatkozó törvényi felhatalmazás nem egyértelmű, akkor a
különleges adatok kezelése alkotmányellenes alapjogi
korlátozást valósít meg.
A jogalkotó a személyes adatok, illetve a szigorúbban védett
különleges adatok kezelését tehát akkor rendelheti el, ha az
adatkezelés lehetővé tételével egyidejűleg meghatározza az
adatkezelés pontos feltételeit, azaz az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésében garantált személyes adatokhoz való alapjog
korlátozásának konkrét részletszabályait.
3. Az Eüatv. 3. § a) pontjának második mondata szerint a
szexuális szokásokra vonatkozó adat is egészségügyi adatnak
minősül, amennyiben az a 4. § (1) bekezdése szerinti célból
indokolt. Az Eüatv. 4. § (1) bekezdése a következőképpen
határozza meg az egészségügyi adatok kezelésének a célját:
“a) az egészség megőrzésének, fenntartásának előmozdítása,
b) a betegellátó eredményes gyógykezelési tevékenységének
elősegítése,
c) az érintett egészségi állapotának nyomon követése,
d) a közegészségügyi és járványügyi érdekből szükségessé váló
intézkedések megtétele.”
A szexuális szokásokra vonatkozó különleges adatok
kezelésének célját meghatározó rendelkezés gyakorlatilag az
egészségüggyel kapcsolatos valamennyi lehetséges adatkezelési
célt felöleli. Az a)-c) pontok az érintett gyógykezelésének
érdekét szolgáló adatkezelési célokat tartalmaznak. Ezeknek a
céloknak az elérésére a szexuális szokásokra vonatkozó
adatkezelés nem alkalmas, hiszen a gyógykezelés
eredményességét kevésbé az érintett szexuális szokásaira,
mint inkább az egészségi állapotára vonatkozó adatok ismerete
szolgálhatja. A szexuális szokásokra vonatkozó különleges
adatok kezelését pedig nem indokolhatják az olyan célok,
amelyek alapján az adatkezelés nem minősül szükségesnek,
elengedhetetlennek.
Az Eüatv. 4. § (1) bekezdés d) pontjában megjelölt
adatkezelési cél közegészségügyi, járványügyi érdeket
fogalmaz meg. A közegészségügyi, járványügyi érdek
indokolhatja a szexuális szokásokra vonatkozó különleges
adatok kezelését, ha az adatkezelési cél egyértelmű, illetve
nagyon pontosan körülhatárolt. Közegészségügyi és járványügyi
érdekből sem kerülhet azonban sor minden, a szexuális
szokásokkal kapcsolatos adat kezelésére.
Az Eüatv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott célok
együttesen aránytalanul széles, pontosan meg nem határozott
körben teszik lehetővé a szexuális szokásokra vonatkozó
adatok kezelését. A szexuális szokásokra vonatkozó különleges
adatok kezelése céljának túl tág meghatározása pedig nem
felel meg az alapjog-korlátozással szemben támasztott
szükségességi mércének.
4. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a szexuális
szokásokra vonatkozó adatokat az Eüatv. 3. § a) pontja
második mondata minősíti egészségügyi adatnak. A szexuális
szokásokkal összefüggő összes adat kezelésének lehetővé
tétele tehát az Eüatv. 3. § a) pontja második mondatából
ered. Ez a rendelkezés a szexuális szokásokra vonatkozó
adatoknak az Eüatv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott
célokból történő kezelését nem csupán a szexuális
betegségekkel kapcsolatosan írja elő, hanem általánosan teszi
azt lehetővé.
Az Eüatv. 3. § a) pontjának első mondata is megengedi azonban
a magatartásra vonatkozó, így a szexuális élettel összefüggő
adatok kezelését. Erre azonban csak korlátozott mértékben, az
érintett kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés
(szexuális) körülményeire stb. vonatkozóan kerülhet sor.
Az Eüatv. 3. § a) pontjának első mondatában foglaltakhoz
képest az Eüatv. 3. § a) pontja második mondata tehát a
szexuális szokásokra vonatkozó adatkezelést rendkívül elvont,
túlságosan általános körben teszi lehetővé. Ezáltal
ellentétes a személyes adatok kezelésével szemben érvényesülő
azon követelménnyel, miszerint: csak olyan adat kezelhető,
amely az adatkezelés céljának megvalósulásához
elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, továbbá csak a cél
megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kerülhet arra
sor.
5. Az Eüatv. 9. § (1) bekezdése szerint az egészségügyi
adatok, s így a szexuális szokásokra vonatkozó adatok,
felvétele a gyógykezelés része. A kezelést végző orvos,
illetve a tisztiorvos – a kötelezően felveendő adatokon kívül
– a szakmai szabályok figyelembevételével dönti el, hogy mely
egészségügyi adat felvétele szükséges. Bár az Eüatv. 12. §
(1) bekezdése szerint az adatszolgáltatás alapvetően
önkéntes, azonban az Eüatv. 13. §-ában felsorolt esetekben az
érintett köteles az egészségügyi adat, tehát a szexuális
szokásra vonatkozó adatai közlésére is. Az utóbbi
rendelkezés, illetve az Eüatv. 22. és 23 §-ai alapján pedig
ezek az adatok az egészségügyi ellátóhálózaton kívüli szervek
számára továbbíthatóak. Ebből következően a szexuális
szokásokra vonatkozó adatok megismerésére és kezelésére a
szükségesnél szélesebb körben kerülhet sor, s a szexuális
szokásokkal összefüggő adatokat a szükségesnél tágabb
személyi kör ismerheti meg.
6. A különleges személyes adatoknak minősülő, szexuális
szokásokkal összefüggő adatok kezelésével szemben
követelményként érvényesül, hogy az adatkezelésnek konkrét
célhoz kötöttnek kell lennie. Az adatkezelési cél túlságosan
tág módon történő meghatározása, azaz ha nincs összefüggésben
az adatkezelés a megjelölt céllal, továbbá, ha arra
bizonytalan esetkörben kerül sor, illetve arra nem a
szükséges mértékre korlátozott személyi kör jogosult, akkor
az adatkezelés meghatározott cél nélkül, illetve korlátlan
módon válik lehetővé.
7. Az Eüatv. 3. § a) pont második mondata minősíti a
szexuális szokásokra vonatkozó adatokat egészségügyi adatnak,
illetve az adatkezelés céljaként az Eüatv. 4. §
(1) bekezdésében foglaltakra utal. Az Eüatv. 4. §
(1) bekezdése mindazonáltal nem határozza meg a szexuális
szokásokra vonatkozó különleges adatok kezelését szükségessé
tevő, pontosan körülhatárolt célokat. Tehát az Eüatv. 3. §
a) pont második mondata a szexuális szokásokra vonatkozó
adatok kezelését a szükségesnél tágabb körű
célmeghatározással teszi lehetővé. Ez ellentétes az
adatkezelés célmeghatározására vonatkozó alkotmányos
követelménnyel, mely szerint a cél megjelölésének pontosan
körülhatároltnak és meghatározottnak kell lennie. A szexuális
szokásokra vonatkozó adatoknak pontosan meghatározott cél
nélküli kezelése a személyes adatok védelméhez fűződő alapjog
szükségtelen korlátozását jelenti. Ezért az Eüatv. 4. §
(1) bekezdése vonatkozásában a 3. § a) pont második mondata
alkotmányellenes, s azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés határnapját az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdésének megfelelően, a
rendelkező részben foglaltak szerint állapította meg.
Mivel az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította,
hogy az Eüatv. 3. § a) pontjának az indítványozó által
kifogásolt második mondata az Alkotmány 59. §-ára figyelemmel
alkotmányellenes, ezért a támadott rendelkezésnek az
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére tekintettel történő
vizsgálatát mellőzte.
IV.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Eüatv. 5. §
(3) bekezdése szerinti közegészségügyi-járványügyi
közérdekből történő adatkezelés is érinti az Alkotmány 59. §-
ában foglalt információs önrendelkezési jogot. Az Eüatv. 5. §
(3) bekezdése azonban eleget tesz annak az alkotmányos
elvárásnak, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre
vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthatja meg.
Ugyanakkor érvényesül azon alkotmányossági elvárás is, hogy
az alapjog-korlátozásnak kényszerítő okból kell fennállnia. A
fertőzés veszélyének kitett, az érintettel kapcsolatban álló
vagy kapcsolatba került személyek esetében az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésében foglalt alapjog korlátozásának kényszerítő
és arányos indokát képezi a közegészségügyi-járványügyi
közérdek, ezért az adatgyűjtés nem kifogásolható, feltéve,
hogy az orvosi szakmai követelményeknek megfelelően a
fertőzés forrására, módjára és a fertőzés veszélyének
reálisan kitett személyi körre tekintettel indokolt
mértékben, valamint az Avtv. 3. §-ával összhangban történik.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Eüatv. 5. §
(3) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasította.
A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Dr. Németh János
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Holló András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Németh János alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a
továbbiakban: Eüatv.) 3. § a) pontja második mondata
alkotmányellenessége megállapításával és jövőbeni
megsemmisítésével egyetértek, a megsemmisítést azonban a
határozatban megfogalmazottaktól eltérő indokok alapján
tartom szükségesnek.
1. A határozat az alkotmányellenesség megállapítását arra
alapítja, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű
adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a
továbbiakban: Avtv.) 2. § (2) bekezdése b) pontja szerint
különleges adatnak minősülő, a szexuális életre (az Eüatv.
szóhasználata szerint szexuális szokásokra) vonatkozó adatok
kezelése alkotmányos követelményeinek az Eüatv. 3. § a)
pontjának második mondata az Eüatv. 4. § (1) bekezdésére való
utalással – az abban meghatározott adatkezelési célok túl tág
meghatározása és ennek eredményeként az adatok általános
kezelése folytán – nem tesz eleget, vagyis sérül a
célhozkötöttség követelménye.
A határozat megállapításaival ellentétben úgy vélem, hogy a
szexuális szokásokra vonatkozó adatok kezelésének az Eüatv.
4. § (1) bekezdésében meghatározott céljai egyértelműek,
pontosak és az adatkezelés célhozkötött, hiszen arra
kizárólag az érintett gyógykezelése [4. § (1) bekezdés a)-c)
pontjai], valamint közegészségügyi és járványügyi érdekből
[4. § (1) bekezdés d) pontja] kerülhet sor. Egészségügyi
adatok kezelése – természetesen a szexuális szokásokra
vonatkozó adatok kivételével – az Eüatv. 4. § (1)
bekezdésében megfogalmazottakon kívül számos más egészségügyi
célból történhet, melyeket az Eüatv. 4. § (2) bekezdése sorol
fel, így többek között
“a) egészségügyi szakember-képzés,
b) orvos-szakmai és epidemiológiai vizsgálat, elemzés, az
egészségügyi ellátás tervezése, szervezése, költségek
tervezése, …
d) tudományos kutatás, …
f) a társadalombiztosítási, illetve szociális ellátások
megállapítása, amennyiben az az egészségi állapot alapján
történik, …
m) az érintettnek nem egészségügyi intézményben történő
elhelyezése, gondozása, …”.
Nem osztom ezért a határozat azon álláspontját, hogy az
Eüatv. 4. § (1) bekezdése “gyakorlatilag az egészségüggyel
kapcsolatos valamennyi lehetséges adatkezelési célt
felöleli”.
2. A határozat a szexuális szokásokra vonatkozó adatok
kezelését csupán a szexuális betegségekkel kapcsolatban
tartja elfogadhatónak. Ezzel összefüggésben több kérdést nem
lehet figyelmen kívül hagyni.
Egyrészt az Eüatv. 4. § (4) bekezdése garanciális
jelentőséggel mondja ki, hogy “[a]z (1)-(2) bekezdések
szerinti adatkezelési célokra csak annyi és olyan
egészségügyi, illetve személyazonosító adat kezelhető, amely
az adatkezelési cél megvalósításához elengedhetetlenül
szükséges”.
Másrészt az Eüatv. 7. §-a főszabály szerint előírja az
adatkezelő és az adatfeldolgozó tekintetében is az orvosi
titoktartási kötelezettséget.
Nem tartom indokolhatónak a csak “szexuális betegségekkel”
összefüggésben való adatkezelést továbbá amiatt sem, mert
több olyan betegség van, amelyik nem kifejezetten szexuális
betegség viszont szexuális úton – is – terjed, mint például
az AIDS, a heveny májgyulladás B és C típusa [részletesebben
lásd: a fertőző betegségek és a járványok megelőzése
érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló
18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete].
3. Nem tartom helytállónak a határozat azon megállapítását,
miszerint a szexuális szokásokra vonatkozó adatok az “Eüatv.
22. és 23. §-ai alapján … az egészségügyi ellátóhálózaton
kívüli szervek számára továbbíthatóak”. A határozatban
említett Eüatv. 22. §-a a társadalombiztosítási igazgatási
szerveknek való adattovábbításról szól. A hatályos
jogszabályi rendelkezések értelmében az egészségügyi
szolgáltatók szexuális szokásokra vonatkozó adatokat nem
továbbítanak a társadalombiztosítási igazgatási szerveknek
[lásd: az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási
Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól
szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése és
mellékletei] és a társadalombiztosítási igazgatási szervek a
személyes adatok között nem is tarthatnak nyilván ilyen
adatot [lásd: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól
szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 79. § (1)-(2) bekezdése és a
társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra
jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény 42. § (1)
bekezdése].
Az Eüatv. 23. §-ban felsorolt szervek esetében pedig maga a
23. § (1) bekezdése mondja ki, hogy kizárólag a 4. § (4)
bekezdésének megfelelően, vagyis csak annyi és olyan
egészségügyi, illetve személyazonosító adat kezelhető – tehát
továbbítható – amely az adatkezelési cél megvalósulásához
elengedhetetlenül szükséges.
4. Az indítvánnyal támadott rendelkezés alkotmányellenességét
abban látom, hogy a jogalkotó az Eüatv. 3. § a) pontja
második mondatában a "szexuális szokások" kifejezést
használja.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy az
Alkotmány 59. §-a szerinti magántitok és a személyes adatok
védelméhez való jog nem abszolút jog, törvény kivételesen
elrendelheti annak kötelező kiszolgáltatását, és elrendelheti
felhasználásának módját is [2/1990. (II. 18.) AB határozat,
ABH 1990, 18, 20.]. Az alapjogok korlátozásának vizsgálata
során az Alkotmánybíróság mindenkor az adott korlátozás
szükségességét és arányosságát vizsgálja [20/1990. (X. 4.) AB
határozat, ABH 1990, 69, 71.]. Ez utóbb hivatkozott 20/1990.
(X. 4.) AB határozatában az Alkotmánybíróság arra is
rámutatott, hogy “[a] törvényhozó a korlátozás során köteles
az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt
kiválasztani. Ha az alkalmazott korlátozás a cél elérésére
alkalmatlan, az alapjog sérelme megállapítható” [ABH 1990,
69, 71, továbbá: 7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991.
22, 25.].
Jelen esetben a "szexuális szokások" megfogalmazás
álláspontom szerint nem egyértelmű, tágan értelmezhető
tartalmat hordozó fogalom, amely ebben a megfogalmazásában
túlmutat az Eüatv. 4. § (1) bekezdésében meghatározott célok
biztosításához szükséges adattartalmon, így
bizonytalanságánál és ebből eredő aránytalanságánál fogva
sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében deklarált
magántitok védelméhez való jogot.
Budapest, 2002. december 2.
Dr. Németh János
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával.
1. Nézetem szerint abból kell kiindulni, hogy az indítvány
elsődlegesen a magántitok megsértése miatt támadja az
egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok
kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a
továbbiakban: Eüatv.) 3. §-a a) pontjának második mondatát.
Az indítványozó csak ezt meghaladóan, a megkülönböztetés
lehetővé tétele miatt kifogásolja a szexuális szokások
nyilvántartását és minősítését. Szintén a magántitok
megsértése miatt tartja alkotmányellenesnek az Eüatv. 5. §-
ának (3) bekezdését, mert az érintettel kapcsolatban álló
vagy kapcsolatba került személyektől való adatfelvétel révén
ezek a személyek akkor is tudomást szerezhetnek az érintett
személy fertőzött állapotáról, ha a fertőződés veszélye
ezeknél a személyeknél nem áll fenn.
Az indítványozó szerint a támadott jogszabályok a magántitok
védelmének az Alkotmány 59. §-a (1) bekezdésében
meghatározott elvét sértik meg. Az Alkotmány 59. §-ának (1)
bekezdése együtt említi a magántitok és a személyes adatok
védelmét. A magántitok és a személyes adatok védelme szoros
kapcsolatban áll, de elkülönülten is jelentkezhet,
alkotmányos védelmük külön-külön is vizsgálandó. Az indítvány
a magántitok sérelmét állítja a középpontba, ezért ezzel kell
elsődlegesen foglalkozni és legfeljebb az előforduló
összefüggés mértékéig kell az adatvédelemre kitérni.
2. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában nem alakultak ki
elvek a magántitok önálló (személyes adatok védelmétől
független) védelmére. Arra is tekintettel, hogy Magyarország
törvénybe iktatta a magántitok védelmét is átfogó emberi
jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában,
1950. november 4-én kelt Egyezményt (a továbbiakban:
Egyezmény) és az ahhoz tartozó jegyzőkönyveket (1993. évi
XXXI. törvény), különösen fontos annak figyelembevétele,
milyen gyakorlatot alakított ki az Emberi Jogok Európai
Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) az Egyezmény alapján.
Az Egyezmény 8. cikkének 1. bekezdése a magánélet
tiszteletben tartását mondja ki. Régen kialakult gyakorlat
szerint ennek a rendelkezésnek a megsértését állapítják meg
akkor, ha valaki más személy fizikai állapotára, egészségére
vonatkozó tényeket meg nem engedett módon feltár (No.
7654/76, DVO v. Belgium, 1979. március 1-i közlés). A Bíróság
a szexuális magatartást a magántitok legerősebben védett
körébe tartozónak tekinti és a védelem korlátozását, a
magánéletbe való beavatkozást csak különösen súlyos okok
fennforgása esetén tartja megengedhetőnek (Dudgeon v. the
United Kingdom, 1981. október 21, A 45, 52. pont; Norris v.
Ireland, 1988. október 26, A 142, 46. pont).
Az Egyezmény 8. cikkének 2. bekezdése a magánéletbe való
beavatkozást törvényben meghatározott olyan esetekben engedi
meg, amelyekben egy demokratikus társadalomban többek között
a nemzetbiztonság, a közbiztonság, bűncselekmény megelőzése,
közegészség védelme, mások jogainak védelme érdekében
szükséges.
A Strasbourgban 1981. január 21-én kelt, az egyéneknek a
személyes adatok gépi feldolgozása során való védelméről
szóló Egyezmény (kihirdette az 1988. évi VI. törvény) 9.
cikkének 2. bekezdése az Egyezménynek említett
rendelkezésével összhangban álló szabályt határoz meg.
Eszerint szexuális életre vonatkozó személyes adatokat csak
akkor lehet kezelni, ha ez egy demokratikus társadalomban –
többek között – az állam biztonsága, a közbiztonság,
bűncselekmények megelőzése érdekében, mások jogainak védelme
érdekében szükséges.
A Bíróság álláspontja szerint az államoknak szűk mérlegelési
lehetőségük van azoknak az eseteknek a meghatározásánál,
amelyekben a magánélet tiszteletben tartásának elve alól az
Egyezmény alapján kivételt lehet tenni (A.D.T. v. the United
Kingdom, 2000. július 31, 16.
pont). Különösen fontosnak tartja a Bíróság az egészségügyi
adatok titkosságát a beteg és az orvos (egészségügyi ellátó
szervezet) viszonyában: nagyon szigorúan kell vizsgálni
minden olyan szabály megengedhetőségét, amely lehetővé teszi,
hogy a beteg egészségügyi adatait más személlyel a beteg
hozzájárulása nélkül közöljék (Z. v. Finland, 1997. február
25, No. 22009/93, 95-96. pont). A Bíróságnak ez a gyakorlata
egyébként megfelel az Európa Tanács miniszteri bizottsága
1989. október 24-i, R (89) 14. számú ajánlásában
foglaltaknak. Az ajánlás a HIV fertőzéssel összefüggésben
jelentkező etikai kérdésekről szól és I. B pontjában a beteg
adatainak titkosságát kiemelve hangsúlyozza, hogy a fertőzött
személy partnerének – rendkívüli esetektől eltekintve – csak
a beteg hozzájárulásával lehet a fertőzésről tájékoztatást
adni.
Az állapítható meg tehát, hogy az Egyezményen alapuló
gyakorlat a magántitok védelmét szigorúan értelmezi:
- ennek a jognak a korlátozása fontos közérdek vagy más
személy jogainak védelmében fogadható el,
- a magántitok körén belül is fokozott védelmet élveznek az
egészségügyi, valamint a szexuális életre vonatkozó adatok,
- különösen szigorú titoktartási kötelezettség érvényesül az
orvossal (egészségügyi ellátó szervezettel) szemben.
3. Az Eüatv. 3. §-a a) pontjának indítványozó által támadott
második mondata azt mondja ki, hogy “amennyiben a 4. § (1)
bekezdése szerinti célból indokolt, a szexuális szokásokra
vonatkozó adat is egészségügyi adatnak minősül”. Ez a szabály
nem áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az
Alkotmány 59. §-ának (1) bekezdésével.
Az indítványból megállapítható, hogy az indítványozó nem
önmagában a megjelölt rendelkezést tekinti
alkotmányellenesnek, hanem azt a helyzetet, amely az Eüatv.
rendelkezései következtében azért keletkezik, mert a
rendelkezések által érintett személy magántitkát mások – így
az érintett személlyel kapcsolatban állók meghatározott
körébe tartozók – az érintett hozzájárulása nélkül
megtudhatják.
Az Alkotmánybíróság az állandó gyakorlat szerint a
beadványokat tartalmuk szerint bírálja el és az
alkotmányossági vizsgálatot olyan jogszabályi rendelkezésekre
is kiterjeszti, amelyeket az indítványozó kifejezetten nem
említett, de tartalmát kifogásolta (így például a személyi
adatokra vonatkozó 1202/B/1996. AB határozat, ABH 2000, 658,
659). Ennek megfelelően ebben az esetben is ki kell
terjeszteni a vizsgálatot az Eüatv.-nek az indítványozó által
bár kifejezetten meg nem támadott, de tartalmilag kifogásolt
szabályaira.
4. A magántitok sérelme szempontjából jelentős szerepe van az
Eüatv. 13. §-ának. Ez a szabály meghatározza azokat az
eseteket, amelyekben az érintett személy köteles a
betegellátó felhívására egészségügyi és személyi adatait
átadni. A magántitok védelmének elvével szemben áll az Eüatv.
7. § (2) bekezdésének b) pontja is, amely szerint az
egészségügyi adatok kezelője mentesül a titoktartási
kötelezettség alól, ha az egészségügyi és személyazonosító
adat továbbítása törvény előírásai szerint kötelező; az
adattovábbításra vonatkozó – a magántitok védelmével
kapcsolatban figyelembe veendő – szabályokat az Eüatv. 23. és
26. §-a tartalmazza.
Az Eüatv. 13. §-ának az adatközlési kötelezettség eseteit
meghatározó a)-e) pontjai az egészségügyi ellátással állnak
összefüggésben, g) pontja pedig a nemzetbiztonsággal. A 13. §
f) pontja az adatközlési kötelezettséget a bűnüldözés és
bűnmegelőzés célján, továbbá az ügyészségi és bírósági
eljáráson kívül a szabálysértési vagy közigazgatási hatósági
eljárásra állapítja meg, feltéve, hogy az illetékes szerv
vizsgálatot rendelt el.
Az Eüatv. 23. §-ának (1) bekezdése az adattovábbítási
kötelezettséget – többek között – a szabálysértési eljárásra
mondja ki.
Az Eüatv. 26. §-a a következő rendelkezést tartalmazza:
“Amennyiben az érintett egészségügyi adatai más személyt is
érintenek, az egészségügyi és személyazonosító adatok
továbbításához e harmadik személy (törvényes képviselője)
írásbeli hozzájárulását be kell szerezni. Nincs szükség a
hozzájárulásra a 13. §, a 20. § (3) bekezdése és a 23. § (1)
bekezdés a) pont szerinti esetekben azzal, hogy polgári peres
eljárás során a harmadik személyt érintő – szexuális úton
terjedő fertőző betegségre vonatkozó – egészségügyi adat nem
adható ki.”
5. Az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése szerint törvény az
alapvető jogok lényeges tartalmát nem korlátozhatja. Az
Alkotmánybíróság az Alkotmány 59. §-ában meghatározott
jogokra is megállapította, hogy azok a lényeges tartalom
kivételével korlátozhatók, nem abszolút érvényűek [2/1990.
(II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.]. Ugyancsak az 59.
§-ra vonatkozóan már 1990-ben kimondta azonban az
Alkotmánybíróság azt az alapvető jogok korlátozásának
vizsgálatánál általában alapul szolgáló elvet, hogy a
korlátozás akkor felel meg az alkotmányos követelményeknek,
ha a korlátozás szükséges és az elérni kívánt cél
fontosságával az okozott sérelem arányban áll [20/1990. (X.
4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 70-71.].
Az Alkotmánybíróság ismételten foglalkozott azzal a
kérdéssel, hogy a büntetőeljárás keretében alkotmányosnak
tekinthető-e az önrendelkezési jog korlátozása. A korábbi
gyakorlat elemzése, valamint az Egyezmény és a Bíróság
határozatai alapján kimondta, hogy az elmeállapot
vizsgálatának elrendelése nem alkotmányellenes (1234/B/1995.
AB határozat, ABH 1999, 524, 530-532.).
Az Eüatv. 13. §-ának f) pontjában feltüntetett esetek közül a
büntetőhatalom gyakorlását szolgáló eljárásoknál az
Alkotmánybíróság korábbi határozatai által meghatározott
körben, az Egyezmény 8. cikke 2. bekezdésének megfelelően, a
magántitok védelmének korlátozása megengedett lehet. Nem
tartozik azonban ebbe a körbe a szabálysértési és a
közigazgatási hatósági eljárás.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény
bevezetőjében is azt emeli ki, hogy a törvény célja a
bűncselekményekhez képest enyhébb fokban veszélyes
magatartásokkal szemben való fellépés biztosítása. Az enyhébb
fokban veszélyes magatartásokkal szemben való fellépés nem
teszi alkotmányosan elfogadhatóvá azt, hogy a beteget az
Eüatv. 13. § f) pontja alapján magántitkainak (szexuális
szokásainak) közlésére kötelezzék.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957.
évi IV. törvény 1. §-a szerint a törvény a közigazgatási
szervek hatósági eljárásának szabályozásával az
allamigazgatási feladatok eredményes ellátását biztosítja. A
29. § (3) bekezdése kimondja, hogy hivatásbeli titoknak
minősülő tényről tanúként nem hallgatható meg az, aki
foglalkozásánál fogva titoktartásra köteles, kivéve, ha a
titoktartás alól az arra jogosított személy felmentést adott.
A szabálysértési eljáráshoz hasonlóan az államigazgatási
eljárás esetében sem állapítható meg, hogy olyan érdek állna
fenn, amelynek alapján a magántitok védelmének alapvető jogát
általános jelleggel korlátozó, az egészségügyi adatok közlési
kötelezettségét meghatározó szabály alkotmányosnak volna
tekinthető.
Mindezek alapján véleményem szerint az Eüatv. 13. § f)
pontjából a “szabálysértési vagy közigazgatási hatósági
eljárás” szövegrész megsemmisítésének van helye.
A fentiek alapján az is megállapítható, hogy az Eüatv. 23. §
(1) bekezdés b) pontjának az egészségügyi adatok
szabálysértési eljárás céljaira való átadásáról szóló
rendelkezés (ami egyúttal az orvos titoktartási kötelezettség
alól való mentesítésével jár) a magántitokhoz való jog
alkotmányosan meg nem engedhető korlátozását jelenti. Ezért
véleményem szerint az Eüatv. 23. §-a (1) bekezdésének b)
pontját meg kell semmisíteni.
Az Eüatv. 26. §-ának második mondata más személyek
egészségügyi adatainak az érintettek hozzájárulása nélkül
történő kiadását rendeli el – többek között – abban az
esetben,
ha az érintett a 13. § szerint köteles egészségügyi adatait
átadni. Bár az elmondottak szerint a 13. § esetében csak
részleges megsemmisítésre kerülhet sor, a 26. § szövegezése a
13. §-ra való utalásnál nem teszi lehetővé ebben a körben a
részleges megsemmisítést. Ezért álláspontom szerint a 26. §
második mondatában a 13. §-ra történő utalást meg kell
semmisíteni.
Budapest, 2002. december 2.
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró
különvéleménye
1. Nem értek egyet a rendelkező rész 1. pontjában
foglaltakkal, azaz az Eüatv. 3. § a) pontja szexuális
szokásokra vonatkozó adatot érintő része alkotmányellenessé
nyilvánításával.
Az adatvédelmi törvény értelmében a szexuális életre
vonatkozó személyes adat különleges adat, hasonlóan az
egészségi állapotra vonatkozó személyes adatokhoz. A
különleges adatoknak ez a fajtája akkor kezelhető, ha az
adatkezeléshez az érintett személy írásban hozzájárul, vagy
ha azt törvény elrendeli. Egyetértek azzal, hogy a különleges
adatok, ezek között a szexuális szokásokra vonatkozó adatok
is különösen védendők és csak kivételesen kezelhetők: ezeket
a kivételeket külön törvények (pl. az Eüatv.) tartalmazzák.
Nem értek egyet azonban azzal, hogy a különleges adatok közül
ezt az egyet – a többségi határozatból következően –
adatvédelmi szempontból erősebb védelem illetné meg, mint a
többit.
A személyes adatok védelméről szóló szabályozás az Európai
Közösségek tagállamaiban viszonylag egységes képet mutat az
Európai Parlament és a Tanács 95/46/EK irányelve
következtében. Az irányelv, amely az egyénnek a személyes
adatok feldolgozásával kapcsolatos védelméről és ezeknek az
adatoknak a szabad áramlásáról szól, a különleges személyes
adatok kezelését szigorú feltételekhez köti; nem írja elő
viszont a szexuális életet érintő különleges adatok szigorúbb
védelmének kötelezettségét.
A különleges személyes adatok kezeléséről az irányelv 8.
cikke szól. A személyes adatoknak ebbe a körébe tartoznak az
irányelv szerint többek között az egészségi állapotról és a
szexuális életről szóló adatok is.
A 8. cikk (3) bekezdése megengedi azoknak az adatoknak az
egyes államok joga szerinti kezelését, amelyek az
egészségügyi ellátáshoz, kezeléshez, az orvosi diagnózis
megállapításához, az egészségügyi szolgálatok ügyintézéséhez
szükségesek, feltéve, hogy az adatok kezelését orvosi személy
vagy foglalkozási titoktartásra köteles más személy kíséri
figyelemmel. A (4) bekezdés lehetővé teszi, hogy fontos
közérdekből az államok a különleges személyes adatok
kezelését általában tiltó szabály alól megfelelő garanciák
mellett további kivételeket állapítsanak meg.
Az irányelv előírja azt is, hogy ezek az adatok csak olyan
harmadik államnak adhatók át, amely az irányelv által
nyújtott védelmi szinttel azonos védelmet biztosít, ami az
adatok kezelését illeti. Az irányelv alapján az Európai
Közösségek Bizottságának joga van dönteni arról, hogy egy
harmadik állam a törvényeiben a szóban lévő adatokkal
kapcsolatban azonos védelmet biztosít-e. A Bizottság 2000.
július 26-án úgy döntött, hogy Magyarország az irányelvben
megfogalmazott védelmi szinttel azonos védelmet nyújt.
2. Az Eüatv. célja, hogy meghatározza az egészségi állapotra
vonatkozó különleges személyes adatok és az azokhoz
kapcsolódó személyes adatok kezelésének feltételeit és
céljait.
A törvény vizsgált szabálya a szexuális szokásokra vonatkozó
adatot is egészségügyi adatnak minősíti. A szexuális
szokásokra vonatkozó adat azonban nem minden esetben minősül
egészségügyi adatnak a törvény alkalmazásában, hanem
kizárólag akkor, ha egészségügyi adatnak minősítése
meghatározott célból indokolt. Ezeket a célokat az Eüatv. 4.
§ (1) bekezdése tartalmazza. Ez a szabály határozza meg az
egészségügyi és személyazonosító adat kezelésének célját.
A 3. § a) pontjának utolsó mondata és a 4. § (1) bekezdése
egymásra vonatkoztatott értelmezéséből az következik, hogy a
szexuális szokásokra vonatkozó adat akkor kezelhető, ha ennek
célja az egészség megőrzésének, fenntartásának előmozdítása;
a betegellátó eredményes gyógykezelési tevékenységének
elősegítése; az érintett egészségi állapotának nyomon
követése; a közegészségügyi és járványügyi érdekből
szükségessé váló intézkedések megtétele.
Az Eüatv. 9. § (1) bekezdése kimondja, hogy az egészségügyi
adatok felvétele a gyógykezelés része. A kezelést végző
orvos, illetve a tisztiorvos dönti el, hogy a szakmai
szabályoknak megfelelően – a kötelezően felveendő adatokon
kívül – mely egészségügyi adat felvétele szükséges a 4. § (1)
bekezdése szerinti célból.
Ezek a célok pontosan meghatározottak és jogszerűek. Az
adatfeldolgozás e céljaival kapcsolatban az érintett
megítélheti az adatfeldolgozás hatását jogaira, és
megalapozottan dönthet az adat kiadásáról; a céltól eltérő
felhasználás esetén élhet jogaival.
Az Eüatv. 3. § g) és i) pontjából következik, hogy szexuális
szokásokra vonatkozó adatot, ha egészségügyi adatnak
minősülése indokolt, csakis a betegellátó: a kezelést végző
orvos, az egészségügyi szakdolgozó, az érintett
gyógykezelésével kapcsolatos tevékenységet végző egyéb
személy, a gyógyszerész, továbbá az intézményvezető és az
adatvédelmi felelős kezelhet. Az Eüatv. értelmében a
gyógykezelés során az említett adatkezelők tudomására jutott
egészségügyi adat orvosi titok.
Az Eüatv. 12. § (1) bekezdése szerint az egészségügyi és a
személyazonosító adatoknak az érintett részéről történő
szolgáltatása – az egészségügyi ellátás igénybevételéhez
kötelezően előírt személyazonosító adatok és a 13. §-ban
foglaltak kivételével – önkéntes.
Az Eüatv. 13. §-a határozza meg azt, hogy az érintett
(törvényes képviselője) milyen esetekben köteles a
betegellátó felhívására egészségügyi és személyazonosító
adatait átadni.
A többségi határozat nem tartotta indokoltnak kiterjeszteni a
vizsgálatot sem erre a szabályra, sem az Eüatv. ama más
szabályaira, amelyek egészségügyi adat továbbításáról (23. és
26. §) vagy a 4. § (1) bekezdésében meghatározott céloktól
eltérő célra való kezeléséről szólnak.
Az alkotmányellenessé nyilvánított rendelkezés az
egészségügyi adat fogalmát meghatározó szabály része. Erre a
fogalom-meghatározásra épülnek az Eüatv. egyéb – az
adatkezelés célját, feltételeit, az adatfeldolgozást,
adattovábbítást meghatározó – szabályai. Az
alkotmányellenessé nyilvánított rendelkezés tehát önmagában
nem teszi lehetővé azt, hogy szexuális szokásokra vonatkozó
adatot mint egészségügyi adatot az Alkotmány 59. §-ának a
személyes adatok védelmére vonatkozó szabályába ütköző módon
kezeljenek, kapcsoljanak össze más adatokkal vagy
továbbítsanak. Ezért a 3. § a) pontjának vizsgált szabályát
támadó indítványt el kellett volna utasítani.
Budapest, 2002. december 2.
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |