A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a
következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lőfegyverekről és lőszerekről szóló
2004. évi XXIV. törvény 12. § alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a lőfegyverekről
és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a továbbiakban:
Lft.) 12. § alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére. Az indítványozó szerint a lőfegyver-
kereskedőkre vonatkozóan megállapított adat-nyilvántartási
kötelezettség sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
biztosított személyes adatok védelméhez való jogot.
Érvelésében kifejtette, hogy a lőfegyver-kereskedők a
nyilvántartással olyan személyes adatok birtokába jutnak,
amelyek biztonságos adatkezelését nem tudják ellátni.
Hozzátette: az engedélyes lőfegyverrel rendelkező személyek
adatainak illetéktelenek általi felhasználása komoly
közbiztonsági kockázatot jelent.
Indítvány-kiegészítésében a kérelmező bemutatott egy, a
fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm.
rendelet melléklete alapján kiállítandó jelentőlapot. Ezzel
kapcsolatban is hangsúlyozta, hogy a személyes adatok
nincsenek biztonságban a lőfegyver-kereskedőknél. Az
indítványozó kifejezte azt a meggyőződését, hogy a lőfegyver-
tulajdonosok személyes adatainak nyilvántartását kizárólag a
hatóság végezhetné.
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte a
belügyminiszter véleményét.
2. Az indítvány elbírálása során figyelembe vett jogszabályi
rendelkezések a következők:
2.1. Az Alkotmány rendelkezése:
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
2.2. Az Lft. rendelkezése:
„12. § (1) A lőfegyver-kereskedő a lőfegyver és lőszer
forgalmazásakor köteles a vevő, az eladó (szállító), illetve
a megrendelő adatait, illetőleg a lőfegyver, lőszer azonosító
adatait nyilvántartásba venni, a vevő, az eladó (szállító),
illetve a megrendelő azonosítását a személyazonosságát
igazoló hatósági igazolvány alapján elvégezni, engedélyük
érvényességéről meggyőződni, és a (2) bekezdésben foglalt
adatokat a lőfegyverek központi nyilvántartásába továbbítani.
(2) A lőfegyver-kereskedő nyilvántartja:
a) a lőfegyver azonosító adatait;
b) a lőszer azonosítását lehetővé tevő adatokat;
c) a vevő, az eladó (szállító), illetve a megrendelő
természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát,
lakóhelyét, személyazonosságát igazoló hatósági igazolványa
számát, az engedély számát, az azt kiállító szerv
megnevezését;
d) a vevő, az eladó (szállító), illetve a megrendelő
szervezet cégszerű megnevezését, kereskedelmi
meghatalmazottja természetes személyazonosító adatait, az
engedély számát, továbbá a kiállító szerv megnevezését.”
II.
Az indítványozó által támadott rendelkezés, vagyis az Lft.
12. §-a a lőfegyver-kereskedőkre vonatkozó adatkezelési
szabályokat (adatgyűjtés, adat-nyilvántartás és adat-
továbbítás) tartalmazza, amelyek 2004. május 1-je óta
hatályosak.
Az Lft. 23. §-ából kitűnik, hogy a törvény a Magyar
Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai
között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991.
december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről
szóló 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban az Európai
Közösségek Tanácsának a fegyverek megszerzésének és
tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK irányelvén (a
továbbiakban: Irányelv) alapul.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződés
kihirdetése a 2004. évi XXX. törvény elfogadásával
megtörtént. A csatlakozás feltételeiről, valamint az Európai
Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány
2. cikke értelmében a csatlakozás időpontjától kezdődően az
eredeti szerződések rendelkezései és az intézmények által a
csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusok az új
tagállamok számára kötelezőek és – bizonyos feltételekkel –
alkalmazandók ezekben az államokban.
Az irányelvek, mint az Unió un. másodlagos jogforrásai a
tagállamok számára azt teszik kötelezővé, hogy a saját
jogalkotási eljárásukban az irányelvek tartalmának megfelelő
szabályozást alakítsanak ki. Az Irányelv 3. cikke értelmében
egyébként a tagállamok nemzeti jogszabályaikban elfogadhatnak
az irányelvben meghatározottnál szigorúbb rendelkezéseket is.
Az Alkotmánybíróság a 17/2004. (V. 25.) AB határozatban
előkérdésként vizsgálta az Országgyűlés által elfogadott, az
Európai Unió Bizottsága egyes rendelkezéseinek végrehajtására
kiadott jogszabály és az Európai Unió jogszabályainak
kapcsolatát. Következtetésként megállapította, hogy a
vizsgált hazai jogszabály rendelkezései nem az Unió
rendeleteinek lefordítását, közzétételét jelentik, hanem a
rendeletek célkitűzéseinek a magyar jog saját eszközeivel
történő megvalósítását. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta:
„[a]z indítványban kifogásolt rendelkezéseknél nem az Európai
Unió szabályainak érvényessége vagy e szabályok értelmezése a
kérdés, hanem az Unió rendeleteinek végrehajtására
alkalmazott magyar jogi szabályozás alkotmányossága.” (ABK
2004. május, 388, 391.)
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben előterjesztett indítvány
folytán is az Irányelven alapuló magyar jogszabály
alkotmányosságának vizsgálatát végezte el anélkül, hogy a
vizsgálat az Irányelv érvényességét vagy az implementálás
megfelelőségét érintette volna.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság a lőfegyverek tartására,
forgalmazására és használatára vonatkozó egyes rendelkezések
alkotmányosságát többször is vizsgálta, anélkül, hogy ezek az
eljárások közvetlenül érintették volna a lőfegyvertartással
és –forgalmazással kapcsolatos információs önrendelkezési
jogi kérdéseket. A korábbi alkotmánybírósági határozatok
ugyanakkor a jelen ügyre vonatkoztatható fontos
megállapításokat tartalmaznak az alapjogi korlátozás
feltételeiről.
Az Alkotmánybíróság már működése kezdetén rámutatott arra,
hogy a közrendet lőfegyverek használatával súlyosan lehet
veszélyeztetni, ezért a lőfegyver forgalmának, használatának
esetenként szűkebb vagy tágabb körű korlátozása vagy tiltása
éppen az alkotmányos rend védelmét segíti elő. [22/1991. (IV.
26.) AB határozat, ABH 1991, 408, 410.] Hangsúlyozta ezzel
összefüggésben azt is, hogy az állam köteles adminisztrációs
korlátokat felállítani olyan területeken, amelyek az élet- és
egészséghez való jog érvényesülésére fokozott veszélyt
jelentenek. (677/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 590, 597.).
A 201/B/1995. AB határozat szerint a szabad lőfegyvertartás
joga egyik alapvető jogból sem vezethető le. Ellenkezőleg: ha
lőfegyvert korlátozatlanul lehetne beszerezni, mivel a
fegyvert nemcsak önvédelemre, hanem jogtalan támadásokra is
fel lehet használni, külföldi statisztikai adatokkal
igazolhatóan éppen az élethez fűződő emberi jogtól való
önkényes megfosztások számának növekedésével kellene számot
vetni. A közbiztonság – benne az emberi élet és méltóság –
védelme az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése szerint a
„rendőrség alapvető feladata”. (ABH 1995, 774, 775.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata tehát azt mutatja, hogy a
lőfegyvertartás kérdéskörét mindig összekapcsolta a
közbiztonság védelmével is, és általában azzal a
veszélyhelyzettel, amit a lőfegyverek birtoklása
szükségképpen eredményez. Éppen ebből fakadóan különös
jelentősége van annak, hogy a lőfegyverek (lőszerek)
tulajdonosi (birtoklási) azonosíthatósága biztosított legyen.
2. Az Alkotmánybíróság a 15/1991. (IV. 13.) AB határozatában
(a továbbiakban: Abh.) bontotta ki az információs
önrendelkezési jog tartalmát. E szerint: „[az] Alkotmány 59.
§-ában biztosított személyes adatok védelméhez való jognak
[…] az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes
adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot
felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett
beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és
ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját,
vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen
célra használja fel az ő személyes adatát. Kivételesen
törvény elrendelheti személyes adat kötelező
kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás módját is. Az
ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés
alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel az
Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.” (ABH 1991,
40, 42.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban leszögezte: „[a]z információs
önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele és egyben
legfontosabb garanciája a célhozkötöttség. Ez azt jelenti,
hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott
és jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak minden
szakaszában meg kell felelnie a bejelentett és közhitelűen
rögzített célnak. Az adatfeldolgozás célját úgy kell az
érintettel közölni, hogy az megítélhesse az adatfeldolgozás
hatását jogaira, és megalapozottan dönthessen az adat
kiadásáról; továbbá, hogy a céltól eltérő felhasználás esetén
élhessen jogaival. Ugyanezért az adatfeldolgozás céljának
megváltozásáról is értesíteni kell az érintettet. Az érintett
beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak akkor
jogszerű, ha azt meghatározott adatra és feldolgozóra nézve
törvény kifejezetten megengedi. A célhozkötöttségből
következik, hogy a meghatározott cél nélküli, ’készletre’,
előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való
adatgyűjtés és -tárolás alkotmányellenes.
A másik alapvető garancia az adattovábbítás és az adatok
nyilvánosságra hozásának korlátozása.” (ABH 1991, 40, 42.)
3. A személyes adat felvétele illetőleg gyűjtése
adatkezelésnek minősül. Személyes adat akkor kezelhető, ha
ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény, illetőleg –
törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben
– helyi önkormányzat rendelete elrendeli. A kötelező
adatkezelés esetén az adatkezelés célját és feltételeit, a
kezelendő adatok körét és megismerhetőségét, az adatkezelés
időtartamát, valamint az adatkezelő személyét az adatkezelést
elrendelő törvény vagy önkormányzati rendelet határozza meg.
Az Lft. 12. §-ának (1) bekezdése állapítja meg az adatkezelés
célját és feltételét; a (2) bekezdés rendelkezik a kezelendő
adatok köréről; a 13-18. §-ok tartalmazzák a kezelendő adatok
megismerhetőségére vonatkozó garanciális szabályokat; a 13.
§, valamint a 18. § (1) bekezdése határozza meg az
adatkezelés időtartamát; míg az adatkezelő személyét a 12. §
(1) bekezdése rögzíti.
Az Lft. 12. § szabályozásában a lőfegyver-kereskedő
adatkezelése a vevő, az eladó (szállító), illetve a
megrendelő bizonyos személyes adataira terjed ki. Az
érintetteknek az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított
információs önrendelkezési joga korlátozásának szükségességét
az a körülmény alapozza meg, hogy az egyes lőfegyverek
(lőszerek) eladását vagy megvásárlását azonosítható
személyekhez kell kötni. Az élet- és a közbiztonság védelme
lőfegyverek és lőszerek ellenőrizhetetlen forgalma folytán
csorbát szenvedne, és egyúttal veszélybe kerülne egy
távolabbi összefüggés, nevezetesen a bűnüldözés
eredményességének biztosítása is.
Az alapjog-korlátozás arányosságát is megállapította az
Alkotmánybíróság, tekintettel az adatkezeléssel érintett
adatok korlátozott körére, az adatok továbbításának nyomon
követhetőségére és az időbeli korlátozásra. Az Lft. 12. § (1)
bekezdése csak a korlátozás alapjául szolgáló cél eléréséhez
feltétlenül szükséges mértékben jogosítja fel a lőfegyver-
kereskedőt az érintettek adatainak kezelésére. Az adatkezelő
az adatok továbbításának nyomon követhetősége érdekében
adattovábbítási nyilvántartást is köteles vezetni [Lft. 14. §
(2) bekezdés, 15-18. §-ok]. Az adatok nem kezelhetők
korlátlan ideig, ugyanis az Lft. 13. §-a értelmében erre csak
a lőfegyver forgalomba hozatala nyilvántartásának
felvételétől számított öt évig van lehetőség.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
Lft. 12. §-ában foglalt szabályozási tartalom az információs
önrendelkezési jog korlátozhatósága követelményeit nem sérti.
A korlátozás a lőfegyverek forgalmának ellenőrizhetősége
szempontjából szükséges, és mivel az ehhez megkívánt adatok
körén túl nem terjed, arányos is.
4. Az Alkotmánybíróság – az indítványban foglaltaknak
megfelelően – külön vizsgálta az Lft. 12. §-át abból a
szempontból is, hogy a lőfegyver-kereskedőnél a személyes
adatok biztonságos kezelése biztosított-e.
Tekintettel arra, hogy a lőfegyver-kereskedő adatkezelőnek
minősül, értelemszerűen rá is vonatkoznak az adatbiztonsággal
kapcsolatos rendelkezések. Az adatkezelő, illetőleg
tevékenységi körében az adatfeldolgozó köteles gondoskodni az
adatok biztonságáról. Az adatkezelő köteles továbbá megtenni
azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és
kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat-
és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés,
megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés
vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és
sérülés ellen.
Ennek megfelelően a lőfegyver-kereskedő az Lft. 12. §-a
szerinti adatnyilvántartás körében köteles megteremteni a
biztonságos adatkezelés feltételeit. Amennyiben a lőfegyver-
kereskedő jogi személy, akkor ez a kötelezettség közvetlenül
a jogi személy képviselőjét terheli. Ha az adatkezelést
részben vagy egészben nem maga a lőfegyver-kereskedő illetve
annak képviselője végzi, akkor adatfeldolgozói minőségében az
üzlet vezetője vagy alkalmazottja köteles a biztonságos
adatkezelés szabályainak eleget tenni.
5. Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettekre tekintettel
az Lft. 12. §-ának az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe
ütközését nem állapította meg, ezért az indítványt
elutasította.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |