A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Győri Ítélőtábla Gf.V.20.236/2014/8/1. számú ítélete, valamint a Veszprémi Törvényszék 1.G.40.130/2010/84 számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó Dr. Karády Sándor az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz a Győri Ítélőtábla Gf.V.20.236/2014/8/1. számú ítélete, valamint – azzal összefüggésben – a Veszprémi Törvényszék 1.G.40.130/2010/84. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt.
[2] Kérelmét az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapította.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz lényege szerint az indítványozó 1997-től mint közalkalmazott, háziorvosként dolgozott Tihanyban. 1999. január 1. napjától a Tihany Község Önkormányzatával kötött megbízási (feladat-átruházási) szerződés alapján a háziorvosi teendőket területi ellátási kötelezettséggel a Dr. Karády Sándor Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Bt.-n (továbbiakban: Bt.) keresztül, annak beltagjaként látta el. A tihanyi háziorvosi körzet működtetési jogát az indítványozó az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. tv. (továbbiakban: Öotv.) erejénél fogva, alanyi jogon szerezte meg, annak hatályba lépésével. 2008 novemberében a tihanyi lakosok aláírásgyűjtésbe kezdtek az indítványozó elmozdítása céljából. Tihany Község Önkormányzata az 58/2009. (II. 18.) számú képviselő-testületi határozatával a fent említett megbízási szerződést – hat hónap felmondási idővel – 2009. augusztus 18. napjára felmondta. Az indítványozó mint I. rendű felperes és a Bt. mint II. rendű felperes a megbízási szerződés felmondása érvénytelenségének megállapítása iránt keresetet nyújtottak be Tihany Község Önkormányzatával szemben. Az ügyben első fokon eljárt Veszprémi Városi Bíróság a keresetet elutasította. A felperesi fellebbezés nyomán a Veszprém Megyei Bíróság (továbbiakban: Törvényszék) a 2009. november 17. napján kelt, 2.Gf.40/100/2009/5. számú, a keresetet szintén elutasító jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes önkormányzat felmondása ugyan nem volt jogszerű, azonban a jogellenesség nem váltotta ki a felmondás érvénytelenségét. Az érvénytelenség szintjét el nem érő jogellenesség miatti kártérítésre kötelezést – erre irányuló kereseti kérelem hiányában – mellőzte a másodfokú fórum.
[4] Ezt követően a Bt. mint I. rendű felperes és az indítványozó mint II. rendű felperes – immár nem a megbízási szerződés felmondásának érvénytelensége, hanem a jogellenes felmondásból származó vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítése érdekében – keresettel fordultak a Törvényszékhez Tihany Község Önkormányzatával szemben. A Törvényszék 2010. október 8. napján kelt, 1.G.40.130/2010/84. számú ítéletében a felperesek eltérő jogcímekre alapított kereseti kérelmei közül egyeseket – az azokban foglaltakhoz képest eltérő összegben – az I. rendű felperes tekintetében megalapozottnak talált. Erre tekintettel kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 879.701 forint tőkét és annak 314.901 forint összegű része után 2009. április 1. napjától, 564 800 forint összegű része után pedig 2009. augusztus 18. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamatát, valamint a pernyertesség arányának alapulvételével rendelkezett a perköltségek viseléséről.
[5] Az alkotmányjogi panasz szempontjából releváns, az indítványozó praxisjogának értékvesztésén alapuló kárigényt tartalmazó kereseti kérelmet a bíróság elutasította.
[6] Az ítélettel szemben a felperesek fellebbezést nyújtottak be a Győri Ítélőtáblához (továbbiakban: Ítélőtábla), amely 2015. június 4. napján, Gf.V.20.236/2014/8/1. szám alatt meghozott jogerős másodfokú ítéletében részben megváltoztatta az elsőfokú bírósági döntést, de az alkotmányjogi panasz szempontjából releváns, az indítványozó praxisjogának értékvesztésével kapcsolatos kereseti kérelmet elutasító döntést – az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltaktól eltérő indokok alapján – helyben hagyta.
[7] Ezen kereseti kérelemmel összefüggésben az Ítélőtábla kifejtette, hogy a Törvényszéktől eltérően a joggyakorlatban megjelent álláspontok közül a praxisjognak nem az általános, területhez (körzethez) nem kapcsolódó, licensz jellegű felfogásával, hanem – tekintettel az Öotv., illetve annak végrehajtási rendelete szabályaira, lényegében a működtetési jog gyakorlásának önkormányzattal kötött feladatátvállalási szerződéshez kötöttségére – a működtetési jog konkrét területhez (háziorvosi körzethez) kötöttségével ért egyet.
[8] Erre tekintettel az Ítélőtábla szerint az orvosi praxisjog, mint vagyoni értékű jog elértéktelenedésével összefüggésben egyaránt vizsgálni kell az értékesítés során a jog jogosultja, valamint az önkormányzat által tanúsított magatartást is, az elértéktelenedés kockázata tehát nem hárítható automatikusan kizárólag a jogosultra. Kifejtette, hogy a jogszabályok alapján az önkormányzatnak – bár kétségtelen, hogy a területén lakók egészségügyi ellátásáról a jogszabályi előírásokban foglalt feltételeknek megfelelő, működtetési joggal rendelkező orvossal kötött feladat ellátási szerződés megkötésével gondoskodnia kell – nincsen olyan kötelezettsége, hogy praxisjog átruházása esetén a feladatátvállalási szerződést kizárólag a korábbi engedélyt megszerző orvossal köthetné meg. Azonban a bíróság szerint a (régi) Ptk. 4. § (1) bekezdésében foglalt együttműködési kötelezettségének az önkormányzatnak is eleget kell tennie; amennyiben az értékesíteni kívánt praxisjogra érdeklődő vevő jelentkezése esetén alaptalanul zárkózik el a szerződés megkötésétől, az az önkormányzat kártérítési felelősségét megalapozhatja.
[9] Az Ítélőtábla ezt a jogi álláspontját arra alapította, hogy életszerűen nem kerülhet sor a praxisjog értékesítésére, ha az adott önkormányzat nem vállalja akár egyoldalú nyilatkozatban, akár előszerződésben, hogy a vevővel feladatellátási szerződést fog kötni. Ugyanakkor az Ítélőtábla érvelése szerint a konkrét ügyben az indítványozó a szerződés felmondását követően a praxisjog értékesítését – a szerződés felmondásának érvénytelensége megállapítása érdekében folyamatban lévő perre tekintettel, téves jogi álláspontjára alapozottan – nem is kísérelte meg, jóllehet az önkormányzat az erre a praxisjog jogosultja számára törvény által biztosított hat hónapos határidőn belül mással feladat ellátási szerződést nem kötött; az indítványozó ezen mulasztását az Ítélőtábla pedig nem értékelhette az alperes terhére.
[10] Az önkormányzatoknak törvényi kötelezettsége az egészségügyi ellátás biztosításáról megfelelően gondoskodni. Ennek a kötelezettségének tett eleget az önkormányzat, amikor közreműködői szerződés megkötésével egy másik egészségügyi szolgáltató bevonásával gondoskodott az átmeneti időszakra az egészségügyi ellátás lehetőségének biztosításáról, azonban újabb feladatátvállalási szerződést ezzel a szolgáltatóval csak 2010. június 24. napján kötött. Az újabb működtetési jog alapítására tehát megállapíthatóan jóval a korábbi praxisjog értékesítésére törvény alapján rendelkezésre álló hat hónapos határidő eltelte után került sor, ezért a bíróság szerint a praxisjog értékesítésének ellehetetlenítésére irányuló, az e tekintetben fennálló sajátos együttműködési kötelezettséget sértő magatartás az önkormányzat részéről nem volt megállapítható.
[11] Az Ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak a praxisjog elértéktelenedésére alapított kereseti kérelmet elutasító döntését mindezekre tekintettel hagyta helyben.
[12] Az indítványozó az Ítélőtábla jogerős ítélete ellen alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére hivatkozva kérte annak alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését.
[13] Az indítványában az Öotv. 2. § (3) bekezdésében foglaltakra, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatára hivatkozva kifejtette, hogy a praxisjog – mint vagyoni értékű jog – az alkotmányjogi tulajdonvédelem tárgya lehet. Az önálló háziorvosi tevékenység gyakorlására vonatkozó jogszabályok előírásaira tekintettel a praxisjog megszerzéséhez és gyakorlásához nem elegendő a vonatkozó jogszabályi feltételeknek eleget tenni, ahhoz a működtetési engedély megszerzésén kívül a konkrét háziorvosi körzetre vonatkozó, az érintett települési önkormányzattal kötött feladatátvállalási szerződés megkötése is szükséges. Ezáltal szerinte „[a]z önkormányzat […] olyan helyzetben van, hogy – élve szerződéskötési szabadságával – a szerződés megkötésének mellőzésével a működési engedély kiadását/fenntartását képes meghiúsítani, s ezáltal a praxisjogot mint vagyoni értékű jogot kiüresíteni.”
[14] Ezen felül a támadott ítélettel összefüggésben kifogásolta, hogy az a praxisjog elértéktelenedésének indokaként nem az önkormányzat és a Bt. közötti megbízási szerződés felmondásának egyébként jogerős döntésben megállapított jogellenességét, hanem az emiatt nem gyakorolható praxisjog sikertelen értékesítését jelölte meg. Álláspontja szerint a bíróság által vele szemben támasztott azon követelmény, hogy egy függő jogi helyzetben lévő [folyamatban lévő perben érintett] praxisjogot kellett volna értékesítenie, olyan lehetetlen elvárás, amely a vagyoni értékű jogához fűződő tulajdonjoga sérelmét okozta.
[15] Kifejtette továbbá, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatából fakadóan – amit szerinte körzethatár-módosítással összefüggésben az Öotv. jelenleg hatályos 2/B. § (5) bekezdése a praxisjog tekintetében is megerősít – amennyiben a tulajdonjoga korlátozására akár közérdekből, jogszerűen került is volna sor, igényt tarthatna feltétlen [megj.: és azonnali, lásd: Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdés] kártalanításra, azaz az említett korlátozás valamilyen anyagi jellegű kompenzációjára, addig a bíróság által megállapítottan jogellenes tulajdonkorlátozás ellentételezéseként esetében az eljárt bíróságok jogértelmezése alapján kártérítésre nem volt jogosult.
[16] Ezáltal az indítványban foglaltak szerint „[a] bírósági értelmezésből arra következtethetünk, hogy a jogszerű tulajdonkorlátozás/-elvonás esetén jár a jogában megsértett jogalanynak valamiféle jogvédelem, jogszerűtlen eljárás esetén pedig nem.” Mindezekre tekintettel az indítványozó álláspontja szerint mivel a vagyoni értékű jogának tulajdoni védelme a per központi kérdése volt, az ezzel kapcsolatos elutasítás a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek tekinthető. Ezen felül indítványában arra is utalt, hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tartja a praxisjog mint vagyoni értékű jog védelmének az Alaptörvény hatálybalépésére tekintettel történő alkotmánybírósági kibontását is.
[17] Mindezekre tekintettel kérte a támadott ítélet, valamint azzal összefüggésben az elsőfokú bírósági döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[18] Indítványa zárásaként az indítványozó utalt arra is, hogy bár alkotmányjogi panasz indítványban kizárólag saját alapvető jog sérelmére lehet hivatkozni, a támadott ítéletben foglalt értelmezés véleménye szerint számos alaptörvényi rendelkezéssel összefüggésben is vizsgálható lenne.
[19] Egyrészt, mivel a praxisjoghoz fűződő tulajdonvédelem kizárólag az önkormányzatok szerződési szabadságának rovására érvényesíthető, ami szerinte az Alaptörvény M) cikkét is érinti, szükség lenne az eset kapcsán az Alaptörvény M) és XIII. cikkei egymáshoz való viszonyának kibontására is.
[20] Ezen felül, mivel az alapfokú orvosi ellátásról való gondoskodás a vonatkozó törvények alapján települési feladatként és hatáskörként került szabályozásra, szerinte az Alaptörvény XIII. cikkének és 32. cikkének egymáshoz való viszonya is alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdéséként merülhet fel.
[21] Tekintettel arra, hogy „[a] működtetési jog jogosultja és a települési önkormányzat közötti vita esetén magának az orvosi tevékenységnek az ellátása is bizonytalanná válik”, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság és a XIII. cikk egymáshoz való viszonyát is ilyen kérdésnek tekinti.
[22] Végül, a fent idézett érvelésre hivatkozva szerinte az Alkotmánybíróságnak lehetősége nyílna a jelen ügy kapcsán az Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdésében foglalt egészséghez való jog tartalmának a meghatározására is.
[23] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának formai és tartalmi feltételeit vizsgálja. Ezekkel kapcsolatban a következőket állapította meg.
[24] 3.1. Az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai feltételeinek [Abtv. 30. § (1) bekezdés, valamint 52. § (1b) bekezdés) a)–f) pont] az alábbiak szerint csak részben felel meg.
[25] Az indítványozó jogi képviselője az Ítélőtábla támadott ítéletét 2015. július 20-án vette át. Az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt ezen időponthoz képest az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írt 60 napos határidőn belül, 2015. augusztus 26-án adta postára, így az határidőben érkezettnek tekintendő.
[26] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek azonban csak részben tesz eleget. Az Alkotmánybíróság úgy tekintette, hogy alkotmányjogi panasz benyújtására kizárólag az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére alapítottan került sor, mivel az indítvány csak ezen alaptörvényi rendelkezés tekintetében tartalmaz határozott kérelmet, illetőleg alkotmányjogilag értékelhető indokolást. Az indítvány lezárásaként, mintegy kiegészítő jelleggel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként megjelölt indítványelemekkel összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az azokban említett alaptörvényi rendelkezések [B) cikk (1) bekezdés, M) cikk, XX. cikk (1) bekezdés, illetve 32. cikk] vonatkozásában az indítvány nem tesz eleget a kérelem határozottságára vonatkozó törvényi előírásnak [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont], valamint alkotmányjogilag értékelhető indokolást [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont] sem tartalmaz. Továbbá megállapította azt is, hogy bár az Abtv 27. § szerinti alkotmányjogi panasz kizárólag saját, Alaptörvényben rögzített jog sérelmére történő hivatkozással nyújtható be, az alkotmányjogi panasz ezen elemei – az indítványozó által kifejtett összefüggéseikben – nem tekinthetők ilyen, saját alapjog sérelmére történő hivatkozásnak. Mindezekre tekintettel ezen panaszelemek tekintetében az Alkotmánybíróság a törvényi feltételek hiányában érdemi vizsgálatot nem folytathatott.
[27] 3.2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság – az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével kapcsolatos panaszelem tekintetében – megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[28] Az Abtv. 27. §-ában meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó mint az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapjául szolgáló per felperese, a korábbi praxisjog jogosultja, nyilvánvalóan érintettnek tekinthető.
[29] Az indítványozó a (rendes) jogorvoslati lehetőségét kimerítette, a jogerős ítélettel szemben rendkívüli jogorvoslati eljárás kezdeményezésére nem került sor, ezért a panasz az Abtv. 27. § b) pontjában és az Ügyrend 32. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek is eleget tesz.
[30] 3.3. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a befogadhatóság tartalmi feltételeivel összefüggésben az indítvánnyal kapcsolatban a következőket állapította meg.
[31] A benyújtott alkotmányjogi panasz az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joga sérelmével összefüggésben valójában az ügyben meghozott, az indítványozó számára sérelmes bírósági döntés megállapításainak tartalmi, és nem alkotmányossági kritikája.
[32] Az Ítélőtábla a támadott ítéletében nem tartott megállapíthatónak kártérítést az indítványozó részére a praxisjogának értékvesztésével összefüggésben, de ezen jogi álláspontja nem azon alapult, hogy a praxisjog jogosultját eleve ne illet(het)né meg tulajdoni védelem, kártérítés. Ezzel – és részben az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával – éppen ellentétesen, az ítélete indokolásában megállapította, hogy a praxisjogot nem kizárólag személyhez kapcsolódó, azaz működési területtől független jogosultságnak tekinti, hanem a működtetési jog konkrét területhez (háziorvosi körzethez) kötöttségével ért egyet, amelynek gyakorolhatóságával összefüggésben az adott települési önkormányzat is rendelkezik a Ptk. alapján bizonyos fokú (általános) együttműködési kötelezettséggel, amely kötelezettség megsértése adott esetben kártérítési felelősséget alapozhat meg. Erre tekintettel az Ítélőtábla szerint az orvosi praxisjog mint vagyoni értékű jog elértéktelenedésével összefüggésben egyaránt vizsgálni kell az értékesítés során a jog jogosultja, valamint az önkormányzat által tanúsított magatartást is, vagyis az elértéktelenedés kockázata nem hárítható automatikusan kizárólag a jogosultra.
[33] Ugyanakkor a bíróság a mérlegelési tevékenysége során azt állapította meg, hogy az önkormányzat nem tanúsított olyan magatartást a praxisjog értékesítésével összefüggésben, amely ezt a kártérítési felelősséget megalapozta volna. Ezzel ellentétesen, azt a körülményt értékelte ezen felelőssége alóli mentesítési okként, hogy a konkrét ügyben a jog jogosultja az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint erre rendelkezésére álló hat hónapos határidő alatt nem is kísérelte meg a praxisjog értékesítését. Az indítványozó ezzel összefüggésben kifejtette, hogy tekintettel a szerződés felmondása érvénytelenségének megállapítására irányuló perre, praxisjogát a jogerős ítélet értelmében egy függő jogi helyzetben kellett volna értékesítenie, amely körülmény szerinte eleve kizárta ennek sikerét. A támadott ítélet indokolásából azonban kiderül, hogy az ítélőtábla nem osztotta az indítványozó ezen álláspontját, továbbá az indítványozó maga is utalt arra, hogy ez a függő jogi helyzet az értékesítésre rendelkezésre álló határidőnek csak mintegy fele alatt állt fenn, tekintettel arra, hogy az 2010. február 18-án telt le, a Törvényszéknek a szerződés felmondásának érvényességét megállapító ítélete pedig 2009. november 17. napján vált jogerőssé.
[34] Mindezek alapján, az indítványban és a támadott ítélet indokolásában foglalt érvekre is figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jelen ügy kapcsán nem alkotmányossági, hanem polgári jogi szakkérdésnek volt tekinthető annak eldöntése, hogy a konkrét esetben fennálltak-e a praxisjog értékvesztése okán az indítványozót megillető kártérítés megállapításának feltételei.
[35] Az Alkotmánybíróság azonban az ezzel kapcsolatos következetes gyakorlata értelmében alkotmányjogi panasz alapján eljárva is csak az alkotmányossági szempontokat vizsgálja, tartózkodik attól, hogy a jogszabályok értelmezéséért és azok alkalmazásáért felelős rendes bíróságok tevékenységét törvényességi-jogalkalmazási kérdésekben felülbírálja. „az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban [...] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13], legutóbb lásd: 3020/2016. (II. 2.) AB végzés, Indokolás [17]}.
[36] Az Alkotmánybíróság ismételten rámutat, hogy „[s]em a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga [...] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14], legutóbb lásd: 3020/2016. (II. 2.) AB végzés, Indokolás [17]}. A kártérítési felelősség megállapíthatóságával kapcsolatos szakjogi kérdések eldöntése, illetve az ezzel kapcsolatos bírósági döntés felülbírálata ezért – a jelen ügyben feltárható összefüggések alapján – nem képezhették érdemi vizsgálat tárgyát.
[37] Az indítványozó által az alkotmányjogi panaszban az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmével összefüggésben felvetettek a fentiek szerint nem minősülnek az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek.
[38] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására – mivel az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét állító indítványelemek tekintetében nem felel meg az Abtv. 29. §-ában, az Alaptörvény egyéb, az indítványban kiegészítő jelleggel említett rendelkezéseivel [B) cikk (1) bekezdés, M) cikk, XX. cikk (1) bekezdés, illetve 32. cikk] összefüggő indítványelemek tekintetében pedig az Abtv. 27. §-ában és 52. § (1b) bekezdés e)–f) pontjaiban írott feltételeknek – nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján – visszautasította.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Salamon László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |