Hungarian

Ügyszám: .	261/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 261/B/1997. AB határozat .

ABH oldalszáma: 1998/689 .

A döntés kelte: Budapest, 09/21/1998 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az   Alkotmánybíróság   jogszabályok  alkotmányellenességének utólagos   megállapítására   irányuló   indítványok   alapján meghozta a következő                         határozatot: Az  Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás pénzügyi  alapjai 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CLIII. törvény 24. §-a,    valamint    az    egészségügy   társadalombiztosítási finanszírozásának  egyes kérdéseiről szóló  103/1995.  (VIII. 25.)  Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése, 2. számú melléklete, 8.-9.  §-ai és 9/A. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványokat elutasítja.                           Indokolás                                                            I.                               1. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyek  a háziorvosi  ellátás  finanszírozásának a társadalombiztosítás pénzügyi   alapjai   1995.   évi   költségvetéséről   és    a természetbeni        egészségbiztosítási       szolgáltatások finanszírozásának  általános  szabályairól  szóló  1995.  évi LXXIII.   törvény  15.  §  (1)  bekezdésében,   valamint   az egészségügy  társadalombiztosítási  finanszírozásának   egyes kérdéseiről szóló 103/1995. (VIII. 25.) Korm. rendeletben  (a továbbiakban:   Korm.   r.)   foglalt   egyes   rendelkezések alkotmányosságának  utólagos vizsgálatát  kezdeményezték.  Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat egyesítette  és  egy eljárásban bírálta el. Az  Alkotmánybíróság eljárása során megállapította,  hogy  az 1995. évi LXXIII. törvény 15. § (1) bekezdését hatályon kívül helyezte  a  kötelező egészségbiztosítás  ellátásairól  szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 83. §-ának (4)   bekezdése,  azonban  az  indítványozók  által  vitatott rendelkezéssel   azonos   tartalmú   szabályt   tartalmaz   a társadalombiztosítás    pénzügyi    alapjai     1998.     évi költségvetéséről   szóló  1997.   évi   CLIII.   törvény   (a továbbiakban: Tbktv.) 24. § -a, ezért eljárását e rendelkezés tekintetében folytatta. 2.  Az indítványozók elsősorban a Tbktv. 24. §-ában, valamint a  Korm.  r.  7. § (2) bekezdésében és 2. számú mellékletében foglalt rendelkezések alkotmányosságát vitatták. A  Tbktv. 24. §-a a következő rendelkezést tartalmazza  : " A háziorvosi  ellátás  finanszírozása  korcsoportos   fejkvóták megállapításával, a szakképesítés, az ellátott  feladatok,  a területi  viszonyok  és  a  területi  ellátási  kötelezettség figyelembevételével olyan relatív rendszerben történik, amely az   ellátás   szakmai   színvonalát  veszélyeztető   mértékű teljesítményre  irányuló  érdekeltséget  degressziós  szorzók útján csökkenti. " A  finanszírozást  meghatározó  tényezők  figyelembevételének módját,    a    díjfizetés   alapjául   szolgáló   pontszámok kiszámításának  módját  a Korm. r.  7.  §  (2)  bekezdése  az alábbiak szerint határozza meg : "(2)   A   díjfizetés   alapjául   szolgáló   pontszámot   az összesítőben    szereplő   létszám   alapján    meghatározott korcsoportonkénti   pontszám   összegének    a    degressziós tényezővel   korrigált  értéke,  valamint  a  szakképzettségi szorzó   szorzataként   kell  megállapítani.   A   degresszió számítási   módját  a  2.  számú  melléklet  tartalmazza.   A degresszió  számításánál az adott háziorvoshoz bejelentkezett valamennyi  biztosítottat figyelembe kell venni,  függetlenül attól, hogy azok ellátására egy vagy több rendelőben, illetve azonos vagy eltérő rendelési időben kerül sor..." E   rendelkezésnek  megfelelően  a  degresszió  mértékét   és számítási  módját  a  Korm. r. 2. számú melléklete  határozza meg. Az  indítványok  egy része az Alkotmány 70/B. §-ában  foglalt egyenlő munkáért egyenlő bérezéshez való jog sérelmét látja a degresszió alkalmazásában. Más   indítványozók   az  Alkotmány  70/D.   §-ában   foglalt egészséghez  való  jog  és  az általuk  ennek  garanciájaként felfogott   szabad   orvosválasztás   jogának   szempontjából támadják   a   degressziós  szorzó  alkalmazására   vonatkozó szabályokat. Álláspontjuk alátámasztására indítványozók kifejtik,  hogy  a háziorvosok    finanszírozásában   a    degresszíó    elvének alkalmazása — miután arra készteti az orvost, hogy  válasszon a hozzáforduló betegek között — konfliktushelyzetet teremt az orvos  számára, ugyanakkor olyan kényszerhelyzetet  teremt  a beteg számára, ami meggátolja a beteget abban, hogy az általa kiválasztott orvosra bízza magát. Különösen   hátrányos  ez  a  szabályozás  a  nagy  lakosságú területen (körzetben) területi ellátási felelősséggel  működő háziorvosok számára. A területi ellátási felelősséggel működő háziorvosoknak   nincs  joga  arra,  hogy  visszautasítsa   a működési    területén   élő   biztosítottakat,    akkor    ha háziorvosként  őket választják. Ezeknek a háziorvosoknak  nem áll  módjában, hogy csak annyi személy ellátására vállaljanak kötelezettséget,  amennyivel  még  nem  esik  a   degressziós számítás  hatálya alá, hogy csak a jogalkotó által ideálisnak ítélt számú biztosított ellátását vállalja. A háziorvos rajta kívül  álló okok miatt részesül többletmunkájáért csökkentett díjazásban,  a  körzethatárok  megváltoztatása,   új   körzet kialakítása  a  helyi  önkormányzat és az egészségbiztosítási szervek   feladata,  és  nagy  mértékben  függ  azok   anyagi lehetőségeitől. 3.  Egy  indítványozó vitatja a Korm. r.-nek azon  szabályait is,  amelyek  megkülönböztetést tesznek a  területi  ellátási kötelezettséggel  működő házi orvosok és  az  ilyen  ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvosok között. Ilyen megkülönböztető rendelkezést tartalmaz a Korm. r. 8. §- a,   mely   szerint   a  területi  ellátási  kötelezettséggel rendelkező     háziorvos    külön     térítést     kap     az Egészségbiztosítási Alapból (a továbbiakban: E. Alap)  akkor, ha  olyan biztosítottat lát el térítésmentesen, aki hozzá nem jelentkezett  be,  továbbá  ha  biztosítottnak  nem  minősülő külföldi állampolgár részére nyújt sürgős szükség esetén. A  területi  ellátási kötelezettséggel rendelkező  háziorvosi szolgálat  működtetője  a  Korm. r. 9.  §-a  rendelkezéseinek megfelelően — a körzet lakosságszáma és a rendelő  adottságai alapján további fix összegű díjra is jogosult. A  Korm. r. 9/A. §-a alapján praxisközösséget csak a területi ellátási  kötelezettséggel rendelkező háziorvosi  szolgálatok működtetői hozhatnak létre. Indítványozó   álláspontja  szerint  ez  a   megkülönböztetés indokolatlan,    mivel    a   háziorvos    tevékenysége    és kötelezettségei tekintetében nincs különbség  aszerint,  hogy területi  ellátási kötelezettséggel, vagy  anélkül  látja  el feladatát. Ezért ez a szabályozás sérti az Alkotmány 70/B. §- ában,   valamint  ellentétes  az  Alkotmány  9.   §   (1)-(2) bekezdésében foglaltakkal. 4.  Az  Alkotmánybíróság a szabályozás indokainak megismerése érdekében  megkeresést intézett a népjóléti  miniszterhez.  A népjóléti  miniszter válaszában kifejtette, hogy a degresszió alkalmazásának finanszírozási és szakmapolitikai indoka volt. A  háziorvosi  praxisok működési költségei nem  növekednek  a betegek számának növekedésével arányosan. " Ebből következően a  nagyobb  —  a degresszióval érintett — praxisok  esetén  a személyes  jövedelemhányad  az átlagosnál  nagyobb,  mert  az állandó működési költség itt sem haladja meg számottevően  az átlagost.  A  degresszió alkalmazása tehát ezt az aránytalnul magasabb  jövedelemhányadot korrigálja. A degresszió lényege, hogy   a  lineáris  jövedelem-növekedést  a  szakmailag   még megfelelően ellátható betegszámnál megállítja, és bár további növekedést  enged,  de a növekedés mértékét  visszafogja. " A degresszió  alkalmazásának szabályozása során  a  fő  motívum annak a szakmapolitikai célnak az érvényesítése volt, amelyet a  Tbktv.  24.  §-a is megfogalmaz, amikor kimondja,  hogy  a degressziós   szorzó   alkalmazása  " az   ellátás    szakmai színvonalát  veszélyeztető  mértékű  teljesítményre  irányuló érdekeltség " csökkentésére irányul. A háziorvos tevékenysége nem   merül  ki  a  rendelési  időben  hozzáforduló   betegek gyógyításában,  feladatai  közé  tartozik  a  gondozás  és  a prevenció is. Ezek a feladatok meghatározott betegszám fölött szakmailag   megfelelő  színvonalon  nem   láthatók   el.   A degresszió alkalmazása az egyik fontos garanciája a megfelelő színvonalú  egészségügyi ellátásnak azzal, hogy az  optimális praxis-méretek  kialakítására  ösztönöz  indirekt   módon   a betegek érdekeit szolgálja.                              II. 1.  Az  indítványok alapján az Alkotmánybíróság elsőként  azt vizsgálta,  hogy  a  Tbktv. és a Korm. r. vitatott  szabályai sértik-e  az Alkotmány 70/D. §-ában foglaltakat. Az Alkotmány 70/D.  §  (1)  bekezdése kimondja, hogy a Magyar  Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és  lelki  egészséghez.  A  70/D.  §  (2)  bekezdése  ezt   a jogosultságot  állami  kötelezettség vállalásként  fogalmazza meg.  Eszerint  az  állam  ezt a  jogot  a  munkavédelem,  az egészségügyi    intézmények    és    az    orvosi     ellátás megszervezésével,  a  rendszeres  testedzés   biztosításával, valamint  az  épített  és a természetes környezet  védelmével valósítja meg. Az  Alkotmánybíróság az 54/1996. (XI. 30.)  AB  határozatában (ABH  1996,  173-203.) értelmezte az Alkotmány  70/D.  §-ában foglaltakat. E határozatában kifejtette: " Az Alkotmány 70/D. §-ában  foglalt  lehető  legmagasabb szintű  testi  és  lelki egészséghez  való  jog biztosítása olyan  alkotmányos  állami feladatot  jelent,  amelyet az állam központi  szervei  és  a helyi önkormányzati — továbbá egyéb — szervek rendszere révén valósít  meg.  Ennek keretében az állam —  egyebek  között  — egészségügyi  intézményhálózat  működtetésére  és  az  orvosi ellátás     megszervezésére    köteles.    Az    egészségügyi intézményhálózat   és   az   orvosi   ellátás   körében    az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső  esetekre  korlátozottan határozhatja  meg  az  állami kötelezettség  kritikus  nagyságát, vagyis  azt  a  szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez  vezet. Ilyennek  volna  minősíthető  például,  ha  az  ország  egyes területein  az egészségügyi intézményrendszer  és  az  orvosi ellátás  teljesen  hiányozna. Az ilyen  szélső  eseteken  túl azonban   az  Alkotmány  70/D.  §-ban  meghatározott   állami kötelezettségnek   nincs  alkotmányos   mércéje.   A   lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog  tehát önmagában  alanyi jogként értelmezhetetlen, az  az  Alkotmány 70/D.  §  (2)  bekezdésében foglalt állami  kötelezettségként fogalmazódik    meg,   amely   magában   foglalja    azt    a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos  területein  alanyi jogokat  határozzon  meg. " (ABH 1996, 186-187.) Ezt  az  értelmezést figyelembe véve a vitatott rendelkezések alkotmányossága   az   Alkotmány  70/D.   §-a   alapján   nem vizsgálható. Az  Alkotmány e rendelkezéséből az orvos-választás szabadsága alkotmányos  jogként  nem vezethető  le.  Az  orvos-választás szabadságáról  a  betegek  jogainak szabályozása  körében  az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 8. §-a rendelkezik, mely szerint: "A betegnek joga van az  állapota  által  szakmailag indokolt szintű  egészségügyi szolgáltató  és  –  ha  jogszabály  kivételt  nem  tesz  –  a választott  orvos  egyetértésével az  ellátását  végző  orvos megválasztásához, amennyiben azt az egészségi állapota  által indokolt ellátás szakmai tartalma, az ellátás sürgőssége vagy az  ellátás igénybevételének alapjául szolgáló jogviszony nem zárja ki." A betegnek az orvosa megválasztásához való joga  e törvényi   szabályozás   alapján  sem  tekinthető   feltétlen érvényesülést követelő, korlátozhatatlan alanyi jognak. Mindezeket  figyelembe véve az, hogy az  indítványozók  által vitatott   finanszírozási   szabályok   arra   ösztönzik    a háziorvost,   hogy   ne  minden  hozzájuk   forduló   személy gyógyítását   vállalják,  nem  jelenti  a   betegek   számára biztosított alkotmányos jog korlátozását. 2.  Az  indítványok támadják a Tbktv. és a Korm. r.  vitatott rendelkezéseit   az  Alkotmány  70/B.  §   (2)   bekezdésével összefüggésben is. Az  Alkotmány  70/B.  (2) bekezdése a következő  rendelkezést tartalmazza : "(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga." Az  Ebtv.  30.-31. §-a, valamint a Korm. r. 1. §-a alapján  a kötelező egészségbiztosítás alapján járó háziorvosi ellátásra az   egészségügyi   szolgáltató,   a   háziorvosi   szolgálat működtetője     köt     finanszírozási     szerződést      az egészségbiztosítás    illetékes    szervével,    a     megyei egészségbiztosítási    pénztárral.   Az   egészségbiztosítási szervek  e  finanszírozási szerződések alapján — a Tbktv.-ben meghatározott  finanszírozási rend szerint — térítik  meg  az ellátások költségeit. Az  egészségbiztosítás  szerveitől  a  háziorvosi  ellátásért kapott  pénzösszeg  nem munkabér, hanem a  háziorvosi  praxis egészségbiztosítástól  származó  bevétele,   ami   az   orvos jövedelmén kívül magában foglalja a praxis működésének  egyéb költségeit  is  (a rendelő fenntartási költségei,  az  orvos- írnok,  asszisztens  munkabére,  a  fogyóeszközök  költségei, stb.). A praxis egészségbiztosítástól származó bevétele a háziorvosi szolgálat  működtetőjét  illeti meg. A  háziorvosi  szolgálat működtetője  lehet  a  települési önkormányzat,  illetőleg  a települési   önkormányzat  által  fenntartott   költségvetési szerv. Ebben az esetben nincs összefüggés a Tbktv. és a Korm. r.   által  meghatározott  finanszírozási  szabályok   és   a háziorvosi  feladatokat ellátó orvosok  díjazása  között,  az orvosok   munkabérének,  illetményének   megállapítására   és mértékére  a  közalkalmazottak jogállásáról szóló  1992.  évi XXXIII.  törvény  és végrehajtási szabályai az  irányadók.  A vitatott  szabályok  és az orvos személyes  jövedelme  között közvetlenebb  összefüggés áll fenn a  vállalkozó  háziorvosok esetén,  az  egészségbiztosítás szerveitől  származó  bevétel azonban ebben az esetben sem tekinthető a munkavégzés fejében kapott bérnek. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az Alkotmány  70/B.  (2)  bekezdése és a vitatott  rendelkezések között  nincs tartalmi összefüggés. Hasonlóan foglalt  állást az  Alkotmánybíróság 719/B/1993. AB határozatában (ABK, 1998. március 132.) is. 3.  Bár az indítványok az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség  sérelmére kifejezetten nem hivatkoznak,  de  a vitatott  szabályok  alkotmányellenességének  alátámasztására megfogalmazott   egyik  legfontosabb   érvük   az,   hogy   a szabályozás a háziorvosok egyes csoportjai számára  hátrányos megkülönböztetést   tartalmaz,  ezért   az   Alkotmánybíróság eljárása  során  vizsgálta azt is, hogy a vitatott  szabályok nem  sértik-e  az  Alkotmány  70/A.  §-nak  a  diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. Az  Alkotmánybíróság már számos határozatában  értelmezte  az Alkotmány  70/A. §-ának (1) bekezdését. Kialakult  gyakorlata szerint   az   Alkotmány  e  rendelkezését  a   jogegyenlőség általános   elvét   megfogalmazó  alkotmányi  követelményként értelmezte.  Kimondta,  hogy  a  diszkrimináció  alkotmányban meghatározott  tilalma  elsősorban az  alkotmányos  alapjogok tekintetében  tett megkülönböztetésekre terjed ki,  abban  az esetben,  ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy  alapvető jog    tekintetében    történt,   az    eltérő    szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az  az  emberi méltósághoz  való  jogot  sérti. Az  Alkotmánybíróság  eddigi gyakorlata    során   ez   utóbbi   körben    akkor    ítélte alkotmányellenesnek  a jogalanyok közötti  megkülönböztetést, ha   a   jogalkotó  önkényesen,  ésszerű  indok  nélkül  tett különbséget  az  azonos szabályozási kör alá vont  jogalanyok között.  [9/1990.  (IV.  5.)  AB határozat,  ABH  1990,  48.; 21/1990.  (X.  4.)  AB határozat, ABH 1990, 77-78.;  61/1992. (XI.  20.)  AB  határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994.  (VI. 24.)  AB  határozat, ABH 1994, 203.; 30/1997.  (IV.  29.)  AB határozat, ABH 1997, 138. stb.] Ennek  megfelelően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy  a finanszírozási szabályok által a háziorvosok egyes csoportjai tekintetében   tett  megkülönböztetésnek  van-e   alkotmányos indoka. Az  indítványok két vonatkozásban hivatkoznak  arra,  hogy  a finanszírozási   szabályok   egyes   orvoscsoportok   számára hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak. 3.1.   Az  indítványozók  álláspontja  szerint  a  degresszió alkalmazására     vonatkozó    szabályok    megkülönböztetést eredményeznek   a  területi  ellátási  felelősséggel   működő háziorvosok   között  aszerint,  hogy  milyen   lakosságszámú körzetben látják el feladataikat. Hátrányosan érintik  azokat a   háziorvosokat,   akik   nagy  lakosságszámú   körzetekben működnek.  A  16/1972.  (IV. 29.) MT  rendelet  13/B.  §  (3) bekezdése   alapján  a  területi  ellátási   kötelezettséggel rendelkező  háziorvos a körzetében lakó beteg bejelentkezését köteles  elfogadni,  az  ilyen  beteg  bejelentkezését   csak különösen indokolt esetben utasíthatja el. Ugyanakkor az Eütv. 152. § (2) bekezdése alapján a háziorvosi körzetek  kialakítása  a települési önkormányzat  hatáskörébe tartozik.  A nagy lakosságszámú körzetekben a háziorvosnak  — rajta  kívül  álló okból — nem áll módjában az, hogy  csak  a jogalkotó által optimálisnak ítélt beteg ellátását vállalja. A  háziorvosi  szolgálatok közötti,  az  indítványozók  által kifogásolt különbség nem a degresszió alkalmazására vonatkozó szabályok következménye. A  Korm. r. 7. § (2) bekezdésének és 2. számú mellékletének a degresszió  számítására  vonatkozó,  az  indítványozók  által vitatott  szabályai megkülönböztetés nélkül minden háziorvosi szolgálatra kiterjednek. A  7.  §  (3)-(4)  bekezdése csak jogszabály  által  pontosan meghatározott  szűk  körben  ad  lehetőséget  arra,  hogy   a háziorvosi   szolgálat   a   degresszió   alkalmazása    alól mentesítést  kapjon.  A Korm. r. 7. §  (3)-(4)  bekezdései  a következőket tartalmazzák: "(3) A degressziós korrekció alkalmazása alól mentesítést kap az a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi szolgálat, amelynek a területi ellátásra kijelölt körzete egy vagy  több  önálló község és a községben más,  azonos  típusú háziorvosi   szolgálat  nem  működik,  és  ha  a   háziorvosi szolgálathoz bejelentkezett biztosítottak száma  nem  haladja meg  a  körzet  lakosságszámát. A degresszió alóli  mentesség területi ellátásra kijelölt 2400 (gyermekkörzet esetén  1100) főig  terjedő  lakosságszámra  szól.  Amennyiben  a  területi ellátásra   kijelölt   lakosságszám   meghaladja    a    2400 (gyermekkörzet  esetén  az 1100) főt  és  a  (4)  bekezdésben foglalt   feltételek   fennállnak,  a  degressziót   a   2400 (gyermekkörzet  esetén  1100)  főt  meghaladó  bejelentkezett lakosságszámra  kell  alkalmazni.  A  2400  (gyermekkörzetben 1100)  főre figyelembe vehető pontértéket a MEP számítja  ki, évente  egyszer  a  praxisra  jellemző  korcsoportos  szorzók súlyozott  átlaga  alapján.  A  degresszió  —  a   2.   számú mellékletben  szereplő  2400  pont  helyett  —  a  MEP  által kiszámított  2400 (gyermekkörzet esetén 1100)  főhöz  tartozó pontértékkel számítandó. (4)  A  degresszió  alóli mentességet — amennyiben  a  körzet megosztásának  nincsenek  meg  a  személyi,  tárgyi  vagy   a földrajzi   adottságból  adódó  feltételei   —   a   területi ellátásért   felelős  önkormányzat(ok)  kérésére   az   ÁNTSZ területileg illetékes megyei (fővárosi) intézete igazolja.  A mentesség   a   fenti   feltételek  megváltozásáig,   illetve legfeljebb a szerződés érvényességéig áll fenn." E    rendelkezés    következtében   a    területi    ellátási kötelezettséggel    működő    praxisok    között    kialakuló különbségtétel sem tekinthető ésszerű indok nélküli, önkényes megkülönböztetésnek.  Azokon az aprófalvas  vidékeken  működő háziorvosi  körzetekben  ad módot a  mentesítésre,  illetőleg meghatározott   lakosságszám  felett  a   degresszió   eltérő számítására, ahol személyi, tárgyi vagy földrajzi  adottságok miatt,  az  optimálisnál  nagyobb  körzetek  megosztása   nem lehetséges,  így  a degresszió alkalmazása az  elérni  kívánt célt nem szolgálná. 3.2.  Az  egyik  indítványozó annak  a  különbségtételnek  az alkotmányosságát vitatja, amely a finanszírozási  rendszerben a  területi  ellátási kötelezettséggel  működő  és  az  ilyen kötelezettséggel  nem  rendelkező háziorvosok  finanszírozása között  fennáll.  A  Korm. r. 8.-9. §-ai alapján  a  területi ellátási  kötelezettséget vállaló  háziorvos  az  E.  Alapból olyan  díjazásra tarthat igényt, amely az ilyen kötelezettség nélkül működő háziorvosokat nem illeti meg. A   Korm.   r.   8.   §-a   alapján   a   területi   ellátási kötelezettséggel  rendelkező háziorvos eseti  ellátási  díjra jogosult,  ha  — az ügyeleti szolgálaton és a helyettesítésen kívül  —  a  6/1992.  (III. 31.) NM rendelet  3.  §-ának  (2) bekezdése alapján olyan biztosítottat lát el térítésmentesen, aki  hozzá nem jelentkezett be, továbbá a biztosítottnak  nem minősülő  külföldi állampolgár részére sürgős szükség  esetén nyújt   ellátást,  és  az  ellátott  személy   az   ellátásra egészségügyi   vagy   szociálpolitikai   egyezmény    alapján jogosult.  A  9.  §-a alapján pedig a bejelentkezett  betegek után járó " fejkvótán " és az eseti ellátási díjon felül  un. fix   összegű   díjat  is  kap.  Ugyancsak  finanszírozásbeli különbséget eredményez a háziorvosok között a Korm. r. 9/A. §- a, amely csak a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosok    számára    teszi    lehetővé    praxisközösség létrehozását. A   finanszírozásbeli  különbségtétel  a  kétféle  háziorvosi praxis  eltérő  feladataira,  illetőleg  létrehozásuk  eltérő feltételeire vezethető vissza. A  területi  ellátási kötelezettséggel rendelkező  háziorvosi hálózat  működtetése  az Alkotmány 70/D. §-ában  szabályozott alapvető jog egyik intézményi garanciája. Az állam a területi ellátási   kötelezettséggel  működő  háziorvosi   szolgálatok működtetésével   tesz  eleget  az  egészségügyi   alapellátás területén  alkotmányi kötelezettségének. A  mindenki  számára hozzáférhető egészségügyi alapellátás biztosítása érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdése,   valamint  az  Eütv.  152.  §  (1)  bekezdése   a települési  önkormányzatok  kötelezően  ellátandó  feladatává teszi azt, hogy gondoskodjanak az egészségügyi alapellátásról és  ennek  keretében  a háziorvosi ellátásról.  A  települési önkormányzatok    e   feladatuknak   a   területi    ellátási kötelezettséggel      működő      háziorvosi      szolgálatok megszervezésével   tesznek  eleget.   A   területi   ellátási felelősséggel    működő    háziorvosi    szolgálatoknak    az egészségügyi  ellátásban betöltött szerepére  tekintettel  az ilyen   kötelezettséget   vállaló   háziorvosok   számára   a jogszabályok  olyan kötelezettségeket írnak  elő,  amelyek  a területi  ellátási kötelezettséget nem vállaló  háziorvosokat nem terhelik. A  területi ellátási kötelezettség tartalmát a Korm. r. 3.  § (1)  bekezdése határozza meg. E szerint: " Területi  ellátási kötelezettséggel működik az a háziorvosi szolgálat,  amelynek orvosa   az  egészségügyről  szóló  1972.  évi  II.   törvény végrehajtásáról rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT  rendelet  — 55/1992. (III. 21.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított  — 13/B.   §-a   és   a  háziorvosi  és  a  házi   gyermekorvosi szolgálatról  szóló  6/1992. (III. 31.) NM  rendelet  3.  §-a alapján   nyújtja   az   ellátást   azzal,   hogy   a   hozzá bejelentkezett    személyekkel   azonos    ellátásban    kell részesítenie  a  körzetében  lakó  és  más  orvost   választó biztosítottakat  is, ha azok választott orvosukat  felkeresni nem tudják." Az  ilyen  kötelezettséggel rendelkező háziorvos  a  16/1972. (IV.   29.)   MT  rendelet  13/B.  §-a  alapján  a  területén lakóhellyel  rendelkezők bejelentkezését  köteles  elfogadni, illetőleg abban az esetben is el kell látnia a területén lakó beteget, ha az más orvost nem választott és ellátatlansága az egészségét    károsító    vagy    a    gyógyulást     lassító allapotromláshoz vezetne. Az idézett rendelkezés, valamint az Ebtv.  11.  §  (2)  bekezdésének b)  pontja  alapján  köteles ellátni az ellátási területén élő, illetőleg tartózkodó,  más orvoshoz   bejelentkezett  betegeket  is,   akkor   ha   azok választott  háziorvosukat felkeresni nem tudják.  A  területi ellátási kötelezettséggel működő háziorvosi szolgálatot tehát a   jogszabályok  kötelező  szolgáltatóként  jelölik  ki   az ellátási területükön lakó és tartózkodó betegek ellátására. A területi ellátási kötelezettséggel nem rendelkező háziorvos a  16/1972.  (IV.  29.)  MT rendelet 13/B.  §  (3)  bekezdése alapján  bármely  páciens  bejelentkezését  indokolás  nélkül elutasíthatja,  ellátási kötelezettsége —  a  minden  orvosra kötelező  elsősegélyt  kivéve — csak a  hozzá  bejelentkezett betegekre terjed ki. A  Korm.  r.  4.-5. §-ai alapján különböznek a finanszírozási szerződés   megkötésének  feltételei  is.   E   szabályok   a finanszírozási   szerződés  megkötését  minimális   ellátotti létszámhoz  kötik.  A  finanszírozási szerződés  megkötéséhez előírt  minimális ellátotti létszámok lényegesen  különböznek aszerint,  hogy  területi  ellátási  kötelezettséggel,   vagy anélkül működik a háziorvosi szolgálat. A  Korm. r. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy 1997. január 1- jétől  új  háziorvosi,  illetve házi  gyermekorvosi  körzetre akkor  köthető  finanszírozási szerződés,  ha  a  háziorvosi, illetve háziorvosi és házi gyermekorvosi körzet esetén  1200- 1500   fő   ellátását,  házi  gyermekorvosi   körzet   esetén minimálisan 600 fő ellátását a szolgálat működtetője területi ellátási kötelezettséggel vállalja. Ezzel szemben a Korm.  r. 5.   §-a   alapján  háziorvosi  szolgálat  területi  ellátási kötelezettség nélküli működtetésére finanszírozási szerződést akkor   lehet   kötni,   ha   200,   a   társadalombiztosítás egészségügyi   szolgáltatásának   igénybevételére    jogosító igazolvánnyal  rendelkező személy,  illetve  annak  törvényes képviselője  írásban  nyilatkozik, hogy a  szolgálat  orvosát kívánja háziorvosának választani. A   területi   ellátási  kötelezettséggel  működő  háziorvosi szolgálatoknak    az   egészségügyi   ellátásban    betöltött rendeltetése,  az  ilyen  háziorvosok  számára  jogszabályban előírt  ellátási  kötelezettsége, és  a  háziorvosi  körzetek számára   jogszabályban   meghatározott   ellátotti   létszám biztonságos  ellátása  indokolja, hogy  a  területi  ellátási kötelezettséget      vállaló      háziorvosi      szolgálatok finanszírozására  kedvezőbb szabályok  vonatkoznak,  mint  az ilyen  kötelezettséget nem vállaló háziorvosi  szolgálatokra, hogy a " fejkvótán " túl további díjazásban részesüljenek. Mindezeket     figyelembe    véve     az     Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Korm. r. 8.-9. §-a, valamint 9/A.  §-a által,   a   területi  ellátási  kötelezettséggel,  illetőleg anélkül    működő   háziorvosi   szolgálatok   között    tett megkülönböztetés    nem   tekinthető    önkényesnek,    annak tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka van, nem  sérti az  Alkotmány  70/A.  §-át, nem ellentétes  a  diszkrimináció tilalmára   vonatkozó   alkotmányi  rendelkezéssel,   s   nem allapítható  meg  az Alkotmány 9. § (1)-(2)  bekezdésének  az indítványozó által állított sérelme sem.                       Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Ádám Antal                    Dr. Bagi István       alkotmánybíró                       alkotmánybíró                                     Dr. Erdei Árpád                  Dr. Holló András       alkotmánybíró                előadó alkotmánybíró                                     Dr. Kilényi Géza                  Dr. Kiss László       alkotmánybíró                       alkotmánybíró                                     Dr. Lábady Tamás                 Dr. Németh János       alkotmánybíró                       alkotmánybíró                                     Dr. Tersztyánszky Ödön             Dr. Vörös Imre       alkotmánybíró                       alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	261/B/1997
Date of the decision: .	09/21/1998
.
.