A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés
által elfogadott, még ki nem hirdetett törvények
alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára irányuló
indítványai tárgyában — dr. Bragyova András, dr. Kiss László,
dr. Kovács Péter és dr. Lévay Miklós alkotmánybírák
különvéleményével — meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Országos
Érdekegyeztető Tanácsról szóló, az Országgyűlés 2006. december
11-i ülésnapján elfogadott törvény 3. § (2) bekezdés b) pontja,
7. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 19. § (1) bekezdésének
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 17. §
(4) bekezdését megállapító szövegrésze alkotmányellenes.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ágazati párbeszéd
bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes
kérdéseiről szóló, az Országgyűlés 2006. december 11-i
ülésnapján elfogadott törvény 33. §-ának a Munka
Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 53. § (3)
bekezdése első mondatát megállapító szövegrésze
alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az Országgyűlés 2006. december 11-i ülésnapján fogadta el az
Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló T/1306. számú
törvényjavaslatot (a továbbiakban: OÉTtv.). Az Országgyűlés
ugyanezen az ülésnapon elfogadta az ágazati párbeszéd
bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes
kérdéseiről szóló T/1307. számú törvényjavaslatot (a
továbbiakban: Ászptv.). Az Országgyűlés elnöke az OÉTtv.-t és
az Ászptv.-t 2006. december 13-án küldte át a köztársasági
elnök hivatalába kihirdetésre. A köztársasági elnök az OÉTtv.-
t, valamint az Ászptv.-t nem írta alá, hanem — az Alkotmány 26.
§ (4) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva — az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának a) pontja, 21. § (1)
bekezdésének b) pontja és a 35. §-a alapján az OÉTtv. több,
illetve az Ászptv. egy rendelkezése alkotmányellenességének
előzetes vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. A
köztársasági elnök indítványait az Alkotmány 26. § (1)
bekezdésében megjelölt határidőn belül küldte meg az
Alkotmánybíróságnak.
Az OÉTtv.-nyel szemben előterjesztett indítványában a
köztársasági elnök kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa
meg, hogy az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja, 5. §-a, 6. §
(1) bekezdése, 7. § (1) bekezdés c) pontja, valamint 19. § (1)
bekezdésének a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII.
törvény (a továbbiakban: Mt.) 17. § (4) bekezdését megállapító
szövegrésze alkotmányellenes. Az Ászptv.-nyel szemben
előterjesztett indítványában a köztársasági elnök jelezte, hogy
az Ászptv. 33. §-ának az Mt. 53. § (3) bekezdésének első
mondatát megállapító része alkotmányellenes. A két indítványt a
felmerülő alkotmányossági problémák azonosságára tekintettel az
Alkotmánybíróság egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
2. A köztársasági elnök az OÉTtv.-nyel kapcsolatos
indítványában utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság 40/2005. (X.
19.) AB határozata szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével
ellentétes alkotmányellenes helyzet keletkezett annak
következtében, hogy az Országgyűlés nem alkotta meg az Országos
Érdekegyeztető Tanácsnak (a továbbiakban: OÉT), mint az
országos foglalkoztatáspolitikai érdekegyeztetés szervezetének
létrehozására és működésére vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
Az OÉTtv. ennek az alkotmányellenes mulasztásnak a
megszüntetése céljából született. Az OÉTtv. a mulasztást úgy
kívánja orvosolni, hogy meghatározza az OÉT működési területét,
összetételét és működésének alapvető szabályait.
A köztársasági elnök által az OÉTtv.-ben kifogásolt
rendelkezések részben az OÉT egyes hatásköreit szabályozzák,
részben az OÉT összetételét határozzák meg. A köztársasági
elnök e rendelkezésekkel kapcsolatban az Alkotmány 2. § (1) és
(2) bekezdésének sérelmét kérte megállapítani. A köztársasági
elnök az OÉT hatásköreit figyelembe véve megállapíthatónak
tartotta, hogy az OÉT közhatalmi jogosítványokat is gyakorol,
indítványában az OÉT alábbi közhatalmi jogosítványaira utalt.
2.1. A köztársasági elnök — a 40/2005. (X. 19.) AB határozatra
(ABH 2005, 427, 439.) való hivatkozással — a foglalkoztatás
elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi
IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 9. § b) pontjában foglalt
jogosítványt, mely arra hatalmazza fel az OÉT-et, hogy évente
beszámoltassa a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületét, az OÉT
közhatalmi jogosítványának tekintette. Az OÉTtv. 3. § (2)
bekezdés b) pontja szerint az OÉT a munkaviszonyt érintő
legfontosabb jogszabályok tekintetében — törvényi rendelkezés
alapján — egyetértési jogot gyakorol. Az Mt. 17. § (4)
bekezdését megállapító OÉTtv. 19. § (1) bekezdése szerint a
társadalmi párbeszédért felelős miniszter az OÉT egyetértésével
határozhatja meg a munkaminősítés rendszerét.
A köztársasági elnök indítványában utalt arra, hogy az Mt.
17. § (1) bekezdése is közhatalmi jogosítványt ad az OÉT-nek,
miután a Kormány az OÉT egyetértésével határozza meg a
foglalkoztatás érdekében a munkavállalók nagyobb csoportját
érintő gazdasági okból történő munkaviszony-megszüntetéssel
kapcsolatban az Mt.-től eltérő szabályokat; illetve dönt a
kötelező legkisebb munkabér és a munkavállaló által betöltött
munkakörhöz szükséges iskolai végzettség, szakképesítés
szintjétől függő garantált bérminimumnak a mértékéről, továbbá
a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó, kormányrendeletben történő
szabályozásról. Ezt a rendelkezést az OÉTtv. nem érintette, és
a köztársasági elnöki indítvány sem tartalmazott az Mt. 17. §
(1) bekezdése alkotmányellenességének utólagos megállapítására
és megsemmisítésére irányuló határozott kérelmet.
2.2. A köztársasági elnök hivatkozik a 39/1997. (VII. 1.) AB
határozatra (ABH 1997, 263, 269.), mely közhatalmi
jogosítványnak minősítette a normaalkotásban való részvételt, a
jogszabályalkotás során gyakorolt egyetértési jogot. Az OÉT
által gyakorolható, a jogszabályalkotásban való közreműködésre
vonatkozó közhatalmi jogosítványok egyrészt elvileg valamennyi
választópolgárt érinthetnek, hiszen minden választópolgárnak
lehetősége van arra, hogy jogszabályok hatálya alá tartozó
foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítsen. Másrészt a
társadalombiztosítási jogviszonnyal összefüggésben fizetendő
járuléknak a minimuma a kötelező legkisebb munkabérhez igazodik
olyan jogalanyoknál is, akik nem állnak foglalkoztatásra
irányuló jogviszonyban. [Az Mt. említett 17. § (1) bekezdése
pedig egyetértési jogot ad az OÉT számára a kötelező legkisebb
munkabér meghatározásával kapcsolatban.] A köztársasági elnök
felveti azt, hogy egyáltalán adható-e alkotmányosan ilyenfajta
jogalkotási hatáskör az Alkotmányban nevesített szerveken kívül
másnak is, továbbá hangsúlyozza, hogy az alkotmányellenesség
alapvetően az OÉT által gyakorolt közhatalmi jogosítványok okán
áll fenn.
2.3. A köztársasági elnök OÉTtv.-nyel kapcsolatos indítványának
további részében az OÉT összetételével kapcsolatos
rendelkezések alapján rámutatott arra, hogy az OÉT nem
választott szerv. Az OÉT munkavállalói, illetve munkáltatói
oldalát az abban részt vevő szervezetek képviselői alkotják. Az
OÉTtv.-nek az OÉT összetételéről szóló rendelkezései nem teszik
kötelezővé, hogy az OÉT szakszervezeti és munkáltatói oldala a
választópolgároknak, vagy akár csak a foglalkoztatásra irányuló
jogviszonyok alanyainak túlnyomó többségét képviselje. A
köztársasági elnök álláspontja szerint az OÉT-ben részt vevő
szervezetek ténylegesen nem is tudják felhatalmazásukat a
választópolgároknak, vagy akár a foglalkoztatásra irányuló
jogviszonyok alanyainak túlnyomó többségére visszavezetni.
Ezért az OÉT demokratikus legitimációval nem rendelkezik. A
köztársasági elnök szerint amennyiben egy szervezet közhatalmi
jogosítványokat kap, akkor e szervezetnek a hatáskör-gyakorlás
vonatkozásában demokratikus legitimációval kell rendelkeznie.
Ezt a követelményt az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdése
alapján az Alkotmánybíróság 16/1998. (V. 8.) AB határozata (ABH
1998, 140, 146.) állapította meg. Az OÉTtv.-nek az indítvánnyal
érintett 5. §-a és 6. § (1) bekezdése ezeknek a
követelményeknek nem felelnek meg. Az OÉTtv. 5. §-a és 6. § (1)
bekezdése úgy konstituálja az OÉT-et, hogy nem teremti meg
annak demokratikus legitimációját. Az elnöki indítvány
hivatkozik a 40/2005. (X. 19.) AB határozatra, melyben az
Alkotmánybíróság megállapította „a közhatalom letéteményesei
(állami szervek, önkormányzatok), illetve a civil szféra
közötti érdekegyeztetés hagyományosan konzultációt, azaz
tanácskozást, információcserét, érdekvitát, az eltérő érdekek,
vélemények ütköztetését, konfliktusfeloldást, a közhatalmi
döntésekkel érintetteknek a döntések előkészítésbe való
bevonását, nem pedig a közhatalmi döntések meghozatalában való
közvetlen részvételt jelenti.” A köztársasági elnök szerint, ha
az érdekegyeztetésre létrehozott szerv közhatalmi
jogosítványokat kap, e szervnek, — a konkrét hatáskör-gyakorlás
vonatkozásában — demokratikus legitimációval kell rendelkeznie.
A köztársasági elnök egyrészt az OÉT közhatalmi
jogosítványaival összefüggésben, másrészt e jogosítványok
gyakorlásához nélkülözhetetlen demokratikus legitimáció hiánya
miatt kérte az OÉTtv. megjelölt rendelkezései
alkotmányellenességének megállapítását.
3. Az OÉTtv.-nyel szemben előterjesztett indítványhoz hasonlóan
az Ászptv.-nyel kapcsolatos elnöki indítvány is a közhatalmi
hatáskörök gyakorlásával, illetve az ehhez szükséges
demokratikus legitimáció kérdésével foglalkozik.
3.1. Az Mt. 53. § (3) bekezdése első mondatának az Ászptv. 33.
§-ával megállapított szövege szerint a Kormány az OÉT-ben részt
vevő országos szakszervezeti szövetségekkel egyetértésben,
rendeletben határozza meg az üzemitanács-választás
szavazólapjainak tartalmát, és a szakszervezeti
reprezentativitás megállapítása érdekében az országos
szavazatösszesítés módját és rendjét. A köztársasági elnök ezt
az egyetértési jogot közhatalmi jogkörnek tekinti és
megállapítja, hogy az OÉT-ben részt vevő országos
szakszervezeti szövetségeknek az Ászptv. jelen indítvánnyal
érintett szakaszában biztosított jogosítványa – miután az a
jogszabályalkotásban való közreműködésre vonatkozik –
potenciálisan valamennyi választópolgárt érintheti, hiszen
valamennyi választópolgárnak megvan a lehetősége arra, hogy a
vonatkozó jogszabályok hatálya alá tartozó jogviszonyt
létesítsen. Az elnök ebben az indítványában is felveti azt a
kérdést, hogy ilyenfajta jogalkotási hatáskör az Alkotmányban
nevesített szerveken kívül alkotmányosan egyáltalán másnak
adható-e.
3.2. A köztársasági elnök szerint, ha a szakszervezeti
szövetségek – akár együttesen is – közhatalmi jogosítványokat
kapnak, e szervezeteknek a konkrét hatáskör-gyakorlás
vonatkozásában demokratikus legitimációval kell rendelkezniük.
Az OÉTtv. 5. §-a határozza meg, hogy mely szakszervezeti
szövetségek vehetnek részt az OÉT-ben. Ugyanakkor ez a szakasz
csak az OÉT-ben részt vevő egyes szakszervezeti, illetve
munkáltatói szövetségek vonatkozásában állít fel feltételeket,
nem követeli meg azonban, hogy az OÉT munkavállalói oldala a
választópolgároknak, vagy akár csak a foglalkoztatásra irányuló
jogviszonyok alanyainak túlnyomó többségét képviselje. Ezért az
OÉTtv. 5. §-a alapján nem biztosított az OÉT-ben részt vevő
országos szakszervezeti szövetségeknek a demokratikus
legitimációja, vagyis az Ászptv. 33. §-a az Mt. 53. § (3)
bekezdésének első mondatát megállapító részében úgy ad
közhatalmi jogosítványt az OÉT-ben részt vevő országos
szakszervezeti szövetségeknek, hogy ezeknek a szövetségeknek a
kellő demokratikus legitimációja hiányzik, hiszen ehhez az
Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdése alapján az kellene, hogy az
egyetértési joggal felruházott szakszervezeti szövetségek a
közhatalomgyakorlással érintettek (adott esetben az összes
választópolgár) túlnyomó többségét tagjaik között tudják. Mivel
ez nem áll fenn, ezért az elnök álláspontja szerint az Ászptv.
33. §-a ellentétes az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdésével.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a szociális és munkaügyi
miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a
népszuverenitást választott képviselői útján, valamint
közvetlenül gyakorolja.”
2. Az Flt. érintett rendelkezése:
„9. § A Kormány az országos jelentőségű foglalkoztatáspolitikai
kérdésekben a munkavállalók és a munkaadók országos érdek-
képviseleti szervezeteivel az Országos Érdekegyeztető Tanácsban
(a továbbiakban: OÉT) egyeztet. Ennek során az OÉT
a) véleményezi a foglalkoztatást közvetlenül érintő
törvénytervezeteket,
b) évente beszámoltatja a Munkaerőpiaci Alap Irányító
Testületét,
c) a munkájában résztvevő országos munkaadói és munkavállalói
szövetségek útján kijelöli a Munkaerőpiaci Alap Irányító
Testületének a munkaadói, továbbá munkavállalói képviselőit, és
javaslatot tesz a visszahívásukra.”
3. Az Mt. érintett rendelkezései:
„17. § (1) A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács
egyetértésével
a) meghatározza a foglalkoztatás érdekében a munkavállalók
nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő munkaviszony-
megszüntetéssel kapcsolatban az e törvénytől eltérő
szabályokat;
b) dönt a kötelező legkisebb munkabér és a munkavállaló által
betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség,
szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum mértékéről,
továbbá a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó, kormányrendeletben
történő szabályozásról;
c) javaslatot tesz a napi munkaidő leghosszabb mértékének,
illetve a munkaszüneti napok meghatározására.”
4. Az OÉTtv. érintett rendelkezései:
„2. § Az OÉT az országos szakszervezeti, illetve munkáltatói
szövetségek (a továbbiakban: munkavállalói, illetve munkáltatói
oldal) és a kormány közötti makroszintű konzultációk és
tárgyalások folyamatosan működő, legátfogóbb, országos,
háromoldalú (tripartit) érdekegyeztető fóruma.”
„3. § (2) Az OÉT intézményi keretet nyújt a kormány, valamint a
munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek közötti
konzultációnak, ennek keretében
(…)
b) véleményt formál a munkaviszonyt érintő legfontosabb
jogszabályokról, illetve e jogszabályok tekintetében — törvényi
rendelkezés alapján — egyetértési jogot gyakorol.
4. § (1) E törvény alkalmazásában érdekképviselet, illetve
érdekképviseleti szövetség az egyesülési jogról szóló törvény
szerint létrejött társadalmi szervezet,
a) amelynek alapszabályában szereplő elsődleges célja a
munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek
előmozdítása és megvédése, vagy
b) amelynek alapszabályában meghatározott céljai között
szerepel a munkáltatók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek
védelme és képviselete.
(2) Országos az az érdekképviselet, amely az (1) bekezdésben
foglaltakon túlmenően:
a) szakszervezetekből, szakszervezeti szövetségekből, vagy
b) munkáltatókat tömörítő érdekképviseletekből, szövetségekből,
illetőleg munkáltatói szervezetekből (a továbbiakban:
tagszervezet) álló tagsággal rendelkezik, és
c) tevékenységét országos szinten szervezi.
5. § (1) Az országos érdekegyeztetésben részt vehet:
a) az a szakszervezeti szövetség, amely
aa) legalább négy nemzetgazdasági ágban és legalább tizenkét
alágazatban tevékenykedő tagszervezettel rendelkezik, és
ab) legalább három régióban vagy nyolc megyében
tagszervezettel, vagy tagszervezetei területi, illetve megyei
szervezettel rendelkeznek, továbbá
ac) tagszervezetei együttesen legalább százötven munkáltatónál
rendelkeznek önálló, vagy a tagszervezet alapszabálya szerinti
munkahelyi szervezettel, valamint ad) tagja az Európai
Szakszervezeti Szövetségnek;
b) az a munkáltatói szövetség, amely
ba) legalább két nemzetgazdasági ágban és legalább hat
alágazatban tevékenykedő tagszervezettel rendelkezik, és
bb) tagszervezetei legalább három régióban vagy tíz megyében
működő területi szervezettel rendelkeznek, továbbá
bc) amelynek, illetőleg amely tagszervezeteinek tagságát
legalább ezer munkáltató, illetve vállalkozás alkotja, vagy
amelynek, illetőleg amely tagszervezeteinek tagsága legalább
százezer főt foglalkoztat, valamint
bd) tagja európai munkáltatói szövetségnek.
(2) A feltételek elérése érdekében a munkavállalók, illetőleg a
munkáltatók érdekképviseleti szervezetei egymással koalícióra
léphetnek.
6. § (1) Az OÉT munkavállalói, illetve munkáltatói oldalának
tagja kizárólag a 4-5. §-ban meghatározott feltételeknek
megfelelő országos érdekképviseleti szövetség lehet.
(2) A kormányzati oldal elnöke a társadalmi párbeszédért
felelős miniszter, illetve megbízottja. A kormányzati oldalt a
napirend szerint feladatkörrel rendelkező központi
államigazgatási szerv vezetője vagy megbízottja képviseli.
7. § (1) Az OÉT a 3. § (3)-(4) bekezdésben felsorolt kérdéseket
illetően:
(…)
c) törvényben meghatározott esetben egyetértési jogot
gyakorol.”
„19. § (1) Az Mt. 17. §-ának (2)-(4) bekezdése helyébe a
következő rendelkezés lép, egyúttal az (5) bekezdés hatályát
veszti:
(…)
(4) A társadalmi párbeszédért felelős miniszter az Országos
Érdekegyeztető Tanács egyetértésével meghatározhatja a
munkaminősítés rendszerét.”
5. Az Ászptv. érintett rendelkezése:
„33. § Az Mt. 53. §-a (3) bekezdésének helyébe a következő
rendelkezés lép:
«(3) A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő
országos szakszervezeti szövetségekkel egyetértésben
rendeletben határozza meg az üzemitanács-választás
szavazólapjának tartalmát és a szakszervezeti reprezentativitás
megállapítása érdekében az országos szavazatösszesítés módját
és rendjét. Az ágazati (szakágazati) és területi
szavazatösszesítés módjának és rendjének meghatározása
tekintetében a Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács és az
ágazati párbeszéd bizottságok véleményének kikérésével alkot
rendeletet.»”
III.
Az indítványok megalapozottak.
1. A köztársasági elnöki indítványok által érintett, a
köztársasági elnök szerint alkotmányellenes rendelkezések
tartalmukat tekintve két külön típusba sorolhatók. Egy
részükhöz az OÉT, illetve az OÉT-ben részt vevő országos
szakszervezeti szövetségek feladat- és hatásköreit szabályozó
rendelkezések tartoznak [az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja,
7. § (1) bekezdés c) pontja, 19. § (1) bekezdésének az Mt. 17.
§-ának (4) bekezdését megállapító rendelkezése, és az Ászptv.
33. §-ának az Mt. 53. § (3) bekezdésének első mondatát
megállapító rendelkezése]. A másik csoportba az OÉT
összetételét meghatározó rendelkezések [OÉTtv. 5. § és 6. § (1)
bekezdés] sorolhatók.
Az indítványok szerint a hatásköröket megállapító rendelkezések
azért alkotmányellenesek, mert közhatalom-gyakorlásnak minősülő
részvételt biztosítanak meghatározott jogszabályok
megalkotásában. A közhatalmi jogkörnek minősülő jogalkotásban
az egyetértési jog útján való részvétellel az OÉT és a
szakszervezeti szövetségek elvileg valamennyi választópolgárra
kiterjedően gyakorolnának közhatalmat. A köztársasági elnök [a
40/2005. (X. 19.) AB határozatra utalással] egyértelművé teszi,
hogy az érdekegyeztetésnek nem szükségképpeni része az
érdekegyeztetésre létrehozott szervnek vagy a szakszervezeti
szövetségeknek biztosított, a jogalkotásban való részvételre
jogosító egyetértésen alapuló közhatalmi jogosítvány.
Az OÉTtv.-t érintő indítvány az OÉT összetételét megállapító
rendelkezéseket azért tartja alkotmányellenesnek, mert a
kifogásolt, közhatalmat megvalósító hatáskörök (jogalkotásban
való részvétel) gyakorlásához a 16/1998. (V. 8.) AB
határozatban – az Alkotmány 2. § (1) és (2) bekezdése alapján
alkotmányos feltételként – rögzített demokratikus legitimáció
megléte az OÉT-ben való részvételt szabályozó rendelkezések
által nem biztosított. Abban az esetben, ha a vizsgált
törvények nem adnának az OÉT-nek vagy a szakszervezeti
szövetségeknek ilyen típusú közhatalmi hatásköröket, a
részvételi és összetételi szabályok alkotmányos megítélése is
más lehetne.
2. Az indítványok alapján az Alkotmánybíróságnak elsőként abban
a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy alkotmányosan részt
vehetnek-e a (különböző munkaügyi vagy munkajogi tárgyú)
jogszabályok egyetértési joggal való megalkotásában az OÉT,
illetve az OÉT-ben részt vevő országos szakszervezeti
szövetségek. Amennyiben erre az első kérdésre igenlő válasz
adható (vagyis alkotmányosan részt vehetnek) akkor következő
kérdésként az Alkotmánybíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy
esetükben fennállnak-e a demokratikus legitimáció 16/1998. (V.
8.) AB határozatban előírt és a 40/2005. (X. 19.) AB
határozatban megerősített feltételei. Az első kérdés tehát az,
hogy megfelelő reprezentativitási szabályokkal (a demokratikus
legitimáció biztosításával) a jogalkotásban egyetértési joggal
való részvételt jelentő hatáskörök gyakorlása alkotmányossá
tehető-e?
3. Az Alkotmánybíróság értelmezésében az OÉT és az országos
szakszervezeti szövetségek hatásköreit tartalmazó
rendelkezésekben a törvényhozó az egyetértési jog
szabályozásával az OÉT, illetve az országos szakszervezeti
szövetségek számára nem konzultatív, hanem érdemi együttdöntési
jogot jelentő részvételt biztosított a jogszabály-alkotásban.
Az OÉTtv. a Kormánnyal, illetve a miniszterrel együttesen
meghatározandó tartalmú jogszabály (kormány-, illetve
miniszteri rendelet) megalkotására (kiadására) jogosítja az OÉT-
t, az Ászptv. a Kormánnyal együttesen meghatározandó tartalmú
jogszabály (miniszteri rendelet) megalkotására jogosítja az
országos szakszervezeti szövetségeket. Az, hogy az egyetértési
jog valamely döntés meghozatalában való, a döntéshozóval
egyenlő hatású döntéshozatali jogosultságot, vagyis úgynevezett
együttdöntési helyzetet jelent, melyben sem a döntéshozó, sem
az egyetértési jog jogosultja önállóan érvényes döntést nem tud
hozni, az Alkotmánybíróság több határozatában megfogalmazást
nyert már. E határozatok különféle közhatalmi (közigazgatási)
döntésfajtákra vonatkozó szabályozások vizsgálata kapcsán
születtek, és az azokban foglalt elvi megállapításokat az
Alkotmánybíróság jelen ügyben is irányadónak tekintette.
A 47/1991. (IX. 24.) AB határozat szerint: „[a] hazai
joggyakorlatban a döntésalkotásban való részvétel több formája
ismert, – így pl. a javaslattétel, a véleményezés. Az
egyetértési jog – természeténél fogva – sem a döntési joggal
rendelkező, sem az egyetértési jog címzettje számára nem
biztosít önálló döntési lehetőséget. Konszenzus hiányában nem
kerülhet sor érvényes döntés megalkotására.” (ABH 1991, 438,
440.) Ezt az érvelést alkalmazta a 792/B/1998. AB határozat is
(ABH 2004, 1255, 1260.), melyet megerősített az 1336/B/1997. AB
határozat is (ABH 2003, 1025, 1031.).
Az egyetértési jog hasonló értelmezését követte még a 39/2006.
(IX. 27.) AB határozat (ABH 2006, 498, 505.), az 59/2001. (XII.
7.) AB határozat (ABH 2001, 739, 741.), az 58/1992. (XI. 6.) AB
határozat (ABH 1992, 410, 412.), a 45/1993. (VII. 2.) AB
határozat (ABH 1993, 484, 485.), a 12/1995. (II. 22.) AB
határozat (ABH 1995, 74, 76.) és az 1090/B/2005. AB határozat
is (ABH 2006, 1837, 1844). A felsorolt határozatokból kiderül,
hogy az egyetértési jog nem önálló, de mégis döntéshozatali
jogot jelent, és mindenképpen alkalmas arra, hogy a
döntéshozatali jog jogosultjának döntését megakadályozza.
Megállapítható az is, hogy a jogszabály kiadásához
(megalkotásához) fűződő egyetértési jog gyakorlása – mint a
jogalkotási hatáskör egy részének gyakorlása osztja a jogalkotó
hatáskör megítélését és – közhatalmi jogkör gyakorlásának
minősül. Az, hogy a jogalkotásban való közreműködés egyes
formáin belül a jogszabály által kifejezetten és konkrétan
megnevezett egyetértési jogkör közhatalminak és a jogalkotó
számára megkerülhetetlennek minősül, az Alkotmánybíróság
gyakorlata alapján egyértelmű. [30/2000. (X. 11.) AB határozat,
ABH 2000, 202, 206.; megerősítette: a 10/2001. (IV. 12.) AB
határozat, ABH 2001, 123, 129.; 1098/B/2006. AB határozat, ABH
2007, 2088, 2106.]
4. Az OÉT és a szakszervezeti szövetségek indítványokkal
érintett, a jogalkotásban való részvétellel kapcsolatos
egyetértési jogáról a következők állapíthatók meg.
4.1. Az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja szerint az OÉT:
„véleményt formál a munkaviszonyt érintő legfontosabb
jogszabályokról, illetve e jogszabályok tekintetében – törvényi
rendelkezés alapján – egyetértési jogot gyakorol”. Ez a
rendelkezés lényegét tekintve egy „hivatkozó” szabály. A
munkaviszonyt érintő legfontosabb jogszabályok „tekintetében”
adott egyetértési jogot más törvények, elsősorban az Mt. számos
rendelkezése (a „hivatkozott” szabályok) konkretizálják. Így a
köztársasági elnök indítványában is említett Mt. 17. § (1)
bekezdése: „A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács
egyetértésével a) meghatározza a foglalkoztatás érdekében a
munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő
munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatban az e törvénytől
eltérő szabályokat; b) dönt a kötelező legkisebb munkabér és a
munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges iskolai
végzettség, szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum
mértékéről, továbbá a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó,
kormányrendeletben történő szabályozásról.” Emellett az Mt. 17.
§ (5) bekezdése szerint „[a] gazdasági miniszter – az Országos
Érdekegyeztető Tanács egyetértésével – meghatározhatja a
munkaminősítés rendszerét.” Az Mt. 41/A. § (4) bekezdésében
„[f]elhatalmazást kap a miniszter, hogy – az Országos
Érdekegyeztető Tanács egyetértésével – rendeletben határozza
meg: a) a bejelentési kötelezettség teljesítésének, illetőleg
b) a kollektív szerződések nyilvántartásának részletes
szabályait.” Továbbá az Mt. 75. § (3) bekezdése: „A külön
jogszabályban meghatározott egészségkárosodott, megváltozott
munkaképességű munkavállalók alkalmazása, illetve
foglalkoztatása tekintetében jogszabály – az Országos
Érdekegyeztető Tanács egyetértésével – eltérő szabályokat
állapíthat meg.” Az Mt. 144. § (5) bekezdése: „A munkavállalót
megillető kötelező legkisebb munkabért és a 17. § (1) bekezdés
b) pontja szerinti garantált bérminimumot, ezek hatályosságát –
figyelemmel a 17. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra –
a Kormány állapítja meg.”
4.2. Az OÉTtv. 7. § (1) bekezdése szerint: „Az OÉT a 3. §
(3)–(4) bekezdésben felsorolt kérdéseket illetően a) konzultál;
b) tárgyalást folytat és megállapodásokat köt; c) törvényben
meghatározott esetekben egyetértési jogot gyakorol;” Az
említett „felsorolt kérdések” között szerepelnek: munkajogi
szabályozás, munkavédelem, munkaügyi ellenőrzés, munkaügyi
kapcsolatok, stb. Az egyetértési jog c) pontban említett,
törvényben meghatározott eseteit az Mt. fent hivatkozott
rendelkezései tartalmazzák.
Az OÉTtv. 19. § (1) bekezdésének az Mt. 17. § (4) bekezdését
megállapító rendelkezése: „A társadalmi párbeszédért felelős
miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértésével
meghatározhatja a munkaminősítés rendszerét.” [Erre a
felhatalmazásra hivatkozva született a munkavállalók ágazatközi
besorolási rendszeréről szóló 6/1992. (VI. 27.) MüM rendelet,
melynek a preambulumában a miniszter utal is az Érdekegyeztető
Tanács egyetértésére: „egyetértésével a következőket
rendelem”]. Az Ászptv. 33. §-ának az Mt. 53. § (3) bekezdése
első mondatát megállapító rendelkezése szerint pedig a Kormány
az OÉT-ben részt vevő országos szakszervezeti szövetségekkel
egyetértésben, rendeletben határozza meg az üzemitanács-
választás szavazólapjának tartalmát, és a szakszervezeti
reprezentativitás megállapítása érdekében az országos
szavazatösszesítés módját és rendjét.
5. Ezektől az együttdöntési helyzetektől jól elkülöníthetők a
hagyományos érdekegyeztetési jogosultságok, melyek a jogszabály-
alkotással kapcsolatosan konzultatív jogosítványokat
biztosítanak az OÉT-nek, vagy az abban részt vevő
érdekszervezeteknek: pl. az OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b)
pontjának első fordulata: „véleményt formál a munkaviszonyt
érintő legfontosabb jogszabályokról”; a 7. § (1) bekezdése:
konzultál, tárgyalást folytat, megállapodásokat köt a felsorolt
kérdéseket illetően; a 7. § (3) bekezdése: „az OÉT
munkavállalói, illetve munkaadói oldala véleményezi” a 3. § (3)
bekezdésében szereplő kérdéseket érintő jogszabály-alkotási
koncepciókat, javaslatokat, törvénytervezeteket. Ugyanígy az
Mt.-ben is, pl. a 17. § (1) bekezdés c) pont: a Kormány az OÉT
egyetértésével javaslatot tesz a napi munkaidő leghosszabb
mértékének, illetve a munkaszüneti napoknak a meghatározására;
75. § (2) bekezdése: jogszabály az OÉT meghallgatásával – az
egészség védelme céljából vagy egyébként közérdekből – a
munkaviszony létesítésének feltételeit e törvény rendelkezésein
túlmenően is meghatározhatja, továbbá meghatározott munkakörök
betöltését szakképesítéshez és gyakorlati időhöz kötheti.
Az Alkotmánybíróság már a 40/2005. (X. 19.) AB határozatában is
utalt arra, hogy az érdekegyeztetés „klasszikus” tartalmát
konzultatív (tárgyalási, javaslattételi, esetleg véleményezési)
jogok alkotják (ABH 2005, 439.). Az Európai Unió tagállamaiban
is ismertek érdekegyeztetést végző, illetve a szociális
párbeszédet szolgáló szervek, melyek kisebb részben az adott
állam alkotmányában nyernek szabályozást (pl. a Francia
Köztársaságban az 1958. évi alkotmány 69-71. §-ai hozzák létre
a Conseil Économic et Social-t; Olaszországban az alkotmány 99.
§-a rendelkezik a Consiglio Nazionale dell’ Economia e del
Lavoro-ról, Portugáliában az alkotmány 92. §-a rendelkezik a
Conselho Económico e Social-ról), nagyobb részt azonban
törvényben hozzák létre ezeket a szerveket (Consejo Economic y
Social Spanyolországban, Sociaal- Economische Raad, SER,
Hollandiában), illetve a társadalmi partnerek megállapodásával,
törvényi háttér nélkül is léteznek egyeztető fórumok (pl.
Paritätische Kommission für Preis- und Lohnfragen Ausztriában).
Közös bennük, hogy ezek alapvetően konzultatív szervek,
jogosítványaik a tanulmányok készítésétől, az ajánlások
megfogalmazásán és az egyeztetésen keresztül általában egyes
állami döntések tervezeteinek véleményezéséig terjednek, de a
jogalkotásban való egyetértési jogot nem érik el. Az Alkotmány
36. §-a a Kormány számára politikai kötelezettségként írja elő,
hogy feladatai ellátása során az érdekelt társadalmi
szervezetekkel együttműködik. Az Alkotmánybíróság az említett
40/2005. (X. 19.) AB határozatában ezen túlmenően hangsúlyozta,
hogy „a munkavállalói és munkaadói érdekképviseleteknek a
foglalkoztatással, a munkanélküliek ellátásának biztosításával,
munkához jutásának támogatásával, szociális biztonságának
elősegítésével kapcsolatos állami feladatok ellátásába való
bevonása, ennek érdekében az állam és érdekszervezetek
képviselőiből álló testületeknek a felállítása és a
testületeknek egyes közhatalom gyakorlására jogosító
hatáskörökkel való felruházása önmagában nem feltétlenül
alkotmányellenes.” (ABH 2005, 427, 451.) Az Alkotmánybíróság
ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelen ügyben a közhatalmi
hatásköröket nem általánosságban kellett vizsgálnia, hanem egy
meghatározott hatáskör típus, a jogalkotáshoz fűződő
egyetértési jog alkotmányos megengedettségéről kellett állást
foglalnia. Más szóval azt kellett elbírálnia, hogy az
Alkotmánynak a jogalkotásra vonatkozó vagy más szabályai (pl.
az említett 36. §) lehetővé teszik-e, hogy az Alkotmányban nem
szereplő szervek egyetértési joguk útján részesüljenek a
jogalkotó (közhatalmi) hatáskörből.
6. A köztársasági elnök által vizsgálni kért rendelkezések – az
Alkotmánybíróságnak az egyetértési jog jogi természetére
vonatkozó ismertetett gyakorlata alapján – egyértelműen közös
jogalkotásra adott felhatalmazások, szövegezésük és a
konzultációs jogokat tartalmazó rendelkezésekkel való
egybevetésük alapján is ez állapítható meg. Ezért a kérdéses
hatáskörök egyértelműen közhatalom gyakorlására (azon belül is
jogalkotásra) adott felhatalmazásnak tekintendők: az
egyetértésre jogosult OÉT vagy országos szakszervezeti
szövetség egyetértése nélkül a Kormány vagy a miniszter által
az adott tárgykörről kiadott jogszabály (rendelet) formai okból
törvénysértő lenne. A jogalkotás azonban közvetlenül az
Alkotmányon alapuló és ezért törvénnyel nem korlátozható
közhatalmi hatáskör, az Alkotmány maga határozza meg, hogy mely
állami szerv és milyen formában bocsáthat ki jogszabályt.
7. A jogalkotó szervek, mint anyagi jogforrások (fontes
essendi) és a jogszabályok, mint alaki jogforrások (fontes
cognoscendi) meghatározása mellett, amint arra a 37/2006. (IX.
20.) AB határozat is rámutatott „[a]z Alkotmány rögzíti a
jogforrási hierarchia elvét is: a 35. § (2) bekezdés szerint a
Kormány rendelete nem lehet ellentétes a törvénnyel; a 37. §
(3) bekezdés értelmében a miniszteri (miniszterelnöki) rendelet
nem lehet ellentétes törvénnyel és kormányrendelettel; a 44/A.
§ (2) bekezdés alapján pedig az önkormányzati rendelet nem
lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. A jogalkotás
alkotmányos jelentőségét mutatja továbbá az Alkotmány 32/A. §
(1) és (2) bekezdése, amely a jogszabályok alkotmánybírósági
felülvizsgálatáról és az alkotmányellenes jogszabályok
megsemmisítéséről szól.” (ABH 2006, 480, 485.) Az
Alkotmánybíróság azonban ezen túlmutató következtetést is
levont a jogszabályok rendszerével kapcsolatban: „Az Alkotmány
tehát a jogszabályalkotás tekintetében egy zárt rendszert
képez: megjelöli a kibocsátót, megjelöli a jogszabály nevét,
rendelkezik egymáshoz való hierarchikus viszonyukról s az
Alkotmány, a 32/A. §-a révén, gondoskodik a jogforrási
hierarchia Alkotmánnyal való összhangjának garanciájáról is.”
(ABH 2006, 485.)
8. Az előzőekben részletesen ismertetett alkotmányi
rendelkezésekből és ezek alkotmánybírósági értelmezéséből
egyértelműen következik, hogy jogalkotó hatáskörrel csak az
Alkotmány ruházhat fel egy szervet. Az Alkotmányban nevesített
jogalkotó szervek között az OÉT és az OÉT-ben részt vevő
országos szakszervezeti szövetségek nem szerepelnek. Az
Alkotmány alapján tehát sem az OÉT, sem az abban részt vevő
országos érdekképviseletek nem jogalkotó szervek, ezért
jogszabály-alkotásra a jogszabály kibocsátához kapcsolódó
egyetértési joguk alapján való törvényi felhatalmazásuk
ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a
hatalommegosztás elvével és az Alkotmánynak a Kormány, illetve
a miniszterek jogalkotását szabályozó rendelkezéseivel. Az
Alkotmánybíróság ugyanis már a 7/1993. (II. 15.) AB
határozatában azt rögzítette: „A hatalmi ágak elválasztására
épülő államszervezetben azonban szükséges az állami és
érdekképviseleti funkciók pontos elhatárolása, ezért a
jogalkotás – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető függővé a
közhatalmi jogosítványokkal nem rendelkező szakszervezetek és
egyéb szervezetek állásfoglalásaitól.” (ABH 1991, 418, 419-
420.) Ezt az álláspontját megerősítette az 50/1998. (XI. 27.)
AB határozatban (ABH 1998, 387, 397.), illetve a 40/2005. (X.
19.) AB határozatában is, azt is kimondva, hogy: „[a]z
Alkotmány 4. §-ából a munkavállalói érdekszervezetek számára
nem következik jogosultság közhatalom gyakorlást jelentő
hatáskörök gyakorlásában való részvételre.” (ABH 2005, 427,
439.) Ugyancsak nem vezethető le ilyen jogosultság az
Alkotmánynak alapvetően együttműködési, politikai egyeztetési
kötelezettséget tartalmazó 36. §-ából sem, hiszen a feladatok
ellátása során való együttműködés szófordulatból nem következik
a Kormány vagy a Kormány tagjának jogalkotó hatáskörére nézve
semmilyen konkrét korlátozás.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök
indítványa alapján megállapította a határozat rendelkező
részében megjelölt rendelkezések alkotmányellenességét. Az
Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet ugyanakkor arra, hogy az
OÉTtv. 3. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének
megállapítására a rendelkezés második fordulatában szereplő
egyetértési jog alapján került sor. A rendelkezés első
fordulatában szereplő véleményezési jog alkotmányellenességét
az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben nem kellett vizsgálnia, de
az alkotmányellenesség megállapítása – az egyetértési jogra
figyelemmel – az egész b) pontot érintette.
IV.
1. Az indítványozó köztársasági elnök álláspontja szerint az
OÉTtv., illetve az Ászptv. úgy jogosítja fel közhatalom
gyakorlására az OÉT-et, hogy az nem rendelkezik demokratikus
legitimációval, és ez ellentétes az Alkotmány 2. § (1) és (2)
bekezdésével. Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnök által is
hivatkozott korábbi határozatában a közhatalom legitim
gyakorlásával összefüggésben kifejtette:
„A közhatalom gyakorlásának (…) alkotmányos feltétele, hogy
arra demokratikus legitimáció alapján kerüljön sor. Az
Alkotmánybíróság a bírói hatalom forrását elemezve már állást
foglalt a demokratikus legitimáció kérdésében. Eszerint a
népszuverenitásra épülő rendszerben a hatalmi ágak lehetnek
önlegitimálók, ha közvetlen választáson alapulnak. A másik út a
közhatalom elnyerése valamely más hatalmi ág közreműködésével;
a hatalomnak azonban ekkor is, ezen a láncolaton keresztül
visszavezethetőnek kell lennie a szuverén néphez. [38/1993.
(VI. 11.) AB hat. ABH 1993, 256, 262.] A demokratikus
legitimáció elsődlegesen valósul meg akkor, ha a közhatalmat
gyakorló testületet a választópolgárok közvetlenül választják.
Demokratikus a legitimáció akkor is, ha a közvetlenül
választott szervezet által választott vagy kinevezett szervek,
személyek gyakorolnak közhatalmat. Amíg a választások,
kinevezések láncolata a választópolgároktól a közhatalmat
gyakorló szervig, személyig folyamatos, a demokratikus
legitimáció nem vitatható. Ezért tekinthető demokratikusan
legitimáltnak a Kormány és az államigazgatási szervezet is.”
[16/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 140, 146.]
Az Alkotmánybíróság 40/2005. (X. 19.) AB határozata is
megerősítette a közhatalom-gyakorlás demokratikus
legitimációjának szükségességét:
„Ha (…) a törvényhozás (…) a közhatalmi döntések meghozatalában
való közvetlen részvétel jogával ruházza fel az
érdekszervezeteket, akkor különleges jogszabályi garanciákra
van szükség annak érdekében, hogy ennek során érvényesüljenek a
demokratikus jogállamiságnak az Alkotmány 2. § (1) és (2)
bekezdéséből fakadó követelményei.” (ABH 2005, 427, 446.)
2. Az Alkotmánybíróság az OÉT és az országos szakszervezeti
szövetségek megfelelő demokratikus legitimációjával
összefüggésben a következőkre mutat rá. Az indítványozó
köztársasági elnök a demokratikus legitimáció hiányát olyan
természetű közhatalmi jogosultság (jogalkotó hatáskör
egyetértési jog útján történő gyakorlása) kapcsán állította,
melyet – az előzőekben kifejtettek szerint – az Alkotmány
jogforrási rendszerre vonatkozó szabályainak módosítása nélkül
nem lehet létrehozni. Más megfogalmazással, az OÉT és a
szakszervezeti szövetségek még kellő demokratikus legitimáció
mellett sem hatalmazhatók fel törvénnyel a jogalkotásban való
egyetértési jog útján történő részvételre, azaz jogalkotásra.
Az Alkotmánybíróság értelmezésében ez azt jelenti, hogy jelen
ügyben a demokratikus legitimáció kérdése nem vizsgálható
önmagában a kérdéses közhatalmi hatáskör (jogszabályalkotásban
gyakorolt egyetértési jog) nélkül. Ezért az Alkotmánybíróság a
demokratikus legitimációval érintett közhatalmi hatáskör
legitimációtól független alkotmányellenességének megállapítása
okán, az OÉT összetételére vonatkozó szabályok alkotmányosságát
nem vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság emellett – arra irányuló indítvány
hiányában – nem vizsgálta az Mt.-nek az egyetértési jogot
tartalmazó rendelkezéseit, jelen eljárásában csak az előzetes
normakontroll iránti indítványt bírálta el.
Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való
közzétételét az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel
rendelte el.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a többségi határozatnak sem a rendelkező
részével, sem annak indokolásával a következők miatt.
1. Kiss László alkotmánybíró úr különvéleményéhez hasonlóan én
sem tartom megfelelőnek az indítvány értelmezését. A
köztársasági elnök indítványa egyértelműen az OÉT összetételét,
benne a szakszervezeti képviselet megoldását kifogásolja azzal
érvelve, hogy a szakszervezeti oldal demokratikus legitimációja
hiányzik, ezért az OÉT nem gyakorolhat közhatalmat. Ebből
következik, hogy a köztársasági elnök indítványa az OÉT
egyetértési jogát — ahogyan az egyetértési jogot általában véve
is — alkotmányosnak tartja, feltéve, hogy az OÉT összetétele
megfelel a „demokratikus legitimáció” követelményének.
Indítványában csupán az OÉT összetételének alkotmányosságát
vitatja. Ezért tartom sajnálatosnak, hogy éppen ez, az OÉT
összetételének alkotmányossága nyitott kérdés maradt, mivel a
határozat szerint az OÉTtv. és az Ászptv. más, az indítványban
nem szereplő okból alkotmányellenes. Ennek az a különös
következménye lett, hogy a határozat olyan okból nyilvánítja
alkotmányellenesnek az OÉTtv.-t, amely az indítvány szerint nem
alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróságnak arra a kérdésre kellett volna választ
adni, hogy a kvázi-korporatív, vegyes összetételű, kormányzati
és érdekképviseleti elemet egyaránt magába foglaló OÉT
összetétele alkotmányos szempontból megfelel-e a feladat- és
hatáskörének. Mindez azt jelenti, hogy a két érdekképviseleti
oldal esetében — mivel a Kormány, illetve tagja esetében ez a
kérdés fel sem merül — meg kellett volna vizsgálni, hogy az
OÉTtv.-ben foglalt szabályok alkalmasak-e a megfelelő
reprezentativitásra, a szabályozási cél és az OÉT hatásköre
függvényében.
2. Nem értek egyet a többségi határozattal abban sem, hogy az
OÉT egyetértési joga alkotmányellenesen korlátozza a Kormány
rendeletalkotási hatáskörét, azaz, egyes kérdésekben (mint pl.
a minimálbér meghatározása) a Kormány csak az OÉT
egyetértésével alkothat rendeletet [ld.: OÉTtv. 3. § (2)
bekezdés b) pontja]. Mivel a határozat az OÉTtv. 3. § (2)
bekezdését hivatkozó szabálynak tekinti, amelyet elsősorban az
Mt. vonatkozó rendelkezései konkretizálnak, ugyanebből az okból
találja alkotmányellenesnek az Mt. ide kapcsolódó módosítását
is, ezért a következőkben mondandók erre is vonatkoznak.
Kétségkívül igaz, hogy jogalkotási tevékenységet csak az
Alkotmányban meghatározott szervek végezhetnek, kizárólag az
Alkotmányban meghatározott módon, illetve az Alkotmány alapján.
Ezzel egyetértek, de úgy vélem, ennek a kívánalomnak a törvény
megfelel.
Az OÉT-nek két alkotmányos alapja is van. Először az Alkotmány
36. §-a, mely szerint a Kormány együttműködik az érdekelt
társadalmi szervezetekkel. Az együttműködés sok mindent magában
foglalhat: az OÉT konzultatív szerepét mindenképpen. Másodszor,
az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének l) pontja, amely szerint a
Kormány „ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket törvény a
hatáskörébe utal”. Az OÉT keretében folytatott érdekegyeztetés
kétségkívül ebbe az esetkörbe tartozik, lévén a Kormány
„törvényben meghatározott” feladata. Azt is mondhatnánk, hogy
az együttműködés az Alkotmány 36. §-ában előírt együttműködés
konkretizálása: a Kormány feladata, amelyet az OÉTtv.
részletez, s így egyben a 35. § (1) bekezdés l) pontja alá is
esik.
Ez a törvénnyel a Kormány hatáskörébe utalt feladat a jelen
esetben: (1) a háromoldalú érdekegyeztető szervben való
részvétel és (2) bizonyos kérdések szabályozásában (mint
például a minimálbér összege) történő együttműködés,
együttdöntés. E szabályozás indoka a kompromisszumon alapuló
szabályalkotás ösztönzése, amelyben valamennyi érintett fél
érdekei figyelembe vétetnek azáltal, hogy bizonyos lényeges,
törvényben meghatározott kérdésekben a Kormány nem alkothat
rendeletet az OÉT másik két oldalának egyetértése nélkül.
(Megjegyzem, ugyanez áll a miniszter rendeletalkotási jogára
is.)
Az OÉTtv. alkotmányosságát az Alkotmány 35. § (1) bekezdés
fentebb már idézett l) pontja biztosítja: a Kormány hatáskörébe
törvény utal egy feladatot. Jelen esetben az érdekegyeztetést
azzal, hogy ennek sikertelensége – a megállapodás hiánya –
esetén bizonyos kérdésekben a Kormány törvényben kapott
jogalkotó hatásköre visszaszáll az Országgyűlésre.
3. A többség szerint az OÉTtv. korlátozza a Kormány alkotmányos
rendeletalkotási hatáskörét. Ez igaz, de ebből nem következik,
hogy a korlátozott hatáskört mások (ti.: az OÉT, benne a
munkavállalói és munkaadói szervezetek) gyakorolnák — ezért nem
tartom a korlátozást alkotmányellenesnek.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során nem tett olyan
megállapítást, amely szerint a Kormány rendeletalkotási
hatásköre törvényben ne lenne korlátozható. Ellenkezőleg, az
Alkotmánybíróság szerint a törvényhozó hatásköre a rendeleti
jogalkotás irányába nem korlátozott. Nincsenek ugyanis a
Kormánynak az Alkotmány szerint abszolute fenntartott
szabályozási tárgykörei. Ebből nem következik, hogy a
jogrendszer egy adott pillanatában ne lennének a Kormány
jogalkotó hatáskörébe tartozó tárgykörök – sőt az Alkotmány
bizonyos (de nem jogalkotási) hatásköröket a Kormánynak tart
fenn (ld.: Alkotmány 35. §) –, de a jogalkotó hatáskör
mindeddig törvénnyel korlátozható volt. Az Alkotmánybíróság
eddig egyetlen döntésében sem mondta ki, hogy a Kormánynak
lenne olyan eredeti jogalkotó hatásköre, amely törvényben ne
volna korlátozható – bár vannak az Alkotmányban meghatározott
feladatai. Eszerint a jelen esetben nem lehet szó a Kormány
jogalkotó hatáskörének alkotmányellenes korlátozásáról, mivel a
most alkotmányellenesnek nyilvánított törvények szerint az OÉT
hatásköre konzultatív, még akkor is, ha a törvény szerint
„egyetértési joga” van. Ha ugyanis az OÉT-ben nem születik
döntés — azaz az OÉT nem ért egyet a Kormány minimálbérről
szóló javaslatával — a Kormánynak lehetősége van az
Országgyűlésnek törvényjavaslatot benyújtani a minimálbér
meghatározásáról, vagy az Országgyűlés enélkül is
meghatározhatja a minimálbért (ahogyan dönthet az OÉT
egyetértési jogához kötött más tárgyakról is). Ez annál inkább
is indokolt lehet, mert a minimálbér meghatározása erősen
befolyásolja a költségvetési szervek bérkiadásait, így a
költségvetés meghatározásának fontos eleme; mert a
költségvetési törvényben közvetve megjelenik mind a kiadási
(bérkifizetések), mind a bevételi oldalon (a minimálbérhez
kapcsolódó járulék- és egyéb közteher fizetési kötelezettség).
Az OÉTtv. alkotmányellenessége a többség szerint abban áll,
hogy a Kormány alkotmányos jogalkotó hatáskörét az OÉT
egyetértési joga alkotmányellenesen korlátozza. Ez csak akkor
lenne igaz, ha az OÉT törvény új jogforrást vezetne be (pl. az
OÉT és a Kormány együttes rendeletét). Erről azonban szó sincs:
a kormányrendeletet a törvény szerint egyedül a Kormány alkotja
— és nincs ok feltételezni, hogy a gyakorlatban ne ez az
Alkotmánnyal összhangban álló értelmezés lett volna elfogadott.
A törvény ellenére az OÉT egyetértése nélkül alkotott
kormányrendelet az Alkotmánybíróság mai gyakorlata szerint
[ld.: 9/2007. (III. 7.) AB határozat, ABH 2007, 177, 187-188.;
7/2004. (III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.; továbbá:
496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 495-496.] ettől nem
lenne alkotmányellenes. Ezek szerint ebből a szempontból sem
lehet szó a Kormány rendeletalkotó hatáskörének
alkotmányellenes korlátozásáról.
Ha az Alkotmánybíróság az ún. nehéz-tehergépkocsi ügyben hozott
30/2000. (X. 11.) AB határozatában foglaltakat tekintjük
kiindulópontnak, amelyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy „a
jogszabály által kifejezetten és konkrétan megnevezett,
egyetértési, véleményezési jogkörrel rendelkező szervezetek — a
demokratikus döntéshozatali eljárásban betöltött szerepük miatt
— közhatalminak, így a jogalkotó számára megkerülhetetlennek
minősülnek” (ABH 2000, 202, 206.), az indítvány alapján az
OÉTtv. alkotmányellenességét akkor sem lehetett volna
megállapítani. A fent leírtakból következően ugyanis az OÉT-ot
ebben az értelemben közhatalommal rendelkező szervnek kell
tekinteni.
4. A többség által elfogadott döntés — szerintem — nem
tisztázza kellően a 40/2005. (X. 19.) AB határozat (a
továbbiakban: Abh. ABH 2005, 427, 458.) és az Alkotmánybíróság
e határozatának a viszonyát. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság az
érdekegyeztetés törvényi szabályozásának hiánya miatt
mulasztást állapított meg. Az itt vizsgált törvények éppen
azért születtek, hogy az Országgyűlés eleget tegyen az
Alkotmánybíróság határozatának és megszüntesse a fent
hivatkozott Abh.-ban megállapított mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenes helyzetet (amit a T/1306 törvényjavaslathoz
fűzött miniszteri indokolás kifejezetten említ).
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kimondta, hogy „a munkavállalói
és munkaadói érdekképviseleteknek a foglalkoztatással, a
munkanélküliek ellátásának biztosításával, munkához jutásának
támogatásával, szociális biztonságának elősegítésével
kapcsolatos állami feladatok ellátásába való bevonása, ennek
érdekében az állam és érdekszervezetek képviselőiből álló
testületeknek a felállítása és a testületeknek egyes közhatalom
gyakorlására jogosító hatáskörökkel való felruházása önmagában
nem feltétlenül alkotmányellenes. Az állami feladatok
ellátásának finanszírozására létrehozott elkülönített állami
pénzalap működtetéséhez járulékok fizetésével hozzájáruló
személyeknek az alap pénzeszközei felhasználásába való bevonása
történhet az érdekképviseleteik közvetítésével, az állam és az
érdekszervezetek képviselőiből álló testületek felállításával,
de más módon, pl. az alap önkormányzati típusú igazgatásának
megteremtésével is. A közhatalom-gyakorlást jelentő állami
feladatok társadalmi, érdek-képviseleti szervezeteknek való
átadása azonban csak az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelő,
azokkal összhangban álló keretek között történhet” (ABH 2005,
427, 451.). Az OÉTtv., úgy gondolom, megfelel az Abh.-ban
foglalt követelményeknek és az Alkotmánynak is, ezért az
indítványt — a határozatban elfogadott indítványértelmezés
alapján — el kellett volna utasítani.
Budapest, 2008. október 13.
Dr. Bragyova András
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
I.
Nem értek egyet a többségi határozattal, mert – álláspontom
szerint – az Alkotmánybíróság nem adott választ a köztársasági
elnök indítványára. Nézetem szerint a köztársasági elnök az
általa támadott törvényeknek célzottan azokat a rendelkezéseit
vitatta, amelyekben – szerinte – olyan érdekegyeztetésre
létrehozott szerv (OÉT) kapott közhatalmi jogosítványokat,
amely a konkrét hatáskör-gyakorlás tekintetében nem rendelkezik
demokratikus legitimációval. Indítványának fókuszában tehát –
megítélésem szerint – nem az egyetértési jogok, hanem az OÉT
összetételének alkotmányossági szempontból történő megítélése
állt. Mindezeket annak ellenére is állítom, hogy a köztársasági
elnöki indítványokban valóban felsejlik az egyetértési jogok
gyakorlásában megnyilvánuló közhatalmi jogosítvány figyelembe
vételének a szükségessége is. Így: "Az Mt. idézett 17. § (1)
bekezdése pedig egyetértési jogot ad az OÉT számára a kötelező
legkisebb munkabér meghatározásával kapcsolatban...Ha
ilyenfajta jogalkotási hatáskör az Alkotmányban nevesített
szerveken kívül másnak egyáltalán adható is alkotmányosan, a
demokratikus legitimáció követelményének ebben az esetben is
teljesülnie kell."; "Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az
alkotmányellenesség az OÉT által gyakorolt közhatalmi
jogosítványok okán áll fenn. Önmagában azonban az OÉT ilyen
összetétellel való létrehozása nem aggályos, ha feladatai a
hagyományos, közhatalom-gyakorlást magában nem foglaló
érdekegyeztetésre terjednek csak ki”.
II.
1. Az első kérdés tehát az, minthogy az Alkotmánybíróság az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 20. §-a alapján kötve van az indítványhoz,
megállapítható-e olyan "szoros összefüggés", amely megnyithatná
az utat az egyetértési jog külön – a többségi határozatban
követett kizárólagos – vizsgálata előtt. Először tehát ez a
kérdés vár megválaszolásra, s amennyiben a válasz igenlő, csak
abban az esetben lehet elvégezni az egyetértési jog
alkotmányossági vizsgálatát.
2. Magam sohasem idegenkedtem az indítványhoz kötöttség
kiterjesztő értelmezésétől, nézetem szerint ettől az utóbbi 8-
10 évben maga a testület lépett vissza. Álláspontom
etekintetben változatlan, annak lényegét a 2/2001. (I. 17.) AB
határozathoz csatolt különvéleményben meg is fogalmaztam.
Eszerint:
"ca) Az indítványhoz kötöttség kiterjesztő értelmezése
kezdettől fogva jellemzi az Alkotmánybíróság gyakorlatát. Ennek
leggyakoribb esetei pedig azt mutatják, amikor "szoros tartalmi
és logikai összefüggés" okán az Alkotmánybíróság olyan
jogszabályok alkotmányosságát is elbírálta, amelyeket az
indítványok nem is támadtak. [3/1992. (I. 23.) AB határozat,
ABH 1992, 329, 330.; 29/1993. (V. 4.) AB határozat, ABH 1993,
227, 229.; 34/1992. (VI. 1.) AB határozat, ABH 1992, 192, 193.;
34/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 175, 180.; 4/1998.
(III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 72.; 16/1998. (V. 8.) AB
határozat, ABH 1998, 153.] Ezen belül valóban színes képpel
találkozik a vizsgálódó: előfordult pl. az, hogy az
Alkotmánybíróság szoros tartalmi összefüggés okán önmagában nem
alkotmányellenes törvényi rendelkezést is megsemmisített.
(797/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 812, 813.) Volt példa arra
is, hogy az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította,
viszont más, az indítványban nem is támadott jogszabályi
rendelkezést minősített alkotmányellenesnek és semmisített meg.
[14/1990. (VI. 27.) AB határozat; 29/1995. (V. 25.) AB
határozat.] Előfordult továbbá, hogy az alkotmányossági
vizsgálat – szoros összefüggés okán – az indítványozó által
kifogásolt rendelkezés mellett az annak végrehajtását szolgáló
más rendelkezésre is kiterjedt. [31/1995. (V. 25.) AB
határozat, ABH 1995, 159.]"(ABH 2001, 60, 62.)
Álláspontom szerint az adott alkotmányjogi probléma teljes
feltárására törekvés, s az Alkotmánybíróság ilyen
szerepvállalása (azaz az indítvány citált határok közötti
kiterjesztő értelmezése) összhangban áll a testületnek a magyar
alkotmányvédelemben kapott és betöltött közjogi funkciójával.
Az "alkotmányvédelem legfőbb szerveként" (Abtv. preambuluma)
objektív alkotmányvédelmet lát el, s ilyenként illeti meg az
indítványok kiterjesztő értelmezésének a lehetősége. E
tekintetben pedig – az Abtv.-ben írt kifejezett tiltó szabály
híján – arra is módja van, hogy – éppen a teljes értékű
alkotmányvédelem jegyében és érdekében akár az Abtv. egyes,
számára biztosított hatáskörök között is – figyelembe véve
természetesen az ezekre vonatkozó Abtv. előírásokat – szoros
összefüggésre hivatkozással "átjárhasson". Ezt tette a testület
a 48/1993. (VII. 2.) AB határozatában is, amelyben a
köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló
indítványának elbírálása mellett – szoros összefüggésre
hivatkozással – még mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet is megállapított, hivatalból. [A sajtóról
szóló 1986. évi II. törvény 14. § (2) bekezdése tekintetében.
Lásd: ABH 1993, 314, 319.] Sőt: ugyanebben a határozatban az
elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény 24. §-ának mikénti
alkalmazásához alkotmányossági követelményt is megfogalmazott
(ABH 1993, 314, 318.). Ilyen alkotmányossági követelmény bukkan
fel még több előzetes normakontrollra irányuló eljárásban.
[53/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 323, 339.; 22/1996.
(VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 89.] Megjegyzem azonban:
magam e tekintetben inkább a 64/1997. (XII. 17.) AB
határozatban kifejtett álláspontot osztom, amely szerint az
Alkotmánybíróság: "(...) törvényjavaslat
alkotmányellenességének előzetes vizsgálatára irányuló
hatáskörében fogalmilag kizárt a norma alkalmazásánál az
alkotmányos tartalom meghatározása." (ABH 1997, 387.)
Az Alkotmánybíróság tehát (főképpen 2000-ig) nem kezelte
mereven az Abtv.-ben kapott hatásköreit, azok között – az Abtv.
egyes hatásköröket érintő szabályozását alapul véve – szoros
összefüggésre hivatkozással, alkalmasint szabadon "átjárt". Nem
idegenkedett azonban az előzetes és utólagos normakontrollra
irányuló indítványok egyesítésétől sem. [66/1997. (XII. 29.) AB
határozat, ABH 1997, 398.]
Nem értelmezte mereven a hatásköreit más esetekben sem az
Alkotmánybíróság. "Olyan jogszabály, törvényjavaslat vagy ki
nem hirdetett törvény alkotmányossági vizsgálata során azonban,
amely nemzetközi jogi kötelezettséget valósít meg, s még
inkább, ha a vizsgálat – mint a jelen esetben is – kifejezetten
arra irányul, hogy a belső jog a nemzetközi joggal az Alkotmány
7. § (1) bekezdése szerint összhangban van-e, szükségszerűen be
kell vonni a vizsgálatba azt is, hogy a kérdéses belső norma a
vállalt nemzetközi jogi kötelezettségbe ütközik-e, illetve,
hogy a nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e az
Alkotmánnyal. (...) E tekintetben közömbös, hogy a jogszabály
előzetes vagy utólagos alkotmányossági kontrolljáról van-e szó,
egyik sem végezhető el a belső jogszabály, a nemzetközi
szerződés és az Alkotmány harmóniájának vizsgálata nélkül. A
hatásköri korlátokból legfeljebb az következik, hogy az
előzetes vizsgálatra irányuló eljárásban a rendelkező rész nem
tartalmaz megállapítást a ki nem hirdetett törvény és a
nemzetközi szerződés viszonyáról." [53/1993. (X. 13.) AB
határozat, ABH 1993, 323, 326-327.]
3. Mi a helyzet a mostani esetben? Szerintem az, hogy a
köztársasági elnöknek változatlanul nincs aggálya az
egyetértési jog közhatalmi jellegét illetően. Az egyetértési
jogot a "gyanút ébresztő" indítványi elemek kapcsán is szorosan
a demokratikus legitimációhoz kötötten kéri vizsgálni: nem
magát az egyetértési jogot, hanem az – állítása szerint –
demokratikus legitimációval nem rendelkező OÉT egyetértési
jogát kéri az általa megjelölt esetekben megsemmisíteni. E két
elem szorosan összekapcsolódik az indítványban, úgy azonban,
hogy nyilvánvaló: az indítványozó köztársasági elnök kizárólag
csak a közhatalmat gyakorló OÉT demokratikus legitimáltságának
hiányát állítja. Nem választja el ettől az egyetértési jogot
olyanként, amelynek elkülönített (vagy ahogy a többségi
határozat teszi: kizárólagos) alkotmányossági vizsgálatát látná
szükségesnek. Nem kerülhet szóba ezért az indítvány "szoros
összefüggés" okán történő kiterjesztése sem, mivel
összekapcsolt kategóriákról van szó, nincs mit – mivel "szoros
összefüggés okán" összekapcsolni. Kicsit másképpen fogalmazva:
a köztársasági elnök indítványa nem azt tartja
alkotmányellenesnek, hogy az OÉTtv., illetve az Ászptv.
közhatalom gyakorlására jogosítja fel az OÉT-et, hanem azt,
hogy az OÉT a közhatalom gyakorlásához nem rendelkezik
demokratikus legitimációval. Evidenciának tekinti tehát, hogy
az OÉT közhatalmat gyakorol, de ehhez olyan törvényi
szabályozást kívánna meg, amely biztosítja, hogy az OÉT oldalai
az általuk képviseltek több mint a felétől nyerjék el a
legitimációjukat.
A fenti megállapításhoz két megjegyzést még hozzáfűzök:
a) A köztársasági elnök soha nem vonta kétségbe az egyetértési
jog közhatalmi jellegét, e jellemzője által – külön csak erre
figyelemmel – soha nem igényelte annak megsemmisítését sem.
Éppen ellenkezőleg: mindig is faktumként kezelte az egyetértési
jogok meglétét, s rájuk vetítve fejtette ki konzekvensen
alkotmányossági aggályait az azokat gyakorló, szerinte
demokratikus legitimációval nem rendelkező érdekképviseleti
szervekkel kapcsolatban.
Néhány idézet ehhez: "Az eldöntendő kérdés azonban csakis a
kamarai jogok terjedelmének alkotmányos mérve, nem pedig
önmagában az ilyen jogok és közfeladatok létének
alkotmányossága. E joggal és feladatokkal ugyanis nemcsak
aggálytalanul rendelkezhet a szakmai kamara, hanem meglétük
éppen a szakmai kamarák jellemző vonása". [39/1997. (VII. 1.)
AB határozat, ABH 1997, 263, 270.] "A MOK által az Okt. 2. §.
i) pontja alapján gyakorolt jog közhatalmi aktus (...) Az
egyetértési jog folytán a MOK megvétózhatja a miniszteri
engedélyt mind a külföldi honosított diploma nélküli
tevékenységéhez, mind az Orvosok Országos Nyilvántartásába való
felvételéhez ... Ez a kamarai aktus is közhatalmi ... A MOK
egyetértési joga keretében gyakorolt elutasító döntés ellen
nincs önálló jogorvoslat, viszont ha a miniszter az engedély
iránti kérelmet elutasítja, szintén megnyílik a közigazgatási
per lehetősége ... Az alkotmányossági probléma az, hogy nincs
olyan jogszabályi rendelkezés, amely bármilyen szempontot
tartalmazna arról, hogy a hivatásgyakorlás magyarországi
feltételeinek mindenben megfelelő külföldi orvosok kérelmét
minek alapján fogadja el, vagy utasítja el a MOK." (ABH 1997,
263, 279.)
A köztársasági elnök az egyik, éppen a még általa jegyzett
16/1998. (V. 8.) AB határozatban sem az egyetértési jogok
közhatalmi jellegének alkotmányellenességét vitatta, hanem (ott
is) az ilyen jogosítványokat gyakorló szervezet demokratikus
legitimáltságának kérdését állította vizsgálódásainak
fókuszába. (ABH 1998, 145.) Nyilvánvalónak tartom ezért, hogy
amennyiben a korábbi hangsúlyozott álláspontja megváltozott
volna, úgy ennek nem sejtetésekkel adott volna hangot.
Kezdetektől fogva a demokratikus legitimáció hiányáról
polemizált, s ezt teszi változatlanul a mostani indítványában
is. Azaz: őt az egyetértési jog kizárólag abból a szempontból
érdekli, hogy azt a szerinte demokratikusan nem legitimált OÉT
gyakorolja.
b) Az előbbiekből következően újra kiemelem: a köztársasági
elnöki indítvány nem általában a közhatalmi jellegű egyetértési
jog, hanem a szerinte demokratikus legitimációval nem
rendelkező OÉT által gyakorolható egyetértési joggal
kapcsolatban fogalmazza meg az alkotmányossági kifogásait. Ez
azonban indítványainak csak az egyik része: az általa ugyancsak
támadott OÉTtv. 5. §-ában és 6. § (1) bekezdésében kizárólag az
OÉT összetételét kifogásolja (a legitimáltság hiányát állítva).
Mégha átfordulunk is tehát az egyetértési jog vizsgálatára, e
két törvényi rendelkezés vizsgálatát – a demokratikus
legitimáltságra figyelemmel – akkor is el kellett volna
végeznünk. Azaz: az egyetértési jogra áthelyeződő vizsgálat (s
annak eredményeként az alkotmányellenesség kimondása mellett)
az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna vizsgálnia az OÉTtv.
5. §-ának és 6. § (1) bekezdésének alkotmányosságát is.
4. Összegezve:
a) Az indítvány csak (és kizárólag) a demokratikus legitimáció
tekintetében lett volna vizsgálható. Ettől elszakítottan a
köztársasági elnök nem kérte az egyetértési jog külön
alkotmányossági vizsgálatát, azzal – mint közhatalmi
tevékenységgel – elkülönítetten eddig sem voltak
alkotmányossági aggályai. (Ez tűnik ki az általa személyesen
korábban is jegyzett, s fentebb citált AB határozatokból is.)
b) A jelen ügyben az egyetértési jog nem szakad el a
demokratikus legitimáció állított hiányától. Ebből következően
az egyetértési jogra nézve – nézetem szerint – az
Alkotmánybíróság határozott indítvány hiányában – hivatalból –
állapította meg a hatáskörét.
c) A köztársasági elnök az őt elsősorban érdeklő kérdésre
(„demokratikusan” legitimált szervezet-e az OÉT) gyakorlatilag
nem kapott választ, hiszen egyedül és kizárólag az egyetértési
jog vizsgálatára korlátozódott az Alkotmánybíróság többségi
határozata.
5. A fentiek hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy magam nem
látok gondot az egyetértési jogokkal korlátozott jogalkotásban.
Ellenkezőleg: én is határozottan állítom, hogy az egyetértési
jogok alkotmányossági vizsgálatára (külön kiemelten a
jogalkotási eljárásban gyakorolható egyetértési jog elemzésére)
feltétlenül szükség lenne. Álláspontom szerint azonban a most
elbírált köztársasági elnöki indítványok nem ezt kérték a
testülettől.
Budapest, 2008. október 13.
Dr. Kiss László
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Kovács Péter Dr. Lévay Miklós
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |