Hungarian
Ügyszám:
.
1204/A/2006
Előadó alkotmánybíró: Trócsányi László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A határozat száma: 124/2008. (X. 14.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2008/988
.
A határozat kelte: Budapest, 10/13/2008
.
.
A határozat szövege:
.
A határozat szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az  Alkotmánybíróság  a köztársasági elnöknek  az  Országgyűlés
    által    elfogadott,    még   ki   nem   hirdetett    törvények
    alkotmányellenességének    előzetes    vizsgálatára    irányuló
    indítványai  tárgyában — dr. Bragyova András, dr. Kiss  László,
    dr.   Kovács   Péter   és   dr.  Lévay  Miklós   alkotmánybírák
    különvéleményével — meghozta a következő

                             határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy   az   Országos
    Érdekegyeztető Tanácsról szóló, az Országgyűlés 2006.  december
    11-i ülésnapján elfogadott törvény 3. § (2) bekezdés b) pontja,
    7.  § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 19. § (1) bekezdésének
    a  Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény  17.  §
    (4) bekezdését megállapító szövegrésze alkotmányellenes.

    2.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ágazati párbeszéd
    bizottságokról  és  a  középszintű  szociális  párbeszéd  egyes
    kérdéseiről   szóló,  az  Országgyűlés  2006.   december   11-i
    ülésnapján    elfogadott   törvény   33.   §-ának    a    Munka
    Törvénykönyvéről  szóló  1992. évi  XXII.  törvény  53.  §  (3)
    bekezdése     első     mondatát     megállapító     szövegrésze
    alkotmányellenes.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      1. Az Országgyűlés 2006. december 11-i ülésnapján fogadta el az
      Országos   Érdekegyeztető   Tanácsról   szóló   T/1306.   számú
      törvényjavaslatot  (a  továbbiakban: OÉTtv.).  Az  Országgyűlés
      ugyanezen   az   ülésnapon  elfogadta  az   ágazati   párbeszéd
      bizottságokról  és  a  középszintű  szociális  párbeszéd  egyes
      kérdéseiről   szóló   T/1307.   számú   törvényjavaslatot    (a
      továbbiakban: Ászptv.). Az Országgyűlés elnöke az  OÉTtv.-t  és
      az  Ászptv.-t  2006. december 13-án küldte  át  a  köztársasági
      elnök  hivatalába kihirdetésre. A köztársasági elnök az OÉTtv.-
      t, valamint az Ászptv.-t nem írta alá, hanem — az Alkotmány 26.
      §   (4)   bekezdésében  biztosított  jogkörénél  fogva   —   az
      Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
      továbbiakban:   Abtv.)  1.  §-ának  a)  pontja,   21.   §   (1)
      bekezdésének  b)  pontja és a 35. §-a alapján az  OÉTtv.  több,
      illetve  az  Ászptv.  egy  rendelkezése alkotmányellenességének
      előzetes  vizsgálatát  kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál.  A
      köztársasági  elnök  indítványait  az  Alkotmány  26.   §   (1)
      bekezdésében   megjelölt  határidőn   belül   küldte   meg   az
      Alkotmánybíróságnak.
      Az   OÉTtv.-nyel   szemben   előterjesztett   indítványában   a
      köztársasági  elnök  kérte, hogy az Alkotmánybíróság  állapítsa
      meg,  hogy az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja, 5. §-a, 6.  §
      (1)  bekezdése, 7. § (1) bekezdés c) pontja, valamint 19. § (1)
      bekezdésének  a  Munka Törvénykönyvéről szóló 1992.  évi  XXII.
      törvény  (a továbbiakban: Mt.) 17. § (4) bekezdését megállapító
      szövegrésze    alkotmányellenes.   Az   Ászptv.-nyel    szemben
      előterjesztett indítványában a köztársasági elnök jelezte, hogy
      az  Ászptv.  33.  §-ának  az Mt. 53. §  (3)  bekezdésének  első
      mondatát megállapító része alkotmányellenes. A két indítványt a
      felmerülő alkotmányossági problémák azonosságára tekintettel az
      Alkotmánybíróság egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.

      2.    A   köztársasági   elnök   az   OÉTtv.-nyel   kapcsolatos
      indítványában utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság 40/2005. (X.
      19.)  AB  határozata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével
      ellentétes    alkotmányellenes   helyzet   keletkezett    annak
      következtében, hogy az Országgyűlés nem alkotta meg az Országos
      Érdekegyeztető  Tanácsnak  (a  továbbiakban:  OÉT),   mint   az
      országos  foglalkoztatáspolitikai érdekegyeztetés szervezetének
      létrehozására és működésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
      Az   OÉTtv.   ennek   az   alkotmányellenes   mulasztásnak    a
      megszüntetése  céljából született. Az OÉTtv. a  mulasztást  úgy
      kívánja orvosolni, hogy meghatározza az OÉT működési területét,
      összetételét és működésének alapvető szabályait.
      A   köztársasági   elnök   által   az   OÉTtv.-ben   kifogásolt
      rendelkezések  részben  az OÉT egyes hatásköreit  szabályozzák,
      részben  az  OÉT  összetételét határozzák meg.  A  köztársasági
      elnök e rendelkezésekkel kapcsolatban az Alkotmány 2. § (1)  és
      (2)  bekezdésének sérelmét kérte megállapítani. A  köztársasági
      elnök  az  OÉT  hatásköreit figyelembe  véve  megállapíthatónak
      tartotta,  hogy az OÉT közhatalmi jogosítványokat is  gyakorol,
      indítványában az OÉT alábbi közhatalmi jogosítványaira utalt.

      2.1.  A köztársasági elnök — a 40/2005. (X. 19.) AB határozatra
      (ABH  2005,  427,  439.) való hivatkozással — a  foglalkoztatás
      elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.  évi
      IV.  törvény  (a továbbiakban: Flt.) 9. § b) pontjában  foglalt
      jogosítványt, mely arra hatalmazza fel az OÉT-et,  hogy  évente
      beszámoltassa a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületét, az  OÉT
      közhatalmi  jogosítványának tekintette.  Az  OÉTtv.  3.  §  (2)
      bekezdés  b)  pontja  szerint  az OÉT  a  munkaviszonyt  érintő
      legfontosabb  jogszabályok tekintetében — törvényi  rendelkezés
      alapján  —  egyetértési  jogot  gyakorol.  Az  Mt.  17.  §  (4)
      bekezdését  megállapító OÉTtv. 19. § (1)  bekezdése  szerint  a
      társadalmi párbeszédért felelős miniszter az OÉT egyetértésével
      határozhatja meg a munkaminősítés rendszerét.
       A  köztársasági elnök indítványában utalt arra,  hogy  az  Mt.
      17.  §  (1) bekezdése is közhatalmi jogosítványt ad az OÉT-nek,
      miután  a  Kormány  az  OÉT  egyetértésével  határozza  meg   a
      foglalkoztatás  érdekében  a munkavállalók  nagyobb  csoportját
      érintő  gazdasági  okból  történő  munkaviszony-megszüntetéssel
      kapcsolatban  az  Mt.-től eltérő szabályokat;  illetve  dönt  a
      kötelező  legkisebb munkabér és a munkavállaló által  betöltött
      munkakörhöz   szükséges   iskolai   végzettség,   szakképesítés
      szintjétől függő garantált bérminimumnak a mértékéről,  továbbá
      a  munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó, kormányrendeletben történő
      szabályozásról. Ezt a rendelkezést az OÉTtv. nem érintette,  és
      a  köztársasági elnöki indítvány sem tartalmazott az Mt. 17.  §
      (1)  bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására
      és megsemmisítésére irányuló határozott kérelmet.

      2.2.  A  köztársasági elnök hivatkozik a 39/1997. (VII. 1.)  AB
      határozatra   (ABH   1997,   263,   269.),   mely    közhatalmi
      jogosítványnak minősítette a normaalkotásban való részvételt, a
      jogszabályalkotás  során gyakorolt egyetértési  jogot.  Az  OÉT
      által  gyakorolható, a jogszabályalkotásban való közreműködésre
      vonatkozó  közhatalmi jogosítványok egyrészt elvileg valamennyi
      választópolgárt  érinthetnek, hiszen  minden  választópolgárnak
      lehetősége  van  arra, hogy jogszabályok  hatálya  alá  tartozó
      foglalkoztatásra  irányuló jogviszonyt létesítsen.  Másrészt  a
      társadalombiztosítási  jogviszonnyal  összefüggésben  fizetendő
      járuléknak a minimuma a kötelező legkisebb munkabérhez igazodik
      olyan   jogalanyoknál  is,  akik  nem  állnak  foglalkoztatásra
      irányuló  jogviszonyban. [Az Mt. említett 17. §  (1)  bekezdése
      pedig  egyetértési jogot ad az OÉT számára a kötelező legkisebb
      munkabér  meghatározásával kapcsolatban.] A köztársasági  elnök
      felveti  azt, hogy egyáltalán adható-e alkotmányosan ilyenfajta
      jogalkotási hatáskör az Alkotmányban nevesített szerveken kívül
      másnak  is,  továbbá  hangsúlyozza, hogy az alkotmányellenesség
      alapvetően az OÉT által gyakorolt közhatalmi jogosítványok okán
      áll fenn.

      2.3. A köztársasági elnök OÉTtv.-nyel kapcsolatos indítványának
      további    részében    az   OÉT   összetételével    kapcsolatos
      rendelkezések  alapján  rámutatott  arra,  hogy  az   OÉT   nem
      választott  szerv.  Az OÉT munkavállalói,  illetve  munkáltatói
      oldalát az abban részt vevő szervezetek képviselői alkotják. Az
      OÉTtv.-nek az OÉT összetételéről szóló rendelkezései nem teszik
      kötelezővé, hogy az OÉT szakszervezeti és munkáltatói oldala  a
      választópolgároknak, vagy akár csak a foglalkoztatásra irányuló
      jogviszonyok   alanyainak  túlnyomó  többségét  képviselje.   A
      köztársasági  elnök álláspontja szerint az OÉT-ben  részt  vevő
      szervezetek  ténylegesen  nem  is  tudják  felhatalmazásukat  a
      választópolgároknak,  vagy  akár  a  foglalkoztatásra  irányuló
      jogviszonyok   alanyainak  túlnyomó  többségére  visszavezetni.
      Ezért  az  OÉT  demokratikus legitimációval nem rendelkezik.  A
      köztársasági elnök szerint amennyiben egy szervezet  közhatalmi
      jogosítványokat  kap, akkor e szervezetnek a hatáskör-gyakorlás
      vonatkozásában  demokratikus legitimációval kell  rendelkeznie.
      Ezt  a  követelményt  az Alkotmány 2. § (1)  és  (2)  bekezdése
      alapján az Alkotmánybíróság 16/1998. (V. 8.) AB határozata (ABH
      1998, 140, 146.) állapította meg. Az OÉTtv.-nek az indítvánnyal
      érintett   5.   §-a   és   6.  §  (1)   bekezdése   ezeknek   a
      követelményeknek nem felelnek meg. Az OÉTtv. 5. §-a és 6. § (1)
      bekezdése  úgy  konstituálja az OÉT-et, hogy  nem  teremti  meg
      annak   demokratikus   legitimációját.  Az   elnöki   indítvány
      hivatkozik  a  40/2005.  (X. 19.) AB  határozatra,  melyben  az
      Alkotmánybíróság  megállapította „a  közhatalom  letéteményesei
      (állami  szervek,  önkormányzatok),  illetve  a  civil   szféra
      közötti   érdekegyeztetés  hagyományosan   konzultációt,   azaz
      tanácskozást, információcserét, érdekvitát, az eltérő  érdekek,
      vélemények   ütköztetését,  konfliktusfeloldást,  a  közhatalmi
      döntésekkel   érintetteknek  a  döntések   előkészítésbe   való
      bevonását, nem pedig a közhatalmi döntések meghozatalában  való
      közvetlen részvételt jelenti.” A köztársasági elnök szerint, ha
      az     érdekegyeztetésre    létrehozott    szerv     közhatalmi
      jogosítványokat kap, e szervnek, — a konkrét hatáskör-gyakorlás
      vonatkozásában — demokratikus legitimációval kell rendelkeznie.
      A    köztársasági    elnök   egyrészt   az    OÉT    közhatalmi
      jogosítványaival  összefüggésben,  másrészt   e   jogosítványok
      gyakorlásához nélkülözhetetlen demokratikus legitimáció  hiánya
      miatt     kérte     az    OÉTtv.    megjelölt     rendelkezései
      alkotmányellenességének megállapítását.

      3. Az OÉTtv.-nyel szemben előterjesztett indítványhoz hasonlóan
      az  Ászptv.-nyel kapcsolatos elnöki indítvány is  a  közhatalmi
      hatáskörök   gyakorlásával,   illetve   az   ehhez    szükséges
      demokratikus legitimáció kérdésével foglalkozik.

      3.1. Az Mt. 53. § (3) bekezdése első mondatának az Ászptv.  33.
      §-ával megállapított szövege szerint a Kormány az OÉT-ben részt
      vevő   országos  szakszervezeti  szövetségekkel  egyetértésben,
      rendeletben     határozza    meg    az    üzemitanács-választás
      szavazólapjainak     tartalmát,     és     a     szakszervezeti
      reprezentativitás   megállapítása   érdekében    az    országos
      szavazatösszesítés módját és rendjét. A köztársasági elnök  ezt
      az   egyetértési   jogot   közhatalmi  jogkörnek   tekinti   és
      megállapítja,    hogy   az   OÉT-ben   részt   vevő    országos
      szakszervezeti  szövetségeknek az  Ászptv.  jelen  indítvánnyal
      érintett  szakaszában biztosított jogosítványa –  miután  az  a
      jogszabályalkotásban   való   közreműködésre    vonatkozik    –
      potenciálisan  valamennyi  választópolgárt  érintheti,   hiszen
      valamennyi választópolgárnak megvan a lehetősége arra,  hogy  a
      vonatkozó   jogszabályok   hatálya  alá   tartozó   jogviszonyt
      létesítsen.  Az elnök ebben az indítványában is felveti  azt  a
      kérdést,  hogy ilyenfajta jogalkotási hatáskör az  Alkotmányban
      nevesített  szerveken  kívül  alkotmányosan  egyáltalán  másnak
      adható-e.

      3.2.   A   köztársasági  elnök  szerint,  ha  a  szakszervezeti
      szövetségek  –  akár együttesen is – közhatalmi jogosítványokat
      kapnak,   e   szervezeteknek   a   konkrét   hatáskör-gyakorlás
      vonatkozásában  demokratikus legitimációval kell rendelkezniük.
      Az  OÉTtv.  5.  §-a  határozza meg,  hogy  mely  szakszervezeti
      szövetségek vehetnek részt az OÉT-ben. Ugyanakkor ez a  szakasz
      csak  az  OÉT-ben  részt  vevő  egyes  szakszervezeti,  illetve
      munkáltatói  szövetségek vonatkozásában állít fel feltételeket,
      nem  követeli meg azonban, hogy az OÉT munkavállalói  oldala  a
      választópolgároknak, vagy akár csak a foglalkoztatásra irányuló
      jogviszonyok alanyainak túlnyomó többségét képviselje. Ezért az
      OÉTtv.  5.  §-a alapján nem biztosított az OÉT-ben  részt  vevő
      országos    szakszervezeti   szövetségeknek   a    demokratikus
      legitimációja,  vagyis az Ászptv. 33. §-a  az  Mt.  53.  §  (3)
      bekezdésének   első  mondatát  megállapító  részében   úgy   ad
      közhatalmi   jogosítványt  az  OÉT-ben  részt   vevő   országos
      szakszervezeti szövetségeknek, hogy ezeknek a szövetségeknek  a
      kellő  demokratikus  legitimációja hiányzik,  hiszen  ehhez  az
      Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdése alapján az kellene, hogy az
      egyetértési  joggal  felruházott szakszervezeti  szövetségek  a
      közhatalomgyakorlással  érintettek  (adott  esetben  az  összes
      választópolgár) túlnyomó többségét tagjaik között tudják. Mivel
      ez  nem áll fenn, ezért az elnök álláspontja szerint az Ászptv.
      33. §-a ellentétes az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdésével.

      Az   Alkotmánybíróság  beszerezte  a  szociális  és   munkaügyi
      miniszter véleményét.

                                    II.

      1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.
      (2)  A  Magyar  Köztársaságban minden hatalom a népé,  amely  a
      népszuverenitást   választott   képviselői   útján,    valamint
      közvetlenül gyakorolja.”

      2. Az Flt. érintett rendelkezése:
      „9. § A Kormány az országos jelentőségű foglalkoztatáspolitikai
      kérdésekben  a  munkavállalók és a  munkaadók  országos  érdek-
      képviseleti szervezeteivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban
      (a továbbiakban: OÉT) egyeztet. Ennek során az OÉT
      a)    véleményezi   a   foglalkoztatást   közvetlenül    érintő
      törvénytervezeteket,
      b)   évente   beszámoltatja  a  Munkaerőpiaci   Alap   Irányító
      Testületét,
      c)  a  munkájában résztvevő országos munkaadói és munkavállalói
      szövetségek  útján  kijelöli  a  Munkaerőpiaci  Alap   Irányító
      Testületének a munkaadói, továbbá munkavállalói képviselőit, és
      javaslatot tesz a visszahívásukra.”

      3. Az Mt. érintett rendelkezései:
      „17.   §  (1)  A  Kormány  az  Országos  Érdekegyeztető  Tanács
      egyetértésével
      a)  meghatározza  a  foglalkoztatás érdekében  a  munkavállalók
      nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő munkaviszony-
      megszüntetéssel    kapcsolatban   az   e   törvénytől    eltérő
      szabályokat;
      b)  dönt a kötelező legkisebb munkabér és a munkavállaló  által
      betöltött    munkakörhöz    szükséges    iskolai    végzettség,
      szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum mértékéről,
      továbbá  a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó, kormányrendeletben
      történő szabályozásról;
      c)  javaslatot  tesz  a  napi munkaidő leghosszabb  mértékének,
      illetve a munkaszüneti napok meghatározására.”

      4. Az OÉTtv. érintett rendelkezései:
      „2.  §  Az  OÉT az országos szakszervezeti, illetve munkáltatói
      szövetségek (a továbbiakban: munkavállalói, illetve munkáltatói
      oldal)  és  a  kormány  közötti  makroszintű  konzultációk   és
      tárgyalások   folyamatosan   működő,   legátfogóbb,   országos,
      háromoldalú (tripartit) érdekegyeztető fóruma.”
      „3. § (2) Az OÉT intézményi keretet nyújt a kormány, valamint a
      munkavállalói   és   munkáltatói   érdekképviseletek    közötti
      konzultációnak, ennek keretében
      (…)
      b)   véleményt   formál  a  munkaviszonyt  érintő  legfontosabb
      jogszabályokról, illetve e jogszabályok tekintetében — törvényi
      rendelkezés alapján — egyetértési jogot gyakorol.
      4.  §  (1)  E  törvény alkalmazásában érdekképviselet,  illetve
      érdekképviseleti szövetség az egyesülési jogról  szóló  törvény
      szerint létrejött társadalmi szervezet,
      a)   amelynek  alapszabályában  szereplő  elsődleges  célja   a
      munkavállalók     munkaviszonnyal    kapcsolatos     érdekeinek
      előmozdítása és megvédése, vagy
      b)   amelynek   alapszabályában  meghatározott  céljai   között
      szerepel  a  munkáltatók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek
      védelme és képviselete.
      (2)  Országos  az az érdekképviselet, amely az (1)  bekezdésben
      foglaltakon túlmenően:
      a) szakszervezetekből, szakszervezeti szövetségekből, vagy
      b) munkáltatókat tömörítő érdekképviseletekből, szövetségekből,
      illetőleg    munkáltatói   szervezetekből   (a    továbbiakban:
      tagszervezet) álló tagsággal rendelkezik, és
      c) tevékenységét országos szinten szervezi.
      5. § (1) Az országos érdekegyeztetésben részt vehet:
      a) az a szakszervezeti szövetség, amely
      aa)  legalább  négy nemzetgazdasági ágban és legalább  tizenkét
      alágazatban tevékenykedő tagszervezettel rendelkezik, és
      ab)    legalább    három   régióban   vagy    nyolc    megyében
      tagszervezettel, vagy tagszervezetei területi,  illetve  megyei
      szervezettel rendelkeznek, továbbá
      ac)  tagszervezetei együttesen legalább százötven munkáltatónál
      rendelkeznek önálló, vagy a tagszervezet alapszabálya  szerinti
      munkahelyi   szervezettel,  valamint  ad)  tagja   az   Európai
      Szakszervezeti Szövetségnek;
      b) az a munkáltatói szövetség, amely
      ba)   legalább  két  nemzetgazdasági  ágban  és  legalább   hat
      alágazatban tevékenykedő tagszervezettel rendelkezik, és
      bb)  tagszervezetei legalább három régióban vagy  tíz  megyében
      működő területi szervezettel rendelkeznek, továbbá
      bc)   amelynek,  illetőleg  amely  tagszervezeteinek   tagságát
      legalább  ezer  munkáltató, illetve vállalkozás  alkotja,  vagy
      amelynek,  illetőleg amely tagszervezeteinek  tagsága  legalább
      százezer főt foglalkoztat, valamint
      bd) tagja európai munkáltatói szövetségnek.
      (2) A feltételek elérése érdekében a munkavállalók, illetőleg a
      munkáltatók  érdekképviseleti szervezetei egymással  koalícióra
      léphetnek.
      6.  §  (1)  Az OÉT munkavállalói, illetve munkáltatói oldalának
      tagja   kizárólag  a  4-5.  §-ban  meghatározott  feltételeknek
      megfelelő országos érdekképviseleti szövetség lehet.
      (2)  A  kormányzati  oldal  elnöke  a  társadalmi  párbeszédért
      felelős miniszter, illetve megbízottja. A kormányzati oldalt  a
      napirend     szerint    feladatkörrel    rendelkező    központi
      államigazgatási szerv vezetője vagy megbízottja képviseli.
      7. § (1) Az OÉT a 3. § (3)-(4) bekezdésben felsorolt kérdéseket
      illetően:
      (…)
      c)   törvényben   meghatározott   esetben   egyetértési   jogot
      gyakorol.”
      „19.  §  (1)  Az  Mt.  17. §-ának (2)-(4) bekezdése  helyébe  a
      következő  rendelkezés lép, egyúttal az (5)  bekezdés  hatályát
      veszti:
      (…)
      (4)  A  társadalmi párbeszédért felelős miniszter  az  Országos
      Érdekegyeztető   Tanács   egyetértésével   meghatározhatja    a
      munkaminősítés rendszerét.”


      5. Az Ászptv. érintett rendelkezése:
      „33.  §  Az  Mt. 53. §-a (3) bekezdésének helyébe  a  következő
      rendelkezés lép:
      «(3)  A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő
      országos     szakszervezeti    szövetségekkel     egyetértésben
      rendeletben     határozza    meg    az    üzemitanács-választás
      szavazólapjának tartalmát és a szakszervezeti reprezentativitás
      megállapítása  érdekében az országos szavazatösszesítés  módját
      és    rendjét.    Az   ágazati   (szakágazati)   és    területi
      szavazatösszesítés   módjának   és   rendjének    meghatározása
      tekintetében a Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács és  az
      ágazati  párbeszéd  bizottságok véleményének kikérésével  alkot
      rendeletet.»”

                                   III.

      Az indítványok megalapozottak.

      1.   A  köztársasági  elnöki  indítványok  által  érintett,   a
      köztársasági   elnök  szerint  alkotmányellenes   rendelkezések
      tartalmukat   tekintve  két  külön  típusba   sorolhatók.   Egy
      részükhöz  az  OÉT,  illetve  az OÉT-ben  részt  vevő  országos
      szakszervezeti  szövetségek feladat- és hatásköreit  szabályozó
      rendelkezések tartoznak [az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja,
      7.  § (1) bekezdés c) pontja, 19. § (1) bekezdésének az Mt. 17.
      §-ának  (4) bekezdését megállapító rendelkezése, és az  Ászptv.
      33.  §-ának  az  Mt.  53.  §  (3)  bekezdésének  első  mondatát
      megállapító   rendelkezése].   A   másik   csoportba   az   OÉT
      összetételét meghatározó rendelkezések [OÉTtv. 5. § és 6. § (1)
      bekezdés] sorolhatók.
      Az indítványok szerint a hatásköröket megállapító rendelkezések
      azért alkotmányellenesek, mert közhatalom-gyakorlásnak minősülő
      részvételt      biztosítanak     meghatározott     jogszabályok
      megalkotásában.  A közhatalmi jogkörnek minősülő  jogalkotásban
      az  egyetértési  jog  útján  való  részvétellel  az  OÉT  és  a
      szakszervezeti  szövetségek elvileg valamennyi választópolgárra
      kiterjedően gyakorolnának közhatalmat. A köztársasági elnök  [a
      40/2005. (X. 19.) AB határozatra utalással] egyértelművé teszi,
      hogy   az   érdekegyeztetésnek  nem  szükségképpeni  része   az
      érdekegyeztetésre  létrehozott szervnek vagy  a  szakszervezeti
      szövetségeknek  biztosított, a jogalkotásban  való  részvételre
      jogosító egyetértésen alapuló közhatalmi jogosítvány.
      Az  OÉTtv.-t  érintő indítvány az OÉT összetételét  megállapító
      rendelkezéseket  azért  tartja  alkotmányellenesnek,   mert   a
      kifogásolt,  közhatalmat megvalósító hatáskörök  (jogalkotásban
      való   részvétel)   gyakorlásához  a  16/1998.   (V.   8.)   AB
      határozatban  – az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdése  alapján
      alkotmányos  feltételként – rögzített demokratikus  legitimáció
      megléte  az  OÉT-ben  való részvételt szabályozó  rendelkezések
      által   nem  biztosított.  Abban  az  esetben,  ha  a  vizsgált
      törvények   nem   adnának  az  OÉT-nek  vagy  a  szakszervezeti
      szövetségeknek   ilyen   típusú  közhatalmi   hatásköröket,   a
      részvételi  és összetételi szabályok alkotmányos megítélése  is
      más lehetne.

      2. Az indítványok alapján az Alkotmánybíróságnak elsőként abban
      a  kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alkotmányosan részt
      vehetnek-e  a  (különböző  munkaügyi  vagy  munkajogi   tárgyú)
      jogszabályok  egyetértési joggal való  megalkotásában  az  OÉT,
      illetve   az   OÉT-ben   részt  vevő  országos   szakszervezeti
      szövetségek.  Amennyiben erre az első  kérdésre  igenlő  válasz
      adható  (vagyis  alkotmányosan részt vehetnek) akkor  következő
      kérdésként  az  Alkotmánybíróságnak azt kell  vizsgálnia,  hogy
      esetükben fennállnak-e a demokratikus legitimáció 16/1998.  (V.
      8.)   AB  határozatban  előírt  és  a  40/2005.  (X.  19.)   AB
      határozatban megerősített feltételei. Az első kérdés tehát  az,
      hogy  megfelelő reprezentativitási szabályokkal (a demokratikus
      legitimáció biztosításával) a jogalkotásban egyetértési  joggal
      való  részvételt  jelentő  hatáskörök gyakorlása  alkotmányossá
      tehető-e?

      3.  Az  Alkotmánybíróság értelmezésében az OÉT és  az  országos
      szakszervezeti      szövetségek     hatásköreit      tartalmazó
      rendelkezésekben    a    törvényhozó   az    egyetértési    jog
      szabályozásával  az  OÉT,  illetve az  országos  szakszervezeti
      szövetségek számára nem konzultatív, hanem érdemi együttdöntési
      jogot  jelentő  részvételt biztosított a jogszabály-alkotásban.
      Az  OÉTtv.  a  Kormánnyal,  illetve a  miniszterrel  együttesen
      meghatározandó    tartalmú   jogszabály   (kormány-,    illetve
      miniszteri rendelet) megalkotására (kiadására) jogosítja az OÉT-
      t,  az  Ászptv. a Kormánnyal együttesen meghatározandó tartalmú
      jogszabály  (miniszteri  rendelet) megalkotására  jogosítja  az
      országos  szakszervezeti szövetségeket. Az, hogy az egyetértési
      jog   valamely  döntés  meghozatalában  való,  a  döntéshozóval
      egyenlő hatású döntéshozatali jogosultságot, vagyis úgynevezett
      együttdöntési  helyzetet jelent, melyben sem a döntéshozó,  sem
      az egyetértési jog jogosultja önállóan érvényes döntést nem tud
      hozni,  az  Alkotmánybíróság több határozatában  megfogalmazást
      nyert  már.  E határozatok különféle közhatalmi (közigazgatási)
      döntésfajtákra   vonatkozó  szabályozások  vizsgálata   kapcsán
      születtek,  és  az  azokban  foglalt elvi  megállapításokat  az
      Alkotmánybíróság jelen ügyben is irányadónak tekintette.
      A   47/1991.  (IX.  24.)  AB  határozat  szerint:  „[a]   hazai
      joggyakorlatban a döntésalkotásban való részvétel több  formája
      ismert,   –  így  pl.  a  javaslattétel,  a  véleményezés.   Az
      egyetértési  jog – természeténél fogva – sem a  döntési  joggal
      rendelkező,  sem  az  egyetértési  jog  címzettje  számára  nem
      biztosít  önálló döntési lehetőséget. Konszenzus hiányában  nem
      kerülhet  sor érvényes döntés megalkotására.” (ABH  1991,  438,
      440.) Ezt az érvelést alkalmazta a 792/B/1998. AB határozat  is
      (ABH 2004, 1255, 1260.), melyet megerősített az 1336/B/1997. AB
      határozat is (ABH 2003, 1025, 1031.).
      Az  egyetértési jog hasonló értelmezését követte még a 39/2006.
      (IX. 27.) AB határozat (ABH 2006, 498, 505.), az 59/2001. (XII.
      7.) AB határozat (ABH 2001, 739, 741.), az 58/1992. (XI. 6.) AB
      határozat  (ABH  1992,  410, 412.), a  45/1993.  (VII.  2.)  AB
      határozat  (ABH  1993,  484, 485.), a  12/1995.  (II.  22.)  AB
      határozat  (ABH 1995, 74, 76.) és az 1090/B/2005. AB  határozat
      is  (ABH 2006, 1837, 1844). A felsorolt határozatokból kiderül,
      hogy  az  egyetértési  jog nem önálló, de mégis  döntéshozatali
      jogot   jelent,   és  mindenképpen  alkalmas   arra,   hogy   a
      döntéshozatali   jog  jogosultjának  döntését   megakadályozza.
      Megállapítható   az   is,   hogy   a   jogszabály    kiadásához
      (megalkotásához)  fűződő egyetértési jog gyakorlása  –  mint  a
      jogalkotási hatáskör egy részének gyakorlása osztja a jogalkotó
      hatáskör  megítélését  és  –  közhatalmi  jogkör  gyakorlásának
      minősül.  Az,  hogy  a  jogalkotásban való  közreműködés  egyes
      formáin  belül  a  jogszabály által kifejezetten  és  konkrétan
      megnevezett  egyetértési jogkör közhatalminak  és  a  jogalkotó
      számára   megkerülhetetlennek  minősül,   az   Alkotmánybíróság
      gyakorlata alapján egyértelmű. [30/2000. (X. 11.) AB határozat,
      ABH  2000,  202, 206.; megerősítette: a 10/2001. (IV.  12.)  AB
      határozat, ABH 2001, 123, 129.; 1098/B/2006. AB határozat,  ABH
      2007, 2088, 2106.]

      4.  Az  OÉT  és  a  szakszervezeti  szövetségek  indítványokkal
      érintett,   a   jogalkotásban  való  részvétellel   kapcsolatos
      egyetértési jogáról a következők állapíthatók meg.

      4.1.  Az  OÉTtv.  3. § (2) bekezdés b) pontja szerint  az  OÉT:
      „véleményt   formál   a   munkaviszonyt   érintő   legfontosabb
      jogszabályokról, illetve e jogszabályok tekintetében – törvényi
      rendelkezés  alapján  –  egyetértési  jogot  gyakorol”.  Ez   a
      rendelkezés  lényegét  tekintve  egy  „hivatkozó”  szabály.   A
      munkaviszonyt  érintő legfontosabb jogszabályok  „tekintetében”
      adott egyetértési jogot más törvények, elsősorban az Mt. számos
      rendelkezése (a „hivatkozott” szabályok) konkretizálják. Így  a
      köztársasági  elnök indítványában is említett  Mt.  17.  §  (1)
      bekezdése:   „A  Kormány  az  Országos  Érdekegyeztető   Tanács
      egyetértésével  a)  meghatározza a foglalkoztatás  érdekében  a
      munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő
      munkaviszony-megszüntetéssel  kapcsolatban  az   e   törvénytől
      eltérő szabályokat; b) dönt a kötelező legkisebb munkabér és  a
      munkavállaló  által  betöltött  munkakörhöz  szükséges  iskolai
      végzettség, szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum
      mértékéről,   továbbá   a  munkaügyi  ellenőrzésre   vonatkozó,
      kormányrendeletben történő szabályozásról.” Emellett az Mt. 17.
      §  (5) bekezdése szerint „[a] gazdasági miniszter – az Országos
      Érdekegyeztető   Tanács  egyetértésével  –  meghatározhatja   a
      munkaminősítés  rendszerét.” Az Mt. 41/A.  §  (4)  bekezdésében
      „[f]elhatalmazást  kap  a  miniszter,  hogy   –   az   Országos
      Érdekegyeztető  Tanács  egyetértésével – rendeletben  határozza
      meg:  a)  a bejelentési kötelezettség teljesítésének, illetőleg
      b)   a   kollektív   szerződések  nyilvántartásának   részletes
      szabályait.”  Továbbá  az  Mt. 75. § (3)  bekezdése:  „A  külön
      jogszabályban  meghatározott  egészségkárosodott,  megváltozott
      munkaképességű      munkavállalók     alkalmazása,      illetve
      foglalkoztatása   tekintetében   jogszabály   –   az   Országos
      Érdekegyeztető  Tanács  egyetértésével  –  eltérő   szabályokat
      állapíthat  meg.” Az Mt. 144. § (5) bekezdése: „A munkavállalót
      megillető kötelező legkisebb munkabért és a 17. § (1)  bekezdés
      b) pontja szerinti garantált bérminimumot, ezek hatályosságát –
      figyelemmel a 17. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra –
      a Kormány állapítja meg.”

      4.2.  Az  OÉTtv. 7. § (1) bekezdése szerint: „Az  OÉT  a  3.  §
      (3)–(4) bekezdésben felsorolt kérdéseket illetően a) konzultál;
      b)  tárgyalást  folytat és megállapodásokat köt; c)  törvényben
      meghatározott   esetekben  egyetértési  jogot   gyakorol;”   Az
      említett  „felsorolt  kérdések” között  szerepelnek:  munkajogi
      szabályozás,  munkavédelem,  munkaügyi  ellenőrzés,   munkaügyi
      kapcsolatok,  stb.  Az  egyetértési jog  c)  pontban  említett,
      törvényben   meghatározott  eseteit  az  Mt.  fent  hivatkozott
      rendelkezései tartalmazzák.
      Az  OÉTtv.  19. § (1) bekezdésének az Mt. 17. § (4)  bekezdését
      megállapító  rendelkezése: „A társadalmi  párbeszédért  felelős
      miniszter  az  Országos  Érdekegyeztető  Tanács  egyetértésével
      meghatározhatja   a   munkaminősítés   rendszerét.”   [Erre   a
      felhatalmazásra hivatkozva született a munkavállalók ágazatközi
      besorolási  rendszeréről szóló 6/1992. (VI. 27.) MüM  rendelet,
      melynek  a preambulumában a miniszter utal is az Érdekegyeztető
      Tanács    egyetértésére:   „egyetértésével    a    következőket
      rendelem”].  Az Ászptv. 33. §-ának az Mt. 53. §  (3)  bekezdése
      első  mondatát megállapító rendelkezése szerint pedig a Kormány
      az  OÉT-ben  részt vevő országos szakszervezeti  szövetségekkel
      egyetértésben,   rendeletben  határozza  meg  az   üzemitanács-
      választás   szavazólapjának  tartalmát,  és  a   szakszervezeti
      reprezentativitás   megállapítása   érdekében    az    országos
      szavazatösszesítés módját és rendjét.

      5.  Ezektől az együttdöntési helyzetektől jól elkülöníthetők  a
      hagyományos érdekegyeztetési jogosultságok, melyek a jogszabály-
      alkotással     kapcsolatosan    konzultatív     jogosítványokat
      biztosítanak   az   OÉT-nek,   vagy   az   abban   részt   vevő
      érdekszervezeteknek:  pl.  az  OÉTtv.  3.  §  (2)  bekezdés  b)
      pontjának  első  fordulata: „véleményt formál  a  munkaviszonyt
      érintő  legfontosabb jogszabályokról”; a 7.  §  (1)  bekezdése:
      konzultál, tárgyalást folytat, megállapodásokat köt a felsorolt
      kérdéseket   illetően;   a  7.  §  (3)   bekezdése:   „az   OÉT
      munkavállalói, illetve munkaadói oldala véleményezi” a 3. § (3)
      bekezdésében  szereplő  kérdéseket  érintő  jogszabály-alkotási
      koncepciókat,  javaslatokat, törvénytervezeteket.  Ugyanígy  az
      Mt.-ben is, pl. a 17. § (1) bekezdés c) pont: a Kormány az  OÉT
      egyetértésével  javaslatot  tesz a  napi  munkaidő  leghosszabb
      mértékének,  illetve a munkaszüneti napoknak a meghatározására;
      75.  § (2) bekezdése: jogszabály az OÉT meghallgatásával  –  az
      egészség  védelme  céljából  vagy  egyébként  közérdekből  –  a
      munkaviszony létesítésének feltételeit e törvény rendelkezésein
      túlmenően  is meghatározhatja, továbbá meghatározott munkakörök
      betöltését szakképesítéshez és gyakorlati időhöz kötheti.
      Az Alkotmánybíróság már a 40/2005. (X. 19.) AB határozatában is
      utalt  arra,  hogy  az  érdekegyeztetés „klasszikus”  tartalmát
      konzultatív (tárgyalási, javaslattételi, esetleg véleményezési)
      jogok  alkotják (ABH 2005, 439.). Az Európai Unió tagállamaiban
      is   ismertek  érdekegyeztetést  végző,  illetve  a   szociális
      párbeszédet  szolgáló szervek, melyek kisebb részben  az  adott
      állam   alkotmányában  nyernek  szabályozást  (pl.  a   Francia
      Köztársaságban az 1958. évi alkotmány 69-71. §-ai hozzák  létre
      a Conseil Économic et Social-t; Olaszországban az alkotmány 99.
      §-a  rendelkezik  a Consiglio Nazionale dell’  Economia  e  del
      Lavoro-ról,  Portugáliában az alkotmány 92. §-a  rendelkezik  a
      Conselho   Económico  e  Social-ról),  nagyobb  részt   azonban
      törvényben hozzák létre ezeket a szerveket (Consejo Economic  y
      Social   Spanyolországban,  Sociaal-  Economische  Raad,   SER,
      Hollandiában), illetve a társadalmi partnerek megállapodásával,
      törvényi  háttér  nélkül  is léteznek  egyeztető  fórumok  (pl.
      Paritätische Kommission für Preis- und Lohnfragen Ausztriában).
      Közös   bennük,  hogy  ezek  alapvetően  konzultatív   szervek,
      jogosítványaik   a  tanulmányok  készítésétől,   az   ajánlások
      megfogalmazásán  és az egyeztetésen keresztül  általában  egyes
      állami döntések tervezeteinek véleményezéséig terjednek,  de  a
      jogalkotásban való egyetértési jogot nem érik el. Az  Alkotmány
      36. §-a a Kormány számára politikai kötelezettségként írja elő,
      hogy   feladatai   ellátása  során   az   érdekelt   társadalmi
      szervezetekkel együttműködik. Az Alkotmánybíróság  az  említett
      40/2005. (X. 19.) AB határozatában ezen túlmenően hangsúlyozta,
      hogy  „a  munkavállalói  és  munkaadói  érdekképviseleteknek  a
      foglalkoztatással, a munkanélküliek ellátásának biztosításával,
      munkához   jutásának  támogatásával,  szociális   biztonságának
      elősegítésével  kapcsolatos állami  feladatok  ellátásába  való
      bevonása,   ennek   érdekében  az  állam  és   érdekszervezetek
      képviselőiből   álló   testületeknek   a   felállítása   és   a
      testületeknek    egyes    közhatalom   gyakorlására    jogosító
      hatáskörökkel   való  felruházása  önmagában  nem   feltétlenül
      alkotmányellenes.”  (ABH 2005, 427, 451.)  Az  Alkotmánybíróság
      ugyanakkor   hangsúlyozza,  hogy  jelen  ügyben  a   közhatalmi
      hatásköröket nem általánosságban kellett vizsgálnia, hanem  egy
      meghatározott   hatáskör   típus,   a   jogalkotáshoz    fűződő
      egyetértési  jog alkotmányos megengedettségéről kellett  állást
      foglalnia.   Más  szóval  azt  kellett  elbírálnia,   hogy   az
      Alkotmánynak  a jogalkotásra vonatkozó vagy más szabályai  (pl.
      az  említett 36. §) lehetővé teszik-e, hogy az Alkotmányban nem
      szereplő  szervek  egyetértési  joguk  útján  részesüljenek   a
      jogalkotó (közhatalmi) hatáskörből.

      6. A köztársasági elnök által vizsgálni kért rendelkezések – az
      Alkotmánybíróságnak  az  egyetértési  jog   jogi   természetére
      vonatkozó  ismertetett gyakorlata alapján – egyértelműen  közös
      jogalkotásra   adott   felhatalmazások,   szövegezésük   és   a
      konzultációs    jogokat   tartalmazó   rendelkezésekkel    való
      egybevetésük  alapján is ez állapítható meg. Ezért  a  kérdéses
      hatáskörök egyértelműen közhatalom gyakorlására (azon belül  is
      jogalkotásra)    adott   felhatalmazásnak    tekintendők:    az
      egyetértésre   jogosult   OÉT  vagy   országos   szakszervezeti
      szövetség  egyetértése nélkül a Kormány vagy a miniszter  által
      az adott tárgykörről kiadott jogszabály (rendelet) formai okból
      törvénysértő   lenne.  A  jogalkotás  azonban  közvetlenül   az
      Alkotmányon   alapuló  és  ezért  törvénnyel  nem  korlátozható
      közhatalmi hatáskör, az Alkotmány maga határozza meg, hogy mely
      állami szerv és milyen formában bocsáthat ki jogszabályt.

      7.   A  jogalkotó  szervek,  mint  anyagi  jogforrások  (fontes
      essendi)  és  a  jogszabályok, mint alaki  jogforrások  (fontes
      cognoscendi) meghatározása mellett, amint arra a 37/2006.  (IX.
      20.)  AB  határozat  is rámutatott „[a]z  Alkotmány  rögzíti  a
      jogforrási hierarchia elvét is: a 35. § (2) bekezdés szerint  a
      Kormány  rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel; a  37.  §
      (3) bekezdés értelmében a miniszteri (miniszterelnöki) rendelet
      nem  lehet ellentétes törvénnyel és kormányrendelettel; a 44/A.
      §  (2)  bekezdés  alapján pedig az önkormányzati  rendelet  nem
      lehet  ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.  A  jogalkotás
      alkotmányos jelentőségét mutatja továbbá az Alkotmány  32/A.  §
      (1)  és  (2)  bekezdése, amely a jogszabályok alkotmánybírósági
      felülvizsgálatáról   és   az   alkotmányellenes    jogszabályok
      megsemmisítéséről   szól.”   (ABH   2006,   480,    485.)    Az
      Alkotmánybíróság  azonban  ezen  túlmutató  következtetést   is
      levont  a jogszabályok rendszerével kapcsolatban: „Az Alkotmány
      tehát  a  jogszabályalkotás  tekintetében  egy  zárt  rendszert
      képez:  megjelöli  a kibocsátót, megjelöli a jogszabály  nevét,
      rendelkezik  egymáshoz  való  hierarchikus  viszonyukról  s  az
      Alkotmány,   a  32/A.  §-a  révén,  gondoskodik  a   jogforrási
      hierarchia  Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról  is.”
      (ABH 2006, 485.)

      8.    Az    előzőekben   részletesen   ismertetett   alkotmányi
      rendelkezésekből   és  ezek  alkotmánybírósági   értelmezéséből
      egyértelműen  következik, hogy jogalkotó  hatáskörrel  csak  az
      Alkotmány  ruházhat fel egy szervet. Az Alkotmányban nevesített
      jogalkotó  szervek  között  az OÉT és  az  OÉT-ben  részt  vevő
      országos   szakszervezeti  szövetségek  nem   szerepelnek.   Az
      Alkotmány  alapján tehát sem az OÉT, sem az  abban  részt  vevő
      országos   érdekképviseletek  nem  jogalkotó   szervek,   ezért
      jogszabály-alkotásra   a  jogszabály  kibocsátához   kapcsolódó
      egyetértési   joguk   alapján  való  törvényi   felhatalmazásuk
      ellentétes   az   Alkotmány   2.   §   (1)   bekezdésével,    a
      hatalommegosztás elvével és az Alkotmánynak a Kormány,  illetve
      a  miniszterek  jogalkotását  szabályozó  rendelkezéseivel.  Az
      Alkotmánybíróság   ugyanis  már  a   7/1993.   (II.   15.)   AB
      határozatában  azt  rögzítette: „A hatalmi ágak  elválasztására
      épülő   államszervezetben  azonban  szükséges  az   állami   és
      érdekképviseleti   funkciók  pontos   elhatárolása,   ezért   a
      jogalkotás – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető függővé a
      közhatalmi  jogosítványokkal nem rendelkező szakszervezetek  és
      egyéb  szervezetek állásfoglalásaitól.” (ABH  1991,  418,  419-
      420.)  Ezt az álláspontját megerősítette az 50/1998. (XI.  27.)
      AB  határozatban (ABH 1998, 387, 397.), illetve a 40/2005.  (X.
      19.)   AB  határozatában  is,  azt  is  kimondva,  hogy:  „[a]z
      Alkotmány  4.  §-ából a munkavállalói érdekszervezetek  számára
      nem   következik  jogosultság  közhatalom  gyakorlást   jelentő
      hatáskörök  gyakorlásában való részvételre.”  (ABH  2005,  427,
      439.)   Ugyancsak  nem  vezethető  le  ilyen   jogosultság   az
      Alkotmánynak  alapvetően együttműködési, politikai  egyeztetési
      kötelezettséget tartalmazó 36. §-ából sem, hiszen  a  feladatok
      ellátása során való együttműködés szófordulatból nem következik
      a  Kormány vagy a Kormány tagjának jogalkotó hatáskörére  nézve
      semmilyen konkrét korlátozás.
      Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság  a  köztársasági  elnök
      indítványa   alapján  megállapította  a  határozat   rendelkező
      részében  megjelölt  rendelkezések  alkotmányellenességét.   Az
      Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet ugyanakkor arra, hogy  az
      OÉTtv.  3.  §  (2)  bekezdés b) pontja  alkotmányellenességének
      megállapítására  a  rendelkezés második  fordulatában  szereplő
      egyetértési   jog  alapján  került  sor.  A  rendelkezés   első
      fordulatában  szereplő  véleményezési jog alkotmányellenességét
      az  Alkotmánybíróságnak jelen ügyben nem kellett vizsgálnia, de
      az  alkotmányellenesség megállapítása –  az  egyetértési  jogra
      figyelemmel – az egész b) pontot érintette.

                                    IV.

      1.  Az  indítványozó köztársasági elnök álláspontja szerint  az
      OÉTtv.,   illetve  az  Ászptv.  úgy  jogosítja  fel  közhatalom
      gyakorlására  az  OÉT-et, hogy az nem rendelkezik  demokratikus
      legitimációval, és ez ellentétes az Alkotmány 2. § (1)  és  (2)
      bekezdésével. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök által is
      hivatkozott   korábbi   határozatában  a   közhatalom   legitim
      gyakorlásával összefüggésben kifejtette:
      „A  közhatalom  gyakorlásának (…) alkotmányos  feltétele,  hogy
      arra   demokratikus  legitimáció  alapján  kerüljön   sor.   Az
      Alkotmánybíróság a bírói hatalom forrását elemezve  már  állást
      foglalt  a  demokratikus  legitimáció  kérdésében.  Eszerint  a
      népszuverenitásra  épülő rendszerben a  hatalmi  ágak  lehetnek
      önlegitimálók, ha közvetlen választáson alapulnak. A másik út a
      közhatalom  elnyerése valamely más hatalmi ág közreműködésével;
      a  hatalomnak  azonban  ekkor is, ezen a  láncolaton  keresztül
      visszavezethetőnek  kell  lennie a szuverén  néphez.  [38/1993.
      (VI.   11.)  AB  hat.  ABH  1993,  256,  262.]  A  demokratikus
      legitimáció  elsődlegesen valósul meg akkor, ha  a  közhatalmat
      gyakorló  testületet a választópolgárok közvetlenül választják.
      Demokratikus   a  legitimáció  akkor  is,  ha   a   közvetlenül
      választott szervezet által választott vagy kinevezett  szervek,
      személyek   gyakorolnak  közhatalmat.   Amíg   a   választások,
      kinevezések   láncolata  a  választópolgároktól  a  közhatalmat
      gyakorló   szervig,   személyig  folyamatos,   a   demokratikus
      legitimáció  nem  vitatható.  Ezért  tekinthető  demokratikusan
      legitimáltnak  a Kormány és az államigazgatási  szervezet  is.”
      [16/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 140, 146.]
      Az   Alkotmánybíróság  40/2005.  (X.  19.)  AB  határozata   is
      megerősítette      a     közhatalom-gyakorlás      demokratikus
      legitimációjának szükségességét:
      „Ha (…) a törvényhozás (…) a közhatalmi döntések meghozatalában
      való    közvetlen    részvétel   jogával   ruházza    fel    az
      érdekszervezeteket,  akkor különleges  jogszabályi  garanciákra
      van szükség annak érdekében, hogy ennek során érvényesüljenek a
      demokratikus  jogállamiságnak az Alkotmány  2.  §  (1)  és  (2)
      bekezdéséből fakadó követelményei.” (ABH 2005, 427, 446.)

      2.  Az  Alkotmánybíróság  az OÉT és az országos  szakszervezeti
      szövetségek     megfelelő     demokratikus     legitimációjával
      összefüggésben   a  következőkre  mutat  rá.  Az   indítványozó
      köztársasági  elnök  a demokratikus legitimáció  hiányát  olyan
      természetű    közhatalmi   jogosultság   (jogalkotó    hatáskör
      egyetértési  jog  útján történő gyakorlása) kapcsán  állította,
      melyet  –  az  előzőekben kifejtettek szerint  –  az  Alkotmány
      jogforrási rendszerre vonatkozó szabályainak módosítása  nélkül
      nem  lehet  létrehozni.  Más  megfogalmazással,  az  OÉT  és  a
      szakszervezeti  szövetségek még kellő demokratikus  legitimáció
      mellett  sem hatalmazhatók fel törvénnyel a jogalkotásban  való
      egyetértési  jog útján történő részvételre, azaz  jogalkotásra.
      Az  Alkotmánybíróság értelmezésében ez azt jelenti, hogy  jelen
      ügyben  a  demokratikus  legitimáció  kérdése  nem  vizsgálható
      önmagában  a kérdéses közhatalmi hatáskör (jogszabályalkotásban
      gyakorolt egyetértési jog) nélkül. Ezért az Alkotmánybíróság  a
      demokratikus   legitimációval  érintett   közhatalmi   hatáskör
      legitimációtól független alkotmányellenességének  megállapítása
      okán, az OÉT összetételére vonatkozó szabályok alkotmányosságát
      nem vizsgálta.

      Az   Alkotmánybíróság  emellett  –  arra   irányuló   indítvány
      hiányában  –  nem  vizsgálta az Mt.-nek  az  egyetértési  jogot
      tartalmazó  rendelkezéseit, jelen eljárásában csak az  előzetes
      normakontroll iránti indítványt bírálta el.

      Az  Alkotmánybíróság  a határozatnak a Magyar  Közlönyben  való
      közzétételét az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel
      rendelte el.
                              Dr. Paczolay Péter
                          az Alkotmánybíróság elnöke

                 Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Holló András             Dr. Kiss László
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Kovács Péter      Dr. Lenkovics Barnabás
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Lévay Miklós        Dr. Trócsányi László
                 alkotmánybíró           előadó alkotmánybíró
        Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye

        Nem  értek  egyet  a  többségi határozatnak  sem  a  rendelkező
        részével, sem annak indokolásával a következők miatt.

        1.  Kiss László alkotmánybíró úr különvéleményéhez hasonlóan én
        sem   tartom   megfelelőnek   az  indítvány   értelmezését.   A
        köztársasági elnök indítványa egyértelműen az OÉT összetételét,
        benne  a szakszervezeti képviselet megoldását kifogásolja azzal
        érvelve, hogy a szakszervezeti oldal demokratikus legitimációja
        hiányzik,  ezért  az  OÉT  nem gyakorolhat  közhatalmat.  Ebből
        következik,  hogy  a  köztársasági  elnök  indítványa  az   OÉT
        egyetértési jogát — ahogyan az egyetértési jogot általában véve
        is  —  alkotmányosnak tartja, feltéve, hogy az OÉT  összetétele
        megfelel    a   „demokratikus   legitimáció”   követelményének.
        Indítványában  csupán  az  OÉT összetételének  alkotmányosságát
        vitatja.  Ezért  tartom sajnálatosnak, hogy éppen  ez,  az  OÉT
        összetételének alkotmányossága nyitott kérdés maradt,  mivel  a
        határozat  szerint az OÉTtv. és az Ászptv. más, az indítványban
        nem   szereplő  okból  alkotmányellenes.  Ennek  az  a  különös
        következménye  lett, hogy a határozat olyan  okból  nyilvánítja
        alkotmányellenesnek az OÉTtv.-t, amely az indítvány szerint nem
        alkotmányellenes.
        Az  Alkotmánybíróságnak arra a kérdésre kellett  volna  választ
        adni,  hogy a kvázi-korporatív, vegyes összetételű, kormányzati
        és   érdekképviseleti  elemet  egyaránt  magába   foglaló   OÉT
        összetétele  alkotmányos szempontból megfelel-e a  feladat-  és
        hatáskörének.  Mindez azt jelenti, hogy a két  érdekképviseleti
        oldal esetében — mivel a Kormány, illetve tagja esetében  ez  a
        kérdés  fel  sem merül — meg kellett volna vizsgálni,  hogy  az
        OÉTtv.-ben   foglalt   szabályok   alkalmasak-e   a   megfelelő
        reprezentativitásra, a szabályozási cél  és  az  OÉT  hatásköre
        függvényében.

        2.  Nem értek egyet a többségi határozattal abban sem, hogy  az
        OÉT  egyetértési joga alkotmányellenesen korlátozza  a  Kormány
        rendeletalkotási hatáskörét, azaz, egyes kérdésekben (mint  pl.
        a   minimálbér   meghatározása)   a   Kormány   csak   az   OÉT
        egyetértésével  alkothat  rendeletet  [ld.:  OÉTtv.  3.  §  (2)
        bekezdés  b)  pontja]. Mivel a határozat az  OÉTtv.  3.  §  (2)
        bekezdését hivatkozó szabálynak tekinti, amelyet elsősorban  az
        Mt. vonatkozó rendelkezései konkretizálnak, ugyanebből az okból
        találja  alkotmányellenesnek az Mt. ide kapcsolódó  módosítását
        is, ezért a következőkben mondandók erre is vonatkoznak.
        Kétségkívül  igaz,  hogy  jogalkotási  tevékenységet  csak   az
        Alkotmányban  meghatározott szervek végezhetnek,  kizárólag  az
        Alkotmányban meghatározott módon, illetve az Alkotmány alapján.
        Ezzel  egyetértek, de úgy vélem, ennek a kívánalomnak a törvény
        megfelel.
        Az  OÉT-nek két alkotmányos alapja is van. Először az Alkotmány
        36.  §-a,  mely  szerint  a Kormány együttműködik  az  érdekelt
        társadalmi szervezetekkel. Az együttműködés sok mindent magában
        foglalhat: az OÉT konzultatív szerepét mindenképpen. Másodszor,
        az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének l) pontja, amely szerint  a
        Kormány „ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket törvény  a
        hatáskörébe  utal”. Az OÉT keretében folytatott érdekegyeztetés
        kétségkívül  ebbe  az  esetkörbe  tartozik,  lévén  a   Kormány
        „törvényben  meghatározott” feladata. Azt is mondhatnánk,  hogy
        az  együttműködés az Alkotmány 36. §-ában előírt  együttműködés
        konkretizálása:   a   Kormány  feladata,  amelyet   az   OÉTtv.
        részletez, s így egyben a 35. § (1) bekezdés l) pontja  alá  is
        esik.
        Ez  a  törvénnyel a Kormány hatáskörébe utalt feladat  a  jelen
        esetben:   (1)  a  háromoldalú  érdekegyeztető  szervben   való
        részvétel  és  (2)  bizonyos  kérdések  szabályozásában   (mint
        például    a   minimálbér   összege)   történő   együttműködés,
        együttdöntés.  E  szabályozás indoka a kompromisszumon  alapuló
        szabályalkotás  ösztönzése, amelyben  valamennyi  érintett  fél
        érdekei  figyelembe  vétetnek azáltal, hogy bizonyos  lényeges,
        törvényben  meghatározott kérdésekben a  Kormány  nem  alkothat
        rendeletet  az  OÉT  másik  két oldalának  egyetértése  nélkül.
        (Megjegyzem,  ugyanez  áll a miniszter rendeletalkotási  jogára
        is.)
        Az  OÉTtv.  alkotmányosságát az Alkotmány 35.  §  (1)  bekezdés
        fentebb már idézett l) pontja biztosítja: a Kormány hatáskörébe
        törvény  utal  egy feladatot. Jelen esetben az érdekegyeztetést
        azzal,  hogy  ennek  sikertelensége – a megállapodás  hiánya  –
        esetén   bizonyos  kérdésekben  a  Kormány  törvényben   kapott
        jogalkotó hatásköre visszaszáll az Országgyűlésre.

        3. A többség szerint az OÉTtv. korlátozza a Kormány alkotmányos
        rendeletalkotási hatáskörét. Ez igaz, de ebből nem  következik,
        hogy  a  korlátozott  hatáskört mások (ti.:  az  OÉT,  benne  a
        munkavállalói és munkaadói szervezetek) gyakorolnák — ezért nem
        tartom a korlátozást alkotmányellenesnek.
        Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata során  nem  tett  olyan
        megállapítást,   amely   szerint  a  Kormány   rendeletalkotási
        hatásköre  törvényben ne lenne korlátozható.  Ellenkezőleg,  az
        Alkotmánybíróság  szerint a törvényhozó hatásköre  a  rendeleti
        jogalkotás  irányába  nem  korlátozott.  Nincsenek  ugyanis   a
        Kormánynak   az   Alkotmány   szerint   abszolute   fenntartott
        szabályozási   tárgykörei.  Ebből  nem   következik,   hogy   a
        jogrendszer  egy  adott  pillanatában  ne  lennének  a  Kormány
        jogalkotó  hatáskörébe tartozó tárgykörök –  sőt  az  Alkotmány
        bizonyos  (de  nem jogalkotási) hatásköröket a Kormánynak  tart
        fenn  (ld.:  Alkotmány  35.  §)  –,  de  a  jogalkotó  hatáskör
        mindeddig  törvénnyel  korlátozható volt.  Az  Alkotmánybíróság
        eddig  egyetlen  döntésében sem mondta ki,  hogy  a  Kormánynak
        lenne  olyan  eredeti jogalkotó hatásköre, amely törvényben  ne
        volna  korlátozható – bár vannak az Alkotmányban  meghatározott
        feladatai.  Eszerint a jelen esetben nem lehet  szó  a  Kormány
        jogalkotó hatáskörének alkotmányellenes korlátozásáról, mivel a
        most alkotmányellenesnek nyilvánított törvények szerint az  OÉT
        hatásköre  konzultatív,  még akkor is,  ha  a  törvény  szerint
        „egyetértési  joga”  van. Ha ugyanis az  OÉT-ben  nem  születik
        döntés  —  azaz  az  OÉT nem ért egyet a Kormány  minimálbérről
        szóló   javaslatával   —  a  Kormánynak   lehetősége   van   az
        Országgyűlésnek  törvényjavaslatot  benyújtani   a   minimálbér
        meghatározásáról,    vagy    az   Országgyűlés    enélkül    is
        meghatározhatja   a  minimálbért  (ahogyan   dönthet   az   OÉT
        egyetértési jogához kötött más tárgyakról is). Ez annál  inkább
        is  indokolt  lehet,  mert  a minimálbér  meghatározása  erősen
        befolyásolja  a  költségvetési  szervek  bérkiadásait,  így   a
        költségvetés    meghatározásának   fontos   eleme;    mert    a
        költségvetési  törvényben közvetve megjelenik  mind  a  kiadási
        (bérkifizetések),  mind  a  bevételi oldalon  (a  minimálbérhez
        kapcsolódó járulék- és egyéb közteher fizetési kötelezettség).
        Az  OÉTtv.  alkotmányellenessége a többség szerint  abban  áll,
        hogy   a  Kormány  alkotmányos  jogalkotó  hatáskörét  az   OÉT
        egyetértési joga alkotmányellenesen korlátozza. Ez  csak  akkor
        lenne igaz, ha az OÉT törvény új jogforrást vezetne be (pl.  az
        OÉT és a Kormány együttes rendeletét). Erről azonban szó sincs:
        a kormányrendeletet a törvény szerint egyedül a Kormány alkotja
        —  és  nincs  ok  feltételezni, hogy a gyakorlatban  ne  ez  az
        Alkotmánnyal összhangban álló értelmezés lett volna elfogadott.
        A   törvény   ellenére  az  OÉT  egyetértése  nélkül   alkotott
        kormányrendelet  az  Alkotmánybíróság  mai  gyakorlata  szerint
        [ld.:  9/2007. (III. 7.) AB határozat, ABH 2007, 177, 187-188.;
        7/2004.  (III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.;  továbbá:
        496/B/1990.  AB határozat, ABH 1991, 493, 495-496.]  ettől  nem
        lenne  alkotmányellenes. Ezek szerint ebből a  szempontból  sem
        lehet     szó    a    Kormány    rendeletalkotó    hatáskörének
        alkotmányellenes korlátozásáról.
        Ha az Alkotmánybíróság az ún. nehéz-tehergépkocsi ügyben hozott
        30/2000.   (X.  11.)  AB  határozatában  foglaltakat  tekintjük
        kiindulópontnak, amelyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy „a
        jogszabály   által   kifejezetten  és  konkrétan   megnevezett,
        egyetértési, véleményezési jogkörrel rendelkező szervezetek — a
        demokratikus döntéshozatali eljárásban betöltött szerepük miatt
        —  közhatalminak,  így a jogalkotó számára  megkerülhetetlennek
        minősülnek”  (ABH  2000, 202, 206.), az  indítvány  alapján  az
        OÉTtv.   alkotmányellenességét   akkor   sem   lehetett   volna
        megállapítani. A fent leírtakból következően ugyanis az  OÉT-ot
        ebben  az  értelemben  közhatalommal rendelkező  szervnek  kell
        tekinteni.

        4.  A  többség  által  elfogadott  döntés  —  szerintem  —  nem
        tisztázza   kellően  a  40/2005.  (X.  19.)  AB  határozat   (a
        továbbiakban:  Abh. ABH 2005, 427, 458.) és az Alkotmánybíróság
        e határozatának a viszonyát. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság az
        érdekegyeztetés   törvényi   szabályozásának    hiánya    miatt
        mulasztást  állapított  meg. Az itt  vizsgált  törvények  éppen
        azért   születtek,  hogy  az  Országgyűlés  eleget  tegyen   az
        Alkotmánybíróság   határozatának   és   megszüntesse   a   fent
        hivatkozott  Abh.-ban megállapított mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenes  helyzetet (amit a  T/1306  törvényjavaslathoz
        fűzött miniszteri indokolás kifejezetten említ).
        Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kimondta, hogy „a munkavállalói
        és   munkaadói  érdekképviseleteknek  a  foglalkoztatással,   a
        munkanélküliek  ellátásának biztosításával, munkához  jutásának
        támogatásával,     szociális    biztonságának    elősegítésével
        kapcsolatos  állami feladatok ellátásába való  bevonása,  ennek
        érdekében  az  állam  és  érdekszervezetek  képviselőiből  álló
        testületeknek a felállítása és a testületeknek egyes közhatalom
        gyakorlására jogosító hatáskörökkel való felruházása  önmagában
        nem   feltétlenül   alkotmányellenes.   Az   állami   feladatok
        ellátásának  finanszírozására létrehozott  elkülönített  állami
        pénzalap   működtetéséhez  járulékok  fizetésével   hozzájáruló
        személyeknek az alap pénzeszközei felhasználásába való bevonása
        történhet az érdekképviseleteik közvetítésével, az állam és  az
        érdekszervezetek képviselőiből álló testületek  felállításával,
        de  más  módon,  pl. az alap önkormányzati típusú igazgatásának
        megteremtésével  is.  A  közhatalom-gyakorlást  jelentő  állami
        feladatok  társadalmi,  érdek-képviseleti  szervezeteknek  való
        átadása  azonban csak az Alkotmány rendelkezéseinek  megfelelő,
        azokkal  összhangban álló keretek között történhet” (ABH  2005,
        427,  451.).  Az  OÉTtv., úgy gondolom,  megfelel  az  Abh.-ban
        foglalt  követelményeknek  és  az  Alkotmánynak  is,  ezért  az
        indítványt  —  a  határozatban  elfogadott  indítványértelmezés
        alapján — el kellett volna utasítani.

        Budapest, 2008. október 13.
                                                    Dr. Bragyova András
                                                          alkotmánybíró

        Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye

                                      I.

        Nem  értek  egyet a többségi határozattal, mert  –  álláspontom
        szerint  – az Alkotmánybíróság nem adott választ a köztársasági
        elnök  indítványára.  Nézetem szerint a köztársasági  elnök  az
        általa  támadott törvényeknek célzottan azokat a rendelkezéseit
        vitatta,   amelyekben  –  szerinte  –  olyan  érdekegyeztetésre
        létrehozott  szerv  (OÉT)  kapott  közhatalmi  jogosítványokat,
        amely a konkrét hatáskör-gyakorlás tekintetében nem rendelkezik
        demokratikus legitimációval. Indítványának fókuszában  tehát  –
        megítélésem  szerint – nem az egyetértési jogok, hanem  az  OÉT
        összetételének  alkotmányossági szempontból történő  megítélése
        állt. Mindezeket annak ellenére is állítom, hogy a köztársasági
        elnöki  indítványokban valóban felsejlik az  egyetértési  jogok
        gyakorlásában  megnyilvánuló közhatalmi jogosítvány  figyelembe
        vételének  a szükségessége is. Így: "Az Mt. idézett 17.  §  (1)
        bekezdése pedig egyetértési jogot ad az OÉT számára a  kötelező
        legkisebb     munkabér    meghatározásával    kapcsolatban...Ha
        ilyenfajta  jogalkotási  hatáskör  az  Alkotmányban  nevesített
        szerveken  kívül  másnak egyáltalán adható is alkotmányosan,  a
        demokratikus  legitimáció követelményének ebben az  esetben  is
        teljesülnie  kell.";  "Hangsúlyozni kell  ugyanakkor,  hogy  az
        alkotmányellenesség   az   OÉT   által   gyakorolt   közhatalmi
        jogosítványok  okán áll fenn. Önmagában azonban  az  OÉT  ilyen
        összetétellel  való létrehozása nem aggályos,  ha  feladatai  a
        hagyományos,   közhatalom-gyakorlást   magában   nem    foglaló
        érdekegyeztetésre terjednek csak ki”.

                                      II.

        1.  Az  első  kérdés tehát az, minthogy az Alkotmánybíróság  az
        Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a
        továbbiakban: Abtv.) 20. §-a alapján kötve van az indítványhoz,
        megállapítható-e olyan "szoros összefüggés", amely megnyithatná
        az  utat  az  egyetértési jog külön – a  többségi  határozatban
        követett  kizárólagos – vizsgálata előtt. Először  tehát  ez  a
        kérdés vár megválaszolásra, s amennyiben a válasz igenlő,  csak
        abban   az   esetben   lehet  elvégezni  az   egyetértési   jog
        alkotmányossági vizsgálatát.

        2.   Magam   sohasem  idegenkedtem  az  indítványhoz  kötöttség
        kiterjesztő értelmezésétől, nézetem szerint ettől az utóbbi  8-
        10   évben   maga   a   testület  lépett  vissza.   Álláspontom
        etekintetben változatlan, annak lényegét a 2/2001. (I. 17.)  AB
        határozathoz   csatolt  különvéleményben  meg  is  fogalmaztam.
        Eszerint:
        "ca)   Az   indítványhoz   kötöttség  kiterjesztő   értelmezése
        kezdettől fogva jellemzi az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Ennek
        leggyakoribb esetei pedig azt mutatják, amikor "szoros tartalmi
        és   logikai   összefüggés"  okán  az  Alkotmánybíróság   olyan
        jogszabályok   alkotmányosságát  is  elbírálta,  amelyeket   az
        indítványok  nem is támadtak. [3/1992. (I. 23.)  AB  határozat,
        ABH  1992, 329, 330.; 29/1993. (V. 4.) AB határozat, ABH  1993,
        227, 229.; 34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192, 193.;
        34/1994.  (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 175, 180.;  4/1998.
        (III.  1.)  AB határozat, ABH 1998, 72.; 16/1998.  (V.  8.)  AB
        határozat,  ABH  1998, 153.] Ezen belül valóban  színes  képpel
        találkozik   a   vizsgálódó:  előfordult  pl.   az,   hogy   az
        Alkotmánybíróság szoros tartalmi összefüggés okán önmagában nem
        alkotmányellenes   törvényi  rendelkezést  is   megsemmisített.
        (797/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 812, 813.) Volt példa arra
        is,   hogy  az  Alkotmánybíróság  az  indítványt  elutasította,
        viszont  más,  az  indítványban  nem  is  támadott  jogszabályi
        rendelkezést minősített alkotmányellenesnek és semmisített meg.
        [14/1990.  (VI.  27.)  AB  határozat;  29/1995.  (V.  25.)   AB
        határozat.]   Előfordult  továbbá,  hogy   az   alkotmányossági
        vizsgálat  –  szoros  összefüggés okán – az indítványozó  által
        kifogásolt rendelkezés mellett az annak végrehajtását  szolgáló
        más   rendelkezésre  is  kiterjedt.  [31/1995.  (V.   25.)   AB
        határozat, ABH 1995, 159.]"(ABH 2001, 60, 62.)

        Álláspontom  szerint  az  adott alkotmányjogi  probléma  teljes
        feltárására    törekvés,    s   az    Alkotmánybíróság    ilyen
        szerepvállalása  (azaz  az  indítvány  citált  határok  közötti
        kiterjesztő értelmezése) összhangban áll a testületnek a magyar
        alkotmányvédelemben  kapott és betöltött közjogi  funkciójával.
        Az  "alkotmányvédelem legfőbb szerveként"  (Abtv.  preambuluma)
        objektív  alkotmányvédelmet lát el, s ilyenként illeti  meg  az
        indítványok   kiterjesztő  értelmezésének   a   lehetősége.   E
        tekintetben  pedig – az Abtv.-ben írt kifejezett tiltó  szabály
        híján  –  arra  is  módja  van, hogy – éppen  a  teljes  értékű
        alkotmányvédelem  jegyében és érdekében akár  az  Abtv.  egyes,
        számára  biztosított  hatáskörök között is  –  figyelembe  véve
        természetesen  az ezekre vonatkozó Abtv. előírásokat  –  szoros
        összefüggésre hivatkozással "átjárhasson". Ezt tette a testület
        a   48/1993.   (VII.  2.)  AB  határozatában  is,  amelyben   a
        köztársasági    elnök    előzetes   normakontrollra    irányuló
        indítványának   elbírálása  mellett  –   szoros   összefüggésre
        hivatkozással      –     még     mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenességet is megállapított, hivatalból. [A sajtóról
        szóló  1986.  évi II. törvény 14. § (2) bekezdése tekintetében.
        Lásd:  ABH  1993, 314, 319.] Sőt: ugyanebben a határozatban  az
        elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény 24. §-ának  mikénti
        alkalmazásához  alkotmányossági követelményt is  megfogalmazott
        (ABH 1993, 314, 318.). Ilyen alkotmányossági követelmény bukkan
        fel  még  több  előzetes normakontrollra  irányuló  eljárásban.
        [53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323, 339.;  22/1996.
        (VI.  25.)  AB  határozat, ABH 1996, 89.]  Megjegyzem  azonban:
        magam   e   tekintetben  inkább  a  64/1997.  (XII.   17.)   AB
        határozatban  kifejtett álláspontot osztom,  amely  szerint  az
        Alkotmánybíróság:            "(...)             törvényjavaslat
        alkotmányellenességének    előzetes    vizsgálatára    irányuló
        hatáskörében  fogalmilag  kizárt  a  norma  alkalmazásánál   az
        alkotmányos tartalom meghatározása." (ABH 1997, 387.)

        Az   Alkotmánybíróság  tehát  (főképpen  2000-ig)  nem  kezelte
        mereven az Abtv.-ben kapott hatásköreit, azok között – az Abtv.
        egyes  hatásköröket érintő szabályozását alapul véve  –  szoros
        összefüggésre hivatkozással, alkalmasint szabadon "átjárt". Nem
        idegenkedett  azonban  az előzetes és utólagos  normakontrollra
        irányuló indítványok egyesítésétől sem. [66/1997. (XII. 29.) AB
        határozat, ABH 1997, 398.]

        Nem  értelmezte  mereven a hatásköreit  más  esetekben  sem  az
        Alkotmánybíróság.  "Olyan jogszabály, törvényjavaslat  vagy  ki
        nem hirdetett törvény alkotmányossági vizsgálata során azonban,
        amely  nemzetközi  jogi  kötelezettséget  valósít  meg,  s  még
        inkább, ha a vizsgálat – mint a jelen esetben is – kifejezetten
        arra irányul, hogy a belső jog a nemzetközi joggal az Alkotmány
        7. § (1) bekezdése szerint összhangban van-e, szükségszerűen be
        kell vonni a vizsgálatba azt is, hogy a kérdéses belső norma  a
        vállalt  nemzetközi  jogi kötelezettségbe  ütközik-e,  illetve,
        hogy  a  nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e  az
        Alkotmánnyal. (...) E tekintetben közömbös, hogy  a  jogszabály
        előzetes vagy utólagos alkotmányossági kontrolljáról van-e szó,
        egyik  sem  végezhető  el  a  belső  jogszabály,  a  nemzetközi
        szerződés  és az Alkotmány harmóniájának vizsgálata  nélkül.  A
        hatásköri  korlátokból  legfeljebb  az  következik,   hogy   az
        előzetes vizsgálatra irányuló eljárásban a rendelkező rész  nem
        tartalmaz  megállapítást  a  ki  nem  hirdetett  törvény  és  a
        nemzetközi  szerződés  viszonyáról."  [53/1993.  (X.  13.)   AB
        határozat, ABH 1993, 323, 326-327.]

        3.  Mi  a  helyzet  a  mostani esetben? Szerintem  az,  hogy  a
        köztársasági   elnöknek   változatlanul   nincs   aggálya    az
        egyetértési  jog közhatalmi jellegét illetően.  Az  egyetértési
        jogot a "gyanút ébresztő" indítványi elemek kapcsán is szorosan
        a  demokratikus  legitimációhoz kötötten  kéri  vizsgálni:  nem
        magát  az  egyetértési  jogot, hanem az –  állítása  szerint  –
        demokratikus  legitimációval  nem  rendelkező  OÉT  egyetértési
        jogát kéri az általa megjelölt esetekben megsemmisíteni. E  két
        elem  szorosan összekapcsolódik az indítványban,  úgy  azonban,
        hogy  nyilvánvaló: az indítványozó köztársasági elnök kizárólag
        csak  a közhatalmat gyakorló OÉT demokratikus legitimáltságának
        hiányát  állítja.  Nem választja el ettől az egyetértési  jogot
        olyanként,   amelynek  elkülönített  (vagy  ahogy  a   többségi
        határozat teszi: kizárólagos) alkotmányossági vizsgálatát látná
        szükségesnek.  Nem  kerülhet szóba ezért az  indítvány  "szoros
        összefüggés"    okán   történő   kiterjesztése    sem,    mivel
        összekapcsolt kategóriákról van szó, nincs mit – mivel  "szoros
        összefüggés  okán" összekapcsolni. Kicsit másképpen fogalmazva:
        a    köztársasági    elnök   indítványa    nem    azt    tartja
        alkotmányellenesnek,  hogy  az  OÉTtv.,  illetve   az   Ászptv.
        közhatalom  gyakorlására jogosítja fel az  OÉT-et,  hanem  azt,
        hogy   az   OÉT  a  közhatalom  gyakorlásához  nem  rendelkezik
        demokratikus legitimációval. Evidenciának tekinti  tehát,  hogy
        az   OÉT   közhatalmat  gyakorol,  de  ehhez   olyan   törvényi
        szabályozást kívánna meg, amely biztosítja, hogy az OÉT oldalai
        az  általuk  képviseltek  több mint  a  felétől  nyerjék  el  a
        legitimációjukat.

        A fenti megállapításhoz két megjegyzést még hozzáfűzök:

        a)  A köztársasági elnök soha nem vonta kétségbe az egyetértési
        jog  közhatalmi jellegét, e jellemzője által – külön csak  erre
        figyelemmel  –  soha  nem igényelte annak megsemmisítését  sem.
        Éppen ellenkezőleg: mindig is faktumként kezelte az egyetértési
        jogok  meglétét,  s  rájuk  vetítve  fejtette  ki  konzekvensen
        alkotmányossági   aggályait   az  azokat   gyakorló,   szerinte
        demokratikus  legitimációval  nem  rendelkező  érdekképviseleti
        szervekkel kapcsolatban.
        Néhány  idézet  ehhez: "Az eldöntendő kérdés azonban  csakis  a
        kamarai  jogok  terjedelmének  alkotmányos  mérve,  nem   pedig
        önmagában    az    ilyen   jogok   és   közfeladatok    létének
        alkotmányossága.  E  joggal  és  feladatokkal  ugyanis  nemcsak
        aggálytalanul  rendelkezhet a szakmai  kamara,  hanem  meglétük
        éppen  a szakmai kamarák jellemző vonása". [39/1997. (VII.  1.)
        AB  határozat, ABH 1997, 263, 270.] "A MOK által az Okt. 2.  §.
        i)  pontja  alapján  gyakorolt jog közhatalmi  aktus  (...)  Az
        egyetértési  jog  folytán  a  MOK  megvétózhatja  a  miniszteri
        engedélyt   mind   a   külföldi  honosított   diploma   nélküli
        tevékenységéhez, mind az Orvosok Országos Nyilvántartásába való
        felvételéhez  ... Ez a kamarai aktus is közhatalmi  ...  A  MOK
        egyetértési  joga  keretében gyakorolt elutasító  döntés  ellen
        nincs  önálló jogorvoslat, viszont ha a miniszter  az  engedély
        iránti  kérelmet elutasítja, szintén megnyílik a  közigazgatási
        per  lehetősége ... Az alkotmányossági probléma az, hogy  nincs
        olyan   jogszabályi  rendelkezés,  amely  bármilyen  szempontot
        tartalmazna   arról,  hogy  a  hivatásgyakorlás   magyarországi
        feltételeinek  mindenben  megfelelő külföldi  orvosok  kérelmét
        minek  alapján fogadja el, vagy utasítja el a MOK." (ABH  1997,
        263, 279.)

        A  köztársasági  elnök az egyik, éppen a  még  általa  jegyzett
        16/1998.  (V.  8.)  AB  határozatban sem az  egyetértési  jogok
        közhatalmi jellegének alkotmányellenességét vitatta, hanem (ott
        is)  az  ilyen  jogosítványokat gyakorló szervezet demokratikus
        legitimáltságának    kérdését    állította     vizsgálódásainak
        fókuszába.  (ABH 1998, 145.) Nyilvánvalónak tartom ezért,  hogy
        amennyiben  a  korábbi  hangsúlyozott álláspontja  megváltozott
        volna,   úgy  ennek  nem  sejtetésekkel  adott  volna   hangot.
        Kezdetektől   fogva   a   demokratikus  legitimáció   hiányáról
        polemizált,  s  ezt teszi változatlanul a mostani indítványában
        is.  Azaz:  őt az egyetértési jog kizárólag abból a szempontból
        érdekli, hogy azt a szerinte demokratikusan nem legitimált  OÉT
        gyakorolja.

        b)  Az  előbbiekből következően újra kiemelem:  a  köztársasági
        elnöki indítvány nem általában a közhatalmi jellegű egyetértési
        jog,   hanem   a   szerinte  demokratikus  legitimációval   nem
        rendelkező   OÉT   által   gyakorolható   egyetértési    joggal
        kapcsolatban  fogalmazza meg az alkotmányossági kifogásait.  Ez
        azonban indítványainak csak az egyik része: az általa ugyancsak
        támadott OÉTtv. 5. §-ában és 6. § (1) bekezdésében kizárólag az
        OÉT összetételét kifogásolja (a legitimáltság hiányát állítva).
        Mégha  átfordulunk is tehát az egyetértési jog vizsgálatára,  e
        két   törvényi   rendelkezés  vizsgálatát  –   a   demokratikus
        legitimáltságra  figyelemmel  –  akkor  is  el  kellett   volna
        végeznünk. Azaz: az egyetértési jogra áthelyeződő vizsgálat  (s
        annak  eredményeként az alkotmányellenesség kimondása  mellett)
        az  Alkotmánybíróságnak meg kellett volna vizsgálnia az  OÉTtv.
        5. §-ának és 6. § (1) bekezdésének alkotmányosságát is.

        4. Összegezve:

        a)  Az indítvány csak (és kizárólag) a demokratikus legitimáció
        tekintetében  lett  volna vizsgálható.  Ettől  elszakítottan  a
        köztársasági   elnök  nem  kérte  az  egyetértési   jog   külön
        alkotmányossági   vizsgálatát,   azzal   –   mint    közhatalmi
        tevékenységgel    –    elkülönítetten    eddig    sem    voltak
        alkotmányossági  aggályai. (Ez tűnik ki az  általa  személyesen
        korábban is jegyzett, s fentebb citált AB határozatokból is.)

        b)  A  jelen  ügyben  az  egyetértési  jog  nem  szakad  el   a
        demokratikus legitimáció állított hiányától. Ebből  következően
        az   egyetértési   jogra   nézve  –  nézetem   szerint   –   az
        Alkotmánybíróság határozott indítvány hiányában – hivatalból  –
        állapította meg a hatáskörét.

        c)  A  köztársasági  elnök  az őt elsősorban  érdeklő  kérdésre
        („demokratikusan” legitimált szervezet-e az OÉT)  gyakorlatilag
        nem  kapott választ, hiszen egyedül és kizárólag az egyetértési
        jog  vizsgálatára  korlátozódott az  Alkotmánybíróság  többségi
        határozata.

        5.  A  fentiek  hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy  magam  nem
        látok gondot az egyetértési jogokkal korlátozott jogalkotásban.
        Ellenkezőleg:  én is határozottan állítom, hogy az  egyetértési
        jogok   alkotmányossági   vizsgálatára   (külön   kiemelten   a
        jogalkotási eljárásban gyakorolható egyetértési jog elemzésére)
        feltétlenül szükség lenne. Álláspontom szerint azonban  a  most
        elbírált  köztársasági  elnöki indítványok  nem  ezt  kérték  a
        testülettől.

        Budapest, 2008. október 13.
                                                       Dr. Kiss László
                                                          alkotmánybíró
        A különvéleményhez csatlakozom:

                 Dr. Kovács Péter            Dr. Lévay Miklós
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          124/2008. (X. 14.)
          Date of the decision:
          .
          10/13/2008
          .
          .