A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30.Pk.500.106/2012/17. számú végzése, a Fővárosi Törvényszék 50.Pkfv.638.581/2012/5. számú végzése és a Kúria Pfv.II.22.065/2012/13. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
[1] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában a Pesti Központi Kerületi Bíróság 30.Pk.500.106/2012/17. számú végzése, a Fővárosi Törvényszék 50.Pkfv.638.581/2012/5. számú végzése és a Kúria Pfv.II.22.065/2012/13. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
[2] 1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári nemperes eljárás gyermek jogellenes Magyarországon történő visszatartása miatt volt folyamatban. Az eljárást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mint Központi Hatóság I. rendű, és az érintett gyermek olasz állampolgárságú apja II. rendű kérelmezők indították a gyermek anyja (mint kérelmezett, jelen ügyben indítványozó) ellen.
[3] Az eljárt bíróságok által megállapított tényállás szerint a kérelmezett már huzamosabb ideje élt és dolgozott Olaszországban, amikor 2008 októberében megismerkedett, majd néhány hónap elteltével élettársi viszonyt létesített az olasz állampolgárságú II. rendű kérelmezővel. A pár a II. rendű kérelmező tulajdonában álló ingatlanban élt, kapcsolatukból 2011. szeptember 15-én leánygyermek született, akit a II. rendű kérelmező magáénak ismert el. A gyermek olasz-magyar állampolgár, bejelentett lakóhelye – akár az anyának – az apa olaszországi házában volt. 2011. december 17-én a II. rendű kérelmező karácsonyi családlátogatás céljából Magyarországra hozta az anyát és a gyermeket azzal, hogy január elején értük jön, és együtt visszatérnek Olaszországba. Tekintettel a kérelmezett és a II. rendű kérelmező közötti nézeteltérésekre és vitákra, a kérelmezett úgy döntött, hogy a gyermekkel nem tér vissza Olaszországba. A szülők között a szülői felügyeleti jogok gyakorlása, a gyermek elhelyezése vonatkozásában megállapodás ezt megelőzően nem jött létre.
[4] Az elsőfokú bíróság kötelezte az indítványozót, hogy a gyermeket vigye vissza Olaszországba, ennek elmulasztása esetén pedig adja át az apjának. Határozatát a bíróság arra a tényre alapította, hogy a gyermek Magyarországra hozataláig szüleivel Olaszországban élt, ott volt a bejelentett lakóhelye és szokásos tartózkodási helye. Hivatkozott továbbá a bíróság arra is, hogy a szülők az olasz jogi szabályozás szerint is közösen gyakorolták a szülő felügyeleti jogokat, így az anya egyedül nem dönthetett volna a gyermek Magyarországra költözéséről. Megállapította továbbá a bíróság, hogy az anya nem bizonyított olyan tényeket, amelyek a gyermek visszavitele elrendelésének mellőzését lehetővé tették volna a bíróság számára. Hangsúlyozta a bíróság, hogy a visszavitel elrendelésével a gyermek elhelyezéséről nem döntött, eljárása a gyermek jogellenes visszatartását megelőzően fennállott szülői felügyeleti viszonyok helyreállítására irányult.
[5] A másodfokú bíróság – a gyermek visszavitelére, illetve átadására vonatkozó határidőnek az időmúlás miatt szükségszerű módosítása mellett – helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését. A jogerős végzés ellen a kérelmezett nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, a Kúria a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. A Kúria kifejtette, az ügyben nem volt vitás, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye 2011. december 17. napjáig Olaszországban, az apja tulajdonát képező ingatlanban volt, ahol a szülők közösen gondoskodtak gyermekükről. A Kúria álláspontja szerint a kérelmezett nem bizonyította az eljárás során, hogy a szülők közös döntésének eredményeként, a visszatérés szándéka nélkül utazott gyermekével Magyarországra 2011. december 17-én. Hivatkozott a Kúria arra, hogy kogens rendelkezés hiányában a gyermek alacsony életkora önmagában nem képezi akadályát a jogellenesen visszatartott gyermek visszavitelének, az eljárás során lefolytatott bizonyítás alapján pedig más okból sem lehetett a visszavitel elrendelését mellőzni.
[6] 2. A gyermek visszavitelére kötelezett indítványozó az ügy érdemében hozott bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
[7] Az indítványozó állítása szerint az Alaptörvény E) cikkének sérelmét okozza, hogy bár az eljáró bíróságok a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában az 1980. évi október 25. napján kelt szerződésre (a továbbiakban: Egyezmény) és a 2201/2003/EK rendeletre (a továbbiakban: Rendelet) alapították döntéseiket, rosszul értelmezték a szokásos tartózkodási hely fogalmát, amikor figyelmen kívül hagyták annak meghatározásakor a Rendeleten alapuló uniós joggyakorlatot. Ennek alátámasztására az indítványozó az Európai Bíróság (a továbbiakban: EuB) C-497/10. számú, előzetes döntéshozatalra irányuló ügyben hozott ítéletére hivatkozott, melyben az EuB úgy döntött, hogy csecsemő szokásos tartózkodási helyét az anyához köthető szempontokra is (például az anya földrajzi és családi gyökerei, az általa fenntartott családi és szociális kapcsolatok) figyelemmel kell meghatározni.
[8] Az indítványozó szerint a támadott bírói döntés ellentétes az Alaptörvény VI. cikkében biztosított családi élethez való joggal, mivel a bíróság lényegében arra kötelezte, hogy egy idegen országba költözzön (vissza) gyermekével, ahol nem biztosított számára a békés, nyugodt családi élet, a munka, a szociális biztonság.
[9] Hivatkozott az indítványozó az Alaptörvény XIV. cikkének sérelmére is. Érvelése szerint mind gyermeke, mind ő maga magyar állampolgárok, ezért az a bírói döntés, mely hazája elhagyására kötelezi őket, alaptörvény-ellenes.
[10] Az indítványozó állítása szerint az Alaptörvény XVI. cikkével is ellentétes a támadott bírói döntés, mert a nemperes eljárás során lefolytatott bizonyítás alapján minden kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy a gyermeket visszavitele esetén nem érné testi és lelki károsodás.
[11] Az indítványozó szerint, mivel törvényesen tartózkodik Magyarországon, joga van a szabad mozgáshoz és tartózkodási helye szabad megválasztásához, így az e jogában korlátozó bírói döntés ellentétes az Alaptörvény XXVII. cikkével.
II.
[12] Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv. panaszok befogadhatóságára vonatkozó rendelkezéseinek.
[13] 1. A befogadhatóság formai feltételei között az Abtv. 52. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha egyértelműen megjelöli az a)–f) pontokba foglaltakat. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány ezeknek a feltételeknek csak részben tesz eleget.
[14] 1.1. Az Abtv. 52. § (1) bekezdés b) pontja alapján alkotmányjogi panasznak olyan bírói döntéssel szemben van helye, amely Alaptörvényben biztosított jogot sért. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alaptörvény E) cikke annak – a korábban is fennálló jogállapotnak – a deklarálása, hogy az európai uniós jogforrások – így az ügyben alkalmazott Rendelet is – a magyar jogrendszer részét képezik. Ez a rendelkezés nem biztosít olyan alapjogot, amelynek sérelmére közvetlenül alkotmányjogi panaszt lehet alapítani.
[15] 1.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető okfejtést, indokolást, érvelést [e) pont] arra vonatkozóan, hogy a sérelmezett bírói döntések miért ellentétesek az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel. Az indítványozó lényegében csak hivatkozik az Alaptörvény egyes rendelkezéseire, azok szövegét csak formálisan köti össze a támadott döntéssel.
[16] 2. Az Alkotmánybíróság tanácsa az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján mérlegelési jogkörében vizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának tartalmi feltételeit is, így különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[17] 2.1. Az Abtv. 27. § a) pontjából következik, hogy az alkotmányjogi panasz az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetére biztosított jogorvoslati eszköz. Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való alapjogát határozza meg, ezért az indítványozó személyes érintettsége a konkrét ügyben nem állapítható meg az állított jogsérelemmel összefüggésben.
[18] 2.2. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az indítványozó az eljárás mindhárom fokán hozott határozatot támadta. Megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság sérelmezett végzése az Abtv. 27. § b) pontjában meghatározott feltételnek nem felel meg, a Fővárosi Törvényszék végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panasz pedig az Abtv. 30. §-a alapján elkésettnek tekinthető. Arra tekintettel azonban, hogy a másodfokú bíróság helyben hagyta az elsőfokú bíróság végzését, a Kúria felülvizsgálat során hozott végzése pedig hatályában fenntartotta a jogerős végzést, az Alkotmánybíróság a kúriai határozat vizsgálatát az első- és másodfokú végzésekre kiterjedő hatállyal végezte el.
[19] 2.3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványozó lényegében a támadott bírói döntések tartalmát sérelmezi, és nem az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmét állítja. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben eljárt bíróságok a bizonyítékok értékelése alapján határozták meg az ügyben érintett gyermek szokásos tartózkodási helyét és visszavitele akadályának hiányát, majd alapvetően ezekre a tényekre alapítottan hozták meg az ügy érdemében a döntésüket. A bizonyítékok értékelését, a tényállás megállapítását, a bíróság döntésének jogszerűségét az Alkotmánybíróság azonban nem vizsgálhatja, nem bírálhatja felül, erre ugyanis nincs hatásköre. Az Alaptörvény 24. cikke szerint az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, alkotmányjogi panasz alapján a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálhatja. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadhatja be, de az alkotmányjogi panasz egyik feltételnek sem felel meg.
[20] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befogadhatóság törvényi feltételeinek, ezért azt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjára figyelemmel visszautasította.
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemérs. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |