A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Szegedi Törvényszék 2.Pf.21.785/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó magánszemély jogi képviselője útján az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Szegedi Törvényszék 2.Pf.21.785/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz és kérte az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Szegedi Törvényszék 2.Pf.21.785/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[3] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló polgári perben megállapított tényállás szerint az indítványozó 2011. július 29. napján Szeged belterületén közlekedett a tulajdonát képező BMW 740i típusú személygépjárművel, amikor összeütközött egy Opel Astra Caravan típusú személygépjárművel. Az ütközés során az indítványozó személygépjárműje megrongálódott. A Szegedi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indított eljárást – elévülés folytán – megszüntette. Az Opel személygépjárműre vonatkozóan a közúti baleset időpontjában egy biztosítótársaságnál (a későbbi alperesnél) megkötött, érvényes és hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés állt fenn, melynek alapján az indítványozó kárigény bejelentéssel élt. A biztosítótársaság azonban a kárrendezési eljárás eredményeként az indítványozó részére kártérítést nem fizetett. Az indítványozó módosított keresetében a biztosítótársaságot 1.278.148 Ft és ezen összegből 1.006.416 Ft javítási költség után 2011. augusztus hó 22. napjától a kifizetésig, míg 271.732 Ft után 2011. július hó 29. napjától a kifizetésig járó, az 1959. évi IV. törvény 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamat és perköltség megfizetésére kérte kötelezni.
[4] Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg az indítványozónak 1.278.148 Ft-ot, ezen összegből 1.006.416 Ft után 2011. augusztus hó 22. napjától, míg 271.732 Ft után 2011. július hó 29. napjától a kifizetésig járó törvényes kamatot, továbbá 350.562 Ft perköltséget, megállapítva, hogy a felek egyebekben felmerült költségeiket maguk viselik.
[5] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a biztosítótársaság fellebbezéssel élt. A Szegedi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét – a jelen indítvánnyal támadott 2.Pf.21.785/2015/4. számú ítéletével – részben és akként változtatta meg, hogy az alperes marasztalásának összegét leszállította.
[6] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Szegedi Törvényszék ezen ítéletével szemben terjesztette elő, mert az álláspontja szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) és (2) bekezdését, a XXIV. cikk (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését. Az indítványozó az Alkotmánybíróság felhívására érvelését kiegészítette. Álláspontja szerint a Szegedi Törvényszék indítványozó által kifogásolt döntése a demokratikus jogállamiság követelményével azért áll ellentétben, mert az a Polgári Perrendtartás és a KRESZ több – az indítványozó által tételesen is megjelölt – rendelkezésébe ütközik. Indokolása szerint a Szegedi Törvényszék a szakértői véleményből helytelen jogi következtetést vont le, a per további bizonyítékait pedig teljességgel figyelmen kívül hagyta. A Szegedi Törvényszék a bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, az ítélete anyagi jogi jogszabályt sért. Ez – vagyis a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelése és téves jogi következtetés levonása – az indítványozó szerint megalapozza a tisztességes tárgyaláshoz való jogának sérelmét is. A XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogának sérelmét pedig abban látja, hogy a perben a pertárgy értéke nem érte el a Pp. 271. § (2) bekezdésben rögzített hárommillió forintos felülvizsgálati határértéket, ekként az indítványozó felülvizsgálati kérelemmel nem élhetett.
[7] Az indítványozó a tulajdonhoz való jogának sérelmét abban látja, hogy a sérelmezett döntés folytán őt ért kár, illetve ennek kamata, valamint a káresemény folytán felmerült perköltség jogszerűen őt illető teljes megtérülése helyett csupán annak 30%-ára tarthat igényt, azzal, hogy vagyonával egy őt jogszerűen nem terhelő kötelezettségért (az alperesnek a peres eljárással felmerült 70%-os perköltségéért) is helytállni tartozna.
[8] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az Ügyrendjében meghatározottak szerint tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát. A határidőben érkezett alkotmányjogi panasz a befogadhatóság formai követelményeinek az alábbiak szerint eleget tesz.
[9] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése alapján az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, az 52. § (1b) bekezdése pedig meghatározza, mikor tekinthető a kérelem határozottnak.
[10] Az alkotmányjogi panasz tartalmazza az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörére vonatkozó hivatkozást [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]; az indítványozó megjelölte az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, így az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, a XIII. cikket, a XXIV. cikk (1) bekezdését, a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését, [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]; továbbá előadta az Alaptörvényben biztosított joga sérelmének a lényegét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]; megjelölte a Szegedi Törvényszék 2.Pf.21.785/2015/4. számú ítéletét, mint amelyet alaptörvény-ellenesnek tart [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont]; továbbá kifejezett kérelmet terjesztett elő a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont]; illetve erre vonatkozóan indokolást is előterjesztett [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont].
[11] 4. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság tartalmi követelményeinek megfelel-e.
[12] 4.1. Az Abtv. 27. §-a értelmében alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[13] Az indítványozó a jogorvoslati lehetőségét kimerítette, további jogorvoslat nincsen számára biztosítva; továbbá az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben félként szerepelt, ezért az Abtv. 27. §-a, és az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak és nyilvánvalóan érintettnek tekinthető.
[14] 4.2. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során azt állapította meg, hogy a panasz nem felel meg ezeknek a követelménynek.
[15] Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során mindenekelőtt arra mutat rá az Alkotmánybíróság, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére – abban az összefüggésben, amint arra az indítványozó hivatkozott – nem alapítható alkotmányjogi panasz, mert az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta azon korábbi értelmezését, mely szerint az nem tekinthető Alaptörvényben biztosított jognak. Az Alkotmánybíróság ugyanis a B) cikk (1) bekezdése szerinti jogállamiság elvén alapuló jogbiztonság sérelmére alapozott alkotmányjogi panaszt csak két kivételes esetben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – vizsgálja érdemben. Ez a két kivételes esetkör, vagyis a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya ugyanakkor a jogalkotás számára fogalmaz meg alkotmányos követelményeket, ezért az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz esetében ezek sérelme elvi szinten sem merülhet fel. Az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz esetében ugyanis az Alkotmánybíróság nem az ügyben folytatott bírósági eljárásban alkalmazott jogszabály alaptörvény-ellenességét vizsgálja {3033/2013. (II. 12.) AB határozat, Indokolás [7]–[8]}.
[16] 4.3. Az indítványozó az ismertetett üggyel kapcsolatosan úgy vélte, hogy az eljáró bíróságok és hatóságok nem vették figyelembe az Alaptörvény XXIV. cikkében rögzített követelményeket.
[17] Az alkotmányjogi panasz ezen részét illetően az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Alaptörvény XXIV. cikkében megfogalmazott alapjogok a közigazgatási eljárásokra vonatkoznak, így azok nem terjednek ki a bírósági eljárásokra {legutóbb: 3094/2016. (V. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}. Ez utóbbi eljárásokra a XXVIII. cikk bekezdéseiben megfogalmazott követelmények az irányadók, az abban foglaltaknak kell alapjogi szinten érvényesülniük. A jelen ügyben azonban a panaszos kizárólag a bírósági eljárást kifogásolta, amely így a XXIV. cikk (1) bekezdésével nem hozható érdemi alkotmányossági összefüggésbe {3179/2013. (X. 9.) AB végzés, Indokolás [6]; 3212/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [9]}.
[18] 4.4. Az Alaptörvény megsérteni vélt rendelkezéseként jelölte meg az indítványozó a XXVIII. cikk (1) bekezdését is. Az indítványozó szerint a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelése és téves jogi következtetés levonása megalapozza a tisztességes tárgyaláshoz való jogának sérelmét is.
[19] Az Alkotmánybíróság ezen indítványozói hivatkozással kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy az indítványozó – a XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben – értékelhető alkotmányjogi érvelést nem adott elő és a bírói döntés érdemével kapcsolatosan sem jelölt meg olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne figyelembe venni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[20] Az alkotmányjogi panasz az indítványozó (mint felperes) számára kedvezőtlen bírósági döntés – elsősorban a kártérítés összegszerűségével kapcsolatos – megállapításainak tartalmi, és nem alkotmányossági kritikáját tartalmazza.
[21] A vélt jogszabálysértésekre irányuló aggályok valójában a bizonyítékok bírói mérlegelésével és szakjogi ténymegállapításaival, a vonatkozó jogszabályok értelmezésével összefüggésben merültek fel, tehát tartalmilag a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára irányulnak, amelyre az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.
[22] Az alapul fekvő ügyben a tényállás feltárása, a bizonyítékok mérlegelése és az irányadó jogszabályok alapján a következtetések levonása, valamint a kárfelelősség telepítése a rendes bíróságok feladata, és mindezek önmagukban alkotmányossági kérdést nem vetnek fel {3222/2015. (XI. 10.) AB végzés, Indokolás [27]; 3250/2014. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [11]; 3239/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [14], 3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [16]}.
[23] „Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el, annak ellenére sem, hogy az alkotmányjogi panasz eljárás jogorvoslatként definiálható” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]–[15]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság egyfelől jelen ügyben is tartózkodik attól, hogy kizárólag törvényértelmezési kérdésben állást foglaljon, másfelől pedig a bírósági jogértelmezés sérelmezése önmagában – figyelemmel a 3025/2016. (II. 23.) AB határozatban kibontott álláspontra – nem hozható kapcsolatba az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz való joggal, illetve annak részjogosultságaival.
[24] 4.5. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmére is. A jogorvoslathoz való jogának sérelmét abban látja, hogy a perben a pertárgy értéke nem érte el a Pp. 271. § (2) bekezdésben rögzített hárommillió forintos felülvizsgálati határértéket, ekként az indítványozó felülvizsgálati kérelemmel nem élhetett.
[25] Az indítványozó tehát az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog sérelmét a felülvizsgálati eljárás elmaradása miatt látta megalapozottnak.
[26] Az Alkotmánybíróság a 3025/2016. (II. 23.) AB határozat Indokolás [24] pontjában megerősítette azt a töretlen gyakorlatát, amely szerint „az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog a rendes jogorvoslatokra vonatkozik. Tárgyát tekintve a bírói, illetőleg hatósági döntésekre terjed ki, tartalma szerint pedig az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét jelenti […]. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján a felülvizsgálat – mint rendkívüli jogorvoslat – az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt rendelkezéssel nem hozható összefüggésbe” {lásd még: 3120/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [21]–[23]; 3054/2015. (III. 13.) AB végzés, Indokolás [9]–[12]; 3102/2016. (V. 24.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[27] 4.6. Az indítványozó – a már említett alaptörvényi rendelkezéseken kívül – hivatkozott az Alaptörvény XIII. cikkében biztosított tulajdonhoz való jogának sérelmére is, mivel az általa sérelmezett döntés rendelkezése folytán őt ért kár, illetve annak kamata, valamint a káresemény folytán felmerült perköltség jogszerűen őt illető teljes megtérülése helyett csupán annak 30%-ára tarthat igényt, azzal, hogy vagyonával egy őt jogszerűen nem terhelő kötelezettségért (az alperesnek a peres eljárással felmerült 70%-os perköltségéért) is helytállni tartozna.
[28] Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog kapcsán már rámutatott arra, hogy annak „[…] az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt szabálya alapvetően a tulajdonjog alkotmányos intézményének kétségbevonásával, a tulajdonhoz való jognak a szakjogági jogalkalmazáson (jogértelmezésen) kívül eső elvitatásával, illetve a tulajdonnak az állam általi, a kisajátításra vonatkozó alaptörvényi feltételeket figyelmen kívül hagyó elvonásával sérülhet” {3021/2014. (II. 11.) AB végzés, Indokolás [16]}.
[29] „A kötelmi igényből eredő kártérítéshez való jog, illetve kártérítési kötelezettség nem része az alkotmányos tulajdon fogalmának. A tulajdonhoz való jog alkotmányos szintű védelméből nem lehet levezetni a tulajdon polgári jogi sérelmének kártérítési értékgaranciáját, a polgári jogi kártérítés nem a tulajdon alkotmányos értékgaranciája és alkotmányosan nem is kell, hogy az legyen. A kártérítés feltételeinek, esettípusainak, általános és különös alakzatainak, formáinak és mértékének meghatározása a törvényhozó szabadságába tartozik, és önmagában nem alkotmányossági kérdés. A kárviselés kockázatának differenciált polgári jogi kezelését nem lehet az Alaptörvényre visszavezetni” {3025/2016. (II. 23.) AB határozat, Indokolás [28]}. Nem terjed ki tehát a tulajdonhoz való jog védelme arra az esetre, amikor az indítványozó – az álláspontja szerint megalapozatlan bírói döntés miatt – nem kapja meg az általa jogosnak vélt kártérítést.
[30] Az Alkotmánybíróság arra is hivatkozott már, hogy „[…] a kártérítés megfizetése iránti eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és a [régi] Ptk. alapján való értékelése kizárólag az arra illetékes bíróságok feladata […]” {3068/2015. (IV. 10.) AB végzés, Indokolás [12]}; valamint, hogy „[…] a tulajdonhoz való jog sérelmének megállapítását önmagában az indítványozóra nézve kedvezőtlen bírósági döntés még nem alapozza meg. Az eljáró bíróságok magánjogi jogvitát döntöttek el […], ezekben az alperest marasztalták, ez azonban nem jelenti a tulajdonjog olyan korlátozását, ami alkotmányjogi relevanciával bírna. […] Magánjogi jogvitában […] szembe kerül a peres felek tulajdonjoga, és az egyik fél joga természetszerűen a másik fölé kerül, ez azonban nem eredményezi az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése sérelmét” {3157/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [32]}.
[31] Mindezekre figyelemmel a jelen ügyben sem állított az indítvány az Alaptörvény XIII. cikke kapcsán olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre mutatna.
[32] 5. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ban megfogalmazott befogadhatósági kritériumoknak nem felel meg. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján – visszautasította.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |