English
Hungarian
Ügyszám:
.
1042/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 1042/B/1997. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/785
.
A döntés kelte: Budapest, 10/26/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az       Alkotmánybíróság      jogszabályi      rendelkezések
      alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára,   valamint
      mulasztásos    alkotmánysértés    megállapítására    irányuló
      indítvány tárgyában meghozta a következő

                              határozatot:

      Az  Alkotmánybíróság a közoktatásról szóló 1993.  évi  LXXIX.
      törvény 3. § (3) bekezdésének első mondata és 81. § (11)-(13)
      bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítására    és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, a 4.  §  (6)
      bekezdése  alkotmányossági  vizsgálatára  vonatkozó  kérelmet
      pedig visszautasítja.

      Az   Alkotmánybíróság   a   Magyar  Köztársaság   1998.   évi
      költségvetéséről szóló 1997. évi CXLVI. törvény 30.  §  (10)-
      (12)  bekezdése  alkotmányellenességének  megállapítására  és
      megsemmisítésére,  valamint  az e  törvénnyel  összefüggésben
      kezdeményezett  mulasztásos  alkotmánysértés  megállapítására
      vonatkozó indítványt is elutasítja.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.

        1.   A  közoktatásról  szóló  1993.  évi  LXXIX.  törvény  (a
        továbbiakban: Kt.) 3. § (3) bekezdése szerint: "Az  állam  az
        ingyenes és kötelező általános iskoláról az állami szervek és
        a   helyi  önkormányzatok  intézményfenntartói  tevékenysége,
        illetve  az  állami,  a  helyi  önkormányzati  feladatellátás
        keretében gondoskodik. E törvény szerint ingyenes továbbá  az
        óvodai nevelés, az óvodai nevelést és az iskolai nevelést  és
        oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele,
        továbbá  a  gimnáziumi, a szakközépiskolai, a szakmunkásképző
        iskolai,  a  szakiskolai  nevelés  és  oktatás,  valamint   a
        kollégiumi ellátás."

        A  Kt.  81.  §-ának az 1997. évi CXXVIII. törvény  2.  §-ával
        megállapított  (11)-(13)  bekezdése a  következő  előírásokat
        tartalmazza.

        "(11)   A   volt  egyházi  ingatlanok  tulajdoni  helyzetének
        rendezéséről  szóló 1991. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:
        volt  egyházi  ingatlanok tulajdoni helyzetének  rendezéséről
        szóló  törvény) rendelkezései alapján az egyházi jogi személy
        fenntartásába került nevelési-oktatási intézmény fenntartója,
        a  nevelési-oktatási  intézmény székhelye  szerint  illetékes
        községi,  városi,  megyei  jogú  városi,  fővárosi,  kerületi
        önkormányzat  részére megküldött nyilatkozatában  vállalhatja
        az  önkormányzati  feladatellátásban  való  közreműködést.  A
        nyilatkozatnak  a  (3)  bekezdés a)-d) pontjában  foglaltakat
        kell   tartalmaznia,  elkészítésénél  az   (5)   bekezdésben,
        teljesítésénél a (6) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.
        A  települési  önkormányzat a nyilatkozatot három  munkanapon
        belül  megküldi a fővárosi, megyei önkormányzat  részére.  Az
        egyházak   hitéleti   és   közcélú   tevékenységének   anyagi
        feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban:
        egyházi   közcélú  tevékenység  anyagi  feltételeiről   szóló
        törvény)   6.   §-ának  (1)-(2)  bekezdésében   meghatározott
        kiegészítő támogatásról a központi költségvetés terhére  kell
        gondoskodni,   a  nyilatkozat  megküldését  követően   induló
        tanítási évtől kezdődően.

        (12)  A  művelődési és közoktatási miniszter — kivéve,  ha  a
        nevelési-oktatási  intézmény  a  (13)  bekezdés  hatálya  alá
        tartozik — köteles közoktatási megállapodást kötni az egyházi
        jogi  személlyel, ha az általa fenntartott iskola,  kollégium
        országos feladatot lát el.

        (13)  Ha a helyi önkormányzat a fenntartásában lévő nevelési-
        oktatási intézményt egyházi jogi személy fenntartásába  adja,
        és   az  átadás  nem  a  volt  egyházi  ingatlanok  tulajdoni
        helyzetének rendezéséről szóló törvény rendelkezései  alapján
        történik,  a  helyi  önkormányzat — az egyházi  jogi  személy
        megkeresésére — köteles közoktatási megállapodást kötni."

        A  Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséről szóló  1997.
        évi  CXLVI.  törvény (a továbbiakban: Ktv.) 30.  §  (10)-(12)
        bekezdése a következőket tartalmazza.

        "(10)  A normatív állami hozzájárulásban részesülő nem állami
        intézmény,   valamint   a  működéséhez  rendszeres   központi
        költségvetési  támogatásban  részesülő,  jogi  személyiséggel
        rendelkező  közgyűjtemény a munkavállalók számára legalább  a
        közalkalmazottak   jogállásáról  szóló  1992.   évi   XXXIII.
        törvényben    megállapított,   a   munkaidőre,   pihenőidőre,
        előmeneteli  és  illetményrendszerre  vonatkozó  feltételeket
        köteles biztosítani.

        (11)  A  közoktatási közfeladatot ellátó egyházak a  normatív
        állami  hozzájáruláson túl kiegészítő támogatásra jogosultak.
        Ennek  mértéke  a  3.  számú melléklet  14-22.  pont  alapján
        számított   —   a  helyi  önkormányzati  létszámadatokkal   —
        súlyozott átlagnormatíva 60 %-a.

        (12)    A    szociális   és   gyermekjóléti,   gyermekvédelmi
        közfeladatot ellátó egyházak a normatív állami hozzájáruláson
        túl  kiegészítő támogatásra jogosultak. Ennek  mértéke  a  3.
        számú melléklet 8-13. pontjában megállapított normatíva 29 %-
        a."

        2. Az indítványozók kiegészített beadványukban elsődlegesen a
        Kt.  3.  §  (3) bekezdése első mondata és a 81.  §  (11)-(13)
        bekezdése    alkotmányellenességének    megállapítását     és
        megsemmisítését kérték.

        Az  indítványozók  szerint a Kt. 3. § (3)  bekezdésének  első
        mondata sérti az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdését,  16.  §-
        át,  60.  §-át,  67. § (2) bekezdését, 70/A.  §  (1)  és  (3)
        bekezdését,  70/F. §-át és 70/G. § (1) bekezdését.  A  Kt.  e
        rendelkezése   ellentétes  az  Emberi   jogok   és   alapvető
        szabadságok  védelméről szóló, Rómában  1950.  november  4-én
        kelt, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény  (a
        továbbiakban: Egyezmény) 14. cikkében foglaltakkal,  valamint
        a  Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án
        kelt,  az 1991. évi XIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény  (a
        továbbiakban:    GyjE.)    bevezető    rendelkezésének    (3)
        bekezdésével,  2. cikke 1. és 2. pontjával és  28.  cikke  1.
        pontjával,  ezért az sérti az Alkotmány 7. §  (1)  bekezdését
        is.

        Álláspontjuk  szerint  a Kt. 3. § (3) bekezdés  első  mondata
        azáltal    sérti    az    Alkotmány   fentiekben    megjelölt
        rendelkezéseit,   mert   az  a  finanszírozás   szempontjából
        különbséget  tesz az állami és az önkormányzati, valamint  az
        egyházi  fenntartású intézmények, illetve az  alapítványi  és
        magániskolák körébe tartozó intézmények között.  E  hátrányos
        megkülönböztetés    miatt    a    szülők     nem     élhetnek
        intézményválasztási  szabadságukkal és az  érintett  gyermek,
        illetve  tanulói kör pedig nem jut hozzá azokhoz a  speciális
        szolgáltatásokhoz,   amelyeket   az   állami,   önkormányzati
        intézményekben nem biztosítottak részükre. Hivatkoztak  arra,
        hogy   az   alapítványi   és  magániskolák   körébe   tartozó
        intézmények   egyrésze  olyan,  a  gyermek  rendellenességeit
        korrigáló    pedagógiát   alkalmaz,   amelyet   az    állami,
        önkormányzati   és   egyházi  intézmények  nem   biztosítanak
        részükre.  Az  alapítványi és magániskolák  másik  csoportját
        pedig  olyan  intézmények képezik,  amelyek  a  nemzeti  vagy
        etnikai kisebbséghez tartozás alapján szerveződnek.

        Az indítványozók szerint a Kt. 81. §-ának (11)-(13) bekezdése
        további  megkülönböztetést hozott létre  a  nem  állami,  nem
        önkormányzati intézmények fenntartói között azáltal, hogy  az
        egyházi   intézmények  fenntartói  egyoldalú   nyilatkozattal
        jogosulttá válnak a kiegészítő támogatásra, az alapítványi és
        a  magánoktatási intézmények fenntartói pedig csak  abban  az
        esetben, ha a helyi önkormányzat mérlegelési jogkörében velük
        közoktatási  megállapodást köt.  Ezért  a  Kt.  e  kifogásolt
        szabályai  sértik az Alkotmány 67. § (1) és  (2)  bekezdését,
        70/A. § (1) bekezdését és 70/G. § (1) bekezdését.

        Az  indítványozók eredeti beadványukban a Magyar  Köztársaság
        1997.  évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvénnyel
        (a    továbbiakban:    Ktvm.)   összefüggésben    mulasztásos
        alkotmánysértés  megállapítását  is  kérték.   Az   indítvány
        szerint a mulasztásos alkotmánysértés azért állt fenn, mert a
        jogalkotó  e  törvény keretében nem rendelkezett arról,  hogy
        miként    juthatnak   a   nem   állami,   nem   önkormányzati
        intézményfenntartók  azonos kiegészítő támogatáshoz  abban  a
        körben,  ahol  a  Kt.  az  ingyenességet  mondja  ki.  Ez   a
        jogalkotói  mulasztás az Alkotmány 70/I. §-ában meghatározott
        közteherviselés  elvének  sérelmével  jár,  mert  a   jelzett
        intézmények  tekintetében  a  normatív  állami  támogatás  az
        oktatási  költségeket csak részben fedezi. Ezt meghaladóan  a
        szülőknek   jelentős   anyagi  támogatást   kell   vállalniuk
        gyermekük   speciális  neveléséhez  az   egyéb   iskolatípust
        választó szülőkhöz képest.

        Az   indítványozók   1998  szeptember   24-ei   beadványukban
        indítványukat   korábban  kifejtett  indokaik   változatlanul
        hagyásával  kiterjesztették a Magyar  Köztársaság  1998.  évi
        költségvetéséről  szóló  1997. évi  CXLVI.  törvény  bizonyos
        rendelkezéseire. Emellett álláspontjuk szerint a Ktv.  30.  §
        (10)   bekezdése   alkotmányellenes  negatív  diszkriminációt
        valósít  meg  azáltal,  hogy a normatív  állami  hozzájárulás
        folyósításának feltételéül "a nem állami intézmények" részére
        olyan feltételt szab, amelyet sem az állami és önkormányzati,
        sem  pedig  az egyházi intézmények fenntartóival szemben  nem
        támaszt.  A  30.  §  (11)  és (12)  bekezdése  pedig  pozitív
        diszkriminációt  biztosít  az egyházi  fenntartók  javára  az
        egyéb  nem állami, nem önkormányzati intézményt fenntartókkal
        szemben.

                                     II.

        1.   Az  Alkotmány  7.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar
        Köztársaság   jogrendszere   elfogadja   a   nemzetközi   jog
        általánosan   elismert  szabályait,  biztosítja   továbbá   a
        nemzetközi jogi kötelezettséget és a belső jog összhangját.

        A   9.   §  (1)  bekezdése  megállapítja,  hogy  Magyarország
        gazdasága  olyan  piacgazdaság, amelyben a köztulajdon  és  a
        magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

        A 16. § alapján a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az
        ifjúság  létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi
        az ifjúság érdekeit.

        A   60.   §  (1)  bekezdése  kinyilvánítja,  hogy  a   Magyar
        Köztársaságban   mindenkinek   joga   van   a   gondolat,   a
        lelkiismeret és a vallás szabadságára.

        A  67. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban minden
        gyermeknek  joga  van a családja, az állam  és  a  társadalom
        részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő
        testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. E  §  (2)
        bekezdése szerint pedig a szülőket megilleti az a jog, hogy a
        gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.

        A   70/A.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  Magyar  Köztársaság
        biztosítja  a területén tartózkodó minden személy számára  az
        emberi,    illetve    az   állampolgári   jogokat,    bármely
        megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv,  vallás,
        politikai   vagy   más  vélemény,  nemzeti  vagy   társadalmi
        származás,  vagyoni,  születési vagy egyéb  helyzet  szerinti
        különbségtétel nélkül. E § (3) bekezdése pedig előírja,  hogy
        a   Magyar  Köztársaság  a  jogegyenlőség  megvalósulását  az
        esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is
        segíti.

        A 70/F. § a következő előírásokat tartalmazza:
        "(1) A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára
        a művelődéshez való jogot.
        (2)   A   Magyar  Köztársaság  ezt  a  jogot  a  közművelődés
        kiterjesztésével  és általánossá tételével,  az  ingyenes  és
        kötelező  általános  iskolával, képességei  alapján  mindenki
        számára  hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá
        az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg".

        A  70/G.  §  (1)  bekezdése szerint:  "A  Magyar  Köztársaság
        tiszteletben  tartja és támogatja a tudományos  és  művészeti
        élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát".

        2.  Az  Egyezmény  14. cikke szerint: "A  jelen  Egyezményben
        meghatározott   jogok   és   szabadságok   élvezetét   minden
        megkülönböztetés,  például  nem, faj,  szín,  nyelv,  vallás,
        politikai   vagy  egyéb  vélemény,  nemzeti  vagy  társadalmi
        származás,  nemzeti kisebbséghez tartozás,  vagyoni  helyzet,
        születés   szerint   vagy  egyéb  helyzet   alapján   történő
        megkülönböztetés nélkül kell biztosítani".

        A GyjE. 2. cikk 1. és 2. pontja a következőket tartalmazza:
        "1.  Az  Egyezményben részes államok tiszteletben tartják  és
        biztosítják a joghatóságuk alá tartozó gyermekek  számára  az
        Egyezményben  lefektetett  jogokat  minden  megkülönböztetés,
        nevezetesen  a  gyermeknek  vagy  szüleinek  vagy   törvényes
        képviselőinek  faja, színe, neme, nyelve, vallása,  politikai
        vagy  más  véleménye,  nemzeti, nemzetiségi  vagy  társadalmi
        származása, vagyoni helyzete, cselekvőképtelensége, születési
        vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül.

        2.  Az  Egyezményben  részes államok  megteszik  a  megfelelő
        intézkedéseket  arra,  hogy a gyermeket hatékonyan  megvédjék
        minden,  bármely  formában jelentkező megkülönböztetéstől  és
        megtorlástól,   amely  szülei,  törvényes   képviselői   vagy
        családtagjai        jogi       helyzete,        tevékenysége,
        véleménynyilvánítása vagy meggyőződése miatt érhetné őt".

        A  GyjE. 28. cikk 1. pontja szerint: "Az Egyezményben  részes
        államok  elismerik a gyermeknek az oktatáshoz való jogát,  és
        különösen  e  jog fokozatos, az esélyegyenlőség alapján  való
        gyakorlása céljából

        a)  az  alapfokú  oktatást  mindenki  számára  kötelezővé  és
        ingyenessé teszik,

        b)   előmozdítják   a  középfokú  oktatás,  különböző,   mind
        általános,  mind  szakirányú  formáinak  megszervezését,   és
        ezeket  minden  gyermek számára megnyitják és  hozzáférhetővé
        teszik,    továbbá   intézkedéseket   tesznek   az    oktatás
        ingyenességének  bevezetésére  és  szükség  esetén   pénzügyi
        segítség nyújtására,

        c) minden gyermek számára nyílttá és hozzáférhetővé teszik az
        iskolai és pályaválasztási tájékoztatást és tanácsadást,

        d) intézkedéseket tesznek az iskolába járás rendszerességének
        előmozdítására és a lemorzsolódás csökkentésére".

                                    III.

        Az  Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését az
        alábbiakkal indokolja.

        1.1.  A  Kt.  2. § (3) bekezdése előírja, hogy  a  közoktatás
        rendszerének működtetése az állam feladata.

        A  Kt.  3. § (2) bekezdése alapján közoktatási intézményt  az
        állam, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat,
        az  országos kisebbségi önkormányzat, a Magyar Köztársaságban
        nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, továbbá  a  Magyar
        Köztársaság területén alapított és itt székhellyel rendelkező
        jogi    személyiséggel   rendelkező   gazdálkodó   szervezet,
        alapítvány,   egyesület   és  más   jogi   személy,   továbbá
        természetes  személy  alapíthat  és  tarthat   fenn,   ha   a
        tevékenység  folytatásának  jogát —  jogszabályban  foglaltak
        szerint — megszerezte.

        A  Kt. rendelkezései különbséget tesznek az állami és a helyi
        önkormányzati  nevelési-oktatási intézmények, valamint  az  e
        körbe  nem  tartozó, más fenntartók által  működtetett  ilyen
        intézmények (a továbbiakban: nem állami intézmények) között.

        A  Kt.  4.  §  (2)  bekezdése alapján az állami  és  a  helyi
        önkormányzati   nevelési-oktatási   intézmény    nem    lehet
        elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem.  Az
        állami   és   a   helyi   önkormányzati   iskola   pedagógiai
        programjában  biztosítani  kell  az  ismeretek,  a   vallási,
        illetve  világnézeti  információk tárgyilagos  és  többoldalú
        közvetítését.  Az  állami és a helyi önkormányzati  nevelési-
        oktatási  intézmény  nevelési, illetve pedagógiai  programja,
        működése,  tevékenysége és irányítása vallási és  világnézeti
        tanítások  igazságáról  nem  foglalhat  állást,  vallási   és
        világnézeti kérdésekben semlegesnek kell maradnia. A Kt.  81.
        §  (1)  bekezdésének  a) pontja pedig  előírja,  hogy  a  nem
        állami, nem helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmények
        vallási,   illetve   világnézeti   tekintetben   elkötelezett
        intézményként is működhetnek és ennek megfelelően a  felvétel
        előfeltételeként   kiköthetik  valamely  vallás,   világnézet
        elfogadását,  a  nevelési,  illetve  pedagógiai  programjukba
        beépíthetik   a   vallási,   világnézeti   elkötelezettségnek
        megfelelő filozófiai, etikai, kulturális ismereteket.

        Az  állami,  illetve  az önkormányzati fenntartású  nevelési-
        oktatási  intézmények igénybevételét nem gátolhatja a  szülők
        vallási,   illetve   világnézeti  elkötelezettsége.   A   Kt.
        kifogásolt  rendelkezése  ezért  az  Alkotmány  70/F.  §-ában
        biztosított  ingyenes és kötelező általános  iskolai  oktatás
        megszervezésére  ezt  a fenntartói kört  kötelezte.  A  helyi
        önkormányzatok  tekintetében  a  feladatellátáshoz  szükséges
        bizonyos   feltételek   megteremtését   szolgálta   a   helyi
        önkormányzatokról  szóló 1990. évi LXV. törvény  107.  §  (1)
        bekezdés  d)  pontja,  amely  alapján  megkapták  azoknak  az
        oktatási  intézményeknek  a  vagyonát,  amelyeket  a  jogelőd
        tanácsi szervek kezeltek.

        A   Kt.   85-87.   §-a  rendelkezik  a  helyi  önkormányzatok
        feladatellátási kötelezettségéről.

        A  Kt.  86.  § (1) bekezdése alapján a községi, a  városi,  a
        fővárosi  kerületi  és  a  megyei  jogú  városi  önkormányzat
        köteles  gondoskodni az óvodai nevelésről, a tankötelezettség
        teljesítéséhez   szükséges  általános   iskolai   oktatásról,
        továbbá   a   nemzeti  és  etnikai  kisebbség  által   lakott
        településen  a  nemzeti  vagy etnikai  kisebbséghez  tartozók
        óvodai   neveléséről  és  a  tankötelezettség  teljesítéséhez
        szükséges általános iskolai neveléséről és oktatásáról.

        A  Kt.  87.  §  (1) bekezdése szerint a megyei  önkormányzat,
        illetve a fővárosi önkormányzat köteles gondoskodni azoknak a
        tanulóknak a különbözeti vizsga vagy évfolyamismétlés nélküli
        iskolaváltásáról,  akiknek  a  lakóhelyén,  ennek   hiányában
        tartózkodási   helyén   a   tankötelezettség    végéig    nem
        biztosítottak  az  iskolai nevelés és oktatás  feltételei.  A
        megyei   önkormányzat  és  a  fővárosi  önkormányzat  köteles
        továbbá gondoskodni a többi gyermekkel, tanulóval együtt  nem
        foglalkoztatható,  illetőleg  oktatható  testi,  érzékszervi,
        értelmi,  beszéd  vagy  más  fogyatékos  gyermekek,   tanulók
        óvodai, iskolai, továbbá kollégiumi ellátásról.

        A  helyi önkormányzatok feladatellátási kötelezettsége  tehát
        átfogja   a  közoktatás  valamennyi  feladatát  az  általános
        iskolától  a  középiskoláig,  beleértve  a  Kt.  21.   §-ában
        meghatározott   pedagógiai   szakszolgálatokat   is.   Ez   a
        feladatellátási  kötelezettség valamennyi tanulóra  kiterjed,
        így  a  bármilyen  oknál  fogva  hátrányos  helyzetben  lévők
        ellátására   is.   A  helyi  önkormányzatok   nem   kizárólag
        intézményfenntartásra,   hanem   szolgáltatás   biztosítására
        kötelesek.  A Kt. 88. § (4) bekezdése értelmében  ugyanis  az
        önkormányzatok    feladataikat    intézmény    létesítésével,
        fenntartásával,  társulásban  való  részvétellel   vagy   más
        önkormányzattal,  illetve  fenntartóval  kötött  megállapodás
        útján  láthatják  el. Minden más intézményfenntartó  a  saját
        elhatározása alapján működhet közre a közoktatás-szolgáltatás
        megszervezésében  és  e  szolgáltatásért  a  Kt.  81.  §  (1)
        bekezdés d) pontja alapján ellenszolgáltatást köthet ki.

        Az  Alkotmánybíróság a 22/1997. (IV.25.) AB határozatában  az
        ingyenes oktatáshoz való joggal összefüggésben a következőket
        állapította meg. "Az Alkotmány idézett 70/F. § (2)  bekezdése
        alapján  az  államot  az  oktatáshoz való  jog  érvényesülési
        feltételeinek   biztosításában  az  egyes   oktatási   formák
        tekintetében eltérő kötelezettségek terhelik. Az Alkotmány  e
        rendelkezése  a  kötelező  általános  iskolai  oktatásban  az
        ingyenes  oktatás állami biztosításának kötelezettségét  írja
        elő.  E  rendelkezés alapján tehát ebben az oktatási formában
        az  államnak  alkotmányi kötelezettsége,  a  szülőknek  és  a
        tanulóknak  pedig alapvető alanyi jogosultsága  áll  fenn  az
        ingyenes oktatásra. A Kt. 3. § (3) bekezdése alapján az állam
        az ingyenes és kötelező általános iskoláról az állami szervek
        és  a  helyi önkormányzatok intézményfenntartói tevékenysége,
        illetve  az  állami  és a helyi önkormányzati  feladatellátás
        keretében gondoskodik.

        A   középfokú   oktatás  tekintetében  az  Alkotmány   állami
        kötelezettségként  a  képességei  alapján  mindenki   számára
        hozzáférhető oktatás biztosítását és az oktatásban részesülők
        anyagi  támogatását határozza meg. A Kt.  idézett  3.  §  (3)
        bekezdése  azonban  az  Alkotmány 70/F.  §-át  meghaladóan  a
        középfokú oktatást és nevelést is ingyenessé nyilvánítja.

        Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  az  államot  csak  a
        semleges  iskola létesítésének és fenntartásának  kötelessége
        terheli.  Nem  állapítható meg az, hogy az államnak  mindenki
        számára   a  választása  szerinti  iskolában  kell   ingyenes
        oktatást biztosítania." (ABH 1997, 113, 114.)

        A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
        Kt.  3.  §  (3) bekezdés első mondata nem sérti az  Alkotmány
        70/F. §-át.

        1.2.  Az  indítványozók kifogásolták,  hogy  a  Kt.  vizsgált
        rendelkezése   a   finanszírozás   szempontjából    hátrányos
        megkülönböztetést  tesz  az állami, az  önkormányzati  és  az
        egyházi  fenntartású intézményekhez képest az alapítványi  és
        magániskolák  körébe  tartozó intézmények  sérelmére.  A  nem
        állami   intézmények  támogatásáról  nem   a   Kt.   támadott
        rendelkezése, hanem a Kt. 4. § (6) bekezdése rendelkezik.

        A Kt. 4. § (6) bekezdése szerint: "Az állam a nem állami, nem
        helyi önkormányzati közoktatási intézmény fenntartója részére
        a   feladatellátáshoz   az   éves  költségvetési   törvényben
        megállapított mértékű költségvetési támogatást nyújt. A helyi
        önkormányzat  vagy  az  állam  a  költségvetési  támogatáshoz
        kiegészítő anyagi támogatást adhat, ha a nem állami,  illetve
        nem  önkormányzati közoktatási intézmény —  az  e  törvényben
        szabályozott  megállapodás alapján —  állami,  illetve  helyi
        önkormányzati   feladatot  lát  el.  Nem  jár   költségvetési
        hozzájárulás  a fenntartónak az iskolai rendszerű  szakképzés
        gyakorlati  képzésének ellátásához abban  az  esetben,  ha  a
        fenntartó szakképzési hozzájárulásra kötelezett."

        A Kt. 118. § (3) bekezdése szerint a központi költségvetés az
        állami  szervek  és a helyi önkormányzatok,  valamint  a  nem
        állami,  nem helyi önkormányzati intézményfenntartók  részére
        az    általuk   fenntartott   nevelési-oktatási   intézmények
        működéséhez  —  a  gyermek-, tanulói létszámot,  valamint  az
        ellátott feladatokat figyelembe véve — normatív költségvetési
        hozzájárulást biztosít. A 118. § (4) bekezdése — a 4.  §  (6)
        bekezdéséhez kapcsolódóan — pedig előírja, hogy a nem állami,
        nem    helyi    önkormányzati   intézményfenntartó    részére
        megállapított normatív költségvetési hozzájárulás összege nem
        lehet  kevesebb, mint a helyi önkormányzat részére  ugyanazon
        jogcímen megállapított normatív költségvetési hozzájárulás.

        A Kt. fenti rendelkezései szerint tehát valamennyi nem állami
        intézmény   fenntartóját,  közöttük  az  alapítványi   és   a
        magániskolák fenntartóit is, alanyi jogon illeti meg az  éves
        költségvetési törvényben megállapított normatív hozzájárulás.
        A  Ktv.  30.  § (1) bekezdés a) pontja szerint a  közoktatási
        feladatokat  ellátó  nem  állami  intézmények  fenntartóit  —
        néhány  meghatározott  kivétellel —  a  helyi  önkormányzatok
        normatív   állami  hozzájárulásával  azonos   jogcímeken   és
        feltételek   mellett,   azonos   összegű   normatív    állami
        hozzájárulás illeti meg.

        Mivel  a Kt. alapján járó normatív költségvetési hozzájárulás
        az  intézmények működéséhez szükséges anyagi fedezetnek  csak
        bizonyos  részét biztosítja, ezért a Kt. 38. § (1)  bekezdése
        szerint  a  működéshez hiányzó fedezetet a fenntartónak  kell
        biztosítania. A nem állami intézmények számára a Kt.  alapján
        nyújtott      normatív      hozzájárulás      kiegészítésének
        megállapítására  egyrészt  a Kt.  idézett  81.  §  d)  pontja
        szerinti  fizetési  kötelezettséget tartalmazó  megállapodás,
        másrészt  a  4.  § (6) bekezdése és a 81. § (1)  bekezdés  e)
        pontja   alapján   kötött   közoktatási   megállapodás    áll
        rendelkezésre.

        A   Kt.   4.   §   (6)   bekezdésének   alkotmányosságát   az
        Alkotmánybíróság  már  vizsgálta.  A  22/1997.  (IV.25.)   AB
        határozatában   az   e   rendelkezés  alkotmányellenességének
        megállapítására   és  megsemmisítésére  irányuló   indítványt
        elutasította  és  egyidejűleg  e  rendelkezés  alkalmazásával
        összefüggésben  alkotmányos követelményt  állapított  meg.  E
        határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Kt.
        4.  §  (6)  bekezdése  nem ütközik  az  Alkotmány  2.  §  (1)
        bekezdésébe, 70/A. § (1) és (3) bekezdésébe és 70/F. §-ába. A
        Kt. 4. § (6) bekezdésében foglaltakkal szembeni kifogás tehát
        ítélt  dolognak minősül, ezért az indítványt e  vonatkozásban
        az Alkotmánybíróság visszautasította.

        1.3.  A  Kt. 3. § idézett (2) bekezdése az Alkotmány 70/G.  §
        (1)   bekezdésében   biztosított  tanszabadság   és   tanítás
        szabadságának  figyelembevételével biztosítja  a  közoktatási
        intézmény létesítésének teljes szabadságát.

        A Kt. 38. § (1) bekezdése azonban előírja, hogy a közoktatási
        intézménynek   rendelkeznie  kell  a  feladatai   ellátásához
        szükséges feltételekkel. A közoktatási intézmény az  alapító,
        illetőleg  a  fenntartó  szerv által biztosított  pénzeszköz,
        valamint  egyéb  bevételei  alapján gondoskodik  feladatainak
        ellátásáról.  Az e rendelkezésben meghatározott kötelezettség
        pedig valamennyi fenntartót terheli.

        A   Kt.   több   rendelkezése  biztosítja  a  szülők   —   és
        meghatározott  életkor esetén a tanulók — intézményválasztási
        szabadságát.

        A  Kt.  13.  §  (1)  bekezdés szerint a  szülőt  megilleti  a
        nevelési,   illetőleg  nevelési-oktatási   intézmény   szabad
        megválasztásának    joga.   A   nevelési,   nevelési-oktatási
        intézmény  szabad  megválasztásának  joga  alapján   gyermeke
        adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját  vallási,
        illetve  világnézeti  meggyőződésének, nemzeti  vagy  etnikai
        hovatartozásának  megfelelően  választhat  óvodát,   iskolát,
        kollégiumot. A (2) bekezdés alapján pedig a szülők joga, hogy
        gyermekük  számára  nem  állami,  illetve  nem  önkormányzati
        nevelési-oktatási intézményt válasszanak, továbbá — az,  hogy
        e  törvényben  foglaltak szerint — nem  állami,  illetve  nem
        helyi  önkormányzati óvodát, iskolát alapítsanak, vagy  annak
        alapításában részt vegyenek.

        A   fentiek   alapján  a  Kt.  kifogásolt  rendelkezése   nem
        ellentétes az Alkotmány 67. § (2) bekezdésével és 70/G. § (1)
        bekezdésével.

        1.4. Az Alkotmány 16. §-a állami kötelezettséget állapít  meg
        az  ifjúság  létbiztonsága, oktatása  és  nevelése,  valamint
        irdekeinek  védelme  tekintetében. Ez a  rendelkezés  azonban
        önmagában  alanyi  alapjogot  nem  tartalmaz  konkrét  állami
        szolgáltatásokra, támogatásokra. Széles mozgásteret  biztosít
        tehát  a jogalkotó szervek számára az ifjúság létbiztonságát,
        oktatását és nevelését, valamint érdekének védelmét  szolgáló
        támogatási  formák meghatározásában. E kötelesség  gyakorlása
        során a jogalkotó szerveknek természetesen tiszteletben  kell
        tartaniuk  az  Alkotmány alapelveit,  valamint  az  ifjúságot
        megillető  alapvető  jogokat. Az  előbbiekre  tekintettel  az
        Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   a   Kt.   vizsgált
        rendelkezésével  összefüggésben az  Alkotmány  16.  §-ának  a
        sérelme nem állapítható meg.

        1.5.   Az   Alkotmánybíróság   a  diszkrimináció   alkotmányi
        tilalmával   összefüggésben  hivatalból   vizsgálta   a   Kt.
        kifogásolt rendelkezése és az irányadó nemzetközi szerződések
        összhangját.

        Az  Egyezmény  idézett  14. cikke az Alkotmány  70/A.  §  (1)
        bekezdésében   is   megállapított  általános  diszkriminációs
        tilalmat fogalmazza meg.

        A  GyJE.  2.  cikk  1. és 2. pontja a gyermekek  számára  eme
        egyezményben  biztosított  jogok  tekintetében  a   hátrányos
        megkülönböztetés  tilalmát  és  a  megkülönböztetéstől   való
        védelem  biztosítását állapítja meg. A GyJE.  28.  cikk  1.a)
        pontja   pedig  —  az  Alkotmány  70/F.  §  (2)  bekezdésében
        foglaltakhoz hasonlóan — az oktatáshoz való jog keretében  az
        alapfokú  oktatás mindenki számára kötelezővé  és  ingyenessé
        tételét határozza meg.

        Az   Alkotmánybíróság  a  fenti  egyezményeken  kívül  a  Kt.
        sérelmezett   rendelkezésével  összefüggésben  vizsgálta   az
        oktatásban  alkalmazott megkülönböztetés  elleni  küzdelemről
        szóló,  az  Egyesült  Nemzetek  Nevelésügyi,  Tudományos   és
        Kulturális Szervezete Közgyűlésének 11.

        Ülésszakán Párizsban 1960. december hó 14. napján elfogadott,
        az   1964.   évi  11.  törvényerejű  rendelettel  kihirdetett
        egyezményben (a továbbiakban: OE.) foglaltakat is.

        Az   OE.  1.  cikk  1)  pontja  szerint  "a  jelen  egyezmény
        szempontjából  a  "megkülönböztetés"  kifejezésen  értendő  a
        fajon,  bőrszínen, nemen, nyelven, valláson,  politikai  vagy
        bármilyen   egyéb  véleményen,  nemzetiségi  vagy  társadalmi
        származáson, vagyoni helyzeten vagy születésen alapuló minden
        olyan  különbségtétel,  kizárás,  korlátozás  vagy  kedvezés,
        amelynek  célja  vagy  következménye az  oktatás  terén  való
        egyenlő elbánás megszüntetése vagy akadályozása, nevezetesen

        a)  valamely személy vagy csoport kizárása az oktatás bármely
        fajtájában vagy fokozatában való részvételből;

        b) valamely személynek vagy csoportnak alacsonyabb színvonalú
        oktatásra való korlátozása;

        c)  bizonyos személyek vagy csoportok részére külön  oktatási
        rendszerek  vagy  intézetek létesítése  vagy  fenntartása,  a
        jelen    egyezmény   2.   cikkében   foglalt    rendelkezések
        fenntartásával; vagy

        d)  valamely személynek vagy csoportnak az emberi méltósággal
        össze nem egyeztethető helyzetbe való juttatása."

        Az  OE.  2.  cikk  c) pontja alapján nem tekintendő  a  jelen
        egyezmény  1.  cikke értelmében vett megkülönböztetésnek,  ha
        egyes államok lehetővé teszik "magán tanintézetek létesítését
        vagy fenntartását, amennyiben ezeknek az intézeteknek nem  az
        a  céljuk, hogy bármely csoport kizárását biztosítsák,  hanem
        az, hogy a közhatóságok által nyújtott oktatási lehetőségeket
        bővítsék,   ha   ugyanakkor  működésük   megfelel   ennek   a
        célkitűzésnek, és ha az általuk nyújtott oktatás  összhangban
        áll   az  illetékes  hatóságok  által  esetleg  előírt   vagy
        elfogadott  normákkal,  különösen  az  azonos  fokú   oktatás
        tekintetében".

        Az  OE.  5.  cikk  1.b) pontja alapján a  jelen  egyezményben
        részes  államok megegyeznek abban, hogy "biztosítani  kell  a
        szülők, illetve a törvényes gyámok szabadságát abban, hogy l.
        gyermekeik    számára    nem   állami    tanintézeteket    is
        választhatnak,  feltéve, hogy ezek megfelelnek  az  illetékes
        hatóságok  által előírt vagy jóváhagyott minimális normáknak,
        és  hogy 2. az illető állam törvényhozásával összhangban álló
        keretek    között    gondoskodhatnak   gyermekeiknek    saját
        meggyőződésük  szerinti  vallási  és  erkölcsi   neveléséről,
        emellett   viszont   semmilyen  személy  vagy   csoport   nem
        kényszeríthető   arra,   hogy   meggyőződésével   össze   nem
        egyeztethető hitoktatásban részesüljön."

        Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vizsgált nemzetközi
        egyezményekből  nem  vonható le az a következtetés,  hogy  az
        ingyenes  alapfokú  oktatást az állam —  a  szülő  választása
        szerint    —    minden   közoktatási   intézményt   fenntartó
        tekintetében     köteles    biztosítani.    A     hivatkozott
        egyezményekből  az sem következik, hogy az államnak  mindenki
        számára  a  választása szerinti iskolában  kell  biztosítania
        azokat  a  támogatási  feltételeket,  amelyeket  az  ingyenes
        oktatás biztosítására kijelölt fenntartók részére nyújt. Az a
        körülmény,   hogy  a  nem  állami,  nem  helyi  önkormányzati
        intézmények  térítési  díjat, illetve tandíjat  állapíthatnak
        meg,  nem  jár  azzal  a  következménnyel,  amely  —  az  OE.
        ismertetett  előírásai alapján — a hátrányos megkülönböztetés
        tilalmába ütközne.

        Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a
        Kt.  3.  § (3) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 70/A.  §
        (1)  bekezdésével és az Egyezmény 14. cikkével,  a  GyJE.  2.
        cikk 1. és 2. pontjával, 28. cikk 1.a) pontjával, valamint az
        OE. idézett előírásaival sem. Ezért az nem sérti az Alkotmány
        7. § (1) bekezdését.

        2.  A Kt. 81. § kifogásolt (11)-(13) bekezdését az 1997.  évi
        CXXVIII.  törvény 2. §-a állapította meg 1998.  január  1-jei
        hatállyal.

        A Kt. 81. § (11) bekezdése az egyházi jogi személyek esetében
        lehetővé  teszi  a  feladatellátásba  történő  bejelentkezést
        egyoldalú  nyilatkozat  alapján. Az  indítványozók  figyelmen
        kívül  hagyták,  hogy ez a jog az egyházi jogi  személyt  nem
        általában, hanem csak abban az esetben illeti meg, ha a  volt
        egyházi  ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről  szóló
        1991.   évi   XXXII.   törvény  hatálya  alá   tartozik.   Az
        Alkotmánybíróság   a   volt  egyházi   ingatlanok   tulajdoni
        helyzetének   rendezéséről  szóló  törvény   alkotmányosságát
        elbíráló  4/1993.  (II.12.) AB határozatában  megállapította,
        hogy   az   egyházak,  különösen  az  e  törvénnyel  érintett
        történelmi   egyházak   történelmi  és  társadalmi   szerepe,
        valamint   a   vallásszabadsághoz  való  alapjog  kielégítően
        indokolja,  hogy  az  egyházi funkciók  gyakorlását  szolgáló
        ingatlanok   visszajuttatása   nem   minősül   más   érintett
        tulajdonosokkal   szemben  önkényes  megkülönböztetésnek.   A
        történelmi   egyházak  esetében  ugyanis   elsődlegesen   nem
        kárpótlásra,  hanem  alapjog gyakorlása anyagi  feltételeinek
        biztosítására került sor. (ABH 1993, 64, 68.)

        A  Kt.  81.  §  új  (12) bekezdése alapján  a  művelődési  és
        közoktatási  miniszter a (13) bekezdésben foglalt  kivétellel
        az  egyházi jogi személlyel köteles közoktatási megállapodást
        kötni,  amennyiben  az általa fenntartott intézmény  országos
        feladatot  lát el. A Kt. 121. § (1) bekezdésének  24.  pontja
        szerint országos feladatot lát el a közoktatási intézmény, ha
        a  szolgáltatásait igénybevevők legalább ötvenegy  százaléka,
        legkevesebb  hét különböző megyéből (fővárosból)  élők  közül
        kerül  ki,  feltéve továbbá, hogy az adott feladatot  ellátó,
        szolgáltatást  nyújtó  közoktatási  intézményből   legfeljebb
        három  működik az országban (pl. nemzeti, etnikai  kisebbségi
        feladatot    lát   el,   vallási,   világnézeti   tekintetben
        elkötelezett intézményként működik).

        A  Kt.  81.  §  (13) bekezdése pedig közoktatási megállapodás
        megkötésére  kötelezi  az  önkormányzatot  az  egyházi   jogi
        személy  egyoldalú megkeresése alapján, ha  részére  a  helyi
        önkormányzat nevelési-oktatási intézményt adott át.

        Az   egyházak  hitéleti  és  közcélú  tevékenységének  anyagi
        feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény (a továbbiakban:
        Eht.) 5. §-a szerint az egyházi intézményfenntartók oktatási,
        egészségügyi  és  szociális  tevékenységük  után  a   hasonló
        feladatot ellátó állami és helyi önkormányzati intézményekkel
        azonos  normatív állami hozzájárulásban részesülnek,  amelyek
        jogcímeit   és   összegeit,   illetve   arányait   az    éves
        költségvetési    törvény    tartalmazza,    a    felsőoktatás
        tekintetében    összhangban    a    felsőoktatási     törvény
        rendelkezéseivel.

        Az  Eht.  6.  § (1) és (2) bekezdése a következő  előírásokat
        tartalmazza.

        "(1)   Az   egyházak  további  támogatásra  (a  továbbiakban:
        kiegészítő   támogatás)  jogosultak,   amelynek   alapja   az
        állampolgárok  azon  döntése, ahogyan az adott  egyház  által
        fenntartott intézmények közszolgáltatásait igénybe veszik.

        (2)   Az   (1)   bekezdés   szerinti   kiegészítő   támogatás
        meghatározása minden évben a költségvetési tervezéskor ismert
        adatok  alapján  történik,  az  éves  költségvetésről   szóló
        törvényben, a közoktatási, illetve a szociális szolgáltatások
        igénybevételének figyelembevételével."

        Az   Alkotmánybíróság  a  22/1997.  (IV.25.)  AB   határozata
        rendelkező részében alkotmányos követelményt állapított  meg.
        Eszerint: a Kt. 4. § (6) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos
        követelmény,  hogy  az  állam vagy a  helyi  önkormányzat  az
        egyházi   jogi   személyek   által  fenntartott   közoktatási
        intézmények  működéséhez  a hasonló állami  és  önkormányzati
        intézményekével  azonos  mértékű  költségvetési   támogatáson
        kívül  olyan  arányú  kiegészítő anyagi támogatást  nyújtson,
        amilyen   arányban   ezek   az   intézmények   állami    vagy
        önkormányzati feladatokat vállaltak át.

        Az    Alkotmánybíróság    e    határozatának    indokolásában
        megállapította,  hogy  "a Kt. 81. § (10)  bekezdésének  az  a
        rendelkezése,  amely  szerint «a  művelődési  és  közoktatási
        miniszter köteles közoktatási megállapodást kötni az országos
        kisebbségi    önkormányzattal,   ha   a   nemzeti,    etnikai
        kisebbséghez   tartozók  iskolai,  kollégiumi   ellátása   az
        önkormányzati feladatellátás keretében nem megoldott»,  pedig
        a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségeknek
        az  Alkotmány  68. §-ában biztosított alapjoga  szolgálatában
        áll.  Nincs  alkotmányos indoka annak, hogy a Kt. az  egyházi
        jogi  személyek  tekintetében nem tartalmaz hasonló  kötelező
        rendelkezést  a  vallásszabadságból fakadó  fenntartói  jogok
        gyakorlása  anyagi feltételeinek biztosítására.  Az  előbbiek
        összegezéseként  az  Alkotmánybíróság a  vizsgált  tárgykörre
        vonatkozóan   megállapítja,  hogy  a  nem   állami   oktatási
        intézmények   körében   az  egyházi  jogi   személyek   által
        fenntartott  oktatási  intézményeknek  a  rendelkező  részben
        megállapított  kötelező költségvetési  és  kiegészítő  anyagi
        támogatásában,  valamint a Kt. 81. § (10)  bekezdése  alapján
        kötelezően  kötött  közoktatási megállapodásban  megtestesülő
        pozitív diszkriminációt az Alkotmány 60 §-ában és 68.  §-ában
        biztosított alapjogok érvényesítése teszi szükségessé."  (ABH
        1997, 107, 116.)

        Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy  a
        Kt.  81.  §  (11)-(13) bekezdése megfelel az Alkotmánybíróság
        fenti  határozatában  foglalt alkotmányos  követelménynek  és
        indokainak, továbbá az Eht. idézett rendelkezéseinek. Ezért a
        Kt.  e  rendelkezései  nem sértik  az  Alkotmány  67.  §  (2)
        bekezdését, 70/A. § (1) bekezdését és 70/G. § (1) bekezdését.

        3.  A  Ktv.  30.  § (10) bekezdése a normatív hozzájárulásban
        részesülő   nem  állami  intézmény,  valamint  a  működéséhez
        rendszeres  központi  költségvetési  támogatásban  részesülő,
        jogi  személyiséggel  rendelkező  közgyűjtemény  tekintetében
        követeli meg bizonyos feltételek biztosítását.

        A  Ktv.  30.  § (1) bekezdés bevezető része határozza  meg  a
        normatív  hozzájárulásban részesülő  nem  állami  intézmények
        körét.  Eszerint: "az Országgyűlés a szociális, a közoktatási
        és    a    külön   törvényben   meghatározott   felsőoktatási
        közfeladatokat  ellátó  egyházi  jogi  személyek,  társadalmi
        szervezetek,    alapítványok,   közalapítványok,    közhasznú
        társaságok   és   a  humánszolgáltatásokat  főtevékenységként
        végző,  a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya  alá
        tartozó  magánszemélyek (a továbbiakban  együtt:  nem  állami
        intézmények) fenntartói részére normatív állami hozzájárulást
        állapít  meg".  Az indítványozók tehát tévesen értelmezik  és
        állítják,  hogy  a  Kt. e rendelkezése alkalmazásánál  a  nem
        állami  intézményen  kizárólag  alapítványi,  egyesületi   és
        magánoktatási   intézményt   kell   érteni.   Az   előbbiekre
        tekintettel   tehát   a   Kt.   30.   §   (10)   bekezdésével
        összefüggésben  az indítványozók által vélelmezett  hátrányos
        megkülönböztetés nem áll fenn.

        A  Ktv.  30. § (11) és (12) bekezdése az Eht. idézett 6.  §-a
        alapján   állapít   meg   az  egyházak   részére   kiegészítő
        támogatást. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Ktv.  e
        rendelkezéseiben az egyházak részére biztosított  támogatások
        —  az  indokolási  rész  III. fejezet 1.2.  és  3.  pontjában
        kifejtettek    szerint   —   nem   minősül   alkotmányellenes
        diszkriminációnak.

        4.  Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49.
        §  (1)  bekezdése szerint ha az Alkotmánybíróság  hivatalból,
        illetőleg  bárki  indítványára  azt  állapítja  meg,  hogy  a
        jogalkotó  szerv  a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
        jogalkotói     feladatát     elmulasztotta      és      ezzel
        alkotmányellenességet  idézett  elő,  a  mulasztást  elkövető
        szervet  —  határidő  megjelölésével —  felhívja  feladatának
        teljesítésére.

        Az  Alkotmánybíróság már a 22/1990. (X.16.)  AB  határozatban
        elvi  jelentőséggel rámutatott arra, hogy a  jogalkotó  szerv
        jogszabályalkotási   kötelezettségének  konkrét   jogszabályi
        felhatalmazás  nélkül  is köteles eleget  tenni,  ha  a  jogi
        szabályozás  iránti igény annak nyomán állott  elő,  hogy  az
        állam  jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba
        és  ezáltal  az  állampolgárok  egy  csoportját  megfosztotta
        alkotmányos  joguk érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől.
        (ABH   1990.   83,  86.)  Az  Alkotmánybíróság   mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is,  ha
        alapjog   érvényesüléséhez  szükséges  jogszabályi  garanciák
        hiányoznak. (ABH 1992. 204, 205, 227, 231.)

        A  Kt. 4. § (6) bekezdése alapján az állam a nem állami,  nem
        helyi önkormányzati közoktatási intézmény fenntartója részére
        a   feladatellátáshoz   az   éves  költségvetési   törvényben
        megállapított mértékű költségvetési támogatást nyújt. A Kt. e
        felhatalmazása  alapján  és  a 118.  §  idézett  (3)  és  (4)
        bekezdésében foglalt előírások figyelembevételével  állapítja
        meg  az éves költségvetési törvény a szóban forgó közoktatási
        intézmények részére a normatív hozzájárulást.

        A  Ktvm.  34. § (1) bekezdés a) pontja és a Ktv.  30.  §  (1)
        bekezdés   a)   pontja  azonos  szabályozást   tartalmaz.   E
        rendelkezés  szerint  a  közoktatási feladatokat  ellátó  nem
        állami   intézmények   fenntartóit  —  néhány   meghatározott
        kivétellel   —   a   helyi  önkormányzatok  normatív   állami
        hozzájárulásával  azonos jogcímeken  és  feltételek  mellett,
        azonos összegű normatív állami hozzájárulás illeti meg.

        A  Kt.  4. § (6) bekezdése nem ad általános felhatalmazást  a
        nem  állami intézmények tekintetében a költségvetési  törvény
        alapján  biztosítható  kiegészítő  támogatásra,  ezért  ilyen
        szabályozást a Ktvm. és a Ktv. sem tartalmazhatott.

        Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  —  az  utóbbiakra,
        valamint  az  indokolás III. fejezet 1. pontjában foglaltakra
        figyelemmel  — sem a Ktvm., sem pedig a Ktv. tekintetében  az
        alkotmányellenes mulasztás egyik változata sem áll fenn.

        A  fentiek  alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező  részben
        foglaltak szerint határozott.
                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                  Dr. Ádám Antal                Dr. Bagi István
                  előadó alkotmánybíró            alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Erdei Árpád              Dr. Holló András
                  alkotmánybíró                   alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Kilényi Géza              Dr. Kiss László
                  alkotmánybíró                   alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Lábady Tamás             Dr. Németh János
                  alkotmánybíró                   alkotmánybíró
                                       
                  Dr. Tersztyánszky Ödön         Dr. Vörös Imre
                  alkotmánybíró                   alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Provisions of the Public Education Act because, according to the petitioners, the Act, by regulating the funding mechanism of State and church schools and private schools in different ways, violates the prohibition of discrimination
          Number of the Decision:
          .
          1042/B/1997
          Date of the decision:
          .
          10/26/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-3-009?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .