Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz két utólagos normakontrollra
vonatkozó indítványt és egy alkotmányjogi panaszt nyújtottak be
a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a
továbbiakban: Ve.) 152. §-ába és az országgyűlési képviselők
választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban:
Vjt.) 50. § (2) bekezdésébe foglalt jogalkotási felhatalmazás,
valamint az utóbbi alapján kibocsátott, az országgyűlési egyéni
és területi választókerületek megállapításáról szóló 2/1990.
(I. 11.) MT rendelet (a továbbiakban: Vr.)
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Az
Alkotmánybíróság az ügyeket — azok tárgyi összefüggésére
tekintettel — az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és
annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes
szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009.
január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése
alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
2. Az indítványozók szerint a Vjt., illetve a Ve. rendelkezése,
mely felhatalmazást ad a Minisztertanácsnak, illetve a
Kormánynak arra, hogy megállapítsa az egyéni és a területi
választókerületek sorszámát, székhelyét és területét, sérti az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság
követelményét, illetve a jogforrási hierarchia elvét. Az
indítványozók kifogásolták többek között azt, hogy a Vjt.,
illetve a Ve. úgy ad felhatalmazást az országgyűlési egyéni
választókerületek területének rendeleti szintű megállapítására,
hogy annak keretei nincsenek törvényi szinten rögzítve. Ennek
hiányában pedig a felhatalmazás kereteinek túllépésére is
lehetőség nyílik. A nem megfelelő jogforrási szinten
megalkotott szabályozás miatt pedig az Alkotmány 71. §
(1) bekezdésében rögzített egyenlő választójog elve sérül.
Az indítványozók sérelmezték, hogy a Vjt., illetve a Ve. a
választójog lényeges tartalmát érintő törvényhozási tárgykörben
ad felhatalmazást minisztertanácsi rendelet (kormányrendelet)
megalkotására. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatait alapul
véve úgy vélték, hogy az Alkotmány 71. § (3) bekezdése
értelmében az országgyűlési egyéni választókerületek
területének meghatározását a választásokról szóló törvényben
kellene szabályozni. A választókerületek területi lehatárolása
szerintük a választójog érvényesülésének alapvető garanciáit,
érvényesítésének és védelmének irányát érinti. Ennek kapcsán
utaltak arra, hogy a Vjt. nemcsak a választókerületek
kialakításának alapelveit szabályozza, de a Vjt. melléklete
határozza meg az egyéni választókerületek (a fővárosban és a
megyékben megszerezhető egyéni mandátumok) számát, illetve a
területi választókerületekben (a fővárosban és a megyékben)
megszerezhető mandátumok számát is. Ehhez képest az
országgyűlési egyéni és területi választókerületek esetében a
területi lehatárolást a Vr. végzi el. Megítélésük szerint
mindkét szabályozás ugyanazoknak az alkotmányos
rendelkezéseknek a végrehajtásaként fogható fel, ezért a
szabályozási szintnek is azonosnak kellene lennie. Mivel ez
nincs így, ezért a Vjt., illetve a Ve. szerinti felhatalmazás,
illetve a felhatalmazás alapján kibocsátott Vr. az Alkotmány
71. § (3) bekezdésébe ütközik. Az Alkotmány e szabálya szerint
ugyanis az országgyűlési képviselők választásáról a jelenlévő
országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott
törvényt kell alkotni.
Az indítványozók kifejezetten utaltak az Alkotmánybíróságnak a
Vjt. és a Vr. mellékletei alkotmányossági vizsgálata tárgyában
hozott 22/2005. (VI. 17.) AB határozatára (ABH 2005, 246.; a
továbbiakban: Abh.). Kérelmük érdemi elbírálását szerintük nem
akadályozhatja meg az, hogy az Abh. elutasította a Vjt. és a
Vr. mellékletei alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványokat. Azt állították, hogy
az Abh. által elbírált indítványok a választójog egyenlőségén
alapultak és nem vetették fel a választókerületi szabályozás
jogforrási szempontból való alkotmányellenességét. Ezzel
kapcsolatban idézik is az Abh. megállapítását, mely szerint:
„Az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll keretében —
indítvány hiányában — nem foglalt állást a hatályos szabályozás
jogforrási szintjéről.” (ABH 2005, 246, 258.)
Az indítványozók szerint a minisztertanácsi, illetve
kormányrendeleti szintű szabályozás az egyéni választókerületek
lehatárolásával összefüggő kormányzati manipulációra is
lehetőséget ad. Ezért a szabályozás szintjét ezen az alapon is
sérelmezték, s szükségesnek tartották a választókerületi
lehatárolásnak az Alkotmány 71. § (3) bekezdése szerinti
törvényi szabályozását. Ezt a minősített többséghez kötött
törvényi szabályozást még viszonylagos rugalmatlansága ellenére
is elfogadhatóbbnak tartották, mint azt, hogy egy alapjoggal
közvetlen kapcsolatban álló, s az Alkotmány szerint kétharmados
többség törvényi szabályozást igénylő kérdést minisztertanácsi
(kormány-) rendelet szabályoz.
3. Az Alkotmánybírósághoz előterjesztett alkotmányjogi
panaszban szintén a Ve. 152. §-ában foglalt felhatalmazó
rendelkezés, illetve a Vr. alkotmányellenességének
megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. A panasz
előterjesztője a korábban benyújtott indítványokhoz hasonlóan
az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének és
71. § (1) bekezdésének sérelmét látta abban, hogy az
országgyűlési egyéni választókerületek területének
megállapítására rendeleti szinten került sor. Ezért kérte az
alkotmányellenesnek vélt szabályozás alkalmazási tilalmának
megállapítását a Fővárosi Bíróság 23.Kpk.45.060/2009. számú
eljárásában.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
,,8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel
rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a
jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és
választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi
kezdeményezésben részt vegyen.”
„71. § (1) Az országgyűlési képviselőket, az Európai Parlament
képviselőit, a helyi önkormányzati képviselőket, valamint a
polgármestert és a fővárosi főpolgármestert a választópolgárok
általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos
szavazással választják.
(…)
(3) Az országgyűlési képviselők, az Európai Parlament
képviselői, továbbá a helyi önkormányzati képviselők és a
polgármesterek választásáról külön törvények rendelkeznek,
amelyek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazata szükséges.”
2. A Vjt. érintett rendelkezése:
,,50. § (2) Felhatalmazást kap a Minisztertanács arra, hogy az
egyéni és a területi választókerületek sorszámát, székhelyét és
területét megállapítsa.”
3. A Ve. érintett rendelkezése:
,,152. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az országgyűlési
egyéni és területi választókerületek sorszámát, székhelyét és
területét megállapítsa.”
4. A Vr. érintett rendelkezései (a választókerületek konkrét
lehatárolása nélkül):
,,2/1990. (1. 11.) MT rendelet az országgyűlési egyéni és
területi választókerületek megállapításáról
1. § Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi
XXXIV. törvény 50. §-a (2) bekezdésének felhatalmazása alapján
a Minisztertanács az országgyűlési egyéni és területi
választókerületek sorszámát, székhelyét és területét a rendelet
melléklete szerint állapítja meg.
2. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
Melléklet a 2/1990. (1. 11.) MT rendelethez
I. Országgyűlési egyéni választókerületek
(...)
II. Országgyűlési területi választókerületek
(...)”
III.
Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az
indítvány nem irányul-e „ítélt dologra”. Az Ügyrend 31. §
c) pontja alapján ugyanis az Alkotmánybíróság megszünteti az
eljárást, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben
már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi
rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az
Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére
(értékére) — ezen belül — azonos alkotmányos összefüggésre
hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban már vizsgálta a Vjt. 2. számú
mellékletének, illetve a Vr. mellékletének
alkotmányellenességét, és az ezek megsemmisítésére irányuló
indítványokat elutasította. Ezzel egyidejűleg az Alkotmány
71. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő választójog alapelvéből
következő alkotmányos követelményt határozott meg az egyéni
választókerületekre jutó választásra jogosultak számát, és az
egyes területi választókerületenként megszerezhető
országgyűlési képviselői mandátumok számát illetően. Emellett
hivatalból eljárva mulasztásos alkotmánysértést is
megállapított amiatt, hogy az Országgyűlés „nem teremtette meg
maradéktalanul az Alkotmány 71. § (1) bekezdésébe foglalt
egyenlő választójog alapelvéből következő követelmények
érvényesülését biztosító jogszabályi feltételeket” (ABH 2005,
246.). Mindemellett az Abh. indokolása kifejezetten utal arra,
hogy az Alkotmánybíróság az országos egyéni választókerületek
területére vonatkozó szabályozást arra irányuló indítvány
hiányában jogforrási szempontból nem vizsgálta (ABH 2005, 246,
258.). A jelen indítványok viszont éppen erre, az Abh.-ban nem
vizsgált kérdésre irányulnak. Az indítványokban felhívott
alkotmányi rendelkezések [az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. §
(2) bekezdése, a 71. § (3) bekezdése] is eltérnek az Abh.
meghozatala alapjául szolgáló alkotmányi rendelkezéstől
[Alkotmány 71. § (1) bekezdése]. Minderre tekintettel az
Alkotmánybíróság az indítványokat érdemben bírálta el.
2. Az indítványozók szerint az országos egyéni
választókerületek (OEVK-k) területének meghatározása kizárólag
törvényben történhet. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséve1
összefüggésben ugyanis az Alkotmány 70. § (1) bekezdésébe
foglalt választójog, mint alapvető jog lényeges tartalmához
tartozik, s ezért csak törvényben lehet szabályozni.
Hivatkoztak továbbá, az Alkotmány 71. § (3) bekezdésére,
melynek értelmében az országgyűlési képviselők választásáról a
jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
elfogadott törvény rendelkezik, s az OEVK-k területének
meghatározását e törvénybe tartozó szabályozási tárgykörnek
tekintették.
2.1. Az Alkotmánybíróság a szabályozási szint kérdésével már
többször foglalkozott. Az Alkotmánybíróság korábbi
határozatában rámutatott arra, hogy „az államnak az alapjogok
biztosítására vonatkozó kötelezettségéből magától értetődően
következik, hogy az alapvető jogokat csak az Alkotmányban
megengedett módon korlátozhatja. Erre vonatkozóan az Alkotmány
8. § (2) bekezdése az irányadó, amely szerint az alapvető
jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény
állapítja meg.” [27/2002. (VI. 28.) AB határozat, ABH 2002,
143, 146.]
Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban
rögzített, állandósult gyakorlata szerint „nem mindenfajta
összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű
szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása és
lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben
történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és
jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés
esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így
lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.” (ABH 1993, 297,
300.) Ennek alapján ítélhető meg, hogy a Vjt., illetve a Ve.
felhatalmazó rendelkezése, valamint a Vr. alkotmányellenesnek
minősül-e. Amennyiben pedig az adott szabályozási tárgykör,
azaz az OEVK-k területének megállapítása törvényi szintre
tartozik, akkor az indítványok alapján kifejezetten vizsgálni
kell azt is, hogy egyszerű vagy minősített többségi törvényi
szabályozásra van-e szükség. Az Alkotmánybíróság e két,
egymástól elválaszthatatlan kérdést egyszerre vizsgálta.
2.2. A kétharmados törvényi szabályozás általános kérdésére
nézve az 1/1999. (II. 24.) AB határozat rendelkező része
alkotmányos követelményt fogalmazott meg: „Az Alkotmánybíróság
megállapítja: valamely, az Alkotmány által meghatározott
törvény elfogadásához megkívánt minősített többség nem
egyszerűen a törvényalkotási eljárás formai előírása, hanem
olyan alkotmányos garancia, amelynek lényeges tartalma az
országgyűlési képviselők közötti széles körű egyetértés. A
minősített többség követelménye nemcsak az adott alkotmányi
rendelkezés közvetlen végrehajtásaként kiadott törvény
megalkotására vonatkozik, hanem e törvény módosítására
(rendelkezéseinek megváltoztatására, kiegészítésére) és
hatályon kívül helyezésére is. Az Alkotmány rendelkezése
alapján minősített többséggel elfogadott törvényt egyszerű
többséggel elfogadott törvénnyel nem lehet módosítani, vagy
hatályon kívül helyezni.” [ABH 1999, 25.; megerősítette:
90/2007. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2007, 750, 767-768.;
131/2008. (XI. 3.) AB határozat, ABH 2008, 1072, 1076.] Bár az
alkotmányos követelmény alapvetően a kétharmados többséggel
elfogadott törvény egyszerű többséggel megalkotott törvény
útján történő módosításával foglalkozik, egyértelműen rögzíti,
hogy mind az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen
végrehajtásaként kiadott törvény megalkotása, mind e törvény
rendelkezéseinek megváltoztatására és kiegészítésére ugyanezt a
többséget kívánja meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a
kétharmados szabályozás követelményének érvényesítésekor azt
kell vizsgálni, „hogy mi a kétharmados törvény által
meghatározott szabályozási koncepció lényegi eleme”, azaz mi a
lényeges normatartalma e szabályozásnak. [31/2001. (VII. 11.)
AB határozat, ABH 2001, 252, 263.; 90/2007. (XI. 14.) AB
határozat, ABH 2007, 750, 768.] Az Alkotmánybíróság a
minősített többség széles körű egyetértést igénylő funkciójából
adódóan a kétharmados szavazatarány szükségességének a
vizsgálata során ezért azt elemzi, hogy „a széles körű
konszenzus igénye az adott tárgykörben mire vonatkozott. Ez
adott esetben megköveteli az alkotmányozó hatalom szándékának,
a kialakult szabályozás történetiségének az elemzését is.”
[4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41, 45.; 66/1997.
(XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 402-403.; 4/1999. (III.
31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57-59.; 31/2001. (VII. 11.) AB
határozat, ABH 2001, 252, 264.; 90/2007. (XI. 14.) AB
határozat, ABH 2007, 750, 768-769.]
Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt emellett a 4/1993. (II.
12.) AB határozatban megfogalmazott alkotmányos követelményre
és annak alapvető indokaira is. A határozat szerint „ahol az
Alkotmány valamely alapjogról szóló törvény elfogadásához a
jelenlévő képviselők kétharmadának szavazatát írja elő, a
minősített többség követelménye nem az illető alapjog bármely
törvényi szabályozására vonatkozik, hanem csakis az adott
alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megalkotott
törvényre. Ez a törvény az illető alapjog érvényesítésének és
védelmének irányát határozza meg. Valamely alapjogról szóló
törvényhez minősített többség előírása nem zárja ki, hogy az
illető alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabályokat
egyszerű többségű törvény határozza meg.” (ABH 1993, 48, 49.)
Alapvető kérdés mindezek után, hogy az OEVK-k területének
meghatározása a választójog „érvényesítésének és védelmének
irányát”, „az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen
végrehajtását” jelentő szabályozásnak minősül-e, mert ebben az
esetben megalkotása csakis kétharmados szavazataránnyal
elfogadott törvényben történhet. Amennyiben a választáshoz való
alapjog érvényesítéséhez szükséges részletszabálynak minősül ez
a szabályozás, azt egyszerű többségű törvény is
meghatározhatja. Ha a választókerületek lehatárolása csak
közvetett és távoli összefüggésben áll a választójoggal, akkor
elegendő a rendeleti szint is.
3. Az Alkotmánybíróság határozataiban rámutatott arra, hogy az
Alkotmány a választási alapelveken kívül nem tartalmaz
rendelkezéseket a választójog gyakorlásának módjára nézve, s
így az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik a
választási rendszer, a választási eljárás szabályainak
megállapítása során. [63/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 509,
513.; 31/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 210, 212-213.]
A törvényhozó tehát szabadon határozza meg a választókerületi
beosztást, a jelöltállítás, a szavazás és a mandátumszerzés
rendjét.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban — a választójogra, azon belül
elsősorban a választójog egyenlőségére vonatkozó korábbi
gyakorlatát összefoglalva — megállapította, hogy az Alkotmány
71. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő választójog elvéből
fakadó alkotmányossági követelmények érvényesülését „jelentősen
befolyásolja a törvényhozó által létrehozott választási
rendszer”. (ABH 2005, 246, 249.) Az Alkotmánybíróság tehát az
Abh.-ban az Alkotmány alapján arra a következtetésre jutott,
hogy a választási rendszert a törvényhozónak kell szabályoznia,
törvényben kell intézményesítenie.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kiemelte, hogy a Vjt.-nek a
megyékben és a fővárosban az egyéni választókerületek számát,
illetve a területi választókerületenként megszerezhető
mandátumok számát megállapító 2. számú melléklete, valamint a
Vr.-nek az egyéni és területi választókerületeket meghatározó
melléklete „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésének végrehajtására
szolgáló rendelkezések”. (Abh., ABH 2005, 246, 254.). Az Abh.
emellett azt is rögzítette, hogy ,,[a]z egyenlő választójog
elvének érvényesülése függ a Vjt. 2. számú mellékletének és a
Vr. mellékletének tartalmától.” (ABH 2005, 246, 254.)
Ezen túlmenően az Abh. a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítása kapcsán felsorolta azokat a
tárgyköröket, amelyeket a választási rendszer részeként
kétharmados törvényben kell szabályozni. Ennek elmulasztása
ugyanis „az Alkotmány 71. § (1) bekezdésében rögzített egyenlő
választójog alapelve és azon belül a szavazatok súlyára
vonatkozó alkotmányossági követelmények sérelmével” jár együtt.
(ABH 2005, 246, 259.) Az Abh. szerint a jogalkotói mulasztás
alapvetően a következő tárgykörökre nézve okozott
alkotmányellenességet: a választókerületek területének
megállapításánál és módosításánál irányadó szempontok
meghatározása; a választókerületek nagysága közötti megengedett
eltérés mértékének rögzítése; az egyéni választókerületek
területének és a területi listákhoz tartozó mandátumok számának
időszakos felülvizsgálatát végző intézmény kijelölése; a
felülvizsgálat idejének, rendjének és eljárásának szabályozása;
a felülvizsgálat során a kiegyensúlyozottság és elfogulatlanság
követelményeit biztosító törvényi garanciák előírása. (ABH
2005, 246, 257-258.) Ezek azok a tárgykörök, amelyeket az Abh.
alapján az Országgyűlésnek már 2007. június 30-ig kétharmados
törvényben kellett volna szabályoznia.
Az Abh.-ban foglaltakból következik, hogy az egyéni
választókerületek területének megállapítása, a területi
választókerületekben megszerezhető mandátumok száma, valamint
az egyes választókerületekre jutó választópolgárok száma
közvetlen összefüggésben van a választójog érvényesülésével,
ezen belül az egyenlő választójog alapelvével. Az Abh. szerint
ugyanis: „Az egyéni választókerületek megyénkénti megoszlása
(Vjt. 2. számú melléklete) és az egyes választókerületek
területének körülírása (Vr. melléklete) alapvetően befolyásolja
az egyéni jelöltekre leadható szavazatok súlyát. A területi
választókerületekben megszerezhető mandátumok megyénkénti
elosztása (Vjt. 2. számú melléklete) pedig a területi listás
szavazatok súlyát határozza meg. Emiatt a hatályos
szabályozásban alapvetően a vizsgált két mellékleten múlik,
hogy teljesül-e az Alkotmánybíróság által (...) kifejtett két
alkotmányossági követelmény: az egyéni választókerületekben a
választásra jogosultak száma a lehető legkisebb mértékben és
csak megfelelő alkotmányos indokkal térhet el egymástól; az
egyes területi választókerületenként megszerezhető
országgyűlési képviselői mandátumok számának szorosan igazodnia
kell a választásra jogosultak számához.” (Abh., ABH 2005, 246,
254.)
A fentieket figyelembe véve a választójog érvényesülésével, s
ezen belül az egyenlő választójog elvével közvetlen
összefüggésben azok, a jelenleg az Országgyűlés mulasztásban
megnyilvánuló alkotmánysértése miatt még meg nem alkotott
alapvető elvek, szabályok és garanciák állnak, melyek a
választókerületek kialakításának és módosításának a választási
rendszer lényegéhez tartozó kereteit adják. Az Alkotmánybíróság
az Abh.-ban e szabályokra nézve állapított meg mulasztást, s
ezek — kétharmados törvényi szintű — megalkotására kötelezte a
törvényalkotót. A konkrét egyéni választókerületi határok
rögzítése ezekhez a garanciális jellegű (jelenleg hiányzó)
kétharmados törvényi szabályokhoz, illetve az Alkotmányban
foglaltakhoz képest végrehajtó jellegű szabálynak minősül,
összefüggésük a választójoggal és a választási rendszerrel a
garanciális szabályokon keresztül érvényesül. Ezért — a
kétharmados törvényben szabályozott garanciák megalkotása
esetén — a konkrét egyéni választókerületi határok
rögzítéséhez, — amennyiben ez jogszabályi formában történik —,
elegendő az egyszerű többséggel elfogadott törvény. Így
egyszerre biztosítható a választójog egyenlőségének
érvényesülése, valamint a szabályozás rugalmassága, melyet az
Alkotmánybíróság a választókerületek kialakításánál lényeges
szempontnak minősített (Abh., ABH 2005, 246, 258.).
4. Mivel az egyes választókerületek területének körülírása (Vr.
melléklete) az egyéni jelöltekre leadható szavazatok súlyára
gyakorolt meghatározó befolyásán keresztül, az alapvető jog
tartalmára is kiható összefüggésben áll a választójoggal, ezért
az erre vonatkozó szabályozásra nem elegendő a végrehajtó
hatalom által kibocsátott rendeleti szint. Ez a szabályozás a
fentiekben részletezett indokok szerint nem vonható az
Alkotmánybíróság által a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban
rögzített és azóta állandóan követett álláspontja szerinti
kivétel fogalmi körébe. Az Alkotmány 71. § (3) bekezdése
alapján ugyanis a vizsgált kérdéskör az előzőekben kifejtett
tartalmú, a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazatával elfogadott törvény kereteihez kötött szabályozási
tárgykört képez.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vr.-
ben foglaltak az Alkotmány alapvető jogok törvényi
szabályozását rögzítő 8. § (2) bekezdésébe, illetve a 71. § (3)
bekezdésébe ütköznek, ezért alkotmányellenesek.
Az Alkotmánybíróság nemcsak a Vr. alkotmányellenességét
állapította meg, hanem a rendeleti szabályozásra felhatalmazást
adó Vjt. 50. § (2) bekezdését és a Ve. 152. §-át is. E törvényi
rendelkezések ugyanis az Alkotmányban foglalt alapvető jog
tartalmának rendeleti szintű szabályozására adnak
felhatalmazást, mely ellentétes az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésében foglaltakkal.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 42. § (1) bekezdése alapján a
megsemmisített jogszabályi rendelkezések az Alkotmánybíróság
határozata közzétételének napján vesztik hatályukat. Az Abtv.
43. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság határozatában
megsemmisített jogszabályt, az erről szóló határozatnak a
hivatalos lapban való közzététele napjától nem lehet
alkalmazni.
Az Abtv. előírásai alapján az Alkotmánybíróság a Ve. és a Vjt.
felhatalmazó rendelkezéseit a határozat kihirdetése napjával
semmisítette meg. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint
ugyanakkor az Alkotmánybíróság az előzőekben rögzített
időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes
jogszabály hatályon kívül helyezését, ha ezt a jogbiztonság,
vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke
indokolja. Arra tekintettel, hogy az OEVK-k területi
lehatárolását tartalmazó törvény megalkotása az Országgyűlésben
hosszabb időt vehet igénybe, az Alkotmánybíróság a Vr.-t pro
futuro, 2011. december 31-i hatállyal semmisítette meg.
5. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban az alkotmányjogi panaszt
vizsgálta.
5.1. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban
biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal
fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az
alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be,
és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg
más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv.
48. § (2) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a
jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül
lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi
panasszal támadott jogerős végzést 2009. január 23-án
kézbesítették az indítványozónak. Az alkotmányjogi panasz pedig
2009. január 29-én érkezett az Alkotmánybíróságra. Így az
alkotmányjogi panasz határidőben benyújtottnak tekintendő.
5.2. Amennyiben az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz
hatáskörben jár el, s az alkalmazott jogszabály
alkotmányellenességét megállapítja, akkor a jogszabály
alkotmányellenességéből eredő jogkövetkezmény levonásán túl az
Abtv. 48. §-a, illetve 43. § (4) bekezdése szerint lehetősége
van az indítványozó ügyében az alkalmazási tilalom
elrendelésére.
Az Abtv. alapján tehát az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi
panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat
vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő
alkalmazása során az indítványozó által állított jogsérelem
bekövetkezett [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat,
ABH 2006, 697, 703.]. Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati
jellegéből következően pedig az Alkotmánybíróságnak a
jogszabály alkotmányellenessége mellett azt is vizsgálnia kell,
hogy az alkalmazási tilalom kimondása az alapügyben
eredményezhet-e tényleges eljárásjogi következményeket, s
eredményezheti-e az állítólagos jogsérelem orvoslását
(898/D/1999. AB végzés, ABH 2007, 2640.; 72/B/2004. AB
határozat, ABH 2007, 1567, 1581.).
A jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
alkotmányjogi panasszal támadott jogszabályi rendelkezéseket
egy olyan jogerős bírósági határozatban alkalmazták, amely a
2006-2010-es parlamenti ciklus ideje alatt kitűzött időközi
országgyűlési választást érintően a választási szerveknek a
szavazókörök kialakításával és a választási névjegyzék
lezárásával kapcsolatos döntését vizsgálta felül. Erre
tekintettel az alkalmazási tilalom elrendelése már
nyilvánvalóan nem lenne hatással a jogerősen lezárt konkrét
ügyre, hiszen az alkotmányellenes jogszabály alkalmazásának
kizárásától sem várható, hogy a korábbi parlamenti ciklusban
megtartott időközi országgyűlési választásra vonatkozóan
megváltozzon a szavazókörök kialakítása, s ezáltal orvosolják
az indítványozó állítólagos jogsérelmét.
Az Alkotmánybíróság attól függően dönt az alkotmányjogi panasz
tárgyában, hogy az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján az
indítványozónak különösen fontos érdeke indokolja-e az
alkalmazási tilalom kimondását. A jelen ügyben megállapítható,
hogy az érintettek különösen fontos érdeke már nem indokolja az
alkotmányellenes rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazási
tilalmának kimondását. Ezért az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz keretében a Ve.
152. §-ának és a Vr. alkotmányossági vizsgálata okafogyottá
vált. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi
panasz tekintetében az eljárást az Ügyrend 31. § e) pontja
alapján megszüntette.
A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án nyugszik.
|