English
	Hungarian

Ügyszám: .	231/B/1992
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 29/1994. (V. 20.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/148 .

A döntés kelte: Budapest, 05/17/1994 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság   jogszabályok  alkotmányellenességének utólagos   megállapítása   és   megsemmisítésére   vonatkozó indítványok tárgyában meghozta a következő                        határozatot : 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja,  hogy a szabálysértési határozat az elkövető személyi számát nem tartalmazhatja. Az Alkotmánybíróság  a  szabálysértésekről  szóló,  többször módosított 1968. évi I. törvény 62. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására  irányuló indítványt és e  jogszabályi rendelkezés megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja. 2.    Az    Alkotmánybíróság    megállapítja,    hogy    két személyazonosító jelrendszer kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes. Az      Alkotmánybíróság      megállapítja,      hogy      a társadalombiztosítás      egészségügyi      szolgáltatásának igénybevételére   jogosító   igazolványról  szóló   54/1992. ( III. 21. ) Korm.  rendelet    1-3.    számú    mellékletei alkotmányellenesek, ezért azokat 1994. december 31. napjával megsemmisíti. 3.  Az   Alkotmánybíróság  a   népszavazásról  és   a   népi kezdeményezésről szóló  1989. évi  XVII. törvény  21. §  (1) bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  irányuló indítványt  és   e  jogszabályi  rendelkezés  megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja. 4.  Az   Alkotmánybíróság  az  állami  népességnyilvántartás működésének átmeneti  szabályairól szóló  1991. évi LXXXVII. törvény   alkotmányellenességének    megállapítása    iránti eljárást  megszünteti,   az  e   törvénnyel  kapcsolatban  a mulasztásban        megnyilvánuló        alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt pedig elutasítja. Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben közzéteszi.                          Indokolás                              I. Az  Alkotmánybírósághoz  számos  olyan  indítvány  érkezett, amelyekben az  indítványozók  a  személyi  szám  használatát előíró jogszabályok egyes rendelkezéseit támadják. 1.  Az   egyik  indítványozó   a  szabálysértésekről  szóló, többször módosított  1968. évi  I. törvény ( a továbbiakban: Sztv. )  62. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés részbeni megsemmisítését  kérte, mert álláspontja szerint az a jogszabályi  követelmény, amely  szerint a  szabálysértési határozatba  az   elkövető  személyi  adatait  is  fel  kell tüntetni, alkotmányellenes. A személyi adatok között ugyanis - az  államigazgatási eljárás  általános szabályairól  szóló 1957. évi  IV. törvény  ( a  továbbiakban: Áe.  ) 43.  § (1) bekezdés a  ) pontja  alapján - a személyi szám is szerepel, így annak  határozatba  foglalásával  tulajdonképpen  akárki hozzájuthat bárki  személyazonosító kódjához. Az Sztv. 63. § (1) bekezdése  szerint  a  határozatot  kézbesíteni  kell  a kifogás benyújtására, illetőleg a fellebbezésre jogosultnak, s ez  így van  akkor is,  ha  a  szabálysértési  feljelentés alaptalannak bizonyult.  Ennek folytán - akár megalapozatlan feljelentéssel  is   -   bárki   hozzájuthat   más   személy személyazonosítójához, ezért  ez a  törvényi konstrukció  az alkotmányos védelem  alatt álló  személyes  adatok  sérelmét jelenti, így alkotmányellenes. 2. Egy további indítvány a társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásának  igénybevételére   jogosító   igazolványról szóló 54/1992.  (III. 21.)  Korm. rendelet ( a továbbiakban: R. )  3. számú  mellékletének  3.  pontját  támadta.  Az  R. melléklete az  igazolvány kiállításával,  nyilvántartásával, kezelésével kapcsolatos  eljárást szabályozza.  A kifogásolt rendelkezés szerint az igazolvány érvényesítésére, illetőleg kiállítására jogosult szerveknek - többek között - az alábbi adatokat kell  nyilvántartásba venni:  az igazolvány számát, az  igazolvány   tulajdonosának  nevét,   személyi   számát, lakcímét és  aláírását. Az  indítványozó álláspontja szerint az  igazolványon   feltüntetett  személyi   számnak  bármely nyilvántartásban történő  felvétele semmiféle  ésszerű  célt nem szolgálhat, annál kevésbé, mert az igazolványnak egyedi, vonalkóddal    is     ellátott    -    tehát    számítógépes adatfeldolgozásra szánt  -  igazolványszáma  is  van,  amely elegendő és  alkalmas az  azonosíthatóság követelményének  a kielégítésére. Véleménye  szerint ezért  az  a  szabályozás, amely   a    személyi   szám   megadását   az   egészségügyi szolgáltatások  igénybevételének   feltételéül   írja   elő, alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy az R. 1. és 2. számú melléklete a  betegbiztosítási igazolvány  képi  ábrázolása, amely  a   3.  számú  mellékletben  szövegszerűen  megkívánt személyes adatokat  - így  a jogosított személyi számát is - ugyancsak tartalmazza.  Ezért az Alkotmánybíróság - a szoros összefüggésre tekintettel  - az  alkotmányossági vizsgálatot az R. 1. és 2. számú mellékeltére is kiterjesztette. 3.  További   indítványok  a   népszavazásról  és   a   népi kezdeményezésről  szóló   1989.  évi   XVII.  törvény   (  a továbbiakban: Nsztv.  ) 21.  § (1)  bekezdését kifogásolták, mert e  rendelkezés alapján nem csupán a kezdeményező nevét, lakcímét,  de   személyi  számát  is  fel  kell  tüntetni  a kezdeményezést   tartalmazó    íveken.   Az    indítványozók álláspontja   szerint    ez   a   rendelkezés   kifejezetten hátráltatja, sőt  akadályozza a  népi kezdeményezést, mert a köztudatban a személyi szám használatával kapcsolatban tiltó rendelkezés  él,   ugyanakkor  az   állampolgárok   többsége személyi számát  nem ismeri  és  azt  az  újkeletű  személyi igazolványok már nem tartalmazzák. A törvényi rendelkezésnek egyébként sincs semmiféle alkotmányos indoka. Időközben  a   polgárok  személyi  adatainak  és  lakcímének nyilvántartásáról  szóló   1992.  évi   LXVI.  törvény  (  a továbbiakban:  Pszatv.  )  43.  §-a  a  kifogásolt  szabályt megváltoztatta.  Eszerint   a  népi   kezdeményezést  és   a népszavazás állampolgári kezdeményezését tartalmazó íveken - az aláírások  mellett -  a kezdeményező  olvasható nevét  és lakcímét, valamint természetes személyazonosító adatait vagy személyazonosító jelét  kell feltüntetni.  A Pszatv.  5. §-a pedig  a   természetes  személyazonosító   adatok  fogalmába tartozónak a családi és utóneveket, a nők leánykori nevét, a nemet, a  születési helyet és időt, valamint az anya családi és utónevét  tekinti. A  törvény  a  személyi  szám  fogalma helyett,  új   szóhasználatként,  a   személyazonosító   jel fogalmát vezeti be, amely azonban azonos a személyi számmal. 4. Több  olyan indítvány  érkezett  az  Alkotmánybírósághoz, amelyek az  időközben -  1992. október  31-ével  -  hatályon kívül   helyezett,       az   állami   népességnyilvántartás működésének átmeneti  szabályairól szóló  1991. évi LXXXVII. törvény (  a továbbiakban:  Antv. ) egészét, különösen pedig annak 7. § (2) bekezdését támadják, amely azt a rendelkezést tartalmazta, hogy  az állampolgár  a települési  (  fővárosi kerületi  )   önkormányzat   jegyzőjének,   a   köztársasági megbízottnak,  valamint   az   Állami   Népességnyilvántartó Hivatalnak, továbbá  a lakcím-bejelentési,  idegenrendészeti és  anyakönyvezési   eljárás  keretében,   végül  pedig   az útlevélszerv  eljárása   során  köteles  a  személyi  számát megadni. Ezen túlmenően az Antv. 2. számú melléklete további 13  pontban   sorolta  fel   azokat  a   szerveket,  amelyek jogosultak a  személyi szám  használatára. Az  indítványozók ezt a kört is alkotmányellenesnek ítélték és kérték az Antv. melléklete   tekintetében    is    az    alkotmányellenesség megállapítását. 5. Egy  indítványozó az  Antv. hatályon  kívül  helyezésével kapcsolatban mulasztásos  alkotmányellenesség megállapítását kérte.  Álláspontja   szerint  a   törvény  hatályon   kívül helyezése  folytán   az  Antv.   mellékletében  felsorolt  - elsősorban közigazgatási,  hatósági - szervek elvesztették a jogukat a  személyi szám  használatára, márpedig az normális működésükhöz  nélkülözhetetlen.  Az  így  kialakult  helyzet pedig  ellentmond   az  Alkotmány   2.  §  (1)  bekezdésében deklarált jogállamiság  elvének. Kérte ezért az indítványozó a   jogalkotói    mulasztás   alkotmánysértő    voltának   a megállapítását  és   megfelelő   határidő   kitűzésével   az Országgyűlés  felhívását   az   alkotmányellenes   mulasztás megszüntetésére.                             II. Az   Alkotmánybíróság,   tekintettel   a   szoros   tartalmi kapcsolatra, továbbá  arra, hogy  a vizsgált  indítványok  a személyi szám  ( személyazonosító  jel )  törvényi,  illetve rendeleti szabályozását  kifogásolták, elrendelte  az  ügyek egyesítését és egységes eljárásban való elbírálását. Az indítványok  a kifogásolt rendelkezéseket az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésével, az  59. §  (1) bekezdésével, továbbá az Alkotmánybíróság  15/1991.   (IV.  13.)   AB   határozatában kifejtettekkel hozták összefüggésbe. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus  jogállam. Az  Alkotmány 59.  §  (1) bekezdése -  egyebek között - a magántitokhoz és a személyes adatok  védelméhez   való  alapjogok   alkotmányos  védelmét biztosítja. A  hivatkozott alkotmánybírósági határozat pedig a személyes  adatok védelméhez  való jog  aktív  oldalát  is figyelembe   véve,   az   információs   önrendelkezési   jog alkotmányos   tartalmát    bontotta   ki   részleteiben   és alkotmányos védelmének  határait jelölte ki, illetőleg vonta meg.                             III. 1.  A  jogalkotói  érvelés  szerint  a  R.  -tel  bevezetett Betegbiztosítási Igazolványon  (  a  továbbiakban:  BI  )  a személyi szám  kötelező használatának  elrendelése  törvényi felhatalmazáson alapult.  A  R.  hatálybalépésekor  (  1992. március 21.  ) hatályos  Antv. 7.  § (2) bekezdés c ) pontja ugyanis  úgy   rendelkezett,  hogy   a  személyi  számot  az állampolgár  a  törvény  2.  számú  mellékletében  felsorolt eljárásokban  az   ott  felhatalmazott   szerveknek  köteles kiadni. Az  Antv. 2.  számú mellékletének  2. és  3.  pontja pedig  kimondta,   hogy   a   személyi   szám   használatára jogosultak:   a   Társadalombiztosítási   Főigazgatóság   és szervei,  illetve   a  munkáltató   (  társadalombiztosítási kifizetőhely )  a járulékfizetéssel,  a nyilvántartással, az adatszolgáltatással   kapcsolatos,    jogszabályban   előírt kötelezettségük teljesítése,  továbbá e  szervek hatáskörébe tartozó ellátásoknak  (  szolgáltatásoknak  )  a  jogosultak részére történő megállapítása és folyósítása, valamint ennek ellenőrzése céljából [ a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és a végrehajtása tárgyában kiadott 89/1990. (V. 1.)  Korm. rendelet  ] .  További jogosultak:  az Állami Népességügyi  és   Tisztiorvosi   Szolgálat,   valamint   az egészségügyi igazgatás  szervei, az  egészségügyi  alap-  és szakellátással,    a     gondozóhálózati    ellátással,    a vérellátással,         a         közegészségügyi-járványügyi nyilvántartásokkal kapcsolatos feladataik ellátása céljából. Végül a  szociális igazgatás  szervei -  külön jogszabályban meghatározott -  a feladataik  ellátásához a  személyi  szám megadását ugyancsak igényelhetik. Hivatkozott  a  népjóléti  miniszter  arra  is,  hogy  a  R. kibocsátására  további   törvényi  felhatalmazást   adott  a társadalombiztosításról szóló  1975. évi  II.  törvény  (  a továbbiakban: Tbtv.  ) módosítása  és kiegészítése tárgyában alkotott 1992.  évi IX.  törvény,  mert  annak  44.  §-a  az egészségügyről  szóló   1972.   évi   II.   törvényt   (   a továbbiakban: Eütv.  )  egy  90/A.  §-sal  kiegészítette,  e rendelkezés pedig  kimondja, hogy  az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi  Szolgálat (  ÁNTSZ  )  és  az  egészségügyi szolgáltatást nyújtók  a tevékenységük ellátásához az alábbi adatokat tartják  nyilván: személyi  adatok ( név, leánykori név,  anyja   neve,  születési   helye  és  ideje,  személyi azonosító jel, állampolgárság ) . Ugyane törvény állapította meg   a    Tbtv.    119/E.    §-át,    amely    szerint    a társadalombiztosítási     szervek      -     ideértve      a társadalombiztosítási feladatokat  külön jogszabály  alapján ellátó munkáltatókat,  illetve egyéb szerveket - természetes személyről   adatokat    személyazonosító    jel,    illetve társadalombiztosítási  törzsszám  (  "szakazonosító  jel"  ) alkalmazásával a  társadalombiztosítási ellátások, illetőleg a  társadalombiztosítás  szerveinek  hatáskörébe  utalt  más ellátások   megállapítása    és   folyósítása,   továbbá   a társadalombiztosítási alapokat  illető befizetések érdekében tarthatnak nyilván. Mindezekre figyelemmel  mind a társadalombiztosítás, mind az egészségügyi ellátóhálózat  szervei  jogosultak  a  személyi szám használatára,  illetve "jogszerű  volt a  személyi szám részükre történő  átadásának kötelező  előírása. "  - írja a népjóléti miniszter. Ezt a jogosultságot pedig a Pszatv. 37. §  (4)   bekezdése  1995.   évi  december   31-ig  bezárólag kifejezetten fenntartotta. 2. Az  Országos Egészségbiztosítási  Pénztár főigazgatója az Alkotmánybíróság  felhívására   kifejtette,  hogy   a   BI-n szereplő  igazolvány  szám  (  a  tizenhárom  pozíciós  arab számokból álló  jelcsoport és az ugyanezt jelentő vonalkód ) a betegbiztosító  igazolvány sorozat és sorszáma, így az nem személyazonosító. Ezért  az egészségügyi nyilvántartás nem a BI számán,  hanem a  személyazonosító  jelen  (  a  személyi számon  )   alapul,  amiből   az  is   következik,  hogy   a nyilvántartásban  nincs   párhuzamosság.  A   BI  száma  egy dinamikusan   változó   információ,   amelynek   alapján   a tulajdonosok egy  része csak  közvetett  úton  azonosítható, éspedig úgy,  hogy az  ügyviteli  szerv  az  ún.  kontingens nyilvántartásában visszakeresi:  melyik érvényesítő szervnek került kiadásra  az az igazolványcsomag, amelyből a keresett igazolvány származik,  és csak  ezután, az érvényesítő szerv által vezetett  nyilvántartás  alapján  állapítható  meg  az igazolvány tulajdonosa.  Közvetlenül csak az ügyviteli szerv hatáskörében  kiadott   igazolványok   tulajdonosait   lehet visszakeresni (  pl.  egyéni  vállalkozó  stb.  ).  Mivel  a hatályos   rendelkezések    lehetővé   teszik,    hogy    az állampolgárok  többféle   jogcímen  is  jogosultak  legyenek igazolványra   (    pl.   ha   a   nyugdíjas   nyugdíjasként munkaviszonyban  áll  )  és  mivel  az  is  előfordul,  hogy munkahelyváltozás esetén  az előző munkáltató nem korlátozza az     általa     kiadott     igazolványt,     illetve     a munkahelyváltozásról a  jogszabályban előírt  jelentést  nem küldi  meg,  érvénytelen  vagy  többszörös  igazolványok  is lehetnek forgalomban. Ezért a BI száma a cél megvalósítására nem alkalmas  személyazonosító,  annak  egyedüli  eszköze  a személyi szám.  Az Alkotmánybíróság felhívására adott válasz utalt arra  is, hogy  a személyazonosító  ( személyi  szám ) használatának   megszüntetése    értelmetlenné    tenné    a betegbiztosítási  igazolvány  alkalmazását,  mert  ebben  az esetben olyanok is kaphatnának az egészségbiztosítás terhére ellátást, akik  ezt a  jogot a  törvényi szabályozás alapján járulékfizetéssel nem  szerezték meg,  továbbá  lehetetlenné válna  az   elszámolás  is   a  különböző  működtetőkkel  és egészségügyi intézményekkel.                             IV. Az Alkotmánybíróság  az indítványokat  az  alábbiak  szerint megalapozottnak, illetőleg megalapozatlannak találta. 1. Az  Alkotmánybíróság már több határozatában értelmezte az Alkotmány  59.   §  (1)   bekezdésének  oltalma  alatt  álló személyes  adatok   védelméhez  való   jog   (   információs önrendelkezési jog  ) alkotmányos  tartalmát, valamint e jog kapcsolatát  a   természetes  és   a  mesterségesen  képzett személyazonosítókkal. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján, amely a 11/1990. (V. 1.) AB határozat ( ABH 1990, 156. ) kihirdetése óta érvényesül,  a személyi szám, mint mesterségesen képzett személyazonosító kód,  használatának kötelező  elrendelése a személyes   adatok   védelméhez   fűződő   alkotmányos   jog gyakorlásának korlátozását  jelenti; ezért  annak  meg  kell felelnie  az   alapjogi  korlátozás  mindenkori  alkotmányos feltételének,  azaz  az  Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében foglalt követelményeknek. Az  Alkotmánybíróság   az  idézett  15/1991.  (IV.  13.)  AB határozatában (  ABH 1991,  40. )  pedig általános érvénnyel mondta ki,  hogy a  korlátozás nélkül használható, általános és  egységes   személyazonosító  jel   (  személyi   szám  ) alkotmányellenes.    Az    Alkotmánybíróság    határozatában rámutatott arra,  hogy az  információs önrendelkezési  jogot csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni, akkor ha  a korlátozás  elkerülhetetlenül szükséges  és az a korlátozással  elérni   kívánt  célhoz  képest  arányos.  Az Alkotmánybíróság kiemelte  azt is, hogy az Alkotmány alapján az   önrendelkezés   korlátozhatatlansága   alóli   indokolt kivételeket csak  törvény határozhatja  meg, feltéve, hogy a korlátozás az alapjog lényeges tartalmát nem érinti. Az   Alkotmánybíróság    ezért   -   korábbi   határozatával összhangban  -   alkotmányellenesnek   minősítette   azt   a felhatalmazást, amelynek  alapján  a  nyilvántartott  adatok körét a Kormány határozhatta meg. Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően - az  alapjogi   védelem   szempontjait   érvényesítve   -   a célhozkötöttség elve,  és az  osztott információs rendszerek alkotmányos     követelménye     határozható     meg.     Az Alkotmánybíróság határozatában rámutatott arra is, hogy ha a személyi számot  a nem állami szférában is használhatják, ez nemcsak  az   adott  adatfeldolgozónak  adhat  alkotmányosan elfogadhatatlan hatalmat  az érintett  felett, de  az  állam további hatalomnövekedéséhez  is vezethet, tekintettel arra, hogy a rendszerek összekapcsolhatósága folytán az itt kezelt adatok  ismerete   még  tovább   növelheti  az  állam  által ellenőrizhető privátszférát. 2.  Az   Országgyűlés  1992.  október  27-én  fogadta  el  a személyes  adatok   védelméről   és   a   közérdekű   adatok nyilvánosságáról  szóló   1992.  évi  LXIII.  törvényt  (  a továbbiakban: Avtv. ) , majd 1992.  november 3-án a polgárok személyi adatainak  és lakcímének  nyilvántartásáról  szóló, már idézett törvényt, a Pszatv. -t. Az Avtv.  szerint személyes  adatot általában  - az érintett hozzájárulásának    hiányában    -    csak    akkor    lehet nyilvántartani, ha  azt törvény  vagy törvény felhatalmazása alapján önkormányzati  rendelet elrendeli. A törvény 2. § 2. pont b)  alpontja szerint  az egészségi  állapotra vonatkozó adat a  különleges adat  fogalmába tartozik, amely a 3. § c) pontja értelmében akkor kezelhető, ha azt törvény elrendeli. Az 5. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy csak olyan személyes adat  kezelhető,  amely  az  adatkezelés  céljának megvalósulásához elengedhetetlen,  a cél elérésére alkalmas, és csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. A Pszatv. 2. § (4) bekezdése alapján állami és önkormányzati szervek a polgártól csak olyan személyes adatokat kérhetnek, melyekre  törvény   vagy   törvényi   felhatalmazás   esetén önkormányzati rendelet  jogosítja őket.  E törvény 37. § (1) bekezdése - a jövőre nézve - 1995. december 31-i határnappal a személyazonosító  jel használatát megtiltja. A törvény 37. §  (4)  -  (5)  bekezdései  alapján  eddig  az  időpontig  a Társadalombiztosítási Főigazgatóság  és szervei  - a családi állapottal   kiegészítve    -   a    járulékfizetéssel,    a nyilvántartással  és   az  adatszolgáltatással  kapcsolatos, jogszabállyal előírt  kötelezettségük teljesítése érdekében, továbbá  e   szervek   hatáskörébe    tartozó   ellátásoknak ( szolgáltatásoknak )    a   jogosultak    részére   történő megállapítása  és  folyósítása,  valamint  ezek  ellenőrzése céljából a  központi állami  nyilvántartásból igényelhetik a név  és   lakcím  adatokat,   az   érintett   anyja   nevét, állampolgárságát,   születési    helyét    és    nemét,    a nyilvántartásból  való   kikerülés  körülményeit,   valamint személyazonosító  jelét  is,  melyet  a  polgár  is  köteles megadni a fenti célokból a társadalombiztosításnak.                              V. 1. Az  Alkotmánybíróság az  Sztv.  62.  §  (2)  bekezdés  b) pontjának    alkotmányellenessége     megállapítására     és megsemmisítésére   irányuló   indítványt   megalapozatlannak találta. Az  indítványozó tévesen  hivatkozott az  Áe. 43. § (1)   bekezdésében    foglaltakra,    mert    eszerint    az államigazgatási határozat a személyes adatok közül csupán az ügyfél nevét  és lakóhelyét  ( telephelyét ) tartalmazza. Az Áe. 3.  § (7)  bekezdése viszont  úgy  rendelkezik,  hogy  a törvény hatálya  a szabálysértési eljárásokra nem terjed ki. Ezen az  úton tehát  nem állapítható  meg, hogy  az elkövető mely személyi  adatait kell  a szabálysértési határozatokban feltüntetni. A Pszatv.  1. §  (6) bekezdésében  foglalt  tilalom  folytán azonban a  személyi  szám  feltüntetésére  a  szabálysértési határozatban nem  kerülhet sor,  mert  a  21.  §  c)  pontja szerint  a  szabálysértési  hatóság  a  hatáskörébe  tartozó szabálysértési eljárásban  csak a  17.  §  (2)  bekezdés  b) pontja szerinti  személyi adatokat  jogosult igényelni, ezek között pedig  a személyazonosító jel ( a személyi szám ) nem szerepel. A  törvényi rendelkezések szerint tehát a személyi szám feltüntetése a szabálysértési határozatokban tilos. Kétségtelen  ugyanakkor,   hogy  a  támadott  rendelkezés  - szemben az  államigazgatási eljárási  törvény megoldásával - pontos és  kimerítő felsorolással nem határozza meg azokat a személyes adatokat,  amelyek  a  szabálysértési  határozatba foglalhatók. A  kifogásolt  szabályozás  csak  "az  elkövető személyi adatait"  teszi  a  határozat  rendelkező  részének kötelező tartalmává, amely törvényi rendelkezés pontatlan és határozatlan, jogtechnikailag  kifogásolható,  mert  magában rejti annak  veszélyét, hogy  a szabálysértési  határozat az elkövető személyi  adatai között  annak személyi  számát  is feltüntesse.   Ezért   az   Alkotmánybíróság   határozatában megállapította, hogy  a szabálysértési határozat az elkövető személyazonosító   jelét    (   személyi    számát   )   nem tartalmazhatja, mert  a  hatályos  adatvédelmi  jogszabályok intézmény-  és   garanciarendszere   megköveteli,   hogy   a jogalkalmazó a  támadott törvényhelyet  az Alkotmány  59. §- ában   alkalmazott    információs   önrendelkezési    joggal összhangban,  a   Pszatv.  idézett   rendelkezései   szerint értelmezze és alkalmazza. Ezt  meghaladóan  azonban  az  Alkotmánybíróság  a  támadott rendelkezés   alkotmányellenességének   megállapítására   és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította, mert az a Pszatv. kontextusában nem alkotmányellenes. 2.  Az   alapjogok  szabályozása   a  formai  alkotmányosság tekintetében csak  akkor elégíti  ki az  Alkotmány 8.  § (2) bekezdésébe foglalt  követelményt, ha  az  törvényi  szinten történik. Mindazonáltal  az alkotmányos  jogokkal  ugyancsak kapcsolatban álló,  de azokat  csupán távolról,  közvetetten érintő,  technikai   és  nem   korlátozó  jellegű  szabályok rendeleti formában  történő kiadása  önmagában  nem  minősül alkotmányellenesnek. Ahogy arra az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.)  AB határozatában  ( ABH 1991, 297. ) rámutatott, nem mindenfajta  összefüggés az  alapjogokkal követeli meg a törvényi  szintű   szabályozást.  Az  alapjog  közvetlen  és jelentős   korlátozásához   viszont   feltétlenül   törvényi szabályozás szükséges. Az     Alkotmánybíróság      álláspontja      szerint      a társadalombiztosítás      egészségügyi      szolgáltatásának igénybevételére jogosító  igazolványról szóló  R.  mindhárom melléklete alkotmányellenes. Az R. mellékletei az igazolvány tartalmául olyan  személyes adatok  feltüntetését írják elő, amelyek  csakis   törvényi  szabályozás   tárgyai  lehetnek, figyelemmel az  igazolványban feltüntetett  személyes adatok felhasználására is.  Mivel a  formai  alkotmányellenesség  a köztársasági Alkotmány  hatályba lépése után keletkezett, az Alkotmánybíróság gyakorlata  alapján az érintett mellékletek megsemmisítését  önmagában   a  formai   alkotmányellenesség indokolttá teszi.  Az Alkotmány  8. §  (2) bekezdése szerint ugyanis alapvető  jogokra vonatkozó szabályokat csak törvény állapíthat  meg  s  annak  gyakorlása  csak  olyan  törvényi korlátozásnak vethető  alá, amely  az alapvető  jog lényeges tartalmát nem érinti. A személyi szám használatának kötelező elrendelése     a      társadalombiztosítás     egészségügyi szolgáltatásának   igénybevételére    jogosító    igazolvány felhasználási  körében   (  munkáltató,  egészségbiztosítási pénztár, háziorvosi és egyéb egészségügyi szolgálat stb. ) a személyes adat  védelméhez fűződő  alapvető jog  [ Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdés  ]  gyakorlásának  korlátozása;  ilyen tartalmú  rendelkezést  kormányrendelet  és  melléklete  nem írhat  elő.  A  Pszatv.  kihirdetése  1992.  november  30-án történt  meg.  Az  Alkotmánybíróság  a  törvény  37.  §  (4) bekezdés a ) pontjának a Társadalombiztosítási Főigazgatóság és szervei adatállományára vonatkozó rendelkezését ezért nem tekintheti a  korábban alkotott R. és mellékleteire irányadó törvényi  felhatalmazásnak.   (   E   törvényi   rendelkezés alkotmányossági  vizsgálatát   az  Alkotmánybíróság  -  erre vonatkozó indítvány  hiányában - nem folytatta le ) . De nem tekinthető  annak  a  R.  hatálybalépésekor  hatályos  Antv. hivatkozott 7.  §  (2)  bekezdése  és  a  törvény  2.  számú mellékletének 2. és 3. pontja sem. Az Alkotmánybíróság  mindenekelőtt arra mutat rá, hogy ilyen felhatalmazással a törvényhozó alkotmányosan nem is élhetett volna. Az univerzális személyi szám ugyanis lényegénél fogva ellentétes az  információs önrendelkezési  joggal, ezért  az Alkotmánnyal csakis  az a  törvényi szabályozás egyeztethető össze, amely  a korlátozott  használat mellett  is tartalmaz megfelelő  szabályozási   és  ellenőrzési   garanciákat.   A személyi  szám  tehát  természetéből  adódóan  közvetlen  és jelentős  korlátozása   az  alapjognak,  így  bevezetéséhez, illetőleg alkalmazásához  feltétlenül  törvényi  szabályozás szükséges. Ám az  Antv.  hatályban  volt  szabálya  nem  is  tekinthető kifejezett   törvényi    felhatalmazásnak   a    sérelmezett rendeletalkotásra.    Attól     eltekintve,    hogy    ilyen felhatalmazást a  törvény kimondottan nem tartalmazott, a R. -tel a jogalkotó a személyi szám használatát új minőségbe és alapvetően  új   környezetbe  helyezte.  A  személyi  számot kötelezően tartalmazó BI ugyanis hármas funkciót tölt be: - eszköze a házi ( gyermek ) orvos választásnak; - eszköze   az   egészségügyi   ellátásra  való  jogosultság igazolásának; -   végül    alapja   a    működtetők   és    az    Országos Egészségbiztosítási Pénztár közötti elszámolásnak (R. 1. §). A  R.  pedig a  személyi   számot   a   társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásának  igénybevételére  jogosító  és ilyen széleskörű  funkciót betöltő  igazolvány  érvényességi alkotó elemévé tette. A R  konstrukciójával szemben a jogalkotói érvelés szerint a szabályozásra felhatalmazást  adó Antv.  7. §  (3) bekezdése szerint   -   hasonlóan   a   jelenleg   hatályos   törvényi rendelkezéshez -  a személyi  számot a  népességnyilvántartó szervek egymás  közötti kapcsolatukban,  valamint a részükre adatot szolgáltató  szervekkel való kapcsolatukban kizárólag belső azonosítóként  használhatják. A  7. §  (2) bekezdés c) pontjának az  a rendelkezése,  hogy  a  személyi  számot  az állampolgár    az    érintett    társadalombiztosítási    és egészségügyi ellátást  végző szerveknek  - a  törvény 2. sz. mellékletében felsorolt  eljárásokban -  köteles megadni, az alapjogi  korlátozásnak   egy  egészen   más  minőségét   és konstrukcióját jelentette. A  kormány   tehát  nem  kapott,  de  alkotmányosan  nem  is kaphatott felhatalmazást arra, hogy a BI kötelező tartalmává tegye  a  személyi  számot.  A  korábbi  törvényi  kötelezés ugyanis  egy   kommunikációs   viszonyt   feltételezett   az adatalany és  az adatkezelő  között, amelyben az állampolgár akár vitathatta  is, hogy  a konkrét  kötelezés  törvényesen megalapozott volt-e.  A közvetlen kommunikációs kapcsolatban az  állampolgárnak   mindenkor  tudomása  volt  arról,  hogy személyi számát  mikor és  mely adatkezelőnek adta át. Ezzel szemben   az    igazolványra   rávezetett    személyi   szám felhasználása  ellenőrizhetetlenebb   és  -   mint   írásban rögzített  és  egy  igénybevételi  jogosultságot  megalapozó igazolvány alkotó  elemét jelentő  adat -  szélesebb  körben válhat ismertté,  mint amely adatszolgáltatási kört az Antv. meghatározott. A BI rendeleti szabályozása minderre tekintettel nem minősül a törvényi  korlátozás technikai  és  részletszabályozásnak, mert a személyi szám felhasználását az igazolvány egészen új funkciókba és  környezetbe  helyezte.  A  támadott  rendelet mellékletei    tehát    a    törvényi    alapjog-korlátozást kiterjesztették, márpedig  az alapjogot  korlátozó  törvényi szabályozást   alkotmányosan    nem   lehet    kiterjesztően értelmezni.  Minthogy   tehát  megállapítható   a  rendeleti szabályozás  és  az  információs  önrendelkezési  jog,  mint alkotmányos alapjog  közötti  közvetlen,  közeli  és  szoros kapcsolat, a R. mellékletei formailag sértik az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, ezért alkotmányellenesek. Az Alkotmánybíróság  - tekintettel a súlyos alapjogi sérelem veszélyére    -     az    R.     mellékleteinek     tartalmi alkotmányellenességére is  kiterjesztette az alkotmányossági vizsgálatot. A 3.  számú melléklet  4. pontjának az a rendelkezése, amely szerint az  igazolványok  egyedi,  vonalkóddal  is  ellátott igazolványszámmal rendelkeznek és ezen felül az igazolványon fel kell tüntetni a jogosult személyi számát is, a személyes adatok  védelméhez   fűződő  alkotmányos   jog   korlátozása tekintetében tartalmi  alkotmányellenességet  eredményez.  E szabályok  az   Alkotmánynak  a  személyes  adatok  védelmét biztosító   59.   §   (1)   bekezdésével   ellentétesek   és kifejezetten sértik  a fenti  alkotmányos  szabály  törvényi megfogalmazását  jelentő,   az  Avtv.  5.  (2)  bekezdésében foglalt rendelkezést,  amely szerint  csak  olyan  személyes adat    kezelhető,    amely    az    adatkezelés    céljának megvalósulásához elengedhetetlen,  a cél  elérésére alkalmas és kizárólag  a cél  megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint két személyazonosító jelrendszer kötelező  használata ugyanarra a célra általában véve  is   az  információs   önrendelkezési   jog   lényeges tartalmának a  sérelmét jelenti,  ezért alkotmányellenes.  A kétféle azonosító  megkönnyíti az  adatfeldolgozó rendszerek összekapcsolását,  kifejezetten   nehezíti  vagy   egyenesen lehetetlenné teszi, hogy a személy kövesse és ellenőrizze az adatfeldolgozás egész  útját és  folyamatát és nem felel meg az információs  önrendelkezési jog  gyakorlása  legfontosabb garanciájának: a célhozkötöttségnek. Az alkotmányos  alapjogvédelem szempontjából elfogadhatatlan az Országos Betegbiztosító Pénztár főigazgatójának érvelése, amely szerint  a BI-n  csupán egy személyazonosító szerepel, éspedig a  személyazonosító jel  ( a személyi szám ) . Ezzel szemben a R. 3. számú mellékletének 4. pontja szerint minden BI  egyedi,  vonalkóddal  is  ellátott  azonosítót  kap.  Az igazolvány  tartalmazza   a  biztosított  nevét (  leánykori nevét ), továbbá születési  helyét és idejét  és lakcímét is ( R. 1. és 2. sz. melléklet ). A R. 3. számú mellékletének 3. pontja pedig úgy rendelkezik, hogy az  igazolványt kiadásakor,  illetőleg érvényesítésekor nyilvántartásba kell  venni. A nyilvántartásba pedig be kell vezetni az  igazolvány számát,  az igazolvány tulajdonosának nevét, lakcímét  és személyi számát. Az igazolványszám tehát éppúgy személyazonosító  és éppúgy része a nyilvántartásnak, mint  a  személyi  szám.  Két  személyazonosító  jelrendszer kötelező használata  ugyanarra a  célra pedig  alkotmányosan megengedhetetlen. Az, hogy az igazolványszám egy dinamikusan változó  információ   (  pl.   munkahelyváltozás  esetén  új igazolvány  kiadására  kerülhet  sor  ),  továbbá  az,  hogy ugyanaz a  biztosított több  igazolvánnyal is  rendelkezhet, nem érinti  azt a  tényt, hogy  a  nyilvántartás  párhuzamos személyazonosító jelrendszert tartalmaz. Az igazolványszám a biztosított   nevének    (   más    személyi   adatának    ) feltüntetésével, mint egyedi azonosító, elegendő biztosítéka a társadalombiztosítás  egészségügyi  szolgáltatásaira  való jogosultság igazolásának.  Maga a  főigazgató adta elő, hogy az érvénytelen  vagy többszörös  igazolványok  kiszűrése  és megszüntetése a  - vonalkódon  alapuló -  gépi  feldolgozási rendszer feladata,  amellyel szemben  elfogadhatatlan az  az érvelés, hogy  a személyi  szám használatának  megszüntetése értelmetlenné  tenné   a  BI   alkalmazását,  mert   olyanok kaphatnának az egészségbiztosítás terhére ellátást, akik ezt a jogot  járulékfizetéssel nem szerezték meg. Az igazolványt ugyanis a  R. 2. §-a alapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adja  ki és  azt a  szolgáltatás igénybevétele előtt érvényesíteni kell.  A  jogosultságot  így  nyilvánvalóan  a kiadási és  érvényesítési eljárásban kell ellenőrizni, annak tehát  az   igazolványon   feltüntetett   személyi   számmal elkerülhetetlen, szükségképpeni közvetlen kapcsolata nincs. A R.  3. sz.  mellékletének 3.  pontja szerint az igazolvány érvényesítésére jogosult  szerveknek  kell  intézkedniük  az igazolvány érvényességének  megszűnéséről  és  e  ténynek  a nyilvántartásba  való  bevezetéséről.  Két  személyazonosító jelrendszer   használata    ezekhez   az    aktusokhoz   sem elkerülhetetlenül   szükséges.    A    társadalombiztosítási igazgatás  -  súlyos  alapjogi  korlátozások  árán  -  saját munkáját nyilvánvalóan  nem könnyítheti.  Különösen azon  az alapon nem,  hogy a BI szám alapján a tulajdonosok egy része csak közvetett úton azonosítható. Az egyedi számazonosítóval és vonalkóddal  is ellátott jelrendszer mellett ugyanis csak technikai (  számítógépes )  adatrögzítés  és  nyilvántartás kérdése a biztosítottak azonosíthatósága az igazolványszámok alapján. Technikailag  ugyanígy egyszerűen megoldható a több igazolvánnyal rendelkező jogosultak nyilvántartása is. A   betegbiztosítási    igazolványon   a    személyi    szám feltüntetése,  mint   többcélú   személyazonosító,   viszont technikailag megkönnyíti  az egészségi  állapotra  vonatkozó szenzitív  adatok   összekapcsolását  is   az  érintett  más személyes adataival.  A személyi  számnak az  állami szervek körén kívüli  használata egyben  lehetővé  teszi  ezeknek  a privátszférát érintő  adatoknak a közigazgatás engedélyezett nyilvántartásaival való  összekapcsolását és  ez  az  állami ellenőrzés fokozódásával, egyúttal a szabadságjogok fokozott veszélyeztetésével járhat.  Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint igazolványok  egyedi,  vonalkóddal  is  feltüntetett igazolványszáma  -   a  tulajdonos  nevével,  lakcímével  és aláírásával együtt  -  a  társadalombiztosítás  egészségügyi szolgáltatásának   igénybevételére   vonatkozó   jogosultság fennállását megfelelően  alkalmasak bizonyítani,  azaz a cél elérésére önmagukban  elegendő adatok,  így a  személyi szám közlésének  és   felhasználásának  előírása  az  adatkezelés céljának megvalósításához már nem elengedhetetlen, sőt a cél megvalósításához  nem   is  szükséges;   ezért  a   rendelet mellékletei sértik az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében és 8. § (2) bekezdésében foglaltakat. A fent  kifejtettekre figyelemmel  az Alkotmánybíróság  a R. mindhárom mellékletét  alkotmányellenesnek találta és azokat megsemmisítette. A megsemmisítés időpontjának az Abtv. 43. § (4)  bekezdése   alkalmazásával   történt   meghatározásakor figyelemmel volt  arra, hogy a jogalkotónak az új igazolvány megalkotására, illetőleg  a használatban lévőkről a személyi szám törlésére elegendő idő álljon rendelkezésére.                             VI. 1. Az  Alkotmánybíróság megalapozatlannak  találta és  ezért elutasította azt  az indítványt,  amely a  Nsztv. 21.  § (1) bekezdését  támadja.   A  törvény  időközben  módosított  és hatályos  szövege   szerint  a   népi  kezdeményezést  és  a népszavazást kezdeményező  íveken a kezdeményező természetes személyazonosító adatait  vagy személyazonosító  jelét  kell feltüntetni. A  kifogásolt rendelkezés tehát a személyi szám megadását már  kötelezően nem írja elő, hanem a kezdeményező választási  jogát   biztosítja  atekintetben,   hogy  milyen személyazonosítókkal  kíván  kezdeményezőként  részt  venni, illetőleg   a    kezdeményező    íveken    szerepelni.    Az Alkotmánybíróság  álláspontja   szerint  alkotmányosan   nem kifogásolható  az,   ha   addig   az   időpontig,   amíg   a személyazonosító jelet  az állami szervek meghatározott köre használhatja, a  kezdeményező állampolgárnak  önrendelkezési jogát   gyakorolva,    szabadságában   áll   dönteni,   hogy természetes személyazonosítóit  vagy személyi számát tünteti fel a  kezdeményező íveken.  Alapjogi korlátozás hiányában a törvényi rendelkezés  alkotmányellenessége  nem  állapítható meg, az  alternatív  szabályozás  az  Alkotmány  59.  §  (1) bekezdését, illetőleg  8. §  (2) bekezdését nem sérti, ezért az Alkotmánybíróság  az alkotmányellenesség  megállapítására és a megsemmisítésre vonatkozó indítványt elutasította. 2.  Az  Alkotmánybíróság  az  Antv.  alkotmányellenességének megállapítására irányuló eljárását, tekintettel arra, hogy a vizsgálat alá vont jogszabály hatályát vesztette és ezzel az indítványok  tárgytalanná   váltak,  megszüntette,  mert  az Alkotmánybíróság  utólagos   normakontroll  keretében   csak hatályos  -   de   legalábbis   meghatározott   körben   még alkalmazandó  -   jogszabályok  alkotmányosságát  vizsgálja. Ugyane törvénnyel összefüggésben megalapozatlannak ítélte az Alkotmánybíróság      a      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására  irányuló indítványt. Az Abtv.  49.   §   (1)   bekezdése   értelmében   mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség   megállapítására   akkor kerülhet  sor,   ha  a   jogalkotó   szerv   a   jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és  ezzel  alkotmányellenességet  idézett  elő.  Ezeknek  az együttes feltételeknek  a fennállása  hiányában az indítvány megalapozatlan. Az Alkotmánybíróság  határozatának a  Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Ádám Antal             Dr. Kilényi Géza         alkotmánybíró                 alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                     előadó alkotmánybíró                        alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter      Dr. Szabó András                 Dr. Tersztyánszky Ödön       alkotmánybíró                       alkotmánybíró      Dr. Vörös Imre                     Dr. Zlinszky János       alkotmánybíró                        alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The collection and processing of the personal identification number in the absence of a definite purpose and for arbitrary future use in specific cases
Number of the Decision: .	29/1994. (V. 20.)
Date of the decision: .	05/17/1994
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-2-011?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.