A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 49. § (1) bekezdés b) pontja „az egészségét, testi épségét, illetve”, valamint d) pontja „és a munkára – külön jogszabályokban meghatározottak szerint – alkalmasnak bizonyult” szövegrészei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a munkaköri, szakmai, illetve higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet egésze, 11. § (1) bekezdése és 14. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a munkaköri, szakmai, illetve higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet 10/B. §-a és 11. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] Az indítványozó képviseletében ügyvédje terjesztett elő alkotmányjogi panaszt.
[2] Az indítványozó – eredetileg 800/B/2009. számon iktatott – beadványában a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 49. § (1) bekezdés b) pontja „az egészségét, testi épségét, illetve”, valamint d) pontja „és a munkára – külön jogszabályokban meghatározottak szerint – alkalmasnak bizonyult” szövegrészei, valamint a munkaköri, szakmai, illetve higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) egészének a megsemmisítését kérte. Az Alkotmánybíróság 2012. január 16-án kelt XX/1091/2012. számú végzésében tájékoztatta az indítványozót, hogy utólagos normakontroll indítványa az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 71. § (1) bekezdése alapján megszűnt, de a (3) bekezdés szerint alkotmányjogi panaszként azt 2012. március 31-ig előterjesztheti, ha megfelel a törvényi feltételeknek.
[3] Az indítványozó 2012. március 30-án az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyet 2012. május 21-én kiegészített. A megújított alkotmányjogi panaszban az indítványozó az eredeti kérelmében támadott jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Érintettségét és a támadott jogszabályok közvetlen alkalmazását, hatályosulását azzal kívánta alátámasztani, hogy az Mvt. és az R. előírásai szerint lényegében minden munkavállaló köteles részt venni a foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton, amennyiben eme kötelezettségének nem tesz eleget, az adott munkakörben nem foglalkoztatható (R. 16. §). Az indítványozót munkáltatója kötelezte az R. és annak végrehajtására kiadott szabályzat alapján időszakos munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálatra.
[4] Álláspontja szerint az Mvt. sérelmezett szövegrészei lehetőséget biztosítanak az „üzemorvosi szolgálat” részére, hogy az folyamatosan megfigyelje, ellenőrizze a munkavállaló egészségi állapotát. Ez azonban ellentétben áll a saját test feletti önrendelkezés jogával, amelynek alapja az emberi méltósághoz (Alaptörvény II. cikk) és a háborítatlan magánélethez [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés] való jog, valamint az egészségügyről szóló törvény 15. és 20. §-ai (beteg önrendelkezési joga, illetve az ellátás visszautasításához való jog).
[5] Az indítványozó kérte továbbá az R. egészének a megsemmisítést, mivel elfogadhatatlannak tartja a mindenkire kiterjedő, általános és rendszeres munkaköri vizsgálatok rendszerét. Álláspontja szerint az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését sérti, hogy információs önrendelkezési joga és saját teste feletti önrendelkezési joga nem törvényi, hanem rendeleti szinten került korlátozásra. Úgy véli továbbá, hogy az R. sérti az emberi méltósághoz való jogát (Alaptörvény II. cikke), mivel indokolatlanul kényszeríti orvosi vizsgálaton való részvételre. Az indítványból azonban megállapítható, hogy nemcsak az R. egészét, hanem annak egyes rendelkezéseit is Alaptörvénybe ütközőnek véli, így különösen a 10/B. §-át, 11. § (1) bekezdését, 14. § (6) bekezdését. A 10/B. § az idősödő – a rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött – munkavállalók fokozottabb orvosi ellenőrzéséről rendelkezik, az indítványozó szerint azonban ez sérti az egyenlő elbánás elvét [Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése]. A 11. § (1) bekezdése nem teszi lehetővé a szabad orvosválasztást, mivel csak a kijelölt foglalkozás-egészségügyi orvos végezheti el a vizsgálatokat, ez pedig sérti az emberi méltósághoz való jogot (Alaptörvény II. cikk). A 14. § (6) bekezdése szerint – visszautalva az egészségügyi adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvényre – a munkavállalót érintő egészségügyi dokumentációt az adatfelvételtől számított 30 (kivételes esetben 40) évig meg kell őrizni, ami az indítványozó szerint sérti az információs önrendelkezési jogát [Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése].
[6] Úgy véli, a jogalkotót alkotmánysértő mulasztás is terheli, mivel nem biztosított jogorvoslatot az „üzemorvos” által elrendelt kényszer vizsgálatok ellen, ami sérti a jogorvoslathoz való jogot [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése]. Továbbá, azt sem zárta ki a jogalkotó, hogy a munkavállaló háziorvosa és foglalkoztatás-egészségügyi orvosa ne lehessen ugyanaz a személy, így az egyik jogviszonyban megismert információk a másik jogviszonyban is felhasználhatóak, ami sérti a betegek emberi méltóságát (Alaptörvény II. cikk) és a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogát [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése].
II.
[7] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
„II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”
„VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.
(2) Mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez.
(3) A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog érvényesülését sarkalatos törvénnyel létrehozott, független hatóság ellenőrzi.”
„XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
„XXVIII. cikk (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
[8] 2. Az Mvt. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„49. § (1) A munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha
a) annak ellátásához megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik,
b) foglalkoztatása az egészségét, testi épségét, illetve a fiatalkorú egészséges fejlődését károsan nem befolyásolja,
c) foglalkoztatása nem jelent veszélyt a munkavállaló reprodukciós képességére, magzatára,
d) mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti és a munkára – külön jogszabályokban meghatározottak szerint – alkalmasnak bizonyult.
A munkára való alkalmasságról külön jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni.”
[9] 3. Az R. indítvánnyal érintett rendelkezései:
„10/B. § (1) A munkaköri alkalmasság vizsgálatánál és véleményezésénél figyelembe kell venni, hogy az idősödő munkavállalók alkalmatlanok vagy csak bizonyos feltételekkel alkalmasak a 8. számú mellékletben felsorolt egészségkárosító kockázatot jelentő vagy veszélyes megterhelésekkel járó munkakörülmények közötti munkavégzésre.
(2) Az idősödő munkavállaló foglalkoztatásánál fokozottan törekedni kell a munkának a munkavállaló munkaképességéhez való igazítására.”
„11. § (1) A munkaköri alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon – külön jogszabályban meghatározott kivételekkel – a 2. § (1) bekezdés ab) pontjában szereplő munkavállaló esetében a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosult orvos végzi.”
„14. § (6) Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény alapján az egészségügyi dokumentációt az adatfelvételtől számított legalább 30 évig – a külön jogszabály szerinti biológiai tényezők hatásának kitett munkavállaló esetén 40 évig – a munkaköri, illetve szakmai alkalmasságot első fokon elbíráló szerv őrzi meg.”
III.
[10] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[11] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Abtv. 51. § (1) bekezdésében és 52. § (1b) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő határozott kérelmet terjesztett elő, mivel az tartalmazza az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti, az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást, a támadott rendelkezés alaptörvény-elleneségére vonatkozó részletes okfejtést, továbbá a panasz kifejezett kérelmet fogalmaz meg az alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabály megsemmisítésére. Az Abtv. 30. § szerint az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján benyújtott panaszt a vitatott jogszabály hatályba lépésétől számított 180 napon belül kell benyújtani. Az eredetileg 2009-ben benyújtott utólagos normakontroll indítványt az indítványozó az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján 2012 márciusában újította meg alkotmányjogi panaszként, így az indítvány az Abtv. 71. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel határidőben benyújtottnak tekintendő.
[12] Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerint alkotmányjogi panasszal az fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül jogsérelme következett be és jogorvoslati jogát kimerítette, vagy az számára nem biztosított.
[13] Az R. alapján a munkavállalók munkaköri, szakmai alkalmasságuk megállapítása érdekében – a 2. § (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – kötelesek előzetes, időszakos, illetve soron kívüli orvosi vizsgálaton részt venni. Amennyiben nem vesznek részt a vizsgálaton, úgy előzetes vizsgálat esetén nem szerezhetik meg a munkát, időszakos és soron kívüli vizsgálat esetén nem foglalkoztathatóak az adott munkakörben (R. 16. §). A vizsgálat eredménye ellen lehet másodfokú vizsgálatot kérni, azonban a vizsgálat elmulasztása lényegében a munka elvesztésével jár, ellene jogorvoslati lehetőség nem biztosított. Tekintettel arra, hogy a hatályos jogi szabályozás alapján minden munkavállaló köteles részt venni előzetes illetve időszakos vizsgálaton, így ők potenciálisan érintettnek tekinthetőek. Az indítványozót munkáltatója – az irányadó jogszabályoknak megfelelően – időszakos munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálatra kötelezte, így személyes, aktuális és közvetlen érintettsége és indítványozói jogosultsága is megállapítható.
[14] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság akkor fogadja be az alkotmányjogi panaszt, ha a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet észlel, illetve ha alapvető alkotmányjogi kérdés merül fel az ügyben. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján benyújtott alkotmányjogi panasz tekintetében az Alkotmánybíróság a befogadhatósági követelmény vizsgálatát arra korlátozza, hogy az indítványozó által előadottak alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést érintenek-e. Az indítvány lényegében két – az Alkotmánybíróság álláspontja szerint is alapvető alkotmányossági – kérdéskört érint: egyrészt felveti, hogy a munkavállalók (álláskeresők, tanulók) önrendelkezési joga (az abból fakadó testi integritás) korlátozható-e foglalkozás-egészségügyi okból, ha annak célja a munkavállaló egészségének, testi épségének védelme; másrészt arra keres választ, hogy a munkavállalók információs önrendelkezési joga indokoltan korlátozható-e foglalkoztatás-egészségügyi célból. Ezért az Alkotmánybíróság tanácsa az alkotmányjogi panaszt befogadta.
IV.
[15] Az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette a munkaegészségügynek az egészségügyi szabályozás rendszerében elfoglalt helyét, illetve jelen ügy szempontjából fontosabb szabályait.
[16] 1. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) a betegek önrendelkezési jogának (emberi méltótóságának) tiszteletben tartása és az ellátások igénybevételéhez kapcsolódó esélyegyenlőség biztosítása mellett alapelvként jelöli meg a prevenciót is [2. § (3) bekezdés]. Az Eütv. ennek megfelelően kimondja, hogy az egészségi állapot javításának elsődleges eszközei: az egészség fejlesztése, védelme és a betegségek megelőzése. Ennek megvalósítása a népegészségügy keretében történik, amely az állami és önkormányzati szervek, gazdasági, civil szervezetek, valamint egyének részvételével megvalósított – elsősorban lakossági csoportokat, közösségeket célzó – tevékenység, az egészség védelme és fejlesztése, a betegségek, sérülések és rokkantság megelőzése érdekében. A népegészségügy kiemelt feladata a lakosság egészségi állapotának és az erre ható tényezőknek a folyamatos monitorozása és rendszeres elemzése különös tekintettel az egészség előfeltételeire, úgymint: lakás, munkahely, sportolás, üdülés, oktatás, élelem, jövedelem, stabil ökológiai rendszer, fenntartható erőforrások, társadalmi igazságosság és egyenlőség. Ennek során fel kell tárni az emberi szervezet, illetőleg a környezet kölcsönhatásait, egészségkárosító tényezőit, valamint ezek hatását az emberi szervezetre; meg kell határozni az egészségkárosító hatások határértékeit és az egészséges élet-, gondozási, nevelési, oktatási és munkakörülmények feltételeit; továbbá rendszeresen ellenőrizni kell a környezet emberi szervezettel kapcsolatba kerülő tényezőinek állapotát, illetve az épített környezet és a munkakörülmények közegészségügyi megfelelőségét.
[17] Az Eütv. a népegészségügyet több részterületre bontja: egészségfejlesztés, család- és nővédelmi gondozás, ifjúság-egészségügyi gondozás, sportegészségügyi-gondozás, környezet- és település-egészségügy, élelmezés- és táplálkozás-egészségügy, sugáregészségügy, munkaegészségügy, járványügy. Ezen rendszeren belül a munkaegészségügy további két részterületre tagozódik: a munkahigiéniára és a foglalkozás-egészségügyre. A munkahigiénia a munkakörnyezetből származó egészségkárosító veszélyek és kockázatok előrejelzését, felismerését, az így szerzett adatok értékelését és kezelését foglalja magában. A foglalkozás-egészségügy célja pedig a munkakörnyezeti kóroki tényezők okozta és a munkavégzésből származó megterhelések, illetőleg igénybevétel vizsgálata és befolyásolása, továbbá a munkát végző személyek munkaköri egészségi alkalmasságának megállapítása, ellenőrzése és elősegítése.
[18] Az Eütv. ugyanakkor csak az egyes népegészségügyi szegmensek alapvető szabályait tartalmazza, a részletszabályok más jogszabályokban találhatóak meg, így a munkaegészségügyre vonatkozó – a jelen ügy szempontjából releváns – szabályokat az Mvt., az annak végrehajtására kiadott 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet, a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásáról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet, a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról szóló 89/1996. (VII. 14.) Korm. rendelet, valamint az R. tartalmazza.
[19] Az Eütv. a munkahigiénia feladatai közé sorolja az egészséget nem károsító munkahelyi higiénés határértékek és a munkakörnyezeti kóroki tényezők kimutatása módszereinek, a munkakörnyezeti monitorozás rendszerének kidolgozását, a várható egészségkárosító kockázatok felmérését, az egészségkárosító kockázatok feltárását, a megelőzési stratégiák kidolgozását, a hatósági felügyelet ellátását. A foglalkozás-egészségügy feladata pedig, hogy a munkahigiéné által feltárt adatok ismeretében elemezze az egyes munkakörnyezeti kóroki tényezők emberre kifejtett hatását, az ember válaszreakcióját, feltárja ez utóbbiakra jellemző paramétereket, ennek megfelelően kidolgozza a foglalkozási megbetegedések korai felismerésére alkalmas eljárásokat, meghatározza a munkavállaló munkavégzéssel kapcsolatos összmegterhelését, a munkavállalók orvosi vizsgálatával megállapítsa azok terhelhetőségét, hogy eldöntse a munkavállalók adott munkakörre, szakmára való egészségi alkalmasságát, és meghatározza a foglalkoztathatóság feltételeit, a munkakörnyezet és a munka jellegének ismeretében meghatározza az alkalmassági vizsgálatok gyakoriságát, a munkavállalót a munkakör ellátására alkalmasnak vagy alkalmatlannak minősítse, továbbá meghatározza, hogy milyen munkakörnyezetben, mely feltételek mellett alkalmas munkavégzésre, és e körben fokozott figyelmet fordítson a fiatalkorúak, a nők, a terhes nők, a szoptatós anyák, az időskorúak, az idült betegek, a fogyatékosok egészségi állapotának ellenőrzésére, illetve a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációját kezdeményezze, és abban részt vegyen.
[20] Az Mvtv. IV. fejezete részletesen tartalmazza a munkáltatók és a munkavállalók munkaegészségüggyel összefüggő jogait és kötelezettségeit. E körben a munkáltatók kötelesek foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosítani, amely történhet a munkáltató által működtetett vagy a munkáltatóval kötött szerződés alapján külső szolgáltató útján (Mvt. 58. §). A munkavállalók pedig kötelesek részt venni a részükre előírt orvosi – meghatározott körben pályaalkalmassági – vizsgálaton [Mvt. 60. § (1) bekezdés f) pont].
[21] A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás három szintű (alapszolgáltatás, egészségügyi központ, szakellátás). Az alapszolgáltatás keretében végzik különösen: a munkaköri alkalmassági vizsgálatokat, kezdeményezik az ehhez szükséges szakorvosi vizsgálatokat; a foglalkozási megbetegedések bejelentését, kivizsgálását; a munkakörülmények, a munkavégzés egészségkárosító hatásainak vizsgálatát; munkaegészségügyi felvilágosítást, tájékoztatást; munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatokat; krónikus megbetegedésben szenvedő munkavállalók megelőző gondozását, az R.-ben meghatározott esetekben a foglalkoztathatóság szakvéleményezését. A foglalkozás-egészségügyi központ a fentieken túl pszichológia, ergonómiai, toxikológiai, munkabiztonsági szolgáltatásokat nyújt. A foglalkozás-egészségügyi szakellátás nyújthat alapszolgáltatást is, de fő profilja szerint hatáskörébe a munkaköri alkalmasság, illetve a (kézi)lőfegyverek megszerzéséhez, tartásához szükséges egészségügyi alkalmasság másodfokon történő elbírálása; szakellátás nyújtása; szakképzést folytató intézmények tanulóinak, felsőoktatási intézmények hallgatóinak szakmai alkalmassági vizsgálata; a megváltozott munkaképességű álláskeresők, valamint az R. szerint meghatározott esetekben az egyszerűsített foglalkoztatás és a közfoglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalók foglalkoztathatóságának szakvéleményezése tartozik.
[22] A foglalkozás-egészségügyi szolgálatok működését szabályozó 89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet meghatározott számú munkavállaló esetén kötelezővé teszi az alapszolgáltatás munkáltató általi megszervezését, e létszám alatt azonban a munkáltatók foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóval kötött szerződés keretében is biztosíthatják az alapszolgáltatást.
[23] Mindezek alapján megállapítható, hogy a foglalkozás-egészségügy joganyaga az egészségügyi jogon belül is egy jól elhatárolható, sajátos szabályokkal rendelkező jogterület, amelynek speciális vonásai egyrészt a szabályozás tárgyának sajátosságából, másrészt az alapul fekvő (munkáltató-munkavállaló közötti) aszimmetrikus jogviszony jellegéből fakadnak.
[24] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás – pontosabban annak keretében a munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálat – igénybevételének kötelező volta sérti az emberi méltósághoz (önrendelkezéshez) és a magánélethez való jogát. Az Mvt. 49. §-a szerint ugyanis a munkavállaló egészségügyi alkalmasságának megítélésekor nemcsak azt kell vizsgálni, hogy alkalmazása mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti-e, hanem azt is, hogy az adott munkakörben való alkalmazása a saját egészségét, testi épségét, reprodukciós képességét nem érinti-e hátrányosan. Az R. pedig lehetővé teszi a munkavállalók egészségi állapotának folyamatos monitorozását. Az indítványozó álláspontja szerint azonban a jogalkotó a fenti szabályozással súlyosan beavatkozik a munkavállalók magánszférájába, megsértve a saját test feletti önrendelkezés jogát. Úgy véli, hogy az önrendelkezési jogból fakadóan saját magának mindenki árthat, azaz mindenki vállalhat olyan munkát, amely saját egészségét, testi épségét veszélyezteti. A jogalkotó a munkavállalók önrendelkezési jogból fakadó ezen jogát tehát csak mások egészsége, testi épsége védelme érdekében korlátozhatja.
[25] Az Mvt. szerint a munkavédelem célja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeinek biztosítása, a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása. A munkavédelem szervezeti, szabályozási kereteinek megteremtése az állam feladata, a munkáltatók és a munkavállalók pedig e keretek között együttműködve törekednek a biztonságos munkavégzés követelményeinek megteremtésére. A fentieknek megfelelően az Mvt. meghatározza a biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkavégzés tárgyi és személyi feltételeit. A tárgyi feltételek a munkavégzés körülményeire (munkahely, munkaeszközök, védőeszközök stb.), míg a személyi feltételek a munkavállalók személyében rejlő okokra (egészségi állapot, munkavédelmi szabályok ismerete, megfelelő szakképzettség, pályaalkalmasság stb.) vonatkoznak.
[26] Az Mvt. alapján a munkavállaló tehát csak akkor alkalmazható, ha a személyi – így az egészségügyi – feltételeknek is maradéktalanul megfelel. A törvény a munkavállalók egészségügyi alkalmasságának felmérését a munkáltató kötelezettségévé teszi. A munkáltató nem foglalkoztathatja a munkára jelentkezőt, illetve munkavállalóját, ha az adott személy nem felel meg az egészségügyi feltételeknek. Az indítványozó álláspontjával ellentétben az Mvt. tehát nem a munkavállalók önrendelkezési jogát korlátozza, hanem a munkáltató számára jelent alkalmazási tilalmat. Igaz ugyan, hogy részletesen az Mvt. szabályait kiegészítő R. szabályozza a munkavállalók alkalmasságával összefüggő egészségügyi vizsgálatok rendszerét – különbséget téve egyrészt a vizsgálat oka (munkaköri, szakmai, személyi higiénés alkalmasság), másrészt a vizsgálat jellege (előzetes, időszakos, soron kívüli) között –, de maga az orvosi vizsgálat már az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény és a kapcsolódó jogszabályok alapján történik. A munkavállalók tehát szabadon mérlegelhetik, hogy az adott munkakört be kívánják-e tölteni, illetve ennek feltételeként alávetik-e magukat azoknak a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatoknak, amelyekre egyébiránt az általános egészségügyi és egészségügyi adatkezelési szabályok vonatkoznak.
[27] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fentiek alapján az indítványozó által felhívott jogszabályok és a munkavállalók önrendelkezési és a magánélethez való joga között nincs értékelhető alkotmányjogi összefüggés, ezért az Mvt. 49. §-a és az R. egésze tekintetében az alkotmányjogi panaszt e részében elutasította.
[28] 3. Az indítványozó ugyanakkor az R. több rendelkezését is sérelmezte az alábbiak szerint.
[29] 3.1. Az R. 14. §-a alapján a munkaköri és szakmai alkalmasság vizsgálatát és véleményezését első fokon végző orvos ún. egészségügyi törzslapot állít ki („Munkavállaló egészségügyi törzslapja” elnevezésű nyomtatvány). Ez a törzslap az egészségügyi dokumentáció részét képezi, amelyet az R. 14. § (6) bekezdése szerint az adatfelvételtől számított 30 – egyes biológiai tényezők hatásának kitett dolgozók esetében 40 évig – meg kell őrizni. Az indítványozó álláspontja szerint ez a megőrzési idő elfogadhatatlanul hosszú, ráadásul a kezelni rendelt adatok köre – amely a munkavállaló rokonainak, családtagjainak egészségügyi adataira is kiterjed – nem törvényi szinten került szabályozásra. Az indítványozó úgy véli, hogy ez a fajta kényszer adatkezelés sérti a magánélethez, a személyes adatok védelméhez való jogát, sérülnek továbbá az alapjogok korlátozásának az Alaptörvény I. cikke (3) bekezdésében foglalt szabályai, mivel a személyes adatok kezelése aránytalan az elérni kívánt célhoz képest, ráadásul a korlátozás nem törvényi szinten történt meg.
[30] Megvizsgálva az R. támadott rendelkezését, megállapítható, hogy valójában nem az rendelkezik az egészségügyi adatok kezelésének 30, illetve 40 éves tárolási idejéről, a 14. § (6) bekezdése ugyanis csak visszautal az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eatv.) adatkezelési szabályaira. Az Eatv. 3. § a) pontja szerint egészségügyi adat az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás). Az Eatv. 30. § (1) bekezdése szerint pedig az egészségügyi dokumentációt (amely magában foglalja az egészségügyi adatokat, személyazonosító adatokat és ezen adatok továbbítására vonatkozó információkat) legalább 30 évig meg kell őrizni. Az adatok – amennyiben az indokolt – a kötelező nyilvántartási időt követően is nyilvántarthatóak a gyógykezelés érdekében vagy tudományos kutatás céljából. Az egészségügyi dokumentációt tehát törvényi előírás alapján kell legalább – az adatfelvételtől számított – 30 évig tárolni. Az R. pusztán egyértelművé teszi, hogy a hatálya alá tartozó egészségügyi dokumentáció kezelésére, tárolására is irányadóak az Eatv.-ből fakadó, az egészségügyi adatkezelésre vonatkozó általános szabályok, azzal a kiegészítéssel, hogy az adatok tárolása a szakmai alkalmasságot első fokon elbíráló szerv feladata.
[31] Az indítványozó kérte továbbá az R. 11. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítását is. E rendelkezés alapján a munkaköri alkalmassági vizsgálatot – főszabály szerint – első fokon a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás nyújtására jogosult orvos végzi. Az indítványozó álláspontja szerint az R. fenti rendelkezése nem biztosítja a szabad orvosválasztás lehetőségét, így a munkavállalók kénytelenek egy, a munkáltató által kijelölt orvossal megosztani egészségügyi állapotuk részleteit, ami sérti az emberi méltósághoz való jogukat. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 11. § (1) bekezdése csak azt rögzíti, hogy a munkaköri alkalmassági vizsgálatot a foglalkoztatás-egészségügyi szolgálat mely szintjén végzik, illetve hogy ki jogosult annak elvégzésére. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Eütv. ugyan valóban biztosítja a szabad orvosválasztást, de csak bizonyos megkötésekkel. Egyrészt a főszabály alól jogszabály kivételt tehet, másrészt annak korlátozását indokolhatja az egészségi állapot által megkívánt szaktudás, az ellátás sürgőssége, illetve az ellátás alapjául szolgáló jogviszony tartalma. Az Mvt. egyértelműen a munkáltatóra telepíti a foglalkozás-egészségügyi alapellátás biztosítását, a munkavállaló pedig köteles azt igénybe venni, így a jogviszony tartalma egyértelműen kizárja a szabad orvosválasztást.
[32] Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az R. 11. § (1) bekezdése és 14. § (6) bekezdése valamint a felhívott alaptörvényi rendelkezések között nincs értékelhető alkotmányjogi összefüggés, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e részében is elutasította.
[33] 3.2 Az indítványozó szerint az R. 11. § (1) bekezdése ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy a munkavállaló háziorvosa és „üzemorvosa” ugyanaz a személy legyen, ami sérti az emberi méltósághoz és a tisztességes hatósági eljáráshoz való jogát, mivel az orvos nem tud elfogulatlan lenni, hiszen az egyik jogviszonya keretében megszerzett információkat a másikban is felhasználja. Az indítvány tartalmát illetően e körben tehát mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására irányul. Az Abtv. 46. § (1)–(2) bekezdése szerint azonban az Alkotmánybíróság mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet – egyéb hatásköreiben eljárva – csak mint jogkövetkezményt állapíthat meg. Ebből következően külön mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányuló indítvány előterjesztésére az Abtv. hatálybalépése óta nincs jogszabályi lehetőség. {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [62]}
[34] Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e részében az indítványozó jogosultságának hiánya miatt, az Abtv. 64. § b) pontja alapján visszautasította.
[35] 3.3 Az indítványozó alkotmányjogi panaszában alaptörvény-ellenesnek vélte továbbá az R. 10/B. §-át, amely az idősödő munkavállalók foglalkoztatásának speciális szabályait tartalmazza, mivel az álláspontja szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét, illetve azt is kifogásolta, hogy az R. közelebbről meg nem jelölt rendelkezése szerint az orvosi vizsgálatok ellen nem lehet „fellebbezni”, ami sérti a jogorvoslathoz való jogát. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerint az indítványozó köteles megindokolni, hogy az általa támadott jogszabályi rendelkezések miért és mennyiben ellentétesek az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az indítványozó azonban indokolási kötelezettségének az R. fenti rendelkezési vonatkozásában nem tett eleget, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e tekintetben az Abtv. 64. § b) pontja alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |