A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
1. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 0101-2.Vh.1075/2013/6. és a Fővárosi Törvényszék 45.Pkf.637.278/2013/2. számú végzései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó – önálló bírósági végrehajtó – jogi képviselője útján 2014. március 12-én az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján terjesztette elő alkotmányjogi panaszát, kérve egyrészt a hivatkozott végzéseknek az Abtv. 43. § (1) bekezdése és 43. § (4) bekezdése alapján történő megsemmisítését, másrészt az Abtv. 41. § (1) bekezdésére hivatkozással a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott törvényhely sérti az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdését (diszkrimináció tilalma) és XXIV. cikkének (2) bekezdését (hatóság által jogellenesen okozott kár megtérítése), valamint a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz fűződő jogot.
[2] Az indítványozó panaszában állította továbbá, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság (továbbiakban: PKKB) 0101-2.Vh.1075/2013/6. számú végzése és a Fővárosi Törvényszék (továbbiakban: Törvényszék) 45.Pkf.637.278/2013/2. számú végzése sérti az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz, valamint a XIII. cikke szerinti tulajdonhoz való jogát.
[3] Az indítványozó 2014. június 11-én az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panaszát a diszkrimináció tilalmának sérelmét illetően kiegészítette.
[4] 1.1. A végrehajtást kérő végrehajtási kifogása alapján indult eljárásban a PKKB 0101-2.Vh.1075/2013/6. számú végzésével az indítványozó eljárása kezdetén megfizetendő költséget – munkadíj és költségátalány címén 75 000 Ft-ra, készkiadás címén 15 000 Ft-ra, összesen 90.000 Ft-ra – leszállította, egyben kötelezte az indítványozót ennek megfelelő összegű költségelőlegről szóló jegyzőkönyvnek a végrehajtást kérő részére történő kézbesítésére. A PKKB a Vht. 217/B. §-a alapján kötelezte továbbá az indítványozót a végrehajtási ügyben járó munkadíja 20%-ának megfelelő pénzösszegnek 60 napon belül, a végrehajtói letéti számlára történő befizetésére.
[5] Az elsőfokú végzés megállapítása szerint, az indítványozó az eljárás kezdetén járó munkadíj és költségátalány fejében 205 327 Ft, készkiadás címén 15 000 Ft, összesen 220 327 Ft költségrész megelőlegezésére és átutalására szólította fel a végrehajtást kérőt, aki ez ellen végrehajtási kifogással élt. Végrehajtási kifogásában a végrehajtást kérő arra hivatkozott, hogy a jogszabály szerint a költségfelhívás nem vonatkozhat nagyobb összegre, mint 75 000 Ft és a várható készkiadások – általa nem vitatott – ellenértékére, amely így az adott esetben mindösszesen 90 000 Ft. Az elsőfokú bírósági eljárás során az indítványozó a végrehajtási kifogás elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy álláspontja szerint a 75.000 Ft maximális összeg kizárólag a költségátalányt érinti. A PKKB ezzel szemben – a végrehajtást kérő kifogásának helyt adva – megállapította, hogy a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 14/1994. (IX. 8.) IM rendelet 17. § (1) bekezdésének mind a nyelvtani értelmezése, mind a hivatkozott jogszabály munkadíjra és költségtérítésre vonatkozó egyéb rendelkezései (7–8. §, 16. §) egyértelművé teszik, hogy az eljárás kezdetén, a 75 000 Ft-os maximum a munkadíj és költségátalány teljes összegére vonatkozik.
[6] 1.2. Az indítványozó fellebbezése alapján eljáró Törvényszék a 45.Pkf.637.278/2013/2. számú jogerős határozatával az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, elutasítva egyben az indítványozónak az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező kérelmét.
[7] 2.1. Az indítványozó álláspontja szerint a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdését a következők miatt.
[8] A támadott jogszabályhely hatályba léptetésekor a jogalkotó indokolásában, az eljárások törvényességéhez, szakszerűségéhez, kiszámíthatóságához fűződő társadalmi elvárást jelölte meg, mint kiemelkedő jogpolitikai érdeket, ezzel azonban – az indítványozó álláspontja szerint – olyan általános célokat fogalmazott meg, amelyek tiszteletben tartása minden jogalkalmazótól elvárható. A jogalkotó tehát semmilyen olyan speciális okot nem határozott meg, amely indokolná, a végrehajtás megkülönböztetését más hasonló jogalkalmazói tevékenységektől, így a bírói, közjegyzői, állami-, és önkormányzati hivatali, rendőri, ügyészi tevékenységektől. Ezek közül külön is kiemelendőnek tartja az indítványozó a közjegyzőket, mert a díjazás ugyanúgy rendeleti szinten szabályozott és a közjegyző tevékenysége is ugyanúgy a felek vagyoni helyzetét befolyásolhatja, mint a végrehajtói tevékenység. Ennek ellenére, más vagyoni szankció a közjegyzővel szemben nem alkalmazható, esetleges tévedését a „rendes jogorvoslat keretében bíróság bírálja felül”. Mindez pedig a végrehajtókra vonatkozó szabályozást figyelembe véve sérti a diszkrimináció tilalmát.
[9] Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panasz kiegészítésében állította, hogy a jogalkalmazói és igazságszolgáltatási közfeladatot ellátók – a bírók, ügyészek, rendőrök, közjegyzők, valamint az önálló bírósági végrehajtók – homogén csoportot képeznek, amelyet az is bizonyít, hogy a Vht. 225. § (2) bekezdése szerint a végrehajtó eljárása a bíróság eljárásával azonos, ezért a bírósági végrehajtás során felmerülő jogsértések kiemelése más hatósági, nemperes és peres eljárások során bekövetkező jogsértések közül alkotmányos indok nélküli és diszkriminatív. Hangsúlyozta a panaszos azt is, hogy különösen a közjegyzők díjazására vonatkozó szabályozás bizonyítja az azonos alanyi körhöz tartozást, figyelembe véve azt is, hogy a közjegyzők tevékenysége során hozott döntések ugyanúgy befolyásolják a felek vagyoni helyzetét, mint az önálló bírósági végrehajtók tevékenysége.
[10] Panasz-kiegészítésében a panaszos indítványozta továbbá, hogy az ügyet az Abtv. 50. § (2) bekezdés f) pontja alapján az Alkotmánybíróság teljes ülésen, az Abtv. 57. § (7) bekezdés alkalmazásával nyilvános meghallgatást tartva tárgyalja és meghozott határozatának az Abtv. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilvános kihirdetését rendelje el.
[11] 2.2. Az indítványozó szerint az Alaptörvény XXIV. cikke (2) bekezdésének azon rendelkezéséből, mely szerint a hatóságok a tevékenységük során jogellenesen okozott kárért kártérítési kötelezettséggel tartoznak, egyenesen következik a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: régi Ptk.) 349. §-ának alkalmazása, amely az államigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősségről szól. A Vht. 217/B. §-a alkalmazására – kizárólag az önálló bírósági végrehajtóval szemben – nem peres eljárás keretében kerül sor, amely ellentétes a kártérítés azon jogi jellegével, miszerint a régi Ptk. felhívott rendelkezésének alkalmazása peres eljárásban zajlik. Az indítványozó hangsúlyozza, hogy a Vht. 225. § (2) bekezdése alapján a végrehajtó eljárása a bíróság eljárásával azonos, ezen „egyenjogúság” ellenére a jogalkotó különbséget tett a végrehajtók között egy új jogintézmény megalkotásával, amelynek következtében az önálló bírósági végrehajtót kettős anyagi felelősség terheli. Ráadásul – állítja a panaszos – a Vht. 217/B. §-ának bevezetése, az adós terhére megállapított vagyoni kötelezettség egy része tekintetében „kvázi” egyetemleges felelősséget hozott létre az ügyfél és az eljáró hatósági személy között, ami sérti a bírósági végrehajtó tisztességes eljáráshoz való jogát. Végül sérelmezi az indítványozó, hogy amennyiben az elsőfokú bíróság a végrehajtási kifogást elutasítja, de a másodfokú eljárásban a kifogásnak helyt ad a bíróság és a végrehajtót szankcióval sújtja, úgy e végzés ellen sem rendes, sem rendkívüli jogorvoslatnak nincs helye, márpedig a jogorvoslati jogtól való „totális” megfosztás összeegyeztethetetlen a tisztességes eljáráshoz való joggal.
[12] 2.3. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírósági határozatok sértik az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz való jogát, valamint a XIII. cikkben biztosított tulajdonhoz fűződő jogát azáltal, hogy az eljáró bíróságok mint önálló bírósági végrehajtót kötelezték a munkadíj 20%-ának megfelelő pénzösszeg megfizetésére, holott a végrehajtási ügyben a jogi személyként bejegyzett végrehajtó iroda járt el, a bíróság határozataiban megjelölt önálló bírósági végrehajtónak nincs sem elkülönült munkadíja sem letéti számlája.
[13] Az indítványozó szerint a tulajdonjogának sérelmét, és ezáltal alkotmányellenességet eredményezett továbbá az, hogy a korlátozás – amely az elérni kívánt célhoz képest egyébként is aránytalan volt –, elkerülhető lett volna.
[14] Végül a tulajdonjog sérelme kapcsán az indítványozó megjegyezte, hogy amennyiben egy esetleges törvénymódosítás kapcsán a végrehajtó iroda kötelezettsége kerülne ilyen módon a későbbiekben megállapításra, úgy álláspontja szerint az is alaptörvény-ellenes lenne.
[15] 4. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján, az [1]–[6] bekezdésekben ismertetett alkotmányjogi panasz befogadásáról már – a befogadhatóság előzetes vizsgálata során – 2014. május 19-én döntött.
[16] 5. Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
[17] 5.1. Az indítványozó panaszában állította a támadott törvényhely diszkriminatív voltát.
[18] Az Alkotmánybíróság a 3157/2014. (V. 23.) AB határozatában érdemi vizsgálatot követően elutasította azt az indítványt, amely a végrehajtási eljárásban résztvevő egyes szervek és személyek vonatkozásában az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésére alapítva állította a Vht. 217/B. §-a alaptörvény-ellenességét. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése szerint: „Ha alkotmányjogi panasz vagy bírói kezdeményezés alapján az alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az Alkotmánybíróság már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással – ha a körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló vizsgálatának.” Figyelemmel arra, hogy, a hivatkozott határozat meghozatala óta az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a körülmények alapvetően nem változtak meg, továbbá a panaszos indítványa és indítvány-kiegészítése eltérően értékelhető alkotmányjogi összefüggést nem tárt fel, az Alkotmánybíróság a panaszt e vonatkozásban az Abtv. 64. § f) pontja alapján visszautasította.
[19] 5.2. Az indítványozó panaszában – az Alaptörvény érintett rendelkezéseinek megjelölése nélkül – állította, hogy a Vht. 217 /B. §-a a tisztességes eljáráshoz való jogát, továbbá részben ezzel összefüggésben a jogorvoslathoz való jogát is sérti.
[20] Az Alkotmánybíróság a 3157/2014. (V. 23.) AB határozatában ugyancsak vizsgálta és elutasította a fenti 2.1. pontban említett indítvány azon részét is, amely – a jelen panaszban foglaltaknál részletesebben, de lényegét tekintve azonos érvelés mentén (is) – a Vht. 217/B. § alaptörvény-ellenességét állította az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésére hivatkozással. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt az Abtv. 64. § f) pontja alapján e részében is visszautasította.
[21] 5.3. Az indítványozó szerint a Vht. 217/B. §-a sérti az Alaptörvény XXIV. cikk (2) bekezdésébe foglalt szabályokat.
[22] Az Alkotmánybíróság ugyanezen panaszos más ügyben korábban benyújtott, a Vht. 217/B. §-a alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXIV. cikkének (2) bekezdésére alapító – az alapvető érvelést tekintve jelen panasszal szövegszerűen azonos – panasza alapján indított eljárásban az indítványt a 3218/2014. (IX. 22.) AB határozattal érdemi vizsgálatot követően elutasította.
[23] Tekintettel arra, hogy a hivatkozott határozat meghozatala óta a körülmények alapvetően nem változtak meg és a panaszos indítványa eltérően értékelhető alkotmányjogi összefüggést nem tárt fel, az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXIV. cikk (2) bekezdésével összefüggésben a Vht. 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt az Abtv. 31. § (1) bekezdése alapján, az Abtv. 64. § f) pontja szerint visszautasította.
[24] 6. A panaszos indítványában kérte a PKKB és a Törvényszék hivatkozott számú döntéseinek megsemmisítését, mert álláspontja szerint az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz, valamint a XIII. cikke szerinti tulajdonhoz való jogát sérti az, hogy az ügyében eljárt bíróságok őt, mint önálló bírósági végrehajtót sújtották a Vht. 217/B. §-a szerinti szankciókkal és nem a végrehajtási ügyben eljárt végrehajtói irodát.
[25] 6.1. Az Alkotmánybíróság rendelkezésére álló végzés szerint a panaszos a végrehajtási kifogással kapcsolatos elsőfokú eljárás során kizárólag a bíróság munkadíjszámítással kapcsolatos jogszabály értelmezését vitatta. Ezt követően a panaszos – a másodfokon eljárt Törvényszék jogerős végzése szerint – fellebbezésében arra hivatkozott, hogy nem került sor a végrehajtási eljárás szabályainak lényeges megsértésére, továbbá a vitatott intézkedése nem lehetett érdemi kihatással az eljárására, mivel a költségelőleg beérkezéséig az eljárás érdemi részére nem kerül sor. Végül a panaszos állította, hogy a Vht. 217/B. §-a az Alaptörvénybe ütközik, ezért kérte, hogy a Törvényszék – eljárásának felfüggesztése mellett – kezdeményezze az Alkotmánybíróság eljárását. A másodfokon hozott jogerős végzés ugyancsak nem tartalmaz arra vonatkozó információt, melyszerint az indítványozó kifogás tárgyává tette volna, hogy nem az ő végrehajtói intézkedésével kapcsolatosan folyik az eljárás. A rendelkezésre álló iratok szerint ezt a panaszos először az Alkotmánybíróság előtti eljárásban kifogásolta.
[26] Az Alkotmánybíróság már többször, így a 3198/2013. (X. 22.) AB végzésben is kifejtette, hogy az Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként alkotmányjogi panasz alapján vizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Ugyanakkor az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal már nem támadható bírói döntések által okozott valamennyi állított, vagy tényleges jogsérelem orvoslása eszközének. Ez a jogvédelem tehát nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazásának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbírósággá és hagyományos jogorvoslati fórummá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor.
[27] 6.2. Bár fentiekből következően a jogszabályok értelmezése az Alaptörvény 28. cikke értelmében a rendes bíróságok feladata, az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a Vht. 254/A. §-ának (1) bekezdése értelmében a végrehajtói iroda az önálló bírósági végrehajtói tevékenység végzésének elősegítésére alapított szervezet, míg ugyanezen törvényhely (2) bekezdése szerint a végrehajtói iroda tagjainak felelősségére e törvényben – azaz a Vht.-ben – foglalt eltérésekkel kell a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályokat alkalmazni.
[28] Ahogyan azt az Alkotmánybíróság ugyanezen panaszos korábbi hasonló ügyében a 3218/2014. (IX. 22.) AB határozatában már kifejtette, jelen ügyben is megerősíti: a végrehajtás szabályainak megsértését és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogának, vagy jogos érdekének sérelmét mérlegelő bírói döntést követően a törvényes mérték szerinti szankció sem az emberi méltósághoz-, sem a tulajdonhoz való joggal összefüggésbe nem hozható, továbbá a végrehajtó személyében való – a panaszos által állított – tévedés nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdés, ezért az Alkotmánybíróság a panaszt az Abtv. 64. § d) pontja alapján e vonatkozásban is visszautasította.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró |
. |