A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.III.10.527/2011/5. számú ítéletének megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
[2] Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Mfv.III.10.527/2011/5. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét, és semmisítse azt meg.
[3] A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (a továbbiakban munkaügyi igazgatóság) – a Kúria előtti per alperese – jogelődjének, vagyis az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőségnek az Észak-magyarországi Munkaügyi Felügyelősége (a továbbiakban munkaügyi felügyelőség) 2007. szeptember 13-án munkaügyi ellenőrzést tartott az indítványozó – a Kúria előtti per felperese – munkaterületén.
[4] Ezt követően a munkaügyi felügyelőség bizonyítási eljárást folytatott le két alkalommal, amelynek eredményeképpen a 872-7/2008-5205/HP. számú elsőfokú határozatában azt állapította meg, hogy 2007. szeptember 13-án az indítványozó úgy foglalkoztatott két személyt, hogy közöttük munkaviszony, foglalkoztatásra irányuló jogviszony állt fenn. Miután az indítványozó a bejelentési kötelezettségének nem tett eleget, a munkaügyi felügyelőség munkaügyi bírsággal sújtotta.
[5] Az indítványozó fellebbezése alapján eljárt másodfokú hatóság a 4318-2/2008-5010/W. számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A panaszos ezt követően a közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében elsődlegesen azok hatályon kívül helyezését, másodlagosan a kiszabott bírság mérséklését kérte.
[6] A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 24.M.3986/2008/16. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Indokolásában megállapította, hogy a munkaügyi felügyelőség a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szabályait betartotta és határozatait a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével hozta meg, továbbá a munkaügyi ellenőrök jogszerűen vélelmezték az 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 1. § (6) bekezdése alapján, hogy az érintettek munkáltatója az indítványozó volt.
[7] A panaszos a határidőben benyújtott perújítási kérelmében a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 24.M.3986/ 2008/16. számú ítélete, valamint a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte. A perújítás tárgyában eljáró Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 16.M.1312/2010/17. számú ítéletével a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 24.M.3986/2008/16. számú ítéletét, valamint az első és másodfokú közigazgatási határozatokat hatályon kívül helyezte. Az ítélet indokolása szerint a Pp. 336/A. § (2) bekezdése alapján a munkaügyi felügyelőséget terhelte a bizonyítási kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a két foglalkoztatott az indítványozó alkalmazásában állt.
[8] A bíróság a panaszos bizonyítási indítványa alapján tanúként hallgatta meg az indítványozónak az ellenőrzéskor a munkaterületen jelen lévő megbízottját, aki előadta, hogy 2007-ben szakmai tanácsadóként segítette az indítványozót, azonban szerződéses kapcsolatban nem álltak. Tagadta, hogy az érintett két munkavállalót munkavégzésre vette volna fel. A két foglalkoztatott a közigazgatási eljárásban megtett nyilatkozatát megváltoztatta és a bírósági eljárás során azt vallotta, hogy a panaszossal semmilyen jogviszonyban nem állt, a felperes részéről sem utasítást, sem díjazást nem kapott. Mindezek alapján azt a következtetést vonta le a perújítás során eljáró bíróság, hogy a két érintett személy és az indítványozó között az ellenőrzés időpontjában munkaviszony nem jött létre.
[9] A munkaügyi igazgatóság ezt követően felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új határozat meghozatalát kérte a Pp. 206. § (1) bekezdésének, illetve 339/A. és 339/B. §-ainak sérelmére hivatkozva.
[10] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a kérelmet alaposnak találta, és Mfv.III.10.527/2011/5. számú ítéletével a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 16.M.1312/ 2010/17. számú ítéletét hatályon kívül helyezte és a 24.M.3986/2008/16. számú ítéletét tartotta fenn hatályában. A Kúria rámutatott ítéletében, hogy a közigazgatási eljárás során a két foglalkoztatott két alkalommal került meghallgatásra, vallomásuk annyiban egyező volt, hogy kifejezetten napi bérért történő munkavégzésről nyilatkoztak. A perújítási eljárás során a két munkavállaló a korábbi közigazgatási eljárásban tett tanúvallomásával teljesen ellentétes nyilatkozatot tett. A Kúria álláspontja szerint a tanúvallomások alapján a munkaügyi felügyelőség és a munkaügyi igazgatóság jogszerűen döntött a közigazgatási határozatokban arról, hogy a Met. 1. § (6) bekezdésében szabályozott foglalkoztatói vélelem feltételei fennálltak és ennek alapján – ellentétben a perújítási eljárásban kifejtett bírósági állásponttal – az indítványozónak kellett bizonyítania, hogy a munkavállalók foglalkoztatója nem ő volt. A Kúria rámutatott, hogy az indítványozónak a foglalkoztatói vélelem megdöntésére irányuló bizonyítása nem járt sikerrel.
[11] Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint a Kúria az ügyben nem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) és a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt elveknek megfelelően, részrehajlás nélkül, tisztességes módon járt el, illetőleg az irányadó jogszabályokat nem az Alaptörvény 28. cikkében foglalt elvekkel összhangban értelmezte, tehát az ügy érdemében hozott döntés az Alaptörvényben biztosított jogait sérti. Az indítványozó állítása szerint a Kúria felülvizsgálati eljárása során megsértette a Pp. 275. §-át is, mivel a bizonyítékokat felülmérlegelte. Nem tartja továbbá tisztességesnek azt az eljárást, amelyben “a Kúria azokat a bizonyítékokat hagyta figyelmen kívül az eljárása során, amelyek az indítványozó pernyertességét támasztották alá.”
[12] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben ezért mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az Abtv. 26–27. §-aiban és az Abtv. 29–31. §-aiban foglalt feltételeket az alkotmányjogi panasz kimeríti-e.
[13] Az Alkotmánybíróság vizsgálata során azt állapította meg, hogy a panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában előírt követelménynek, amelynek értelmében az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be.
[14] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, illetve az Abtv. 27. §-a alapján a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálata tartozik hatáskörébe. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető tehát a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal már nem támadható bírói döntések által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének.
[15] Az indítvány az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben semmilyen alkotmányjogi jelentőségű kérdést nem vet fel, alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem ad elő. Az indítványozó valódi célja, hogy az Alkotmánybíróság a Kúria által eldöntött kérdéseket vizsgálja felül és a Kúria álláspontjától eltérően értékelje.
[16] A Pp. 275. §-ának a bizonyítékok felülmérlegelésével megvalósító sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság tanácsa megjegyzi, hogy a Kúria eljárása során nem vett fel újabb bizonyítást és nem vett igénybe semmilyen bizonyítási eszközt. A Kúriának lehetősége van jogszabálysértést megállapítani a felülvizsgált ítéletben megállapított tényállással összefüggésben, ha az nyilvánvalóan helytelen, kirívóan okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmazó következtetésen alapszik. Jelen esetben is ez történt.
[17] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság tanácsa megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem vetett fel, ezért azt az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdése valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |