Hungarian

Ügyszám: .	670/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 670/B/1997. AB határozat .

ABH oldalszáma: 1999/600 .

A döntés kelte: Budapest, 01/06/1999 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! az   Alkotmánybíróság   jogszabályok  alkotmányellenességének utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítványok tárgyában  – Dr.  Tersztyánszky  Ödön  alkotmánybíró  különvéleményével  – meghozta a következő                         határozatot: Az  Alkotmánybíróság  a  helyi adókról  szóló  1990.  évi  C. törvény  módosításáról szóló 1992. évi LXXVI. törvény  20.  § (2)  bekezdése  alkotmányellenességének  megállapítására   és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. Az  Alkotmánybíróság az Érd Város Önkormányzatának Képviselő- testülete által a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 17/1991.  (XII.  20.) ÖK számú rendelet  4.  §  (1)  bekezdés alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.                           Indokolás                              I. Az  Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyben  az indítványozók   az  Érd  Város  Önkormányzatának   Képviselő- testülete által a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 17/1991.  (XII.  20.) ÖK számú rendeletben  (a  továbbiakban: Ör.) az adó mértékére vonatkozóan megállapított rendelkezések alkotmányellenességének  megállapítását  és   megsemmisítését kérik. Az  indítványokat  az  Alkotmánybíróság  egyesítette  és  egy eljárásban bírálta el. 1.  Az  érdi képviselő-testület 34/1996. (IX. 20.)  ÖK  számú rendeletével   módosította  az  Ör.-nek  a   kommunális   adó mértékére    vonatkozó,   az   Ör.    5.    §-ában    foglalt rendelkezéseket.  A  módosítást követően  az  Ör.  5.  §-a  a következő rendelkezést tartalmazta : "5.  §  (1) Az adó mértéke a rendelet 1. §-ában meghatározott adótárgyanként  4.000,-  Ft/év, az  Érden  állandó  lakosként bejelentkezett adózók esetében.   (2)  Az  adó  mértéke  a rendelet 1.  §-ában  meghatározott adótárgyanként  8.000,-  Ft/év, a nem  állandó  lakos  adózók esetében." Indítványozók   álláspontja   szerint   az   Ör.-nek   ez   a rendelkezése,     amely    az    adófizetési    kötelezettség szempontjából ugyanazon adó mértéke tekintetében  különbséget tesz  a  polgárok  között aszerint, hogy rendelkeznek-e  érdi lakóhellyel  vagy sem, alkotmányellenes, sérti  az  Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményét. Az  érdi  képviselő-testület  18/1997.  (V.  26.)  ÖK.  számú rendeletével ismételten módosította az Ör. 5. §-át,  amelynek hatályos szövege a következő: "Az   adó   mértéke   a  rendelet  1.  §-ában   meghatározott adótárgyanként     8.000,-     Ft/év."     Ugyanakkor     új, adókedvezményeket megállapító 4. §-sal egészítette ki az  Ör. szövegét,  amelynek  (1) bekezdése szerint  az  állandó  érdi lakosként   bejelentkezett  adózók  50   %   adókedvezményben részesülnek. Indítványozók indítványukat az új szabályozással  szemben  is fenntartották. 2. Egyik indítványozó támadja a helyi adókról szóló 1990. évi C.  törvény (a továbbiakban: Hatv.) módosításáról szóló 1992. Évi    LXXVI.   törvény   (a   továbbiakban:   Hatvm.)   azon rendelkezéseit   is,   amelyek   a   kommunális   beruházások ellenértékének a helyi adóból történő levonási lehetőségét  5 évre   korlátozták   és   ezt  a  korlátozást   visszamenőleg kiterjesztették  az 1991-1992.-ben végzett beruházásokra  is. Indítványozó  1991-ben  abban a  tudatban  vállalta  telkének közművesítését, hogy a Hatv. akkor hatályos 10. §-a alapján a beruházás ellenértékét levonhatja a helyi adóból, ami  10  év helyi  adó  mentességet  jelentett volna  számára.  A  Hatvm. vitatott rendelkezéseinek következtében azonban adómentessége 1996-ban  megszűnt.  Az, hogy a Hatvm.  az  1991-ben  végzett beruházásokra   visszamenően  korlátozta   az   adókedvezmény igénybevételének   lehetőségét,   indítványozó    álláspontja szerint  a  szerzett  jogok  és  jogbiztonság  sérelme  miatt alkotmányellenes,   ezért   kéri   a   vitatott   rendelkezés alkotmányosságának "visszamenőleges" vizsgálatát.                              II. Eljárása  során  az Alkotmánybíróság elsőként azt  vizsgálta, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban:  Abtv.)  1. § b) pontja  szerinti  hatáskörében vizsgálhatja-e     a    Hatvm.    vitatott    rendelkezésének alkotmányosságát. Az Abtv. e rendelkezése alapján az Alkotmánybíróság hatásköre –  főszabályként  –  hatályos  jogszabály  alkotmányosságának elbírálására   terjed   ki.  Hatályát   vesztett   jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára  –  az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint – csak kivételesen, az Abtv. 38. § szerinti   bírói  kezdeményezés  és  az  Abtv.   48.   §-ában szabályozott  alkotmányjogi  panasz  alapján  kerülhet   sor, akkor,   amikor  a  már  nem  hatályos  jogszabály  –   annak továbbélése  folytán – még az indítvánnyal  érintett  konkrét eljárásokban alkalmazható. Erre    tekintettel   hatáskörének   vizsgálata   során    az Alkotmánybíróságnak   abban  a   kérdésben   kellett   állást foglalnia, hogy a Hatvm. támadott rendelkezése hatályban lévő jogszabálynak tekinthető-e. A  Hatv.  10. §-ának eredeti szövege a következő rendelkezést tartalmazta : "10.  §  (1)  Ha a magánszemély az önkormányzat illetékességi területén  kommunális beruházást hajt végre, ennek  számlával igazolt  ellenértékét  az ezen törvény alapján  megállapított helyi  adójából levonhatja. Amennyiben az adó összege kisebb, mint a beruházási érték, a levonási jog a következő évre vagy ivekre átvihető. (2)  Mentes a helyi adó alól az a magánszemély, aki igazolja, hogy   az   önkormányzat  illetékességi   területén   végzett kommunális   beruházás  céljára  teljesített  –  támogatással csökkentett  – évi befizetése eléri vagy meghaladja  a  helyi adó éves összegét. (3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti befizetés nem éri el a helyi  adó  összegét, helyi adóként csak a különbözetet  kell megfizetni." A Hatvm. 2. §-a 1993. január 1-jei hatállyal a Hatv. 10. §-át a következőképpen módosította: "10.  §  (1)  Ha  a  magánszemély kommunális beruházást  hajt végre,  vagy  ilyen  beruházás céljára  befizetést  teljesít, akkor  a  saját  beruházás számlával  igazolt  ellenértéke  a beruházás   befejezésének  évében,  illetőleg   a   befizetés támogatással csökkentett összege a befizetés évében levonható a   beruházás  helye  szerint  illetékes  önkormányzat  által megállapított, az adott évben esedékessé vált helyi adóból. (2)  Ha  a  helyi adó éves összege nem éri el az (1) bekezdés szerint  levonható  összeget, a  levonási  jog  a  megnyíltát követő  négy  naptári  évben esedékes  helyi  adóval  szemben érvényesíthető." A Hatvm. 20. § (2) bekezdése egyúttal úgy rendelkezett, hogy "(2)   Annak   a   magánszemélynek,  akinek  az  önkormányzat illetékességi területén végzett kommunális beruházás  céljára 1991.  és 1992.Évben teljesített – támogatásokkal csökkentett –  befizetése  a  tárgyévi helyi adófizetési  kötelezettségét meghaladta,   a   fennmaradó   összeggel   az    e    törvény hatálybalépését  követően az ugyanott esedékessé  vált  helyi adója  a Hatv. – e törvény 2. §-ával megállapított –  10.  §- ában szabályozottak szerint csökkenthető." A Hatv. 10. §-át 1996. január 1-jétől hatályon kívül helyezte a   helyi   adókról  szóló  1990.  évi  C.   törvény   és   a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény  módosításáról 1995.  évi XCVIII. törvény (a továbbiakban: Hatvm.2.)  10.  § (1) bekezdése, azzal, hogy a 10. § (2) bekezdésében kimondta, hogy  "a Hatv. e törvénnyel hatályon kívül helyezett 10.  §-a alapján  az  adóalany adólevonási jogát az ott  meghatározott feltételekkel   továbbra   is  érvényesítheti,   ha   a)   az adólevonási  joga  1996.  év  január  1.  napja  előtt  nyílt meg,..." E  rendelkezést figyelembe véve megállapítható, hogy a Hatv.- nek  a  Hatvm.  2.  §-ával megállapított  10.  §-a  ugyan  az alkotmánybírósági vizsgálat lefolytatásakor már nem  hatályos szabály,  azonban  továbbra  is alkalmazandó  mindazokban  az ügyekben, amelyekben az adóalany adólevonási joga a  hatályon kívül helyezését megelőző időszakban megnyílt. A Hatvm. 20. §- ának  (2) bekezdését az alkotmányossági vizsgálat időpontjáig törvényi rendelkezés nem helyezte hatályon kívül. A  jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 13. §-a szerint a jogszabály akkor veszti hatályát,  ha más jogszabály hatályon kívül helyezi vagy ha a jogszabályban meghatározott  határidő  lejárt. A  Jat.  nem  határozza  meg egyértelműen, hogy a jogszabályban meghatározott  határidőnek kifejezetten  a  jogszabály hatályának megszűnésére,  vagy  a jogszabály alkalmazhatóságára kell-e vonatkoznia. Az  Alkotmánybíróság  több határozatában  a  Jat.-nak  ezt  a szabályát    a   jogszabály   alkalmazhatóságára    vonatkozó rendelkezésként  értelmezi. E határozataiban  megállapította, hogy  a  szabály alkalmazására jogszabályban előírt  határidő leteltével,  azzal,  hogy a kifejezetten hatályon  kívül  nem helyezett jogszabályi rendelkezések teljesedésbe mentek,  már nincs  mód  arra, hogy a jogalanyok a jogszabályi rendelkezés alapján  jogot  szerezzenek a jogszabály lényegében  hatályát vesztette.   [1239/B/1990.  AB   végzés   ABH   1991,   906.; 298/B/1994.  AB  határozat  ABH 1994,  700.;  880/B/1992.  AB végzés ABH 1996, 804-806.; ] A  Hatv.  módosított 10. §-a az adólevonási  jog  gyakorlását határidőhöz  köti – a kommunális beruházás értéke,  illetőleg az    ilyen   célra   teljesített   befizetés   a   beruházás befejezésének évében és az adólevonási jog megnyíltát  követő négy évben vonható le a helyi adóból –, ezért megállapítható, hogy  az  1991.-1992.Években kommunális  beruházások  céljára teljesített  befizetések  tekintetében  ez  a  határidő   már eltelt.  Következésképpen a Hatvm.  20.  §  (2)  bekezdésében foglalt  rendelkezés  tartalmilag kiüresedett,  az  indítvány elbírálásának  időpontjában  már  teljesedésbe  ment,   annak alapján igényt érvényesíteni már nem lehet. Mindezeket figyelembevéve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a  Hatvm.  20.  §  (2) bekezdése –  alkalmazhatóságának hiányában – az alkotmánybírósági eljárásban gyakorlatilag már nem   tekinthető  hatályos  jogszabályi  rendelkezésnek,   az Alkotmánybíróság   alkotmányellenessége   vizsgálatára    nem jogosult,  ezért  az eljárást a rendelkező részben  foglaltak szerint megszüntette.                                                           III. Az  indítványozók  többsége  az Ör.  4.  §  (1)  bekezdésének alkotmányosságát vitatja, mely szerint: "Az  állandó  érdi  lakosként  bejelentkezett  adózók  50   % adókedvezményben részesülnek." Az  Ör.  9.  §  4.  pontja alapján a rendelet  alkalmazásában állandó   lakosnak  az  tekintendő,  aki  a  lakcímbejelentés szabályai    szerint   nyilvántartásba    vett    lakóhellyel rendelkezik az önkormányzat illetékességi területén. A  helyi önkormányzat adó-megállapítási jogának és e tárgyban rendeletalkotási  jogkörének  terjedelmét  a  Hatv.  6.   §-a állapítja meg. Eszerint: "Az önkormányzat adó-megállapítási joga arra terjed ki, hogy a)  az  5.  §-ban meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse,  a  már bevezetett adót hatályon  kívül  helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit, b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza, c)  az  adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási  követelményeihez és az  adóalanyok  teherviselő képességéhez  igazodóan  – e törvényben  meghatározott  felső (adómaximum) határokra figyelemmel – megállapítsa, d)  az e törvény második részében meghatározott mentességeket további   mentességekkel,  illetőleg  kedvezményeket  további kedvezményekkel kibővítse, e)  e  törvény  és az adózás rendjéről szóló törvény  keretei között a helyi adózás részletes szabályait meghatározza." E   rendelkezések  alapján  a  helyi  önkormányzat  az   adó- megállapítási  joga  körében  –  törvény  keretei  között   – széleskörű   döntési   szabadsággal   rendelkezik   a   helyi adópolitika   kialakítására.  A   helyi   adók   körében   az adómentességek és adókedvezmények megállapításának a  joga  a helyi    önkormányzat   adó-megállapítási    jogának    egyik részjogosítványa.     Az     adómentességek,     kedvezmények meghatározása  során az önkormányzat a helyi  sajátosságokat, gazdaságpolitikai,  adópolitikai  szempontokat,  a   lakosság szociális körülményeit mérlegelve, szabadon dönt arról,  hogy az  adóalanyok mely csoportját vonja az általánostól  eltérő, kedvezőbb megítélés alá, az adóalanyok mely csoportja számára nyújt  adómentességet, adókedvezményeket. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe  e  rendelkezésekkel  kapcsolatosan  csak   annak ellenőrzése  tartozik, hogy a jogalkotó e  mérlegelése  során nem került-e ellentétbe az Alkotmány rendelkezéseivel. Indítványozók  álláspontja szerint a vitatott rendelkezés  az Alkotmány     70/A.     §-ába    ütköző,     alkotmányellenes megkülönböztetést tesz az adó mértéke tekintetében az állandó érdi  lakosok  és  Érden állandó lakóhellyel  nem  rendelkező ingatlantulajdonosok között. Az    Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   a   vitatott rendelkezés  tárgya  adókedvezmény  megállapítása,  ezért  az alkotmánybírósági  vizsgálat az Ör.  4.  §  (1)  bekezdésében biztosított adókedvezmény alkotmányosságára irányult. Az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdése  –  amint   azt   az Alkotmánybíróság   több  határozatában   kifejtette   –   nem mindenfajta  különbségtételt  tilt.  Az  alkotmányi   tilalom elsősorban   az   alkotmányos  alapjogok  tekintetében   tett megkülönböztetésekre  vonatkozik,  abban  az  esetben,  ha  a megkülönböztetés  nem  alapvető jog tekintetében  történt,  a megkülönböztetés alkotmányellenessége akkor állapítható  meg, ha  az  önkényes,  az emberi méltósághoz  való  jogot  sérti. [61/1992.   (XI.  20.)  AB  határozat,  ABH  1992.  280-282.; 963/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 437-445.] Az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés végén a felsorolást lezáró "vagy  egyéb helyzet szerinti különbségtétel" szövegrész  egy olyan  gyűjtőfogalomra utal, amelybe adott esetben az állandó és ideiglenes lakás szerinti különbségtétel is beletartozhat. Ennek    a    megkülönböztetésnek   az   Alkotmánnyal    való összeegyeztethetőségét az Alkotmánybíróságnak az adott  helyi szabályozás    tükrében,   esetenként   kell   megvizsgálnia. [2002/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 703.-704.] Ezért az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta,  hogy a  vitatott szabály által tett megkülönböztetés nem önkényes- e, a tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka van-e. A    szabályozás   indokainak   megismerése   érdekében    az Alkotmánybíróság     megkeresést     intézett     a     város polgármesteréhez. A polgármester válaszában kifejtette,  hogy az   állandó   lakosok   számára  nyújtott   adókedvezménynek alapvetően  kettős indoka van. Egyrészt az Érden  lakóhellyel nem rendelkező ingatlantulajdonosok után a helyi önkormányzat nem részesül normatív támogatásban a központi költségvetésből annak   ellenére,   hogy  ők  ugyanúgy  használói   a   város infrastruktúrájának,  mint  az állandó  lakosok.  Másrészt  a város   területén  állandó  lakóhellyel  rendelkező   lakosok érdekeltsége a településfejlesztésben nagyobb, mint  a  város területén  ideiglenesen lakó, tartózkodási hellyel rendelkező lakosoké. Az állandó lakosok a helyi adó megfizetésén túl más módon  is  részt vesznek a települési feladatok megoldásában, pl.:  szerepet  vállalnak  a  település  fejlődését  szolgáló infrastrukturális  beruházások  –  útépítések,  gázberuházás, közvilágítás  –  megvalósításában. A kommunális  beruházásban való részvételt a nem állandó érdi lakosok esetén is értékeli a  rendelet, az Ör. 4. § (2) bekezdése az állandó  lakosokkal azonos  adókedvezményt biztosít azoknak a nem  állandó  lakos adózóknak,  akik  Érd város területén önerős  gázberuházásban vettek  részt. A szabályozás oka tehát valójában a kommunális beruházásokban való részvétel ösztönzése. A  helyi önkormányzat a Hatv. idézett 6. §-a alapján a  helyi sajátosságokat, az adóalanyok teherbíró képességét  és  a  az önkormányzat  gazdálkodási érdekeit szem előtt  tartva  élhet adó-megállapítási jogával. Ez a törvényi szabályozás módot ad arra,  hogy  a  helyi  önkormányzat  adó-megállapítási   joga gyakorlása  során önálló helyi adópolitikát alakítson  ki.  A helyi   adópolitika  kialakítása  során  az   önkormányzatnak módjában áll az is, hogy az adószabályok megalkotása során is elismerje, értékelje a település területén állandó  jelleggel tevékenykedő  vállalkozóknak, a településen  életvitelszerűen élő állandó lakosságnak azt a többlettevékenységét, amelyet a települési feladatok megoldása érdekében végeznek. Ebből indult ki az Alkotmánybíróság akkor, amikor 963/B/1993. AB  határozatában megállapította, hogy nem alkotmányellenesek a Hatv.-nek az a rendelkezései, amelyek a helyi iparűzési adó megállapítása  tekintetében különbséget tesznek  a  település területén  állandó telephellyel rendelkező és  az  ideiglenes jelleggel tevékenykedő vállalkozók között. "A  törvény  e szabályozásával lehetőséget kíván  biztosítani helyi   adópolitika   kialakítására.   Módot   ad   a   helyi önkormányzatnak  arra,  hogy az iparűzési  adó  megállapítása során  figyelemmel legyen arra is, hogy a településen állandó telephellyel   rendelkező   vállalkozók   –   ellentétben   a településen   alkalmi,  ideiglenes  iparűzési   tevékenységet végzőkkel – részt vesznek a települési feladatok megoldásában (pl.:   munkahelyteremtés,  helyi  szolgáltatások  nyújtása), tevékenységüket  a  település érdekeit,  igényeit  figyelembe véve  végzik,  helyi  iparűzési adó fizetési  kötelezettségük teljesítésével  az  önkormányzat  számára  állandó   bevételt biztosítva,   hozzájárulnak   az   önkormányzati    feladatok folyamatos megvalósításához. Ez – ha a helyi önkormányzat  él a   törvényi  szabályozás  adta  lehetőséggel  –   az   egyes vállalkozói csoportok megkülönböztetésének ésszerű,  a  helyi önkormányzatok  adó-megállapítási  jogával  összhangban  álló indoka." (ABH 1996, 441.-442.) Ehhez  hasonlóan  alkotmányosan elfogadható  indoka  lehet  a kommunális    adó   megállapítása   során    a    településen életvitelszerűen élő állandó lakosok és az ideiglenes lakosok közötti megkülönböztetésnek, ha a települési önkormányzat egy kifejezetten kommunális feladatok megoldását célzó helyi  adó megállapítása  során preferálja azt, hogy a  településen  élő állandó  lakosok a helyi adó megfizetésén túl  más  módon  is részt  vesznek  a  települési  feladatok  megoldásában,  pl.: szerepet    vállalnak   a   helyi   lakossági    szükségletek kielégítésében, a település fejlődését szolgáló  beruházások, kommunális beruházások megvalósításában, segítséget nyújtanak az  intézmények  fenntartásában. Az Ör.  nemcsak  az  állandó lakosok  tekintetében  értékeli a  kommunális  beruházásokban való     részvételt,    az    állandó    lakosokkal    azonos adókedvezményben részesíti azokat az ideiglenes lakosokat is, akik  az  Ör.  megalkotásakor aktuális kommunális  beruházási programban  részt  vettek.  Így az  Ör.  által  megállapított adókedvezményeknek  a kommunális beruzásokban  való  aktívabb részvételre  ösztönző  szerepe  is  van.  Alkotmányosan   nem kifogásolható az sem, ha a kommunális adó megállapítása során az  önkormányzat  figyelembe veszi azt is,  hogy  az  állandó lakosok  száma,  az általuk fizetett jövedelemadó  jelentősen befolyásolja  az  önkormányzatnak a központi  költségvetésből származó bevételének mértékét. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a képviselő-testület által   a   szabályozás  során  figyelembe  vett   szempontok megfelelő  alapul szolgáltak ahhoz, hogy a képviselő-testület a  kommunális adó szabályozása során kedvezményben részesítse a   település   területén   állandó  lakóhellyel   rendelkező adózókat.   Az  Ör.  vitatott  rendelkezése  az  önkormányzat gazdálkodási követelményein és a helyi sajátosságokon alapuló helyi   adópolitikai   döntést  tartalmaz.   Az   alkalmazott megkülönböztetésnek   ésszerű   indokai   vannak,   így   nem tekinthető    önkényes,    az    Alkotmányban    szabályozott diszkrimináció tilalmába ütköző megkülönböztetésnek. Nem  helytálló  indítványozóknak  a  49/1993.  (VII.  6.)  AB határozatra  való  hivatkozása  sem.  Abban  az   ügyben   az Alkotmánybíróság   az  Ör.-től  eltérő  szabályozásra   nézve állapította       meg      a      vitatott      rendelkezések alkotmányellenességét.  Az akkori  vizsgálat  tárgyát  képező önkormányzati    rendelet    az    építményadó     mértékének megállapítása  során  kettős  megkülönböztetést  alkalmazott, egyrészt  különbséget  tett  a  belterületi  és  a  zártkerti építménytulajdonosok    között,    másrészt    a    zártkerti építménytulajdonosok    esetén   50    %-os    adókedvezményt biztosított  azon  adózók  számára,  akik  állandó  lakásként használják  zártkerti  építményüket. A különböző  adómértékek megállapításának indokaként a helyi önkormányzat azt  jelölte meg,   hogy   mivel   a  zártkerti  övezet   infrastruktúrája elmaradott,  a  magasabb adótétel az önkormányzattal  szemben támasztott    többlet   fejlesztési   igények    kielégítését szolgálja. Az Alkotmánybíróság a vitatott rendelkezésekkel kapcsolatosan megállapította,  hogy  a  rendelet a  zártkerti  ingatlanukat allandó  lakásként  használó  tulajdonosok  számára  nyújtott adókedvezménnyel  egy  jogellenes állapotot  preferál  és  ez sérti  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  megállapított jogállamiság    követelményét.   Az    építményadó    alanyai tekintetében  a  rendelet által tett kettős  megkülönböztetés azt   eredményezi,   hogy   a  képviselő-testület   csak   az építménytulajdonosok   egy   meghatározott   körére   –    az építményüket   nem   állandó  lakásként  használó   zártkerti építmények  tulajdonosaira  –  hárítja  a  zártkerti   övezet fejlesztése érdekében megállapított magasabb adóterheket. Így a   rendelet  hátrányos  megkülönböztetést  alkalmazott  azon zártkerti    építmények   tulajdonosaival    szemben,    akik építményüket nem állandó bejelentett lakásként használják. Az Alkotmánybíróság abban az ügyben azt állapította meg, hogy  a megkülönböztetésnek alkotmányos indoka nincs,  önmagában  az, hogy  a zártkertben az önkormányzatnak a belterülettől eltérő fejlesztési  feladatai vannak nem elegendő indok  a  rendelet által    alkalmazott    diszkriminatív   szabályozásra.    Az Alkotmánybíróság hivatkozott határozata tehát nem az  állandó és  az  ideiglenes lakosok között tett megkülönböztetés miatt állapította   meg  a  49/1993.  (VII.  6.)  AB  határozatában elbírált        önkormányzati       rendeleti       szabályok alkotmányellenességét. (ABH 1993, 493.-497.) Mindezeket figyelembevéve az Alkotmánybíróság az Ör. 4. § (1) bekezdésében   foglalt   rendelkezés  alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat elutasította.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke        Dr. Lábady Tamás                Dr. Bagi István        alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                      Dr. Erdei Árpád                Dr. Holló András        alkotmánybíró              előadó alkotmánybíró                                      Dr. Kiss László          Dr. Tersztyánszky Ödön        alkotmánybíró                     alkotmánybíró                                                      Dr. Vörös Imre                         alkotmánybíró Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye Nem értek egyet azzal, hogy a többségi határozat az Ör. 4.  § (1) bekezdését támadó indítványt elutasítja. A  vizsgált szabály előzménye, hogy az önkormányzat kétszeres összegű  kommunális adót állapított meg "a nem állandó  lakos adózók" esetében. A közigazgatási hivatal felhívására – amely szerint  törvénysértő,  ha az adó  mértéke  nem  az  ingatlan rendeltetésétől, hanem a lakcímbejelentéstől függ –  ezt  úgy módosították,  hogy  az  adó mértéke mindenkinél  a  magasabb összeg,  de "az állandó érdi lakosként bejelentkezett adózók" vtven százalék kedvezményben részesülnek. Az  Alkotmánybíróságnak az indítványok  alapján  azt  kellett vizsgálnia,  hogy  az  Ör-nek az  a  szabályozása,  amely  az adófizetési kötelezettség szempontjából ugyanazon adó mértéke tekintetében  különbséget  tesz a polgárok  között  aszerint, hogy az a lakcímbejelentés szabályai szerint érdi lakóhellyel rendelkezik vagy sem, sérti-e a jogegyenlőség követelményét. Az  Ör. értelmében a kedvezménynek nem feltétele, hogy az adó alanya   csak   azzal  az  adótárggyal  kapcsolatban   kaphat elengedést, ahol a lakóhelye van. Ha   az   adózónak   több  adótárgy  után   van   adófizetési kötelezettsége,   és  akár  egy  másik,   vele   kapcsolatban adótárgyként  esetleg szóba sem jöhető ingatlan a  lakóhelye, valamennyi érdi adótárgya után részesül a kedvezményben.  Míg akinek  egy  adótárgya van, de a lakóhelye nem érdi,  viszont esetleg   ténylegesen  és  tartósan  az   érdi   önkormányzat illetékességi területén van a tartózkodási helye, teljes adót fizet. A  többségi  határozat a szabályozás indokaival  kapcsolatban hivatkozik  a  polgármester válaszára. Ez azt is tartalmazza, hogy  "a  szabályozás valódi oka a kommunális  beruházásokban való részvétel ösztönzése. ... A helyi lakosság részvétele  a különböző   célú   infrastrukturális  beruházásokban   sokkal intenzívebb,  mint  az üdülőtulajdonosok  esetében."  Az  adó mérséklésénél  a képviselő-testület "a helyi  lakosság  és  a kommunális    beruházásban   részt   vevő   üdülőtulajdonosok teherbíró képességét" tartotta szem előtt. A  Hatv.  feljogosítja az önkormányzatot további kedvezmények adására.  De  azt  is  előírja,  hogy  az  adó  mértékét   az adóalanyok    teherbíró    képességéhez    igazodóan     kell megállapítani.   Az   Ör.  korábban   az   adó   mértéket   a lakcímbejelentés   szabályai  értelmében   vett   lakóhelyhez igazította, a módosítás ugyanezt teszi. Az  Érden lakóhellyel rendelkező polgárok teherbíró képessége és   a  csupán  tartózkodási  hellyel  vagy  még  azzal   sem rendelkezőké   között  nem  igazolható  olyan  eltérés,   ami alkotmányosan  lehetővé tenné a pusztán  a  lakóhely  alapján való megkülönböztetést. Az  Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatából az következik, hogy a helyi és nem helyi lakosok kizárólag ezen az alapon történő merev  szembeállítása  önkényes helyi jogalkotásnak  minősül, csak ha más szemponthoz is kapcsolódik (pl. az adótárgy lakás vagy nem lakás céljára szolgál), akkor elfogadható. Az  Alkotmánybíróság gyakorlatában az Alkotmány 70/A.  §  (1) bekezdése  az  általános  diszkrimináció-tilalmat  fogalmazza meg.    Az    Alkotmány   más   szabályai   is   tartalmaznak megkülönböztetést  tiltó különös rendelkezéseket.  Miként  az Alkotmány 70/B. §-a az általános diszkrimináció-tilalomnak  a munka   világára   vonatkoztatott   konkretizálását   jelenti (137/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 459.), úgy az  Alkotmány 70/I. §-a ezt az adózással kapcsolatban fogalmazza meg. Az  Alkotmány 70/I. §-a szerint "a Magyar Köztársaság  minden állampolgára   köteles  jövedelmi  és  vagyoni   viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni." Az adózás alkotmányos elvei közé tartozik az általánosság, az egyenlőség és az arányosság. Az általánosság elve kizárja  az adózók   szűk  körére  korlátozódó  mellékadókat.  Az  adózás egyenlősége az egyenlő feltételek szerinti adózást, másképpen az adóprivilégiumok és a diszkrimináció tilalmát jelenti. A  kommunális adó olyan adó, amelynél az adókötelezettség "az ingatlantulajdonra,  ingatlanhoz  kapcsolódó  vagyoni  értékű jogra"   (adótárgy)  terjed  ki.  Az  Alkotmány   70/I.   §-a értelmében  a kommunális adó "vagyoni viszonynak megfelelően" megállapított adó. Ezt erősíti a törvény rendelkezése is:  az adóalanyt  egy meghatározott adótárgy esetében  csak  egyféle adó  fizetésére  lehet kötelezni, azaz a  helyi  adó  törvény szerinti  vagyoni típusú és kommunális jellegű adók egymással konkurálnak. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában még nem volt alkalom állást  foglalni  arról,  hogy  adórendeletben  a  pusztán  a helyben  vagy  nem  helyben lakáshoz igazított  "kedvezmény"- szabály  az adózás egyenlőségének elvét sérti-e. Ez  az  első eset,   amelynél  a  vizsgált  rendelet  kizárólag  az  adott településen  lakóhellyel rendelkező polgárok és a lakóhellyel nem rendelkezők között különböztet. Helyi  adórendelet  alkotmányellenességének  vizsgálatakor  a többségi  határozatban is hivatkozott döntésében kimondta  az AB:  a  diszkrimináció-tilalom alá "adott esetben az  állandó lakás     szerinti    különbségtétel    is"     beletartozhat (2002/B/1991.,   ABH  1992.  702.,  704.).   E   határozatban "végezetül   az   Alkotmánybíróság   hangsúlyozza:   ...   az Alkotmánybíróság   határozatából  tehát   nem   lehet   olyan következtetést  levonni,  hogy az adott  településen  állandó bejelentett  lakással rendelkezők és nem rendelkezők  közötti mindenfajta  adóügyi megkülönböztetés, az adó  tárgyára  való tekintet     nélkül,    összeegyeztethető    az     Alkotmány rendelkezéseivel." A   vizsgált   esetben  a  megkülönböztetés   semmilyen   más szempontra  nincs  tekintettel, csak a  lakóhelyre  vonatkozó lakcímbejelentésre. A  most  vizsgált  esetben  tehát –  figyelemmel  arra,  hogy megkülönböztetésként  az  Ör. 4. §  (1)  bekezdésében  ez  az egyetlen   szempont   érvényesül   –   a   támadott   szabály alkotmányellenességét kellett volna megállapítani. Az ugyanis tartalmilag   a   lakcímbejelentési   szabályok    értelmében lakóhelynek  minősülő lakással nem rendelkező  érdi  polgárok mellékadója,  a  lakóhellyel rendelkezők  adóprivilégiuma  és sérti az arányosság követelményét is. Budapest, 1999. január 6.                                        Dr. Tersztyánszky Ödön                                                 alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	670/B/1997
Date of the decision: .	01/06/1999
.
.