Hungarian

Ügyszám: .	977/H/2005
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 2/2006. (I. 30.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2006/49 .

A döntés kelte: Budapest, 01/30/2006 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által népi kezdeményezésre irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldánya  és  az azon  szereplő  kérdés hitelesítése tárgyában hozott  határozat ellen  benyújtott kifogások alapján meghozta – Dr. Kovács Péter alkotmánybíró úr különvéleményével – a következő                          határozatot: Az  Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság  38/2005. (X. 20.) OVB határozatát helybenhagyja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I. A   választási  eljárásról  szóló  1997.  évi  C.  törvény   (a továbbiakban:  Ve.)  130. § (1) bekezdése  alapján  a  38/2005. (X.20.)   OVB  határozat  ellen  kifogást  nyújtottak   be   az Alkotmánybírósághoz,  amelyben  az  indítványozók  a  határozat felülvizsgálatát és megsemmisítését kezdeményezik. Az  Országos Választási  Bizottság (a továbbiakban: OVB) e  határozatában  a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény  (a  továbbiakban: Nekt.) 61. § (2) bekezdésén  alapuló népi kezdeményezésre irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítéséről döntött. Az  OVB határozatát 2005. október 20-i ülésén fogadta el, és  a Magyar Közlöny 142. számában 2005. október 27-én tette közzé. A kifogást a Ve. 130. § (1) bekezdésének megfelelően október  28- án  nyújtották  be az Országos Választási Bizottsághoz,  és  az Országos  Választási Iroda vezetője november 2-án  juttatta  el azt az Alkotmánybírósághoz. Ezt követően további három kifogást az  indítványozók a kifogás benyújtására nyitva álló  határidőn belül  (október  27., november 7., november 9.) közvetlenül  az Alkotmánybírósághoz nyújtottak be. Tekintettel  arra, hogy ez utóbbi beadványok a  törvényes  úton előterjesztett  kifogáshoz  hasonló  tartalommal   bírnak,   az Alkotmánybíróság eljárása során csatlakozó indítványként  vette figyelembe azokat. Az OVB által hitelesített aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés  a következő: „A  nemzeti  és  etnikai kisebbségek jogairól szóló  1993.  évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: kisebbségi törvény) 61.  §  2. bekezdésének    értelmében   alulírott   magyar   állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk, és  a  kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk. Kérjük a T. Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61.  §  1. bekezdésében  a  népcsoportok felsorolását a  zsidó  kisebbségi népcsoporttal egészítse ki.” Az  indítványozók  álláspontja szerint  az  aláírásgyűjtő  íven szereplő  kérdés  hitelesítése törvénysértő, mivel  a  zsidóság nemzetiséggé   nyilvánításának   nincsenek   meg   a   törvényi feltételei,   a  kérdés  ellentétes  a  „nemzeti   és   etnikai kisebbségnek”   a   Nekt.   1.  §  (2)   bekezdésében   foglalt meghatározásával.                               II.                                 Az   Alkotmánybíróság  a  következő  jogszabályi  rendelkezések alapján hozta meg határozatát:       1)  Az  Alkotmánynak  a  népi  kezdeményezésre  vonatkozó rendelkezései:     „28/B.  §  (1)  Országos népszavazás és népi  kezdeményezés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.”     „28/D.  §  Országos  népi kezdeményezést  legalább  50  000 választópolgár nyújthat be. Az országos népi kezdeményezés arra irányulhat, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdést az Országgyűlés   tűzze   a   napirendjére.   Az   országos   népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles megtárgyalni.”     2) A Nekt. 1. §-ának hatályos rendelkezései:     „1.  §  (1) E törvény hatálya kiterjed mindazon,  a  Magyar Köztársaság    területén    lakóhellyel    rendelkező    magyar állampolgárokra,  akik magukat valamely  nemzeti  vagy  etnikai kisebbséghez   tartozónak  tekintik,   valamint   e   személyek közösségeire.     (2)  E  törvény értelmében nemzeti és etnikai kisebbség  (a továbbiakban:  kisebbség) minden olyan,  a  Magyar  Köztársaság területén  legalább  egy évszázada honos népcsoport,  amely  az állam  lakossága  körében  számszerű kisebbségben  van,  tagjai magyar  állampolgárok és a lakosság többi részétől saját nyelve és  kultúrája,  hagyományai  különböztetik  meg,  egyben  olyan összetartozás-tudatról   tesz   bizonyságot,   amely   mindezek megőrzésére,  történelmileg  kialakult  közösségeik  érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.”       A  Nekt.  61.  §-ának  az  OVB  határozat  meghozatalakor hatályban volt szövege:     „61.  §  (1)  E  törvény  értelmében  Magyarországon  honos népcsoportnak  minősülnek:  a bolgár,  a  cigány,  a  görög,  a horvát,  a  lengyel, a német, az örmény, a román, a  ruszin,  a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán.     (2)  Amennyiben  az  (1)  bekezdésben  felsoroltakon  kívül további  kisebbség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel az  e törvényben foglalt feltételeknek, legalább 1000, magát  e kisebbséghez  tartozónak valló választópolgár e  tárgykörben  a népi  kezdeményezését az Országgyűlés elnökéhez nyújthatja  be. Az  eljárás  során  a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló  1989.  évi  XVII. törvény vonatkozó rendelkezéseit  kell alkalmazni.” [Bár   a   Nekt.   ez  utóbbi  rendelkezését   formálisan   nem módosították,  mivel  az 1989. évi XVII. törvényt  az  országos népszavazásról  és népi kezdeményezésről szóló 1998.  évi  III. törvény  21. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül  helyezte, az  új  törvény hatályba lépését, 1998. február 27-ét  követően értelemszerűen az új törvény szabályait kellett alkalmazni.] Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a Nekt. 61.  §  (2) bekezdését a kisebbségi önkormányzati választásról, valamint  a  nemzeti  etnikai  kisebbségekre  vonatkozó   egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény  58.  §-a módosította.     A Nekt. 61. § (2) bekezdésének hatályos szövege:     „(2)  Ha  az  (1) bekezdésben felsoroltakon  kívül  további kisebbség  kíván bizonyságot tenni arról, hogy  megfelel  az  e törvényben  foglalt  feltételeknek,  legalább  1000,  magát   e kisebbséghez  tartozó  választópolgár  e  tárgykörben  a   népi kezdeményezésre  vonatkozó  aláírásgyűjtő  íveket  az  Országos Választási Bizottság elnökének nyújtja be. Az eljárás során  az országos   népszavazásra  és  népi  kezdeményezésre   vonatkozó törvény  rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy az Országos Választási Bizottság az eljárása során köteles kikérni a Magyar Tudományos   Akadémia  elnökének  állásfoglalását  a   törvényi feltételek fennállásáról.”      3)  Az  országos  népszavazásról és népi  kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvénynek (a továbbiakban: Nsztv.) a népi kezdeményezésre vonatkozó szabályai:     „17.  §  A  népi kezdeményezésnek pontosan és  egyértelműen tartalmaznia kell a megtárgyalásra javasolt kérdést.     18.  §  Az Országos Választási Bizottság akkor tagadja  meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha  a) a kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe,  b)  a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek,  c)  az  aláírásgyűjtő ív nem felel meg a választási eljárásról szóló törvényben foglalt követelményeknek.     19.  §  A népi kezdeményezést – az aláírásgyűjtésnek a  Ve. 118/A.  §-a szerinti szünetelése kivételével – az aláírásgyűjtő ív   hitelesítését  követő  két  hónapon  belül  egyszer  lehet benyújtani  az  Országos  Választási  Bizottság  elnökéhez.   A pótlólag  benyújtott,  a  kezdeményezést  kiegészítő  aláírások érvénytelenek.     20.  §  A népi kezdeményezésről a 6. § szerinti bejelentést követő három hónapon belül dönteni kell.”      4)  A  Ve.-nek  az országos népi kezdeményezésre  irányuló aláírásgyűjtő ív hitelesítésére vonatkozó szabályai:     „131.  § Az országos népi kezdeményezés során a 117-121.  § és  a  130.  §  (1)  és  (3) bekezdésének  rendelkezéseit  kell megfelelően alkalmazni.”     „117.  § (1) Az Országos Választási Bizottság a jogszabályi feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet, illetőleg kérdést a benyújtástól számított harminc napon belül hitelesíti.     (2)  Az  Országos Választási Bizottságnak az  aláírásgyűjtő ív,  illetőleg  a  konkrét  kérdés hitelesítésével  kapcsolatos határozatát  nyolc napon belül a Magyar Közlönyben  közzé  kell tenni.”     „118. § (…)     (3)  Valamennyi aláírásgyűjtő ívet a népszavazásra javasolt kérdéssel  kell  kezdeni.  Egy aláírásgyűjtő  íven  egy  kérdés szerepelhet.  Az aláírásoknak a kérdéssel azonos  oldalon  kell szerepelniük.     (4) Az aláírásgyűjtő íveken a saját kezű aláírás mellett  – az  aláírás  hitelességének ellenőrzése  céljából  –  fel  kell tüntetni   a   kezdeményező  olvasható  családi  és   utónevét, lakcímét, valamint személyi azonosítóját.     (5)  Az  aláírásgyűjtő ívet az aláírást  gyűjtő  polgár  az aláírásával látja el.”     „130.   §  (1)  Az  Országos  Választási  Bizottságnak   az aláírásgyűjtő  ív,  illetőleg a konkrét kérdés  hitelesítésével kapcsolatos  döntése  elleni kifogást a határozat  közzétételét követő  tizenöt  napon  belül lehet  –  az  Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani. (…)     (3)  Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az    Országgyűlés   határozatát   helybenhagyja,   vagy    azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot,  illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”                              III. Az    Alkotmánybíróság   hatáskörét   a   jelen    ügyben    az Alkotmánybíróságról   szóló  1989.  évi   XXXII.   törvény   (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-a h) pontja alapján a  Ve.  130.  §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróság eljárása ebben a hatáskörben jogorvoslati   természetű.   Az   Alkotmánybíróság    az    OVB határozatában,  valamint  a kifogásban  foglaltak  alapján  azt vizsgálja,  hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítése  során az  Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el  [63/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 342, 344.].  Az Alkotmánybíróság feladatát e hatáskörben eljárva is alkotmányos jogállásával és, rendeltetésével összhangban látja el [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 256.]. A    kifogás   jogorvoslati   jellegét   figyelembe   véve   az Alkotmánybíróságnak  a kifogás alapján azt kellett  vizsgálnia, hogy  az  OVB határozata megfelelt-e a határozat meghozatalakor hatályos  törvényi rendelkezéseknek. Tekintettel arra,  hogy  a Nekt. 61. § (2) bekezdésének hatályos szövege 2005. november 25- én   lépett  hatályba,  az  OVB  a  kifogások  által   érintett határozatát 2005. október 20-án fogadta el, az Alkotmánybíróság az  OVB  eljárásának és határozatának vizsgálata során a  Nekt. 61.  §  (2)  bekezdésének  a módosítás  előtti  szövegét  vette figyelembe. A  Nekt. 61. § (2) bekezdésében szabályozott népi kezdeményezés a népi kezdeményezésnek egy sajátos esete, amelynek anyagi jogi feltételei  eltérnek  az  országos  népi  kezdeményezésnek   az Alkotmányban is megállapított általános szabályaitól. Ebben  az esetben a népi kezdeményezés meghatározott célra, a Nekt. 61. § (1)     bekezdésének    módosítására,    valamely    népcsoport kisebbségként  való elismerésére irányul. A népi  kezdeményezés benyújtására  magát  e  kisebbséghez  tartozónak   valló   1000 választópolgár  jogosult.  A népi kezdeményezéssel  kapcsolatos eljárási  kérdésekben  az  országos  népszavazásról   és   népi kezdeményezésről  szóló  törvény  általános  rendelkezései   az irányadók. Az  Nsztv.  3.  §  (1) bekezdése alapján a népi  kezdeményezést támogató  aláírásokat  csak  az  aláírásgyűjtő  ív  OVB   által hitelesített  mintapéldányával  megegyező  aláírásgyűjtő   íven lehet    gyűjteni.   Az   aláírásgyűjtő   ív   mintapéldányának hitelesítése  során az Nsztv. 17-18. §-ai alapján  az  OVB  azt vizsgálja, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés eldöntése az  Országgyűlés  hatáskörébe tartozik-e, az  aláírásgyűjtő  ív pontosan   és   egyértelműen  tartalmazza-e  a   megtárgyalásra javasolt   kérdést,  a  kérdés  megfogalmazása   megfelel-e   a törvényben foglalt követelményeknek, maga az aláírásgyűjtő ív – formailag  és  tartalmilag  – megfelel-e  a  Ve.  118.  (3)-(5) bekezdésében előírt követelményeknek. Az OVB határozatában megállapította, hogy az aláírásgyűjtő íven megtárgyalásra  javasolt  kérdés  az  Országgyűlés  hatáskörébe tartozik, a kérdés megfogalmazása megfelel az Nsztv. 17. §-ában szabályozott követelményeknek, az aláírásgyűjtő ív eleget  tesz a   Ve.   118.  §  (3)-(5)  bekezdése  által  támasztott  alaki előírásoknak,   ezért   az  aláírásgyűjtő   ív   mintapéldányát hitelesítette. Az  OVB határozata ellen kifogást emelők azonban nem e törvényi előírások   megsértésére,  hanem  arra  alapítják  jogorvoslati kérelmüket,   hogy   a  zsidóság  kisebbséggé   nyilvánításának nincsenek meg a Nekt. 1. § (2) bekezdésében foglalt feltételei, így  a  kérdés  a  Nekt. 1. § (2) bekezdését sérti.  Az  OVB  a hitelesítési  eljárás során a kérdés tartalmának törvényességét a Nekt. 1. § (2) bekezdésével összefüggésben nem vizsgálta. Az  Alkotmánybíróságnak a kifogások alapján abban  a  kérdésben kellett állást foglalnia, hogy törvénysértő-e az OVB határozata amiatt,  mert az OVB a hitelesítési eljárás során  nem  foglalt állást  abban  a  kérdésben,  hogy fennállnak-e  a  kisebbséggé nyilvánítás törvényi feltételei. Az  Alkotmány  28/D.  §-a  alapján a  népi  kezdeményezés  arra irányul,  hogy  az Országgyűlés a hatáskörébe  tartozó  kérdést tűzze  napirendre,  érdemben tárgyalja  meg  és  döntsön  annak elfogadásáról,   vagy  elvetéséről.  „A  népi  kezdeményezésből csupán  törvényhozási kérdésben való vita és döntés következik. Így  a népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén szereplő kérdéssel szemben  is  mindössze  annyi  az elvárás,  hogy  törvényhozási tárgykörre  vonatkozzon.” [42/2002. (X. 11.) AB határozat,  ABH 2002, 316, 318.] A  Nekt. 61. § (2) bekezdésében szabályozott népi kezdeményezés bár tárgykörét tekintve kötött, de az is arra irányul, hogy  az Országgyűlés  a  népi  kezdeményezésben  foglalt  törvényhozási kezdeményezést  tűzze napirendjére, tárgyalja  meg  és  a  népi kezdeményezés  bejelentésétől számított három hónapon  belül  a népi kezdeményezés tárgyában hozzon döntést. A kezdeményezésben foglaltak  nem  kötik  az Országgyűlést. Ennek  megfelelően  az aláírásgyűjtő  ív  hitelesítésére irányuló  eljárásban  a  népi kezdeményezés ezen esetében sem támasztható nagyobb követelmény az  aláírásgyűjtő íven megfogalmazott kérdéssel  szemben,  mint az,   hogy   a   kérdésnek  a  Nekt.  61.  §  (2)  bekezdésében szabályozott törvényhozási kezdeményezésre kell irányulnia.  Az OVB-nek az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítése során nem  feladata  annak  vizsgálata,  hogy  a  népi  kezdeményezés teljesíthetőségének  törvényi  feltételei  fennállnak-e.  Annak megítélése,  hogy  az  aláírásgyűjtő  ív  aláírói  által   tett „bizonyság”   megfelel-e  a  Nekt.-ben  foglalt  feltételeknek, fennállnak-e a Nekt. 61. § (1) bekezdése módosításának a  Nekt. 1.  §  (2)  bekezdésében  foglalt feltételei,  az  Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Az  Alkotmánybíróság ebben az ügyben a Ve. 130. § (1) bekezdése alapján jogorvoslati fórumként járt el: azt vizsgálhatta,  hogy az  OVB  törvényesen gyakorolta-e hatáskörét akkor,  amikor  az aláírásgyűjtő    ív    hitelesítése   mellett    döntött.    Az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre arra, hogy az aláírásgyűjtő ív  hitelesítése  iránti  eljárásban, a hitelesítésre  irányadó alkotmányi és törvényi szempontokon túlterjeszkedve, az  ügyben érdemben határozzon. Mindezeket  figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az OVB 38/2005. (X. 20.) határozata megfelel a Nekt. 61. § (2)   bekezdésén   alapuló   népi  kezdeményezés   támogatására kezdeményezett aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítésére az  Nsztv.-ben  szabályozott törvényi előírásoknak,  ezért  azt helybenhagyta.                        Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke                                   Dr. Bagi István                          Dr. Balogh Elemér   alkotmánybíró                                alkotmánybíró                                   Dr. Bragyova András                        Dr. Erdei Árpád   alkotmánybíró                                alkotmánybíró                                   Dr. Harmathy Attila                       Dr. Holló András   alkotmánybíró                         előadó alkotmánybíró                                   Dr. Kiss László                           Dr. Kovács Péter   alkotmánybíró                                alkotmánybíró                                   Dr. Kukorelli István    Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva   alkotmánybíró                                alkotmánybíró Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye                               I. A  határozatban tárgyalt problematikát kiemelkedő fontosságúnak tartom,   amelynek   a   megítélése  nem   választható   el   a rendszerváltozás során helyreállított jogállamiság régi  és  új intézményeihez való viszony tisztázásától. Közismert  az,  hogy több  jogintézményünk  is  mutat  a  jogalkotói  szándék  és  a részletszabályok  pontos kidolgozottsága dacára  afunkcionális, sőt  diszfunkcionális vonásokat: egyes elemeiben  a  kisebbségi joganyag  is ide tartozik. Sajátos egybeesés, hogy egy  hónapon belül az Alkotmánybíróságnak kétszer is kellett foglalkoznia  a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény  (a  továbbiakban: Nekt.) koncepcionális kérdéseket  is felvető   szabályaival,  hiszen  a  45/2005.  (XII.   14.)   AB határozatában   (ABK   2005.  december,  772.)   a   kisebbségi önkormányzati  választások  bizonyos  kérdéseit   tárgyalta   a testület,  a  jelen  határozat pedig a  nevesített  kisebbségek felsorolásának bővítését érinti.                               II. A határozat egy konkrét kezdeményezés elbírálhatóságához, ennek időzíthetőségéhez  és  az  arra jogosult  meghatározhatóságához kapcsolódik, de általánosabb kérdéseket is felvet, nevezetesen, hogy  a  Nekt.  utalása  az  országos  népszavazásról  és  népi kezdeményezésről   szóló   1998.   évi   III.   törvényre    (a továbbiakban:  Nsztv.) hogyan értelmezendő. Úgy vélem,  hogy  a nemzeti  kisebbségként való elismerésre irányuló  kezdeményezés annyi  különbséget mutat – közülük egy-kettőt maga a  határozat is említ – az egyéb tárgyban született illetve benyújtható népi kezdeményezésekhez   képest,   hogy   a    Nsztv-ben    foglalt rendelkezések csak mutatis mutandis alkalmazhatóak. Igen   fontosnak   –   és  relevánsnak  –  tartom   az   alábbi különbségeket: –   Különbözik  az  50000  illetve  az  1000  főben   ex   lege meghatározott küszöbérték. –  Emellett különbség van a két kezdeményezés között a tartalmi előreláthatóság tekintetében: az (általános) népi kezdeményezés esetében  a  kezdeményezés tartalmát a jogalkotó  nyilvánvalóan nem  láthatta előre, ezzel szemben a nemzeti kisebbségként való elismerésre  irányuló  kezdeményezés  tartalma  a  Nekt.  által világosan meghatározott. –  Különbség van a két kezdeményezés között abban a tekintetben is,  hogy  a  parlament jogköre mennyire kötött. Az (általános) népi   kezdeményezés  esetében  a  parlament   mozgásszabadsága gyakorlatilag  teljeskörű: csak annyi kötelezettség  terheli  a népképviseletet, hogy a kérdést tárgyalja meg, de szabadon dönt arról,  hogy  ezt  milyen  részletességgel  teszi,  s  a   népi kezdeményezés  a  parlament  döntésének  irányát  semmiben  sem határolja be. A nemzeti kisebbségként való elismerésre irányuló kezdeményezés  esetében azonban a törvényhozó  nézetem  szerint nem  rendelkezhet  ugyanezzel  a szabadsággal,  diszkrécionális joggal:    a    nemzeti   kisebbség   törvényi   kritériumainak megvalósulása  esetében  (amit  természetesen  az  országgyűlés ellenőrizhet), az országgyűlés döntése csak egyirányú lehet:  a közjogi elismerés. –    Különbség    van    a    petíció    és    a    legitimáció összekapcsolhatóságát    illetően:    az    (általános)    népi kezdeményezés  esetében e kettő azonban nem kapcsolódik  össze, hiszen  állampolgári  jogról van szó. A  nemzeti  kisebbségként való  elismerés  esetében a petíció előterjesztésére  a  magyar állampolgárok  közül  csak  azok  jogosultak,  akik  az   adott népcsoporthoz tartoznak, s ezt deklarálják. –  Meghatározó  a  különbség abból a szempontból  is,  hogy  az (általános) népi kezdeményezés esetében tulajdonképpen közömbös a  petíció előterjesztőinek és a kezdeményezést elutasító,  azt nem  ismerő vagy egyszerűen csak nem megtalált, s ezért alá nem író személyeknek egymáshoz való viszonya. Nem ugyanez a helyzet azonban  a  nemzeti  kisebbségként  való  elismerésre  irányuló kezdeményezés esetében, mivel ott a döntés a népcsoportot, mint egészet  érinti.  Utóbbi  esetben  az  előterjesztői  kör  –  a törvényhozó  szándéka szerint – tulajdonképpen  a  faltörő  kos szerepét  valósítja  meg,  azaz nem a  maga  nevében,  hanem  a közösség,    mint    egész   nevében,    annak    hallgatólagos támogatásával,   mintegy   annak   mandatáriusaként   jár   el. Függetlenül  attól, hogy – az örökölt identitás felvállalásának szabadságára   tekintettel  –  az  adott   közösség   esetleges különleges   státusából  fakadó  jogokkal  egyénenként   hányan kívánnak ténylegesen is élni, nyilvánvaló, hogy a potenciálisan érintett  közösség  tiltakozása  ellenére  magát  a  közösséget közjogi jogalanyként nem lehet elismerni. –  Különbözhet  a  két  kezdeményezés kihatásait  illetően  is: szemben   az  (általános)  népi  kezdeményezéssel,  a   nemzeti kisebbségként  való elismerésre irányuló népi  kezdeményezés  – hosszan  tartó itthoni és Magyarország nemzetközi  kapcsolatait is érintő hatásokat eredményezhet.                              III. Ha  pedig  a  Nsztv. rendelkezéseit a Nekt. vonatkozásában  nem tudom   mechanikusan  alkalmazhatónak  tekinteni,  akkor  ennek logikus  következményeként nem tudom a  jelen  határozatban  is hivatkozott 42/2002. (X. 11.) AB határozatnak (ABH 2002,  316.) ugyanazt a jelentőséget tulajdonítani az előttünk levő  ügyben. Következésképpen  a  kezdeményezés hitelesítésének  eljárásában felelősséggel  bíró szervek hatáskörével –  nézetem  szerint  – összeegyeztethető az előzetes kontrollnak attól részben  eltérő formája  is,  mint amelyet általában véve gyakorol az  Országos Választási Bizottság. A   lex   specialis  elvre  figyelemmel  emellett  szólhat   az Alkotmánybíróság több határozata is: A   nemzeti   kisebbségként   való   elismerés   kezdeményezése eljárásának  különleges  volta, és  különösen  az  Országgyűlés döntési  szabadságának  a Nekt-ben rögzített,  s  a  fentiekben érintett   relatív   kötöttsége  miatt,  a  kérdés   kiemelkedő fontosságára is tekintettel mutatis mutandis irányadónak  tudom tekinteni  itt  is  azt,  amit a népszavazással  összefüggésben mondott ki az Alkotmánybíróság, amikor az 52/1997. (X. 14.)  AB határozatában   rámutatott,   hogy   a   kötelező   népszavazás garanciarendszere „két elv uralma alatt áll:  az  egyik  a  sui generis garanciális intézményrendszer kialakítása (ld preventív intézmények,  pl.  a kérdések, aláírásgyűjtő ívek  vizsgálata); továbbá  a  kötelező  népszavazás  természetétől  idegen,   azt megzavaró  beavatkozások kifejezett tilalma  …A  másik  elv  az alkotmányos szervek együttműködési kötelezettsége.” (ABH  1997, 331, 344-345.) Az  Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában arra is    rámutatott:   „Az   állampolgároknak   a   népszavazással kapcsolatos jogai védelme érdekében a jogbiztonság megköveteli: már  az  aláírásgyűjtés megkezdése előtt fel kell tárni  és  el kell  dönteni  azokat  a  jogvitákat, amelyek  a  szóban  forgó tárgykör  népszavazásra  bocsáthatósága,  illetőleg  a   kérdés megfogalmazása kapcsán felmerülhetnek. Nem szabad ugyanis – sem helyi,   sem  országos  népszavazás  keretében  –   kitenni   a választópolgárokat annak, hogy csak utólag,  az  aláírásgyűjtés befejezése   után   derüljön  ki:  azt  a   kérdést,   amelynek népszavazásra  bocsátását  támogatták,  nem  a  törvény   által megkövetelt  módon  fogalmazták  meg,  illetőleg   a   tárgykör valamely  okból nem képezheti népszavazás tárgyát.” (ABH  1997, 331, 343) Az  Alkotmánybíróság 25/1999. (VII. 7.) AB határozatában  pedig azt  is  kimondta, hogy nemcsak az Alkotmány 28/C.  §-ának  (5) bekezdésében   felsorolt  esetekben  nem   lehet   népszavazást tartani,  hanem az Alkotmányból a népszavazás más  korlátai  is levezethetők  (ABH  1999, 251, 263.). Úgy  vélem,  hogy  ez  az eljárás sajátosságai miatt a nemzeti kisebbségkénti elismerésre is vonatkoztatandó tétel. Nézetem   szerint  tehát  a  Nsztv-ben  rögzített   ellenőrzési jogosítványok  gyakorlása ezért nem az  Országgyűlés  sérelmére történő  hatáskörelvonás lenne, hanem  éppen,  hogy  megfelelne annak  a tételnek, hogy „a jogállamiság elvéből … is következik az  Alkotmányban szabályozott szerveknek az a kötelessége, hogy alkotmányos  jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen,  feladataik teljesítését  kölcsönösen segítve, együttműködve  gyakorolják.” (8/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 51, 54.) Nyilvánvaló,   hogy   a  köztársasági  intézmények   tekintélye megóvásának  elvét szolgálja, amikor a törvényben rögzített,  s az  52/1997.  (X.  14.) AB határozatban  (ABH  1997,  331.)  is hivatkozott preventív intézmények megfelelő működése  révén  az Országgyűlés  mentesül  attól, hogy  a  törvényi  feltételeknek való,  az általános közismeret szintjén megállapítható meg  nem felelés tesztjét – tehát egy jogtechnikai típusú szűrést – neki kelljen  elvégezni.  Ha a közismeret szintjén  is  nyilvánvaló, hogy  a  kisebbségi  definíció  taxatív  elemeinek  valamelyike hiányzik,  úgy  ezt – nézetem szerint – már a formai  vizsgálat során meg kell állapítani. Sem az nem helyes, ha ez a vizsgálat nem  történik meg, sem az, ha érdemi eredménye nem jelenik  meg explicit  módon  a  döntésben.  Ebből  a  szempontból  az   sem helyeselhető,  hogy  az  ún.  hun kisebbségi  kezdeményezésben, annak a közismeret szintjén is megállapítható abszurditására is figyelemmel,   az   Országgyűlés   az   érdemben   helyes    (a kezdeményezésnek  helyt  nem  adó)  32/2005.  (IV.   27.)   OGY határozatában foglalt döntéshez erre utaló rövid indoklást  nem csatolt.                                                               IV. A  nemzeti  kisebbségkénti elismerésre  irányuló  kezdeményezés ellenőrzése során vitathatatlan gondot okoz, hogy a formai és a tartalmi    elemek    valójában    nehezen    szétválaszthatóan egybefonódnak.  Egyetértek azzal, hogy a többségi  határozat  a ratione  temporis szabályt figyelembe véve a Nekt.  61.  §  (2) bekezdésének  az  elbíráláskor  hatályban  levő,  a  kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a  nemzeti  és etnikai  kisebbségekre vonatkozó egyes törvények  módosításáról szóló  2005. évi CXIV törvénnyel módosított formáját,  azaz  az MTA  elnöki állásfoglalásának kikérésére vonatkozó utalást  nem tudja  figyelembe venni. Nézetem szerint azonban ez a módosítás csak eljárási szabályt tartalmaz, s pontosítja, hogy a törvényi feltételek  –  s  ez  a  fordulat a Nekt. kisebbségi  definíció feltételeit  jelenti  –  fennállásáról  az  MTA  elnökének   is nyilatkoznia  kell. Ez a módosítás azonban újabb feltételt  nem jelent,  hanem  csak  arra utal, hogy  az  érdemi  vizsgálatban ezután  vegyen  részt  az  MTA  elnök  is.  Következésképpen  a jelenleg   hatályos   eljárásban  is  helye   van   az   érdemi vizsgálatnak,  de  így ezt – illetve ennek  az  OVB-re  tartozó részét – az Országos Választási Bizottság most még maga kellett volna,  hogy  elvégezze.  A  módosításra  értelemszerűen  azért került  sor,  mivel  a tapasztalatok szerint olyan  kérdésekkel szembesült  az  OVB, ahol érdemi vizsgálat elvégzése  különböző okokból visszatérően akadályokba ütközött. Fentiek alapján tehát az OVB-nek megítélésem szerint a Nekt. és a Nsztv. egymáshoz viszonyított kapcsolatából következően is el kellett  volna  végeznie  azt  a minimális  vizsgálatot,  amely szükséges   ahhoz,  eldönthető  legyen,  hogy  az  adott   népi kezdeményezéssel  találkozók  megalapozottan  tudnak-e  dönteni abban,  hogy  aláírási legitimációjuk valóban van-e,  és  egyet értenek-e a kérdéssel, annak jogkövetkezményeivel.                               V. Úgy  vélem,  hogy  az  OVB-nek a formai természetű  vizsgálatok elvégezése  során  is más eredményre kellett  volna  jutnia,  a hitelesítésre   váró  mondatok  alapos  vizsgálata   révén.   A hitelesítendő  mondatok  a következők  voltak:  „A  nemzeti  és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban:   kisebbségi  törvény)  61.  §  2.   bekezdésének értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük,  hogy  a magyarországi  zsidó kisebbséghez tartozunk,  és  a  kisebbségi törvényben  foglalt  feltételeknek  megfelelünk.  Kérjük  a  T. Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény 61. § 1.  bekezdésében a  népcsoportok  felsorolását a zsidó kisebbségi  népcsoporttal egészítse ki.” A   Nekt.   szövegéből   következően   is   csak   a   törvényi kritériumoknak megfelelő népcsoportból lehet – jogi  értelemben –  nemzeti kisebbség. A magyar jogban a nemzeti kisebbség ebben az  értelemben  egy  tényleges helyzet  –  bizonyos  feltételek függvényében  történő  – jogi minősülése. Nyilvánvaló  azonban, hogy  csak a magát a törvény értelmében vett kisebbségnek  vélő népcsoport indítványozhatja, hogy nemzeti kisebbségként ismerje el   a   törvényhozó.   A   kezdeményezésnek   tehát   „nemzeti kisebbségként”  történő elismerésre kell  irányulnia.  A  jelen kezdeményezés  azonban  arra irányul,  hogy  a  törvényhozó  „a népcsoportok  felsorolását  a  zsidó  kisebbségi  népcsoporttal egészítse  ki”.  A  fentiek alapján tehát  szembeötlő,  hogy  a kezdeményezés  hivatkozott  mondata  nem  a  törvényben   –   a vonatkozó    cikkek   logikai   egybekapcsolódása    révén    – meghatározott formában lett megfogalmazva. Az  Alkotmánybíróság több határozatában – mindenekelőtt az  ún. kárpótlási  határozatokban, például a 66/1992.  (XII.  17.)  AB határozatban  (ABH  1992,  293.) és  a  16/1993.(III.  12.)  AB határozatban  (ABH  1993, 143.) – is utal a „zsidó  származás”, izraelita vallás miatt elszenvedett illetve a „zsidóságot”  ért sérelmekre,   a   „zsidó   tulajdonosoktól”   elvett   javakkal összefüggésben    érvényesülő   kárpótlási    szabályokra.    A munkaszüneti  napokat érintő 10/1993.(II. 27.) AB  határozatban (ABH   1993,   105.)   „a   vallásos   magyarországi   zsidóság képviselőiként”  említette  az indítványozó  szervezet  nevében eljáró  személyeket.  A 16/1993.(III. 12.)  AB  határozatban  a Holokausztra utalva azt is kimondta ”nem a zsidóság az egyetlen olyan   népcsoport,   amelyet   az   elmúlt   évtizedek   során Magyarországon faji, vallási vagy nemzetiségi okokból  üldöztek és  különböző  joghátrányokkal sújtottak, de tagjainak  tömeges megsemmisítése  következtében  más  népcsoportoknál   súlyosabb sérelmeket és veszteségeket szenvedett.”(ABH 1993, 143, 155.) Fentiek   alapján   tehát  a  zsidóság  „népcsoportként”   való elismerése alkotmányjogi értelemben tény, mégis a kezdeményezés –  a  nemzeti kisebbség helyett – a népcsoportkénti elismerésre irányul. Részben  formai, részben és meghatározóan már tartalmi  kérdést érint  az a megfogalmazás, hogy „alulírott magyar állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi zsidó kisebbséghez tartozunk, és  a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk”. A  Nekt. 61. § (2) megfogalmazása azonban világosan utal  arra, hogy  az  adott  közösség, mint olyan, kíván bizonyságot  tenni arról, hogy megfelel a törvényben foglalt feltételeknek. Nem  a kezdeményezést  aláíró egyének, hanem a  közösség,  mint  olyan megfeleléséről   van  szó.  A  „zsidó  kisebbségi   népcsoport” szókapcsolat ráadásul nyelvtanilag kétféle értelmezésre  is  ad lehetőséget, a két jelzőnek egymáshoz, illetve a jelzett szóhoz való  viszonyíthatósága  alapján. A 140/2002.  (VIII.  1.)  OVB határozatban   megtagadásra  került  olyan   aláírásgyűjtő   ív hitelesítése, ahol a „pontatlan (…) megfogalmazásban  a  kérdés által   érintett  személyi  kör  nem  meghatározható”.  Nézetem szerint  ennek  a formai követelménynek ugyanilyen  szigorúságú vizsgálatát  kellett volna követni a most tárgyalt esetben  is, arra  is  tekintettel, hogy az 1/2001. (V. 7.) OVB határozatban és  a  122/2004.  (IX. 2.) OVB határozatban hitelesített  „égei makedón”   illetve   „hun”  kezdeményezés  esetében   a   Nekt. szóhasználatához   sokkal   közelebb   állt   a    hitelesített dokumentum.                               VI. Az  ügynek vannak nemzetközi jogi vonatkozásai is. Ha igaz  is, hogy  a  nemzeti kisebbségeknek nincs általánosan vagy akárcsak európai  szinten elfogadott, az államokat kötelező definíciója, az  nyilvánvaló, hogy a Nekt-ben olvasható meghatározás  nagyon közel  áll  ahhoz,  amelyet a nemzetközi  jogtudomány  az  ENSZ kisebbségvédelmi    instrumentumrendszerének    megtervezésében munkahipotézisszerűen    használt    ún.    Capotorti-definíció elnevezés alatt ismer. („A kisebbség egy állam lakosságán belül számbelileg  kisebb  és nem uralkodó csoport,  amelynek  tagjai olyan    etnikai,    vallási   vagy   nyelvi   tulajdonságokkal rendelkeznek,   melyek   megkülönböztetik   őket   a   lakosság fennmaradó  részétől  –  és  ha csak  közvetetten  is  –  olyan szolidaritási   érzést   mutat,  amelynek   célja   kultúrájuk, szokásaik,  vallásuk, vagy nyelvük megőrzése.”  (Study  on  the Rights of Persons belonging to Ethnic,   Religious  and  Linguistic  Minorities,  UN  Document E/CN.4/Sub.2/384/Add.1-7  (1977)) A magyar  kormány  a  Nemzeti kisebbségek  védelmének európai keretegyezménye végrehajtásáról készített  1999-ben  benyújtott  első  kormányjelentésben  –  a keretegyezmény  3. cikkének végrehajtásáról szólva  –  maga  is egyértelműen  rögzítette,  hogy  a  magyar  törvényi  definíció tulajdonképpen a Capotorti-definíció átvétele. Ez  azonban  azt is  jelenti,  hogy a definíció értelmezése során  kötődni  kell ahhoz az értelmezéshez, amely ehhez eredetileg is kapcsolódott. Ez is alátámasztja azt, hogy a kisebbségnek, mint egésznek kell rendelkeznie a szolidaritáson alapuló célzatos akarattal, s nem lehet  akarata  ellenére  a kisebbséget  jogi  értelemben  vett kisebbségnek  minősíteni. A nemzetközi jogi  eredetű  szabályok értelmezésekor a nemzetközi jog szerinti (nyelvtani, történeti, logikai, rendszertani, gyakorlati és teleologikus) értelmezés a követendő a belső jogi érvényesíthetőség megállapításakor is. A  Nekt.  kiemelkedő fontosságú eleme a rendszerváltozás  utáni magyar  jogalkotásnak s ennek megfelelően a nemzetközi közösség érdeklődését   is   felkeltette,  a  magyar  diplomácia   pedig kilencvenes  években  feladatából  fakadóan  is  ismertette  és magyarázta  a  dokumentum koncepcionális  hátterét  és  konkrét rendelkezéseinek  tartalmát. Abban  az  esetben,  ha  a  magyar kormányzati  és  diplomáciai  megnyilatkozásokban  volt   olyan értelmezés,  amely Magyarországot a jelen ügyre vonatkozóan  is kötelezné,  úgy annak a követését aligha lehetne  elkerülni.  E szabály    érvényesítését   az   eljárást   lezáró   döntésével természetesen   az   Országgyűlés   is   megvalósíthatja,    de célszerűségi  szempontból  ennek feltárása  és  tudatosítása  a kezdeményezés  hitelesítéséhez kell,  hogy  kapcsolódjon,  hogy ennek tudatában foglaljon állást az OVB, hogy a kezdeményezés a törvényi kritériumoknak megfelel-e. Az  Emberi  Jogok Európai Bírósága a Gorzelik c.  Lengyelország ügyben hozott 2001. december 20-i elsőfokú és 2004. február 17- i  nagykamarai ítéletben nagyon sok szempontból hasonló kérdést tárgyalt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága jóváhagyta a lengyel kormány  érvelését,  hogy  a lengyel  bíróságok  –  amikor  nem jegyezték be a Sziléziai Nemzeti Kisebbség Uniója elnevezésű  – szervezetet,  jogszerűen vették figyelembe  egy  olyan  kérdést érintő  döntéskor,  ami  „önmagában képes  beindítani  egy  sor későbbi  eseményt”  „a  negatív konzekvenciák  bekövetkezésének esélyét  csökkentendő”,  élve „a kétértelmű,  megtévesztő  vagy joggal     való     visszaélésre     vezető     megfogalmazások visszautasításának  jogával”(Gorzelik ügy,  nagykamarai  ítélet 102-103.  §)  Ez a gondolatmenet – nézetem szerint  –  a  jelen ügyben is alkalmazható.                              VII. A  Nekt.  elfogadása  óta  a belső jogi  koordinátarendszer  is változott  és  ennek az adott ügyben benyújtott  kezdeményezést illetően  komoly relevanciája van: e változás  fontos  eleme  a Magyar   Köztársaság   Kormánya  és   a   Magyarországi   Zsidó Hitközségek  Szövetsége  között  2000.  december  21-én  aláírt megállapodás   [közzétette  a  1045/2001.   (IV.   20.)   Korm. határozat]. Igaz ugyan, hogy jogforrási minősítése az ilyen sui generis  természetű  megállapodásoknak nem egyszerű:  a  Magyar Katolikus Püspöki Karral kötött megállapodások például az 1999. évi  LXX.  törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság  és  az Apostoli  Szentszék  között  a Katolikus  Egyház  magyarországi közszolgálati  és  hitéleti tevékenységének  finanszírozásáról, valamint  néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június  20- án,  Vatikánvárosban  aláírt  – nemzetközi  jogi  természetű  – megállapodásra  visszamutatóan, annak  3.  és  4.  cikkelyeiben foglalt  pactum  de  contrahendo jellegű rendelkezések  alapján bírnak  különleges státussal. [Az Alkotmánybíróság  a  15/2004. (V.  14.) AB határozatban (ABH 2004, 269.) is érvényesítette  a szociális ellátásokra és a szociális igazgatásra vonatkozóan  a római katolikus egyházat megillető jogosítványokat.] Tény,  hogy a magyar kormány a különböző történelmi egyházakkal ugyanakkor   meglehetősen  hasonló  tartalmú   megállapodásokat kötött   s   ezek  tartalmát  érvényesítette  is  a   különböző jogszabályaiban. A  tett  vállalások betartásának kötelezettségét (a pacta  sunt servanda   elvet)  alapvetően  nemzetközi  jogi  összefüggésben értelmezte  az  Alkotmánybíróság,  [72/2002.  (XII.   19.)   AB határozat,  ABH 2002, 433, 438.], de egy korábbi  határozatában ennek   (illetve   ezzel   szemben   a   körülmények   alapvető megváltozásának,  a  clausula  rebus  sic  stantibus  elvnek  a felhívhatóságát vizsgálva) belső jogi, az adott esetben polgári jogi  vetületeit  is elismerte, mindezt a jogbiztonság  elvéhez kapcsolva.  [66/1995. (XI. 24.) AB határozat,  ABH  1995,  333, 344.] Ezekben az összefüggésekben tehát azt is figyelembe kell venni, hogy  a  Magyarországi  Zsidó Hitközségek Szövetségével  kötött megállapodás  nemcsak  vallási, hanem  bizonyos  közszolgálati, közéleti  és  társadalmi feladatokat illetően is a  MAZSIHISZ-t ismeri  el  a kormány partnerének. A megállapodás 22.  cikkelye szerint „A Kormány a MAZSIHISZ-szel történő előzetes egyeztetés nélkül  nem  kezdeményezi  és  nem támogatja  olyan  jogszabály megalkotását, vagy hatályos jogszabály olyan módosítását, amely jelen   Megállapodásban  foglaltaktól  szigorúbb   feltételeket állapít   meg,   illetve  amely  a  MAZSIHISZ-t,   az   egyházi személyeket  érintő,  vagy az egyházi  tevékenységet  megillető jelenleg    hatályos   törvényekben   foglalt    kedvezményeket szűkítené.   A  MAZSIHISZ  jelen  Megállapodásban  foglaltakkal ellentétes jogszabályalkotást nem kezdeményez, és nem támogat.” A  23.  cikkely szövege a következő: ”A Felek rögzítik, hogy  a Megállapodás  módosítására  vagy megszüntetésére  csak  írásban foglalt közös megegyezéssel kerülhet sor.” A  Nekt. a hatálya alá tartozó kisebbségek számára az Alkotmány 68. § (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályok és különösen  a közéletbeni   kollektív   kisebbségi  részvétel   szempontjából kulcsfontosságú  helyi,  területi  és  országos   önkormányzati rendszert  is  előirányoz,  s  ezek  hatáskörébe  mindenekelőtt oktatásügyi,  kulturális kérdések illetve a történelmi  örökség gondozása  tartoznak. Ezek pedig ugyanazok, mint  amelyekben  a fentiek  szerint  a  MAZSIHISZ-t  megillető  jogosítványokat  a kormány   elismerte,  s  amelyek  tekintetében   az   egyoldalú megváltoztatásról  a  megállapodás 23.  cikkelyében  lemondott. Mivel   a  kezdeményezés  a  Nekt.  módosítására  vezetne,   az egyeztetési  kötelezettséget deklaráló a  22.  cikkely  ígérete irányadó. Közismert  a  Magyarországi Zsidó Hitközségek  Szövetségének  a zsidóság   nemzeti  kisebbségként  való  elismerését  elutasító álláspontja.  Ebben  a  tekintetben  az  1989-1990-es   években kialakult viták lezárása óta a magatartás következetes. A  vita kibontakozása, a zsidóság, mint közösség nemzeti  kisebbségként való elismerése érdekében és annak ellenében felvetett érvek, a kisebbségi törvény taxációjának formálódása, a zsidóság nevében megjelent, az akkori kormány mellett működő Nemzeti és  Etnikai Kisebbségi  Kollégiumban  a zsidóság  és  az  izraelita  vallás képviseletében közreműködő szervezetek állásfoglalásai, a  vita lezárulása, s mindezzel összefüggésben a 61. § (2) bekezdésében foglalt  szabály elfogadásának története megismerhető, gazdagon dokumentált.    [Győri    Szabó   Róbert:    Kisebbségpolitikai rendszerváltás   Magyarországon,   (Osiris   1998    Budapest), különösen 68-73.o.] A  kezdeményezés hitelesítésének eljárása során tehát – nézetem szerint  –  észlelni kellett volna, hogy a kezdeményezés  olyan kérdést   érint,   ahol  a  Nekt.  önmagában   vett   megengedő szóhasználata   ellenére   –  amíg  a  MAZSIHISZ   álláspontját fenntartja – nincs meg a jogi lehetőség az elismerésre,  hiszen abban  az esetben jogilag releváns ígéret megszegésére  kerülne sor. Ha erről a tényről illetve ezekről a következményekről  az aláírásukat   fontolgató  személyek   nem   tudnak,   akkor   a hivatkozott   52/1997.   (X.  14.)  AB   határozatból   idézett követelmények nem teljesülnek.                              VIII. Így  tehát  nézetem  szerint  már a puszta  formai  kritériumok vizsgálata   alapján  is,  de  emellett   az   állami   szervek együttműködési  kötelezettségére  valamint  a   Nekt.   nemzeti kisebbségkénti  elismerés  sajátos voltára  is  figyelemmel,  a Nsztv.  eljárási  szabályait  ebben  az  esetben  csak  mutatis mutandis   alkalmazva,  az  Országos  Választási   Bizottságnak elutasító döntést kellett volna hoznia. Budapest, 2006. január 30.                                                Dr. Kovács Péter                                                   alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	2/2006. (I. 30.)
Date of the decision: .	01/30/2006
.
.