A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 12.K.20.413/2011/15. számú ítéletével összefüggésben benyújtott, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2010. december 31. napjáig hatályos, az Alkotmánybíróság 5/2011. (I. 28.) AB határozatával alkotmányellenesnek nyilvánított 46. §-a “közlekedési” szövegrészének a perben történő alkalmazási tilalma kimondására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó 2011. augusztus 25-én alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál.
[2] 1. Az indítványozót az Ózdi Rendőrkapitányság 2010. július 27. napján kelt 05070/126/376/2010. Kkt. számú határozatával – melyet a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. november 15. napján kelt 05000-126/540/-10/ 2010/Kkt. számú határozatával helybenhagyott – egymillió forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. A közigazgatási bírság kiszabására azért került sor, mert az indítványozó tulajdonában álló és általa üzemeltetett tehergépjárművel és pótkocsival 2010. február 22-e és március 16-a között összesen tizenkét alkalommal a gépjármű vezetője a megengedett napi tíz órás vezetési időt túllépte. Ebből nyolc esetbe az indítványozó felelősségét állapította meg a rendőrség.
[3] Az indítványozó a jogerős határozattal szemben keresetet terjesztett elő, melyben a határozat hatályon kívül helyezését és a közigazgatási szerv szükség esetén új eljárásra történő kötelezését kérte. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2011. június 7. napján kelt 12. K. 20.413/2011/15. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. A bíróság ítéletének indokolásában – egyebek mellett – megállapította, hogy az első- és másodfokon eljárt rendőrség az indítványozó ügyében a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 46. §-át nem alkalmazhatta – azaz nem lehetett az indítványozóval szemben kiszabott közlekedési bírságot mérsékelni vagy elengedni –, mert a rendőrség nem közlekedési hatóság.
[4] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a Kkt. 2010. december 31. napjáig hatályos 46. §-ának “közlekedési” szövegrésze alkotmányellenes volt, továbbá az Alkotmánybíróság zárja ki a Kkt. alkotmányellenes szövegrészének alkalmazhatóságát az általa indított, folyamatban volt perben.
[5] 2. Az Alkotmánybíróság 2012. január 18-án kelt IV/591-1/2012. végzésével felhívta az indítványozó jogi képviselőjét arra, az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. §-ára, 45. § (4) bekezdés utolsó fordulatára és az 52. § (1) bekezdésére tekintettel egészítse ki és a kiegészített indítványt 2012. március 31-ig terjessze elő. Egyúttal tájékoztatta őt arról, hogy az indítvány kiegészítésének elmaradása esetén az eljárás érdemi lefolytatására nincs lehetőség.
[6] Az indítványozó jogi képviselője csak részben tett eleget a felhívásban foglaltaknak. Az indítvány nem tartalmaz határozott kérelmet. Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli – egyebek mellett – azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó jogosultságát megalapozza. Az indítvány kiegészítése ezeket nem tartalmazza.
[7] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) és h)pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |