English
	Hungarian

Ügyszám: .	91/E/1990
Előadó alkotmánybíró: Kilényi Géza Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 27/1991. (V. 20.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1991/73 .

A döntés kelte: Budapest, 05/13/1991 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:               A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság  jogszabályok alkotmányellenességének utólagos  vizsgálatára   és  megsemmisítésükre  irányuló, továbbá    jogalkotói    kötelezettség    elmulasztásában megnyilvánuló     alkotmányellenesség     megállapítására irányuló    indítványok,    valamint    a    lefolytatott államosítási  eljárások   felülvizsgálatára,   ingatlanok tulajdonjogi   rendezésére,    kártalanítás,   kártérítés nyújtására,   állami   tulajdonú   ingatlanok   eladására vonatkozó  folyamatban  levő  eljárások  felfüggesztésére irányuló   kérelmek    ügyében   -   Dr.   Lábady   Tamás alkotmánybíró  különvéleményével  és  Dr.  Sólyom  László alkotmánybíró  párhuzamos   véleményével  -   meghozta  a következő                       határozatot: 1.  Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az  egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. évi 4. tvr.; a közforgalmú  gyógyszertárak állami tulajdonba vételéről szóló 1950. évi 25. tv.; az egyes  házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. évi  4. tvr.  végrehajtásáról  rendelkező  14/1952. ( II. 17. ) MT rendelet; az állami  tulajdonba vett  házingatlanokkal  kapcsolatos egyes rendelkezésekről  szóló 1957.  évi 28.  tvr., ennek végrehajtása tárgyában  kiadott  17/1957.  ( IV.21. )  PM rendelet, a  tvr. módosításáról  rendelkező 1958. évi 13. tvr.; az állami  tulajdonba vett  egyes házingatlanok  személyi tulajdonba   való   visszaadására   irányuló   beadványok elbírálásának befejezéséről  szóló 1027/1963. ( XII.17. ) Korm. határozat alkotmányellenes. Ezért az Alkotmánybíróság e jogszabályokat megsemmisíti. 2.  Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  az  egyes iparvállalatok állami tulajdonbavételéről szóló 1948. évi XXV. törvénycikk, az e törvénycikk egyes rendelkezéseinek végrehajtása  és  a  részvények  bejelentésére  vonatkozó egyes   rendelkezések    módosítása   tárgyában   kiadott 7080/1948.  ( VII.   3. )  Korm.rendelet;  a  törvénycikk módosításáról és kiegészítéséről szóló 1949. évi 4. tvr.; az  egyes   ipari  és   közlekedési   vállalatok   állami tulajdonbavételéről   szóló    1949.   évi    20.    tvr. alkotmányellenes.    Ezért    az    Alkotmánybíróság    e jogszabályokat megsemmisíti. 3. Az Alkotmánybíróság 1992.évi április  hó  30.  napjáig felfüggeszti  az  eljárást  azoknak az  indítványoknak  a tárgyában, amelyekben  az indítványozók  azt sérelmezték, hogy az 1-2. pontban felsorolt jogszabályokban  kilátásba helyezett,   a   kártalanítás   módjának   és  mértékének megállapítására  vonatkozó   jogszabályt   az   illetékes jogalkotó  szervek  mindezideig  nem   alkották  meg,  és ezáltal  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idéztek elő. 4.    Azokat     az     indítványokat,     amelyek     az Alkotmánybíróságtól   kérik    egyes   konkrét   ügyekben lefolytatott  államosítási   eljárások   törvényességének felülvizsgálatát, az  érintett ingatlanok tulajdonjogának rendezését,  kártalanítás   vagy  kártérítés   nyújtását, valamint   a   folyamatban   levő   ingatlanértékesítések felfüggesztését, az  Alkotmánybíróság,  mint  hatáskörébe nem tartozókat, visszautasítja. 5. Az  indítványokban szereplő  ama kérelmeket, amelyek a korábban  államosított  ingatlanokkal  összefüggésben  az állami  tulajdonban   álló  házingatlanok  elidegenítését szabályozó   32/1969.    ( IX.30. )   Korm.rendelet    és végrehajtási      rendeletei      alkotmányellenességének megállapítására  és   e   jogszabályok   megsemmisítésére irányulnak, az Alkotmánybíróság elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  elrendeli  határozatának  a  Magyar Közlönyben való közzétételét.                         Indokolás                            I. Az Alkotmánybírósághoz  beérkezett, a  határozat bevezető részében  feltüntetett   célokra  irányuló   nagy   számú indítvány tartalmának  lényege szerint  az  indítványozók törvénytelennek,  tulajdonosi  jogaikat  sértőnek,  tehát alkotmányellenesnek   tartják    lakóházaik,    üzleteik, vendéglőik,    üdülőik,     üzemi    helyiségeik,    stb. felszereléseik,  egyéb  ingóságaik  kártalanítás  nélküli állami tulajdonba  vételét, illetőleg az ezekre vonatkozó jogszabályokat. Az  indítványok jelentős része kéri annak a  jogszabálynak   alkotmányellenessé  nyilvánítását  is, amely az  állami tulajdonba  vett ingatlanok mentesítését szabályozta,  mivel   az  ott  előírt  igényérvényesítési lehetőségek,  a   jogvesztő  határidők,   a   jogorvoslat korlátozása és  kizárása sérti  tulajdonosi  jogaikat.  A társadalom egyes  csoportjainak e  lehetőségből  kizárása pedig   megbélyegzésüket    jelenti,   amely    ugyancsak alkotmányos jogaikat sérti. Számos  indítványozó   azt  sérelmezi,   hogy  az  elvett ingatlanokért  igért   kártalanításról  jogszabályok  nem születtek   meg,    s   az   így   elvett   tulajdonukért kártalanítást nem kaptak. Az indítványozók jelentős része az    Alkotmánybíróságtól    kéri    eredeti    ingatlana visszaadását, vagy kártalanítás, kártérítés nyújtását. Mindezek biztosítása  érdekében azt  többen is  kérték az Alkotmánybíróságtól, hogy a jogszabály alkotmányellenessé nyilvánításával akadályozza meg a tőlük állami tulajdonba vett ingatlanoknak  a 32/1969.  ( IX.30. )  Korm.rendelet alapján történő eladását, a határozat meghozataláig pedig függessze fel a folyamatban levő eladásokat. A  Független   Kisgazda,  Földmunkás   és  Polgári   Párt budapesti központjában  megalakult "Kifosztottak  Klubja" 224 aláírója által benyújtott indítvány szerint az állami tulajdonba vételt  elrendelő jogszabályokat, végrehajtási és módosító rendeleteiket, ideértve a mentesítésről szóló jogszabályokat is,  alkotmányellenesnek  kell  tekinteni, mert sértik  az Alkotmánynak  a tulajdon védelméről szóló szabályait    ( 9.   §,  13.   §   (1)   bekezdése ),   a kártalanításra   vonatkozó   rendelkezését  ( 13.  §  (2) bekezdése ),  az  örökléshez  való  jogot  ( 14.  § ),  a jogegyenlőség elvét ( 70/A. § ) a jogorvoslathoz, ( 57. § (5) )  panaszláshoz    való   jogot   ( 64.  § ),   ezért megsemmisítendők. Más indítványozókhoz  hasonlóan a  Kifosztottak Klubja is kéri    a     Kormány    jogalkotói     kötelezettségének elmulasztásával        okozott        alkotmányellenesség megállapítását is,  mivel az államosítási jogszabályokban igért kártalanítási jogszabályt nem alkották meg.                            II. Az Alkotmánybíróság  az indítványokat és azokkal támadott jogszabályokat megvizsgálva  tényként  állapíthatta  meg, hogy az  ország házingatlan vagyonának tekintélyes része, a magántulajdonban  levő gyógyszertárak,  gyárak, üzemek, üzletek  stb.,   ezek  berendezései  és  felszerelései  a hozzájuk  tartozó  vagyoni  jogokkal  és  értékpapírokkal együtt az  1940-es évek  második  fele  és  1952.  között csaknem egészében  állami tulajdonba  kerültek,  mégpedig úgy, hogy  azokért  a  tulajdonosok  kártalanításban  nem részesültek. Bár a  sérelmezett jogszabályok mindegyike kimondta, hogy az állami tulajdonba vétel kártalanítás mellett történik, a  kártalanítás  módjának  és  mértékének  meghatározását külön jogszabályba  utalta, e  szabályok a  mai napig nem jelentek meg.  Ezen  a  tényen  az  sem  változtat,  hogy helyenként -  főleg az  ingók  elvétele  során  -  néhány esetben az érintettek látszat-kártalanítást kaptak; és az sem,  hogy  1988-1990.  között  a  magyar  kormány  egyes érintettek részére  10.000  forint  körüli  kártalanítási előleget folyósított. Az 1950-es  évek második  felétől, 1956  után az enyhülés jeleként  a  jogszabályok,  így  az  egyes  házingatlanok állami    tulajdonbavételével     kapcsolatos    kérdések rendezéséről szóló  1957. évi 28. tvr, 1958. évi 13. tvr. és az  1027/1963. ( XII.17. )  Korm.határozat lehetőséget biztosítottak   az    állami   tulajdonba   vétel   alóli mentesítésre. Az igényérvényesítés feltételei és korlátai azonban   sok   esetben   csupán   formális   lehetőséget biztosítottak a tulajdonos számára. Tényként kell megállapítani azt is, hogy a ma is hatályos jogszabály   alapján,   -   az   1027/1963.   ( XII.17. ) Korm.határozat  4.   pontja  szerint   -  ha  korlátozott formában  is,   még  jelenleg   is  van  jogi  alapja  az államosítási "jegyzék" kiegészítésének. ( Ha a feltételek fennállnak, és  az  akkori  építési  miniszter  jelenlegi jogutódja egyedi elbírálás alapján erre engedélyt adna. ) Megállapítható tehát, hogy Magyarországon az 1950-es évek végéig  a  felsorolt  államosítási  jogszabályok  alapján valójában  a   lakóházakon,  gyógyszertárakon,  üzemeken, gyárakon, nyomdákon,  malmokon, mozikon  stb. és  ezekkel összefüggő  felszereléseken,  berendezéseken  és  jogokon fennálló magántulajdon intézményének kártalanítás nélküli felszámolása történt meg, egy akkor irányadónak tekintett gazdaságpolitikai koncepció  alapján, fokozatosan  egy új gazdasági-társadalmi rendszer kialakítása érdekében. Ez  induláskor   egyes  társadalmi   csoportok  vagyonára irányult, majd  a  tulajdon  meghatározott  nagyságrendje szerint, végül  a  magántulajdoni  forma  csaknem  teljes felszámolásával ment végbe. Ezek  a   jogszabályok  -  ha  a  tulajdonjog  elvonására irányuló jelentős  rendelkezéseik már teljesedésbe mentek is  -   még  ma  is  hatályosak,  amikor  a  megváltozott körülmények  között,   a   hatályos   Alkotmány   szerint "Magyarország gazdasága  olyan piacgazdaság,  amelyben  a köztulajdon  és   magántulajdon  egyenjogú   és   egyenlő védelemben részesül" ( 9. § (1) ). Amikor  tehát   az  Alkotmánybíróság   az  indítványokkal támadott  hatályos  jogszabályokat  vizsgálta,  azokat  a hatályos    Alkotmánynak     a    tulajdonra    vonatkozó rendelkezéseivel vetette egybe. Az Alkotmánybíróság  itt is hangsúlyozza, mint arra már a 21/1990. ( X.4. )  AB  számú,  a  föld  privatizációjával kapcsolatos határozatában  is  rámutatott:  az  Alkotmány mind a  köz-, mind  a magántulajdont egyenjogúnak tekinti és  egyenlő  védelemben  részesíti.  A 9. § (1) bekezdése sem jelenti  a tulajdoni formák megkülönböztetését, hanem ellenkezőleg, a  tulajdonnak bármely  formától  független védelmét fogalmazza  meg. E védelmet jelenti az Alkotmány 13.  §  (1)  bekezdése  is,  amely  szerint  " A   Magyar Köztársaság biztosítja  a tulajdonhoz való jogot." Ez nem jelenti azt,  hogy ez  a jog semmilyen körülmények között nem korlátozható.  E korlátot azonban az Alkotmány szabja meg  a   13.  §   (2)   bekezdésében,   amikor   kimondja "Tulajdont kisajátítani  csak kivételesen és közérdekből, törvényben  szabályozott   esetekben  és  módon,  teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet". Ez a  kisajátítási szabály - mint azt az Alkotmánybíróság a jelzett  korábbi határozatában  már leszögezte  - olyan garanciális szabály,  amely a  tulajdonnak nemcsak egyedi hatósági aktussal,  hanem törvénnyel  való elvonására  is irányadó. A   tulajdon    mindenféle   megkülönböztetés    vagy   a tulajdonosok bármifajta  csoportosítása  nélküli  védelme mellett az  államnak biztosított  tehát az  a joga,  hogy kivételesen és  a köz  érdekében, törvényben szabályozott esetben és  módon, de  csak teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás  mellett  tulajdont  elvonjon.  Az  elvonást elrendelő egyedi  vagy törvényi  aktus akkor  ütközik  az Alkotmányba, ha  e  feltételek  bármelyike  hiányzik.  Az Alkotmánybíróság   megállapítása    szerint   az   állami tulajdonbavételt  elrendelő   jogszabályok  mindegyikéből hiányoznak Alkotmány által előírt feltételek. Nem lehet  ugyanis közérdeknek tekinteni - és kivételként sem  megengedni   -  olyan   állami  tulajdonszerzést,  a tulajdonosok  jogának   korlátozását,  elvételét,   amely emberek, társadalmi  csoportok megbélyegzésén,  bármiféle diszkriminációján alapszik. Nem lehet  szó kivételről  sem  akkor,  amikor  az  állam hatalmi pozicióból,  ex lege,  a  magántulajdon  túlnyomó részének  felszámolásáról  rendelkezik.  A  magántulajdon csaknem   teljes    felszámolása   ma    nem   tekinthető közérdekűnek. Az  Alkotmánybíróság megállapította  tehát, hogy  a  rendelkező  részben  felsorolt,  a  jelenleg  is hatályos jogszabályok  az Alkotmány  13. és  70/A.  §-ába ütköznek, minthogy  e  szabályok  nem  kivételként  és  a közérdeket szolgáló  módon, ugyanakkor  a  diszkrimináció tilalmát megsértve teszik lehetővé házak, gyógyszertárak, üzemek, vállalatok, gyárak, értékpapírok, üzletek stb. és azokhoz kapcsolódó  ingóságok és  jogok állami tulajdonba vételét. Ezért az Alkotmánybíróság elrendelte megsemmisítésüket. Mivel az  egyes  házingatlanoknak  az  állami  tulajdonba vétel alóli mentesítését szabályozó jogszabályok szorosan kapcsolódnak   a   megsemmisített   jogszabályokhoz,   az előbbiek megsemmisítése  már pusztán a tárgyi összefüggés miatt is  indokolt.  Ám  az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint a mentesítésről szóló jogszabályok megsemmisítése ezen túlmenően azért is indokolt, mivel e jogszabályok is tartalmaznak   az   Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésébe ütköző diszkriminatív  rendelkezéseket, továbbá sértik az állampolgároknak   az  Alkotmány 50.  § (2) bekezdésében, illetőleg   57.    §   (5)    bekezdésében    biztosított jogorvoslati jogát. Az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  a kártalanítás mértékére  és  módjára  vonatkozó  törvény,  illetve  más jogszabály nem  került megalkotásra,  holott  e  kérdések rendezését maguk  az állami tulajdonbavételről rendelkező jogszabályok  helyezték   kilátásba  és   utalták   külön jogszabályi utra.  A mindenkori  magyar parlament illetve kormány, valamint  a közforgalmu gyógyszertárak ügyében a népjóléti  miniszter   mindeddig  nem   alkotta   meg   a kártalanítás módjáról és mértékéről szóló jogszabályokat. Ez    alkotmányellenes     helyzetet    teremtett.     Az Alkotmánybíróság azonban figyelembe vette, hogy a kormány már benyújtott  egy e témakörbe vágó törvényjavaslatot az Országgyűléshez, -  noha az  nem fedi  le az  indítványok által   érintett,   a   tulajdonelvonások   szempontjából releváns teljes időszakot -, és további törvényjavaslatok kidolgozását is  kilátásba helyezte.  Erre tekintettel az Alkotmánybíróság   felfüggesztette   az   eljárást   azon indítványok tárgyában,  amelyek arra  irányultak, hogy az Alkotmánybíróság    állapítsa    meg    a    mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet,   és  a  mulasztást elkövető  szervet   határidő  megjelölésével   hívja  fel jogalkotói feladatának teljesítésére. A felfüggesztéssel  kapcsolatban  az  Alkotmánybíróság  a következőkre mutat rá: Az    Alkotmánybíróság     eljárása    szempontjából    a törvényalkotási  eljárás  -  akár  egy  törvényről,  akár egymással összefüggő  törvények  sorozatáról  van  szó  - olyan jogi eljárásnak minősül, amely adott esetben alapul szolgál az  eljárás felfüggesztésére.  Egyes államosítási jogszabályokban az  állam közjogi kötelezettséget vállalt a    kártalanításra.    E    kötelezettségvállalást    az Alkotmánybíróság   véleménye   szerint   a   törvényhozás szabadon   meg    is   újíthatja.   Ezért   az   említett kötelezettségvállalást    az    Alkotmánybíróság    jelen határozata épp úgy nem érinti, mint a most megsemmisített jogszabályokon   alapuló    eddigi   állami    tulajdonba vételeket.  Az   ettől  eltérő   értelmezés  ugyanis  oda vezetne,  hogy   a   jogfosztó   rendelkezésekből   eredő tulajdonelvonás hatályban  maradna, ugyanakkor  az  állam kártalanítási     kötelezettsége      elenyészne.      Az Alkotmánybíróság  a  maguk  egészében  semmisíti  meg  az államosítási jogszabályokat,  ide értve  a kártalanításra utaló rendelkezéseket  is. Az  utóbbiak megsemmisítésének oka: ha  ugyanis a  jövőben a megsemmisített jogszabályok alapján  nem   kerülhet  sor   további   államosításokra, indokolatlan  lenne   a  kártalanításra  utaló  szabályok hatályban tartása.                           III. Az Alkotmánybíróság  hangsúlyozza -  az indítványok  azon részére is  utalva, amelyek az államosításoknak a korábbi Alkotmánnyal való  ütközésére is  hivatkoznak -,  hogy az ügy  elbírálása   során  a   reá  vonatkozó   1989.   évi XXXII.törvény ( ABtv. )  szerint járt  el. Döntésében  az állami tulajdonbavételről  szóló hatályos jogszabályoknak a hatályos  Alkotmánnyal való  viszonyát  vizsgálta.  Nem foglalkozott  azokkal   az  eleve   törvénysértő   egyedi államigazgatási  határozatokkal,   amelyek  túlmentek  az akkori jogszabályi  rendelkezéseken, tehát  már az  akkor hatályos jogszabályokhoz  viszonyítva  is  törvénysértőek voltak. Így  nem foglalkozott  az ilyen  egyedi eljárások felülvizsgálatára  irányuló   kérelmekkel,  úgyszintén  a konkrét    kártalanítási     és    kártérítési    igények elbírálásával,    de     az    állami    ingatlaneladások felfüggesztésével sem. Ilyen ügyek  elbírálására  az  Alkotmánybíróságnak  nincs hatásköre,  ezért   az   erre   vonatkozó   indítványokat visszautasította. Ez  természetesen nem  akadálya  annak, hogy az  indítványozók - ha annak törvényes előfeltételei fennállanak - jogaikat az arra jogosult állami szerveknél érvényesítsék. Az   Alkotmánybíróság    az   állami   tulajdonban   álló házingatlanok   értékesítésének   szabályozásáról   szóló 32/1969.     ( IX.30. )     Korm.rendeletre     vonatkozó indítványokat nem  tartotta  megalapozottnak.  Az  állam, mint tulajdonos  mindaddig,  amíg  tulajdonjoga  fennáll, rendelkezik a tulajdona tárgyaival. Jogalkotói hatáskörbe tartozik annak  eldöntése, hogy  az állam  fenntartja-e a 32/1969. ( IX.30. )  Korm.rendeletben foglaltak szerint a lakások és  egyéb helyiségek eladásának jelenlegi rendjét vagy nem. Az Alkotmánybíróság  már a  21/1990.  ( X.4. )  AB  számú határozatában  rámutatott:   "Az  állam   olyan   javakat privatizálhat és  reprivatizálhat,  amelyek  tulajdonában vannak.  Mind   a  privatizáció,  mind  a  reprivatizáció tulajdonosi döntés. Az   Alkotmány 10. § (2) bekezdéséből következően is  az állam privatizálási és reprivatizálási joga   elvileg   korlátlan,   ez   a   joga   tulajdonosi szabadságából és  csakis abból  következik". A  későbbiek során az  Alkotmánybíróság 836/B/1990.  sz. határozatával elutasította  a   32/1969.  ( IX.30. )   Korm.   rendelet alkotmányellenességének  megállapítására  -  más  indokok alapján -  előterjesztett indítványt, s megállapította: a sérelmezett rendelkezések "lényegében arról szólnak, hogy az  állam,   mint   tulajdonos,   a   tulajdonában   levő vagyontárgyak   közül    melyek    értékesítését    látja indokoltnak". Mivel a  jelen határozat  rendelkező  részében  megjelölt jogszabályokat a  határozatnak a  Magyar Közlönyben  való közzététele napjától nem lehet alkalmazni, e jogszabályok megsemmisítése az  ABtv.   43. § (2) bekezdése értelmében nem  érinti   a  határozat  közzététele  előtt  létrejött jogviszonyokat,  s   a  belőlük   származó   jogokat   és kötelezettségeket. Így  a  megsemmisítés  nem  érinti  az államnak e  jogszabályok  végrehajtása  keretében  hozott államigazgatási határozaton  alapuló tulajdonjogát,  s  a tulajdonjogból    eredő     rendelkezési    jogát    sem. ( Hasonlóképpen nem  érinti  a  megsemmisítés  az  állami tulajdonba  vétel   alóli  mentesítésről   szóló   egyedi államigazgatási        határozattal        visszaszerzett magántulajdont sem. ) Noha   az   AB tv.  43.   §  (2)  bekezdése  szerint   az Alkotmánybíróság  általában   határozatának   közzététele napján semmisíti  meg az alkotmányellenes jogszabályokat, ugyanezen §  (4) bekezdése  - kivételként  -  lehetőséget nyújt a  visszamenőleges hatályú  megsemmisítésre  is.  A jelen  ügyben   az   Alkotmánybíróság   különös   gonddal vizsgálta:   vajon   az   alkotmányellenes   jogszabályok végrehajtásából   eredő    jogsérelmek   orvoslása    nem történhetne-e  meg   az  említett  jogszabályok  ex  tunc hatályú  megsemmisítésével.   E   vizsgálat   nyomán   az Alkotmánybíróság arra  a következtetésre jutott, hogy nem állnak  fenn   a  visszamenőleges  hatályú  megsemmisítés előfeltételei.   Az    ABtv.  43.   §  (4)   bekezdésének alkalmazásánál -  mint erre  a törvényjavaslat indokolása is  rámutatott  -  kiemelt  figyelmet  kell  fordítani  a jogbiztonságra. Ám  a jogbiztonság  fenntartásához fűződő érdekek  bizonyos   esetekben  egymással   is   ütközésbe kerülhetnek.  Egyfelől   ugyanis   a   jogbiztonság   azt követeli, hogy ne legyenek alkotmányellenes jogszabályok, vagy ha  ilyenek megalkotására és hatályba lépésére mégis sor    került,     azok    hátrányos    jogkövetkezményei eltöröltessenek; másfelől  viszont a  jogbiztonság súlyos sérelmét  jelentené  olyan  jogszabályok  visszamenőleges érvényű megsemmisítése,  amelyek huzamos  időn át  voltak hatályban, alkalmazásukra nagy számú ügyben került sor, s a  jogszabály   nyomán  kialakult   jogviszonyok  részben stabilizálódtak, részben  pedig az idők folyamán jelentős mértékben átalakultak. A most megsemmisített jogszabályok alapján állami  tulajdonba  vett  vagyontárgyak  túlnyomó része ma  már -  állagát, illetőleg  tulajdoni viszonyait tekintve   -   nem   lelhető   fel   az   államosításkori állapotában. Egyes  ingatlanok pl.  városrendezés folytán vagy egyéb  okból megsemmisültek, másokat idő közben nagy mértékben  átalakítottak,   további   ingatlanok   állaga jelentősen romlott,  s végül  az ingatlanok  egy része ma már  nincs   is  a   Magyar  Állam   tulajdonában.  Ilyen körülmények  között   az  alkotmányellenes   jogszabályok visszamenőleges hatályú megsemmisítése önmagában véve nem csupán a  volt tulajdonosok  jogsérelmét  nem  orvosolná, hanem  elkerülhetetlenül   újabb  tömeges   jogsérelmeket okozna. Mindezekre    tekintettel   az    Alkotmánybíróság    úgy ítélte meg:  az   ABtv.  43. §  (4) bekezdésében  foglalt kivételes felhatalmazás  a jelen ügyben nem alkalmazható. Emiatt nem  is vált  szükségessé annak vizsgálata, hogy a megsemmisített jogszabályok már megalkotásuk időpontjában is alkotmányellenesek voltak-e, vagy csak később - s mely időpontban - váltak azzá. Az  indokolás   korábbi  részében  kifejtett  okokból  az Alkotmánybíróság -  ebben az  összefüggésben - a 32/1969. ( IX.30. )  Korm.rendelet  utólagos  alkotmányellenessége megállapítására irányuló  indítványokat  elutasította.  A határozatnak a  Magyar Közlönyben  való közzététele az AB tv. 41. §-án alapszik.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Ádám Antal             Dr. Herczegh Géza          alkotmánybíró                alkotmánybíró                     Dr. Kilényi Géza                   előadó alkotmánybíró                     Dr. Lábady Tamás                       alkotmánybíró         Dr. Schmidt Péter          Dr. Szabó András           alkotmánybíró              alkotmánybíró      Dr. Tersztyánszky Ödön        Dr. Vörös Imre          alkotmánybíró             alkotmánybíró                    Dr. Zlinszky János                       alkotmánybíró Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye 1.  Az   Alkotmánybíróság  az  indítvány  tárgyát  képező államosítások ellenében ígért, de elmaradt kártalanítások tárgyában   az   eljárást   a   megkezdődött   kárpótlási törvényalkotásra hivatkozva  függesztette fel.  Mivel  az államosításért    járó     kártalanítás     illetve     a méltányosságból történő  "kárpótlás" különböző jogalapok, az   Alkotmánybíróság   utalt   arra,   hogy   az   állam megújíthatja kötelezettségvállalása  jogalapját. Ezzel az Alkotmánybíróság a nováció analógiájára hivatkozott, mint ahogy  ezt  már  az  államosítás  problémájával  szorosan összefüggő, a  kárpótlási törvény  javaslatára  vonatkozó 16/1991. ( IV.  20. ) AB  határozatában  is  megtette.  A nováció fogalmának  ilyen  használata  mögött  azonban  a rendszerváltás alkotmányosságának egyik fontos problémája rejtve marad.  Minthogy a  jelen ügyben  a nováció  ilyen értelmű alkalmazása  már az  érdemi döntés alapjává vált, szükségesnek tartom  annak leszögezését,  hogy  az  állam kötelezettségeinek "megújítása"  nem korlátlanul  és  nem feltétlenül  alkotmányos;   az   állam   még   rendkívüli történelmi helyzetben  sem  változtathatja  meg  tetszése szerint  kötelezettségei   jogcímét,  feltételeit,   vagy terjedelmét. Ezért  az Alkotmánybíróságnak  minden  egyes esetben tisztáznia kell, hogy a nováció mintájára történő kötelezettségmódosítások       milyen       feltételekkel alkotmányosak. 2.  Az   állam  egyoldalú  kötelezettségmódosítása  során megengedhető a szerződés megújítására való hivatkozás. Az ok a  problémamegoldás módjának azonos volta, az, hogy az eredeti kötelem  megszűnik, és  annak tartalmát, a kívánt változtatásokkal, egy  új kötelembe  "öntik át" ( ahogy a novatio   római   jogi   definiciója   ezt   érzékletesen kifejezi ). Minden további analógia a szerződéses nováció és  az   állam  kötelezettségvállalása   között   azonban félrevezető lenne. Így különösen nem lehet az államosítási kártalanításokkal kapcsolatos  dogmatikai   nehézségeket  a  nováció  útján megkerülni. Ebben az ügyben a kártalanítási kötelezettség megszünése is,  de a  teljes kártalanítás  is levezethető lenne részben  az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi XXXII. törvény 43.§-ának lehetséges értelmezései, részben pedig  a   jelen  ügyben   felmerülő  további,   ügydöntő értelmezési kérdések  miatt. Ilyen  probléma például  az, hogy "jogviszony"-e a jogszabályi kötelezettségvállalás a 43. §  (2) bekezdése  alkalmazásában; fenmarad-e   ez   a kötelezettség az  alapjogszabály megsemmisítése ellenére, éppen  mert   még  nem   teljesítették,  azaz  mások-e  a megsemmisítés  következményei   mulasztás   megállapítása esetén;   megnyíltak-e    a   tulajdonelvonás    tényével kártalanítási igények. Az értelmezésnek  alkotmányos eredményre  kell  vezetnie. Eldöntendő alkotmányossági  kérdés például, hogy egyrészt összeegyeztethető-e   a    jogállamiság    elvével,    ha tulajdonelvonások kártalanítás nélkül maradnak; másrészt, hogy ez  az elv megköveteli-e ma a teljes kártalanítással járó terhek vállalását. A nováció alkalmazása e problémát csak látszólag  oldja meg,  hiszen ugyanezek  a  kérdések visszatérnének     a      nováció      alkotmányosságának elbírálásánál. 3.A nováció  az 1948-1952 közötti államosításokért ígért, de nem  teljesített  kártalanítások  ügyében  ezeknek  az államosításoknak rendkívüli volta miatt megengedhető. Ezen államosításokat  nem lehet  úgy  tekinteni,  mint  a jogállamban  megengedetteket   és  szokásosokat,  amelyek esetében  a  legitimáló  "közérdek"  pl.  egyes  iparágak szanálása, bizonyos  közszolgáltatások fenntartása,  vagy akár a  külföldi tőke visszaszorítása lehet. Az 1948-1952 közötti államosítási  törvényeket  csakis  összességükben ítélhetjük meg; így lesz nyilvánvaló a szerepük az akkori rendszerváltásban,       és        lesz       nyilvánvaló alkotmányellenességük amiatt,  hogy nem  kivételes, hanem átfogó és  rendszeres intézkedések voltak, amelyek egy ma alkotmányosan védett  tulajdoni  forma,  a  magántulajdon felszámolására   irányulnak.    Ezért   a    kártalanítás elmaradása lényegükhöz  tartozott: méltányos kártalanítás éppen az  államosítások célját  hiusították volna  meg. A vizsgált államosítások tehát nem szokványos államosítások voltak, s alkotmányellenességük éppen ebből származik. A nováció  megengedhetősége megítélésénél figyelembe kell venni   azt   is,   hogy   a   kártalanítás   egy   újabb rendszerváltásban, az alkotmányosság helyreállítása során merült fel, amikor tehát más kötelezettségeknek is eleget kell tenni, s a rendszerváltásból folyó terhek és előnyök elosztásának is  alkotmányosnak kell  lennie. Tekintettel kell  lenni  arra  is,  hogy  a  kártalanítás  viszonylag önállósult    az     államosítások     alkotmányosságának alapkérdésétől; teljesítése  nem tenné  alkotmányossá  az államosítást,  s   elmaradása   nem   érinti   az   állam tuladonszerzését. A  kártalanítás így  mint  egy  kötelmi viszony még  teljesítetlen oldala szerepel. Ez indokolttá teszi  az   időmúlásnak,  s  a  körülmények  változásának figyelembe vételét is. Nem tekinthető eleve alkotmányellenesnek az, ha az ügyben vizsgált államosítási kártalanítások kapcsán a szokványos államosítások esetére  szóló garanciák helyett a tulajdon védelméről és  más alkotmányos alapelvek érvényesüléséről - a  sajátos körülmények  okán  -  a  törvény  m's  módon gondoskodik. A  nováció  az  adott  esetben  alkalmas  és megengedett  eszköz   arra,   hogy   a   törvényhozó   az államosítások   akkori,   és   felülvizsgálatuk   mostani rendkívüli voltára  és körülményeire  tekintettel legyen. Másrészt, mivel  az Alkotmánybíróság  az alkotmányellenes jogszabály megsemmisítése  jogkövetkezményeinek általános szabályai  szerint   az  ügy  rendkívüli  voltából  folyó szempontokat nem  érvényesíthetné, e szempontok megfelelő syúlya  estén   az  e  szabályoktól  független  megoldást elfogadhatja. 4. Maga a megújítás azonban nem sérthet alkotmányos jogot vagy  elvet.   Ha  az   azonnali,  teljes   és  feltétlen kártalanítás   garanciája ( alkotmány 13.§ (2) bekezdés ) a  nováció   folytán  a   negyven  évvel  ezelőtti  igért kártalanításra nem is érvényesül, az akkori államosítások különleges  jellege   nem  zárhatja   ki  a   tulajdonjog védelmét,  amelyet    a  13. §  (1)  bekezdése  az  állam kötelességévé  tesz.   Hasonlóan  érvényesülnie   kell  a diszkrimináció tilalmának  is. A  tulajdon védelme  és  a jogállamiság elve  alapján az államnak kötelessége minden egykori  államosításból   folyó  kötelezettségét  -  akár megújítás révén  is  -  rendezni,  úgy  hogy  eközben  az érintettek egyetlen  csoportja se  kerüljön hátrányba. Az egyes vonatkozó  törvények alkotmányosságát  csak konkrét vizsgálatuk döntheti el. Az     államosítási     kártalanítások     ügyében     az Alkotmánybíróság csak  a nováció elvi megengedhetőségének kérdésében  döntött.  A  mulasztási  igények  elbírálását azért volt  indokolt  felfüggesztetni  az  első  novációt tartalmazó,  és   továbbiakra   kötelezettséget   vállaló kárpótlási   törvény    elfogadása    után,    hogy    az Alkotmánybíróság      kötelezettségek       megújításának alkotmányosságát az  eredeti ügy  folyamatban  tartásával ellenőrizhesse. Budapest, 1991. május 13.                                         Dr. Sólyom László                                             alkotmánybíró Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye Egyetértve az  Alkotmánybíróság azon álláspontjával, hogy a határozatban  felsorolt és a tulajdon államosítás útján való elvonását rendelő jogszabályok alkotmányellenesek és egyetértve  e  jogszabályok  megsemmisítésével  és  annak indokaival is,  az  a  véleményem,  hogy  a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség  kérdésében az  eljárás felfüggesztésének nincsenek  meg az eljárásjogi és anyagi jogi - alkotmányossági - indokai. 1. Elméletileg  valamely eljárás  felfüggesztésének akkor van  helye,   ha  egy   folyamatban  levő  másik  eljárás eredménye feltétele, vagy előkérdése az ügy eldöntésének. Hogy e  két eljárás  közötti ellentét elkerülhető legyen, az egyik  eljárás folyását  a felfüggesztés processzuális jogintézménye megakasztja,  s ezzel  lehetőség  nyílik  a másik eljárás  végének, befejezésének a bevárására. Ennek megtörténtével viszont  a felfüggesztett eljárás függőben tartását meg  kell szüntetni,  s a  már befejezett  másik eljárás   eredményét    felhasználva   kell    az   ügyet végérvényesen lezárni. 2.   A    felfüggesztés   eljárásjogi    intézményét   az Alkotmánybíróság  ideiglenes  ügyrendjében  alkotta  meg. Kialakítását - a konstrukciót megalapozó ügyrendi indokok szerint -  a folyamatban levő ( vagy mulasztás folytán az Alkotmánybíróság    által     elrendelt )     jogalkotási cselekmények   tették    szükségessé.   Ha   ugyanis   az Alkotmánybíróság      alkotmányossági      normakontroll- eljárásának és  a -  megfelelően előrehaladott stádiumban levő -  normaalkotásnak a  tárgya  ugyanaz,  mindenképpen célszerű a  jogalkotási folyamat  végét bevárni,  amely - lehetőségeinél fogva  -  nemcsak  a  hatályos  jogszabály alkotmányellenességét küszöbölheti ki, hanem helyette új, alkotmányos jogi rendezést is teremthet. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság -  korlátozott  eszközeivel  -  csak  az alkotmányellenesség  megállapítására   s   a   jogszabály megsemmisítésére   szorítkozhat,    s    ezzel    döntése joghézagot, esetleg jogbizonytalanságot idézhet elő. Bármi  legyen   is  a   jogalkotás  eredménye,   a  norma meghozatala után  az  eljárás  felfüggesztését  meg  kell szüntetni, s az Alkotmánybíróságnak az eljárást befejező, az ügyet lezáró határozatot kell hozni. 3.   A    jelen   államosítási    ügyben    az    eljárás felfüggesztéséről   szóló    rendelkezés   eljárásjogilag ellentmond    a    határozatnak    az    alkotmányellenes jogszabályokat megsemmisítő részével. Az Alkotmánybíróság  a határozata  1.  és  2.  pontjaiban ugyanis  teljes   egészében  megsemmisíti   az  ott   írt jogszabályokat,  tehát   a   jogszabályoknak   azokat   a rendelkezéseit is,  amelyek  jogalkotási  kötelezettséget állapítottak  meg   a  tulajdonosok   kártalanítására,  a kártalanítás mértékére  és módjára [1952. évi 4. tvr. 10. § (1)  bekezdése,   1950.  évi 25. tvr. 1. §-a, 1948. évi XXV. tc. 14. §-a és az 1949. évi 20. tvr. 12. §-a]. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény ( a továbbiakban: AB  tv )   42.  § (1)  bekezdése szerint  - figyelemmel  a  40.  §-ra  -  ha  az  Alkotmánybíróság  a jogszabály  alkotmányellenességét   állapítja  meg  és  a jogszabályt megsemmisíti,  az a  határozat közzétételének napján   veszti  hatályát. A  43. § (1) bekezdése szerint pedig  a   jogszabályt,  amelyet  az  Alkotmánybíróság  a határozatában megsemmisít,  az erről szóló határozatnak a hivatalos lapban  való  közzététele  napjától  nem  lehet alkalmazni. A  megsemmisített   és  a   megsemmisítéssel   hatályukat vesztett    jogszabályok     tekintetében    pedig     az Alkotmánybíróság  eljárása  felfüggesztésének  már  nincs helye,  mert   az  eljárás  "kiüresedett",  "tárgytalanná vált",  azaz  nincs  mit  függőben  tartani.  Ugyanígy  a felfüggesztés  okának   megszünésével   már   nincs   mit "elővenni", az  Alkotmánybíróság számára  már nincs miről dönteni. Valójában  már eljárás  sincs,  mert  az  érdemi döntéssel -  a támadott  jogszabályok megsemmisítésével - az ügy  lezárult, az eljárás befejezetté vált. Az eljárás felfüggesztése  pedig   természeténél  fogva   az  érdemi döntéshez való  viszonyában a priori; az Alkotmánybíróság mostani határozatában viszont ex post. 4.  A  felfüggesztés  határozati  indoka  a  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség  tárgyában  benyújtott indítványok  vonatkozásában  az  Országgyűlés  által  már elfogadott, "e  témakörbe vágó" un. "kárpótlási" törvény, továbbá az,  hogy  a  Kormány  további  ezzel  összefüggő törvényjavaslatok  kidolgozását  is  kilátásba  helyezte. Eszerint  a   kárpótlás   tárgyában   hozandó   törvények megalkotása, de  legkésőbb  1992.  április  30.  után  az Alkotmánybíróság  folytatja  az  eljárást  és  határoz  a mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességről  vagy annak   hiányáról.  Az AB tv. 49. § (1) bekezdése alapján azonban a  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapíthatóságának két, konjunktíve irányadó feltétele van: az  egyik,   hogy  a   jogalkotó  szerv   a   jogszabályi felhatalmazásból    származó     jogalkotói     feladatát elmulasztotta, a másik,  hogy ezzel  alkotmányellenességet idézett  elő. Nézetem  szerint   a  jogalkotói   feladatot  meghatározó ( kimondó ) jogszabályi rendelkezések megsemmisítésével a mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség  elsőként idézett  feltétele,   ti.  a  jogszabály  felhatalmazásán nyugvó jogalkotói  kötelezettség megszünik,  és ez a tény abszorbeálja magát az alkotmányellenes helyzetet is. Elméletileg kétségkívül  így  van  ez  akkor  is,  ha  az Alkotmánybíróság     a     mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenességet  a   megsemmisítéssel   egyidejűleg mondja ki.  Még inkább  ez a  helyzet azonban  akkor,  ha eljárását a  mulasztás tárgyában  felfüggeszti.  Mivel  a jogalkotási   kötelettséget    maguk   a   megsemmisített jogszabályok mondják ki, a felfüggesztés megszüntetésének időpontjában már  semmilyen hatályos jogszabály nem lesz, amely e  tárgyban jogalkotói  kötelezettséget  írna  elő. Következésképpen ez esetben az Alkotmánybíróság a jövőben egyedül  olyan   határozatot  hozhat,  hogy  mulasztás  a törvényi feltételek  hiányában nem  áll  fenn,  tehát  az indítványokat el kell utasítani. 5. Dogmatikailag  járható út  egyedül  az  lenne,  ha  az Alkotmánybíróság  a   kártalanítást   igérő   jogszabályi rendelkezéseket  -  kiemelve  azokat  a  megsemmisítendők közül  -   hatályukban   fenntartaná   azzal,   hogy   az államosítást      elrendelő      rendelkezések      ugyan alkotmányellenesek, de  a kártalanítást  igérők  már  nem azok. Megnyugtató megoldásra azonban egy ilyen határozati konstrukció sem jutna. 5.1. Először  is azért, mert a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség  másik feltétele,  ti.  az,  hogy  az alkotmányellenességet maga  a mulasztás idézze elő, ebben az  esetben   sem   állna   fenn.   Az   Alkotmánybíróság határozatának általam  is elfogadott és helyeselt indokai szerint ugyanis az államosítások alkotmányellenessége nem a   teljes,    feltétlen   és   azonnali   kártalanítások elmaradása, hanem   az   Alkotmány  9.  §  (1)  bekezdése ( köztulajdon és  magántulajdon egyenjogúsága ),  illetve 13. §-a  ( a tulajdonhoz való jog biztosítása és védelme, a kivételesség  és a  közérdek hiánya )  miatt áll  fenn. Vagyis    más    megfogalmazásban:    a    megsemmisített jogszabályokon  nyugvó  államosításokat  az  azonnali  és teljes kártalanítás  se  tenné  alkotmányossá,  tehát  az alkotmányellenességet nem a mulasztás idézte elő. 5.2. Másodszor  azért sem  volna ez az út járható, mert a mulasztás megállapítása  és a kártalanítással kapcsolatos jogalkotási kötelezettség  elrendelése esetén  -  nézetem szerint - az Alkotmánybíróság kizárólag az Alkotmány 13.§ (2) bekezdésének  megfelelő  kártalanítási  szabályokat tarthatná alkotmányosnak. Az Alkotmánybíróság  határozata indokolásán végigvonul és hangsúlyozódik az  a szempont,  hogy az  Alkotmánybíróság döntésében  csak   "az  állami  tulajdonbavételről  szóló hatályos jogszabályoknak  a  hatályos  Alkotmánnyal  való viszonyát vizsgálta." Az Alkotmánybíróság nem is tehetett mást, erre - ahogy ezt a határozat indokolása tartalmazza is  -   a  róla  szóló  törvény  kötelezi.  Ha  pedig  az Alkotmánybíróság  az  ügy  főtárgya  -  az  államosítások alkotmányellenessége -  kérdésében a  hatályos  Alkotmány alapján  jár   el,  a   járulékos  -  a  kártalanítási  - kérdésekben is csak ezt teheti. Az az  érv, hogy  az államosítottaknak  azért nem  járhat teljes kártalanítás,  mert az államosítások nem a mostani Alkotmány hatálya  alatt történtek,  s a jogszabályok nem is igértek  teljes kártalanítást,  nézetem szerint  azért nem használható,  mert hisz  a  "korlátozott"  igéret  is alkotmányellenes volt;  az  Alkotmánybíróság  éppen  erre tekintettel   ezeket   a   jogszabályi   szakaszokat   is megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság  tehát nem  teheti meg, hogy döntését az  államosítások   alkotmányellenessége  tekintetében  a hatályos  Alkotmányra,  az  azokhoz  kötődő  kártalanítás kérdésében pedig  az alkotmányellenesnek  ítélt és  ezért megsemmisített jogszabályokra alapozza. Márpedig a teljes és    feltétlen    kártalanítás    kilátásba    helyezése politikailag  nyilvánvalóan   káros,  gazdaságilag  pedig teljesíthetetlen és lehetetlen megoldás volna. 6.   Végül    nyomatékosan   utalok    arra,   hogy    az Alkotmánybíróságnak ez a határozata szoros összefüggésben van a  21/1990. ( X.  4. )  AB  határozattal  ( ún.  föld ügy ). Az Alkotmánybíróság e határozatában a következőket mondta  ki:   "A  Kormány   által   tervezett   részleges kártalanításnak kizárólag  a méltányosság  a jogi alapja: erre a  kártalanításra nincs  az államnak kötelezettsége, és  nincs   rá  senkinek   sem  alanyi   joga.  Ahogy   a reprivatizálás     nem     az     államosításból     vagy szövetvetkezetszervezésből     következő     igény,     a kártalanítás sem  az, hanem  kizárólag a  szuverén állami elhatározáson múlik."  Még szorosabb  az  összefüggés  az államosítások   alkotmányossági    vizsgálata    és    az Alkotmánybíróság  16/1991.   ( IV.  20. )  AB  határozata között  ( un.   kárpótlási  ügy ).   E  határozatában  az Alkotmánybíróság az alábbiakat fejtette ki: A törvényhozás  a múltból  származó különféle  terheket a különféle  tulajdonátalakulások   során   különbözőképpen oszthatja el.  Megteheti a  törvényhozó azt  is,  hogy  a különböző alapú  kötelezettségeket, mint  amilyen pl.  az államosítási  jogszabályok   által  kilátásba   helyezett kártalanítás -  mintegy a  novatio mintájára - megújítja: új jogcímen,  új terjedelemben és új feltételekkel tartja fenn  lényegét   tekintve  ugyanazt  a  tartozást.  Ilyen novációt láthatunk  az  un.  kárpótlásitörvényjavaslatban is, "ahol  az új jogalap a méltányosság. Ez tehát kizárja a régi jogcímekre való hivatkozást." Ezt az összefüggést érinti ugyan a jelen határozat, ennek ellenére az  alkotmányellenes államosítások miatti állami kártalanítási kötelezettség  tekintetében egy  függő jogi helyzetet tart fenn. Márpedig az  Alkotmánybíróság az  idézett  határozatokban foglalt megállapításokkal  kerül ellentétbe,  ha arra  az álláspontra   helyezkedik,   hogy   az   alkotmányellenes államosítások  kárvallottjainak   a  kártalanítására   ma alanyi  joga,   az  államnak   pedig  ezzel  kapcsolatban jogalkotási és  azon alapuló kártalanítási kötelezettsége van. Természetesen egészen  más kérdés, hogy az államot a régi rendben  elszenvedett   anyagi  és   egyéb   sérelmek   - gazdaságilag lehető  legteljesebb mértékű  -  orvoslására morális és  humánus szempontok  mennyiben  kötelezik.  Ez azonban  már   nem  az  Alkotmánybíróság  kompetenciájába tartozik. Budapest, 1991. május 13.                                          Dr. Lábady Tamás                                             alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Compensation for nationalized property
Number of the Decision: .	27/1991. (V. 20.)
Date of the decision: .	05/13/1991
.
. Full text: en_0027_1991.pdf