Ügyszám:	282/G/2006
Keltezés:	Budapest, 07/03/2007 12:00:00 AM
Előadó bíró:	Bihari Mihály Dr.
Közlöny információ:	47/2007. (VII. 3.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 2007. évi 87. számában
AB közlöny:	XVI. évf. 7-8. szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az       Alkotmánybíróság      a      köztársasági       elnök alkotmányértelmezésre  irányuló  indítványa  tárgyában  —   dr. Bragyova  András,  dr. Holló András, dr.  Kiss  László  és  dr. Kukorelli István alkotmánybírók különvéleményével — meghozta az alábbi                            határozatot:                                 I.    1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy  az  Alkotmány  a köztársasági elnök hatásköreit meghatározó 30/A. § (1) bekezdés j)  pontjában  szabályozza  a  köztársasági  elnök  kitüntetés- adományozási és –viselésének engedélyezési jogát. Ennek keretén belül   —   a  jelenleg  hatályos  szabályozás  alapján   —   a köztársasági elnököt valódi döntési — kitüntetés-adományozási — jogkör  illeti meg az erre irányuló eljárás során, mely döntési jogköre azonban nem korlátlan.  Az  Alkotmány  30/A.  §  (1)  bekezdés  j)  pontjában  foglalt „törvényben meghatározott” alkotmányi fordulat arra utal,  hogy a  törvényalkotó  törvényi szinten szabályozza  a  kitüntetések (címek,   érdemrendek)  alapítását,  meghatározását,   valamint részletes  adományozási  eljárását, és  az  Alkotmány  30/A.  § (1)  bekezdés  j)  pontja ezeknek az állami  kitüntetéseknek  a köztársasági  elnök  általi adományozásáról  rendelkezik.  Erre tekintettel  az  Alkotmánybíróság határozata meghozatala  során figyelembe  vette  a hatályos törvényi szabályozást  is.  Ennek alapján   a   kitüntetés-adományozás  döntési  folyamatában   a köztársasági  elnök jogkörének korlátját jelenti  egyrészt  az, hogy a kitüntettek személyi körére más (a miniszterelnök vagy a miniszter)  tesz  előterjesztést, másrészt, hogy  az  Alkotmány 30/A.  §  (2) bekezdése alapján kitüntetés-adományozási jogköre ellenjegyzéshez  kötött.  Figyelemmel  arra,  hogy  a  jelenleg hatályos  törvényi szabályozás, és az eddig kialakult gyakorlat alapján  a kitüntetett személyére vonatkozó előterjesztés  joga nem  illeti meg a köztársasági elnököt, ezért döntési joga  nem terjed  ki  arra,  hogy az előterjesztésben  meg  nem  nevezett személynek kitüntetést adományozzon. Ezt az előterjesztő  azzal akadályozhatja  meg,  hogy  megtagadja  a  köztársasági   elnök kitüntetés-adományozási   döntésének   ellenjegyzését.   Mindez eljárási  szempontból  korlátját képezi  a  köztársasági  elnök kitüntetés-adományozási jogkörének.    2.   A   kitüntetések   adományozásának  feltételeiről   szóló törvények,  illetve a kitüntetéseket alapító egyéb jogszabályok határozzák  meg azt, hogy mely értékeket ismer el  a  jogalkotó olyannak,  amely  alapján  kitüntetések  adományozhatók.   Ezen értékek a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének szerves részét  képezik.  A  kitüntetés alapjául szolgáló  értékek  egy része az Alkotmányban megfogalmazott, nevesített érték, vagy az abból   levezetett  érték.  A  kitüntetésre   való   érdemesség meghatározásakor   a   legfőbb  mérce  a   Magyar   Köztársaság alkotmányos   értékrendje.   Az   alkotmányos   értékrend    az Alkotmányban, mint normában megjelenő, illetve az  Alkotmányból levezethető   értékek  összessége.  Ennek  az  értékrendnek   a kitüntetés-adományozási eljárásban is feltétlenül érvényesülnie kell.  A  Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjébe ütköző,  attól eltérő  értékrend  alapján való kitüntetési előterjesztés  vagy adományozás  —  az alkotmányos értékek sérelme következtében  — ellentétes  az Alkotmánnyal. Mind a kitüntetésre előterjesztést tevőknek,   mind  a  köztársasági  elnöknek  joga   és   egyben kötelessége, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjét tiszteletben   tartsa,   a  kitüntetési   eljárásban   érvényre juttassa,  és  érvényesülését biztosítsa. A köztársasági  elnök ezen  feladat- és hatásköre természetszerűleg kiterjed arra  az esetre  is,  amikor  a  kitüntetés-adományozási  eljárásban  az Alkotmány  30/A. § (1) bekezdésének j) pontjában  meghatározott hatáskörét gyakorolja, amely alapján a törvényben meghatározott címeket,   érdemrendeket,  kitüntetéseket  adományozza   és   a külföldi állami kitüntetések viselését engedélyezi.    3.  A  köztársasági  elnöknek  az  Alkotmányban  meghatározott kitüntetés-adományozási  hatásköre  tartalmi,  érdemi   döntési jogot  foglal  magában, amely a Magyar Köztársaság  alkotmányos értékrendjének  érvényre  juttatásán,  illetve  az  alkotmányos értékrendet  sértő  előterjesztések elfogadásának  megtagadásán keresztül   fejeződik  ki.  A  Magyar  Köztársaság  alkotmányos értékrendjébe  ütköző  kitüntetési  előterjesztés   kapcsán   a köztársasági  elnök  joga,  hogy  —  indokai  közlésével  —  az előterjesztést   ne   írja  alá,  a  kitüntetés   adományozását megtagadja.   A   kitüntetés-adományozás,   illetve    –viselés engedélyezésének   megtagadása  ebben  az  esetben   a   Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének a védelmét szolgálja.    4.  Az  Alkotmánybíróság — hivatalból eljárva —  megállapítja, hogy  az  Országgyűlés  nem  tett teljes  mértékben  eleget  az Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdésének j) pontjából  adódó  azon kötelezettségének,  hogy  a  kitüntetés-adományozás  szabályait részletesen,   az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésébe   foglalt jogállamiság,  jogbiztonság  követelményének  megfelelő   módon szabályozza. Így nem került sor annak meghatározására sem, hogy az   előterjesztő  milyen  határidőig  köteles   megküldeni   a kitüntetési  előterjesztést a köztársasági  elnöknek,  illetve, hogy  a  köztársasági  elnöknek  milyen  határidőn  belül  kell nyilatkozni az esetleges érdemességi (az alkotmányos  értékrend sérelmén   alapuló)   kifogásáról  és  annak   indokairól.   Az Alkotmánybíróság  felhívja az Országgyűlést, hogy  szabályozási kötelezettségének 2007. december 31. napjáig tegyen eleget.                                 II.    Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az   Alkotmány   a köztársasági elnök hatásköreit meghatározó 30/A. § (1) bekezdés k)  pontjában szabályozza a köztársasági elnök egyéni  kegyelem gyakorlására irányuló jogát. Ennek keretén belül a köztársasági elnököt  az  erre irányuló eljárás során valódi döntési  jogkör illeti meg abban a tekintetben, hogy kegyelmezési jogával kíván- e   élni   vagy  sem.  Az  előkészítő  eljárásban  a   kegyelem gyakorlására  vagy  megtagadására vonatkozó  előterjesztések  a köztársasági  elnököt nem kötik. A köztársasági  elnök  döntési jogköre  azonban  nem  korlátlan, mivel kegyelmi  határozatának érvényességéhez  ellenjegyzés  szükséges.  Az  ellenjegyzőt  az ellenjegyzés  vagy  annak megtagadása tekintetében  illeti  meg valódi döntési jog.    Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.
Indokolás                                 I.    A  köztársasági elnök az Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § g) pontja és 21.  § (6)  bekezdés  b)  pontja  alapján az  Alkotmány  értelmezésére terjesztett elő indítványt.    1.  A köztársasági elnök az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés  j) pontjában foglalt jogköréhez kapcsolódóan annak az értelmezését kérte, hogy a kitüntetés-adományozási jogköre gyakorlása  során milyen  szempontok alapján jogosult megvizsgálni a kitüntetendő személyekre   tett   előterjesztést.   A   köztársasági   elnök indítványában hivatkozott az Alkotmánybíróságnak a köztársasági elnöki  intézménnyel kapcsolatos korábbi határozataira, amelyek kimondták,   hogy   a  köztársasági  elnök  az   államszervezet demokratikus  működése feletti őrködése  során,  e  feladatának teljesítése  érdekében  tartalmi  okokból  is  megtagadhatja  a kinevezési  javaslat  teljesítését. A  köztársasági  elnök  ezt annak    ellenére    megteheti,   hogy   kinevezési    jogkörei ellenjegyzéshez  kötött jogkörök, s az  ellenjegyzés  a  döntés érvényességi kelléke.  A   köztársasági  elnök  által  értelmezni  kért   kitüntetés- adományozási  jogkör  —  az Alkotmány  30/A.  §  (2)  bekezdése értelmében  —  ellenjegyzéshez kötött  jogkör.  A  köztársasági elnök  nézete  szerint a kitüntetés-adományozás ellenjegyzéshez kötöttsége  e  jogkör  esetében  sem  jelentheti  azt,  hogy  a kitüntetési előterjesztésnek automatikusan köteles volna eleget tenni.  Ez, álláspontja szerint azt jelenti, hogy a kitüntetési előterjesztés  tekintetében  —  az  előterjesztés  jogszerűségi (formai) vizsgálatán túlmenően, amely egyébként minden  jogköre gyakorlása  során biztosított a köztársasági elnöknek  —  helye van tartalmi vizsgálatnak is.  A  köztársasági elnök indítványában ugyanakkor utalt arra  is, hogy a kitüntetések adományozására és a kinevezésekre vonatkozó jogkörök  —  annak  ellenére, hogy  mindkét  jogkör  gyakorlása ellenjegyzéshez  kötött — egymástól eltérő  természetűek.  Amíg ugyanis  a  kinevezési jogkörök közvetlen kihatással vannak  az államszervezet  demokratikus működésére, addig  a  kitüntetések adományozására  vonatkozó  jogkör  tekintetében  ilyen  érdemi, közvetlen  kihatás  nem  áll  fenn. A  kinevezésekre  vonatkozó jogkörrel   ellentétben   sem   a   kitüntetési   előterjesztés teljesítése,   sem   annak   megtagadása   nem   vezethet    az államszervezet demokratikus működésének súlyos zavarához.  A   köztársasági  elnök  véleménye  szerint  mindezek  alapján kérdéses, hogy alkalmazhatók-e az Alkotmánybíróság által  —  az Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdés i) pontjában  foglalt  elnöki jogkörhöz    kapcsolódóan   —   a   kinevezés    teljesítésének megtagadásával    összefüggésben   kifejtett    alkotmányossági szempontok (mércék) a kitüntetési előterjesztések megtagadására vonatkozóan is.    2.  A  köztársasági  elnök indítványában  kifejtette,  hogy  a kitüntetés  köztársasági elnök részéről történő adományozása  a nemzet   (egységes)  elismerését  fejezi   ki   a   kitüntetett életútjáért vagy teljesítményéért.  Ebből    következően   a   kitüntetés-adományozás   jogkörének értelmezése  során  az  Alkotmány 29. § (1)  bekezdésének  azon rendelkezése  szolgálhat  kiindulópontként,  amely  szerint   a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét, és  őrködik  az államszervezet  demokratikus működése felett”.  A  köztársasági elnök szerint az államfő azon alkotmányi jogköreinél, melyeknél döntése    nem    kapcsolódik   szorosan   az    államszervezet (demokratikus) működéséhez, az említett alkotmányi  rendelkezés szolgálhat a döntés alkotmányossági mércéjéül.  A  köztársasági  elnöknek döntése során azt  kell  vizsgálnia, hogy  a  kitüntetési  előterjesztés  teljesítése  következtében bekövetkezhet-e az államszervezet demokratikus működésének  tág értelemben    vett   zavara,   sérülhet-e   az   államszervezet demokratikus  működésének tartalmi érvényesülése, az  Alkotmány alapvető értékrendje.  A  köztársasági  elnök véleménye szerint az  államfő  erkölcsi integritása  kerülhet  veszélybe  akkor,  ha  nem  kap   érdemi (valódi) döntési jogot a hivatkozott — így az Alkotmány 30/A. § (1)  bekezdés  j)  pontjában szereplő —  jogkörében  meghozandó döntései során.  A   köztársasági   elnök   szerint   a   kitüntetés   törvényi előfeltételeinek    vizsgálata   nem    választható    el    az értékítélettől; a kitüntetési előterjesztésre vonatkozó döntése tisztán  erkölcsi természetű, és egy meghatározott  értékrenden alapuló értékítéletet fejez ki.  A  döntés erkölcsi jellege miatt — a köztársasági elnök nézete szerint  —  azt is biztosítani kell, hogy a köztársasági  elnök döntése  során  saját erkölcsi értékrendjének  (integritásának) megfelelően érvényesíthesse az Alkotmány értékrendjét.  A  kifejtettek  alapján a köztársasági elnök  azon  szempontok (mérce)  meghatározását  kérte az Alkotmánybíróságtól,  amelyek alapján   tartalmi   vizsgálat  alá  vonhatja   a   kitüntetési előterjesztést, továbbá azon feltételek meghatározását, amelyek fennállása  esetén  megtagadhatja a  kitüntetési  előterjesztés teljesítését.  A   kitüntetési   előterjesztés  tárgyában  történő   államfői döntéssel összefüggésben a köztársasági elnök kérdésként  tette fel,  hogy  döntése meghozatala során képezheti-e az  elutasító döntése   alapját   más   szempont,  mint   az   államszervezet demokratikus működésének súlyos zavara. A köztársasági elnök az Alkotmánybíróságtól  választ várt arra a kérdésre  is,  hogy  a kitüntetési    előterjesztésre   vonatkozó   döntését    (annak teljesítését   vagy   megtagadását)  milyen   határidőn   belül gyakorolhatja.    3.  A  köztársasági  elnök indítványában kifejtette,  hogy  az Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdés k) pontja  alapján  gyakorolt egyéni  kegyelmezési jogköre „jellegét tekintve közel  áll”  az Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdés j) pontja  alapján  gyakorolt kitüntetés-adományozási jogköréhez. Erre tekintettel  kérte  az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés k) pontjának értelmezését  is  a kitüntetés-adományozási   jogkör   értelmezésére    vonatkozóan kifejtett indokokkal azonos indokok mellett.                                                               II.    Az  Alkotmány  indítvánnyal  érintett  és  vizsgálatba  bevont rendelkezései:    „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”    „29.  §  (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök,  aki kifejezi  a  nemzet  egységét,  és  őrködik  az  államszervezet demokratikus működése felett.”    „30/A. § (1) A köztársasági elnök  (…)  j)    adományozza   a   törvényben   meghatározott    címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket,  k) gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát, (…).    (2)  A  köztársasági elnöknek az (1) bekezdésben meghatározott minden intézkedéséhez és rendelkezéséhez — az a), d), e), f) és g)  pontban foglaltak kivételével — a miniszterelnöknek vagy az illetékes miniszternek az ellenjegyzése szükséges.”  „77. § (1) Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.  (2)  Az  Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok  mindenkire egyaránt kötelezőek.”                              III.    1.  Az  Alkotmánybíróság  az  indítvány  tartalmi  elbírálását megelőzően  megvizsgálta, hogy az indítvány  kielégíti-e  az  — Abtv. 1. § g) pontjában, valamint 51. § (1) és (2) bekezdésében foglalt  — alkotmányértelmezésre irányuló hatáskörében  történő eljárás követelményeit.  Az  Alkotmánybíróság már egy korai, a 31/1990. (XII.  18.)  AB határozatában   (ABH   1990,  136.)  összefoglalta   azokat   a követelményeket,  amelyeknek az alkotmányértelmezésre  irányuló indítványnak meg kell felelnie.  A határozat indokolásában kifejtettek szerint az alkotmányértelmezésre kizárólag akkor kerülhet sor, ha az indítvány:  –  az  Abtv.  21.  §-ának (6) bekezdésében megjelölt  szervek, illetve személyek valamelyikétől származik,  –  nem  általánosságban, hanem valamely konkrét  alkotmányjogi probléma  szempontjából  kezdeményezi  az  Alkotmány  konkrétan megjelölt rendelkezésének az értelmezését (e hatáskörben  tehát nincs   lehetőség  valamely  alkotmányos  rendelkezés  teljesen elvont,  semmiféle  konkrét problémához nem kapcsolódó,  s  így valójában parttalan értelmezésére),  –   az   adott  alkotmányjogi  probléma  közvetlenül   —   más jogszabály közbejötte nélkül — levezethető az Alkotmányból.  Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  az  indítvány  az Abtv.  21.  §  (6)  bekezdés  b)  pontjában  meghatározott,  az alkotmányértelmezésre    irányuló   eljárás    indítványozására jogosult  személy  részéről  került  előterjesztésre,   továbbá megfelel   a  fent  ismertetett  követelményeknek,  ezért   azt érdemben bírálta el.  2.  A köztársasági elnök az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés  j) pontjának  az  értelmezését az Alkotmány 29. § (1)  bekezdésébe foglalt  köztársasági elnöki kötelezettségekre (is) figyelemmel kérte.    Az   Alkotmánybíróság   elsőként   azt   vizsgálta,   hogy   a köztársasági   elnök   indítványában  felvetett   alkotmányjogi probléma  [a  kitüntetési  előterjesztés  tárgyában  meghozandó államfői   döntés  „terjedelme”,  a  kitüntetési  előterjesztés aláírása   megtagadásának  alkotmányos  feltételei   (mércéje)] kapcsolatba   hozható-e  az  Alkotmánybíróság   korábbi   —   a köztársasági elnök ellenjegyzéshez kötött alkotmányos jogköreit vizsgáló — határozataival. Áttekintette, hogy vajon az említett határozatokban,   az   ott   vizsgált  jogkörök   gyakorlásával összefüggésben  tett  megállapítások,  felállított  alkotmányos mércék  a  köztársasági elnöknek a kitüntetések adományozásához kapcsolódó jogköre értelmezése kapcsán is alkalmazhatóak-e.    A  köztársasági elnök álláspontja szerint az Alkotmány  29.  § (1)  bekezdése alapján az államszervezet demokratikus  működése feletti  „őrködés”,  valamint  a nemzet  egységének  kifejezése képezi az alkotmányos alapját (mércéjét) az államfő kitüntetési eljárásban  betöltött,  meghatározó szerepének,  a  kitüntetési előterjesztés  tárgyában meghozott — formai (törvényességi)  és tartalmi (érdemességi) szempontok mérlegelésén nyugvó —  érdemi döntési jogának.    Az   Alkotmánybíróságnak  az  indítvány   alapján   vizsgálnia kellett,  hogy  az  Alkotmány 29. §  (1)  bekezdésében  foglalt „őrködés” és a „nemzet egységének kifejezése” — figyelemmel  az Alkotmánybíróságnak  a  köztársasági elnök  Alkotmány  30/A.  § (1)   bekezdésében  foglalt  ellenjegyzéshez  kötött  jogköreit vizsgáló  korábbi  határozataiban foglaltakra  —  a  kitüntetés adományozása   során  szolgálhat-e  alkotmányos   mércéjéül   a köztársasági   elnök   döntésének  (kitüntetési   előterjesztés aláírásának, illetve megtagadásának).    Az    Alkotmánybíróság   a   köztársasági   elnök    politikai felelőssége,  döntési jogköre és az elé terjesztett  kinevezési és  felmentési  javaslatok vonatkozásában fennálló  mérlegelési joga tekintetében az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésében foglalt államfői  jogkörök  egy  részét a  korábbi  határozataiban  már vizsgálta  és értelmezte. [48/1991 (IX. 26.) AB határozat,  ABH 1991,  217.  (a  továbbiakban:  Abh1.);  8/1992.  (I.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 51.; 36/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH 1992, 207. (a továbbiakban: Abh2.)]    Az   Alkotmánybíróság   az  Abh1.-ben   kifejtette,   hogy   a köztársasági   elnök  a  kinevezések  tekintetében   [Alkotmány 30/A.  §  (1)  bekezdés  i) pont] politikai  felelősséggel  nem tartozik, „a döntéseiért való politikai felelősséget a  Kormány a  miniszterelnöki vagy miniszteri ellenjegyzéssel vállalja  át az Országgyűléssel szemben” (ABH 1991, 233.).    A   hivatkozott  határozatban  az  Alkotmánybíróság  arra   is rámutatott,  hogy  az Alkotmány kivételesen olyan  döntésre  is feljogosítja  az  államfőt, amely végleges, felülbírálhatatlan, de  amelyért sem a köztársasági elnök, sem más szerv  (személy) nem  visel politikai felelősséget az Országgyűlés előtt (önálló politikai döntés).    A   köztársasági   elnök  önálló  politikai   döntést   —   az Alkotmányban  foglalt felhatalmazás alapján —  kivételesen,  és azokban   az   esetekben  hozhat,  amikor   az   államszervezet demokratikus működésében olyan súlyos zavarok támadnak, amelyek elhárítása az államfő beavatkozását követeli meg.    A   köztársasági   elnök   ezekben  az   esetekben   kivételes intézkedésével  átlendíti a holtponton az államgépezetet  annak érdekében, hogy normális működése újból beindulhasson.    A  köztársasági  elnök  beavatkozásával  az  Alkotmány  29.  § (1)  bekezdésében  meghatározott alkotmányos  feladatának  tesz eleget,   „őrködik”  az  államszervezet  demokratikus  működése felett.  Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint ilyen  önálló politikai  döntése  a köztársasági elnöknek  az  is,  amikor  a kinevezési,  illetve  jóváhagyási jogkörének  gyakorlása  során tartalmi okból megtagadja a kinevezést vagy a jóváhagyást.    Az  ilyen  döntés  ügydöntő, végleges  és  felülbírálhatatlan, senki  nem visel érte politikai felelősséget, azaz megfelel  az önálló politikai döntés ismérveinek (Abh1., ABH 1991, 233.).    A   köztársasági   elnök   tartalmi  okból   kizárólag   akkor utasíthatja  el  a kinevezési előterjesztést, ha  alapos  okkal arra következtet, hogy a javaslat teljesítése az államszervezet demokratikus  működését  súlyosan  zavarná  (Abh1.,  ABH  1991, 235.).    Az  Alkotmánybíróság az Abh2.-ben a köztársasági  elnöknek  az Alkotmány  30/A.  §  (1)  bekezdés  i)  pontjában  foglalt,   a kinevezéshez  kapcsolódó  jogköre  értelmezésekor   az   önálló politikai   döntés   alkotmányos   feltételeit   („őrködik   az államszervezet demokratikus működése felett”) szigorú  tartalmi keretek között szabta meg:    „E  határozatban az elnök nevesített önálló politikai jogkörei és  a  kinevezési jogkör különbségeit, s különösen a mérlegelés szerepét  figyelembe véve az Alkotmánybíróság az államszervezet demokratikus   működése   súlyos  zavarának   kritériumát   úgy pontosítja, hogy a személyre tett javaslat teljesítésének olyan súlyos,    az    érintett   szerv   alapfunkcióira    vonatkozó működőképtelenségre  kell vezetnie, mint amilyenre  tekintettel az  Alkotmány önálló politikai jogkört adott az Országgyűléssel kapcsolatban a köztársasági elnöknek. Nem arról van tehát  szó, hogy  a szervezet működése (annak eredménye) nem fog megfelelni valamely   politikai   követelménynek,  hanem   hogy   alapvető funkcióit nem tudja ellátni.    Az  államszervezet demokratikus működése magában foglalja azt, hogy  az állam, szerveinek tevékenységén keresztül, eleget tesz az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó alkotmányos  kötelességének [Alkotmány 8. § (1) bekezdés].  (…) Az   alapjog   sérelme  tehát  nem  választható  el   a   szerv működésétől.  (…) Figyelembe kell venni azt, hogy az  Alkotmány az  elnöknek az államszervezet demokratikus működése felett  ad őrködési  jogkört. Minél távolabb esik a kinevezéssel  érintett szerv  az  alkotmányos  jelentőségű  szervektől,  vagy  akár  a közhatalmat gyakorló állami szervektől, másrészt minél  kevésbé meghatározó   a  kinevezéssel  betöltendő  tisztség   a   szerv alapfeladataira  nézve,  annál  kevésbé  valószínű,  hogy   egy kinevezés folytán az államszervezet súlyos zavara alapos  okkal feltételezhető lenne. Külön kell kezelni azokat a tisztségeket, ahol  az  államfői kinevezésnek elsősorban nagyobb megbecsülést kifejező jellege van.    Az  önálló politikai döntés a köztársasági elnök jogállását és az  államszervezet  demokratikus  működése  feletti  funkcióját szolgáló  tipikus jogosítványait tekintve rendhagyó,  kivételes és  végső  eszköz.  (…)  A kinevezési jog megtagadásával  akkor élhet, ha a kinevezéssel fenyegető veszély közvetlen és súlyos, s   más   jogkörök  gyakorlásával  nem  hárítható  el.  Különös jelentősége van annak, hogy a veszélynek a kinevezésre javasolt személyéből kell erednie.” [Abh2., ABH 1992, 207, 215, 216.]    Az  Alkotmánybíróság hivatkozott határozataiból tehát kitűnik, hogy  a  köztársasági  elnök csak akkor hozhat  olyan  döntést, amelyért  a politikai felelősséget senki nem vállalja tőle  át, ha  e  döntés nélkül az államszervezet demokratikus működésének olyan  súlyos  zavara  következne be, amelyet  más  jogköreinek gyakorlásával nem tudna elhárítani.    A   kinevezett   személyek   az  államszervezet   egy   részét működtetik,   melynek  során  döntéshozói  pozícióban   vannak, meghatározott  szervezetet  irányítanak,  állami   pénzeszközök felett rendelkeznek. A kinevezendő személyéből adódó veszélynek olyan   súlyúnak   kell  lennie,  hogy  az  a  szerv   alapvető funkcióinak az ellátását veszélyeztesse.    A   hivatkozott   határozatokban  megfogalmazott   alkotmányos követelmények   a   kinevezésre,  illetve   az   államszervezet működésével  kapcsolatos egyéb előterjesztésre vonatkoznak.  Az Alkotmány  30/A. § (1) bekezdésében foglalt államfői jogkörökre vonatkozó  korábbi  alkotmánybírósági  határozatok  (az   ebben foglalt  értelmezések) egyike sem érintette  eddig  az  államfő kitüntetés  adományozásra  vonatkozó,  az  Alkotmány  30/A.   § (1) bekezdésének j) pontjában foglalt jogkörét.    Az  Alkotmánybíróságnak a kifejtettek alapján  állást  kellett foglalnia   abban   a   kérdésben,   hogy   a   kitüntetésekkel kapcsolatban    fennállhat-e   hasonló,    az    államszervezet demokratikus működésére közvetlenül kiható veszély, képezheti-e az  államfő érdemi döntésének alkotmányos alapját az  Alkotmány 29.  § (1) bekezdésében foglalt, az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés.    Az   Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   a   kitüntetés adományozása   (a  kitüntetési  előterjesztés  államfő   általi aláírása),  vagy  annak  megtagadása  közvetlenül   nem   lehet hatással  az  államszervezet demokratikus működésére,  mivel  a kitüntetés — függetlenül attól, hogy az adott személy  betölt-e állami    tisztséget,   vagy   sem   —   nem   jár    semmiféle (többlet)jogosítvánnyal, operatív intézkedési joggal.    A  köztársasági elnöknek a kinevezéshez, illetve a  kitüntetés adományozásához  kapcsolódó jogköre  a  fentiek  alapján  tehát olyannyira  különbözik  egymástól,  hogy  a  kinevezési  joggal kapcsolatos    alkotmánybírósági   határozatok   „analógiaként” (precedensként) nem alkalmazhatóak a köztársasági  elnök  által az indítványában felvetett alkotmányossági problémára.    Mivel   hiányzik   a  közvetlen  kapcsolat  az  államszervezet demokratikus működése és a kitüntetés adományozása  között,  az Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésében  foglalt  —  „őrködik   az államszervezet  demokratikus  működése  felett”  —   alkotmányi rendelkezésből nem vezethető le az, hogy a köztársasági elnök a kitüntetés   adományozásával  kapcsolatban   bármifajta   olyan döntést   hozhatna,  melyért  a  politikai   felelősséget   nem vállalják át tőle.    Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a  fenti  megállapítás nem   érinti  a  korábbi  alkotmánybírósági  határozatoknak   a köztársasági  elnök számára az Alkotmány 30/A. §  (1)  bekezdés i)  pontjában  biztosított  kinevezési  jogkörével  kapcsolatos megállapításait, ide értve az Alkotmány 29. § (1)  bekezdésében foglalt,   idézett   alkotmányi   rendelkezésnek   az   államfő kinevezési jogköréhez kapcsolódó értelmezését is.    Az  Alkotmány 29. § (1) bekezdésének első fordulata szerint  a köztársasági    elnök   kifejezi   a   nemzet   egységét.    Az Alkotmánybíróság  értelmezése szerint  az  említett  alkotmányi rendelkezés  szimbolikus kifejezés, amely  az  államfő  közjogi pozíciójához   kapcsolódik.   Az  Alkotmánybíróság   megítélése szerint  a  kitüntetések köztársasági elnök általi adományozása nem   jelenti   azt,   hogy   a   konkrét   kitüntetés   mögött szükségszerűen  a  nemzet  egészének,  minden  egyes   tagjának egységes, és azonos — pozitív — értékítélete kell, hogy álljon.    Az  állami  címek, érdemrendek és kitüntetések adományozásában tükröződnek   az  ország  történelmi  értékei,   tradíciói.   A legmagasabb   szintű   kitüntetések  adományozása   hagyományos államfői  jogosítvány. A kitüntetés átnyújtójának személye,  az átadás körülményei (szimbolikája és szokásrendje) hozzájárulnak az  esemény kivételes jellegének hangsúlyozásához, az elismerés súlyának növeléséhez.    Ebből  következően  a  kitüntetés-adományozási  eljárásban   — ennek  részletszabályaiban és protokolljában — kifejezésre  jut az   államfő  alkotmányos  (közjogi)  pozíciója  (tradicionális kitüntetés-adományozási  jogköre),  és  a  kitüntetés   államfő általi  adományozása szimbolikusan kifejezi az  állam  (nemzet) elismerését, a kitüntetett személy iránti megbecsülést is.    A  köztársasági elnöknek a kitüntetés-adományozási  eljárásban is   az   átadás  szokásrendjében  való  jelenléte  az  államfő alkotmányos jogállásán keresztül tehát szimbolikusan  a  nemzet elismerését (megbecsülését) is kifejezi.    Az  Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította,  hogy  a fenti   —   a  korábbi  határozataiban  elemzett  —  alkotmányi rendelkezések („őrködik” valamint „kifejezi a nemzet egységét”) az  Alkotmány  30/A.  § (1) bekezdése j) pontjának  értelmezése kapcsán a vizsgált esetben csak közvetett kapcsolatban állnak a köztársasági   elnök  indítványában  felvetett  alkotmányossági kérdésekkel,   különösen  a  köztársasági   elnök   kitüntetés- adományozási jogkörével.    3.  A  köztársasági  elnök  által  értelmezni  kért  Alkotmány 30/A.   §   (1)   bekezdés  j)  pontjában  foglalt   alkotmányi rendelkezés alapján a köztársasági elnök:  – adományozza  –   a   törvényben   meghatározott   címeket,   érdemrendeket, kitüntetéseket,  – és engedélyezi azok viselését.  Az  Alkotmány értelmezni kért rendelkezése sem az „adományoz”, sem   „a   törvényben   meghatározott”  alkotmányi   fordulatok tekintetében   nem   ad  további  eligazítást   a   hivatkozott rendelkezések tartalmának a meghatározására.    3.1.   A   „törvényben   meghatározott”  alkotmányi   fordulat egyfelől  arra  utal,  hogy  a  törvényhozó  törvényi   szinten szabályozza  az  államfő  által adományozható  állami  címeket, érdemrendeket,   kitüntetéseket,  és  az  Alkotmány   30/A.   § (1) bekezdésének j) pontja ezeknek az állami kitüntetéseknek  a köztársasági  elnök által történő adományozásáról  rendelkezik. [Ettől  eltérő  esetkört  jelent  a  köztársasági  elnök  által létrehozott   (alapított),   és  ezáltal   ténylegesen   általa adományozott (odaítélt) kitüntetések, emlékérmek adományozása.]  Másrészt   az   említett   alkotmányi   fordulat   az   állami kitüntetések   adományozására  vonatkozó,   jelenleg   hatályos jogszabályi     rendelkezésekre,    a    kitüntetés-adományozás folyamatának    eltérő   jogforrási   szinteken    szabályozott mozzanataira utal.  A  állami  kitüntetések  Alkotmány 30/A.  §  (1)  bekezdés  j) pontja  alapján  történő adományozása (a kitüntetés-adományozás folyamata)   a  jelenleg  hatályos  szabályozás  alapján   több mozzanatra (szakaszra) bontható:  – javaslatok gyűjtése a kitüntetésre érdemes személyekről,  –  szakmai  döntés  a kitüntetendők köréről és  eljuttatása  a javaslattételre jogosult személyhez,  –   döntés  arról,  hogy  e  személyek  közül  kik  kerüljenek kitüntetésre előterjesztésre a köztársasági elnök elé,  –    az   előterjesztés   aláírása   és   visszajuttatása   az előterjesztőhöz,  – a köztársasági elnök döntésének ellenjegyzése,  –  a  kitüntetés  átadása az azt kísérő  szokásrend  betartása mellett.    3.2.  Az  Alkotmánybíróság  — a rendelkező  részben  foglaltak szerint  —  az  Alkotmány  30/A. § (1)  bekezdés  j)  pontjában foglalt „adományoz” kifejezést akként értelmezi, hogy az állami kitüntetés    adományozásának    érvényességi    feltétele    a kitüntetésre   vonatkozó   előterjesztés   köztársasági   elnök részéről történő aláírása.  A  köztársasági  elnök elé kerülő kitüntetési  előterjesztések törvényessége feletti ellenőrzés az államfő Alkotmányból fakadó „általános  kötelezettsége”, ebből következően megilleti  az  a jog,  hogy az előterjesztést formai (törvényességi) szempontból megvizsgálja,  és esetleges kétségeit jelezze  az  előterjesztő felé.  Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint — a jelenleg hatályos szabályozás  alapján — a köztársasági elnököt  valódi  (érdemi) döntési  jogkör  illeti  meg a kitüntetés-adományozási  eljárás során, ám e döntési jogköre nem korlátlan.  A  kitüntetés-adományozás döntési folyamatában a  köztársasági elnök   jogkörének   egyik  korlátját  az   jelenti,   hogy   a kitüntetettek  személyi  körére más (a  miniszterelnök  vagy  a miniszter) tesz előterjesztést.  A  másik  korlátot  maga az Alkotmány állítja  fel,  amikor  a 30/A.  §  (2)  bekezdésében  a köztársasági  elnök  kitüntetés- adományozási jogkörét ellenjegyzéshez köti.  Az  Alkotmány  30/A. § (1) bekezdésének j)  pontjában  foglalt alkotmányi  rendelkezés által felhívott  törvényi  szabályozás, valamint a kitüntetés-adományozás kialakult gyakorlata  alapján az    állami   kitüntetés   adományozása   során   a   személyi előterjesztés  joga  nem  illeti meg  a  köztársasági  elnököt, döntési  joga nem terjed ki arra, hogy az előterjesztésben  meg nem nevezett személy számára kitüntetést adományozzon.  Az   ellenjegyző   ellenjegyzése  —  eljárási   értelemben   — behatárolja   a   köztársasági  elnök   kitüntetés-adományozási jogkörét,  biztosítva azt, hogy az ellenjegyzés  megtagadásával megakadályozható  legyen  a  köztársasági  elnök  részéről   az előterjesztésben   nem   szereplő   személy   számára   történő kitüntetés-adományozás.    4.  Az  Alkotmánybíróságnak  az  indítvány  alapján  abban   a kérdésben  is  állást  kellett foglalnia, hogy  a  köztársasági elnök  jogosult-e  a  döntése meghozatala során  a  kitüntetési előterjesztés  formai  szempontú  (törvényességi)   vizsgálatán túlmenő tartalmi vizsgálatra is, és ha igen, milyen alkotmányos mércét kell alkalmaznia ennek során.  Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az  állami  kitüntetések  adományozásának  feltételeiről  szóló törvények,  illetve a kitüntetéseket alapító egyéb jogszabályok határozzák  meg  azt, hogy mely értékeket  tekint  a  jogalkotó kitüntetésre érdemesnek.  Ezek  a  jogalkotó által jogszabályokban meghatározott értékek a   Magyar   Köztársaság  alkotmányos   értékrendjének   —   az Alkotmányban  megfogalmazott,  illetve  az  azokból  levezetett értékeknek  —  szerves  részét  képezik.  A  kitüntetésre  való érdemesség  a  kitüntetési  előterjesztés  tartalmi   szempontú vizsgálata körébe eső kérdés, ennek meghatározásakor a mérce  a Magyar   Köztársaság  alkotmányos  értékrendje.  A  kitüntetés- adományozási eljárásban tehát feltétlenül érvényesülnie kell az Alkotmányban   és   a  kitüntetéseket  alapító  jogszabályokban meghatározott alkotmányos értékrendnek.  Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Magyar  Köztársaság alkotmányos   értékrendjébe  ütköző,  attól  eltérő   értékrend alapján  történő  kitüntetési előterjesztés,  illetve  az  ezen alapuló adományozás —   az   alkotmányos   értékrend  sérelmén   keresztül   —   az Alkotmányba ütközik. Mind a kitüntetésre előterjesztést  tévők, mind  a  köztársasági elnök Alkotmányból folyó joga  és  egyben kötelezettsége,  hogy tiszteletben tartsa a Magyar  Köztársaság alkotmányos  értékrendjét,  azt  a  kitüntetési  eljárásban  is érvényre juttassa, érvényesülését biztosítsa.  Mindezekből  következően  az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  a  köztársasági  elnöknek az  Alkotmányban  meghatározott kitüntetés-adományozási jogköre [Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés j) pont] tartalmi, érdemi döntési jogot foglal magában, amely a Magyar    Köztársaság   alkotmányos   értékrendjének   érvényre juttatásán,   illetve   az   alkotmányos   értékrendet    sértő előterjesztések megakadályozásán keresztül fejeződik ki.  A  köztársaság  alkotmányos értékrendjébe  ütköző  kitüntetési előterjesztés  kapcsán  a köztársasági  elnök  joga  és  egyben kötelessége,  hogy az előterjesztést ne írja alá, a  kitüntetés adományozását  megtagadja.  A  kitüntetés-adományozás,  illetve –viselés engedélyezésének megtagadása ebben az esetben a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének a védelmét szolgálja.    5. A köztársasági elnök — alkotmányos jogállásából fakadóan  — önálló   döntést   (olyan   döntést,   amelyért   a   politikai felelősséget  nem  vállalja át tőle  a  miniszterelnök  vagy  a miniszter) csak kivételes esetben hozhat.  Az  Alkotmány alapján a köztársasági elnököt abban az  esetben illeti   meg  az  önálló  döntési  jog,  ha  az  államszervezet megszokott   működése   kibillen   az   egyensúlyából,   és   a köztársasági  elnök  ellensúlyozó szerepére  van  szükség  (ld. Országgyűlés     akadályoztatása    esetén    a    hadiállapot, szükségállapot kihirdetése; Országgyűlés feloszlatása, stb.).  Az    Alkotmánybíróság   a   köztársasági   elnök   kinevezési jogköréhez   kapcsolódó  határozataiban   úgy   értelmezte   az Alkotmányt,  hogy  olyan  esetekben, amikor  az  államszervezet demokratikus  működésének  súlyos  zavara  következhet  be,   a köztársasági   elnök   önálló  döntést  hozhat   az   egyébként ellenjegyzéshez kötött hatásköreiben is.  Önálló  döntésnek tekinthető ugyanis az is, ha a  köztársasági elnök   nem   ír  alá  valamilyen  előterjesztést,  hiszen   az előterjesztésben foglaltak elmaradása az ő felelőssége, azt  az ellenjegyzésre jogosult nem vállalja át tőle.  Az  Alkotmánybíróság a jelen határozatában is megerősíti, hogy a  köztársasági elnök önálló döntéshozatali jogköre —  éppen  a köztársasági  elnöki  alkotmányos  jogintézmény  védelmében   — rendkívül szűk körű, azt maga az Alkotmány állapítja meg,  vagy közvetlenül levezethető valamely alkotmányos kötelezettségéből.  Az  Alkotmány  30/A.  §  (1)  bekezdés  j)  pontjában  foglalt kitüntetés-adományozási  jogkör  gyakorlása  során   a   Magyar Köztársaság     alkotmányos    értékrendje     érvényesülésének biztosítása az Alkotmánybíróság megítélése szerint kellő  súlyú alkotmányos  indokot  teremt  arra,  hogy  az  államfő   önálló (érdemi) döntést hozzon a kitüntetési előterjesztés aláírásának a megtagadásáról.  Az  alkotmányos  értékrendbe ütköző kitüntetési  előterjesztés aláírásának  megtagadásával  tehát  az  államfő  olyan   érdemi döntést hoz, amelyért — az ellenjegyzés hiányában — maga viseli a (politikai) felelősséget, azt tőle senki nem vállalja át.  Ennek   az   önálló  döntési  felelősségnek   az   alkotmányos kiindulópontja a köztársasági elnök azon kötelezettsége, hogy a kitüntetés-adományozási  eljárás  folyamatában  a   kitüntetési előterjesztés tartalmi vizsgálata során is biztosítani  köteles a  kitüntetések  adományozására vonatkozó  törvényi  (és  egyéb jogszabályi)  rendelkezések, valamint az  ezekben  foglalt  (az Alkotmányból  levezetett  és a jogalkotó  által  meghatározott) értékrend  érvényesülését,  és ezen  keresztül  az  alkotmányos értékrend védelmét.  Az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint tehát a  köztársasági elnök  az  Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés j) pontjában  foglalt jogköre  gyakorlása  során  — a jelenleg  hatályos  szabályozás alapján  —  kizárólag  abban  az  esetben  tagadhatja   meg   a kitüntetési   előterjesztés  aláírását,  és  hozhat   ebben   a kérdésben  önálló  (politikai)  felelősséggel  döntést,  ha   a kitüntetési  előterjesztés  a  Magyar  Köztársaság  alkotmányos értékrendjébe ütközik.  Ez  esetben  tehát  nem az Alkotmány 29.  §  (1)  bekezdésében foglalt   alkotmányi  rendelkezések  —  ennek   részeként   „az államszervezet demokratikus működése feletti őrködés”, vagy  „a nemzet  egységének”  a  kifejezése  —  képezik  az  alkotmányos alapját  az önálló felelősséggel meghozandó államfői döntésnek, hanem    a    Magyar   Köztársaság   alkotmányos    értékrendje érvényesülésének a biztosítása.  A  kitüntetési előterjesztés tartalmi vizsgálatának, és  ennek részeként  az előterjesztésben szereplő, kitüntetésre  javasolt személy  érdemességének  a vizsgálata során  az  államfő  által alkalmazható alkotmányos mérce a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje.    6.  Az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésének j) pontja értelmében a   köztársasági   elnök  nemcsak  adományozza   a   törvényben meghatározott  címeket, érdemrendeket és kitüntetéseket,  hanem engedélyezi is azok viselését.  A   külföldi   állami  címek,  érdemrendek   és   kitüntetések viselésének   engedélyezése  szintén   tradicionális   államfői jogosítvány,  amely  az  államfő számára  lehetőséget  biztosít arra,  hogy  az alkotmányos értékrendbe ütköző külföldi  állami cím, érdemrend, illetve kitüntetés viselését ne engedélyezze.  A   Magyar   Köztársaság  kitüntetéseiről  szóló   1991.   évi XXXI.  törvény  (a továbbiakban: Kitv.) 2. §-a  értelmében  nem kell az államfőtől külön engedélyt kérni a külföldi tudományos, művészeti,  sportszervezetek által  adományozott  (nem  állami) kitüntetések viseléséhez.  Olyan   esetben,   ha   például   az   engedélyeztetés   iránt megkeresett államfő államát — annak alkotmányos értékrendjét  — sértené   a   kitüntetett  személynek  a  külföldi   kitüntetés adományozásának  alapjául  szolgáló  tevékenysége,   akkor   az államfő  a  kitüntetés viselésének az engedélyezésére  irányuló megkeresés (javaslat) elutasításával a saját állama alkotmányos értékrendjének   az   elsőbbségét   fejezi   ki,    ennek    az érvényesülését biztosítja. (A Kitv. 2. §-a alapján  a  külföldi állami    kitüntetés   viselésének   engedélyezésére   irányuló javaslatot  a  külpolitikáért  felelős  miniszter  terjeszti  a köztársasági elnök elé.)  Az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésének j) pontjában foglalt,  a külföldi   állami  kitüntetések  „viselésének  engedélyezésére” vonatkozó  államfői  jogkör  gyakorlása  során  a  köztársasági elnököt  valódi (érdemi) döntési jog illeti meg,  e  döntésének alkotmányos  mércéje  —  csakúgy, mint az  állami  kitüntetések adományozása   esetén   —  a  Magyar  Köztársaság   alkotmányos értékrendje.  Ez   esetben  a  köztársasági  elnök  nem  kötött  a   viselés engedélyezésére   irányuló  megkereséshez   (javaslathoz),   ám döntésének  itt  is  korlátját  képezi  az  Alkotmány  30/A.  § (2) bekezdésében foglalt ellenjegyzés.    7.  Az Alkotmánybíróság az indítvány tartalmi elbírálása során megvizsgálta  a  különféle jogszabályokban,  eltérő  jogforrási szinteken   szabályozott   kitüntetés   fogalmát,   az    egyes szabályozási   szinteket,   és  a  kitüntetés   adományozásának eljárási folyamatát.    7.1.  A  kitüntetés  fogalmára  sem  az  Alkotmány,  sem   más jogszabály nem ad általános érvényű meghatározást.  Az  eltérő  jogszabályokban, eltérő  tartalommal  szabályozott kitüntetések  lényegi  tartalmi  jegyei  alapján  a  kitüntetés érdemességi  szempontokon  nyugvó, meghatározott  értékítéleten (értékválasztáson)   alapuló,   történelmi   koronként   eltérő értékeket  (teljesítményt) honoráló állami elismerés,  amelynek odaítélése  —  a  jelenlegi  szabályozás  alapján  —  egy  több szereplős döntéshozatali folyamat eredménye.  Az   érdemességi   feltételeket  a  különböző   kitüntetésekre vonatkozó  törvények  és  egyéb  jogszabályok  határozzák  meg, melyek mögött határozott értékrend áll.  A  Kitv.  az  alábbiak szerint fogalmazza meg  az  érdemességi feltételeket, és ezen keresztül a törvényalkotó által  elismert értékrendet:  „A  Magyar  Köztársaság nagyra becsüli a nemzet szolgálatában, az   ország  fejlődésének  elősegítésében,  a  haza  érdekeinek előmozdításában  és az egyetemes emberi értékek  gyarapításában kifejtett    kimagasló,   példamutató    tevékenységet.    Ezek elismerésére az Országgyűlés Magyar Köztársasági Érdemrendet és Magyar Köztársasági Érdemkeresztet alapít.” (Kitv. 1. §)  „A  Magyar  Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt a független és  demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése,  valamint támogatása  körül  kimagasló  érdemeket  szerzett   magyar   és külföldi  állampolgároknak  adományozható,  külön  polgári   és katonai  tagozattal.” [Kitv. 1. számú melléklet I.  pont  1.  § (1) bekezdés]  „Magyar   állampolgár   kitüntetése  esetében   a   kitüntetés alapjául  szolgáló  érdemek nagyságán kívül  a  felterjesztendő személy  közéleti  szerepének, életkorának,  esetleges  korábbi kitüntetéseinek figyelembevételével a miniszterelnök  terjeszti elő az adományozandó fokozatot.” [Kitv. 7. § (1) bekezdés]  Az  Alkotmány  rendelkezéseiből is  megállapítható,  hogy  nem csak a köztársasági elnök adományozhat kitüntetést, és nem csak törvény hozhat létre, alapíthat kitüntetést.  A  Kitv.  7. § (1) bekezdése felsorolja, hogy a törvényen  túl mely   személy,  szervezet  és  milyen  (szakmai,  illetve   az önkormányzatok   helyi   jellegű)   kitüntető   címet,   díjat, oklevelet, plakettet, stb. alapíthat.  A   Kitv.   rendelkezik  arról,  hogy  a  Magyar  Köztársasági Érdemrendet,  a Magyar Köztársasági Érdemkeresztet  és  a  Nagy Imre   Érdemrendet   a   köztársasági  elnök   adományozza,   a miniszterelnök, illetve miniszter előterjesztésére.  A   Kossuth-díjról  és  a  Széchenyi-díjról  szóló  1990.  évi XII.  törvény (a továbbiakban: KSzdtv.) pedig kimondja, hogy  e díjakat is a köztársasági elnök adományozza és adja át. A díjra javasolt   személyekre  —  az  e  célra  létrehozott  bizottság ajánlása alapján — a kormány tesz előterjesztést az államfőnek.  A köztársasági elnök tehát:  –  egyrészt  adományozza  a  fenti, törvényben  nevesített  öt kitüntetést,  – másrészt önmaga is alapíthat kitüntetést.  Az  Alkotmány két helyen tartalmaz rendelkezést a kitüntetések adományozására   vonatkozóan.  A   köztársasági   elnök   által értelmezni  kért Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésének  j)  pontja szerinti kitüntetést:  –  az  Országgyűlés  törvényben  alapítja,  melyben  konkrétan meghatározza  a  kitüntetés  megnevezését,  és  adományozásának feltételeit;  –  a  kitüntetésre  javasoltak  személyére  a  miniszterelnök, illetve  a miniszterek tesznek előterjesztést (ez a szabályozás azonban  nem  az  Alkotmányban, hanem csak a  Kitv.-ben  került meghatározásra);  – a köztársasági elnök adományozza a kitüntetést.  Az  Alkotmány  44/A. § (1) bekezdésének f)  pontja  szerint  a helyi  képviselőtestület  „önkormányzati  jelképeket  alkothat, helyi  kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat”. Az  utóbb hivatkozott  alkotmányi rendelkezésből is megállapítható,  hogy többféle  (többszintű) kitüntetés létezik, és  törvény  mellett más (jogszabály) is alapíthat kitüntetést.  A  Kitv.  7.  §  (1)  bekezdése alapján a  köztársasági  elnök kitüntető  címet,  díjat, stb. alapíthat  és  adományozhat.  Az Alkotmányban,  valamint  a  Kitv.-ben  nevesített  kitüntetések azonban egymástól különbözőek.  Az  Alkotmány  30/A. § (1) bekezdésének j)  pontjában  foglalt esetkörtől  eltérő  az az eset, amikor a köztársasági  elnök  a Kitv.  alapján maga alapít és adományoz kitüntetéseket;  itt  a döntési jogköre teljes: ő dönt arról, hogy legyen kitüntetés, ő határozza meg az érdemességi kritériumokat, ő gyűjti  össze  és összegzi  a  személyekre  szóló javaslatokat,  majd  ő  dönt  a személyekről (ő választja ki őket), ő adományozza és adja át  a kitüntetést.  A  köztársasági  elnök kitüntetési jogköre  tehát  ez  esetben teljes    (nem    korlátozott),   annak   sem   a   kitüntetési előterjesztés, sem az ellenjegyzés nem képezi a korlátját.  A   köztársasági  elnök  által  alapított  kitüntetés   esetén egyértelmű,  hogy  ő  állapítja meg a kitüntetés  odaítélésének szabályait, feltételeit, így fel sem merülhet annak a  kérdése, hogy  az  elnök olyannak kell, hogy kitüntetés adjon  át,  akit méltatlannak tart arra (érdemességi/értékkonfliktus).    7.2.  Az  Alkotmánybíróság az indítvány alapján  megvizsgálta, hogy   a   köztársasági   elnök   által   adományozott   állami kitüntetések  odaítélésének  és  átadásának  folyamata   miként szabályozott törvényi szinten.  A  Kitv.  és a KSzdtv. rendkívül szűkszavúan szól mind  arról, hogy  kinek lehet odaítélni a kitüntetéseket, mind arról,  hogy az   odaítélés   és   adományozás  folyamata   hogyan   alakul. Részletesebb  szabályokat kormányhatározatok  tartalmaznak,  de sok eljárási természetű kérdésre ezek sem adnak választ.  A  köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések a magyar   állam   kitüntetései,  amelyekben   a   magyar   állam alkotmányos   értékrendje  fejeződik  ki,  a   „magyar   állam” irtékítéletét  fejezik  ki,  a „magyar  állam”  elismerése  áll mögöttük.   Maga  az  Alkotmány  is  nevesíti   a   kitüntetés- adományozási   folyamatban   szereplő   három   intézményt:   a köztársasági   elnök  adományozza  a  törvényben   (vagyis   az Országgyűlés által megállapított) kitüntetéseket,  mely  elnöki döntéshez  ellenjegyzés szükséges (vagyis a Kormány egyetértése nélkül nem kaphat senki kitüntetést).    8.  Az  Alkotmánybíróság vizsgálta azt a kérdést  is,  hogy  a köztársasági  elnököt — az Alkotmány 31/A. §  (1)  bekezdés  j) pontjában  foglalt  kitüntetés-adományozási jogköre  gyakorlása során   —   megillető  érdemi  döntés  alkotmányos  mércéjeként szolgáló  Magyar  Köztársaság alkotmányos  értékrendjét  milyen tartalmi elemek alkotják.    A  Magyar  Köztársaság alkotmányos értékrendje az Alkotmányban normatív  módon meghatározott elsődleges (alapvető) értékekből, az    Alkotmány    normatív   rendelkezéseiből    értelmezéssel megállapított     alkotmányos    elvekből     és     értékekből (leszármaztatott értékek), valamint az egyes jogági  kódexekben (törvényekben   és  egyéb  jogszabályokban),  így   az   állami kitüntetések  adományozására vonatkozó  törvényekben  és  egyéb jogszabályi   rendelkezésekben   megjelenő   —   az   Alkotmány elsődleges   és  leszármaztatott  értékrendjét  kifejező   (azt közvetítő)  —  további  értékekből  áll.  Ezek  az  értékek  az Alkotmánybíróság  értelmezéseiben  (határozataiban),  és  végső soron az egész alkotmányos kultúrában jelen vannak.    Az  Alkotmányban foglalt elsődleges és leszármaztatott értékek egy  hierarchikus  értékrendet alkotnak,  a  normatív  formában megjelenő elsődleges értékekből — az Alkotmánybíróság  irányadó gyakorlatának    megfelelően   —    többféle    leszármaztatott alkotmányos érték (elv) vezethető le.    Az  Alkotmányban foglalt hierarchikus értékrend  „csúcsán”  az Alkotmány  54.  §  (1) bekezdésében foglalt emberi  élethez  és méltósághoz  való alapjog helyezkedik el, amely számos  további alkotmányos alapjog alapja és forrása, az alkotmányos alapjogok egyik  „anyajoga”.  Az emberi élethez való alkotmányos  alapjog abszolút  (korlátozhatatlan)  voltából  fakad  a  halálbüntetés (alkotmányos)  tilalma. [23/1990. (X. 31.)  AB  határozat,  ABH 1990, 88.]    Az  Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi élethez és méltósághoz   való  jogból  levezetett,  az  egyént   megillető önrendelkezési   jog   számos  további,   az   Alkotmány   XII. fejezetében szabályozott alapvető alkotmányos joghoz (értékhez) köthető.  Ide sorolható — többek között — a véleménynyilvánítás szabadsága  [Alkotmány  61.  § (1)  bekezdés],  a  gondolat,  a lelkiismeret   és   a  vallás  szabadsága  [Alkotmány   60.   § (1) bekezdés], a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog [Alkotmány 59. § (1) bekezdés].    Az   említett  alkotmányos  alapjogok  (értékek)  esetében  az Alkotmány  maga  határozza  meg a cél-értékeket,  és  többnyire minősített  többséggel  megalkotott törvények  tartalmazzák  az Alkotmányban   meghatározott   cél-értékekhez    kötődő    (azt kiteljesítő, tartalmilag kibontó) eszköz-értékeket.    Az   Alkotmány   62.  §  (1)  bekezdésében,  illetve   63.   § (1)  bekezdésében foglalt gyülekezéshez, valamint  egyesüléshez való  jog  által hordozott cél-értékhez (gyülekezés,  egyesülés szabadsága)   rendelt  eszköz-értéket  a  cél-érték   tartalmát kibontó törvények határozzák meg.    Az  egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény a társadalmi szervezet   létrehozására,   működésére   vonatkozó    törvényi rendelkezések meghatározásán keresztül az Alkotmányban  foglalt cél-érték tartamát konkretizálja.    Az   Alkotmány   cél-értékként  határozza  meg   a   szociális biztonsághoz való jogot ˙(Alkotmány 70/E. §) amely —  az  állam objektív     intézményvédelmi     kötelezettségén     keresztül (társadalombiztosítás  és  szociális intézmények  rendszereinek fenntartása)   —  öregség,  betegség,  rokkantság,   özvegység, árvaság  és önhibán kívül bekövetkező munkanélküliség esetén  a megélhetéshez szükséges szintű ellátást biztosítja a jogosultak számára.    A   cél-értékhez  rendelt  eszköz-értékeket  (az   intézmények létrehozásának,   működésének,  az  egyes   ellátások   igénybe vételének  feltételeit) az intézményekre vonatkozó törvényi  és egyéb jogszabályi rendelkezések fejtik ki.    Az  Alkotmány  normatív  rendelkezései között  olyan  alapvető alkotmányos  értékeket (cél-értékeket)  fogalmaz  meg,  mint  a köztársasági   államforma   (Alkotmány   1.   §),   az    állam függetlensége  és  a  demokratikus  jogállam  [Alkotmány  2.  § (1) bekezdés]. Az  Alkotmány 77. § (1) bekezdése rögzíti, hogy az Alkotmány  a Magyar Köztársaság alaptörvénye. Az   Alkotmány  tartalmát  tekintve  egyike  a  legösszetettebb (legkomplexebb) törvényeknek. Az   Alkotmányban  a  társadalmi  rendre  vonatkozó  alkotmányi rendelkezések mellett szervezeti, illetve az egyes  alkotmányos szervek  jogköreit,  hatásköreit rendező  normák,  valamint  az alkotmányos   szervek   egymáshoz  való  viszonyát   szabályozó eljárási természetű normák egyaránt megtalálhatók.    Az  Alkotmány önálló fejezetben szabályozza azokat a normákat, amelyek  az  állampolgárok alapvető alkotmányos  jogait  és  az állampolgári  kötelezettségeket határozzák meg (Alkotmány  XII. fejezet).    Az  Alkotmányban  szereplő további normatípus  az  alkotmányos célokat, elveket rögzítő normák csoportja.    Az  Alkotmány  77. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmány  és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.    Ebből  következően  az  Alkotmány normatív  rendelkezései,  az abban  megjelenő  alkotmányos  értékek  és  ezen  keresztül  az alkotmányos  értékrend mindenkire — így a köztársasági  elnökre is — kötelező.    A   köztársasági  elnök  alkotmányos  jogállásából  eredően  — figyelemmel  az  Alkotmány  77.  §  (2)  bekezdésében   foglalt (általános)   alkotmányos   kötelezettségre   is   —    köteles biztosítani  az  alkotmányos  értékrend  érvényesülését,   mely kötelezettsége    értelemszerűen    fennáll    a    kitüntetési előterjesztés tartalmi vizsgálata során is.    A  köztársasági  elnök mérlegelésen alapuló  döntési  jogkörét fejezi  ki  az  Alkotmány 30/A. § (1) bekezdésében  foglalt  j) pont,   amely  szerint  a  köztársasági  elnök  adományozza   a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket.    A   törvényben   meghatározott  kitüntetések  adományozása   a köztársasági  elnöknek  az Alkotmányban biztosított  hatásköre, ami valódi, érdemi döntési jogot jelent.    A  köztársasági  elnök  az alkotmányos  értékrend  alkotmányos mércéje   alapján   mérlegeli  a  kitüntetési   előterjesztések aláírását.    A   köztársasági  elnök  alkotmányban  biztosított   hatásköre érdemi  döntési  jogosultságot  jelent,  annak  ellenére,  hogy döntése  előterjesztéshez  és az előterjesztő  ellenjegyzéséhez kötött.    Az  Alkotmánybíróság  ugyanakkor  rámutat  arra  is,  hogy  az alkotmányos  értékrend olyan, térben és időben egyaránt  kötött értékrend,  amelyet  a  mindenkori  társadalmi,  gazdasági,  és politikai  rendszer (berendezkedés) határoz  meg,  és  amelynek alapvető  értékeit  az alkotmányozás során az  Országgyűlés  az Alkotmányban fogalmazza meg.    Ebből   következően   az   alkotmányos  értékrend   történelmi koronként  eltérő. Az egyes történelmi korszakokhoz, társadalmi berendezkedésekhez  —  így  a  rendszerváltás   előtti   és   a rendszerváltás    utáni    társadalmi    berendezkedéshez,    a diktatúrához  és a demokratikus jogállamhoz kötődő  alkotmányos értékrendek  —  egymással össze nem egyeztethető  értékrendeket jelentenek.    Így  például  az 1989-es alkotmánymódosítás előtt  a  tulajdon korlátozott  volt,  az alapvető termelési  javak  nem  lehettek magántulajdonban; a különböző szabadságjogok — így különösen  a szólás   és   véleménynyilvánítás  szabadsága  —  a   politikai berendezkedésre  hivatkozva  korlátozottak  voltak.  A   vezető szerepet    egy    párt    töltötte   be,    melynek    hatalma megkérdőjelezhetetlen  volt, stb. Az  1989.  utáni  alkotmányos értékrenddel mindezek kibékíthetetlen ellentétben  állnak  (ld. az  Alkotmánynak  a tulajdont védő szabályai, a  szabadságjogok gyakorlásának   biztosítása  és  védelme,  a   többpártrendszer alkotmányi   garanciái,   stb.).   Az   1989.   október    23-i alkotmánymódosítás — a számbeli teljes azonosság ellenére  —  a Népköztársaság  értékrendjének  teljes  tagadását   jelenti   a Köztársaság értékrendje által.    A  kitüntetési  eljárás (adományozás) folyamatában  valamennyi résztvevő   alkotmányos  kötelessége   a   Magyar   Köztársaság alkotmányos  értékrendjének,  az  ebben  megjelenő  elsődleges, leszármaztatott  (másodlagos) és a  további  (ezen  értékekből) levezetett értékek érvényesülésének a biztosítása és védelme, a köztársaság   értékrendjének   érvényesítése   a   kitüntetések adományozásakor.    A   köztársasági   elnök   kötelezettsége,   hogy   a   Magyar Köztársaság  alkotmányos  értékrendjét  érvényre  juttassa;  az alkotmányos értékrend érvényesítéséért felelősség terheli.    A  kitüntetések  adományozásakor az  államfő  felelőssége  úgy konkretizálódik, hogy a kitüntetés adományozása nem sértheti  a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjét.    Ebből   következően,   ha   az   a  tevékenység,   magatartás, teljesítmény,  amelyet az előterjesztő kitüntetésre  érdemesnek talál,  ütközik  az  alkotmányos  értékrendbe,  az  adományozás ellentétes   lenne   az   alkotmányos   értékrenddel,   így   a köztársasági  elnök jogosult és egyben köteles is  az  aláírást megtagadni.    9.  Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva — a rendelkező rész I./4.  pontjában  foglaltak szerint — megállapította,  hogy  az Országgyűlés nem tett teljes körűen eleget az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés j) pontjából eredő azon kötelezettségének, hogy  a kitüntetés-adományozás  szabályait  részletesen,  az  Alkotmány 2.  §  (1) bekezdésben foglalt jogállamiság, és az ennek részét képező jogbiztonság követelményének megfelelően szabályozza.    Az   Alkotmánybíróság   ezzel   összefüggésben   rámutat:    a törvényalkotót  széles  körű döntési jog  illeti  meg  abban  a kérdésben, hogy az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés j)  pontjában foglalt    kitüntetések   adományozására   vonatkozó   eljárási szabályokat  hogyan  alakítja ki, ennek keretében  a  jelenlegi törvényi   és   egyéb   jogszabályi   rendelkezésektől   eltérő szabályozást is alkothat.    Az   Alkotmánybíróság   ugyanakkor   hangsúlyozza,   hogy    a kitüntetés  adományozására vonatkozó eljárási  szabályoknak  ki kell  elégíteniük  az  Alkotmány 2. § (1) bekezdésében  foglalt jogállamiság    részét    képező    jogbiztonság     alkotmányi követelményét;  a  kitüntetés-adományozás jogintézményének  meg kell  felelnie a jogintézmények kiszámítható, előre látható  és biztonságos működésére vonatkozó alkotmányos követelménynek.    A  jelenlegi szabályozás hiányosságai, így — többek között — a kitüntetési     előterjesztés    előterjesztésére     vonatkozó formalizált  rendelkezések  hiánya,  az  előterjesztő   és   az adományozó közötti döntési hatáskörök rendezetlensége, annak  a tisztázatlansága, hogy az előterjesztő milyen  határidőn  belül köteles az előterjesztést a köztársasági elnöknek megküldeni, s úgyszintén,  hogy a köztársasági elnök milyen  határidőn  belül köteles   az   előterjesztés   aláírásáról   (annak   esetleges megtagadásáról)  döntést  hozni,  kiszámíthatatlanná  teszik  a jogintézmény  működését,  ellehetetleníthetik  az  adományozási folyamatban  résztvevő  egyes szereplők (így  az  előterjesztő, vagy a köztársasági elnök) joggyakorlását.    A  hiányzó eljárási szabályok mellett a törvényalkotónak felül kell   vizsgálnia,   és   biztosítania  kell   a   kitüntetések szabályozására vonatkozó, jelenleg hatályos törvényi  és  egyéb jogszabályi  rendelkezések Alkotmánnyal, és egymással  fennálló összhangját,  ide  értve  a  jogalkotásról  szóló   1987.   évi XI. törvényben foglaltaknak megfelelő jogforrási (szabályozási) szintek biztosítását is.    A   kitüntetés  adományozására  irányadó,  jelenleg   hatályos részletszabályok  nem  felelnek  meg  a  jogforrási  hierarchia követelményének,   több  rendeleti  szintre  tartozó   eljárási részletszabály határozati szinten került szabályozásra.    A  Kitv.  6/B. § b) pontja értelmében a miniszterelnök  „az  e törvény,  a Kormány, valamint a miniszterelnök által  alapított kitüntetések,   díjak  kezdeményezésének   és   adományozásának általános  szabályait  rendeletben állapítja  meg.”  E  kérdést jelenleg  részleteiben (nem teljes körűen és  teljes  mértékben kielégítően)   a   Kitüntetési  Bizottságról   és   az   állami kitüntetések adományozási rendjéről szóló 1130/2002. (VII. 24.) Korm. határozat tartalmazza.    A  KSzdtv.  8.  §  (3)  bekezdése szerint:  „A  Díjra  történő javaslattétel,  valamint  az  adományozás  és   visszavonás   e törvényben  meg nem határozott szabályait a Kormány javaslatára a  köztársasági  elnök  hagyja jóvá.” A törvényben  hivatkozott szabályokat  jelenleg a Kossuth- és Széchenyi-díj  adományozási szabályzatáról   szóló  1101/1996.  (X.  2.)  Korm.   határozat tartalmazza,   tehát  a  néhány  meglévő,  fontos  szabályozási részelem is kormányhatározati szinten van szabályozva.    Mindezekre   tekintettel  az  Alkotmánybíróság  a   rendelkező részben   foglaltak   szerint   határozott,   azzal,   hogy   a törvényalkotó  számára  határidőt szabott  az  alkotmányellenes mulasztás megszüntetésére.                                 IV.    Az   Alkotmánybíróság   megvizsgálta  a   köztársasági   elnök Alkotmányban foglalt kegyelmezési jogkörének értelmezését  kérő indítványt  is, és ahhoz kapcsolódóan az alábbiakat állapította meg.  A   köztársasági   elnököt  megillető,  (egyéni)   kegyelmezés jogkörét   az  Alkotmány  30/A.  §  (1)  bekezdés   k)   pontja biztosítja,  mely szerint a köztársasági elnök  „gyakorolja  az egyéni kegyelmezés jogát”.  Az  Alkotmány  30/A.  §  (2) bekezdése  alapján  e  döntésének érvényességéhez  azonban  a miniszterelnök  vagy  az  illetékes miniszter  ellenjegyzése szükséges. Az Alkotmány nem  tartalmaz más  rendelkezést  a köztársasági elnök kegyelmezési  jogkörére vonatkozóan. Az  Alkotmánybíróság áttekintette, hogy a köztársasági  elnököt megillető egyéni kegyelmezési jog gyakorlására irányadó eljárás —  a  vonatkozó  jogszabályok alapján — a  gyakorlatban  hogyan valósul meg. A   büntetőeljárásról   szóló  1998.  évi   XIX.   törvény   (a továbbiakban: Be.) 598. § (5) bekezdése közvetetten utal  arra, hogy  az  Alkotmány  30/A.  §  (2)  bekezdésében  meghatározott ellenjegyző  az  igazságügyért felelős miniszter  az  Alkotmány 30/A.  §  (1) bekezdés k) pontja tekintetében, ezt a  hatáskört közvetlenül  azonban  az  igazságügyi és  rendészeti  miniszter feladat-  és  hatásköréről  szóló 164/2006.  (VII.  28.)  Korm. rendelet 8. § (5) bekezdése ruházza rá a miniszterre. E szerint a  köztársasági  elnök  kegyelmi döntéseit  az  igazságügyi  és rendészeti   miniszter  —  az  igazságügyért  való  felelőssége körében — előkészíti és ellenjegyzi.  A  Büntető  Törvénykönyvről szóló  1978.  évi  IV.  törvény  a kegyelmet  büntethetőséget megszüntető okként [32. § c)  pont], büntetés  végrehajtását  kizáró okként  [66.  §  c)  pont],  az elítélt  mentesítésének módjaként [101.  §  c)  pont,  valamint 106. §] nevesíti.  A   Be.   XXX.  Fejezet  III.  címe  rendelkezik  a   kegyelmi eljárásról,   a  köztársasági  elnök  kegyelmezési   jogkörének gyakorlására  vonatkozó eljárás szabályait  az  597.  §-598.  § tartalmazza.    Eszerint   „kegyelem   iránti   előterjesztést” hivatalból  vagy  kérelemre a büntetőeljárás megszüntetésére  a vádirat   benyújtásáig  a  legfőbb  ügyész,  azt  követően   az igazságügyért  felelős  miniszter;  a  még  végre  nem  hajtott büntetés  elengedésére vagy mérséklésére, illetve  a  büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésre az igazságügyért felelős miniszter tehet a köztársasági elnökhöz.  „Kegyelmi  kérelmet”  (ami a kérelemre meginduló  kegyelmezési eljárás   alapja)  a  terhelt,  a  védő,  valamint  a   terhelt hozzátartozója  nyújthat  be.  A  büntetőeljárás  megszüntetése iránt   kegyelmi   kérelmet  annál  az   ügyésznél,   illetőleg bíróságnál kell benyújtani, amely előtt az eljárás folyik,  míg a  még  végre  nem hajtott büntetés elengedése vagy mérséklése, illetőleg   a  büntetett  előélethez  fűződő  hátrányok   alóli mentesítés  iránt  a  kegyelmi kérelmet az  első  fokon  eljárt bíróságnál  kell benyújtani. Az ügyész, illetőleg a  bíróság  a kegyelmi  eljárás  során  a  terheltnek  a  kegyelmi  döntéshez szükséges személyes adatait beszerzi és kezeli [Be. 597. § (4)- (5) bekezdése].  A  büntetőügyekben  hozott határozatok  végrehajtása  során  a bíróságokra  és  egyéb  szervekre  háruló  feladatokról   szóló 9/2002.  (IV.  9.) IM rendelet 105. § (2) bekezdése  a  bíróság által     beszerzendő     szükséges     adatok     körét      a környezettanulmányban,    pártfogó   felügyelői    véleményben, munkahelyi  véleményben, erkölcsi bizonyítványban, a  büntetés- végrehajtási   intézet  véleményében,  a   rendelkezésre   álló egészségügyi   dokumentumokban,  korábbi  ítélet   kiadmányában határozza   meg.   A  kérelemhez  csatolni   kell   továbbá   a büntetőügyben  keletkezett azon iratokat,  amelyek  a  kegyelmi kérelem elintézéséhez szükségesek.  A  „kegyelmi kérelem” iratainak előkészítését végző  ügyészség a legfőbb ügyészhez, a bíróságok pedig az igazságügyért felelős miniszterhez  terjesztik  elő  a döntéshez  szükséges  adatokat tartalmazó iratokat, valamint a kegyelmi kérvényt [Be.  598.  § (1) bekezdése].  A  legfőbb  ügyész  és  az igazságügyért felelős  miniszter  a „kegyelmi  kérelmet”  akkor is köteles a köztársasági  elnökhöz felterjeszteni,  ha  a  „kegyelem gyakorlása  iránt”  nem  tesz előterjesztést  [Be. 598. § (3) bekezdése]. A kegyelmi  eljárás minden  esetben a kegyelmi döntésről szóló határozattal  zárul, melynek  érvényességéhez  az  igazságügyért  felelős  miniszter ellenjegyzése szükséges [Be. 598. § (4)-(5) bekezdése].  Az   Alkotmánybíróság  —  áttekintve  az  Alkotmány  vonatkozó rendelkezéseit,   valamint  a  hatályos  jogszabályok   alapján kialakult  gyakorlatot  —  megállapította,  hogy  az  Alkotmány 30/A.  § (1) bekezdés k) pontjában a köztársasági elnök részére biztosított  egyéni  kegyelmezés  jogának  gyakorlása  során  a köztársasági  elnököt valódi döntési jog  illeti  meg  abban  a tekintetben,  hogy  az akár hivatalból, akár  kérelemre  indult kegyelmezési  eljárásban  kegyelemben  részesíti-e  a  kegyelmi kérelemben    megnevezett   személyt   vagy   sem.   Döntésében kifejezésre  juttathat  méltányossági,  humanitárius  és  saját értékrendjéből fakadó erkölcsi szempontokat is.  Ennek   a   döntésének  egyedüli  korlátját  az  igazságügyért felelős   miniszter  ellenjegyzési  joga   jelenti   abban   az értelemben,  hogy  a  köztársasági elnöki  döntés  érvényességi feltétele  a  miniszteri ellenjegyzés. A  köztársasági  elnököt tehát   nem   köti  az,  hogy  a  kegyelmi  eljárás  előkészítő szakaszában  eljáró  legfőbb ügyész, illetve  az  igazságügyért felelős miniszter tesz-e előterjesztést a kegyelem (gyakorlása) iránt;  ilyen  előterjesztés hiányában is, a  kegyelmi  kérelem alapján  gyakorolhatja  a kegyelmezési jogát,  míg  a  kegyelmi előterjesztés  esetén  is  dönthet  úgy,  hogy  nem  ad  egyéni kegyelmet.  Az  ellenjegyző (az igazságügyért felelős) minisztert  viszont abban  a  tekintetben illeti meg valódi mérlegelési és  döntési jog,   hogy  a  köztársasági  elnök  kegyelmi  döntésről  szóló határozatát ellenjegyzi-e vagy sem.  A   köztársasági   elnök  a  kegyelem  iránti  előterjesztésen keresztül (annak megléte, illetve hiánya által) nem kötelezhető arra,  hogy  kegyelmet  gyakoroljon,  illetve  azt  megtagadja, diszkrecionális   jogkörben,   előterjesztéshez    nem    kötve gyakorolja e jogkörét.  A    köztársasági    elnök   e   diszkrecionális    jogkörének korlátlanságát  az  Alkotmánybíróság  a  31/1997.  (V.  6.)  AB határozatában  már  kimondta,  utalva  arra,  hogy  az   egyéni kegyelem  megadása esetén az államfő az állam büntető igényéről mond le. (ABH 1997, 154, 155, 157.)    Ugyanakkor  az igazságügyért felelős miniszter sem kötelezhető arra,  hogy  a  köztársasági  elnök  kegyelmi  döntésről  szóló határozatát  automatikusan ellenjegyezze;  őt  az  ellenjegyzés vagy annak megtagadása kérdésében illeti meg döntési jog.    A  jelen  határozat Magyar Közlönyben történő  közzététele  az Abtv. 51. § (2) bekezdésén alapul.
Dr. Bihari Mihály                   az Alkotmánybíróság elnöke,                      előadó alkotmánybíró                                           Dr. Balogh Elemér       Dr. Bragyova András           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Holló András            Dr. Kiss László           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Kovács Péter       Dr. Kukorelli István           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Lenkovics Barnabás     Dr. Lévay Miklós           alkotmánybíró                 alkotmánybíró                                           Dr. Paczolay Péter     Dr. Trócsányi László           alkotmánybíró                 alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye                                  1.  A  határozat  rendelkező  része  II.  pontjában  írt  —  a köztársasági elnök egyéni kegyelem gyakorlására irányuló  jogát érintő — megállapítással egyetértek. Ennek megfelelően magam is hangsúlyozom,  hogy a köztársasági elnököt az  egyéni  kegyelem gyakorlását magában foglaló eljárás során érdemi döntési jogkör illeti meg abban a tekintetben, hogy kegyelmezési jogával kíván- e élni vagy sem.    2.   Nem  értek  egyet  ugyanakkor  a  határozat  1.,  2.,  3. pontjában írtakkal, mivel úgy vélem, hogy a felmerülő  probléma kiküszöböléséhez  a  Magyar  Köztársaságban  csak  a   törvényi szabályozás   nyújthat   alkotmányjogi  szempontból   megfelelő megoldást.  Azaz: minden arra irányuló törekvés, hogy  pontosan meghatározható  legyen  azoknak  az  okoknak  a  köre,  amelyek fennállása  esetén  a  köztársasági elnök  megtagadhatja  adott személy   esetében   a   kitüntetés   adományozását,   nem   az alkotmányértelmezés,   hanem  a   jogalkotás   fogalmi   körébe tartozik, így kívül esik az Alkotmánybíróság hatáskörén.  Álláspontom  elvi  alapja megegyezik  dr.  Kilényi  Géza,  dr. Schmidt  Péter  és dr. Vörös Imre alkotmánybírók 48/1991.  (IX. 26.)      AB      határozathoz     fűzött     különvéleményében megfogalmazottakkal. A kitüntetések köztársasági  elnök  általi adományozására  nézve is irányadó a hivatkozott  alkotmánybírók véleménye:  „A  nemzetközi jogösszehasonlításból az a megállapítás adódik, hogy  nem  tartalmaznak  erre vonatkozó szabályt  más  országok alkotmányai  sem. Az utóbbinak az a magyarázata, hogy  egyfelől az  említett  országokban rendszerint ugyanaz a  politikai  erő állítja  a  köztársasági elnököt és a kormányfőt,  s  ez  okból eleve  kisebb  a  kinevezési jogkörrel kapcsolatos  konfliktus- veszély,   másfelől  pedig  a  több  évtizedes   —   esetenként évszázados  —  politikai  kultúra  által  kialakított   közjogi szokások  segítenek áthidalni az esetleges nézetkülönbségeket.” (ABH 1991, 240.)  Sajnálatos,  hogy  a  magyar  rendszerváltás  óta  eltelt   17 esztendő alatt nem alakult ki a kitüntetések köztársasági elnök általi  adományozása  terén a Kormány és a  köztársasági  elnök között    a    jogállamiság   elvének   megfelelő    gyakorlati együttműködés.  Jogállamunk    a    hatalommegosztás    elvén    alapul.     A hatalommegosztás  viszont  akkor érvényesülhet  hatékonyan,  ha annak   résztvevői   elválasztott  feladat-  és   hatáskörükben intézményesen együtt is működnek.  „A  jogállamiság  elvéből [Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdés]  is következik  az  Alkotmányban  szabályozott  szerveknek   az   a kötelessége,   hogy   alkotmányos  jelentőségű   hatásköreiket, feladataik   teljesítését  kölcsönösen  segítve,  együttműködve gyakorolják.” [8/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 54.]  Az   alkotmányértelmezési  indítvány  nyomán  eldöntésre  váró alapkérdés   itt   is   az  volt,  hogy  az   Alkotmány   által szabályozatlanul    hagyott    probléma     megoldható-e     az alkotmányértelmezés    keretei    között,    avagy     törvényi szabályozásra lenne-e szükség.  Álláspontom  szerint a jelen esetben is kizárólag  a  törvényi szabályozás   pontosítása  nyújthat  alkotmányjogi  szempontból megnyugtató megoldást.    3.  Mint  fentebb  hangsúlyoztam: a kitüntetések  adományozása körüli  problémákat  alapvetően  az  Alkotmányban  szabályozott szervek   (Kormány,   köztársasági  elnök)  közötti   kölcsönös együttműködésnek   kellene  eliminálnia.   Ennek   eléggé   nem kritizálható   hiányában   a   jogi   (törvényi)    szabályozás egyértelműbbé, pontosabbá tételének igénye vethető  fel.  Azaz: jóllehet  a  köztársasági elnök indítványa alkotmányértelmezést vár  az  Alkotmánybíróságtól, ez utóbbi mégis legfeljebb  addig mehet  (mehetett  volna)  el,  hogy mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet  állapít meg. Ennek  alapja  az,  hogy  a törvényhozó a Kitv.-ben nem gondoskodott maradéktalanul azoknak az  eljárási (előzetes véleményezési, egyeztetési) szabályoknak a  megalkotásáról, amelyek biztosíthatnák az Alkotmány 30/A.  § j)  pontjában  írt  rendelkezés [A  köztársasági  elnök  …  „j) adományozza  a törvényben meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket és engedélyezi viselésüket”] végrehajtását.  A   kitüntetések  (címek,  érdemrendek),  köztársasági   elnök általi  —  Alkotmányban biztosított — adományozását megnehezíti tehát   az  a  körülmény,  hogy  a  Kitv.  nem  határozza   meg hiánytalanul    az    előkészítési   eljárás    rendjét.    „Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint mulasztásban  megnyilvánuló alkotmánysértés  megállapítható akkor is, ha  az  adott  kérdés tekintetében  van  ugyan szabályozás,  de  az  Alkotmány  által megkívánt jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.], és akkor is, ha a jogalkotó nem    megfelelő    tartalommal   szabályozott    és    ezáltal alkotmányellenes  helyzet  állt  elő.”  [15/1998.  (V.  8.)  AB határozat,  ABH  1998,  132, 138-139.;  25/2003.  (V.  21.)  AB határozat, ABH 2003, 328, 343.] Budapest, 2007. július 3.                                                 Dr. Kiss László                                                   alkotmánybíró Dr. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye  A  rendelkező  rész  I.  2. és 3., valamint  II.  pontjával  — figyelembe  véve  a köztársasági elnök jogkörét  és  jogállását értelmező      korábbi     alkotmánybírósági     határozatokban kifejtetteket — nem értek egyet.    1.  Az  indítványozó köztársasági elnök álláspontja szerint  a kitüntetés-adományozás jogkörének értelmezéséhez  az  Alkotmány 29.   §   (1)   bekezdésének  azon  két   kitétele   szolgálhat kiindulópontként,  miszerint a köztársasági  elnök  kifejezi  a nemzet   egységét,  valamint  hogy  őrködik  az  államszervezet demokratikus  működése  felett.  Ezek  egymásra  vonatkoztatott értelmezésével   lehet   meghatározni  a   köztársasági   elnök mérlegelési jogkörét a kitüntetés-adományozás során.  A   határozat  megállapítja,  hogy  az  Alkotmány  29.  §  (1) bekezdése  nem  „szolgálhat alkotmányos mércéül” a  kitüntetési előterjesztés  aláírásának, illetve megtagadásának,  ezt  azzal indokolja,  hogy  a  köztársasági elnök kitüntetés-adományozási hatáskörének   gyakorlása   nincs   közvetlen   kihatással   az államszervezet demokratikus működésére.  Álláspontom  szerint  az Alkotmány 29.  §  (1)  bekezdése  nem zárható  ki  teljes egészében a köztársasági elnök  kitüntetési hatásköre   értelmezéséből.  Bár  az  Alkotmány   29.   §   (1) bekezdésének  azon kitétele, miszerint az államfő  „kifejezi  a nemzet  egységét”  nem  biztosít a köztársasági  elnök  számára mérlegelési jogot a kitüntetés-adományozási hatáskör gyakorlása során, a köztársasági elnök feladat-meghatározását („őrködik az államszervezet  demokratikus  működése  felett”)  a   hatáskör- értelmezés alapjaként kell figyelembe venni.  Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata során  a  köztársasági elnök  egyes  hatásköreinek értelmezésekor  minden  esetben  az Alkotmány 29. § (1) bekezdéséből indult ki. Ahogyan a  48/1991. (IX.  29.)  AB határozat fogalmazott: az Alkotmány  29.  §  (1) bekezdését    „az   egyes   köztársasági   elnöki    hatáskörök értelmezésénél  alapul kell venni”. (ABH 1991,  217,  228.)  Az Alkotmány  29.  §  (1) bekezdése ugyanis a  köztársasági  elnök alkotmányos    jogállását,   az   államszervezeti   rendszerben elfoglalt   helyét   határozza  meg.   Az   elnöki   hatáskörök gyakorlásának keretei, korlátai éppen ezért az Alkotmány 29.  § (1)  bekezdése  alapján állapíthatók meg. A köztársasági  elnök jogállása    alapját   képező   „őrködik   az    államszervezet demokratikus működése felett” kitétel tehát az alkotmányos rend védelmének   speciális,   a  köztársasági   elnök   alkotmányos jogállásához  igazodó formája, amely egyúttal  iránymutatásként is szolgál egyes jogkörei gyakorlása során.  Miután   a   köztársasági  elnök  hatáskör-gyakorlása   minden esetben  egy  döntési  láncolatba illeszkedik,  a  köztársasági elnök  valamennyi hatásköre révén részt vesz az  államszervezet demokratikus működésének fenntartásában. A 8/1992. (I. 30.)  AB határozat így fogalmazott: „Az »őrködés« nem korlátozódik tehát krízishelyzetek feloldására, hanem része az államügyek szokásos menetének,  s benne a köztársasági elnök saját joggyakorlásának is”.  (ABH 1992, 51, 54.) Őrködési feladata ezért a szimbolikus és   az   ügyek   hétköznapi  menetébe  illeszkedő  hatáskörein keresztül   éppúgy   megvalósul,   mint   a   más   intézmények döntéseinek,  működésének korrekcióját, az államügyek  normális menetéből  kizökkent  államszervezeti  működés  helyreállítását célzó hatásköreinél.    2.  Értelmezésem szerint önmagában az Alkotmány  30/A.  §  (1) bekezdés  j) pontja alapján — az Alkotmány más rendelkezéseinek figyelmen  kívül  hagyásával — nem lehet arra a következtetésre jutni,   hogy   a  köztársasági  elnök  kitüntetés-adományozási hatásköre „tartalmi, érdemi hatáskör”.  A   köztársasági   elnök   kitüntetés-adományozási   hatásköre értelmezése során sem lehet eltekinteni attól, hogy döntése egy döntési   láncolatba   illeszkedik,   amiből   következően    a köztársasági   elnök  soha  nem  lehet  „ura”   a   kitüntetés- adományozásnak.   A  döntéshozatali  folyamatban   jogállásának megfelelően  vesz  részt, ami az Alkotmány értelmében  kizárja, hogy   saját  szabad  mérlegelése  alapján  határozza   meg   a kitüntetésben részesülők körét. Ez mindenek előtt azt  jelenti, hogy  a  köztársasági elnök nem rendelkezik alkotmányos döntési hatáskörrel   arra,   hogy   az  ellenjegyzőre   rákényszerítse akaratát.  Ugyanakkor  az  ellenjegyzés  funkciója  nem  csupán „eljárási  korlát” biztosítása a köztársasági elnök  döntésével szemben.  Az ellenjegyzéshez kötött hatáskörök tekintetében  az ellenjegyzés a köztársasági elnöki jogállás lényeges eleme,  és a döntés érvényességi kelléke. E hatásköreinek gyakorlása során az  ellenjegyzés  biztosítja  a  köztársasági  elnök  politikai felelőtlenségét,  amelyet az Alkotmány 31/A.  §  (1)  bekezdése deklarál.  Emellett az ellenjegyzés azt is biztosítja,  hogy  a köztársasági  elnök  döntéseiért  az  Országgyűlés   előtt   az ellenjegyző felelősséget vállaljon.  A  köztársasági elnöknek az Alkotmány 31/A. § (1) bekezdésében meghatározott  politikai  felelőtlensége  azonban  nemcsak   az ellenjegyzéshez  kötött  hatáskörei tekintetében  áll  fenn.  A köztársasági   elnök   politikai  felelőtlensége   jogállásának lényeges  elemét  képezi, s valamennyi  döntésénél  érvényesül. Ebből következően a köztársasági elnök semelyik döntéséért, így az   önálló   politikai  döntésekért  sem  viseli  a  politikai felelősséget.    3.  A  köztársasági elnök kitüntetés-megtagadási hatáskörét  — hasonlóan  a kinevezés-megtagadási hatásköréhez — az  Alkotmány nem tartalmazza. Így annak megállapítására alkotmány-értelmezés útján,  csak  megfelelő súlyú alkotmányos  indokok  alapján,  a köztársasági elnök jogállására figyelemmel van lehetőség.  A  határozat  a  jogalkotó által a kitüntetési jogszabályokban meghatározott  érdemességi  feltételekből,  mint   „alkotmányos értékekből”  és az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés j)  pontjából vezeti  le,  hogy  a köztársasági elnök jogosult  a  kitüntetés megtagadására.  A  kitüntetés  adományozását megtagadó döntés  a  határozatból következően az ügy érdemére vonatkozó végleges döntés,  amit  a köztársasági  elnök  ellenjegyzés  nélkül  gyakorol.  Mivel  az önálló   politikai  döntések  is  az  ügy  érdemére  vonatkozó, végleges,  ellenjegyzés hiányában gyakorolt döntések,  ebben  a tekintetben   a   kitüntetés-megtagadás  az  önálló   politikai döntésekkel azonos természetű.  Az  önálló  politikai döntési jogkörök gyakorlása  azonban  az Alkotmánybíróság  korábbi értelmezései alapján  rendkívül  szűk körben  lehetséges, akkor, ha az államszervezet  súlyos  zavara állt  be,  vagy  annak veszélye áll fenn. Az  önálló  politikai döntések gyakorlását éppen azért kötötte ezekhez a szigorú — az Alkotmány 29. § (1) bekezdéséből levezethető — feltételekhez az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben, mert a köztársasági elnök ilyen  esetben  ellenjegyzés nélkül, az ügy érdemére  vonatkozó döntést   hoz,   amelyért  senki  nem  vállalja   a   politikai felelősséget. A kitüntetés-megtagadásának feltétele a határozat szerint  nem az államszervezet demokratikus működésének  súlyos zavara,   hanem  a  kitüntetési  jogszabályokban  meghatározott „értékek” sérelme.  A    többségi    álláspont    szerinti   kitüntetés-megtagadás gyakorlásának  feltétele az Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésére vissza   nem   vezethető,   és   így   az   Alkotmány   konkrét rendelkezésével összefüggésbe nem hozható szempont, nevezetesen az  „alkotmányos  értékrend védelme”. Ezzel meglátásom  szerint egy  érdemi alkotmányos korlátok nélküli politikai döntési  jog jön létre.  Álláspontom  szerint a köztársasági elnök bármely hatáskörének ilyen  felfogása ellentétes az Alkotmány 29. § (1) bekezdésében foglalt köztársasági elnöki jogállással, amelynek lényege, hogy bár   a   köztársasági  elnök  nincs  minden   tekintetben   az előterjesztéshez  kötve,  azt csak  meghatározott  szűk  körben vizsgálhatja  felül.  Ennek az az oka,  hogy  akkor,  amikor  a köztársasági  elnök a döntéshozatalt megtagadja,  e  döntéséért egy szerv sem viseli a politikai felelősséget.  Fontosnak   tartom   külön  hangsúlyozni,   hogy   alkotmányos rendszerben   a  politikai  felelősségvállalás  hiánya   mindig kivételes,  és  kizárólag  akkor  fordulhat  elő,  ha   azt   a körülmények rendkívüli jellege indokolttá teszi. Éppen ezért  a köztársasági  elnök  az  ügy érdemére  vonatkozó,  végleges  és ellenjegyzéshez nem kötött hatásköreivel, amelyekért senki  nem viseli  a politikai felelősséget, csak rendkívüli körülményekre tekintettel:    kizárólag   az   államszervezet    demokratikus működésének  súlyos  zavara esetén élhet.  Minden  más  esetben alkotmányosan  nem  indokolható  —  és  az  Alkotmány   29.   § (1)  bekezdésében foglalt jogállásával, és tágabb értelemben  a jogállamisággal,  a  hatalommegosztással  és  a   parlamentáris kormányformával ellentétes —, hogy a köztársasági  elnök  ilyen érdemi politikai döntési jogot kapjon.    4.   Álláspontom   szerint  kizárólag  a  köztársasági   elnök kitüntetési  hatáskörét  szabályozó 30/A.  §  (1)  bekezdés  j) pontja  alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy  a köztársasági  elnöknek  az Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésében foglalt  jogállástól függetlenül volna feladata „az alkotmányos értékrend védelme”.  Az  alkotmányos  értékrend  létét én  magam  sem  vitatom,  és védelmét  a legfontosabb feladatok egyikének tartom. Úgy  vélem azonban, hogy helytálló az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata, miszerint  az  alkotmányosságot és jogszerűséget a köztársasági elnök    általánosságban    biztosítja,    az    államszervezet demokratikus működésének fenntartása során. Az Alkotmány elvont értékrendjének  védelme nem specifikusan a  köztársasági  elnök feladata:   a   jogállamiság  és  az   alkotmányosság   védelme valamennyi   alkotmányos  intézmény   kötelezettsége.   Ezt   a kötelezettséget a köztársasági elnök esetében az Alkotmány  29. § (1) bekezdése nevesíti.  Az  alkotmányosság köztársasági elnök általi védelme  tehát  a köztársasági  elnök jogállásának része, nem  pedig  az  államfő jogállásától  függetlenül létező, az egyes köztársasági  elnöki hatáskörökből levezethető feladat.  A  határozat  a  köztársasági elnök által védendő  alkotmányos értékrendet  a  „jogalkotó által jogszabályokban  meghatározott értékekből”  vezeti  le,  s megállapítja,  hogy  a  kitüntetési jogszabályokban található érdemességi feltételek olyan értékek, amelyek „a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének részét képezik”.   Ezzel   a   jogalkotó  által  bármely   kitüntetési jogszabályban meghatározott érdemességi feltételt az  Alkotmány szintjére  emel.  Ugyanakkor a köztársasági  elnök  kitüntetés- megtagadási  hatáskörét  és gyakorlásának  feltételeit  nem  az Alkotmány, hanem a kitüntetési törvényekben foglalt érdemességi feltételekre  alapozva állapítja meg, s  a  köztársasági  elnök feladatkörébe utalja annak védelmét.  Az  Alkotmány értelmezni kért 30/A. § (1) bekezdés  j)  pontja szerint   a   köztársasági  elnök  a  törvényben  meghatározott címeket, érdemrendeket, kitüntetéseket adományozza. Álláspontom szerint   a  köztársasági  elnök  őrködési  feladata   csak   a kitüntetési       jogszabályok      megsértésével       történt előterjesztésekkel szemben nyújt eszközt számára,  így  csak  a jogszabálysértő előterjesztések teljesítését tagadhatja meg. Ez az   érdemességi  feltételek  tekintetében  a  jogalkotó  által meghatározott     feltételekkel    nyilvánvalóan     ellentétes előterjesztések  megtagadására ad jogot  és  kötelezettséget  a köztársasági elnöknek.    5.   Az   indokolás  alapján  a  kitüntetés-megtagadó   döntés következményei  sem  egyértelműek.  Ha  ugyanis   egy   személy kitüntetését a köztársasági elnök arra tekintettel tagadja meg, hogy  az  adott személy kitüntetése az alkotmányos  értékrendet sérti, kérdés, hogy az adott személy előterjeszthető-e újra, és ha  igen, mikor és milyen feltételekkel terjeszthető elő  újból kitüntetésre. Feltételezhető ugyanis, hogy ha egy adott személy kitüntetése  az  „alkotmányos értékrendet”  sértené,  ez  olyan kizáró ok, ami nem orvosolható.  Az  általam  kifejtettek szerint a köztársasági elnök  csak  a kitüntetési  jogszabályok megsértésére  tekintettel  tagadhatná meg az előterjesztés teljesítését. Ebből az következik, hogy az előterjesztés  hibája  orvosolható. Így  a  köztársasági  elnök általi   kitüntetés-megtagadást  követően  akár   ugyanarra   a személyre   vonatkozóan  is  lehet  kitüntetési  előterjesztést tenni,   feltéve,  hogy  a  jelölttel  szemben   a   kitüntetés jogszabályi feltételei teljesülnek.    6.   Fontosnak  tartom  hangsúlyozni  végül,  hogy  miután   a kitüntetés  adományozás  több szerv  együttes  döntése  alapján születik,     a    döntéshozatalban    résztvevő    intézmények mindegyikének úgy kell eljárnia a döntéshozatal során,  hogy  a döntéshozatal megtagadására (akár a köztársasági elnök, akár az ellenjegyző  részéről) lehetőség szerint  ne  kerüljön  sor.  A köztársasági  elnök,  mint  államfő jogállásához,  funkciójához olyan,  az Alkotmányban kifejezetten fel nem sorolt alkotmányos eszközök  is kapcsolódnak, amelyek elsődlegesen azt szolgálják, hogy  pártatlan őrködési feladatát hatékonyabban  ellássa,  még mielőtt  a döntéshozatal megtagadására vonatkozó jogával,  mint végső  eszközzel  élne. Az államszervezeti intézmények  közötti együttműködési    kötelezettség   elsősorban    azt    hivatott biztosítani, hogy az olyan típusú döntések meghozatalát, mint a kitüntetés megtagadása, megelőzze.    7.  Az  államfő kegyelmi jogkörével kapcsolatban ismét  utalok arra,   hogy   az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint   „[a] köztársasági  elnök  jogkörét érintő  alkotmányértelmezésnek  a köztársasági  elnök  jogállásából kell  kiindulnia”.  [36/1992. (VI.  10.)  AB  határozat, ABH 1992, 207, 211.] A  köztársasági elnök  kegyelmi hatáskörének tartalma ezért megítélésem szerint nem   a   hatályos   jogszabályok,  vagy  az  eddig   kialakult jogalkalmazói gyakorlat, hanem az Alkotmány 29. § (1) bekezdése alapján   állapítható  meg.  Így  annak  értelmezésbe   történő bevonása  az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés k) pontja  esetében sem mellőzhető. Budapest, 2007. július 3.                                            Dr. Kukorelli István                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom:                                             Dr. Bragyova András                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom, az alábbi megjegyzésekkel:    1.  Az  Alkotmány 30. § (1) bekezdés j) pontja meghatározza  a köztársasági   elnök   döntési   szabadságát.   Az   alkotmányi felhatalmazáson alapuló törvényi szabályozásból  következően  a köztársasági elnök kitüntetés-adományozási hatásköre e törvényi szabályozás  kereteiben — az alaki és tartalmi jogi  feltételek vizsgálatában — érvényesül.    2.  Az  általános mozgástér — a törvényben foglalt érdemességi feltételek  ellenőrzése — azonban nem jelent  kizárólagosságot. Az  Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésének  második  fordulatában megfogalmazott     általános     feladat-meghatározásból,     a köztársasági  elnök „őrködési feladatából”  nem  hiányozhat  az Alkotmány értékrendjének őrzési feladata sem.  Tekintettel  arra,  hogy  a  29. §  (1)  bekezdését  az  egyes köztársasági  elnöki  hatáskörök  „értelmezésénél  kell  alapul venni” [48/1991. (IX. 26.) AB határozat, ABH 1991, 217, 228.] — s   így   nyilvánvalóan  a  kitüntetés  adományozási   hatáskör értelmezésénél  is  —  valamint arra is  figyelemmel,  hogy  az Alkotmány  29.  §  (1)  bekezdésében megfogalmazott  „őrködési” feladat nem korlátozódik krízishelyzetek feloldására, hanem  „… része  az államügyek szokásos menetének, s benne a köztársasági elnök   saját  joggyakorlatának  is”  [8/1992.  (I.   30.)   AB határozat,  ABH  1992,  51, 54.], ezért nem  zárható  ki,  hogy normatív   szinten   az   Alkotmánnyal   koherens   érdemességi kritériumok   konkrét   esetben  —  a   kitüntetésre   javasolt személy(ek)  viszonyában — nincsenek nyilvánvalóan  összhangban az Alkotmány alapelveivel, értékrendjével. A köztársasági elnök ilyen  kivételes  helyzetben is megtagadhatja az  előterjesztés teljesítését.    3.    A    köztársasági   elnök   alkotmányi    értékrend-őrző tevékenységét   a   fentiek   szerint   nem   elvitatva    kell megjegyeznem,  hogy  mindez nem írja át az alkotmányos  szervek egymáshoz   viszonyított  közjogi  pozícióját.   Az   Alkotmány értékrendjének   őrzése   elsősorban   az   Alkotmány   hiteles értelmezése    útján,    az    alkotmánybírósági     hatáskörök gyakorlásában bontakozik ki a maga teljességében. Budapest, 2007. július 3.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró

dasdfasdf