A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Miskolci Törvényszék 1.Pf.22.050/2012/5. számú ítélete, valamint a Tiszaújvárosi Városi Bíróság 3.P.20.531/2009/165. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára hivatkozva 2013. április 3-án alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Miskolci Törvényszék 1.Pf.22.050/2012/5. számú ítéletével, valamint a Tiszaújvárosi Városi Bíróság 3.P.20.531/2009/165. számú ítéletével szemben, azok alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését kérve. Az indítványozó szerint a két ítélet ellentétes az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében szabályozott kapcsolattartáshoz való joggal, az Alaptörvény XV. cikk (1)–(2) bekezdései szerinti törvény előtti egyenlőséggel, illetve diszkriminációtilalommal, továbbá az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való joggal. Az ügyben az indítvány benyújtásának időpontjában a Kúria előtt felülvizsgálati eljárás volt folyamatban.
[2] Az indítványozó, az alkotmányjogi panasszal támadott bírói ítéletek alapjául szolgáló gyermekelhelyezési per felperese 2003-tól élettársi kapcsolatban élt ezen gyermekelhelyezési per alperesével, amely kapcsolatból 2006. december 20-án közös gyermekük született. Az élettársi kapcsolat 2009. szeptember 16-án megszakadt. Az indítványozó a gyermekelhelyezés iránti pert 2009 októberében indította meg volt élettársával szemben. Az elsőfokú bíróság 2012. június 19-én meghozott ítéletével a közös gyermeket az alperesnél helyezte el, az indítványozóval való kapcsolattartási jog gyakorlásának idejét pedig főszabályként kéthetente 48 óra időtartamban állapította meg. A bíróság a határozatát a bizonyítékok (a felperes keresetlevele és annak mellékletei, a perben becsatolt okirati bizonyítékok, a beszerzett környezettanulmány és óvodapedagógiai vélemény, a peres felek személyes nyilatkozatai, a meghallgatott tanúk nyilatkozatai, a perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemények, a becsatolt kép- és hangfelvételek és a per egyéb adatai) komplex értékelésére alapította. A felperes mintegy hat órányi videófelvételt csatolt be bizonyítékként, amelyen az látható, hogy a gyermek sír és szorong, amikor apjától, az indítványozótól el kell válnia, gyakran hány is ilyenkor, illetve a gyermekkel beszélget, aki elmondja, hogy anyjánál verik, és mennyire szeret az apjával lenni.
[3] A bíróság szerint „nem megfelelő, sőt kifogásolható szülői magatartás, szülői attitűd az, hogy a gyermeket több mint 20 percen keresztül videózza, kamerázza akkor, amikor a gyermek sír, egyre jobban zokog és összehányja magát ahelyett, hogy félretenné a kamerát, a bizonyítékgyártást, és a gyermeket megvigasztalná.” A bíróság által kirendelt igazságügyi szakértők továbbá rögzítették, hogy a felvételeken hallható gondolatok nem a gyermek saját gondolatai, hanem betanított szövegek, az utóbb kirendelt szakértő pedig azt is, hogy „a felperes feszültséggel telített, gondolkodása énes hangsúlyú, viselkedése domináns, helyzetmeghatározó, gyanakvással jellemezhető egyén”; „a felperes nevelési képessége nem megfelelő”; „nevelési alkalmasságot lerontó, sőt veszélyeztető tényező a felperesnél alakult ki, erősen befolyásolja gyermekét érzelmi zsarolással az édesanya és az anyai rokonság ellen”; „az édesapa gyermekét befolyásoló viselkedése, valamint nem megfelelő példamutatása alkalmatlanná teszi a kisfia nevelésére”. A felperes-indítványozó becsatolt egy magánszakértői véleményt is, azt azonban – mivel annak megállapításait az alperes vitatta – csak a fél nyilatkozataként vette, vehette figyelembe a bíróság, egyébként pedig érdemleges következtetések levonására alkalmatlan volt, mivel az alperessel a szakértő nem is találkozott, csak a felperessel és a gyermekkel beszélgetett, az általa tett megállapítások tehát egyoldalúak voltak.
[4] Az indítványozó-felperes a per során sérelmezte, hogy az alperes nem engedi a felperest a korábbi ideiglenes intézkedés szerinti napi egy órát telefonon beszélni a gyermekkel; ezt azonban a bíróság túlzónak találta, érvelése szerint az ideiglenes intézkedésben írt, délután 16–17 óra közötti idő a beszélgetés legkorábbi és legkésőbbi idejét jelenti, nem azt, hogy az egész egy órát végigbeszéljék, amire egy óvodás korú gyermek még nem alkalmas. A felperes megpróbálta tanúkkal bizonyítani, hogy a gyermek az alperesi környezetben veszélyeztetve van, ezt azonban egyetlen tanú sem tudta közvetlenül megerősíteni. Az egyébként rendkívül részletes, 22 oldalas ítélettel a felperes nem értett egyet, ezért fellebbezett az ellen, elsődlegesen annak megváltoztatását, és a gyermek nála történő elhelyezését, másodlagosan az ítélet – lényeges eljárási hiba miatti – hatályon kívül helyezését kérte. Kérte továbbá újabb igazságügyi pszichológus szakértő kirendelését is. A Miskolci Törvényszék egyik kérelmet sem találta megalapozottnak; az indokolást néhány részlettel kiegészítette, és annak alapján az elsőfokú ítéletet kisebb részben megváltoztatva (a kapcsolattartás idejét csökkentve, a gyermektartásdíj összegét felemelve) 2012. november 20-án meghozott ítéletével szintén az alperes javára döntött, lényegileg az elsőfokú döntés indokolásában megfogalmazott, a másodfokú bíróság által is helytállónak minősített indokok alapján.
[5] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában e két ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és azok megsemmisítését kérte. Véleménye szerint a tisztességes eljáráshoz való joga azért sérült, mert a törvényszék túlterjeszkedett a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 215. §-ában meghatározott korlátokon; az ideiglenes intézkedésről döntő tárgyaláson az alperes nem vett részt, csak annak jogi képviselője; továbbá bár a perben 15 tanú meghallgatására is sor került, az elsőfokú bíróság az indítványozó szerint az ítélet indokolásában egyik tanú nevét sem említette meg, és egyikük tanúvallomására sem hivatkozott, illetve konkrétan nem indokolta egyikük esetén sem, miért nem fogadta el a tanúvallomásukat. Azt is állította az indítványozó, hogy a bíróság nem tett kellő mértékben eleget indokolási kötelezettségének, illetve hivatkozott a szabad bizonyítás elvére, mivel szerinte ez azt jelenti, hogy a bíróság bármilyen bizonyítási indítványt köteles elfogadni, és annak alapján bizonyítást felvenni. A pártatlan bírósághoz való jog sérelmét látta abban, hogy a másodfokú bíróság tanácselnöke megtiltotta számára a tárgyalásról kép- és hangfelvételek készítését. A kapcsolattartáshoz való jog sérelmeként pedig az indítványozó azt állította, hogy a Csjt. szerint a kapcsolattartás korlátozására csak a szülő felróható magatartása esetén van mód, a törvényszék az ítéletében viszont „még csak nem is célzott” az ő felróható magatartására „a telefonos kapcsolattartás minimalizálásakor”.
[6] 2. Az indítvány nem felel meg annak, az Abtv. 27. §-ában meghatározott tartalmi feltételnek, hogy a bírósági döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát kell, hogy sértse, illetve annak, az Abtv. 29. §-ában foglalt tartalmi feltételnek sem, miszerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Valójában az indítványozó a bizonyítékok bíróság általi értékelését kifogásolja, így e körben a panasz a bizonyítékok újraértékelésére és a tényállás megváltoztatására irányul, a helyes történeti tényállás megállapítása (és a bizonyítási eszközök újraértékelése) azonban nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, arra kizárólag a rendes bíróságoknak van hatásköre.
[7] Végül az Abtv. 52. § (1) bekezdés e) pontja szerint az alaptörvény-ellenességet az indítványozónak kell indokolnia, ami az Alaptörvény XV. cikk (1)–(2) bekezdéseiben szabályozott törvény előtt egyenlőség és diszkriminációtilalom vonatkozásában nem történt meg.
[8] 3. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Miskolci Törvényszék 1.Pf.22.050/2012/5. számú ítélete, valamint a Tiszaújvárosi Városi Bíróság 3.P.20.531/2009/165. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |